Kitty kitty 8. rész: Karamella?

A meghívást pedig... hogyan is utasíthatta volna el Jimin idejét, főleg azzal a tudattal, hogyha ezt megteszi, akkor lehet megint Jungkook oldalán köt ki, amit egyáltalán nem akart. Ezért belement a múzeumba, pedig nem rajongott értük, viszont a kis aranyos calicoért már annál inkább. Lassan kezdte ő is elfogadni ezt, de még csak felvetette annak a lehetőségét, hogy ez így van. Talán tényleg érez valamit iránta. Ám szigorúan csupán TALÁN! Elvégre olyan aranyos, ki tudna ennek ellenállni?

Annak ellenére, hogy Yoongi belekavarodott az érzelmeibe nem változtatott semmit a kettejük között lévő kapcsolaton. Ugyanúgy sokat volt csendben a munkában, azon kívül pedig elég elérhetetlennek bizonyult Jimin részéről, de legalább a közös ebéd megvolt. Bár abból is az első alkalmak érdekesen teltek. Hiába magyarázta meg a calico, miért is volt az a kínos helyzet Jungkookkal, valahogyan nem érezte, hogy ezzel sikerült feloldania a feszültséget kettejük között. Valamilyen szinten igaza volt, hiszen Yoongi továbbra is elmélkedett valamin és elég feszült lett ezektől a gondolatoktól, de egyáltalán nem Jimin tehetett ezekről. Vagyis... nem rossz értelemben.

– Hyung? – érdeklődött félénken az egyik ebéd alkalmával hátra hajtott fülekkel. – Minden rendben?

– Hm? Persze – folytatta az evést Yoongi.

– Biztosan?

– Biztos, Jimin. Semmi gond.

– Oké... – tekerte össze jobban foltos farkincáját ölében.

Érezte, hogy a másiknak van valami problémája és félt tőle, hogy mi lehet az. Yoongi nem mondott soha sokat gondolatairól, ami másoknak is sokszor jelentett aggodalmat, bár az esetek többségében feleslegesen, hiszen mielőtt döntést hozott volna végül mindig megbeszélte a dolgokat az érintett személlyel. De természetesen ezt Jimin nem tudhatta, mivel még nem ismerték annyira egymást. Így eléggé aggódott, pont emiatt pedig a hétvége előtt még felvetette Yoonginak, hogy nem kötelező ám vele mennie a kiállításra, ha nem akar. Persze a fekete macska azonnal kizökkent erre az ajánlatra gondolataiból és hevesebben tiltakozott, mint az tőle megszokott volt. Jimint ezzel megnyugtatta valamilyen szinten, hogy mennyire szívesen megy vele a múzeumba. Azt gondolta, így nem vele van a probléma, hanem valami más nyomja a vállát, ezt pedig a kettesben töltött napon szerette volna megtudakolni. Arra számított, ha majd együtt vannak, csak ők és senki ismerős nincs az oldalukon, vagy a környékükön, szívesebben beszél majd a másik a gondolatairól. Felkészült rendesen a faggatózásra is, ám a fő célja az volt, hogy elcsábítsa Yoongit, ezért pedig majd egy órán keresztül csak azzal foglalkozott, hogyan áll rajta ruhája. Még hajára is külön szánt harminc percet mielőtt úgy vélte, elfogadható a külseje és elindult. Szerencsére kalkulált a készülődésre szánt idővel, ezért nem késett el, ellentétben társával, aki úgy tűnt, nem a pontosság híve.

– Szia! Bocsánat, sokat vártál rám? – kortyolt bele kávéjába.

– Szia! – mosolygott Jimin és azonnal letekeredett combjáról macskafarka. – Nem.

– Remek. Akkor mehetünk?

– Kávéval nem lehet bemenni, hyung – lengette maga mögött foltos farkincáját örömében.

– Ohh... Akkor gyorsan megiszom. Kérsz esetleg? – kortyolt hatalmasat belőle.

– Egy keveset maximum.

– Tessék. Meg is ihatod, ha gondolod – adta oda neki a poharat.

– Köszönöm – vette el Jimin és igyekezett a lehető legaranyosabbnak mutatkozni.

Yoongi azonban nem őt figyelte, ahogyan iszogat, hanem nézelődni kezdett, emiatt Jimin úgy érezte, ez a próbálkozás kudarcba fulladt, de igazából pont azért nem mert rápillantani az idősebb, hogy nehogy lebukjon, mennyire kedveli a kis foltos calicot. Ezt csinálta végig a kiállítás alatt is, ha a fiatalabb figyelte őt, ám mikor az inkább egy műdarabban gyönyörködött, akkor titkon megcsodálta társát. Reggel még őrültségnek, meggondolatlanságnak és hatalmas hibának tartotta, hogy Jiminhez vonzódik, vagy hogy egyáltalán akar tőle valamit, mivel munkatársak, viszont mikor a közelében tartózkodott és néha megcsodálhatta, ezekről mind elfeledkezett. Mintha nem is léteztek volna soha, úgy bámulta Jimint miközben repdesett szíve. Végig csak arra gondolt, mennyire jól érzi magát a másikkal, hogy milyen jól esik a társasága, melyet először élvezhetett csak ő, egy személyben, időkorlát nélkül. Nem figyelt a kiállításra, nem tudott koncentrálni, de ez cseppet sem zavarta. Jimin egymaga egy művészeti alkotás volt és őt szívesebben szemlélte, mint bármi mást.

– Én nem hoztam ernyőt – álltak meg a múzeum bejáratánál az egyik boltív alatt, miközben a szakadó esőt nézték.

– Nem számítottam rá én sem – rázta fejét Jimin.

– Menjünk még egy kört? – érdeklődött Yoongi a másikra pillantva.

– Nem – viszonozta Jimin.

– Akkor megvárjuk itt – támaszkodott a falnak. – Elég hirtelen jött. Hátha hirtelen megy is.

– Engem nem zavar az eső.

– Engem sem, ha nem szakad ennyire. Bőrig áznánk.

– Szeretek elázni.

– Tényleg? – lepődött meg Yoongi. A macskák nem szeretik a vizet, elvileg.

– Szeretem a nyári záporokat is, ha át tudok öltözni utána.

– De most nem tudnál. Vagy akkor nem ebédelünk, hanem hazamegyünk.

– Tudok adni ruhát, hyung. Ebédet pedig rendelhetünk hozzám. Persze csak, ha nem gond neked – esett zavarba lassan Jimin. Konkrét randira invitálta magához ezzel Yoongit, melyet meg sem próbált leplezni, mivel nem gondolta át rendesen mondandóját. – De megvárhatjuk az eső végét. Nem vagyok éhes annyira – csapta hátra foltos füleit is, miközben inkább újra a záport kezdte figyelni társa helyett.

– Én viszont nagyon éhes vagyok – egyenesedett fel Yoongi. – Ha tényleg van ruhád nekem, akkor menjünk.

– Van-van. Biztos jó rád. Hajszárítóm is van – vigyorgott Jimin és úgy lengette farkincáját maga mögött, mintha valamiféle kutya hibrid lenne, nem is macska.

– Akkor mehetünk... – pillantott a záporozó cseppekre. – Sosem áztam még el önként.

– Pedig nagyon jó! – hajtotta le füleit Jimin, hogy ne zubogjon bele a víz, majd meg is indult. – Máshogy kell hozzáállni – sétált előre, miközben haja kezdett lelapulni fejére.

Yoongi követte és igyekezett optimistán állni a dologhoz, de eléggé zavarta, hogy két pillanat alatt szinte alsógatyájáig átázott ruházata. A múzeum bejárata körül sok fa állt, Jimint követve pedig szinte mindegyik védelmező lombozata alá besétált.

– Nem hinném, hogy a kedvencem lesz ez a tevékenység – ért oda a fiatalabbhoz, ki már a szűk kis egyirányú utca járdájának szélén várta.

– Pedig olyan jó! Természetes, kellemes – mosolygott lágyan Jimin.

– Vizes – fintorgott Yoongi.

– Igen – vigyorgott. – Én imádom ezt, de nem vagyunk egyformák persze – simította hátra szemébe lógó vizes haját.

– Lehet én is megszeretem majd idővel – csodálta a fiatalabbat.

– Lehet... Akkor ne sétáljunk? Fogjunk taxit? Vagy buszozzunk?

– Ha szeretnél, akkor sétálunk.

– Biztos?

– Biztos.

– Rendben – mosolygott Jimin.

– Van még valami amit szeretsz annak ellenére, hogy macska vagy? – érdeklődött Yoongi továbbra is ott állva a calico előtt az esőben.

– Umm... Ha simogatnak.

– Azt sok macska hibrid is szereti.

– Ölelgetés. Az nem macskás.

– Nem annyira – veszett el Jimin tekintetében lassan az idősebb. Ha lett volna még ép területe elméjének, amit nem hódított meg a fiatalabb, akkor biztos, hogy továbbindult volna már, ám így csak közelebb lépni sikerült társához. – Még? Nekem elmondhatod, nem tudja meg senki.

– Szeretem a tejet, bár néha kicsit rosszul vagyok tőle.

– Akkor majd figyelek a kávékra.

– A fahéjat is imádom – lopta le a távolságot Jimin is.

– Attól én tüsszögök – mosolyodott el végre halványan Yoongi is.

– Akkor kidobom mindet.

– Miattam nem kell.

– De. Kell.

– Aranyos – simogatta meg Jimin arcát, ki azonnal a tenyerébe is bújt, mielőtt pedig feleszmélt volna, feltört torkából a dorombolás, melyet egy pillanattal később fülig pirulva fojtott el, de már késő volt. Yoongi felkapta a hangra az addig hátrahajtott füleit.

– Jó meleg a kezed – tévedt pillantása a földre. Ennél jobban el sem árulhatta volna magát.

– Menjünk gyorsan mielőtt megfázol! – lépett arrébb Yoongi.

– Jó – indultak haza Jiminhez a fiatalabb bánatára. Reménykedett benne, hogy még történni fog valami, így sajnálta mikor Yoongi továbbsétált, de azért bízott is, hogy majd ha hazaérnek, akkor lesz lehetősége máshoz.

– Nem akarok beljebb menni. Még ömlik belőlem a víz – állt meg a bejáratban Yoongi.

– De gyere csak. Majd feltörlöm – rohant a fürdőszobába Jimin, az ösztönzésre pedig követte őt az idősebb. – Tessék, törülköző – adott az idősebbnek egy nagy fürdőlepedőt. Mindjárt hozok száraz ruhát – kezdett vetkőzni, Yoongi pedig próbált minél messzebb megállni tőle, bár a fürdő elég picike volt. Végül leült a kád szélére és haját kezdte törölgetni, mialatt a fiatalabb boxerig vetkőzött. – A telefonomnak semmi baja. Megint. Sose ázik be valahogy – tette ki az említett kütyüt a mosdó szélére, majd bebugyolálta magát az órási törülközőjébe. – Hozok ruhát. Pólót, vagy pulcsit nézzek?

– Mindegy.

– Oké – mosolygott Jimin, majd eltűnt.

Yoongi tekintete a földre hányt ruhákra tévedt és csak azután folytatta a szárítkozást, hogy azokat jól megbámulva hatalmasat sóhajtott. Megszabadult felsőjétől és nadrágjától is, a fiatalabb pedig arra ért vissza, hogy éppen vizes zokniját veszi le.

– Egy... egy pulcsit hoztam – nyelt nagyot, hogy folytatni tudja. Yoongi majdnem meztelenül ült ott előtte a kád szélén, amitől kicsit meglepődött. – Meg egy melegítőt, hogy ne fázz. Keresek zoknit is – tette le a ruhákat a szennyestartóra.

– Nem kell. Jó lesz ez így, köszönöm – mosolygott a már felöltözött zavarban lévő calicora.

– Rendeljek ebédet? – játszadozott saját ujjaival, miközben farka újból combja köré tekeredett. Így Yoongi számára is egyértelművé vált, hogy a fiatalabb kicsit feszeng.

– Inkább gyere ide!

– Hm?

– Gyere ide! – támaszkodott térdein Yoongi. Jimin félve lépett oda hozzá, amint pedig elérhető távolságba ért a fekete macska benyúlt a hatalmas pulcsi alá és csípőjére fogott. Ezúttal hidegek voltak ujjai, melyek félig Jimin bőrén pihentek, ettől pedig meg is rezzent a calico.

– Nem vettél alá semmit – nézett fel a fiatalabb szemeibe.

– Nem – alig tudta kinyögni ezt az egy szót is, annyira zavarban volt. Mit szeretne a másik? Mit akar tőle? Még csak nem is csókolóztak! Előbb azt kéne, nem? Nem szexelni! Már ha egyáltalán azt akarja Yoongi.

– Meg fogsz fázni – simogatta a másik puha bőrét, majd hasára tévedtek ujjai.

– Nem... Hideg a kezed – fogta le a másikat a pulcsin keresztül, mialatt alig hallhatóan beszélt.

– Bocsánat – maradt mozdulatlanul Yoongi, míg a fiatalabb szorítása nem enyhült. Végül elhúzta kezeit a calico bőrétől, ám nem hagyta abba a közeledést. Feltűrte a pulóvert és magához vonva Jimint puszilt köldökébe.

– Hyung – kapkodta a levegőt Jimin.

– Csak engem tisztelsz meg a vaníliával? – pillantott fel újra a fiatalabbra. Végre mindketten tisztában voltak azzal, hogy tetszenek a másiknak.

– Karamella? – nyelt nagyot Jimin.

– Lebuktam – engedte el a calico pulcsiját, mely visszahullva hasára újból eltakarta puha bőrét. – Tetszik?

– Szeretem a karamellát – lapultak fülei fejére.

– Én is a vaníliát – várta Yoongi, hogy lépjen valamit a fiatalabb, mivel ő enyhén szólva megsértette a határokat kettejük között és nem merte súlyosbítani a helyzetet. Ha elkapkodja, az sosem sül el jól. Ám nem olyannak tűnt Jimin, mint aki elég bátor ahhoz, hogy megmozduljon.

– Meg fogsz fázni... – túrt félve a másik hajába egyik kezével. – Vizes a hajad.

– A tiéd is – jelent meg egy halvány mosoly Yoongi arcán.

– Megszárítom... – simogatta még néhány pillanatig az idősebb fejét, majd végül menekülőre fogta. Ellépett Yoongitól ahelyett, hogy megcsókolta volna, pedig mindketten csak erre vártak. Ám Jimin nem állt valami bátor cica hírében, ezek után pedig a másik számára is világos lett, hogy mennyire félénk és ha akar valamit, akkor bizony neki kell lépnie. Mosolygott magában amint a calicot nézte, hogy az szárítkozik, valahányszor pedig összeakadt a tekintetük a tükörben Jimin arca újra elvörösödött. Yoongi közben felöltözött és várt a sorára, hogy majd a fiatalabb foglalkozzon vele is, ha végzett.

– És az én hajam? – szólalt fel, amint Jimin visszaakasztotta a hajszárítót a helyére.

– Megszáríthatod – fordult felé a fiatalabb.

– Szárítsd meg nekem!

– Jó... – nyelt nagyot Jimin.

Láthatóan izgult, eleinte pedig bátortalanul ért a másikhoz, de néhány pillanat után már összeszedte magát. Próbált csak a feladatra koncentrálni, ám Yoongi tett róla, hogy ne feledkezzen meg, kivel is foglalkozik éppen.

– A farkamata is megszárítod? Mármint – mosolyodott el Jimin szemeit fürkészve. – A macskafarkamra gondoltam.

– Azt... nem merem... Magamat is megégetem... néha – rágcsálta alsó ajkát.

– Megéri a kockázatot.

– Nem szeretnélek megégetni.

– Nem fogsz.

– Nem vagyok benne biztos.

– Vérzik a szád.

– Mi? – pillantott végre Yoongi szemeibe.

– Az alsó ajkad. Vérzik – tapogatta meg Jimint.

– Ohh... – érintette meg ő is a saját sebét, miközben abbahagyta a másik hajának szárítását, majd meg is nyalta száját, amint tekintete ujjaira tévedt. Tényleg véres.

– Nem a saját ajkaidat kéne harapdálnod.

– Rossz szokás.

– Fáj is?

– Csíp.

– Segítek – állt fel hirtelen Yoongi, ezzel elvéve a leehetőséget Jimintől, hogy ő lépjen.

Hátrált egy fél lépést a fiatalabb mielőtt a fekete macska megcsókolva magához húzta. Meglepte, de meg is könnyebbült, hogy nem neki kellett kezdeményeznie, mert abban nem jó. Yoongi lágy volt, kedves és figyelmes. Érezhetően vigyázott a sebes puha ajkára és nem kapkodott. Nem zaklatta azonnal nyelvével a másikat, csupán kóstolgatta, végük pedig puszilgatta a vérző száját. Jimin szíve szinte szárnyalt, hiszen egy álma vált valóra, ahogyan Yoongi kezeibe simulva, arcát simogatva viszonozhatta a csókot. Foltos macskafarkát örömében a másik köré tekerte, meglepetésére pedig az idősebb is így tett. Összefonódott a fekete a kis tarkával, mire Jimin dorombolni kezdett.

– Édes vagy, ahogyan durmolsz – távolodott el egy picit a másiktól Yoongi a már ismerős hangra.

– Izgulok.

– Nem kell. Ígérem, nem döntelek ágynak ma – mosolygott az idősebb, Jiminnek pedig elakadt a szava. – De azt add ide! – vette el tőle a hajszárítót. – Zavar – akasztotta fel a helyére, közben pedig a calico elfojtotta a dorombolását. – Folytasd még! Szeretem – csókolta meg újból Yoongi.

(Jaj, de jó lett már! Nekem nagyon tetszik, hogy ilyen aranyosak és remélem, nektek is. Tök cukik, de ezzel nincs vége a sorozatnak. FOLYTATJUK!

Facebook oldalunk --> LINK )

Kitty kitty 7. rész: Feromon

Nagyon élvezte a beszélgetést, mivel sosem nézte volna ezt ki az idősebből. Néha még napközben is csendben volt és kurtán válaszolva jelezte, nem akar csevegni, ám most annyi üzenettel bombázta a calicot, hogy az rá sem ismert. Viszont nagyon örült neki. Már nem is érezte magát betegnek. Mindent érintettek, soha ennyi újdonságot nem tudtak meg egymásról, mint ez idő alatt, olyan változatos témák bukkantak fel a beszélgetésben. Tényleg nem volt önmaga a fekete macska és Jimin csak remélte, nem csupán az interneten ennyire nyílt a másik, hanem majd akkor is szívesen válaszol, mikor a rákokon fognak osztozni délután.

Yoongi ahhoz képest, hogy más munkanapokon gyakran inti csendre a calicot, ezúttal szinte minden szabad percét rászánta és még többet is. Annyit chateltek, hogy lassan haladt a munkájával, de egyszerűen nem tudott mit kezdeni a kialakult helyzettel. Túlságosan izgatott lett valahányszor pittyegett a telefonja egy új üzenet miatt és nem tudott uralkodni magán, ezért nem jutott túl sokra dolgaival, viszont gyártott helyette egy terjedelmes beszélgetést. Próbálta azt visszagörgetni, mert azzal akarta meggyőzni magát, hogy nem is csevegtek olyan sokat, de végül feladta. Rengeteget beszélgettek és úgy érezte, elárulta magát. Ennyire nem szokott nyitott lenni soha, biztosan feltűnt Jiminnek is a váltás, így már akármennyire is lesz majd csendben mellette, társa át fog látni rajta.

– Útközben láttam még egy kifőzdét és hoztam Miyeokgukot, rizset és kimchit. Bár Jungkook biztosan szokott hozni neked enni – lépett be az ajtón köszönés nélkül Yoongi. Valahogyan ellensúlyoznia kellett a napközben túláradó kedvességét.

– Szia neked is. Szokott, de köszönöm szépen – zárt be az idősebb mögött, míg az a picike lakás picike konyhájában lepakolt.

– Ha nem eszed meg, maximum kidobod.

– Nem fogom – állt meg Yoongi mellett, miközben farkát combja köré tekerte. Ugyan otthon volt, nem akadt oka ennyire félénken viselkedni, de a másik macskát olyan erőteljes aura vette körül, hogy csak így tudott rá reagálni.

– Te beteg vagy. Feküdj le! – pillantott a fiatalabbra miközben kipakolt a zacskóból.

– Most jobban vagyok – mosolygott halványan.

– Akkor is feküdj le! Mindjárt viszem a rákokat, csak megmelegítem – fordult a mikróhoz.

– Addig csinálok magamnak egy teát.

Jiminnek eszébe kellett volna jusson, hogy nem fognak ketten kellemesen elférni a konyhában, mivel néha még ő maga  is útban volt saját magának főzőcskézés közben, ám valahogy erről megfeledkezett. Yoongi kezei alatt bujkált a vízforralóért, majd bögréért, végül teafilterért, aminek az lett az eredménye, hogy az idősebb kihátrált a konyhából. A rákényszerített testi kontaktustól megszabadult így Jimin nagy bánatára, viszont nem vette észre, hogy bár egy kicsit mérges volt a másik, az azonban le nem vette róla szemeit miközben várakozott. A calico gyorsan összedobott egy forró teát, majd a lehető legapróbbra összehúzva magát sietett ágyához. Yoongi minden lépését figyelte. Észre sem vette mikor lejárt a mikró, hogy az csipog, annyira elmerült a bögréjét szorongató foltos kis teremtésben, amibe lassan kezdett végleg fülig beleesni, de ezt sosem ismerte volna be. Még akkor sem, mikor a másik rajtakapta, hogy figyeli.

– Kérsz még valamit a rák mellé? Levest? – állt ott továbbra is mozdulatlanul.

– Előbb a rákot, aztán kitalálom. De nem vagyok éhes – pislogott nagyokat az idősebbre.

– Oké – moccant végre meg.

Ugyan Jimin szerette volna, ha mellé ül az ágyra, de ő nem értett ebben egyet. Inkább a földön foglalt helyet vele szemben és felfelé pislogott a fiatalabbra. Titkon egymásban gyönyörködtek néhány pillanatig miközben falatoztak. Nem volt merszük hosszú percekig nézni a másikat, nehogy lebukjanak, ám így is elkapták olykor egymás pillantását.
– Milyen napod volt? – próbált beszélgetni zavarában Jimin.
– Egész nap beszélgettünk. Már mindent tudsz a napomról.
– Tényleg... – nyalta meg egyik ujját.
– Jungkook még jön vissza, vagy... egyedül leszel este? – kínálta meg egy újabb rákocskával őt Yoongi.
– Jön vissza. Nagyon aggódik. Nem szívesen hagy magamra, ha beteg vagyok.
– Ezt valahogy megértem – nézte a calicot amint az kettéharapta a rákot. Félénkebben evett, úgy is mondhatnám, hogy cukibban, direkt a Yoongi jelenlétére való tekintettel.
– Pedig egyedül is túlélném.
– Azért nem árt, ha van aki figyel rád, még ha az egy nyúl is – fintorgott a fekete macska, majd ő is vett még a dobozból egy kis finomságot.
– Lehetne más is, de nem akarok senkit sem megkérni, más pedig nem ajánlotta fel a segítségét – próbált lehetőséget adni az idősebbnek a maradásra, de az fel sem fedezte ezt.
– Biztos mindenkinek sok a dolga.
– Igen... Legalább te meglátogatsz.
– Nem maradhatsz tempurázott rák nélkül – mosolyogtatta meg a fiatalabbat és szinte teljesen mozdulatlanul nézte végig, amint annak felderül arca, majd előbukkannak fogai.
– Ezek szerint holnap is jössz?
– Ha szeretnéd.
– Szeretném.
– Akkor jövök. De csak beugrok. Hárman sokan vagyunk a kis lakásodra – kerülte újból a másik tekintetét, miközben úgy tett, mintha teljesen belemerült volna az evésbe.
– Csak ketten leszünk.
– Biztos? – pislogott fel a fiatalabbra érdeklődően Yoongi. – Nem ápol Jungkook?
– Van dolga neki is. Ketten leszünk, ha jössz.
– Rendben – mosolyodott el az idősebb és tovább falatoztak.
Még a pluszban hozott ebédből is evett kicsit Jimin, ám nem tudott túl sokat.  Nem volt annyira éhes, ezért Yoongi elpakolt a hűtőbe a nyúl érkezése előtt, majd gyorsan fel is szívódott.

Rendszeresítette a látogatást Jiminnél, így mindennap járt a caliconál és vitt neki minden finomságot, amit csak kért. A nyúl egyszer sem bukkant fel, csupán annak szaga csavarta az orrát valahányszor belépett kollégája lakásába. Persze ez fordítva is így volt, de Jimin kedvéért mindketten elviselték ezt. Yoongi boldogan járt át hozzá a fárasztó napok után, bár ezt sohasem vallotta volna be neki. Többet is beszélgettek, mert aggódott a calicoért, melyet nem tudott tagadni akkor se, ha akarta volna. Olykor a fiatalabb nem volt túl jó passzban, mikor pedig tetőzött a betegsége kifejezetten ramaty állapotban fogadta társát. Yoongi ilyenkor újból meghazudtolta önmagát. Olyan volt, mint valami anyuka, ahogyan Jimint ágyba parancsolta, majd gyógyszerekkel, esetleg valami forró kis levessel ellátta a calicot. Gondoskodó volt, ezt az oldalát pedig nem sokan láthatták, amivel a másik valahogyan tisztában is volt, éppen ezért nem hangoztatta, hogyan is viselkedett vele Yoongi. Még akkor sem hozta szóba, mikor visszament végre dolgozni és néhány emberi kollégája, az etikett miatt csupán, érdeklődött felőle. Tudta, ez nem őszinte a részükről, így hamar lerázta őket, hogy visszamenekülhessen az idősebbhez dolgozni. A betegség megváltoztatta kicsit a kapcsolatukat véglegesen is. Nem csak az alatt a néhány nap alatt volt vele olyan nyájas Yoongi, hanem későbbre is megmaradt ez, bár enyhébb mértékben, viszont a chatelés eltűnt. A verbális kontakt csökkent Jimin nagy bánatára, amin változtatni szeretett volna. Alkotott is egy tervet erre, de közbeszólt a heat. A betegség rendesen kimerítette a tartalékait, így hiába szedte a bogyóit, azok nem voltak képesek olyan mértékben hasznosulni a gyenge kis szervezetében, mint szerette volna, ezért újabb néhány napot kellett kérnie pihenőre. Kicsit szégyenkezett emiatt, ezért nem merte mondani társának, miért nem fog bejönni egy-két napig, csak főnökének, neki is telefonban csupán. Számára megalázó volt, hogy az állati fele ilyen mértékben képes eluralkodni rajta, ezért inkább hallgatott. A hazugságot nem szerette, nem is ment jó neki, ezért csak ez maradt. Viszont Yoongi így jobban aggódott, mint korábban. Először kereste üzeneteben a calicot, mikor az nem bukkant fel a munkahelyén, ám nem válaszolt. Ekkor tett egy kis látogatást a főnöknél, ki annyit mondott, nem érzi még teljesen jól magát, ezért kapott plusz napokat. Ez nem nyugtatta meg, inkább aggódott, hogy rosszabbul lett a calico, főleg azért, mert nem is válaszolt egyáltalán semmire. Még csak meg sem nézte az üzenetet, ami egyre jobban idegesítette Yoongit. Ott ült, az ebédje felett telefonját bámulva és semmi reakciót nem kapott. Pedig a tempurázott rákokat is megkérdezte, hátha majd arra szól valamit, de nem. Ez nagyon felidegesítette, főleg azért, mert mikor fizetett letették elé az elvitelre rendelt finomságot, melyről teljesen megfeledkezett. Két adag rákocska Jiminnek, aki szarik a fejére, pedig ő rendesen aggódik érte. Nagyon morgott, még a pincér lány is kicsit megijedt tőle, munkahelyén pedig inkább nem is szóltak már hozzá a nap hátralévő részében. Nem volt túl kedves ember, ha rosszra fordult a hangulata, ezt pedig megtapasztalták már és nem voltak hülyék a környezetében élők. Egy fekete macskát jobb elkerülni rossz napjain, főleg ha azt a fekete cicust Yoonginak hívják. Éppen ezért nem is szóltak neki a munkaidő vége előtt, hogy lenne még mit megcsinálni mielőtt elmegy, mert leszedte volna a fejüket. Hagyták felállni és távozni, hiszen senki sem akarta kockáztatni az életét egy kis feladat miatt, ami igazából ráér holnap is. Yoongi nagyon ideges volt, szerencsétlen ismeretlen hétköznapi emberek pedig nem ismerve őt utaztak így vele. Tett is megjegyzéseket, be is szólt néhány útban lévő civilnek a Jimin lakásához vezető útján, hiszen nem volt türelme már semmihez és senkihez. Gyűjtögette az úton azokat a gondolatokat, amiket majd a fejéhez akart vágni a másiknak, miközben forró teát készít neki, hogy mit képzel, mit engedhet meg magának, hogy nem válaszol, mikor ő ennyire halálra aggódja magát. Rendes kis monológgal készült, amely végül csak nem hangzott el, hiszen egy dologra nem számított.
– Ohh... Szia! – nyitott ajtót a nyúl, ki még éppen felfelé vette pulcsiját, miközben kilépve a lakásból már húzta is maga után, hogy ne menjen be Yoongi, de még csak be se lásson.
– Szia – köszönt rá goromba hangsúllyal, amint hátrált. Szeretett volna még mondani valamit és beljebb is akart osonni, ám megcsapta az orrát valami, aminek nagyon nem örült.
Hirtelen tömény feromon szag öntötte el tüdejét, amint levegőt vett a beszédhez. Az egyiket azonnal felismerte, Jiminé volt, az a finom, bolondító vanília, azonban a másik új volt, de mégsem teljesen. A nyúl szagával már tisztába volt, most pedig azzal is, hogy milyen mikor a növényevő egy omegának udvarol. Egyértelmű volt számára, mi is a helyzet. Jiminnek megjött a heatje, amin Jungkook segítette át annak ellenére, hogy elvileg nem járnak. Facsarta az orrát a szag, miközben újból mérges lett. Csak egy pillanatra illant el dühe, míg rá nem jött az illatokra és jelentéseikre, majd már vissza is szállt belé egy másik formában. Legszívesebben megütötte volna a nyulat, össze akart vele kapni, hiszen őt is vonzotta Jimin feromonja és úgy érezte, elvették tőle a tulajdonát, de még volt benne annyi emberi vonás, hogy időben, jól cselekedve megelőzzön minden bajt.
– Ezt add oda Jiminnek! Szia! – nyomta másik kezébe a doboznyi tempurázott rákot és már rohant is el.
Ha egy perccel is tovább maradt volna akkor biztos, hogy a találkozásnak nem lesz jó vége. Feltámadt benne az állati ösztöne, ahogyan Jimin vanília illatára mindig. Máskor is féltékeny volt a calicora, ám ilyenkor ez rosszabban mutatkozott, mint akármikor, az pedig, hogy Jungkook szexszaga – mert jobb szó nincs rá Yoongi szerint – is megjelent, kifejezetten kiforgatta őt akarta ellenére a bőréből. Emiatt hazafele menet is azon gondolkozott, hogyan tépné darabokra a nála nagyobb és izmosabb nyulat amiért hozzá mert érni sőt, le mert feküdni a calicoval. Nem értette, mit képzelt Jungkook, hiszen csak barátok elvileg, bár ezzel bebizonyosodott, hazudtak neki. Annyi minden kavargott benne ezek után, hogy már maga sem tudta, mi az ami a legjobban felidegesíti. Hogy Jimin nem válaszolt neki egész nap, nem mondta, mi is a baja, vagy az a fő, hogy hazudott Jungkookról és a kapcsolatukról? Nem tudta, mivel mind felhúzta. Nem is akart róla beszélni senkinek emiatt. Arra a néhány napra, míg a calico az állati ösztöneitől fűtve töltötte minden percét a nyúl alatt, mellett... RAJTA, ő nem kívánt gondolni sem rá. Küzdött ellene, de sajnos nem volt mi elterelje rendesen a figyelmét. Haragudott Jiminre és a Világra is, ezért erre az időre teljesen elszigetelődött mindenkitől, mert nem volt már idegrendszere másokhoz. Azonban hiába próbálta a szőnyeg alá seperni a problémát, a calico hamar felbukkant a munkahelyen és újra beállt dolgozni. Yoongi vére felforrt amint meglátta őt. Mérhetetlen dühös lett, de szerencsére a feromonok már nem szállingóztak olyan mértékben körülötte, mint mikor a nyuszika nyitott ajtót, így tudott magán uralkodni egy ideig. Ugyanis Jimin azonnal beszélni szeretett volna vele.
– Jó reggelt, Yoongi! Tudnánk beszélgetni? – tette le kávéját asztalára, miközben hátracsapott fülekkel félénken érdeklődött.
– Miről? – foglalkozott a számítógéppel az idősebb. Rá sem akart nézni a másik macskára.
– Arról ami történt. A hirtelen szabi, meg... hogy Kook nyitott ajtót – akadtak torán a szavak.
– Nincs miről beszélni – ignorálta továbbra is a fiatalabbat.
– De van mert... Ohh... Sajnálom – ült le székére Jimin, majd odagurulva társához suttogni kezdett. – Én... Mi nem... nem vagyunk együtt. Semmi több nincs közöttünk barátságnál vele.
– Ez nem tartozik rám – rázta fejét Yoongi.
– De igen. Tudom, hogy érezted, mikor átjöttél, de Jungkook csupán barát – játszadozott pólója aljával és már tekintete is inkább a földre tévedt. Szégyellte magát. – Régen voltunk csak más viszonyban. Amit éreztél az csak... Nem hatott a gyógyszer és... és én szenvedtem, ő pedig átjött, én meg... Azt sem tudtam, mit csinálok. Tudod te is, milyen érzés.
– Jimin, nem tartozol magyarázattal – dörzsölte meg arcát Yoongi egy hatalmas sóhaj kíséretében. – Nem tartozik rám, hogy mi van köztetek. Az a te magánéleted – tényleg így volt, mivel ő elvileg nem is tudhatott volna semmit arról, hogy köztük mi volt és mi nincs már, hiszen ezt Hoseok barátja derítette ki. Neki nem mondott semmit a calico ezekről, így nem is rá kellett volna morognia, hanem a másikra, aki annyira nyomta neki a kezdeményezést, ám mégis Jiminre volt mérges.
– De igen, ezt tudnod kell. Nem szeretném, ha mást hinnél pont te... Én... – fújtatott fájdalmasan. – Nem akarom, hogy azt hidd, van valakim. Nincs senkim, főleg nem Jungkook. Nem is szokott ilyesmi előfordulni, csak a gyógyszer meg a betegség... – hallgatott el egy hosszabb pillanatra. – Nincs senkim – nézett fel Yoongira hatalmas szomorú szemekkel. Éppen csak nem sírt, de nem állt tőle távol, viszont mikor felemelte tekintetét és észrevette, a másik már komoly arccal figyeli, még visszanyelte a fájdalmas könnyeket.
– Ahhoz képest, hogy nincs köztetek semmi elvileg, elég sokat van veled – szólalt meg némi csend után.
– Szinte a testvérem.
– Hm... Az exed a legközelebbi barátod... Kicsit érdekes, nem gondolod?
– Hűséges vagyok. Heatemre is figyelek, ez csak egy... egy peches eset volt, ami tízévente fordul elő maximum.
– Eléggé peches.
– Igen, nagyon. Ugye, nem haragszol?
– Miért kellene? – érdeklődött, bár neki volt rá oka, csak arról elvileg Jimin nem tudhatott, hiszen akkor Hoseok lebukott volna.
– Mindenért.
– Nem haragszom. Rád szerintem amúgy sem lehet – ez igaz volt, hiszen Jimin hatalmas szemei meglágyították és már nem tartotta reális döntésnek, hogy mindent a másik fejéhez vágjon. Nem érdemli meg szegény.
– Ennek nagyon örülök, hyung! – emelkedtek fel fülei amint felderült arca is. – Meg szeretném köszönni a rákokat.
– Te is tudod, hogy nem kell – tért vissza a munkához.
– De én szeretném. Hálás vagyok, hogy látogattál és foglalkoztál velem.
– A barátom vagy.
– Akkor is. Nem tudom, mennyire szereted a múzeumokat, de van egy David Hockney kiállítás most a Szöuli Művészeti Múzeumban. Ő egy festő és szeretem a műveit nagyon. Lenne kedved eljönni velem hétvégén a kiállítására?
– Nem vagyok az a nagy műszakértő, szerintem mást kéne hívnod.
– Nem igazán van aki eljönne velem. De ha nem, akkor nem – gurult lassan vissza saját asztalához. Picit elszomorodott. Végre volt mersze randit kérni a másiktól, erre az elutasítja.
– Azért nem mondtam, hogy nem megyek el veled csak, hogy nem értek hozzá. Ha tényleg szeretnéd, elmehetek veled – nézte újra Jimint.
– Tényleg?
– Igen. Ha te szereted, akkor rossz nem lehet.
– Szerintem nagyon szép művei vannak – mosolygott Jimin. – Szombaton délelőtt? Aztán együtt ebédelhetnénk. Fizetem azt is hálám jeléül.
– Rendben. Jól hangzik.
– Remek...
– Rengeteg munka vár ám rád. Kicsit felhalmozódtak, míg te gyengélkedtél – tért vissza ezúttal végleg a számítógéphez.
– Igen, – fordult ő is a monitor felé. – Dolgozni kell.
Yoongi néhány perce még elküldte volna a pokolba a calicot, ám amint megszólalt és azzal a kis termetével olyan félénken akarta megmagyarázni, mi is történt, meglágyult. Főleg akkor, mikor elkapta tekintetét és elmerült csoda szép szemeiben. Ettől végleg elolvadt a szíve, ezért nem tehetett mást, azonnal megbocsájtott neki. A meghívást pedig... hogyan is utasíthatta volna el Jimin idejét, főleg azzal a tudattal, hogyha ezt megteszi, akkor lehet megint Jungkook oldalán köt ki, amit egyáltalán nem akart. Ezért belement a múzeumba, pedig nem rajongott értük, viszont a kis aranyos calicoért már annál inkább. Lassan kezdte ő is elfogadni ezt, de még csak felvetette annak a lehetőségét, hogy ez így van. Talán tényleg érez valamit iránta. Ám szigorúan csupán TALÁN! Elvégre olyan aranyos, ki tudna ennek ellenállni?


(Igyekszem csak elég sok dolgom volt a hétvégén, meg a héten is, plusz a kedvem is elszállt, így nehéz, de azért itt vagyok és folytatódik és nincs megállás. :D
Továbbá szeretnék megkérni mindenki aki még valaha ficit szeretne olvasni az interneten, nem csak az enyémet, bárkiét, vagy szeretne covereket, funny videókat nézni kedvenceiről, hogy Googlezzon rá az Article 13-ra, olvassa el a cikkeket és segítsen megmenteni az internetet az elsötétüléstől Európában. Súlyosabb a probléma, mint gondolnátok és a Facebookot és YouTubeot is drasztikusan meg fogja nyirbálni ez a cikkely, ha elfogadják véglegesen is.
Facebook oldalunk --> LINK )

Article 13!

Sziasztok!

Szomorú nap ez a mai, melyen az Európai Parlament megszavazta az Article 13 (vagyis 17 inkább), létjogát. Mivel ez vonatkozik minden hanganyagra, filmre, videóra, táncra, rajzra, mindenre (fanart&coverek szintén érintetek), ezért több, mint valószínű, hogy a ficikre is fog. Ha nem is a történetekre konkrétan, de a borítóink, összeszerkesztett képeink biztosan eltűnnek majd. Jelenleg úgy tűnik, emiatt még 2 évetek van olvasni ezt a blogot is, mivel semmilyen képanyag sem a miénk.

Jó szórakozást addig! Használjátok ki a maradék időt, mert meg vannak számlálva napjaink.

Just watch me 15. rész: A tánc a kulcs

– Én se vagyok ebben olyan jó. Ez Jimin területe.

– Hoseok! Kérhetek egy kis figyelmet? – szólt rájuk a tánctanár.

– Elnézést! Figyelek.

– Remélem is! Szóval elsőként a kar – kezdett magyarázni, a többiek pedig a tükörben nézve követték.

Volt akinek jobban ment, volt akinek kevésbé. Természetesen Jimin járt az élen, ki elképesztő gyorsasággal tanulta meg az aznapi gyakorló koreot és az egyetlen, akinek jól is állt. A többieknek Namjoon volt a sereghajtója, kinek sem érzéke, sem kapacitása nem volt aznap a tánchoz, de azért próbálkozott, ami meglátszott. Mindenki becsületesen követte a tanárt főleg azért, mert hálásak voltak neki amiért ezúttal nem köpték ki a tüdejüket az este végére, legalábbis nem annyira, mint máskor.

– Egész jól megy, dicsérte meg Europe mozgását Hoseok.

– Neked is – miközben észrevette, amint maknaeja lassan túlságosan is jó kapcsolatot alakít ki Jungkookkal. Ám tekintetét követte a másik és úgy tűnt, rá is jött, aggódik, de arra is, hogy miért.

– Jól megvannak.

– Túlságosan – nézett a fiúra egy nagy sóhajjal.

– Kapsz egyáltalán így levegőt? – érdeklődött a maszk felől Hobi.

– Igen – gyakorolta a lépéseket, míg tánctanárjuk szabad próbát adott nekik és telefonált.

– Azért biztos jobb lenne nélküle edzeni.

– Majd egyszer.

– Nem buksz le, tőlünk nem szivárog ki.

– Nem gond zárta rövidre kicsit gorombán a beszélgetést, amit Hoseok érzett is a hangjából ezért, nem erőltette tovább a csevegést.

Ezzel egy újabb stílusból tanultak néhány elemet, ami sokban segíthette majd jövőbeli koreoikban a bandákat és pontosan ez is volt a lényege. Így tágították tudásukat, mivel jelenleg nem volt olyan tánc, ami teljesen új lett volna, hiszen az új album is még nagyon gyerekcipőben járt, de annyira, hogy még a koncepció is csak lassan körvonalazódott, pedig már csupán alig egy hónapjuk volt a kiadásig. Eléggé utolsó pillanatra hagyták a valós munkát, legalábbis kívülről úgy tűnt, ám otthon valaki, vagy valakik, mindig dolgoztak rajta, hogy mikor összeülnek már csak összetegyék amit alkottak és kész, ne kelljen rajta semmit változtatni.

– Nem-nem, ez így nem jó. Azt a hangsávot vedd le teljesen, olyan hangzavar érzett kelt. Azt pedig húzd feljebb. Így jó lesz – magyarázott Youngnak Lucky.

Miután hazaértek és lezuhanyoztak még leültek dolgozni a laptop elé. Egy demot kezdek el összetenni, mert Luckynak támadt napközben egy ötlete, amit nem akart elfelejteni. Viszont így Europe magára maradt a maknaeval, hogy ügyeljen rá a közös ismerkedős program alatt, ami nem volt egyszerű feladat. Egyedül figyelni a fiatalokra sosem az, főleg akkor nem, ha az ember pont két tűz között kap helyet és rajta keresztül cseverésznek.

– Far Cry? – érdeklődött Lovely, hogy mivel szeretnek játszani a fiúk.

– Kipróbáltam, de arra sincs időm – válaszolt Jungkook, mialatt mellette ült társa, Hoseok, ki csak mobilozott és egyáltalán nem figyelt.

– Akkor Evil Within sem?

– Nem, de abból láttam végigjátszást és nagyon tetszett.

– Mert jó is. Hozok inni. Te kérsz? – pattant fel hirtelen a kanapéról.

– Megyek veled – hagyták magukra Hoseokot és Europeot, kik teljesen jól elvoltak magukban.

Eleinte meg sem szólaltak, mindenki foglalkozott a maga dolgával, Europe a tévével, Hobi pedig mobiljával, ám Hoseok titkon figyelt a másikra, ki jobban elmerült a műsorokban, mint kellett volna, elvégre próbált tanulni is belőlük. Észre sem vette magán ilyenkor, hogy grimaszolt, ami a maszknak köszönhetően elég nehezen felfedezhető, ám a másik egyre jobban nézte, ezért feltűnt neki szemeiről.

– Valami baj van?

– Tessék? – kérdezett vissza, de továbbra is a tévét bámulta.

– Csak az arcod... Valami gond van?

– Mi? Nem – pillantott Hoseokra.

– Biztos?

– Igen. Csak hadarnak néha és nem igazán értem a versenyzőket.

– Segítsek? Fordítsak? – tette le telefonját Hoseok és odébb húzódott a lányhoz

– Nem kell. Egyedül szeretném.

– Azért szólj, ha segíthetek! – veszett el lelkesedése, melyet Europe ezúttal felfedezett, elvégre ismerkedős este volt, ahogyan mindig, ezért a csend nem tartozott az elfogadható dolgok közé.

– De egy-két dolog azért érdekelne, ha nem gond.

– Nem-nem, kérdezz csak. Örülök, ha segíthetek – derült fel Hoseok.
Europe felvetett néhány kifejezést, melyeket nem értett, de nem vitte túlzásba. Lett volna több is, ha nem kezd el figyelni a lendületesen magyarázó fiúra, ki teljesen felderült, hogy kapcsolatban léphet vele és végre másról is beszélgethetnek, mint tánc, vagy munka. Ezzel a tévé megint leminősült háttérzajnak, a maknae szerencséjére pedig Europe elfeledkezett minden kötelességéről ami az estére vonatkozott. Észre sem vette, hogy nem jöttek vissza a többiek, olyan beszélgetésbe merültek, melynek végén teljesen áttértek a nyelvjárásokra. Hoseoknak is megvolt a sajátja amit ismert, mikor pedig Europe érdeklődött felőle végleg bearanyozta a napját, ezzel pedig kompletten megfeledkezett a próba közbeni goromba válaszról.
– Némelyik olyan, mintha nem is koreai lenne.
– Hát teljesen máshogy hangzik néha. Igen.
– Köszönöm, hogy egyszerű nyelvtant használsz.
– Ismerkednünk kell, ahhoz pedig követelmény – mosolygott rá kedvesen Hoseok.
– Köszönöm a segítségedet is – akasztotta le egyik füléről a maszkot Europe. Olyan lazán tette, mintha már ezerszer látta volna arcát a másik, holott ez volt az első alkalom.
– Szívesen – nyelt nagyon miközben elkerekedtek szemei. Látványosan elvarázsolódott.
Egy ideig hagyta őt Europe, hogy kedvére szemügyre vehesse arcát, ami minden első alkalommal így zajlott. Ámulattal, mintha valami ezeréves hétpecsétes titkot fedett volna fel az adott személy előtt. Eleinte idegesítő volt, de a sokadik alkalom után már megszokta.
– Miért nem jönnek? – grimaszolt az átjárót nézve, majd felpattant a kanapéról, ezzel a lendülettel pedig vissza is vette maszkját. Most jutott csak eszébe a maknae páros, hogy hogy eltűntek és ez nem jelenthet semmi jót.

Szerencsére nem történt semmi az este. A fiatalok nem tettek semmit, csak a konyhában beszélgettek, majd ahogyan mindenki lassan fáradt, a szokásos módon lefeküdtek aludni. Nagy szerencséje Europenak, hogy a maknae visszafogta magát, mert leadere ostora biztosan rajta csattant volna, ha Lovely túlzásba viszi az ismerkedést. A következő reggel kínlódva indult főleg a lányoknak. Utolsó nap egyetem melyen csak nehezített a kegyetlen fáradtság a korábbi próbáktól, edzéstől és sulitól. Europenak ennyivel is könnyebb, vagy nehezebb volt. Nézőpont kérdése, hiszen őt a hideg gyötörte fájdalmakkal, viszont kevesebb órája akadt, mint a többieknek. Azonban a délelőtti különfoglalkozás után egy délutáni tempós edzés követett, mely csak rontott az állapotukon. Hogyan fájhat egy ember teste ennyire.
– És most még ismerkedni is kell? Nincs erőm – terült el a kanapén Lucky kiszorítva onnan mindenkit
– Engem nyüstöltök, hogy vegyem le előttük a maszkomat, most én jövök. Ismerkedjetek, mert én levettem még egy ember előtt a maszkom tegnap – dobta le táskáját a földre, miközben nyafogó társát nézte.
– Tényleg? – lepődtek meg mindannyian, még Lucky is feltápászkodott kicsit erre az információra. – És ki volt az a szerencsés? – érdeklődött leadere.
– Hoseok.
– Úúúúúú – reagált a maknae, így most rajta döbbent meg mindenki.
– Mi az? – kérdezett vissza azonnal Europe.
– Pont Hoseok.
– Ez miért ilyen fontos?
– Mit tudsz? – szólt közbe leaderük.
– Semmi publikusat – libegett el a maknae. Hirtelen már semmi baja sem volt a hír hallatán.
Young és Europe kérdően néztek össze. Ez nem túl biztató, ha a legfiatalabb, ki minden este lóg a fiúk nyakán, így reagál. Bár az is lehetett, hogy hazudik, mert szokása volt néha megkeverni egyesek életét, viszont nem mertek erre építeni, ezért gyorsan utána is indult leaderük, hogy kifaggassa. Míg ez folyamatban volt Europe inkább megcsinálta a gyógytornászi feladatsorát. Kénytelen volt, mert fájtak az ízületei és még egyáltalán nem akart gyógyszerekre támaszkodni. Mikor a fiúk beléptek a lakásba éppen ipari mennyiségben főzött vacsorát. Gondolta, az illatra majd repülni fog mindenki, ezzel pedig menedzserük is így volt, vásárlás közben, és igazuk is lett.
– Mi ez a finomság? – bukkant fel az éhes maknae line Europe háta mögött.
– Japchae.
– Tudsz ilyet? – lepődött meg Jimin.
– Megtanultam.
– Mi van itt? – toppant be Jin is, ki köztudottan konyhatündér volt.
– Japchaet csinál – fordultak felé a fiatalok.
– Mindjárt kész – kevergette a nagy lábast.
– Megkóstolhatom – férkőzött be mellé Seokjin.
– Tessék – ajánlotta fel neki a fakanalat és arrébb állt. Az idősebb vette a bátorságot és szakértő ízlelőbimbóit ráeresztette a még fortyogó tál vacsorára, melynek fejleményeit Europe kíváncsian várta. Hallotta hírét Jin főzőtudományának és remélte, nem vall kudarcot előtte.
– Finom – nyammogott Seokjin.
– Valóban?
– Igen. Nagyon jó – tette le a fakanalat.
– Ennek örülök. Akkor mindenkinek van vacsorája – mosolygott maszkja alatt Europe.
– Velünk eszel?
– Nincs olyan szoba, amiben elférünk mind.
– Elpakolunk. De csak, ha beleegyezel.
– Rendben – mosolygott Jinre maszkja alól.
– Tökéletes – ment el saját részére Seokjin, hogy tájékoztassa a többieket, ma a lányokkal vacsoráznak.
Meglepő tevékenység volt, mert eddig csak a fiúk jártak át hozzájuk esténként, akkor is csupán egy-két tag ismerkedni, ám ezúttal ők voltak a srácoknál és nagycsaládi vacsorát tartottak. Yoongi ugyan nem örült neki, de nem ellenkezhetett, végül a finom kaja pedig teljesen lehozta morcos természetéről. Ugyan nem lett beszédesebb, de legalább a goromba beszólásai eltűntek az este folyamán. Olyanok voltak tényleg, mint egy hatalmas család, hiszen annak is készültek, persze eltekintve attól, hogy Lovely mennyire nyomult a maknae line tagjaira.
– Szerintem itthon megválhatsz nyugodtan a maszkodtól – hajolt oda hozzá Hoseok. Fogjuk rá, hogy egy asztal körül ültek körben, de a félretett kanapét is kihasználták ketten, így kényelmesen elfért mindenki.
– Kicsit félek még a figyelmetlenségtől, vagy egy saeseng betöréstől és rejtett kamera elhelyezéstől.
– Nincs miért. Figyelnek azért ránk.
– Szeretnék benne hinni, de még idő.
– Rendben. Nem erőltetem – mosolygott megértően Hoseok, majd az utolsó falatokat is eltüntette. Szemben ültek egymással, így nem bámulták a fiúk annyira Europeot, viszont Hopi tovább élvezhette a látványt.
– Lehetne egy kérdésem?
– Igen.
– Azt hallottam, elég erős táncos vagy. Tarthatnánk majd egy közös esti próbát, ha benne vagy. Lenne kedved?


(Nagyon nem volt időm a héten, de akarom tartani az ütemtervet, így inkább keveset alszok, de hozom a ficit! :) Remélem tetszik a sori, bár kicsit lassan halad, de kellenek az infók és elkapkodni sem szeretném. Jövőhéten jön az újabb, addig pedig Kitty kitty részek várhatóak.
Facebook oldalunk --> LINK )

Kitty kitty 6. rész: A barát extrákkal

Miért Jungkook ápolgatja a calicot? Nincs jobb dolga? Miért kell pont neki ott lennie a macska mellett, miért nincs más, aki tudna vele foglalkozni? Mondjuk a testvére. Ez rettentően bosszantotta. Nem volt jó ötlet ránézni Jiminre, csak egy üzenetet kellett volna írnia. Nagyon megbánta a nyúl miatt, hogy elugrott hozzá és úgy döntött, nem fogja többször meglátogatni. Nincs kedve ehhez a fárasztó és idegtépő úthoz. Inkább megvárja, míg felgyógyul és majd az irodában találkoznak.

Idegesen ért haza. Az egész napja így telt, ezért rendesen le is fáradt. Gyorsan lezuhanyzott, majd a hétvégi kajából, amit magának csinált, megette azt a kis maradékot, mely igazából nem volt elég, de most egyáltalán nem érdekelte. Ledőlt az ágyára és a plafont nézve elmélkedett Jiminről. Olyan, furcsán érezte magát, ha rá gondolt. Volt már korábban szerelmes, de ez nem hasonlított ahhoz, ezért nem is volt biztos benne, hogy miről van szó. Viszont belegondolt másba is, nem konkrétan csak a szerelembe. A másik jelenléte, még ha nem is beszéltek, feldobta a kedvét minden alkalommal. Munkahelyen és azon kívül egyaránt. Szeretett vele lenni, imádta a figyelmet, amit tőle kapott és még egy dolog biztos volt. Az a nyúl Jimin oldalán rettentően idegesítette. Egy pillanatra felmerült benne, hogy lehet valóban kicsit szerelmes a calicoba, azért dühöng Jungkook miatt, ám inkább azt akarta az igazság oldalára állítani, hogy első találkozásukkor Jimin illata szinte teljesen elvette az eszét, plusz a figyelme megoszlása miatt amúgy is mérges mindig, ez pedig beleivódott és emiatt volt olyan haragos, ha a nyúl a calico mellett volt. Igen, biztosan ez volt az oka, hajlandóságot pedig nem mutatott semmilyen más teória elfogadása iránt. Viszont ebből egyenesen gondolta tovább a napját. Hogy Jimin megkérte, látogasson be hozzá másnap is, ő pedig olyan gorombán visszautasította pusztán a nyúl jelenléte miatt. Látványosan rosszul esett a másik macskának, ezért pedig bocsánatkéréssel tartozott. Személyesen a saját hibái miatt ez azonban nehezen ment neki, így végül egy üzenet mellett döntött. Már biztos alszik a calico, majd reggel, ha felkelt elolvassa, szóval még csak attól sem kell félnie, hogy végül éjszakába nyúló beszélgetésbe torkollik a dolog.

"Viszek rákot holnap is, ha tényleg szeretnéd."

Írta is meg a rövid üzenetet. Csak ennyi, semmi több. Lényegre törő, nem is gondolta, hogy többre lenne szükség. Ez felér, egy bocsánattal is, hát nem? De. Ezért pont jónak gondolta, majd nyugodt lélekkel le is feküdt aludni. Végre nem motoszkált annyira a fejében a másik.

Közben Jimin még éppen a gyógyszerek nyújtotta hatást élvezte Jungkookkal oldalán. Ugyan a calicon mellett aludt, hiszen nem akarta elhagyni őt, akit a legjobban félt, Jimint mégis három rétegnyi takaró választotta el a nyuszitól. Fel sem kelt a halk rezgésre, hogy üzenete jött, csak akkor látta az értesítést, mikor hajnali egy körül felszaladt a láza és akarta ellenére felébredt.

– Jungkookie – keltette mellette fekvő társát, ki eleinte meg sem moccant, ezért eltulajdonította az egyik fülét, majd abba kezdett suttogni. – Jungkookie. Nagyon fáj a fejem és melegem van.

– M-mi? – nyammogott, amint lassan magához tért álmaiból.

– Hozol nekem teát és gyógyszert Jungkookie?

– Hmm – ült fel lassan társa mellett. – Igen, hozok – pislogott álmosan a mellette heverésző foltos macskára a sötétben. – Előbb vizet, aztán csinálok egy langyos teát is – puszilta meg a calico ajkait. – Addig mérd meg a lázad! – mászott át társán.

Az ágy mellett tárolták a hőmérőt, pont emiatt, így mindig kéznél volt, ha kellett. Jungkook csak a konyhai kis villanyt kapcsolta fel, hogy ne üldözze el az álmot Jimin szeméből, elsőnek pedig gyógyszereket és vizet vitt a másiknak. Segített neki felülni, majd a lázmérőt ellenőrizve ráerőszakolta a calicora, hogy az utolsó csepp vizet is igya meg. Közben felforrt a teához is a folyadék, melyet végül némi szobahőmérsékletűvel öntött össze, így azonnal fogyaszthatta a kedvenc italát.

– Megvárom míg jobban leszel. Enni nem kérsz semmit? – feküdt be Jimin mellé, de a biztonság kedvéért felkönyökölt, hátha úgy nem alszik el azonnal.

– Nem vagyok éhes – iszogatta kis teáját.

– Jól van... – sóhajtott nagyot Kook.

– A villany marad? – pislogott a nyuszira.

– Majd kifizetem a rezsidet, ne pattogj ezen! – puszilta meg arcát. – Forró vagy. Remélem mindjárt jobban leszel – nyalogatta társa izzó bőrét.

– Egy félóra biztosan kell – szürcsölgette tovább a finom teát zavartalanul. Megszokta, hogy Kook így foglalkozik vele és nem tud ellenállni ösztöneinek.

– Kár, hogy beteg vagy. Ha másra kéne harminc percet várnunk, akkor elüthetnénk hasznosabban is az időt – bújt Jiminhez a nyuszi és már nyakát kezdte lágyan nyelvéve nyalogatni.

– Akkor se csinálnánk – mosolyodott el Jimin, miközben hátrahajtotta füleit.

– Remélem hamar kiszeretsz abból a macskából. Hiányozni fogsz – nyomott egy újabb hatalmas puszit a calico arcára, majd eltávolodott tőle.

– Ne építs erre Jungkook!

– Hát azért bízok benne.

– Inkább keress magadnak valakit te is.

– Én már találtam. Negyvenévesen úgyis egymás mellett kötünk ki. Ezt már mondtam, hyung. Biztos vagyok benne, hogy így is lesz – vigyorgott.

– Azért tényleg keress valakit. Hozol még nekem egy kicsit? – nyújtotta bögréjét a fiatalabbnak.

– Hozok – vette el tőle Jungkook. – És a villanyt is lekapcsolom most, mit szólsz?

– Szuper vagy – mosolygott kedvesen Jimin.

Míg barátja a konyhában ügyködött ő felkapcsolta a kis asztali lámpát, mely most száműzve lett ágya mellé a földre, majd telefonját is megnézte. Csak az időre volt kíváncsi, ám amint kiszúrta az üzenetet Yoongitól hirtelen elfelejtette, hogy mennyire fáj a feje. Felkapta mobilját és azonnal írt neki választ. Nem tudta megállni.

"Szeretném! Várlak! :) "

– Kivel beszélgetsz ilyen későn? Taehyung zaklat? – tért vissza Jungkook.

– Nem. Képzeld, Yoongi írt, hogy ma is benéz hozzám.

– Remek – fintorgott Jungkook, amint odaadta az idősebbnek a teát.

– Elmennél a kedvemért addig, míg ő itt lesz?

– Persze – sóhajtott nagyot és bemászott Jimin mellé az ágyba. – Hazaugrok addig ruhákért.

– Köszönöm szépen Jungkookie – nyomott egy puszit a másik arcára.

– De ezért majd plusz puszit kérek. Tíz lesz az ára – mosolygott.

– Elfogadható feltétel – dobta le telefonját a földre Jimin, majd szürcsölni kezdte a teát.

Yoongi üzenete sokat segített baján. Hirtelen jobban érezte magát, miközben pedig iszogatott Jungkook csak tovább igyekezett enyhíteni fájdalmait és masszírozni kezdte macskafüleit. Nem volt kettejük között semmiféle intim szféra. Kérdés nélkül ölelgette a calicot, simogatta és puszilgatta, annyira odavolt érte.

– Letegyem az asztalra? – ajánlotta fel további szolgálatait.

– Nem. Jó lesz itt – próbálta úgy lerakni a bögrét, hogy majd reggel ne borítsák fel.

– Jobban vagy?

– Igen, köszönöm – helyezkedett el Jungkook mellett.

– Már meleg sem vagy – tapogatta végig a másik arcát. – Gyere ide! – húzta magához.

Kezét a másik feje alá rakta, hogy kényelmes párnát nyújtson neki bicepsze, majd derekát átölelve puszilta meg homlokát. Még nem volt tűz forró a macska, ő pedig kihasználta a lehetőséget és kiélvezte. Imádott a másik közelében lenni és tényleg rettentően féltette. Yoongit pont azért nem kedvelte sőt, kifejezetten utálta, mert minden esélye megvolt Jiminnél, neki pedig már nem. Vagyis ez nem teljesen igaz, hiszen mikor egyiküknek sem volt éppen senkije olyankor mindig együtt ütötték el az időt. Akkor össze voltak nőve, olyanok voltak, mint egy pár, holott ezt ők inkább barátságnak fogták fel némi extrával. Eleinte Taehyung barátjuk sem hitt nekik, de bizonyítottak. Ha bármelyikőjüknek akadt valaki, aki esélyes lett a társ szerepére, akkor leálltak. Hagyták próbálkozni, majd mikor a kapcsolat ki is alakult végleg meghúzták a barátság határát. De persze sosem tartott ez örökké. Olykor még izgatottan várták is, mikor szakít már végre a másik az aktuális pasijával és tér vissza hozzá, mely minden alkalommal megtörtént. Igazából tényleg úgy tűnt, egymásnak vannak teremtve, annyira jól megvolt együtt, de mégis úgy érezték, főleg Jimin, hogy ha tényleg egymás párjai is lennének valahol a sors nagykönyvében, még akkor sincs itt az ideje. Igaza is volt, mert kardinális kérdésekben kicsit ellentmondtak egymásnak, ám ez nem gátolta meg őket abban, hogy magányos napjaikon kisegítsék egymást. Tehát Yoongi joggal volt féltékeny Jungkookra, bár azt nem tudta, hogy szinte nyert ügye van a fiatalabbnál.

Reggel Jimin még javában aludt, miközben Jungkook már öltözködött. Csendben pakolászott és készülődött, de mielőtt lelépett volna azért felkeltette a macskát.

– Megyek dolgozni. Idepakoltam mindent az ágyad mellé, de hívj, ha valami baj van, én pedig azonnal jövök – simogatta végig arcát, míg beszélt hozzá, majd fülét is cirógatta picit.

– Köszönöm Jungkookie – emelte fel maga mellé foltos kis farkincáját.

– Erre vigyázz, míg vissza nem jövök! Szépen rendbe teszem majd neked, hogy ne hullajtsd annyira a szőrödet.

– Köszönöm.

– Aludj vissza! – puszilta meg, közben pedig Jimin átkarolta nyakát. – Tényleg sietek.

– Vigyázz magadra! – engedte el őt a calico.

– Vigyázok... Jahj, de nehezen hagylak itt – mosolygott.

– Menj dolgozni Jungkookie! Én itt leszek – fordult át másik oldalára Jimin.

– Megyek már – állt fel az ágy mellől. – Jó, hogy nem dobsz ki – indult útjára.

Jimin még sokáig pihent mivel kimerült volt. Az éjszaka során végül többször is felébredt és forgolódott a forróságtól, viszont ahogy felkelt a Nap sokkal jobban lett, ezért úgy aludt, mint a bunda. Végre nem volt melege, nem fájt a feje, semmi. A fél napot így töltötte, hogy egyik oldaláról a másikra helyezkedett, majd mikor végleg kialudta magát megpróbálkozott a felkeléssel. Kitipegett a fürdőszobáig, bár nem volt sok ereje, és végre lezuhanyzott. Erre gondolt hajnal óta, úgyhogy nagyon örült, hogy megejthette. Víztől csepegős hajjal tér vissza ágyához új ruhákban már, miután pedig letette magát a matracra azon gondolkozott, enni kéne valamit. Erről persze rögtön eszébe jutott Yoongi és felkapta mobilját, hátha írt barátja valamit, természetesen pedig várta is egy új üzenetet.

"Sietek."

Kicsit elszomorodott. Csak ennyi? Többre számított, de nem gond, mert akkor majd ő csikar ki belőle valami kis beszélgetést, ha már elvileg úgyis hiányzik az irodából.

"Milyen nélkülem?"

"Rossz."

"Legalább haladsz a munkával."

"Ezt nem mondanám.

Neked válaszolgatok."

"Ez igaz. :D Zavarok?"

"Nem. Úgyis megyek ebédelni.

Jobban vagy?"

"Most igen. Köszönöm."

"Ennek örülök."

"Én is. :)

Hozol majd akkor rákokat?"

"Igen. Megígértem, nem?"

"De igen. Köszönöm szépen."

"Szívesen. A nyúl barátod ott lesz?"

"Nem. Otthon is van dolga."

"Oké."

Jimin nagyon izgatott volt, amiért Yoongi ilyen könnyen rávehető volt a chatelésre. Ha a másik nem említi meg, hogy ebédelni megy, ő is elfelejti, hogy enni kéne. Csupán azért támadta le végül a hűtőt, mert Yoongi kérdezgette, vigyen-e neki mást is, így lehetetlen volt, hogy elfelejtse az étkezést. Nagyon élvezte a beszélgetést, mivel sosem nézte volna ezt ki az idősebből. Néha még napközben is csendben volt és kurtán válaszolva jelezte, nem akar csevegni, ám most annyi üzenettel bombázta a calicot, hogy az rá sem ismert. Viszont nagyon örült neki. Már nem is érezte magát betegnek. Mindent érintettek, soha ennyi újdonságot nem tudtak meg egymásról, mint ez idő alatt, olyan változatos témák bukkantak fel a beszélgetésben. Tényleg nem volt önmaga a fekete macska és Jimin csak remélte, nem csupán az interneten ennyire nyílt a másik, hanem majd akkor is szívesen válaszol, mikor a rákokon fognak osztozni délután.

(Újabb rész. Tényleg remélem, hogy tetszik a sorozat. Ha pedig így van, akkor ne féljetek nyomot hagyni bárhol és tovább küldeni olyan ismerősötöknek, akit érdekelhet. De ezt minden ficivel megtehetitek, nem csak az enyémmel. Míg pedig várunk a következőre jó olvasgatást a többi ficim között!

Facebook oldalunk --> LINK )
[BTW, ez egy kicsit rövidebb rész lett, no de sebaj.]

Kitty kitty 5. rész: Tempurázott rák

– Most mehetek vissza majd! – morgott hangosan, miközben hűtőjébe pakolt befele. – Csak kerülj a kezeim közé Hoseok!

Még az volt a szerencséje barátjának, hogy azon a hétvégén többet nem találkoztak, ám ezt a bolti személyzet nem mondhatta el magáról. Viszont mindenki túlélte, ami sikernek könyvelhető el tekintve azt, Yoongi milyen mérges is volt társára még vasárnap is. Hál’ istennek aznap sem tervezett semmilyen közösségi programot, így akadt elég ideje ahhoz, hogy lenyugodjon. Ám mikor hétfő reggel meglátta Jimint messziről, amint sétál az épület felé combja köré tekert foltos farkincájával, megint ideges lett. Ebben benne volt haragja, meg az is, hogy kicsit félt így Jimintől. Eddig abban a tudatban élt, a másik illata csupán azért szállt a fejébe korábban heatjei alatt, mert férfi calico macska adottságából minden nemet vonz magához, ám most már tudja, kifejezetten a többi hímre hajt minden alkalommal. Ez... nehezít a dolgokon. Ők csak barátok és kollégák... Bár Jimin nem semmi jelenség, de akkor sem szabad munkatársra hajtani, mert az nem tesz jót senkinek és még példa sem volt rá, hogy jól sült volna el. Éppen ezért koncentrált inkább arra, hogy Hoseok valószínűleg kínos helyzetbe hozta a másikat szombaton a hazafele vezető út alatt, amiért neki kell bocsánatot kérnie.

– Jó reggelt! – ért nem sokkal később ő is fel az irodába Jiminhez.

– Jó reggelt, hyung – üdvözölte őt hatalmas mosollyal a fiatalabb.

– Szeretnék tőled bocsánatot kérni Hoseok miatt – ült le helyére Yoongi a szokásos kávéjával. – Ismerem, biztos vagyok benne, hogy nem volt túl kellemes a kérdéseit hallgatni. Tényleg, nagyon sajnálom. Legközelebb nem hagylak vele kettesben.

– Semmi gond. Nem volt kínos az út vele – néztek megint farkasszemet Yoongival. – Kedves volt nagyon.

– Tényleg? – lepődött meg. Szíve szerint elmondta volna, miket tudott meg tőle, de nem szerette volna, ha a másik azt hiszi, kibeszélték, ezért inkább hallgatott az új információk felől. – Pedig általában kínos helyzetbe hozza az embereket a kérdéseivel.

– Én jól éreztem magam vele.

– Oh... Akkor... Örülök... Azt hiszem – dőlt hátra székében Yoongi. – De nem adnám meg neki a lehetőséget azért.

– Majd alakul, nem?

– De igen – hallgatott el Yoongi, néhány pillanat múlva pedig mindketten egy kicsit zavarba esve fordultak gépük felé.

Jimin tetszett a fekete macskának, bár még nem gondolt bele ebbe mélyebben. Csupán érzett dolgokat, amiktől félt egy picit, ezért próbálta elkerülni az olyan helyzeteket, mikor megmutatkozhatna Jimin iránti meggondolatlan vonzalma. Így cseppet érdekes napjuk volt, hiszen egymás mellett dolgoztak, max egy méterre ültek a másiktól és még a közös ebédet is megtartották, ami ugyanolyan barátinak indult, mint máskor, viszont akadt egy pillanat, ami mégis megzavarta őket.

– Kérsz egyet? – ajánlotta fel Jimin az egyik tempurázott rákot.

– Nem, tele vagyok. Ezt előtte kellett volna – pillantott a mellette ülőre.

– De most kívántam meg – falta fel az egyiket.

– Jó sokat tudsz enni.

– Tudom. Szerencsére pedig nem látszik meg.

– Kár is lenne az szexi alakodért – nézte Jimint az idősebb, amint eszegette a rákokat, miközben véletlen kiszaladt a száján ez a mondat, mitől mindketten ledermedtek egy pillanatra. – Lassan mennünk kéne – intett a pincérnek Yoongi.
Jimin gyorsan elpusztította a rákokat és már indulhattak is vissza a munkába. Csendben tették meg a rövid kis utat a megjegyzés miatt, viszont a távolságot, melyet tartaniuk kellett volna egymás közt, mint barátok, valahogy elfelejtették. Nem virított róluk messziről, hogy kezdene alakulni valami komolyabb is, mint barátság, de azért az, aki ismerte őket, látta.

Aznap már nem igazán beszélgettek munkában sem Jimin nagy bánatára, nem mintha neki lett volna bátorsága mondani bármit is a másiknak. Yoongi pedig egyszerűen nem akart már ezek után, mert félt, megint valami olyan megnyilvánulása lenne, ami egyenesen rámutat, mennyire tetszik neki a másik. Úgy tervezte, majd másnap, miután kicsit jobban átgondolta, mit szabad mondani és mit nem, beszél társával, ám Jimin nem bukkant fel. Eleinte Yoongi azt hitte, csak késik valamilyen okból, de aztán főnökétől megtudta később, a héten már nem valószínű, hogy felbukkan, mert beteg lett. Persze erre a hírre azonnal előkapta telefonját, hogy írjon a fiatalabbnak egy jókívánságos üzenetet, de miközben gépelt meggondolta magát. Talán túl nyomulós lett volna, hiszen még mindig alig voltak többek kollégáknál. Lehet, nem kellene, vagy csak később, ezért Yoongi úgy döntött, majd ha már végzett a munkával és hazafele zötykölődik. Ezért el is tette telefonját és folytatta a munkát. Ám aznap így egyedül kellett ebédelnie, ez idő alatt pedig nem tudott nem Jiminre gondolni. Főleg azért nem, mert tempurázott rák volt az előétel abban a menüben, amit rendelt és arról eszébe jutott az előző napi eset. Égett az arca, hogy úgy kicsúszott az a mondat a száján, de nem gondolkodott, csak beszélt. Életében talán először fordult elő, hogy hiányolja egy kollégáját maga mellőle és nem azért, mert így egyedüli hibridként kell viselnie a beszólásokat, hanem mert kedveli a másikat. Ritka látványt nyújtott Yoongi az asztalnál ülve amint hátrahajtotta füleit, a pincér pedig érdeklődött is, hogy minden rendben-e.
– Nem ízlik a rák esetleg, uram?
– De-de – kapta fel tekintetét a lányra és füleit is gyorsan rendezte. – Nincs vele semmi baj.
– Rendben – tette le elé levesét. –Jó étvágyat!
– Esetleg kérhetnék majd elvitelre két adag rákot?
– Természetesen tudunk csomagolni.
– Köszönöm – látott hozzá ebédjéhez.
Úgy döntött, nem üzenetben akar jobbulást kívánni társának, hanem személyesen, bár nem tudta, merre lakik a másik. Persze erre csak akkor jött rá mikor már visszafele sétál munkahelyére kezében a doboz rákkal. Így mégis kénytelen lesz telefonon zaklatni a fiatalabbat, pedig ezt szerette volna elkerülni. Meglepetés akart lenni a látogatása, no meg persze a kis rágcsálnivaló is. Munkaidő végéig szemezett a mobillal és a doboz rákkal. Kicsit félt a hívástól, bár nem értette, miért. Csak ismerősök, ez pedig egy baráti látogatás lenne, semmi több. Nincs miért izgulnia, ő mégis olyan volt, mintha élete szerelmét akarná elhívni randizni. Kész viccnek gondolta magát, amiért ennyire fél egy egyszerű telefontól. Kétszer indult haza az épület elől, hogy majd inkább megeszi ő a rákokat és csak ír egy üzenetet, de minden alkalommal megváltoztatta döntését. Végül felidegesítette magát azon, hogy ennyire nyuszi és hirtelen felindulásból tárcsázta a számot.
– Szia, hyung – szólt bele egy fáradt hang a telefonba.
– Szia! Hallottam beteg vagy és azt szeretném kérdezni, hogy vihetek-e neked egy kis tempurázott rákot – hadart Yoongi, miközben kicsit elvörösödött.
– Az jó lenne, nagyon. Sokat segítene – válaszolt lassan Jimin. Nem sok ereje volt.
– Remek. Hol laksz? Mert a címed az nincs meg.
– Elküldöm mindjárt üzenetben.
– Köszönöm – tette le a telefont Yoongi, még mielőtt mondott volna bármit, amit megbán.
Amint megkapta az üzenetet a pontos címmel máris rohant le a metróhoz és útnak indult kezében a doboz, már kihűlt, tempurázott ropogós rákkal. Meglepően boldog volt, hogy meglátogathatja Jimint, ő sem ismert saját magára, de abban a pillanatban nem gondolkozott el azon, miért van rá ilyen hatással társa. Inkább azt tartotta szem előtt, hogy véletlenül se mondjon semmit ami rossz hatással lenne kettejük kapcsolatára, amibe beletartozott az is, hogy mennyire jó alakja van a másiknak és milyen aranyos a pufi kis arca. Na ilyenekre, melyekre éppen gondolt mikor leszállt a metróról, nem szabadna megjegyzést tennie, inkább sürgősen el kéne feledni ezeket, hiszen a másik beteg. Meg különben is. KOLLÉGÁK!

Próbálta leplezni örömét amint Jimin ajtaja felé sétált, amiből az lett, hogy alsó ajkát kezdte harapdálni. Izgult, mint korábban a telefonálás miatt. Mintha az első randin lenne, annyira vert a szíve, pedig erről szó sem volt.
– Ó, heló! – köszöntötte őt az a fekete nyúl Jimin ajtajában, akivel még a cég előtt találkozott régebben. Többé már nem izgult Yoongi, inkább ideges lett.
– Jimin?
– Pihenget. De gyere be! Mondta, hogy jössz – állt arrébb, így Yoongi el tudott sétálni mellette.
Jiminnek picike lakása volt, szinte egyetlen szobából állt az egész, meg a fürdőből, ezért azonnal kiszúrta a kis calicot, hogy ott fekszik ágyában nyakik betakarózva zsebkendőkkel körbevéve.
– Szia, hyung! – ült fel és párnáira dőlt.
– Szia Jimin – köszönt mogorván, miközben ledobálta cipőit. – Hoztam neked rákot, bár már kihűltek kicsit – sétált oda a fiatalabb ágyához és leült mellé a földre.
– Köszönöm szépen – vette el a dobozt Yoongitól.
– Megmelegítsem? – érdeklődött mosolyogva Jungkook.
– Nem tudom – nyitotta ki Jimin az ajándék ételt, majd egyet megkóstolva nyújtotta a többit a nyúlnak. – Kérlek.
– Hogy vagy? – érdeklődött egy nagy sóhaj után Yoongi, míg Jungkook nem messze tőlük az apró konyhában mikrózta a rákokat.
– Szarul, de élek – próbált egy kicsit mosolyogni.
– Ha kell valami, szólj. Tudok hozni bármit.
– Köszönöm, de Kook itt lakik nem messze, ő vigyáz rám – masszírozta meg saját füleit.
– Értem – nézett végig rajta Yoongi, majd miközben az emlegetett visszatért a rákokkal, ő megigazgatta Jimin foltos macskafarkát, mely lelógott a földre.
– Köszönöm – vette el a dobozt és falatozni kezdett.
– Legalább étvágyad van.
– Mindig van. Kérsz? – kínálta meg az idősebbet.
– Nem, köszi – követte Yoongi a nyulat tekintetével, amint az kicsivel arrébb letelepedett a tévé elé.
– És milyen napod volt, hyung?
– Szokásos – fordult vissza a calicofelé.
– Nélkülem biztos sokkal jobb volt dolgozni. Nem zavart most senki.
– Sosem zavarsz – lengette maga mögött farkát Yoongi.
– Tényleg? Azt hittem bosszant, hogy beszélgetni akarok mindig – moccant meg Jimin farkincájának vége is, miközben megnyalta ujjait.
– Néha, egy picit. De nélküled rosszabb.
– Ezt csak azért mondod, hogy jobban legyek – pirult el Jimin és inkább teljesen belebújt a dobozba.
– Nem. Azért mondom, mert így van.
– Hát... – pillantott Yoongira megszeppenve és azonnal elkapták egymás tekintetét – Akkor sietek, hogy hamar visszamehessek.
– Pihenj csak és gyógyulj fel rendesen.
– Igyekszem.
– Vigyázok rá – jelent meg egy bögre teával Jungkook. Észre sem vették, hogy a nyúl egy pillanattal korábban felpattant a felforrt vízhez és tevékenykedni kezdett.
– Jó – állt fel Yoongi. – Én viszont megyek.
– Holnap is meglátogatsz? – pillantott fel rá Jimin hatalmas szemeivel.
– Jungkook úgyis itt van – válaszolt gorombán. Még mindig rettentő féltékeny volt, hiszen lehet nem jártak már, de korábban igen, most pedig a nyúl ápolja. Őt pedig meg se kérte!
– De ő nem te vagy.
– Még meglátom.
– Rendben – hajtotta hátra füleit Jimin, majd elfogadta a forró teát Kooktól.
– Jobbulást!
– Köszönöm. Szia, hyung! – köszöntek el egymástól
Yoongi nem sokra méltatta azonban Kookot, hiszen az rettentően bosszantotta. Míg Jiminnel beszélgetett is hol rettentően ideges volt, hol pedig izgult a fiatalabb közelsége miatt. Viszont egy dolgot nem tudott elfogadni, emiatt pedig dühösen is ment haza. Miért Jungkook ápolgatja a calicot? Nincs jobb dolga? Miért kell pont neki ott lennie a macska mellett, miért nincs más, aki tudna vele foglalkozni? Mondjuk a testvére. Ez rettentően bosszantotta. Nem volt jó ötlet ránézni Jiminre, csak egy üzenetet kellett volna írnia. Nagyon megbánta a nyúl miatt, hogy elugrott hozzá és úgy döntött, nem fogja többször meglátogatni. Nincs kedve ehhez a fárasztó és idegtépő úthoz. Inkább megvárja, míg felgyógyul és majd az irodában találkoznak.


