Suga&Yo 9.rész (befejezés)

Yo POV

Ezáltal minden reményem elveszett, hogy hamarabb fussunk össze, viszont néhány nap már eltelt, amit a naptáramban pedánsan jeleztem is. Hahh! Már nem is olyan sok....... Mit hazudok? Ez rengeteg! Mihez kezdjek addig magammal?

-Már megint itt eszel? - kérdezte Hjojon, amikor leültem melléjük másnap ebédkor.
-Azóta sem mehetek gyalog sehova.
-Jaj hallod rossz nézni, hogy szenvedsz. Nem akarsz addig másik pasit összeszedni? - érdeklődött Juna.
-Nem igazán, köszi. - pillantottam rá, majd vissza a tányéromba - Suga most miattam elfoglalt. Tartozom annyival, hogy megvárom, ha már miattam strapálja magát. Mellesleg..... nem igazán fog meg másik pasi, aminek örülök is. Nekem csak az én Yoongim kell most, aki rám szól, ha becézem. - mosolyogtam kicsit, mert tényleg mindig rám szólt, és kezdett hiányozni már ez is.
-Remélem én nem leszek többet szerelmes. - szólalt meg Jessie egy kis csámcsogás után - Utálom azt a sok szenvedést ami vele jár.
-De ha megtalálod az igazit, akkor meg soha többé nem szenvedsz. - nyújtózkodott Hayoung - Az én szüleim például nagyon rossz körülmények között nőttek fel, és a jelenlegi lakásunk nekik luxusnak számít. Mikor megismerkedtek is még a társadalom legalján helyezkedtek el, mégis onnantól mondják azt, hogy boldogok és mindenük megvan amire csak szükségük lehet. Pedig halálra dolgozzák magukat.
-Az a lakás? - döbbent le Hjojon - De hisz....... az egy közepes kategóriának az alja.
-Igen tudom. Mégis boldogak, mert szeretik egymást. Ennyi az egész. Lehet, hogy szenvedünk néha a szerelem miatt, de én inkább lakok az utcán és boldog a lelkem, mint egy hatalmas házban tök egyedül. Ha választani kell, inkább a szerelem. Azért megéri szenvedni.
-Látszik, hogy művészetibe járunk. - kuncogott Jessie.
-Mondjuk igaza van. - értettem egyet Hayounggal - Apám azt akarja, hogy gazdag férjem  legyen, de..... én akárhány gazdaggal találkoztam eddig, egyik sem fogott meg. Pedig soknak bemutatott, és én megpróbáltam, de nem ment. Annyira más világ, mint a miénk. Hiába vagyok én is úgymond "gazdag", valahogy nem illek bele a képbe. Anyám és apám passzolnak, de én csak egy plusz ember vagyok, akire inkább ráfestenek egy fát, mert rosszul mutat a vásznon .
-Ne erőlködj a hasonlatokkal. - szólt le Hjojon.
-A kedvesség csak úgy árad belőled néha. - folytattam az evést.
-Nyilván ezért szeretsz ennyire engem is. Hisz azt mondtad Yoongi is iszonyat goromba néha. Megvan a közös pont, hogy mire buksz.
-Az őszinteségre. Ami nem mindig cukormázzal borítva érkezik.
-Na tényleg hagyd a hasonlatokat. - fogta fejét Juna is.
-De mi bajtok ezzel? Szerintem tök jók.
-Szerintem is szar. - jelentkezett Jessie.
-Hayoung mond, hogy szerinted is jók.
-Öhmm.... - nézett végig a lányokon, akik választ vártak tőle - Tartózkodnék.
-Látod? Még szerinte is szar! - jelentette ki az eredményt Hjojon.
-Mondom tartózkodok.
-Én meg ezt úgy veszem, hogy szar.
-Hanyagolhatnák az sz betűs szót az asztalnál kaja közben? - vágott fancsali pofát Juna.
-Bocs. De tényleg fos Yo. Lásd be!
-Elment az étvágyam. - rakta le pálcikáját Juna.
-Jó, abbahagyom. - válaszoltam.
-Köszönöm. - könnyebbült meg Hjojon - Mi van Juna, nem kéred?
-A különböző végtermékek elhangzása után nem igazán. - pislogott rá gyilkos tekintettel miközben válaszolt.
-Akkor megeszem. Te úgyis mindig finomat fogsz ki.
-Edd.
Még egy kis csevegés után befejeztük az ebédet, és fájdalmas búcsút véve mentem megint egyedül az előadásokra. Következő félévben biztos, hogy összebeszélve vetetem fel velük az óráikat, mert utálok egyedül lenni. De ami a jó hír, és egyben  rossz is, Suga járt fent facebookon és látta amit írtam neki még napokkal ezelőtt. Viszont..... nem válaszolt. Ettől annyira magam alá kerültem, hogy elterültem a padomon.
-Chegal kisasszony! Minden rendben? - érdeklődött a világ legkedvesebb professzorja. Én nem igazán akartam megszólalni, mert féltem, hogy akkor rákérdez mi a baj és belemegyünk olyan dolgokba is, amiktől valószínűleg két perc alatt kiborulok, így csak mutattam egy like jelet, hogy rendben vagyok, ő pedig hűen a rá használt jelzőmhöz, folytatta óráját. Ilyenkor imádom , hogy én vagyok az egyik legjobb, mert elnéznek nekem dolgokat. Mondjuk az előadás végét nem úsztam meg sajnos.
-Chegal kisasszony! - torpantam meg, ahogy nevemet hallottam - Maradjon egy kicsit!
-Igen professzor asszony. - sétáltam vissza hozzá.
-Mi a baj? - vette kicsit közvetlenebbre a figurát - Nem szoktál ennyire elkenődni.
-Kisebb gondok vannak otthon, de ne aggódjon, hamar rendbe jövök.
-Azért ha mégis kell egy kis segítség, szólj nyugodtan, rendben? Hisz te vagy a kedvenc diákom. - mosolygott rám a régimódi kis kerek szemüvege mögül.
-Rendben, köszönöm. Viszont rohannom kell.
-Menj csak.
Még sosem sétáltam ennyire lassan a kijárat felé. Valahogy nem akartam haza menni. Legalábbis nem kocsival. Én nagyon szeretek gyalogolni, de most majdnem mindent elvettek tőlem amit szeretek.


Már egy hónapja kínlódtam és még mindig nem voltam jobban, amikor a lányok egész nap vigyorogtak.
-Mire fel vagytok ilyen vidámak pont a mai napon, amikor este nyolckor még tudom jól, hogy zhtok van? - jegyeztem meg ebéd közben.
-Csak... szép napunk van Yo. Néha te is mosolyoghatnál. Elveszted így a szépséged. - válaszolt Hjojon.
-Majd.
-Lelombozó vagy. Na mindegy. - állt fel Jessie - Nekem még van egy kis dolgom, szóval rohanok.
-Oké, szia!
-Sziasztok!
-Csá-csá. - intett neki Hjojon - Sugával még mindig annyit beszélgettek? - érdeklődött.
-Igen.
-Gondolom még mindig nem ér rá. - kapcsolódott be Hayoung is a beszélgetésbe.
-Nem igazán.
-Akkor azóta nem is találkoztatok.
-Nem.
-Én már rég feladtam volna Yo. Figyelemre méltó a kitartásod. De így biztos el is fogod érni a célod. - biztatott Juna.
-Remélem. Hahhh - sóhajtottam - Megyek órára. - keltem fel az asztaltól.
-Oké. Kitartás kislány. - szánta elköszönésnek Hjojon.
-Igyekszek. Sziasztok! - baktattam az előadó felé és igyekeztem összeszedni magam. A professzor ugyanis azóta mindennap leáll velem beszélgetni. Biztos azt hiszi ezzel segít.  Mondjuk jól gondolja, mert így később érek haza és ennek mostanában nagyon tudok örülni.
Hát ezúttal sem volt  máshogy. Leálltunk kicsit csevegni a semmiről szinte, majd a szokásos csigatempómban mentem az egyetem kijárata felé, ahol viszont megláttam a lányokat.
-Ti nem vizsgáztok? - érdeklődtem, mert nem tudtam mit keresnek itt.
-De igen, viszont még van időnk. - mondta Jessie - És akarunk mutatni valamit.
-Jaj csajok nem akarok pasizni. - volt egy tippem mit akarnak, mert mostanság folyton fiúkat mutogattak nekem.
-Nem is kell. Na gyere már. - cibáltak karomnál fogva és visszavittek az ebédlőbe - Csukd be a szemed!
-Becsuktam. - fogadtam szót, ahogy odaértünk a bejárathoz és bevezettek.
-Tádááááááám! - jelezték, hogy kinyithatom - El sem hiszed milyen kibebaszott nehéz volt ezt összehozni. - tette hozzá Hjojun miközben éreztem, hogy a szívem majd kiugrik a helyéről.
-Szia! - állt föl az egyik székről Suga, miközben zsebébe csúsztatta mobilját.
-Hiányoztál. - bújtam hozzá azonnal és potyogni kezdtek könnyeim.
-Te is nekem. De csak beugrottam. - simogatta a hátam - Sok dolgom van még, csak mondták a lányok, hogy mennyire rossz állapotban vagy, gondoltam felvidítalak...... Naaaa. - távolodott el tőlem, hogy a szemembe nézzen és elkezdte letörölgetni könnyeimet - Több vidámságot! Hisz itt vagyok. - mosolygott.
-Csak pár percetek van, mert az anyja egy állat mostanság, szóval siess Suga. - tájékoztatta Hjojon majd mentek is a zhra.
-Lefogytál. - jegyeztem meg, ahogy kicsit végig tudtam rajta nézni.
-Igen az lehet. - fintorgott - Kicsit sok a dolgom. Néha elfelejtek ezt azt. De téged nem.
-Mégis csak tudsz romantikus lenni.
-Ritkán igen. - mosolygott - Na, ne sírj! Nem akarlak szomorúnak látni.
-Én meg ilyen lestrapáltnak, meg ilyen ritkán.
-Lesz ez jobb is, csak bírd még ki egy kicsit. Már nem kell sokat várnod. - simogatta arcomat.
-Mi az?
-Csak..... ez nagyon hiányzott már. Hjaaaah te! - szorított újra magához  - Nem akarom megint hallani, hogy szomorkodsz, jó?
-Igyekszek.
-Remélem is, mert ha jól tudom, most neked is menned kell, meg nekem sincs több időm. - távolodott el újra.
-Igen. - szomorodtam el.
-Sietek. Tényleg, ahogy csak tudok. Csak bírd még ki egy kicsit. Már nem kell sok.
-Rendben.
-Ez a beszéd. - kaptam egy csókot és alig engedtem el.
-De azért most többet fogunk beszélni? - álltunk meg az ajtó előtt.
-Háááááát. - küszködött - Nem tudom Yo. Sokat dolgozok.
-Oké.
-Vigyáz magadra kicsi lány! - kaptam puszit homlokomra, mire csak mosolyogtam egy kicsit, majd szomorúan engedtem el kezét és léptem ki az utcára.
Hazafelé különösebb megjegyzés nélkül hallgattam anyám szokásos fecsegését, miközben egyszerre voltam szomorú és boldog.... de inkább boldog. Már nincs sok hátra és újra aludhatok Sugánál.... remélem.
Otthon leültem rajzolni, mert meg akartam örökíteni azt amit aznap láttam. A miattam leamortizálódott Yoongit, ahogy ott mosolygott rám. Hajnalig karcoltam fel egy hatalmas papírra és nem érdekelt milyen fáradt vagyok. Addig nem álltam fel míg be nem fejeztem. Mikor viszont elkészült, csak hanyatt dőltem a székemben, hogy kicsit távolabbról is szemügyre vegyem. Pont olyan tökéletes volt, mint az igazi, csak egy baj volt vele. Két Dés volt, nem három. Nagyot sóhajtva borultam vissza rá, miközben kutakodtam emlékeim között és elaludtam az íróasztalomnál.

Az volt az a nap, amitől kezdve a többi egyre vidámabban telt. Az utolsó páron pedig még visszaszámlálós képeket is kaptam, hogy tudjam mikor számítsak rá.

Yo POV end

Suga POV

-Gyere! - nyitott be a pihenőbe Rapmon, miközben én firkálgattam - Itt vannak, siess! - rohant tovább, én pedig követtem. Iszonyatosan hulla voltam, de végre elértem célomat és esélyem nyílt rá, hogy újra lássam Yot, ezért nem érdekelt, hogy mindjárt összeesek.
-Szeretnénk megköszönni munkájukat és e mellé felajánlani egy gyakornoki állást is önöknek az egyetem mellé. Persze jóval kevesebb munkaidővel, mert szeretnénk, ha mindketten kitűnő eredményekkel végeznének majd. - magyarázott az öltönyös fickó, aki életem papírfecnijét nyújtotta át nekem.
-Igen, persze érdekel, de most rohannom kell. - téptem ki kezéből és a kijárat felé rohantam - Köszönöm, holnap találkozunk, viszlát! - hadartam el mondandóm és már ott sem voltam

Már nagyon sötét volt, amikor odaértem Yoékhoz és hiába nem kaptam levegőt, ezúttal nem érdekelt. Becsöngettem.
-Igen? - nyitott ajtót apuka - Ó, Yoongi. Azt hittem már feladtad.
-Ezhh - lihegtem - Megfelelhh? - nyomtam a kezébe a fizetési csekkemet.
-Yoongi! - jelent meg Yo az apja háta mögött, miközben kapkodtam a levegőt az ajtójukban, és azonnal odafutott hozzám.
-Ezt meg..... - kerekedtek el az apja szemei a sok számot látva.
-Mondtam, hogy csak figyeljenhh. Szia kicsimhh. - lihegtem még kicsit, amikor Yo odaért és azonnal átölelt.
-Hát. Minden elismerésem kölyök. - nyújtotta vissza a csekket - Vesztettem. Elmehetsz vele. - fordult meg és magunkra hagyott.
-Hahh, ez az! Azért aggódtam, hogy nem lesz elég neki. Jaj, de had üljek le. Sokat futottam. - támaszkodtam az ajtófélfának és engedett lepihenni.
-Mit csináltál? - távolodott el - Úristen Yoongi! Most azonnal bejössz enni! - húzta a karomat.
-Jó, de várj egy kicsit! - vontam magamhoz és mélyen beszippantottam illatát - Ez hiányzott a legjobban. El sem hiszed, mennyire fáradt vagyok. Csak azért dolgoztam ennyit, hogy ezt újra érezhessem.
-Többet ilyet ne csinálj!
-Ha apád nem kér meg rá, nem fogok.
-És amúgy, mégis mit dolgoztál? - nézett a szemembe.
-Megírtam két kislemezt és másik kettő lista vezető számot. Gondolom hallottad a Propose-t.
-Igen. Díjat is nyertek vele a srácok.
-Igen. Azt neked írtam. - mosolyogtam rá, miközben egyre több könny gyűlt a szemébe.
-Nagyon szeretlek. - bújt újra a pólóba.
-Haaaaaah, de jó ezt hallani. Viszont most már tényleg nagyon éhes vagyok. Majd később még nyáladzol.
-Paraszt. - kelt fel szipogva.
-Pirulós. - vigyorogva követtem és végre láthattam a házukat belülről is, nem csak az ajtón bekukucskálva.


(Jeeej vége :D és csak egy picit lett hosszam, mint olé! Remélem mindenkinek tetszett. A kommenteket és észrevételeket pedig szívesen látjuk bárhol, bármilyen formában :D Legközelebb a rövid történeteinket V-vel folytatjuk hamarabb, mint gondolnátok! :D További jó olvasgatást az oldalon!)

Suga&Yo 8.rész

-Rendben! Csak figyeljen! - megfordultam és köszönés nélkül hazaindultam.
-Yoongiiii! - hallottam Yo hangját még, de azt is, hogy csukódik az ajtó, és ő a másik felén ragadt. Talán sosem fájt még ennyire női hang, de most fontosabb dolgom van. Majd élvezem puha bőrét és hülye becenevemet, ha ezzel végeztem.

-Na mi volt? - vette fel a telefont Rapmon, de nem is köszönt, azonnal kérdezett.
-Szükségem volna a segítségedre. - sétáltam hazafelé.
-Hova kérjek mentőt?
-Ahhj! Nem kell mentő.
-Biztos? Ha megverik az embert, akkor akár belső sérülései is lehetnek.
-Nem vertek meg.
-Oh...... akkor. Figyelek.
-Pénz kéne.
-Mennyi?
-Nagyon sok, nagyon rövid idő alatt.
-Öhmm..... akkor... mi van? - nem igazán kapcsolt.
-Yo apja azt akarja, hogy mutassam meg, hogy akár most is el tudnám tartani, és akkor elengedi velem.
-Na végre értem mi van! És hogy tervezted ezt kivitelezni?
-Gondoltam majd te segítesz egy kicsit.
-Ez egyre jobb. És még is hogyan? Ugye tudod, hogy még nem nyertem a lottón?
-Mi az, hogy nem?! Azt mondtad ma összejön! - vigyorogtam kicsit.
-Hát.... másik péntek lesz. Na, de komolyan. Hogyan tudnék pont én segíteni?
-Úgy, hogy te egy zseni vagy, és pont erre van szükségem.
-Ez hízelgő, de ettől sem leszek gazdag.
-Van egy ötletem mellesleg.
-Na ez már érdekel. Mondjad!

Suga POV end

Yo POV

-Apa engedj utána! - próbáltam az ajtóhoz jutni.
-Nem! Itthon maradsz!
-Ne legyél már ilyen. Mért félsz tőle ennyire? Ki mondta, hogy ő lesz a férjem?
-Ha nem vagy benne biztos, akkor még inkább nem értem, mért engednélek utána. - zárta be az ajtót és a kulcsokat elrakta.
-Had érezzem már jól magam! Hisz folyton az van amit te akarsz. Én nem lehetek boldog?
-Épp azon vagyok, hogy boldog légy.
-Úgy, hogy eltiltasz tőle?
-Igen. Ha nem tud majd eltartani, akkor csak szenvedni fogtok. Ha pedig nem ő lesz férjed, akkor szakítotok és szintén szenvedni fogsz. Jobb, ha lemondasz róla. - sétált el mellettem.
-Anyaaaaaaaaa! Beszélj apával! - rohantam a nappaliba, majd megálltam anyám és a tévé között, hogy rám figyeljen.
-Apádnak igaza van. - nézett fel rám.
-Hogy mondhatod ezt? Az nem számít semmit, hogy én őt szeretem?
-Pontosan.
-Hápfck...... Áááááááááááááh! Alig várom, hogy elköltözzek! - téptem a hajam és toporzékolva rohantam a szobámba, de apámat még hallottam.
-Most viszont még itt élsz. Ha pedig nem akarsz az utcán lakni, akkor szót fogadsz!
-JÓ! - csaptam be az ajtómat.
Hah Suga! Nem tudom mit tervezel, de remélem összejön. Plusz azt is, hogy elég hamar. Muszáj beszélnem veled. Hol a telefonom?
Amit megtaláltam a mobilomat azonnal írta neki, de csak sokkal később válaszolt. Érdekelt, hogy mégis hogyan akarja megoldani ezt a hatalmas problémát, de nem árult el semmit. Az egyetlen amit megtudtam az annyi volt, hogy mostantól rengeteg dolga van, de ha kell még a beadandómhoz, szakít rám egy kis időt. Így bár már készen voltam, de ettől még meg akartam vele beszélni valami találkát. Hirtelen viszont nem tudta mikor ér rá.


"Tényleg nem tudom. Majd szólok, ha lesz egy kis időm."

"Ohm :( rendben."

"Csak ezt bírd ki, aztán rohanok amint szólsz"

"Jó, de mennyit kell kibírnom?"

"Nem tudom. Remélem azért két hónapnál nem tart tovább."

"Két hónap? :O Most ugye viccelsz velem? ToT"

"Sajnálom. De sietek. Csak.... bírd ki. De rohanok. Dolgom van."

"Jó, rendben. Jó éjt!"

"Neked is."


Két hónap? Hogy fogom én azt túlélni? Ez után a beszélgetés után nem is tudom mit csináljak.
Csak fetrengtem az ágyamon és szenvedtem. El se tudtam képzelni, mit akar két hónap alatt összehozni, ami annyira elveszi az idejét, hogy rám sem lesz egy szabad perce. De azt nagyon reméltem, hogy valami fenomenális ötlet, amivel utána azonnal félreállíthatja apámat. Jaaaaaahj, de meg fogok halni két hónap alatt, előre érzem.

Másnap pont olyan nyomottan keltem, mint ahogy előző nap lefeküdtem. Persze este még futottunk pár kört anyámmal és apámmal, de nem értem el semmit. Csak dühösebbek lettek, ráadásul bevezették a "mostantól hozunk-viszünk" szabályt, szóval már sétálni sem sétálhattam, amit hétfő reggel meg is éreztem. Anyum vitt be, amitől nem tudtam megállni a kedvenc pékségemnél, mert az túl "putris". Ha tudná, hogy minden reggel ott eszek és mennyire ismernek az eladók, még nyomkövetőt is kapnék, az biztos. Mellesleg így, hogy nem vettem reggel kaját, köthettem a pénzem az egyetemen. A félretett pénzem! Amit a polimer gyurmára raktam félre és kuporgatok vagy már három hete, mert "Minek az? Van neked ezernyi más gyurmád."! Hát kösz. De tudjátok én művészetibe járok, és itt különböző anyagokkal tanulunk dolgozni, hogy fejlődjünk! Áááá!
Szinte látszott rajtam, hogy fájdalmasan engedem ki a markomból a pénzemet, és még egy láthatatlan könnycseppet is eleresztettem, amikor megláttam a visszajárót, majd világfájdalmas képpel leültem a csajok mellé.
-Na mi van Yo? Siettél reggel? Hogy-hogy itt veszel kaját? - kérdezte legjobb barátnőm Hjojon.
-Rövid pórázra fogtak. Nem sétálok többet, a jelenlegi felállás szerint. Gyerekek én ezt nem fogom bírni. - sírtam nekik bánatom és fejemet az asztalra ejtettem.
-Suga miatt? - kérdezte Juna, mire csak bólogattam.
-Hát valahogy sejtettük, hogy apudék ellenezni fogják. Nem is tudom mire számítottál. Amilyen konzervatívak néha. Még engem is majdnem eltiltottak tőled, mert nem vagyok koreai. - evett tovább Jessie.
-Ne is mond. El sem hiszitek, mennyire felidegesít ez. És még Suga sem ír vissza. - vettem elő a mobilom - Mi több! Fent se járt azóta a facebookon. Ebbe tényleg bele fogok halni. Két napja nem beszéltünk. - ejtettem le telefonomat az asztalra és mellé feküdtem.
-De.... most akkor szakítottak, vagy mi van? - érdeklődött az eddig csöndben ülő Hayoung.
-Nem. - egyenesedtem fel és hátradőltem a széktámlának - Apám azt a feltételt szabta, hogy ha megmutatja, hogy már most el tudna tartani akkor elenged vele. Erre ő elfogadta a játékszabályokat, majd elment.
-És azóta nem beszéltetek?
-De igen. Este egy induripindurit, míg közölte velem, hogy nagyjából két hónapig bírjam ki.
-Mi van? - nézett Hjojon - Ez komoly? De ugye addig összefuttok?
-Nem hiszem. - sóhajtottam - Mondom, hogy meghalok.
-Őőőőőő.... az durva. Megnézlek titeket. De biztos nem találkoztok?
-Azt mondta, hogy ha kell még a beadandómhoz, akkor szívesen szán rám egy kis időt, de amúgy sok a dolga.
-Mond, hogy nem közölted vele, hogy befejezted? - tette össze két kezét Juna.
-Isten ments. Akkor még ez az egy százalék esélyem sem lenne rá, hogy lássam.
-Na! Okos. Szóval mikor taliztok?
-Nem tudom. Nem ér rá.
-Milyen gyorsan milyen elfoglalt lett! Na már engem is furdal a kíváncsiság, hogy mit csinál. Járjunk utána! - szólalt meg újra Jessie.
-Nem tudunk. - jegyeztem meg, hogy nem mehetek sehova.
-Csak te nem. Mi igen. - vigyorgott Hjojon - Szóval akkor ma elnézünk a kosárlabda pályára, holnap meg a sulijába.
-Rohadjatok meg. - pislogtam rájuk - De azért ha meglátjátok, csináljatok képet róla könyörgök! Nagyon hiányzik.
-Jó, persze.

A közös ebéd után mindenki ment a maga órájára, én pedig megfűszereztem ezt egy kis szenvedéssel is. Egész délután egyedül ültem az előadásokon a csajok nélkül, ráadásul Suga még mindig nem válaszolt. Úristen Yoongi! Legalább egy "Élek még, szeretlek." vagy valami! Ez így iszonyat gáz lesz.
Szó szerint végig vergődtem a délutánt, majd a hazafelé utat is anyám mellett, aki másról sem tudott beszélni, csak az új körméről és a szalonban hallottakról. Most komolyan. Kit érdekel a pletyka? Azt a sok energiát valami hasznosra is fordíthatná! Nem is értem, hogy imádhatják ennyire az emberek a semmit tevést. Én tuti becsavarodnék.
Mikor végre hazaértünk, azonnal kipattantam a kocsiból és a szobámba menekültem. Végre élvezhettem a csendet.... plusz vergődhettem tovább egyedül. Ahh nem akarok szenvedni! Teljen már az idő! Inkább alszok! Akkor röpülni fog..... remélem.
De amint elhatároztam magam, írtak a lányok, hogy nem találták meg az én Sugámat. Körbejárták a környéket és sehol sem látták. Viszont másnap az egész sulit tervezték bejárni, így ne aggódjak, mert akkor biztos belefutnak.

Hát nem így lett. Hiába lógtak el egy teljes napot, Yoongit akkor sem látták sehol. Mi több, a haverját se, akivel egy suliba járnak. Ezáltal minden reményem elveszett, hogy hamarabb fussunk össze, viszont néhány nap már eltelt, amit a naptáramban pedánsan jeleztem is. Hahh! Már nem is olyan sok....... Mit hazudok? Ez rengeteg! Mihez kezdjek addig magammal?


(Folytatjuk :D és utolsó epizód következik :D)

Suga&Yo 7.rész

-Jó na! - vörösödött el - Nem kaptam levegőt.
-Hát most se fogsz. - fogtam egy kezembe arcát, és vad csókba hívva döntöttem végig az ágyon.

Lábai közé térdeltem azonnal, közben pedig pólója alá nyúltam. Végigsimítva oldalán húztam egyre feljebb róla a hatalmas ruhadarabot, és arcát cirógató kezem is megindult nyaka vonalán lefelé. Már nem volt olyan zavarban, így hamar útra keltek hideg ujjai, amitől élesen szívtam be a levegőt. Igyekezett lépést tartani velem és hasonló vadsággal viszonozni minden érintésemet. Gerincvonalamon vezette végig hideg ujjbegyeit, amitől megborzongtam és elváltam ajkaitól.
-Imádlak.
-Suga..... ne hagyd abba!
-Na, - néztem szemeibe - ezt a becenevet még megbeszéljük.
-Nem! - húzott magához lábaival, és lélegzetem is elakadt ettől a hirtelen változástól. Tegnap még szégyenlősködött - Jó lesz ez! - húzta végig körmeit mindkét oldalamon.
-Huh.... - nyeltem nagyot. Erre tényleg nem számítottam - Ha te ilyen maradsz, akkor lehetek Suga.
-Rendben. - mosolygott.
Felkeltem róla és sarkaimra ültem, miközben elkezdtem róla levenni a pólómat. Kicsit azért még szégyenlős volt, mindazok után is, hogy milyen bátran indított, de ahelyett, hogy kezeivel csak takargatta volna magát, inkább lesimított hasamon és boxeromon keresztül ellenőrizte a helyzetet. Megnyalta alsó ajkát, én pedig nagyot sóhajtottam, ahogy végignéztem rajta, miközben már csak egy aprócska bugyiban feküdt előttem. Kétoldalt megfogtam pántjait a vékony ruhadarabnak és lehúztam róla. Lábait egyik vállamon pihentette, míg messzire hajítottam a kék kis anyagot és füleltem.
-Mi az? - kérdezte miközben simogattam puha, fehér bőrét.
-Csak.... - hallgatóztam tovább, majd ahogy hallottam becsukódni az ajtót folytattam - Most már kiadhatod a hangod. - vigyorogtam és egyik lábát átraktam a másik vállamra.
-Ohh. Elment anyud? - kezdett vörösödni.
-Igen. - csúsztam lejjebb.
-M..... mit tervezel? - jött egyre jobban zavarba, ahogy már sejtette, mire készülök.
-Csak foglalkozok veled. Érdekel milyen vagy, ha nem fogod vissza magad. - adtam puszit belső combjára és nem vettem le tekintetem arcáról.
Aprókat kezdett nyögdécselni, ahogy egyre közelebb adtam csókot célomhoz, én pedig egyre jobban vigyorogtam. Forró puszit leheltem csiklójára, mire a lepedőt markolva sóhajtozni kezdett. Gyengéden megnyaltam legérzékenyebb pontját és a nevemet ismételgette, miközben már fejét hátradöntve kapkodott levegő után. Hosszú percekig kényeztettem nyelvemmel, mialatt édes nyögései megöltötték a szobát és elvették az eszemet. Iszonyat kényelmetlenné vált a boxerem és már én szenvedtem, hogy csak játszadozok vele.
-Ahhhh Yoongihhh! Kérlekhh. - próbált egy pillanatig szemkontaktust tartani velem, mikor megálltam szavai miatt, de nem sikerült neki.
Engem viszont teljesen levett a lábamról, ahogy megláttam, hogy mennyire vonaglik az ágyamon. Lekaptam magamról az utolsó ruhadarabot és megtámaszkodtam Yo fölött. Megnyaltam száraz ajkait, ő pedig körbefont karjaival. Egyik kezét levezette hátamon, majd hasamon húzta végig körmeit, majd ráfogott kemény péniszemre, mire felmordultam és ráharaptam alsó ajkára. Szinte semmi dolgom sem volt, mert ő húzott magába. Egy papír lap sem fért volna közénk, annyira simult hozzám, miközben lassan mozogni kezdtem. Magára hagytam édes ajkait és nyakát kezdtem harapdálni, ő pedig kiengedte élvezettel teli nyögéseit, amikre már annyira kíváncsi voltam. Minden hangja csak egyre jobban izgatott, ahogy fokozatosan gyorsítottam. Teljesen elvesztette utolsó csepp józan eszét is, amikor kicsit jobban megemelte csípőjét és a legmélyebbre értem benne.
-Yohh.... - haraptam meg nyakát, mert már igazán közel jártam, mire háta ívbe feszült és a lepedőt markolta.
Kiengedtem fogaim közül puha bőrét, majd kicsit felemelkedtem, hogy lássam azt az élvezetet, amit hallok is, de mikor megpillantottam csukott szemeit és piros, szétnyílt ajkait, ahogy levegő után kapkod, már nem bírtam tovább. Az utolsó legdurvább mozdulataim közben ért a csúcsra, amitől teljes testében megremegett, mialatt rám szorított és egy élvezettel teli nyögés is elhagyta torkát. Kezeivel karjaimra fogott, ahogy legutolsó lökésemmel végül én is elélveztem, de a lehető legmélyebben maradt benne. Egy csókot nyomtam álla vonalára, majd újra birtokba vettem nyelvét. Immár az ő kezei is sokkal lágyabban simítottak végig hátamon, de gerincvonalamon megtett útjától még mindig megborzongtam kicsit.
-Most már jobbhh? - kérdezte, ahogy kezdett visszatérni józanságunk.
-Egy kicsit. - vigyorogtam.
-Csak egy kicsit? - kérdezte teljesen elkerekedett szemekkel, amin jót nevettem magamban.
-Hát, ráérünk egész nap, nem? - emelkedtem fel, hogy jobban lássam, miközben mosolyom továbbra sem enyhült.
-Azért haza kell majd mennem délután.
-Jah..... tényleg. - húztam a számat végül. Tényleg haza kell mennie..... ráadásul az apjával még gondok is vannak - Jut eszembe. Mi van apáddal?
-Ezt pont most kell megbeszélnünk? - mosolygott kicsit.
-Mert?
-Hát..... nem öltözhetnék fel előtte? Vagy legalább a farkadat húzd ki. - kuncogott egyet mondata végén.
-Jah. Hehe, tényleg. Jó akkor egy pillanat.

-Szóval - csuktam be a hűtőajtót és leültem az asztalhoz, ahol Yo már nagyban falatozott - az apádnak az a baja, hogy nem vagyok gazdag? - emeltem fel kanalam, hogy én is belekezdjek a müzlimbe így dél tájt.
-Igen. - nyelt egyet - Szerinte te, mint zeneszerző, nem fogsz tudni eltartani, mivel én nem fogok dolgozni, amit nem tudom honnan vesz.
-De.... mért jár már egyből ott, hogy mi biztosan összeházasodunk majd? - néztem Yora kérdően, mire megállt.
-Egy bocs vagy valami?
-Minek?
-Hát.... azért ez így jól esett.
-Jó nem az, hogy nem szeretlek, mert de, csak azért ez még kicsit korai a részéről, nem gondolod? - kezdtem reggelizni.
-Mit mondtál?
-Csak azt, - nyeltem le gyorsan amit bekaptam - hogy ez még korai.
-Nem azt. Előtte.
-Mit? Hogy szeretlek.
-Igen azt. - vigyorgott - Szép mentés. Én is...... szeretlek.
-Jó. Szóval, korai még amit apád gondol.
-Nem vagy egy romantikus alkat, mi?
-Úgy nézek ki, mint aki az? - folytattam reggelimet.
-Nem. De amúgy igen. Én is ezt mondta neki. Hogy nem biztos ám, hogy te leszel a gyermekeim apja, szóval jó lenne, ha nem aggódna.
-Mire ő?
-Meg ne tudjam, hogy találkoztatok!
-Az szép. Na figyelj, délután hazakísérlek és beszélek vele jó?
-Ez biztos, hogy jó ötlet? Jobb lenne, ha nem tennéd. Én fogok kapni. - hajtotta le fejét.
-Akkor hazamész, és majd később betoppanok, hogy otthon vagy-e, mert rég nem láttalak.
-Akkor jó későn kell jönnöd, mert nem hiszem, hogy tíz előtt hazaér.
-Holnap hétvége. Ráérek, ne aggódj.
-Hát jó. Aranyos vagy...... kis cuki Suga. - vigyorgott.
-Na ezt beszéljük csak meg! - dőltem hátra a széktámlájának.
Hosszú társalgásba kezdtünk, hogy mért kell állandóan becéznie, és hogy én ezt nem szeretem, de végül abban maradtunk, hogy ezt szabad neki. Viszont csak ezt az egyet használhatja rám, mert ez még nem olyan gáz. Majd a nap maradék részét, ami csupán néhány óra volt együtt töltöttük, szerencsétlenségemre ruhában. Meg is kaptam Yotól, hogy egy nimfomániás állat vagyok, mire visszavágtam, hogy ha a helyemben lenne egy ilyen szép teremtés mellett, ő is nehezen bírná. Így megdicsért és örült az ezerévenként egyszer megmutatkozó romantikus énemnek.

-Biztos ne kísérjelek tovább? - álltunk meg egy utcasarkon félúton az otthona felé.
-Nem. Arra már sok az ismerős. Még a végén  megemlítik, hogy egy fiúval láttak, és otthon meghalok. De köszönöm, hogy elkísértél. - kaptam egy gyors puszit a számra.
-Este megyek.
-Rendben. Szia Suga. - fordult meg és továbbsétált.
-Szia... Yo. - néztem végig, ahogy elér az első sarokig és lefordul. Istenem de szexin lépked! Istenem de szűk a nadrágom! Basszameg!
Gyorsan meg is fordultam és hatalmas léptekkel rohantam haza. Otthon összefutottam a húgommal, aki csak vigyorogva köszönt rám, de nem faggatott. Tudtam, hogy Yo miatt mosolyog ennyire és minden érdekli, de nem meri megkérdezni, én pedig ha szóba hozom a hatalmas vigyort az arcán, tuti nem menekülök, így azonnal eltűntem a szobámban. Rapmonnal beszélgettem a fennmaradó időben és zenéket írtam, mert volt ötletem, mialatt azzal traktált, hogy majd fogjam vissza magam.
-Inkább elkísérlek.
-Hagyjál már a hülyeségeiddel. - dörmögtem a fülesem mikrofonjába.
-De te olyan gyökér tudsz lenni. Még hazafelé megvereted magad. Vagy már ott az apjával. Vagy akkora hülyeséget mondasz, hogy elköltöznek a közeledből, csakhogy ne fussatok össze Yoval.
-Szerintem meg meg tudom oldani egyedül.
-Úgy mint legutóbb?
-Az régen volt.
-Lehet túl régen, hogy emlékezz mekkora pöcs voltál és mi lett a vége.
-Nem felejtettem el. - tettem le ceruzámat, ahogy előjöttek az emlékek és kezdtem egyre dühösebb lenni.
-Suga. Jól vagy? Mi ez a csend? - érdeklődött pár perc után.
-Látom kár volt neked elmondanom, mit kaptam Yotól.
-Hát az lehet. De már most ennyi felhúztad magad? Biztos, hogy el akarsz menni, ha ilyen könnyen bedühödsz?
-Igen biztos. És nem vagyok dühös.
-Jah..... azért tetted le a ceruzád is.
-Milyen rohadt érzékeny ennek a szarnak a mikrofonja!
-Hehe. Ugye? Na megyek. Még dolgom van. Hívj, hogy mi volt!
-Ok hívlak.
-Na csá!
-Hello. - nyomtam ki a skypeot és levettem a fülest.
Lehet tényleg nem kéne elmennem, ha már csupán egy emléken ennyire felhúzom magam. De az már rég volt! Csak tudok uralkodni a hülyeségeimen. Nem fogom elszólni magam és nem leszek paraszt. Beszélek az apjával és ráveszem, hogy elengedje el velem Yot. Menni fog!
Lenyugtattam magam és miközben öltöztem bíztam benne, hogy így is lesz.
-Anya elmentem!
-Hová?
-Yohoz. Majd jövök. Sziasztok!
-Rendben, de vigyázz magadra!
-Jó-jó. Szia!
-Szia! - csuktam be az ajtót, ahogy elköszönt.
Egész úton gondolkoztam, hogy majd mit kéne mondanom, mégis mivel győzhetném meg. A "Nem fogom elvenni a lányát" kicsit sem jó sőt, egyenesen szar, mert akkor mért engedné el velem randizni, ha úgysem akarok többet. Szóval valami nagyon ütős érv kell. De hogy mi, arról fogalmam sincs. Nem baj! Még van egy fél órám kitalálni, ha ennyire rohanok végig.

Mély levegőt vettem és igyekeztem nem idegeskedni azon, hogy mi lesz, majd becsöngettem.
-Igen? - nyitott ajtót az apja - Ó! - lepődött meg, de látszott, hogy kicsit sem örül nekem - Szia Yoongi!
-Jó estét mister Chegal! - hajoltam meg a lehető legmélyebben - Yot keresem. Itthon van?
-Igen, de nem ér rád. - nézett rám gyilkos tekintettel - Mit szeretnél?
-Csak megkérdezni, hogy mért nem látom mostanság. Nem tudja, mért kerül engem? Nekem nem válaszol.
-Azért kerül mert megtiltottam neki, hogy veled legyen.
-De..... - tettettem, hogy meglepődök - Mégis mért? Rosszat tettem?
-Csak annyit, hogy művész lettél. Mint zeneszerző soha nem tudnád ellátni az én kislányomat megfelelően . Így aztán fölösleges is belekezdeni bármibe.
-Szerintem rosszul látja a dolgokat uram. Elég tehetséges vagyok és már most sokan nagy lehetőségeket látnak bennem. Biztosan el tudnám majd látni a lányát, ha eljutunk odáig. De jelenleg még túl fiatalok vagyunk, hogy ennyire előre gondolkodjunk Yoval. - próbáltam nem az arcába köpni, ahogy kicsit felidegesített a hülyeségével.
-Ki az apa? - jelent meg jó messze az apja háta mögött az említett.
-Ezért vagyok én, - intette csendre - hogy helyettetek gondolkozzak. Nem találkozhattok, és ezen nem változtatok.
-Apa kérlek! - esedezett Yo, de nem foglakozott vele.
-Rendben. Akkor mit tegyek, hogy bebizonyítsam, téved? - bátorodtam fel és eleresztettem magam. Fog a franc egyenesen állni, mint egy jó kisfiú, ha amúgy is lenéz.
-Höh. - lepődött meg a hirtelen váltástól, de nem akadt fent túlságosan a dolgon - Bizonyítsd, hogy eltudnád tartani akár már most! - azt hitte lehetetlent kér.
-Rendben! Csak figyeljen! - megfordultam és köszönés nélkül hazaindultam.
-Yoongiiii! - hallottam Yo hangját még, de azt is, hogy csukódik az ajtó, és ő a másik felén ragadt. Talán sosem fájt még ennyire női hang, de most fontosabb dolgom van. Majd élvezem puha bőrét és hülye becenevemet, ha ezzel végeztem.


(Folytatjuk :D És nem tudom még mennyi rész lesz... lehet csak egy, de meglátjuk :D )

Suga&Yo 6.rész

-Yoongihh...... - vált el tőlem és továbbra is lihegve kezdte hajamat birizgálni - Zuhanyoznunk kéne.
-Jóhh. - nyeltem egyet - Persze. Csak még egy kicsit maradjunk így. Nem bírok betelni veled. - ettől persze újra zavarba jött, mert kezdett már magához térni - Még mindig aranyos, mikor pirulsz. - vigyorogtam.

-Mit csinálsz? - kérdezett Yo, miközben bezártam a fürdő ajtaját belülről.
-Öhmmm.... - fordultam meg - Bezárom az ajtót, hogy ne nyissanak ránk?
-De.......de..... - kezdett megint elvörösödni.
-Csak nem zavarban leszel? - vigyorogtam - Alig pár perce még szeretkeztünk tök meztelenül, és te most egy egyszerű fürdés miatt zavarban lennél?
-Jó, de az mégiscsak más.
-Ahh. - sétáltam oda hozzá és megfogtam a rajtalógó pólóm alját - Nem foglak... Nem ez nem igaz. Megfoglak bámulni, de rajtam sem lesz ruha. - magyaráztam egyenesen a szemeibe meredve hatalmas mosollyal.
-M..... muszáj? - pislogott
-Igen. Sajnálom. - vettem le róla a felsőmet - Hahhj - sóhajtottam és ledobtam a földre - Nem takargathatod magad végig. - kezdtem vetkőzni én is.
-Majd meglátjuk. - nézett végig rajtam, ahogy az én pólóm is a földre ért.
-Hogy is van ez? - léptem közelebb hozzá - Én nem nézhetlek, de te bámulhatsz engem? Nem érzem igazságosnak. - húztam magamhoz csípőjénél fogva.
-Van ilyen. Az élet nem mindig igazságos. - nézett más irányba egy apró mosoly kíséretében.
-És ha a bugyidat is leveszem, hogy fogsz védekezni, hmm? - bújtattam ujjaimat az említett ruhadarab pántja alá.
-De te is vedd le! - hunyorgott rám.
-Egyszerre csak egy emberről tudom. - vigyorogtam - Viszont segíthetsz. Nincs megtiltva.
-Hmm. Rendben. - nyomult nekem, hogy véletlen se lássak semmit, miközben belekapaszkodott boxeromba.
-Jaj te! Ezen a szégyenlősségen változtatunk.
-Szeretnéd, ha mutogatnám magam?
-Azt azért nem. Max nekem. Na szabaduljunk meg ettől! - húztam le róla a bugyiját, mire újra mellkasára kapta kezeit és lábaival is próbálta takarni magát - Ez várható volt. - kuncogtam.
-Gonosz vagy.
-Persze-persze, tudjuk. Na! - nyúltam be a zuhanycsaphoz - Állítsd be ahogy neked tetszik. - de már be is ugrott a csobogó víz alá, pedig jobban meg akartam nézni magamnak.
-És te meg végig kukkolni fogsz? - bújt a függöny mögé.
-Nem. - vettem le a boxerom - Látod? én nem vagyok szégyenlős.
-Chh. - forgatta szemeit - Várj! - állított meg, mielőtt beléphettem volna mellé a zuhany alá.
-Mi az?
-Nincs egy csatt, vagy valami? Vizes lesz a hajam.
-Jah, uhh. Anyámnak vagy húgomnak tuti van itt valamije. - léptem a szekrényhez.
-Na most kéne a rajztáblám.
-Mért? - találtam pár csatot neki és mentem is vissza hozzá.
-Szexi volt a beállásod. - vette el, mialatt beléptem mellé a víz alá és végre megcsodálhattam - Legalább ne ilyen látványosan! - szólt is rám.
-Jó, na! Mit vártál, ha folyton takargatod magad? - húztam magamhoz - Biztos jó így a víz? Csak mert én melegebben szoktam.
-Jah, akkor nyugodtan. Nem mertem melegebbre, mert a pasik nem bírják.
-Hát látod. Nem vagyunk egyformák. - tekertem kicsit feljebb a hőfokot - Na, így jó lesz. - néztem le rá, ahogy még mindig karajaimban szorongattam.
-Mi az? - pislogott - Nem fürdünk?
-Hány kiló vagy?
-Hogy lehet ilyet kérdezni egy nőtől? - ráncolta szemöldökét.
-Jahj, nem az. Vékony vagy, de hány kiló?
-Én dolgom.
-Akkor majd meglátjuk, meddig bírlak el, ha nem válaszolsz. - karoltam át feneke alatt és felkaptam, majd a falhoz nyomtam, miközben lábait körbekulcsolta derekamom, hogy tudjon kapaszkodni.
-Yoongi az előbb volt! - fonta össze karjait nyakam körül, hogy azzal is megtartsa magát, bár meg tudtam  volna tartani anélkül is.
-Nem tehetek róla. Túl szép vagy. - csókoltam meg.
-És.... semmi előjáték?
-Hmm, várjál! - engedtem el egyik kezemmel és ellenőriztem, hogy van-e szüksége rá - Ahogy érzem, nem kell az neked. - mosolyogtam, ahogy egyre jobban elpirult az ujjaim miatt, amik igen gyenge pontját kezdték simogatni.
-De..... itth? - kezdett aprókat nyögni - Nem bírod ki az ágyig? - harapta be alsó ajkát.
-Hát úgy érzed? - hajoltam füléhez, miközben újra mindkét kezemmel fogtam és éreztettem vele, hogy mennyire kezdek beindulni.
-És méghh..... nekem van hiányom mih? - csókolta meg vállamat, ami alig pár centire volt édes ajkaitól.
-Egy szóval semhh... mondtam, hogy nekem nincsh. - kezdtem lassan nekidörzsölni férfiasságom, hogy teljes méretemmel hatolhassak majd be.
Kezeim viszonylag kevés teret kaptak, de pont jó helyen voltak, így élvezhettem formás fenekét is. Nyakát harapdáltam, miközben ujjai végigsiklottak karjaimon és mindenhol, ahol csak elért. Hiába nem rég váltunk csak el, én már készen voltam a következő menetre. Ez a kis idő éppen elég volt rá.
-Felfallakh Yoh! -  haraptam meg fülcimpáját, miközben feljebb emeltem, és apró nyögés hagyta el ajkait.
-Yoonghiiihhh - tette egyik kezét szája elé, ahogy elkezdtem ráengedni kemény péniszemre.
Szerettem volna hallani hangját, de akkor biztosan felébredt volna mindenki, így inkább csak orrommal elhessegettem ujjait és megcsókoltam, ezzel elnyelve kis nyögdécseléseit. A lehető legbiztosabban igyekeztem a levegőben tartani miközben mozogni kezdtem, ő pedig a hajamat tépte. Egyre gyorsítottam és minden porcikám megfeszült, de segített nekem és megtámaszkodott a vállamon. Megszakította csókunkat, fejét hátravetette és levegő után kapkodott. Egyre jobban igyekezett mindig a lehető legjobb pillanatban összeszorítani izmait, amitől lassan kezdtem megőrülni.
-Yoongihhh..... - markolt vállaimra.
-Elveszed az eszem. - csókoltam meg kulcscsontját, ahogy éreztem , hogy egyre jobban fokozódik bennem az élvezet, amit már nem sokáig bírok.
-Yoongihh - váltott át a hangja egy kicsit aggódóra, és felnéztem szemeibe - Nem kapokhh.... leveghőth. Túl páráshh. - ejtette a mondat végére vállamra fejét, én pedig teljesen el is feledkezve arról, hogy épp minek a közepén tartunk, félrerántottam a zuhanyfüggöny és kiléptem vele a karjaimban a hűvösebb levegőre.
-Így jobb? - terítettem le a szőnyegre és megtámaszkodtam mellette.
-Igenhh. - kapkodott oxigén után - Köszönöm.
-Szólhattál volna korábban is. - keltem fel hogy elzárjam a vizet.
-Azt hittem kibírom és nem kell félbeszakítanom a dolgot. - lihegett.
-Szólj, ha van valami. Velem ne foglalkozz. - fogtam meg törölközőmet és derekam köré tekertem. Jó! Nem mondom, hogy rosszabbkor nem is szakíthatta volna félbe, de nem akarom, hogy megfulladjon, vagy más baja legyen.
-Ez a legnagyobb törülközőnk. - vettem elő a szekrényből egy hatalmas, puha törcsit és ráterítettem.
-De jó puha! Ezzel alszok. - ült fel.
-Nah! Azt hittem velem.
-Veled is. - mosolygott.
-Biztos jól vagy?
-Igen, már semmi bajom.
-Akkor jó. Na gyere! - keltem fel - Aludjunk!
-És veled mi lesz? - jött utánam, miközben körbetekerte maga körül a törülközőt.
-Kibírom reggelig.

-Te Yoongi! - fészkelődött mellettem az ágyban, ahogy nekem háttal feküdt, és átkaroltam.
-Gyorsan mond, mert mindjárt elalszok. - dörmögtem a lehető leghalkabban.
-Biztos kibírod - tolta nekem fenekét - így?
-Ha nem böködöd a seggeddel, akkor igen. - mosolyogtam kicsit, mert valóban nem olyan állapotban voltak odalent a dolgok, mint amilyenben kellett volna lenniük.
-Hát jó. Jó éjt!
-Neked is! - sóhajtottam.
-Yoongiii - suttogott pár perccel később, nekem pedig már nem volt erőm válaszolni, csak hümmögtem egyet, hogy figyelek - Suga lesz a beceneved. Mert olyan kis kedves vagy velem, meg aranyos, meg olyan édesen mosolyogsz. - mivel még mindig nem tudtam válaszolni, annyira hulla voltam, így csak egy hosszabb morgás közben befogtam a kis száját, ezzel rábírva, hogy hallgasson és aludjon.

-Hova mész? - éreztem ahogy kikel mellőlem és résnyire nyitottam szememet.
-Pisilni. Sietek. - kaptam egy puszit, majd hangtalanul próbált kiosonni az ajtón.
Azonnal visszaaludtam, ahogy becsukta maga mögött. Észre se vettem, hogy nem jött vissza, csak amikor egy hatalmas dübörgésre megfordultam és még mindig nem volt ott mellettem. Ránéztem az órámra és láttam, hogy már tíz óra is elmúlt. Nem értettem merre lehet, vagy hogy ki randalírozik a lakásban, ezért felkeltem és egy szál boxerban meg pólóban lecsoszogtam a földszintre. Az ajtót már csak csapódni láttam, majd beszélgetést hallottam a konyhából. Yo és anyám hangja volt, így bementem hozzájuk.
-Jó reggelt kisfiam! Épp rólad beszélgettünk. - mosolygott rám anyám az asztalnál ülve kávéval a kezében.
-Gondoltam. Úristen! - lepődtem meg Yon, hogy arcmaszkot erőszakolt rá anyám - Anya! Mit ettél vele?
-Csak egy arcmaszk Suga. - pislogott Yo és nyelvet öltött.
-Igen. De mindjárt le is kell venni. - nézett édesanyám a falon lógó órára.
-Mióta tart fogságban? - hajoltam füléhez.
-Csak egy órája szorongatom. - válaszolt anyám - Előtte a húgod kínozta. - állt fel és a mosogatóhoz sétált.
-Gyere inkább. - fogtam meg Yo kezét - Feküdjünk vissza.
-És ha nem álmos? Ne kínozd a lustaságoddal, édes fiam!
-Ami azt illeti. Elég későn feküdtünk le. - fordult vissza Yo felé - Köszönöm az arcmaszkot.
-Szívesen. Akkor viszont jó pihenést!
-Köszönjük.
-Kösz anya.
-Neked amúgy ma nincs egyetem?! - kiabált utánunk, miközben már a lépcső felénél jártunk.
-Szabadnapot vettem ki! - vezettem a fürdőbe Yot, ahol azonnal meg is szabadult a kozmetikumoktól - Bocsánat, anyám mániája az ilyesmi.
-Semmi baj. Szeretem ezeket. Viszont én bocsi. Elkaptak mikor kijöttem a mosdóból és nem tudtam menekülni. - törülte meg arcát - Még a hajam is összevissza áll. Nézd meg! - fordult felém.
-Hmm... - néztem végig rajta - Na jó, reggel van! Eddig bírtam. - kaptam el csuklóját és magam után húztam a szobámba.
-Mi?..... Jah... - kuncogott magában.
-Én elmegyek mire felkeltek, úgyhogy sziasztok! - üvöltött fel anyám.
-Oké szia! - csaptam be az ajtót.
-Goromba vagy anyukáddal. - tessékeltem az ágy felé Yot.
-Nem igaz. - löktem le a puha matracra és lekaptam pólómat.
-Na mi az? - harapta be alsó ajkát - Mit álmodtál, hogy pár percig sem bírod ki nélküle?
-Hát csak azt, - hajoltam közel hozzá - hogy valaki pont az előtt szakít félbe, hogy elélveznék. - vigyorogtam és vártam a cuki reakcióját, ami hamar meg is mutatkozott.
-Jó na! - vörösödött el - Nem kaptam levegőt.
-Hát most se fogsz. - fogtam egy kezem be arcát, és vad csókba hívva döntöttem végig az ágyon.


(Folytatjuk a kanos Sugával :D Kicsit hosszabb lesz, mint a Jimin&Iseul, de nem lesz vészes srácok :) )

Suga&Yo 5.rész

-M-M-Mindenki....... lefiuzott téged. - nyeltem hatalmasat, ahogy egyre hevesebben vert szívem.
-Akkor bejött a tervem.
-De....... akkor mért nem akartál velem szemtől szembe találkozni? - támaszkodtam meg mellette kétoldalt, de nem válaszolt csak nagyot sóhajtott - Yo kérlek! El sem hiszed milyen rosszul esik, hogy sosem válaszolsz.

-Én nem akartalak megbántani. Sajnálom. - fogta kezei közé arcomat és szívszorítóan szomorú arcot vágott - Nem akartam bajt belőle. Főleg nem neked.
-Nekem mért lenne bajom belőled? - húztam le maszkját, hogy lássam gyönyörű ajkait.
-Az apám miatt. - ahh Istenem te láááááááány!
-Hülye vagy. - hadartam el, majd nem bírtam tovább. Megcsókoltam...
Nagyon hiányzott már és nem tudtam máshogy kifejezni mennyire örülök neki. Ujjaim a falon támaszkodva lassan ökölbe szorultak, ahogy ő a puha kezeivel csak húzott magához, miközben faltuk egymást. Hamar beengedett nyelvéhez, mintha ez nem is az első lett volna, hogy így egymásnak estünk. Ujjai lassan átvándoroltak a nyakamba, majd teljes testével hozzám simulva csimpaszkodott belém, mire átkaroltam derekát és a lehető legszorosabban tartottam  karjaim közt.
-Mondtam, hogy Hyung meleg! - hallottam meg Jungkook hangját a folyosó végérő, mire lassan elváltam Yotól.
-Hát nem tudom Kook. - ismertem fel Rapmont is és felnéztem rájuk, ahogy közeledtek.
-Jó, hogy jöttök. Ő itt Yo. - biccentettem a jelenleg fülig elpiruló kis szépség felé, akit még mindig nem engedtem el.
-Azt hittem csaj. - vigyorgott Namjoon, ahogy odaértek hozzánk, miközben Yo kuncogott egyet.
-Az Istenit már! - rántottam  le róla a kapucnit és végre eleresztettem, így feléjük tudott fordulni.
-Sziasztok! - hajolt meg azonnal - Chegal Yo vagyok. - közben  követték őt a srácok is.
-Én pedig
-Kim Namjoon. Tudom. - mosolygott, ahogy Rapmon ledöbbent, hogy ismerik.
-Hallod Hyung, félek a csajodtól. - nézett inkább rám.
-Én pedig Jeon Jungkook vagyok.
-De mért mászkáltál ilyen álruhában? - tette fel Namjoon a legjobb kérdést.
-Apám megöl, ha rájön, hogy a kis cukimmal vagyok. Azért.
-És akkor most ezt hogy tervezed megúszni? - folytattam, miközben a fiúk illedelmesen továbbindultak a mosdó felé, Yo pedig felém fordult.
-Elvileg egy barátnőmnél alszok. Apám úgy tudja. De igazából csak megkérdeztem a csajt, hogy beugorhatok-e hozzá, ha nem maradtok sokáig.
-Értem. Szóval nálam alszol. Oks. - bólogattam.
-Nem.
-De. Nem foglak elengedni, ha van rá lehetőségem, hogy veled lehessek. Nem menekülhetsz. - hajoltam közelebb az utolsó mondatom közben Yohoz.
-Igen is. - helyeselt, majd számra tévedtek szemei.
-Na elmegyek vécére. - indultam a srácok után, kicsit szivatva Yot, hogy érezze, milyen szar volt nekem - El ne tűnj, míg végzek!
-N-Nem fogok. Mosdóban leszek. - mutatott a női vécére.
-Oké.

-Szóval Yo. Örülök, hogy végre megismerhettelek. Már értem, mért mondta le Yoongi a kosarat. - vigyorgott Jin.
-Nem maradunk ám sokáig így srácok. - tereltem el a szót róla, mert hirtelen ő lett a középpont.
-Naaaaaaaaa! - nyavajgott Taehyung - Mért?
-Mert nem akarok vele olyan későn mászkálnia városban.
-Elkísérünk. - ajánlotta fel Jimin.
-Nem kell kösz.
-De ne lépjetek már le!
-Jimin, gondolkodj már egy kicsit könyörgöm! - dörzsölgette halántékát Hoseok.
-De most tök hamar lelépnek? Nem ezért jöttünk. - szomorodott el.
-Istenem Jimin, komolyan nem hiszlek el! Szerinted, ha Yo ma este ráér, akkor mért dobbantanak majd korábban? Komolyan, még ő is érti. - mutatott Yora, aki igyekezett elbújni karomban, annyira elpirult.
-Jó na felfogtam. - durcázott be.
-Ehh - legyintett Hoseok és felénk fordult - Majd, ha leesik neki máshogy fog reagálni. De ugye azért egy sörre még maradtok? Az max fél óra. Kereken éjfél lesz és mehettek.
-Jó azt még megvárjuk.
A srácok szépen bemutatkoztak neki, a különböző cikis sztorijaikkal, amiket egymásról meséltek, de sajnos engem sem hagytak ki. Viszont jókat nevetett és csak ekkor jöttem rá, hogy még nem is láttam mosolyogni.
-Akkor mi megyünk is. - álltam fel Yoval.
-Oké. - kelt fel Rapmon, hogy kieresszen minket - Én holnap lehet nem leszek délelőtt.
-Én meg ha nem leszek délelőtt, akkor délután se. Majd beszélünk. Na csá fiúk!
-Sziasztok! - köszöntek el együtt - További kellemes estét! - tette hozzá még Hoseok hatalmas vigyor kíséretében.
Elköszöntünk a pultosoktól is, felmentünk a lépcsőn és kiléptünk az utcára.
-Te nem fázol? - kérdezte Yo félúton - Csak egy póló van rajtad.
-Nem fázok, ne aggódj. Mert te igen?
-Egy kicsit.
-Hát nem tudok semmit sem adni, de sietünk, jó? Mindjárt odaérünk.
Kapkodtuk a lábainkat, nehogy megfázzon.

Hazaérve a lehető leghalkabban osontunk fel a szobámba.
-Kérsz valamit inni vagy enni? - pakoltam ki az asztalra cuccaim.
-Igen, köszönöm.
-Nem tom mi van itthon, de szerzek valamit. - léptem ki az ajtómon.
Elég nehezen jutottam döntésre, hogy mit vigyek fel enni, ám végül két chips mellett tettem le a szavazatom. Reggelig jó lesz. Így egy ásvány kíséretében tértem vissza.
-Értelmes kaja nem nagyon van. - léptem be az ajtómon és becsuktam magam után - De ez jó lesz reggelig. - torpantam meg. - Te mit csinálsz?
-Pizsit keresek. De nadrág nem nagyon lesz nekem szerintem. - kutakodott a szekrényemben, már az én pólómban és egy bugyiban, amit alig takart a felsőm.
-És ezt muszáj így tenni? Mért nem tudtál megvárni?
-Hogy előtted öltözzek át? - fordult felém.
-Hát..... m-m-mondjuk. - mosolyogtam és az asztalomhoz mentem, hogy lerakjam a kajákat, ő pedig végig követett szemeivel.
-Perverz vagy. - fordult vissza a szekrény felé.
-Ezek után? Még szép hogy. - átkaroltam dereket, és ledőltem az ágyra hanyatt fekve, hogy ő pont rajtam landoljon.
-Yoongiiiiii! - dorgált meg és menekülni akart, de egyik kezét szorosan tartottam, így esélye sem volt.
Csukott szemmel mosolyogtam, ahogy fészkelődött egy darabig, majd megunta. Pár pillanatig meg sem mozdult, ahogy mellettem térdelt az ágyon. Aztán egyik kezével bebújt a pólóm alá, mire kinyitottam szemeimet, de nem szóltam semmit. Puha ujjai végigsiklottak hasamon egészen mellkasomig, ahol megállt, megtámaszkodott rajtam és előrehajolt, hogy egy csókkal ajándékozzon meg. Arcára simítottam, hogy véletlenül se meneküljön olyan hamar, csuklóját pedig elengedtem, majd elkezdtem feltűrni rajta felsőjét. Immár szabad kezével megfogta az én felfedező úton járómat, és elvált tőlem.
-Jó...... - simítottam vissza oldalára a pólót - Akkor csak....... feküdj ide.
-Csak........ - vett mély levegőt. Láttam, hogy küzd, mert nagyon zavarban van - Mennyire vékonyak a falak? - na ezen meglepődtem.
-Hát..... ne sikíts! - vigyorogtam, miközben ő egyre jobban elpirult - Vicces, hogy mennyire zavarba tudsz jönni. - simítottam fenekére, miközben kicsit felemeltem fejem, mire sóhajtott egyet, és igyekezett elbújni a pólómba - Imádom ezt. - mosolyogtam - Aranyos vagy. - feküdtem vissza párnámra.
-Te meg szemtelen. - tolta el kezemet és a csípőmre ült.
-Héj! - kaptam el combjait, majd kicsit megemeltem - Óvatosan, hogy hol foglalsz helyet! - szívtam be a levegőt, miközben egy kicsit kényelmesebb pontra irányítottam.
Apró mosoly szökött arcára és felbátorodott. Mindkét kezével feltűrte rajtam pólómat, én pedig levettem, majd azonnal áttértem formás fenekére. Úgy nézett végig rajtam mintha még sohasem látott volna felső nélkül, pedig gyönyörködhetett már bennem egy pár órát legutóbb. Hamar meguntam, hogy csak simogat és kicsit megemelte, így előre dőlt, én pedig birtokba vehettem édes ajkait. Két oldalán felvezettem kezeimet és ennek köszönhetően elég hamar rájöttem, hogy nem lesz sok dolgom a vetkőztetésével, mert csak annyi ruha van rajta amennyit láttam. Megszabadítottam pólójától, de kezeivel takarta magát, aminek egyáltalán nem örültem. Megfogtam csuklóit és rávettem, hogy mutassa meg milyen csodás is valójában minden egyes porcikája.
-Nagyon szép vagy. - puszilgattam csupasz vállát, hogy ne érezze magát kényelmetlenül.
Végigkarmolt oldalamon, amitől megborzongtam és mordultam is egyet. Kész! Ennyi! Most nem tudok lusta férfit játszani!
Hirtelen megfordítottam, hogy én kerüljek fölülre és amíg kulcscsontját csókolgattam, bugyiját kezdtem levenni róla. Bátortalanul, de bele ment, mert egyre hevesebb lettem. Végigsimítottam puha lábain, amelyeket már korábban kiszemeltem magamnak, míg ő egyik kezével beletúrt hajamba, másikat pedig szájára tapasztotta, miközben halkan nyögött egyet. Végre hallottam ezt a fajta hangját is, ami csak még jobban beindított. Saját nadrágomat kezdtem kicsatolni és odahajoltam egyik füléhez.
-Hiányoztál. - pusziltam meg vékony bőrét mögötte - Nyugodtan szólj, ha valamit nem akarsz. - egyenesedtem fel, hogy megszabaduljak farmeromtól és el is hajítottam.
Nem válaszolt, csak végighúzta mind a tíz körmét mellkasomon, amit mozdulatlanul hagytam neki, miközben végig arcát kémleltem. Kellemes érzés futott végig rajtam, ahogy megláttam, hogy szemeivel követi ujjait és még alsó ajkába is beleharap. Boxeromhoz érve bebújtatta ujjait a széle alá és kérdően nézett fel rám, mire csak mosolyogtam. Kíváncsi voltam mit tesz. Nagyot nyelt zavarában, majd lassan kezdte lehúzni, de nem vártam már meg, hogy ezután mi lesz. Megtámaszkodtam mellette és újabb csókot loptam tőle. Segítettem neki lehámozni magamról az alsómat, majd előrebillentettem csípőmet, amit mindketten hatalmas sóhajjal nyugtáztunk. Hátamba karmolt, miközben fejét hátravetette levegő után kapkodva. Iszonyatosan szenvedtem fölötte, de muszáj volt megfelelően felizgatnom, különben egyikünk sem élvezte volna a dolgot. Ezért kicsit lejjebb csúsztam és formás melleit kezdtem nyalogatni, mire újabb nyögések hagyták el torkát. Percekig játszottam hol az egyik, hol a másik mellbimbójával, és ő egyre többször hallatta hangját, mialatt kezei egy pillanatra sem pihentek. Végigsimítottam lábai közt, majd egy ujjal kezdtem kényeztetni. Egy hangosabb nyögés hagyta el torkát, mire azonnal megálltam és felnéztem rá.
-Csssssss. - intettem csendre, amire válaszul azt kaptam, hogy fejemre ütött, majd arcát kezeibe temette - Inkább hagyjuk is ezt. Úgysem bírom már. - tápászkodtam fel, de elkapta a karomat.
-Ha azért mész akkor....... nem kell. - pislogtam, mert.....  mért ne kellene? Nem akarok kis Yoongit még - Ahh! - szorította össze szemeit - Tabletta.
-Ohh..... - lepődtem meg. Akkor.... ez igazán feledhetetlen este lesz.
Nem is várakoztattam meg, mert én sem bírtam már. Átkaroltam dereka alatt, enyhén megemeltem és lassan nyomultam be, miközben nagyokat sóhajtozott. Igyekezte visszafogni hangját, de nem nagyon ment, így inkább birtokba vettem ajkait, hogy segítsek neki. Lassan kezdtem mozogni, miközben hajamba túrt és szabad kezembe kapaszkodott. Mindketten levegő után kapkodtunk, ezért kénytelen voltam elereszteni nyelvét.
-Ahhh..... Yoongihhhhhh. - nyögdécselt édes hangján.
Másik kezemmel is dereka alá nyúltam, majd óvatosan, hogy ki ne csússzak, felültem vele. Egyből nyakamba kapaszkodott, én pedig fenekét fogva irányítottam. Ajkait összeszorította, de így is hallottam, hogy mennyire élvezi. Kihasználtam az időnket és különböző szögekben hatoltam be, minden egyes alkalommal. Hatalmas sóhajok között remegett meg újra és újra kezeim között, amitől én is fel-fel mordultam, miközben egyre erősebben markoltam fenekébe. Szerettem volna látni teljes egészében mozgását, ezért most én kerültem alulra ő pedig lovagló ülésben folytatta, már teljesen szabadon, kedve szerint azt, amit elkezdtünk. Nem is törődött vele, hogy gyönyörködöm egész testében, csak megtámaszkodott rajtam és ütemesen mozgott. Nem tudom, hogy csinálta, de egyik alkalommal úgy ereszkedett vissza kőkemény férfiasságomra, amitől hajamat kezdtem tépni.
-Úristen Yohh! - sóhajtottam és igyekeztem mély levegőket venni, nehogy még előtte élvezzek el, de ő inkább ellenem dolgozott. Lassabb tempóra váltott, és legközelebb már apró izmait is összeszorította, úgy ismételte meg a mozdulatsort - Megőrülök. - tartottam vissza levegőmet, miközben combjaiba markoltam és szemeibe néztem.
De ő csak tovább kínzott. Úgy kezdte mozgatni csípőjét, hogy minden egyes lakalommal a lehető legmélyebbre érjek benne. Egyre gyorsabb lett, kezeim pedig remegni kezdtek a felgyülemlett élvezettől. Igyekezte visszafogni hangját az ezernyi sóhaj között, ahogy egyre közelebb került ő is a csúcshoz.
-Nem bírom..... Yoongihhh..... hahhh. - nyíltak szét ajkai, miközben belém karmolt.
-Yohh..... imádlakhh. - tért át mindkét kezem fenekére.
Felültem és azonnal ajkai után kaptam, még épp időben, így orgazmusának hangjait el tudtam nyelni. Összefonta karjait nyakam körül, miközben egyre jobban rám szorított. Felmordultam, ahogy én sem bírtam már és elélveztem. Lassan folytatta mozgását, majd megállt, mialatt még mindig csókolóztunk, bár már jóval visszafogottabban. Remegett ölemben ülve, én pedig magamhoz szorítottam.
-Yoongihh...... - vált el tőlem és továbbra is lihegve kezdte hajamat birizgálni - Zuhanyoznunk kéne.
-Jóhh. - nyeltem egyet - Persze. Csak még egy kicsit maradjunk így. Nem bírok betelni veled. - ettől persze újra zavarba jött, mert kezdett már magához térni - Még mindig aranyos, mikor pirulsz. - vigyorogtam.


(Eeeeeeeej :D Folytatjuk :D )

Suga&Yo 4.rész

-Igen, de a szám adatok neked nem mondanak semmit.
-Mi több, nem is érdekelnek. - terültem el a padon.
-Na csendet kérek fiatalemberek! - szólt a proff és mi elhallgattunk.
Hurrá! Kezdődik az év legunalmasabb órája. Már most elalszok, pedig még csak két perce beszél.

-Suga! - bökött oldalba sokadszorra is Rapmon.
-Ébren vagyok. - egyenesedtem fel a padról és hátradőltem a székben.
-Látom. - húzta száját, miközben folytatta a jegyzetelést.
Még szenvedtünk ott két órát, ami alatt engem ezerszer keltett fel Rapmon, míg nem végre eltelt az idő, és befejezte az órát a professzor.
-Jössz a pályára? A srácok most ráérnek és Jiminben túlteng az energia, úgyhogy kint lesznek. - pakolta el cuccait Namjoon.
-Ááááá. Nem hiszem. Álmos vagyok. Szerintem hazamegyek és kidőlök. - tápászkodtam fel egy nyújtózkodás kíséretében.
-Na! - állt meg hirtelen és engem bámult.
- Mi va'? - néztem rá kérdően .
-A kosarazást sosem szoktad lemondani. Ennyire kikészít, hogy Yo nem ér rád?
-Csak fáradt vagyok. Ráadásul tudod múltkor milyen meccset nyomtam. Hagyjál ezzel! - húztam a számat és felvettem táskámat, mire ő folytatta a pakolást.
-Jah igen. Lusta vagy. - indultunk meg a kijárat felé - De tuti nem jössz? Jin már hiányolt múltkor is.
-Akkor dolgoztam, most meg fáradt vagyok. Majd máskor, jó?
-Hát jó. De szomorú lesz, hogy nincs kivel beszélgetni az őrült fiatalokról. - vigyorgott - Nekem viszont még fel kell ugranom a dékánhoz. - léptünk ki a teremajtón.
-Oké. Akkor holnap reggel. Szia! - intettem és hazaindultam.
-Csá! - nyomkodta a telefonját.

-Ki az?! - kérdezte húgom az emeletről, mert most nem üvöltöttem el maga, hogy hazaértem.
-Csak én. - jegyeztem meg halkan, de így is meghallott.
-Yoongiiiiiiiiiii! - állt meg a lépcső tetején vigyorogva - Mi a baj? - váltott azonnal komolyra, de nem jött le hozzám, szerencsére.
-Csak hosszú napom volt és fáradt vagyok. Tanultál? - kérdeztem, majd a konyhába indultam.
-Még most is. Nem zavarlak akkor. Pihend ki magad. Yo meg biztos imád. - ment vissza szobájába.
Jah..... biztos. Tudom, hogy a húgom levette mi bajom van és az, hogy hazudtam neki, csak azt jelezte, hogy nem akarok erről beszélni, így legalább békén hagyott.
Szereztem egy tábla csokoládét az egyik szekrényből, magamhoz vettem egy üveg vizet, majd felindultam a szobámba. Megváltás volt beülni a világ legkényelmesebb fotelébe, aztán csak bambultam magam elé. Érdekes mennyire tud hiányozni Yo, pedig alig találkoztunk.
Ahogy azon gondolkoztam mi bajom és mért, rezgett a telefonom a zsebemben. Lassan előhúztam a nálam okosabb mobilom és láttam, hogy Yo írt. Mióta beültem arra a rém unalmas szarra, nem beszéltünk, mert elvileg figyeltem, gyakorlatilag meg aludtam. Így nagyon örültem az üzenetének, ami megint csak egy kép volt. Feküdt valahol és az arca csupa festék volt. Annyit írt mellé, hogy beadandót csinált egész délután és most végzett. Aranyosan festett mint mindig, így nem tudtam válasz nélkül hagyni a dolgot. Ezért küldtem neki egy selfiet a tábla csokival a számban, mire visszaírta, hogy édes vagyok. Ekkor megint felhoztam, hogy ráér-e másnap, ha már ilyen cukinak tart, de azt mondta nem. Szóval megint szar kedvem lett, és mivel ha az van alszok, ezért elköszöntem, gyorsan lezuhanyoztam, végül pedig bedőltem az ágyamba.
-Hülye nők - dörmögtem a párnámba - se veletek, se nélkületek.
Már épp elaludtam volna amikor kopogtak az ajtómon.
-Jól vagy kisfiam? - állt meg az ajtóban anyám. Megszólalni már nem nagyon tudtam, csak mordultam egyet, meg legyintettem - Rendben. Jó éjszakát. - hagyott végül magamra..

Hahh! Túl korán van! Hiába feküdtem le előbb, ugyan olyan fáradt vagyok, ha nem fáradtabb, mint minden reggel.
Nagy nehezen feltápászkodtam ágyamból, elvégeztem a reggeli dolgaim, majd bevonszoltam magam az egyetemre, ahol Namjoon már várt rám.
-Ma se nézel ki jobban. - jegyezte meg, ahogy leültem mellé.
-Nem is érzem jobban magam.
-Yo?
-Este beszéltünk, de ma is beülök veled az órára.
-Na jó. Te beteg vagy. Így tényleg kénytelen leszek elráncigálni téged egy buliba. Ma úgyis inni akarnak a srácok, mert nincs holnap délelőtt órájuk. Én mondtam nekik, hogy nem akarsz majd menni, de így nem érdekel mit akarsz. Jössz és kész.
-Hát azt meglátjuk. - kapcsoltam be laptopomat.
-Rád uszítsam Hjonat?
-Utálom, hogy jóban vagy a húgommal. - forgattam szemeimet - Jóhh, elmegyek.
-Na ez a beszéd.
Mivel így rohadt sokáig kell majd ébren lennem, ráadásul aludni sem fogok tudni utána és alapból fáradt vagyok, ezért szerintem az egész napot átalszom. Persze csak azután, hogy az értelmes előadásokon figyeltem.
Gondolatmenetemet a proff beszólása szakította félbe, aki egy késő diákot dorgált éppen. Bár még nem kezdtünk, de ez a tanár folyton meg szidta azokat, akik öt perccel az előadás előtt értek csak be. Pedig még időben voltak bőven.
-Remélem legközelebb időben toppan majd be. - jegyezte meg utoljára hangosan, ahogy szegény srác kapkodva rohant el mellettünk. Ugyan az volt akire tegnap rácsuktam az ajtót, és megint tetőtől talpig be volt öltözve.
-Mi lenne, ha nem ilyen látványosan bámulnád szegény srácot? Még a végén tényleg lebuziznak.
-Csak figyeltem az eseményeket. - fordultam vissza, miután végignéztem, ahogy a leghátsó sorban  letelepszik - Tényleg nem láttam még itt soha. Ezen az órán sem. - erre Rapmon is megfordult és megnézte magának.
-Én se. De mint mondtam, sokan járnak ide.
-Csendet, vagy kivágom magukat!
-Elnézést! - kért bocsánatot helyettem is Namjoon és elkezdődött az óra.
Unalmasan telt az egész nap. Még a kedvenc előadásomon is volt egy-két alkalom, amikor azt hittem leragad a szemem. A nap második feléről meg ne is beszéljünk. Az egész órát átaludtam. Elfoglaltuk a mellettünk lévő plusz három széket, és azon elterülve szunyókáltam, míg Hyung nagyban figyelt. Majd a legvégén felkeltett azzal, hogy hozzám vágott egy ceruzát.
-Keljél! Végeztünk. - pötyögött még a laptopján.
-Király. - ásítottam és felültem arccal felé - Milyen volt?
-Szokásos. Csak egy pill és mehetünk.
-Oké. - néztem szét az előadóban álmos szemeimmel. Az ismeretlen srácot azonnal kiszúrtam, a terem leghátuljában és rajtunk kívül ő volt az egyetlen, aki még nem szedelőzködött. Valamit csinált ugyan, de nem jöttem rá mit.
-Kilenckor találkozunk amúgy a többiekkel, a ZAK-ban.
-Ok. Majd igyekszek nem elkésni. - fordultam lassan vissza Namjoon felé.
-Szuper. Na! - csukta le laptopját - Mehetünk is.
Összeszedte cuccait, én is felkaptam táskámat, és hazaindultunk. A suli előtt még beszélgettünk egy sort, hogy mégis hogy készüljek, meddig akarnak maradni, mikor az ismeretlen új diák elszelelt mellettünk. Kíváncsi voltam ki az, viszont lusta is utána eredni, így hagytam elmenni.
Szokásos csigatempómban csoszogtam hazafelé, amikor kiszúrtam, hogy a srác jön utánam. Nem tudtam, hogy arrafelé lakik, amerre én. Gondoltam  majd az utolsó zebránál, amikor megáll mellettem megkérdezem, hogy mióta lakik erre felé, de ott már nem volt a közelben.
Hazaérve közöltem a húgommal, hogy ha majd anyám betoppana, mit mondjon neki, majd lezuhanyoztam, felöltöztem, zsebre vágtam a legfontosabb dolgaim (pénztárca, telefon, kulcs), és elindultam Namjoonhoz. Írtam neki, hogy inkább beugrok hozzá és menjünk együtt, mert ha otthon leülök míg várok, tuti elalszok. Persze belement, csak menjek velük inni.

-Yo írt már? - kérdezte miközben felkapott egy trikót.
-Nem. - válaszoltam, miközben az ágyán feküdtem és a plafont vizslattam.
-Hmm..... biztos sok a dolga.
-Lehet..... nem tom.
-Anya! Hol a fekete hosszú ujjú pólóm?? - üvöltött ki a szobája nyitott ajtaján, miközben a szekrényében kutakodott.
-Itt van a szárítón! Kivasaljam?
-Nem fontos!
-Azért kivasalom!
-Oké, köszi! De siess kérlek! Kérsz enni valamit? - fordult felém és kicsit visszavett a hangjából - Ne éhgyomorra igyál.
-Akkor valamivel megdobhatsz. - könyököltem fel.

-Hallod egész jól nézünk ki. - állt meg a bejárati tükrük előtt, és én is megnéztem miről beszél.

-Jah. Nem is rossz. - dugtam zsebre kezeimet - Mehetnénk már? Napszemüveg meg minek kell sötétben?
-Úúú, ma becsajozok! -nézet meg magát még utoljára a tükörben - Amúgy meg azért, mert így teljes az összeállításom. - folytatta útját, és hangos köszönés kíséretében kiléptünk az ajtón. sose értettem ezt a divatmániáját.
Útközben találkoztunk Hoseokkal és Jinnel, mert ők is közel laknak egymáshoz, ráadásul ugyan azon az úton kell menniük mint nekünk. Jin azonnal letámadott, hogy már kezdte egyedül érezni magát a hiperaktív társaság közepén, de most, hogy végre itt vagyok, már sokkal jobb.

-Na első körre a vendégeim vagytok.
-Taehyuuuung! - üdvözöltük egy emberként utolsó tagját is csapatunknak, aki azonnal hozott hét darab soujot.
-Te kis alkesz. - csúszott arrébb Jungkook, hogy legyen helye.
-Helló haver! Na fáj még a vállad a tegnapitól? - vigyorgott.
-Ne is mond te állat. Többet nem leszek ellened.
-Mért mi történt? - érdeklődtem - Lemaradtam.
-Hát igen. Aki nem jön kosarazni lemarad. - jegyezte meg Jimin.
Jókat nevetgéltünk a sztorin, hogy Jungkook beállt Taetae elé, aki azonban ügyet sem vetve rohant át rajta, mire a kis Kook a földön kötött ki. Na meg persze a többi sztorizgatáson is, ami az este folyamán ment. Mikor egyszer felálltam pár sörért, kiszúrtam az egyetemes ismeretlen kis srácot a kocsmában, aki a pultosokkal beszélgetett, napszemüvegben és maszkban. Minek azok neki idebent? Viszont sajnos nem tudtam odamenni hozzá azonnal, hogy tudjak vele beszélni, és legközelebb mikor kerestem már nem találtam a helyén. Az este folyamán a kocsma különböző pontjain szúrtam ki, de mire le tudtam volna szólítani, mindig felszívódott, ám egyszer észrevettem, hogy a mosdók felé veszi az irányt.
-Elrohanok hugyozni. - pattantam fel és utána eredtem - Hé srác! - szóltam, ahogy a mosdók folyosójára értem, de rám sem hederített csak kapkodni kezdte a lábát - Hozzád beszélek, állj már meg! -kapcsoltam magasabb fokozatra és pár lépés múlva utol is értem a hosszú folyosón, ami a mosdókhoz vezetett. Elkaptam vállát és a falnak löktem - Ki vagy te? Nem akarlak bántani csak beszélgetni.
-Öhm, khm - krákogott - B-B-Bae vagyok. - torzította el a hangját.
-Ne kamuzz! És ne beszélj ilyen hülye hangon! Napszemüveg meg minek kell estére?! - kaptam le az arcáról.
-Ne! - kapott utánam és meghallottam igazi hangját. Szabad kezemmel elkaptam arcát, maj az immár fedetlen szemeibe néztem.
-M-M-Mindenki....... lefiuzott téged. - nyeltem hatalmasat, ahogy egyre hevesebben vert szívem.
-Akkor bejött a tervem.
-De....... akkor mért nem akartál velem szemtől szembe találkozni? - támaszkodtam meg mellette kétoldalt, de nem válaszolt csak nagyot sóhajtott - Yo kérlek! El sem hiszed milyen rosszul esik, hogy sosem válaszolsz.


(Folytatjuk :DDDD Remélhetőleg 18+-al, de nem tudom mikor. Lehet csak egy hét múlva.)

Suga&Yo 3.rész

-Igen. Juppiiiii! Ma vásárolunk! - ujjongott, bár nem nagyon fejezte ki ezt mozgása, inkább csak hangjából vettem le és szavaiból. Én viszont csak mosolyogtam magamban.
Nem kéne, hogy ennyire felvidítson mikor boldog, de..... nem tudok ellene mit tenni. Főleg azután, hogy azokat a jegyzeteket elolvasgattam. Vajon a többi miről szól? Na majd amíg próbál, addig megnézem.

-Hah! Jól laktam. - sóhajtott - Nem bírom. Nem kéred? - nyújtotta oda nekem a maradékot.
-Én se bírom megenni. Mondjuk én a tiédnek a felét már betoltam ez előtt. Hogy tudsz ilyen keveset enni és így jól lakni?
-Kevéssel elvagyok. Viszont akkor kidobom. - állt fel.
-Itt az enyém is. - nyújtottam neki, nehogy fel kelljen állnom.
-De közben gyere!
-Nem jó, ha itt megvárlak? - néztem rá nagy szemekkel.
-Nem! Gyere be velem. Naaaa! Kis cukika!
-Ez elég hülyén hangzott. - ráncoltam szemöldököm - Ez nem tetszik, ne használd.
-Jó, de csak ha bejössz velem vásárolgatni.
-Ahhh. Rendben megyek. - tápászkodtam fel és besétáltunk.
Köszöntünk a biztonsági őrnek, aki ránk sem hederített természetesen, majd azonnal a táskák felé vettük az irányt, miközben széket kerestem magamnak.
-Édi, azt nézd! - állított meg és rámutatott valamire, de én egyenesen ránéztem.
-Ez se tetszik. Muszáj becézni?
-Igen, de azt nézd már! - indult is meg azonnal - Imádom az ilyen szoknyákat.
-Ez mondjuk érdekes. Igaz csak második napja találkozunk, de eddig mindig nadrágban voltál.
-Igen mert....... - nézegette a ruhát - Csak különleges emberek tiszteletére veszek fel szoknyát. De ezt most felpróbálom. - keresett egyet a méretében.
-Addig én leülök. - nézelődtem tovább.
De gyere már el a próbafülkéig! - vett le egy szoknyát és odalépett hozzám, majd megfogta kezem - Ott van szék, vagy mi, a pasiknak. - ráncigált a megfelelő irányba.

-Tádáááááá! - rántotta félre a függönyt, én pedig felnéztem a Namjonnal folytatott beszélgetésemből telefonomról - Na milyen? - fordult vissza a tükör felé - Szerintem tök szexi vagyok.
Hát hirtelen nem igazán tudtam mit is mondhatnék. A vér máshová áramlott a látvány hatására, szóval csak ledermedve bámultam, mint valami kanos állat, ami mondjuk kicsit igaz is volt.
-Nem tetszik? - fordult vissza hatalmas bociszemekkel.
-Mi? Hogy ne tetszene? - pislogtam, miközben igyekeztem szemeibe nézni.
-Akkor jó. - mosolygott - Ezt meg is veszem. - húzta vissza a függönyt, gondolom azért, hogy visszaöltözzön.
Basszus! Most már nem állhatok fel innen egy darabig még akkor sem, ha én szeretnék valami csoda folytán. Na jó! Ez a látvány most sokkolt, és ezt meg kell osztanom valakivel. Namjoooon! Most remek délutánod lesz szenvedésem okán.
-Na ezt fog meg! - vágta hozzám a szoknyát - Meg a cuccaimra is vigyázz míg körbenézek!
-Ne aggódj! Nem megyek sehova. - mert szemet szúrnék mindenkinek, szó szerint. De persze ezt már nem mondtam ki hangosan.
Ő azonnal el is tűnt, mire én rátértem a lényegre, míg Rapmon  nyomoromon nevetett. Gyorsan előkotortam jegyzeteit, amiket rólam készített és olvasgatni kezdtem. Szinte mindegyiken volt valami olyan megjegyzés, amit már végképp sehogy sem tudott volna kimagyarázni. A kezemnek egy külön lap volt szentelve, mindkét oldalán tömve rajzokkal, mit mondjuk nem tudom hogy csinált, mert nem igazán látta ennyire közelről még soha. De persze ahhoz is voltak írva olyan apróságok például, mint a "grrr" vagy a "megzabálom" kis aranyos smilekkal. Nagyon belemerültem a vázlataiba, amik egytől egyig azt taglalták, hogy milyen jól nézek ki és milyen jól mozgok. Jó ez kicsit egoista kijelentés volt, de ez az igazság.
-Óóóó rengeteg mindent találtam és még ha.... te megnézted a rajzaim? - torpant meg a fülke előtt, mire én felpillantottam rá az egyikről.
-Őőőőhmmm. Nem? - húztam mosolyra a számat - Szerinted?
-Add azt ide! - kapta ki kezemből az utolsó papírt, miután ledobta a ruhákat a fülkében álló székre - Hogy lehetsz ilyen tahó?
-Csak kíváncsi voltam, hogy mégis mit rajzoltál eddig rólam. - hajoltam oda füléhez, ahogy mellettem guggolt, miközben pakolt - Nem csak a pályán vagyok ám olyan fürge. - vissza kellett adnom azt, amit azzal a szoknyával művelt.
-Perverz disznó. - suttogta miközben láthatóan fülig elvörösödött.
Hát persze ez után, a kis esetünk után, mondanom sem kell, hogy jó hangulatban telt vásárlás. Én csak vigyorogtam, néha-néha eleresztve egy-egy perverz poént, amire csak elvörösödött és pár percig rám se hederített. Majd ahogy eldöntötte hosszú vívódás után, hogy mit vesz meg és mit nem, végre hazaindulhattunk.
-Jönnek érted? - kérdeztem, ahogy a pláza kijárata felé sétáltunk.
-Nem hiszem. Hova raktam a telefonom? - kutakodott táskájában.
-Megint egyedül akarsz hazamenni? - álltam meg nem sokkal a fotocellás ajtó előtt - Ezt nem gondolhatod komolyan pont a tegnapi után így, hogy ennyi cuccod van?
-Pedig muszáj lesz. Na meg van. Ezt zsebre is rakom. - tette el telefonját.
-Ez nagyon nem jó ötlet.
-Nem lesz baj. - legyintett.
-Ja, ahha. Nem akarsz inkább hozzám jönni? Az közelebb van. - mondtam neki, miközben nyílt az ajtó és lassan léptünk az előtérbe.
-Hááááááááát. - nyílt a második pár ajtó is, és észrevettük a hatalmas vihart, ami így estére jelent meg - Lehet átugrok.
-Ez szép lesz. - torpantunk meg - Azért annyira közel nem lakok, hogy ne ázzunk el.
-De talán a táskám alja még száraz marad.
-És a rajzaid? - néztem oldalra rá.
-Igyekszek nem eláztatni. Betekerem a vett cuccokba a tartót. - húzódott kicsit félre, miközben lepakolt a földre és úgy tett, ahogy mondta.
Segítettem neki, plusz az én reggel felkapott pulcsimat is odaadtam, amit eddig táskámban rejtegetem.
-Bár nem szeretnék elázni, de maradni még kevesebb kedvem van. - készültem fel a hideg cseppekre, mielőtt kiléptünk volna.
-De ugye futni fogunk lustaság?
-Muszáj lesz. Na gyere!

-Megjöttünk! - üvöltök a lakásba, amint beléptünk az előszobába csurom vizesen.
-Yoongiiiiiiiiiii! - hallottam húgom hangját a konyhából, meg azt is, ahogy megindult felénk, de amikor kiszúrta Yot, aki időközben pánikolva csomagolta kis rajzait, megtorpant - Óóóóóó! - vigyorgott, mire hatalmasat sóhajtottam. Éreztem mi jön - Sziaaaaaa! - köszönt neki és meg is hajolt.
-Szia! - gyorsan fel állt és bemutatkozott, majd azonnal folytatta rajzai ellenőrzését.
-Tudsz adni neki valami száraz ruhát? - kérdeztem húgomat.
-Ő magasabb nálam. Nem lesz semmim neki.
-Nem is kell. - utasította vissza, miután megkönnyebbült a száraz rajzokat látva - Apám hamarosan itt van. Most írt smst.
-Ohh oké. Addig kérsz valamit? - kérdeztem.
-Max egy törülközőt. - mosolygott.
-Jahj tényleg. El is felejtettem. Máris hozom. - rohantam fel a lépcsőn, miután megszabadultam cipőmtől.
-Tessék! - értem vissza, de anyám már elkezdte faggat.
-Művészetire járok. Ha minden jól megy grafikus leszek. Köszönöm. - vette el a törcsit és megtörülte haját.
-Óóó, akkor rokon lelkek vagytok az én Yoongimmal. - kócolta össze még jobban hajamat.
-Odaég a vacsora anya. - néztem rá szúrósan.
-Hát persze. - indultak vissza húgommal a konyhába elég lomhán.
-Kedves anyukád van.
-Egy "földre szállt angyal", ahogy apám mondaná. - vettem le vizes pólómat - Biztos nem kérsz valami száraz ruhát?
-Hát maximum egy pólót. Idegesít a vizes felsőm.
Szereztem neki egy pulcsit inkább, majd mikor megcsörrent a telefonja, hogy az apja megérkezett, elhagytuk a fürdőt, félig száraz hajjal.
-Jaj! Sziasztok! - ért haza apám, pont mikor nyitottam volna az ajtót.
-Szia apa! - vettem el kezéből az ernyőt és az alatt tuszkoltam ki Yot.
-Ő ki? - mosolygott.
-Yo, de már megy is. Mindjárt jövök.
-Rendben-rendben. Szia Yo!
-Viszlát! - tessékeltem még jobban kifelé, majd ahogy csapódott az ajtó, hallottam húgom üdvözlését apám felé.
-Jó estét! - hajoltam le, hogy köszönjek, mikor Yo beült az autóba, de az apja csak intett, mert telefonált - Szép álmokat majd! - mondtam Yonak halkan.
-Neked is. Majd majd majd facebookon beszélünk. - mosolygott - Sziaaaa! - csukta be az ajtót.

A házba visszaérve örültem, hogy végre levehettem vizes nadrágomat is, amikor apám újra megjelent.
-Szóval Yo, hmm?
-Jaj apa, ne kezd te is. - sóhajtottam.
-Anyád küldött, amúgy tévézni megyek. Hajrá fiam! - veregette meg vállam, miközben elment mellettem.
-Köszi.

Nehezen tudtam csak elaludni aznap este, de nem a vihar miatt. Yo járt a fejemben, meg azok a hülye ruhák. Még jó, hogy Rapmon küldött olyan undorító nőkről képet, hogy fel tudjak kelni arról a nyavajás székről. De Yo..... hah elég csak rágondolnom. Na így felettébb nehéz lesz elaludni, pedig korán kelek.

Másnap délelőtt megint végig Yoról beszéltem Rapmonnak, aki már csak bólogatott, miközben kockult a mobilján. Jó! Lehet kicsit túlzásba estem, így igyekeztem visszafogni magam az utolsó órában. Csak...  nem nagyon sikerült.
-Két hét múlva szombaton vizsga. Addig beülsz egyszer, vagy nem tervezted? - kérdezte, ahogy az egyetem kijárata felé sétáltunk.
-Nem terveztem. Báááár. Szerinted kéne? - néztem rá.
-Legalább egyre. Hogy fogalmad legyen róla, miből írsz. - léptünk ki az egyetem épületéből.
-Rendben, akkor megfogadom majd tanácsod. A C tömbben lesz órád, nem? - álltunk meg a lépcső alján.
-Igen. Szóval csá!
-Pá! - indultam meg a kosárlabda pálya felé.
Yo még nem volt ott és a terep is szabadon állt. Kértem egy labdát a tesi termesektől, mert az enyémet most nem akartam cipelni, és azzal kezdtem dobálgatni. Ám hiába mentem ki aznap, mert Yo nem jött. Csak egy üzenetet kaptam tőle facebookon, ahol egyébként nem tudom, hogy talált meg, hogy nem tud jönni. Így viszont hamar meguntam a kosarazást, és még világos volt amikor hazaértem. Senki nem volt otthon, aminek nagyon örültem, mert a "Na mi van a csajjal?" kérdés legalább elmaradt. Meg ha már volt időm, leültem tanulni, amit szökő évente egyszer szoktam. Persze nem vittem túlzásba, csak gyorsan átfutottam jegyzeteimet, majd azonnal leültem szövegeket írni. De mikor fürdés után átolvastam, fogtam a fejem. Ilyen nyálasakat még életemben nem írtam. Úristen! Na jó!
Bevágtam mindet egy fiókba inkább, és lementem a többiekhez vacsorázni. Természetesen a "Mi van Chegal Yoval" kérdések nem maradtak el, de mivel húgom feltűnően ráért, ezért inkább felvetettem a "Vizsgáid lesznek nem?" ütőkártyámat, mire hál'istennek elterelődött rólam a szó, én pedig igyekeztem, hogy még az előtt eltűnjek, mielőtt vele végeznek, ami sikerült is.
Elterültem ágyamban, majd unalmamban ráírtam Yora. Szinte azonnal válaszolt és a rengeteg mosolygós fejből azt vettem le, hogy jó kedve van. Megkérdeztem, hogy mért nem ért rá aznap, de nem igazán adott egyenes választ. Aztán érdekelt az is, hogy másnap találkozunk-e, de ezt is kikerülte.Nem akartam faggatni, mert ő dolga, hogy mit mond el és mit nem, meg aztán lusta is voltam hozzá. Inkább elköszöntem tőle és aludtam tudva, hogy egy ritka szar nap vár rám, mert így beülök órára Rapmonnal.

-Mi van Hyung? Nagyon csendben vagy. - jegyezte meg Namjoon a nap felénél, ahogy a menzán ebédeltünk.
-Semmi különös. Élvezd a csendet! - vigyorogtam.
-Yo?
-Jah. Reggel kaptam tőle ébresztő képet
-Óóóóóóó - szakított félbe.
-De nem olyat. Hah! Fárasztó vagy. Csak sima selfiet. Azóta is beszélgetünk, de amikor felhozom, hogy mikor jön megint a pályára, vagy mikor futunk össze, eltereli a témát.
-Biztos ő csak barátként szeret.
-Nem vagyok friend zone-os! - néztem rá mérgesen - ÉS akkor meg mért ő írna folyton?
-Mert élvezi a társaságod. - állt fel üres tálcájával, én meg követtem.
-Te? Mért jössz velem? - kérdezte félúton a terem felé.
-Nincs jobb dolgom, és azt mondtad egy órára üljek be.
-Jó ez igaz, de nem gondoltam , hogy egyből másnap megfogadod a tanácsomat. Mert.... mindig utolsó pillanatra hagyod. - ráncolta szemöldökét, ahogy beléptünk a hatalmas előadóba.
-Hát most nem. Örülj neki. Jaj bocsi! - csuktam rá véletlen valakire az ajtót, aki mögöttem jött - Nem láttalak.
-Semmi. - suhant el mellettem, de nem láttam az arcát, mert kapucnis pulcsit és hatalmas napszemüveget viselt.
-Az a csaj aztán tényleg megbabonázott, ha már beülsz erre az órára. - folytatta Rapmon miközben végignéztem, ahogy elszalad a kis áldozatom a leghátsó sorba - Figyelsz te egyáltalán? Mi van már pasikra hajtasz?
-Mi? - néztem rá haragosan - Te mekkora pöcs vagy! - sétáltam helyünkhöz, miközben morogtam magamban.
-Hát úgy nézted szegény srácot, mint valami kiéhezett kutya.
-Ez aztán gyönyörű hasonlat. - ültünk le és kezdtünk kipakolni - Csak még sosem láttam itt.
-Te be se jársz az óráid felére. Nyilván nem ismered az évfolyamtársaidat sem. Amúgy meg, tudod te hány ezer diák jár ide?
-Nem, de te biztos.
-Igen, de a szám adatok neked nem mondanak semmit.
-Mi több, nem is érdekelnek. - terültem el a padon.
-Na csendet kérek fiatalemberek! - szólt a proff és mi elhallgattunk.
Hurrá! Kezdődik az év legunalmasabb órája. Már most elalszok, pedig még csak két perce beszél.


(Folytatjuk :D )

Suga&Yo 2.rész

-Csak Yo. Vagyis Chegal Yo. Egy szótag.
-Ohh értem. Én Min Yoongi vagyok. Két szótag. - vigyorogtam - Na menjünk! Én is haza akarok érni egyszer. - fogtam meg újra kezét, de ezúttal sokkal lágyabban, és már ő is jött magától. Végre, nem kellett húznom.

-Itt laktok? - néztem fel a családi házra, ami előtt megálltunk.
-Igen. - sóhajtott - De...... kicsit nagy nekem. Mindegy is. Köszönöm, hogy elkísértél. Most már haza mehetsz. - hajolt meg - Nem lesz bajom.
-Szívesen. Végül jobb, hogy eljöttem veled, igaz? - mosolyogtam rá.
-Bár lehet, hogy ha később jövök nem futok beléjük. - indult befelé a járdán az ajtóhoz, és meghallottam a kutyájukat ugatni az ajtó mögül.
-Lehet, ha. Ezt már sose tudjuk meg. Jó éjszakát!
-Neked is! - ahogy elköszönt és az ajtóhoz lépett, dudálást hallottunk. A közeledő autó felé tekintettem, és az megállt a ház előtt.
-Jó estét fiatalok! - szállt ki belőle egy öltönyös, idősebb férfi, aki valószínűleg Yo apja volt.
-Jó estét uram! - hajoltam meg - Min Yoongi vagyok.
-Én pedig Chegal Chul.
-Akkor jellemző a családra az egy szótag. - mosolyodtam el.
-Igen. Ezek szerint ismered a drága lányom. - nézett Yora aki időközben visszajött mellém, bár alig vettem észre.
-Igen apa. Hazakísért. Segítsek bevinni a táskád? Sok iratod van? - ment a kocsihoz.
-Inkább szálljatok be! Aki este hazakíséri a lányom, az megérdemli, hogy hazavigyük. - ült vissza az autóba.
-Szuper, nem kell sétálni!
-Te aztán lusta vagy! - szólalt meg Yo, ahogy mellé értem - De óvatosan!
-Ezt mire érted? - ráncoltam szemöldököm, miközben kinyitottam a hátsóajtót.
-Semmi. - legyintett és beszállt.

-És milyen volt a napod kicsim? - kérdezte Yo-t az apja.
-Jó volt. Elkezdtem az évzáró munkámat.
-Sikerült találni végre modellt?
-Igen. Itt ül mögöttem.
-Ohh. Yoongi! És te ebbe beleegyeztél? - vigyorgott.
-Meg sem kérdezett.
-Tipikus. És át fogsz menni kicsim? - mosolygott továbbra is.
-Igen. Aztán nyáron mehetek gyakorlatra és elég nagy az esély arra, hogy menő helyre kerülök be. Akkor biztos, hogy lesz munkám ha elvégzem a sulit.
-Hohóóó! Azért.... szerintem inkább a munkát hanyagold és máson járjon az eszed. Kicsit karrierista vagy, nem gondolod?
-A te lányod vagyok.
-Nem csak az enyém. És inkább ne rólam vegyél példát, hanem anyádról. Plusz jól fogalmaztál. Lány vagy és az elsődleges feladatod a család összetartása. - komolyodott meg.
-Hát persze. - hajtotta le fejét Yo. Bárcsak láthattam volna arcát is. Fene! Nem mögé kellett volna üli.
-És te Yoongi? Ugye valami értelmesebb egyetemre jársz?
-Attól függ. A zenei akadémia annak számít?
-Attól függ. - nevetett - Kiemelkedő tehetséggel rendelkező zenész vagy, vagy átlagos?
-Igazából a zeneírás az én asztalom. Szöveggel mindennel együtt.
-Akkor nem. Te se fogsz tudni megélni. Viszont, ha gazdag nőt veszel el, nem lesz baj. De ne Yora pályázz, ha kérhetem. - mosolygott újra.
-Ami azt illeti, jött már ki általam írt szám és kaptam is érte rendesen. - húztam fel egyik szemöldököm, de nem látta. Hogy lenéz! Biztos ezért szólt Yo.
-Akkor még is látok egy halvány reményt számodra az életben.
-Apa, - szólt rá Yo, bár elég halkan.
-A tény az tény. Művészetből nem lehet megélni, vagy csak nehezen. - komolyodott el kissé.
-Azért elég jól megélnek belőle elég sokan. - fűzöm hozzá.
-Akkor csak a ritka kivételeket látod.
-Hát ezt kétlem. - néztem ki az ablakon.
-Apa kapok ösztöndíjat. - vágott közbe, a témát terelve Yo, miközben az apja már szóra nyitotta a száját, hogy vitába szálljunk.
-Örülök kincsem.
-Hát még én. Ráadásul kirakták a rajzaimat és a vizsgamunkáimat. Büszke rám az egyetem.
-Ez szuper!

-Köszönöm szépen, hogy hazahoztak. - hajoltam meg, amint kiszálltam az autóból.
-Semmiség Yoongi. - mászott ki derékig az ablakon Yo - Holnap is kint leszel a pályán?
-Nem tudom még. - egyenesedtem fel.
-Óóóóóó - szomorodott el - De azért elnézek arra, hátha. - derült fel azonnal - Szép álmokat majd! - huppant vissza az ülésre.
-Köszönöm, neked is. Viszontlátásra, mister Chegal! - hajoltam meg újra.
-Neked is Yoongi! - hajtottak el, én pedig az ajtóhoz léptem, közben előkerestem kulcsom, de még nyitva volt.
-Megjöttem! - kiabáltam szét a házban.
-Yoongiiiiiiiiii! - rohant le a lépcsőn pár pillanat múlva a húgom - Holnap este mozi? Már megnéztem és elvileg ráérek.
-Elvileg? - néztem rá kérdően, miután levettem cipőmet - Azt meg hogy-hogy?
-Lehet lesz programom. - jött utánam.
-Lehet nekem is. Szia anya! - léptem a konyhába.
-Szia kicsim! Merre jártál?
-Kosaraztam. - nyitottam ki a hűtőt és kivettem belőle a vacsorámat
-Ilyen sokáig?
-Aztán hazakísértem egy lányt.
-Óóóóóóó! - mosolygott - Mikor ismerhetjük meg?
-Csak barát. Segítek neki valamiben. Ne gondolj azonnal olyasmire.
-Aaaaahj! Ideje lenne már az új barátnőnek. Nem szomorkodhatsz még mindig Sangook miatt.
-Kösz, hogy emlékeztetsz. Amúgy már rég eszembe se jut az a ribanc.
-Yoongi! - dorgált meg hanglejtésével - Ne beszélj így.
-Igazam van. - indultam meg szobám felé a vacsorámmal.
-Akkor sem!
-Jó! Eszek és lefekszek. Ezt majd reggel lehozom, jó? - mutattam a tányért.
-Rendben. Látom ez a korán kelés nem az erősséged. - mosolygott.
-Hát nem. - léptem ki a konyhából és felindultam a lépcsőn.
-Akkor holnap nem mozizunk? - jött utánam húgom.
-Ha ráérsz mozizunk, ha nem, nem. Mért?
-Hát, ha csajozol.
-Ő csak egy barát! - fordultam szobám ajtaja felé, ahogy felértem.
-Jó persze. - kuncogott - Akkor majd máskor.
-Te különben is mért velem foglalkozol? Tanulnod kéne! - nyitottam ki szobám ajtaját és beléptem rajta.
-Már széthasad a fejem Yoongiiiiii.
-Akkor is. Na sziaaaa! - csuktam be ajtómat, de ő csak tovább nyavajgott.
Yo tényleg csak egy barát, akinek segítek a vizsgájában. Bár az tény, hogy az érdeklődésünk nagyon hasonló, az alapján, hogy ő is művészetis meg én is. És igazán kedves, meg olyan kis édes........ Aztán lehet tényleg van velem valami. Tudja fene. Fáradt vagyok.
Hunyorogtam, ahogy rájöttem, hogy annyira mégsem hagy hidegen, mint gondoltam. Mindenesetre elhatároztam magamban, hogy következő nap délután kimegyek a pályára, hogy segítsek neki..... na meg persze, hogy találkozzunk.

Nem tudom mért futok. Tényleg nem. Még testnevelés órákon se futottam soha. Most pedig, nem is időre megyek, mégis rohanok. Ezt Yo váltja ki belőlem. Egész nap azt vártam, hogy végre lemenjenek az érdekes óráim és mehessek dobálni, hátha Yo itt lesz. Még Rapmont is idegesítettem azzal, hogy egésznap Yoról beszéltem. Hah! De mindjárt odaérek. Mért pont ma kellett a másik tömbbe rakni az óráimat? Így egy év átérni a pályára.
Ahogy befordultam az utolsó sarkon visszavettem a tempóból. Próbáltam magam kifújni, miközben a kerítésnél Yot pillantottam meg. Közben azt is észrevettem, hogy vannak a pályán, és azokat szemléli, de nem rajzol, pedig a kezében van mindene.
-Na mi az? - léptem mellé ezzel megijesztve - Lefagyott a rendszer?
-Huh! Megijedtem. -pislogott - Nem. Csak ők....... átlagosak. - döntötte oldalra fejét, ahogy visszanézett rájuk - A mozgásuk nem fogott meg. Olyan.... mindennaposak. - grimaszolt - Beállsz hozzájuk?
-Muszáj? Őket nem ismerem. - néztem a fiúkra.
-Érdekelne, hogyan mozogsz, ha élesben megy.
-Haahhhh. Jó, beállok. Hé srácok! - indultam be Yoval. El sem hiszem mikre vesz rá ez a lány.
Bekéredzkedtem a játékba és örültek is nekem, mert így kiegyenlítődtek a csapatok. Először nehezen szoktam meg a srácokat, de hamar jó viszonyba keveredtünk. Szeretem a streetballt és ők is, így nem volt nehéz egymásra hangolódnunk.
Kezdtem nagyon kimelegedni és mivel már a fiúk is ledobták pólójukat, így én is. Immár félmeztelenül folytattuk a meccset, amit végül az én csapatom nyert meg.
-Hát most egy hónapra kimozogtam magam. - sétáltam cuccomhoz, ami Yo mellett hevert a földön.
-Lusta vagy. - mondta, de nem nézett fel rám, csak rajzolt tovább, én pedig számat húztam. Nem is tudom, ki futkos itt már másfél órája.
Ahogy felvettem pólómat néztem mit alkot és kivételesen sok írást is láttam.
-Megnézhetem? - húztam ki lassan keze alól.
-Heh? - követte szemeivel mozdulatomat, majd félúton szólalt csak meg - Ne ne ne! Azok az én jegyzeteim! - állt fel mire elfordultam tőle.
-Nyugi, még összegyűrőd a saját műved.
-Yoongiiiiiiiiiiiiii! Ne olvasd el! - pont ekkor akadt meg szemem kedvenc mondatomon.
-"Édes mosoly, mint a cukor"? - vigyorogtam - Költő is vagy? - kezdtem nevetni.
-Yoongiiiii! - tartottam még mindig vissza - Add már ide!
-"Szívdöglesztő járás"? Ez egyre jobban tetszik.
-Áááá ne már! - kezdett szinte zokogni hangja - Ez csak magamnak jegyzeeeet! Yoongiiii!
-"Szexi bordák"? "Szép csontos ujjak grrr"? Mióta nem volt neked pasid? - fordultam vissza hozzá, miközben a rajzot is visszaadtam.
-Ez magán ügy. - kapta ki kezemből - Goromba vagy.
-Ez van. Viszont meghívhatsz uzsonnázni. - szedtem össze a holmim.
-Öm.... Tessék? - pislogott.
-Ha már tőlem függ, hogy levizsgázol-e, megérdemlek egy meghívást. Tudom is hova menjünk. - indultam meg - Nem jössz? - fordultam vissza a kijáratból.
-Bunkó vagy. - kezdett pakolni.
-De igazam van. - rándítottam meg vállamat és folytattam utamat.
-Sajnos. Remélem jó helyre megyünk. - futott, hogy utolérjen.
-Kedvenc kajáldámba, a plázába.

-Én pedig - nyitotta száját Yo, hogy elmondja mit kérjen, de félbeszakítottam.
-Jajangmyeont kér. - fejeztem be helyette.
-Mi? Nem én nem! - próbálta sztornózni a rendelésem, de halk hangját nem igazán vették figyelembe - Most ezt mért kellett? - nézett rám, miután rájött, hogy nem veszik figyelembe - Nem azt akartam.
-Hidd el itt jobb, mint bárhol máshol. - mosolyogtam rá.

-Ugye, hogy finom? - kérdeztem miközben sétálva falatoztunk.
-Nem szeretem.
-Uhm - akadt meg egy falat a torkomon - Akkor mért nem ezt mondod?
-Figyeltél volna? Hé! - cseréltem ki vacsoráinkat - Köszönöm. - dörmögte.
-Nekem mindegy mit eszek. Mindkettőt szeretem. - folytattam és láttam, hogy örül most ennek a hirtelen mozdulatomnak.
-Óhmmmmm. - ráncigált, ahogy elhaladtunk egy kirakat előtt, majd mutogatni kezdett.
-Előbb nyeld le! - néztem rá és vigyorogtam - De én figyelek.
-Az kell! - küzdötte ki végre mondandóját.
-A baba? - pillantottam a kirakatra.
-Nyeeeem. - nyelt egyet - A táska! Menjünk be! - tolt a bejárat felé.
-Kajával nem fognak beengedni. Inkább míg megeszed, üljük le!
-Igaz. Jó. De akkor bejössz velem? - sétáltunk egy padhoz.
-Ha nagyon muszáj. De kérek egy széket, míg nézelődsz.
-Oksa. Úúúú végre valaki. Sosem jött el velem senki vásárolni. - folytatta vidáman a vacsoráját, amint helyet foglaltunk.
-Akkor már épp ideje volt ennek a pillanatnak is.
-Igen. Juppiiiii! Ma vásárolunk! - ujjongott, bár nem nagyon fejezte ki ezt mozgása, inkább hangjából vettem le és szavaiból. Én viszont csak mosolyogtam magamban.
Nem kéne, hogy ennyire felvidítson mikor boldog, de..... nem tudok ellene mit tenni. Főleg azután, hogy azokat a jegyzeteket elolvasgattam. Vajon a többi miről szól? Na majd amíg próbál, addig megnézem.


(Folytatjuk :D)

Suga & Yo (rövid)

1. rész
2. rész
3. rész
4. rész
5. rész
6. rész
7. rész
8. rész
9. rész (befejezés :D)

Suga&Yo 1.rész

Na kérésre indítok egy ilyet is, bár most akkor sok Suga lesz, de nem baj :D Nos, mint a Jimin short storyban, itt sincs Bangatn. Sorry, de így egyszerűbb. Igen... lusta dög vagyok :P Suga itt csak diák, bár a flegmasága és a zene iránti való rajongása megmarad. Igyekszek minél valósághűbbé tenni a dolgot, szóval Suga zenei egyetemre jár majd, így a zeneszámok írása adott lesz számára, de utálni fogja az idol életet mert.... lehet tippelni *doppergés*...... túl fárasztó :D Ejj, nem is gondoltuk volna. Viszont a családi állapotát kicsit jobbá tesszük, ugyanis bár a valóságban Suga nincs jóban az apjával, itt jóban lesznek. Nos hát Suga rajongók, jó olvasást! :D

OC: Chegal Yo

Suga POV

Hah! Utálok korán kelni. Mért nem lehetett úgy összeállítani az órarendet, hogy déltől legyenek a zenei óráim, amik érdekelnek is? Mért pont a legelsőnek kellett ezeket berakni? Aludhattam volna még erre tessék. Hat óra van és már reggelizek. Utálom ezt.
-Na időben felkeltél kicsim? Mi van, beteg vagy? - jelent meg anyám a konyhában, miközben telefonomat nyomkodva reggeliztem.
-Nem. Csak átrendezték az órarendem. Az első négy órában lesznek zenei óráim.
-Sejtettem, hogy ilyesmi lesz a dolgok mögött. - töltött magának tejet, majd visszarakta a dobozt a hűtőbe - Na én visszafekszek. - simogatta meg a fejem.
-Persze! Kösd az orromra. - húztam a számat.
-Azt is teszem drágám. - kuncogott - Vigyázz magadra!
-Ok. -  nyögtem oda neki félvállról, miközben  harmadszorra is tárcsáztam Rapmont. Ha én felkelek, ő is bejön első órára, ezt garantálom.
-Mi van már Hyung? - szólt álmosan a telefonba.
-Ébredj te gyökér! Tudod, hogy elsőre kell mennünk. - hangosítottam ki és folytattam reggelimet.
-Ahhh - sóhajtott - tényleg. Jó.  Mindjárt kelek. Szia!
-Nem rakom le, amíg nem hallom a kutyátokat. - erősködtem.
-Azt hiszed visszaalszok?
-Nem hiszem, tudom. Na vidd csak le a telefont Rapmonnak.
-Jó-jó. Várj egy kicsit. - fáradtan nyögött, ahogy kikelt az ágyból, majd nem sokkal később hallottam Rapmon kis nyüszítő hangját - Most már lerakhatom?
-Igen. Bent találkozunk. Csá!
-Szia. - nyomott ki.
Lassan befejeztem a reggelim és elpakoltam magam után a mosogatógépbe. Az előszobába mentem, hogy felöltözzek és összefutottam apámmal.
-Jó reggelt! Elvigyelek? - kapta fel kabátját.
-Szia! Nem kell. Akkor túl hamar ott lennék.
-Rendben. Viszont rohanok. Szép napot fiacskám. Pusza édes! - üvölt anyámnak, de valószínűleg már rég visszaaludt.
-Direkt csináltad? - vigyorogtam, ahogy kötöttem a cipőmet.
-Naná! - röhögött - Nehogy már aludjon, míg mi dolgozunk. Na szia.
-Szia apa. - elég ráérősen öltöztem fel, miután elment és közben a húgom is megjelent.
-Mért kell üvöltözni ilyen korán? - dörzsölte szemét, ahogy lejött a lépcsőn.
-Hogy felkeljetek. - fordultam felé és felvettem táskámat - Mikor írod a vizsgákat?
-Jövőhéten. Mész is?
-Igen.
-Óóóóóóó! És mikor jössz? - szomorodott el.
-Nem tudom. Délután.... este. Gőzöm sincs.
-Azt hittem ma mozizunk.
-Majd nézz filmet, küld el mikor adják és meglátom. Na megyek.
-Szia Yoongiiiii. - ölelt meg, majd elindultam az egyetemre.

Az előadóban ülve néztem meredten a bejáratot, ahogy Rapmont vártam. Hol az istenben van már!? Öt perce van beérni.
Inkább felhívtam, minthogy tovább gondolkozzak azon, hogy merre jár.
-Bocs Hyung, visszaaludtam. Késni fogok de beérek.
-Már ha beengednek. Szokásos helyünkön ülök. Siess!
-Ok-ok Rohanok. Csá! - rakta le.
Végül egy laza fél óra késéssel esett be, de beengedték, bár csak azért mert ő az évfolyam sőt, az egész egyetem legjobb diákja.
-Rohadt nagy szerencséd, hogy okos vagy.
-Csak szorgalom. Miről maradtam le? - érdeklődött miközben gépemet bámulta.
Megmutattam neki a jegyzeteimet, majd laptopját végre beüzemelve, ő is írni kezdte a fontos dolgokat.

-Gondolom nem ülsz be a többire. - sétáltunk az ebédlő felé, amint kijelentette a tényt.
-Mért tenném? Fölösleges órák tömkelege. Inkább megírom a beadandóimat.
-És hogy tervezel átmenni? - érdeklődött.
-Ahogy eddig. A minimum mindig megvolt, néha több is.
-Hát hajrá! Ahh nézd! Megint van amerikai csirke! Végre! Mióta vártam  már. - tapadt a menza kirakatára.
Megebédeltünk, közben mindenkit végig néztünk twitteren és facebokon, hogy mi az új trend, vagy a legújabb szám, ami kijött. Persze kiröhögtünk pár szánalmas embert is, akik igazán  menőek akarnak lenni, de nem nagyon jön össze, majd szét váltunk.
-Akkor most az összes nap fel lett cserélve, ugye? - kérdezte mielőtt elindult volna.
-Igen mindennap korán kelünk. De ezt mért én tudom, és te mért nem? Fordítva szokott ez lenni.
-Sok dolgom volt na! Csoda, hogy a pin-kódomra emlékszek. Viszont rohanok órára. Holnap tal. Csá-csá. - kezdett futni a folyosón
-Szevasz! - köszöntem el és hazaindultam.
Alig léptem ki a egyetem bejáratán, jött egy sms a húgomtól, hogy ma mégsem jó neki, majd talán holnap mozizzunk. Jó. Ennyivel több időm marad a beadandómra. Bár.... semmi kedvem hazamenni. Körbenéztem az utcán és rájöttem, hol szeretnék kikötni igazán.

Talán egész napomat az egyetem kosárlabda pályáján töltöttem, olykor meg-megállva megírni egy dalt, amit a fejemben összeraktam. Így tényleg sikerült befejezni egy beadandót, bár a határidők még messze voltak. Már csak kevés időm volt a pályán a sötétedésig, mert a nap kezdett narancssárga sugarakat szórni. De nem zavartattam magamat. Ugyan olyan ráérősen dobálgatta, ám elbénáztam és a labda kipattant a pályáról. Egy lány sétált el pont akkor a kerítés mellett zenét hallgatva és olvasva, így esélye sem volt menekülni, de szerencsére elkerülte a laszti.
-Kérlek visszadobnád? - sétáltam oda, de nem hallott meg, és lassú léptekkel totyogott. Nagyon elmerülhetett a könyvben.
Hé! - kerestem egy kis kavicsot és megdobtam vele, mire végre rám figyelt,  miközben  kihúzta füléből a zenét - Visszadobnád? - mutattam a labdára.
-Te minden lányt kaviccsal dobálsz? - ráncolta szemöldökét, majd a labda után indult.
-Nem. Csak a rondákat. - magas labda volt sajnálom.
-Na akkor most meggondolom, hogy visszadobjam-e. - tartotta egyik kezében a kosárlabdámat és gúnyos arccal nézett rám.
-Csak vicceltem. Kérlek, dobd vissza! Nem akarok kimászni érte.
-Na jó. Ha már szépen kéred. - enyhült meg majd átpasszolta egyenesen a kezembe.
-Köszi. - mentem vissza dobálgatni.
Folytattam szórakozásomat és kezdtem egyre jobb lenni, annak ellenére, hogy a nap már igen alacsonyan járt, ám még adott fényt számomra. Azt az igazán szép vörös-narancssárga sugarait szórta, míg én az egyetlen sportnak hódoltam, amit szerettem. De megint elbénáztam egy dobást és ugyan arra indult meg a labda, mint az előbb, ám most még megfogta a kerítés. Ahogy utána néztem láttam, hogy a lány, akit megkértem olyan tíz perce, hogy dobja vissza a lasztimat, a kerítésen belül ücsörög annak tövében és rajzolgatott valamit, miközben cuccai szanaszét hevernek.
-Mit csinálsz? - sétáltam oda hozzá, miután felvettem a labdát.
-Rajzolok. - nézett fel rám.
-Jó, de mit?
-Mozgáskultúrát. - értem oda és megláttam, hogy egy kosarazó figurát rajzolgat, valószínűleg engem, a különböző mozdulatok során.
-Mért jó ez? - kérdeztem, mire lenézett rajzára.
-Évzáró munkának csinálom. Művészetibe járok. De nyugi, nem fogják tudni, hogy rólad rajzoltam. Csak tetszik a mozgásod és megfogott. Folytatnád kérlek? - felpillantott rám.
-Felőlem megnevezhetsz. Pont nem érdekel. Örülök, hogy tetszem. - indultam vissza mosolyogva.
-Nem te! Csak a mozgásod.
-Az majdnem ugyan az. - dobtam kosárra egy hárompontosat, és csont nélkül betalált. - Ugye ezt is megörökítetted? Mert ez gyönyörű volt. - figyeltem ahogy alkot, miközben hátráltam a palánkhoz.
-Már sok mindened felvázoltam. - válaszolt - És nyugi. Ezt is.
-Faszaaaaa. - folytattam kikapcsolódásom.

Lassan már alig adott fényt a nap és a lámpákat is felkapcsolták az utcán, de a pályán nem. Egy ember miatt nem fogják, így abbahagytam játékomat.
-Ennyi? - hallottam kérdését.
-Igen. Mért, rajzolnál még? - szedtem össze cuccaimat.
-Már rég elpakoltam. Nincs elég fény hozzá. Szétmenne a szemem.
-Ohh. - sétáltam a kijárathoz és ő jött velem - Sikerült amit akartál? - csuktam be magunk mögött a rácsot.
-Igen. Köszönöm. Máskor is szoktál itt játszani? - érdeklődött, ahogy elindultunk az utca felé.
-Igen.
-És mikor?
-Ez változó. Mindig aznap derül ki, hogy kijövök-e vagy sem. - értünk a járdához - Na szia!
-Merre mész?
-Arra. - mutattam hazautam irányába - Mért, hazakísérnél? - vigyorogtam rá gúnyosan.
-Én is arra megyek, de nem. Csak nekem mindegy merre indulok.
-Biztos? Azért kezd nagyon sötét lenni. Neked meg aztán nem kéne egyedül mászkálnod este.
-Jaj nem lesz baj. - legyintett és elindult - Szoktam. Na jössz? - nézett vissza rám.
-Inkább hazakísérlek. Menjünk felétek. - ráncoltam szemöldököm.
-Akkor is erre kell jönni. Gyere már!

Elég sötét kezdett lenni, mi pedig egyre félelmetesebb utcákon mentünk keresztül.
-Te most a szerveimre pályázol?
-Mért kérdezed? - nézett rám.
-Hát... csak a környék miatt.
-Ja, hehe, nem. Csak erre rövidebb.
-És félelmetesebb. - jegyeztem meg, ahogy egy szűk utcába fordultunk, de sajnos nem volt üres. Elkapta kezem, ahogy kiszúrta a sötét kapucnis alakokat, akik lehajtott fejjel sétáltak felénk és megtorpantunk az utca elején - Csak van más út. - léptem vissza egyet, de őt úgy húztam magam után.
-Na nézd má! Hogy megijedtek. - szólt az egyik kicsit sem szimpatikus csávó, ahogy közeledtek - Gyertek csak. Nem bántunk! - nézett fel rám a földről, de nem volt meggyőző.
-Gyere már! - fejtettem le csuklómról a lány ujjait, majd én kaptam el kezét és húzni kezdetem magam után, egy teljesen másik irányba.
Miután már mesze jártunk, berohantunk egy kis kifőzdébe, ami még most is nyitva volt, majd azonnal a sarokba menekültünk, hogy aki belép vagy benéz, véletlen se vegyen észre minket.
-Jól vagy? - löktem a falhoz és megtámaszkodtam mellette két oldalt nagy lihegésem közben - Mért nem mozdultál meg? És ha gyorsabbak? Hogy lehetsz ennyire gyáva, ha erre jársz haza? - támadom le kérdéseimmel, miközben egyre jobban a falhoz préselem, hogy elbújjunk a berendezés mögött.
-Bocsánat. - bámulta mellkasomat kifejezéstelenül - Menj csak. Haza találok. - folytatta ugyan olyan érzelemmentes hanggal.
-Na azt hiszed ezek után elengedlek egyedül? Ahhhj - túrtam hajamba és nagyot sóhajtottam - Nők. Istenem, de fárasztóak vagytok. Na menjünk! Otthon már tuti aggódnak érted........ Hogy is hívnak?
-Öhm....Engem? - mutatott magára miközben felnézett rám, hatalmas szemeivel.
-Ki mást? - hunyorogtam és közelebb hajoltam hozzá.
-Yo.
-Figyelek.
-Csak Yo. Vagyis Chegal Yo. Egy szótag.
-Ohh értem. Én Min Yoongi vagyok. Két szótag. - vigyorogtam - Na menjünk! Én is haza akarok érni egyszer. - fogtam meg újra kezét, de ezúttal sokkal lágyabban és már ő is jött magától. Végre, nem kellett húznom.


(Folytatjuk :DD)