A főnök 4. rész: Pletyka

Rossz napja volt addig a pillanatig míg el nem határozta, ráérnek a további feladatok holnap is, inkább hazamegy kicsit lazítani, ami Hoseok bámulását takarta. Számára kész varázslat volt, hogy ennyire kiürült elméje a hibrid puszta látványától, de addig, amíg ettől rendesen tudott aludni és ezt nem használták fel ellene, nem érdekelte, mitől van, csupán élvezni akarta.

Namjoon újból kitűnően aludt, alig tudták felkelteni reggel. Gyorsan hozzászokott ehhez a luxushoz és már inkább azon ügyködött, hogy olyan napirendet alakítson ki, melynek középpontjában Hoseok bámulása állt. Nem volt egyszerű, az első héten egyáltalán nem is sikerült két egymást követő nap ugyanakkor hazaérnie, vagy kelnie. Rengeteg munkája akadt, ahogyan mindig, mivel pedig korábban még nem volt gondja olyasmire, hogy alvás, így nem is kalkulálta bele soha a naptárába. Ám a múltban dísznek tartott barátnővel ellentétben, Hoseokot szerette volna ott látni a noteszban, mint kötelező program és ezért meg is tett mindent. Beletelt néhány napba, de nemsokára végre megvolt a rutin, melyhez a ház többi lakosa is alkalmazkodott. Könnyebb volt így dolgoznia mindenkinek, hogy tudták, mikor bukkan föl a főnök és mikor lép le. Viszont Hoseok már sokkal nehezebben szokott hozzá az új helyzethez. Ő nagyon nehezen barátkozott meg a már szokássá vált látogatással, melynek során Namjoon szinte soha nem szólalt meg, csak bámulta őt. Eleinte alig mert bármit is csinálni, csak a nagyon sürgető szükségleteit elégítette ki, azokat is kapkodva. Ám mikor Nam már percre pontosan érkezett, ez lassan változásnak indult.

– Mmm... – néztek farkasszemet egyik este. Hoseok az ágyán ült, Namjoon pedig a széken, ahol szokott. – Megint korán jött. Nem volt időm fürdeni, sem enni... El kéne mennem – tekerte saját maga köré puha, bundás hópárducfarkát. – Reggel nem fér bele az időmbe... Aztán ennem is kell... Mehetek, ugye? – döntötte oldalra fejét, miközben egyik macskafülét megrázta. Már nagyjából szavak nélkül is tudta, mikor zavarja valami a másikat és mikor nem, de ettől még eltöltött néhány hosszabb pillanatot azzal, hogy biztos legyen dolgában. – Hozok önnek is – ajánlotta fel, mire Nam csak hosszan pislogott. Ezt igennek vette és hamarosan felkelve az ágyról indult is a fürdőjébe. Visszapillantott még néhányszor Namra, hogy tényleg nem gond-e, ám az meg sem moccant, még a mimikája sem változott, amitől kicsit megnyugodott. Gyorsan lezuhanyzott, majd hanyagul megtörölközve kapta magára pizsamáját. Kapkodva készített kettejüknek vacsorát is, ami két szendvicset takart, nehogy megvárakoztassa a főnököt. Ugyan azt tudta, hogy a feladatait elvégezheti, azt szabad, viszont szinte biztos volt benne, az időhúzásért kapna a fejére, ezért azt elkerülte. Félkézzel ügyeskedve vitte be a tálcát szobájába, az ajtót becsukva pedig megtorpant, amint meglátta Namjoont, ki előredőlve a térdein megtámaszkodva temette arcát tenyereibe. Mozdulatlanul tartotta magát, hangot sem adott ki, mégis Hoseok úgy érezte, most omlik össze legbelül az acélöklű maffiavezér. Szinte hallotta, amint darabjaira hullik a másik lelke, de nem tudta, mit kéne tennie. Nem voltak olyan viszonyban, ezért képtelen volt megmondani, hogy ha most vigasztalóan állna hozzá akkor igénybe venné-e a segítségét a másik, vagy ellenségesen, fenyegetően reagálna-e rá. Abban sem volt biztos, hogy észre vette, visszatért a szobába, ezért megköszörülte torkát, majd szipogott is egyet az ágyhoz vezető úton. Lepakolt a puha takaróra és letelepedett a tálca mellé, miközben Namjoon egy hatalmas sóhajjal felnézett rá, majd lassan visszatért a szokásos pózához. Hoseok felajánlotta neki az egyik szendvicset, hiszen azt neki csinálta, ám Nam határozottan rázta fejét, hogy nem kéri. Az arcán nem szomorúság látszott, inkább letaglózó fáradtság. Olyan, ami az embert hosszú napokra ágynak dönti, Hoseok pedig úgy vélte, kezd rájönni, miért jár hozzá a családfeje ennyit. Az ő szobájában csönd volt, nem csörgött soha Nam telefonja, Hoseoknak pedig nem volt mije megszólaljon, hiszen a régit Yoongi visszavette tőle, mielőtt elhozta őt ide. Az többi testőr és beosztott sosem zavarta itt, míg pedig ki nem lépett az ajtón, semmi dolga sem volt, mivel Hoseok nem erőltette az egyirányú beszélgetést. Ugyan nem volt biztos ebben a gondolat vezetésben, mégis azt érezte, ez áll minden mögött, Namjoon pedig valóban, pihenni jár hozzá. Ezért elhatározta, innentől még annyira sem erőlteti a beszélgetést, mint korábban tette, had lazítson picit a főnök, így a vacsoráját is csendben fogyasztotta el. A másik szendvicshez azonban nem nyúlt, meghagyta Namjoonnak, bár ezt nem mondta neki. Letette a tálcát a kis éjjeliszekrényére, majd ahogyan szokott, szépen lassan elszenderült a tévé előtt. Már egyre kevésbé zavarta Nam jelenléte, így el tudott aludni anélkül is, hogy a végletekig húzta volna az időt. Természetesen mikor reggel felébredt a maffiafőnök már sehol sem volt, de minden reggel így fogadta. Valahol azért reménykedett benne, hogy hamarosan nem fog egyedül kelni, ám ez csupán egy álomnak tűnt. Azért hiányzott neki Yoongi jelenléte, akármennyire is gyűlölt minden mást, amit vele tett.

– Kérdezhetek valamit? – állt meg a munkában az a kertész, aki kedves volt vele és Hoseokhoz fordult.

– Persze!

– Miért dolgozol, ha a főnök játékszere vagy? – lepte meg a hibridet, kinek fülei azonnal fejére lapultak, hópárduc farka pedig saját dereka köré tekeredett, miközben megállt ő is a dolgával.

– Ezt honnan vetted? – pillantott félve a másik felé.

– Az a pletyka kering, hogy minden estéjét nálad tölti és még el is pakol utánad, mielőtt lefekszik a saját szobájában. Azt rebesgetik, te vagy az új "barátnője".

– Ez nem igaz.

– Nem nálad tölti az estéit?

– De igen – tért vissza munkájához. – De semmi sem történt.

– Aha... értem.

– Tényleg nem.

– Oké, én hiszek neked – folytatta munkáját a már koránt sem annyira kedves kertész.

Igazából Hoseokot nem szabadott volna, hogy meglepje ez a kérdés, hiszen csak úgy megjelent Namnál egyik pillanatról a másikra, az befogadta és azóta gondoskodott róla. Igaz, az éjszakai dolog csak később vált rendszeressé mégis, joggal feltételezték a ház lakói és dolgozói, hogy Namjoon játékszerként tartja. Elvégre Yoongi ilyen céllal vásárolta őt, a gazdagok nagyja pedig emiatt vett hibridet a házához, nem másért. Azonban mégis váratlanul érte Hoseokot a dolog. Tönkretette a kedvét, ebéd után pedig vissza sem ment a kertészekhez dolgozni. Úgy érezte, már felesleges dolgoznia, hiszen ezzel a pletykával a nyakában sosem fogják tisztelni a többiek, akármilyen keményen is végezné a rá osztott feladatokat. Inkább begubózott a takarója alá, aminek persze rögtön híre ment a házban és amivel Namot fogadták, amint betette a lábát az ajtón.

– Milyen napja volt uram? – üdvözölték az ajtónállók.

– Szokásos. Itthon minden rendben ment? – állt meg egy pillanatra beszélgetni a beosztottjaival.

– Természetesen.

– Ezt örömmel hallom – fordult szobája felé.

– Azonban valami talán mégis történt – szólalt fel az egyik, mire a másik mérgesen pillantott rá, miközben Namjoon visszafordult hozzájuk. – Bár nem tudom, ennyire fontos.

– Mi történt? – érdeklődött nyugodt hangon, miközben legbelül már fogta a fejét, hogy újabb probléma merült fel.

– A hibridje. Ebéd óta a szobájában van... teljes csendben.

– Értem, köszönöm – folytatta útját a házba, miközben jobban aggódott emiatt az apróság miatt, mint az összes többi probléma miatt, ami a családi üzletet fenyegette.

Azonban próbálta nem kimutatni, mennyire kiborította ez az egy információ, és nem tette tönkre az éjszakai szokásait. Viszont mikor halkan belépett Hoseok szobájába úgy érezte, rosszul tette, hogy nem változtatott tervein. Óvatosan becsukta maga mögött az ajtót, majd a hibrid ágyához sétált és megállt mellette. Ezúttal nem akart a szokásos helyére leülni, viszont Hoseok mellé sem mert anélkül, hogy ne szólt volna neki, ráadásul nem is látta, hogy a takaró alatt hogyan terült el a másik, ezért inkább az állás mellett döntött. Nem tudta, mit mondjon, pedig kíváncsi volt, mi a baj.

– Ha nem dolgozok, megöl? – szólalt meg Hoseok a takaró alól, ami alatt elbújt. Namjoon mély levegőt vett, miközben állkapcsát megfeszítve küzdött azzal, hogy ne rohanjon ki azonnal és csapjon hatalmas balhét csak úgy, amiért hagyták a hópárduc hibrid kedvét így leromlani.

– Nem. Nem ölök ártatlant – válaszolt végre. Sosem szokott ilyenkor este, de ez most más helyzet volt.

– De kapok majd enni és maradhatok, ha semmit sem dolgozok?

– Igen... Mi történt? – érdeklődött, viszont Hoseok nem mert válaszolni, sem előbújni a rejtekéből. – Tudod, ebben a házban csak te vagy ártatlan, szóval ha nem felelsz nekem, akkor lelőhetek mindenkit anélkül, hogy kicsit is megremegne a lelkiismeretem.

– Pletykálnak. Önről és rólam... Hogy a játékszere vagyok. Amúgy sem szeretnek, nem beszélgetnek velem, átnéznek rajtam – szipogott. – Most pedig már pletykálnak is... Annyira sem tisztelnek, mint kezdetben – nyüszögött Hoseok, miközben párnájába bújt. – Nem akarok így dolgozni.