(Sikerült újabb részt megírni nektek! Remélem tetszett is és maradtok még itt a blogon. Aki nem szeret, csak wattpadon olvasgatni az megtalálja a wattpad linkemet oldalt. Mivel volt rá igény, így kikerült.
Facebook oldalunk --> LINK )

Kitty kitty 4. rész: Kupidó akcióban

– Sziasztok! – ért oda Yoongi hozzájuk, mire Jimin látványosan felszabadult. Végre újra felugrottak fülei a magasba és egész macskásan nézett ki közöttük. – Siettem, nem késtem el.

– Ezúttal nem, de Seokjin késik néhány percet.

– Nem baj, megvárjuk – rántott vállat Yoongi. – Látom összeismerkedtél velük Jimin. Bemutatkoztak? – fordult a fiatalabb felé, ki olyan boldog volt, hogy hirtelen azt sem tudta, fiú-e vagy lány.

Ha egy másik kollégája látta volna Yoongit a barátaival és Jiminnel biztos azt gondolta volna, van egy kedves ikertestvére, annyira máshogy viselkedett az ő körükben. Viszont a kis calicohoz még lágyabban viszonyult, mint bárki máshoz, melyet haverjai is észrevettek, de nem említettek meg ott mindenki előtt. Csupán egy-két sejtelmes pillantást vetettek feléjük, miközben Yoongi egy percre sem tágított kollégája mellől. Nagy részt vele cseverészett, de ha valamiért mégis máshoz kellett szólnia és Jimin néhány pillanatig csendben hallgatta a párbeszédeket, akkor azonnal keresett valami témát, melyet nekiszegezett társának. Még azt is felajánlotta, hogy ő vesz egy nagyobb adag kukoricát kettejüknek, mert az olcsóbb, de biztosan elég, mint a másik két adag, amit külön-külön kiszemeltek. Nincs is hova tovább ragozni. Yoongi rátapadt Jiminre a mozizós program közben, melynek az említett rendkívül örült. Olyan boldog volt, hogy egyszer sem tekerte combja köré foltos farkát, inkább lengette azt maga mögött, melyet nagyon ritkán csinált. Füleit sem csapta hátra azokat alkalmakat kivéve, mikor valaki tüsszentett, vagy hirtelen nagy zajt csapott, amitől megijedt. Felszabadult és kiélvezte a szívét melengető perceket, mikor Yoongi égető pillantásokkal tüntette őt ki, melyeknek nem bírt ellenállni. Másokkal nem szemezett ennyit, még barátaival sem úgy beszélt, hogy farkasszemet néztek, mindig elkapta tekintetét valami másra, de Yoongiét nem akarta elengedni. Egyszerűen elveszett benne.

– Üljön Jimin belülre, aztán én és ti – állt meg a sor elején Yoongi.

– Jó ötlet – engedték előre a calicot, majd szép libasorban foglaltak helyet.

– Ne-ne, megvárlak. Ülj csak le – állt társa mellett, miközben az meg akarta fogni a kukoricát, hogy az idősebb tudja letenni magát elsőnek.

– Köszönöm – dobta le vékony kabátját, majd elhelyezkedve kérte el a kólát és a kukoricát.

– Szereted te is a Marvelt? – elegyedett szóba Jiminnel, miközben másik oldalán Hoseok mobilozott, a többiek pedig beszélgettek.

– Igen – majszolta a kukoricát Jimin, mialatt Yoongi odakönyökölt az ő karfájára és újból kitüntette nyugtató tekintetével.

– És láttad mindet? – vett Yoongi is néhány szemet a hatalmas adag tetejéről, melyet Jimin keze fogott.

– Majdnem. A Hangyából csak a másodikat, az elsőt nem.

– Azt sürgősen pótolni kell akkor.

– Majd valahogy netről egyszer, talán.

– Azért a következő Bosszúállókig nézd meg!

– Még meglátom. Egyedül nem szeretek filmet nézni, szóval nem tudom – nyalta le saját szájáról a sószemeket.

– Pedig úgy a legjobb. Nem pofázik közben senki, nem zavarja meg senki más telefonja a filmet és akkor állítod meg, mikor neked jó.

– Én azt szeretem, ha van valaki mellettem közben. De az a legjobb, ha az ember a párjával filmezik és odabújhat a másikhoz, ölelgetheti, esetleg... – engedte el ezúttal Yoongi tekintetét Jimin, miközben elpirult egy picit. – Csak akkor lemaradhat az ember a film végéről – tömte meg gyorsan arcát sok-sok kukoricával.

– Jó, ezt nem cáfolom. Valóban az a legjobb, mikor az ember figyelme elterelődik és végül lemarad a végéről – vigyorgott Yoongi, majd visszaült rendesen helyére.

Beszélgetett még egy picit haverjaival, míg Jimin fantáziálgatni kezdett, hogy Yoongival is szexbe fulladna egy ilyen kis délutáni, vagy esti otthoni filmezés. Milyen jó is lenne, mennyire örülne!

– Mobilodat lehalkítottad? – érdeklődött az idősebb, mialatt saját zsebében turkált, ezzel pedig sikeresen visszarántotta a jelenbe Jimint, melynek épp ideje volt. Kezdett nagyon messzi vizekre evezni.

– Még nem. Mindjárt – kapta elő ő is telefonját gyorsan.

Mikor éppen készült eltenni elsötétült a terem és elkezdődött a vetítés. Először természetesen a reklámok mentek, de ezek pont jók voltak arra, hogy Jimin hozzászokjon a hangerőhöz. Mindig rosszul bírta az első néhány percet, ezért pedig füleit hátra is csapta, melyek csak lassan emelkedtek vissza természetes állásukba. Mire kezdődött a lényeg már tökéletesen alkalmazkodott, így teljes mértékben tudta élvezni a filmet. Olykor összeakadt a kezük Yoongival egy-egy szem kukoricán veszekedve, melynek hatására minden alkalommal elmosolyodott és kicsit kizökkent a történet követéséből, de ennek csak örült. Pont ilyen mozizást szeretett volna, amiben része volt, így teljesen elégedetten távozott a teremből Yoongi mögött kullogva, míg a többiek azt tárgyalták, kinek hogy tetszett a film.

– Akkor? Mindenki haza? – ültek le a mozi előtt a kanapékra miután egyesével megjárták a mosdókat.

– Igen. Legalábbis nekem biztos. Vásárolnom kell már nagyon – terült el Yoongi.

– Én is megyek. Vendégek jönnek hozzák este aztán kellek otthon – nyújtózott Hoseok.

– Akkor mindenki megy haza. Jövőhéten sörözés? – érdeklődött Namjoon társaitól.

– Még meglátom, hogy jó-e. Nem vagyok biztos benne – válaszolt Seokjin.

– Majd megbeszéljük – kelt fel Yoongi a kanapéról. – Induljunk akkor!

Jimin reménykedett benne, hogy egy darabon együtt tud majd menni az idősebbel kettesben, de mint kiderült, az teljesen másfele indult. Viszont Hoseokkal szinte egy utcában laktak, ezért ő elkísérte. Végig beszélgettek, az új ismerős ugyanis nagy dumás volt. Kicsit faggatta Jimint, de nem azért mert ő volt olyan kíváncsi, hanem mert Yoonginak gyűjtött információkat. Igyekezett nem túl feltűnően kérdezősködni, ami sikerült is neki. Végül kilyukadtak a párkapcsolatoknál, hogy Hoseoknak van barátnője, Jiminnek pedig nincs, melyből valahogy, valami csoda folytán, sikerült kihoznia azt, hogy Yoongi is egyedül van.

– Elég nehéz teremtés az a fekete macska, kevesen is képesek elviselni – mesélt barátian haverjáról. – A legutóbbi srác sem bírta sokáig.

– Srác? – kapta fel tekintetét a földről, miközben füleit Hoseok felé forgatta.

– Igen. Nem tudtad? Yoongi meleg. Bár ezt lehet nem kellett volna mondanom, ha ő nem mondta – tett úgy, mintha nem tudta volna, hogy ilyesmiről sem beszélgettek Jiminnel még. Pontosan ez volt a célja a témának. Tudatni Jiminnel, Yoongi nem a csajokra vadászik és rohadtul egyedül van. Burkolt kis verziója a "Mozdulj rá, mert bejössz neki, azért mondom." információnak.

– Nem igazán volt ez téma még.

– Jah, értem... Inkább mesélj te most valamit. Nem akarok még több titkolt információt kikotyogni, mert a végén még megtudja és megöl.

– Nem fogom neki elmondani.

– Köszönöm szépen. Megmarad az életem – nevetett.

– De így legalább értem, miért idegesítette az illatom.

– Jah, a vanília incidensek. Hallottam róla.

– Tényleg? – emelte tekintetét egy pillanatra Hoseokra. – Jó sokat beszél rólam.

– Szokott néha. Kedvel téged. Biztos bekerülsz a baráti csapatba hamarosan, hiszen mozizni is elhívott. Ezt csak azzal teszi, akit kedvel, azok száma pedig nem sok.

– Ezt jó tudni. Eleinte pedig úgy tűnt, nem szeret.

– A vanília miatt volt.

– Nem gondoltam volna, tényleg. Aztán egyszer felidegesítette magát és szólt. Azóta figyelek rá – kezdett újra nézelődni gyaloglás közben.

– Jah, a nyúl incidens. Arról is hallottam.

– Nyúl? – érdeklődött Jimin. Micsoda információparadicsom ez a barát!

– Igen. Kicsit kiakadt a nyúl haverodra. Szerintem féltékeny volt rá. Az illatod miatt bekapcsolt a pasi része, aztán ott volt ez a nagyon közeli ismerősöd is. Teljesen kikészült – teregette ki társa titkait Hoseok. Azt akarta, tudjon ezekről Jimin, még anno győzködte is Yoongit afelől, hogy mondja neki el az érzéseit, de az mindent tagadott. Hoseok biztos volt benne, barátja szerelmes a calicoba, de az viszont ragaszkodott hozzá, hogy nem, csupán a figyelmére az és barátságára, semmi többre, ezért Hoseok magánakcióba akart kezdeni, melyre a hazaséta remek lehetőséget biztosított. Bár azt nem akarta szó szerint kimondani, hogy Yoongi szerinte fülig szerelmes a társába. Ez azért mégiscsak túlzás lett volna.

– Pedig Jungkook már csak egy barát. A legjobb barátom, szinte a kisöcsém. Évek óta nem járunk, nincs mire féltékenynek lennie.

– De azért joggal volt ezek szerint, ha jártatok – érdeklődött Hoseok. VÉGRE! Ezt akarta megtudni, hogy Yoongi hajthat-e Jiminre, van-e esélye. Innentől pedig már nem az információcserét tartotta szem előtt, hanem a két kis szerelmes galamb összehozását.

– Nem, mert az a múlt. Meg különben is, ő munkatárs, kolléga. Nem jó ötlet egy kollégával kikezdeni – hazudott Jimin. Igazából ő pont tojt erre, hiszen szerelmes típus volt. Nem érdekelte semmi, ha belehabarodott valakibe, ez pedig olykor hatalmas problémákat okozott neki.

– Ezt mondjuk Yoongi is így gondolja. Ennyi közös van bennetek. Viszont én itt elkanyarodok – álltak meg egy kereszteződés sarkán. – Remélem jól érezted magadat ma velünk és még találkozunk.

– Nagyon jól. Köszönöm szépen, hogy jöhettem.

– Mi csak örültünk. A kis kikotyogott információimat Yoongiról pedig el ne mond neki! Még a végén kukákban találnak meg engem darabokban – viccelődött.

– Nem fogom, ez csak természetes – mosolygott Jimin.

– Köszönöm szépen. Jó pihenést!

– Neked is, szia! – köszöntek el egymástól.

Yoongi éppen a boltban ácsorgott a hűtőpult előtt kezében egy kosárral. Válogatott, nem tudta eldönteni, mit akar enni este. Kezdett afelé hajlani, hogy inkább mindkét fajta húsból vesz és max lefagyasztja az egyiket későbbre, ha mégsem azt kívánja meg, mikor zizegett telefonja, mely elterelte figyelmét. Kiállt a sorból és inkább a felvágottakhoz ment válogatni, miközben elolvasta az üzenetet.

"Jiminnek nincs senkije!"

Jött az első üzenet, majd azonnal a többi egyesével.

"És meleg!

És szerintem tetszel neki!

És szerintem HAJTS RÁ!

Vagy lehet, én teszem meg!"

"Ezt honnan tudod?"

"Sikerült kiszednem belőle.

A nyúllal pedig csak jártak,
már nem járnak. Csak barátok."

"Remélem tudod, hogy haragszom!"

"Nyugi! Nem mondtam semmi olyat.

De hajts rá! Mert különben én fogok."

"Neked barátnőd van!"

"Szerintem ő is benne lenne!"

"Idióta!"

Fújtatott Yoongi és inkább nem is nézte meg a többi üzenetet, annyira felidegesítette magát. Hoseok megint túlzásba esett. Ettől félt mikor bejelentették, együtt mennek egy darabon haza. Újból elkezdte játszani a kis kerítőt, aki rendszeresen hozta zavarba párjait intim kérdésekkel még mindennek az elején. Biztos volt benne, Jimint is rendesen kifaggatta, ezért pedig majd neki kell bocsánatot kérnie, MEGINT. El is kezdett gondolkozni azon, hogy hogyan végezhetné ki barátját minden nyom nélkül csendben, fű alatt. Néhány dolgot még megvenni is elfelejtett, annyira mérges lett haverjára, de ez csak otthon tűnt fel neki, melytől még idegesebb lett.

– Most mehetek vissza majd! – morgott hangosan, miközben hűtőjébe pakolt befele. – Csak kerülj a kezeim közé Hoseok!


(Újabb rész és reményeim szerint holnap is tudok hozni egyet. Ha tetszett, akkor maradjatok velem a továbbiakban is! :)
Facebook oldalunk --> LINK )

Just watch me 14. rész: Fel kell zárkózni!

– Bocsánat – botlottak egymásba az egyik Bangtan taggal a két lakás közötti folyosón. – Éppen hozzád mentem.

– Tényleg? – koncentrált nagyon a másik beszédére, hogy értse.

– Van egy perced? Szeretnék veled beszélni.

– Van... Miről lenne szó?

– A mai közös képedről Jiminnel – váltott angolra.

– Gond?

– Nem! – mentegetőzött Namjoon angolul. – Kifejezetten örülök neki. Ezt szerettem volna mondani és megkérni téged, hogy a többieknek is adj bepillantást lassan a maszkod mögé.

– Jimin szemben ült velem a vacsoránál és valamelyikőtöket akarta heccelni. Baráti gesztus volt részemről a fotó, de nem akartam még rendszerességet a maszk nélküli estékből.

– Tudom, hogy amiatt akarta. El is érte célját. De nem szeretném, ha tovább idegeskedne bármelyik társam az arcod miatt. Nem kell rendszer belőle, csak ha egyszer megmutatnád magad mindenkinek, az jó lenne
– Rendben.
– Tényleg?
– Igen.
– Nagyon köszönöm! – hajolt meg egy kicsit Europenak.
– Szívesen. Még valami?
– Nem-nem... Youngjoo még ébren van, nem tudod?
– Ébren van. Laptopján pötyög, ahogy mindig.
– Remek! Köszönöm szépen és jó éjt! – kerülte ki Europeot Namjoon, majd már suhant is a lányok kanapéjához Youngjoohoz.
Europe csendesen osont át a srácok figyelmét elkerülve szobájukba, majd amint ledőlt az ágyra el is aludt. Kicsit fájtak a lábai a kondi miatt, de nem volt vészes főleg azért nem, mert egész nap volt rajta tapasz és még estére is rakott fel. Ahogyan pedig vízszintesbe került a puha matracon még jobban megkönnyebbül és el is aludt. Azonban a többiek még ébren voltak egy-két kivétellel.
– Mit gépelsz ennyire? – ült le Young mellé a földre Namjoon pont oda, ahol korábban Europe is fészkelt.
– Fancafé poszt.
– Újabb?
– Igen.
– Nagyon szereted a fanjaidat.
– Igen – pillantott a másik leaderre, majd szinte azonnal vissza is tért a monitorhoz.
Namjoon egy másodpercre elgondolkozott, végül a tévét kezdte figyelni, ami már csak háttérzajt szolgáltatott a fiatalok flörtöléséhez, bár csupán Lovely volt tisztában vele, hogy éppen ez folyik közöttük. A fiúk puszta baráti közeledésnek vették a lány érdeklődését és pont ezért mentek is bele a csevegésbe. Egészen addig elvoltak míg Taehyung nagyokat ásítva el nem kezdett lassan hallgatni, amint egyre inkább Jungkookra dőlt. Ekkor döntöttek úgy, elég mára, ők is lefekszenek és így maradt a két leader kettesben.
– Hallottál a határidőről, ugye? – kezdett bele Namjoon miután a fiúk már magukra csukták szobájuk ajtaját, hogy alszanak.
– Igen, tudok – olvasta át a posztját Young.
– Mit gondolsz, tudjátok teljesíteni?
– Nem lesz egyszerű... de... jah – nyomott is entert, ezzel pedig kiposztolta az éjszaka közepén gondolatai fanjaiknak, majd lecsukta laptopját. – Aggódsz?
– Egy kicsit. Bár azt tudom, hogy nem adjátok fel egykönnyen.
– Nem. A határidőt teljesítjük, de nem tudnak róla a többiek, így kérlek, ti se mondjátok nekik. Éppen elég dolog miatt idegeskednek, ez csak rontana mindenen.
– Mondta Sejin, hogy nem tudják a többiek.
– Ennek örülök... Késő van már, nem vagy fáradt?
– Akartam még beszélgetni veled. Tudom, kötelező az ismerkedés és nem mindenki örül neki, de én szeretnélek téged megismerni. Elvégre mindketten vezetők vagyunk.
– Ez igaz. Bár most fáradt vagyok és mélyebb beszélgetésekre nem futja, de ha érdekel valami, szívesen válaszolok – kedveskedett karikás szemekkel.
– Akkor esetleg máskor. Leülhetnénk egyszer beszélgetni az elképzeléseinkről, ami a közös munkát illeti. Ugyanazon alapelvek alapján kell majd vezetnünk a csapatainkat és meghoznunk döntéseinket, amik a konfliktusokat illeti. Mind a két csapat közöttit, mind a haterek felőlit.
– Ezt valóban nem árt átbeszélni. Röstellem magam, hogy nekem nem jutott eszembe – gondolkozott el.
– Annyira még nem aktuális – nyugtatta őt Namjoon. – Ha nem lenne egy Yoongim, aki ennyire morog, nekem se jutott volna eszembe.
– Aha... Mikor lenne egy kis időd, hogy leüljünk?
– A jótékonysági koncertig biztos nem, meg ott nektek is van fotózás, de utána lehet. Majd ha közeledik az időpont, tudok pontosat mondani.
– Jövőhéten lesz az a koncert azokban a napokban, mikor mi a Fanboxon fogunk dolgozni?
– Igen.
– Rendben, akkor utána. Addig pedig csend és béke.
– Pontosan – mosolygott Namjoon.
– Értem. De, ha nem haragszol meg Namjoon, nagyon fáradt vagyok és még nem fürödtem – állt fel Young majd meghajolva indult útjára.
– Persze, nekem is aludnom kéne. Jó éjt! – kelt fel és ő is eltűnt..

A másnap ugyanúgy indult, ahogyan az összes többi és semmivel sem ígérkezett különbnek. A lányok iskolában voltak, a fiúk próbáltak és alkottak délelőtt, Europe pedig egy kis gyógytorna után koreaizott, bár ezúttal pöppet hosszabb ideig, mint máskor. Amint végeztek kezdeti programjaikkal gyorsan megebédeltek, majd rohantak próbálni a régi koreoikat, meg persze a fiúk korábbi táncait is. Ez nem közös programnak volt beírva, ezért a teremben egyedül voltak. Nem is hajtottak volna annyira, mint a srácokkal, hiszen nem volt kinek bizonyítani akkor éppen, ám Young és Europe húzták a másik két tagot, hiszen tudták a határidőt.
– Egy korty és folytatjuk – fújt nagyot Young, amint elindult üvegéért.
– Öt perc pihi? – terült el a földön Lovely.
– Öt perc kellene, jah – követte példáját Europe.
– Jó, legyen – ült le a padra és belekortyolt vizébe leaderük.
Mindenki elterült valahol. Hihetetlen ütemben próbáltak és főleg a fiúk koreoit, hogy biztosan hozzájuk idomuljanak, ne kényelmesedjenek el csak azért, mert a saját táncaikkal edzenek, amik lényegesen könnyebbek. Így viszont gyorsan lefáradtak, folyt róluk a víz és levegő után kapkodtak. Messze jártak még a másik csapat edzettségétől. Még Youngjoo és Europe se bírták az iramot, pedig a másik banda ennek többszörösét mozogja egyhuzamban, bár védelmére szóljon, hogy Europeot még a fájdalom külön gyötörte. Vett is be rá gyógyszer bemelegítés alatt, ám ekkora igénybevételen ez sem segített már. Kevés volt egy ennyire hirtelen és hatalmas megerőltetéshez.
– Letelt, folytassuk! – állt fel Young, miután elég sokat ivott, így már üresen ért földet üvege.
– Még egy kicsit! – nyafogott maknaejük pihenőért.
– Nem lehet. Fel kell zárkóznunk. Na, gyerünk! Elölről! – húzta fel társait, kik nem mertek többet szólni, mert ha sokat nyafogtak a kötelező dolgok miatt, rendszeresen megdorgálta őket, miszerint ez a munkájuk, erre vállalkoztak, akkor csinálni is kell.
Estig ugráltak a próbateremben kisebb nagyobb pihenőkkel. Kihagyták a vacsorát is, mert inkább szomjaztak, mint éheztek. Még akkor sem kívántak meg semmit, mikor hazaértek, bár erejük sem lett volna hozzá. Mindannyian gyorsan lezuhanyoztak, majd hamar ki is dőltek. Kegyetlen kemény napjuk volt, ezúttal fájt mindenkinek mindene, de főleg Europenak, ki nem tudta megállni a gyógyszer és kineziotape nélküli éjszakát. Így ő volt az utolsó, aki még ébren volt este és az is, aki fogadta a szokásos ismerkedős program résztvevőit, kikről teljesen elfeledkeztek.
– Szia! – toppant be Namjoon, oldalán Hoseokkal, Europeot meglátva pedig angolul szólalt meg elsőnek, nem koreaiul.
– Ohh! – lepődött meg, mialatt térdét bugyolálta éppen be a tapaszokba, de természetesen szigorúan maszkban. Az már szinte hozzánőtt. – Sziasztok! – csúszott arrébb a kanapén cuccaival.
– Többiek? – telepedtek le.
– Alszanak. Hosszú napunk volt.
– Te is fáradtnak tűnsz.
– Durva nap volt – ügyetlenkedett a tapasszal Europe. Az arrébb csusszanás kicsit bezavart neki.
– Segítsek? – ajánlotta fel Hoseok koreaiul.
– Igen, köszönöm – fogadta el ajánlatát, mert már a vállai is fájtak a görnyedéstől.
J-Hope lemászott a kanapéról, majd leülve a földre Europepal szemben kivette kezéből a tapaszt és inkább ő folytatta annak felhelyezését.
– Minden rendben? – aggódott Nam, hogy éjszakára is kell neki.
– Persze. Csak rosszul léptem egyet, de nem komoly – figyelte Hoseokot, amint az tekergette a zöld tapaszt lába körül.
– Akkor már csak te vagy ébren?
– Igen. De én is alszok, ha kész – válaszolt Namjoonnak, majd J-Hope már kérte is az ollót, melyet kezébe adott.
– Akkor a mait halasszuk?
– Jó lenne – pillantott Namjoonra. – Nagyon fáradt vagyok.
– Rendben, megértem. Nem gond – nyugtatta a fiúk leadere.
– Köszönöm, Hoseok – szólalt meg a másiknak Europe.
– Csak szólj – mosolygott rá a másik.
– Holnap este itt leszünk – folytatta kicsit tört koreaival. Gondolkodni se volt ideje.
– Visszajövünk – válaszolt Hopi.
– Rendben – állt fel, majd meghajolt a fiúknak, bár nem volt rá oka, hiszen öregebb volt. – Jó éjt! – köszönt el.
Követni akarták példáját, hogy tiszteletet mutassanak iránta, miközben ők is szép álmokat kívántak neki, de a lány nem engedte. Namjoont valósággal lenyomta a kanapéra, majd el is loholt aludni. A gyógyszer már hatott, fájdalmait csillapította egyre jobban, ezért amint eldőlt, el is aludt.

Legközelebbi napon a székházban várták őket programok. Főleg pszichológiai teszt, hogy az előző hely mennyire képezte ki őket a stresszre, a rajongók által okozott különleges traumákra és egyéb dolgokra, amik a különböző interjúztató rosszindulatú embereket is érintette, hiszen gyakran próbáltak az idolokból negatív megnyilvánulásokkal reakciót kicsikarni. Ez elég sokáig eltartott, agyilag le is szívta a lányokat, kik emiatt délután úgy ültek a próbateremben a fiúkra várva, mint a szobanövények.
– Reggel még csak a lábaimat nem éreztem, most már az agyamat sem – pislogott nagyokat maga elé Lovely, ki a földön ücsörögve nézte önmagát a tükörben.
– Nekem pont, hogy lett ötletem dalszöveghez – reagált rá Lucky.
– Akkor miért nem írod le?
– Még gondolkodom. Majd leírom, egyenlőre hagyom fejlődni.
– Csak el ne felejtsd, ha jó. Lehet ezen múlna Yoongi elismerése – bambult a plafonra Young.
Míg ők ott relaxáltak a fiúk lassan megérkeztek a szokásos hangzavarral, nyomukban tánctanárjukkal, kinek konkrét tervei voltak a napra, ami nem takart semmilyen tanult koreot, inkább készséget kívánt fejleszteni.
– Ma a modern táncok alapjait vesszük át és tanulunk hozzá egy rövid, könnyedebb koreográfiát – mondta el a napi tervét.
Elszórtan helyezkedett el a két csapat, egy kicsit vegyülve ugyan, de nem vitték túlzásba, elvégre Yoongi a legmesszebb igyekezett magának teret foglalni a lányoktól.
– Nem baj, ha itt maradok? – érdeklődött az egyik fiú Europetól.
– Nem – álltak hátra.
– Tanultál modern táncot?
– Nem igazán. Stílusokat keveset. Inkább hip-hop.
– Én se vagyok ebben olyan jó. Ez Jimin területe.
– Hoseok! Kérhetek egy kis figyelmet? – szólt rájuk a tánctanár.
– Elnézést! Figyelek.
– Remélem is! Szóval elsőként a kar – kezdett magyarázni, a többiek pedig a tükörben nézve követték.


(Ha péntek, akkor Just watch me! Szépen lassan bontakozik ki a történet  szemeink előtt. Tessék nagyon figyelni, mert az apróságok később nagyon fontosak lehetnek majd a sztori szempontjából.
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )