– Azt majd én eldöntöm, mit csinálok – folytatta, de már jól ismerte haverja, nem vette magára ezt a fajta hozzáállást.
– Jó pihit, tesó!
– Jó ivást! – tette le a telefont.
Elképesztő különbség mutatkozott stílusában. Jimin közelében olyan volt, mint egy normális ember, ám minden más alkalommal hozta a tőle megszokott goromba seggfejet. Viszont akkor még nem volt senki, aki ezt megjegyezhette volna, hiszen barátai csak hallottak Jiminről, de sosem találkoztak vele.
– Jó pihit, tesó!
– Jó ivást! – tette le a telefont.
Elképesztő különbség mutatkozott stílusában. Jimin közelében olyan volt, mint egy normális ember, ám minden más alkalommal hozta a tőle megszokott goromba seggfejet. Viszont akkor még nem volt senki, aki ezt megjegyezhette volna, hiszen barátai csak hallottak Jiminről, de sosem találkoztak vele.
Mindketten relaxálással töltötték azt a kevéske időt, ami még maradt nekik a hétfő előtt, illetve beiktatva némi lazább házimunkát azért mégiscsak haladtak cseppet dolgaikkal. A hét kezdése erős volt. Mindenki nyögte még a hétvégét, hogy senki sem tudott igazán megpihenni, sokan pedig pótolták a barátokkal kimaradt pénteket, így másnaposan érkeztek az irodába. Nem volt valami megbízható a csapat, de erre számítottak is. A hét eleje laza volt és csak fokozatosan tértek vissza ahhoz a hajtáshoz, melyből elmentek csapatépítésre. Yoongi és Jimin kihasználták az alkalmat, a fiatalabbnak hála pedig ez nem csak elnyújtott ebédekből állt, hanem plusz beszélgetésekből is munka közben különféle témákról. Úgy tűnt, remekül összebarátkoztak, de semmi több. Még Yoongi is úgy gondolta, hogy csak a sör miatt gondolt olyasmire hétvégén amire, mivel rég volt bárkivel, nem pedig azért, mert Jimin iránt vonzódott volna, bár azt egy percig sem tagadta, hogy a másik egy valódi ritkaságnak számító calico cicus és hozzá foghatót még nem látott. Ám sosem akart munkahelyi kapcsolatot, ezért megmaradt ezen a szinten. Jimin vonzó, igen, de neki más az esete. Tartotta is magát ehhez és könnyű dolga volt, mivel úgy tűnt, a másik sem akar többet tőle, csak a barátságát. Egészen harmonikus kapcsolat alakult ki közöttük, bár ez várható volt, hiszen míg Yoongi volt a harsányabb személyiség, addig Jimin inkább csendben, engedelmesen végezte a dolgát. No meg persze ők voltak az egyedüli hibridek saját részlegükön, ezért csupán idő kérdése volt csak, mikor melegednek össze egy picit jobban. Azonban megálltak ebben a barátzónában egy kicsit hosszabb időre, bár nem örökre. Míg Yoongi teljesen elfedte minden hónapban illatát, gyógyszerekkel pedig heatjének tüneteit is, Jimin nem küzdött meg ezekkel a feladatokkal. Bár tünetei nem voltak, semmi láz, vagy szexuális felfűtöttség, vagyis semmi látható, viszont a vanília felhő, mely körbeölelte, mindig érződött. Amint elkezdett egy picit erősödni máris megzavarta társát a munkában, ezért kevesebbet beszélgettek közben, aminek az lett az eredménye, hogy Jimin még jobban hagyta azt terjengeni, melytől Yoongi még kevésbé tudott koncentrálni. Egyszerűbb lett volna, ha beszélnek a dologról, de az idősebb nem akarta megbolygatni a másik magánéletét, mert azt hitte, ezt konkrétan valaki miatt csinálja, ami igaz is volt, csak az a személy ő volt, amiről viszont nem tudott. Jimin pedig arra gondolt, Yoongi megsértődött valamin, vagy már elvesztette az érdeklődését iránta. A fiatalabb csak egyszerűen túlgondolta a csend okát szinte nulla logikával, mert ha lett volna benne némi, akkor rájön, az illat az oka. Viszont emiatt minden alkalommal megfordultak Jimin után az utcán, ezért szerzett maga mellé reggelre és délutánra egy-egy ismerőst, aki szívesen utazott vele. Ez legtöbbször testvére volt, igazából szinte minden alkalommal, ám egy ponton lecserélődött személye. Yoongi ritkán találkozott kollégájával az utcán, így nem vette észre azonnal a testőr személyének változását, viszont csak idő kérdése volt, mikor botlik bele a kis párosba. Messziről észrevette Jimint és annak társát, testbeszédüktől pedig a pillanat tört része alatt elöntötte a féltékenység.
– Jó reggelt, hyung! – üdvözölte Yoongit kollégája egy hatalmas pulcsiban, mely legalább három számmal nagyobb volt nála, ha nem néggyel. – Ő itt Jungkook – mutatott a mellette álló magas, fekete hajú, elbűvölő mosolyú, láthatóan sokkal nyitottabb nyuszira, ki kezében egy kávéval üdvözölte az újonnan érkezőt és olyan közel állt Jiminhez, mint ahogyan testvére sem. Mintha őrizné azt, ami az övé, úgy viselkedett a calico cicával.
– Hello – köszöntötte a nyuszikát Yoongi elég mogorván, ha pedig tehette volna, lehet még fújt is volna egyet rá, ahogyan a macskák szokták. – Te vagy Jimin párja? – szegezte neki a kérdést, melynek válasza kicsit sem tartozott rá. Ráadásul abban sem volt ám biztos, hogy Jimin nem hetero, így akár vérig is sérthette volna a másikat, ha nem trafált volna bele. Jó, a calico férfiak nagyja meleg, de vannak kivételek!
– Nem – dermedt meg egy pillanatra Jungkook. Megdöbbent kicsit ezen a kérdésen, mivel róla sem sütött, hogy más beállítottságú lenne, ezért ő is megsértődhetett volna, de erre persze Yoongi magasról tojt.
– Hyuuung! – mordult fel picit Jimin, de nem volt neki elég hangja ahhoz, hogy ez megrémítse egy kicsit is a fekete macskát.
– Semmi baj Jimin – koncentrált újra az említettre a nyúl. Úgy méregette, mintha teljesen bele lenne esve. – Erős kezdés, de semmi baj. Csak nagyon közeli barátok vagyunk, de ennyi – pillantott Yoongira. Tekintete szöges ellentétben állt azzal, amiket mondott, mely csak még féltékenyebbé tette az idősebbet.
– Hát persze... Fent találkozunk – hagyta ott őket.
– Rendben – engedte ezúttal elmenni őt Jimin. Mintha Jungkookkal szívesebben lenne, hiszen mikor nővérével volt és találkozott társával, akkor azonnal rohant utána, amint az elindult felfelé.
Yoongi morgott, néha még hangosan is míg liftezett. Észre sem vette magán, hogy ennyire féltékeny csak mikor leült gépéhez, melyet nem kapcsolt be, csupán bámulta a fekete monitort.
– Csak nagyon közeli barátok – figurázta ki a nyulat. – Jah, persze – ült ott egyedül, kávéjával az asztalon, összefont karokkal.
Még hosszú percekig mérges volt, mire elért arra a pontra, hogy elgondolkozzon azon, miért van ez. Ekkor döbbent rá, teljesen hülyeség ezen felhúznia magát, hiszen nem járnak, vagy valami, csak barátok, szóval Jiminnek nyugodtan lehet bárkije, aki természetesen nem tartozik Yoongi orrára, hogy kicsoda. Ráadásul a calico nem is az esete, felesleges féltékenykedni. Jimin úgyis mindjárt felmegy dolgozni, akkor pedig újra kitünteti majd figyelmével, szóval nincs miért aggódni... Egyáltalán semmi oka... Igen. Úgy gondolta, tényleg jobban lesz, ha felbukkan kollégája és beszélgetni akar majd vele, ahogyan mindig, hiszen ezúttal is biztos volt abban, csupán a másik figyelmének elvesztésétől fél, arra féltékeny, nem magára Jiminre. Ám ez a teóriája megdőlni látszott mikor felbukkant a fiatalabb, bár ezt természetesen nem ismerte be magának.
– Hyung! – ült le helyére Jimin combja köré tekert farkincával és hátracsapott fülekkel. Yoongi hirtelen munkába kezdett, vagyis úgy tett, mintha dolgozna, hogy ne jöjjön rá a másik, valójában bosszantja az a fekete nyúl, aki ma munkába kísérte. – Goromba voltál Jungkookkal – pakolta le cuccait.
– Mindenkivel ilyen vagyok – morgott tovább Yoongi rá sem nézve a másikra, pedig Jimin a szokásos lágyságával beszélt hozzá.
– Velem nem voltál. Vagy nem emlékszem... – gondolkozott el picit. – De hyung, valami baj van? Azért voltál ilyen, mert történt valami? Segíthetek?
– Nem. Nincs semmi, de hagyjál! Rengeteg munkánk van ám – kezdett pötyögni gépén, mely ennyi idő alatt be is kapcsolt.
– Rendben – fordult saját asztala felé Jimin kicsit szomorúan. Érezte, hogy nem mond el neki mindent a másik, ennek pedig nem örült.
Aznap igazán keveset beszéltek és nem is ettek együtt. Yoongi ugyanis szinte egész nap ideges volt Jimin feromonjaitól. Amiatt nem tudott figyelni, ráadásul az illata minden gondolatát a nyúlra terelte és arra, mennyire nem akarja többet a calico oldalán látni. Mikor elment ebédelni látványosan jobb kedve lett, kitisztult feje és tudott mással is foglalkozni, így jött rá, hogy Jimin illata a felelős a hülye heves érzéseiért, mivel pedig még néhány óráig minden lélegzetével azt szívta magába, hamarosan elszakadt a cérna.
– Nem bírom tovább! Jimin, kezdj valamit az illatoddal! – mordult fel a síri csendből.
– Hm? – lepődött meg az említett és azonnal össze is húzta magát, ahogyan szokta.
– Ez a vanília. Direkt csinálod? Kibaszottul idegesítő – fogta fejét.
– Ohh, bocsánat. Holnap elfedem... Nem tudtam, hogy ennyire zavar.
– De! Nagyon! Kurvára zavar! – fordult társa felé, kinek arcán azonnal látta, kicsit megijedt tőle. Mondjuk nem is fakadt ki még igazán előtte, a fűzfától is megijedő hibrid kollégája előtt. – Bocsánat! – próbált uralkodni magán. Ha más valakiről lett volna szó biztos, hogy nem törődött volna ezzel és további káromkodásokkal ordított volna vele, ám Jiminről volt szó... JIMINRŐL! – Az illatod egyszerűen nem hagy dolgozni. Kérlek, csinálj vele valamit holnapra! – sóhajtott mélyeket.
– Rendben – folytatta lassan munkáját társa. Még jó néhány pillanatig, nem engedte el magát ami azt jelentette, füleit sem hagyta felegyenesedni.
– Nagyon erős és durva illatod van. Finom, csak nem munkahelyre való. Inkább randira. Itt kérlek, rejtsd el! – próbált normális hangerővel beszélni hozzá.
– Oké – de nem tudta elérni ezzel, hogy Jimin félelme azonnal elmúljon és ami azt illeti, nem akadt több türelem fejében ahhoz, hogy folytassa a másik nyugtatását, ezért inkább ő is visszafordult munkájához.
Jimin Yoongi szavai után ügyelt az illatára. Már másnap elrejtette, így az idősebb sokkal felszabadultabb lett, beszédesebb és kedvesebb annyira, hogy még együtt is ebédeltek. Pedig előző nap még olyan goromba volt, mintha nem is lett volna önmaga. Szerencsére Yoongi szavai nem szálltak tova, Jimin felfogta azokat és megértette, pont a vanília felhő miatt állt be közéjük olyan csend mindig, mikor a gyógyszerek által enyhített heatjét élte. Ezért úgy döntött, soha többet nem fogja hagyni, hogy az érezhető legyen, ha a másik közelében van, legalábbis még nagyon sokáig biztosan nem. Így viszont Yoongi saját tudtán kívül orvosolta egy másik problémáját is melytől nagyon félt, hogy majd újra felbosszantja. Ez a gond Jungkook volt, személyesen ő maga, mint lény, Jimin közelében, ám mivel többé nem volt szüksége kíséretre munkába menet, így elhagyta nyúlismerősét. Ennek hála folytatódott onnan barátságuk, ahol egy pillanatra félbeszakadt. Sok időt töltöttek együtt a munkahelyen, tulajdonképpen minden szünetet, ám Jimin nagy szívfájdalmára ahogy végeztek és hazamentek pihenni, szünetet iktattak be egészen a következő szorgos dolgos alkalomig. A fiatalabb nem merte erőltetni, sohasem volt az a fajta, aki elhív bárkit első alkalommal, végképp nem az, aki kezdeményez egy mélyebb kapcsolatot, emiatt pedig gyakran fájt is a szíve. Tudta, az ő hibája, hogy nem bátrabb, de sose tudott összeszedni elég önbizalmat, ezért kénytelen volt szenvedni a patthelyzetekben. Már azt hitte, Yoongival is az lesz, mint minden alkalommal, mikor nem tetszik valakinek úgy, ahogyan szeretné. Maradnak pusztán barátok, majd becsajozik és ő mindezt összetört kis szívecskével fogja végignézni, mint csupán egy barát. Kezdett beletörődni néhány hét, hónap után. Sírt is barátainak emiatt, hogy milyen nehéz így munkába járni, vele ebédelni és mosolyogni rá, milyen nehéz azzal a tudattal ülni ott mellette, egyáltalán nem vonzódik hozzá a másik, ám a többiek már megszokták ezt. Jimin szerelmi élete az idők kezdete óta ilyen volt, ezen pedig semmi sem tudott változtatni, így csak hallgatták és próbáltak együttérzően viselkedni, miközben végig arra gondoltak, "Legyél már férfi egy kicsit!". Mást nem is nagyon tehettek. Pont egy ilyen kis bőgős hétvégén volt túl, mely igazából egy vidám, iszogatós baráti kiruccanásnak indult, mikor hétfőn reggel fáradtan és másnaposan esett be munkahelyére. Ezúttal ő volt az, aki nem akart senkivel sem beszélgetni. Yoongi is csak addig tartotta szóban míg meg nem bizonyosodott, szarul van társa, utána pedig csatlakozott a csendet élvező üzemmódjához. Még az ebédet is sietve rendezték le, ami nem volt jellemző a fiatalabbra, ám az abban a pillanatban egy teljesen másik személynek érezte magát, ami persze érthető is volt. Pont emiatt döntött úgy Yoongi, halasztja még a meghívást. Másnap is lesz nap. Majd akkor megkérdezi, ha már jobban lesz társa és így is tett.
– Rendben vagy már? – érkezett meg asztalukhoz Yoongi, ki azonnal érdeklődött a fiatalabb állapota felől.
– Igen. Jól vagyok, köszönöm – mosolygott fel társára Jimin, amint az elsétált háta mögött,
– Szuper. Van terved a hétvégére? – dobta le magát helyére Yoongi, kávéját pedig az asztalra, miközben Jimin kis szíve őrült tempóba kezdett. Csak nem... elhívja randira? Most álmodik?
– Nem... n-nincs. Miért? – pirult el, mint egy paradicsom.
– A fiúkkal elmegyünk moziba Marvel kapitányt nézni. Gondoltam jöhetnél velünk te is, ha van kedved – ajánlotta fel Yoongi, miközben munkához készülődött, Jimin pedig... Hát ez nem randi, de haladás, ő pedig híres volt arról, hogy mennyire nagy jelentőséget tulajdonított apróságoknak is szerelmi életében és milyen nagy reményekkel élt a legvégső pillanatokig.
– Van kedvem – vágta rá rögtön. – Szívesen megyek.
– Szuper. De a munka az itt marad – pillantott a fiatalabbra.
– Rendben... Köszönöm szépen a meghívást – villantotta meg hatalmas mosolyát, mely olyan szívmelengetően hatott mindenkire.
– Szívesen. A félkettesre akarunk menni szombaton a Daehan moziba. Ha egykor találkozunk ott, az neked megfelel?
– Tökéletes.
– Király. Akkor ezt megbeszéltük – kortyolt kávéjába és már el is kezdett foglalkozni a munkával, míg Jimin hosszú percekig ült ott mellette, mint vigyori paradicsom.
Yoonginak hála száznyolcvan fokos fordulatot vett a hete, mely fejfájósan, másnaposan egy makacs hányingerrel indult. Szinte a felhők között járt mindennap, mely meglátszott teljesítményén is. Rákérdezett ugyan főnöke, mitől van ez, de nem tudta letörni vidámságát. Szerelmes volt, az pedig teljesen elveszi az ember eszét, pont emiatt nem érezte fontosnak ezt a kis aggódást. Úgy várta a hétvégét, mint kiskutya a gazdáját, hiszen még örömében farkát is lengette maga mögött az odavezető úton, melyet egyébként nem enged letekeredni combjáról ha utazik a nagy embertömeggel.
– Bocsánat – szólította meg egy magas, szürke farkas vonásokkal rendelkező hibrid, mire Jimin azonnal lehajtott fülekkel pillantott fel rá. – Nem te vagy véletlenül Park Jimin?
– Én... De... Én vagyok. Ismernem kellene téged? – érdeklődött félve.
– Még nem, de most már igen. Kim Namjoon vagyok, Yoongi egyik barátja. Sokat hallottam már rólad – mutatkozott be a calico cicusnak.
– Szia! Én... nem hallottam még rólad.