– Értem – fordult végre a szék felé, majd egy nagy sóhajjal leült és kezeibe temetkezett. Számított erre, de remélte, hogy nem merik majd hozzávágni a hópárduchoz a hülyeségeiket, mert eléggé félnek a tőle, a főnöktől, de nem így lett. Az pedig eszébe sem jutott, hogy Hoseok majd ennyire kiakad miatta.

– Akkor maradhatok idebent? – mocorgott a takaró alatt, de Nam fel sem nézett rá, annyira felhúzta ez az egy dolog és annak a lavinája.

– Persze – hallgattak el mindketten néhány pillanatra.

– Most haragszik rám? – csengtek a szavak tisztán Nam füleiben, ki erre fel is kapta tekintetét. Hoseok még mindig be volt takarózva, de már kikukucskált Namjoonra alóla.

– Nem, rád nem – támasztotta meg állát.

– Ne büntesse a többieket. Én hibrid vagyok, rendelésre csináltak – beszélt halkan. – Játékszernek lettem tervezve, jól gondolják. Csak... itt szeretnék maradni.

– Maradj, persze – kelt fel Namjoon. Nem tudta tovább hallgatni a másikat, hiába mondott igazat. Maga az igazság volt az, ami idegesítette, nem a hibrid, aki mindennek csak elszenvedője volt. – Pihenj csak – hagyta magára Hoseokot.

Namjoon nagyon dühös lett, amint becsukta maga mögött az ajtót. Ritkán mutatta ki, olyankor pedig mindenki menekült előle, most azonban, hogy maguk az emberei voltak részben dühének forrásai, még jobban félthették az életüket.

– Holnap reggel nyolckor mindenki legyen a hallban! – próbálta visszafogni magát és nem üvölteni Mansikkal, aki tulajdonképpen teljesen kimaradt az egészből, hiszen hozzá volt nőve Namhoz. – Aki nincs ott az mire hazajövök a házban se legyen, különben többet nem hagyja el a telket, megértettél?

– Igen, főnök – nyelt nagyot az embere. – Még-még valamit parancsol?

– Semmit. Elmehetsz.

– Köszönöm, főnök – tűnt is el.

Mivel Namjoon azonban így nem kapta meg az esti nyugtatóját sőt, inkább idegesebb lett, mint máskor, nem sokat aludt, aminek az lett az eredménye, hogy keményebb beszédet tartott reggel a ház összes lakójának, mint szerette volna. Maffiavezérhez méltó monológ volt, bár azzal még sosem fenyítette meg az embereit, hogy ha tovább pletykálnak, vagy továbbra is lekezelik Hoseokot, akár egyikük is, akkor a virágágyást leváltja temetőre a kert végében, melyet majd az újonc kertészcsapat fog gondozni. Ez új volt, de elég ösztönzésnek vélte ahhoz, hogy forduljon a kocka. Persze így is lett, hiszen Namjoont mindenki jobban félte, mint bármelyik istent.

– Igen? Ki az? – mászott ki takarója alól Hoseok. Sosem kopogott senki az ajtaján, igazából nem is kereste őt soha senki, ezért meglepődött. Talán valami nagyon fontos?

– A konyha kérdését hoztam csupán – nyitott be egy férfi hozzá, ám nem nézett be, csak beszélt. – Mit enne reggelire?

– Én? – kerekedtek el szemei.

– Igen. Mit hozhatok?

– Szerintem összekever valakivel.

– Nem. Maga a hópárduc hibrid, önhöz jöttem. Szóval, mit hozhatok enni?

– Öhmm... Nem is tudom... Müzlit szeretnék.

– Sima tej, szója tej, csokis tej?

– Sima tejjel.

– Még valamit?

– Nem, köszönöm.

– Tíz perc és hozom a reggelijét. Addig nyugodtan öltözzön fel – csukta be az ajtót a pasas.

– Rendben... – gondolkozott el Hoseok egy pillanatra, de rögtön rájött, hogy ez Namjoon műve.

Sosem kezelte így őt korábban senki, nem figyeltek arra, mit érez, mit gondol, vagy mit szeretne, egyszer sem kérdezték meg tőle. Pont ezért volt számára meglepő minden, ami érte történt, még akkor is, ha ez parancs volt a többiek számára. Képtelen volt hozzászokni a dolgokhoz és úgy vélte, soha nem is fog tudni, mivel nem, hogy különösen telt így a napja, de még furcsán is érezte magát, amiért ennyire körbeugrálták. Igazából alig várta az éjszakát, azzal pedig Nam érkezését, mert beszélni szeretett volna vele erről. Hegyezte is füleit, még a tévéjét is lenémította, hogy azonnal meghallja majd, ha főnök belép a ház ajtaján. Persze állati felének köszönhetően így is lett, azonban ahhoz már nem volt elég bátorsága, hogy kirontva a szobájából feltartóztassa Namjoont. Csupán nézelődött és várta, mikor bukkan fel végre a hozzá vezető úton.

– Hoseok? – jelent meg hamarosan Nam, ki rögtön megszólította. – Valami baj van? – közeledett felé egyik emberével oldalán.

– Csak beszélni szerettem volna önnel.

– Itt vagyok, beszélhetünk.

– Rendben – fordult vissza szobájába Hoseok, Nam pedig követte.

– Valami probléma van? – érdeklődött, amint becsukta maga mögött az ajtót.

– Mondott rólam valamit az embereknek? – mászott fel saját ágyára Hoseok, majd leült és ölébe vette puha hópárducfarkát, mellyel játszadozni kezdett.

– Kénytelen voltam beszélni velük. Nem tűröm a pletykálást a magánéletemről... Történt valami?

– Nem – kerülte tekintetét Hoseok, puha, fehér fülei pedig fejére lapultak.

– Nem úgy tűnik – vonta össze szemöldökeit Nam. Szigorúvá vált a kisugárzása is, amit Hoseok megérzett és inkább elmondta, mi nyomasztotta.

– Ma körbeugráltak. Mintha én, maga lennék. Nagyon furcsa volt... és rossz érzés.

– Miért?

– Nem éreztem helyesnek.

– Nem tudok kiigazodni rajtad. Mit akarsz tőlem?

– Semmit. Nem kell kiszolgálni, nem akarok teher lenni, ha már hasznomat nem veszi. Elég, ha átnéznek rajtam és maradhatok idebent.

– Ahogy akarod.

– Tényleg? – pillantott fel Namra meglepődve. Valóban ezt szerette volna, de teljesen új volt számára, hogy Namjoon ennyire figyel arra, mit kíván.

– Igen. Ennyire meglepő?

– Általában nem számít, mit mondok.

– Hát ebben a házban számít. Tudod, én nem olyan vagyok, mint az öcsém.

– Igen, elnézést – nézte inkább újból az ujjai között tekergő farkincáját. – Nagyon szépen köszönöm!

– Van még valami?

– Nincs, semmi.

– Rendben. Akkor csináld csak, amit szoktál, én pedig leülök ide – ment a szokásos helyéhez végre Nam és lehuppant.

– Esetleg azt megtudhatom, miért jár be hozzám? – fordult kíváncsian Namjoon után, ám az már nem válaszolt többet.

Az arca megváltozott, amint felvette szokásos pózát, és már nem tűnt kicsit sem morcosnak, viszont ezzel teljesen elnémult, ahogyan minden alkalommal, mikor este meglátogatta a hibridet. Hoseok nagyon szeretett volna választ kapni, de ez továbbra is lehetetlennek bizonyult. Csak az ösztöneiben bízhatott, megérzéseiben, melyek a látottak alapján egyre inkább azt súgták, Namjoon pihenni jár hozzá. Ezért csak néhány pillanatig várt a másikra, hogy az megszólaljon, majd feladta és próbálta folytatni napi teendőit. Szokásához híven már pizsamában várta a főnököt, ám még nem evett vacsorát, így azért felpattant. Ám amint kinyitotta az ajtót a kint álló egyik testőr rögtön felé fordult és megérdeklődte, mit hozhat. Hoseok nem akarta magár hagyni Namot a szobában, ezért még utoljára beletörődött a kiszolgálásba, hiszen ezúttal a főnöknek is hoztak enni, nem csupán neki. Ugyan megkínálta a másikat a tálca tartalmával, de az egy falatot sem evett, mely kicsit sem lepte meg a hópárducot. Elfalatozott magában a tévé zaja mellett, miközben belemerült a kedvenc sorozataiba és néha jókat nevetve elterült az ágyon. Szokásosan telt az est hátralévő része, miután Hoseok képes volt újból elengedni magát, hogy majd az egyik reklámon elszenderülve fejezze be a napot.

(Folytatjuk! :D Milyen jó, hogy előre meg van írva és rendszeresen tudok posztolni nektek! Azt hiszem, ezt fogom innentől csinálni. No de! Szombaton szerintem újabb rész! Elvégre hétvégén jobban ráér mindenki :3 Érdekes részek jönnek majd, szóval maradjatok velem! :D

Facebook oldalunk --> LINK

Wattpad ---> Wattpad )

A főnök 3. rész: A puszta látvány

De pont így volt tökéletes számára az idő, hiszen állati része egész életében a szabadban szeretett volna járni, ám erre sohasem volt igazán lehetősége. Ezért addig akart kint maradni, amíg csak lehetett. Elterült a fűben, mélyen magába szívta az élet illatát, miközben ujjai között susogtak az apró zöld szálak. Úgy viselkedett, mint aki még életében nem látott pázsitot, ebben az örömben úszva pedig álomba is szenderült.

– Biztosan nem éhes, főnök? – vette el kabátját Namjoontól Mansik.
– Biztos.
– Esetleg inni akkor valamit?
– Nem – sóhajtott nagyot, miközben elgondolkozott egy pillanatra. – Csokoládét. Azt hozz a szobámba! – indult el Hoseok hálója felé.
– Igenis, főnök – ment a konyhába Mansik.
– Milyen napja volt, főnök? – érdeklődött az egyik éjszakás testőr, ki közben nem hagyta el helyét úgy, mint a napplisok szokták.
– Ne beszéljünk róla – tűnt el a szemük elől Namjoon, néhány pillanattal később pedig már óvatosan nyitott be Hoseok szobájába, hogy ránézzen a hibridre. Ám csak cuccait találta szobájában, őt nem. – Lee! – üvöltött embere után, ki azonnal ott termett mellette. – Hol van a hibrid? – förmedt rá a lihegő férfire Namjoon.
– Én nem tudom – kapkodta a levegőt. – De-de-de mindjárt előkerítem. Azonnal megtalálom.
– Ajánlom is!
– Azonnal hozom, főnök – tűnt el embere.
Ritkán vált mérgessé Namjoon, ám most annyira szar napja volt, hogy ezzel végleg betelt a pohár. Azért ment Hoseokhoz, mert kíváncsi volt, hogy vajon ezúttal is lenyugszik-e elméje, ha meglátja a hibridet, viszont mikor azt nem találta helyén, nagyon kiakadt. Sokkal jobban, mint ahogy mutatta, ezt pedig tudták is az emberei, ezért hirtelen nagyban kerülni kezdték őt és csendben maradtak. Az egész házat felverték Hoseokért, de harminc perc múlva sem találták sehol. Mindenkit felkeltettek, miközben Nam megtudakolta, hogy mi mindent csinált napközben a hópárduc. Meglepődött szorgalmán, mivel egyáltalán nem számított rá, hogy egy szobacica majd ennyire megerőlteti magát.
– Meglett már? – bukkant fel emberei mögött, kik éppen a videókamerákat nézték vissza.
– Még nem, főnök. De mindjárt meglesz. Azonnal meglesz – ígérte meg Namnak egyik embere.
– Mindenhol megnéztétek?
– Igen, főnök. Nem találtuk sehol, ezért a kamerákat nézzük most.
– De azon se látjuk – szólalt meg egy másik fickó.
– Ez igaz? – fonta össze karjait mellkasa előtt Namjoon.
– I-igen – adott félve választ az első pasas. – De mentségünkre szóljon, hogy csak most kezdtük.
– A kertben kerestétek már? – gondolt bele Hoseok aznapi munkájába.
– Igen, de ott sötét van, főnök. Mióta a kertészek végeztek nem ment ki senki.
– Idióták – sóhajtott nagyot Nam. – Mintha egy marék molylepkét alkalmaztam volna – hagyta ott embereit Namjoon.
– De azonnal meglesz, főnök!
– Én már meg is találtam. Menjetek vissza a dolgotokra! Ahhoz legalább értetek – masszírozta halántékát. Nem volt energiája kimutatni, mennyire felidegesítették, inkább dolgára ment a hibrid után. – Hoseok! – kiabált ki a kertbe, miután kinyitotta az erkélyajtót. – Hoseok! – indult el a terasz végébe papucsában. – Itt vagy? Hoseok!
– Mi az? Menny az idő? – ült fel hirtelen a sötétben az emlegetett és ha nem szólalt volna meg, akkor Namjoon is azt hitte volna, nincs ott.
– Hoseok?
– Uh... igen? – fordult a hang irányába.
– Mit csinálsz idekint? – állt meg a terasz szélén és egy szempillantás alatt le is nyugodott, amint meghallotta a másikat.
– Semmit – pattant fel és már rohant is Namjoonhoz. – Elszundítottam délután a fűben – állt meg előtte. – Elnézést, többet nem fordul elő.
– Nem gond. Csak legközelebb szólj valakinek! Az egész ház téged keres.
– Miért?
– Hazajöttem és nem találtalak.
– Bocsánat. Mindig vissza fogok menni a szobámba, ha végeztem a munkával.
– Nem-nem, nem ez a lényeg. Csak nagyjából tudni szeretném, hol vagy, ennyi. Nem rabként vagy itt, hanem szabad emberként – nyugtatta meg Hoseokot.
– Értem, főnök.
– Ahh – grimaszolt a szó hallatán Namjoon. – Ezt kitől tanultad?
– Az emberei mondták, hogy így kell hívni.
– Jah... de gyűlölöm, csak ezt valahogy nem jegyezték meg soha. Kerüld inkább, ha tudod.
– Rendben.
– Vacsoráztál?
– Nem, még nem.
– Hm... – gondolkozott néhány röpke másodpercre. – Együnk valamit!
– Rendben – bólintott Hoseok. Félve követte Namjoont, miközben mindenki messzire elkerülte őket a konyhába menet, ahol végül leültek enni a pulthoz. Hoseok ezen nagyon meglepődött, először csak azt hitte, akar valamit a hűtőből, de amikor letelepedett a munkások asztalához rájött, maradni fognak. – Biztos itt akar enni? Nem szeretne kimenni a nagy asztalhoz?
– Az csak a látszatért van, de nincs itt senki, aki ne ismerne már engem. Jó lesz nekem itt is – nyitott fel egy üveg bort. – Egyél csak.
– Maga nem eszik?
– Nem vagyok éhes – töltött magának a vörös nedűből. – Van még néhány fűszál a hajadban, meg bundádon is. Nem tisztogattad meg magadat? – nézte Hoseokot, amint az bátortalanul enni kezdett abból a levesből, amit elé tett.
– De – falatozott tovább mit sem törődve külsejével. – Majd vacsora után rendbe szedem magamat.
– Jól van – ivott borába Nam. – Jó étvágyat és jó éjszakát majd! – állt fel a pulttól.
– Nem marad?
– Nem. Fáradt vagyok. A tányérokat majd nyugodtan hagyd itt – indult saját szobája felé. – Majd reggel elteszik.
– Rendben... Köszönöm szépen! – szólt a távolodó Nam után.
– Szívesen.

Namjoon eléggé lenyugodott az alatt a rövid idő alatt, amit az este Hoseokkal töltött, ezért amint jobban érezte magát, lefeküdt aludni. Reménykedett benne, hogy ez az állapot kitart majd legalább egy rövid ideig, de nem volt szerencséje. Pont ugyanolyan rosszul aludt, mint máskor, reggel pedig már rögtön egy idegesítő kis fejfájással ébredt, amin persze nem lepődött meg. Gyakran keltették hasonlóak korábban is, ezért nem volt újdonság. A rengeteg stressz és probléma miatt igazándiból csodálkozott, hogy csupán ennyi gyötörte őt, nem több. Ám még forgolódott kicsit, mivel megint túl korán tért magához. Megvárta a reggeli műszakot, majd csak utána mászott ki ágyából, hogy belekezdjen a szokásos napjába. Megint ugyanannyi feladat várt rá, mint előző nap, ha nem több, de már rég megszokta a mókuskereket, nem számított semmi újra.
– Kér még egy kis narancslevet, főnök? – kínálta meg az egyik embere újból, mikor már az óriási étkezőasztalnál ülve olvasott egy könyvet a rengeteg haszontalan napilap között.
– Nem, köszönöm – legyintett és lassan folytatta a reggelijét.
Mivel korábban kikelt ágyából, mint kellett volna, akadt egy kis szabadideje most, hogy már nem volt nő a közelében aki extra időt követelt tőle. Valahol sajnálta picit, de nem azért érezte rosszul magát, mert elhagyták, hanem mert újabb feleségjelölt után kellett néznie. Nem volt kedve megint energiát fektetni az udvarlásba, meg valakinek a megismerésébe aki nem is érdekelte. Időpazarlásnak érezte az egészet és gyűlölte minden percét az ilyen kötelezettségeknek. De a szülei miatt megtette. Nem ez volt az egyetlen olyan, amit kizárólag miattuk csinált.
– Főnök, mi készen vagyunk – lépett az ebédlőbe Mansik, ki azonnal meg is állt az ajtó mellett.
– Mindjárt megyek – fejezte be gyorsan reggelijét.
Ahogyan ő belevetette magát az alvilági ügyleteibe, úgy Hoseok is a házimunkába. Sokkal jobban érezte magát Namjoon emberei között, mint Yoonginál, de ez persze senkit sem lepett meg. Szorgalmasan végezte a ráosztott feladatokat, miközben egyre kevesebbszer találkozott Namjoonnal. Ahogyan belejött a napi rutinba, úgy lassan elszakadtak egymástól. Kicsit bánta a dolgot, mert emiatt nagyon egyedül maradt ő, akinek eddig mindig volt egy gazdája, aki rendszeresen csak vele foglalkozott. Most azonban csak ő volt és bár néhány nap alatt összebarátkozott egy-két emberrel a házból, ettől még magányosnak érezte magát. Ám nem sok idő telt el úgy, hogy közte és Namjoon között megszakadt a kapcsolat. Késő este volt már, Hoseok pedig aludt, mikor Nam egy kiemelkedően feszült nap után hazaesett. Morgott, ami nem volt jellemző rá, ezért az emberei csendben maradtak és elkerülték. Ilyen állapotban viszont Namjoon képtelen volt lefeküdni. Le kellett nyugodnia, ám ezt neki mindig is könnyebb volt mondania, mint kiviteleznie. Kipróbált néhány dolgot, amik korábban segítettek rajta és most először ütközött ki az, hogy nem volt nő a közelben. Ugyan megfordult a fejében a prostituált, de nem akart volna a saját alkalmazottjai közül választani, máséban pedig nem bízott meg, ezért szinte azonnal el is vetette ezt az ötletet. Inkább más megoldás után nézett, melynek a következménye az lett, hogy Hoseokot halálra rémítette. A hópárduc már aludt, arra sem ébredt meg, hogy kinyílt szobájának ajtaja, ha pedig nem szomjazik meg, egyáltalán fel sem tűnt volna neki az éjjeli látogató.
– Mit keres itt? – szegezte neki kérdését Hoseok, amint észrevette, hogy ott ül az ágy végében egy széken és őt nézi. Ám Namjoon nem válaszolt semmit, csak meredt rá a sötétben. – Meg akar ölni? – érdeklődött, jobb ugyanis nem jutott az eszébe, hogy miért van ott Nam. Viszont továbbra sem szólalt meg, csak nemlegesen ingatta kicsit fejét. – Akar tőlem valamit? – kérdezősködött tovább, de nem sokra jutott, ezért viszonylag hamar feladta a szóbeli kommunikációt. Inkább odaült az ágy szélére Nammal szemben, ki csak egy kicsit kihúzta magát, majd ölébe véve puha hópárducfarkát farkas szemet kezdtek nézni. Hoseoknak fogalma sem volt, mi zajlik a másik fejében, de félt tőle. Nem számított sok jóra egy maffiavezértől, főleg attól nem, akinek az öccsével korábban találkozott. Bár az már számára is világos volt, a két testvér két teljesen különböző ember, melyet ez az éjszakai látogatás is alátámasztott. Sokáig bámultak egymásra, miközben a hibrid egyre álmosabb lett. Próbált megküzdeni fáradtságával és nem elaludni közben, ám egyszer csak elterült a puha ágyon, amivel a kölcsönös bámulás megszakadt. Mikor reggel felébredt Nam már nem volt ott, csak a sötét barna faszék, melyet magával hozott az éjszaka. Csupán ennyi árulkodott látogatásáról, meg az, hogy Hoseokot betakarta egy pokróccal, így az komfortosan aludhatott keresztben elterülve ágyán. Talán ha ezek nem is lettek volna, akkor álomnak fogja fel az egészet, viszont így biztos volt benne, a főnök járt szobájában. Szeretett volna választ kapni rá, miért, de nem akart kérdezősködni. Úgy gondolta, majd ha megint megtörténik, akkor megpróbál hozzájutni az információhoz, ha pedig nem, akkor amúgy sem fontos. De ettől még nem tudta elfelejteni fekete alakját az éjszakában, mely megragadt elméjében. Ugyan hamar munkába állt és koncentrált a feladataira, mégis visszatért Namjoon komor alakja, mikor az kapkodva hagyta el a házat. Nem hallotta miről beszélt az embereivel, de tisztán látszott még a távolból is, hogy nem rég ébredt fel. El is kalandozott a kerti teendőktől, míg a főnök be nem szállt a fekete kocsiba és el nem tűnt. De nem csak ő lepődött meg ezen az eseményen, hanem a ház összes lakosa és munkása. Arról fecsegett mindenki egész nap, hogy ahhoz képest, mennyire rossz kedve volt mikor előző este hazaért, a főnök mégis kiválóan aludt, ami meglepő volt, hiszen sohase tudta kipihenni magát. Mindenkinek szemet szúrt a változás, Hoseok pedig arra gondolt, ez biztos miatta van. Nem tudta, örüljön-e neki, vagy ne, viszont amiatt kicsit jobb kedve lett, hogy Namjoon végre kipihente magát, főleg azért, mert ekkora hírértéke volt. Így biztosan nagy ritkaságnak számított az ilyesmi és ahogyan érzékelte a környezetéből, pozitív egy változás volt ez.

Hoseoknak hosszú és fárasztó napja volt, ám Namjoonnak is. Hosszú ideje először tudott nyugodtan, egyhuzamban több órát aludni, amiből úgy verték fel emberei reggel. Borzasztóan nehezen kelt ki ágyából, az utolsó pillanatban indult el dolgára, így a reggelijét is elszalasztotta. Pont annyi ideje akadt, hogy felöltözzön, semmivel sem több. Viszont ez a néhány óra mély pihenés megtette a hatását, mivel valamivel jobban tudott koncentrálni munka közben és saját magát is nyugodtabbnak érezte. Ennek ellenére rendesen elfáradt estére, minek okán nem volt sok kedve vacsorázni sem. Egész nap nem evett csak egyszer normálisan, még hazafele is csupán gyorséttermi kajával vette el az étvágyát a kocsiban, hogy minél hamarabb visszafekhessen puha ágyába aludni. Amint belépett a ház ajtaján azonnal vetkőzni kezdett. Ha nem lettek volna emberei lehetett volna követni a nyomát az eldobált cipők, kabát és zakó után, de ezeket összeszedték mások mielőtt megpihentek volna a földön. Ruhástul terül el takaróján, melyet a nap folyamán a szobalányok rendesen megigazítottak, és csupán nadrágjától szabadult meg. Azonnal elaludt, amire rég nem volt már példa, sokáig pedig meg sem moccant, olyan mélyre sikerült süllyednie az álmok földjén. Az éjszaka felét csendben, nyugalomban töltötte, ám ahogyan közeledett a reggel, úgy tértek vissza az őt gyötrő álmok. Mire felkelt a Nap, ő már rég forgolódott a stressz okozta gondolatok miatt.
– Nem tartott sokáig – sóhajtott nagyot amint a jól ismert plafon lassan tisztán láthatóvá vált a reggeli sugaraknak hála.
Közel sem pihent eleget, elvégre éveket kellett volna pótolnia, de legalább egy fokkal már jobban volt. Eddig mindennap úgy érezte, tíz kilós bilincseket visel minden végtagján, olyan nehezen mozgott, de most mintha egy kicsit könnyebbek lettek volna, ettől pedig feltűnően javult a kedve. Ritkán mosolygott, igazán nem is, még az emberei előtt sem, most viszont úgy tűnt, hogy az egész arca vidámabb. Emiatt azonban a gazfickói bátortalanabbul viselkedtek vele. Picit féltek tőle, hiszen ők nem láttak a dolgok mögé, nem tudták soha, mi zajlik a fejében. Számukra úgy tűnt, Namjoon csapong az érzelmek között, ezt pedig igen veszélyes terepnek minősítették, melyet egyáltalán nem akartak bolygatni. Még Hoseok fülébe is az jutott el, hogy Nam kiszámíthatatlan lett a napokban, ezért érdemes elkerülni, vagy nagy csendben lenni a közelében. De ő azonban nem félt tőle annyira, mint a többiek. Akadt egy csepp rálátása a háttérben zajló eseményekre és úgy vélte, nem olyan veszélyes a főnök, ahogyan azt az emberei gondolják. Elvégre egy maffiavezérnek nem vált volna előnyére, ha megmutatja, valójában milyen lágy a belseje. Elvesztette volna azonnal a kiérdemelt tiszteletét, az pedig felért volna a halállal.
– Holnap is lesz munka, ugye? – érdeklődött a kedvesebbik kertésztől a nap végén, mikor befejezték már a munkát.
– Igen. Ősszel sok van. Pláne itt. A főnök megköveteli a tökéletes kertet, így elég sok a munka.
– Értem. Jöhetek, ugye?
– Persze. Van feladat a számodra.
– Köszönöm. Itt leszek reggel.
– Rendben. Számítunk rád. Addig jó pihenést! – köszönt el tőle.
– Nektek is – indult szobája felé.
Szívesen maradt volna a kertben, ám nem akarta megkockáztatni, hogy elalszik a fűben megint, így inkább visszavonult a hálójába. Éhes volt már, de pizsamában szeretett volna leülni a tévéje elé egy kis vacsorával, így gyorsan rendet tett, kikészítette a másnapi holmiját majd elment zuhanyozni. Azonban mikor visszatért kénytelen volt teljesen megváltoztatni esti terveit.
– Úristen! – kapott mellkasához és az ajtókeretnek dőlt. – Megijesztett, nem számítottam önre – kapkodta a levegőt. Namjoon sosem ért haza kora este, most azonban már ott ült Hoseok szobájában újból azon a barna széken, amit korábban magával hozott, pedig alig ütött nyolcat az óra. – Szeretne valamit tőlem? – nyugodott le Hoseok. Várt egy kicsit, de újból feleslegesnek bizonyult próbálkozása. Namjoon nem szólalt meg, csak bámulta őt, kinek még kicsit nedves volt haja. – Megint csak ott fog ülni és nézni? – kérdezett újból, mire Nam csak sóhajtott. Ezt azonban válasznak vette a hibrid. – Viszont én éhes vagyok, még nem vacsoráztam. Hozok be enni. Hozzak magának is? – érdeklődött, Namjoon pedig fejét rázta, hogy nem. Ugyan Hoseok félt kicsit, de hamarosan összeszedte minden bátorságát és elmozdult a fürdőszobája ajtajából. Határozatlanul folytatta dolgait, mikor pedig kiment valami ételt szerezni az esti tévézéshez reménykedett benne, mire visszatér a főnöknek már hűlt helye lesz. Azonban ahogyan belebotlott az egyik testőrbe saját szobájának ajtaja előtt már tudta, nem mozdult egy tapodtat sem. – Kérdezhetek valamit? – beszélt halkan a testes férfinak.
– Igen.
– Miért van nálam a főnök?
– Fogalmam sincs.
– Ahh – szomorodott el kicsit. – Azt hittem, maga majd tud válaszolni.
– Sajnálom, nem.
– Azért köszönöm – ment be szobájába. – Hoztam enni – pakolt le az ágyra. – Ugye tévézhetek? – nézte Namot, miközben kényelmesen elhelyezkedett. Nem kapott semmilyen választ, meg sem moccant a főnök, így úgy gondolta, rendben van, ha néz néhány sorozatot vacsorája alatt. Bekapcsolta a készüléket és néhány pillanatig még Namjoonra figyelt, hogy az reagál-e valamit, mivel azonban nem csinált semmit, így pár perc múlva elengedte a tekintetét. Próbált ellazulni, de elég nehéz volt ilyen helyzetben, hogy valaki rendületlenül bámult. Lassan megvacsorázott, miközben számára érdekes műsorokat nézett, amint pedig kezdett álmosodni, néha jókat nevetett a különböző komédiákon, amikbe belefutott. Fáradtan már nem érezte olyan kínosan magát és egy fikarcnyit természetesebben viselkedett. Elterülve ágyán meredt a tévére hatalmas szemekkel, amint teljesen megfeledkezett arról, hogy nincs egyedül. Érdekességet látott, vagyis, számára az volt. Egy természetfilmet nézett, ami apró, színes madarakról szólt, belőle pedig előjött hópárduc fele, vagy inkább a macska fele. Óriási szemeivel követte a repkedő és daloló kis lényeket, miközben farka ide-oda csapódott az ágyon, fehér, puha, bundás fülei pedig érdeklődve forogtak feje tetején. Mintha egy házi cica lett volna, úgy figyelte a madárkákat, míg reklám nem jött és el nem lazult kicsit. Hosszú blokk volt, ő pedig úgy döntött, kicsit pihenteti szemhéjait, amiből természetesen az lett, hogy elaludt. Namjoon persze ezt az egész változást mosolyogva figyelte, amit a másik nem vett észre, hiszen cseppet sem rá koncentrált. Ő is elfáradt, legszívesebben már a természetfilm közben elment volna aludni, de kíváncsi volt, így csupán akkor állt fel, mikor Hoseok szuszogni kezdett. Halkan elpakolt, kiadta a tálcát a kis tányérokkal emberének, hogy vigye vissza a konyhába, majd betakarva a hibridet kikapcsolta a tévét és visszatért saját hálójába. Nem volt még olyan késő, mint általában mikor hazaért, de ettől még nagyon elfáradt. Gyorsan ledobta ruháit, lezuhanyzott, majd lefeküdt pihenni. Rossz napja volt addig a pillanatig míg el nem határozta, ráérnek a további feladatok holnap is, inkább hazamegy kicsit lazítani, ami Hoseok bámulását takarta. Számára kész varázslat volt, hogy ennyire kiürült elméje a hibrid puszta látványától, de addig, amíg ettől rendesen tudott aludni és ezt nem használták fel ellene, nem érdekelte, mitől van, csupán élvezni akarta.

(Folytatjuk is! Hát nem édesek *-*!?

Facebook oldalunk --> LINK

Wattpad ---> Wattpad )

A főnök 2. rész: Szabadság?

– De, csak nem érdekel, amit mondasz – falatozott. – Kösz a segítséget, bátyus – állt fel mellőle, hogy visszamegy helyére. – Hálám üldözni fog.
– Inkább tartsd meg magadnak a háládat. Így is eleget fáj a fejem miattad – dőlt vissza a kanapé puha háttámlájának Namjoon.
– Ahogy gondolod, drága bátyám – hagyta magára testvérét Yoongi.

Elég baja volt Namnak enélkül a remek szülinapi ajándék nélkül is, de nem nagyon tehetett mást. Szüleik nagyon megörültek, amikor Yoongi bejelentette, hogy végre megnősül, ha pedig nem egyezett volna bele Hoseok befogadásába, akkor valószínűleg nem ment volna soha hozzá a menyasszonya, amiért pedig őt hibáztatták volna mindenért. Az ő fülét rágták volna öregedő szüleik, hogy csináljon valamit, ezt pedig szerette volna elkerülni, így inkább megelőzte a sok felesleges nyavalygást. A kért egy hét alatt átszervezte a házat és szabaddá tett egy hálót az új lakó számára. Szerencsére nem kellett kidobnia egyik emberét sem, elég üres szoba állt még rendelkezésére az óriási házban, mely tényleg viselhette volna a palota nevet is, csak Namjoon nem akarta ezt beismerni. Utált ennyire nagyzolni, még ha valamennyire muszáj is volt sokszor a rangját illetően. Csupán átrendezte, ki hol alszik, hogy Hoseok minél közelebb legyen majd hozzá. Nem akart tőle semmit, igazából úgy gondolta, nem is lesz majd sokáig a ház lakója, de felkészült mindenre azért is, mert ismerte az embereit. Azok nem mindig gondolkodtak úgy, ahogyan ő, főleg a hibrideket illetően. De nem róhatta meg őket érte egy olyan társadalomban, ahol még a törvények is házi kedvencnek minősítették szegény teremtéseket, nem mintha a szabályok hatottak volna valaha bármilyen mértékben is az ő gazemberire.
– Főnök, itt van az öccse, Yoongi! – kopogott be reggel egyik embere hozzá egy héttel azután, hogy belement testvére hülyeségébe. – Hozta a hibridjét – beszélt az ajtón keresztül.
– Ahh! – morgott Namjoon, ki már néhány órája csak forgolódott, pedig nem aludta ki magát kicsit sem. – Engedjétek be a házba, mindjárt megyek – nézett fel órájára. – Húsz perc.
– Sajnos addig nem tud várni az öccse. Azt mondta, siet.
– Hova? A szoknyapecérek éves ülésére?
– Nem mondta. Mi legyen, főnök?
– Vezessétek a hibridet a szobájába, had pakoljon le. Majd megyek és üdvözlöm. Yoongi pedig jobban is teszi, ha lelép. Nincs kedvem a sunyi mosolyához – feküdt hanyatt.
– Igen, főnök – ment dolgára embere.
– És ne nevezz főnöknek! – mondta halkan Namjoon, ám ezt már senki sem hallotta. – Nem szeretem, de nem számít – sóhajtott nagyot, amint lélekben felkészült a következő napra.
Még lett volna egy kis ideje fetrengeni, de ezzel meghiúsult terve, miszerint kiélvezi a csendet, amíg lehet. Gyorsan összeszedte magát, éppen csak felkapott valamit, mégis tökéletes volt megjelenése. Sugározta magából a férfiasságot és a magabiztosságot, pedig rengeteg kétely merült fel benne szinte minden döntésével kapcsolatban. Bár ezeket senkivel sem osztott meg soha. Csak csinálta a feladatait, sorra oldotta meg egymás után a problémákat, miközben igyekezett megszabadulni a fejében folyó diskurzusoktól, melyek állandóan gyötörték. Sosem számított rá, hogy majd egy nap végre nem vonja kétségbe saját döntését, míg életében először hirtelen óriási csend nem támadt elméjében. Megtorpant és elámult a nyugalmon, amit már annyira hiányolt. Rengeteget küzdött, olyan sok mindent megtett ezért a pillanatért, amit most egy apróság váltott ki belőle. Ki akarta élvezni rövidke idejét, ezért csendben támaszkodott neki az ajtófélfának. Elmosolyodott, melyet ritkán tett és minden alkalommal rejtegetett mások elől, ahogyan ezúttal is.
– Jó lesz? – szólalt meg néhány pillanat múlva. Ha sokat állt volna még szótlanul, az egyik testőr nem messze tőle biztos megjegyezte volna és pletykát indított volna belőle.
– Hah! – ugrott fel egy picit ijedtében Hoseok, ki éppen kifele pakolt bőröndjéből.
– Bocsánat, nem akartalak megijeszteni – húzta ki magát Namjoon, amint a hibrid felé fordult.
– Nem számít, semmi gond – állt néhány ruhával kezeiben az ágya mellett. – Jó lesz, persze. Tökéletes – rejtegette maga mögött jellegzetes, hosszú, hópárduc farkát.
– Ne nagyon pakolj ki! – lépett beljebb a szobába, majd becsukta maga mögött az ajtót. – Előbb beszélni szeretnék veled.
– Rendben – szorult össze gyomra. Nem várt semmi jót, annyit mondogatták neki Yoongi modortalan emberei, hogy meg fogják ölni, hogy arra számított, Namjoon akar vele végezni sajátkezűleg.
– Én nem akarlak tovább fogva tartani, ahogyan az öcsém – dőlt a bezárt ajtónak Namjoon.
– Biztos? Tudok főzni és szívesen takarítok is. Hasznomat vehetné. A szexben is jó vagyok – használta ki a pillanatot Hoseok. Nem akart meghalni, akármilyen nyomorúságos rabszolgaélete is volt eddig.
– Ezt ne! Nem szeretem – grimaszolt Namjoon. – Tudom, hogy az öcsém milyen kegyetlen volt veled, de ebben cseppet sem hasonlítunk egymásra. Ne vegyél vele egy kalap alá engem ilyesmiben. Amúgy sem erről akartam beszélni veled – nézett szúrós szemmel Hoseokra, kinek fejére simultak fülei.
– Értem – kerülte tekintetét a hibrid, kinek megremegett a hangja. Hát ennyi volt, most tényleg itt a vége.
– Én nem tartok már rég egyetlen állatot sem. Hibridet pedig soha nem is akartam. Nem vagyok valami nagy híve ennek az egésznek. De van egy ajánlatom a számodra. Szabadon elmehetsz. Visszaadom a szabadságodat, nem vagy többé rabszolga.
– Komolyan? – lepődött meg Hoseok, kinek felegyenesedtek puha, fehér fülei is.
– Igen. Vihetsz annyi pénzt, amennyit csak akarsz. Seokjin majd kiszolgál. Vele még nem találkoztál, de mindjárt szolgálatba áll és kérhetsz tőle.
– Köszönöm.
– Szívesen. Élvezd a szabadságodat – fordult meg Namjoon, hogy elhagyja a szobát.
– És! – szólalt fel Hoseok, mire Nam visszapillantott rá. – És ha... maradnék? Azt nem lehet?
– Azt gondoltam, szívesebben lennél szabad, minthogy itt élj velünk, de ha maradni akarsz, maradhatsz. Engem nem zavarsz, csak tedd magad hasznossá, különben nem fognak tisztelni. De a helyedben én meggondolnám. Jó szabadnak lenni.
– Értettem... Köszönöm!
– Aha... Ritkán vagyok ennyire kedves idegenekkel, szóval ne hangoztasd a házon kívül.
– Rendben – bólintott Hoseok, mire Namjoon folytatta útját.
– Ahh, Seokjin! Pont rólad volt szó! – hallotta, amint Nam beleszaladt az említettbe.
– Rólam? Miért? – csapta meg fülét egy másik férfi hangja, de nem igazán figyelt tovább rájuk.
Inkább leült az ágyra és elkezdett gondolkodni. Szabadság, mit is jelent számára? Még sohasem volt szabad, sosem csinálhatta azt, amit szeretett volna, alig ment az utcára, a Világ csupán elenyésző szegletét ismerte. Ez hatalmas lehetőség volt neki és szeretett volna élni vele, ezért néhány pillanat múlva gyorsan visszapakolt bőröndjébe, majd elindult, hogy útra kel. Az első testőrbe futva megkérte azt, vigye el őt Seokjinhez, ám az inkább maradásra intette és elment az említettért. Hoseok boldog volt, mosolygott és a kijáratot nézte. Szabadság...

Namjoon azzal a gondolattal hagyta el óriási házát, hogy mire hazaér éjszaka a munkából, a hibrid szobája újból üres lesz. Elvégre megadta neki azt, amit csak igazán kevés hozzá hasonló élhetett meg ebben a zord Világban. Viszont Namjoon akármennyire is hidegvérű maffiavezér hírében állt, az állatokat szerette, melybe beletartoztak a félig állat emberek is. Ennyi gyengesége volt, ám ezzel sem tudta senki sem megfogni még pályafutása során. Igazán jó főnök hírében állt, bármennyire is utálta ezt a jelzőt.
– A séf vajban sült fűszeres lazacot készített önnek, főnök – nyitotta ki neki az autó ajtaját az éjszaka közepén az egyik embere. Hosszú napja volt Namnak, nagyon hosszú.
– Tudom.
– Jó lesz? – kísérte befelé menet.
– Persze, miért?
– Tudom, hogy nem szereti a halat, főnök.
– Néha nem árt. A lazac nagyon egészséges. Az egészség pedig nagyon fontos, ezt jegyezd meg, Mansik.
– Értettem főnök – bólogatott beosztottja, miközben kinyitották előttük a ház ajtaját emberei.
– Jó estét, főnök! – köszöntötték.
– Nektek is. Miért nem alszotok? Elmúlt éjfél – sétált beljebb Namjoon, miközben lesegítették róla kabátját.
– Meg akartuk várni a főnököt – válaszolt az egyik.
– Azt mondtam, míg haza nem érek, vagy éjfél. Éjfél után nyugodtan hagyhatjátok az éjszakásokat, hogy végezzék a munkájukat. Hányszor mondjam még?
– De muszáj volt megvárnunk, főnök. Fontos hírünk van a számára.
– Jaj ne, már itthonról is? Milyen híretek van, ami nem várhatott reggelig? – ment a konyha felé, nyomában embereivel.
– A hibrid, főnök. Itt maradt.
– Tessék? – fordult vissza hirtelen feléjük. – Milyen hibrid?
– Akit Yoongi hozott reggel, uram – szólalt meg a másik is.
– Főnök. Főnöknek kell hívni a főnököt. Jegyezd már meg, Haeil! – mordult rá az idősebb.
– Nem, semmi gond – intette le őket Namjoon. – Vissza a lényegre! Szóval a hibrid itt maradt? Miért nem ment el?
– Ami azt illeti, főnök, elindult. Kapott pénzt Seokjintől és kilépett az ajtón. De aztán visszajött. Be sem tudtuk csuki tőle az ajtót.
– Jah, vagy húsz percet állt a küszöb előtt, aztán visszafordult – egészítette ki az idősebb mondandóját a kis fiatal, míg a másik levegőt vett.
– Én mesélek, fiú! Hé, nem tudod, hogy az idősebbet tisztelni kell? Én mondom végig a történetet!
– Halló! – csettintgetett Namjoon, mire mindketten újra ráfigyeltek. – Fiúk, koncentráljatok! – sóhajtott nagyot. Az ajtónállókat sohasem az eszükért tartotta, hanem az izmaikért. – Hol van most Hoseok?
– A szobájában – folytatta az idősebb. – Visszajött, leült a hallban a bőröndjére és ott várt önre – köhögött néhányat az idősebb, de a fiatalabb nem merte átvenni a szót. – Aztán ahogyan este lett mondtuk neki, hogy menjen be a szobájába és pihenjen le. Úgyhogy most ott van. Biztos alszik már, de azt mondta, adjunk át egy üzenetet önnek, ha hazajön – hallgatott el az embere, pedig Namjoon nagyon várta a folytatást.
– Igen, és mi az?
– Mi? – kérdezett vissza az idősebb, ki láthatóan már nagyon álmos volt, de az sem segített rajta, hogy amúgy sem állt egy zseni hírében. Viszont ezzel Namjoont néha nagyon le tudta fárasztani. Nem hiába vett fel mellé egy fiatalabbat. Bízott benne, az majd kiegészíti a másik hiányosságait és ezúttal így is tett.
– Azt üzeni, maradni szeretne, ezért pedig bármit megtesz, amit kér tőle – válaszolt Haeil.
– Jah – bólogatott a másik. – Azt. Várjunk! Én beszélek, fiú! – mordult a fiatalabbra.
– Köszönöm fiúk! Most pedig irány aludni! Az éjszakásoké a terep. Különben is, hol vannak? – indult inkább Hoseok szobája felé.
– Amikor utoljára láttam őket, a szobalányokhoz kopogtattak be egy üveg pezsgővel, meg csokoládéval – informálta Namjoont Haeil.
– Na, akkor tessék kiugrasztani őket onnan! Én üzenem, álljanak munkába, különben mérges leszek.
– Oké, főnök – hajoltak meg, majd rohantak is el a váltásért.
Namjoon gyorsan szedte hosszú lábait Hoseok szobája felé, mely közben nyugalomra intette az összes emberét, aki nyomába eredt. Pihenni akart és azt szerette volna, ha ők is így tesznek, de természetesen az éjszakások kivételek voltak ez alól.
– Ha ennyire ki akarsz szolgálni Mansik, akkor itt a pisztolyom – adta embere kezébe fegyverét. – Rég tisztogattam meg, úgyhogy tedd rendbe! Helyette holnap a G17-est viszem. Úgyhogy feküdj le te is. Megértetted?
– Igen, főnök – rohant el a pisztollyal, Nam pedig folytatta útját.
Szinte biztos volt benne, hogy a hibrid már alszik, nem is akart beszélni vele, de muszáj volt látnia a saját szemével azt, aki csak így lemond a szabadságáról. Ezért be sem kopogott Hoseok ajtaján, csupán óvatosan benyitott, de amint beszűrődött egy kis fény a hálóba, Hoseok felült ágyában.
– Azt hittem, alszol. Vagy felkeltettelek? – ment be hozzá Namjoon, miközben villanyt kapcsolt.
– Nem aludtam – mászott az ágy szélére a lehető legközelebb Namhoz. – Maradhatok?
– Persze, ha így szeretnéd, maradhatsz. De miért akarsz maradni? Miért nem szeretnél szabad lenni?
– Elindultam, viszont nincs hová mennem.
– Biztos? Még akkor se, ha sok millió wont kapsz? – állt az ajtóban Namjoon.
– Igen. Nekem nincs senkim. Eddig Yoonginál éltem, de ő megszabadult tőlem. Mást nem nagyon ismerek, csak őt és az ő embereit. De ők azonnal megölnének. Akkor inkább maradok itt – vette maga elé hópárduc farkát.
– Értem... Rendben, maradhatsz – fordult ki a hibrid szobájából.
– Várjon! Mit csináljak? Miben van hiánya? Hol van üresedés? – szólt Namjoon után, ki félúton megállva visszanézett rá.
– Ezt holnap megbeszéljük. Már nincs kedvem dolgozni. Aludj! – kapcsolta le a villanyt.
– Értettem – bólintott határozottan Hoseok, majd Namjoon becsukta maga mögött az ajtót, ezzel pedig újra teljes sötétségbe borult a hibrid hálója.
Nam örült volna, ha a hópárduc elmegy és nem kell vesződnie vele, hogy mi is legyen a sorsa, de végül sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerette volna. Persze simán kirakhatta volna a hibridet, senki sem vetette volna meg érte, de ehhez túlságosan lágyszívű volt. Ezzel viszont újabb fejfájást szerzett magának. Vagyis, inkább az öccse neki, de ezt már kezdte megszokni. Yoongival általában csak a baj volt.

Hoseok boldogan dőlt vissza ágyába, bár picit rettegett a holnaptól. Még mindig aggódott, hogy ha teher lesz, akkor kivégzik, viszont reménykedett benne, ez nem fog megtörténni. Hajlandó volt akármit megtenni, azok alapján pedig, amit eddig látott Namjoonból úgy gondolta, ez az akármi csak jobb lehet azoknál a dolgoknál, amik Yoonginál történtek vele. Hiszen már első nap egy pihe-puha óriási ágyat kapott, nem pedig egy hideg kis szobát egy ócska matraccal, ahogyan az előző gazdájánál. Alig tudott aludni az izgatottságtól, no meg néhány rémálomtól, amik mindennaposak voltak életében. Reggel, amint hallott néhány léptet, felkelt ágyából és átöltözött hétköznapi ruhába. Félve lépett ki szobája ajtaján, mert nem tudta, kibe fog elsőnek botlani, abban pedig biztos volt, hogy a másik embereinek eddig csak igen kis százalékával találkozott, ezért picit félt, hogy beléjük szalad. Óvatosan indult útjára, mivel alig ismerte az óriási házat, ám elég hamar összetalálkozott Namjoon egyik gazfickójával. Ez nem volt meglepő, mivel a hálószobák és fürdők egy részén kívül mindent kamerával őriztek.
– Hova-hova?
– Én... Namjoon főnököt keresem – torpant meg Hoseok és igyekezte kihúzni magát, hogy pont olyan nemesnek tűnjön, mint amilyennek a génjei látszottak a petri csészében. – Ébren van már?
– A főnök csak kilenckor kel fel, ha éjfél után ért haza. Még biztosan alszik. Te menj csak vissza a szobádba, én pedig majd mondom neki, hogy kerested.
– Rendben. De ne felejtse el!
– Nem fogom – húzta a száját a pasas.
– Köszönöm – fordult vissza szobájába Hoseok.
Nem szívesen mászkált az ismeretlen terepen, viszont azt sem szerette volna, ha Nam anélkül megy munkába, hogy beszélnek. Ám többet nem tehetett. Leült ágyára, majd elterülve azon visszaszenderült, míg Namjoon fel nem kelt és készülődni nem kezdett.
– Szólt, főnök? – nyitott be az egyik embere a hálószobájába, míg Namjoon tovább feküdt ágyában.
– Igen. Ágyba kérem a reggelimet.
– Oké, főnök – indult volna a konyhára embere, ám Namjoon hangosan folytatta.
– És a kávémba egy cukrot kérek most! A rántottába pedig kérek paradicsomot. Szép, nagy szeleteket. De ne égessék oda, kicsit sem! Tanulják meg rendesen megcsinálni, vagy többet nem kell jönni – morgott Nam. Rosszul aludt, így nem volt túl jó kedve.
– Még valamit, főnök?
– Mi van a hibriddel?
– Kereste önt ma reggel. De még aludt, ezért visszaküldtük a szobájába, hogy majd értesítjük önt, főnök.
– Köszönöm. Hozzátok a reggelimet, aztán beszélek vele!
– Igen, főnök – záródott be az ajtó és Namjoon újra magára maradt.
Borzasztóan ramatyul telt Nam estéje, szinte alig tudott pihenni valamit, annyira sok probléma járt a fejében. Akadtak gondok az üzlettel, közben fenyegetést is kapott a családja, ami természetesen elég megszokott volt, mialatt néhány bolt tulaja újból megmakacsolta magát, erre még pluszba az öccse is kiszúrt vele. Már csak az hiányzott, hogy barátnője elkezdjen hisztizni, amiért ilyen sokat dolgozik, amit ugyan ritkán tett, de néha rájött az öt perc.
– Jó reggelt, főnök! Itt a reggelije – sétált be egy nagy tálcával egyik kezében Mansik, míg másikban újságokat szorongatott. – Hoztam a kedvenc napilapjait is – pakolt le Namjoon ágyára, míg az a fürdőben szedte rendbe magát.
– Van valami érdekes a címlapon? – mosta meg arcát.
– Nem igazán. Csupa bulvár. A mai napilapok már koránt sem olyanok, mint apáink idejében. Kiábrándító.
– Az. A hibrid? – öltözött fel közben Namjoon.
– Mindjárt felkeltem. Addig nyugodtan reggelizzen meg. Ma csak délután van kötött programja.
– Tudom – tért vissza szobájába. – Köszönöm, Mansik – állt meg ágya mellett, majd elvéve a bagett egyik végét beleharapott abba.
– Csak természetes, főnök. Jó étvágyat! – indult útjára, hamarosan pedig visszazáródott az ajtó és Namjoon újra magára maradt.
Gyorsan megreggelizett, miközben a kapott újságokat lapozgatta. Még apja verte a fejébe, hogy ezekből információkat szerezhet a többi családról, de ez manapság már nem igazán működött. A bandaháborúkról keveset írtak, inkább a hülye celebek voltak középpontban, meg néhány magánember otthoni kis ámokfutása, amivel semmire sem ment. Sokkal nehezebb volt a modern világban megbízható hírhez jutni, mint néhány évtizeddel korábban, ezért kezdett lassan afelé hajlani, hogy több pénzt nem fog pazarolni a papír alapú médiára. Végig sem olvasta mindet, otthagyta őket kinyitogatva az ágyán és inkább rendesen felöltözött. Nem úgy, mint előző nap, annál sokkalta elegánsabb stílust választott tekintettel arra, milyen délutáni programjai lesznek.
– Jó reggelt, főnök! – köszöntötték emberei, amint kilépett hálószobájából, hiszen addig, míg odabent volt, szigorúan megtiltotta mindenkinek, hogy munkával zaklassák, hacsaknem volt halaszthatatlanul sürgős. – A barátnője hagyott egy levelet és elment egy nagy bőrönddel. Felolvassam, főnök?
– Nem kell, szabadulj meg tőle! Tudom, mit akar. Kulcsait itt hagyta?
– Nem néztük. Azt mondta főnök, hogy ne menjünk be a szobájába.
– Most bemehettek. Nézzetek körül, ha itt vannak a kulcsai, égessétek el a levelét. Aztán takarítsanak ki a szobalányok. De rendesen, ne úgy, mint legutóbb. Le fogom ellenőriztetni UV fénnyel, szóval figyeljenek oda.
– Oké, főnök – ment útjára embere, majd jött a következő egy másik problémával, ahogyan minden reggel, miközben Namjoon lassan elért Hoseok szobájához.
– Itt várjatok meg! – parancsolt rájuk mielőtt bement volna a hibridhez.
– Oké, főnök! – vágták rá egyszerre mind, majd már be is csukódott az ajtó.
– Gazdám! – pattant fel Hoseok.
– Nem vagyok a gazdád! Beszélni akartál velem.
– Igen. Hol venné hasznomat? Hova kell ember?
– Ahova kell, oda te alkalmatlan vagy. De biztos vagyok benne, hogy a ház körül mindenki hasznodat venné. A szobalányoknak ma lesz dolguk, a konyhán pedig mindig sok a munka. De a kertészek is örülnének, ha lenne segítségük. Ilyenkor ősszel sokat nyafognak. Válassz, amit akarsz. Tedd magad hasznossá, hogy megbecsüljenek!
– Értettem.
– Van még valami?
– Nincs.
– Rendben. Ha még is lenne, keresd Seokjint. Ő itthon az úr, míg én távol vagyok. Az embereim lehet, húzni fogják a szájukat, ha beszélni akarsz majd vele és inkább ők szeretnék megoldani a gondodat, de akkor említs meg engem. Seokjin csak azért haragos, ha ők zaklatják a gondjaikkal, mert hülyeségekkel szokták megzavarni, de rólad tud. Rád nem lesz mérges.
– Értettem.
– Az ebédidőt pedig ne felejtsd el! Menj enni, ha a többiek is mennek, különben éhen maradsz. Én este jövök, de majd holnap beszélünk a mai napról. Addig szedd össze, mit akarsz még, mert nem fogok mindennap ráérni cseverészni.
– Rendben, értettem.
– Remek. Szép napot! – hagyta magára Hoseokot.
– Köszönöm! Önnek is! – szólt utána még kapkodva.

Sok információ volt így hirtelen, de nagyon figyelt minden szavára, ezért a nagyját megjegyezte és felállított magában egy sorrendet, hogy milyen munkát végezne szívesebben, mint a többit. Így elsőnek a szobalányokhoz vitte útja, míg Namjoon már a családi üzlettel foglalkozott. Amint elhagyta a házat az érezhetően ellazult. Az emberei sokkal többet beszélgettek, dohányoztak és még játszottak is munka közben. Ugyan a kötelező járőrözést megtartották, meg a kamerákat is volt aki állandóan figyelte, ennek ellenére közel sem vették olyan szigorúan egyik feladatukat sem, mint akkor, mikor még Namjoon a házban volt. Hoseok is kényelmesebben közlekedhetett, bár mikor eltévedt az óriási házban és segítséget kért, mérföldekkel bunkóbbak voltak vele. Lenézték, amiért eddig tulajdon volt, most pedig csak befogadott személy, de még inkább amiatt, mert hibrid. Ez sokkal többet számított, mint bármi más. Emiatt kapott nehezebb feladatokat és sokkal többet másoknál, míg meg nem elégelték jelenlétét, majd tovább nem küldték, keressen máshol munkát magának.
– Ebéd! – szólt ki a kertbe az egyik fickó a kertészeknek, akiknél szinte sohasem volt óra, ezért tájékoztatni kellett őket mindig, mennyi is az idő.
– Akkor mi megyünk enni. Te még ezt csináld meg, aztán gyere – kelt fel a földről az egyik kertész, miközben kesztyűit levéve beszélt Hoseokhoz.
– Én is megyek enni, majd utána befejezem – követte példáját és próbált határozottnak tűnni.
– Pff, még vissza is beszélsz. Namjoon hamar ki fog tenni – morgott a pasi. – Nem csoda, hogy az előző gazdád kirakott. Nem tudod a helyedet, hibrid – indult be a házba a férfi.
Hoseok követte és leült enni a többiekkel. Neki is terítettek, adtak mindent, de nem beszélgettek vele. Kiközösítették, így teljesen letisztult benne, hogy kizárólag Namjoon tehet bármit az ő helyzetéért, de ő ha nincs a közelben, senkitől sem fog kedvességet kapni, még csak egy normális választ sem. Ezért valóban neki kell majd megküzdenie, ám ezt nem bánta. Inkább ez, mint Yoongi rendszere, ahol még a saját szobáját is csak ritkán hagyhatta el.
– Segítek hátravinni – emelt meg két nagy zsákot már késő délután. Már csak rendet raktak maguk után a kertészek és végeztek is. Nem akadt több munkájuk aznapra.
– Köszi – cipelt másik kettőt az egyik férfit. – Jó erőben vagy annak ellenére, hogy mit rebesgetnek rólad – dobták ki a zsákokat.
– Köszönöm.
– Nem érdekel, mit rebesgetnek rólad?
– Nem.
– Hát jó. Jól dolgoztál ma, elégedett lehetsz.
– Köszönöm. Azt hiszem, maga az első, akinek van jó szava is hozzám – mert végre beszélni Hoseok.
– Valakinek el kell kezdenie. Ráadásul ha igaz, hogy mennyire pártfogol téged a főnök, akkor csak jól járhatok, ha kedves vagyok hozzád – rántott vállat. – Na jó pihenést! Számítok rád holnap is! – hagyta magára a pasi.
– Köszönöm! Önnek is! – állt még mindig egy helyben Hoseok.
Ő még szeretett volna egy kis időt eltölteni a kertben egyedül, mivel erre korábban nem volt lehetősége. Namjoon hatalmas házához nagy kert is társult, nem hiába voltak kertészei, ez pedig óriási szabadsággal kecsegetett Hoseoknak, ki úgy döntött, a puha fűben ülve szeretné megnézni a naplementét, melyet olyan ritkán látott. Így kint maradt, míg el nem tűnt szeme elől az égitest és már csak fénye maradt hátra. Hoseok kiélvezte a kis természetet maga körül, melybe a város zajai dallam szerűen szűrődtek be. De pont így volt tökéletes számára az idő, hiszen állati része egész életében a szabadban szeretett volna járni, ám erre sohasem volt igazán lehetősége. Ezért addig akart kint maradni, amíg csak lehetett. Elterült a fűben, mélyen magába szívta az élet illatát, miközben ujjai között susogtak az apró zöld szálak. Úgy viselkedett, mint aki még életében nem látott pázsitot, ebben az örömben úszva pedig álomba is szenderült.

(Itt is van az új rész. A többi nem fog ennyire hamar jönni, mert nem akarok minden nap posztolni, de szerda magasságában már várható azért egy újabb. Ez csak azért jött ilyen gyorsan, hogy meghozza mindenki kedvét!
Mint láthatjátok, a hosszúság nagyon eltérő, de ennél nagyon sokkal hosszabb részeket nem akarok, viszont nem tudom még, hogy fog kijönni a darabolás úgy, hogy jó is legyen, szóval bármi lehet!

Facebook oldalunk --> LINK

Wattpad ---> Wattpad )

A főnök

A hópárduc hibrid, Hoseok és a kegyetlen maffiafőnök, Namjoon. De vajon valójában ki parancsol kinek?

Egy újfajta fanfiction sorozat, amiben ezúttal a hyung line kap főszerepet. Vicces, kedves, romantikus, kegyetlen, bosszúálló sztori, melyben végre társra talál a magányos főnök, ki már rég lemondott a párkeresésről, hiszen az ő életébe ilyesmi nem fér bele. Ám semmi sem mehet ilyen simán. Sérülések, szex, drogok, pisztolyok és a sorsdöntő póker játszma.

Figyelmeztetések: 18+, maffia, erőszak, vér, kegyetlenség, yaoi, hyung line, namseok!

1. rész: Drága bátyám
2. rész: Szabadság?
3. rész: A puszta látvány
4. rész: Pletyka
5. rész: Idegesség
6. rész: A törés
7. rész: Figyelmesség
8. rész: Illatok
9. rész: Egy feltétellel
10. rész: Társaság
11. rész: Pókerarc
12. rész: A vezérek vezére
13. rész: Hibrid(ek)
14. rész: Jimin
15. rész: Kapcsolatok
16. rész: Nyuszika
17. rész: A zord külső
18. rész: Zöld szemű szörny
19. rész: Nézeteltérések
20. rész: Az a nemes hópárduc [Befejezés]
21. [EXTRA] rész: JinKook

A főnök 1. rész: Drága bátyám

Elöljáróban néhány hasznos infó!

1. Ez előre meg van írva egy OneShotnak, amit feldaraboltan teszek ki nektek, mint sorozat, ergo, már megvan a vége.
2. Ez azt jelenti, hogy rendszeresen fognak jönni részek, remélhetőleg 2, maximum 3 naponta.
3. Akinek ez az első hibrides ficije, az a sztoriból is rá fog jönni, mik is a hibridek, de ha előre akarja tudni, olvasson el egy korábbi hibridest.
4. Yoongi itt fiatalabb, mint Nam! Direkt!
5. Jó olvasást, maradjatok velem!

Figyelmeztetések: 18+, maffia, erőszak, vér, kegyetlenség, yaoi, hyung line, namseok!

Harmadik fél szemszöge

Bűnözőnek lenni nem egyszerű, főleg akkor, ha az ember a család legidősebb fia. Hatalmasak az elvárások, miközben az illető a saját testvéreiben sem bízhat, hiszen azok mind az ő helyére pályáznak, az ő örökségére, a maffiavezér pozíciójára, amiért ő keményen megküzdött, bár erről öccsei valahogy nem akarnak tudomást szerezni. Más családokban emiatt hatalmas botrányok szoktak lenni, főleg azután, hogy a családfeje elhalálozik. Namjoon is aggódott kicsit, mi lesz majd vele és a nehezen megszerzett tiszteletével, amit összekapart magának, de miután apja nyugdíjba vonult, tisztázódott minden. Az ő testvérei nem akarták a fejét venni a hatalomért. Valahogy előre tudták, nem olyan jó a fővezérnek, ezért középső öccse, Yoongi beérte a kisebb területek irányításával mindaddig, amíg a kívánt kényelmet megkapta, melyet természetesen biztosított neki bátyja még annak ellenére is, hogy testvére megszabadult a közös névtől, és felvette a Min-t. Kicsit fájt ugyan a szívének, no meg szülei sem rajongtak az ötletért, de Yoongi mindig is makacs volt, ezért inkább ráhagyták, mivel a rábízott feladatokat ellátta és sohasem reklamált semmiért. Örültek, hogy a három testvér közül legalább kettő tovább vitte a családi üzletet, hiszen a legfiatalabb fiú, Taehyung, úgy döntött, inkább a normális, hétköznapi életet választja, ezért a családi pénzből elköltözött a Világ túlsó felére és az évenkénti egyszeri beszélgetéseken kívül nem is nagyon tartotta a kapcsolatot vér szerinti rokonaival. Ezt nagyon sajnálták szüleik, de mit tehettek volna? Mégsem ölhették meg saját fiúkat, hiszen szerették. Így csupán támogatták anyagilag, ha szüksége volt rá, de ezen kívül hagyták, had élje az átlagemberek életét.

Ugyan két fiúk nem azt az utat választotta, amiben reménykedtek, viszont a legidősebb, Namjoon, igen. Még apja irányítása alatt bizonyította higgadtságát, éles eszét és azt, hogy méltó átvenni a családi üzletet, amivel megnyugtatta szüleit, kik korukból fakadóan nagyon aggódtak az idő előrehaladtával. Féltek, majd megöregszenek és belassult elméjük fogja őket a sírba vinni a sok fiatallal szemben, ám Namjoon örömmel vette át apjától a stafétabotot. Hamar bizonyította a nagy székben ülve, méltó a feladatra, talán méltóbb apjánál is, így felmenői nyugodt szívvel vonulhattak el a Világ elől, hogy megpihenjenek. Azonban ez a munka sohasem volt egyszerű. A sok elvárástól és feladattól Namjoonnak semmi ideje nem maradt önmagára, melyet eleinte nehezen viselt, azonban később már kezdett beletörődni, hogy neki ez a sorsa. Olyan nőt, aki kielégíthette volna minden vágyát, az ő világában lehetetlen volt találni, így hamar feladta a keresését. Már csak olyan valaki után kutatott, aki megfelelt gyermekei anyjaként, de semmi többet nem várt tőle, főleg nem azok után, hogy egyszer megpróbálták álmában megölni. Elvégre ő volt a legerősebb család vezére, rengetegen akarták a helyét, a vagyonát és a hatalmát elorozni tőle, amiért képesek voltak bármeddig elmenni. Ám ezek után Namjoon többé nem volt hajlandó senkivel sem együtt aludni. Minden éjszaka saját hálószobájában pihent meg egyedül, melyet legjobb emberei őriztek. Senki sem zavarhatta őt, senki sem tehette be oda a lábát, akiben nem bízott meg eléggé, ezzel pedig sikeresen elkerülte, hogy még egyszer leszúrják. Különleges rendet tartott abban a hatalmas házban, amiben ő és a legmegbízhatóbb emberei éltek. Nem engedett be senki mást, még öccsét és annak bandáját sem. Vele is rendszerint abban az étteremben ültek össze, ami a család legszínvonalasabb helyének számított. Olykor óriási közös vacsorákat tartottak, melynek alkalmával még a séfet kiparancsolták a konyhából, miután kiszolgáltak mindenkit, hogy egyen velük. Ilyennek számított az az este is, mikor Namjoon születésnapját ünnepelték. Ugyan ő nem örült, hogy ekkora felhajtást csapnak neki, de Yoongi valahogy mindig ragaszkodott hozzá, ezért belement a "pihenésbe", miközben ő igazából végig az üzletet fenyegető problémákon gondolkodott. Csendben vacsorázott, míg legtöbbre értékelt embereik jól mulattak. Ettek, ittak, nőztek körülöttük, melyhez eleinte Yoongi is csatlakozott minden alkalommal, bár neki megvoltak a határai. Hiába állt bűnöző hírében, aki nem igazán tartja magát semmilyen szabályhoz, a menyasszonyát mégis nagyra becsülte és sohasem csalta volna meg. Erről pedig jobb volt, ha minden prostituált tudott, mert ha átlépték a kimondatlan határokat, akkor Yoongi kiszámíthatatlan mérgétől kellett félniük. Bár erről is kezdte az a hír járni, hogy egyre enyhébb, mivel drága menyasszonya nem szerette, ha feleslegesen öldökölt.
– Drága bátyám! – huppant le Namjoon mellé az éjszaka folyamán. Testvére kivonta magát a mulatság alól és a sarki kanapén ülve süllyedt telefonjába. – Boldog születésnapot!
– Tudod, hogy nem tartom fontosnak a szülinapomat – olvasott tovább mobilján.
– Tudom én azt jól, de mi más ok lenne elég ahhoz, hogy ekkora partit tartsunk, ha nem a főnök szülinapja? Az enyémre fele ennyien se tennék szabaddá magukat.
– Engem nem érdekel, hányan vannak itt.
– Hát persze, ezt is tudom – húzott le egy felest Yoongi. – És azt is tudom, hogy gyűlölöd az ajándékokat, de van valamim a számodra.
– Már megint mit vettél? – pillantott fel testvérére egy nagy sóhaj kíséretében.
– Valami olyasmit, amid még nincs.
– Mondtam, hogy nem kell a Ferrari. Egyszerűen nem rajongok a sportkocsikért.
– Hagynád, hogy végig mondjam? – mordult fel Yoongi. – Drága bátyám – tette hozzá, mielőtt a másik megint a fejéhez vágta volna, hogy nem mutat tiszteletet iránta az emberei előtt. Egyébként nem érdekelte, ha öccsei nem kezelték felsőbb rangúnak, de a beosztottjai miatt nyilvánosan megkövetelte tőlük is. Elvégre egy maffiavezért mindenkinek tisztelnie kellett, még családtagjainak is, különben az emberei sem tették.
– Mondjad! – morgott Namjoon.
– Olyan ajándékot vettem neked, melynek nincs párja. Nem akarok nagyzolni, de rendesen megfizettem az árát, mivel nem éppen egy hétköznapi dologról van szó, még a gazdagok körében sem.
– Kiböknéd végre, hogy miről is van szó, vagy tovább akarod fényezni magadat?
– Még fényezném egy picit a drága öcsédet, vagyis engem – húzott le még egy felest. – Szóval. A legjobb génekből válogatták össze az orvosok, egy igazi, nemesített hópárduc legkiválóbb DNS-e volt az alap, e mellé pedig még a szemét és a hajszínét, sőt, a nemét is megválaszthattam. Képzelheted, mennyit fizettem érte.
– Egy élőlényt vettél nekem ajándékba? Tudod, hogy nincs időm az állatokra, a védett vadállatokat pedig kifejezetten nem is akarom ketrecben itt tartani Szöulban. Ennyire nem ismersz?
– Nem-nem-nem. Ez nem állat. Vagyis, félig az. Egy hibrid. Egy édes kis hibrid.
– Ahhj, Yoongi – sóhajtott újból nagyot Namjoon. – Ezt ne!
– Figyelj csak rám. Tudom, hogy mióta elpusztult Sejong kutyád, azóta nem is volt semmilyen háziállatod, de kéne neked valaki. Nem aludhatsz mindig egyedül, akármennyire is "szereted".
– Yoongi – nézett unott fejjel testvérére. – Egy hópárduc?
– Igen.
– Csak nem az, aki eddig a kis házi kedvenced volt?
– Őőő... Az nem mindegy neked? – háborodott fel Yoongi.
– Miért akarod rám sózni a hibridedet? – fonta össze karjait mellkasa előtt Nam.
– Az ne érdekeljen, drága bátyám – próbálta kerülni a válaszadást Yoongi.
– Yoongiiiii! Felelj, ha kérdeztelek! Ne beszélj vissza a családfejének!
– Ahh, mindig ezzel jössz nekem – morgott az említett.
– Nem tiszteled tán a főnököt?
– Dehogynem. Csak apánkat tisztelem jobban nálad, drága testvérem.
– Akkor felelj, ha kérdeztelek.
– Jó! – fújtatott Yoongi. – Mint biztos már te is tudod, Joohyun konkrétan kikötötte, hogy senki mással nem dughatok, még csak nem is csókolózhatok, vagy aludhatok, rajta kívül.
– Igazi párkapcsolatot kér tőled, micsoda szörnyűség – forgatta szemeit Namjoon.
– Igen! Hát nem felháborító?! – csattant fel Yoongi. – Én maffiatag vagyok, egy bűnöző, erre legyek hűséges egy nőhöz? Micsoda megkötés ez?
– Yoongi, a lényeget!
– Na igen. Szóval mostantól hű vagyok hozzá, innentől viszont nem veszem hasznát Hoseoknak, sőt, inkább zavar a hűség megtartásában. Arra gondoltam, neked adom, te pedig azt teszel vele, amit akarsz.
– Nocsak, meglágyultál, hogy nem teszed el láb alól? – lepődött meg Namjoon. Yoongi ugyanis könnyedén kiadta a parancsot bárki megölésére, még legjobb barátja halálát is rezzenéstelenül rendelte el, ha az valamit vétett ellene, így nem vallt rá, hogy csupán túladjon Hoseokon, kit évek óta tartott maga mellett, mint szeretője.
– Erről szó sincs. Joohyun nem hagyja. Folyton azzal fenyeget, hogy ha megölök egy ártatlant, akkor elhagy. Ez a nő! – vakarta meg tarkóját. – Miatta elvesztem minden tekintélyemet.
– Neked olyan sosem volt – vágta rá azonnal Nam.
– Naaa! Namjoon hyung! Van tekintélyem.
– Hát persze – sóhajtott fel Namjoon. – Szóval rám akarod sózni Hoseokot, hogy én tüntessem el, mert a kis feleséged nem hagyja? Én sem ölök ártatlant, tudhatnád. Főleg nem hibrideket. Van elég bajuk enélkül is szegényeknek.
– Nekem édes mindegy mit teszel vele, én csak meg akarok tőle válni, mivel pedig szinte mindent tud rólam, így a többi család azonnal lecsapna rá, ha csak úgy kitenném az utcára.
– És szerinted elkotyogna mindent?
– Nem képeztem ki. Kicsit kínoznák és úgy dalolna, mintha végig be lett volna épülve – magyarázott. – Soonyoung! Hozz egy garnélatálat nekem! – intett az egyik pincérnek, aki éppen arra járt.
– Ha nem az öcsém lennél, hagynálak a saját hibád miatt szenvedni – fogta fejét Namjoon. Még egy probléma, remek. Nem volt eddig elég neki az összes többi.
– A szerelem öl, butít és nyomorba dönt.
– Nem gondoltam volna, hogy képes vagy szerelembe esni.
– Én se, de ez a hópárduc különleges volt – nézett maga elé a földre Yoongi.
– Én Joohyunra gondoltam – pillantott testvérére.
– Jah, igen! Persze, én is – fújt egy nagyot Yoongi. – Szóval, jah. Akkor mikor tudod fogadni az új hibridedet? – nézett kérdően bátyjára.
– Adj egy hetet! – temetkezett tenyereibe gondterhelten Namjoon. – Addig csinálok neki helyet a házban.
– A palotában.
– Az nem palota – támaszkodott meg öklein.
– Persze, hogy nem. Mert nem forog kacsalábon.
– Yoongi!
– Ú, de jól néz ki! – érkezett meg a pincér Yoongi rendelésével. – Köszönöm! – látott is hozzá, mintha meg sem hallotta volna Namjoon morgását.
– Nem is figyelsz rám.
– De, csak nem érdekel, amit mondasz – falatozott. – Kösz a segítséget, bátyus – állt fel mellőle, hogy visszamegy helyére. – Hálám üldözni fog.
– Inkább tartsd meg magadnak a háládat. Így is eleget fáj a fejem miattad – dőlt vissza a kanapé puha háttámlájának Namjoon.
– Ahogy gondolod, drága bátyám – hagyta magára testvérét Yoongi.

(Remélem az első rész felkeltette az érdeklődéseteket és követni fogjátok a sorozatot, melynek következő része hamarosan érkezik! :)

Igen, folytatni fogom közben a Namjoonos hentai sorit is.

Facebook oldalunk --> LINK
Wattpad ---> Wattpad )