I've lost you 8 times: Heimlich

– Ezzel én is így vagyok. Nem tudom, hogyan lennék képes nélküled lélegezni egyáltalán. Nem lennék önmagam nélküled, kicsit elveszett lennék nélküled.

– Hallom, nagyon megtetszett ez a szám.

– Ismersz – vigyorgott Namjoon. – Imádom a zenét.

– Igen... ismerlek és nagyon szeretlek.

– Ahh, én is nagyon szeretlek – dőlt el a kanapén barátnőjével Nam.

Ugyan Minjee visszakapta élete szerelmét maga mellé, mégsem hagyták őt nyugodni a történtek. Úgy gondolta, csupán egy furcsa álom volt, de minél jobban szerette volna ezt hinni, annál inkább képtelen volt erre. Túl sok közös akadt a történésekben, így nem tudta meggyőzni magát, sem pedig megnyugodni. Ezek után rettenetesen félteni kezdte Namjoont és bár ezt szavakba sosem öntötte, mégis érezhető volt rajta a feszültség. Szerencsére volt mivel leplezni ezt, hiszen az esküvői készületek rengeteg embert szoktak aggasztani, ezért Nam ennek tudta be az egészet. Ő sokkal gyorsabban elfelejtette a furcsa véletleneket, mint Minjee, aki egyre többet álmodott az autóról, a sötét lényről és szerelme haláláról. Gyakran fel is riadt ezek miatt az éjszaka közepén.
– Minden rendben? – fordult hátára Namjoon amint ő is megébredt arra, hogy párja már az ágy szélén ül.
– Persze. Csak iszok egyet, mindjárt jövök – nyugtatta a másikat Minjee.
Nem akarta vele megosztani soha az ilyen álmait, jobbnak látta eltitkolni ezeket, így mindig talált kifogást a felriadásaira, vagy hogy miért nem képes átaludni egy éjszakát sem.
– Ma sem tudtad kipihenni magadat? – ölelgette reggel a lányt Namjoon. Már felébredtek, de még lustálkodtak picit a Nap melegítő sugaraiban.
– Nem igazán.
– Hazafelé vehetnénk valami teát, hátha az segít nyugodtan aludni. Vagy a tortakóstolás helyett mehetnénk a hivatalba és sunyiban megházasodhatnánk, majd lemondhatnánk az egész banzájt, hogy ne okozzon több feszültséget – mosolygott Namjoon.
– Előbb próbáljuk meg a teát – helyezkedett kényelembe Minjee párja karjaiban. – Aztán majd ha kezdek tönkremenni, akkor jöhet a B terv.
– Rendben. De azért ne izgulj ennyire az egész miatt. Teljesen felesleges. Minden rendben lesz és jól fogja érezni magát mindenki.
– Majd ha túl leszünk rajta, akkor megnyugszom.
– Megnyugtathatlak, ha szeretnéd – könyökölt fel Namjoon. – De előbb meglátogatom a mosdót és majd utána – puszilta meg barátnőjét mielőtt kikelt volna az ágyból.

Namjoon mindig mindent megtett azért, hogy Minjeet jókedvűnek és nyugodtnak lássa, ami néha sok erejébe került, de sosem gondolt úgy erre, mint teherre. Bármit megtett volna párjáért, ahogyan az is érte.
– Még kávét is főztél – ült le az asztalhoz Nam, hogy megreggelizzen. – Ennyire rossz volt a reggel teljesítményem, hogy kell egy kis dopping? – mosolygott.
– Nem, éppen ellenkezőleg. A kiemelkedő teljesítményedet jutalmazom – ült le mellé Minjee.
– Ezek szerint reggel vagyok a legjobb. Akkor átrakhatnánk estérő kora reggelre.
– Napirendet ne írjak hozzá?
– Nem kell, ezt még meg tudom jegyezni – puszilta meg párja arcát Namjoon. – Köszönöm a reggelit.
– Neked bármit – láttak hozzá.
– Négyre megyünk a tortáshoz, ugye? – érdeklődött Nam.
– Igen. Így lesz két óránk dönteni.
– Akkor ez most az ebéd is?
– Nem tudom még. Nem akarom magam teleenni tortával, mert akkor nem fogok beleférni a ruhámba.
– Azt hittem, az még nincs meg.
– Nincs, de azt tudom, milyen méretben szeretném majd és azon nem szívesen változtatnék. Nem egy kis tehénhez mész hozzá. Nem szeretnék a fotókon úgy kinézni, mint akit megmentettek a vágóhídról ezzel a házassággal – fogyasztotta jóízűen a reggelijét Minjee.
– Sose gondold ezt! Nem az alakod miatt szeretlek. Az csak egy plusz, amit miatt szexibb vagy és még egészséges is. De nem bánom azt se, ha felszedsz pár kilót. Sosem zavarna.
– Ezt majd mond akkor mikor a tévé távirányítóját bányászom ki a bőrredőim közül.
– Annyira sosem tudnál meghízni szerintem – mosolyogtak.
Az ő számításuk szerint már ezer éve együtt éltek, mivel egyik napról a másikra képesek voltak összehangolódni és azóta is olyan harmóniában töltötték minden percüket, mintha ez sohasem lett volna másképp. Mondhatni együtt lélegeztek, együtt estek túlzásokba, együtt szomorkodtak és együtt próbáltak megérteni mindent, amit képtelenek voltak. A barátaik is úgy vélték, őket egymásnak teremtette a Világ, aki pedig először találkozott velük az sem gondolta ezt máshogy.
– Ez egy csokitorta enyhe rum ízesítéssel. Remekül menne a vanília mellé, amit választottak és a legtöbb ember szereti, ezért ezt javasolnám önöknek az alsó szinthez – tett le Namjoonék elé egy újabb szelet tortát az őket kiszolgáló hölgy.
– Mondtam, hogy a csoki lenne a legjobb – szelt le egy kis darabot belőle Minjee.
– A fiúk szeretik, de sem a te szüleid, sem az enyémek nem rajonganak érte – kóstolta meg Nam is.
– Esetleg egy kicsit kevésbé édes csokit talán ők is szeretnének.
– Két réteg krém van benne, az egyiket csinálhatjuk étcsokoládéból, úgy nem ennyire édes, de ugyanannyira jól passzol a rumaromához.
– Ez jó ötlet. Van esetleg abból is egy kis kóstolójuk? – érdeklődött Minjee, miközben Nam a többi előttük ácsorgó kóstolni való desszertet szemlélte.
– Persze, azonnal hozom.
– Nekem a málnás még mindig jobban tetszik. Még a díszítése is aranyos – vette villájára a marcipánból készített apró málnát.
– De a málnát kevesebben szeretik, mint a csokoládét. Viszont ez lehet a legfelső szint. Az úgyis kevés szelet. A vanília két oldalán pedig szerintem nagyon jól mutatna a két csokoládé.
– Jah – kapta be Nam a marcipánt.
– Ez a fele-fele csokitorta rumaromával. Az egyik réteg egy étcsokoládés, ahogyan mondtam, a másik pedig tejcsoki. Így sokkal kevésbé édesebb – tette le eléjük az új szeletet a nő.
– Na lássuk – kóstolta volna meg Minjee, ám mégsem tette. Megzavarta, hogy Namjoon hirtelen felállt mellőle miközben köhögni kezdett. – Nam? – fordult utána Minjee.
Namjoon nem tudott válaszolni, annyira köhögött, amivel halálra rémítette párját. Ettől félt a legjobban, hogy valami megint történni fog ami miatt elveszti szerelmét és ezúttal nem lesz lehetősége visszaszerezni, ezért azonnal felpattant ő is, hogy megelőzze a tragédiát.
– Jól van uram? – kezdett aggódni a kiszolgáló is, aki Minjee riadalma miatt vette hirtelen véresen komolyan a helyzetet.
– Nam, Nam, mi az? A torkodon akadt? Valaki! Segítsen valaki, megfullad! – üvöltött Minjee torkaszakadtából.
Ő túl alacsony volt párjához képest, hogy segítsen rajta, ráadásul nem is volt teljesen tisztában vele, hogyan kellene. Ám szerencséjére az üzletben nem csak ők tartózkodtak, hanem más párok is akik között akadt olyan, ki képes volt cselekedni és még tudta is, mit csinál.
– Gyerünk pajtás! – karolta át Namjoont hátulról egy erősebb férfi, majd egy határozott mozdulattal segített is neki. Elsőre nem tűnt hatásosnak a dolog, de megismételte, a második alkalom után pedig már nem köhögött Nam, hanem hangosan fellélegzett. – Ez az! Mély levegő! – engedte el őt az ismeretlen. – Jól vagy, haver?
– Igen – kapkodta a levegőt Nam.
– Namjoon! – ölelte meg Minjee. – Nagyon köszönöm! – pillantott közben az ismeretlen pasira, kit hirtelen mindenki megtapsolt az üzletben.
– Örülök, hogy segíthettem! Óvatosan a kóstolóval! – veregette meg Nam vállát, miközben az elengedte barátnőjét, hogy meghajoljon az idegennek, ki megmentette az életét.
– Hálásan köszönöm. Sokkal tartozom.
– Ugyan – legyintett a pasi. – Csak tedd boldoggá a feleségedet és vigyázz magatokra!
– Köszönjük!
– Szép napot nektek! – köszönt el tőlük a férfi, majd vissza is tért menyasszonyához.
Ezek után kicsit érdekes hangulatban telt a további kóstolás mindenki részéről. Nem mindennap törtét hasonló az üzletben, így különlegességnek számított, az pedig, hogy Namjoont még meg is mentették, kész csodának minősült. Még az eladók is úgy kezelték őket, mint a gyémánt, mikor elköszöntek pedig olyan tiszteletet mutattak mindannyian, amire a leendő házaspár nem is számított.

– Kicsit furcsa volt ma a tortakóstolás – köszöntötte a fürdőből visszatérő barátnőjét Namjoon este, miközben az ágyban feküdve telefonját nyomkodta.
– Az nem kifejezés. Majdnem meghaltál. Az idegeimen táncolsz ezzel – masszírozta arcába a bőrápoló krémet Minjee, miközben leült az ágy szélére Nam mellé.
– Mostantól óvatosabb leszek, megígérem – pötyögött tovább Nam a mobilján. – De anyámnak el ne mond! A fiúk is egyetértenek abban, hogy a szüleim teljesen kiakadnának.
– Nem akartam. Én is majdnem szívrohamot kaptam, ők kapnának is. Nem lett semmi bajod, szóval nem muszáj tudniuk róla – bújt be a takaró alá Minjee. – Nincs kedvem holnap dolgozni menni – simult Namjoonhoz, ki le is tette telefonját az éjjeliszekrényre.
– Nekem sincs, de muszáj. Valamiből fizetni kell azt a tortát – mosolygott amint lekapcsolta a villanyt.
– Úgy csinálsz, mintha csak te fizetnéd az egészet.
– Közös a számlánk. Együtt fizetünk mindent.
– Na látod! Akkor ne mondj ilyeneket.
– Csak ugratlak szívem – ölelte meg barátnőjét. – Ne mond, hogy magadra vetted!
– Egy picikét. De könnyen kiengesztelhetsz.
– Tényleg? Akkor meg is próbálnám.
– Úúú! Kétszer egy nap! Szülinapom van? – csókolta meg párját Minjee.
– Ohh, tényleg. Így a szülinapodon ennél is jobbnak kell majd lennem – gondolkodott el Namjoon miközben beharapta alsó ajkát. – Egye fene, kihívás elfogadva – támadta le barátnője nyakát.
Sohasem volt gondjuk az ágyban, minden alkalom kivételes volt, a mostani pedig azért is minősült a tökéletesnél is jobbnak, mert ott lapult még mindkettejükben a riadalom utáni érzés, hogy milyen szerencsések is. Ez feltüzelte őket az éjszakára, melyet az ágy szenvedett meg a legjobban, de még az sem adta fel a harcot, így a kimerítő nap után úgy tűnt, végre képesek lesznek egy éjszakát átaludni anélkül, hogy bármelyikük felébredne majd. Minjee is hitt ebben, ám sajnos mégis meglátogatták őt a rémálmok, melyek ezúttal akörül forogtak, hogy Namjoon megfullad a tortától. Ahogyan minden alkalommal, úgy most is felriadt ezek miatt, viszont Nam szerencsére nem. Nem is szerette volna felkelteni, ezért csendben ment ki a konyhába, hogy egy kis hideg víz után visszafekhessen aludni. Nem sok volt már hajnalig, de az a néhány óra is gyötrő álmok között telt és hálás volt, mikor reggel a Nap elkezdett emelkedni, majd aranyló fényeivel lassan felkeltette a várost. Amint megszólalt az ébresztőjük Minjee felkelt, hogy lenyomja azt, de Nam meg sem mozdult.
– Jó reggelt, drágám! – súgta a fülébe. – Kelnünk kell, különben mindketten elkésünk – folytatta, de Namjoon meg sem moccant. – Nam? – ült fel Minjee. – Minden oké? Nam! – beszélt hozzá már hangosabban, de a másik mozdulatlan maradt.
Pánik fogta el Minjeet és hevesen ébresztgetni kezdte párját, de nem járt sikerrel. Namjoon nem mutatott életjelet, ezért Minjee taktikát váltott és segítséget hívott. A mentők már úton voltak miközben ő az utasításoknak megfelelően próbálta visszahozni párját az élők közé, ám kevés remény volt számára. Amint kiértek az egyenruhás férfiak átvették a feladatot tőle, végül azonban ők se jártak sikerrel. Namjoon többet nem ébred fel, melyet fájó szívvel közöltek Minjeevel, kinek másodszorra omlott össze egyik pillanatról a másikra világa. Nem tudta elhinni, hogy ez újra megtörtént, hogy az őt gyötrő álmok valóra váltak és elvették tőle azt a személyt, aki értelmet adott a napjainak. Újból összeomlott miközben a dolgok maguktól zajlottak körülötte. Rendőrök jelentek meg, majd a mentők távoztak, majd újabb ismeretlen emberek bukkantak fel, kik Namjoonnal együtt hagyták el a lakást. Közben ezernyi kérdést kapott az egyenruhásokról, melyeknek semmi értelmét sem látta. Végül eljött a pillanat, hogy egyedül marad a közös otthonban, mely már csak az övé volt, de nem tudta ezt megtenni. Nem bírt ott lenni úgy, hogy a másik nincs a közelben sem, ezért utána indult abba a kórházba, ahová vitték. A közelében akart lenni még egy kicsit, hiszen esélye sem volt elköszönni tőle és nem volt biztos benne, hogy erre majd nyílik még lehetősége.
– Tudom, hogy kérdezték már öntől, de mit csináltak tegnap, elmondaná nekem? – érdeklődött az orvos, aki patológiáról jött ki hozzá miután elmondta a kedves kis recepciósnak, ki is ő.
– Felkeltünk, megreggeliztünk, kicsit pihentünk, majd üres hassal elmentünk tortát kóstolni. Az esküvőnket tervezgetjük... vagyis, tervezgettük.
– Nem történt semmi különleges? Nem evett olyat, amit maga nem?
– Nem... csak félrenyelt a tortakóstolásnál, de semmi egyéb. Volt ott egy kedves férfi, aki segített rajta.
– Hogyan? Megveregette a hátát?
– Nem. Azt a fogást használta, amit akkor kell, ha valaki fulladozik. Nem tudom, mi a neve.
– Heimlich?
– Az. Igen, az. Megmentette vele az életét – szomorodott el Minjee. – Azt hittem ennél rosszabb nem fog történni velünk – küzdött könnyeivel Minjee.
– Értem... – gondolkozott el az orvos. – Köszönöm, hogy ezt megosztotta velem.
– Szívesen – pillantott meg az arcát Minjee és úgy vélte, most neki kell kérdeznie. – Esetleg van valamilyen ötlete, hogy mi történhetett a vőlegényemmel?
– Amíg nem biztos semmi, addig nem mondhatok semmit, hölgyem.
– De ötlete az van, ugye? Kérem, ossza meg velem. Sokat segítene bármi, de így a legrosszabb, hogy nem tudom, mi történt vele.
– Semmi sem biztos és nem szeretnék téves információval szolgálni.
– Kérem! Ő volt a mindenem. Addig nem fogok tudni aludni sem, míg nem tudom, mi történt vele – próbált hatni az orvos szívére, ami látszólag sikerült is, mivel egy mély lélegzet után újra megszólalt.
– Semmi sem biztos, minden csak feltételezés és majd a boncolás fogja végül megadni a választ számunkra, de úgy gondolom, a vőlegénye halálát talán okozhatta a Heimlich fogásból származó lassú, de tartós belsővérzést.
– Ilyen megtörténhet? – képedt el Minjee. – Azt hittem, az életet ment.
– Egy fulladásos helyzetben igen, de minden ilyen esetnél ajánlott az orvosi megfigyelés, főleg akkor, ha egy laikus végzi a műfogást. Ez egy nagy trauma a belső szerveknek és megsérülhetnek tőle. De ez csupán egy ötlet a sok közül. Majd a boncolás kideríti, hogy végül mi okozta a vőlegénye halálát.
– Be kellett volna hoznom.
– Ne ostorozza magát! – próbálta menteni a helyzetet az orvos. – Ez csak egy teória egyenlőre.
– És ha mégis ebbe halt bele? – kérdezte halkan. – Be kellett volna hoznom.
– Kevesen tudják sajnos, hogy ezután orvosi megfigyelés ajánlott, de csupán azért, mert ritka az ilyen súlyos szövődmény. De ismétlem, ez csak egy feltevés, majd a boncolás kideríti, mi okozta a vőlegénye halálát.
– Rendben – keseredett el Minjee. – Köszönöm!
– Szívesen. Próbáljon pihenni, családtagokkal tölteni az időt.
– Köszönöm, megpróbálom. Viszlát! – köszönt el Minjee és hazaindult.
Nehezen tudta megállni, hogy ne sírjon a tömeg előtt útközben, miközben az összes ismerős, barát és családtag próbálta őt elérni telefonon. Nem akart válaszolni senkinek, csak kicsit egyedül maradni. Ahogyan belépett a közös lakás ajtaján pedig esélye is nyílt erre. Egy lépést sem ment tovább. Bezárkózott majd a földre ülve magába roskadt. Úgy érezte, az ő hibája, hogy talán ha este felkelti Namot, mikor ő felkelt, akkor időben kiderül minden és nem veszíti el, vagy ha esetleg el sem mentek volna tortát kóstolni, vagy ha ő eszi meg Nam elől az összes marcipán. Nem tudott másra gondolni könnyei között csak arra, hogy mennyi mindenen változtatna, ha esélye lenne, miközben a Nap ereszkedni kezdett. Gyorsan elrepült az idő egy ilyen szomorú esettel a középpontban, így észre sem vette, mennyi az idő, csak mikor végre megmozdult, hogy igyon legalább egy keveset. Nehezen jutott el a konyhába, már semmi ereje sem volt a sírástól, és még nehezebben ült le az egyik székre egy pohárka vízzel. A Nap utolsó fényei megvilágították poharát, melyektől úgy tűnt, mintha aranyat inna. Ahogyan elmerült ebben a gondolatban eszébe jutott valami fontos. Felemelte tekintetét a lassan lenyugvó égitestre, majd néhány pillanattal később már telefonjáért rohant. Ügyet sem vetett a rengeteg üzenetre és nem fogadott hívásra, inkább az internetet kezdte böngészni. A Heimlich fogásról olvasott és arról, milyen szövődményei lehetnek. Biztos volt benne, hogy ez az oka szerelme halálának, ezért mindent tudni akart róla mielőtt lefekszik aludni. Rengeteg oldalt látogatott meg és sokat olvasott a teendőkről, mikor pedig úgy érezte, minden megvan, amire szüksége lehet, célba vette a hálószobát. Reménykedett benne, hogy ezúttal is az történik majd, ami legutóbb. Hitt benne, hogy ha most lefekszik aludni akkor reggel majd Namjoon oldalán fog ébredni. Már biztos volt mindabban, amit gondolt. Mindent feltett a hitére, miszerint az első alkalommal sem álmodott, vagy most is álmodik, lényegtelen, de holnap majd lehetősége nyílik, hogy megmentse élete szerelmét, ezért gyorsan ágyba bújt. Igyekezett elaludni, ám nagyon nehezen ment neki. Izgult, mi fog történni, így nagyon sokáig forgolódott mielőtt sikerült végre elszenderülnie.

