Wolf Namjoon Hibrid Hetero

Folytatjuk a hibrid sorozatot, azonban Namjoon valahogy nem tudom elképzelni nyúlként. Sajnálom, de a leaderünk semmiképpen sem illik bele egy hibrid nyuszi szerepébe. Ezért ő más formát kap, mégpedig egy korábbi yaoi oneshotban betöltött mellékszerepéből a nagy szürke farakast. MARADJ MÉG! Nem kell ehhez a sztorihoz ismerned azt a yaoi oneshotot! Anélkül is teljesen érthető lesz az egész és megnyugtatlak, teljesen hetero történetbe kezdesz most bele.

Figyelmeztetés: 18+, hibrid, Namjoon farkas, hetero, 30 000+ szó!

Harmadik fél szemszöge 

Mindenki gazdag akar lenni. Mindenki sok pénzről álmodik, hogy ne kelljen dolgoznia és egész nap azt csinálhasson amihez éppen kedve van. De gondoljunk csak bele? Tényleg jó lenne kötelességek nélkül élni? Tényleg olyan jó lenne mindent megkapni egy csepp küzdés nélkül? Egy idő után elfogynak a dolgok amikre vágyunk, minden selyem lesz, beleununk a steakbe, hogy megkapjuk azt, aki után óhajtozunk, hogy semmiért sem kell megküzdenünk. Unalmas ám. Gondoljunk csak bele, éljünk egy napot így. Tételezzük fel, gazdagok vagyunk, már az összes játékkal annyit játszottunk, hogy semmihez nincs kedvünk, már minden embert kiismertünk minden hibájával együtt, így ők sem érdekesek, már az összes ételt megkóstoltuk, az agyunkra megy a minőség. A telefonunk annyira drága, hogy saját magát teszi fel a töltőre, a kutyát más eteti, más sétáltatja és még más is simogatja, a hajunkat is más mossa sőt, még van ember aki fel is öltöztet, hiszen megfizethetjük. Mindent megkapunk pénzért, amiért nem kell megdolgoznunk, mert csak úgy VAN! Senki nem tisztel és mégis. A szemünkbe kedvesek, a hátunk mögött tudjuk, hogy nem, mert már ezer embert tüntettünk el emiatt, hogy ezt nem szoktuk meg és felkaptuk a vizet. A barátaink napról napra cserélődnek, hiszen csak akkor jönnek, ha pénz kell, de amúgy nem kíváncsiak ránk, mert nincsenek problémáink, vagy ha vannak is, ők nem értik meg. "Gazdag vagy, mi gondod lenne?" Már nem érdekel, ki mit mond rólad a hátad mögött, mert megszoktad. Eltünteted és jön egy ugyanolyan a helyére, felesleges fáradtság és amúgy is, gazdag vagy(!), minek foglalkozz ezzel, ha más megteszi. Már minden unalmas, mindent millió és egyszer csináltuk. Csak próbáljuk ki ezt egy dologgal. Fogjuk a kedvenc ételünket, költsük rá minden pénzünket, együk azt CSAK és KIZÁRÓLAG. Unalmas, ugye? Egy idő után a rosszul lét fog el, harmadik nap végére pedig inkább meghalunk, csak még egy falatot ne! Gazdagnak lenni ilyen, csak a világ összes dolga kapcsán ezt érezzük. Már tiszteletet sem mutatunk, mert nincs szükség rá, akkor is megkapunk mindent, hiszen van pénzünk. Hogy magunkkal miért foglalkozunk? A kérdés alapjában rossz, nincs értelme. Reggel felkelünk és MÁS foglalkozik a külsőnkkel. Más ápolja a bőrünket, mi csak ülünk ott és várunk, hogy mehessünk utunkra. Arra az útra, amit ununk, mert már ezerszer jártuk. Mintha egy időhurokba kerültünk volna és ugyanazt a napot élnénk újra és újra. Ryu Rin így élt. Unva az életét. Gondolkodott menekülési útvonalon, de túl bonyolult lett volna, túl sok negatív következményt vont volna maga után, így feladta. Beletörődött az unalomba. Vagyis, valami olyasmibe. A monotonitásba, ami szép lassan belülről öli meg, neki nem is kell tenni érte, magától elviszi, miközben ő kedve szerint játszik a Világgal. Reggel felébresztették, letettek elé egy új reggelit, amire már akkor ráunt, az első falatnál, az utolsóhoz érve pedig egyenesen gyűlölte. Kimászott az ágyból, majd a kikészített ruhát vette fel. Hogy mi volt az? Fogalma sem volt róla, de nem is foglalkoztatta. Kényelmes, vagy sem? Kit érdekelt, egyik se izgatta már. Csak az első percben érte meglepetés, hogy melyik, utána már azt is unta. Kisminkelték, címlapra illő külsőt csináltak neki, mialatt ő csendben várta a sok macera végét. Majd útjára ment, felállt székből és elindult. Hogy mit csinál ma? Meghallgat majd egy másik rakat embert, mint tegnap, akik próbálják meggyőzni, rájuk költse a pénzét. Fej, vagy írás? Ma többségnek adjak pénzt, vagy többségnek ne? Most mi legyen, fogalma sem volt, de nem is érdekelte. Végül, mikor beült a luxusautóba úgy döntött, szép az idő, ezért ma elrontja mindenki napját. Környezetvédelem, kihaló állatfajok, éhező emberek. Jöjjenek vissza máskor a támogatóik könyörögni, mikor éppen beleegyezős napja lesz, akkor kapnak pénzt. Mások már ráéreztek erre, el is terjedt ennek a híre, így volt, aki többször visszajött, főleg azok, akik nemes ügyet képviseltek. Miért is? Mert aki ezeket a megbeszéléseket szervezte azt érdekelte, ki kap pénzt és ki nem, szerencsére pedig szorult belé emberség, hogy támogassa az ilyesmit. Szegény még nem tudta, a mai embereket vissza kell hívni újra, mert Rin mindenkire nemet fog mondani.
Megérkezett ahhoz az épülethez, ahol az egyik tárgyalóterme található, felment a privát lifttel és beleült az egyik hatalmas kényelmes foteljébe. A szoba egy időben gusztustalanul volt berendezve, amikor még azt hitte, a változatosság majd csal némi izgalmat az életébe, de nem így történt. Mikor erre rádöbbent, hogy ugyanolyan érdektelen az élete, majd apja újból rákérdezett, felbérelhet-e egy lakberendezőt, mert neki fontos volt a megjelenés, csak vállat rántott. Így lett elegáns a hely. Rin mindig unatkozott mások szeme láttára attól a pillanattól fogva, hogy felkelt, addig a pillanatig, hogy lefeküdt aludni. Most is így történt. Félig a fotelba dőlve ült, lábait feldobta a karfára és néha lóbálta azokat mikor elgémberedtek. Végighallgatott rengeteg embert, kiöltözött aktakukacokat, befektetőket, diplomatikus férfiakat és nőket. Hogy mit mondtak? Fogalma sincs, nem érdekelte, ahogyan rengeteg másik dolog sem. Onnan tudta, befejezték, hogy csend lett. Ekkor annyit válaszolt "nem", majd jött is a következő, miközben a titkárja, az orra előtt fixálta le a legközelebbi időpontot az esőerdő védelméért küzdő férfival, ki lelkileg összetört egy kicsit.
– Ne is foglalkozzon vele, majd legközelebb sikerrel jár, garantálom – mondta Rin füle hallatára az alkalmazottja, de ez sem érdekelte a lányt.
Tudta, hogyan működik ez tudta, miért van ez így tudta, figyelnie kellene, mit is mondanak ezek az emberek, rendesen átgondolni válaszát, de... nem így volt. Beleunt, ahogyan mindenbe, viszont szerencsére volt helyette más, aki ezeket rendesen átgondolta. Hogy miért nem az az ember döntött helyette? Egyszerűen nem akart. Igazából pedig félt. Félt Rin kiszámíthatatlan kedvétől, hogy sose tudni, mit fog mondani, ezért nem vállalta a felelősséget. No nem mintha olyan sokszor lett volna gond vele, inkább max az apjával, de már annyira sok pénzük volt, hogy vele is rég akadt. Ez az ember azonban mégsem akart a Ryu család befektetéseiről dönteni. Legalább ennyivel is adott valami feladatot Rinnek, ki különben bezárkózott volna egy életre a szobájába, ahogyan minden szabadnapján. Így viszont legalább ki kellett mozdulnia. Pont ezért tervezte neki nyolc órában, heti öt napban ezeket a megbeszéléseket a férfi. De sajnos semmi többet nem ért el ezzel. Hétvégén Rin elvonult a Világ elől. Hogy mit csinált, senki sem tudta, hiszen egyedül élt. A bejárónők hétközben takarítottak, hogy ne zavarják, így már csak az inas volt vele, meg a séf a konyhán. A kutyát a megszokott időben vitték sétálni, a halakat etették és takarították, a papagájjal más beszélgetett. Néha úgy bámulta az állatait, mint valami pszichopata, miközben senki sem tudta, mire gondolt. Akadt olyan hétvége, ami azt illeti elég gyakran, hogy mindenkit elengedett szabadságra, így egyedül maradt. Senki sem tudta, ilyenkor mit csinált, keringtek is róla borzasztóbbnál borzasztóbb pletykák, de igazából fogalma sem volt senkinek ezekről a napjairól. Máskor kifeküdt a kanapéra és magához szólítva inasát idegesítette azt. Olykor játszott így a beosztottjaival, az idegeiket feszegette, de már jól ismerték, ezért nem vették a lelkükre. Néha egy harsányabb beszólással otthagyták, ha pont rossz passzban szemelte ki őket, de Rin nem mondott semmit emiatt. Nem zavarta sőt, ez volt a célja az ilyen beszélgetésekkel.

Mindennap egyforma volt számára, függetlenül attól, mit is kellett csinálnia. Ez a nap sem volt más. Ült a fotelében, majd felállt és letelepedett egy másikba, miközben a kiöltözött pasi csak beszélt, grafikonokat mutogatott és néha kortyolt a vizéből. Arról a helyről máshogy látni az eget és az azon úszó felhőket, csak azért mászott át, egyébként nem mozdult volna meg. Valamiért most mégis jobban érdekelte őt az égbolt. Hogy miért? Az ég az ő titka maradt. Laposakat pislogott, már majdnem aludt, csak azért nem tette, mert nem tudott, annyira sokat pihent az este. Hirtelen elhallgatott a pasas, de Rin nem válaszolt, úgy látszik, nem döntötte még el, ma milyen lesz a mérlege.
– Kisasszony? – szólalt meg a titkárja hosszú percek után, de Rin továbbra is csendben volt.
– Gondolkozott már azon, hogy eltűnik? Nem szól senkinek, csak fogja magát, elutazik egy harmadik világba és ott él, elbújva a mindenki elől? – érdeklődött a férfi. Válaszolni kéne, fog is, bár nem tartozik az idegenre, miken elmélkedett.
– Igen.
– Nem fogja megtenni?
– Nincs kedvem – hozta a formáját, melyet mások megszoktak már tőle.
– Magának soha nincs semmihez. El kéne veszítenie a jólétét, de ugyebár ez a valóélet, itt ilyesmi nem fog megtörténni az ön családjával.
– Unom a pénzem, de lusta vagyok a munkához. Így inkább unatkozok – bambult ki továbbra is az ablakon.
– Semmit sem akar dolgozni? Vagy legalább csak végezni mások helyett egy-két feladatot?
– Akkor nem éreznék hasznukat, esetleg elvesztenék a munkájukat. Tehát, nem.
– Uram, ne vegye magára! A kisasszony mindig ilyen nemtörődöm – nyugtatta a férfit Rin titkárja. Nem akart feszültséget, csendet szeretett volna, hogy pöröghessen tovább a megbeszélés és időben odaérjen a gyermekéért az óvodába.
– Tudom, sokat hallottam róla. Látogassa meg a szállót, hátha kap egy kis életkedvet!
– Milyen szállót? – kérdezett vissza. Az idegen mintha rálátna kicsit a gondolataira, ezért beengedi, bár nem szerette volna. Meg akarta tartani a róla alkotott véleményt, miszerint unott, nemtörődöm, érdektelen jéghegy mindennel szemben.
– A hibridszállót.
– Elnézését kérem. A kisasszony néha elkalandozik – kért bocsánatot a titkár, amiért a főnöke harminc percnyi bemutató után nem tudta, miről van szó.
– Semmi gond. Tudom, hogy nem figyelt, különben észrevette volna, hogy nincs értelme a mondataimnak, hogy a grafikonok gyerekrajzok és hogy az egyik képen egy férfi nemi szerv volt látható takarás nélkül. Maga észrevette, de nem mert szólni. A főnöke akkor sem rezzent meg, mikor elkezdtem káromkodni.
– Nem is figyeltem. Bátor ember maga – bambult ki továbbra is az ablakon. Más is szórakozott már azzal, hogy nem figyel, nem ez volt az első alkalom, ám nem volt gyakori.
– Azt se vette észre, hogy nem vagyok ember.
– Tényleg? – fordult lassan a férfi felé. – Tényleg... Szép fülei vannak. A farka is biztos puha – sóhajtott nagyot, majd visszatért tekintete a felhőkre. – Vigyen amennyire szüksége van. Nem érdekel. Bátor volt, mozgásra és beszédre bírt. Meg a napomat is feldobta. Most már minden felhő farkas formájú lesz. Ezért vigyen, amennyit akar.
– Én magát akarom, nem a pénzét.
– Nem vagyok eladó.
– Költözzön be a hibridszállóba! Egy hónap. Csak ennyit kérek, nem a pénzét. Megkap mindent, amit az ott élők. Ha többet akar, a pénzét kell használnia, de ott nincs helye séfnek, sem inasnak. Nem hozhat állatot, nem fér el, viszont nem dolgozhat itt sem. Nem kell bejárnia ezekre az unalmas prezentációkra.
– Hmm... – hümmögött unottan Rin. Nem úgy tűnt, mint akit érdekel, de az se látszott rajta, hogy teljes erejéből ellenzi. Semmi. Kifejezéstelen, unott, amilyennek látszani akart.
– Tudom, hogy unatkozik. Hogy néha igent mond, néha nemet. Hogy sok dolog azért változott meg, mert valaki meg akarta változtatni, maga pedig tett rá magasról, ezért megváltozott, de az se érdekelte. Tegyen erre is magasról, rántson vállat és költözzön be!
– Jó – állt fel a fotelból Rin, majd a férfire nézett. – Hogy is hívják?
– Kim Namjoon, kisasszony.
– Oké. Teszek rá magasról, beköltözök – indult az ajtó felé.
– Kisasszony! Még sokan vannak, akik az idejére várnak! Nem mehet el! – szólt utána titkárja.
– Mindenki kapjon pénzt, most ilyen kedvem van. Amennyit kértek, kapják meg. Ha úgy gondolja túl sok, találjon ki valamit.
– Akkor jöjjön ide előbb és írja alá a szerződéseket – pakolt ki a asszisztense.
Rin hatalmasat sóhajtott, ment volna már onnan. Csak rápillantott a papírokra, mind az, hogy pénzt kér az adott üzletember. Egyszeri befektetés, majd megtérül, na persze. Aláfirkantotta azokat, amiket a keze alá nyomott a titkár. De ez nem az összes volt, mert néhányat nem tartott érdemesnek rá a beosztottja. Majd azt hazudja, feldobta Rin a papírokat és az alapján döntött, hogy melyik hogyan ért földet és az mennyire tetszett neki. Gyakorlott volt már ebben, sokszor kellett kitalálnia hasonlóakat.
– Mehetek? – pillantott a titkárjára. Ment volna már, hogy elbújhasson egy teljes hónapra a asszisztense elől és a Világ elől is.
– Köszönöm kisasszony. Akkor most egy hónapig nem fog dolgozni? Be sem jön, nem is látom?
– Úgy alakult. Menjen szabadságra! – fordult az ajtó felé. – Fizetem.
– Sofőrt sem vehet igénybe – rohant utána a kiöltözött Namjoon.
– Akkor nem jutok el a szállóra.
– Elviszem én.
– Az nem sofőr?
– Nem fogom fuvarozni, csak arra megyek, ezért elviszem. De ha menni akar valahova, magának kell megoldania.
– Nem akarok sehova.
– Ha enni akar, muszáj lesz. Sok futár nem mer felmenni a szálláson a lakásokhoz. Még mindig él a rasszizmus részükről.
– A jattért majd felmennek – szálltak be a liftbe és mindketten elhallgattak.
Úgy tűnt egyikük sem az a szószátyár. Teljes csendben autóztak el a szállóig, miközben Rin hozta a külvilágnak mutatott formáját, ami mögé olyan ügyesen rejtette az igazi önmagát. Unottnak tűnt, mint akit semmi sem érdekel, úgy ült Namjoon mellett végig, miközben laposakat pislogva bámult ki az ablakon. Bár a fejében közel sem volt akkora csend és unalom, de ezt még nem kellett tudnia senki másnak, csak neki.

A szállón nem volt ideje Namjoonnak, hogy körbevezesse őt, ezért csak a portásnak mutatta be, megkapta a kulcsát, majd a következő pillanatban már az ágyán fekve bámulta az új plafont. Egyedül maradt egy kis lakásban, amit nem ismert. Másban talán lett volna egy kis félelem, vagy szorongás emiatt, hogy senkije sincs a közelben, de benne nem volt, sőt. Kifejezetten örült neki, hogy újra kulcsra tud zárni egy ajtót, ami mögött csak ő van teljesen egymaga, a Világ pedig messze tőle. Mindig magányra vágyott, ám sajnos ez ennyi pénz ellenére is elérhetetlen luxus volt számára, így mikor alkalma nyílt rá, azt kiélvezte. Ezért pihent nyugodtan, csendben, magában, a plafont bámulva. Egyedül maradt a gondolataival és senki sem zavarta meg ebben. Ritka volt az ilyen pillanat. Sokáig feküdt ott a puha ágyon, mire kedve támadt körbenézni az apró lakásban. Olyan volt, mint egy kolesz szoba. Ténylegesen azt szolgálta, amiért épült. Ideiglenes otthonnak, míg a lakói talpra nem állnak és saját lakást nem bérelnek. A két ágy között volt egy folyosó, a egyik végénél pedig egy ajtó, ahonnan a közös fürdőszoba nyílt a másik szobával. Igazi kollégiumi hangulatot nyújtott. A másik ágy végében egy ruhás szekrény állt, mely mellett a bajárat volt. A szoba másik irányába pihent még két asztal, egy étkező és egy íróasztal, majd a konyha, végül pedig egy csupa üveg tolható teraszajtó, ami a természetes fényt adta a picike lakásnak. Rin gyorsan körberohant, mindent memorizált, majd kiült az egyik kis székre a kisasztal mellé. Kellemes idő volt, az égen pedig továbbra is csak néhány vidám felhő úszott, amin megakadt tekintete, majd elmélyült bennük. Tovább gondolkozott olyan dolgokon, amiken szokott, de soha nem mondott el senkinek. Teljesen elmerült saját elméjében, miközben repült az idő. Végül egy kopogtatás rántotta vissza a valóságba. Elszomorodott, eddig tartott a kellemes csendes magány, mert erre válaszolnia kell. Ám várt még. Eltartott egy ideig, mire rávette magát, hogy megmozduljon és intézze a kopogást.
– Elnézést kisasszony – állt ott inasa egy óriási bőrönddel. – Felébresztettem?
– Nem.
– Bátorkodtam önnek hozni ruhát, miután Nang úr üzent, hogy egy hónapig nem jön haza.
– Köszönöm – engedte beljebb a férfit Rin.
– Kipakoljak önnek?
– Nem.
– Rendben – tette le az ágya végéhez a bőröndöt. – Belecsomagoltam a laptopját és az e-bookját is elrejtettem a ruhái között. Mindent raktam el önnek.
– Köszönöm.
– Akkor én megyek is. Pihenje ki magát, kisasszony!
– Ön is. Élvezze ki ezt az időt.
– Úgy lesz – mosolygott inasa, majd már ki is lépett az ajtón, melyet kulcsra zárt mögötte Rin.
Vissza a magányhoz és saját gondolataihoz. Csak erre vágyott. Előkereste e-bookját, majd azzal együtt újra kiült a teraszra. Néha olvasott, néha csak nézelődött, de csupán ezt a két tevékenységet váltogatta, miközben elrepült a nap. Jól érezte magát, vagyis... jobban, mint másik hétköznap szokta, ez pedig az embermentes légkör eredménye volt.
– Szép délutánt! – köszönt rá ismerős hang. Épp olvasott, de az utolsó néhány lépésre már felfigyelt, ezért nem ijesztette meg. Vagy inkább úgy mondanám, nem a hirtelen felbukkanásával tüntette el az apró mosolyt arcáról, melyet régóta nem látott senki és még sokáig nem is fog.
– Neked is. Nem tudtam, hogy van kulcsod – emelte tekintetét a felhőkre, miközben kezeit leejtette ölébe.
– Önnel fogok lakni. Remélem, nem bánja – állt az ajtóban Namjoon és választ várt, de Rin nem szólalt meg, csak bámult az égre. – Nem fogok sok vizet zavarni, ezt ígérem. Hoztam önnek vacsorát.
– Köszönöm...
– Szívesen – sóhajtott Namjoon a hosszú csend után. – Nem zavarom sokáig, csupán átöltözök. Majd zuhanyozni és aludni jövök vissza legközelebb.
– Rendben – tért vissza az olvasáshoz Rin.
– Körbenézett a szállón?
– Nem.
– Ohh, ezt szomorúan hallom. Azt reméltem, körbe fog.
– Van rá egy hónapom.
– Ez igaz... Rendben. Jó étvágyat majd a vacsorához, kisasszony!
– Köszönöm – válaszolt Rin unott hangon kifejezéstelen arccal.
Namjoon még remélt valamit, várt is rá egy kicsit, majd egy újabb nagy levegővel visszalépett a lakásba. Rin hallotta, hogy pakolászik a másik, de ügyet sem vetett rá. Mikor azonban kilépett a bejárati ajtón Namjoon, letette az e-bookot a teraszon álló kicsike asztalra és célba vette a kapott vacsorát. Csirke és saláta. Nem különlegesség, de pont megfelel. Amúgy sem volt olyan étel, amire mindennél jobban vágyott volna, ezért ez a pont elég, egészséges kaja tökéletes volt számára és vissza is ült vele a teraszra. Lassan elfogyasztotta, miközben tovább olvasott, nézelődött és gondolkozott. Hamarosan a Nap is elkezdett ereszkedni, majd beszínezni az eget narancs sugaraival. Egyedi látványt nyújtott ezúttal is az égbolt, Rin pedig teljesen elmerült benne. Azonban hamar elrepült a pillanat és sötétség kezdett eluralkodni a tájon.
– Finom volt? – bukkant fel újra Namjoon.
– Jó volt.
– Kezd hűvös lenni. Jöjjön be, ne fázzon meg!
– Mindjárt – ült továbbra is Rin egy helyben. Nem mozdult, csak meredt a fokozatosan elsötétedő égboltra. Namjoon még várt rá néhány pillanatig, majd elfoglalta a szabad széket és követte a másik példáját.
– Sok mindent hallottam magáról – kezdett bele mondandójába néhány perc után Namjoon, de Rin azonnal félbeszakította.
– Nem érdekelnek a pletykák.
– Nem új információt akartam megosztani magával, mint valami besúgó. Csak azt, hogy miket tudtam meg, amit figyelembe vettem annak érdekében, hogy kellemes legyen magának itt – nézett Rinre. Már egészen sötét volt és csak a szobából kiszűrődő lámpa fénye nyújtott világosságot nekik. – Azt mondták, rendíthetetlenül bámulja az eget amikor csak lehetősége van. Azt hittem, csak túlzás, de látom, ez igaz.
– Van pletyka, ami igaz.
– Megkérdezhetem, miért nézi ennyire?
– Meg.
– És miért?
– A válasz opcionális, nem a kérdés feltevése.
– Szóval nem mondja el.
– Nem.
– Értem – sóhajtott nagyot Namjoon, ki már inkább a felcsillanó fényeket kezdte nézni a városban, mintsem a sötét eget. – Jó ez magának?
– Jót tesz.
– A szabadságutáni vágyakozás? – érdeklődött tovább Rin arcát nézve, ki szeme sarkából hirtelen rápillantott.
– Én szabad vagyok.
– Ez biztos?
– Megvan mindenem és még több is.
– Most mégis itt van. Egy hibridszállón vendégségben, egy pöttömnyi lakásban, egy idegennel, minden luxust, de még sok kényelmet nélkülözve is. Ha olyan szabadnak érzi magát, akkor miért kapott azonnal az ajánlatomon, hagyott hátra mindent és jött el velem. Meg is ölhettem volna.
– Pont azért – állt fel Rin és Namjoon felé fordult. – Megtehettem ezeket következmények nélkül. Pont ezért vagyok szabad. Szabadabb, mint rengeteg más ember.
– Annak is érzi magát, vagy ezt csak mondja, hátha majd egy nap, elhiszi? – pillantott fel rá Namjoon és érezte már ő is, ezt még nem kellett volna.
– Te egy kívülálló vagy. Nem tudhatsz semmit. Zuhanyzok! – hagyta ott a másikat Rin.
– Kisasszony – pattant fel Namjoon és a másikat kezdte figyelni, amint az előkotorja pizsamáját és tusfürdőjét táskájából. – Ha nagyon zavarja, hogy itt vagyok önnel, elmehetek.
– Nem szükséges. Nyilván volt okod, amiért idehívtál és annak is, hogy itt akarsz lakni velem. Nem örülök neki, ezt jól gondolod, mert szerettem volna egyedül lenni, de ha így tervezted, akkor így lesz.
– Jól gondolom, hogy kíváncsi, miért így alakítottam? – kérdezősködött Namjoon, miközben fülei katonásan meredtek az ég felé. Nem olyan hírében állt a lány, mint akit bármi is érdekelt. Ezt is akarta, hogy pontosan ezt gondolják róla, ezért a válaszra sokat kellett várnia Namjoonnak, míg Rin azon töprengett, mi a megfelelő reakció erre.
– Ha a magányomat megkapom, a többi nem érdekel, megtűröm. Nem elviselhetetlen velejáró.
– Értem...
Namjoonnak megvoltak a céljai és el is tervezte, hogy ezeket hogyan fogja megvalósítani, de elkapkodta. Azt remélte, ha Rin majd benne megértő emberre lel akkor megnyílik neki. Ezt jól érezte, csak túlságosan siettette a dolgot. Rin ugyanis már régóta nem bízott olyan könnyen senkiben ilyen téren, mint azt Namjoon remélte. Hiába voltak úgymond egy szinten, gazdag a gazdaggal, Rin mégis úgy kezelte, mint egy kívülállót. Bár tény, Namjoon vagyona elenyészett a lányé mellett.
– Sajnálom – szólalt meg a sötétben este Namjoon, miután lefeküdtek és lekapcsolták a villanyt.
– Szeretem a csendet.
– Tudom, mondták. Jó éjszakát!
– Neked is – takarózott be nyakig Rin, néhány pillanattal később pedig már aludtak is
Másnap reggel Namjoon próbált minél zajosabban elkészülni, hogy felkeltse vele lakótársát. A másik az első perctől fogva ébren is volt, de nem akart nagyon megmozdulni, ezért elbújt a fény elől takarója alá, míg Namjoon el nem hagyta a szobát. Szeretett volna még pihenni, kiélvezni a magányt és a rengeteg időt, ezért nem kapkodott. Visszaaludt, majd délig fel sem kelt. Mikor azonban kimászott a puha takaró alól az első dolga volt kezébe venni az e-bookját, megnyitni az éppen olvasott könyvét, majd kisétálni a teraszra és leülve folytatni azt. Fel sem öltözött, napközben is csak az elengedhetetlen szükségleteit elégítette és egyetlen társa egy üveg víz volt. Folytatta az előző napi teendőit. Olvasás, az ég bámulása, gondolkozás, végül újra olvasás, semmi több. Még enni is elfelejtett, vagy csak nem akart, a kettő közül az egyik. Repült az idő számára, nem is figyelt rá, így meglepetésként toppant be Namjoon délután.
– Egész nap pizsamában volt? – állt meg a teraszajtóban.
– Igen – olvasott tovább Rin. Azt remélte, ha elfoglaltnak mutatkozik, akkor nem zavarja majd őt a másik a beszélgetéssel.
– El sem hagyta a szobát?
– Nem.
– Ugye tudja, hogy a hűtő üres?
– Igen – sóhajtott, majd le is tette az e-bookot és az eget kezdte bámulni újra, mely már sötétedett.
– Szóval nem evett ma semmit. Még jó, hogy hoztam megint. Egye meg! Muszáj valamit, nem lesz ez így jó.
– Köszönöm. Végeztél mára a munkával?
– A kötelezővel igen. Most körbe fogok menni még a szállón. Esetleg lenne kedve velem jönni?
– Nem.
– És holnap? Csak hogy tudja, mibe fekteti a pénzét.
– Tudom, mibe fektetem.
– Mi van, ha üzletet ajánlok? – próbálta rávenni Namjoon egy kis sétára. – Ha körbevezethetem holnap a szállón, akkor nem kezdeményezek önnel beszélgetést egy teljes napig. Csendben leszek és nem követem. Nem ülök ki ön mellé, nem leszek útjában.
– Hmm... – gondolkozott el Rin. Nem kellene megszólalni. Úgy sokkal könnyebb lenne hozni az életunt nemtörődöm formáját. – Mennyi idő lenne a kis túra?
– Egy óra. Ennyit kérek a napjából, utána pedig huszonnégy óráig csend uralkodna a szobában.
– Elfogadható ajánlat. Reggel nyolckor megfelel az indulás?
– Tökéletes.
– Nem dolgozol?
– Majd úgy igazítom a napomat.
– Rendben.
– Rendben – ismételte Namjoon, ki el is mosolyodott, miközben Rin visszatért az olvasáshoz. – Átöltözök és megyek. Egyen addig – lépett vissza a mini lakásba Namjoon hatalmas farkas farkát boldogan lengetve maga mögött.
Míg el nem ment, Rin nem mozdult. Azonban ahogy záródott az ajtó az e-book is megpihent. Rin felpattant, az illatot követve pedig le is támadta a kis zacskót. A tartalma ugyanaz volt mint előző nap, semmi különleges, viszont a korgó gyomra miatt most sokkal ízletesebbnek bizonyult. Bár az utolsó falathoz érve már teljesen megváltozott a véleménye. Egész nap nem evett, így az az egy adag vacsora eltelítette. Összeszűkült a gyomra ennyi idő alatt. Mire Namjoon visszatért, Rin már az ágyán ülve olvasott. Túl sötét és hűvös volt kint, ezért bevonult.
– Minden rendben? – nézett körbe Namjoon, majd konstatálva, hogy a hozott adag étel elfogyott, azért még érdeklődött.
– Igen.
– Kér még valamit?
– Csendet.
– Elnézést – sóhajtott Namjoon. Beszélgetni szeretett volna, de sajnos Rin nem, ötlete pedig egy se akadt, hogy ezt a problémát hogyan hidalja át. – Lezuhanyzok – kezdett vetkőzni, miközben ő is elmélyült gondolataiban.
Rin szeme sarkából figyelte azért a másikat, de különösebben nem fogta meg a lassan félmeztelen Namjoon teste. Nem is az volt az, ami felkeltette az érdeklődését. Inkább a hatalmas farkas farka, mely olyan tiszteletteljesen lengett minden lépése mögött. Sohasem látott testközelből hibridet, nem is élt velük, ezért érdekelte őt a másik, de ezt nem szerette volna kimutatni. Meg akarta tartani a kiépített unott gazdag külsejét. Természetesen nem beszélgettek este, míg le nem dőltek mindketten aludni. Rin olvasott Namjoon pedig láthatóan dolgozott még a laptopján, miközben néha azon elmélkedett, hogyan tudná megnyílásra bírni a másikat, hogy kicsit megismerhesse. Sajnos nem volt megfelelő agyi kapacitása már a tökéletes módszerre, ezért nem is erőltette az ötleteit és csupán egy "jó éjszakát" mondattal köszönt el a másiktól.
Másnap reggel majdnem egyszerre keltek. Rin egy kicsivel korábban ébredt, mivel most nem volt ott körülötte se sminkes, se fodrász, ezért magának kellett elkészülnie, ami valóságos csodának minősült. Régóta nem fogott semmilyen szempillaspirált, vagy alapozót a kezében, így cseppet neki is újdonság volt, de hamar visszatértek a tinikorában berögzült mozdulatok és viszonylag gyorsan elkészült. Ahogyan megbeszélték, reggel nyolckor indultak körbe a szállón. A legalsó szinten kezdték ami a mínusz egyediket takarta. Ennek egy kis részén volt egy uszoda és egy konditerem, a maradék területen pedig parkoló. Nem vitte túlzásba az utóbbit, hiszen elég kevés hibridnek volt autója, főleg azok közül, akik még a szállón laktak. Majd elindultak felfelé. A földszinten volt egy nagyobb étteremszerűség ami inkább egy munkahelyi étkezdének minősült, hiszen nem foglalkoztattak pincéreket. Így volt gazdaságos és szabadabb a hely.
– Reggelit? – érdeklődött Namjoon, hiszen indulás előtt nem evett egyikük sem semmit.
– Nem kérek, köszönöm.
– Azért vacsorára, had hívjam meg. Itt szoktam enni néhány régi jóbarátommal. Szerintem élvezné a társaságukat.
– Meglátom.
– Ahogy gondolja – adta is fel gyorsan Nam. Dolgoznia is kellett még és időre ment, ezért most nem volt ilyesmire szabad perce, hogy elkezdje győzködni Rint.
Amennyi helyet nem foglalt el az étterem, ott egy kisebb bolt állt. Csak élelmiszereket árultak, így nem feltétlen kellett bemenni a városba, ha valakinek szüksége volt némi apróságra konyhájába. Namjoon ezután átvitte Rint a gyárterületre, de azt csupán messziről mutatta meg a másiknak azért, hogy tudja, mit dolgoznak az ott lakók, majd már indultak is felfele. Mint kiderült Rin számára, a hatalmas szállón rengetegféle lakást kialakítottak. Voltak ott nagyobbak is, mint az, amibe ő került Namjoonnal, de nagyja foglalt, szinte véglegesen. A felsőbb szinteken, ahova ő is beköltözött, laktak azok, akik ideiglenesen szorultak csak segítségre, de szándékukban állt minél hamarabb saját lábukra állni. Bár Nam azt is elmondta, hogy örülne, ha mindenki kiköltözne majd és képes lenne önellátó életet élni, de amíg nincsen helyhiány, addig őt ez sem zavarja. Végül is tudta, hogy lesz, aki sohasem fog onnan elmenni, ezért épült oda a gyár, közvetlen mellé, továbbá pontosan emiatt vannak nagyobb lakások is, hogy azért viszonylagos kényelemben élhessen az, aki ott tervezi leélni az életét.
– Nem kényszerítek senkit a távozásra, tekintettel arra, hogyan is bánnak az emberek a hibridekkel, viszont ha családot akarnak, arra itt már nincs meg minden. Nem elég nagy egyik lakás sem, hogy kényelmesen gyereket lehessen nevelni – szálltak be a liftbe a kis túrájuk után, hogy visszatérjenek saját lakásukba. – Ez volt a célom. Ha felelősséget akarnak, akkor előbb magukról tudjanak gondoskodni. Viszont sajnos így is van néhány anyukánk, bár ők egyedülállóak.
– Mindenre gondoltál.
– Kénytelen voltam... – maradt csendben. Várt még valami kommentet Rintől, de ő meg sem szólalt, ezért Namjoon folytatta. – A hely képes magát eltartani, a pénze nem is konkrétan erre a szállóra kell. Máshol is szükség lenne ilyesmire, de túl nagy kiesést jelentene hirtelen újból. Ennek is időbe telt, mire képes volt önmagát fenntartani, köszönhetően a napelemeknek és a termál fűtésnek. A támogatás a következőhöz kell, hogy az is gyorsan felépüljön és hamar lakhatóvá váljon.
– Már beleegyeztem. Nem emlékszel?
– Gondoltam jobb, ha tudja, mibe fektet.
– Sose érdekelt – lépett ki Rin a liftből és rögtön az ideiglenes lakásuk felé indult.
– Pedig ez szerintem igazán érdekes és nemes ügy is. Épp történelmet ír a családjának.
– Azt ígérted, egy napra csendben maradsz, ha körbemegyek veled – nyitotta ki az ajtót kulcsával.
– Ez igaz. Elnézést. Magára is hagyom, csak felkísértem. Dolgoznom kell ma is.
– Rendben. Jó munkát! – csukta is be maga mögött az bejáratot Rin, de Namjoon félmondatát még elcsípte.
– Egyen ma rendesen! – vágódott rá az ajtó, melynek zárja azonnal kattant.
Rin nem volt udvarias, már rég elhagyta ezt a jó szokását, mivel semmi szüksége sem volt rá, viszont az is igaz, hogy ennyire goromba sem volt soha. Ám most az a rengeteg hibrid, akikkel összefutott és beszélgetni akartak, kicsit lefárasztotta, még ha nem is válaszolt szinte senkinek és alig hajlongott nekik. Nem szerette, ha ennyire sok idegen próbál vele interakcióba lépni. Nagyon régóta élt már alig néhány ember társaságában, távol bármiféle tömegtől, ezért teljesen el is szokott tőle. Olyannyira, hogy szabályosan megterhelte őt az ilyesmi, ezért igyekezett minél hamarabb elzárkózni a többiek elől. Miután becsukta az ajtót meg is könnyebbült. Egy percre megállt és hallgatni kezdte a csendet, ami sokat segített rajta. Máris jobb kedve lett. Majd átöltözött kényelmesebb ruhába, végül pedig, ahogyan szokta, kiült e-bookjával a teraszra az eget bámulni, ami nem éppen látta szívesen ezúttal. Kicsit borús volt az idő, egybefüggő szürke felhő takarta el a gyönyörű szép kék tenger és Napot szeme elől, de nem bánta, olvasni kezdett. Eltelt egy, de lehet két óra is, mikor lassan kezdett rosszul lenni.
– Ne... – érezte, amint szíve hirtelen őrült tempóba kapcsolt és már tudta, mi következik.
Letette gyorsan az e-bookot a kisasztalra, majd bemenekült a szobába, de addigra már ramatyul volt. Fulladni kezdett, a világ lassan forgásba fogott és eluralkodott rajta a halálfélelem. Megkapaszkodott egy bútorban, de csak annyira, hogy ne tehetetlenül essen össze. Levegő után kapkodva terült el a padlón, miközben hirtelen sírni kezdett a félelemtől. Pánikrohamot kapott. Ismerte már jól, elég sokszor találkozott vele és orvosnál is járt ezzel a problémával, pont ezért kapott otthonra egy kutyát maga mellé, meg egy asszisztenst, aki szépen leszűrte az őt ostromoló embereket, mert rendszerint a nagy tömeg miatt lett rosszul. Terápián is volt, hogy megtanítsák neki, hogyan tud felülkerekedni a helyzeten és tudatosan még a kezdeti fázisba elnyomni a rohamot, de ezt könnyebb volt mondani, mint kivitelezni. Számára elég ritkán sikerült megakadályozni ennek kitörését, viszont legalább annyi szerencséje volt minden alkalommal, hogy többnyire az impulzus után órákkal tört csak rá ez a betegség, ahogyan most is. Ott feküdt egyedül a padlón. Szinte biztos volt benne, most meghal, olyan félelem uralkodott el rajta, bár semmi sem fenyegette az életét. Ez is csak egy tünet volt, ahogyan a hevesen és erősen dobogó szív, a légszomj és a szédülés. Nem tehetett már semmit, a kezdetnél elvesztette az irányítást, mert viszonylag ritkán érte a roham, de annál kiszámíthatóbb történések után. Tehetetlen volt, kisírta a szemét, miközben fejben az életéért küzdött. Mintha ezernyi démon állt volna felette és mind őt akarta volna darabokra tépni, úgy reszketett látszólag a semmitől. Csak várhatott, más lehetősége nem volt. Hagyhatta telni az időt, melynek minden perce kínzó lassúsággal múlt. Szinte fuldoklott, de nem kapott segítséget. Próbálta egyedül átvészelni, hiszen ez máskor is sikerült, amint pedig lassan múlt az idő, úgy elértünk a roham végére. Amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment, miután tetőzött. Pillanatok alatt jutott újra mély lélegzethez, a föld nem mozgott már lába alatt és a szíve is visszatért a normális ritmusba. Elmúlt a halálfélelme is, hamarosan pedig realizálódott benne, biztonságban van, nincs mitől félnie. Összekaparta magát a padlóról, de nem mert még lendületesen mozogni a kis lakásban. Mindenben megkapaszkodott kicsit amint kisétált a fürdőszobába, hogy cseppet rendbe rakja magát. Nem szerette volna, ha bárki rájön, hogy rosszul volt a nap folyamán. Még az inasának vagy az asszisztensének sem akarta elmondani utólag sem! Csak ők tudtak a bajáról, hiszen ők voltak vele a legtöbbet, így akarva akaratlanul szembesültek már legalább egy rohammal, igazából jóval többel is, de nem szerette volna, ha minden alkalomról értesülnek. Szerencséjére ezúttal senki sem látta, így még egyet eltitkolhatott miután teljesen rendbe szedte külsejét. Kicsit kifújta magát, ivott egy pohár vizet, majd visszatért a teraszra és folytatta ott az olvasást, ahol abbahagyta. Mintha semmi sem történt volna, úgy viselkedett, bár nem volt kinek megjátszania magát, hiszen egyedül töltötte a napját. Namjoon nem nézett be napközben, csak azután, hogy Rin már beköltözött az ágyára a sötétség és a hideg elől.
– Itt van? Azt hittem valami dolga akadt – lépett be az ajtón Namjoon.
– Nem – olvasott tovább Rin.
– Akkor miért nem jött le enni? Esetleg vacsorázott már?
– Nem.
– Evett ma egyáltalán valamit? – emelte fel kicsit hangját Namjoon, mire Rin felpillantott rá és letette az e-bookját.
– Nem igazán.
– Azt ugye érzi, hogy ez egyáltalán nincs rendben? – morgott Nam.
– Nem vagyok éhes.
– Pont ezért mondom. Ahh... – sóhajtott nagyot. Szíve szerint leüvöltötte volna a másik fejét, amiért harmadik napja alig eszik valamit és ezt úgy állítja be, mintha teljesen normális lenne, láthatóan pedig el is hiszi. Ráadásul pedig még az sem érdekli, ha azt az egy étkezést is kihagyja. Teljesen közömbös saját magával kapcsolatban is. – Ha azt hozom, amit tegnap, akkor vacsorázik? – de nem tette. Nem üvöltött vele, inkább visszatért az alap hangjához, ami türelmes és tiszteletteljes volt Rin irányába, ám farkas farkán látszott, kicsit ideges.
– Igen.
– Rendben. Akkor mindjárt jövök – tűnt el újra.
Rin visszatért az olvasáshoz, bár már csak a fejezetét fejezte be amibe korábban belekezdett, majd ment is egy gyors fürdőt venni. Jól esett neki a forró víz és annyira elmerengett alatta, hogy meg sem hallotta, amint Namjoon visszatért. Míg elmerült a saját gondolataiban a másik szépen előpakolt neki. Ezúttal nem csak a szokásos csirkét hozta salátával, hanem még sült krumplit és némi desszertet is, hogy minél több kalóriát vegyen magához Rin. Ha legalább egyszer eszik egy nap, akkor megfelelő mennyiséget.
– Hoztam önnek enni. Megterítettem – mutatott az asztal felé Namjoon, amint Rin kilépett a fürdőből és egyenesen belebotlott.
– Köszönöm – pakolta el levetett ruháit, mialatt Namjoon ledobta öltönyét és nyakkendőjét kezdte kikötni.
Rin leült vacsorázni amíg a másik elfoglalta a fürdőt, ám nem végzett addig, míg az ki nem jött. Namjoon ugyanis sietett, mert fáradt volt, Rin viszont egyáltalán nem, mivel olvasott.
– Azért holnap remélem lejön hozzánk vacsorázni. Sokkal finomabb ételek is vannak, mint némi száraz csirke és saláta – törölte meg vizes haját Nam.
– Mmm – hümmögött Rin. – Mennyivel tartozom az ételért?
– Semmivel – ült le ágyára Nam, majd farkas farkát kezdte szárítgatni. Minden este megmosta és nem kis rituálé volt azt a hatalmas farkincát gondozni.
– Muszáj minden este megmosni?
– Nem – állt meg egy pillanatra Nam, amint felpillantott a kérdező lányra. Nem szokott kérdezni, csak kurta válaszokkal felelni. – De én inkább megmosom. Így marad szép ápolt a szőröm.
– Hmm... értem – olvasott továbbra is Rin anélkül, hogy akár egy pillanatra is felnézett volna, ezzel pedig Namjoon sejtése beigazolódott, hogy a lány mindig figyel, akkor is, ha úgy tűnik, nem. Ennek nagyon örült. Ezek szerint a másik mégsem tesz olyan magasról mindenre, mint ahogyan az emberek gondolják.

Másnap reggel újból egyedül kelt Namjoon, ki hatalmas zajt csapva próbálta kiugrasztani ágyából Rint is, hogy ne aludja át a napot, de ezúttal sem sikerült neki. A lány ugyan ébren volt, de szemeit nem nyitotta fel, csak várt arra, hogy a másik eltűnjön és aludhasson tovább. Vagy egyig ki sem mászott a takaró alól, akkor is csupán azért, mert pisilnie kellett. Ezután nem tudott többet aludni, így felöltözött, kicsit összeszedte magát, majd kiült olvasni a teraszra ahogy az előző napokban is. Egy apró szünetet tartott csupán újonnan megkezdett könyvében, míg ivott pár kortyot és az előző esti ajándék desszertet elővette az üres hűtőből, hogy elfogyassza. Megkívánta olvasás közben, mivel pedig mást nem szeretett volna fogyasztani, így ez tökéletesen megfelelt. Amin lassan eszegette és az eget szemlélte, ami továbbra is kicsit borús volt, eszébe jutott Namjoon invitációja ami az estét illette. Előző nap direkt nem szeretett volna lemenni hozzá, ám most lehet, lett volna kedve. Már csak azért is, mert nem akart megint csirkét enni salátával. Elmerengett picit ezen és elhatározta, most élni fog a meghívással. Még olvasott picit a desszert után, majd készülődni kezdett. Nem mutatkozhatott akárhogyan, hiszen akkor a család hírét rontotta volna. Figyelnie kellett a külsejére, még ha ő nem is szeretett volna. Miután lezuhanyzott, kisminkelte magát, felkötötte a haját és szépen felöltözve elindult lefelé az étterembe, hogy Namjoonnal és barátaival vacsorázzon. Kicsit félt a tömegtől és annak következményeitől, de azt gondolta, képes lesz kontrollálni, legalább addig, míg el nem vonul, hogy túlessen egy rohamon. Felvette az unott arckifejezést, a szokásos fapofáját mielőtt kilépett volna a liftből. Annak ellenére, hogy vajmi kevés érdeklődést mutatott a kis létesítmény iránt, mindent megjegyzett, így pontosan tudta, merre kell indulnia. Az étterem ajtajában megállt. Namjoont kereste, amivel könnyű dolga volt, hiszen mindig kitűnt a tömegből a magasságával, melyhez csak plusz centiket adtak hatalmas fülei. Azonnal kiszúrta ideiglenes lakótársát, ki éppen felállt egy asztaltól. Mintha indulni készült volna, ám Rin nem várta meg, hogy az ajtóban fussanak össze. Odasietett a hibridek által elfoglalt asztalhoz és meglepte Namjoont.
– Elkéstem? – bukkant fel köszönés nélkül, mellyel Namot meg is ijesztette kicsit.
– Azt hittem, nem jön – fordult felé, majd gyorsan szemügyre vette a mellette álló lányt.
– De. Jöttem.
– Igen. Ennek nagyon örülök – mosolyodott el halványan Namjoon, majd gyorsan bemutatta barátainak a lányt. – Hozzak önnek valamit, vagy inkább ön szeretne?
– Ki tudom szolgálni magamat, köszönöm!
– Azért elkísérem – indult a másik után Nam.
Rin végignézte a menüket és a kirakatot is. Kivételesen olyasmit szeretett volna enni, amit magának választott, nem pedig más talált ki neki. Ahogyan gondolkodott Namjoon néha szemügyre vette arcát, hátha elkap rajta valami érzelmet, de nem volt szerencséje. Viszont ettől függetlenül remek kedve volt, hogy Rint sikerült kirobbantani a szobából, ráadásul hibridek társaságába.
– Kártya. – mondta Rin mikor már fizetni készült.
– Rendben. Érintős kártya?
– Igen – válaszolt, majd mikor odadugták neki a terminált kártyája helyett kezét tette arra, ám ugyanúgy hallatszott a fizetést megerősítő hang, mint másnál.
– Chip? – érdeklődött Namjoon.
– Igen. Köszönöm szépen – indult tálcájával az asztaluk felé, sarkában a másikkal.
– Kézrátétellel fizet. Gyógyítani is tud?
– Nem – válaszolt érzelemmentesen Rin.
– Sajnálom. Rossz vicc volt. Biztosan hallotta már rengetegszer – sétált mögötte Nam, mint egy igazi úriember, öltöny-nyakkendőben.
– Ami azt illeti, nem. Még soha – pakolt le Rin a hangosan beszélgető társasághoz.
Csendben fogyasztotta vacsoráját, látszólag teljesen unottan, mint aki nem figyel semmire, mégis válaszolt röviden minden kérdésre, ami felé irányult. Bár nem faggatták túl sokáig, hiszen nem szerették volna zavarni, amint pedig felelgetett nekik úgy érezték, így tesznek, ezért hamar feladták. Egymással kezdtek beszélgetni, mialatt azért Namjoon még nyújtott neki egy-két lehetőséget a becsatlakozásra, de nem élt vele. Bár a többiek nem így gondolták, Rin azért jól érezte magát és figyelt, csak ezt nem szerette volna kimutatni, ahogyan sohasem.
– Sajnálom Yoongi, de nem tudok egyszerre két helyen lenni holnap, a másik dolog pedig fontosabb – válaszolt Seokjin az egyik barátjának, mire Rin száján kicsúszott egy gondolata.
– Kivéve, ha kvantum szuperpozícióban leszel – vetette oda félvállról, mire mind a hét fiú megállt, mintha szobrok lennének és rászegeződött tekintetük. – Fizika... – fűzte még hozzá, miközben fel sem pillantva tányérjából folytatta vacsoráját.
Olyan természetesen vetette oda, mint aki eddig is kivette teljes mértékben a részét a beszélgetésből és ez is csak egy hétköznapi gondolat lett volna. Ki nem tudja ezt a tényt, pff, teljesen alap dolog. Ám amint megérezte magán a tekinteteket inkább csendben is maradt. Reménykedett benne, hamar túlesnek a meglepettségen és folytatják tovább a beszélgetést, mivel pedig Namjoon nem szerette volna kényelmetlen helyzetbe hozni, próbálta is terelni a témát. Viszonylag hamar sikerült, mire Rin észrevétlenül felsóhajtott. Inkább nem akar többet megszólalni az este, ennyi elég volt.
Amint elfogyott a vacsorája megköszönte a meghívást és a kellemes társaságot, ahogyan az egy gazdag sznobtól illik, majd vissza is indult a kis lakásba. Namjoon rohant utána, nem akarta egyedül elengedni, ráadásul ő is már fáradt volt.
– Kvantum szuperpozíció?
– Mi van vele?
– Nem is tudtam, hogy ilyesmikben jártas.
– Tanultam.
– És senki sem tud róla, hogy maga ilyen okos. Kész pazarlás az, amit nap mint nap dolgozik. Használhatná is a zseni eszét. Biztos vagyok benne, többet is tud ennél.
– Sok dolgot tanultam.
– Értem... Ténylegesen jól érezte magát? – érdeklődött Namjoon továbbra is, míg felfelé tartottak a liftben.
– Igen.
– Ennek örülök... Nem voltam biztos benne, hogy lejön. Épp készültem felvinni magának valamit, mikor megjelent.
– Kérhetek valamit? – vágott közbe, amint Namjoon levegőt vett.
– Igen, persze!
– Tegezz.
– Rendben. Azt hittem, igényt tart...asz a magázásra.
– Nem. Mások tartanak rá igényt, nem én.
– Értem. Így azért könnyebb beszélgetni – léptek ki a liftből Namjoon vezetésével.
– Nem szeretek beszélgetni.
– Remélem ez majd változni fog – értek az ajtóhoz és Nam kulcsa után kezdett kutatni. – Ettél ma mást is, vagy csak vacsorát?
– A tegnapi desszertet.
– Remek. Többször kéne azért, de ez is haladás – engedte be magukat a szobába.
– Ha nem gond, elmennék én zuhanyozni előbb. Fárasztó napom volt és szeretnék minél hamarabb ledőlni – dobta le zakóját Nam.
– Rendben – kezdett vetkőzni Rin is.
Tudta jól, a tömegtől felbukkanó rohama rendszerint sokkal később jelentkezik, mint a kiváltó ok,ezért engedte előre Namjoont. Reménykedett benne, csak akkor tör rá újra, ha már a zuhany alatt áll, mert akkor továbbra is titokban tudja tartani, ám végül a fürdőszobában sem érte utol. Kicsit félve tért vissza a közös légtérbe, ám lakótársa már mélyen szundított .Ez megnyugtató, így még az előtt el tud bújni, hogy kijönne rajta a teljes roham és egyáltalán nem fog feltűnni a másiknak semmi. Ám ez nem történt meg. Ezúttal nem lett rosszul, hiába várta az ágyban rajtra készen a tüneteket, azok nem mutatkoztak. Egyszerűen, minden gond nélkül aludt el a puha, meleg takaró alatt.
Remekül pihent, ráadásul reggel most nem is keltette fel a másik. Magától ébredt tizenegy óra felé. Meg is lepődött, hogy ezúttal csendben el tudott készülni Namjoon, majd le is lépett bármiféle zaj nélkül. Rin erre a napra sem tervezett semmi különlegeset, csupán olvasgatást, ezért nem kapkodta el a felkelést. Ráérősen öltözött fel, végül pedig ült ki a teraszra egy üveg vízzel. Ezúttal sem jutott eszébe napközben, hogy valamit enni kéne. Nem volt éhes és annyira elmerült a saját dolgaiban, hogy csak akkor jött rá, meg kéne mozdulni, mikor már nem tudott tovább olvasni. Visszamászott a lakásba és éppen bezárta maga mögött a teraszajtót, mikor Namjoon betoppant.
– Szia! Kiülsz? – üdvözölte őt az újonnan érkező.
– Nem. Bejövök – indult ágya felé.
– És ettél ma?
– Mmm... nem – vette kezébe az e-bookját, hogy tovább akar olvasni.
– Lejössz velem vacsorázni úgy, mint tegnap?
– Hát... Nem szeretnék belőle túl nagy rendszert csinálni – ült le ágyára.
– Akkor hozok fel neked vacsorát. Úgy eszel?
– Igen. Köszönöm.
– Szívesen... – sóhajtott nagyot Namjoon. – Ha hozok neked alapanyagot főzöl magadra?
– Nem valószínű.
– És ha rendelek, lemész érte?
– Lehet.
– Tudod, többször kéne enned egy nap – kezdett vetkőzni Namjoon. Most nem akart elvonulni, így Rin orra előtt dobta le a ruháit, kivéve boxerját, majd kapkodott magára egy kényelmesebb viseletet.
– Jó ez így.
– Én nem hinném. Holnap rendelek neked, majd menj le érte, ha jön a futár.
– Jó... – próbált belemerülni a könyvébe Rin.
– Mit szeretnél vacsorázni? – húzott magára egy pulcsit.
– Mindegy.
– Rendben... Akkor hozok valamit. Rohanok – pillantott Rinre, ki fel sem nézett rá.
– Jó – válaszolt szokásához híven röviden, mire Namjoon csak fáradtan sóhajtott egy nagyot, majd már sarkon is fordult vacsoráért.
Lent találkozott barátaival, akik marasztalni szerették volna, viszont ő Rinnel akart vacsorázni, ezért ezúttal nem maradt. Úgy érezte, több időt kell töltenie a lánnyal, ha meg akarja tudni, miért viselkedik úgy, ahogyan. Viszont erre a munkája mellett nem akadt túl sok lehetősége, így az estéket kellett kihasználnia, a sok finomsággal pedig remélte, sikerülni fog egy kicsit közelebb férkőznie a másikhoz. Rohant fel hozzá, ám mikor visszaért a szobába Rin már nem ült az ágyán. A fürdőszobában volt, hallotta is a zuhany csobogását, ezért meg kellett várnia. Addig kipakolt mindent és összeszedte gondolatait, hogy hogyan akarja feltörni lassan a másik páncélját, majd saját megjelenését is leellenőrizte a teraszajtó üvegében. Viszont Rin kivételesen sokáig nem jött ki a fürdőből. Már kezdett érte aggódni, hogy lehet rosszul lett, mivel eddig minden alkalommal hamar végzett, ám lassan felbukkant a lány, így elvetette az ötletet, hogy bekopog hozzá.
– Minden rendben? – érdeklődött az asztalnál ülve Namjoon, ki épp a telefonját nyomogatta.
– Igen – pakolta el ruháit Rin.
– Hoztam vacsorát. Remélem, azért éhes vagy picit – tette le mobilját.
– Igen.
– Megterítettem és elférünk ketten az asztalnál – húzódott arrébb mosolyogva Nam.
– Köszönöm – sétált oda hozzá a lány, ki rá sem pillantott.
– Biztos minden rendben? – csapta hátra füleit egy pillanatra Namjoon, amint érdeklődött.
– Igen – ült le Rin is az asztalhoz, majd pálcikákat véve kezébe kezdett is bele a vacsorába.
– Nem úgy tűnsz.
– Miért? – evett lassan.
– Piros a szemed – vizsgálgatta a másikat Namjoon.
– Belement a tusfürdő.
– Értem... – grimaszolt Nam, de elengedte egyenlőre ezt. – Jó étvágyat! – látott hozzá ő is.
– Neked is.
Majdnem szó nélkül fogyasztottak el mindent. Rinnek annak ellenére, hogy nem evett egész nap semmit, úgy tűnt, feneketlen gyomra van, Namjoon pedig hagyta, hogy annyit fogyasszon amennyit csak bír. Bár eltartott egy ideig, de türelmes volt vele, végül pedig ketten pakoltak el, nem kellett neki egyedül rendezkednie.
– Holnap elmosogatok, ha hazajöttem – dobta be a pálcikákat a mosogatóba, ahol már állt egy-két tányér és pohár is.
– Jó – dőlt le ágyára Rin és olvasott is tovább.
– Mit olvasol?
– Gazdaságtant.
– Azt hittem, nem érdekel, hogy mire költesz – ült le saját ágyára Nam.
– Nem is.
– Akkor hogy-hogy ezt olvasod?
– Ehhez most több kedvem volt.
– Mást is szoktál?
– Igen – hát Rin nem bizonyult egyszerű esetnek, még akkor sem, ha olyasmi volt a téma, ami érdekelhette.
– Miket?
– Éppen ami érdekel.
– És az mi? Szerelmes regények?
– Az is.
– És még?
– Fizika, kémia, horror... – hallgatott el a cseppnyi információ közlése után.
– Szóval mindent.
– Igen.
– Jó sok időd van.
– Igen.
– Nem vagy az a beszélgetős ember, igaz? – sóhajtott Namjoon. Lassan kezdett beütni a kajakóma neki és fáradt volt a munka miatt is, ezért aznapra feladta a próbálkozást.
– Igen.
– Azért remélem, majd velem fogsz beszélgetni, ha már egy hónapra össze vagyunk zárva.
– Nem valószínű.
– Én azért bízom benne – bújt be takarója alá Namjoon.– Jó éjszakát!
– Neked is – tette le Rin az e-bookját, majd Nam meglepetésére lekapcsolta a villanyt. Mintha figyelt volna a másikra, hogy az aludni szeretne, ezért alkalmazkodott is hozzá. Úgy tűnt, sokkal több emberség szorult bele, mint mutatta.
Namjoon pedig elhatározta, ezt jutalmazni fogja, ezért újból csendesen készült el reggel, ráadásul plusz időt szánt arra, hogy elmenetele előtt még egy kis édességet is felcsempésszen lakótársának, hogy az biztosan reggelizzen. Kicsit aggódott amiért napi egyszer étkezett. Egyáltalán nem volt egészséges, ez pedig néha látszott is rajta, bár a ruhái igyekeztek eltakarni. Namjoon vigyorogva indult munkába, majd az egész napját jókedvűen töltötte, hiába találkozott goromba üzletemberekkel és új problémákkal a cégénél. Nem tudták letörni a kedvét, ráadásul ezúttal az időérzékét sem vesztette, mivel végig arra gondolt, hogy Rinnek ebédet kell rendelni, amit délkörül meg is tett. A lány már ébren volt és olvasott a teraszon, ahogyan szokott, mikor megszólalt a csengő. Először nem tudta mi az, majd reménykedett benne, nem hozzá csengetnek, végül azonban nem volt szerencséje. Megjött a futár a Namjoon által rendelt kajával, amiért természetesen le kellett mennie. Így is tett, bár nem szívesen, hiszen nem volt vállalható formában, ezért felkapott egy maszkot. Arra számított, fizetnie kell majd, de a másik már ezt is elintézte. Rin egészen addig rá sem jött, hogy éhes, míg meg nem érezte az étel illatát. Felérve a lakásba kicsomagolta a zacskóból, melyben desszertet is talált. Sok kaja volt, meg sem tudta enni egyszerre őket, pedig előző nap ennek a dupláját is elfogyasztotta vacsorára, ám a kis édességet így is elpusztította. Jól esett neki, hogy Namjoon törődött vele, viszont ahogyan korábban minden más embernél, úgy nála is azt várta, hogy mikor fogja kimutatni foga fehérjét, mikor derül ki, hogy ezzel mit akar elérni. Nem hitte már el az emberek önzetlen kedvességét, mert sohasem találkozott vele. Így a néhány percnyi boldogság után, hogy Nam nem a pénzért törődik vele, azonnal elöntötte a rossz kedv, miszerint de, igenis azért törődik vele a másik, hiszen pénzt kérni ment hozzá, szóval valószínűleg ez is csak egy marketing fogás.
– Szia! – ért vissza este Namjoon, mikor Rin már újból ágyán ülve olvasott, majd kapkodva vetkőzni kezdett. – Megjött az ebéd? – nyitotta ki a szekrényt.
– Igen.
– Meg is etted?
– Nagyjából.
– És lejössz most vacsorázni hozzánk?
– Nem.
– Kár... – szomorodott el kicsit Nam, miközben lehajtotta füleit. – Viszont ma lent eszek a fiúkkal és csak utána hozok vacsorát. Ha mégis meggondolnád magadat – kapott fel egy pólót.
– Rendben.
– Azért várlak.
– Jó – olvasgatott Rin.
Namjoon csak fújtatott egyet, de tudtad, nem tehet semmit, hiszen ha erőlteti, akkor az eddig kiépített kapcsolatuk elvész és kezdheti elölről. Csupán elköszönt Rintől és fordult is ki az ajtón. Rohant barátaihoz. Ám a lány elgondolkozott, hogy kicsit ki kéne mozdulni, ráadásul az edzését is folytatnia kéne, különben a rohamok elszaporodhatnak. Kicsit még elmélkedett, menjen, ne menjen, nem tudja, viszont a végén mégis elhatározta magát, hogy csatlakozik megint a fiúkhoz. Megkockáztat egy későbbi rohamot, de csak azért, mert hamarosan az edzőterembe is egyedül kell lenéznie, arra pedig külön fel kell készülnie. Ezért picit összekapta magát, megigazította a haját és szebb ruhákat is vett fel, mint az otthonülős kényelmes melegítő, mielőtt elindult. Leérve ugyanott kereste a fiúkat, ahol korábban megtalálta őket és úgy tűnt, az a törzsasztaluk. Ott ültek heten, nevetgéltek és még néhányan nyammogtak valamin, azonban Namjoon már láthatóan végzett, mert egyetlen egy üveg víz volt csak előtte, melynek kupakjával játszott, miközben valamit magyarázott. Rin először odament hozzájuk köszönni és érdeklődni, hogy odafér-e. Puszta udvariasság, amit megtanult, mert a sznob családja belenevelt, majd csak utána ment válogatni Nammal a nyomába.
– A grillezett csirke ma különlegesen finom – tett javaslatot.
– Tésztázok.
– Rendben... Hogy-hogy lejöttél? – érdeklődött, miközben próbálta elrejteni mosolyát és nyugalomra inteni lengedező farkas farkát.
– Éhes vagyok.
– Végre. Azt hittem, sohasem érzel éhséget.
– Ritkán.
– Innivalót hozhatok neked? Kólát?
– Teát, köszönöm – adta oda poharát Namjoonnak, ki azonnal ment is neki tölteni egy kis teát.
Namjoon ezúttal emberinek tűnt, mivel pedig Rin sem puccos ruhában ment le, így egészen beleolvadtak a tömegbe, mely kicsit veszélyes volt a lány számára. Ám jól érezték magukat, vagyis viszonylag. Namjoon örült, amiért a másik is felbukkant, társaságban van és eszik is, Rin pedig csak egyszerűen, hallgatta a körülötte folyó beszélgetést. Olykor jobb kedvre derült, amiért van egy társaság ami befogadja, máskor pedig viszolyogva nézett körbe a tömegen, hogy milyen sokan vannak körülötte, aminek egyáltalán nem örült, mert tudta, később rosszul lesz tőle. Lassan fogyasztotta el vacsoráját, majd míg teáját is megiszogatta mutatott egy kis érdeklődést figyelem formájában a társaság felé. Mindenkit szemügyre vett ez idő alatt, hogy ki milyen hibrid, azonban amint kiitta az utolsó kortyot, már állt is fel, elköszönt és indult volna vissza a lakásba.
– Nem maradsz még kicsit beszélgetni? – érdeklődött Namjoon.
– Nem szeretnék.
– Akkor jó pihenést nektek – köszönt el tőlük Nam egyik barátja.
– Ne maradjak még?
– Nem kell, holnap úgyis találkozunk. Menj csak – nyugtatták a többiek, mialatt Rin már a tálcáját tette vissza.
– Akkor este itt. Szokásos. Köszönöm srácok! – pattant fel, majd már rohant is a lány után.
Természetesen nem szóltak egymáshoz a liftben, ahogyan sohasem beszélgettek igazán, még ha Namjoon erőlködött is. Felérve azonban újból próbálkozott, hátha tudja folytatni a lassú, de biztos haladását kapcsolatukban.
– Szimpatikusak a fiúk azért? – zárta be az ajtót, míg Rin ledobta cipőit.
– Aranyosak.
– Remélem, azért hamarosan fogsz velük beszélgetni egy kicsit – vetkőzött le kicsit Namjoon, majd a konyha felé indult. – Elmosogattál?
– Ráértem – ült ágyára Rin és már éppen kezébe vette volna e-bookját, mikor megcsörrent telefonja. Őt ritkán keresték, főleg ilyen formában, ezért tudta is, hogy ki az. – Szia apa! – vette fel, de arca cseppet sem változott. Nem úgy tűnt, mint aki örült a hívásnak, vagy bármilyen érzelmet is mutatott volna a hívó felé. Csupán felkelt az ágyról és a terasz felé indult, hogy kiüljön és ne hallja a másik, miről beszélgetnek.
– Kislányom, a hibrides befektetésed miatt kereslek.
– Igen?
– Olvastam az interneten és megkérdeztem az asszisztensedet is ennek hitelességéről. Mit keresel a hibridszállón?
– Megnézem, hogy megérdemlik-e ezek az emberek a befektetést.
– Hibridek. Értem... Tudod, mennyire nem rajongok értük.
– Tudom.
– És azt is tudod, hogy sajnos ebben van a jövő, ezért kénytelen vagyok beletörődni, hogy ilyenekbe fektetsz pénzt, mert muszáj mások előtt megtennünk ezt a lépést. Nem maradhatunk le, sajnos nem ignorálhatja a család a hibrideket örökké.
– Igen, tudom – hallgatta apját, miközben Namjoon halkan felbukkant és egy pokrócot terített rá.
– Intézd úgy, hogy nekem ne kelljen ezzel foglalkozni. A gondolattól is rosszul vagyok, hogy hibridekkel kell szóba állnom, vagy üzleti partnerként kezelnem őket. Nem érdekel semmi velük kapcsolatban, de ne vigyenek el sok pénzt. Egyáltalán nem rajongok a döntésedért.
– Tudom. Majd én foglalkozok ezzel, ne aggódj – válaszolt, Nam pedig próbált egy hang nélkül eltűnni a teraszról.
– Remélem is!
– Így lesz, apám. Nem kell majd ezzel foglalkoznod.
– Jó! Csak erről szerettem volna beszélni. Jó éjszakát lányom!
– Szia apa! – tették is le a telefont, majd Rin visszaindult a lakásba, ahol Namjoon épp ruháit rendezgette. – Köszönöm a takarót! – tette le azt a másik ágyára.
– Az édesapád nem rajong értünk – pillantott Rinre Nam. – Nem akartam hallgatózni, bocsánat.
– Semmi gond. Nem szeret titeket, igen. Viszont nem ellenzi a döntésemet. Nem kell aggódnod, megkapod a pénzt.
– Nem amiatt aggódok. Miattad. Ebből még komoly gondod lehet, ha az apád ennyire nem szívlel minket – csukta be szekrénye ajtaját Nam.
– Nem kell engem féltened. Nem lesz gond – terült el saját helyén Rin.
– Akarsz te menni elsőnek fürdeni? Menj nyugodtan.
– Menj csak.
– Jó – kezdett vetkőzni Nam, majd el is foglalta a zuhanyt.
Rin tudta, hogy az apja nem fog örülni a hírnek, ha megtudja. Kicsit mélyebb beszélgetésre számított, nagyobb fejmosásra, de úgy látszik, nem volt kedve hozzá. Biztosan nem akarta elrontani a kis luxus üzleti útját ezzel, bármerre is járt, bár ennek Rin csak örült. Gyorsan túlesett ezen is, így maradtak a hétköznapi problémák számára, amivel most sokkal könnyebben tudott megküzdeni, mint máskor.  Ám kicsi félt, hogy így az apja által nyújtott idegesség, mely minden egyes beszélgetéskor a gyomrába ült, összeadódik majd a tömeggel és újra rohamot kap, ám ezúttal Nam előtt. Míg ott feküdt az ágyon erre gondolt. Hogy most kontrollálnia kell, vagy nagyon csendben letudni, nehogy kiderüljön. Ezért hálás is volt, mikor a másik viszonylag hamar végzett, majd átadta a fürdőt. Rin azonnal elfoglalta hosszú időre, mialatt társa rendesen megszárítkozott és még kicsit dolgozni is kezdett laptopján.
– Minden rendben? – érdeklődött, amint a lány újra megjelent.
– Persze – pakolta le holmijait.
– Mostanában sokáig vagy bent. Remélem azért, mert már otthon érzed magadat.
– Valami hasonló. Dolgozol? – feküdt le ágyára, majd olvasni kezdett.
– Igen. De ha aludnál, befejezem.
– Nem kell.
Azonban ahogyan ott fetrengett a kis e-bookjával, miközben Nam nagyban gépelt, csak elszundított akarata ellenére. Hogy ne feküdjön rá a kütyüre, Namjoon kivette kezeiből mikor észrevette, már csukott szemmel pihen a másik, majd elpakolt és lekapcsolva a villanyt ő is lefeküdt. Kedves gesztus volt tőle, de ő tényleg figyelt a másikra.

Nam rászokott a csendben elkészülésre, hogy lakótársa rendesen kipihenhesse magát, továbbá arra, hogy rendel neki ebédet. Bár szerencséje volt, hiszen Rin éppen akkor indult vissza az edzőteremből, mikor a futár megérdekezett. Így nem kellett kétszer fordulnia, ráadásul a napi mozgást is letudta. Már megérte elhagyni a lakást. Semmi változás nem volt a kaját illetően, hiszen Namnak megvolt a bevált menüje, csak azt egészítette ki némi desszerttel és extra kalóriával. A nap ezután úgy folytatódott, ahogyan szokott. Rin olvasott, semmi egyebet nem csinált, míg a másik haza nem ért és kis beszélgetést nem kezdeményezett vele este. Végül lementek vacsorázni, majd visszatérve a szobába megpihentek, miután már mindketten magukra öltötték pizsamájukat. Namjoon próbálkozott, de a lány továbbra sem volt túlságosan nyitott, mivel pedig már ő is fáradt volt, nem húzta túl sokáig a harcot, elvégre jött a hétvége, amit teljesen a másiknak akart szentelni és melyről az még semmit sem tudott. Csak reggel szembesült vele, mikor telefonjára ébredt, hogy Nam még mindig ott fekszik az ágyban mobilját nyomkodva.
– Nem dolgozol? – érdeklődött, ami részéről ritka volt.
– Hétvége van. Most nem – tette le telefonját. – Jó sokat tudsz aludni – mosolygott.
– Szoktam – kelt fel és nyújtózott egy kicsit.
– Lenne kedved kimozdulni kicsit?
– Nem szoktam.
– Mozi esetleg? Csak érdekel valami. Vagy egy séta? Esetleg ehetünk valami puccos étteremben ma, ha azt jobban szereted.
– Muszáj? – szedte össze ruháit Rin aznapra.
– Kicsit ki kéne mozdulnod.
– Csendben maradsz, ha megteszem?
– Maximum az este folyamán.
– Jó... még meggondolom – ment és már be is foglalta a fürdőszobát Rin.
Végül úgy döntött, kimozdulhatnak, de szigorúan csak egy helyre, ami végül a mozi lett. Semmi bámészkodás, sem vásárolgatás, csak a film, utána pedig azonnal vissza a lakásba. Namjoon ugyan belement, mert örült, hogy a lány ki beleegyezett, viszont ez a szigorú menetrend már kevésbé tetszett neki. Rendesen beöltöztek, maszkot és kapucnit is húzott Rin, nehogy bárki lerohanja amíg emberek között jár, amit ritkán tett. A vagyon miatt sokan ismerték, emiatt minden helyre VIP-ként érkezett testőrökkel, hátsóajtón és társai. Ritkán járt hétköznapi emberek között hétköznapi kinézetben.
– Megfogom – vette ki Rin kezéből Namjoon a kukoricát, miután már beértek a terembe és kényelembe helyezkedtek, hogy a másik is el tudja rendezni a dolgait.
– Nem tudtam, hogy van ilyen mozi – vette le cipőjét, majd felült ő is a kanapéra lábait felhúzva.
– Mostanában lett divat.
– Kényelmes. Köszönöm – vette vissza a kukoricát, ám még nem evett bele, várta a sötétítést, hogy az emberek ne láthassák.
– Reméltem, hogy tetszeni fog. Szereted a szuperhősös filmeket?
– Mondjuk.
– Láttad mindet? – rágcsált Namjoon.
– Igen. Van időm rá.
– Te is egy szuperhős vagy.
– Hmm?
– Segítesz másoknak, még ha csak pénzzel is. De ha te nem lennél, akkor nem lenne aki ezt megtenné. Akkor én sem tudnám, kihez forduljak most.
– Mindenki a pénzemért jön hozzám – nézelődött Rin.
– Azért nem teljesen. Eleinte tényleg csak azért akartam tőled időpontot, de örülök, hogy hagyod, hogy megismerjelek. Sok dolgot hallottam rólad és szeretném, ha valamiféle baráti kapcsolat is szövődne közénk. A pénzed csak az üzlethez kell, azt már megkaptam, akkor miért fordítanék még energiát arra, hogy megismerjelek?
– Hátha kell több.
– Akkor újra megjárom az útját, ha megint olyan beruházás kellene amit nem tudok egyedül intézni, ami nem az, hogy kihasználom a kialakított baráti kapcsolatunkat.
– Ezt sokan nem így gondolják.
– Akkor ők alja emberek. De így már értem, miért nincsenek barátaid. Senkiben sem bízol?
– A beosztottjaimban.
– Akiknek nem fizetsz.
– Veled lakok egy szállón majd egy hónapig. Nincs ott senkim, senki sem tud rólam. Elvileg nem ezért kéred a pénzt szóval de, benned bízok.
– Azért ezt nem nevezném annak. Tudják, kit keressenek, ha veled valami történik. Felelősséggel tartozok érted, amennyire pedig teszel mindenre általában, úgy gondolom, az sem érdekelne, ha megölnélek egyik este. Talán még örülnél is neki. Ez részedről nem bizalom, inkább csak valami menekülési lehetőség megragadása.
– Némítsd le a telefonodat!
– Érzékeny téma, tudom... Azért remélem, egyszer majd tudunk rendesen is beszélgetni egymással és elhagyjuk a felszínes kommunikációt – turkált zsebében, miközben letette kukoricáját a fotelba.
– Addig megfogom neked. Ne boruljon ki – segített neki Rin.
Nem akarta senkivel sem elmélyíteni a kapcsolatát. Elege volt a barátokból, akik különféle hátsószándékkal közelítenek felé, teszik a szépet, nyájas bárányok, majd egyszer csak megmutatják foguk fehérjét és a rájuk ruházott titkokkal zsarolásba fognak, mert pénz kell nekik. Ezt és ennek minden variációját rengetegszer játszották el vele, míg évekkel ezelőtt bele nem unt, majd fel nem adta. Elfogadta már a csendet és a magányt, meg is szerette, ezért nem örült Namjoon nyílt tervének. Se kedve, se energiája nem volt arra, hogy megpróbálja elüldözni a másikat, vagy végigjárja vele újra azt az utat, melyet már olyan jól ismert.
A filmet teljes csendben nézték végig. Rin is megszabadult a maszkjától, amint besötétítettek, és nekiesett a kukoricának. Időközben hol ujjaival babrált, hol pólója szélével, hol pedig Namjoon farkas farkával, ki direkt erre pályázott. Rin messzire menekült a kanapé másik végébe, nehogy hozzáérjen társához, ám az szánt szándékkal dobta puha farkincáját kettőjük közé, ami vonzotta is a lány kezét. Addig kommandózott, míg végül Rin ölébe nem tudta azt tenni, a másik pedig simogatni nem kezdte. Észre sem vette, annyira elmerült a filmben, hogy már a kukorica mellett mással is foglalkozik. Csak akkor tudatosult benne, mikor újra felragyogtak a fények, felhúzta maszkját és nézelődni kezdett.
– Bocsánat – emelete ki öléből Namjoon farkas farkát.
– Semmi gond. Jól esett. Nem volt kényelmetlen.
– Észre sem vettem.
– Nem baj. Gondolom nem vagy éhes öt liter kukorica után.
– Az nem. De mosdóra szükségem lenne.
– Rendben. Itt tuti sor van most, de a többinél lehet nem. Menjünk! – állt fel Nam miután összegyűjtötte a szemetüket.
Miután tettek egy kis túrát, hogy útba ejtsék a vécéket, már haza is indultak. Rin nem akart vásárolni, Namjoon pedig nem erőltette, inkább kedvében járt. Szeretett volna beszélgetni, ám megígérte neki, hogy ha kimozdul vele, akkor csendben lesz, ezért nem tette. Inkább leült laptopjával az asztalhoz e-maileket olvasni, míg Rin kitelepedett a teraszra a maradék időre, míg fent volt a Nap. Mindenki a saját dolgával foglalkozott. Semmi extra nem történt ezek után. Rin vele vacsorázott lent a fiúkkal, ahonnan azonnal felmenekült a lakásba, amint lehetett, majd a szokásos esti rutin után mindketten lefeküdtek pihenni. Ugyan másnap sem dolgozott még rendesen Nam, azonban magár hagyta Rint, hogy a barátaival is lehessen kicsit. Így a lány kiélvezhette a magányt, amit annyira szeretett, természetesen csak azután, hogy az edzését letudta. Namjoon most is rendelt neki ebédet, annak ellenére, hogy a környéken volt és vihetett is volna fel neki. Szokásos rutin ezúttal is. Olvasás egész nap, este vacsora a fiúkkal teljes csendben, majd zuhany, még egy kis olvasás és alvás. Így telt mindennapja, melyeket csupán egy-két hétvége zavart meg, amikor Namjoon nagyon ki akart mozdulni. A kis beszélgetések tovább folytatódtak felszínes dolgokról, mivel már Rin tudatosan védekezett Nam szándéka ellen. Ám Namjoon lassan vesztette a türelmét és néha felmordulva megjegyezte, milyen lehetetlen alak a másik, aki ezt egyáltalán nem vette magára. Végül azonban csak kiderült, miért lett olyan mérges néhány alkalommal a másik. Rin arra ébredt egyik este, mikor átfordult másik oldalára, hogy Nam az ágya szélén ül és fejét fogva idegesen csapkod farkával háta mögött. Nem csapott nagy zajt, máskor fel sem kelt volna ilyesmire a lány, puszta véletlen volt, hogy ezúttal ilyen éberen mozgolódott takarója alatt. Nem szólalt meg, csupán figyelte lakótársát, ki láthatóan gondterheltnek tűnt. Egyre hangosabban és nagyobbakat sóhajtott, majd felpattant ágya széléről és kisietett a teraszra. Rint érdekelte, mi van a másikkal, ezért ő is felkelt. Eleinte csak figyelte, amint Namjoon a korláton támaszkodik és farkát idegesen lengeti, végül azonban annyira kíváncsi volt, hogy csatlakozott hozzá.
– Felkeltettelek? – érdeklődött azonnal Nam, amint megmozdult a teraszajtó és füleit a másik felé forgatta.
– Igen.
– Bocsánat – támaszkodott továbbra is.
– Nem gond... Minden rendben?
– Sosem érdeklődsz irántam. Kellemes meglepetés egy ilyen borzasztó estén.
– Szóval nem vagy jól.
– Telihold van. Ilyenkor nem tudok aludni, ideges vagyok a semmi miatt. Kimerítő időszak... Elég fáradt vagyok pár napig.
– Nem is dolgozol?
– De. Azt muszáj, nincs helyettem senki.
– Alvás nélkül?
– Nincs más lehetőségem.
– Gyógyszer?
– Nem igazán használ. De túlélhető a dolog. Csak fárasztó.
– Ezért voltál olyan türelmetlen is?
– Igen. Valószínűleg. Sajnálom.
– Akkor most senki se alszik a szállón.
– De. Kevesekre hat ilyen rosszul a Telihold. Nem mindenki szenved ennyire. Feküdj vissza nyugodtan, elleszek egy darabig – sóhajtott nagyot.
– Ha nincs szükséged semmire.
– Nincs. Nem tudsz segíteni.
– Rendben – hagyta ott Namjoont a teraszon Rin.
Visszaaludt, míg a másik a teraszon járkált és idegeskedett. Ez a vérében volt, nem tudott vele mit kezdeni. Legszívesebben lement volna futni, de az edzőterem már nem volt nyitva, sötétben pedig a szabadban nem volt a legbiztonságosabb. Ezért így próbált úrrá lenni a baján, mely hajnal közeledtével enyhült. Végre képes volt ő is lepihenni, bár csak egy-két órája maradt. Ramatyul is ébredt ennyi idő után. Látszott rajta hulla, de muszáj mennie, mert senki sem végzi el helyette feladatait.  Fáradt volt ahhoz, hogy teljes csendben tudjon elkészülni, de Rin akkor is felkelt volna, ha ez sikerül neki. Kíváncsi volt, milyen passzban van Namjoon.
– Nem akartalak felébreszteni – jött ki a fürdőből Nam, ki azonnal megpillantotta az ágyon ücsörgő Rint.
– Fel akartam kelni. Hogy vagy?
– Fáradt vagyok, de ez mindig ilyen – öltözködött kapkodva Namjoon. – Ebédet rendelek neked most is, este pedig jövök. Vacsora?
– Fent ennék.
– Akkor majd hozok fel, ha végeztem.
– Nem akarsz te is itt enni? Legalább pihenhetnél.
– Lent szoktam a srácokkal.
– És ha megkérlek?
– Nem tudom még – kötötte meg kapkodva nyakkendőjét. – Elkések, majd jövök – kapta fel zakóját és táskáját, majd el is hagyta a lakást.
Rin most először próbált meg foglalkozni a másikkal, mivel egy kicsit tényleg aggódott érte, viszont ez fel sem tűnt neki, annyira rohant. Természetesen ennek örült a lány, hiszen nem szerette volna, ha társa megint elkezd egy mélyebb monológot, miszerint végre megnyílik és nem is olyan unott, nemtörődöm személy, mint amilyennek mutatja magát. Ennek örömére Rin visszafeküdt aludni. Nem tervezett edzést aznapra, így a futárra kelt, ki az ebédet hozta neki Nam jóvoltából. Miután azonban azt elfogyasztotta rendbe szedte magát, majd lement a boltba nézelődni. Főleg kávét akart, de némi harapnivaló után is kutatott, minek eredményeképpen egy nagy szatyorral tért vissza a lakásba. Nagyjából azzal is tisztában volt, hogy mikor ér haza Namjoon, mivel pedig szerette volna marasztalni, hogy pihenjen kicsit, ezért úgy is rendelt enni, hogy az kicsivel lakótársa előtt érkezzen meg. Ám sajnos ő nem olyan volt, mint a másik.
– Wow... Mi ez a sok... kaja? – toppant be az ajtón Namjoon, ki azonnal meg is torpant.
– Nem tudtam, mit szeretnél majd enni, ezért mindenből rendeltem – ellenőrizte a vacsorát Rin. Minden zacskóba belenézett.
– Hát... Én mindent megeszek, szóval elég lett volna egyféle, az is elfogyott volna, de köszönöm. Így nem fogok lemenni, nehogy kárba menjen a kaja – csukta be maga mögött az ajtót, majd le is pakolt.
– Legalább pihenhetsz.
– Ezért rendeltél? – kezdett átöltözni.
– Nem aludtál, fáradt lehetsz.
– Ebben igazad van. Kedves tőled... Mi lelt téged, hogy aggódsz?
– Nem akarok megint miattad felkelni este, vagy hallgatni a morgós éned, ami biztosan rosszabb ha fáradt vagy – hazudott. Volt elég ideje ezt kigondolni.
– Szóval aggódsz értem. Mindenki azt mondja, semmi se érdekel téged, nem törődsz másokkal. Jól csinálod a megtévesztést.
– Mit akarsz enni? – terelte a beszélgetést.
– Ahogy érzem, mindenféle hús van, úgyhogy mindjárt választok valamit, csak felkapok egy pólót – vette le ingét.
Széles választék tárult elé, így könnyedén válogathatott kedvenc ételei közül Namjoon. Éhes volt, ezért nagy kényelemnek bizonyult számára, hogy házhoz ment a vacsora, ám hiába falt fel annyi mindent, attól még maradt kaja rendesen. Pedig még Rin is segített. Mikor elpakoltak a hűtőbe újabb meglepetés érte, miszerint a másik bevásárolt apróságokat.
– Kávéért mentem, így indulás előtt te is tudsz inni reggel.
– Te szoktál egyáltalán kávézni?
– Nagyon ritkán. Most lefekszel?
– Igen. Gyorsan zuhanyzok és ledőlök, hogy tudjak aludni egy kicsit. Aztán úgyis felkelek az éjszaka közepén. Nem fogok tudni túl sokat pihenni. Köszönöm a vacsorát.
– Szívesen – majd Nam már rohant is egy gyors zuhanyt venni.
Annyira sietett, hogy ezúttal próbálta minél szárazabban tartani farkasrészeit, majd amint lehetett, még néhány vizes tinccsel le is dőlt pihenni. Ahogyan elterült azonnal aludt is. Láthatóan nagyon fáradt volt, de nem tudott mit tenni ez ellen. Rin csendesen járkált míg ő is lezuhanyzott és bemászott takarója alá. Mivel az e-bookon nem tudott olvasni ezért telefonján nézelődött tovább az interneten. Ritka alkalmak egyike volt, hogy a világhálón szörfölget, de nem is tartott sokáig. Lassan ő is elaludt, pont akkor, mikor Nam forgolódni kezdett. Szinte váltották egymást, de egyikük sem akarta a másikat felébreszteni, ezért ő ki is vonult a teraszra. Egy pillanatra eszébe jutott a takaró, azonban kint nem érezte hogy fázna. Fűtötte a farkas fele, ami éppen uralkodott rajta a Telihold miatt. Persze ezúttal is egész éjszaka járkált, majd alig egy-két órára tudott visszadőlni reggel, ami rendesen kezdte szétszedni őt. Bár rendszeresen esett át ilyen napokon, azért nehéz volt minden alkalommal a túlélés. Úgy ébredt, mint aki két napja nem alszik, ami részben igaz is volt. Percekig ült ágya szélén erőt gyűjtve, miközben Rin követte példáját és csak szemlélte álmos társát.
– Maradnod kéne és aludnod napközben.
– Anélkül is túlélem – sóhajtott nagyot Nam, majd fáradtan felkelt ágyáról és lassan megindult a fürdő felé, hogy kicsit összekaparja magát.
Míg ő odabent tevékenykedett Rin főzött neki egy kávét. Ha már csak ezért ment le vásárolni, akkor akart is élni a lehetőséggel. Namjoon örömmel fogadta a kedvességet, láthatóan feldobta a napját és némi erőt merített belőle, viszont ezúttal nem volt már ereje megjegyezni, hogy a másik mennyire hazudik a környezetének és valójában milyen emberi, figyelmes, kedves teremtés. Felhörpintette a kávét, majd ahogyan előző alkalommal is, kapkodva felöltözött és elrohant. Rin napja úgy telt, mint a többi, kis edzéssel tarkítva. Kapott ebédet ajándékba, mint mindig, este pedig hazaesett Namjoon, ki csak eltántorgott az ágyáig.
– Akkor ma nem mész le enni gondolom – üdvözölte őt Rin, ki saját takaróján ülve olvasott, de egy picit szüneteltette azt a másik kedvéért.
– Nem – lazította ki nyakkendőjét, majd ledobta és ráfektette zakóját.
– Valami kaját rendeljünk?
– Nem... majd eszek a tegnapiból. De előbb alszok – dőlt le.
– Nem vagy éhes?
– Most fáradt vagyok.
Rin nem faggatta tovább a másikat, ki rögtön elaludt, látszott rajta. Hagyta pihenni. Eléggé kimerült, nem szabadott volna bemennie sem szerinte dolgozni, de hajthatatlannak bizonyult reggel. Bár a lámpa fényénél sem zavartatta magát Namjoon, azért a lány lekapcsolta azokat, hogy biztosan ne keltse fel őt egyikkel sem. Újból elővette telefonját, ám ezúttal keresett valami egyszerű játékot magának és arra fordította idejét, mintsem hülye bulvárra, vagy híreknek álcázott hazugságokra. Telt az idő, hamarosan elment zuhanyozni, majd visszadőlt és már álmosodott mikor Nam forgolódni kezdett. Pár perc múlva fel is ébredt, bár nem túlságosan fitten.
– Még ébren vagy? – lepődött meg.
– Igen. Most akartam aludni. Meddig tart ez?
– Ma már fogok tudni aludni, de most kicsit rosszul is érzem magamat. Eszek meg fürdök. aztán visszafekszek – kelt ki ágyából.
– Fogsz tudni aludni?
– Rosszul, de jah. Jó éjt neked!
– Köszi.
Ám Rin megvárta a másikat vacsorájával és zuhanyzásával együtt. Csak akkor tette le mobilját, mikor Namjoon párnára hajtotta fejét. Ugyan a lány jó alvó volt, azonban egyszer-kétszer megébredt picit, hogy a másik forgolódva szenved saját helyén. Nem cserélt volna vele. Még azokért a puha fülekért sem. Tényleg nagyon kínlódott, reggel pedig, mikor megszólalt telefonja, hogy kelni kell és munkába menni, sokkal ramatyabbul nézett ki. Egyáltalán nem érezte jól magát, de nem csak a kialvatlanság miatt. Valami más is megtámadta a szervezetét, amivel már nem akart dolgozni menni, bár ez egy kis mérlegelésre szorult, mielőtt döntött.
– Hogy vagy? – érdeklődött Rin, miközben a felkönyökölt Namot nézte, ki lógatta fejét.
– Szarul... De nincs senki a helyemre.
– Viszont betegen nem fogsz túl meggyőző és tiszteletre méltó példát mutatni.
– Ebben igazad van... – lihegett Namjoon. – Remélem a betegségre való hivatkozást elfogadják majd – nyúlt telefonjáért, majd visszadőlve ágyába intézett is néhány hívást.
Rin már rég volt olyan helyzetben, hogy valaki beteg lett mellette és neki kellett volna foglalkoznia vele. Tulajdonképpen igazán soha nem kellett senkit sem ápolnia, mert a testvéreit is az inas gondozta, ha betegek voltak. Ezért őt is hívta fel elsőnek némi segítségért, hogy mit is kéne most csinálnia. Az inas természetesen felajánlotta szolgálatait, hisz ezért kapta fizetését, így még a délelőtt folyamán beállított a lakásba gyógyszerekkel és némi forró levessel, miután Rin kifaggatta Namot a tünetek felől.
– Bátorkodtam vényre kapható gyógyszereket hozni kisasszony – pakolt le az asztalra. – Hogy van kedves uram?
– Elég rosszul, de majd jobban leszek, főleg a kedvessége miatt. Köszönöm.
– Ez a dolgom.
– Hogy kell szedni? – olvasgatta a dobozokat Rin.
– Itt egy papír, amit az orvos írt – kotort ki egy cetlit a zacskóból. – Ezen az is rajta van, hogy maximum mennyit szabad egy nap.
– Értem.
– Azt is ráírta, mit nem szabad éhgyomorra.
– Rendben.
– Lázat mérjen az úrnak rendszeresen. Az orvos azt mondta, azt folyamatosan csillapítani kell, ha harmincnyolc felett van, mert csak gyengíti a szervezetet és lassabban épül fel. Így tud majd pihenni is közben.
– Rendben – bólogatott Rin.
– Kisasszony, szeretném megjegyezni, hogy lehet fertőző az úr. Nem sértésként. Viszont önnek azt javasolnám, költözzön addig másik lakásba, vagy még jobb esetben inkább haza. Én szívesen maradok foglalkozni az úrral, amennyiben ön ezt kívánja.
– Maradok, maga menjen csak vissza a szabadságára.
– Biztos ebben, kisasszony?
– Persze. Még nagyjából egy hetet itt vagyok, az alatt csak felgyógyul, nem igaz?
– Valószínűleg, de ha ön is elkapja, akkor az tovább tart.
– Legalább tovább pihenhetek – rendezte szét napszaknak megfelelő csoportokba a gyógyszereket.
– Ahogy kívánja kisasszony... Az orvos azt javasolta, hogy sok gyümölcsöt fogyasszon az úr. Annak ellenére is, hogy félig farkas.
– Majd észben tartom. Köszönöm! Menjen csak vissza pihenni.
– Köszönöm kisasszony! – fordult Namjoon felé.– Uram, ha valami probléma lenne, nyugodtan keressenek fel. Szívesen állok rendelkezésükre.
– Köszönöm, de nem kell. Magamtól is át tudom ezt vészelni, Rinnel pedig csak gördülékenyebben megy majd. Jó pihenést!
– Köszönöm uram. Önnek jobbulást! – indult is vissza a pihenőjére az inas.
– Rendelek neked enni, mert mindegyikhez kell egy kicsit fogyasztani valamit. Addig meg megmérem a lázadat és a levessel beveheted a lázcsillapítót – ült le Nam ágya mellé Rin a sarkaira.
– Azt hiszem, ezt senki sem hinné el rólad.
– Mit?
– Hogy gondoskodsz rólam, miközben beteg vagyok. Mindenki olyannak ismer, mind a gazdag, aki csak magával foglalkozik. Viszont az idő alatt, míg együtt laktunk, tisztázódott számomra, hogy az csak az amit láttatni akarsz. Igaz, nem engedtél be túlságosan, de örülök, hogy legalább ennyire megismertelek. Másnak bizonyára ennyit se mutattál soha magadból.
– Egyedül élek.
– Igen, ezt tudom. Az inasod biztos ismer azért.
– Ő kedves ember. Ő nevelt fel minket.
– Gondoltam... Sajnálom azért. Így nem volt igazi családod. Barátaid sincsenek... Remélem, én az lehetek.
– Nem valószínű.
– Azért én reménykedek.
– Azt szabad – ellenőrizte Namjoon lázát Rin. – Igen, erre már kell gyógyszer azt írta a doki. Leves akkor jó lesz mellé?
– Igen, köszönöm.
Rin ellátta Namjoont amennyire tudta, mely azt takarta, hogy vitt neki enni az ágyba, ha kérte, és az előírtaknak megfelelő rendszerességgel ellenőrizte hőmérsékletét, majd adagolta gyógyszereit. Többet is tehetett volna, de nem igazán volt jártas ilyesmiben. Nam igyekezett nem teher lenni, próbálta azért önmagát ellátni, mivel pedig napközben több ereje volt, így akkor sokszor fel is kelt. Főleg azért, mert volt néhány dolog, amit munkán kívül is el kellett intéznie azonnal. Azonban estére rosszabbul lett, amin a gyógyszerek is nehezen tudtak csak segíteni. Kapkodott a zuhannyal, majd meg sem szárította rendesen a farkas farkát, úgy feküdt be az ágyba.
– Nem fázol meg jobban? – olvasott Rin.
– Majd behúzom magam mellé.
– Megszárítsam?
– Nem tudok segíteni vele.
– Láttam, hogy csinálod. Menni fog egyedül is.
– Akkor amit csak akarsz. Ellenkezni nem tudok – fordított hátat neki Nam, majd félálomba merült.
A hajszárító hangja ébren tartotta, viszont a melegét nagyon élvezte. Rin figyelmesen bánt vele, próbálta nem kitépni az összes szőrét, vagy felgyújtani a hővel szegény farkát. Miután teljesen elpárolgott minden nedvesség visszafektette gazdája mellé, ki rögtön megfordult.
– Kedves vagy. Azt hiszem, ha máshogy nem vagy hajlandó velem időt tölteni, akkor majd ezzel fenyegetlek, hogy kikotyogom, így kénytelen leszel velem barátkozni – vigyorgott, majd mikor meglátta Rin enyhén morcos arcát rögtön menteni kezdte magát. – Csak vicceltem. Nem fordítom ellened, esküszöm.
– Ez csak a sok ingyen ebéd és az ingyen lakás miatt kapod – kelt fel mellőle.
– Azért én szeretném azt hinni, hogy ez nem igaz.
– Lezuhanyzok és lefekszek én is, de te aludj nyugodtan – hagyta magára Namjoont.
Állapota másnapra rosszabbodott, ami várható volt, ám a gyógyszereknek hála, tudott pihenni és enni is. Rin megfelelően figyelt rá, bár tudott volna jobban is, de nem vitte túlzásba. Ezután azonban szükség sem volt rá, hiszen Namjoon hirtelen kezdett rendbe jönni. Megmutatkozott rajta, hogy egy ereje teljében lévő fiatal férfi, némi farkas génnel, ki bármilyen akadállyal megbirkózik, így a betegséggel is. Még azelőtt remekül lett, mielőtt lejárt volna az egy hónap, ezért Rin nagy bánatára még egyszer utoljára el kellett mennie vele egy közös programra, ami ezúttal neki kedvezett. Egy parkba vitte el és végig csendben voltak. Nem szólt hozzá, nem zaklatta ezzel, inkább csak kivitte a természetbe és lefeküdtek egymás mellé az eget bámulni. Kellemes, nyugtató tavaszi idő volt, derűs, enyhén felhős éggel, ami igazán pihentető hatást nyújtott. Pont emiatt töltöttek ott több, mint egy órát pusztán az eget bámulva, mikor megszólalt Rin.
– Lesz egy fogadás, amire muszáj elmennem. Amióta lehet az apám engem küld, hogy képviseljem a családot. Unalmas fogadás, rengeteg unalmas gazdaggal. Mindig bérelek eszkortot magam mellé, akivel csak még unalmasabb az este, de ha neked szükséged lenne még pénzre, akkor most téged viszlek magammal. Jobb társaság lennél egy csendben mosolygó szépfiú helyett.
– Erre nem számítottam. Azt hittem, holnap szó nélkül lelépsz és többet nem találkozunk. Viszont szívesen elkísérlek a fogadásra és nem a pénz miatt. Hanem hogy ne legyél egyedül. Ha ennyire utálod, kelleni fogok oda társaságnak.
– A gazdagok többsége ott nem tartja sokra a hibrideket. Sokuknak háziállatként van csak otthon, vagy titkon szexjátéknak. Ezért azt el kell mondanom, hogy lehet téged sem fognak tisztelni, hiába mutatkozol velem.
– Igen, ezzel tisztában vagyok. De akkor is szívesen elmegyek veled. Mikor lesz?
– Majd nagyjából két hónap múlva. Majd megkérdezem az asszisztensemet. Ő tudja ezeket.
– Értem... Addig nem is találkozunk?
– Nem tudom.
– És beszélgetés.
– Nem vagyok beszélgetős.
– Tudom... Néha azért eljössz velem moziba?
– Ott vannak a barátaid erre.
– De te is az vagy nekem.
– Még meglátom.
– Rendben... Örülök, hogy elhívtál – vigyorgott Nam.
Még pihentek egy kicsit a zöld fűben a szabadban, majd ahogyan lassan ereszkedni kezdett a Nap ők is visszatértek szállásukra. Rin nem pakolt össze, lusta volt hozzá. Másnap úgyis jöttek érte és még nem dolgozott a hazaköltözés miatt, ezért azokra bízta ezt, akiknek ez a dolga. Úgyis utált mindig is csomagolni. Inkább olvasott Namjoon társaságában, ki az asztalnál ülve nézegette e-mailjeit laptopján. Az utolsó alkalmat szerette volna kihasználni, még ha az az együtt töltött csendet is jelentett. Bár nem bírta sokáig, mivel mindig zavarta, hogy másik képes úgy ülni, mint egy szobor hosszú órákon keresztül.
– Hány könyvet olvastál el míg itt voltál?
– Nem tudom.
– Nagyjából?
– Nem tudom.
– Tipp szinten se?
– Hmm – tette le az e-bookját Rin, majd elkezdett gondolkozni. – Tíz... tizenkettő.
– Az nagyon sok.
– Nincs más dolgom.
– Amúgy mennyit olvasol egy hónap alatt, ha dolgozol?
– Három-négyet. Attól függ, mennyire szabad a hétvége és milyen hosszú a könyv.
– Csak e-bookon olvasol?
– Nem. De nagyrészt.
– Akkor, vannak rendes könyveid is.
– Igen. Elég sok. De nem túlságosan környezetbarát annyi papír.
– Ebben mondjuk igazad van – hallgattak el, Rin pedig folytatta az olvasást.
Nam nem sokat haladt a lány lelkének elérésében, de valamilyen szinten sikerült vele megkedveltetnie magát, így biztos volt, fognak még beszélgetni akkor is, ha végleg hazaköltözik, ám ettől függetlenül már akkor hiányolni kezdte, mikor a legutolsó napon ott ült az ágyon. Még egyszer, mint búcsú vacsora kedvességből, rendelt a lakásba enni, melyet együtt, csendben fogyasztottak el Namjoon nagy örömére. Kicsit megszokta maga mellett a másikat, még ha ritkán is hallotta a hangját és viszonylag keveset tudott meg róla, emiatt pedig másnap reggel, mikor készülődött, Rin pedig kivételesen felkelt közben és kiült az ágya szélére szomorúan vette tudomásul, többet nem fogja reggel látni a valódi arcát. Innentől csak a mindenkinek mutatott unott énjével találkozhat, bár tudni fogja, az csupán megtévesztés. Kicsit szomorúan köszönt el a lánytól, kin azonban ez nem mutatkozott. Mintha már abban a pillanatban magára öltötte volna az álcázó maszkját a Világ ellen.

Rint hazaköltöztették, bár nem örült neki. Újra rengeteg emberrel kell majd találkoznia, a beosztottjaival és sok-sok üzletemberrel, viszont legalább visszakapta saját szobáját, no meg kutyusát, ki jobban örült neki, mint bárki más környezetében. Ugyan vele is csak akkor foglalkozott igazán, mikor nem volt körülötte senki, maximum az inasa. Nem szerette volna, ha bárki felfedez rajta érzelmeket. Csupán egyetlen napja volt felkészülni a régi rendszerhez való visszatérésre, de az úgy repült el, mintha nem is lett volna. Másnap indult a szokásos monoton beosztás, amit úgy utált. Visszakapta az igazán minőségi ételeit, melyeket kifejezetten neki készítettek, a kis fodrászát és sminkesét, kik eddig pihentek, továbbá takarítónőjét, meg az inasát is, bár csak az utóbbi embert kedvelte egyedül mindenki közül. Újból visszakerült az unalmas, bár kényelmes fotelba, melyből bambult kifele az ablakon, míg hallgatta az üzletembereket, kikre nem figyelt. Félig jó kedve volt, ezért elég sokukkal volt kedves, főleg azokkal, akiknek a neve már ismerős volt számára. Ám fogalma sem volt, mikre adott támogatást, mert végig azon járt az esze, mennyire olvasna most valamit és milyen jó volt, míg pihenhetett. Ám a rutin visszatérte elkerülhetetlennek bizonyult. Mindennapja úgy telt, mint azelőtt. Unalmasan, monotonan. Az első hétvégén azonban hazaküldött mindenkit és elhatározta, mostantól mindig így lesz, csak hogy egyedül lehessen. Élvezte is nagyon az egyedüllétet, mely csupán két napig tartott, de nagyon kellett neki. Viszont utálta a hétköznapokat, miket túl akart élni minden alkalommal. Ám nem volt választási lehetősége, kötelezően kellett ezzel foglalkoznia, ezért igyekezett beletörődni, ami bonyolult feladatnak bizonyult. Bár érkezett ezeknek a napoknak az elviselésére is némi segítség.

"Ebéd, ma?"

"Dolgozok."

"Én is. De csendben leszek, ígérem."

"Rendben. Egykor van ebédszünetünk."

"Viszek enni és az előadódban eszünk. Megfelel?"

"Igen."

Ugyan cseréltek számot Namjoonnal, még az együtt lakás ideje alatt, de szinte sohasem beszéltek, mivel Rin elég keveset használta mobilját. Ám örült ennek a kis gesztusnak, még akkor is, ha igyekezte nyomatékosítani minden kedves tetténél, csupán viszonzás az ingyen kajáért és lakhatásért, semmi más. Valahogy szívesebben töltötte az idejét Namjoonnal, némi nyugalmat is nyújtott neki a másik jelenléte annak ellenére, hogy ezt sosem ismerte volna be. Legalábbis nem hangosan és nem mostanában. Rin emiatt a kis beszélgetés miatt izgatottan várta az ebédszünetet. Végre történ valami más is a nap folyamán, amit tudatott asszisztensével két üzletember között. Meglepődött a beosztottja. Soha nem volt programja senkivel önszántából, ezért ez kivételes alkalomnak bizonyult, bár elsőre el sem hitte, hogy ez meg fog valósulni. Viszont megvárta az emlegetettet, mielőtt elment volna ismerősökkel ebédelni, mert saját szemeivel akarta látni a csodát. Le is esett picit az álla, mikor Namjoon beállított hatalmas mosollyal és két zacskóval az előadóba. Alig akarta őket magukra hagyni. Kíváncsi volt, mi fog történni, de csak meg kellett mozdulnia és lelépnie, mivel Rin is megjegyezte, hogy az előbb még azt mondogatta, el fog késni a megbeszélt ebédről, most meg meg se moccan. Mikor kettesben maradtak Nam azért valamiféle beszélgetést várt, viszont mivel megígérte, hogy csendben lesz, nem mert kezdeményezni. Csupán apróságok miatt nyitotta ki a száját, mint "jó étvágyat", vagy "egészségedre". Ám úgy tűnt, ez a meglepetések napja.
– Hogy-hogy ráértél? – érdeklődött Rin, mikor már elfele pakolt.
– Ebédre mindig van időm és erre volt dolgom. Gondoltam, hátha örülsz nekem, bár igazán nem számítottam rá, hogy belemész.
– Hallottál rólam, hogy el szoktam utasítani?
– Ami azt illeti nem – gondolkozott el ezen Nam. – Semmit nem hallotta ilyesmiről. Vagyis olyanról igen, hogy soha nem látott emberektől randimeghívást elutasítottál, de mást nem.
– Látod?
– Akkor máskor is eszel velem, ha megkérdezlek?
– Lehet – gyűrte be a használt kis ételes dobozt és fapálcikát a zacskóba. – Köszönöm a finom ebédet.
– Szívesen. De legközelebb válaszolj, hogy mit szeretnél enni és azt hozok.
– Mindegy.
– Akkor mindig csirkét fogsz enni salival és krumplival – mosolygott rá Nam azokkal a hatalmas fülekkel fején.
– Jó – szemlélte őt Rin. – Neked nincsenek emberi füleid?
– Nincsenek. Azért hosszabb a hajam kicsit, mert picit furcsa az emberek számára, hogy ott nincs semmi.
– És jobban hallasz azokkal?
– Igen – mozgatta farkas füleit.
– Ezt is hallod? – takarta el száját Rin, miközben sugdosott.
– Igen, bár nagyon kell hallgatóznom. Zavar a környezet és hogy nem erre terjed a hang.
– Érdekes... Igen! – válaszolt az ajtón való kopogásra Rin és oda is fordult, nehogy hülye pletykák kezdjenek keringeni róla, ha olyan ember lépne be, vagy meglátná valaki a háta mögül.
– Visszaértem, kisasszony. Önök végeztek? – lépet be asszisztense.
– Igen.
– Már megyek is. Köszönöm, miszter Nang – indult Namjoon. – Mindig ilyenkor van ebédszünetük és ennyi?
– Igen, uram. Általában ennyi.
– És mindig külön esznek?
– Igen. A kisasszony szeret egyedül lenni én pedig szívesen járok a kedvében.
– Akkor lehet, többször is fogok jönni. Köszönöm a lehetőséget, további kellemes munkát.
– Köszönjük, miszter Kim – hajoltak meg egymásnak, majd Nam már el is tűnt.
– Jöhet a következő, kisasszony?
– Persze – helyezkedett kényelembe Rin és már folytatódott is az unalmas munka.
Ugyan nem mindennap sőt, kifejezetten ritkán, de Namjoon innentől néha együtt ebédelt a lánnyal, ki lassan már azt várta, mikor ír végre, hogy jönne. Ez az egyetlen öröme volt a hétköznapokban, amit természetesen senkivel sem tudatott, de Nam már rájött. Nagyjából tisztában volt vele, mikor van jobb hangulatban a másik, hiszen egy hónapot töltöttek együtt. Ám nem akarta túlzásba vinni, nehogy különböző pletykák kezdjenek el terjengeni róluk, bár így is hallott egy-két dolgot. Az emberek kreatívnak bizonyultak, ha egy olyan valaki életében állt be változás, akire valamiért féltékenyek. Éppen ezért szállingóztak érdekes hírek, amiket Rin ugyan hallott, de nem érdekelte egyik sem igazán, sőt.

"Otthon vagy?"

"Igen, miért?"

"Átmehetek hétvégére?
Vinném Jjanggut is. Golden retriver."

"Nyugodtan gyere, de holnap jönnek a fiúk meccset nézni.
De van szoba, ahova el tudsz vonulni."

"Szállón vagy?"

"Nem. Otthon...

Azt hitted, a szállón lakok?"

"Hallottam én is dolgokat."

"Valóban? Azt is hallottad, hogy hol lakok akkor? :D"

"Pontosan nem.
Hova mehetek?"

"Marine city, hármas kapu. Kimegyek elétek, ha időben szólsz."

"Rendben."

Rin ezzel elintézte a hétvégéjét. Azonnal szólt az inasának, hogy pakoljon össze neki és valószínűleg csak vasárnap este tér majd haza, közben pedig hívta a sofőrt is. Ő csupán egy-két holmival egészítette ki a hétvégi csomagját mielőtt elindult volna Namjoonhoz. Nem sokat kellett autóznia, már ott is volt vendéglátójánál, ki azonnal bepattant az autóba előre, amint begurultak a hármas kapuhoz. Nem akarta sétálásra bírni Rint, tekintve a pletykákat, amik őt jobban zavarták, mint a lányt. Potenciálisabb veszélynek tekintette, mint a másik, ezért igyekezte megelőzni őket. Így egészen a bejáratig mentek kocsival, majd már rohantak is felfele. Vagyis siettek, bár Rin nem igazán volt az a kapkodós fajta.
– Baj van? – érdeklődött, amint beszálltak a liftbe. Nam kicsit noszogatta és nézelődött, mint aki gyanakszik, hogy valaki követi, ezért szólalt meg Rin.
– Nem akarok pletykát – indultak felfelé.
– Haza is mehetek.
– Nem, dehogyis! Maradj! Örülök, hogy jöttél.
– Látom.
– Ennyire nem érdekelnek a pletykák?
– Nem – guggolt le Rin a kutyusához és simogatni kezdte.
– Nem árt az üzleteteknek? Vagy a családodnak? Édesapád még nem keresett, hogy miért töltöd az idődet egy hibriddel?
– Nem. Sosem foglalkoztunk a pletykákkal. Ha valaki ilyesmi miatt bont szerződést, akkor nem érdemli meg a pénzünket.
– Értem... Akkor holnap sétálunk! – határozta el magát Namjoon. Csak Rint féltette a pletykáktól, de ha őt ennyire nem érdekli, akkor adni szeretne valamit, amin csámcsoghatnak a kis hiénák.
– Csak Jjanggut viszem le.
– Te sétáltatod? – érkeztek meg  az egyik felsőbb szintre, ahol Namjoon luxuslakása volt.
– Nem. De most én fogom.
Rin kutyája nagyon okosnak bizonyult és láthatóan szerette gazdáját, bár mindenki azt mondta, alig foglalkozik vele. Nam biztos volt azonban benne, hogy ez nem igaz. Lehet, sétálni nem ő viszi, azonban semmit sem hallott a négy fal között történő eseményekről. Természetesen feltételezése beigazolódott, ugyanis hiába volt Namjoonnak is egy bejárónője, amikor felajánlotta, hogy majd az leviszi a kutyát, ha gondolja, Rin azonnal elutasította. Újabb kamu pletyi, aminek semmi köze nem volt a valósághoz, ahogyan a korábbiak közül se soknak.
– Remélem nem gond, ha Jjanggu velem alszik. Otthon is velem szokott – sétált Rin a házigazda után, aki helyette cipelte táskáját.
– Nem gond. Én is szórom a bundámat, nem Jjanggun fog múlni a dolog.
Nam megmutatta neki szobáját, majd a hatalmas lakás többi részét is, mialatt teljes csendben követte őt Rin kutyusával. Pont olyan luxus tükröződött róla, mint a lány házáról, melyben egyedül élt állataival és a személyzettel, csak Namjoon egyetlen egy embert engedett be, a takarítónőt. Minden mást ő intézett. Egyáltalán nem gazdag módjára élt a csillogó villában. Sokkal inkább egy felnőtt, önellátó ember képe tükröződött róla. Rin érdeklődött a másnapi vendégek felől, hogy mikor jönnek, illetve afelől is, mi a terve a másiknak a hétvégére, ám annak semmi extra nem volt felírva. Kicsit dolgozgatott, pihent, filmezett a szabadnapján, így Rinnek nem kellett aggódnia attól, hogy majd zavarja a másik, esetleg megfosztják a csendtől és nyugalomtól. Namjoon megígérte neki, békében hagyja, de végül a lány volt az aki vágyott a társaságra. Ezért egy kis olvasgatás után a szobában, mikor már a kutya is elindult egy kis sétára, úgy döntött, kiül Namjoon mellé a kanapéra ki éppen tévézett és laptopján netezett.
– Kikapcsoljam? – érdeklődött, amint Rin leült a tőle lehető legmesszebb e-bookjával.
– Nem kell – nézte a tévét. Kíváncsi volt a másik ízlésére.
Végül meg is akadt figyelme a műsoron, miközben Namjoon néhány jól álcázott pillantással tartotta szemmel barátját. Meglepődött, hogy az kivételesen nem merült el az olvasásban. Hamarosan felbukkant Jjanggu, ki rögtön felmászott gazdájához, majd mindketten elterültek a kanapén. Ekkor Nam már félretette a laptopját, végül pedig a kutyával kezett foglalkozni, ki nagyon örült neki.
– Jól nevelt.
– Köszönöm.
– A te érdemed?
– Mondjuk.
– Így már értem, miért fordítasz rám az idődből.
– Hmm? – pillantott Namra.
– Én is kutyaféleség vagyok.
– Nem azért.
– Tényleg? Akkor csak nem, kedvelsz? – mosolyodott el Namjoon, miközben hatalmas farkas farka lassan lengett mögötte.
– Nincs gondom veled.
– Ez nem teljes válasz, de elfogadom. Köszönöm a bizalmad, nem fogok vele visszaélni.
Namjoon nem zaklatta tovább ezzel Rint, nehogy az mérges legyen, hogy ennyire erőltetni az ismerkedést. Inkább csak visszavette laptopját kezébe és dolgozgatott tovább a tévé mellett. Közben Rin lassan elaludt kutyájával mellkasán, melyet a másik csak akkor vett észre, mikor felkelt kicsit mozogni. Titkon meg is örökítette a pillanatot magának, amolyan legendás kincsnek, míg a másik pihent, majd csendben próbált meg mozogni a lakásban. Betakarta a kis párost egy pokróccal, melyre Jjanggu megébredt, de azonnal vissza is pihent. Hatalmas szundit ejtett a duo és ugyanolyan észrevétlenül keltek fel, mint ahogyan elszenderültek. Lassan sötétedett már, Nam pedig érdeklődni kezdett a vacsora felől, hogy mit rendeljen. Ugyan volt kaja a hűtőben, alapanyag is rendesen, de még javában próbálkozott csak a főzéssel, ezért inkább a biztosra ment. Míg Rin befeküdt e-bookjával a hatalmas kádba és olvasgatott, addig ki is hozták a kaját bár tény, elég sokáig áztatta magát. A másik úgy szólt neki, hogy menjen, mert ki fog hűlni. Együtt vacsoráztak Namjoonnal, végül pedig Rin eltűnt szobájában. Szokásos tevékenységét űzte egyetlen barátja társaságában. Hajnalig olvasgatott, mire eljutott arra a pontra, hogy le tudja tenni a kis kütyüt és csatlakozni tudjon Jjangguhoz az álmok mezejére. Pont emiatt ébredt reggel fáradtan kutyusa miatt, ki ki akart menni a szabadba dolgát végezni, ezért pedig zaklatni kezdte az egyetlen embert, akit elért. Rin álmosan mászott ki az ágyból, majd feje búbjáig beöltözött, maszkot is húzott, napszemüveget is vett, mielőtt elindult vele sétálni. Egyedül akart menni, viszont Nam már éberen mászkált a lakásban, így végül nem tudta elkerülni a társaságot.
– Jól aludtál? – érdeklődött a séta közben.
– Igen. Kényelmes az ágy.
– Ennek örülök... Meddig maradsz majd? Én vigyelek majd munkába?
– Nem. Este jönnek értem.
– De hazavihetlek ám én is.
– Neked vendégeid lesznek.
– Annyira korán szeretnél menni? Nem akarsz csatlakozni hozzánk?
– Kilencig legkésőbb haza szeretnék érni.
– Értem... Addig legalább nézed velünk a meccset?
– Nem értek a sporthoz.
– A társaság a lényeg úgyis.
– Inkább kihagyom.
– Pedig örültem volna neked – sóhajtott Nam. Azért reménykedett benne, hogy a lány majd tényleg csatlakozik hozzájuk, elvégre csak az a biztos, ami elmúlt.
– Hé! Fogja meg a kutyáját! – szólt rá Rinre egy messzebb sétáló emberke, kinek a törpe kutyáját félénken közelítette meg Jjanggu. – Miért nincs pórázon? Ez nem szabályos!
– Jjanggu! – csapott saját combjára Rin, mire az említett már rohant is oda hozzá, végül pedig szabályosan gazdája karjaiba ugrott némi segítséggel. – Mert az én kutyám engedelmes. Nem kell neki póráz – fordult is vissza Rin abba az irányba amelyből jöttek, miközben Jjanggut továbbra is kézben vitte.
– Nagyon okos kutya! – simogatta meg az említett fejét Nam, ki boldogan nézett át gazdája válla felett rá.
– Hát nem olyan hülye, mint az a töpszli, vagy a gazdája, az tény.
Vissza is értek hamar a goromba nővel való találkozás után a lakásra. Pont eleget sétáltak, szerencsére pedig Namjoon sem erőltette túl a kommunikációt. Már jártas volt a Rinnel folytatott beszélgetésben és nagyjából azt is tudta, meddig tud elmenni egy-egy alkalommal, éppen emiatt pedig küzdött, hogy tartsa a másik által annyira kedvelt csendet.
– Lenne kedved ma is együtt ebédelni? Ismerek egy jó helyet – dobta le kabátját Nam.
– Nem hoztam ruhát. Nem terveztem elhagyni a házat.
– És ha rendelek?
– Akkor eszek veled.
– Akkor majd rendelek. Kijössz olvasni? – érdeklődött, amint Rin a szobája felé indult kutyájával nyomában.
– Nem. Tévézz csak.
– Nem fontos nekem a tévé, ha szeretnél jönni. Csendben leszek... Ígérem, nem szólalok meg, csak az ebéd miatt – győzködte Nam, miközben Rin lassan távolodott.
– Meggondolom.
Rin eleinte tényleg nem szeretett volna kimozdulni a vendégszobából. Elvolt a csöndben nyugodt kutyusával és egy új könyvvel, mikor eszébe jutott, nem otthon van. Most nincs a közelében egy beosztottja sem, aki pletykát terjeszthetne, de még az utcán fészkelő lesifotós sincs a láthatáron, elvégre Nam a sokadik emeleten lakott, amilyen magasra már nem nyúltak fák Busanban. Ami pedig ezeknél is jobb... Namjoonnál van. Kicsit megkedvelte a másikat az elmúlt időszakban, bár továbbra is igyekezett óvatosan mozogni. Emiatt is kéredzkedett át hozzá a hétvégére, mert szeretett a társaságában lenni, mikor pedig realizálódott is benne, hogy jelenleg csak ketten vannak, plusz a kutyája, úgy döntött, mégiscsak kiül hozzá a nappaliba. Halkan indult meg, az ajtó is észrevétlenül nyílt, Namjoont pedig szabályosan halálra rémítette, annyira csendben érkeztek meg a nappaliba. Vagy csak annyira elmerült a másik a laptopjában.
– Megijesztettél – nézett fel rá, miközben hatalmas füleit is felé forgatta.
– Ha nem zavarok, akkor kijövök ide olvasni.
– Nem zavarsz – dobálta arrébb a párnákat. – Ülj csak le, ahol kényelmes.
– Köszönöm – foglalt helyet, miután pedig Jjanggu is elhelyezkedett folytatta volna az olvasást, ám Namjoon érdeklődött.
– Eszembe jutott a fogadás, amit mondtál. Mikor lesz? Azt nem mondtad még.
– Ohh igen... Azt hiszem... egy hónap múlva, talán. Majd megkérdezem az asszisztensemet és megírom.
– És a meghívás még áll?
– Igen. Vagy nem jó?
– De-de. Szívesen megyek veled.
– Köszönöm.
– Majd menjek érted? Vagy hogy legyen?
– Szerintem gyere hozzám és majd tőlünk megyünk a limuzinnal.
– Fontos a külső?
– Ott igen... Még valami? – várt Rin egy kicsit a másikra.
– Semmi. Majd ha lesz, megkérdezem.
– Rendben – olvasott is tovább.
Amint kezdtek megéhezni Namjoon rendelt maguknak ebédet, melyet szinte teljes csendben fogyasztottak el Rin kedvéért. Utána azonban a lány már nem ült vissza a nappaliba, ugyanis a másik készülődni kezdett, hogy jönnek barátai. Rin nem szeretett volna velük találkozni, továbbra sem kedvelte a tömegeket, amibe neki a kisebb baráti társaságok is beleszámítottak, így miután megérkeztek a fiúk, ő viszonylagos csendben távozott. Bár elköszönt mindenkitől, mégsem szánt sok időt rá. Még Namjoonra sem. Csupán eltűnt, mintha csak egy szellem lett volna, aki a falakon át közlekedik.

Hamar elrepült a hétvégéje, mint mindig, de most mégis sokkal jobban telt. Namjoonnál volt, kinek a társaságát már megkedvelte, mivel az kifejezetten figyelt arra, mit szeretne. Kevesen tartották be a csendet, amit mindig kért, még kevesebben pedig azt, hogy nem szabad őt faggatni. Nam már tökéletesen tudta, mennyit kérdezhet, mielőtt Rin elkezd menekülni előle, így elég ritkán feszegette a határokat. Bátran kijelenthetjük, ez volt a lány egyik legkellemesebb hétvégéje hosszú idő óta először, pedig ha belegondolunk... nem sok minden történt, bár a pletykalapok szerint kifejezetten mozgalmas pihenője volt a hibrid lakásán.
– Édesapja mérges lesz – fogta fejét asszisztense hétfőn reggel a tárgyalóban ülve.
– Nem olvas ilyeneket.
– Akkor is eljut hozzá.
– Ismer. Tudja, hogy nem igaz.
– Hát igen... – gondolkozott el beosztottja. – Megenged egy személyes kérdést kisasszony?
– Meg.
– Nem magányos?
– Nem – válaszolt azonnal Rin. Nem mondhatott soha mást, ennyire nem ismerhette őt senki sem.
– Azért szerintem, ha megenged ilyesmit, egy társ mindenkinek kell. Miszter Kim pedig igazán jó partinak tűnik.
– Hibrid.
– Ezt ne mondja el az édesapjának, de szerintem ez nem szabad, hogy bármikor is számítson. Attól még érző ember ő is. De ha ezt az apjának mondanám biztos, hogy kirúgna.
– Maga kedves ember. Nem hiába van akkora hatalma, mint amekkora.
– Köszönöm, kisasszony. Ez kedves öntől.
– Tőlem nem fogja megtudni ezt a véleményét senki. Még tagadni is fogom, ha valaki rákérdez.
– Köszönöm... Jöhet az első? – állt fel székéből.
– Mikor van a fogadás?
– Jövőhónap első szombatján.
– Namjoonnak küldje el, hogy mikor, hol. Vele megyek most.
– Rendben, kisasszony. Akkor behívom az elsőt.
– Oké – sóhajtott Rin, majd már kezdett is elmerülni a reggeli égboltban és annak bolyhos fehér felhőiben.
Indult a hét, az unalmas, prezentációkkal teli napok tömkelege. Most nem volt meg előre a válasza, össze-vissza mondott valakire igent, valakire nemet. Semmi logika nem állt mögötte, csak unatkozott, melynek közepén egyszer csak arra eszmélt, hogy Namjoonon gondolkozik. Remélte, a másik majd vele szeretne ebédelni, mert ő nagyon megkedvelte a kis közös tevékenységeket. Talán ez volt az egyetlen olyan dolog, ami mástól függött és felvidította, mikor pedig meg is látta, hogy a férfi keresi a szokásos miatt, máris jobb kedve lett. Természetesen miszter Nang magukra hagyta őket, Rin pedig már ismerte ennek valódi okát is. Eddig azt hitte, puszta udvariasság, de a kis megjegyzése óta tudja, van mögötte más is.
– Nang úr elküldte a részleteket. Odaírta megjegyzésbe, hogy nagyon puccos. Arany láncokban kéne mennem? Vagy ezt hogy értelmezzem?
– Kapsz órát kölcsönbe majd. Az elég.
– Gondolom azt is nézik, milyen boxert veszek.
– Lehet be kéne festetned a szőrödet aranyra is – poénkodott Rin, mire Nam ledermedt. – Csak viccelek. Nem kell eltúlozni. Csak szolidan – pillantott a másikra a lány.
– Sosem hallottalak még viccelni.
– Nem sűrűn szoktam.
– Akkor ezt kőtáblára vésem.
– Nem kell eltúlozni – folytatta az ebédet Rin, miközben Namjoon jókedvében elmosolyodott.
Ezt előrelépésnek könyvelte el és megerősödött benne az, hogy a másik kedveli. Végig ez volt a célja, így nagyon örült magának, ami megmutatkozott rajta. Akármennyire is egy vad farkas vére csörgedezett ereiben, volt amiben hasonlított a kis házi kutyákhoz. Boldogságában csóválta farkát, melyet nem mindig vett észre magán. Ezúttal sem, ám szerencsére társa figyelmét is elkerülte a dolog.

A hét folyamán majdnem mindennap együtt ebédeltek. Ez olyan programmá vált számukra, aminél jobban semmit sem várt egyikük se. Még Rin is kiemelkedő érdeklődést mutatott iránta, ami annyit takart, hogy egyáltalán látszott rajta valami érzelem, valahányszor írt Namjoon, vagy beszólt a recepción ülő nő, hogy megérkezett. Természetesen ezt kevesen vélték furcsaságnak. Csupán az asszisztense és Nam voltak azok akik tudták, ez új dolog, viszont mivel ők ketten kifejezetten kedvelték Rint, senkinek sem szóltak erről egy szót sem. Úgy gondolták, ez egészséges változás a lány életében és fontosnak tartották, ezért nem jegyezték meg külön neki, nehogy ráeszméljen, megijedjen a múltbéli tapasztalatok alapján és újra magába forduljon. Így közös megegyezés alapján próbálták segíteni a kialakuló baráti kapcsolatot. Emiatt igyekezett az asszisztense is apró félmondatokkal gondolatokat elvetni Rin elméjében, hogy tovább nyisson. Semmi konkrétum, csupán saját életéből egy-két információ, ami persze sokszor nem is volt igaz. Viszont sikeres volt a Namjoonnal kialakított haditerv, melyet igazán sohasem beszéltek meg.
– Láttad az Igenembert? – szólalt meg Rin egyik nap ebéd közben. A hallgatásai továbbra is gyakoriak voltak, ám egyre többször vetett fel magától témát. Bár rövidre fogta gondolatait, ez akkor is haladásnak számított.
– Még régen.
– Hmm... – evett tovább.
– Miért kérdezed?
– Gondoltam hétvégén megnézhetnénk nálam. De már láttad.
– Szívesen megnézem még egyszer – hegyezte füleit izgatottságában Nam, miközben próbált uralkodni farkas farkán. – Jó film volt.
– Akkor szombat?
– Nincs semmi dolgom. Szívesen átmegyek. Veszek kukoricát.
– Rendben.
– Hányra menjek?
– Ahogy neked jó.
– Reggel hat?
– Inkább tíz után – eszegetett Rin, miközben Namra se nézett. Próbálta nem kimutatni, hogy mennyire örül neki, amit talán egy kívülállóval sikerült is volna eljátszania, de Namjoon már ismerte.
Tudta, mit kell nézni ilyenkor, a pólóját észrevétlenül gyűrögető ujjait, a magassarkúban mozgolódó lábfejét és az elmosolyodni akaró ajkait, amikbe azért harap bele, hogy leplezze jókedvét. Természetesen ezután nem igazán beszélgettek. Megvolt a napi adag, Rin pedig nem kívánt nagyon megszólalni, így Namjoon sem erőltette. Mindketten jókedvvel váltak el egymástól, majd este is boldogan feküdtek le aludni. Ha Nam látta volna a lányt, amint mosolyog, miközben belegondol a hétvégébe, biztosan megjegyezte volna és kicsit csipkelődött volna, hogy mégsem annyira rideg, mint mutatja. Mindketten készültek a nagy napra, bár egyikük sem randiként gondolt rá. Namjoon tudta, ez hatalmas lépés a másiktól és valószínűleg ő mondhatja el egyedül magáról, hogy a lány önként akarta vele eltölteni a szabadidejét, ezért nagyon igyekezett. Tökéletesre szerette volna a napot, de a másik is, ki kifejezetten emiatt átnézte szobáját. Általában a takarítónő és az inas foglalkozik azzal, hogyan áll a nagy harci helyzet, beágyaznak, port törölnek, rendet tesznek, de ezúttal Rin pluszban körbenézett. Korábban kelt, hátha Namjoon beállít idő előtt, tízre pedig teljesen felkészült. Előkereste a filmet, beállította a tévét és odakészített maguknak üdítőt. Talán még sohasem gondolt másra is magán kívül egy-egy hétvégén, elvégre mindig egyedül volt.
– Szép jó napot, Kim úr! – üdvözölte őt az inas. Az ő feladata volt az ajtónyitás. – Miszter Ra a nevem. Üdvözlöm a kisasszony házában! Elvehetem azokat öntől? – nyúlt a kukorica után. Nam beugrott menet közben egy moziba és kész menüket vásárolt a mozis napra.
– Köszönöm szépen, de hagyja csak. Majd én viszem.
– Ahogy óhajtja! Kövessen kérem! – indult meg az óriási ház belseje felé.
Egy hatalmas villa végében lakott Rin. Ahogyan Namjoon átsétált rajta az inas nyomában és nézelődött, azonnal át is látott a szitán, bár nem volt nehéz. A ház a távolból nézelődők miatt épült akkorára amekkorára, hiszen nagyja teljesen üresen állt. Egy bútor se volt sehol, még kép, vagy szobor sem dísznek, ám ahogyan hátrébb értek, hirtelen megváltozott minden. Nem volt fényűző csicsás arany szobrokkal, vagy ezeréves bútorokkal amik többet értek mint egy autó. Inkább otthonos volt. Olyan, mintha egy teljesen átlagos család házába ért volna. Semmi hatalmas kihasználatlan tér, vagy gusztustalanul csillogó, drága burkolat. Szép fehér falak, normális parketta. Tényleg otthon érzete volt az egésznek. Szinte el is felejtette azonnal, hogy néhány perce még milyen hatalmas termeken sétált át márványkövekkel kirakott ösvényeken.
– Kisasszony? – álltak meg végül egy ajtó előtt, melyen bekopogott az inas. – Megjött a vendége.
– Engedje csak be! – majd már nyitotta is Nam számára az ajtót.
– Köszönöm! – lépett beljebb és meglepődött, hogy Rin szobája is mennyire hétköznapi. – Szia! – torpant meg az ajtóban.
– Szia! – tette le könyvét Rin maga mellé az ágyra, miközben Jjanggu boldogan üdvözölte a vendéget. – Hoztál kukoricát?
– Mondtam, hogy hozok – mosolygott és farkas farkát boldogan csóválta maga mögött.
– Szóljanak, ha hozhatok valamit! – hajolt meg az inas, majd már el is tűnt.
– Akkor filmezünk?
– Igen.
Namjoon ledobálta cuccai, majd Rin mellé ült az ágyra, míg a lány a tévét nyomkodta. Jjanggu is helyet foglalt természetesen közöttük, így hármasban fogtak neki a programnak némi kukoricával karöltve a szokásos csendben, bár az ezúttal nem tartott sokáig. A lánynak tetszett a film, szerette a vígjátékokat, de keveset nézett, így mikor eljött az első jobb poén, Namjoon életében először hallotta nevetni a másikat. Ezt kevesen mondhatták el magukról, hiszen Rin évek óta nem alakított ki senkivel bensőségesebb kapcsolatot. Pont emiatt volt akkora csoda, ami történt. Nem is tudott tovább figyelni, inkább a lányra koncentrált, bár próbálta ezt nem túl látványosan kivitelezni. Egyik fülét folyamatosan a másik felé forgatta, hatalmas puha farkas farkát pedig inkább saját ölébe vette, hogy véletlenül se csóválja örömében. Ugyan látta már a filmet, de nem tudott volna válaszolni egy komolyabb kérdésre sem azzal kapcsolatban, hiszen rég volt és most nem is arra koncentrált. Bár Rin is jól érezte magát, Nammal ellentétben pedig figyelte a képernyőn zajló történéseket, hamarosan elaludt. Olyan kényelmes volt ott a puha ágyban amint rajta feküdt kutyája, hogy nem bírt ellenállni a szundinak. Namjoon ugyan kicsit meglepődött, de semmi több. Nem akarta felkelteni a másikat, ezért inkább le is halkította a tévét, melyen hamarosan a szokásos csatornák között kezdett szörfölni. Talált is valamit, amely felkeltette az érdeklődését, viszont ő megszokta, hogy minden percet ki kell használni a pihenéshez, ugyanis sosem tudhatod, mikor tudsz legközelebb egy jót aludni. Erre volt beállva a szervezete, így ő is elszundított picit Rin mellett fekve. Félálomba merült csupán, tovább nem ment, mert hallott valami új zajt kintről, amire Jjanggu is felkapta a fejét. Mindketten füleltek egy ideig, majd a kutya kiugrott az ágyból és elkezdte kaparni az ajtót. Nam már éppen óvatosan mászott le a matracról, mikor az kinyílt, Jjanggu pedig boldogan osont ki rajta mielőtt visszazárult. Namjoon nem akarta felkelteni a lányt, ezért alig mert mozogni, de az csupán átfordult a másik oldalára, miután a kutya eltűnt. Semmi sem zavarta a pihenésben. Az sem, hogy besüllyedt mellette a matrac mikor társa odafeküdt hozzá, sem a takaró, ami elterült rajta, sem Nam átható pillantása, amit mindenki mindig megérzett. Nyugodtan szunyókált a másik mellett míg újabb zaj nem hallatszott kintről. Lassan ébredezett, mikor pedig felült, hogy megnézze, Namjoon mit csinál, nem találta a másikat. Ledobta a takarót és elindult, hogy elhagyja szobáját. Nem kellett sokat mennie, hiszen Nam a nappaliban beszélgetett az inassal, miközben a kutyával foglalatoskodtak. Kíváncsi volt, miről maradt le, de persze Ra úr szemfüles volt mindig is vele, így azonnal észrevette őt, hogy kukucskál.
– Felébredt, kisasszony? Hogy aludt?
– Jól...
– Hozhatok valamit. Ebédelne esetleg?
– Nem... köszönöm.
– Nem akartalak felkelteni. Remélem, nem haragszol emiatt – ült le a földre Namjoon, miközben Rint figyelte, ki nem mozdult az ajtóból.
– Nem... Miszter Ra...
– Már megyek is. Megfürdetem Jjanggut.
– Rendben... – hallgatott el, míg az inas el nem tűnt. – Sokat aludtam?
– Kicsit, nem sokat... Mihez lenne kedved? Én ráérek egész nap, vagy akár egész hétvégén.
– Szeretek egyedül lenni.
– Akkor el is mehetek.
– Nem néztük végig a filmet – sóhajtott nagyot.
– Csak te – vigyorgott Nam.
– Nézhetünk mást is.
– Vígjátékot?
– Nem szereted?
– De. Csak akkor most én ajánlanék egyet.
– Oké – fordult vissza szobájába, Namjoon pedig mosolyogva állt fel a földről, hogy kövesse.
Rin ezúttal nem aludt el a filmen, hiszen egy számára teljesen újat választott a másik, mely nagyon tetszett neki. Nam ez alkalommal sem figyelt túlságosan a képernyőre, inkább a lányra koncentrált. Élvezte a bizalmat amit kapott és nagyon örült neki, mert ez volt a cél. Összebarátkozni vele, azzal a gazdag kislánnyal, akiről mindenki azt gondolja, egy rideg, unott, elkényeztetett hercegnőcske, és megismerni az igazi énjét, melyet nem mutatott senkinek. Boldog volt, hogy elérte célját, így egy újabb következhetett. Fenntartani ezt a kapcsolatot és közben megtudni, mitől annyira demotivált a másik, annak ellenére, hogy néhány dolog jókedvre deríti, virít róla, hogy igazából nincs miért élnie. Nincsenek vágyai, álmai, vagy bármi olyasmi, amivel foglalkozna, amiért küzdene.
– Kérdezhetek valamit? – szólalt meg Nam a film végefelé.
– Igen.
– Nem vagy magányos?
– A válasz op
– Igen, tudom. A válasz opcionális – sóhajtott fel Namjoon. – Ezt egy de-nek veszem... Ismerek embereket, akikről az a hír járja, hogy jó partik.
– Nem érdekelnek.
– Ismerek rossz partit is.
– Senki sem érdekel – eszegette a maradék kukoricát.
– Pedig kéne neked egy társ.
– Vannak társaim.
– Tényleg? – pillantott Rinre.
– Van kutyám, egy inasom és egy asszisztensem is.
– Úgy értem valaki, aki mellett lefekszel esténként aludni, akivel megbeszéled a gondolataidat, hogy miről olvastál, akivel elmész kiállításokra, moziba, fogadásokra.
– Most udvarolsz? – nézett Namjoonra, miközben megállt a nassolással.
– Nem, dehogyis! Én csak egy barát vagyok.
– Jó... mennyiért aludnál itt?
– Parancsolsz? – lepődött meg Namjoon és fel is könyökölt az ágyon.
– Pénz? Mennyiért aludnál nálam ma?
– Ingyen is itt alszok, ha szeretnéd. A szállóért sem kértem pénzt.
– Szexre gondolok – eszegetett tovább Rin.
– Várjál, mi? Elvesztettem a fonalat.
– Mennyiért feküdnél le velem ma este?
– Ezt komolyan mondod?
– Nem szoktam viccelni.
– Rin... – állt fel Namjoon. – Hogy kérdezhetsz tőlem ilyet? Barátok vagyunk – értetlenkedett.
– Csupán érdeklődtem. Megjött a kedvem hozzá és hibriddel még nem voltam. De gondolom, nem érdekel akkor az üzlet.
– Az ilyen nem. Nem vagyok prosti.
– Nem is gondoltam.
– Akkor miért ajánlottad fel?
– Megjött a kedvem.
– És tetszek neked?
– Nem vagy rossz pali – tette le a popcornos dobozt az ágyra, majd sarkaira ült. – De nem akartam, hogy azt hidd, fel akarlak szedni.
– Szóval csak szex, de maradnánk barátok?
– Igen.
– Hogy vághatod rá ennyire lazán, hogy igen? Szexet kérsz tőlem.
– És?
– Én nem fekszek le akárkivel. Csak azzal, akibe szerelmes vagyok.
– Értem – dőlt vissza Rin, hogy lássa a film végét.
– Ennyi?
– Hmm?
– Ennyivel le is zársz egy ilyen beszélgetést?
– Igen.
– Azt hiszem, hazamegyek most – sóhajtott nagyot Namjoon. Eléggé meglepte Rinnek ez az ötlete, meg az egész felfogása.
– Kikísérlek misztert Raval – mászott ki az ágyból Rin a szokásos külsejét újra magára öltve.
Namjoon szinte teljesen sokkot kapott a másiktól, ez pedig arcára is kiült. Az inas nem kérdezett semmit, mert sosem szólt bele más életébe. Nem tartozott rá, bár érdekelte, mi is történt, hogy ennyire más hangulatban távozott, mint amilyenben egész nap volt. De hamar megkapta a választ mikor Rin bejelentette, vendége lesz az este. Néha csinált ilyet mikor kedve támadt, bár ritkaságnak számított, mert sok munkával járt, meg persze pénzzel is, viszont az nem számított.

Namjoon a hétvégén végig ezen az eseten rágódott. Nem gondolta volna, hogy tényleg csinál ilyet a másik. Bár hallott néhány pletykát, miszerint néha-néha kiad egy nagyobb összeget egy éjszakáért, de annyira kevés információ jutott el hozzá ezzel kapcsolatban és azok is annyira bizonytalanok voltak, hogy puszta rosszindulatú hazugságnak vélte. Olyan sok téves információ mellett azonban pont az bizonyult valósnak, amire a legkevésbé számított, ezt pedig alig tudta feldolgozni. Egyedül nem is ment igazán számára.
– Beszélnünk kéne a hétvégéről – törte meg a csendet, melytől most először kínosan érezte magát egész idő alatt, míg együtt ebédeltek.
– Minek? – érdeklődött Rin miközben rá sem nézett.
– Nem gondoltam volna, hogy igaz, hogy pénzért vásárolsz magadnak férfit.
– Pedig a kísérőmet is mondtam a korábbi években.
– Nem úgy értem. A szexre értem.
– De igaz.
– Igen és ez számomra meglepő. Ez nem... egészséges.
– Azt mondják, kell a szex, hogy egészséges legyen az ember.
– Jó, de nem akárkivel. Nem egy ismeretlennel... Nem mondasz semmit?
– Mit kellene? – turkált a táljában.
– Nem is tudom... Például, hogy többet nem lesz ilyen. Vagy... hogy inkább keresel egy partnert magadnak hosszútávra.
– Lesz még ilyen, mert eddig is volt. Van állandó partnerem is rá – pillantott Namra. – Még valami?
– Semmi – sóhajtott nagyot, majd Rin folytatta is az ebédjét. – Szóval... végül volt valami szombaton is?
– Én dolgom.
– Bocsánat... Jó étvágyat!
– Már mondtad. Neked is!
Namjoon nehezen fogadta el ezt a helyzetet, hiszen ő megvetette az ilyen életmódot. Sosem élt vele, inkább volt magányos és szenvedett, minthogy egy ismeretlennel feküdjön le pénzért, vagy ingyen. Pedig lett volna esélye mindkettőre, de nem tartotta etikus dolognak. Ugyan tudta, Rin sok tekintetben fittyet hány rengeteg illemre, szokásra és sokszor még a nagy szabású rendezvényeken is oda nem illően kezeli az embereket, mert nem adja meg a tiszteletet, az azonban már sokkal nehezebben lenyelhető pirula volt, hogy még ilyen szolgáltatásokkal is él. Talán pont ezért nem akarta elhinni a pletykákat sem erről. De nem volt más választása. Tényleg szeretett volna a lány közelében maradni, mint a barátja, még ha ez egy rendkívül taszító szokása is volt a másiknak, ezért próbált megbirkózni vele. Egy ideig érződött rajta, nehezen fogadja el, mert kihagyott néhány ebédet, ám viszonylag hamar visszaállt a rend, miközben vészesen közeledett a fogadás, amit Rin annyira gyűlölt.
– Akkor holnap nálad kezdünk ötkor – tette le pálcikáit Namjoon, hogy végzett is az ebéddel.
– Igen. Majd visznek minket tovább.
– Egész estés?
– Igen. Vacsora, jópofizás, iszogatás és jövünk is el.
– Egyáltalán nem akarsz menni, ugye?
– Sose – nyalta le saját pálcikáit Rin.
– Ennyire kötelező?
– Képviselni kell a családot. Ez a feladatom.
– De vannak még testvéreid, nem?
– Van családjuk. Nekem nincs.
– Szüleid? Elvégre elméletileg övék a vagyon. Te csak egy kis részét kezeled.
– Ők is gyűlölik ezt.
– Így rád marad.
– Igen.
– Ez nem fair. Legalább néha cserélhetnétek – próbált kedveskedni Nam, de Rin már néhány napja idegeskedett a fogadás miatt, így ez nehezen ment.
– Ez az én dolgom. Nem fognak.
– Bocsánat. Azért ne görcsölj rá – szedte össze az ételhordókat. Elkezdtek pakolni, mert lassan folytatni kellett a munkát. – Lehet mellettem még élvezni is fogod.
– Kétlem – segített neki Rin.
Az asszisztense lassan megérkezett, így Namjoon távozott, ám ahelyett, hogy azonnal behívták volna a következő üzletembert a sorból, Rin még kért egy kis időt. Mivel miszter Nang képben volt, hogy mi lesz a holnapi program és azt is tudta, mennyire gyűlöli a lány ezt, teljesen megértette sőt, aggódott is a helyzet miatt. Hiszen ő beletartozott abba a két főből álló csapatba is, ami rajta kívül ismerte problémáit. Pont emiatt, kezdte nyugtatni Rint azonnal.
– Kisasszony. Nem lesz holnap semmi probléma – ült az asztalnál, miközben a távolabb heverésző Rinhez beszélt. – Már jó pár ilyenen volt és mindig minden rendben ment. Most is így lesz. Ráadásul a kísérője ezúttal sokkal jobban tud vigyázni önre. Igazán nincs mitől félnie, hiszen ez lesz az eddigi legkönnyebb fogadása – igyekezett tényekkel alátámasztani azt, amit mondott, hogy teljesen feleslegesen retteg most a tömegtől, nem lesz egyedül és ezúttal semmilyen más probléma sem merülhet fel, ám Rin ennek ellenére pánikba esett.
Nang úr már jártas volt abban, hogy ilyenkor mit tegyen. Ugyan a lány sosem tájékoztatta efelől, ő kötelességének érezett egy orvossal való konzultációt a betegsége felől és felkészült. Ezért hordott mindig a zsebében egy kis szatyrot, hogy miután elkapja főnökét, majd lefekteti a földre, tudja mivel biztosítani a normális légzését. Így véletlenül sem lehetett gond a sok rohamból származó szövődményekkel. Rin mindig így reagált a fogadásra. Napokkal előtte elkezdett kiújulni a pánikbetegsége, a legváratlanabb pillanatokban kapott rohamot, ezért nem is ment ilyenkor sehova sőt, még a napi munkáját is csökkentette az előkészületekre hivatkozva. Otthon is rendszeresen rosszul lett, melyet inasa gyakran elkapott, ezért tudott neki segíteni, ám Rin ilyenkor mindig rengeteg időt töltött egyedül, így nehéz volt minden egyes alkalommal ott lenni mellette. De nem is ez volt a leborzasztóbb része az egésznek, hanem az a bizonyos fogadás, amitől úgy rettegett. Gyűlölte, viszont nem volt kiút. Végig azon aggódott, hogy vajon túléli-e az estét és azelőtt képes lesz-e hazaérni, mielőtt újra kijönne rajta egy roham, vagy mint egyszer megesett, úgy kell majd elrohannia, hogy elbújhasson mielőtt összeesne tőle.
A ruhája önbizalmat adott számára, inasa is próbált bátorságot önteni belé, azonban azt is megjegyezte, hogy mi mindent tett a táskájába, ha mégis rosszul sülne el az este. Valamint még egy dolgot felvetett, aminek Rin nem örült, más helyzetben pedig ki is borult volna miatta, de ezúttal volt nagyobb problémája, így gyorsan túlesett rajta.
– Miszter Kimet be kéne avatnia. Biztos vagyok benne, hogy akkor még többet segítene önnek az este folyamán.
– Nem kell tudnia – próbált megnyugodni, miközben már majdnem teljesen elkészülve ült íróasztala előtt és éppen ékszereiből válogatott.
– Remélem, nem lesz semmi gond. De ha mégis, nyugodtan hívjon fel kisasszony és kimentem valahogyan. Vagy... előbb szóljon miszter Kimnek.
– Köszönöm.
– Kérem.
Ahogy Rin teljesen elkészült, ellenőrizte ruháját és próbálta magára ölteni újból a szokásos külsejét, miszerint nincsenek érzései, Namjoon lassan megérkezett. Be sem hívták, csak átültették saját autójából egy méregdrága Bentleybe. Ott találkozott elsőre Rinnel is, kit így nem nagyon volt lehetősége megnézni, ám ennek ellenére is medicsérte, milyen gyönyörű az este.
– Izgulsz? – érdeklődött. Ismerte már és emiatt észrevette rajta az apró jeleket, amiket Rin igyekezett elrejteni.
– Utálom ezt. Csak essünk túl rajta.
– Jól fogod érezni magad ezúttal, meglátod – fogta meg Rin összekulcsolt ujjait. – Ne félj semmitől, míg engem látsz.
Rin nem válaszolt semmit, viszont szavak nélkül is többet mondott, mind eddig bármikor. Elengedte saját kezét és Namét kezdte szorongatni. Végre az ő részéről is kiépült egy mélyebb bizalom a másik felé, mely rendkívül nagy előrelépést jelentett mindkettejüknek. A lány is felismerte, hogy ezzel hatalmas fegyvert ad a mellette ülőnek, hiszen sebezhető lesz vele szemben, de úgy döntött, megbízik benne. Nincs más választása, nincs más kapaszkodója, életében először pedig végre egy olyannal megy el erre a gyűlöletes estére, akitől még némi támogatást is kap. Részéről ennyit minimum megérdemelt Nam, hogy kimutassa felé bizalmát.
– Tetszik az óra? – érdeklődött Rin amint megpillantotta a másik csuklóján az említett tárgyat.
– Igen. Bár olyan drága, hogy ennyit sosem költenék egy órára.
– Én sem költenék ennyit egy ruhára, mint erre, vagy egy ékszerre, de ez egy ilyen este – nézett Namjoonra.
– Jah... Próbálj megnyugodni. Minden rendben lesz – fektette hatalmas puha farkincáját kezükre. – Nyugalom.
– Mindjárt – kezdett nagyokat sóhajtozni és inkább az ablak felé fordult.
Egész úton kifelé nézelődött, mialatt engedett lassan Nam kezeinek szorításán. Elterelte a gondolatait a város fényeivel, majd mikor ez sikerült, próbálta jó mélyre elzárni minden érzését, nehogy bármivel is kiszabaduljon félelme és eluralkodjon rajt az est közepén. A megfelelő időben érkeztek más gazdagokkal együtt, kiket azonnal körbeugráltak az inasok és pincérek. Valóban olyan volt, mint egy mocskosul gazdag parti a filmekben, hiszen mindennek van alapja. A sok pénzes ember persze azonnal üdvözölgetni kezdte Rint és különleges partnerét, kit nem igazán láttak szívesen, de természetesen ezt nem merték a lány előtt kimutatni Namnak. Csak mosolyogtak, felöltötték a hazugok álarcát mindannyian, hiszen majdhogynem Rin volt ott a leggazdagabb közülük. Muszáj volt körbeugrálni őt, még akkor is, ha ezt kifejezetten gyűlölte. Számára borzasztó lassan telt az este, mialatt annyit beszélt, amennyit máskor egy egész év alatt. Ugyan próbálta rövidre fogni a válaszokat, azonban kénytelen volt néha hosszabb mondatokat ejteni, hiszen Namjoon nem beszélhetett helyette a családi üzletről is, ahhoz nem értette. Ellenben minden más témában örömmel vette át a stafétát, így nem kellett neki fociról csevegnie például, amihez szemernyit sem értett. Viszont kihasználva az üresjáratot úgy döntött, kivesz néhány perc pihenőt.
– Bocsássanak meg, de meglátogatom a mosdót – szólt bele a beszélgetésbe, majd elengedve Nam karját egy halvány mosoly után már el is tűnt.
Sokáig volt távol, mely szemet szúrt egy idő után partnerének, ki Rin eltűnte után merőben más modorral találkozott a gazdagok részéről, mint amellyel akkor, mikor még a lány ott állt az oldalán. Bár ez nem lepte meg. Az viszont igen, hogy lassan harminc perce nem látta társát, kit hamarosan keresni kezdett. Először a mosdókban, ami néhány percet igénybe vett tekintve, hogy nem akart bemenni a nőibe. Majd körbejárta az egész hallt, megkérdezett néhány velejéig sznobot, kik a legtöbb időt töltötték addig Rin faggatásával, még üzenetet is írt a lánynak, ám ezek után sem lelt rá a másikra. Visszatért oda, ahonnan indult, mert csupán ott lelt némi csendre a gondolkozáshoz. Amint kijött egy hölgy a mosdóból azért a biztonság kedvéért megkérdezte, nem volt-e bent Rin, ám ő azt válaszolta, nem látta. Ott járkált a folyosón a toalettek ajtajai előtt és kezdett aggódni. Már az is felmerült gondolataiban, hogy szó nélkül otthagyta és hazament, mikor a nagy fel-alá mászkálás közben megpillantotta a rokkant illemhely világító lámpáját, miszerint vannak bent. Mikor először járt ott Rint keresve már akkor is égett, viszont a vendégek között senki sem akadt, akinek szüksége lett volna rá. Ekkor támadt egy ötlete, melynek nem sok esélyt adott, ám mivel jobb gondolta nem volt, semmit sem veszíthet alapon megpróbálta. Benyitott a rokkant helyiségbe. Azonnal kiszúrta a folyosó végén heverő bolerót a földön, melyet Rin azért vett fel mert tudta, hideg lesz, hiszen azt a hatalmas termet nem egyszerű kifűteni évente egy alkalomra. A legesélytelenebb gondolata tehát bevált, ám nem kecsegetetett túl sok jóval.
– Rin? – szólongatta a másikat és lassan haladt beljebb a mosdó előtt a folyosó vége felé található fülkéhez. Átlépkedett a földön heverő cipőkön is, miközben észrevette a csap mellett hanyagul heverő méregdrága táskát, mely korábban még a lány kezeiben pihent. – Itt vagy? Rin? – ért el a fal végéig, melynek túloldalán volt a két vécé, ám nem csupán azok. Ott ült Rin is a földön a sarkon, lábait felhúzva, térdeit átkulcsolva lehúzott cipzárral ruhája hátán. – Minden rendben? – guggolt le hozzá és megérintette a másik vállát, mire az hirtelen felegyenesedett. Egyáltalán nem volt jól, kapkodta a levegőt, ömlöttek a könnyei és remegtek kezei.
– Neh – tiltakozott az érintés ellen.
Namjoon azonnal lekapta zakóját amivel be szerette volna takarni a másikat, de az kezdett eldőlni az ellenkező irányba a hideg kőre, ezért igyekezett inkább gyorsan valahogy aláteríteni. Nem szerette volna, ha a másik megfázik.
– Mi a baj? – térdelt oda a földön fekvő Rin feje mellé, ki nem tudott már kicsikarni magából egy szót sem, úgy kapkodta a levegőt, miközben zokogott.
Namjoon szeretett volna segítséget hívni, de a lány csak rázta fejét, hogy ne, miközben ujjai szinte görcsbe feszülve szorongatták nadrágja szárát. Próbálta volna őt kezeibe venni, hogy legalább ne a kövön terüljön el, de ezt sem engedte. Csak jobban sírt, ha a másik megérintette. Tehetetlen volt, nem tudott mozdulni sem a lány mellől, kinek ujjai rázáródtak ruhájára, ezért csupán leült mellette és nézte őt. Igyekezett megnyugodni, hátha akkor eszébe jut valami. Így is lett, bár nem teljesen arra jött rá, amire szeretett volna.
Megvárta, míg Rin lassan jobban nem lesz, ami még hosszú percekbe telt. Alig akart csillapodni zokogása, de végül csak sikerült, mellyel párhuzamosan légzése is rendeződni látszott. Namjoon ekkor döntött úgy, már tárgyalóképes állapotban van a barátja, ki a plafont bámulva próbált mélyeket lélegezni, ezért rákérdezett.
– Miért nem szóltál róla?
– Miről?
– A pánikbetegségedről. Hogy van egyáltalán.
– Csak az én dolgom.
– Nem. A barátod vagyok, sok időt töltünk együtt. El kellett volna mondanod. Azt is, hogy hová mész. Segíthettem volna.
– Nem tudnál.
– Legalább veled lehettem volna. Nem kell ezt egyedül megélned. Azért vagyunk barátok, hogy támogassuk egymást.
– Akkor se – emelte mellkasa elé kezeit és ekkor látta csak Namjoon, hogy ujjai görcsbe feszültek. – Viszont most tudsz. Idehoznád a táskámat?
– Persze! – pattant fel, majd amint visszaért kiöntötte a kis retikül tartalmát a földre. – Mit keressek benne?
– Van egy kalcium injekció. Egy toll alakú ezüst tartóban.
– Megvan. Hova? Hogyan? – vette le kupakját Namjoon.
– A combomba. Az még jó – húzta fel kicsit lábát. – Előbb visszaszív kicsit, ha nem jön vér, akkor lassan benyomod – utasította Namot, ki láthatóan életében először tervezett ilyesmit beadni valakinek.
– Értem... Megszúrlak – szólt előre, majd meg is tette.
Óvatos volt és követte Rin szavait, így sikerült beadnia a lánynak az injekciót. Ezek után várnia kellett, míg az hat, kihasználva pedig szabad perceit végignézett a másikon, ki éppen azzal volt elfoglalva, hogy teljesen lenyugodjon. Ujjai, mind a húsz, görcsben álltak, még talpizmai is befeszültek, amint ott feküdt a hideg kövön a kiengedett ruhában, melyből így kilátszottak mellei. A rideg, nem törődöm lány így rendkívül sebezhetőnek tűnt, hiszen abban a pillanatban kiszolgáltatott volt. Éppen emiatt nem is mert sokáig ott térdelni mellette, inkább odavitte neki felsőjét és betakarta vele, míg rendbe nem jött.
– Már biztos mindenki minket keres.
– Majd azt mondjuk, elvonultunk dugni.
– Sétáltunk. Az elég – ült fel lassan Rin. – Köszönöm – adta vissza Namnak a zakóját, miközben mellkasát még takarta felsőjével.
– Segítek a ruháddal – fogott Rin derekára, egy lendülettel pedig talpra is állított a lányt.
– Huh... köszönöm! – lepődött meg a hirtelen segítségtől.
– Sokszor van ilyen?
– Ne itt!
– Rendben. Menjünk haza!
– Még nem lehet. Még nincs vége a fogadásnak – igazgatta meg ruháját Rin, majd visszavette boleróját.
– Majd azt mondom, rohannom kell dolgozni. Az jó kifogás.
– Nem tudom – ment a tükörhöz Rin, hogy megigazítsa sminkjét, mely ugyan vízálló volt, mégis rendesen kapott most a rohamból.
– El kell fogadniuk. Úgyis lekezelnek amiért hibrid vagyok. Azonnal kimutatták a foguk fehérjét amint eltűntél mellőlem – szedte össze Rin cuccait, majd letette azokat a lány mellé a mosdó szélére. – Mellesleg szent meggyőződésük nekik is, hogy együtt vagyunk. Hihető lenne, ha a munkám miatt mennem kéne, te pedig követnél.
– Nem tudom.
– Na! Ne mond, hogy maradni akarsz ezek után. Jönni se akartál.
– Még nincs vége a fogadásnak – gondolkozott Rin, miközben az apró sminkes kellékeivel foglalkozott.
– De eleget voltál már itt. Képviselted a családodat. Menjünk haza és pihenjünk. Nekem is elegem van az emberekből.
– Rendben... De jónak kell lennie a hazugságodnak.
– Van jó, hidd el. Kész vagy?
– Mindjárt – pakolt vissza táskájába Rin, majd még megigazította haját is, mielőtt felkapta cipőjét.
Nam elképesztő meggyőzően adta elő, hogy milyen fontos hívást kapott, melyet próbált elintézni telefonon, de nem sikerült. Mintha igazat mondott volna, úgy köszönt el a többi gazdagtól, miközben érződött azért, átlát rajtuk. Rin azt hitte, nem fogják bevenni, de a másik esélyt sem adott a vendégeknek, hogy marasztalják őket. Még soha ilyen könnyen nem lógott meg erről az éves kötelező jópofizásról, mint ez alkalommal.
– Köszönök mindent – szálltak ki az autóból.
– Szívesen... Lenne egy kérdésem.
– Csak tessék – sétáltak befele a házba.
– Maradhatok estére?
– Hát... – állt meg az ajtóban Rin.
– Van mit megbeszélnünk szerintem és jobb előbb túlesni rajta. Neked is könnyebb.
– Maradj – sóhajtott nagyot.
– Jó estét! Azt hittem később jönnek – bukkant fel az inas azonnal, ahogyan Rin benyitott.
– El tudtunk jönni korábban. Namnak... Namnak jó ötlete támadt.
– Ezt örömmel hallom – vette el Rintől táskáját, majd már indultak is beljebb a házba. – Minden rendben ment?
– Fogjuk rá – válaszolt Rin.
– Egy darabig... – jegyezte meg Namjoon. Nem tudta, az inas mennyire van képben, de kíváncsi volt rá. Meg arra is, hogy ugyanolyan lesz-e vele a jövőben is a másik, mint eddig a kis titokig.
– Akadt valami probléma?
– Kell új kalcium injekció. Ne felejtse el!
– Értem. Nem felejtem... Jól van azért, kisasszony? – nyitogatta előttük az ajtókat.
– Jól, csak elfáradtam.
– Mielőtt lefeküdne aludni javasolhatnék egy kalcium pezsgőtablettát? Csak a biztonság kedvéért.
– Rendben. Megiszom.
– Miszter Kim pedig... – hagyta nyitva a mondatot az inas, hogy befejezze azt az említett.
– Maradok az estére. Vigyázok rá, nehogy megint rosszul legyen.
– Értem. Akkor nem kell előkészítenem a vendégszobát?
– Azt hiszem, nem lesz rá szükség – válaszolt Rin. Kicsit megváltozott a beszéde, de még korántsem feltűnően.

– Köszönöm, miszter Ra! – vette el az inas kezéből a poharat Rin, amint már ágyában ült pizsamában.
– Jó éjszakát, kisasszony! Ha kell valami, csak jelezzen.
– Tudom, de itt van Namjoon. Pihenjen csak.
– Ahogy óhajtja – hagyta el a szobát, Rin pedig iszogatni kezdte a kellemetlen ízű folyadékot.
– Nem gondoltam volna, hogy lesz ruhád számomra – jelent meg Nam a szobához tartozó fürdő ajtajában. – Bár a nadrág nem a legkényelmesebb, nincs hibridre szabva, de nem probléma.
– Vendégeknek van.
– A prostiknak, akiket néha meghívsz?
– Igen.
– Hát inkább aludnék akkor öltönyben – törölgette szürke füleit.
– Minden alkalommal kimossák. Ezeket a holmikat ritkán hordják – kortyolgatott tovább.
– Mire kell a kalcium?
– Mostanában sok rohamom volt. A fogadás miatt és szerintem lesz is még. Szokott. Ezek miatt csökken a kalcium szint a véremben. Valamit magyarázott a doki, de már nem emlékszem. A lényeg, hogy pótoljam, különben begörcsölök.
– Szóval ez elég gyakran előfordul – ült le Rin mellé.
– Változó. Sok dologtól függ.
– Például?
– A napi programjaimtól, sok embertől... Vagy ha apám keres. Esetleg valami családi dolog adódik.
– Tudnak erről?
– Nem – kerülte Namjoon tekintetét Rin. – Csak Nang és Ra úr tudnak róla. Előlük nem tudtam eltitkolni. Sok időt töltenek velem.
– Érthető... A családod elől sem kellene.
– A családom csak papíron és más emberek fejében létezik. Mi nem vagyunk család.
– Ezt sajnálom.
– Én nem tudom – itta tovább a kalciumot. Már majdnem elfogyott.
– Volt ilyen akkor is, mikor a szállón voltál velem?
– Igen... néhányszor.
– Már nem opcionális a válasz? – lepődött meg Namjoon a másik együttműködésén.
– Más nagyon nem tud erről... Biztosan kíváncsi vagy. Nem akarom, hogy kérdésekkel távozz. Így ha kiderül, nem írnak majd hülyeséget az újságok sem.
– Azt hiszed, elmondom nekik?
– Bármi lehet. Nem ismerlek – tette le az üres poharat Rin.
– Ez nem igaz. Elég sok dolgot tudsz rólam már. Tönkre tudnál tenni velük, ha akarnál. Akkor elveszítenék mindent. Téged is. De megbízom benned... Neked is így kéne tenned.
– Sokszor csalódtam – takarózott be Rin az ágy másik felében, mialatt Jjanggu is már felmászott hozzá.
– Nem csak te... Aludni akarsz? – nézte a lányt, ki szemeit dörzsölgette.
– Elfáradtam.
– Nem csoda egy ilyen roham után – bújt be Nam is a takaró alá. – Gondoskodtál rólam, mikor beteg voltam. Szóval nyugodtan kelts fel, ha rosszul lennél – könyökölt Rin mellé. – Rendben?
– Még sosem ért álmomban – pislogott nagyokat a másikra.
– Most is így legyen... Sokszor volt rohamod a szállón?
– Néhányszor. Nem sokszor.
– Hogy nem vettem észre?
– Azok kicsik voltak... Elvonultam a fürdőbe, vagy az se kellett, mert nem voltál ott. Egyik sem volt vészes.
– Értem... Jó éjszakát! – kapcsolta le a villanyt Nam.
– Neked is!
Első alkalom volt, hogy egymás mellett aludtak, persze eltekintve a délutáni szunditól, de nem aggódtak a másik miatt. Baráti volt a kapcsolatuk és egyikük sem gondolta tovább ezt a dolgot. Főleg nem Namjoon, aki ezután az este után úgy érezte, nem sikerült még mindent megtudnia a lányról, pedig már azt hitte, személyisége nagyját ismeri. Ez a sejtése be is igazolódott, mikor reggel megébredve beszélgetni kezdtek, miután Jjanggu átszáguldott rajtuk az ajtóig, hogy letudja reggeli sétáját.

– Nincs valami gyógyszer, ami ritkítja a rohamokat? – nézte Rin arcát Nam.

– Lenne, de nem rendszeres, így nem írta fel az orvos sem – kerülte tekintetét Rin. Inkább saját ujjait nézte amint az ágyhuzattal játszadozott.

– Valami pszichomókus esetleg?

– Voltam nála. Nem tudott teljesen kisegíteni.

– Mikor mutatkozott először?

– Mikor egyetemre jártam. Egy barátom nagyon rossz helyzetbe hozott.

– Barát? Jártatok?

– Nem. Csak barátom volt.

– Furcsa elhinni, hogy voltak barátaid.

– Régen volt már és akkor sem volt sok.

– Miért nem maradt végül egy sem?

– Túl gazdag vagyok – nézett végre Namjoon szemeibe. – Mindenkiből kibújt egy idő után a valódi énje. A pénzre jöttek, csak arra volt szükségük, mikor pedig megkapták többé nem támogattak. Én segítettem, de nekem soha.

– És a gazdagok?

– Ugyanolyanok. Kapzsik, csak többet akarnak. Beházasodni hozzánk, hogy aztán a családi vagyonnal gazdálkodhassanak.

– Sajnálom... Azért remélem, belőlem ezt nem nézed ki.

– Csak azt remélem, nem mondod el majd az újságoknak a bajomat, ha már többé nem leszünk jóban.

–  Miért gondolod, hogy majd összeveszünk? – könyökölt fel Namjoon és hegyezte kócos farkas füleit.

– Mert mindig ez történik. Amikor majd nem akarok pénzt adni, megharagszol és más eszközhöz folyamodsz.

– Szeretném, ha nem így gondolnád.

– Cáfolj meg, ha azt szeretnéd!

– Eddig is ez volt a tervem... Reggelizünk?

– Szólok Ranak – kelt fel Rin. – Van valami kívánságod?

– Mindegy a reggeli.

– Jó – hagyta el a szobát.

Együtt töltötték a hétvége hátralévő részét ami már nem volt sok idő, Namjoon nagy sajnálatára, ugyanis kivételesen Rin minden kérdésére válaszolt. Pont emiatt úgy bombázta velük, mintha valami riporter lenne. Természetesen leállt volna azonnal, ha a másik rászól, ám a lány már úgy volt vele, hogy jobb, ha tisztán átlátja a dolgokat, minthogy részleteket tudjon csak. Így egy esetleges kiszivárogtatott pletykában kevesebb lesz a beleképzelt dolog, ha majd egyszer tényleg odajutnának, ahova gondolja. Ezért egész napra bezárkóztak Rin szobájába és bár ment a tévé, amit félszemmel néztek is, a beszélgetésnek mégis nagyobb szerepe akadt. Annyira boldog volt ettől Namjoon, hogy alig lehetett hazaküldeni. Másnap mindketten dolgoztak és pihenniük kellett előtte, ám erről valahogy teljesen megfeledkezett, vagy tudatosan nem foglalkozott vele, nem tudni. Végül nagy nehezen mégis kilépett az ajtón, majd saját autójával távozott. Kicsit aggódott a jövő miatt, hogy majd ezután a másik elhúzódik tőle, nem fog belemenni az ebédekbe, de ha mégis, csendesebb lesz, mint valaha, hiszen annyit beszélt azalatt a vasárnap alatt, amennyit máskor talán egy hónap folyamán se. Azért reménykedett és optimistán hívta fel hétfőn a lányt a szokásos időben. Kicsit izgatott volt, ám amint Rin igent mondott, majd kiugrott bőréből. Persze ez akkor is látszott, mikor megjelent a tárgyalóban az ebéddel, mivel úgy járt mögötte farkas farka, mint egy boldog kutyának sajátja, ki viszont látja gazdáját.

– Hoztam desszertet is – pakolt le Rin elé, ki foteljából felülve fogadta.

– Akkor jó étvágyat! Egy óra múlva jövök – rohant el az asszisztense, ki felfedezve a nagy váltást úgy döntött, inkább nem akar tudni kettejük kapcsolatáról.

– Aranyos vagy, köszönöm! – nyitotta ki az ételhordókat.

A csodaszámba menő nap után a kapcsolatuk, Namjoon nagy örömére, nem ott folytatódott ahol a pánikroham félbeszakította, hanem fejlődött tovább. Rin beszédesebb lett, mintha nem is ő lett volna az, akiről hónapokkal azelőtt Nam azt hallotta, mennyire rideg, csendes, nemtörődöm gazdagocska. Egy teljesen új ember ült ott mellett, bár érződött mikor jutott eszébe, hogy elengedte magát. Olyankor egy-egy válasza hirtelen lerövidült és lényegre törőbb volt, mint a többi. Néhány percig tartotta is azt a modorát, amit egyébként a Világnak mutatott, de Namjoon mellett annyira kényelmesen érezte magát, hogy hamar megszabadult inkább tőle. Ahogyan telt az idő és egyre mélyebb barátság alakult ki közöttük, melyben Rinnek már évek óta nem volt része, úgy a lány számára egyre nehezebb volt visszaöltenie a Nammal töltött idő után az álarcát. Kellett néhány perc, míg újra elrejtette érzelmeit. Olyan volt, mintha két külön ember lakna a testében, ami némi aggodalomra adott okot inasának és asszisztensének. Természetesen nem akarták ezt megjegyezni neki, mert semmi jóra nem számítottak, inkább Namjoonnak mondták el, akinek lehet nem kellett volna, mert emiatt csak jobban féltette Rint. Mintha addig nem tette volna eléggé, ugyanis tisztában volt vele, hogy a barátságuk ellenére a másik küzd valamiféle lelki problémával. Ha nem járta volna végig ezt a rögös utat, ami után közelebb engedte magához a lány, akkor észre sem vette volna, ám mivel az első pletykáktól kezdve erre gyanakodott, az aggodalom folyamatosan ott motoszkált benne. Attól félt, hogy a külön töltött idő alatt majd meg is mutatkozik ez Rinen és hirtelen hatalmas váltás lép fel kapcsolatukban, de szerencsére ez sosem történt meg. Ám amint az inastól és az asszisztenstől is hallott aggodalmakat úgy döntött, beszélniük kellene erről. Arra gondolt, elhívja a másikat egy vacsorára, melynek keretein belül ezt is érintik. Egy semleges helyen akart erről beszélni, hogy ne érezze úgy a lány, muszáj válaszolnia, sarokba van szorítva, mert az nem vezetett volna semmi jóra. Meg is beszélte vele, mikor, hol. Puszta baráti kiruccanásnak indult, aminek láthatóan nagyon örült Rin, ám valaminek közbe kellett szólnia. Túlságosan pozitív irányba haladt minden, hogy ez így folytatódjon tovább.

"Le kell mondanom a ma estét.

Az apám keres. Sajnálom, majd pótoljuk."

"Semmi gond. Majd máskor akkor."

Váltottak a vacsora estéjén egy gyors üzenetet, ami azonnal rossz érzéseket keltett Namjoonban. A visszamondás még nem zavarta volna, ám az igen, hogy az apja kereste Rint. Tudta jól, mennyire nincsenek jóban sem vele, sem senki mással a családból. Azt is sejtette, bár a lány sosem mondta ki szó szerint, hogy kifejezetten utálja szüleit. Ezt olyan félmondatokból következtette ki, amelyek gyerekkorára vonatkoztak. Azok a vele megosztott emlékek adtak okot a gyanakvásra, mik arról szóltak, mennyire kevés időt szántak gyerekeikre és milyen óriási felelősséget tettek azonnal Rin nyakába szülei, amint lehetett. Ő volt a legidősebb testvér, bár ezt mindenki tudta, nem volt titok. Azt viszont már keveseknek volt tiszta, hogy Rin miért tartott akkora távolságot a későbbiekben is szüleitől és miért házasodtak meg olyan hamar fiatalabb testvérei. A családjuk nem igazán volt család. Apja és anyja nem szülőknek való emberek voltak, soha nem is akartak velük igazán foglalkozni. Eleinte, míg Rin egyedül volt, hurcolták magukkal, már picike babaként is mindenhova, ahova csak utaztak, ők pedig sohasem töltöttek sehol hosszabb időt, mint egy-két hét. Természetesen az idő alatt is az inas volt az, aki ment velük, mint a gyerek dadusa. Ahogyan azonban megszülettek kisebb testvérei, Rin pedig elért egy bizonyos kort, fogták őket és otthon hagyták. Az inasra hárult a szülői feladat, no meg persze a lányra, ki szinte egymaga, gyerekként nevelte öccsét és húgát. Ezért utálta annyira szüleit, mert elvették tőle a gyerekkorát, mert sohasem támogatták és sohasem ismerték el, hogy miatta lettek csupán megbízható emberek testvérei, kik szintén szemet hunytak efelett. Biztosan a félelem volt az oka, féltek csalódni szüleikben, kiket olyan ritkán láttak, mégis hatalmasra becsültek. Rin szólni akart emiatt, de hamar megtapasztalta, jobb hallgatni, mert nem győzhet ebben a vitában akkor sem, ha igaza van. Erre inasa hívta fel a figyelmet, kinek sokkal kevesebb szava volt, mint neki, de jobban törődött vele, mint szülei. Rin csak őt kedvelte, senki mást, mivel csak tőle kapott figyelmet, olykor pedig szeretetet is. Ezért vált csendessé, hallgataggá, hiszen inasa is ilyen volt. Mivel sosem vették őt figyelembe szülei egy idő után már saját magának sem számított, hogy családon belül mi történik vele. Senkit sem védett meg senkitől, nem alakított ki jó testvéri kapcsolatot sem, egyedül csak egy emberrel törődött igazán, az inassal, de akkora már kialakult a zárkózott személyisége. Mind a családja, mind az álbarátai formálták ilyenné, akit a Világ megismert. A rideg, nemtörődöm gazdaggá, holott valójában közel sem állt ehhez az énjéhez. Ez egyfajta védelem volt mindenki ellen, melynek az adta meg az alapját, hogy ő sosem érdekelt igazán senkit. Csak a pénze, vagy a szolgáltatásai, ebbe pedig elég hamar beleunt.

Ugyan Namnak mindezt csupán tényként mesélte, hogy ő vigyázott testvéreire és mennyit volt egyedül, de a másik a nem volt hülye. Átlátott mondatain. Hamar felfedezte, mit is érez a családja iránt, amely nem közönyösség, melyet próbált mutatni, hanem inkább undor és gyűlölet. Viszont emiatt, hogy őt sohasem vették észre és az inasa nevelte, egy megfelelni vágyó rész is kialakult benne a konfliktus elkerülésére. Ez segített neki megszabadulni a rokonoktól, hogy amivel csak megbízták azt azonnal megcsinálta, ezért is végezte azt a munkát, amit. De pont emiatt töltötte el Namot némi aggodalom, mikor az apjára hivatkozva mondta le a vacsorát, hiszen az kifejezetten utálta a hibrideket. Próbálta megnyugtatni magát, már túl jó a kapcsolatuk ahhoz, hogy az apja így beleszóljon a barátságukba, ám mikor Rin elutasította a másnapi szokásos ebédet, ez már nem segített. Reménykedett benne, csak idő kell a másiknak az apjával folytatott megterhelő beszélgetés után, ezért adott is neki, nem erőltette rá magát. Csupán néha próbálkozott, hátha sikerrel jár, de valamivel mindig lekoptatta a lány. Próbált nem ideges lenni miatta, viszont egy üzenet mégis rendesen kiborította.

"Van már társaságom az estére."

Kapott újabb elutasítást, ami nem bosszantotta volna fel, ha másra vonatkozott volna, mint egy hímringyóra. Namjoon kifejezetten utálta a lány ezen szokását, hogy férfiaknak fizet egy-egy estéért, mikor pedig ezt kapta az arcába, hogy egy kósza numera fontosabb a támogató társaságánál, nagyon kiborult. Inkább nem írt vissza, hanem régi barátaihoz ment, hátha azok tudnak neki segíteni mielőtt valami hülyeséget csinálna. Sikerült nekik lenyugtatniuk, bár nem volt egyszerű feladat. Nam farkas oldala ugyanis kezdte teljesen átvenni az uralmat felette idegességében, emiatt pedig olyan ötletei támadtak, hogy beront Rinhez és darabokra tépi azt a palit, aki ott fekszik mellette.

– Most akkor Rinre haragszol, amiért ilyen szokása van, vagy a pasira? Nem mindegy – érdeklődött egyik barátja.

– Rinre, hogy hogy lehet ennyire undorító szokása, amit természetesnek vesz – járkált fel-alá.

– Biztos? Mert nekem ezek alapján úgy tűnik, inkább a palival van gondod.

– Csak a munkáját végzi.

– Akkor miért őt szidtad, hogy a mocskos kezeivel Rinhez ér és társai, miért nem a lányt, hogy mekkora hülye, hogy ezt megengedi és milyen ribanc? – érdeklődött Suga.

– Nem vagy te véletlenül egy kicsit szerelmes belé? – kérdezett rá Seokjin.

– Én... – torpant meg barátait nézve Nam, miközben idegességében kapkodta a levegőt. – Csak barátok vagyunk.

– Mégis olyan féltékeny vagy a palira, mintha a te nődet csábította volna el, pedig rohadtul a csaj akarja, de rá nem is haragszol.

– Csak a barátom és szeretném, ha normális romantikus élete lenne, nem pedig ilyen – folytatta a sétálgatást.

– Veled.

– Igen! Nem! Ő csak barát.

– De azért az illata bódító, nem?

– Leszállnátok erről a témáról?! Éppen egy vadidegen pali dugja.

– Ami egyedül téged idegesít.

– Mert szarik a fejemre már hetek óta!

– Egy barátságban az aktivitás hullámzó, de a kapcsolat örök. Egy kapcsolatban azonban ha hirtelen változik valamelyik fél aktivitása, a másik aggódni kezd. Mint te – folytatták barátai.

– Nem is tudom, miért jöttem hozzátok! – kapta fel vékony kabátját. – Nem segítetek! – hagyta ott őket.

Végül attól nyugodott meg, hogy telefonját kikapcsolva kiült a szállóban található lakásának teraszára és az eget bámulta egész este. Egy pillanatot sem aludt, de nem is tudott volna, ám emiatt másnap hulla fáradt volt. Így viszont legalább nem zavarta, hogy a lány egyáltalán nem keresi. Folytatódott a kettejük között uralkodó csend, amitől lassan Namjoon teljesen kikészült, így inkább a munkába próbált temetkezni, amiből volt rendesen. Ám ennek ellenére, hogy mennyire elfordult a kinti világtól, mégis eljutott hozzá egy újságcikk, ami újból kiverte nála a biztosítékot. Eredetileg arról kellett volna szólnia a hírnek, hogy Rin befektetésének köszönhetően milyen felújított épületet adtak át és az mekkora hasznot hoz majd minden embernek a vársoban, ám az író inkább azt feszegette a második sor után, hogy hol van Namjoon mellőle. Ez felidegesítette. Semmi közük a kettejük kapcsolatához és egyenesen törvénybe ütköző az a szerelmi pletyka áradat, amit az újságíró elkezdett ott fejtegetni. Nem maga miatt aggódott érdekes mód, hanem a lány miatt, hiszen annak apja gyűlölte a hibrideket, ez alapján a cikk alapján pedig egy átlagos kívülállónak úgy hatott kettejük viszonya, mintha addig a pillanatig egy párt alkottak volna, melyről csak kevesen tudtak, köztük ez a kis firkász is. Eldobta munkáját Namjoon, majd egy hivatalos levélhez fogott, melyet idegessége ellenére rendkívül összeszedetten írt meg. Nem virított róla, hogy legszívesebben darabokra tépné az egész szerkesztőséget, pedig fejben milliószor lejátszotta ezt. Inkább csak felszólította az újságot, hogy legközelebb egy ilyenért peres eljárást indít, de ezúttal csak annyit kíván, hogy kérjenek bocsánatot Rintől egy levélben. Ezzel azonban egy olyan lavinát indított el, ami esze ágában sem volt.

"Mit csinálsz holnap? Beszélnünk kell!

Kettőkor a házamban!"

Kapott üzenetet váratlanul Rintől egyik pénteken. Nem tudta, miért keresi hirtelen a másik, ezért ideges lett, pedig örülni szeretett volna. Rég nem beszéltek, de még régebb óta nem találkoztak sajnos. Ám aggódott, hogy mit akar a másik és igyekezett mindenre felkészülni. Pontosan érkezett a lány házához saját autójával, kiöltözve. Így kicsit meggyőzőbbnek érezte magát. Ez volt az ő védelme a külvilág ellen.

– Magunkra hagyna, miszter Ra? – fogadta Namot Rin a nappaliban.

– Természetesen – csukta rájuk az ajtót, amint eltűnt.

– Ez mi? – mutatta Namnak a levelet, melyet az újságtól kapott.

– Mi az?

– Egy levél, miszerint elnézést kérnek, hogy a kettőnk magánéletéről írtak a kórházi átadó helyett és ezzel megtévesztették az embereket. Remélik, sem én, sem pedig te nem neheztelünk az újságra. Majd a végén megígérik, hogy többet nem cikkeznek rólunk, meg még ezer módon az elnézésünket kérik. Ez a te műved? Én nem írtam nekik.

– Nem akartam neked gondot apáddal, hogy egy újság összehozott minket a címlapon.

– Az apám az én dolgom. Többet ne csinálj ilyet. Nem segít.

– Honnan tudjam, mi segít? Mikor beköltöztél a szállóra az apád felhívott, hogy mennyire nem örül neki. Pedig akkor még alig ismertük egymást és alig mutatkoztunk együtt. Most összehoztak minket a Világ előtt, te pedig hetek óta rám sem nézel. Aggódtam, hogy ezért az apád majd elkapja a nyakadat. Csak ezért írtam nekik.

– Nem volt gondom.

– Nem tudhattam, elvégre szinte teljesen kizártál az életedből.

– Sok dolgom volt.

– Legalább ne hazudnál. Ismerlek már és hallok dolgokat, vannak kapcsolataim. Legalább mondanád el, miért dobtál ki hirtelen.

– Kellet egy kis magány.

– Ezt nem veszem be... Mi történt? Az apád volt? Miatta mondtad le a vacsorát is és akkor indult minden. Mit mondott neked, hogy lekoptattál?

– Munkát adott.

– Valóban? Miért nem mondod el, miféle munkát?

– Családi.

– Jaj, ugyan Rin. Ismerlek már eléggé, közel engedtél magadhoz. Azt is elmondtad, milyen gyerekkorod volt. Tudom, mennyire utálod az apádat, de azt is, mennyi mindent megteszel csak azért, hogy békén hagyjon. Mit mondott, hogy csak azzal tudtál megszabadulni tőle, ha minden kapcsolatot megszakítasz velem.

– Ne képzelj bele dolgokat amik nem igazak.

– Akkor te meg állj ki egyszer magadért. Például most! Védd meg magad velem szemben, védd meg az apádat velem szemben! Miatta nem állsz velem szóba, ugye? – ám Rin nem válaszolt. Ugyan látszott rajta, kezd ideges lenni, de nem engedte ki gondolatait. – Úgy ugráltat, ahogy neki tetszik. Egyszer végre kiállhatnál magadért. Egyszer végre kiállhatnál a szabadságodért és akkor nem kéne az eget bámulva sóvárognod utána. Egyszer végre viselkedhetnél úgy, mint egy felnőtt ember, akinek mindenre megvan a lehetősége, mert ez így van, csak annyira gyáva vagy, annyira félsz az apádtól, hogy saját magadat zárod inkább börtönbe, mert akkor elkerülheted a vitát vele. Saját magadat kínzod, saját magad vagy az oka a pánikrohamaidnak is és annak is, hogy depressziós vagy, ha nem vagy velem. Ahelyett, hogy próbálnál kifogásokat keresni, miért nem rajtad múlik a szabadságod, mi lenne, ha végre felnőnél és nem egy kisgyerek módjára menekülnél minden felelősség elől?

– Én szabad vagyok! – tört fel Rinből idegessége, melyet még sohasem látott Nam.

– Ez nem igaz! – csapta hátra füleit Namjoon, amint kiabálva válaszolt a másiknak.

– Hogy mersz... – kezdett levegő után kapkodni. – A saját... házamban – hátrált, majd próbált megkapaszkodni a legközelebbi bútorban, de azonnal elszállt minden ereje.

Namjoon utána lépett és mielőtt összeesett volta, mint egy rongybaba, elkapta. Rinen eluralkodott egy pánikroham a másodperc törtrésze alatt. Ez Namjoon hibája volt, érezte is, de muszáj volt valahogy végre a másik tudtára adnia annak problémáit, melyek elől úgy menekült és nem látott már erre más lehetőséget. Lehet utoljára találkozott vele, ezért pedig nem akarta elszalasztani a végső alkalmat.

– Sajnálom Rin, de tudom, hogy te is tisztában vagy vele, csak bujkálsz előle – fektette le a lányt a földre. – Egyedül meg is értem, miért félsz szembenézni ezzel, de a barátom vagy, nem vagy egyedül... Ez lett volna a vége. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar összeesel. Miszter Ra! – kiabált Nam az inas után, ki azonnal felbukkant, majd meglátva Rint már rohant is egy zacskóért.

A két férfi közösen próbált segíteni rajta, bár mindketten tudták, a szavaik semmit sem érnek, csak várhatnak. Sokáig tartott Rin rohama mely közben már a kalcium injekcióval is odakészült az inas. Ekkor tudatosult Namban, hogy valószínűleg az elmúlt időszakban számos alkalommal esett már össze váratlan pillanatokban, hiszen extra kalcium csak ilyen időszakban kellett, máskor nem. Rin lassan lett jobban, nagyon lassan, ám amint rendeződni látszott légzése Namjoon újra kért egy kis magányt kettejüknek.

– Mit mondott az apád? – térdelt a lány mellett a földön.

– Nem akart az oldalamon látni többet.

– Megfenyegetett, hogy kitagad, ha tartod velem a kapcsolatot?

– Ezt nem mondta, csak hogy szabaduljak meg tőled.

– És te tényleg meg akarsz szabadulni tőlem?

– Nem... – rázta fejét. – De mi mást tehetnék? – pislogott fel piros szemekkel Namra.

– Mondj ellent neki és költözz hozzám, ha kitagadna. Segítek vele szembenézni. Hívd el egy vacsorára. Még beszélek is helyetted, csak ne fordulj ellenem.

– Nem fog menni.

– De igen. Fogom majd a kezedet. Kapaszkodhatsz belém, ha rosszul lennél.

– El fog kapni egy roham.

– Akkor én is elkaplak – nyugtatta Nam.

– Nem tudhatják meg az emberek a betegségemet.

– Akkor felkaplak és kiviszlek a mosdóba. Majd azt mondom, az apád úgy felidegesített, hogy elájultál – mosolygott.

– Meg fog ölni, ha így lerombolod a családunk hírnevét.

– Nem érdekel. Még mindig jobb, mint nélküled ebédelni – ezt a mondatod nem gondolta végig, csak úgy kicsúszott a száján és még saját magát is meglepte, nem csak Rint, kinek hatalmasra nyíltak szemei. – Kelj fel a földről! Mosd meg az arcodat, jól fog esni – segítette fel a lányt Nam.

Saját kijelentése annyira ledöbentette önmagát, hogy szabályos belső harcba kezdett, miszerint nem szerelmes Rinbe. Eleinte csak azt hitte, a jó barátságuk miatt mondta ezt, ám néha olyan furcsa dolgokat vett észre magán, hogy kész háború robbant ki szívében. Nem akarta elfogadni, elmezavarnak, meg Teliholdnak tulajdonította a zaklatottságát, néha meg hibrid felének, mivel pedig nagyobb veszély is fenyegette, így nem tudott egy teljes napot arra áldozni, hogy végül döntést hozzon és rendesen végigelemezze minden hülyeségét. Rin apjával megejtette közben a vacsorát, mely közel sem sült el annyira rosszul, mint várták, bár a lány ettől függetlenül rosszul lett. Szerencsére nem mindenki szeme láttára, hanem a szokásos, rokkant vécébe vonulós módon, ahova öt perc után követte is Nam és segített neki talpra állni. Az este folyamán végig érezte, mennyire nem látják szívesen lányuk mellett őt, ám amint leszögezték, hogy ettől még nem fogják kitagadni, már nem is érdekelték a továbbiak. Azonnal átkapcsolt és azon kezdett gondolkozni, vajon tényleg szerelmes-e Rinbe, vagy csupán testvéri szeretetből akarja annyira védelmezni.

– Szóval az apja, nem tagadta ki és téged sem fenyegetett meg – összegezte az estét egy mondatban Yoongi, miután Nam vagy húsz perc után végre vett egy levegőt.

– Igen – járkált a barátai előtt az étteremben, ahol éjfélkor már egy lélek sem tartózkodott, csak ők heten.

– Akkor miért vagy ideges? – érdeklődtek.

– Rin miatt. Félek, rosszul lesz még az este. Megkérdeztem, akar-e nálam aludni, de nemet mondott. Ott van az inasa, oké, de az sem vele alszik. Mi van, ha kivételesen álmában tör rá. Akkor ki fog majd foglalkozni vele?

– Ugye tudod, hogy úgy beszélsz, mint a palija?

– Nem! – hadonászott kezeivel. – Ez csupán baráti, vagy inkább testvéri. Olyan, mintha a kishúgom lenne, azért féltem.

– Ahha, igen. Mond csak, ma este is a rózsaszín csipkés melltartó volt rajta, aminek a pántja mindig kilátszik a nagyobb pólói alól?

– Nem, mert koktélruhához nem vesz melltartót, csak félkosarakat, amiktől olyan szép természetesek a mellei – mosolyodott el, miközben járkált tovább. – Ez nem jelent semmi! – torpant meg barátaival szemben.

– Melyik parfüm volt rajta.

– A kedvenc Diorija.

– Hanyadik napban van? – szegezték neki a villámkérdéseket.

– Még két nap a peteéréséig... Sokat vagyok vele, azért tudom!

– Persze – grimaszolt Yoongi.

– Szerintem nincs miért aggódnod – nyugtatta Hoseok.

– Tényleg?

– Persze. Biztos azért nem akart hozzád menni, mert áthívta a hímringyóját nyugtató szexre. Szóval lesz valaki vele az este, ne aggódj – fagyott le Namjoon egy pillanatra, majd idegesen járni kezdett mögötte farkas farka. Mondani akart valamit, de egyszerűen nem tudta megfogalmazni a gondolatait.

– Nam, te fülig szerelmes vagy belé – állapította meg Jimin.

– Nem! Ez nem igaz.

– Persze. Akkor biztos nem bosszant fel az sem, hogy néhány hete a japán Hasegawa család legfiatalabb fiával vacsorázott akinél nincs jobb képű gazdagabb pali Ázsiában – hergelte tovább őt Hoseok, mire Nam meg is indult felé, de a többiek lefogták. – Természetesen nem vagy belé szerelmes! – bújt el társai mögött.

– Nem! – lépett hátrébb.

– Nam... ne tagadd már a nyilvánvalót! Teljesen felesleges.

– Tudod mi jutott eszembe? – állt fel Yoongi.

– Na?

– Azt mondtad, Rin menekült az apja elől egész életében, bla bla bla. Szerintem te pedig az apjától félsz, hogy ha tényleg szerelmes vagy belé akkor örökre eltilt tőle, vagy talán Rinnek okozol kárt. De tudod már nincs alapja a dolognak, elvégre Rin a szembeszállt az apjával miattad. Biztos sejt valami kapcsolatot a vénember köztetek, szóval már nincs mitől tartanod.

– Jah! Te is fekhetnél a hímringyó helyett Rin ágyában, nem lenne negatív következménye – támogatta társát Jimin.

Namjoon hosszú pillanatokra ledermedt és gondolkozott. Azon járt az esze, hogy vajon tényleg igazat mondanak-e barátai. Végigfutott őrült dolgain abból a szemszögből, amit mondtak, miszerint csak Rint féltette az apjától, azért nem lépett eddig, majd megállapította végeredményt.

– Faszért nem szóltatok! – förmedt barátaira.

– Szívesen! Na jó éjt! Gyere Kook! – indult vissza aludni párjával Yoongi.

– Mi szóltunk – vágta képébe Seokjin.

– De ezt nem mondtátok.

– Azt hittük, tudod.

– Nem!

– Hát most már tudod.

– És most mit csináljak?

– Kezdj el udvarolni! – javasolták.

– Hmm... – töprengett el. – Oké! Van nyitva virágos ilyenkor?

– Nem most azonnal gondoltuk.

– Nem kockáztathatom, hogy a hímringyóval alszik – hagyta ott barátait Nam.

– Az csak feltételezés volt! – kiabált utána Hoseok. – Hallod!? Nam!

Ám társuk már el is tűnt az éjféli értekezletről, amit direkt ő hívott össze a problémája miatt. Rohant tovább keresni valami ajándékot Rinnek, amivel beállíthat hozzá az éjszaka közepén és bevallhatja neki, beleszeretett. Ám minél több időt töltött a kutatással annál bizonytalanabb volt abban, hogy jó ötlet ilyen hirtelen a semmiből, egy ennyire feszült vacsora után ekkora hírrel beállítani hozzá. Ám mikor végre talált egy világvégi árust, akinél tudott vásárolni egy csokor rózsát, újra lendületbe jött.

– Tudom, hogy nagyon késő van – suhant el az inas mellett amint az ajtót nyitott neki köntösben. – De nagyon sürgősen beszélnem kell Rinnel, mielőtt még meggondolom magamat.

– De uram! – iramodott utána. – A kisasszony alszik! Morcos lesz, ha felkelti.

– Nem baj, de ezt muszáj elmondanom neki.

– Uram! – futottak át a házon, míg el nem értek Rin szobájának ajtajához, amin Nam ugyan bekopogott, de nem várta meg a választ mielőtt berontott volna.

– Rin! – nyomta fel a lámpát, majd le is térdelt az ágya mellé, miközben Jjanggu körbeugrált, a lány pedig morogva fordult felé.

– Ki vagy?

– Namjoon vagyok. Ezt neked hoztam – nyomta arcába a csokornyi rózsát, amint ránézett a lány. – Mondanom kell valami fontosat.

– Nem ért volna rá? – vette el, majd az inas kikapta kezéből a virágokat.

– Vízbe teszem – tűnt el.

– Nem. Figyelj rám!

– Csak gyorsan, mert álmos vagyok – takarta el szemeit a lámpa fénye elől.

– Tényleg csak a barátod szerettem volna lenni, mert amiket hallottam rólad, azok alapján nagyon sajnáltalak, hogy egyedül vagy. Gondoltam, szenvedsz tőle, ezért akartam talán az egyetlen barátoddá válni. Nagyon örültem mikor végre

– Nam! – kukucskált ki ujjai között.

– Igen?

– A lényeget.

– Igen. Akkor majd holnap hosszabban elmondom. Szerelmes vagyok beléd... Jah... – néztek egymás szemeibe percekig... hosszú percekig. – Tudom, hogy csendes tipus vagy, de azért egy köszönöm is jól esne most.

– Kapcsold le a villanyt! – vette el arca elől kezeit.

– Nem ezt vártam, de rendben. Hagylak aludni – állt fel Nam.

– De gyere vissza! – állította meg a másikat Rin, mielőtt az kinyitotta volna az ajtót. – Aludj velem.

Namot kellemes meglepetés érte ezzel, ám csak azután mosolyodott el, hogy sötétségbe borult a szoba. Kivételesen nem Jjanggut ölelgetve aludt el Rin, a kutyusnak ugyanis csak az ágy másik oldala jutott, hanem Namjoonhoz bújt.

– Nem dolgozol holnap? – izgult Nam, amint a lány elhelyezkedett mellette és próbálta kicsit oldani a feszültséget.

– De. De te is.

– Ez igaz... Ugye nem voltál rosszul, mióta kiraktalak a ház előtt? – érdeklődött Namjoon.

– Nem, de Nam.

– Igen?

– Fáradt vagyok, nagyon. Aludni szeretnék.

– Jó éjszakát!

– Neked is!

Ám Namjoon nem tudott aludni. Végig ébren volt az idegességtől, ráadásul emiatt még az érzékei is a maxumiumon pörögtek, így minden egyes apró zajt meghallott, hála a farkas füleinek. Farkát alig merte arrébrakni miután Rin úgy fordult, hogy ráfeküdt véletlenül. Iszonyatosan kényelmetlenné vált számára az éjszaka folyamán az amúgy hatalmas puha ágy, mivel egy centit se moccant, nehogy felkeltse a másikat. Mikor pedig Ra úr felbukkant reggel, hogy ébressze Rint, nagyokat nyújtózva mászott ki az ágyból, közben pedig minden létező ízülete kiroppant.

– Jól vagy? – ült ki az ágyszélére Nam mellé Rin.

– Persze... – ásított nagyot.

– Rosszul aludtál?

– Nem igazán aludtam – dörzsölte meg füleit.

– Miért?

– Nem tudtam...

– Telihold van?

– Nem... még nincs, csak... Emlékszel, mit mondtam este? – pillantott a lányra.

– Hogy belémszerettél.

– Igen. Hahh – sóhajtott nagyot és ezúttal ő kerülte a másik tekintetét. – Soha nem voltam ennyire ideges senkinek a közelében.

– Megnyugtat ha azt mondom, én sem?

– Hm?

– Nem tudom már, hány éve nem voltam férfival.

– Akkor bérelt pasi kamu volt? – reménykedett Namjoon hatalmas szemekkel Rint bámulva.

– Nem úgy.

– Ohh – csapta hátra füleit.

– Ezer éve nem volt randim. Nem tudom, hogy kell csókolni, vagy csak szimplán kapcsolatban élni. Pont olyan ideges vagyok, mint te, ha nem jobban. Rettentően izgulok. Én nem értem a jeleket sem. Ha kettőnk közlül valaki elronthatja, az én leszek.

– Akkor talán hamar túl kéne esnünk a szorongós dolgokon, nem gondolod? – vette célba a lány ajkait.

– Te is dolgozol ma és én is.

– Akkor a szexet estére halasztjuk, de egy gyors csók még belefér – közeledett lassan Rin felé.

– El fogunk késni.

– Én már úgyis késésben vagyok – csókolta meg félénken a lányt.

Eleinte nem merte viszonozni Rin, de amint Nam kicsit elhúzódott ezt megtette. Nem mélyítették el, inkább amolyan felületes csók volt, puszi csupán, melyet ismételgettek, míg nem kopogtattak ajtaján.

– Kisasszony, felöltöztetnénk, ha felkeltek már.

– Egy pillanat! – pattant fel Nam mellől, majd kinyitva szekrényét dobálta ki fehérneműjét az ágyra, amit aznap akart felvenni, melyen Namjoon rendesen le is döbbent. – Van már reggeli szerintem, egyél nyugodtan – kapta fel ruháit és elrohant a fürdőbe.

Senkinek sem kívánták még elmondani, hogy milyen irányba változott kapcsolatuk, ezért próbáltak ugyanúgy viselkedni az emberek előtt, mint korábban. Mindenki ment a saját dolgára, foglalkozott a munkájával, csak az volt a különbség, hogy nem tudtak nem a másikra gondolni. Rin Namjoonon elmélkedett, miközben az égboltot fürkészte és azon, hogy társa úgy tűzte ki estére a szexet, mintha valami mozifilmet mondott volna csak. Talán kis kapkodásnak érezte volna, ha nem ismerte volna majd egy éve és nem tudott volna a másik róla majdnem mindent. Így viszont, mindent egybe vetve, kifejezetten várta az estét, izgult miatta, amin a közös ebéd csak rontott. Nem beszélgettek túl sokat ugyan, de érezhetően más volt a levegő körülöttük, mint bármikor máskor. Ezt Nang úr is megérezte, mielőtt gyanakodva magukra hagyta őket.

– Megeszem előled a mochit.

– Edd csak. Neked hoztam. Tudom, hogy az epres a kedvenced, de én nem szeretem – könyökölt fel az asztalra és megtámaszkodott öklén, miközben Rint nézte.

– Eddig mindig ettél belőle.

– Igen... Különben nem etted volna meg.

– Még valami, amit igazából nem szeretsz?

– A csokor rózsa csavarta este az orromat. Szerintem büdösek a virágok, de ez a farkas felem miatt van.

– Még?

– Bírom Jjanggut, de innentől én szeretnék veled aludni. Ez vonatkozik a pasikra is, akikkel aludni szoktál. Ha meglátom valamelyiket, darabokra tépem. A ruháikat sem akarom látni nálad, a szagukat sem akarom érezni. Senki más illatát nem akarom a szobádban észrevenni, csak a tiédet... És gyűlölöm a Teliholdat, de hamarosan az lesz, szóval kellene egy matrac a földre. Nem akarlak felkelteni, viszont eleget aludtam a betonon hajléktalan koromban. Ja és igen, egyél rendesen! Nem akarom megint meglátni, hogy fogyogatsz elfele, mint a szállón!

– Értem...

– Neked?

– Hát... nem tudom...

– Akkor majd megtudjuk. Az életcéloddal együtt.

– Mi?

– Azt szeretném, ha valami olyasmit csinálnál, amit szeretsz, ami érdekel, amit te akarsz. Az apáddal már szembe szálltál, szerintem ő is tudja, csak időkérdése, hogy ezt is feladd.

– De... ezzel sokaknak segítek – gondolkozott el Rin.

– Miszter Nang is képes ezt csinálni helyetted, elvégre most is ő csinálj... Azt szeretném, ha nem csak én motiválnálak, hanem más is.

– Nem is tudom.

– Én igen – mosolygott Nam. – Majd segítek rájönni. Nem kell most azonnal kitalálnod.

– Oké...

– Este akkor találkozunk? – kezdett összepakolni Namjoon.

– Azt hittem... – pillantott fel rá Rin.

– Csak biztosra akartam menni. Menjek hozzád, vagy... előbb randizzunk?

– Szeretek otthon lenni – segített neki a lány.

– Rendben. Akkor kilenc... Korábbit nem merek mondani, mert még haza kell mennem ruháért.

– Oké.

– Rin! – guggolt le mellé. – Ha kell valami, vagy meggondolod magad, vagy bármi, mond kérlek. Nem szeretném, ha miattam lennének pánikrohamaid. Jó? – fürkészte a másik arcát, mire az elmosolyodott és megcsókolta.

– Mondom majd.

– Még a végén lebuktatsz minket – vigyorgott Namjoon.

– Nang úr úgyis elsők között fogja megtudni.

– Te tudod – csókolta vissza Nam.

Ugyan befejeztek minden bensőséges interakciót, mielőtt az asszisztense felbukkant, az mégis sejtett valamit, bár nem merte megjegyezni. Úgy volt vele, hogy majd elmondják nekik, ha úgy érzik, tudnia kell valamiről. Nem erőltetett ilyesmit pontosan azért, mert tudta jól, ha lesz valami azt a lány úgyis közli majd vele éppen időben.

– Miszter Ra! Ez milyen? – ugrott ki szobájából Rin az inas elé.

– Ez is megfelelő szerintem, ahogyan az előző is, kisasszony.

– De ez sokkal hétköznapibb. Az előző elegánsabb volt. Az nem illett ahhoz, hogy itthon fogadom őt, mint... Mint barátot.

– Kérdezhetek valamit, kisasszony?

– Persze.

– Az úr szerelmes magába, igaz?

– Igen.

– Erről tud még valaki rajtam kívül?

– Nem és ne is mondja el senkinek, kérem.

– Nem terveztem. Csupán azért kérdeztem, mert akkor jobban fogok ügyelni a reggeli személyzetre és kitalálok némi elterelő történetet arra az esetre, ha valami pletyka felrebbenne.

– Miszter Ra... Ugye nem bánja, hogy Namjoont választottam?

– Kisasszony, én csupán az inasa vagyok.

– Ezt ön is tudja, hogy hazugság – lépett közelebb a férfihoz.

– Én sosem bántam, ha ön boldog. Miszter Kim rendkívül jó embernek tűnik és sokat foglalkozik önnel. Bár féltem magát, mégis úgy gondolom, jobbat nem találhatott volna.

– Apám mérges lesz, ha megtudja.

– Az lehet. Az apja igen furcsa ember, viszont ahogyan ismerem, nem sokáig fogja zavarni őt a helyzet.

– Maga szerint kitagadna, ha Namjoonnal... Ha végül vele elkomolyodna a dolog?

– Nem hinném, hogy meg merné tenni. Azzal hatalmas kárt tenne a családja hírnevében. Viszont a fogadásoktól megszabadulna.

– Akkor lehet én fogom megkérni Namot, hogy vegyen el, még az este folyamán – mosolygott.

– Rég hallottam öntől viccett, kisasszony. Örülök, hogy ennyire felvidítja önt az úr.

– Igen... Szóval, ez jó lesz?

– Nem értek hozzá, de szerintem jó – válaszolt újra a sokadik összeállításra az inas, melyet Rin próbált fel, mikor csengettek. – Ahogyan pedig hallom, ez marad a végeleges.

– Úgy tűnik – ment utána Rin egy darabon. – Hazaküldte a többieket?

– Igen. Csupán én vagyok itt önökkel, ne aggódjon. Bekísérem az urat a nappaliig és magukra hagyom majd önöket.

– Köszönöm!

– Csak nyugodjon meg – intézett egy kedves mosolyt a lány felé, majd már rohat is miszter Ra, hogy beengedje Namjoont.

Annak ellenére, hogy Nam szerint a virágok büdösek egy újabb csokorral kezében érkezett. Izgult ő is, de esze ágában sem volt meghátrálni. Rendes falkavezér farkas módjára ment neki bátran az ismeretlennek, főleg ha az szíve nőjét jelentette.

– Azt mondtad, büdös a virág – üdvözölte az ajtóban Rin, ki hatalmasat szippantott az illatos csokorból.

– De te szereted – nyelt nagyot Nam.

– Vízbeteszem a csokrot, ha nem bánják – vette ki kezükből az ajándékot, majd már el is tűnt az inas az est hátralévő részére.

– Jól nézel ki – jegyezte meg Namjoon vállán táskájával.

– Te is... Gyere be! – fordult a nappaliba Rin, majd inkább szobája felé vette az utat és végül az ágyán telepedett le.

– Jjanggu? – dobta le táskáját Nam.

– Miszter Raval alszik ma.

– Oh... Figyelj, nem erőszak.

– Még nem csináltál semmit – ült az ágyon Rin.

– Igen. Kicsit félek bármit is csinálni.

– A nagy szürke farkas...

– Azért ember is vagyok. Ne tévesszen meg a bolyhos puha fakram – lóbálta maga mögött említett részét.

– Megsimogathatom?

– Ha szeretnéd... – sóhajtott nagyot Nam, mielőtt leült volna Rin mellé és ölébe fektette volna farkas farkát.

– Selymes... Most mostad? – simogatta.

– Igen – néztek egymás szemeibe.

– Más egy hibriddel lenni, mint egy emberrel?

– Mindenki más. Ez egyéni, nem faji – karolta át Rin derkát Nam.

– Remélem azért te tapasztaltabb vagy, mint én.

– Kettőnk közül neked voltak fizetett profijaid – puszilt a lány arcára.

– Ugyanaz volt mindig... És szerelem nem sok volt közöttünk.

– El sem hiszed, hogy felidegesít a gondolata is annak a pasinak.

– Bocsánat...

– Igazából bátorságot is ad – csókolt állára. – Le akarom körözni, el akarlak venni tőle.

– Ahhoz hanyatt kell döntened.

– Nem probléma – tett is úgy, ahogyan Rin javasolta.

Különleges estét töltöttek együtt, mely kicsit döcögősen, mégis vidáman telt. Namjoon idegességében ügyetlenkedett és saját magán nevetett, melyet átvett a lány is. Olyna ritkán látta a másikat mosolyogni Nam, hogy ilyenkor szinte el is veszett annak arcában. Akkor is inkább őt szemlélte, mikor már a földön feküdt az összes ruhájuk és véletlen megcsiklandozta a lányt. Odáig volt érte, teljesen beleszeretett, emiatt pedig annyira izgult, mint még soha. Félt minden egyes tettétől, hogy hogyan reagál rá Rin, nem ijed-e meg tőle majd, vagy szörnyed el azoktól a dolgoktól, amik Namot kifejezetten felizgatják, de feleslegesen aggódot. A lány kíváncsian követte őt, benne volt mindenben amit csak akart a másik. Érződött mozdulataiból, szex terén azért van gyakorlata, ám az is, hogy szeretekezésben már nem olyan sok. Meglepődött Namjoon csókjain és érintésein, az olykor lágy, máskor vad ujjain, az egyik pillanatban csókoló ajkaitól, melyek a következőben már felhúzódva engedték fogainak, hogy fájdalmas, de látványos nyomot hagyjanak maguk után, miszerint Rin foglalt. Ha lett volna szomszédjuk, az minden pillanatot tudott volna követni a hangok alapján, akárcsak egy filmet, annyira elmerültek egymásban. Talán egy kicsit túlságosan is, mikor Namjoon a lány nyakába harapott az élvezetek hevében, miközben felette támaszkodott. Úgy viselkedett, mint egy uralkodni vágyó igazi farkas, aki kicsit mérges, amiért csak most kapja meg szíve hölgyét. Próbált néha uralkodni magán, de a lány nyögései, formás mellei és az élvezettől megfeszülő izmai nem engedték. El is vesztette fejét néhány pillanatra, amitől rosszul érezte magát a későbbiekben.

– Úh! – lépett Rin mögé a mosdóban, miközben a lány éppen fogatmosott. – Nem tudtam, hogy ennyire megharaptalak. Nem akartam – csapta hátra füleit és arrébb söpörte a lány haját, hogy adhasson egy gyógypuszit a zúzódásra.

– Nem gond – futott végig rajta a hideg, amint megérezte Nam ajkait bőrén. – Meggyógyul – nézte a férfit a tükörben maga mögött, miközben az lassan felegyenesedett.

– Azért legközelebb figyelek... Mi az? – mosolyodott el, hogy a tükröt kihasználva szemeztek.

– Félmeztelen vagy – hagyta félbe a fogmosást és kiöblítette száját.

– Szoktam félmeztelenül mászkálni, csak nem mindenki előtt.

– Azért előttem fogsz?

– Könyörögni fogsz, hogy öltözzek fel végre – ölelte át Rin derekát.

– Nem hiszem... Huh... Furcsán festünk.

– Mármint?

– Együtt. Furcsák vagyunk.

– Jó értelemben? – nézte magukat a tükörben Namjoon.

– Igen. Csak... Már rég letettem róla, hogy valaha fog állni egy férfi az oldalamon.

– Hát nem is vagyok férfi – engedte el a lányt Nam.

– Ezt hogy érted? – fordult vele szembe.

– Hibrid vagyok. Inkább hím, mintsem férfi. Legalábbis sokak szerint.

– Szerintem férfibb férfi vagy, mint sok teljesen ember.

– Ez hízelgő... Azért azt szeretném megjegyezni, hogy mikor először láttalak nem így terveztem a kapcsolatunkat. Mielőtt megint összeesküvés elméleteket szőnél.

– Hiszek neked.

– Valóban? – lepődött meg Namjoon.

– Igyekszem, hinni neked. Másnak tűnsz, mint a többiek... És azt hiszem... – pillantott inkább a férfi hasára szemei helyett. – Kicsit én is belédszerette időközben.

– Csak kicsit? – sóhajtot fel örömében Nam és el is mosolyodott.

– Nagyon? – pillantott felrá Rin.
– Remélem ezt majd egyszer kevésbé hezitálva is hallom tőle – vigyorgott.
– Nem akarok semmit sem ígérni.
– Ez nagyon jól esik így, Telihold előtt – ölelte meg Namjoon a lányt, az pedig viszonozta. – Arra viszont megkérlek, hogy szólj, ha sok vagyok. Ne szeretném, ha miattam lenne pánikrohamod.
– Szerintem a mai sem miattad volt.
– Volt ma? – távolodott el kicsit a másiktól Nam.
– Igen. Napközben, de miszter Nang velem volt – kerülte párja tekintetét.
– Szerinted mi volt az oka?
– Szerintem apám. A vacsora, meg... ami alakul közöttünk. Nem lesz túl boldog.
– Ne aggódj miatta! Biztos kicsit mérges lesz, de én itt leszek mostantól mindig. Nincs mitől félned – simogatta lágyan Rin arcát.
– Minden nőddel ilyen gyengéd vagy? – pillantott fel rá.
– Igen.
– Mintha két külön ember lennél.
– Ezt pont te mondod, aki egyébként meg sem szólal máskor.
– Most már tudom, milyen furcsa lehetek.
– Kicsit, de nem gond. Aludjunk, már késő van! – indult vissza Nam a hálóba.
– Jó. Mindjárt megyek én is – támaszkodott meg Rin a mosdó szélén.
Kicsit rosszul érezte magát, ahogyan a rohamok előtt mindig, viszont szerencsére ezúttal valahogy lassabban, gyengébben próbált meg úrrá lenni felette, amit sikeresen kontrollálni tudott. Ritkán adódott ilyen alkalom és mindet el is titkolta, hiszen nem történt semmi látványos. Pont ezért nem mondta ezt Namnak sem.

Másnap Namjoon ébresztője keltette őket. Neki korábban kellett indulnia dolgozni, de igyekezett csendben elkészülni Rin miatt, ki a takaró alá bújt el a fény elől. Mikor már csak nyakkendőjét kötötte Nam, jöttek ébreszteni őket, de inkább ő szerette volna üdvözölni elsőnek újdonsült barátnőjét. Halkan szólongatta amint próbált beférkőzni takarója alá, hogy megpuszilhassa.
– Kelned kell neked is – érte el végre bőrét.
– Jó.
– Együtt ebédelünk?
– Igen – nyújtózott Rin.
– Szuper – puszilta meg arcát. – Akkor ebédnél találkozunk. Vigyázz magadra! – köszönt el tőle Nam, majd már rohant is dolgára.
Rin a szokásos módon indította napját, beleértve az érzelmeket is, ha Namjoon látványát nem számítjuk. Ugyanúgy elege volt mindenből, utálta a reggelit és semmivel sem foglalkozott, semmi sem érdekelte. Egészen ebédig ilyen nemtörődöm stílusban ücsörgött fotelében, mikor viszont betoppant újdonsült társa teljesen megváltozott. Mintha egy új emberré vált volna egy másodperc alatt. Bár nem mosolygott, viszont sokkal vidámabbnak mutatkozott az arca, melyet asszisztense is észrevett. Alig akarta őket magukra hagyni, addig húzta az időt, ameddig csak lehetett, hogy minél többet lásson kettejük kapcsolatából, végül azonban Rin csak rávilágított, miszerint zavarja a társasága jelenleg és örülne, ha lelépne, így kénytelen volt eltűnni. A többség előtt titkolni akarták még egy ideig kapcsolatukat, de a Rinhez két legközelebb álló ember elől ezt nem lehetett. Bár nem közölte velük szó szerint, mi is a helyzet, ők ettől még tisztában voltak vele és igyekeztek segíteni a friss párost. Továbbra is azokat a pletykákat erősítették, melyek szerint Nam Rin egyetlen barátja, de semmi több és nem szálltak heves harcba azokkal, mik a romantikus életüket taglalták, mert akkor felkeltették volna az emberek érdeklődését. Ugyan akadt néhány kósza, rejtélyes cikk, ami azt feszegette, milyen sokat vannak együtt és egymásnál, ami igen különös, de Nam korábbi megmozdulása után, mikor is levelet intézett egy újságnak, nem mertek csupán feltételezésekről írni. Ám hiába volt a rengeteg biztonsági lépés, a Rin beosztottjaival aláíratott új, szigorúbb titoktartási szerződés, idővel egyre több róluk szóló cikk feszegette kapcsolatukat. Lassan kénytelenek voltak előállni valamiféle nyilatkozattal, ha nem akartak teljesen téves híreket olvasni magukról. Rin nem szeretett volna semmit, ő csendben maradt volna szíve szerint, de asszisztense, inasa és végül Nam néhány szavára meggondolta magát. Természetesen ezzel előtörtek a pánikrohamai is újból, hiszen kettejük kapcsolatának megerősítése nem kis rizikóval járt apja felől.
– Nem lesz semmi baj! – ült Nam Rin mellett a kanapén, miközben az a sarokban eldőlve kapkodta a levegőt egy zacskóból. – Mérges lesz, lehet, de én itt leszek. Nem bánthat, de nem is fog. Feldolgozza majd – nyugtatta a lányt, ki nem nagyon tudott rá figyelni, pedig próbálkozott.
Valahányszor felhozta Namjoon a témát ő rosszul lett. Senki más szájából nem sokkolta ennyire a téma, mint az övéből. Hiába merült fel kettejük között a probléma többször is, soha nem lett jobban, inkább csak rosszabbul, ezért Nam úgy döntött, inkább meglepetésként érje a párját a dolog, hiszen már így is túlaggódta. Ha még időpontja is lenne az egész bejelentésnek, akkor az azelőtti néhány napban fel sem lehetne vakarni Rint a padlóról, annyira kikészülne. Viszont azzal is tisztában volt, hogy amint kiderül a dolog szabályosan megostromolják majd őket a firkászok, ezért sok döntést kellett egyszerre meghoznia. A lány nem viselné jól azt a rengeteg embert, ugyanolyan rosszul lenne, mint az előreegyeztetett időpont miatt. Nam ezt nem akarta, nem szerette volna elhúzni ezt az egész procedúrát, hogy a párja majd hetekig rosszul legyen tőle, így nehéz döntést kellett hoznia.
– Van számodra valamim – dobta le Namjoon a kis konyhai köpenyét, miközben Rin mellette, a pulton ülve nézte, amint a másik tejbegrízt főzött. – Mindjárt jövök, addig kevergesd! – adta át a lánynak a kanalat, míg elrohant egy ajándékdobozért.
– Ez mi? – nézett Namra.
– Ajándék. Nyisd ki! – cseréltek és Rin kezébe adta a dobozt, ki le is vette annak tetejét.
– Jegyek?... Repülőjegyek?
– Igen. Beszéltem az asszisztenseddel, így úgy alakította a munkádat, hogy el tudj szabadulni velem egy kicsit. Egy hét, vagyis tíz nap a Seychelle-szigeteken – kevergette tovább a tejbegrízt, miközben lekapcsolta alatta a tűzet. – Remélem neked is van kedved hozzá.
– Van. De nem lesz gond, hogy ott majd... – érdeklődött hatalmas szemekkel.
– Nem. Luxus szállóba megyünk, öt csillag és van wellness része is. De külön beszéltem a szállodavezetővel, hogy milyen mértékű diszkréciót szeretnénk és azt hogyan is honorálnám, ha megadnák. Szóval nem kell aggódnod.
– Mindenre gondoltál.
– Pontosan – öntötte ki egy tálba a kis tejbegrízt. – Ajaj, megégettem az alját. Fene. Sose sikerül.
– Lehet az én hibám – olvasgatta a jegyeket Rin.
– Nem. Biztos én voltam. Mindegy, azt nem eszem meg. Szóval eljössz velem akkor? Elsőosztályú a repülőjegy is – érdeklődött, miközben óvatosan nyalogatta a forró kanalat.
– Természetesen. Kedves tőled, köszönöm – mosolygott halványan Rin.
– Neked bármit – puszilta meg arcát Nam. – Alig várom, hogy egész nap egy tengerparti hintaágyban fekhessek veled karjaimban és míg te olvasol, én nézhessem a hullámokat – udvarolt Namjoon.
Sohasem vitték túlzásba a romantikát vagy a hízelgő szavakat, egyikük sem volt az a fajta, azonban néha mégis kicsit belemerültek, ami pont jót tett kapcsolatuknak. Felnőttesen viselkedtek, mások előtt pedig tartották a baráti távolságot. Még a reptéren is, mikor első közös nyaralásukra indultak. Egyáltalán nem tűntek annak a fülig szerelmes párosnak, akik igazából voltak legbelül, csupán két hétköznapi embernek. Azonban rengeteget repültek és még az átszállásnál várniuk is kellett, így a fáradtsággal enyhültek kicsit. Főleg Rin tartása, mivel Namjoon kínosan ügyelt rá, nehogy kellemetlenséget okozzon párjának.
– Fáradt vagyok – dőlt Nam vállára, miközben a csatlakozásra vártak.
– Mindjárt felszállhatunk és ott aludhatsz. Az első osztályon szinte egy komplett ágyat kapsz – simogatta Rin arcát, ki félig már aludt.
Ekkor engedte el magát először a lány, de nem csak azért, mert álmos volt, hanem mert egy teljesen idegen országban tartózkodtak már ahol nem izgult annyira a firkászok miatt. Az út második felében tényleg majdnem egy komplett ágyat kapott, így amint elfoglalta helyét már aludt is. Kipihente magát, ezért a szállodába való becsekkoláskor kifejezetten eleven volt önmagához képest. Sok luxuslakást látott már, de mégis meglepődött kicsit a felszereltségen, a pezsgőn, amivel várták őket, a virágon és csokoládékon, de legfőképpen a tengerre néző kilátáson, melynek csodálása közben Namjoon ölelgetni kezdte. Úgy tűnt remek hetük lesz együtt, kifejezetten pihentető és nyugodt a luxusszállodában. Amint lehetőségük adódott körbe is néztek, úszkáltak kicsit kettesben a medencében, turbékoltak rájuk nem jellemző módon a jakuzziban és szinte felfalták a teljes étlapot a vacsora alkalmából. Jól lefárasztották magukat első nap, Namjoon pedig számított rá, hogy a többi sem lesz különb főleg amiatt, ami miatt kimenekítette Rint a tudta nélkül Koreából.
– Innen sokkal szebb a reggel, mint otthonról – pillantott ki az ágyban fekve az üvegajtón a tengerre.
– Ide kéne költöznünk – ölelgette Namjoon.
– Támogatom... – merült el a látványban Rin.
– Jobb itt, mint otthon?
– Igen. Kellemesebb.
– Akkor van valamim a számodra.
– Újabb repülőjegyek?
– Nem – mosolygott Nam és a másik csupasz vállára csókolt. – Van valami különös oka is, hogy elhoztalak.
– Tényleg? – fordult vele szembe. – És mi az? – kerekedtek el a szemei. – Még csak pár hónapja járunk.
– Tudom, viszont rengeteg a pletyka rólunk – könyökölt mellette Nam.
– Mint mindig.
– Igen. De... Inkább gyorsan elmondom, aztán nyugodtan lehetsz rosszul. Szóval adtam egy interjút egy újságnak mielőtt eljöttünk és azért hoztalak el ennyire messzire, hogy ne zaklassanak és kicsit leüljön a dolog, mire hazamegyünk. Remélem így kevésbé fognak zaklatni, de apád biztosan felhív... – hallgatott el. – Rin?... Valamit azért mondj! Rosszul vagy?
– Miért nem mondtad?
– Mert akkor hetekig idegeskedtél volna rajta, teljesen kikészültél volna, ahogyan az apáddal szervezett közös vacsora miatt is.
– De legalább nem a hátam mögött intézted volna.
– Nem akartam, hogy úgy kikészülj. Elég, ha most rosszul leszel, meg apádtól. Csak azt akartam, hogy ne legyen bajod. Ráadásul így még nyaralhatunk is együtt... Ne haragudj rám, kérlek... Vagy nem is tudom, most mire gondolsz.
– Nem tudom én se... Legalább az utazás előtt elmondhattad volna – fordult hanyatt és a plafont kezdte nézni. – Hogy én is adjak interjút és tutira békén hagyjanak.
– Békén fognak. Elmondtam azt is, hogy ne zaklassanak vele, mert ez a magánéletünk és legyenek tisztában a törvényekkel. Rin, tényleg ne haragudj.
– Miket mondtál rólunk?
– Meg tudom mutatni – pattant fel Namjoon telefonjáért. – A főszerkesztő elküldte lektorálásra, mielőtt elfogadta – kereste ki nadrágja zsebéből, mire pedig visszafordult párja felé, az már nem volt jól.
Kapkodni kezdte a levegőt csukott szemekkel. Igyekezett megküzdeni egy eluralkodni kívánó rohammal, Nam pedig segíteni próbált neki, bár nagyon sokat nem tudott tenni párjáért. Csak ülhetett ott mellette, mialatt néhány kedves szóval és gondolattal tartotta maga mellett a másikat. Hosszú időre elidőztek ebben az állapotban, mely rendesen lefárasztotta már kora reggel a lányt, mire újra szóba tudtak állni egymással. Nem akarta Namjoon azonnal a pánikroham után sokkolni társát, ezért nem is mutatta meg neki telefonján a cikket. Inkább ölelgetni kezdte Rint és hagyta, hogy hatalmas puha farkas farkával játszadozzanak a másik ujjai.
– Olyan puha mindig a bundád – simogatta.
– Csak miattad. Szeretem ha foglalkozol velem.
– Használhatom takarónak?
– Én szoktam, de majd megpróbálom kölcsön adni... Jobban vagy? – puszilt fejére Nam.
– Igen, de nem tudom meddig.
– Menjünk le reggelizni, aztán feküdjünk ki a tengerpartra. Az majd segít – kelt fel mellőle Namjoon, hogy felöltözzön.
– Megmutatod? Hogy mit írtak rólunk? – könyökölt fel Rin.
– Nem szeretném, ha megint rosszul lennél – kapott fel magára egy nadrágot.
– Így is izgulok kicsit. Elolvashatom?
– Igen... persze, hogyne – vette kezébe mobilját Namjoon, majd kikereste az e-mailt.
Odaadta Rinnek, ő pedig lassan készülődött tovább. Nem akarta sürgetni a másikat ezért próbálta leplezni, hogy figyeli őt amint olvassa. Valami érzelmet várt a lánytól, talán hogy kicsit mérges lesz, amiért olyan infót adott ki, melyet ő nem szeretett volna, vagy boldog lesz attól, amiket mondott kettejükről, vagy bármit, de nem látott rajta semmit. Rin faarccal olvasta végig a cikket többször is, mielőtt visszaadta a mobilt tulajának.
– Jó – ment ő is öltözni.
– Ennyi? Semmi több? Esetleg valami, amit nem kellett volna mondanom? Vagy ami tetszett, hogy kiemeltem? – ment utána Nam.
– Jó lett.
– Hát jó – sóhajtott nagyot Namjoon. – Remélem, csak azért nem mondasz semmit, mert tényleg megfelel. Mert ha olyat mondtam, ami nem tetszik benne, azt kérlek mond.
– Mondanám.
– Biztos?
– Namjoon! – fordult vele szembe Rin. – Nem örülök, hogy nem szóltál, de az interjú az jó.
– Akkor megúszom a büntit?
– Sosem büntettelek.
– Attól még aggódhatok picit, hogy fogsz.
– Nem foglak.
– Akkor reggelizzünk!
– Még megfésülködök.
– Jó így a hajad! Tetszik... Együnk! – vonta magához lágyan Namjoon.
Ahhoz képest, hogy Rinnek tetszett a cikk és semmi gondja nem volt vele, kicsit feszült volt egész nap. Nam próbálta elterelni a figyelmét, beszélgetni vele más dolgokról, udvarolni neki, de nem vitte túlzásba. Ismerte már párját eléggé ahhoz, hogy ne erőltesse rá magát, ha látta rajta, nincs kedve a dologhoz, ez pedig elég gyakran megesett aznap, így kénytelen volt elhúzódni tőle néhány alkalommal. Nem szerette volna még jelenlétével terhelni Rint, ki a magánszférája háborgatása nélkül is elég rossz kedvében volt. Ezért délután már egyáltalán nem próbálkozott, inkább csak a másik kedvében járt, így egy függőágyban kötöttek ki, ami direkt a pároknak volt kikötve két pálmafa közé. Rin csendben olvasott e-bookján félig Namjoonon feküdve, miközben puha farkas farkát ölelgette, Nam pedig napszemüvegben nézte a fürdőzőket. Nyugodt hangulat uralkodott körülöttük, néha meglátogatta őket egy-két másodpercre egy méhecske, de semmi több. Viszont Rin problémája nem hagyta őket pihenni. A legváratlanabb és alkalmatlanabb időben tört rájuk, hogy megzavarja az idilli kis képet. Namjoonon fekve lett rosszul, de legalább nem a vízben. Szinte senki sem szúrta ki körülöttük, hogy nincs jól, miközben tovább hintáztak a kellemes időben. Nam csak vállát simogatta, nem tudott semmi egyebet tenni, miközben Rin úgy szorongatta őt, mintha az élete múlna rajta. Már a lányt is bosszantotta, hogy ennyire sűrűn esik át ilyesmin, ezért próbált hamar megszabadulni tőle, mely nem ment olyan könnyen. Nem tehetett róla sajnos, de mégis úgy érezte, az ő hibája minden egyes pánikroham. Persze Nam nem így gondolta, de Rin nagyon morgott miatta.
– Szerintem, ha kevesebb stresszel járna a munkád és több élvezettel, akkor kevesebbszer lennél rosszul – bámulta az eget Nam.
– Nem tudom... Nagyon bosszant. Fogok kérni gyógyszert.
– Nem azt mondtad, hogy nem adnak, mert nem annyira rendszeres?
– Az utóbbi időben már rendszeres. Pénzzel pedig minden megoldható – törölgette szemeit Rin.
– Nem örülök neki, hogy gyógyszert akarsz szedni – ölelte magához.
– Más nincs.
– De biztos van. Tényleg nem gondolkoztál rajta, hogy mással foglalkozz?
– Ezzel sokaknak segítek.
– Igen, erről már beszéltünk és tudod, mit gondolok.
– Igen.
– Azért gondolkozz kicsit! Én nagyon örülnék neki, ha azt csinálnád, ami érdekel.
– Azt csinálom. Olvasok.
– Munkára céloztam – sóhajtott nagyot Nam.
– Meggondolom még.
– Remélem... Nem vagy még éhes?
– Nem.
– Lassan azért menjünk majd öltözni. Nem akarok fürdőruhában vacsorázni.
– Rendben, csak ezt a fejezetet még elolvasom.
– Nyugodtan. Megvárlak – cirógatta tovább párja vállát.
Reménykedtek benne, hogy az este nyugodtan fog telni, ám mikor visszaértek szobájukba ott egy üzenet várta Rint telefonján és néhány nem fogadott hívás. Az apja volt, nyilván a cikk miatt. A lány nem szerette volna, ha Namjoon fültanúja a beszélgetésüknek, ezért kért egy kis időt, így Nam magára hagyta a szobában, bár nem túl szívesen. Lement az étterembe, ott pedig helyet foglalt a bárpultban míg várt. Rin nem szívesen hívta vissza apját, miközben próbálta magára erőltetni a Nam miatt levetkőzött jégember stílusát. Nehezére esett, hiszen párja mellett önmaga lehetett és hajlamos volt elszokni a szokásos jellemétől. Legbelül reszketett a félelemtől, hogy mit fog szólni apja a hírhez, mialatt végig nyugodt hangon beszélt vele. Mint kiderült, már az első perctől fogva ettől félt, egy ideje pedig sejtette is, hogy mi van közöttük, ezért már kiidegeskedte magát. Rin édesanyja pedig kivételesen a pártját fogta és megvédte lányát, melyre ezelőtt nagyon ritkán volt példa, így meg is lepődött. Apja azt is lemondta, hogy ha váratlanul érte volna a dolog, akkor most valószínűleg mindent elvenne tőle, az összes pénzét lakásával és munkájával együtt, de rendesen átgondolta a dolgot. Jót tesz a család hírnevének a jövőre nézve is, ha a hibridekkel egy ilyen kapcsolatot alakítanak ki. Ám mivel ő nem szereti az olyan embereket, ezért nem akar találkozni Namjoonnal még véletlenül sem. Nem szeretné, ha elvinné bármilyen családi rendezvényre, továbbá amennyire lehet redukálja más gazdagokkal is a találkozót, elvégre mindenki azon a véleményen van, amin ő. A hibrideket nem szabad beengedni a kékvérűek közé. Ez a beszélgetés ahelyett, hogy hatalmas gyomorgörcsöt okozott volna Rinnek, meglepő módon könnyített lelkén. Olyan dolgoktól szabadult meg ami addig megkeserítette az életét. Amennyire félt eddig a nyilvános vallomástól, annyira sokat segített Namjoon sunyi tette végül az életén. Bár miután letette a telefont még hallotta saját szívverését fülében és kezei is remegtek, ám mindent összevetve kivételesen jól érezte magát. Most először hallott jó híreket apjától melyek megkönnyebbülést nyújtottak neki. Emiatt döntött úgy is, hogy Namjoon kedvében akar járni az este. Elvégre az ő érdeme volt, hogy jól alakultak a dolgok, hiszen ha Rinen múlt volna, lehet addig titkolja, míg Namnak elege nem lesz, amiért nem meri felvállalni és ott nem hagyja. Kiöltözött, de nem vitte túlzásba, mivel Namjoon sem öltönyben ment le. Inkább szexisre vette a figurát, ami ritkán volt elmondható róla. Eleinte rosszul is érezte magát ruháiban, mely látszott rajta mikor megjelent az étteremben. Nam azonnal felpattant ahogy megjelent párja. Attól a pillanattól kezdve figyelte a bejáratot, hogy letelepedett, ezért azonnal kiszúrta a lányt.
– Látom, jól vagy – ölelte át derekát és egy szolid puszit nyomott homlokára.
– Igen, jól vagyok.
– Uram, erre jöjjenek! – mutatta nekik az utat az egyik ott álló pincér. Külön asztaluk volt, elvégre ők bérelték a luxus lakosztályt és még extra díjat is fizettek a diszkrécióért.
– Köszönjük! – mentek utána, mialatt Namjoon egy pillanatra sem engedte el párját.
– Ez a svédasztalos ajánlatunk – nyújtott át egy láthatóan külön nekik rögtönzött étlapot. – De természetesen bármi mást is módunkban áll önöknek hozni, csak arra várni kell kicsit. Italt esetleg, míg választanak?
– Köszönjük, egy kólát, egy jegesteát és egy vizet – rendelt Namjoon, majd amint eltűntek a pincérek már folytatta is a magánbeszélgetésüket. – Mi volt? Nagyon haragudott rád? Mit mondott?
– Igazából nem lepte meg a dolog.
– Tényleg? – kerekedtek el Nam szemei.
– Igen. A pletykák miatt készült. Azt mondta, először haragudott, de anyám valamiért meggyőzte, hogy ne tegye. Jól sült el a dolog, nem lesz változás csak annyi, hogy végképp kihagyhatom a családi dolgokat és a kis partikra sem kell elmennem. Csak jó származik a dologból eddig.

– Valóban. Ennek nagyon örülök! – pattant fel Nam, majd áttelepedett Rin mellé. – És jól is vagy? – fektette farkát Rin ölébe, ki azonnal simogatni kezdte.

– Igen. Jó kedvem van.

– Ezért öltöztél ki?

– Igen. Végül jól sült el a hátam mögött intézett interjúd. De legközelebb ne hagyj ki!

– Nem foglak – puszilt arcára. – Csak nem akartam, hogy olyan sokáig rosszul legyél.

– Tudom. Kedves tőled.

– Főleg akkor nem foglak, ha többször öltözöl így – súgta Rin fülébe. – De csak ennyit fogadok el. Többtől még féltékeny lennék.

– Rendben, maradok ennyinél – bújt párjához.

Hamar megzavarták őket a pincérek az italokkal, ami miatt elhúzódtak picit egymástól. Nem akartak mások előtt enyelegni ezért tartották is magukat a kimért viselkedéshez, melyet olyan profin űztek már a sok pénzük miatt. Rendesen megvacsoráztak miközben sok témát érintettek, ahogyan pedig Namjoon lassan áttért a borokra, úgy haladtak egyre inkább perverzebb irányba.

– Huhh... Inkább nem iszok többet – tette le poharát, miután olyat mondott, amit azonnal meg is bánt.

– Még sosem láttalak részegen, pedig egy ideje már ismerjük egymást – jegyezte meg Rin.

– Előtted nem is akartam soha olyan sokat inni. Nem mintha máskor pótolnám.

– Lazább vagy tőle.

– Túlságosan is. Nem akarok melletted ennyire feloldódni.

– Miért nem?

– Mert... – sóhajtott nagyot. – Nem szeretném, ha történne valami és csalódnál bennem, vagy nem tudnék segíteni olyan mértékben.

– Szóval miattam? – szomorodott el kicsit Rin.

– Igen, de csak mert féltelek.

– De nem kell. Már ismerjük egymást és szeretnélek még jobban megismerni – nézett Namjoon szemeibe.

– Nahát... Ezt sosem gondoltam volna.

– Mit?

– Hogy egy nap majd te leszel az, aki kíváncsi rám és nem csak én leszek kíváncsi rád.

– Felkeltetted az érdeklődésemet, meg aztán... – emelte fel arcához Namjoon farkas farkát. – Finom puha a bundád.

– Szóval azt mondod, igyak még?

– Inkább azt, hogy engedd el magad mellettem, ha szeretnéd. Ne idegeskedj te is, elég ha én idegeskedek minden miatt.

– Iszok még egy kis bort, ha iszol velem – bújt Rinhez Nam.

– De csak keveset.

– Rendben. Úgysem szabad sokat. Van még tervem az estére.

– Féljek?

– Hát ő... Lehet kellene – hörpintette fel vigyorogva borát Namjoon. – Ha elengedem magamat, akkor elengedem magamat.

– Legalább megismerem egy új oldaladat is.

– Remélem, nem fog elriasztani. Pincér! – intett is egy újabb üveg borért.

Namjoon spiccesre itta magát, miközben Rin is kénytelen volt egy kevés alkoholt magához venni. Ez volt az alku, viszont így ő is kicsit feloldódott ami az elmúlt napok izgalmai után már igazán ráfért. Az újabb üveg üres bor után Nam már kifejezetten perverzé vált, mely állapota a szoba felé közeledve csak rosszabbodott.

– Miért van ilyen messze a szobánk? – ölelgette Rint hátulról, amitől alig tudtak haladni.

– Mert neked a luxus lakosztályt kellett kivenni. Így soká érünk oda, édes – mosolygott rajta barátnője.

– Sosem becézel. Becézz többet, szeretem! – nyavajgott.

– Furcsa vagy Nam.

– Mint egy kiskutya?

– Így is mondhatjuk – vigyorgott továbbra is Namjoonon. – Így nehéz elővenni a kulcsot. Elengednél picit?

– Nem. Akkor még a végén elrabolnak tőlem.

– Dehogyis. Nincs itt senki.

– Jó!... De csak egy kicsit – emelkedett fel Rinről, de egyik kezével tovább ölelgette derekát.

– Így sokkal könnyebb, köszönöm! – nyitott ajtót maguknak a lány.

– Akkor benne vagy az estében? Reggelig szeretkeznénk. Éjfélkor kis pihi némi nassal, aztán folytatnánk – kísérte be barátnőjét, ám maguk mögött behúzva az ajtót vissza is vonta magához a távolodni kívánót. – Persze csak ha nem zavar egy picit részeg farkas az ágyadban.

– Engem nem. De biztos, hogy nem ittál túl sokat?

– Biztos – ölelte magához. – Tudom, hol a határ, ha szexelni akarok – bújt nyakába. – Megmutatom.

– Azért a ruhámat ne tépd szét.

– Nem ígérek semmit – csapta hátra hatalmas füleit, miközben Rin hozzásimult egész testében. – Csak szólj, ha túl durva vagyok!

Az előző este koránt sem volt elég számukra, folytatni akarták ott, ahol abbahagyták, ha már megtehették. Senki se zavarta őket, mivel pedig jelenleg a szemérmesség is elkerülte társaságukat az elfogyasztott alkoholnak köszönhetően, Namjoon kifejezetten vad volt. Már az első alkalommal is nyomokat hagyott, ám úgy tűnt, van más ami még jobban felizgatja. Úgy bánt Rinnel, mintha a játékszere lenne. Ruhái megszenvedték, hogy egy farkasra voltak bízva és fájdalmas reccsenések után értek csak földet. Nam kíméletlenül ostromolta bőrét, miközben egy pillanat alatt felkapta, majd az ajtónak döntötte. Hiába próbált hasonló lendülettel a másiknak esni a lány, közel sem volt benne annyi erő, mint párjában, de nem is okozott ez gondot, mivel az teljes mértékben uralkodni akart felette az este folyamán. Ez minden mozdulatából és morgásából érződött. Mintha a prédáját falná fel, olyan hevesen ostromolta Rint, ki lassan azt sem tudta, hol van.

– Namh! – nyögött fel, mialatt az említett újból megharapta egyik mellét.

– Daddy – bújt nyakába és már füle volt a célpont. – Szólíts daddynek.

– Daddyh!

– Ohh, Istenem! – mordult fel újból.

Ügyeskedett picit amint Rin feneke alá karolt egyik kezével, másikkal pedig lehúzta sliccét. Nem állt szándékában eltipegni az ágyig az első menet alkalmával, így inkább az ajtót választotta, mint támpont és némi újdonság. Rendesen meg is lepte vele párját, ki nem készült fel erre. Még bugyija is rajta volt, a melltartó is ott lógott egyik kezén, annyira siettek. Kívánták egymást, kapkodtak, hogy le sem vetkőztek rendesen, csak ameddig muszáj volt. Amint Nam pedig kiszabadult boxerja nyújtotta börtönéből azonnal magára húzta szerelmét. Teljesen ösztönből cselekedett, de tetszett Rinnek ez a stílus is. Nyers, erőteljes, férfias, amilyennek mindig is látszott. Alig tudott megkapaszkodni izmos karjaiba, annyira átvette az irányítást Namjoon. Egymás elől szívták el a levegőt, olyan hevesen merültek el a másikban, mialatt Nam szinte ráparancsolt, szólítsa többször becenevén az éjszaka alatt. Bár Rin alig hallott valamit fülében dobogó szívétől, ezt még felfogta és próbált eleget tenni a kérésnek, miközben érezte magában párja szinte lüktető férfiasságát.

– Daddy! – nyögdécselt, melytől egyszerre olvadozott Namjoon szíve és feszült meg minden izma.

Zene volt füleinek, olyan csoda, amiről csak álmodozott és ami valósággal felforralta a vérét. Nem tudott betelni a másikkal, mikor pedig annak elakadt lélegzete, hangja pedig elcsuklott egy "daddy" kellős közepén, már neki sem kellett sok. Ahogyan Rin mélyeket sóhajtott és péniszére feszült minden porcikája, Namjoon feladta a küzdelmet. Úgy az ajtónak nyomta barátnőjét, hogy levegőhöz sem nagyon jutott, miközben megszorítva combját valószínűleg sokáig fennmaradó fájdalmas nyomot hagyott maga után. Végignyalta a lány bőrét, majd füleit harapdálva pihent meg kicsit, mielőtt meg tudott szólalni.

– Látod? Nem ért semmit a bor – vigyorgott levegő után kapkodva.

– Daddy?

– Zavar? – karolta át egyik kezével, másikkal pedig feneke alá fogott, így megfordulva könnyedén sétált el vele az ágyig.

– Nem – kapaszkodott nyakába. – Csak meglepett.

– Imádom ezt hallani – döntötte le Rint. – A te szádból pedig különösen izgató.

– Szóval, ha szexelni akarok, csak hívjalak daddynek?

– Mondjuk.

– Daddy... daddy, daddy, daddy.

– Adj egy kis időt. A bort még le tudom küzdeni, de kell egy kis pihi akkor is.

– Nem is vagy igazi farkas – játszadozott Namjoon füleivel.

– Dehogynem. Adj öt percet és megmutatom, mennyire igazi szürke farkas vagyok.

– Addig kétszer is segítek magamon.

– Nem tudsz ezzel felhúzni, de legközelebb is iszunk szex előtt. Jobban tetszik, hogy ennyire szabad szájú vagy. Ennek vehetnéd hasznát máshol is – harapott alsó ajkába Nam.

– Szabadulj meg a ruhádtól és beleegyezek – húzta magához felsőjénél fogva Rin. – Daddy.

– Áll az alku – fogott is bele a vetkőzésbe.

Valóban hosszú éjszakájuk volt, de amint kezdett kimenni belőlük az alkohol és még meg is vacsoráztak újra éjféltájt, úgy adták fel további terveiket. Másnap lemaradtak a reggeliről, ami várható volt, de még az ebédet is később ejtették meg, mint a nap első étkezése. Namjoon, nem érezte magát teljesen jól, ezért utána nem is vágtak semmi nagy dologba. Még a fürdőzést is kihagyták a kellemes tengerben, inkább elfoglalták a már korábban kiszemelt függőágyat és újból elterültek benne. Rin olvasott, ahogyan szokott Namjoon pedig megejtett egy kisebb szundit az altató ringatózásnak hála.

– Kitaláltam! – dobta le Nam hasára e-bookját, mellyel fel is riasztotta a másikat.

– Uhh! Mit? – rezzent össze.

– Bocsánat – pillantott fel párjára, ki benyúlva napszemüvege alá megdörzsölte szemeiet.

– Semmi gond. Mit találtál ki?

– Hogy mit akarok csinálni.

– És mit?

– Arra gondoltam, nyitok egy kávézót. Hibrideset. Dolgozhatnának nálam a barátaid, akkor az emberek is kicsit jobban elfogadnák őket. Rendes fizetést kapnának. Aztán ha jól menne, indítanék egy üzletláncot. Biztos máshol is vannak hibridek, akiknek jól jönne egy munka meg fizetés.

– Nagyon tetszik az ötleted. Kell rá pénz?

– Nem, az van.

– De ha kell, szólj!

– Rendben – pihentette állát Namjoon mellkasán.

– És biztos, hogy ez érdekel?

– Igen. Szívesen dolgoznék egy kávézóban. Kellemes lehet.

– Ott akarsz dolgozni? – lepődött meg Nam.

– Igen. Miért, mit gondoltál?

– Hogy az üzleti része érdekel.

– Az nem. Dolgozni szeretnék finom kávékkal hibridek között.

– Ennek nagyon örülök – ölelte magához Namjoon. – Tudnék is néhány kollégát neked, akikkel nem lenne gondod.

– Akkor már majdnem kész is a vállalkozás. Alig várom – tért vissza könyvéhez.

– Apád mérges lesz.

– Ennél már nehezebben szerintem, de ha mégis az lenne, vagy nekem te, egy hatalmas szürke farkas, majd megvédesz.

– Ez igaz – mosolygott Namjoon. – Megvédelek tőle. Mindentől mindig.

– Én pedig majd támogatlak mindig.

– Ezt örömmel hallom. De most visszaalszok, ha nem gond.

– Aludj csak, csendben leszek.

– Ahogyan mindig.

– Van ami sosem változik.

– Nem is baj, hisz így szeretlek – takarta be Rint hatalmas puha farkával, amint kicsit oldalára fordult.

– Én pedig a puha bundád miatt szeretlek. De... pfej pfuj, ne tedd a számba! – hesegette arrébb.

– Bocsánat – vigyorgott Nam.

Az átható tekintet

(Wow... ez aztán... rekord gyerekek. Rekord hosszú, de remélem szerettétek. El is tartott néhány hétig mire egyetem mellett sikerült megírnom ( 1 hónap plusz 6 óra az átolvasás és javítás). Nekem nagyon tetszik, de ismerem magamat, 2 nap és utálni fogom, ahogyan a többit. Hamarosan ez is átkerül Wattapadra, ahogyan a többi is a tolvajok miatt.

Facebook oldalunk --> LINK)