2020. január 9., csütörtök

A főnök [EXTRA] 21. rész: JinKook

Szóval a Wattpadon őket szavaztátok meg extra résznek, ezért az ő kapcsolatukról írnék egy keveset. Nem 18+, de szerintem nagyon jó lett. Kicsi fluff is van benne, de inkább próbál megmaradni valóságosnak a sztori. Persze eltekintve attól, hogy hibrides :D

Figyelmeztetések: JinKook, boyslove, oneshot, 8900 szó!


– Jó estét! Nyitva vannak még? – nyitotta be a nyúl hibrid Jungkook egyik este egy kávézóba, mely útjába esett hazafele.
– Jó estét! Igen, még néhány percig – válaszolt a pultban ácsorgó öregúr, miközben egy fiatalabb már az asztalra felpakolt székek alatt sepregetett.
– Akkor szeretnék kérni egy forró csokit – tipegett oda a pénztárhoz, miközben letekerte nyakáról a sálat. Hideg volt már, az ősz végén jártunk, ezért rendesen felöltözött, amivel a nyúl vonásait is jól eltakarhatta, így senki sem látta, hogy óriási fülek erednek hajszálai közül.
– Kicsit, nagyot?
– Nagyot szeretnék – bányászta elő táskájából a pénztárcáját, miközben az eladó bepötyögte a gépbe az összeget.
Melengette hideg ujjait, míg várt a forró italra, és nézelődött. Kellemes kis helynek tűnt a kávézó és úgy gondolta, biztosan jó hangulatú amikor éppen nem zárás előtt állnak néhány perccel. Megfontolta, hogy benéz máskor is, de nem szeretett emberek közé menni, így ez nem tűnt túlságosan esélyesnek. Picit gondolkozott, majd a bejárat apró csengője megzavarta. Három kicsit sem szimpatikus férfi lépett be rajta miközben Jungkook végre megkapta rendelését és egy kis jótanácsot is mellé.
– Késő van már fiú, menned kéne haza, nem? – súgta halkan neki az idős férfi, ki azonnal visszasietett a pénztárhoz.
A fiatalabb is visszament a pult mögé, pedig nem tűnt úgy, mint aki végzett a dolgával. Bár nem is csoda, ezektől a vendégektől Jungkook is inkább menekült volna, mert már a kisugárzásuk is félelmet keltett benne.
– Köszönöm – markolta fel a forró papírpoharat, majd elslisszolt a három férfi mellett.
Ám mielőtt még elhagyta volna a boltot elcsípte a beszélgetés elejét, mely kíváncsivá tette. Nem is hagyta teljesen becsukódni az üvegajtót, melyen nem igazán lehetett már kilátni a sötétség miatt. Inkább csak befele, amit ki is használt. Nem számított annak a bátor személyiségnek, így magán is meglepődött, hogy nem folytatta útját a biztonságot nyújtó otthon felé.
– Na jól ment az üzlet? – szólalt meg az egyik férfi.
– Szokásos – válaszolt az idősebb.
– Akkor biztosan van elég pénzed, hogy fizess.
– Én csak a Kim családnak fizetek.
– Tőlük most senki sincs itt, szóval kénytelen leszel nekünk fizetni.
– Ezt velük beszéljétek meg, már mondtam.
– Bátor vagy öreg – folytatta ugyanaz a férfi. – De ezúttal nem megyek el üres kézzel. Vagy ideadod magad, vagy elveszem én. Esetleg kell egy kis ösztönzés? – fenyegette meg az eladót az idegen, mire Jungkook azonnal döntött és inkább útnak indult.
Legszívesebben hazament volna, mintha semmit sem hallott vagy látott volna, de a lelkiismerete nem hagyta csak így távozni. Vissza akart menni, megvédeni az öreget, ám ahhoz túlságosan gyenge és gyáva volt. Mit is kezdhetett volna ő három nagydarab idegen ellen, akik valószínűleg maffia tagok? Még belekeveredett volna valami olyanba, ami miatt az életével fizethetne egy napon. De segíteni akart, valahogy közbelépni és megmenteni az öreget. Előkapta telefonját, hogy majd a rendőrségtől kér segítséget, viszont mikor a csokiba kortyolva felnézett, megpillantott egy fegyveres férfit. Rejtve volt a pisztolya a kabátja alatt, csak azért szúra ki Kook, mert éppen nyújtózkodott a magas idegen, hogy elvegye a már kifizetett ételt az utcai árustól. Jungkook egyből zsebre vágta mobilját és lendületesen megindult felé. Nem törődött nagyon semmivel, még egy picit az udvariasságot is elfelejtette, annyira kapkodott.
– Biztosúr, segítenie kell! – kapta el a férfi karját, ki láthatóan meglepődött a történésektől.
– Ömm... Én nem-
– A közeli kávézóban furcsa alakok fenyegették a bácsit. El akarják venni a pénzét! Segítenie kell! – szakította félbe őt Jungkook.
– Oh! – döbbent le újból a rendőr.
– Melyik kávézó? – bukkant fel mögüle egy másik pasas, akit Jungkook azonnal a rendőr társának titulált.
– Elvezetem magukat oda, csak siessenek! – húzta magával a már elkapott fegyverest, hogy biztosan kövessék őt.
Nem sokat sétált Jungkook, ezért néhány pillanattal később már alig egy méterre álltak mind a hárman annak a bizonyos kávézónak a bejáratától.
– Most már elmehetsz, innentől elintézzük – nyugtatta őt kedves hangon az első rendőr, akit kiszúrt.
– De nincs szükségük a vallomásomra?
– Elég az itt dolgozóké, te ne keveredj bele! – indultak befele a rendőrök. – És köszönjük a segítséget! – hagyták ott Jungkookot az utcán.
Ám Kook nem akart elmenni. Kíváncsi volt, mi lesz a helyzetből, ezért félig az arcára tekerve sálját vegyült el a tömegben a kávézó körül, hogy nehogy felismerjék azok, akik zaklatták az eladót. Nem tartott sokáig, a három férfi kilépett az üvegajtón, majd láthatóan rosszkedvűen sietve távoztak. Jungkook nem értette a helyzetet. Nem kellett volna letartóztatni őket? Még hívni rendőröket, felvenni a vallomásokat és bevinni őket legalább egy éjszakára? Összezavarodott kicsit, ám mivel a félelmetes pasik már távoztak, visszamerészkedett a kávézóba, ahol meglepetés fogadta. A két férfi a pultnál állt, akitől pedig először kért segítséget, a magasabb, éppen ruháját igazgatta, mintha eltett volna valamit.
– Mondtuk, hogy menj el – morgott a másik pasi, ki azonnal kiszúrta Jungkookot a csengő miatt.
– Miért mentek el az idegenek? Nem kellett volna letartóztatni őket? Törvényt szegtek – értetlenkedett Jungkook.
– Semmi gond – válaszolt a magasabb. – Lerendeztük, mivel pedig bizonyíték nincs, mást nem tehettünk – mosolygott halványan. – Jó pihenést! – köszönt el a tulajtól, majd a kijárat felé indult. – Jó éjszakát! – haladtak el Jungkook mellett, ki még mindig nem értett semmit.
– Te szóltál nekik? – érdeklődött az idős férfi, miután távozott a két fegyveres ember.
– Igen. Telefonon akartam szólni a rendőröknek, de aztán megláttam a két civil ruhásat az utcán és inkább nekik szóltam.
– Ők nem rendőrök, fiú.
– Mi? – lepődött meg Kook. – Dehát... fegyvert hordanak.
– Igen, mert ők a helyi maffia emberei – fonta össze karját mellkasa előtt az idős férfi, miközben a fiatalabb folytatta a sepregetést.
– Micsoda?! – döbbent le Jungkook.
– Nem baj, nem tudhattad. Végül is segítettél, így nem gond. De legközelebb maradj ki ebből! Megütheted a bokádat, ha ennyire belefolysz a dolgokba.
– Sajnálom... Tényleg azt hittem, rendőrök – szomorodott el Jungkook. Tehát valóban tényleg nincs a környéken egy olyan ember se, aki a törvényt szolgálná.
– Már mindegy. Most már viszont tényleg menj haza! Zárunk.
– Rendben... Köszönöm a csokit, finom volt – fordult ki a kávézóból Jungkook.
– Egészségedre!

Jungkookot lesújtotta az információ, miszerint a fegyveres pasik nem rendőrök voltak. Nem gondolta volna, hogy ennyi rossz alak mászkál este arra fele, amerre ő hazasétált. Bár nem is sokszor hagyta el ilyenkor már a lakását. Többnyire ebben az időben indította az esti streamet, vagy már rég egy videójáték hivatalos versenyén játszott. Egyáltalán nem szeretett estefele mászkálni, ez a kis incidens pedig csak megerősítette abban, hogy többet ne vállaljon el olyan forgatást, ami naplemente előtt nem ér véget. Vagy... egyáltalán ne vállaljon el semmit, mivel a város pont olyan veszélyes, ahogyan anno szülei mondták. Bár sokszor kerített jó kis sztorit egy-egy streamhez, melyet nézőinek elmesélt, a kockázat mégis minden alkalommal nagyobb volt, mint a haszon. Persze ez a kis maffiás történet tuti feldobta volna a következő adását, ám hogyan is mesélhette volna el ezt az interneten? Ha csak egy szót is ejtett volna ezzel kapcsolatban lehet, a következő nap nem lett volna stream se. Ezt nem kockáztathatta meg, így inkább úgy ült be a kamera elé, hogy nem történt semmi a hazavezető úton. Csak a forgatásról mesélt a nézőinek, meg válaszolt egy-két kérdésre, de a kávézóban történtekről meg sem mukkant. Jobbnak látta csendben maradni, annak ellenére, hogy mennyire el akarta mesélni ezt valaki másnak.Csupán a forró csokiról esett egy kisebb szó, a forgatásról és arról, hogy nem sok kedve van esténként az utcán mászkálni, majd már játszott is, ahogyan megígérte.

Szerencséjére egyetlen egy korábban megbeszélt felvétel sem akadt a közeljövőre nézve, így nem kellett lemondania semmit, azonban elég sok nézője akadt ahhoz, hogy hamarosan újból felkérjék valami kis szereplésre, vagy rendezvényen való megjelenésre. Nem szívesen ment tömegbe és beszélt sok ember előtt, mivel nehezen birkózott meg a szociális fóbiájával, de olykor sikerült ezen felülkerekednie. Ez nagy szó volt, hiszen Jungkook egy volt azon kevés hibrid streamerek közül, akiket ennyien követtek és akik ilyen nagy sikernek örvendtek, mint ő. Pont ez volt az oka, amiért néha mégis kimozdult, de az éjszakai hazamenetel már sokkal nagyobb félelme lett, mint eddig. Ezért próbálta a legközelebbi megjelenését is úgy szervezni, hogy még naplemente előtt visszatérjen kis menedékébe. Reggel indult, mivel még az iskolások nagy tömege előtt szerette volna leforgatni a promó videóját. Már az odavezető úton is vett fel anyagot a reklámhoz, viszont csak a fogadás pillanatában üzemelte be tartósan is kameráját. A szokásos köröket végigjárta, beszélt a tulajjal, megtudott néhány számadatot és különlegességet is a helyről, amikről természetesen felvétel is készült, majd beült az egyik számítógép elé. Onnan folytatta a promó videó további felvételét. Számítógép, periféria, programok, internet, minden, ami csak fontos egy ilyen helyen, mialatt kezdtek befele szállingózni az emberek, akik szintén filmezni, játszani, vagy chatelni akartak a neten. Egy idő után pont emiatt váltott Kook és inkább a gép képernyőjét kezdte felvenni, hogy amit mond, arról tudjon is bizonyítékot mutatni. Így lett tökéletes minden alkalommal a promó videója, amiért persze nem kis pénzeket kért el. Ám ekkor már nem készült ő róla videó, sem a környezetéről, viszont az idő csak úgy repült, mivel semmi másra nem figyelt. Hamarosan megéhezett, végül pedig a géptől is fel kellett állnia kicsit. Már elég sokan voltak a kávézóban és hamarosan az iskolások ideje is eljött, így közeledett a távozás pillanata, annak ellenére, hogy egészen jól érezte magát. Ám egy tényező hamar meggyőzte afelől, hogy ideje menni. Amint visszatért a mosdóból és sebtében körbepillantott a teremben, ismerős alakot fedezett fel. Meg is torpant ott, ahol volt, majd figyelni kezdte a magas férfit. Az egyik volt azok közül akiket zsarunak nézett, melytől elszorult a torka. Hiába nem bántották, mégsem volt tanácsos ilyen emberek közelében lógni, főleg nem többször egymás után. Reménykedett benne, hogy elmegy és ő is távozhat feltűnés nélkül, azonban a férfi a gépek felé vette útját, miután beszélt a recepciós lánnyal. Arra sétált, amerre Jungkook cuccai is voltak, de szerencsére közvetlenül mellette nem akadt szabad gép. Ennyit legalább megúszott, ő azonban ettől függetlenül minél hamarabb távozni szeretett volna. Feltűnés nélkül próbált visszatérni a helyéhez, majd összeszedni a cuccait, hogy sebtében távozhasson. Szerencsére sikerrel járt és egy gyors elköszönés után már úton volt hazafele. Felszabadult amint kilépett az utcára. Teljesen le is nyugodott mire hazaért, azonban mikor este keresni kezdte egyik cuccát és azt nem találva elgondolkozott, hová is tehette rájött, hogy otthagyta a gépnél. Nem figyelt eléggé, így vissza kellett majd mennie valamikor, egy másik napon, ami már ebben a pillanatban frusztrálni kezdte.

Semmi kedve nem volt hozzá, ez az esti streamen is látszott, de nem azért, mert baj lett volna a hellyel, vagy az ott dolgozókkal, hanem mert félt, újból összefut majd azzal az idegen maffiózóval. Nem akarta megkockáztatni, hogy felismerik majd, ám ahhoz túlságosan drága holmiról volt szó, hogy postán kérje vissza, ezért kénytelen volt egyik nap visszatérni a kávézóba. Jól beöltözött, ahogyan szokott, hiszen az utcán nem szerette mutogatni hibrid vonásait, viszont most ismeretlennek akart megmaradni a többi ember előtt is, mely még precízebb álcát eredményezett. Csak szeme látszott ki, még a recepciós lány sem ismerte fel elsőre, így kicsit ki kellett bugyolálnia fejét a sok ruha közül, mikor mellé lépett az a férfi, akitől annyira ódzkodott. Amint felismerte, összerezzent. Nem mert visszapillantani rá, kerülte a tekintetét, még sunyin egyet arrébb is lépett, míg a holmijára várt, azonban az mégis megszólította.
– Olyan ismerős vagy nekem. Találkoztunk már? – érdeklődött, maffiózóhoz képest lágy hangon.
– Tessék? Tőlem kérdezi? – pillantott ki félve sálja alól Jungkook, ki majd megsült a rengeteg ruhában, de nem akart jobbam levetkőzni.
– Igen. Olyan... ismerős vagy – szűkültek össze a férfi szemei, miközben félig a pulton támaszkodott.
– Nekem ön nem ismerős.
– Még a hangod is. Biztos találkoztunk már valahol, csak nem tudom, hol – mosolyodott el. Ha Jungkook nem tudta volna, hogy maffiózó, akkor ezek alapján eszébe sem jutott volna.
– Nem sokat mozdulok ki, biztos összekever valakivel – pillantott a lány után, ki meglepően rég eltűnt már.
– Jó a memóriám, tuti találkoztunk már, csak lehet, rövid időre – hallgatott el, míg gondolkozott, majd végre felbukkant a recepciós, akire Jungkook várt.
– Meg is van. Kis dobozba berakta a főnök, hogy ne tűnjön el – adta vissza Kooknak a holmiját.
– Köszönöm, viszlát! – szívódott fel azonnal.
Senkivel sem akart beszélgetni, sem a lánnyal, sem a férfival, azt pedig végképp nem szerette volna, hogy az elmondja a kis maffiózónak, ki is ő, ezért amint tudott, lelépett. Rohant haza, mialatt végig attól rettegett, követi őt az a magas pasi. Csak akkor nyugodott meg, mikor leült a székébe és kicsit kifújta magát. Elhatározta, hogy most sokáig nem fog kimozdulni, bármi is legyen, majd ahogyan kezdett máson gondolkozni, munkához fogott.

Videókat posztolt, streamelt tovább és játszott, mint korábban. Lassan teltek a napok, ő pedig visszatért a szokásos napirendjéhez, melyben alig hagyta el lakását, hiszen ott mindene megvolt.  Végezte a hobbiját, ami egyben munkája is volt és hamarosan meg is feledkezett a férfiról. Nem jutott eszébe, hiszen hetekig nem futott össze vele, hála annak, hogy milyen ritkán mozdult ki, miközben egyre jobban alakultak Jungkook dolgai, leszámítva néhány rosszindulatú embert, akiket azonnal kitiltott, ahogyan szokta, és egy-két őrültebb rajongót.
– Van-e barátnőm? – olvasta Kook a chatet két meccs között. – Nincs – nézett a kamerába. – De ezt majdnem mindennap megkérdezitek – tért vissza az üzenetekhez. – Fiúm sincs... Állatom sincs, arra itt vagyok magamnak – vigyorgott újból a kis kamerába, miközben nyuszifüleit mozgatta. – Holnap lesz battleroyal nap, ma nem. Ma nem is akarok játszani semmi olyannal, elég lesz nekem holnap az egész nap – tért vissza a meccshez, mely éppen kezdődött, emiatt pedig alig figyelt a chatre. Csak az adományokat és a feliratkozásokat olvasta be, de ezeket is csupán akkor, mikor akadt ideje rá. Ám ezúttal megtorpant a meccs közepén, mikor olyan hatalmas összeg érkezett, mely eddig még soha. Nem fogta fel hirtelen, mi is történt. Azt hitte, elromlott a gép, de ahogyan a chatre tévedt a szeme látta, hogy nem. Tényleg annyi pénzt kapott valakitől, mint amennyit jelzett a program. – Mi? – szólalt meg néhány pillanat múlva. Már nem érdekelte a játék, az adománnyal kezdett foglalkozni. – Ez most komoly? Mi a fene! – ellenőrizte vissza az értesítést, miközben a nézőszám hirtelen megduplázódott, a chat felrobbant, ő maga pedig tátott szájjal nézte a képernyőt. – Mi... Ömm... – próbált valami értelmeset mondani, mely nagyon nehezen sikerült csak. – Köszönöm szépen, JKEomma92!... Asszem most vége már a streamnek srácok. De holnap jövök. Kösz mindenkinek, aki itt volt és küldött adományt vagy feliratkozott. Sziasztok! – nyomta ki gyorsan a streamet.
Azonnal írt egy üzenetet az említett személynek, hogy inkább visszaküldi ezt a pénzt, mert nem akarja, hogy baj legyen belőle, de nagyra értékeli a támogatást, azonban olyan választ kapott, amire nem számított.

JKEomma92: Ne küld vissza! Van pénzem. Csak egy találkozót kérek tőled cserébe.
BabyBunJK: Sajnálom, személyes külön találkozóra nincs lehetőség. De megyek majd rendezvényre, ott tudsz velem találkozni.
JKEomma92: És ha küldök még ennyit? Akkor találkozol velem? Nyilvános helyen, csak egy kávé. Nem követlek haza, semmi ilyesmi, csak egy találkozó.
BabyBunJK: Ez nem a pénztől függ, csak nem kivételezek senkivel. Kedves tőled nagyon, de nem kell ennyi pénz, köszönöm. Visszaküldöm mindet.
JKEomma92: Ne! Csak egy kávé és többet nem zaklatlak. Egyik nap, amikor neked jó, ahol neked jó. Nem mondom el senkinek, nem kerül ki sehova. Emberek és kamerák előtt leszünk. Nem érek hozzád sem, nem követlek, akkor mész el, amikor akarsz. Kérlek! Csak ez az egy.
BabyBunJK: ... Jó. De nem tudhat róla senki, mert akkor balhé lesz.
JKEomma92: Hálás vagyok érte. :) Szóval, mikor, hol?
BabyBunJK: A Blind Alley Cheongpadongban. Fél tizenkettőkor nyitnak. Pénteken délben esetleg?
JKEomma92: Tökéletes. Ott várlak majd.
BabyBunJK: Rendben. De többet ilyen nem lesz. Nem csinálok ilyesmit.
JKEomma92: Értettem, persze. Köszönöm! Akkor péntek. A pénzt pedig tartsd meg!
BabyBunJK: Oké, köszönöm szépen. Viszont ne küldj többet ennyit. Elég az is, ha feliratkozol.
JKEomma92: Ezt majd megbeszéljük. ;)

Jungkook nehezen, de belement a találkozóba. Sok veszélyt rejtette magában az ilyesmi, hiszen a megszállott rajongók veszélyesek mindig, főleg azok, akiknek ennyi pénze és ideje van. Félt is tőle Jungkook, mivel nem az első eset lett volna, hogy egy lány ennyire őrülten próbál a közelébe kerülni. De bízott benne, hogy nem egy izmos, verekedős nőről van most sem szó és lesz ereje elmenekülni, ha bedurvulnak a dolgok. Mindenre számított azon a pénteki napon, hogy megtépik, elveszik a cuccát, megfenyegetik, vagy hazáig követik, csak arra nem, amivel szembesült, miután belépett a kávézóba és körbe nézett. Ugyan a sarokban ült, de azonnal kiszúrta azt a bizonyos maffiózó férfit. Elgondolkozott, hogy vajon ő áll-e a felhasználónév mögött, azonban mivel az nem nézett fel telefonjáról, Jungkook folytatta az útját. Szokásához mérten nem kávét kért, hanem egy forró csokit, majd előkapva mobilját írt is annak a bizonyos személynek, aki odahívta, hogy megérkezett. Rögtön el is tette a telefonját, mielőtt pedig megkaphatta volna a forró italát ott termett az a magas férfi, ki most még magasabbnak tűnt, mint korábban.
– Forró csoki? – szólt hozzá.
– Igen... – válaszolt félve Kook és nem is mert ránézni, csak elvette a baristától az italát.
– Sajnálom, hogy nem mondtam, kire számíts, de azért remélem, nem szaladsz el sikítva – folytatta, mire Jungkook végre fel mert nézni a szemébe. Jól gondolta, ez a férfi állt a fiók mögött.
– Maga JKEomma?
– Igen. Egyébként Seokjin a nevem és nagyon örülök, hogy eljöttél – mutatkozott be mosolyogva. – A sarokban foglaltam helyet. Ülhetsz belülre, hogy ne melletted mászkáljanak az emberek – ment előre.
Jungkook nem szívesen követte, de kénytelen volt. Nem rohanhatott el, azzal gyanút keltett volna Seokjinben, lehet még fel is dühítette volna, most pedig, hogy már ismerte őt a másik, ez csúnyán is elsülhetett. Görcsölt a gyomra, de muszáj volt leülnie a férfival szemben és kicsit beszélgetnie vele, mielőtt meglógott volna.
– Szóval... mit szeretne? – ült az asztalnál, miközben nem mert felnézni a másikra.
– Csak meg szeretnélek ismerni. De nyugodtan tegezz le. Kettőnk közül te vagy a híresebb és a befolyásosabb.
– Van egy gyakori kérdések menü az oldalamon és videó is van, mit szeretnél még rólam tudni? – ivott bele óvatosan a csokiba.
– Csak egy-két dolgot. De beszélgethetünk is, nekem az is elég... Tudtam, hogy ismerlek valahonnan.
– Hm? – nézett fel egy röpke pillanatra Seokjinre.
– Az internetkávézóban. Te voltál az, aki rendőrnek nézett.
– Igen... De én-én nem tudok semmit rólad. Fogalmam sincs, ki vagy. És n-nem mondtam senkinek semmit az estéről.
– Tudom, nem ezért akartam veled találkozni.
– Akkor elmehetek?
– Ha szeretnél, bármikor, ezt mondtam... Tényleg csak ismerkedni akartam veled. Nincs mitől félned, nem bántalak, főleg azért, mert félig állat vagy. Ez amolyan pajzs, mint a játékokban. Mindentől megvéd téged – keltette fel Jungkook érdeklődését, ki egyre több pillantást vetett a másik felé.
– Tényleg? – szorongatta forró bögréjét.
– Igen.
– Miért akarsz ismerkedni velem? – harapta be alsó ajkát Jungkook.
– Mert aranyos vagy, legalább is szerintem – mosolygott Seokjin. – Már az első pillanatban is az voltál. Nem hittem, hogy még találkozunk, de örülök neki, hogy mégis.
– Sok ember tart cukinak a füleim miatt.
– Nem amiatt. Azokat elsőre nem is láttam... Nem akarod levenni a sapkád? – állt meg egy pillanat Seokjin, mire Jungkook végre a szemeibe nézett. – Elég meleg van idebent.
– Nem szeretem nyilvánosan megmutatni a füleimet – szabadult meg inkább a kabátjától Jungkook.
– A neten mégis mindenki láthatja.
– Az más. Ott nem tudnak hozzám érni, vagy gonoszkodni, mert aki így tesz, azt ki tudom tiltani örökre. Nyilvánosan más a helyzet.
– Megvédelek, ha valaki bántana most – ivott bele kávéjában Seokjin, mely az asztalon ült egy kis csészében.
– De akkor is hallanám. Esetleg hozzám is tudna érni. Nem kockáztatok.
– Rendben, nem erőltetek semmit.
– Amúgy sem tudnál, elmennék.
– Ez igaz... Hogy-hogy elmentél abba az internetkávézóba, ha otthon olyan szuper felszerelésed van? – kezdett kérdezősködni Seokjin.
Annak ellenére, hogy a másik tudta róla, bűnöző, néhány kérdés után és pár perc múlva Jungkook már sokkal felszabadultabban viselkedett vele. Persze nem úgy, mint otthon, ahhoz nem érezte magát elég nagy biztonságban több okból is, de a Seokjinnal szemben tanúsított passzívsága viszonylag gyorsan szerte foszlott.

Elég sokat beszélgettek mindenféléről. Ha Seokjinen múlt volna, még maradtak is volna a kávézóban, de Jungkook nem viselte túl jól a többi embert, ahogyan sohasem. Ő ritkán tartózkodott huzamosabb ideig az otthonán kívül egy ennyire nyílt helyen, ezért hamarosan visszafoghatatlan késztetést érzett, hogy hazainduljon. Seokjin nem követte, nem is akarta hazakísérni, hiszen megígérte, csupán elengedte mindenféle marasztalás nélkül. Pontosan úgy viselkedett, ahogyan mondta, amivel meg is szerezte Jungkook bizalmát. Ugyan még csak egy morzsányi volt, azonban a hibrid már kevésbé félt tőle, mint korábban. Mikor pedig az esti stream közben ezúttal egy normál összegű adomány érkezett Seokjintől, még saját magán is meglepődött, hogy mennyire örült a másik figyelmének. Mivel kellemesen csalódott, így ez várható volt, az azonban kivételes fordulatnak bizonyult, ahogyan az élő közvetítés után válaszolt Seokjinnek egy üzenetben.

JKEomma92: Remek voltál ma!
BabyBunJK: Köszönöm szépen! Az adományt is és hogy most normális összeget küldtél.
JKEomma92: Csak mert te ezt kérted tőlem. :) Ha nem tetted volna ma is lett volna öröm a chaten.
BabyBunJK: Van elég pénzem. Költsd inkább magadra a saját pénzed. De azért kedves tőled.
JKEomma92: Nekem is van elég. Több is. Amúgy jó volt ma a kis kávézás.
BabyBunJK: Igen. Én is jól éreztem magamat.
JKEomma92: Esetleg egy ismétlés? Már ha szabad ilyet kérnem tőled.
BabyBunJK: Nem tudom. Lehet. Attól függ mi a terv.
JKEomma92: Még nem tudom de holnapra kitalálok valamit. :D
BabyBunJK: Ok.
JKEomma92: Én most lefekszem mert nekem már késő van. De neked jó játékot és jó éjszakát!
BabyBunJK: Köszönöm! Neked is jó éjt!

Ezek után szinte törvényszerű volt, hogy Jungkook vigyorogva feküdt be saját puha ágyába. A szokásos dolgairól gondolkozva aludt el, de persze ezúttal Seokjin is felbukkant az elméjében, mivel teljesen máshogy viselkedett vele, mint amire számított. Ám újra eszébe jutott, hogy a másik egy bűnöző, ami most is félelmet keltett benne. Úgy aludt végül el, hogy megfogadta, nem fog belemenni a találkozásba, bár ezt a döntését az első pillanattól fogva sajnálta. Másnap már cseppet kevésbé szomorkodott az elhatározás miatt, de még biztos volt önmagában egészen addig, míg a nap folyamán egyszer csak nem kapott egy üzenetet Seokjintől a következő találkájuk kapcsán. Le akarta mondani, nézte is percekig a másik által legépelt betűket, talán el is kezdte írni a a nemleges reakciót, de egyszerűen képtelen volt elutasítani a másikat. Valami miatt nem tudott neki nemet mondani, hiába félt tőle. Végül egy beleegyező választ tudott csak elküldeni, amitől egyszerre félt, de boldog is volt. Szerencséjére akadt néhány napja megbarátkozni ezzel az érzéssel, mielőtt újra látta volna a másikat, aki ezúttal a kiszemelt épület előtt ácsorgott a hidegben. Jungkook később érkezett, mint ő, ezért még akadt néhány pillanata szemügyre venni Seokjint és kicsit elgondolkozni, hogy tényleg akarja-e magának ezt a kalandot ő, aki a házból sem szívesen mozdult ki soha.
– Szia! – köszönt Seokjinnek, amint közelebb ért hozzá!
– Szia! – mosolygott rá a másik, ki zsebeiben rejtegette kezeit. Láthatóan fázott.
– Bemehetünk?
– Persze, menj csak előre – engedte maga elé a másikat Seokjin.
Jungkook kérésére nappal találkoztak, így nyitásra ott is voltak a kis családias hangulatú étteremben, amit Seokjin választott. Ők voltak az elsők, de minden bizonnyal ismerték  ott Seokjint, ami meglepően megnyugtatta Jungkookot.
– Kérj, amit csak szeretnél. Én fizetek – rendezkedett Seokjin.
– Nem kell. Ki tudom fizetni magamnak.
– Oké, akkor este megkapod adományban az árát – néztek egymás szemébe, amint elért Jungkookhoz az információ. – Adtam választási lehetőséget.
– Jó... de ez nem tetszik nekem. Engem nem lehet kilóra megvenni.
– Ezt tudom. Azok alapján, ahogyan a kamera előtt viselkedsz – mosolygott Seokjin. – Ha meg lehetne venni, akkor nem örülnél ennyire a kis adományoknak és sok hülyeséget is bevállalnál a pénzért. De nem. Te élvezed és az idiótaságokat messzire elkerülöd.
– Régóta nézel?
– Nem. Inkább... jól tudok információt összegyűjteni. A munkám előnyei.
– Mennyit tudtál meg rólam? – csukta össze a menülapot Jungkook.
– Erről ne beszélgessünk. Még halálra rémülsz tőlem, pedig erre nincs okod.
– Van okom rá. Tudom mi a munkád, ez elég.
– Akkor minek jöttél el velem, ha ennyire félsz tőlem?
– Mert... – nézett inkább az asztalra.
– Szóval annyira mégsem félsz tőlem – mosolyodott el Seokjin. – Akkor morcosabb külsőt kellene felvennem, mint Namjoonnak.
– Az ki?
– Sikerült választani? – bukkant fel az egyik pincér.
– Majd megismered egyszer, talán. Igen – kezdett is bele a rendelésbe Seokjin.
Nem meglepő módon Jungkook kicsit megrémült Seokjin mondandójától, de talán baj is lett volna vele, ha nem így reagál és talán volt is, mivel maradt. Valamilyen rá nem jellemző kíváncsiság vezérelte ami miatt nem futott el Seokjintől, pedig kellett volna. Ám a másik túlságosan érdekelte, mivel pedig sajnos nem tudta megmondani miért, ezért küzdeni sem tudott ellene.

– Jó utat haza! – álltak meg az épület előtt, Seokjin pedig az ígért módon meg sem próbálta őt hazakísérni.
– Köszönöm... – habozott Jungkook, miközben megigazgatta sapkáját. – Nem jössz most velem? – szólalt meg mégis, de a cipőjét bámulta.
– Biztos vagy benne? Csak azért, mert ez a második randink, még nem kell ekkorát lépned – húzta meg sálját Seokjin. – Elvileg a harmadik randi a szex, de nem tartom az ilyen szabályokat, a te tempódban haladunk – pillantott Jungkookra, ki hatalmas szemekkel pislogott fel rá. – Bocsánat... én nem úgy gondoltam. Vagyis. Mármint a te tempódban haladunk igen, de ez nem randi. Csak amolyan szakzsargon tudod, munkahelyi ártalom... – nézett néhány hosszú csendes pillanatig Jungkook szemeibe. – Mondj valamit, kérlek! – zavartan nevetett kicsit.
– Őőőőő... Jól éreztem ma magam.
– Ennek örülök... Jó utat haza!
– Legközelebb választhatok én?
– Persze. Ha van olyan hely. Csak gondoltam alig-
– Vannak azért kedvenc helyeim – szakította félbe a másikat Jungkook.
– Akkor legközelebb te döntesz.
– Köszönöm... Jó utat neked is! – köszönt el Jungkook.
Seokjintől rendszeresen görcsölt a gyomra néhány pillanat erejéig, mikor a munkájával kapcsolatban mondott valamit, de most egészen más gyomorgörcsöt érzett mikor kiejtette a száján, hogy ez egy randi. Hasonló, de kellemesebb valami volt ez, mint korábban, amitől még az úgy rejtegetett nyuszifarka is izgatott lett, mely ritkaságnak számított. Még akkor sem mozdult meg, mikor az egyik kedvenc játékának a legújabb része jött ki hosszú évek után, ezért rendesen meglepődött. Hirtelen meggondolta magát és már egyedül akart hazasétálni, hogy gondolkozhasson ezen a reakción. Nem igazán értette ezt az egészet és nem azért, mert annyira ódzkodott volna a másik oldaltól, nem. Ez gyakran előfordult a hibridek körében, ha náluk erősebb férfival találkoztak. Inkább az volt az oka, hogy ezer éve nem érzett így. Annyira elvonult és elzárkózott minden szociális dologtól a fóbiája miatt. Már rég próbált nem ezzel foglalkozni és beérni azzal a kevéske érintkezéssel és kapcsolattal, amit a családja meg néhány rajongó nyújtott. Ha pedig valami plusz kellett a heatje miatt akkor ott volt az internet. Teljesen megfeledkezett, hogy így is tud érezni, hogy ilyenre is képes a teste.

El akarta mesélni a nézőinek ezt az új fordulatot, de Seokjin is ott lehetett közöttük, akinek ezzel bevallotta volna, hogy szerelmes belé, így inkább magába fojtotta. Csak vigyorgott miatta egész este, ami persze mindenkinek tetszett, hiszen a nyuszi vonásai mosolyában is megmutatkoztak, amivel bárkit levett a lábáról. Azonban mikor bedőlt az ágyba és valahogyan eszébe jutott, hogy Seokjin bűnöző, picit elszomorodott. Mérlegelni kezdett, holott még semmi komoly sem volt közöttük. Rögtön a családon, együtt élésen, titkolózáson veszélyeken gondolkozott és azon, hogyan is tudna ő ezekkel megküzdeni. Emiatt nem is aludt valami remekül, de legalább egy cseppet nyugodtabban ébredt, hiszen másnap el sem kellett hagynia az otthonát. Sokáig gondolkozott Seokjinen, ha pedig a másik csendben maradt volna néhány napig, talán meg is győzi magát, hogy ez egy borzalmas ötlet, azonban Seokjin nem volt kezdő. Bár lehet, nem is ez a legfontosabb amit ki kellene itt most emelni róla.

JKEomma92: Tudtad hogy a diétás forró csoki valójában sokkal egészségtelenebb sokszor mint a normális?
BabyBunJK: Nem. Miért?
JKEomma92: Olyan édesítőkkel helyettesítik a cukrot ami sokkal kártékonyabb a szervezetnek.
BabyBunJk: Érdekes. Azt hittem arra törekednek hogy egészségesebb legyen.
JKEomma92: Ez nem az a világ nyuszika :D Más téma. Kitaláltad már hova megyünk és mikor?
BabyBunJK: Azt hiszem.
JKEomma92: Ez nem volt meggyőző... Gond van? Az elszólásom miatt?
BabyBunJK: Nem-nem. Nem miattad. Mmm... Mi lenne ha most az állatkertbe mennénk?
JKEomma92: Nem... rasszista ez vagy nem is tudom?
BabyBunJK: Miért lenne az?
JKEomma92: Hát mert te hibrid vagy. Elvinni téged egy állatkertbe tapintatlanság nem?
BabyBunJK: Én szeretem az állatkertet.
JKEomma92: Oké. Akkor odamegyünk. Mikor?

Ezúttal a hibrid választott helyszínt ahol, ahogyan korábban is, Seokjin már ott várta. Most is fagyoskodott, amiből Jungkook arra következtetett, hogy egy ideje már ott ácsorgott, ezért amint köszöntötte a másikat, rögtön beljebb is tessékelte. Télen kicsit kevesebb látnivaló volt az állatkertben, ám ettől még Jungkook pont ugyan olyan jól érezte magát, mintha más évszakban látogatta volna meg, annak ellenére, hogy mások is voltak körülöttük.
– A denevérekhez is be akarsz menni? Tényleg? – érdeklődött Seokjin, amint Jungkook rá nem jellemző határozottsággal lépkedett a fedett rész felé.
– Igen. Szeretem őket.
– Dehát... vérszívók. Horrorfilmek és thrillerek főszereplői – követte őt Seokjin az ajtóig. – Nem félsz tőlük?
– A denevérek nem isznak vért. Gyümölcsöket esznek a legtöbben. Ráadásul itt van óriás repülőkutya is. Ők cukik – mosolygott halványan Seokjinre.
– Szóval nem félsz.
– Nincs mitől. Nem jössz? Megvársz itt?... Te félsz?
– Nem, dehogyis! Csak... nem a kedvenceim, ennyi – követte Jungkookot.
Az állatkert fedett részén túlságosan sötét volt ahhoz, hogy Seokjin érdemben lásson bármit is. Csak alakokat fedezett fel egy-egy faágon, de sajnos semmi több. Kellett egy kis idő a szemének, míg alkalmazkodott, mivel pedig Jungkook sem vadásznak született, ezért neki is szüksége volt néhány percre, bár számára a környezet nyomasztóbb volt, mint várta. A hideg elől ugyanis mindenki a fedett rész felé menekült, ezért ott meglepően nagy tömeg alakult ki, ami frusztrálni kezdte.
– Kár, hogy nem lehet őket simogatni. Bár te biztos nem sajnálod? – beszélt a mellette állóhoz Jungkook, ám a következő pillanatban feltűnt neki, hogy az nem Seokjin. – Oh, elnézést! – lépett egy kicsit arrébb. – Seokjin? – hívta a másikat halkan.
– Itt vagyok! Bocsánat, bocsánat – verekedte magát oda Jungkookhoz. – Elnézést. Sajnálom, nem akartam a lábára lépni, ne haragudjon – ért oda a másikhoz. – Bocsánat, csak te nagyon rohantál és elslisszoltál az emberek között. Nem tudtalak... követni – lepődött meg, amint Jungkook megfogta a kezét. – Minden rendben?
– Sokan vannak – sugdolózott Jungkook. – Ne engedd el a kezem!
– Nem fogom... Nem akarsz tovább menni? – beszélt halkan Seokjin is a tömegben.
– Nem... még nem. Szeretném látni őket. Mindjárt hozzászokik a szemem is.
– Oké, de csak szólnod kell.
– Rendben.
Viszont Seokjin jelenlétének hála, Jungkook képes volt elviselni azt a sok embert maga körül és láthatta a kis szárnyas lényeket, amiket meg szeretett volna nézni, amint pedig betelt a látvánnyal, már vonta is maga után a másikat. Menekült a tömegből, azonban mikor kiért a sok ember közül, akkor sem engedte el Seokjin kezét, ki ezt amúgy sem hagyta volna. Ugyan nem húzta többször magával az idősebbet, így nem volt olyan nyilvánvaló a kontaktus, de ettől még észrevehetetlen sem. Seokjin nem is figyelt már semmi másra, csak a hibridre, ki boldogan mászkált egyik állattól a másikig. Inkább arra fókuszált, hogy milyen törékenyek Jungkook ujjai a tenyerében és mennyire puha a munkától kímélt bőre.
–  Kérsz egy forró csokit? Nagyon hidegek az ujjaid – sétáltak már a kijárat felé.
– Igen. Jól esne egy. Átfagytam.
– Hova szeretnél menni? Van kedvenc helyed?
– Nincs kiemelten kedvenc. Bárhol jó nekem.
– Akkor hajlandó vagy beülni a kocsimba?
– Mi? – pillantott fel Seokjinre menet közben Jungkook.
– A kocsiba – mosolygott Seokjin. – Mellém, egy autóba. Nem rabollak el, vagy ilyesmi.
– Milyen kocsid van?
– Egy Porsche. Most azzal jöttem.
– Azta, egy Porsche! – ámult el Jungkook. – Más típusú is van?
– Igen, van néhány sportkocsim.
– Tényleg?
– Érdekelnek?
– Naná! – vigyorgott Jungkook. – Megnézhetem őket?
– Az... az még messze van. Ott, ahol tartom őket, nem fordulhat meg akárki.
– Én akárki vagyok? – pislogott fel Seokjinre.
– Nekem nem. De azoknak, akik ott laknak, igen. Sajnálom – szorította meg egy kicsit Jungkook kezét. majd egyszer megmutatom neked őket, jó?
– Rendben.
– Szóval, be mernél ülni mellém?
– Azt hiszem.
– Szóval nem.
– De... Azt hiszem, igen. Seokjin! – állt meg Jungkook már az állatkert kapuin kívül.
– Mi az?
– Mégis... van kedvenc helyem.
– Akkor odamegyünk. Mi a neve? – vette elő mobilját.
– A lakásom – szorította össze ajkait a válasza után Jungkook, amint Seokjin tekintete rászegeződött.
– Biztos?
– Finom forró csokit csinálok. Értek hozzá – játszadozott Seokjin ujjaival. – Mit szólsz?
– Neked nem baj? – tette el telefonját.
– Azt hiszem, nem... Remélem, ezt nem értelmezed máshogyan.
– Most nem... Erre parkoltam, gyere! – vonta magával Jungkookot a kocsihoz, ki kicsit izgult a saját döntése miatt, mivel azonban eddig nem látott nála fegyvert soha mikor találkoztak, így ezúttal nem Seokjin munkája miatt volt feszült.
– De menő! – ült be Jungkook a Porschéba, majd leesett az álla. – Full extrás? – nézett végig a műszerfalon.
– Azt azért nem, de majdnem. Meleg a kis hátsódnak – nyomott meg egy gombot, majd elkezdett kiállni a kocsival.
– Mit nyomtál meg?
– Ülésfűtés. Pikk-pakk és felmelegszel. Kösd be magad!

Seokjin nem talált oda fejből Jungkook lakásához, aminek a másik nagyon örült, hiszen ez azt jelentette, hogy nem igazán járt arra. A hibrid nyuszika alig akart kiszállni a luxusautóból, úgy kellett rábeszélnie Seokjinnek, ki a kocsi ajtajában állva hosszú perceket szánt erre.
– Figyelj csak! Ülhetsz még ebben a kocsiban annyiszor, amennyiszer csak akarsz. Sőt, a többiben is. Felőlem alhatsz is majd bennünk, megengedem, de most szállj ki kérlek és dobj össze nekem egy forró csokit. Olyan JK félét, jó?
Jungkook a drága kocsi után kicsit félve mutatta meg a másiknak a lakását, habár az jobb volt, mint a többi, melyet az ő korabeliek meg tudtak engedni maguknak. Seokjin meg is dicsérte és hangot adott neki, mennyire lenyűgözte őt a másik, bár az nehezen hitt neki.
– Te biztosan ezerszer nagyobb lakásban laksz. Nem kell hazudnod, hogy mennyire tetszik az enyém – beszélt halkan, miközben Seokjin éppen mellett járkált körbe-körbe a konyhában.
– Azt mondod, hazudok? Nem szoktam. Uh, nekem is van ilyen kis kézi porszívóm. Egész erős, szeretem.
– Csak... nehéz elhinni, hogy egy olyan gazdag pasinak, mint neked, tetszik a lakásom.
– Pedig tetszik. Egy embernek pont jó, de még kettőnek is elég nagy. Viszont otthonos. Főleg ha azt nézzük, hogy milyen fiatal férfi vagy.
– Ez most célzás? – nézett fel Seokjinre, ki éppen a hűtője előtt állt és a mágneseket nézegette azon.
– Nem... – dermedt meg egy kicsit. – Dehogyis. Nem célozgatok semmire. Tetszik a lakásod, ennyi – mosolygott.
– Köszönöm – folytatta a forró csokik elkészítését.
– Szóval hiszel nekem?
– Azt hiszem.
– Hát ez nem volt meggyőző – sóhajtott Seokjin, majd folytatta a nézelődést.
– Kérsz bele pillecukrot?
– Úgy kérem, ahogyan te iszod.
– Akkor készen is van – emelte fel a Seokjinnek szánt bögrét, majd odavitte neki.
– Finomnak tűnik – vette át tőle a másik. – Köszönöm szépen – mosolygott újból Jungkookra, ki nem fordult vissza a sajátjáért. – Te nem iszol? – nézett mélyen Jungkook szemeibe.
– De... Csináltam magamnak is. Csak érdekel, hogy ízlik-e.
– Úgyis mondani fogom. Vagy már ezt sem hinnéd el nekem?
– Az első reakció az igazi. Utána hazudhatsz is, de ha látom az arcodat mikor belekóstolsz, akkor tudni fogom az igazat.
– Tetszenek a füleid – kortyolt bele mosolyogva a csokoládéba.
– Nem először látod őket, akár hazudhatsz is.
– Mmm! Ez a csoki nagyon jó! – pillantott a bögrébe Seokjin. – Mi van benne?
– Titok – mosolyodott el Jungkook, majd visszafordult a saját bögréjéért.
– A vigyor azért van, mert hiszel nekem, vagy mert hazugnak gondolsz?
– Hiszek neked. Láttam az arcodat, az nem hazudik. Leülünk? – mutatott a picike asztal felé Jungkook.
Ugyan felhívta a lakására a másikat, előtte pedig egész nap fogta a kezét, de ettől még nem engedte magához közelebb Seokjint. Kerülte a kényes témákat és annak ellenére, hogy élvezte a másik tekintetét önmagán, képtelen volt huzamosabb ideig szemkontaktust tartani Seokjinnel. Ahogyan pedig teltek a percek, kezdte kifejezetten kényelmetlenül érezni magát a másik jelenlététől a lakásában, ami megmutatkozok a testbeszédén is. Seokjin szerencsére tudott olvasni a másik viselkedéséből, így még azelőtt távozott, mielőtt Jungkook teljesen kimerült volna a számára frusztráló helyzet miatt.
– Remélem nem bántad meg, hogy hazahoztalak és már tudom, hogy hol laksz? – dőlt az ajtófélfának Seokjin.
– Nem. Én hívtalak.
– Igen, de ismerem a természetedet. Ezért is remélem, hogy nem bántad meg... – vált valamiféle választ a másiktól, ki már végleg kerülte a tekintetét. – Megismételhetnénk? Mármint nem az utolsó harminc percet, hanem a többit. A kellemesebb részét.
– Igen.
– Rendben... akkor megyek – ám nem mozdult. – Nagyon tetszenek a füleid. Így vagy önmagad. Nem kéne ennyire rejtegetned – nézett fel rá félve erre Jungkook. – Búcsúpillantás. Megteszi egy puszi helyett. Egyelőre. Jó pihenést! – köszönt el Jungkooktól, majd végre elindult.
– Ezt még senki sem mondta – suttogta halkan Jungkook, amint még nézte Seokjint, hogy az befordult a sarkon a lifthez.

Jungkook ugyanúgy folytatta a munkáját, mely a hobbija is volt, mint Seokjin érkezése előtt, csak az változott, hogy kamerán kívül kevesebbet játszott pusztán kikapcsolódásból és kevesebbet vágott videókat, mint korábban. Seokjin sikeresen lekötötte a szabadidejét, jobban is, mint azt bármelyikük várta, hiszen Jungkook nem szerette maga körül a többieket. Nem csak az embereket, de a hozzá hasonló hibrideket sem viselte túl jól, azonban Seokjint egy idő után kezdte megszokni. Bár nem találkoztak olyan sokszor, mégis jelentős eredményt ért el a hibridnél, aki korábban még a postást is elkerülte, ha lehetett. Viszont ettől függetlenül alig léptek előrébb a kapcsolatuk terén. Mi több, Seokjin kezét sem fogta meg, csak akkor, ha hirtelen több ember lett körülöttük, mint amire számított. Ez egy kicsit lelombozta Seokjint és bár a csók gondolatát elvetette, azért fel nem adta a harcot. Így majd egy hónappal és tucatnyi találkozással azután, hogy először járt a hibrid nyúl lakásán, még mindig azonnal szabaddá tette magát, ha annak akadt egy kis felesleges ideje, vagy éppen kedve némi társasághoz.
– Csokifagyi banánkarikákkal és csokiöntettel, rajta tejszínhab és cukorszórás – lépett beljebb Jungkook lakásába. – Ha eddig nem voltál cukros, hát akkor ettől most tuti az leszel.
– Köszönöm! – zárta be mögötte az ajtót. – Ma sem volt sok munkád?
– Mondhatjuk. Én is akartam kérni egyet, de miután megcsinálták a tiédet, úgy döntöttem, még néhány évig élni akarok – tette ki az ételes dobozt az asztalra. – Úgyhogy csak ettem egy gombócot. Minden oké? – nézte Jungkookot, ki a szokásosnál jobban szorongott, pedig otthon volt és Seokjin éppen csak megérkezett.
– Nem lesz bajom tőle. Sok cukorra van szükségem most – vakarta meg egyik nyuszifülét, a másikat pedig folyamatosan mozgatta picit, ami elsőre nem volt feltűnő, de amint megnézte magának jobban őt Seokjin, kiszúrta.
– De minden rendben? – ment Jungkookhoz.
– Igen, jól vagyok – nézett végig látványosan Seokjinen, amint pedig megakadt a tekintete a másik nyakán, egy mély sóhaj kíséretében elváltak ajkai.
– Szerintem nem vagy jól. Látszik rajtad. Mi a baj?... – várt választ, de Jungkook mintha teljesen elkalandozott volna. – Hahó! – integetett Jungkook arca előtt, ki erre zavartan felnézett szemeibe.
– Mi az?
– Mi a baj? Rossz hírt kaptál? Megfenyegettek? Ki volt az? Telefonon? – pörgött fel Seokjin.
– Nem, semmi ilyesmi. Nincs semmi baj – nyelt egy nagyot és dörzsölni kezdte homlokát, így eltakarhatta arcát a másik elől.
– Fenét! – kapta el Jungkook csuklóját, hogy az ránézzen és ne bujkáljon előle. – Mi a baj?
– Köszönöm, hogy eljöttél.
– Elmondod?
– Nem szeretném – pillantott Seokjin telt ajkaira.
– Nem sokat tudok rólatok... Ez egy kicsit erős kifejezés azért, de... mi van a hormonjaiddal? – engedte el a másik csuklóját, amint még egy picit közelebb lépett hozzá.
– Kicsit sok van belőlük mostanában – sóhajtott hangosan. – Puhák lehetnek – fogta meg alig észrevehetően Seokjin kabátjának peremét,
– Az ajkaim? Azok is – tett még egy utolsó apró lépést Jungkook felé, mire az felnézett a szemeibe.
Nem mondtak semmit, csak bámultak egymásra, míg biztosak nem lettek abban, hogy mindkettejük lassan, bátortalanul lopja a távolságot, melyet Seokjin a következő pillanatban megelégelt. Csak egyik kezével ragadta meg Jungkook csípőjét és azt is lehetőleg erőszakmentesen próbálta, hogy ne ijessze el a másikat, miközben megcsókolta. Régóta várt erre a pillanatra, talán már attól a perctől fogva, hogy rendőrnek nézte őt a másik, mégsem akart kapkodni, mert jól ismerte már a hibridet. Ennek ellenére azonban nem éppen azt kapta, amit várt.
– Most el kell menned! – szólalt meg azonnal Jungkook, ahogy elváltak az ajkaik.
– Mi?
– Köszönök mindent, de ideje menned.
– Biztos ne maradjak?
– Biztos. Menj el, most!
– Ezt többféleképpen is lehet ám értelmezni – vigyorgott Seokjin.
– A lakásomból – ragadta meg Seokjin kezét és az ajtóhoz terelte.
– De miért?
– Mert azt mondtam.
– Ehhez valami jobb indok kell, ha már kidobsz egy fegyveres férfit a lakásodból, akit éppen megcsókoltál. Ráadásul ez volt az első csók – villantotta meg fegyverét kabátja alatt.
– Te pisztolyt hoztál hozzám? – kerekedtek el Jungkook szemei, amint megpillantotta a fegyvert.
– Dolgoztam, mikor szóltál. Nem volt időm hazamenni – magyarázkodott.
– Többet ilyet ne csinálj! Tűnés! – nyitotta ki az ajtót és kitessékelte rajta Seokjint.
– Dehát dolgoznom kell.
– Nem azt! Hanem... azt a fémes valamit – álltak meg a küszöbön. – Komolyan, mint valami rossz maffiafilmben. Hogy tarthatod azt a nadrágodban?
– Mert jobb helye nincs – beszélt halkan Seokjin, hiszen már a folyosón állt félig. – Szóval, miért dobsz ki?
– Csak – csukta volna be az ajtót, de a másik nem hagyta.
– Ez nem válasz!
– A pisztolyod miatt?
– Ez meg egy kérdés.
Magas a hormonszintem.
– Nem vagyok doki, szóval a gimis tudásomra építkezem. A magas hormonszint a heat miatt van, ugye?
– Igen.
– Nem akarod, hogy segítsek? – vigyorgott kajánul Seokjin.
– Nem!
– Nem volt jó a csók?
– De. Csak, első csók.
– Értem.
– Szia! – csapta be Seokjin orra előtt az ajtót.
– Azért hívj, hogy mi van! – kiabált Jungkooknak.
– Oké! – válaszolt neki a másik.
– Remek... – fújt nagyot Seokjin, miközben elgondolkozott. – Jó napot! – köszönt rá egy nőre, aki a szomszéd lakás ajtajából nézte őt. – Lenne egy kérésem ön felé és ígérem, hogy meghálálom – vette elő a pénztárcáját.

Jungkooknak korábban nem okozott gondot egy-egy heat, melyet minden alkalommal egyedül töltött otthon néhány gyengébb gyógyszer segítségével, azonban ez más volt, mint a szokásos. Sokkal kiszámíthatatlanabb hullámokban tört rá. Egyik pillanatról a másikra került olyan állapotba, amibe korábban szép lassan esett. Így nem mert kimozdulni a lakásból, ezért amikor rátört a már jól ismert cukor iránti visszafoghatatlan vágy, csak Seokjin jutott eszébe, mint megoldás. Viszont mikor a másik belépett a házba, hirtelen már fontosabb lett a futár személye, mint a csomag mivolta. Szerencséjére azonban akadt elég önuralma, még a csók közben is, hogy a másikat időben kidobva megússza az életre szóló terhet, melyet egy elkapkodott menet jelentett volna egy maffiataggal. Sajnos ezután sem a megszokottan zajlott a heatje, de legalább már tudta az okát. Az alatt a néhány nap alatt, míg saját gondjaival küszködött, még dolgozni is képtelen volt, ami eddig sosem fordult elő, így érthető volt, hogy Seokjin is aggódott. Viszont ahogyan lenni szokott, egyik reggel úgy ébredt, mintha misem történt volna, melyet úgy ünnepelt, hogy beugrott a kamera elé. Egy rövid stream után pedig rohant is a boltba, hogy valami ehetőt vegyen magához.
– Jungkook? – szólította meg egy női hang, miközben bezárta ajtaját.
– Ahh! Miss Myeong, jó reggelt!
– A reggelhez már kicsit késő van. Minden rendben?
– Persze. Csak volt egy kis... – nézett a nőre, majd gyorsan felhúzta a sapkáját ezzel eltakarva füleit. – Beteg voltam, de már jobban vagyok. További szép napot! – rohant el a nő mellett.
– Csináltam pibimbapot. Nem vagy éhes?
– Pibimbap? – fordult vissza egy pillanatra. – Most... Be kell vásárolnom előbb, de ha még áll utána az ajánlata, akkor szívesen megkóstolom – vigyorgott, mivel elég régen evett utoljára házi kosztot.
– Persze. Akkor várlak.
– Köszönöm szépen! Rohanok – indult nagy léptekkel a lift felé. – Nagyon köszönöm!
Így több oka is akadt, miért siessen annyira a vásárlással, ami mindig egy elkerülhetetlen teher volt számára. Közben persze Seokjinről sem feledkezett meg, aki minden nap szinte követelt valamiféle helyzetjelentést, melyet most rendesen meg is kapott. Örült, hogy Jungkook jobban volt, amint tudott pedig be is ugrott, mit sem törődve azzal, hogy lebuktatja a kis üzletét a szomszéddal.
– Szép napot, hölgyem! – toppant be a lakásba teljesen váratlanul, majd meg is hajolt a nőnek. – Szia Kook! Hogy vagy? – ült le a hibrid mellé, mintha otthon lenne.
– Te meg... Honnan tudtad? Hogyan...
– Megállapodtam a szomszédoddal egy-két dologról. Igaz, szép hölgyem? – mosolygott a nőre, aki nem félt tőle, inkább örült a jelenlétének, legalábbis úgy tűnt.
– Kér egy teát, miszter Kim?
– Hagyja csak, majd én megcsinálom, de igen, köszönöm – pattant fel és segített is a hölgynek.
Jungkook még egy darabig nem tért magához a meglepettségből, ám ahogyan tovább falatozott és eltelt egy kis idő, úgy lassan végiggondolta a helyzetet. Nem akart a szomszéd előtt vitába szállni, sőt, a vita nem is vallott rá, de azért szerette volna a másik tudtára adni, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik. Ezért is sietett kicsit az ingyen ebéddel, melyet valószínűleg utoljára kóstolt.
– Ezt többet ne csináld! – csukta be már saját lakásának ajtaját maga mögött.
– Mire gondolsz? – dobta le ruháit Seokjin, de nem ment beljebb a lakásba. Jungkook engedélye nélkül nem akart.
– A szomszédom. Ne figyeltess meg! Nem vagyok túsz, vagy valami tanú.
– Aggódtam érted.
– De hiszen írtam minden nap. Miért kellett még vele is pénzezned?
– Egy nap alatt pedig el sem hiszed mennyi minden változhat – néztek egymás szemeibe.
– Félnem kell valakitől?
– Mi? Nem! Ezt honnan veszed? – lepődött meg Seokjin.
– Figyeltetsz, nem?
– A szomszédoddal, igen. Nem egy felfegyverkezett őrrel. A kettő között van különbség.
– Jó... – pillantott Seokjin mellkasára inkább a szemei helyett.
– Gond, hogy ez a munkám?
– Azt hiszem... egy kicsit – támaszkodott az ajtónak és nagyot nyelt.
– Ez nálad igent jelent – sóhajtott fel gondterhelten Seokjin. – Eltűnjek? El tudok, ha ez a kívánságod.
– Én... – kapta el Seokjin tekintetét, aki most tűnt először morcosnak. – Ne kérdezz ilyesmit egy ilyen időszak után!
– Jó – válaszolt halkan. – Jobban vagy?
– Igen. Köszönöm. De kedves tőled, hogy aggódsz.
– Persze, hogy aggódok... Még mondanék mást is, viszont akkor tuti, hogy kidobnál örökre, szóval egyelőre csak ennyi – nézte Jungkookot, ki hatalmas szemekkel pislogott fel rá, miközben enyhén mozgatta fejéről lelógó füleit. – Megint csinálod. Elmenjek?
– Hm?
– A füleidet. Olyan vagy, mint egy kölyöknyuszika – mosolygott.
– Hoztál fegyvert?
– Azt mondtad, ne hozzak többet hozzád. Nem hoztam. Így ha most ránk törnek, akkor együtt halunk meg. Mint az igazi párok. Romantikus – vigyorgott tovább, miközben Jungkook álla leesett. – Mi van? Csak vicceltem. Ne legyél ennyi feszült. Nyugalom! Hozzak fagyit?
– Nem... köszi.
– Ne félj semmitől, jó? – váltott komolyabbra Seokjin. – Megvédelek bármi áron. Igen, bűnöző vagyok, de ennél többet nem kell tudnod, mert az veszélyes rád nézve. Viszont azt tudnod kell, hogy soha, senkinek nem engedném meg, hogy akár a hajad szálát is meggörbítse – lépett közelebb Jungkookhoz. – Vagy a bundád szálát... Ez nálatok hogyan mondják helyesen?
– Talán ez a legszebb amit valaha hallottam.
– Nem nézel filmeket? Pedig azt hittem.
– Élőben minden más.
– Ahogy mondod – jelent meg egy újabb, de ezúttal halvány mosoly Seokjin arcán. – Szóval, első csók, mi?
– Nem sokra emlékszem belőle.
– Második első?
– Ezt most meg fogom jegyezni.
– Ajánlom is... Itt, az ajtóban?
– Máshol?
– Még az asztalnál is kényelmesebb. Te vezetsz – állt arrébb Seokjin.
Jungkook nem volt olyan bátor, mint amilyennek lenni szeretett volna, de ahhoz eléggé összekapta magát, hogy legalább néhány biztató jelet küldjön a másiknak és az végre megismételje a csókot. Némi vitára számított Seokjin a másiktól, nem erre, így felszabadult mikor Jungkook hagyta, hogy megcsókolja őt. Túlságosan is elengedte magát, végül pedig tett egy olyan mozzanatot, amit azonnal megbánt, mivel Jungkook elhúzódott tőle. Nem lett volna szabad így siettetnie a dolgokat, de szerencsére Jungkook megbocsájtó volt, amíg Seokjin visszahúzódott a határvonal mögé. Ez volt a fordulópont kettejük kapcsolatában, habár a fiatalabb ettől függetlenül még néha túlterhelt lett a másik jelenlététől. Ezt az akadályt sokkal nehezebben tudta csak leküzdeni, mint a többit, de Seokjin nem az a fajta volt, aki olyan könnyen feladta volna a harcot, főleg azok után, hogy ilyen messzire eljutott a kis videójáték függő nyuszival. Ha csak csókot kapott némi fogdosással, akkor beérte ennyivel, majd otthon kiegészítette, mikor szüksége volt másra is. Pont ez volt az oka annak, miért nem siettette a továbblépést és miért kereste annyira Jungkook társaságát.
– Mennem kell – távolodott el egy hatalmas sóhajjal Jungkooktól a kanapén ülve, miközben végigfutott a tekintete a másikon.
– Dolgoznod kell? – igazgatta Seokjin ruháját. Ritkán látta öltönyben a másikat, de nagyon tetszett neki így Seokjin.
– Valami hasonló.
– Még egy kicsit nem tudsz maradni?
– Ha még öt percet maradok, akkor estére is – puszilta meg Jungkook arcát. – Sajnálom – állt fel és a kijárat felé indult.
– És utána visszajössz még? – követte őt Jungkook.
– Nem hiszem. Egész este eltart ez a kis jelenés – kapta fel kabátját.
– Akkor holnap – simította hátra a haját és füleit.
– Igen – kötötte be cipőjét, miközben felpillantott Jungkookra. – Neked is van dolgod, emlékszel? Stream.
– Igen, tudom csak... Mindegy...
– Te most?... – állt fel Seokjin mosolyogva. – Szexre invitálsz?
– Nem, én nem... – nézett Seokjin szemeibe. Ezt egyre többször tette ahogyan elmélyült a kapcsolatuk. – Csak gondoltam, aludhatnánk együtt.
– Elvörösödtél.
– Ez nem igaz – pillantott inkább máshová.
– Ó, de igaz – lépett Jungkookhoz. – Le sem tagadhatnád – puszilta meg az arcát. – Kedves tőled, hogy felajánlod, de finom illatod van! – csókolt újra a másik bőrére. – Ezt miért nem éreztem eddig? Új kölni?
– Saját illatom... – kezdte fogdosni Seokjin karjait Jungkook. – Akkor maradsz?
– Nem. Muszáj mennem – sóhajtott nagyot és eltávolodott a másiktól. – Különben nagyon kikapok. El sem hiszed, mennyire. Holnap találkozunk, ha neked megfelel – lépett egyet hátrébb.
– Igen. Jó – engedte el Seokjint.
– Este még írok. Szia!
– Szia!... Vigyázz magadra! – szólt a másik után, amint az kilépett az ajtón.

Jungkook megtartotta az esti műsort a neten, ami tervben volt, mialatt Seokjin végezte a munkáját és megjelent a kötelező fogadáson, ahonnan nem késhetett egy percet sem, de szerencsére a főnöke engedékeny volt vele. Ám annyira nem, hogy hagyja korábban lelépni, amire nem is kérte meg őt Seokjin, de mindenki tudta, csak erre gondol. Főleg azután a sztori után, amit egy másik maffiacsalád egyik tagjától hallottak. Általában mindenről tudtak azonnal, bár a piti ügyek, melyeknek nem volt nagy súlya sem az üzletre, sem a hatalmi helyzetre nézve, később értek el hozzájuk. Többnyire nem is tulajdonítottak fontos szerepet az ilyesminek, viszont Seokjinnek ez az egy pletyka most igen súlyos volt. Annyira, hogy alig élte túl az estét, utána pedig kimenőt kért a főnökétől a következő napra. Még azt is kérte, hogy telefonon se zavarják, ha nem halt meg valaki, amibe belement szerencsére a vezetője, bár kicsit aggódni kezdett érte. Főleg akkor, mikor az elkérte az egyik emberüktől a betörőkészletet és leadta a pisztolyát is.
– Csak én vagyok – mászott be hajnalban Jungkookhoz annak ágyába.
– Mi? – ébredezett a másik. – Hogyan?
– Bűnöző vagyok. Bárhova be tudok jutni. Aludj csak – feküdt le mellé és magához ölelte Jungkookot.
– Megijesztettél – fordult Seokjinhez. – Így nem tudok visszaaludni.
– Dehogynem – simogatta Jungkook fejét, miután az a mellkasához bújt. – Nincs mitől félned, csak én vagyok.
– Tudom – sóhajtott. – Reggel megbeszéljük.
– Naná – mosolyodott el Seokjin. – Reggel megbeszéljük... Szép álmokat.
– Dohány szagod van – szólalt meg néhány pillanattal később Jungkook.
– Tudom...
Ennek ellenére Jungkook egész hamar visszaaludt és az éjszaka maradék idejében még kifejezetten jól pihent. Végül is sikerült elérnie amit akart, még ha más módon is, de reggel végre Seokjin mellett ébredhetett, aki még ingben feküdt az ágy másik felén. Nyugodtnak tűnt, mint egy normális ember, nem pedig mint egy maffiózó. Pont ezért is bújt hozzá miután felébredt, hogy a plusz öt percét még rajta fekve tölthesse el.
– Jó reggelt! – simogatta a másik mellkasát.
– Neked is... Nem haragszol? – karolta át Jungkookot.
– Nem... Egy kicsit. Hívhattál is volna, vagy csöngethettél volna.
– Nem akartalak felkelteni.
– Nem lett volna baj – maradt csendben egy pillanatra, majd folytatta. – Miért gondoltad meg magadat... Seokjin?
– Mm – hümmögött halkan.
– Alszol? – nézett fel a másikra.
– Uhum – válaszolt csukott szemmel. Fáradtnak tűnt.
– Jó... Eszek valamit, te csak pihenj – kelt fel Seokjinről.
Jungkook hagyta aludni a másikat és inkább a feltört zárral foglalkozott, meg a szokásos dolgaival, míg az aludt. Örült, hogy nála van, de kicsit félt is tőle. Nem is emlékezett, mikor engedte meg bárkinek is ezt, ezért ez fontos mozzanat volt a kettejük közötti kapcsolatban. Lélekben folyamatosan készítette magát eddig a pillanatig, míg a másik meg nem jelent, hogy ébren van, bár akkor rájött, hogy ez felesleges volt. Nem rémült meg a társaságtól és a magány hiányától, inkább örült neki, de csak mert Seokjinről volt szó. Pont az ellenkezője volt ez annak, mint amire számított.
– Felébredtél? – lépett a konyhába a zaj hallatán Jungkook. Már a gépe előtt ült és épp egy videót vágott.
– Igen – fordult felé Seokjin. – Nem akartalak megzavarni a munkában.
– Nem zavarsz. Nincs semmi sürgős.
– Ennek örülök... Nem tartasz semmiféle kávét? – nézett körbe Jungkook konyhaszekrényeiben.
– Nem. Nem szeretem és nem szoktam vendégeket fogadni – sétált oda hozzá Jungkook.
– És teát?
– Az van – állt meg mellette.
– Az jó. Kérhetek egyet? – nézett Jungkookra. – Vagy most lépjek le, mert mérges vagy, amiért így jöttem át?
– Miért gondoltad meg magadat? – érdeklődött újból Jungkook, mire Seokjin arca megváltozott.
– Minél kevesebbet tudsz, annál nagyobb biztonságban vagy.
– Még nagyjából sem mondhatod el? – fogta meg Seokjin kezét.
– Biztos érdekel? – vett egy mély levegőt.
– Igen... Valami baj történt?
– Nem. Minden rendben, nem kell félned... – merengett el Jungkook arcát nézve. Magába akarta vésni a másik vonásait, mielőtt tudatja nagyjából az okot. – Hallottam valamit az este. Egy pletykát.
– Miről?
– Az annyira nem fontos. De veled szerettem volna lenni.
– Ettől most mégis úgy érzem, félnem kellene valamitől.
– Dehogyis – mosolygott Seokjin. – Nem kell. Semmi bajod nem eshet.
– És neked?
– Aggódsz értem?
– Igen. De jogosan... Vagy nem?
– De... Sajnos igen – húzta közelebb magához Jungkookot. – Mindent megteszek, hogy neked semmi bajod se legyen. Ez a lelkedre is vonatkozik – simogatta meg másik kezével Jungkook fejét. – És a puha bundádra.
– Meddig tudsz ma maradni? – ölelte meg Seokjint.
– Kimenőt kértem mára. Egész nap maradhatok bár tudom, hogy ez téged kiborítana – viszonozta Seokjin.
– Nem... Örülnék, ha maradnál.
– Tényleg?
– Igen.
– Ez nagyon jó hír. De hagylak majd dolgozni. Amíg streamelsz én majd tévézek és nem zavarlak. Nem akarom felborítani a napodat.
– De még nincs semmi dolgom – nézett fel Seokjinre.
– Jó – pillantott a másik szemeibe. – Csináljunk valamit?
– Van egy ötletem.
– Egyre gondolunk? – fogott Jungkook fenekére.
– Van időnk.
– Szerintem is – mosolyodott el Seokjin és felkapta a másikat. – Remélem, nem gondolod meg magadat.
– Nem... – indultak a háló felé, amint körbefonta lábait Seokjin dereka körül. – Szeretek veled lenni.
– Tényleg? – állt meg vele a küszöbön Seokjin. – Akkor lenne még egy kérdésem, bár ez lehet lelohasztja a kedvedet majd.
– Mi az?
– Hozzám költöznél? – meredtek egymás szemeibe szótlanul néhány pillanatig. – Csak a biztonság miatt. Féltelek azért, ezt nem tagadom. Ott nem féltenélek. Lenne saját szobád, nem kéne mindig velem aludnod, ha nem akarsz – szakította félbe Jungkook egy csókkal, majd folytatta, ahogy levegőhöz jutott. – Ez jó jel.
– Nem akarok másik szobát.
– Ezt nagyon jó hallani.
– De van egy feltételem.
– Ezt már kevésbé – lombozódott le Seokjin.
– Van egy merész álmom. Azt előtte szeretném megélni.
– Rendben... Bármi is az, támogatlak.
– Nem, az nem kell. Csak várj meg, míg visszaérek.
– Aggódnom kellene? – folytatta útját Seokjin, még mindig Jungkookot tartva kezeiben.
– Nem. Csak néhány hónap – ült le Jungkookkal az ölében az ágyra. – Lehet, maximum egy lesz. De mindennap írni fogok.
– Akkor jó. Ráér később megbeszélni?
– Rá.
– Mert egy kicsit már sok idő telt el mióta... – csókolta meg Jungkookot. – Szóval érted.
– Igen, nekem is.
– Ne haragudj, ha elsőre kicsit gyors leszek.
– Az egész napod szabad, nem?
– De... – mosolygott Seokjin. – Az egész szabad – simított végig Jungkook hátán, egészen a fenekéig. – Kint van a farkincád! – vette ujjai közé a másik hibrid nyuszifarkát, miközben nagyon meglepődött.
– Így még gyorsabban fog menni – rezzent kicsit össze az érintésre.
– Engem nem zavar – döntötte le Jungkookot az ágyra. – Nagyon sok időnk lesz még, hogy dolgozzunk ezen – vigyorgott a takarón elterülő hibridre.
– Igen... nagyon sok – mosolyodott el lassan Jungkook is.


(Hát igen, ez is elkészült, mert nagyon fontos más dolgom lenne, amit nem akarok elkezdeni :D De így már muszáj lesz. Remélem azért tetszett ez a rész annak ellenére, hogy nem 18+. Kicsit fluff, kicsit real sztorit szavaztatok meg és nem volt most kedvem szex jelenthez. Szerintem nem is kell bele. :D
Hagyjatok nyomot, ha tetszett!
Facebook oldalunk --> LINK
Wattpad ---> Wattpad )