Azt álmodta, amire számított. Namjoonnal volt, de tisztán tudta, ezúttal minden csak egy álom. Tortát kóstoltak, Nam fulladozni kezdett, majd az idegen felbukkant és segített rajta a Heimlich fogással. Amint Namjoon újra levegőhöz jutott a férfi ezúttal Minjee felé fordult és nem volt más, mint egy nagy feketeség, melynek emberi alakja van.
– Változtass!
– Ki vagy te? – kérdezett vissza Minjee.
– Segítség.
– Miért történik ez? – érdeklődött újból, ám ezúttal nem kapott választ.
– Minjee? – hallotta Namjoon hangját, mire kipattantak szemei. – Minden rendben? – látta meg a fölé támaszkodó Namjoont a reggeli Nap fényében, kinek azonnal nyakába is ugrott. – Megint rosszat álmodtál?
– Elmondhatatlanul rosszat – szorította magához a másikat.
– Ma sem tudtad kipihenni magadat? – hangzott el ugyanaz a kérdés, ami már korábban is, miközben Nam viszonozta az ölelést.
– Nem igazán.
– Hazafelé vehetnénk valami teát, hátha az segít nyugodtan aludni. Vagy a tortakóstolás helyett mehetnénk a hivatalba és sunyiban megházasodhatnánk, majd lemondhatnánk az egész banzájt, hogy ne okozzon több feszültséget – mosolygott Namjoon.
– Nem kell tea. Azt hiszem, már rájöttem, mi a gond.
– És mi az?
– Az legyen az én titkom, míg nem vagyok biztos benne.
– Ahogy szeretnéd.
– Reggeli! – engedte el Namot Minjee.
– Jöhet, de kimegyek az asztalhoz.
– Oké. Csinálok kávét is – pattant ki az ágyból Minjee.
– Óóó! Szülinapom van? – kiabált barátnője után Nam.
– Valami olyasmi? – kapott válasz.
Minjee tisztában volt vele, hogy mi és hogyan kell történni, bár a saját válaszaira nem igazán emlékezett, ezért mégsem volt teljesen egyforma a két nap. Azonban a lényeges dolgokban minden megegyezett. Ugyanúgy elmentek tortát kóstolni ugyanabba az üzletbe, ahova az előző alkalommal és ugyanaz a hölgy fogadta őket, aki akkor is. A torták ugyanabban a sorrendben kerültek eléjük, mikor pedig megjelent a málnás a marcipán málnákkal Minjee úgy gondolta, inkább megelőzi a bajt, így mindet megette és egy darabot sem hagyott párjának. Azt hitte, ezzel elkerülheti a fuldoklást és az ezzel járó dolgokat.
– Ez egy csokitorta enyhe rum ízesítéssel. Remekül menne a vanília mellé, amit választottak és a legtöbb ember szereti, ezért ezt javasolnám önöknek az alsó szinthez – tett le újból a hölgy a szelet tortát.
– Mondtam, hogy a csoki lenne a legjobb – szelt le egy kis darabot belőle Minjee ezúttal is.
– A fiúk szeretik, de sem a te szüleid, sem az enyémek nem rajonganak érte – kóstolta meg Nam is miközben ugyanazt mondta, amit legutóbb.
– Esetleg egy kicsit kevésbé édes csokit talán ők is szeretnének – erre a válaszra még emlékezett.
– Két réteg krém van benne, az egyiket csinálhatjuk étcsokoládéból, úgy nem ennyire édes, de ugyanannyira jól passzol a rumaromához.
– Ez jó ötlet. Van esetleg abból is egy kis kóstolójuk? – érdeklődött Minjee újból, habár tudta a választ, miközben Nam a többi előttük ácsorgó kóstolni való desszertet szemlélte.
– Persze, azonnal hozom.
– Nekem a málnás még mindig jobban tetszik. Még a díszítése is aranyos. Hagyhattál volna egyet nekem is belőlük.
– Csak marcipán, semmi különleges nem volt bennük, ne aggódj!
– De igen, az alakjuk.
– Ez az fele-fele csokitorta rumaromával. Az egyik réteg egy étcsokoládés, ahogyan mondtam, a másik pedig tejcsoki. Így sokkal kevésbé édesebb – tette le eléjük az új szeletet a nő, melyet Minjee azonnal meg is kóstolt Namjoonnal együtt.
– Na mit gondolsz? – érdeklődött Minjee.
– Ízlik. Egész jó. Lehet, ez tényleg tetszene mindenkinek – nyelte le a kis falatot Nam, majd felállt az asztaltól.
– Minden rendben? – érdeklődött félve Minjee.
– Persze. Csak elmegyek mosdóba.
– Jah, oké – tért vissza a tortákhoz Minjee. Tovább kóstolgatott miközben a nő azt magyarázta, milyen összeállításban lenne szerinte a legjobb és milyen díszítéssel. Minjee figyelmesen és már megnyugodva hallgatta, hiszen eltűnt a Namjoon fulladását okozó kis marcipán, mikor újból köhögést hallott maga mögül. Megfagyott benne a vér amint gyorsan megfordult. Nam volt az megint és nem értette, mi történt. A málna eltűnt, mit nyelt félre? Miért kellett ennek így történnie megint?
– Hé, haver, jól vagy? – jelent meg Nam mellett az a férfi, aki előző alkalommal megmentette, mialatt mindenki aggódva állt körülötte. Az ismeretlen ezúttal is segített Namjoonon, ki egy hatalmas légvétellel nyugtatta meg Minjeet, nem fog megfulladni.
– Istenem! – ugrott Nam nyakába barátnője. – Nagyon köszönöm! – pillantott közben az ismeretlen pasira, kit hirtelen mindenki megtapsolt az üzletben.
– Örülök, hogy segíthettem! Óvatosan a kóstolóval! – veregette meg újból Nam vállát, miközben az elengedte barátnőjét, hogy meghajoljon az idegennek, ki megint megmentette az életét.
– Hálásan köszönöm. Sokkal tartozom.
– Ugyan – legyintett a pasi. – Csak tedd boldoggá a feleségedet és vigyázz magatokra!
– Köszönjük!
– Szép napot nektek! – köszönt el tőlük a férfi, majd vissza is tért menyasszonyához.
– Be kell mennünk a kórházba – fordult Nam felé Minjee.
– Mi? Minek? Jól vagyok – lepődött meg rajta.
– Akkor is. A Heimlich fogás okozhat belső sérüléseket és ilyenkor ajánlott az orvosi felügyelet egy napig. Be kell mennünk.
– Jaj, semmi bajom, ne aggódj emiatt.
– De igenis, aggódom. Majd máskor lefixáljuk a tortát. Irány a kórház! – válaszolt vissza határozottan Minjee.
– Oh! – lepődött meg Namjoon. Ritkán látta ilyennek párját. – Rendben. Ha ennyire ragaszkodsz hozzá, egy napból nem lesz bajom – adta be a derekát.
Ugyan útközben próbálta lebeszélni erről barátnőjét, ám az nem hagyta magát. Addig nem volt hajlandó megnyugodni, míg Namjoont fel nem vették a kórházban és be nem fektették egy ágyra. Sajnos Minjee nem maradhatott vele ott estére, ezért kénytelen volt hazamenni. Egyedül maradt a lakásban, de legalább ezúttal megvolt rá az esély, hogy nem örökre. Nem tudott elaludni, akárhogyan próbálkozott nem sikerült, maximum csupán néhány órácskára, majd felriadt. Nem álmodott most semmit, csak azzal volt elfoglalva, hogy Nam kórházban van megfigyelésen. Az utolsó percekben meredten figyelte az órát, amint pedig az reggel hatot ütött írt a párjának. Legalább a mobiltelefonját és néhány személyes tárgyat magával vihetett, így tudták tartani a kapcsolatot, ám Namjoon nem válaszolt. Minjee azonnal összekapta magát és a kórházba rohant, ahol amint megtudták, kicsoda, azonnal felvilágosították. Igaza volt. A patológusnak igaza volt amikor elmondta, mi a sejtése. Namjoon állapota az éjszaka romlani kezdett, az értékei pedig belső vérzésre utaltak ami miatt azonnal megműtötték. Mivel ez nem rég történt így az altató hatása még érvényesült nála, azonban Minjee már meglátogathatta. Amint leült az ágya mellé és tudatosult benne, mi is történt az elmúlt néhány napban, Namjoonra borult, ki kicsit kábán mocorogni kezdett.
– Minjee?
– Látod? – emelkedett fel róla könnyes szemekkel. – Megmondtam, hogy be kell jönnöd. Mihez kezdtem volna veled, ha otthon vagyunk? Észre sem vettem volna. Csak arra ébredhettem volna, hogy már sosem kelsz fel.
– Igen. Köszönöm! – sóhajtozott nagyokat Namjoon. – Jobban leszek, ne sírj.
– Tudom. Csak megijesztettél.
– Többet nem foglak.
– Nem is ajánlom – puszilta meg Nam arcát Minjee. – Nem megyek ma dolgozni, itt leszek veled. Leugrok reggeliért, de te még nem ehetsz. Mindjárt jövök.
– Rendben – hunyta vissza szemeit Namjoon.
Minjee felkelt mellőle, majd kicsit félve ugyan, de elhagyta a szobáját. Mielőtt pedig elmehetett volna reggeliért még összefutott azzal a nővérrel, aki bevezette őt Namhoz.
– Meg kell mondanom, kevesen hozzák be ilyennel a családtagjaikat, de maga nagyon jól tette, hogy behozta a kedvesét. Helyesen cselekedett. Megmentette az életét.
– Köszönöm. Nem gondoltam, hogy ilyen lehetséges, de valahol hallottam erről és inkább biztosra mentem.
– Nagyon jól tette. Visszajön még?
– Itt töltöm az egész napomat, csak valami harapnivalóért megyek magamnak.
– Rendben. Akkor még találkozunk – ment útjára a nővér.
– Azért remélem, nem túl sokszor – motyogta halkan Minjee.


(Folytatjuk! Továbbá igen, a Heimlich fogás okozhat halálos szövődményeket, bár nem a leggyakoribb, hogy emiatt sérül meg valaki. Amennyiben helyesen hajtják végre, úgy nem okoz problémát. Valószínűleg ezt nem sokan tudtátok, azért választottam ezt Namjoon második halálának.
Hamarosan robogunk is tovább! Ahogy lesz időm írom a következő részt, ami valószínűleg meglepően hosszú lesz, de semmi spoiler. Majd rájöttök, miért. :3
Facebook oldalunk --> LINK
Wattpad ---> Wattpad )

I've lost you 8 times 1. rész: Álmodtam?

Harmadik fél szemszöge

– Heheeej! Boldog Holdújévet nekünk! – koccintott a baráti társaság egy bárban.

– Túléltük ezt az évet is. Ideje kicsit pihenni! – kortyolt hatalmasat söréből Hoseok.

– Aztán két hét múlva vissza a szokásos gürizéshez – ölelte át barátnőjét Seokjin. – Már most hiányzik.

– De van még mindenkinek szabija ezen kívül, nem? – érdeklődött Namjoon.

– Van, de azt olyan ritkán töltjük együtt így, az egész társasággal – magyarázott Jungkook.

– Pont ez az amiről beszélni szeretnék veletek – folytatta Namjoon.

– Miről akarsz? Már megint túrát szervezel? Ugye tudod, hogy nem megyek túrázni. Szabadnapomon pihenni akarok – morgott Yoongi.

– Nem-nem. Együtt pihenésről szeretnék beszélni veletek, de várjuk meg még Minjeet is.

– Féljünk? – kérdezett vissza Jimin.

– Nem kell semmitől. Jó hír, ígérem – mosolygott Namjoon. – Itt is van – követte szemeivel érkező barátnőjét Namjoon.

– Elképesztő, milyen sor van már most a mosdóban, pedig még csak nyolc óra – ült vissza Namjoon mellé Minjee.

– Nos...? – hallgattak el a fiúk amint Taehyung próbálta rábírni Namot, hogy fejezze be azt, amibe belekezdett.

– Mi az? – érdeklődött Minjee a rájuk szegeződő pillantások oka felől.

– Na jó! – fújt nagyot Namjoon. – Tudjátok, hogy most vagyunk két éve együtt Minjeevel és holnap elmegyünk három napra ünnepelni egy wellness szállodába.

– Igen?...

– Ezzel kapcsolatban lenne egy tervem a banda a számára.

– És pedig?

– Micsoda? – fordult felé még barátnője is. Ezek szerint ő sem tudott semmit Namjoon titkáról.

– Itt ismerkedtünk meg, emlékszel? – fordult Minjee felé. – Két éve, Holdújév ünnepén itt iszogattunk a fiúkkal, mikor te leöntöttél egy másik palit a boroddal, aki rendesen neked esett, én pedig a védelmedre keltem.

– Persze, hogy emlékszem. Életem egyetlen olyan napja volt, hogy a balszerencsém végül szerencsébe fulladt – mosolygott rá a barátnője.

– Igen, ezt sokat mondtad – turkált zsebében Namjoon. – Tudod, mindig csak ilyenkor van együtt rendesen a banda, hogy senkinek sem kell rohannia haza mert másnap korán kel, de én szeretném, ha lenne még egy ilyen hétvége idén – vett elő egy kis dobozkát és mindenkinek elállt a lélegzete. – Letérdelnék, de nem tudok hová, remélem ez nem gond. Szóval... – bukkant elő a kezéből egy gyűrű. – Hozzám jössz?

– Úúúúú – izgult jobban Taehyung, mint kellett volna.

– Csss! – pisszegte le a barátnője.

– Wow... – akadt el Minjee szava.

– Tudom, hogy nem a legromantikusabb és igazán megerőltethettem volna magamat, de... talán mégis ez a legalkalmasabb pillanat.

– Viccelsz? Évfordulónk van azon a helyen ahol először találkoztunk a második családunk körében – nézett végig barátaikon Minjee. – Ennél romantikusabb nem is lehetne. Persze, hogy hozzád megyek! – ugrott Namjoon nyakába, mire a többiek hangos ünneplésben törtek ki.

Nem volt meglepő, hogy Minjee igent mondott, hiszen már kapcsolatuk elején is látszott rajtuk, mennyire összeillenek. Ugyan akadtak nézeteltéréseik és néha rosszabb napjaik, de valahogy mindig sikerült megoldani minden problémát. Látszott rajtuk, hogy nagyon szeretnék fenntartani a kapcsolatukat, mikor pedig fél évvel a második évfordulójuk előtt összeköltöztek már csupán időkérdése volt a lánykérés. Nagy ünneplést terveztek az estére a barátaik körében mielőtt elutaztak volna egy hosszú hétvégére pihenni, ez pedig meg is valósult, hiszen mindenki örült, hogy egy újabb szintet lépett a kapcsolatuk. Még az éjszaka eldöntötték nagyjából az időpontot, miszerint év vége előtt szeretnék megtartani a fogadást barátaik és családjuk körében, ezért szinte biztossá vált a wellness alatti programjuk. Már ott meg akarták beszélni az alap dolgokat, mivel mind a ketten nagyon izgatottak voltak.

Csodálatos három napot töltöttek együtt mely idő alatt szinte mindenki gratulált nekik az eljegyzéshez, főleg a wellness dolgozói. Hamar kiderült, hogy mennyire friss a dolog, ennek örömére pedig kaptak némi extrát pihenésük alatt, melyre nem is számítottak. Így tényleg felejthetetlenné vált számukra a második évfordulójuk ünneplése, mely után visszatérve saját otthonukba már bele is vetették magukat munkába, holott még rengeteg idejük lett volna a Holdújév miatt a pihenésre. Ám mielőtt a részletekkel és a pontos időponttal vacakoltak volna úgy döntöttek, előbb keresnek egy megfelelő vidéki helyszínt, ahol majd mindenki a lehető legjobban kikapcsolódhat az esküvő alkalmával. Találtak is Szöulban egy megfelelő céget akik ezzel foglalkoztak, szerencséjükre pedig ők nem vették olyan komolyan a szabadságolást, mint mások, így még az ünnep alatt meg tudtak ejteni egy megbeszélést. Rengeteg helyszínt mutattak nekik melyek még az idén elérhetőek voltak, mivel pedig azonnal nem is tudtak dönteni, ezért inkább többet kiválasztva úgy határoztak, hogy erre még alszanak párat és egy hét múlva visszatérnek a témára.

– Jeju szép lenne, de olyan sablonos, nem? – sétáltak hazafele az utcán, miközben Minjee hangosan gondolkozott.

– Nem kell mindig kitűnően különlegesnek lenni. Jeju szép hely, az összes ottani helyszín gyönyörű és ott tényleg lehet pihenni. Szívesen mennék oda, de az a busani hotel is nagyon tetszett – válaszolt neki Namjoon.

– Jaja... hmm... Szeretnék Jejura menni, meg nem is. Nem tudom – bújt jobban párjához, kinek kezét már így is szorongatta.

– Van időnk eldönteni. Alszunk rá néhányat aztán meglátjuk – ölelte magához Minjeet Nam amint megálltak egy zebránál.

– Lehet megkérdezem néhány régi barátomat akik már megházasodtak, hogy ők hol tartották.

– Jó ötlet. Némi plusz infó mindig jól jön – sóhajtott nagyot Namjoon, miközben a forgalmat nézte. – Nem vagy éhes?

– De, egy kicsit.

– Üljünk be valahova ebédelni – tervezgette a napjukat ahogyan lassan átváltott a lámpa az autóknak sárgára, majd pirosra.

– Jó, hova szeretnél? – engedte el picit Namjoont.

– Nem tudom – pillantott a lányra. – Ahol szerdán voltunk vacsorázni? A barbecues étterem? – indult meg amint félszemmel meglátta, hogy zöldre váltott a lámpa.

– Az finom volt. Rendben me- – akadt el Minjee lélegzete.

Ahogyan Namjoon lelépett a zebrára csupán egy lépéssel járt előrébb a másiknál, ám mivel vakon bízott a lámpában ez pont elég volt ahhoz, hogy az észre nem vett autó csak őt sodorja el és Minjeet ne. Menyasszonya fel sem fogta azonnal, mi történt, hiszen mindössze annyit észlelt, hogy Nam egyik pillanatban még húzza maga után és ott áll előtte, a másikban pedig már eltűnik a szeme elől. Kellett egy kis idő neki mire képes volt megmozdulni, majd csatlakozni a tömeghez mely Namjoonért aggódott. Mire cseppet feleszmélt már hívták a mentőket, az a néhány ember pedig, akinek volt némi fogalma az elsősegélyről, próbált segíteni párján, ki elvesztve eszméletet sebektől borítva feküdt az úton. Minjee remegve zokogni kezdett ahogyan lassan felfogta a helyzetet. Nem tudta, mennyi idő telt el, de számára egy pillanat alatt ért ki a mentő Namjoonhoz, ki továbbra sem tért magához. Kapkodva kaparták össze a földről miközben valaki emlékezett rá, hogy ők együtt voltak és el is mondta ezt a mentősöknek, kik hozzá fordultak némi alapvető információért. Alig tudott válaszolni a kérdésekre, annyira megrázta az eset. Még azt sem jegyezte meg, melyik kórházba fogják szállítani Namot, úgy ledermedt a félelemtől. Csupán a rendőrök faggatózása közben sikerült valamiképp visszanyernie ép eszét, már amennyire az ép volt egy ilyen eset után, hogy megkérdezze, hol van a párja és mikor mehet el. Szerencsére tudtak neki választ adni, tekintettel pedig a helyzetére azonnal el is engedték amint felvették a rövid vallomását, valamint az adatait. Minjee olyan gyorsan rohant a kórházba, mint még soha sehova. Szinte átfutott a városon, egy percre sem lassított, mialatt abban reménykedett, ha majd odaér Namhoz akkor jó nevetnek rajta, hiszen csak egy rossz vicc az egész, melyet nagyon eltúloztak. Ám sajnos nem így lett.

Namjoon a kórházba érkezés után nem sokkal életét vesztette. Minjee hiába rohant, már nem volt kihez, amint pedig közölték vele a rossz hírt teljesen összeomlott. Egy szempillantás alatt vesztett el mindent és esélye sem volt felkészülni erre. Semmi jel nem utalt arra, hogy elválnak majd útjaik, éppen csak most tervezgették a jövőt, mely már nincs többé. Ezek után alig volt ereje hazamenni, ha pedig neki kellett volna tudatni a történteket a családdal és az ismerősökkel, biztosan ő is belepusztult volna, de legalább ennyi szerencséje akadt, hogy nem ő volt a hírnök. Hazamehetett csendben és egyedül, hogy kizárja a külvilágot és magába roskadva gyászolja vőlegényét, kivel két napja még boldogságban úsztak. Összekuporodott a közös hálószobájuk sarkában ahonnan a nap hátralévő részében meg sem mozdult. Semmivel sem foglalkozott, elbújt minden elől, hogy valahogyan megbirkózzon szépen lassan a veszteséggel, mely őt érte és melyet még nem volt képes elfogadni. A lakásban minden Namjoonra emlékeztette, ezért rettentően tel már az első nap is nélküle. Mikor végre meg tudott mozdulni is csak addig jutott, hogy igyon valamit, majd leült az ajtótól nem messze és mereven nézte azt. Reménykedett benne, Nam mindjárt belép rajta, a katasztrófát pedig csak álmodta, de ahogyan teltek a percek ez nem történt meg. Egyedül volt az immár hatalmas, sötét, számára üres lakásban, mellyel nem hitte, hogy majd meg tud küzdeni. Namjoon nélkül semmivel sem, még a fáradtsággal sem, mely az egész napos zokogás után az éjszaka közepén ott, a bejárati ajtó előtt érte utol. Arról álmodott ami történt. Az iroda meglátogatásával, a helyszínekkel, hogy nem tudnak dönteni és időt kérnek, majd azzal, hogy hazaindultak és beszélgetnek, hol kéne majd tartani az esküvőt. Minden olyan volt számára, mintha újra megtörténne, de ezúttal a zebra túloldalán egy magas sötét emberi alakú lényen kívül, kinek hatalmas kerek fehér szemei voltak, nem állt senki. Úgy tűnt, Namjoon nem látja őt, mert folyatta mondandóját, ám Minjee tekintete teljesen rászegeződött.

– Még egy esély – hallott egy hangot, mely vélhetően a fekete lénytől származott. – Hogy változtass – folytatta, miközben a lámpa lassan átváltott. – Élj vele! – Namjoon pedig lelépett, ahogyan befejezte utolsó mondatát is az idegen lény, és újból elsodorta az az autó, mely a halálát okozta.

Minjee erre felriadt álmából és hirtelen azt sem tudta, hol van. A földön fekve aludt el, de saját ágyában ébredt a puha takaró alatt. Reménykedett benne, hogy az előző nap nem történt meg és kapkodva nézett körbe Namjoont keresve, ki hatalmas meglepetésére ott feküdt mellette.

– Úristen! Nam! – ébresztgette párját Minjee. – Jól vagy? Minden rendben?

– Ahhj... Igen – morgott Namjoon miközben menyasszonyához fordult. – Mi a baj?

– Te jó ég! – bújt párjához és sírni kezdett. – Azt hittem meghaltál.

– Dehogy haltam meg. Biztos csak álmodtad – ölelte magához a lányt. – Csss, nyugalom. Semmi baj, itt vagyok – simogatta Minjee fejét. – Minden rendben. Sosem hagynálak itt.

– Annyira valós volt.

– De csak egy álom volt, na. Nyugi! Nyugodj le és aludjunk még egy kicsit. Van időnk a megbeszélés előtt, használjuk ki!

– Szeretlek.

– Én is nagyon szeretlek – ölelgette továbbra is Minjeet Nam, miközben már azon volt, hogy visszaaludjon még egy kis időre.

Végül azonban csak mindketten lustálkodtak míg fel nem kellett kelniük a készülődéshez. Szokásukhoz híven megosztották a reggeli feladatokat, miközben pedig öltözködtek bekapcsolták a tévét, így némi háttérzaj adta az alapot a nap indításához.

– Atyaúristen! – szörnyülködött Namjoon.

– Mi az? – lépett ki Minjee a fürdőből és párjához sietett.

– Egy indai buszbaleset. Szakadékba zuhant a busz és harmincegyen meghaltak-

– Heten pedig válságos állapotban kórházba kerültek – szakította félbe Namjoon mondandóját.

– Igen. Hallottál erről? – fordult Minjee felé kíváncsian.

– Hát... mintha már hallottam volna erről. Olyan... deja vu érzésem van... Mikor történt ez? – érdeklődött.

– Most este. Vagyis, ugye náluk délután az időeltolódás miatt. Olvastál róla éjszaka?

– Nem... Én... Fogalmam sincs – zavarodott össze Minjee.

– Na mindegy – folytatta dolgát Namjoon. – Gyorsan öltözzünk fel és induljunk, el ne késsünk! – puszilta meg Minjeet, majd vissza is ment a hálószobába.

Azonban Minjee még néhány percig dermedten figyelte a tévét, melynek szinte minden hírére emlékezett már, pedig ő olyan sokat nem nézi a híradót, mint Namjoon. Rémisztő volt számára ez a deja vu érzés, azonban nem akadt elég ideje, hogy foglalkozzon vele, mert indulniuk kellett helyszínt választani az esküvőre. De hiába próbált nem törődni a rengeteg ismerős helyzettel, akadt még egy különös esemény mely után már azt hitte, kezd megőrülni.

– Jeju nagyon népszerű a házasodó párok körében, de természetesen rengetegen választanak más helyszíneket a sziget zsúfoltsága miatt – töltött kávét nekik az öltönyös figura, ki közben végig dicsérte az összes bedobott potenciális esküvői helyet. Viszont, amint áttért Namjoon bögréjére, hogy önt neki is, Minjee felpattant és elkapta a kis kávésedényke tetejét, mely éppen készült belezuhanni a bögrébe, majd a becsapódás erejével elárasztani az asztalt és a papírok felét kávéval. – Ó, elnézést! – ijedt meg a férfi, hogy végül leöntötte Minjee kezét egy kis kávéval. – Nagyon sajnálom. Annyira röstellem. Kérem, bocsásson meg! – kapott elő néhány szalvétát a lány a számára.

– Ugyan, semmi gond. Jobb, mintha az egész asztalt árasztotta volna el – nyugtatta a pasit.

– Milyen reflexeid vannak kicsim! – lepődött meg Namjoon. – Még két év után is meg tudsz lepni.

– Én is magamat – sóhajtott nagyon Minjee.

Gyorsan visszatértek a helyszínekhez és mindenki el is felejtette a kis kávéincidenst, kivéve Minjeet, aki próbált valamiféle magyarázatot találni arra, hogy ennyire emlékszik mindenre, ami még igazából meg sem történt. Viszont emiatt nem volt képes megfelelően figyelni a kis megbeszélésükre, így végül megállapodtak, hogy egy hét múlva visszatérnek a helyszínekhez, addig pedig még gondolkoznak. Pont, mint legutóbb.

– Minden rendben? – sétáltak kézen fogva hazafele.

– Igen, persze. Miért kérdezed? – pillantott fel Namjoonra.

– Olyan furcsa vagy ma. Mintha nem lennél itt teljesen.

– Csak... – nézelődött Minjee. – Olyan érzésem van, mintha ez már mind megtörtént volna. Az egész nap.

– Nekem is volt már ilyen napom. Nagyon hátborzongató tud lenni – vonta magához Minjeet amint megálltak egy zebránál. – Nem vagy éhes?

– De, egy kicsit – nézett körbe Minjee miközben eluralkodott rajta a félelem. Ez volt az a zebra álmában ahol először meghalt Namjoon, másodszor pedig még egy nagy fekete alak is megjelent. Azon gondolkozott, hogy vajon ez is meg fog történni megint? Mint a tévé hírei és a kávé?

– Üljünk be valahova ebédelni – javasolta újból ezt Namjoon.

– Jó, hova... – hallgatott el mondata felénél, párja pedig próbálta kicsit elengedni őt, hogy hamarosan meg tudjanak indulni a zöld jelzésre.

– Nem tudom – nézett ezúttal is Minjeere Namjoon, de mondatát ezúttal máshogyan folytatta, amint meglátta a lány arcát. – Minden rendben? – váltott át a lámpa szabad jelzésre, Nam pedig indult is volna át a zebrán, ám most Minjee nem eresztette.

– Ne! – húzta vissza magához Namjoont és szorosan átölelte, fél pillanattal később pedig elszáguldott az bizonyos autó tőlük néhány centire.

– Azta! – figyelte az őrültet, aki mit sem törődött a lámpával. – Csoda, hogy nem ütött el senkit ez az idióta – nézett körbe Nam, mialatt menyasszonyát szorongatta.

– Meg is halhattál volna – bújt mellkasához a lány. – Jobban körbe kéne nézned!

– Jah... Ez közel volt – ölelgették továbbra is egymást az út szélén állva, miközben a többi ember már a zebrán sétált át. – De te vigyázol rám helyettem is – puszilt Minjee fejére. – Nos? Együnk valamit?

– Igen... Csak egy pillanat – sóhajtott nagyokat a lány.

Legutóbb ebben a helyzetben Namjoont elsodorta az autó és a kórházban belehalt a sérüléseibe, de ezúttal sikerült elkerülnie a tragédiát, viszont a helyzet akkor is mély nyomot hagyott Minjeeben. A deja vu érzés megszűnt a nap hátralévő részében, azonban ez az egész hátborzongató volt számára, ami megmutatkozott rajta. Ettől Namjoon nagyon aggódni kezdett érte, viszont a sokadik alkalom után már nem merte megkérdezni, hogy van-e valami baj. Inkább taktikát váltott, mivel pedig úgyis megosztottak egymással mindent, ezért este leült beszélgetni párjával.

– Elhalaszthatjuk az esküvőt – ült a kanapén Minjee mellett, miközben az pattogatott kukoricát majszolva meredt a hírekre. Korábban sosem érdekelte őt ennyire a híradó.

– Micsoda? – pillantott meglepetten párjára. – Meggondoltad magadat?

– Mi? Nem! – ellenkezett Namjoon. – Csak olyan furcsa vagy ma és nem mondtad meg, miért. Félek, az esküvő miatt van ez és nem szeretném, ha azt éreznéd, rád erőltetem, vagy siettetem.

– Nem az esküvő miatt vagyok ilyen, dehogyis! – nyugtatta meg párját a lány.

– Akkor mi a gond? És ne mond azt, hogy semmi! Egész nap furcsa voltál.

– Jó – sóhajtott nagyot Minjee, majd Namjoonhoz fordulva kezdett bele a magyarázkodásba. – Tudod mondtam, hogy rosszat álmodtam.

– Emlékszem. Még én is megijedtem egy kicsit, mert nem mondtad, hogy pontosan mit, csak hogy meghaltam? – helyeselt félig meddig visszakérdezve Nam.

– Pontosan. Megálmodtam a mai napot. Minden egyes percét átéltem már, hallottam a buszbalesetről, sétáltam veled a megbeszélésre és leöntötte az a pasi az iratai felét kávéval.

– De téged öntött le.

– Mert tudtam, hogy le fog esni az edény teteje egyenesen a bögrébe, amit majd felborít és mindent leönt majd kávéval.

– Mit akarsz ezzel mondani? – nézte rémülten barátnőjét Namjoon.

– Én nem tudom hogyan, de mintha álmaimban már leéltem volna ezt a napot. Mintha láttam volna a jövőt, hogy mi fog történni és úgy is lett egy pontig.

– Amíg meghaltam.

– Igen... A zebránál álmaimban te leléptél és az az autó elütött. Mire a kórházba értem már azzal fogadtak, hogy meghaltál – hallgatott el néhány pillanatra Minjee. – Lehet megőrültem, de legalább életben vagy.

– Huh... – sóhajtott nagyot Namjoon és elgondolkozott. – Hát érdekes ezt hallani.

– Azért mondtam el, mert megbízom benned. Bízom benned, hogy nem nézel majd komplett pszichiátriai esetnek.

– Mi? Dehogyis! – döbbent le Nam. – Ez fel sem merült bennem, csak... Elég megrázó azt hallani valakitől, hogy egyszer már meghaltam főleg így, hogy ennyi hasonlóság van az álmod és a valóság között... Vagy nem is tudom.

– De végül nem haltál meg, ha pedig ez a valami megint előfordul akkor lehet, rengeteg rossz dolgot meg tudunk majd előzni. Például hogy elszakítsd az esküvői öltönyödet majd, vagy akármi.

– Hm – mosolyodott el Namjoon. – Nem mondom, hogy hétköznapi hírt közöltél velem, de... – fürkészte menyasszonya arcát. – Nekem is volt hasonló érzésem már egyszer, szóval elhiszem neked, amit mondtál és nem gondollak őrültnek.

– Ezt jó hallani – nyugodott meg Minjee.

– De azért legközelebb hamarabb elmondhatnád. Már kezdtem azt hinni, meggondoltad magad az esküvőt illetően, azért viselkedsz ennyire furcsán.

– Sosem gondolnám meg magamat – bújt Namjoonhoz.

– Ezt örömmel hallom.

– Viszont nagyon remélem, hogy többet nem álmodok ilyesmiről. Tudod, borzasztó volt átélni az elvesztésedet. Álom volt csak, de nagyon valóságosnak tűnt. Azt hittem, belehalok abba, hogy nem létezel többé. Nem bírnám ki nélküled.

– Ezzel én is így vagyok. Nem tudom, hogyan lennék képes nélküled lélegezni egyáltalán. Nem lennék önmagam nélküled, kicsit elveszett lennék nélküled.

– Hallom, nagyon megtetszett ez a szám.

– Ismersz – vigyorgott Namjoon. – Imádom a zenét.

– Igen... ismerlek és nagyon szeretlek.

– Ahh, én is nagyon szeretlek – dőlt el a kanapén barátnőjével Nam.

[Music oldalt a lejátszási listán, akit érdekel! Oh Wonder - Without You]

(Hát akkor kezdjünk is bele! :D Tudjátok, ahogyan lesz időm írni fogok új részt, bár itt sokkal hosszabb lesz 1-1 epizód, mint a Kitty kittyben, azonban ennek hála, több idő is lesz 2 epizód között nektek az olvasásra. Remélem tetszeni fog mindenkinek és velem tartotok, hogy megpróbáljuk megmenteni még 7 alkalommal Namjoon életét. Bízunk benne, sikerrel járunk majd!

Facebook oldalunk --> LINK
Wattpad ---> Wattpad )
[Ezt le akarom fordítani angolra is, szóval lehet, emiatt fog kicsit megcsúszni a sori, de az is lehet, hogy majd utólag kapja meg az angol verziót. Még nem tudom.]

I've lost you 8 times

Ahogyan ígértem, itt a nyári sorozat a Kitty kitty befejeztével, ami ezúttal egy 9 részes hentai lesz Namjoon főszereplésével, kit ti szavaztatok meg férfifőszereplőnek.

Rövid kis ismertetés következik. Adott Namjoon és a barátnője, Minjee, kivel harmonikus kapcsolatban élnek együtt immáron két éve. Az évforduló alkalmából Nam úgy dönt, megkéri barátnője kezét, ki természetesen igent mond, de nem ilyen egyszerű az élet. Namjoon egy kincs és nem csak a lány számára, hanem az egész Univerzum számára is. Pont ezért Nam életre szóló támogatását ki kell érdemelni, mivel nem szívesen adná egy olyan ember kezei közé ezt az angyalt a Világ, ki nem képes megfelelően gondoskodni róla. Így nyolc próbatétel elé állítja Minjeet, ki mit sem tud az egészről, viszont hamar tisztázódik majd számára, mi is a lényeg. Tanulj meg vigyázni rá, még akkor is, ha ő nem vigyáz saját magára! Minjeenek nyolc alkalommal kell átélnie a szeretett férfi halálát, mely után az Univerzum mindig visszadobj az idő azon pontjára őt, mikor még képes megakadályozni a tragikus események láncolatát. Amennyiben akár egyszer is kudarcot vall úgy elveszti élete szerelmét, így nagyon hamar alkalmazkodnia kell a helyzethez, melyről vajmi kevés információja lesz, hiszen senki sem ad választ kérdéseire. Vajon a fejfájás egy halálos betegség tünete? Vagy az étvágytalanság a figyelmeztető jel, melyet nem vesznek elég komolyan? Esetleg a következő zebránál leli halálát Namjoon, mert nem figyeltek eléggé?

Nyolc halálok, nyolc időugrás, nyolc esély és egyetlen lány.

Te képes lennél végigcsinálni anélkül, hogy beleőrülnél?

A részek nem lesznek egyforma hosszúságúak, mivel egy-egy minitörténetet kell majd minden alkalommal megírnom, de ettől még 100%-ban élvezhető lesz!


1. rész: Álmodtam?
2. rész: Heimlich