– Yoongi eléggé szigorú, ami a munkát és a magánéletét illeti, ezért ez nem lep meg egyáltalán, de ezek után sokat fogsz hallani rólam, az biztos – mosolygott rá kedvesen.
– Igen... tényleg az – Yoongi valóban nem mesélt sokat se családjáról, sem barátairól, vagy kapcsolatairól soha. Csupán hétköznapi dolgokról, vagy munkáról, viszont erre való tekintettel különösen furcsának tartotta Jimin, hogy róla viszont rengeteget beszélt ismerőseinek.
– Úgy látszik, jó korán jöttünk. Remélem azért nem késnek el megint – próbált beszélgetni a farkas, de annak annyira erős volt az aurája, olyan magabiztos férfias teremtés volt, hogy félt tőle kicsit még Jimin, hiába mutatkozott be és tett kedves gesztusokat.
Ezért néhány ügyetlen beszélgetéskezdeményezés után kínos csend lengte be a levegőt körülöttük, mire inkább próbáltak úgy tenni, mintha rendkívül elfoglaltak lennének mobiljaikkal. Közben persze csak görgettek az különböző oldalakon és zaklatták néhány ismerősüket, hogy legalább a pötyögés nyújtotta tévhit meglegyen. Lassan elkezdtek befutni a többiek is, Jimin szerencséjére pedig Yoongi nem utolsóként esett oda, így elég kevés ideig érezte úgy, magára van hagyva.
– Sziasztok! – ért oda Yoongi hozzájuk, mire Jimin látványosan felszabadult. Végre újra felugrottak fülei a magasba és egész macskásan nézett ki közöttük. – Siettem, nem késtem el.
– Ezúttal nem, de Seokjin késik néhány percet.
– Nem baj, megvárjuk – rántott vállat Yoongi. – Látom összeismerkedtél velük Jimin. Bemutatkoztak? – fordult a fiatalabb felé, ki olyan boldog volt, hogy hirtelen azt sem tudta, fiú-e vagy lány.
( Megvan a következő, harmadik részünk is! Pörgetjük, látjátok! Közben viszont akkora igény mutatkozott Wattpadra, hogy kitettem nektek a linket oldalra, ha ott akartok inkább olvasni. Oda is átkerülnek az új ficik, csak lassabban, meg néhány régi is.
Remélem tetszik ez a kis sorozat és végig itt lesztek velem, majd maradtok tovább a jövőbeliekre is! :)
Facebook oldalunk --> LINK )
– Jó reggelt, hyung! – üdvözölte Yoongit kollégája egy hatalmas pulcsiban, mely legalább három számmal nagyobb volt nála, ha nem néggyel. – Ő itt Jungkook – mutatott a mellette álló magas, fekete hajú, elbűvölő mosolyú, láthatóan sokkal nyitottabb nyuszira, ki kezében egy kávéval üdvözölte az újonnan érkezőt és olyan közel állt Jiminhez, mint ahogyan testvére sem. Mintha őrizné azt, ami az övé, úgy viselkedett a calico cicával.
– Hello – köszöntötte a nyuszikát Yoongi elég mogorván, ha pedig tehette volna, lehet még fújt is volna egyet rá, ahogyan a macskák szokták. – Te vagy Jimin párja? – szegezte neki a kérdést, melynek válasza kicsit sem tartozott rá. Ráadásul abban sem volt ám biztos, hogy Jimin nem hetero, így akár vérig is sérthette volna a másikat, ha nem trafált volna bele. Jó, a calico férfiak nagyja meleg, de vannak kivételek!
– Nem – dermedt meg egy pillanatra Jungkook. Megdöbbent kicsit ezen a kérdésen, mivel róla sem sütött, hogy más beállítottságú lenne, ezért ő is megsértődhetett volna, de erre persze Yoongi magasról tojt.
– Hyuuung! – mordult fel picit Jimin, de nem volt neki elég hangja ahhoz, hogy ez megrémítse egy kicsit is a fekete macskát.
– Semmi baj Jimin – koncentrált újra az említettre a nyúl. Úgy méregette, mintha teljesen bele lenne esve. – Erős kezdés, de semmi baj. Csak nagyon közeli barátok vagyunk, de ennyi – pillantott Yoongira. Tekintete szöges ellentétben állt azzal, amiket mondott, mely csak még féltékenyebbé tette az idősebbet.
– Hát persze... Fent találkozunk – hagyta ott őket.
– Rendben – engedte ezúttal elmenni őt Jimin. Mintha Jungkookkal szívesebben lenne, hiszen mikor nővérével volt és találkozott társával, akkor azonnal rohant utána, amint az elindult felfelé.
Yoongi morgott, néha még hangosan is míg liftezett. Észre sem vette magán, hogy ennyire féltékeny csak mikor leült gépéhez, melyet nem kapcsolt be, csupán bámulta a fekete monitort.
– Csak nagyon közeli barátok – figurázta ki a nyulat. – Jah, persze – ült ott egyedül, kávéjával az asztalon, összefont karokkal.
Még hosszú percekig mérges volt, mire elért arra a pontra, hogy elgondolkozzon azon, miért van ez. Ekkor döbbent rá, teljesen hülyeség ezen felhúznia magát, hiszen nem járnak, vagy valami, csak barátok, szóval Jiminnek nyugodtan lehet bárkije, aki természetesen nem tartozik Yoongi orrára, hogy kicsoda. Ráadásul a calico nem is az esete, felesleges féltékenykedni. Jimin úgyis mindjárt felmegy dolgozni, akkor pedig újra kitünteti majd figyelmével, szóval nincs miért aggódni... Egyáltalán semmi oka... Igen. Úgy gondolta, tényleg jobban lesz, ha felbukkan kollégája és beszélgetni akar majd vele, ahogyan mindig, hiszen ezúttal is biztos volt abban, csupán a másik figyelmének elvesztésétől fél, arra féltékeny, nem magára Jiminre. Ám ez a teóriája megdőlni látszott mikor felbukkant a fiatalabb, bár ezt természetesen nem ismerte be magának.
– Hyung! – ült le helyére Jimin combja köré tekert farkincával és hátracsapott fülekkel. Yoongi hirtelen munkába kezdett, vagyis úgy tett, mintha dolgozna, hogy ne jöjjön rá a másik, valójában bosszantja az a fekete nyúl, aki ma munkába kísérte. – Goromba voltál Jungkookkal – pakolta le cuccait.
– Mindenkivel ilyen vagyok – morgott tovább Yoongi rá sem nézve a másikra, pedig Jimin a szokásos lágyságával beszélt hozzá.
– Velem nem voltál. Vagy nem emlékszem... – gondolkozott el picit. – De hyung, valami baj van? Azért voltál ilyen, mert történt valami? Segíthetek?
– Nem. Nincs semmi, de hagyjál! Rengeteg munkánk van ám – kezdett pötyögni gépén, mely ennyi idő alatt be is kapcsolt.
– Rendben – fordult saját asztala felé Jimin kicsit szomorúan. Érezte, hogy nem mond el neki mindent a másik, ennek pedig nem örült.
Aznap igazán keveset beszéltek és nem is ettek együtt. Yoongi ugyanis szinte egész nap ideges volt Jimin feromonjaitól. Amiatt nem tudott figyelni, ráadásul az illata minden gondolatát a nyúlra terelte és arra, mennyire nem akarja többet a calico oldalán látni. Mikor elment ebédelni látványosan jobb kedve lett, kitisztult feje és tudott mással is foglalkozni, így jött rá, hogy Jimin illata a felelős a hülye heves érzéseiért, mivel pedig még néhány óráig minden lélegzetével azt szívta magába, hamarosan elszakadt a cérna.
– Nem bírom tovább! Jimin, kezdj valamit az illatoddal! – mordult fel a síri csendből.
– Hm? – lepődött meg az említett és azonnal össze is húzta magát, ahogyan szokta.
– Ez a vanília. Direkt csinálod? Kibaszottul idegesítő – fogta fejét.
– Ohh, bocsánat. Holnap elfedem... Nem tudtam, hogy ennyire zavar.
– De! Nagyon! Kurvára zavar! – fordult társa felé, kinek arcán azonnal látta, kicsit megijedt tőle. Mondjuk nem is fakadt ki még igazán előtte, a fűzfától is megijedő hibrid kollégája előtt. – Bocsánat! – próbált uralkodni magán. Ha más valakiről lett volna szó biztos, hogy nem törődött volna ezzel és további káromkodásokkal ordított volna vele, ám Jiminről volt szó... JIMINRŐL! – Az illatod egyszerűen nem hagy dolgozni. Kérlek, csinálj vele valamit holnapra! – sóhajtott mélyeket.
– Rendben – folytatta lassan munkáját társa. Még jó néhány pillanatig, nem engedte el magát ami azt jelentette, füleit sem hagyta felegyenesedni.
– Nagyon erős és durva illatod van. Finom, csak nem munkahelyre való. Inkább randira. Itt kérlek, rejtsd el! – próbált normális hangerővel beszélni hozzá.
– Oké – de nem tudta elérni ezzel, hogy Jimin félelme azonnal elmúljon és ami azt illeti, nem akadt több türelem fejében ahhoz, hogy folytassa a másik nyugtatását, ezért inkább ő is visszafordult munkájához.
Jimin Yoongi szavai után ügyelt az illatára. Már másnap elrejtette, így az idősebb sokkal felszabadultabb lett, beszédesebb és kedvesebb annyira, hogy még együtt is ebédeltek. Pedig előző nap még olyan goromba volt, mintha nem is lett volna önmaga. Szerencsére Yoongi szavai nem szálltak tova, Jimin felfogta azokat és megértette, pont a vanília felhő miatt állt be közéjük olyan csend mindig, mikor a gyógyszerek által enyhített heatjét élte. Ezért úgy döntött, soha többet nem fogja hagyni, hogy az érezhető legyen, ha a másik közelében van, legalábbis még nagyon sokáig biztosan nem. Így viszont Yoongi saját tudtán kívül orvosolta egy másik problémáját is melytől nagyon félt, hogy majd újra felbosszantja. Ez a gond Jungkook volt, személyesen ő maga, mint lény, Jimin közelében, ám mivel többé nem volt szüksége kíséretre munkába menet, így elhagyta nyúlismerősét. Ennek hála folytatódott onnan barátságuk, ahol egy pillanatra félbeszakadt. Sok időt töltöttek együtt a munkahelyen, tulajdonképpen minden szünetet, ám Jimin nagy szívfájdalmára ahogy végeztek és hazamentek pihenni, szünetet iktattak be egészen a következő szorgos dolgos alkalomig. A fiatalabb nem merte erőltetni, sohasem volt az a fajta, aki elhív bárkit első alkalommal, végképp nem az, aki kezdeményez egy mélyebb kapcsolatot, emiatt pedig gyakran fájt is a szíve. Tudta, az ő hibája, hogy nem bátrabb, de sose tudott összeszedni elég önbizalmat, ezért kénytelen volt szenvedni a patthelyzetekben. Már azt hitte, Yoongival is az lesz, mint minden alkalommal, mikor nem tetszik valakinek úgy, ahogyan szeretné. Maradnak pusztán barátok, majd becsajozik és ő mindezt összetört kis szívecskével fogja végignézni, mint csupán egy barát. Kezdett beletörődni néhány hét, hónap után. Sírt is barátainak emiatt, hogy milyen nehéz így munkába járni, vele ebédelni és mosolyogni rá, milyen nehéz azzal a tudattal ülni ott mellette, egyáltalán nem vonzódik hozzá a másik, ám a többiek már megszokták ezt. Jimin szerelmi élete az idők kezdete óta ilyen volt, ezen pedig semmi sem tudott változtatni, így csak hallgatták és próbáltak együttérzően viselkedni, miközben végig arra gondoltak, "Legyél már férfi egy kicsit!". Mást nem is nagyon tehettek. Pont egy ilyen kis bőgős hétvégén volt túl, mely igazából egy vidám, iszogatós baráti kiruccanásnak indult, mikor hétfőn reggel fáradtan és másnaposan esett be munkahelyére. Ezúttal ő volt az, aki nem akart senkivel sem beszélgetni. Yoongi is csak addig tartotta szóban míg meg nem bizonyosodott, szarul van társa, utána pedig csatlakozott a csendet élvező üzemmódjához. Még az ebédet is sietve rendezték le, ami nem volt jellemző a fiatalabbra, ám az abban a pillanatban egy teljesen másik személynek érezte magát, ami persze érthető is volt. Pont emiatt döntött úgy Yoongi, halasztja még a meghívást. Másnap is lesz nap. Majd akkor megkérdezi, ha már jobban lesz társa és így is tett.
– Rendben vagy már? – érkezett meg asztalukhoz Yoongi, ki azonnal érdeklődött a fiatalabb állapota felől.
– Igen. Jól vagyok, köszönöm – mosolygott fel társára Jimin, amint az elsétált háta mögött,
– Szuper. Van terved a hétvégére? – dobta le magát helyére Yoongi, kávéját pedig az asztalra, miközben Jimin kis szíve őrült tempóba kezdett. Csak nem... elhívja randira? Most álmodik?
– Nem... n-nincs. Miért? – pirult el, mint egy paradicsom.
– A fiúkkal elmegyünk moziba Marvel kapitányt nézni. Gondoltam jöhetnél velünk te is, ha van kedved – ajánlotta fel Yoongi, miközben munkához készülődött, Jimin pedig... Hát ez nem randi, de haladás, ő pedig híres volt arról, hogy mennyire nagy jelentőséget tulajdonított apróságoknak is szerelmi életében és milyen nagy reményekkel élt a legvégső pillanatokig.
– Van kedvem – vágta rá rögtön. – Szívesen megyek.
– Szuper. De a munka az itt marad – pillantott a fiatalabbra.
– Rendben... Köszönöm szépen a meghívást – villantotta meg hatalmas mosolyát, mely olyan szívmelengetően hatott mindenkire.
– Szívesen. A félkettesre akarunk menni szombaton a Daehan moziba. Ha egykor találkozunk ott, az neked megfelel?
– Tökéletes.
– Király. Akkor ezt megbeszéltük – kortyolt kávéjába és már el is kezdett foglalkozni a munkával, míg Jimin hosszú percekig ült ott mellette, mint vigyori paradicsom.
Yoonginak hála száznyolcvan fokos fordulatot vett a hete, mely fejfájósan, másnaposan egy makacs hányingerrel indult. Szinte a felhők között járt mindennap, mely meglátszott teljesítményén is. Rákérdezett ugyan főnöke, mitől van ez, de nem tudta letörni vidámságát. Szerelmes volt, az pedig teljesen elveszi az ember eszét, pont emiatt nem érezte fontosnak ezt a kis aggódást. Úgy várta a hétvégét, mint kiskutya a gazdáját, hiszen még örömében farkát is lengette maga mögött az odavezető úton, melyet egyébként nem enged letekeredni combjáról ha utazik a nagy embertömeggel.
– Bocsánat – szólította meg egy magas, szürke farkas vonásokkal rendelkező hibrid, mire Jimin azonnal lehajtott fülekkel pillantott fel rá. – Nem te vagy véletlenül Park Jimin?
– Én... De... Én vagyok. Ismernem kellene téged? – érdeklődött félve.
– Még nem, de most már igen. Kim Namjoon vagyok, Yoongi egyik barátja. Sokat hallottam már rólad – mutatkozott be a calico cicusnak.
– Szia! Én... nem hallottam még rólad.
– Yoongi eléggé szigorú, ami a munkát és a magánéletét illeti, ezért ez nem lep meg egyáltalán, de ezek után sokat fogsz hallani rólam, az biztos – mosolygott rá kedvesen.
– Igen... tényleg az – Yoongi valóban nem mesélt sokat se családjáról, sem barátairól, vagy kapcsolatairól soha. Csupán hétköznapi dolgokról, vagy munkáról, viszont erre való tekintettel különösen furcsának tartotta Jimin, hogy róla viszont rengeteget beszélt ismerőseinek.
– Úgy látszik, jó korán jöttünk. Remélem azért nem késnek el megint – próbált beszélgetni a farkas, de annak annyira erős volt az aurája, olyan magabiztos férfias teremtés volt, hogy félt tőle kicsit még Jimin, hiába mutatkozott be és tett kedves gesztusokat.
Ezért néhány ügyetlen beszélgetéskezdeményezés után kínos csend lengte be a levegőt körülöttük, mire inkább próbáltak úgy tenni, mintha rendkívül elfoglaltak lennének mobiljaikkal. Közben persze csak görgettek az különböző oldalakon és zaklatták néhány ismerősüket, hogy legalább a pötyögés nyújtotta tévhit meglegyen. Lassan elkezdtek befutni a többiek is, Jimin szerencséjére pedig Yoongi nem utolsóként esett oda, így elég kevés ideig érezte úgy, magára van hagyva.
– Sziasztok! – ért oda Yoongi hozzájuk, mire Jimin látványosan felszabadult. Végre újra felugrottak fülei a magasba és egész macskásan nézett ki közöttük. – Siettem, nem késtem el.
– Ezúttal nem, de Seokjin késik néhány percet.
– Nem baj, megvárjuk – rántott vállat Yoongi. – Látom összeismerkedtél velük Jimin. Bemutatkoztak? – fordult a fiatalabb felé, ki olyan boldog volt, hogy hirtelen azt sem tudta, fiú-e vagy lány.
( Megvan a következő, harmadik részünk is! Pörgetjük, látjátok! Közben viszont akkora igény mutatkozott Wattpadra, hogy kitettem nektek a linket oldalra, ha ott akartok inkább olvasni. Oda is átkerülnek az új ficik, csak lassabban, meg néhány régi is.
Remélem tetszik ez a kis sorozat és végig itt lesztek velem, majd maradtok tovább a jövőbeliekre is! :)
Facebook oldalunk --> LINK )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése