Jin&Jungkook&Jimin OS BoysLove

Mivel Jin beteg, így nem bírtam ki, muszáj volt még írnom egy ficit. Hiába vagyok hulla, nem pont őt fogom kihagyni. Ugyebár mondtam nektek, JinKook valószínűleg, de végül Jimint se hagyhattam ki. Elvégre mostanság olyan közel áll Jinhez, hogy nem maradhatott ki.



-Hyung! - szólította meg Jungkook Jint, amint az megfontoltan sétált a konyhába. Máskor mindig szedi a lábát, most azonban lassú volt.
-Hmm? - állt is meg Kookra nézve.
-Minden rendben?
-Mmm... jah. Csak keveset aludtam az este, aztán fáradt vagyok már. - folytatta útját.
-Biztos?
-Igen! - válaszolt immár a konyhából, Jungkook pedig visszatért tabletjéhez.
Éppen azon szörfölt még a neten, chatelt a barátaival és olvasgatta a híreket a nappaliban. Mindenki mást csinált már a dormban. Néhányan filmeztek, sorozatoztak, esetleg kockultak, mások olvastak, vagy már a takaró alatt feküdve görgettek az internet bugyraiban. Jungkook még az éberebbek közé tartozott, hiszen nem volt rajta pizsama, ám Jin, kit az előbb szúrt ki, hogy totyog a konyha felé, már inkább az ágyban fetrengősökhöz.
-Jungkook-shi! Mehetsz fürdeni! - dobta tabletjére pizsamáját Jimin, ki már egy ideje zargatta, hogy menjen és feküdjön le időben.
-Mindjárt.
-Nem mindjárt, most!
-Jó!
-Jungkook-shi!
-Hagyjál már! Nem vagy az anyám!
-De holnap meg én fogom hallgatni, hogy álmos vagy. - állt mellette morgósan Jimin.
-Inkább foglalkozz Jinnel!
-Miért?
-Alig áll a lábán. Most tántorgott ki a konyhába és ahogy hallom, nem talál valamit. - állt fel Kook, majd kezében ruhájával indult inkább a fürdő felé.
-Szóval ő csörömpöl. - nézett az említett helység irányába.
-Jahp. Baszogasd őt, ne engem! - hagyta ott Jimint Jungkook.
Jimin lopakodva meg is közelítette Seokjint. Nem szerette volna, ha az egyből észreveszi őt, így az ajtóban állva leskelődött, míg hyungja ügyetlenkedett. Úgy tűnt főzni akar valamit, de ahhoz képest, hogy máskor hangtalanul milyen fogásokat dob össze, most mindent elejtett, kiöntött, vagy levert.
-Ahh! Fene kis lábas. - pakolt össze a földről, amint a legalsót kihúzva természetesen az összeset ledöntötte. Még jó, hogy az alsó szekrényben voltak, így nem a fején landoltak.
-Segítsek hyung? - ugrott már ekkor oda Jimin, mint aki most érkezett.
-Jaj igen, köszönöm. - állt fel, majd letépett egy darabot a kéztörlőről, végül pedig hatalmas levegőket véve beletüsszentett.
-Minden rendben? - érdeklődött felfelé pislogva társára Jimin.
-Igen, persze. Köszönöm a segítséget Jimin.
-Mit csinálsz? - pakolt vissza a szekrénybe az említett.
-Csak egy levest, meg teát.
-Figyelj csak, majd én megcsinálom. Feküdj vissza, beviszem neked.
-Nem kell. Megcsinálom.
-És a teát? Én is szeretnék inni egyet. Akkor már a tiedet is megcsinálom. - hazudott. Ismerte Jint, nem engedte volna, hogy a fiatalabb kisegítse, ezért ez tűnt a könnyebbik útnak.
-Rendben. Tudod, hogyan szeretem. Csak egy picike cukrot tegyél bele. - fogott hozzá leveséhez.
-Persze. Máris kész! - látott neki a teáknak, miközben Jint végig figyelte.
Hyungja amúgy lendületesen főzött, hozzáértő mozdulatokkal és mindig tudta, miért nyúl éppen, ám most lassú volt. Nem is ízesítette, ahogyan szokta. Csak beledobált levesbe néhány szörnyen rosszul felaprított zöldséget és ennyi. Ott állt fölötte, mint valami bamba kezdő és várta, hogy minden rendesen összefőjön. Inkább tűnt úgy, hogy Suga hyung mesterkedik a konyhában, nem Seokjin, a nagy szakácsmester.
-Biztos minden rendben hyung? - készült el a teával, miközben Seokjin bambult a szekrénybe, hogy mégis milyen tányérba tegye vacsoráját.
-Igen.
-Figyelj csak. Itt a teád? - tolta Jin elé, ki le is nézett a bögrére - Menj be, viszem a levesed, jó?
-Jó. - fogadta el meglepő módon az ajánlatot Seokjin, ki el is tűnt a folyosón.
-Azt hittem levest főztél. Olyan illatok szállingóztak a konyhából. - futott össze a folyosón egy pillanatra Jin Kookkal, ki éppen Jiminhez tartott, csak megjegyezte észrevételét - Ohh! Szevasz hyung! Hát te főzöl?
-Nem. - pakolt elő Jimin - Jin. Csak inkább a kezébe nyomtam a teát. Rossz volt nézni, hogy tányért sem képes választani. Valami baja van amúgy. Nincs teljesen magánál.
-Mert?
-Olyan... ügyetlen. A levese pedig... akár én is csinálhattam volna. - szedte ki társának vacsoráját - Nincs a toppon. De nem tom, mi van vele.
-Lehet csak fáradt. Azt mondta, rosszul aludt.
-Jin akkor is tud főzni. Más lehet. Vegyél elő nekem egy pár pálcikát kérlek.
-Oké. - segített Jiminnek a fiatalabb.

Ágyba vitték ketten Seokjinnek vacsoráját, ki laptopjára pislogva fújta forró teáját. Félig be volt takarva, körülötte pedig még csupán néhány használt zsebkendő hevert. Ám Jimin már ekkor ráébredt a dolgok miértjére, amit később meg is osztott Jungkookkal. Így másnap reggel ő korábban kelt, mint hyungja, és loholt a legfiatalabbhoz, hogy felébressze azt.
-Gyere Kook! Azt mondtad, segíteni szeretnél.
-Még öt percet! - mocorgott ágyában.
-Akkor aludj. Majd én megcsinálom Jinnek a reggelit.
-Megyek... ott vagyok már, nem látod? - feküdt még mindig ágyában.
-Aludj csak. - ment ki szobájából Jimin.
Ám végül csak erőt vett magán, így pár perc múlva követte. Jungkook társával együtt készített reggelit Jinnek, ki nem is tudott semmiről semmit. Csupán az étel illatára ébredt, de annyira rosszul aludt este, olyan sokat forgolódott és annyira folyt róla a víz, hogy az utolsó pillanatig elhúzta az ágyból kikelést. Ám igazából akkor sem jutott túl messzire, hiszen küszöbén megjelent Jimin. Tulajdonképpen az ő hatására akart felállni, mint egy teljesen egészséges ember, csak a fiatalabb visszaparancsolta.
-Pihenj még egy kicsit! A többiek most készülődnek. - tette le Seokjin reggelijét annak éjjeliszekrényére - Hoztam enni. Egyél csak. Kook mindjárt hozza a teádat, meg egy kis gyógyszert.
-Nincs semmi bajom. Nem kellett volna.
-Jah, persze. Teljesen jól vagy, azért van körülötted ennyi zsebkendő és azért áll hatalmas összeragadt tincsekben a hajad. Reggelizz, aztán gyógyszer, utána pedig felkelhetsz.
-Én vagyok a hyung Jimin. - szólt a fiatalabb után Jin.
-Az lehet, de jelenleg beteg is. Szóval nem érdekelsz. - hagyta ott Seokjint Jimin. Torkában dobogott szíve, hogy ilyet mert mondani társának, ezért szedte a lábait, de ugyanakkor kötelezőnek érezte. Hyungja sohasem kért volna segítséget, inkább esik össze este otthon, minthogy bárkinek elmondja, rosszul van.
Ám ezúttal kénytelen volt elfogadni a törődést. Kényelmes volt számára, hogy olyan kimerülten kiszolgálják, neki pedig meg sem kell mozdulnia.
-Itt a teád hyung! - térdelt le ágya mellé Kook, miközben Seokjin csak csipegetett reggelijéből.
-Köszönöm. - nyúlt a forró italért.
-Nem vagy éhes?
-A-a. - rázta fejét.
-Azért egyél egy picit. Ezt a gyógyszert nem lehet éhgyomorra bevenni. - nézegette a kezében behozott gyógyszeres levelet - Azt írják étkezés közben. Szóval egyél még picit.
-Mi az?
-Lázcsillapító és fájdalomcsillapító. - nézett társára Jungkook - Ahogy elnézem rád fér.
-Ez kedves.
-Bocsánat. Csak nagyon megviseltnek tűnsz.
-Nem aludtam jól. - kortyolt teájába.
-Gyorsan túlesünk a napon és aludhatsz. Majd, ha hazaérünk csinálunk neked vacsorát, meg teát, forrócsokit esetleg.
-Kedvesek vagytok, de megy nekem is. - mosolygott halványan.
-Látom... Hyung!
-Hm?
-Hagyd, hogy segítsünk. Legalább most az egyszer. - néztek egymásra néhány pillanatig síri csendben. Jin mérlegelt, Kook meg megpróbálta elővenni legaranyosabb arcát, amivel meghathatja társát.
-Rendben. - érte el célját. Ám Seokjin nem tudta, mibe egyezik bele.

Mert Jimin és Jungkook félszemmel figyelték őt egész nap. Mikor leült a színfalak mögött, hogy alszik pár percet míg várnak, egyikük a semmiből bukkant fel egy kis lepedővel, hogy betakarja őt. Mikor szipogni kezdett, vagy csak tüsszentett egyet, esetleg egyre jobban fájt feje, valahogy mindig megjelent valamelyikük egy zsebkendővel, vagy gyógyszerrel, ő pedig nem győzte megköszönni a kedvességüket. De mindezek tetejében még este is ellátták. Valahogy rá is fért, mert amint hazaértek ő elment fürdeni, és rögtön ezután lefeküdt aludni. Nem volt ereje semmihez, ezért kifejezetten hálás volt, mikor Jimin ezúttal is megjelent egy kis tál tésztával, hogy legalább egyen némi vacsorát, hiszen egész nap alig fogyasztott valamit, ami nem tesz túl jót az állapotának.
-Hyung... ébren vagy? - lopakodott be hozzá az éjszaka közepén Jungkook.
-Igenh. - lihegett Jin - Mit szeretnél?
-Aludhatok veled?
-Beteg vagyok Jungkook. El fogod kapni.
-Nem fogom. Én erős vagyok. - sétált oda ágyához Kook - Aludhatok veled? Vagy nem szeretnéd?
-Meleg van ám az én ágyamban és sokat forgolódok. Nem tudnál aludni.
-Akkor hozok neked egy lázcsillapítót és tudunk mindketten. - loholt el a sötét lakásban Jungkook, így Jinnek esélye sem volt tiltakozni. A fiatalabb meg is jelent néhány perc múlva egy bogyóval, plusz egy pohár vízzel, amit Seokjin ezer örömmel húzott le.
-Köszönöm.
-Akkor aludhatok itt?
-Ha elviselsz. - vonult ágya távolabbi végéhez.
-El. - mászott be takarója alá Jungkook - Te medencében alszol?
-Inkább menj vissza a saját ágyadba. - fordított neki hátat Seokjin.
-Csak vicceltem. Tudom. Na, hyung! Mindjárt jobban leszel a gyógyszertől, és tudsz aludni. - mászott rá társára Jungkook.
-Koala vagy?
-Egynegyed részt.
-Élvezet lesz ez az éjszaka.
-Ugye? Szerintem is!
Ám Jin szarkasztikus megnyilvánulása ellenére egész jól aludt. Amint beütött a bogyó, már nem izzadt tovább és feje sem fájt, így azonnal álomba is merült. Nem volt nehéz, hiszen nagyon lemerítette az egész nap.

Reggel Jiminre ébredt, amint az Jungkookkal küzd. Próbálta valahogy a fiatalabbat kiimádkozni ágyából, ám az, mint valami mágnes, ragaszkodott hyungjához.
-Jungkook-shi! - próbálta suttogva rábírni a felkelésre - Hagyjuk pihenni a hyungot. Sőt... tudom, hogy segíteni akarsz rajta. Gyere, és csinálj neki reggelit. Azzal segíthetsz.
-De most jól alszunk. Nem akarok menni.
-Tudom, hogy aggódsz hyungért. De segíthetsz is neki.
-Így eleget segítek. - motyogott.
-Kook!... Nem sajátíthatod ki hyungot!
-De igen.
-Nem... Kook! Ne csináld ezt!
-Hagyjad Jimin! - szólalt fel végre Jin is, ki a vita tárgyát képezte - Maradhat, ha szeretne.
-De... de ez nem ér, hogy én csinálom a munka oroszlán részét, ő pedig learatja a babérokat.
-Nagyon hálás vagyok neked mindenért. De ha nem szeretnéd, nem kell csinálni, tudod jól. Nem kötelező. Meg tudom csinálni magamnak is.
-Nem! - ugrott fel Jimin - Szeretném. Csak... ha ő kap jutalmat... - vörösödött Jimin.
-Akkor feküdj ide te is. Vagy más fajta jutalmat szeretnél?
-Nem csak ő. - motyogott Kook.
-Hm?
-Semmi!
-Inkább csinálok reggelit. - hagyta ott őket Jimin.
-Mm... - sóhajtott Jin - Szóval mit mondtál Kook?
-Segítek Jiminnek! - ugrott ki az ágyból, majd magára is hagyták Jint.
Aznap úgy tervezték, mind hazamennek, hiszen már szabadságon voltak hivatalosan is, ám a busani fiúk még nem indultak vissza otthonukba. Inkább maradtak a dormban és hyungjukat ápolgatták.
-Tuti nem jöttök? - hagyta el Hoseok és Yoongi a lakást.
-Hagyjad már őket, és menjünk! - szólt rá Yoongi társára.
-Jó, de biztos? - állt az ajtóban Hoseok.
-Igen. Kicsit még maradunk Jinnel. - vigyorgott Jungkook.
-Hát jól van. Ti tudjátok. Akkor mi megyünk. Jó... pihenést! Chaten majd úgyis beszélünk. - köszönt el tőle Hoseok.
-Igen.
-Gyere már! Vagy mehetsz külön taxival! - üvöltött Yoongi.
-Megyek-megyek. - indult útjára Hoseok, Jungkook pedig bezárkózott.
Hárman maradtak. Egy beteg, ki a nap nagy részében alszik, és két egészséges fél, kik minden tüsszentésér ugrottak, hátha segíthetnek. Ahhoz képest, hogy mennyi ideig pihent Seokjin, Jimin és Jungkook elég sokat mozgott. Körbeugrálták, mint egy indián a tüzet, miközben az idősebb tudtán kívül versenyeztek, ki menjen be legközelebb. Ám ezúttal nem az volt a tét, hogy ki pihenhet, hanem, hogy ki mozoghat.
-Miért rajongsz ennyire hyungért? - kérdezte Jimin.
-És te?
-Én kérdeztem előbb!
-De te ápolod régebb óta!
-Én vagyok az idősebb.
-Én vagyok régebb óta Szöulban! - veszekedtek, mire meghallották Jint tüsszenteni.
-Most én jövök! - lökte arrébb Jimin a fiatalabbat. Vagyis csak lökte volna, ám az erős volt.
-Nem! Én jövök! Hyung! - estek be az ajtón - Ébren vagy?
-Igen. Min veszekedtek? Csak azt hallottam, hogy kiabáltok.
-Semmin. Nem is fontos. Csináljak levest? Vagy ennél valami mást? Rendeljek? - érdeklődött Jimin.
-Igen, rendelj Jimin, addig én idefekszek hyunghoz melegíteni őt. - mászott be Jin mellé Kook.
-Ez nem ér!
-Igazából inkább kimennék most a mosdóba. - kelt fel Seokjin - De van valami, amit tehettek.
-És mi az? - csillant fel mindkettejük szeme.
-Nézzetek meg velem egy filmet az ágyamból. Azt tehetitek értem.
-Oké!
-Hozok kukoricát! - pattant fel Kook.
Így végül mindketten megkapták amit akartak, miközben Jin jót mosolygott magában. Sohasem kapott még ekkora figyelmet társaitól, bár nem is szeretett volna a sok teendő közepén, ám így, hogy pihenhetnek kicsit, jobb. Viszont nyomta lelkét, hogy a fiatalok miatta nem mennek haza családjaikhoz, de nem tudta rábeszélni őket erre napközben, ezért feladta. Végül ezt találta ki számukra. Érezte, hogy versengenek egymással, ki, mennyit ugrálhat körülötte, ha pedig már ennyire ott akartak lenni mellette, akkor ő ezt találta ki számukra. Bár tudta, ő valószínűleg el fog aludni a film alatt, ám azért megpróbálta az ő kedvükért.
-Kényelmes? - feküdt középen a most elég picikének bizonyuló ágyon Seokjin.
-Igeeen! - ölelgette Jungkook.
-Fogjuk rá. - mocorgott Jimin.
Ám valahogy mindannyian megtalálták a legjobb helyet maguknak, ahonnan megfelelően látják a laptop képernyőjét, majd elindították a filmet. Jungkook és Jimin érdeklődve meredt a monitorra, ám Jin... ő maximum öt percig bírta fenntartani figyelmét, bár nem is akarta tovább. Csupán magához húzta biomelegítőit, majd egy kényelmes helyen megpihentette fejét, és el is szundított. De nem egyedül. Ez számított igazán, hogy voltak ott mellette lélegző emberek, akiknek jobban számított, mint gondolta. Akik aggódtak érte, hogy nem tud aludni, rosszul van és alig eszik. Nem gondolta volna, hogy majd ekkora figyelmet kap tőlük egy nap, azt pedig pláne nem, hogy versengenek is egyszer azért, éppen ki szolgálja ki. Hisz mégis csak róluk volt szó, az állandóan hiperaktív és szórakozott maknae line két tagjáról.

Az éjszaka folyamán azonban kiderült, nekik is van egy határ, amikor lemerül az elem, és pihenniük kell. Seokjin ugyanis arra ébredt, hogy valaki nagyon fészkelődik oldalán. Próbált úgy megfordulni, hogy ne verje le a laptopot, melyen a film már rég véget ért. Ezért Jin óvatosan pakolta le azt a földre, miközben mellette szundikáló társait félretolta egy picit.
-Kérsz valamit hyung? - kérdezte álmosan Jimin.
-Nem, köszönöm. Aludj csak.
-Mmm... - csukta vissza szemeit.
Seokjin a másik oldalán fekvőre is vetett egy pillantást, ám Jungkook sokkal mélyebben aludt, mint társa. Szája is cseppet nyitva volt, hiszen ő mindig így szundít, miközben Jin takaróját ölelgette. Az idősebb minden akadály nélkül húzta ki azt karjai közül, ám hogy ne lökje le a kisebbet, annak pedig legyen is mibe csimpaszkodnia, félig magára vonta. Jobban úgy sem tudta volna, hiszen Jimin már elfoglalta másik oldalát. Így azonban végül teljesen mozgásképtelenné vált társai által. De nem bánta. Legalább ő is a kedvükben járhatott végre és meghálálhatta a sok törődést.
-Hyungh... - nyammogott Kook - Meleg vagy.
-Nem baj. Jól vagyok.
-Gyógyszert? - bújt Seokjinbe a kisebb. Igazából nem akart megmozdulni, csak kedvességből ajánlotta fel, de ha szüksége lett volna rá, szívesen kimászott volna a takaró alól.
-Nem kérek, köszönöm. - simogatta fejét Jin.
Ugyan rosszul volt, nem is kicsit, de nem szerette volna megzavarni az édesen alvó társait, kik csak miatta nem mentek haza. Lelkiismeret furdalása volt, ezért nem akarta őket még ugráltatni. Inkább máshogy próbálta kicsit enyhíteni fájdalmat, ezért pedig társait ölelgette. Valahogy jobban lett a gondolattól, hogy mennyire is szeretheti őt a két fiatal, kik most rajta aludtak, és elhatározta, amint elkezd meggyógyulni hazaviszi őket kocsival Busanba. Ezt vélte a minimumnak, ha már miatta hagyták ki a családozást.
-Jimin? - lepődött meg Seokjin, amint nagy gondolkodása közben az említett egyszer csak hirtelen felült, majd vetkőzni kezdett.
-Melegem van. - dobta el pólóját, és vissza is dőlt.
-Csak nehogy megfázz nekem. - takargatta be Jin - Nem tudom, mit csinálok, ha beteg leszel.
-Majd ápolsz, ahogyan én téged. - válaszolt félálomban.
-Az biztos. - ölelgette Jimint - Az biztos.
-Hogy érzed magad?
-Jól. Aludj csak. Jól vagyok.
-Szólj, ha kell valami.
-Rendben. Szólok. - mosolygott Jin. Kellett volna neki, nem is egy dolog, de nem akarta felkelteni társait. Olyan aranyosan aludtak most, eddig pedig mindig ott ugráltak körülötte mikor kinyitotta a szemét, így szerette volna, ha pihennek végre ők is, ezért pedig megérte pár óra fejfájás. Ezekért az pufi, nyugodt, békés arcokért mindenképpen.


(Egy sebtében összedobott kis OS. Nem lett a legjobb, és még nem is olvastam át (már átolvastam 10.02), ám szerintem aranyos lett. :) Jobbulást kívánunk Seokjinnek! Minden téren.
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )

Jjanggu

Különösen az én szívemhez közelálló hírt kaptam ma.

Jjanggu elpusztult! 12 éves volt. Nyugodjék békén a kis cuki kutyus.

Szösszenet 2.

Egy pillanat a hétköznapokból... avagy, útravaló kedvencetekkel. Álmodozás is ON!

Mikor betegek vagyunk legszívesebben meg sem mozdulnánk, egész napunkat az ágyban töltenénk, miközben kiszolgálnak minket. Ez még addig így volt nálam is, míg otthon laktam. Sosem kellett aggódnom, mindig feküdhettem a meleg ágyamban, miközben mellettem lecserélődött az üres bögre egy nagy pohár teára. De amint felnő az ember, elköltözik otthonról és egyedüli életbe kezd, ez mind eltűnik. Köddé válik, mintha sohasem lett volna. Első alkalommal, mikor így lettem beteg, azt hittem, bele is halok. Nem hozott senki ennem, se innom, nem takart be, vagy nézte meg a lázamat. Szenvedés volt, és már akkor megfogadtam, mikor mamuszban és köntösben mentem le halálomon vásárolni, hogy soha többé nem leszek beteg. Mindent meg fogok tenni, hogy elkerüljem azt a szenvedést, amit akkor átéltem. Ám nem ilyen egyszerű az élet. Hiába határoztam el, nem leszek többé rosszul, ez nem így megy. Viszont volt akkora szerencsém, hogy legközelebb már nem egyedül voltam, mikor utolért a balsors.

De kezdjük az elején. Az egész úgy indult, hogy drága párom beteg lett. Persze kezdetben nem akartak foglalkozni vele. Tolták a színpadra, és igazából ő sem akart lemondani egy fellépését se. A Bangtan együtt Bangtan, nem marad ki egy kis nátha miatt. Ott akar lenni mindig. Hiába kértem, hagyjon ki egy-két edzést, hajthatatlan volt, de ennek meg is lett a következménye. Ágynak dőlt. Akkor már akarhatott volna felkelni, nem tudott, annyira rosszul lett. Megkapta a pihenőjét, a többiek mentek nélküle hatan fellépni, de végig tartották vele a kapcsolatot, míg ő ágyban fekve tokáig betakarva nézte a tévében társait.

-Ott vannak!  - ültem mellette a földön.

-Nagyon jól mulatnak. - beszélt álmosan, de nem aludt volna, végig akarta nézni a műsort.

-De nem annyira, mint veled. Egyébként ugrálni szoktatok. Most csak vigyorognak, mert muszáj. Jaj, kicsim, - nyomtam puszit fejére - semmi gond. Felgyógyulsz és mész velük tovább.

-Mm... - morgott csupán.

-Hozzak egy forró teát?

-Nyem kéjek. - mocorgott.

-Kakaó?

-Aszt sem.

-Csináljak neked egy rament?

-Hmm... azt lehet ennék egyet.

-Azonnal hozom.

Így indult az egész. Ő beteg lett, én pedig kivettem szabadságot, hogy mellette legyek. Máskor úgysem tudtuk összeegyeztetni a szabadidőnket, és bár ezúttal sem úgy töltöttük, ahogyan szerettük volna, de legalább együtt voltunk.
-Te... hogy-hogy itt vagy még? - lepődött meg Namjoon, amint hazaértek késő este, én pedig éppen rendet raktam Jungkook szobájában.
-Végre elaludt. Gondoltam addig rendet rakok nála. Baj? - álltam meg félúton, miközben legalább három bögrét és egy tányért tartottam kezeimben.
-És... utána is maradsz? - érdeklődött Hoseok.
-Ő... igen? Szegény elég rosszul van. Egyszer elmúlik a gyógyszer hatása is, vagy lehet más gondja is adódik, esetleg inni akarna, de nem lesz ott neki, vagy végre enne valami tartalmasabbat is. Nem szeretném itt hagyni. Ti is pihenni akartok, de neki kell valaki, aki figyeli.
-Komolyan itt akarod tölteni az estét? - kérdezett rá Jin is.
-Igen. Baj? Nem jövök ki akkor a szobából, ha zavarok.
-Nem az. - nyugtatott a leader - Csupán meglepő, hogy így gondoskodsz róla.
-Szüksége van rá. Egyébként éhesek vagytok? - mentem tovább a konyhába - Mert több tésztát csináltam, hátha éhesek lesztek.
Végül elfogadták, hogy maradok, bár nehezen dolgozták fel az információt. Ugyan jártunk már egy ideje Kookkal, de valahogyan erre nem számítottak részemről.

Addig maradtam és foglalkoztam vele, míg annyira fel nem épült, hogy magát el tudta látni. Mikor pedig javulni kezdett az állapota, közös megegyezés alapján bemásztam hozzá a takaró alá aludni. Már nem fűtött annyira, hogy felgyulladjon a szoba tőle, így én is kibírtam mellette. Különös, de kellemes volt, ahogyan bújt hozzám és ölelt az általában erőtől duzzadó karjaival, melyeket most könnyedén arrébb tudtam tenni, ha meg akartam mozdulni. Nem volt kényelmes neki, ha én bújtam álla alá, ezért ezúttal ő feküdt mellkasomon, miközben nehézkesen szuszogott. Nagyon édes volt, de kellett már ez is. Röpke időre megmutatta a kis elesett énjét, akit addig sohasem ismerhettem, hiszen nekem mindig próbálta hozni a lehető legférfiasabb férfit minden pillanatban.
Ám csupán pár éjszakát töltöttünk így, és amint tudott már rendesen lélegezni, visszafoglalta helyét. A kis beteg fiúból újra pasivá alakult, amit többnyire csak nekem mutatott, én pedig... elkaptam tőle a nyavalyáját. Miután ő már saját lábán kicsattanó egészséggel rótta pár napja a kilométereket, én a takaróm alól kukucskáltam ki, és végig arra gondoltam, ezt nem fogom túlélni. De a szükség nagy úr, így kénytelen voltam lemenni a boltba ezúttal is mamuszban, köntösben és a csattal összefogott hajammal. Csupán a gyógyszerek vittek, amik pont elég erőt adtak ahhoz, hogy sok kaját összevásárolva hazacammogjak. Nagy szenvedések árán éltem túl a napokat, melyek közül egyik este a csengőre ébredtem. Valaki nekitámaszkodott és addig nyomta, míg ki nem kényszerített ágyamból, hogy beengedjem.
-Ki az?! - szóltam bele bosszúsan. Pont egy láz kialakulásának kezdeti szakaszában jártam.
-Hoztam vacsorát és gyógyszert. Meg azt a teát, amit anyukám ajánlott.
-... Kookh?
-Igen! Felengedsz akkor? Vagy törjek be? Meg tudom csinálni, csak adj egy kis időt.
-Nem, dehogyis! Gyere csak! - engedtem fel.
-Köszönöm!
Eleinte arra gondoltam, megvárom az ajtóban, de végül úgy döntöttem, csak kinyitom azt neki, mert a vérnyomásom valahogy nem támogatta a tartós állást. Így visszadőlve az ágyamba fogadtam.
-Mit keresel itt? - szegeztem neki első gondolatomat, amint belépett a hálóba.
-Ennyire azért ne örülj! - mosolygott.
-Én örülök neked. Nagyon cuki vagy, csak nem számítottam rád.
-Tudom. Nem volt egyszerű, de ma itt aludhatok. - pakolt le éjjeliszekrényemre, melyről szabályosan lesöpörte a sok használt törlőkendőt, amelyek zsepiként funkcionáltak, meg az üres gyógyszeres papírokat.
-Tényleg?
-Aha. De reggel kelek, megyek dolgozni. Viszont addig itt vagyok. Hogy vagy? - tette kezét homlokomra - Uhh! Folyik rólad a víz. Hozok egy rongyot, meg vizet. Látom, az is elfogyott. - ment is el.
Aznap este úgy szolgált ki, ahogyan korábban én őt. Pedig egyáltalán nem vártam el tőle és nem is számítottam rá, de nagyon jól esett. Főleg az a része, amikor bemászott mellém egyetlen boxerban, miután minden gyógyszert és teát lenyomott a torkomon.
-De hideg vagy.
-Te vagy forró! Mindjárt meggyújtasz. Tuti kell neked a takaró? - fészkelődött, amint hozzábújtam.
-Igen. Különben fázok. - szipogtam.
-Rendben. Na de aludj csak! Bármi van, itt vagyok. Bármit szeretnél csak szólj és én hozom.
-Nem kell semmi. Elég vagy nekem te. Amúgy meg neked is kell pihenni.
-Nem terveztem ma este.
-Pedig kellene.
-Te is ott éjszakáztál mellettem a földön, mikor beteg voltam. Valahányszor felkeltem, te ott voltál elterülve a padlón. Még takaród sem volt, amíg Hoseok hyung nem hozott neked egyik reggel, mikor benéztek indulás előtt. Sokat tettél értem, és most viszonozom.
-Nem azért tettem, hogy viszonozd.
-Tudom. Ez a másik ok. Szeretlek, így vigyázok rád.
-Most mondtad először, hogy szeretsz. - bújtam hozzá.
-Szerintem csak haluzod. Biztos lázas vagy. Mutasd csak! - távolodott el tőlem és homlokomra nyomta kezét, miközben egy cseppet megnevettetett - Igen, minden bizonnyal hallucinálsz. - húzott vissza magához.
-Azt mondtad szeretsz, nye-nye-nyeeee. Nem vonhatod vissza.
-Nekem nem is kell. Majd elfelejted a gyógyszerektől. - rántott vállat.
-Dehogyis. Ezt soha!
-Majd meglátjuk. De aludj már! - szorított magához egy pillanatra.
-Zavarok? A saját lakásomban?
-Egy kicsit. Hosszú napom volt.
-Bocsánat őfelsége kisherceg. Most vedd úgy, hogy megcsókoltalak és hozzáfűztem, hogy én is szeretlek. - másztam még jobban mellkasára.
-És képzeljem el a folytatást is? Mert akkor jobb, ha picit arrébb mész, hogy legyen helyem. - hallottam hangjából, vigyorog.
-Inkább hallgassunk mindketten és aludjunk. A folytatást meg bepótoljuk máskor.
-Oké. De be fogom hajtani.
-Megegyeztünk. - ernyedtek el kezeim. Kezdett hatni a gyógyszer és múlt a fájdalmam.
-Ha bármire szükséged van, - suttogott néhány pillanattal később - kelts fel, rendben? - simogatta hüvelykujjával bőrömet.
-Ühüm...
-Jó éjszakát! - köszönt el tőlem, miközben én villámgyorsan zuhantam mély álomba.


(Szösszenetekből egy újabb. Mint mondtam, ez jobban illik a skiccpausz menüpontba, hiszen ezek tényleg csak vázlatok. Ám ha tetszik és sokan szeretnétek, akkor építhetek köréjük egy OS-t vagy egy pár részes történetet is.
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )

Just watch me 11. rész: Féltékeny?

-Maradhatok.
-Helyezd magad kényelembe és kérdezz csak! Biztos van ami érdekel. - ajánlotta fel a lehetőséget neki.
-De azokra nem fogsz válaszolni. - ült le végre úgy a kanapéra, ahogyan a normális emberek szoktak.
-Próbáljuk meg. Kérdezz, én pedig eldöntöm, mit mondok.
-Rendben... Hogy hívnak igazából?
-Hmm...


-Gondolom nem fogod megmondani.
-Maradjon még egy kicsit ez az én titkom.
-A bizalomba az is beletartozik, hogy elmondod a neved. - próbált hatni rá Namjoon.
-Persze, tudom. De... Maradjon a kis titkom. Mert amúgy azonnal megtaláltok mindenhol, ha elmondom a nevem.
-Akkor hány éves vagy?
-Még Jinnél is öregebb vagyok egy kicsit. De ez nem nagy szó, hiszen Youngjoo is öregebb.
-De pontosan mennyivel? - fordult Europe felé felvéve lábait.
-Eléggel. - mosolygott Europe.
-Van valamilyen végzettséged?
-Van. Itt fejeztem be.
-És milyen?
-Ezt talán tudhatod. Testnevelési egyetemet végeztem. Edző is lehetnék.
-Na végre valami! - sóhajtott fel Namjoon - És mi az anyanyelved?
-Rossz kérdés. Vagy várj csak... - gondolkozott el - Sajnálom, a válaszok előre be vannak programozva, csak jól kell kérdezni. - idézett, mire Rapmon összehúzott szemöldökkel elgondolkozva pillogott rá - Egy filmből van.
-Szóval filmrajongó vagy?
-Fogjuk rá. És te?
-Nem mondanám magam rajongónak, csak átlagos embernek, aki szereti a filmeket. De inkább olvasok.
-Miket olvasol?
-Mostanában inkább európai szépirodalmat a koncephez. De szeretem a koreai és japán írókat is.
-Akkor te igazán művelt ember vagy. Ki a kedvenc íród?
-Hú hát nehéz lenne választani. Nem is tudom... Várjunk csak! Nekem kéne téged megismerni, nem fordítva. - kapott észhez.
-Oda-vissza játszik a dolog, nem? Bizalom, bizalom, bizalom. Ismernem kell téged, hogy bízzak, nemde? - mosolygott maszkja alatt Europe.
-De rólam sokkalta több mindent megtudsz internetről, mint én rólad.
-Személyesen akkor is jobb.
-Ügyes vagy nagyon.
-Köszönöm.
Nyugtázta sunyi kis tettét Europe, majd folytatták a beszélgetést, mely közben nagyon figyelt, hogy Namjoon ne tudjon sokat kérdezni. Úgy gondolta, nem tenne jót, ha már az elején ilyen sokat megtudna róla. Hiszen lassan jobb megismerni a másikat, sokkalta élvezetesebb és élményekben gazdagabb, mint egyszerre megszerezni minden információt róla. Így hiába beszélgettek majdnem két órán keresztül, ő rendkívül ügyelt rá, mennyit is mond magáról, ezért nem távozott olyan hatalmas tudással Namjoon, mint szeretett volna.

Mivel azonban nem töltöttek még el teljes napokat a fiúkkal, így nem is szereztek olyan sok közös emléket együtt, mint azt a fiúk érdeklődőbb fele szerette volna. Másnap sem voltak túl sokat egy légtérben, csak annyi ideig, míg próbatermet cseréltek. Mikor megérkeztek a srácok, a lányok még az utolsót próbálták, ám Europe kivételével. Ő csak ült a falnál és nézte társait, amint azok befejezik a fiúk szeme előtt az edzést. Persze ez nem tett jót annak, hogy Suga nem szereti őt, mert ez alapján még azt is gondolta, hogy lusta a munkához is, ami természetesen nem így volt. De pihenésének okát akkor nem tudták meg sajnos, Yoongi pedig nem hangosan morgott, ezért nem osztották meg a fiúkkal a kellemetlen információt.
-Hoztunk nektek mochit a kedvenc helyünkről. - guggolt le Europehoz J-Hope, kezében egy kis dobozkával - Nem tudtuk, hogy ettetek-e már vagy sem, ezért ebédet nem hoztunk. De ezt el tudjátok tenni, ha még nem ettetek volna. Nem romlik meg addig.
-Köszönjük. - kelt fel hozzá Europe, és minden koreai tiszteletet megtartva vette át az édességeket - Egy perc és végeznek a lányok.
-Nem sietünk. Addig bemelegítünk. Maradj csak.
-Nem-nem. Ti jöttök. Köszönjük szépen a mochikat. - ment el Hoseok mellett, majd elpakolta táskájába a kis ajándékot és összeszedte cuccait, míg társai végeztek.
Youngjoo váltott néhány szót a fiúkkal a próbákról és a közelgő edzésekről, amiket lassan együtt fognak csinálni. Folyt róla a víz, nem győzte törülgetni, miközben Namjoonnal beszélt, pedig a próbájuk még meg sem közelítette a fiúk napi ütemtervét.
-Tudom, nem sikerült semmi komolyabb eredményt elérni Europenál, de majd szép lassan. Ha elkezdődnek a közös edzések jobb lesz. - nyugtatta Namot.
-Remélem. Köszönöm.
-Akkor mi megyünk is, hagyunk titeket edzeni. Holnap este együtt vacsorázunk tudjátok, ugye? - lépett el Namtól táskája felé, miközben még a következő napi programot vitatta meg a fiúkkal.
-Igen. Már nagyon várjuk. - válaszolt leaderük, miközben Sugán látszott, ő teljesen más véleményen van.
-Akkor holnap. Este meg otthon találkozunk. - ment oda táskájához, majd sietve ő is elpakolta cuccait, ahogyan a többiek már előtte - Jó edzést! - köszönt el ő is tőlük.
Amint pedig csukódott az ajtó mögöttük, Yoongi rá is kezdett.
-Ezt kedveljem benne? Hogy próbán is csak ül és nézi a társait? - morgott.
-Biztos jó oka volt rá. - próbálta csitítani kicsit Namjoon - Nem látunk a dolgok mögé.
-Jah, jó oka volt, az hogy lusta.
-Nem feltétlen. Lehet rosszul lett, vagy valami más.
-Na persze. Szerintem csak simán kihasználja, hogy ő az idősebb, mert így nem cseszegethetik a többiek.
-Én is szoktalak téged, ez nem igazán számít, ha nem ő a leader. Nyugodj meg Suga. Inkább adj egy esélyt neki. Majd ha megtudjuk, miért pihent, akkor alkotunk róla véleményt. - igyekezett véget vetni a hőbörgésnek.
-Azért az tényleg különös, hogy a többiekről folyt a víz, ő meg alig volt kimelegedve. - fűzte hozzá a beszélgetéshez észrevételét Hoseok.
-Már te is ellene vagy? - pillantott rá Namjoon, miközben előpakolta cuccait - Pont te?
-Nem, csak megjegyeztem. Biztos volt rá oka. Majd kiderítjük.
Mindenesetre Suga folyamatos elégedetlenkedése lassan megértő fülekre talált, ugyanis ez volt az első alkalom, mikor a többiek is valahol ugyanazt gondolták, amit ő, csak nem merték megemlíteni. Ez pedig nem kecsegtetett túlságosan szép jövővel a lányok számára.

-Akkor nem kell téged orvoshoz vinni? - érdeklődött Chunghoo, mikor este már hazafelé fuvarozta a lányokat. Még úton voltak, így semmi akadálya sem volt annak, hogy egy doktor felé kanyarodjanak.
-Nem kell. Van saját gyógytornászom, majd beszélek vele, hogy mikor ér rá. De még kinezio tapem is van. Azt is fel tudom tenni egyenlőre, az is segít. Meg ő se tud vele többet. Maximum gyógyszerért kell majd elmennem igazi orvoshoz, de arra is van emberem.
-És milyen gyógyszer kell neked? - pillantott hátra a visszapillantóban Chunghoo.
-Csak fájdalomcsillapító. Lehetőleg nem benzoldiazepines.
-Allergia?
-Erős függőséget okoznak. Azt nem akarok.
-Értem. Akkor írassak neked? Holnap tudok is hozni.
-Ne! Majd én elmegyek és megbeszélem az orvossal. Ne szegjünk szabályokat csak azért, mert van pénzünk és kapcsolatunk. Meglátogatom a dokit, beszélgetek vele, és majd én kiváltom a gyógyszerem.
-Ahogy gondolod. - nyugtázta Chunghoo, hogy Europe nem engedi meg neki, hogy időt spóroljanak - De a napi terv emiatt nem csúszhat meg.
-Nem fog, ne aggódj.
-Nem bír, mert mi holnap egyetemen vagyunk. Addig minden gond nélkül megoldja. - erősítette meg társát Youngjoo.
-Kíváncsi leszek, hogy fog egyedül közlekedni a városban. A tömegközlekedés sok gondot tudott már eddig is okozni neki. - szólalt meg Lucky.
-Menni fog szerintem. - válaszolt halál nyugodtan Europe.
-Ahh! - mordult fel a maknae - Unnie csináld meg! - nyújtotta át Luckyn telefonját Europenak.
-Nem akarsz kicsit gondolkozni rajta? Miért én oldjam meg? - vette el a mobilt.
-Mert te tudsz angolul.
-De ennek pont az a lényege, hogy te is tanulj meg rendesen. Ez nem is nehéz, gondolkozz! - adta vissza, majd elkezdtek veszekedni rajta, ki csinálja meg a játékot.
Persze Europe ezt nehezen viselte. Nem szeretett ilyen gyerekes dolgokon ennyire vitatkozni, mert kimerítő volt. Felesleges energiapazarlás, ám mielőtt még beadta volna derekát, a köztük ülő Lucky lerendezte a dolgot, és inkább megcsinálta ő az elég egyszerűnek bizonyuló feladványt.
Ennek a kis műsornak hála pedig Chunghoo is kicsit képbe került, milyenek is a lányok, mikor csak maguk között vannak. Hogy mennyire el tudnak lazulni, ha semmi szükség arra, hogy komolyak legyenek. Így kezdte kitapasztalni újdonsült csapatát, hogy mégis hogyan kell hozzájuk viszonyulnia, mennyire kell aggódnia, ha valamit esetleg ő ront el. Hát... nem igazán. Valahogy az ilyen lazább csapat jobban megnyugtatta. Nem kellett tőlük annyira félnie, hogy majd a lányoktól kap valamiféle szemrehányást, ha valami nem úgy alakul, ahogy tervezték, vagy morgást, amiért nem az van amit szeretnének. Pedig eleinte azt hitte, minden baki miatt aggódnia kell tekintve azt, hogyan váltak meg előző menedzserüktől.
-Akkor reggel jövök mindenkiért. Viszek iskolába mindenkit. Europeot akkor... nem? Bár szívesen elviszlek. - állt a lányok ajtajában Chunghoo.
-Nem kell köszönöm.
-Rendben. A többiek minél több dolgot próbáljanak majd elintézni, este pedig vacsora a fiúkkal. Nem lesz nehéz napotok.
-Hál'istennek. Már jól jött egy kis pihenő. - dőlt el a kanapén Lovely.
-Akkor jó éjszakát, holnap találkozunk. - köszönt el tőlük menedzserük.
-Segítsek feltenni a szalagot Europe? - érdeklődött leaderük.
-Nem kell, köszönöm. - vonult el szobája felé. Még nyugodtan sétált, miközben megszabadult maszkjától, hiszen a srácok egyenlőre nem jártak a lakás közelében sem.
Így az "ő" kanapéjukra ült le fürdés után, messze társaitól. Ugyan máskor is szenvedett már a hideg idővel érkezett fájdalmaitól, de sosem szerette ezt kimutatni társainak. Nem akarta, hogy aggódjanak miatta, vagy emiatt visszahúzza teljesítményüket, így ha kezelésre volt szüksége, akkor általában elkerülte ennek az információnak a kiszivárogtatását. Persze ettől még tudtak bajairól a többiek, csak nem kötötte orruk alá a gyógyszerek bevételét, vagy a szalag felhelyezését, esetleg azt, mikor van gyógytornán, ezért ezúttal is inkább előlük elbújva ragasztotta azt fel, a fiúk üres felén. Igyekezte gyorsan felhelyezni az enyhülést hozó színes csíkokat, hogy minél előbb visszamehessen saját felükre és ne kelljen kínos beszélgetésbe elegyednie a fiúkkal. Ám valahogy ezt nem sikerült megúsznia. Miután visszavonult saját lakásrészükre, majd hazaértek a srácok, muszáj volt velük csevegnie. Elvégre újabb tagok mentek át hozzájuk kicsit ismerkedni a többiekkel is, nem csak Lovelyval.
-Van még a mochiból amit hoztatok. Nem kértek? - sétálgatott körülöttük Youngjoo, majd leült a telt kanapé elé a földre tévézni.
-Uh! Én kérek. - jelentkezett Hoseok, majd vett is egyet, míg Jin valami témán gondolkozott.
-Holnap akkor iskolában vagytok? - jutott is eszébe valami.
-Aha! - válaszolt teleszájjal Youngjoo.
-Te is jársz még Europe?
-Nem. De nekem más dolgom lesz.
-Kár. Pedig jó lett volna, ha el tudsz jönni velünk edzésre. Kis közös idő sokat segítene az összerázódáson. - szólt közbe Hoseok is.
-Tudom. De annak is eljön majd az ideje.
-Persze-persze. De kis családias hangulat lenne, ha mégis ráérsz majd.
-Nem hiszem, de még meglátom. - válaszolt tömören. Igazából esélyét sem látta, elvégre hamar megfájdultak térdei ebben a hideg időben, melyek egész nap sajogtak. Ezen pedig csak a pihenés segített, nem az edzés. - Bocsánat! - csörrent meg telefonja - Ezt fel kell vennem. - kelt fel a kanapéról és elvonult.
-Ki keresi ilyen késő este? - érdeklődött Seokjin.
-Hát... ez egy elég nagy titok. De nem kell féltékenynek lenned. - vigyorgott Youngjoo.
-Az nem én vagyok, aki féltékeny rá egy éjszakai hívásért.



(Folytatjuk lassan, de biztosan. Bár nem érzem olyan hű de nagyszerűnek a történetet, de igyekszem. Kicsit kijöttem a gyakorlatból, ami ezt illeti. De a többi jól megy, amikor van időm. :)
Közben alakul a második blog, amin nem fici lesz, hanem mint minden más. Ha érdekelnek a fejlemények, akkor lessetek fel a Facebookunkra.
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )

Második blog témája

Ti döntöttetek.

Nos eldőlt, hatalmas különbséggel, hogy lesz második blogunk.
Viszont a témájának eldöntésében továbbra is kikérjük a véleményeteket. Nekünk lenne néhány ötletünk, mivel már megvitattuk ezt rengetegszer.

Itt vannak a mi ötleteink:

- Szépségápolás koreai módra
- A koreai divat
- Koreai történelem
- K-Pop
- Koreai bulvár
- Néhány tanács, vagy lifehack tőlünk

Bár a mi kedvencünk az egy semleges, mindenes blog lenne. Ahova mindenféle bejegyzés kerülne fel. Hol korai kozmetikumokról, szépségápolásról, k-popról, doramakról, esetleg könyvekről, néha nem feltétel koreaiakról, csak simán olyanokról, amiket mi szeretünk, vagy szerintünk jó lett.
Szóval tényleg egy vegyes blog lenne, ahova saját szájízünk szerint kerülnének fel a dolgok. Bár többnyire valószínűleg koreai bejegyzések lennének, valamilyen koreai termékről, vagy zenéről egyebek. Esetleg kis hangul olvasás, írás, az alapok.
De várjuk véleményeiteket azért kommentben itt, vagy Facebookon!

Szösszenet 1.

Egy pillanat a hétköznapokból... avagy, útravaló kedvencetekkel. Álmodozás is ON!



-Miért van egy párna és egy takaró néhány lépésnyire a bejárattól? Mész valahova? - lépett be nagy Őm lakásomba. Először jártunk nálam.
-Hogy ha hazaérek egy hosszú műszakból, le tudjak feküdni aludni. - mentem beljebb a nappali felé - Gyere csak! - pakoltam le cuccaimat.
-Most költöztél be?
-Nem. Miért?
-Mert úgy tűnik. Alig vannak bútorjaid.
-Jah, igen. Nem tartottam fontosnak. Nagy részt dolgozok, vagy veled vagyok. Csak aludni jövök haza.
-Értem... És itt miért van egy takaró és egy párna a földön? - tekintett le a nappaliban. A falmentén ugyanis ott is állt egy kis összetekert kupac.
-Szintén amiatt, hogy ha hazaérek műszakból és álmos vagyok, tudjak aludni.
-Aha... - tudta le ennyivel a kérdezgetést.
Majd körbevezettem picike, üres lakásomban, végül pedig együtt töltöttük a maradék délutánt. Másnap mentem dolgozni, ahogyan ő is, ezért minden percet kihasználtunk. Elég kevés időnk volt együtt, de ezeket próbáltuk a lehető leghasznosabban eltölteni.

Ritkán találkoztunk, főleg comeback és turné időszak alatt. Hiszen, ha neki volt egy szabad fél napja, akkor valószínűleg én nem értem rá, ha pedig nekem volt egy kis időm, akkor többnyire neki nem. Ezért telefonon tartottuk a kapcsolatot, egy idő után pedig kulcsokat cseréltünk. Úgy döntöttünk, persze a többi tag beleegyezés emellett, hogy ha valamelyikünk tudja, a másiknak lesz egy csöppnyi ideje, akkor hozzá megy haza aludni. Ha már többre nem is telik. Elsőre pedig én használtam ki ezt a lehetőséget.
Hajnalban végeztem a tizenkét órás műszakom után. Hulla voltam, szokás szerint, de átmentem hozzájuk. Tudtam jól, alszanak, hiszen nem rég feküdtek le, de azzal is tisztában voltam, hogy hamarosan kelniük kell. A halomnyi mosatlan mellett pedig már csak neveltetésem miatt sem tudtam elmenni. Ezért átérve hozzájuk ledobtam csak cuccaimat. Utam mentén voltak széthajigálva, de a konyha ajtaján benézve megtorpantam. Gondolkoztam néhány pillanatig, majd eldöntöttem. Elmosogatok. Neki is álltam, bár majdnem elaludtam közben. Viszont ha már ott voltam, akkor csináltam nekik reggelit. Sütöttem tojást, készítettem elő kenyeret, mézet, miközben főztem kávét és melegítette kakaót. Mindenkinek csendben vittem be a szobájába, majd letettem mindannyiuknak kedvenc reggeli ébresztőitalukat az éjjeliszekrényükre. Tudtam már, mit szeretnek, töltöttünk együtt egy kis időt és társam is árulkodott. Legutolsónak pedig pont neki csempésztem oda bögréjét. Gondoltam, azzal a lendülettel be is dőlök hozzá, de aztán még egy dolog jutott eszembe, amiért kimentem a konyhába. A gabonapelyhet is elővettem nekik, még tányérokat is raktam ki, hogy válogassanak csak és egyenek, ne induljanak útnak megint bármiféle reggeli nélkül. Ám ezután már nem maradt erőm visszavonulni kedvesemhez, főleg hogy szerintem az ő ébresztőjét hallottam meg előkészületeim közben. Csupán elcammogtam félútig, a kanapéjukig, majd mint egy zsák krumpli, eldőltem rajta és rögtön el is aludtam. Nem bírtam tovább. Több mint egy napja voltam ébren munkám, plusz saját teendőim miatt.
Nem hallottam semmit, hogy mocorognának, csak megébredtem mikor valaki észrevétlenül próbált alám nyúlni. Úgy tűnt, mintha egy percet sem hagyott volna pihenni, ám mivel már teljesen fel volt öltözve - éreztem pulcsiba tekert karjait - ez valószínűleg nem így volt. Először nem jöttem rá, ki is próbál mozgatni. Erőtlenül kapálóztam, gondoltam segítek neki és belekapaszkodok, de olyan voltam, mint akit most hoztak ki életében először a Mátrixból, így értelme nem volt mozdulataimnak. Majd mikor felemelt az egyik kedves tag, megéreztem illatát és rájöttem, ki is próbálkozik. Párom volt az. Az én társam, ki indulás előtt úgy döntött, átrak az ágyába ruhástul, betakargat, majd csókkal elköszön tőlem.
-Megyek dolgozni. Este beszélünk. - hallottam szavait, de nem bírtam válaszolni. Az agyam egy cseppnyi része volt csupán ébren, de neki egyáltalán nem volt semmi jogosultsága, ami a reakciókat illette. Csak befogadott információt, de ki nem engedett.

Sok hasonló reggel volt még, amelyek után mindig megköszönték, hogy készítettem nekik reggelit, kávét, vagy rendet csináltam valahol helyettük. Pedig szerintem ez természetes volt. Vagyis, én így nevelkedtem.
Ám nem csak náluk, az ő lakásukban volt tapasztalható, hogy mennyire gyorsan kidőlök, miután letudtam minden feladatomat. Páromnak is volt kulcsa hozzám, ahogyan nekem is hozzájuk, a különbség csak annyi volt, hogy én egyedül laktam, nem kellett másra is figyelnem. Hagyhattam rendetlenséget, mosatlanokat és nem éreztem kényszert arra sem, hogy bárkinek is összekészítsek némi reggelit. Így történt egyszer az, hogy végre megértette, miért is van bizonyos távolságokra a szobáimban takaró és párna.
-Kicsim! Itt aludtál el? - keltett szerelmem. Szerencséjére pedig néhány órája már ott feküdtem, három lépésre a bejárattól a földön betakarózva, így ki tudtam nyitni szemeimet.
-Igen.
-De... miért? Az ágyban nem lenne kényelmesebb? - rendezgette hajamat miközben mellettem térdelve nézett szemeimbe. Még ő sem vetkőzött le. Csupán cipőjétől szabadult meg.
-Messze van.
-Hosszú műszakod volt? - húzta száját. Mintha ő nem aludna el mikor leül valahova öt percre.
-Tizenhat óra. Beteget jelentett a részidős nővér. Nem volt más, maradnom kellett.
-Oh, szegényem. De ne itt aludj tovább! Gyere, beviszlek. - nyúlt alám már rutinosan, nekem pedig ezúttal volt erőm, így tudtam neki segíteni.
-Neked milyen napod volt?
-Laza. Ma csak egy interjúnk volt, aztán megegyeztünk, hogy mivel ma te sem dolgoztál sokáig, átjövök hozzád, és nem tartunk próbát. Kicsit pihen mindenki. Gondoltam kialszod magad, mire ideérek, de nem tudtam, hogy négy órával tovább voltál bent.
-Alszol velem?
-Naná! - tett le az ágyamba, majd hallottam szöszmötölni kicsit. Megszabadult némi ruhájától, mert mikor bemászott hozzám már nem volt rajta nadrág, vagy pulcsi, csak egy póló és boxer.
-Szép álmokat! - markoltam bele felsőébe, majd ökölbe zártam kezemet, hogy ne tudjon menekülni, miközben nyakába bújtam és átkarolt.
-Neked is szerelmem. - csókolta meg homlokomat - Pihenj csak.



(Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )

Szavazás! Mi legyen MOST?

Sziasztok!

Nem fici, de elég sok ráhatása lehet a fanfiction blogra a további tervek megvalósulásának.

Sajnos, mint ti is észrevettétek, a nyárral nem, hogy több fanfictiont tudtunk hozni, hanem még kevesebbet. Ugyan már előtte is hiányzott a rendszeresség és a több tartalom, én ezt azonban szeretném visszahozni.
 

Az, hogy ennyire megfogyatkoztak a részek mindenből, sok dolog eredménye. Ezt azonban szeretném valahogyan kiküszöbölni. Ezért gondolkodok egy második blogban. Ez nem fanfiction lenne. Igazából még fogalmam sincs, hogy milyen témában futna, bár van 1-2 ötletem. Mindenképpen olyat szeretnék, ami számotokra érdekes lehet. Akár több témával is foglalkozó blogot. Ennek több oka is van, mivel pedig szeretek egyenes lenni, ezért ezeket meg is osztom veletek.

1. Szeretném visszahozni a kedvemet az íráshoz. Szeretek írni, de folyton csak fanficet már nem annyira. Az elmúlt lassan 3 év alatt kicsit ráuntam. Abbahagyni nem szeretném, de arra rájöttem, hogy szükségem van némi színre, ami az írást illeti, ahhoz, hogy ezt is tudjam folytatni. Ezért akarok blogot.

2. Szeretnék végre információkat is átadni nektek. Átadni a tapasztalatokat, esetleg azt a tudást, amit én eddig összeszedtem bizonyos témakörökben. Szeretem másokkal megosztani a tudásomat, és talán így lenne a legkönnyebb.

3. Nyáron még annyit sem írtam, mint egyetem közben, ez pedig annak tudható be, hogy dolgoztam. (Aminek hála rájöttem, ennél jobb munkát akarok, így tanulok mint az állat.) Viszont a lényeg az, hogy ez vette el az időmet akkor, a jövőben pedig lehet, hogy a maradékot is ez fogja. Nem azért, mert imádok dolgozni (bár lenne olyan munka), hanem mert egyszerűen szükségem van a pénzre, akárcsak mindenki másnak. Viszont a fici és a munka üti egymást, ezt tapasztalhattuk. Ezért a 2. blogon biztos, hogy lenne AdSense. Ez a Google egyik szolgáltatása, ami annyit tesz, hogy a keresési előzményeitek alapján reklámokat helyez a blogra, mikor pedig ti meglátogatjátok a blogot AdBlock nélkül, akkor én kapok néhány fillérnyit. (1 ember nem 1 forint, kevesebb, ezért fillér.) Sajnos a jelenlegi blogomra nem tudok ilyet tenni (aki egy kicsit jártasabb ezekben az tudja, miért nem), ezért tervezem ezt a másodikra. Azonban ez csak akkor éri meg, ha ott is ennyien és ilyen rendszerességgel jelentek meg, mint itt. Ha ez megvalósulna, akkor nem keresnék munkát, viszont tudnék írni valószínűleg rendszeresebben.

4. Fel akarom rázni ezt a BLOGOT!!! Imádom, mindazok ellenére is, hogy picit ráuntam. Imádom a likejaitokat, a kommentjeiteket, hogy én is izgulok, mit fogtok reagálni a történésekre, én is rágom a körmöm, beleszeretek az udvarlókba és az egyes párokba. Ezt akarom csinálni, tényleg nagyon szeretem. Csak úgy érzem tényleg kell egy kis szín is ehhez. De vissza akarom hozni a rendszerességét is, mert azért azt is imádom valamilyen szinten. Ezt egy picike légkör változás lehet meg is hozná. Inkább biztos. 90% na!

Szóval ezért gondolkozok egy másik blogon. Első körben egy igen-t, vagy nem-et szeretnék. Hogy szerintetek jó ötlet-e, és próbáljam meg, be is néznétek néha, miről szól, vagy nem jó ötlet, nem érdekel titek csak a fici és inkább annak feküdjek neki 100%-ban.

Ha pedig mégis az igen vezetne majd 1 hét múlva, akkor utána jöhetnek az ötletek. Titeket mi érdekel, miről olvasnátok. Persze ehhez már írok én is ötleteket nektek, hogy én mikben gondolkozok. Hiszen elég régóta töprengek ezen.

Szavazás!!!

Előre is köszönöm nektek, ha elolvassátok és szavaztok!

~Mayu

Three sides of life 98. rész: Megnyugodtam... egy percre

-De hát kint állunk a folyosón! - nyitotta ki maga mögött az ajtót Kook, miután felvette társa mobilját - De ha tudsz várni egy pillanatot...
-Nem! Most csókolj meg! - hajolt közelebb a fiatalabbhoz, majd lopott egy gyors puszit ajkairól.
-Gyere beljebb, - húzta magával párját Jungkook - aztán most kapsz jobbat, csak ne nyisd ki a szemed. - vigyorgott.
-Nem nyitom... Mi ez az illat?
-A meglepetésed, miután Jungkook letolta a nyelvét a torkodon. - hallotta meg Taehyung hangját az idősebb.



-Szóval már kinyithatom? - dobta le megszokott cipőit Seokjin.
-Még nem. Gyere! - vonta beljebb a lakásban Jungkook, miközben Jjanggut is hessegette, nehogy véletlen rálépjenek - Na most! - állította meg párját, ki ahogy megkapta az engedélyt, már nyitotta is fel szemeit.
-Hoztatok vacsorát? - lepődött meg.
-Nem. Ezt mi csináltuk! - állt büszkén Jin mellett a legkisebb.
-Bár használtunk telefonos segítséget, és a konyhát se nézd meg, csak az asztalra koncentrálj, de igen, mi csináltuk. - támaszkodott az egyik széken Taehyung - Remélem, nem vacsoráztál.
-Nem, még nem. Tényleg ti csináltátok? - esett le az álla. Ez azért nagyobb szó, mint az, hogy elugrottak vacsoráért egy étterembe. Párjai nem voltak annyira jártasak az ilyesmiben, nem igazán értettek hozzá, így az, hogy ketten készítették el az egészet, mely még gusztán is nézett ki, szépen is volt tálalva, megterítve, teljesen romantikussá volt varázsolva a lakás az asztalon égő gyertyáktól, és a hangulatvilágítástól, számára hatalmas ajándéknak bizonyult.
-Igen. Taetae ötlete volt, de a gyertyák már az enyém. Akkor tetszik?
-Igen. Nagyon tetszik. Gyere ide! - ölelte magához Jungkookot. Furcsa volt, hogy amennyire aggódik miattuk egész nap, minden percben fél attól, kiderül az igazság, annyira megnyugtatja őt az, ha hozzáérnek. Pedig pont az ellenkezőjét feltételezte, hogy majd a különlét hozza meg ezt számára.
-Ideférek még? - ment oda hozzájuk Taehyung.
-Persze. - ölelte át őt is Seokjin - Nagyon köszönöm srácok. Nem is tudom, mikor ettem ma utoljára, úgy rohantunk. Nagyon jól esik ez most tőletek. - bújt hajukba, miközben mélyen beszívta illatukat - Szeretlek titeket.
Egész nap a titkán görcsölt, már a fiúk gondolatától is frusztrált lett. Rettegett, hogy bármikor, bármelyik szavából rájönnek, megtudnak mindent és összedől az élete, hogy a két számára legfontosabb ember majd elhagyja őt egyik pillanatról a másikra, és úgy gondolta, csak akkor maradhat minden úgy, ahogyan van, ha nem találkozik velük. De az érintésük... nem hitte volna, hogy majd ennyire megnyugtatják, viszont mikor erre ráébredt, akkor már nem akarta elengedni őket.
-Mi is szeretünk édesem. - válaszolt Tae - Remélem nem volt borzalmas napod.
-Csak a szokásos. Szeretnétek a tévé előtt ülve vacsorázni? - engedte el párjait Seokjin.
-Beteg lennél? - nézett rá furcsán Taehyung.
-Én szeretnék! - vigyorgott a legfiatalabb.
-Nem vagyok beteg. - mosolygott Jin - Akkor, ha nektek nem baj, hogy a szép terítéket csak megdicsérem, akkor együnk ott, mit szóltok?
-Rendben, hozom a tányérom! - ment is el a legkisebb.
-Telepedj akkor oda szerelmem, odaviszem neked. - ajánlotta fel Seokjinnek Taehyung.
-Nem kell, hozom én.

A fiatalabbak kicsit sem voltak morcosak, amiért a szépen megterített asztal helyett a kanapéra telepedve vacsoráztak. Seokjin ölében ült Jungkook, mellettük pedig Taehyung, így a legidősebb hol az egyikük, hol a másikuk tányérjából szemezgetett annak ellenére, hogy ott volt Taetae lábán az övé is. Végül azonban csak elfogyott minden, míg pedig társai elpakoltak helyette, mert nem hagyták mozogni még munka után, majd Taehyung megetette Jjanggut, addig Jungkook nekilátott saját tervének, melyet napközben halasztania kellett.
-Nagyon fáradt vagy? - ült Seokjin lábain vele szemben.
-Egy kicsit. Milyen volt ma nélkülem itt?
-Rossz. Szerettem volna valamit, de Taetae nem engedte, mert nem vagy itt. De most itt vagy és fáradt sem vagy annyira.
-Mit szeretnél?
-Kipróbálni néhány kelléket. Mondjuk megmutatni neked is, milyen a gyűrű, vagy a szájpecek, - hajolt oda párja füléhez Kook - vagy az a rúd, ami legutóbb még bennem volt és olyan nagy örömmel húztad ki.
-Na ehhez nincs energiám Kook. - pihentette kezeit a fiatalabb combjain.
-Biztos, hyung? - csókolt Seokjin nyakára.
-Biztos. - csipkedte Jungkook combjait, amit a fiatalabb rosszul viselt és felnevetett, de legalább visszaült a helyére.
-Ne csipkedj! - próbálta elkapni Seokjin kezeit.
-Csak ha abbahagyod és nem próbálsz szexet kicsikarni belőlem.
-Mindenki megvonja tőlem.
-Mit? - tért vissza Taehyung.
-A szexet. Így ne csodálkozzatok, ha a kádban foglalkozok majd magammal. - fonta össze karjait mellkasa előtt és duzzogni kezdett.
Társai jót szórakoztak rajta, míg Jungkook próbált érvelni, miért is nem szabad ezt az estét ennyiben hagyni. Ám nem sikerült neki, nem egyeztek bele a mozgalmas éjszakába, inkább csak egymáshoz bújva szerették volna tölteni a késői órákat semmi több.
-Na, beváltottad a fenyegetést picur? - pillantott rá fél szemmel Taehyung, miközben Jinnel az oldalán telefonjukat nézegették az ágyban fekve.
-Nem. Más ötletem támadt. - tette le telefonját az éjjeli szekrényre - Mindjárt jövök. - ment ki a szobából és vitte magával Jjanggut.
-Nincs valami olyan gyógyszer, ami elveszi a kedvét a szextől? - kérdezte Taehyung.
-Brómos tea. De nem fogom mérgezni. Nem katona és kegyetlen sem vagyok. Csak fiatal.
-Akkor az anyját fogom emlegetni. Hátha majd az.
-Te kint maradsz Jjanggu! - tért vissza hamarosan Jungkook, kezében egy székkel.
Miután kizárta a ház őrét, az ággyal szemben leült az étkezőszékre, majd letolta kicsit boxerját. Rögtön tudták társai, hogy mi a terve, de próbáltak nem figyelni rá. Ám ez nem volt olyan egyszerű. Taehyung le is tette pár pillanat múlva a mobilját és csak pislogott Kookra, ki direkt kiengedte hangját, hátha sikerül társait rábírni arra, amire szeretné. Seokjin azonban próbált erős lenni, így csak fél szemmel pillantott néha oda a kisebbre, de... ezt azért ő sem tudta sokáig tartani. A hangok kizökkentették, és egyszer csak arra eszmélt, hogy már rá sem néz a telefonjára, csak Kookot bámulja, amint az a széken ülve saját magát elégíti ki. Nagyot nyelt, amint ráeszmélt, ez a látvány mennyire felizgatta, mikor pedig épp megmozdult volna, akkor Taehyung kelt fel mellőle. Egyenesen Jungkookhoz sétált, majd haját húzva határozottan megcsókolta. El sem engedte ajkait, miközben a kisebb kezére fogott, mely péniszét ölelte körül, és segített neki. Először úgy tűnt csatlakozni akar hozzá, de végül tisztázódott mindannyiukban, csak le szerette volna zárni az estét. Nem hagyta Kookot megpihenni, inkább rásegített, így a fiatalabb néhány pillanattal később már a csókba nyögve élvezett el.
-Szedd rendbe magad, aztán feküdj be hozzánk! - puszilta meg még arcát Tae, mielőtt visszadőlt volna az ágyba.
Jungkook arcán meglepettség mutatkozott és némi szégyen, amiért ilyen ridegen kezelte a másik a történéseket. Ugyan nem szidta meg, de ő mégis úgy érezte, most meg lett dorgálva rendesen a kis terve miatt, így inkább nem szólt semmit. Csak megcsinálta, amit mondtak neki, majd bebújt a takaró alá. Seokjin szerencséjére pedig nem tudta, hogy egy hajszálon múlt az, hogy nem az lett, amit szeretett volna. Ha Taehyung egy picit is később mozdul meg, valószínűleg az idősebb kel fel előbb és belemegy a játékba, de ezt nem tervezte elmondani a kisebbnek. Nem szerette volna ha az tudja, hogy ilyesmivel akármikor elérheti amit akar, akárcsak a mosolyával.

-Most is mész? - csimpaszkodott Jin pólójában Jungkook reggel, miközben az próbált kimászni az ágyból, ami igen nehezére esett. Kookot még csak-csak elhúzza, de azon Taehyung lógott, így mozdulni sem bírt az ágy mellől anélkül, hogy ne hallotta volna saját pólójának "mindjárt szétszakadok" hangját.
-Igen. Mennem kell dolgozni. Kinek a házában fogunk lustálkodni, ha nem megyek? Na, eressz el picur! - próbálta lefejteni a kisebb ujjait magáról - Elszakítod a felsőm.
-Maradj!
-Siess haza! - mondta Taehyung félálomban.
-Sietek. Jungkook kérlek! Engedd el a pólómat. Kookie nagyon szépen kérlek. - hajolt le hozzá és puszilgatta, míg a fiatalabb úgy döntött, inkább a nyakába fűzi karjait.
-Maradj még! Csak egy kicsit.
-Mennem kell. Kutyafáját, de erős vagy. - fejtette le magáról Kook ujjait, majd azonnal hátrébb lépett, nehogy elkapja megint párja - Sietek haza. Aludjatok csak. - hagyta el a szobát.
Taehyung visszahúzta magához a legkisebbet, legközelebb pedig akkor mozdult meg, mikor Seokjin visszajött hozzá, hogy puszit nyomjon az ő arcára is és megkérje, legalább porszívózzanak fel, ha nincs más dolguk. Taetae csak bólogatott, közben felírta képzeletbeli jegyzetfüzetébe a kérést, majd Jungkookot szorongatva újra visszaaludt egészen tizenegy óráig. Arra kelt, hogy párja sokadszorra fordul mellett. Fészkelődik, sehogy sem kényelmes, de nem szólna, hogy ébren van, inkább látványosan szenved.
-Felkeljünk?
-Ahha! - ült fel Jungkook - Már egy órája fent vagyok, csak nem akartalak felkelteni.
-Jól van, mindjárt felkelek. - beszélt tovább csukott szemmel Tae.
-De ha aludni szeretnél még, aludhatunk.
-Nem vagyunk ám összenőve picur. Ha fel szeretnél kelni, nyugodtan. Ott van Jin laptopja, tudsz játszani és tévét nézni. A konzol is itt van, azon is játszhatsz.
-De nélküled nem szeretnék.
-Akkor mindjárt felkelek én is, és levisszük Jjanggut, jó?
-Rendben.

Közben Seokjin boldogan és kicsit nyugodtabban ment reggel a munkába, mint előző nap, Namjoonnal összefutva pedig meg is akarta osztani vele, milyen volt előző napja.
-Jó reggelt főnök! Képzeld, milyen jó volt tegnap hazaérni! - mesélt boldogan.
-Na! Mondtam én, hogy velük kell lenned. - reggelizett asztalánál Namjoon.
-Végig görcsben volt a gyomrom. Aztán Jungkook ott várt, már kint állt a folyosón, hozzám ért és bumm. Úgy megnyugodtam, még a telefonomat is elejtettem. Csoda, hogy nem tört össze. - dobta le magát a kanapéra Jin.
-Na ezt örömmel hallom. - mosolygott Namjoon - Akkor végképp a legjobb döntés volt, hogy téged hazaküldtelek.
-Igen, jó ötlet volt, köszönöm. Vacsorával vártak, szép terítékkel, romantikus hangulattal. Nagyon jó volt hazaérni hozzájuk.
-Ennek örülök. De nekem is van mesélni valóm a tegnap estéről.
-Na! Egy estét kihagyok és máris sztori van?
-Fogjuk rá. Tudod ki volt tegnap este a vendégünk az étteremben?
-Valami híresség? - kezdett érdeklődni Seokjin - Csak nem egy idol, esetleg valami amerikai sztár járt erre?
-Nem. Nagyon jó, hogy nem maradtál, mert Youngbumnak volt itt randija. Ráadásul azt hiszem az egyik szomszédoddal. Valami Jura, vagy Juka, vagy ilyesmi. Emlékszem, mert összefutottam a lánnyal nálad anno párszor, és mindig annyira odavolt érted, de nem jegyeztem meg a nevét. Mindennek tetejében pedig Youngbum meg akarta köszönni a séfnek, hogy ilyen nagyszerűt főzött. Azaz rád utazott. Tiszta szerencse, hogy hazazavartalak, nem gondolod?


(Folytatjuk! Mindenkinek sok sikert közben az iskolához, tanuljatok jól és kitartás. Ez határozza meg az életeteket, hogy egy gyárban güriztek kenyérre valóért, vagy egy irodában az audira spóroltok. Fighting!
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )