Régi ismerős visszatér (64)

(Francival visszatértem! :D )

-Nem leszel szerintem. Bár...... megoldom. Rég láttalak, úgyhogy szakítok rád időt most az egyszer. - mosolyogtam fel rá, és bevillant egy ötlet - Vannak állataid még?
-Igen.... mért?
-Mid van?
-Macska. Kettő.
-Kölcsönadsz egyet?
-Hát... attól függ minek? - ráncolta szemöldökét.
-Van valaki, akinek nagy szüksége lenne rá az elkövetkezendő héten. - zseni vagyok!

Hosszú nap várt rám az összefutásunk után egy régi barátommal, de legalább vidáman telt. Nagyon rég találkoztunk, pedig elképesztően jóban voltunk mi hárman a múltban. Pont annyira, mint a jelentben Fannival. Jó viszonyt ápoltunk annak ellenére is, hogy kicsit öregebb volt nálam, bár csupán pár évvel és elképzelései is merőben eltértek az enyémektől. Nem is tudnám megmondani, mért váltunk szét, hisz ezek ellenére remekül kitartottunk egy bizonyos pontig. Azt hiszem talán az akkori barátomra foghatnám, de nem lenne túl fair, mert akkor is próbáltam elérni, beszélni vele, időt találni kis csevegésekre, ám nem ment. Valamiért sosem jött ki úgy a lépés, hogy mi egyszerre érjünk rá, aminek az lett az eredménye, hogy a kis triónkból duó lett. Ketten maradtunk Fannival és lehet, hogy mi is csak azért tartottuk meg ezt a kapcsolatot, mert sokat dolgoztunk együtt szüleink jóvoltából, még nagyjából egy téren is. Ezért nagyon örültem, amikor meghallottam hangját és újra láttam. Szerettem volna vele beszélgetni kicsit, eltölteni egy napot, bár eléggé lehetetlennek bizonyult a fiúk és a munkám mellett. Viszont legalább a cicát sikerült lebeszélnem vele, hogy mikor kaphatom meg még délután, mert nélküle nem akartam visszaállítani Vhez. Fel szerettem volna vidítani és egy macskával terveztem kivitelezni, elvégre imádta az állatokat, így remek ötletnek bizonyult amitől nekem is jó kedvem lett. Bár csak rövid időre, mert amint beértem munkahelyemre azonnal letámadtak. Ezernyi elintézendő feladat várt rám, amiről tudtam is és folyamatosan végeztem dolgomat, de sokban segített az, hogy mindenki talpraesett volt. Ám pont ezért nem szerettem bejárni az irodába, mert olyankor azt hitték ráérek, kérdezhetnek apróságot, segítek majd dönteni, ám az idő terén tévedtek. Sohasem volt szabad percem, de nem zavartatták magukat. Aki kérdezni akart jött utánam, én meg kezdtem már megszokni a rohanást. Végül így telt az egész napom bent, miközben számlákat intéztem és papírmunkát végeztem, amit igazán utáltam. Inkább a laptopomon szerettem lerendezni mindent, ám mindig kellett kézzelfogható, maradandó bizonyítékot is elraknunk, ezért kellett bejárni legalább havonta egyszer, de inkább minden ügyfél után. Ilyenkor mindig szidtam az eget. Tényleg gyűlöltem ezzel foglalkozni, mert sosem láttam a végét és akkor sem, ám mikor hívtak, hogy Jimin lassan végez, rettentően megkönnyebbültem. A kis titkárnőknek, kiknek egész napjuk másból sem állt, csak körömreszelésből és telefonálgatásból leosztottam újból feladataimat. Megtehettem, ez volt a rend, de nem azért, mert a főnök lánya voltam, vagy mert kis főnöknek csúfoltak sokszor, bár igazuk volt ezzel kapcsolatban, hanem azért, mert a terepmunkások ezt megtehették. Mivel ők végezték a meló oroszlán részét, rajtuk csattant egy-egy ügyfél haragja és ők nem aludtak, nem éltek rendesen, ezért anyával megállapodtunk arról, ami sosem volt kérdés. Akik az irodában vannak papír munkáznak, amit csak tudnak és segítenek azoknak, akik terepen dolgoznak, ők pedig megmondhatják az irodában csücsülőknek, mit is tegyenek, bár néha be kellett tévednie mindenkinek ellenőrizni, meg leadni saját költségeit. Azonban én ezt is könnyen lerendeztem édesanyámon keresztül. Ám a többiek nem tudták, így mindenki többször járt bent nálam.
-Szia Jimin! - mentem a trickes tagért délután, ki láthatóan megmentőként tekintett rám. Nagyon elfáradt, nyűglődött és nem volt hajlandó angolul beszélni hozzám túl sokat. Csak morgott, míg váltottam pár szót a tanáraival, hogy miként fogunk fizetni, majd a kocsiba beülve meg sem moccant. Máskor szívesen nyomkodta mobilját, de ezúttal csak bambult ki az ablakon - Elfáradtál? - igyekeztem a lehető legegyszerűbb angollal kérdezni.
-Nagyon. - nem erőltette meg magát, de nem is faggattam tovább. Had pihenjen.
-Jinért megyünk, de rá kell várni kicsit, de nekem meg van dolgom. Megvársz majd, vagy jössz velem?
-Maradok.
-Rendben. - kocsikáztunk tovább az egyetem felé, miközben csak a rádió nyújtott némi zajt.

Odaérve én berohantam, mert nem kellett elmenni a cicáért, gazdija hazaugrott nekem érte, így csak át kellett vennem őt a dobozzal.
-Hógolyó. - simogatta meg a macsekot, amint már kezeimben tartottam.
-Találó név. - mosolyogtam halványan.
-Nem vagyok kreatív név terén. Vigyázz rá, bár kedves, de ne kínozzátok.
-Nem fogjuk.
-Kajáját elpakoltad?
-Igen. Beraktam minden kis szir-szart a táskámba. - dobtam meg vállammal egy kicsit az azon csüngő súlyos "zsákot".
-Szuper. Akkor másfél hét?
-Kicsit kevesebb. Már csak kilenc nap, azt hiszem. Igazából nem tudom, mert amint jobban lesz az, aki a cicára vár, azonnal kapják a repjegyet és mennek is. Csak másfél hét múlva kötelezően mennek.
-Ahh értem. Azért majd szólj. Meg hívj fel, hogy boldogultok a macskával.
-Rendben. Köszönöm szépen.
-Szívesen. És ha lesz pár perced egy kávéra, vagy hasonlóra. - ajánlotta fel, hogy fussunk össze.
-Szólok neked azonnal. Már tervezgetem a kis fejemben, hogy mikor lenne jó. De legkésőbb akkor, ha elmentek a fiúk.
-Rendben. Szuper.
-Na rohanok, mert
-Persze-persze menj csak. - nyitotta ki nekem irodája ajtaját, hiszen kezeim tele voltak.
-Köszönöm. Szia!
-Szia! - köszönt el tőlem, én pedig hatalmas léptekkel magassarkúmban rohantam vissza a kocsihoz, miközben igyekeztem nem túl nagy zajt csapni. Azért még mindig egy zenével foglalkozó egyetemen voltunk, ahol a legkisebb zaj is zavaró lehetett.
A macskát dobozával együtt benyomtam a teljesen lefáradt Jimin kezeibe, ki a kocsiban ült és nézelődött. Mondtam neki vigyázzon rá, ki ne másszon belőle az autóba, mert ha kárt tesz bármiben, azt rajta fogom behúzni, de nem is tervezte a kis jövevényt figyelmen kívül hagyni. Azonnal simogatni kezdte és valószínűleg nem is figyelt arra, amit mondtam, én pedig inkább visszaindultam Jinért, hiszen lassan ő is végzett. Közben természetesen csörgött a telefonom, mintha az elmúlt pár perc csendet nem bírta volna tovább tartani. Persze dolgoznom kellet, megint munka, de egy újabb apró kis semmiség, amivel ki lehetett üldözni is a világból, ám mindig ez történt, ha beszaladtam az irodába, majd távozásom előtt leosztottam a feladatokat az aktakukacoknak. Viszont nem akartam mogorván, ingerülten Jinnel találkozni, ezért igyekeztem minél hamarabb megszabadulni a zavaró légytől, hogy kicsit kifújva magam léphessek oda hozzá. Megbeszéltük a tanárokkal és vele is, hova kell majd mennie, így tudtam, merre kell keresnem, kis találkapontunkhoz érve pedig ő ott várt már rám, bár nem egyedül. Láthatóan érdekes témára akadtak egy oktatóval és angolul társalogtak. Nekem is csak éppen odaköszöntek, mikor megérkeztem, de nem tervezték befejezni. Hagytam őket pár percig, had élvezzék, ám kénytelen voltam félbeszakítani a csevelyt. Jimin is menni akart a kocsiban, nekem is kellett a gépem dolgozni, ezért sajnos muszáj volt beleszólnom.
-Sajnálom, hogy félbeszakítom a társalgást kedves tanárnő, de mennünk kell.
-Ohh, rendben. Semmi gond, maximum holnap folytatjuk. - nézett Jinre, miközben ő is angolul válaszolt nekem.
-Az remek lenne. - tartotta az udvariasság szabályait hercegem, majd elköszöntek egymástól, mi pedig loholtunk vissza a kocsihoz.
-Szereztem Taenak társat. - közölte vele az információt, amint már az autó felé közeledtünk.
-Társat? Mindjárt megyünk el és most ejted szerelembe? - kérdezett vissza.
-Nem olyan társait. - vigyorogtam - Csak olyat, akitől nem lesz egyedül. Végre jobb kedve lesz, remélem. Jiminnél van amúgy.
-Mit szereztél te. - értünk lassan a célhoz.
-Csak nézd meg, tök cuki. - nyitottam ki az ajtót és ültem be a kormány mögé, míg Jin bemászott hátra.
Persze amint kiszúrta, egy macskával lesz dolga, simogatni kezdte. Bár nem szerette annyira a cicákat, mert inkább kutya párti volt, azért aranyosnak vélte és remek ötletnek is. Megnyugtatott, Vnek tetszeni fog, jobb kedve lesz, felesleges aggódnom.

Fannihoz érve a srácok kezébe nyomtam a lakáskulcsot. Mindannyiuknak volt táskája és hiába akarta Jimin vinni a dobozt, elvettem tőle. Bár így utólag visszagondolva rossz ötlet volt, eredetileg azt hittem, ettől majd Taehyungnak jó kedve lesz, nem is számítottam barátnőmre, aki valószínűleg hagyta volna a macskát, ha Jiminnél látja meg. Ám nálam volt és utolsónak terveztem belépni a lakásba kezemben az újonccal, hogy a srácok kitakarják, így pedig V csak később szúrja ki a kis szőrgolyót, de a házigazda előbb észrevette, én pedig már kaptam is az ívet.
-Macskát hoztál a lakásomba? - vetette fel költői kérdését és tudtam, nem örül neki, különben nem magyarul kezdett volna.
-Igen, a kis betegünknek. - siettem oda a kanapén fekvőhöz, majd leraktam mellé a földre. V azonnal felvidult, hatalmas mosolyt villantott, végül egy percig sem tétlenkedve vette kezébe a világ talán legtürelmesebb házi kedvencét, mialatt megnyugodva figyeltem őket. Jó ötlet volt.
-Meg sem kérdeztél.
-Csak pár nap és cuki cica. Amm el sem hiszed kié.
-Na kié?
-Az Andié.
-Andi?
-Tudod. Anno hárman nagyon jóban voltunk, de aztán valahogy szétváltunk.
-Jaaa..... az.... Andié. - vágott pofákat.
-Mi a bajod vele? - lepődtem meg. Tudtommal nem vesztek össze ők sem, csak elváltunk.
-Semmi. Csak rég hallottunk róla. Nem mondta, miért tűnt el? - ment a konyhába.
-Nem. De elhívott kávézni.
-Minket?
-Nem. Csak engem. Mondjuk csak mi futottunk össze. - támaszkodtam mellette a pultnak - De majd mondalak hátha jöhetsz te is.
-Ahh, sok dolgom van. Majd máskor.
-Hát jó. - figyeltem közben a srácokat, amint a cicával játszottak. Mindannyian Tae köré ültek, bár Jiminen látszódott, csak kedvességből nem megy az ágyába aludni, pedig húzza az, mint egy mágnes. - A pasid nagyon lefáradt.
-Pasim? - nézett rám értetlenkedve Fanni.
-Jimin. - mosolyogtam.
-Jahj, nem a pasim. - folytatta dolgát, miközben fejét rázta.
-Csak azért lakhatunk itt, mert Jimin is itt van. Ezt ne tagadd.
-Nem nyilatkozom.
-Jah, persze. Tervezel vele valamit, mielőtt elmegy?
-Mért terveznék, hiszen elmegy?
-Az nem jelent semmit.
-Franci. - állt meg dolgában - Tudom, neked nem számít a távolság és ez jól is van így. Te tudod kezelni, de.... de az te vagy. Én beledöglenék és Jiminnek se tenne jót. Már ha lenne valami. Az se biztos, hogy lenne valami. - folytatta dolgát.
-Ezért meg sem próbálod? Ki volt az, aki mindig biztatott engem? Hol az az éned?
-Mi azért mások vagyunk. Te erősebb vagy nálam ilyen téren. Én.... - sóhajtott - Jimin cuki. Tényleg, nála vonzóbb férfit ritkán látni, de..... több ezer kilométer Franci. Még csak nem is hívhatom fel akkor, amikor akarom, mert mi van, ha dolgozik, vagy alszik? - fordult a srácok felé kezében teájával - Én ezt nehezen viselném.
-De bármikor elutazhatnál hozzá. Apád megengedné.
-Az egy dolog, mit tehetek meg, mit nem. De ha ott lennék se lenne jobb a helyzet. Mikor érne rám? És ha rám érne, mit csinálhatnánk? Árgus szemmel figyelik a fanok éjjel-nappal. Még ha be is jutnék fansignokra, hogy meglepjem, nem viszonozhat semmit. Fájdalmas lenne mindkettőnknek. - magyarázott, nekem pedig világossá vált valami.
-Te elgondolkodtál rajta.
-Nem. Ezek alap dolgok. Mindenki fejében megfordulna. - ivott inkább.
-Nem. Bejutni fansignra meglepni a pasid, mert nem lehettek együtt? Ez csak annak jut eszébe, aki elgondolkodott azon, hogyan csalhatna ki több időt az együttlétre.
-És ha igen?
-Akkor próbáld meg. Legalább nem kell egyedül repülnöm Koreába, ha Jinhez megyek. - biztattam és észre is vettem közben, hogy elkapta Jimin tekintetét.
-Hát..... nem tudom.
-Én igen. Jössz velem. Ha most nem szeded össze Jimint, akkor majd akkor. De szemmel láthatóan beléd van esve, szóval mindenképp intézek valamit nektek.
-És ha nem akarom?
-Nem akarás kérdése.
-Nálad semmi sem az, ami szerinted jó, igaz?
-Ismersz.
-Néha azért átkozlak, ugye tudod?
-Aztán mindig áldasz is.
-Igen, mindig egyenlítesz. - fordult vissza a pult felé.
-Mert sosem adom fel.

(Folytatjuk :D Na mondtam, hogy folytatjuk, vagy mondtam, hogy folytatjuk!? :D Nem hagyunk félbe örökre semmit! Csak kis szünet kellett.... 10 hónap, de na! XD Ez nem olyan blog, ahol csak úgy vége lesz a semmibe a sztorinak. Szóval lassan lezárjuk Francit, közeledik a végéhez, utána jön ennek a sorozatnak a második felvonása, közben pedig Three sides, RM rövid befejezése, OS-ek, Europe, Raiko irományai és fordítások is lesznek. Szép nyarunk lesz reméljük! :D
My Music Taste K-pop koncert kampány ---> LINK
Facebook My Music Taste csoport --> LINK (HELPER)
iKON kampány --> LINK
BTS kampány --> LINK
Idolater Magazinok --> LINK
Facebook oldalunk --> LINK )

Hiányoztál (63)

-Ohh..... - hallgattam el én is. Ennek nem kéne így lennie. Nagyon magányosak lehetnek - Magányosak, ugye? - kérdeztem újra magyarul.
-Tömören fordítottam, de ha százszázalékosan tettem volna, akkor sokkal jobban szíven ütött volna. Kegyetlen az ő életük.
-Igen...... tudom. - szomorodtam el és megfogadtam, hogy ezen változtatok. Még nem tudom hogyan, de változtatok.

Taehyung szavai tényleg elszomorítottak egy pillanatra mindenkit, majd Jin volt az, aki megtörte a csendet.
-Nézünk egy filmet? Ha már ráérsz. - tette le telefonját a fotelba, amiben ült.
-Töltsünk le valamit, amit értetek. Gyere. - fordultam meg, majd visszaindultunk ketten a laptopomhoz.
Jin nagyon megváltozott V szavaira. Felismerte, mennyire igaza van a másiknak és hogy tényleg becsülni kell ezeket a pillanatokat, nem elpazarolni hisztikre. Így amint beértünk a dolgozóba, letámadott. Elkapott és maga felé fordított, majd percekig el sem engedte ajkaimat. Szorosan ölelt magához, mintha el akarnék szökni, de ez meg sem fordult a fejemben. Csak átkaroltam nyakát, miközben élveztem azt a lágy csókot, amivel mindig is kínálni szokott.
-Ma velem alszol. - simított egyik kezével arcomra.
-Mindig veled alszok. - bújtam tenyerébe lehunyt szemekkel.
-De.... nem az lesz a lényeg.
-Hiányolsz? - mosolyogtam, miközben egy csókot nyomtam tenyerébe.
-Eléggé. - bújtatta szabad ujjait felsőm alá, de megfogtam csuklóját.
-Akkor este. - néztem fel rá - Nem most. Keressünk egy filmet. - fordultam laptopomhoz.
-Rendben. Vicces kell Vnek. Eléggé letört és rossz így látni. - támaszkodott meg mellettem az asztalon Jin.
-De azt elismered, hogy igaza volt, ugye?
-Igen. Neki kéne barátnő nem nekem. Ő sokkal...... jobban rászorul.
-Majd kitalálok valamit, hogy ne érezze magát annyira egyedül.
-Köszönöm...... van egy ötletem, mit nézzünk. - hessegetett félre a gépemtől és kezébe vette az irányítást.
Tökéletes filmet választott, amit ugyan eltartott egy darabig, hogy beszerezzek, azonban végig nevettük az egészet. Nagyon megnyugodtam, amikor V arcán mosolyt láttam és azon kezdtem gondolkozni, hogy ezt hogyan kéne fenntartanom az elkövetkezendő időben míg itt lesznek. Sajnos semmi ötletem sem volt, de reméltem majd megálmodom, vagy belefutok másnap a megoldásba, elvégre mindenki dolgozni fog, még Fanni is. Hiába lesz a házban, rajzolni fog, Vnek viszont társaságra lesz szüksége.

-Had szeretgesselek. - lépett be a hálóba Jin egy szál törülközőben, miközben én már az ágyban feküdtem, de a laptopomon gépeltem.
-Várjál.
-Nem. - mászott be hozzám és lecsukta a laptopom, ami alól épphogy kikaptam ujjaimat, majd elvette az ölemből - Nem bírok.
-Dolgoztam. Ne legyél tahó! - mordultam rá.
-Holnap ráérsz dolgozni. Már nem sokáig vagyok itt és nagyon szeretlek. - kezdte csókolgatni nyakamat.
-Én is szeretlek. - simogattam meg a még vizes bőrét - De légy tekintettel.
-Nem hallom. - harapott gyengéden a fülembe.
-Jin! - nevettem ahogy ráfújt nyakamra nedves csókjai után.
-Megeszlek. - nézett szemembe és ő is nagyon mosolygott.
-Rendben. Jó étvágyat.
-Meglesz. - csókolt meg.
Már nagyon hiányzott. Az alatt a pár nap alatt míg távolságot kellett tartanunk, szinte minden alkalommal meghaltunk kicsit. Ott voltunk egymás mellett, mégsem nézhettünk úgy a másikra, vagy foghattuk meg egymás kezét, így ez most áldás volt mindkettőnk számára. Éreztem én is rajta, ahogy ő rajtam, hogy mennyire hiányzott. Alig akartam elengedni puha ajkait és édes nyelvét, miközben már ennyitől is halk nyögdécselésbe kezdtem. Ahhoz képest, hogy milyen régen is élveztük a másikat, egyáltalán nem kapkodott ő sem. Lágyan csúsztatta ujjait felsőm alá, és mivel már én is a pizsamámban feküdtem, nem volt nagyon sok ruha rajtam. Megmarkolta melleimet, majd végigsimított oldalaimon és hagyott fellélegezni. Vizes tincsei közé túrtam, ahogy újabb csókot kaptam nyakamra, mielőtt lekapta rólam pólómat. Folytatta útját lefelé és lágyan megharapta érzékeny bőrömet, miközben halkan nevét nyögtem. Nyelvével végigszántott testemen egészen az utolsó ruhadarabomig, majd a vékony anyagon keresztül lehelt egy puszit legérzékenyebb pontomra, amitől hangos sóhajtozásba kezdtem. Reflexszerűen akartam összezárni lábaimat, de nem engedte. Lassan játszott velem, miközben én már az ágyneműt téptem. Mikor már nem bírtam tovább nélküle, felültem és inkább felhúztam magamhoz, hogy egy újabb csókot lopjak. Közben lekaptam róla a törülközőt, mert én is akartam őt kényeztetni, de nem engedte, hogy én kerüljek felülre, birkózni pedig nem akartam vele. Fölém mászott, hogy visszafektessen az ágyra, miközben tovább élvezhettem lágy mozgását ajkainak. Elértem férfiasságát, így én is tudtam kényeztetni a már ágaskodó péniszét, hogy feltüzeljem amennyire csak lehet. Ritmusosan mozgattam egyik kezemet merev részén, másikkal pedig végigkarmoltam oldalán, amitől felmordult csókunkba. Simogattam izmos testét, miközben férfiasságát sem hagytam nyugodni. Végül ő szakította meg csókunkat, majd az éjjeli szekrényről lekapta a legfontosabb kelléket. Nyakamtól haladt lefelé apró csókokkal, mialatt mindketten sóhajtoztunk. Hamar feltérdelt, hozzám igazítottam magát, majd fölém könyökölve hatolt belém, amit egy hangos, elnyújtott sóhajjal nyugtáztam. Átkaroltam izmos testét és lassan mozogni kezdett, én pedig a ritmusát követve nyögdécseltem minden alkalommal, amikor megéreztem bennem lüktető méretét.
Teljesen más volt az az alkalom. Igazi szeretkezés volt, mialatt egy pillanatra sem pihent kezünk. Hajával játszadoztam és meg-megfeszülő izmait simogattam, ahogy egyik keze mindig levándorolt csípőmre, hogy mind más szögben hatolhasson be, nyakamat pedig nyelve nem hagyta lehűlni. Egyenletes tempóban mozgott, mégis hihetetlen élvezetet nyújtott. Egy cseppnyi levegő sem volt köztünk, mert érezni akartuk a másik minden rezdülését, lélegzetvételét és hallani a legapróbb hangokat is, így rengetegszer tudtam ajkai után kapni. Hihetetlen mennyire kikészített ezzel a lassú tempójával is. Vonaglottam alatta, ahogy egyre durvább lett, mély mordulásai pedig csak tetőzték a helyzetet, amitől már így is mindketten felforrtunk.
-Ahh...... Jhin! - utolsó lökéseinél hátába karmoltam és nevét nyögve élveztem alatta, ám annyira közel jártunk mindketten, hogy amint megfeszültek izmaim és megszorítottam férfiasságát, ő sem bírta tovább.
Azt a nyögését még sosem hallottam azelőtt, ami akkor feltört torkából. Beleremegtem hangjába és további lassuló mozgásába. Kezeim lágyabban simogatták már azt a pontot, ahol egy pillanattal azelőtt még körmeimet éleztem és nem akartam elengedni. Éreztem a még mindig égetően forró bőrét és leheletét, amint nyakamba hajolva kapkodta a levegőt, miközben még mozgatta csípőjét.
-Jhin
-Imádlak. - szakított félbe, de én is ugyan ezt akartam mondani.
-Én is szeretlek. - öleltem magamhoz, ahogy teljesen abbahagyta mozgását.
Átnyúlt hátam alatt és kicsit megemelve, ő is magához szorított, mintha egy világ dőlne össze, ha elengedne.

Ugyan ilyen szoros ölelésben aludtunk el, mert nem volt hajlandó elereszteni. Bár reggelre már nem abban a pózban ébredtünk, de a szokásos érintkezésünk megvolt. Valahogy mindig volt kapcsolat köztünk, ha aludtunk, különben valamelyikük felébredt és visszakúszott a másikhoz. Csak azért nem szerettem ezt, mert így viszont minden reggel felébredt, amikor felkeltem a telefonomhoz. Másnap reggel is ez történt, és akármennyire is próbáltam visszaaltatni sok apró csókkal, nem sikerült. Így sokkal korábban, mint kellett volna, de felkelt. Felöltöztünk, majd halkan kiosontunk Vhez, hogy megnézzük, hogy van, ám feleslegesen aggódtam. Fanni mellette aludt..... majdnem. Taehyung ágya mellett ugyanis egy másik kinyitható volt, amin Jimin szunyókált, Fanni pedig az mellett feküdt a földön. Még jó, hogy lett volna szoba nekik is, de mindketten kint aludtak Vvel.
Miután megnyugodtam, hogy semmi baja és még egyedül sincs, a fürdőbe indultam ahova Jin tovább követett.
-Te mit koslatsz még utánam? - fordultam felé mosdó előtt állva.
-Tessék? - kérdezett vissza, mert nem értette.
-Mit szeretnél?
-Csak jöttem veled.
-Semmi hátsó szándék?
-Semmi. - csóválta fejét.
-Hát jó. - fogtam bele reggeli tortúrámba.

Miután elkészültünk, felkeltettük a többieket is. V megkapta gyógyszereit a reggelije mellé, majd Jimin vitte ki a mosdóba, amitől a kisebbik még mindig rosszul érezte magát, hogy jelenleg másra van utalva. Amíg a fiúk magukkal foglalkoztak, Fanninak elmondtam a napi tervemet.
-Akkor ma nem mész sehova? - kérdeztem miközben én még a reggeli teámat csináltam.
-Nem nagyon kell mostanában. Rajzolnom kell, azt meg itthon is tudok. - kortyolt kávéjába.
-Szuper. Foglalkoznál Vvel?
-Nem tudom mennyire fogok ráérni, de igyekszek majd.
-Köszönöm. Holnap már tudok innen is dolgozni, de ma be kell menjek, meg máshol is van dolgom.
-Jól van. Fiúkat te viszed?
-Igen. Viszem, hozom. Este hatra megyek Jinért, Jimin viszont nem tudom mikor végez. Lehet már napközben hazadobom.
-Oké. Csak szólj, hogy felkészüljek rá lelkiekben.
-Rendben. - nevettem, amint elkészült a teám.
Miután elfogyasztottam és a fiúk is elkészültek, elindultunk a napi dolgainkra. A telefonom már javában csörgött, amikor elvittem Jimint a trickesekhez, ám Jin és a zeneakadémia miatt le kellett némítsam egy rövid időre.

Végigkísértem Jint a melléosztott felügyelővel együtt, majd megtudva a napi programját, nyugodt szívvel hagytam ott és indultam vissza az autóhoz. Sokat kellett sétálnom, mert szinte az épület másik végében álltam meg és a telefonomat továbbra sem vehettem fel, nehogy megzavarjak egy órát, így hatalmas léptekkel rohantam, amikor egy ismerős hang a nevemen szólított. Le is döbbentem, mert nem számítottam rá, hogy egyszer még újra hallom majd.
-Rég láttak piroska?
-Hát te, hogy kerülsz ide? - pislogtam fel rá hatalmas szemekkel.
-Most itt tanítok.
-Azt mióta?
-Már vagy két éve. De rád nem számítottam. Mit keresel itt?
-Dolgozok. Hoztam ide egy ügyfelet.
-Még mindig rohansz mindennap?
-Igen.
-És egy kávéra lenne időd?
-Hát..... ma sok a dolgom.
-Persze nekem is. De valamikor csak pihensz. Én ötig tartok órát. Utána?
-Hatra jövök vissza..... max utána. - gondolkoztam rajta, hogy akármennyire is van kedvem hozzá, igen sok dolgom van, meg lehet a srácok se örülnének neki.
-Akkor utána. De csak ha nem zavarok. Nem akarok terhedre lenni.
-Nem leszel szerintem. Bár...... megoldom. Rég láttalak, úgyhogy szakítok rád időt most az egyszer. - mosolyogtam fel rá, és bevillant egy ötlet - Vannak állataid még?
-Igen.... mért?
-Mid van?
-Macska. Kettő.
-Kölcsönadsz egyet?
-Hát... attól függ minek? - ráncolta szemöldökét.
-Van valaki, akinek nagy szüksége lenne rá az elkövetkezendő héten. - zseni vagyok!

(Folytatjuk :3 Mindig folytatjuk, csak nem sok kedvem van írni, szóval bocsánat.)

Szenvedés és visszaérés (62)

Végre! Ágy! Ez volt az első gondolatom és az utolsó is. Ugyan éreztem az illatokat és kordult egyet a gyomrom, de az álmosság győzedelmeskedett. Utolsó erőmmel még magamra húztam egy takarót, majd elmerültem a Jines álmaimban.

Ez.... mi ez? Tértem magamhoz lassan egy dallamra, ami ismerős volt. Eltartott pár másodpercig, mire rájöttem, hogy ez az én telefonom, de amikor megcsillant a felismerés, azonnal felpattantam a puha mennyországból, majd mintha órák óta aludnék, kikerestem a mobilom a táskámból és gyorsan felvettem.
-Tessék? - szóltam bele, de ekkor meg is éreztem, hogy nem aludhattam túl sokat.
-Szia Franci! Felkeltettelek?
-Mondjad! - hulla voltam, így reméltem hamar elmondja mit akar, hogy visszafeküdhessek.
-Kéne a jövőheti foglalásról az igazolás, mert a szálloda elkevert valamit, nekem pedig nincs meg a gépen.
-Mindjárt elküldöm - tápászkodtam fel - csak nincs bekapcsolva a gépem. Ez Gellért szállós, ugye? - botorkáltam ki a nappaliba, ahol a többiek beszélgettek még, miközben vacsoráztak.
-Igen, az. Ők másik napot mondanak és másik lakosztályt, de nekem te mást írtál legutóbb.
-Szerintem tudom, mi lehet a baj. - vettem ki a laptopomat a táskájából, majd a pultra rakva bekapcsoltam - Változtatva lett, és szerintem ők még az előzőt látják. Mindjárt elküldöm.
-Rendben, köszi. Szia!
-Szia! - tettem le a telefont egy hatalmas ásítás kíséretében.
-Mért nem alszol? - intézte kérdését Jin felém, de eltartott egy darabig mire megértettem.
-Dolgozok. - csukódtak le majdnem a szemeim.
Kikerestem a kért e-mailt, majd azonnal tovább is küldtem, ám találtam egy másik bejövő levet "sürgős" címmel, így inkább odahúztam egy széket és zombi módban munkálkodtam tovább.
-Aludnod kéne. Látom, hogy majd elalszol. - jött oda Jin, kezében a vacsijával, amin azonnal meg is akadt a szemem - Kérsz? - kínált meg ahogy, meglátta, hogy szemezek vele.
-Igen. - raboltam rá és egy hatalmas falatot lapátoltam a számba - Fanni? - kérdeztem mialatt visszatértem a munkához.
-Fürdik. Mondjuk már jó ideje. - nézett a falon lógó órára.
-Ohh. Akkor már alszik. - keltem fel a székről. Szokásunk elaludni egy nagy kád vízben, aminek azonban mindig meg is van az ára, ugyanis reggelre kihűl az a víz.
A fürdőhöz mentem majd benyitottam, de betartottam a magánszféra szabályait, így az ajtóban megálltam és elkezdtem szólongatni.
-Fanni! - de semmi reakció. Ugyan csak a fejét láttam, mert a kád pont úgy volt beépítve, hogy az ajtóból ne lehessen belelátni, így is tudtam, hogy nem ébredt fel, így folytattam. Sokszor szólítottam, mire hümmögött egyet - Ne aludj! Jönnék én is, mielőtt visszafekszek. - de újabb hümmögést kaptam válaszul, semmi mozgást.
Gondoltam, majd mással felkeltem, így elmentem Jiminért, akit úgy kellett elrángatni V mellől.
-Gyere már! Keltsd fel Fannit! - de csak pislogott rám értetlenül, miközben a fürdő felé rángattam.
Az ajtóba érve hihetetlenül zavarba esett, de örült, hogy nem mentünk tovább..... azt hiszem.
-Mond, hogy Fanni. - súgtam oda neki, majd a földet nézve megszólalt.
-Fanni! - mire az említett összerezzent.
-Baszki, azt hittem behoztad. - fogta a fejét.
-Majdnem. Na pattanj ki, had feküdj be én is.
-Oké. Öt perc, addig egyél. Van még a serpenyőben paella.
-Köszi. Na gyere Jimin. - fordultunk ki a fürdőszobából és becsuktam az ajtót is.... bár jobban sietett volna, ha nyitva hagyom.
Megkerestem a konyhában az említett vacsorát, és tányér nélkül egyetlen villával odaültem elé. Jin már nagyban Vvel beszélgetett, aki nem nagyon mozdulhatott a kanapéról, ezért inkább mindig volt ott vele valaki. Csak pár falatot tudtam enni, amikor Fanni kijött a fürdőből és szólt, hogy mehetek. Minden gondolkozás nélkül berongyoltam miközben hálálkodtam. Vére fürödhetek! De rég volt ez is!

-Kicsim!...... Ébresztő! - hallottam Jin hangját, ahogy ébresztgetett, mire lassan kinyitottam szemeimet. Úgy látszott, én is eljátszottam azt, amit Fanni. Elaludtam a kádban - Ne itt aludj!
-Jó! - fordítottam el a fejem a másik irányba, és már szenderültem is vissza álmaimba.
Csak azt hallottam, ahogy Fannival elkezdenek társalogni koreaiul, majd pár perccel később éreztem, benyúlt alám a kádba két kéz.
-Mi a? - pattant ki a szemem, ahogy egy félmeztelen Jin felemelt.
-Szia! - vigyorgott, miközben Fanni rám dobott egy törülközőt.
-Ritka nagy szerencséd van ezzel a pasival. - jegyezte meg nyelvünkön, ahogy összeszedte Jin pólóját a földről.
-Jah. - bújtam a meleg hercegemhez.

-Legalább törülközz meg! Nem fekszek be melléd, ha minden csurom víz. - tett le az ágyra, de nem engedett eldőlni.
-Jó. - válaszoltam csukott szemmel és eleget tettem kérésének - Gyere. - dőltem el, majd beszenvedtem magam a takaró alá.
-Így, hogy meztelen vagy?
-Akkor hozz ruhát.
-Jó.
De nem öltöztem fel végül. Én ezzel tisztában is voltam, hogy nem fogok felvenni ruhát, amint kilépett az ajtón, én pedig eldőltem az ágyon. Csak éreztem, mikor egyszer bemászott mellém, mert odabújt hozzám és egy puszival fel is ébresztett, de csupán annyira, hogy pólójába kapaszkodva aludhassak vissza.

Hatalmas csörömpölésre, majd hosszú magyar káromkodásra ébredtem másnap reggel. Egyedül feküdtem a hatalmas ágyban és már kezdtem fázni, így inkább úgy döntöttem ideje felkelni, mintsem rendesen betakarózni. Ugyan Jin nem húzta fel a redőnyt, így még viszonylag sötét volt a szobában, de azért szűrődött be egy kis fény. Fanni.... meg kéne javíttatnod egyszer.
Kikeltem az ágyból, majd megkerestem a ruháimat, amiket még este hozott be Jin. Szegény, tényleg azt hitte, meg fogom várni és felöltözök. De jobb később, mint soha, így a pizsim végül csak reggel lett fellőve. Ezután pedig kibotorkáltam a többiekhez még kicsit kómásan, de már sokkal pihentebben, mint előző este.
-Mi a helyzet?
-Jó reggelt? Felébresztettünk? - kérdezte Fanni aki pakolászott a konyhában.
-Csak te a csörömpöléssel, meg a hosszú bazdmeggel.
-Bocsi. Csak kiesett minden. Ez egy szar.
-Szia Franciska! - jött oda Jimin Vtől, de mindketten engem néztek - Itt a telefonod. Már nagyon csörgött. - nyomta kezembe a mobilomat.
-Köszönöm. Hallod, - váltottam magyarra - nem zavart titeket a telóm? - néztem Fannira.
-Lenémítottam estére, így V is tudott aludni. De valahogy meg kell oldanunk, hogy ne egyedül aludjon. Reggel szóvá tette, hogy utál egyedül lenni.
-Oké, majd megoldom. Bakker! Huszonhét nem fogadott hívás, és még csak reggel kilenc van.
-Hát tudjuk, hogy sokat dolgozol. Rántotta lesz, jó? - pakolt ki a hűtőből.
-Persze. - ültem le a pulthoz, vissza a laptopom elé.
-Útban leszel ám itt.
-Akkor hova menjek?
-Menj be a dolgozószobámba. Ezért van.
-Oké, köszi. - szedtem össze a cuccaimat - Jin?
-A fürdőben.
-Rendben.

-Reggeli! - nyitott be Jimin hatalmas vigyorral.
-Megyek, köszönöm. - néztem fel a laptopomról, majd elküldtem még egy levelet és követtem.
-Jimine! - hallottam Fannit, majd kiabálni kezdett valamit koreaiul.
A konyhába érve láttam, hogy Jimin párnával ütlegeli Jint, amin Taehyung jót nevetett. Valószínűleg neki tartottak előadást, mert mikor Fannit megkérdeztem, mindez mért van, nem tudott jó választ adni.
-Nem tudom, hadartak, nem értettem. - válaszolt nekem, majd újra Jimin nevét kiabálta aki végre leállt.
Jin súgott neki valamit, meg Vnek is amin jót nevettek, aztán végre kiszúrt engem az én kis hercegem.
-Jó reggelt! - lépkedett felém.
-Szia! - mosolyogtam, ahogy odaért hozzám, majd megölelt.
-Kipihented magad? - támasztotta homlokát az enyémnek.
-Igen. Hogy bírtad ki? - céloztam arra, hogy ruha nélkül aludtam.
-Nehezen. - nevetett.
-Na ne itt turbékoljatok légy szíves! Jin, neked úgyis dolgod van. - szedett mindenkinek reggelit Fanni.
-Jaj, tényleg. - vágott szomorú arcot, de nem eresztett, miközben a többiek lassan körbeülték Vt. Ugyan az asztal nem volt messze, de nem akarták, hogy úgy érezze, kimarad valamiből.
-Mi a dolgotok? - érdeklődtem.
-A manager hívott. Jiminnek járnia kell a trickesekhez továbbra is míg itt vagyunk, nekem pedig el kell mennem a zeneakadémiátokra, beülni pár órára.
-Ohh. Szóval dolgoznotok kell.
-Igen.
-Gyertek már enni! - szólt ránk Fanni - Ott van a pulton a részetek!
Nehezen, de elengedett Jin, majd a tányérjainkkal leültünk mi is V köré. A tévében mese ment, persze vasárnap délelőtt mire is számítunk..... mondjuk a catroonon mindig mese megy.
-Tom és Jerry? - kérdeztem falatozásom közben magyarul.
-Ezt mindenki érti. - felelt Fanni, majd Vhez fordult és kérdezett tőle valamit.
Közben megszólalt a telefonom, amit a dolgozóban hagytam, de így is meghallottam, ezért felkeltem és érte mentem.

Akármennyire is szerettem volna, nem tudtam Jinnel lenni. Mivel elvileg nekem új csapatom jönne hétfőn, így rengeteg feladatom volt, mert át kellett azt adnom másnak, majd azt a más valakit tájékoztatnom kellett a részletekről. Senki sem számított rá, hogy egyel több emberre lesz majd szükségünk, de hál'istennek voltunk elegen, hogy megoldjuk a problémát. Másik szerencse pedig az volt, hogy nem konkrétan engem kértek, ahogy az esetek többségében szoktak, így tényleg könnyebb volt megoldani. Persze Jin így is mérgelődött. Velem szeretett volna lenni. Végre nem dolgozott, hanem pihent, ezért szerette volna a napját velem tölteni, mielőtt újra munkába fogják.
-Na elintéztem neked Jimin az edzést, bár minden nap nem fognak rád érni. Jin, - fordultam az említett felé, aki a fotelban heverészett és a telefonját nyomkodta - téged csak hétfőn tudlak majd.
-Rendben. - válaszolt, de rám sem nézett. Kicsit durcás volt, amiért csak délután tudtam szóba állni vele. Hát ez van! Dolgoznom kellett.
-Viszont most lehet ráérek kicsit.... - tartottam kis szünetet - Ha nem zavarok.
-Csak mi tudunk zavarni téged. - nézett fel rám Jin és éreztem, hogy veszekedni akar.
-Még mindig fáradt vagyok, de ha veszekedni akarsz, inkább dolgozok.
-Akkor menj csak vissza. Rám úgysincs időd. - merült vissza mobiljába, mire sóhajtottam egyet és már készültem is visszaindulni, amikor Fanni beleszólt.
-Jin olyan hülye vagy. Örülj neki, hogy ráér! Ahelyett, hogy baszogatod, inkább használd ki a lehetőséget.
-Igen hyung! - helyeselt V, majd koreaiul folytatta, amiből egy szót sem értettem, de Jint megérintette.
-Mit mondott? - kérdeztem Fannit, mert láthatóan mindannyian megsajnálták szegényt.
-Hogy ne legyen már ilyen.... puha pöcs nagyjából, mert hogy tök jó látni, hogy mennyire odavagytok egymásért, meg hogy ő nagyon boldog, ha rátok néz és neki még ez sosem adatott meg. Hogy a pasid fogja már fel mennyire szerencsés, hogy van valakije, mert ők egyedül vannak.
-Ohh..... - hallgattam el én is. Ennek nem kéne így lennie. Nagyon magányosak lehetnek - Magányosak, ugye? - kérdeztem újra magyarul.
-Tömören fordítottam, de ha százszázalékosan tettem volna, akkor sokkal jobban szíven ütött volna. Kegyetlen az ő életük.
-Igen...... tudom. - szomorodtam el és megfogadtam, hogy ezen változtatok. Még nem tudom hogyan, de változtatok.


(Folytatjuk :D Sorry amm csak nagyon nincs kedvem mostanság írni >< De, mint látjátok, néha ráveszem magamat. Címről most fogalmam sem volt, sem arról, hogy milyen napon vagyunk, szóval aki eddig követte, és most én eltértem, az.... törődjön bele XD)

Végre! Ágy! (61)

Közben egy hosszú beszélgetés után, Tamás végül meggyőzte valahogy a kis nővérkét, vagy kicsodát, hogy toljon az orrunk alá egy papírt, amit ha Vvel aláíratunk, már vihetjük is haza. Így hatalmas léptekkel suhantam el a szunyókáló őreink előtt, akiket ezután Tomi el is kezdett felverni édes álmaikból, majd a kórházi szoba ajtaját lassan kinyitva próbáltam hangtalanul belépni. Gondoltam, ha még alszik V, nem fogom felkelteni, ám már fürkésző szemekkel kémlelete a bejáratot, és nagyon megörült, amikor ismerős arcot látok. Én is kivirultam. Sokkal jobban volt.

-Jaaahj te! - ölelgettem meg Vt - A frászt hoztad ránk. - ültem le az ágya szélére - Hogy vagy?
-Jobban. - válaszolt röviden. Az angolja nem lett tökéletes egy este alatt.
-Ennek örülök. - simogattam a kezét, miközben hatalmas vigyorral pislogtam.
-Na? - lépett be Fanni is, majd azonnal koreaira váltott.
Átadtam neki a papírt, mert ő jobban el tudott beszélgetni Vvel, és a helyemet is átvette. Én kiosontam a többiekhez, miközben hatalmasat ásítottam.
-Csabiék lassan indulnak. - mondta Tomi, miközben leheveredtem egy kanapéba.
-Szuper, de még korán van, nem? - helyezkedtem kényelembe és kezdem elaludni.
-Beugranak ide. Hé! - lökte meg a lábam.
-Hm? - nyitottam ki szemeimet.
-Ne aludj!
-Nem alszok. - igyekeztem ébren tartani magam, de már nagyon a végét jártam.
-Bence és Ádám hoznak reggelit, meg energiaitalt neked. - ült le mellém.
-Az menő. - ásítottam újra. Már teljesen elmúlt mindennek a hatása. Nem volt kötelezően elvégzendő dolgom, sem teám, vagy kávém, ráadásul le is ülhettem.
Épp kezdtem elszenderedni, amikor csörgött a telefonom, de így is Tomi keltett, hogy vegyem fel.
-Igen? - dörmögtem álmosan.
-Jó reggelt kincsem!
-Szia anya! - sóhajtottam.
-Hallom álmos vagy.
-Kicsit.
-Hát el is hiszem. Na emlékszel a gyakornokra?
-Basszus! - kaptam fel a fejem - Anya én ezt teljesen....
-Tudom. - nevetett - De nem is kell betanítani.
-Na hogy-hogy? - könnyebbültem meg.
-Interjúztattam és kiderült, hogy egyáltalán nem tud annyit, mint amennyiről papírja van. Szóval még keresek.
-Hah, köszönöm. - engedtem el magam újra a fotelben és lehunytam a szemem is.
-Ne nekem köszönd. Na maradj a srácokkal, vigyázz rájuk, aztán ha kell valami.... nem féltelek.
-Nem is kell. Szia!
-Kitartás! Szia! - tette le.
Újra elszenderedtem és bár hallottam a körülöttem lévőket, reagálni nem tudtam. Elfáradtam..... aludnom kellett.

Nagyon megijedtem és le is fejeltem Jint, ahogy egy apró puszival akart felkelteni, mire én felugrottam.
-Jaj, bocsánat! - de ő csak fogta az orrát és rázta a fejét, hogy semmi baj, miközben el is kezdett könnyezi, a többiek pedig nevettek. - Aaaaahj, de megijesztettél. Sajnálom.
-Semmi gond. Az én hibám. - engedte el arcát és nagyokat pislogva vett mély lélegzeteket, mialatt a fiúk betódultak Vhez - Fáradt vagy? - nézett rám.
-Mondjuk.
-Még egy kicsit bírd ki. - mosolygott, majd ő is bement a csapathoz.
-Mennyit aludtam? - néztem az őreinkre, akiken látszott, hogy hangos nevetésüket igyekeztek magukba fojtani.
-Háromnegyed órát nagyjából. - válaszolt Ádám, ahogy tudott uralkodni magán, és már csak nagyon vigyorgott - Hoztunk neked energiaitalt. - nyújtotta oda nekem a hatalmas dobozt.
-Köszönöm. - el sem hittem, hogy önként elvettem, majd kibontottam, de jelenleg nem volt más koffein forrásom. Jinért pedig ébren kellett maradnom és uralkodnom magamon.
-Mehetünk! - jött ki Fanni a fiúkkal együtt, Vt pedig Tomi hozta a karjaiban, aminek láthatóan nem örült a kis rokkant.
-Nem férfias mi? - álltam fel és magyarul szóltam Fannihoz.
-Nem tetszik neki, de nem ülhet, sétálni meg nem igazán tud. - válaszolt ő is a nyelvünkön, miközben elindultunk kifelé.
-Akkor dupla kocsizunk.
-Igen. V pedig fekszik és úgy kell bekötni, hogy ne guruljon le az első piros lámpánál.
-Menni fog. - kuncogtam magamban.

Külön autóval mentek azok, akik repültek haza, és azok, akik maradtak, így Vékkel utaztam a buszban, míg a többiek a testőreink autójában zötykölődtek. A reptéren persze odajöttek még elköszönni, én pedig felkaptam egy napszemüveget, hogy a karikás szemeim ne látszódjanak, majd Fannit és Tomit hátrahagyva a maradék csapattal elindultunk. Nem kis tömeg várta már a fiúkat, de a saját bejáratú hústornyaink megvédték őket. Az utolsó pontnál megálltam, ameddig még elmehettem, és könnyes búcsút vettek tőlem a fiúk.
-Szeretünk Franci! - ölelgettek mindannyian.
-Köszönünk mindent!
-Szívesen máskor is!
-Majd azért írj, meg küldj képet, meg minden! - magyarázott J-Hope.
-Meg majd látogass meg minket. Magyarokat szívesen látunk. - fűzte hozzá Suga, amin nagyon  meglepődtem.
-O-oké. Majd meglátjuk.
-Másfél hetet tudnak maradni a fiúk, addig hozd rendbe Vt! - közölte az infót Rapmon, miközben elengedtek.
-Meglesz. - bólintottam - Jó utat hazafelé!
-Köszönjük! Sziasztok! - integettek és gyorsan elmenekültek a nagy rajongói seregtől.
-Sziasztok!
-Akkor mehetünk is. - jegyezte meg Csabi.
-Ja igen-igen. A többiek unatkoznak. - fordultam meg és indultam volna utamra, de most engem támadtak le a rajongók, ijedtemben pedig Bence pulcsijába csimpaszkodtam, mert ő volt a legközelebb - Fiúk!
-Mióta ismered a fiúkat? Összejöttél valamelyikkel? Láttad őket meztelenül? Hol vannak a többiek? - repkedtek a kérdések különböző nyelveken, miközben menekültünk előlük.
Végig követettek mindannyian, ami kicsit sem volt megnyugtató, mert egyre közelebb értünk a buszhoz. Már láttam is a parkolóban, amikor Csabi kiadta a parancsot.
-Na futás! - így is tettem.
Ezúttal nem kaptam le a magassarkúmat, csak futni kezdtem, mialatt igyekeztek feltartani a rajongói tömeget. Gyorsan bepattantam hátra a srácokhoz, és Tomi máris útnak indult.
-Na mi az, híres lettél? - kérdezte Tamás.
-Igen, de nem is értmmm - hallgattatott el Jin, egy csókkal.
-Hiányoztál. - adott végül egy puszit a homlokomra, miközben két keze továbbra is rajtam pihent.
-Te is nekem. - fogtam meg meleg mancsait és behunytam szemeimet. Most azonnal el tudnék aludni.
-Jin, ülj le! Veszélyes. - utasította Tomi, mire el is engedett és helyet foglalt - Szóval híres vagy.
-Ja... igen-igen. A srácokról faggattak. Dilisek ezek a rajongók. V hogy van? - fordultam hátra Fanniékhoz.
-Jól van, ne aggódj! - nyugtatott meg a kis barátnőm.
-Akkor Fanni? - kérdezte Tamás, miközben a visszapillantóban rám nézett.
-Nem. Először autót cserélünk.
-Rendben.

Végül hatalmas örömben törtem ki, mert bár nem egy mai darabot, de egy kitűnő állapotban levő hét személyes mercit kaptunk. Azonban Tomi nem hagyta, hogy vezessem, mert rég aludtam utoljára.
-Köcsög vagy. - pislogtam rá Fanni felé menet.
-Nem, csak nem akarok meghalni. - szart a fejemre.
-Chh! - bámultam ki az ablakon.
Fannihoz érve, felvittük Vt, és a már kikészített ágyra fektettük le. Pont jó helyre vonszolta az éjszaka Fanni a kanapét, mert a lakás közepére húzta, hogy V mindent jól lásson, és képben legyen majd. Fent elbeszélgettek négyen, miközben láthatóan remek kedve volt mindenkinek.
-Na most már alszol? - kérdezte Tomi, de én a telefonom nyomkodtam.
-Nem. Költözünk és lakást takarítok.
-Őrült vagy.
-Csak elfoglalt. Na egy ember jöjjön segíteni átcuccolni és takarítani! - fordultam a srácok felé, de nem tudom, mért mondtam azt, hogy egy ember, hisz nyilván való volt, hogy Jin lesz az, aki önként segíteni fog nekem.

-Mindent levittünk, Tamás most pakol be. Kicsit szűkösen leszünk a kocsiban. - tért vissza Jin, miközben az ágyneműket dobáltam egy kupacba a lakás közepére.
-Köszönöm, nem baj.
-Ne segítsek?
-Hajtsd össze a takarókat és rakd be az ágyba! - hámoztam le az utolsóról is a huzatot.
Szépen rendet raktunk a lakásban, elvittünk minden cuccunkat és még a hűtőt is kiürítettük. Egész sok kaja maradt. Még jó hogy Fannihoz mentünk tovább.
-Na mehetünk végre? - lépett be az ajtón Tomi, mikor már jó ideje ránk várt.
-Várjál még becsukom az ablakokat azt mehetünk. - szaladgáltam továbbra is a lakásban, de már csak én egyedül, ugyanis más feladat nem volt - Jó asszem minden megvan. Rendet raktunk, szellőztettünk, a takarítók lassan jönnek. - álltam meg a lakás közepén - Hú de elszaladt az idő. - pillantottam az órámra - Tomi kéne nekem valami koffein, mert megint álmosodok és útközben vennünk kell vacsit.
-Rendben meglesz. De ugye tudod, hogy kiraklak titeket és én is megyek? - léptünk ki a lakásból és bezártam.
-Tudom.
-Akkor jó.
Leadtam a kulcsokat, majd egyre nagyobb ásítások kíséretében beültem hátra az autóba, és lássatok csodát, azonnal elaludtam. Ki gondolta volna?

-Franci! Franci! - ébresztgetett Tomi - Fizetni kéne.
-Mi? Mit? - keltem fel, de alig voltam magamnál.
-A vacsit.
-Ja..... jó. Megyek. - segített ki engem a kocsiból, majd kómás fejjel, másodszorra eltalálva a pin kódomat sikerült fizetni.
Egyáltalán nem érdekelt a vacsi, sem a pénz. Pont olyan zombi módjára, mint ahogy betántorogtam, visszamásztam az autóba és újra aludtam. Legközelebb már arra keltem, hogy kihámoznak az merciből, majd felcipelnek a lépcsőn, végül pedig egy ágyba fektetnek. Végre! Ágy! Ez volt az első gondolatom és az utolsó is. Ugyan éreztem az illatokat és kordult egyet a gyomrom, de az álmosság győzedelmeskedett. Utolsó erőmmel még magamra húztam egy takarót, majd elmerültem a Jines álmaimban.

(Folytatjuk :D És mivel végeztem a sulival, így nyári szüneten vagyok, szóval már tényleg nem lesz hetes, vagy hónapos szünet. Plusz készülünk egy karakterek menüponttal és egy íróink menüponttal is. A csokiöntet pedig a fagyin az az, hogy lesz külön e-mail cím az oldalnak, ahova írhattok kéréseket, illetve kérdéseket, amikre válaszolgatni fogunk, külön-külön bejegyzésekben. Addigra meglesznek a közreműködőink és remélhetőleg ők is beleegyeznek abba, hogy tőlük is lehessen kérdezni. :D)

Telefon telefon hátán (60)

Tényleg fogalmam sem volt, hogy honnan szerzek négyünknek szállást. A kocsi még nem olyan nagy gond, mert nem kisbusz, így tuti lesz, na de lakás! Az enyémben mégse nyomoroghatunk ott, addig míg V fel nem épül. Ráadásul neki luxus kényelem kell. Nem akarom, hogy rosszabbul legyen egy kicsit is. Ahhj mennyi bajom van, és még egyről se tudom, hogy hogy fogom megoldani. De legalább nem kell félnem, hogy elalszok a volánnál.

-Anya!..... Anya!... Ébresztő, segíts nekem! - szólongattam a telefonban.
-Csssss!
-Anya? - pislogtam meglepetten az első ülésen ülve, miközben Tomi kacskaringózott a városban.
-Várjál kicsim, olvasok.
-Jó.....
-Mi van? - kérdezett közbe Tamás.
-Olvas.
-De akkor nem keltetted fel?
-Még sosem sikerült felkeltenem, csak fordítva. - mire Tomi elmosolyodott.
-Na mondjad kicsim, mért vagy még fent?
-Ezt én is kérdezhetném. De segítened kell. Kéne nekem egy lakás négy főre. Vagy három is jó, alszok én a földön.
-A srácok miatt?
-Igen. Maradnak még kicsit, amíg fel nem épül az egyik tag.
-Igen, hallottam a balesetről. Hát most így hirtelen nem tudok neked semmit. De mindjárt körbenézek. Bár tényleg tele vagyunk.
-Tudom anya, de kérlek! Segítened kell.
-Igyekszek kicsim. Igyál sok kávét! Egyedül vagy?
-Nem. Tomi eljött. Vezet helyettem.
-Akkor jó. Na körbe nézek és szólok. Kávé, kávé, kávé. Rendben?
-Tea, anya.
-Az most lepkefing ide. Kávézz! Na szia! - tette le.
-De nem szeretem a kávét. - dünnyögtem a már megszakadt vonalnak.
-Pedig most tényleg az kéne. - tette hozzá Tomi is - Nem akarom rád erőszakolni, de hosszú... napod... estéd lesz. Főleg, ha tényleg nem akarsz aludni.
-Nem lesz időm.
-Akkor kávé.
-De majd csak ez után! - válaszoltam neki, ahogy megálltunk az első lakásnál, amit le kellett ellenőriznem.

A gondos terepszemlém után örömmel konstatáltam, hogy ezt most sikerült megfelelően összehozni a csajoknak, és semmi baj nincs vele, így hamar indulhattunk tovább minden probléma nélkül.
-Igen? - vettem  fel a telefonomat, ahogy az autó felé sétáltunk.
-Nincs semmink. Nem tudok neked lakást adni. Nálad nem jó?
-Anya az a lakás tök üres. - szálltam be a kocsiba.
-Mondtam, hogy rendezd be!
-Nem kell!
-De, most kellene.
-Megoldom akkor máshogy. - fortyogtam  magamban, hogy nem segít.
-Azért még nézelődök, meg telefonálok. Kocsid van?
-Gondoltam majd reggel felhívom őket.
-Majd én mindjárt rájuk szólok!
-Köszönöm. - tettem le a telefont.
-Na mi az? Nincs hol aludni? - kérdezte Tamás.
-Nem, de felhívom a mentőövemet.
-Jaj, de sajnálom szegényt. - kuncogott, miközben tárcsáztam.
-Szia. Alszol? - szóltam a telefonomba, amit megszűnt a csengés.
-Már nemhh..... mit akarsz? - szólt álmosan Fanni.
-Hozzád költözhetnék három fiúval?
-....... alszok.
-Jaj, ne már Fanni! Neked nagy és kényelmes lakásod van.
-Mért nem mentek hozzád?
-Mert Vnek kényelem kell, nem egy matrac a földön. - mire elhallgatott, de pár perc csend után újra megszólaltam - Fanni!
-Gondolkozok......... Kikkel jönnél?
-V, Jin, Jimin.
-Gyertek.
-A varázsszó, mi? - nevettem fáradtan.
-Hehe. - gúnyolódott - Mikor jöttök?
-Elmegyek érted reggel, elköszönsz a srácoktól és.... utána. Ráérsz holnap?
-Dolgoznom kéne délután.
-Szóval kéne?
-Igen. Tehát segítek költözni.
-Király. Köszönöm.
-Semmiség. Na de hagyj aludni!
-Oké, szi..... - kinyomott - a. Ma mindenki lecsapja a telefont.
-Hajnali fél háromkor mire számítottál? - kérdezte Tomi.
-Ahh elszaladt az idő. Siess!
-Azt teszem.
De csörgött újra a telefon és anyum volt az.
-Lett kocsi. - jelentettem ki.
-Lett. Mikor visszaviszed, adnak másikat. Még nem tudom milyet.
-Szuper. Köszönöm anya.
-Szívesen. Lakást viszont nem kaptam.
-Szereztem.
-Na, az jó. Akkor minden megvan.
-Igen, köszönöm. Na jó éjt anya.
-Neked is kicsim, kitartás. Szia!
-Szia! - tettem le - Te mit csinálsz? - kérdeztem Tomit, aki befordult egy McDriveba.
-Szerzek kávét. Helló! - köszönt az automatának - A legerősebb kávétokból kérünk négyet.
-Nagyot adhatok? - kérdezett vissza a srác.
-Legnagyobbat és mást nem, köszi.
-Rendben. A kettes ablaknál fogjátok megkapni és majd ott is kell fizetni.
Szóval Tomi bevásárolt, majd amíg egyet el nem fogyasztottam, nem engedett kiszállni a kocsiból.

-Ahhh! Tudtam, hogy a kettőből egy nem fog összejönni. - fogtam fejemet, ahogy beléptünk a második ellenőrizendő lakásba, majd azonnal tárcsáztam a felelőst.
-Tyűűűű! Az már aztán csakugyan. - lepődött meg Tomi is a hatalmas rendetlenséget látva.
-Miklós! Mit csináltatok? Hogy néz ki ez a lakás!? - kezdtem szidni kedves munkatársam.
-Mi? - válaszolt álmosan. Biztos őt is felkeltettem, de nem érdekel. Tízre jön az ügyfél, és addig ezt rendbe kell hozni.
-A lakás Miklós! Ébresztő! Tízre jön a kliensed és romokban a lakás.
-Jah.... igen..... izé. Lassan kelek, és rendbe szedem. Megleszek addig, ne aggódj.
-Nem érek rá téged ellenőrizni, de az biztos, hogy ha elégedetlen lesz az ügyfeled, elköszönhetsz az állásodtól és vele együtt mindentől.
-Igen tudom, tényleg semmi gond. Megoldom. Felkelek most, hogy biztos végezzek.
-Hát ajánlom is! - csapta rá a telefonom - Gyere segíts Tomi, ha már itt vagy.
-Mibe? - rakta le a kávéját.
-Összeszedem a szemetet, te meg told a helyére a bútorokat.
-Mindet? - kerekedtek el szemei.
-Nem! Csak itt ezt a hármat. Az ülőgarnitúra legyen legalább meg. - szedegettem fel a fóliát, meg egyebeket.
Annyi csomagoló papír volt a bútorok miatt, hogy már ő is rég végzett a rendezkedéssel, mikor én még a felét sem szedtem össze.
-Könnyebb lenne, ha szereznél valami zsákot, vagy...... nem is tudom.
-Szülsz nekem, drága? - kérdeztem vissza.
-Felfogtam. - már mindketten morcosak voltunk az álmosságtól, de lassan kúszott fel a nap, így esély sem volt arra, hogy aludjunk.
Kapkodni kezdtünk, majd a felénél feladtam. Nem akartam elhalasztani a srácokat, így inkább rohantuk Fanniért.

-Kész vagy? - kérdeztem a telefonban.
-Igen, csak hajat vasalok.
-Tíz perc és ott vagyunk.
-Oké. Majd rendet kell rakni, ha jöttök.
-Ez legyen a legnagyobb bajod.
-Jelenleg az is.
-Szia!
-Szióka! - rakta le a telefont.
-Ahh, de szar ez a kávé! - ittam bele a második adagomba.
-Régi. Kapaszkodj! Ezen még átérünk. - csúsztunk át a rózsaszínen, és be is fordultunk a következő utcába.
-Emlékszem már, mért imádtam, amikor vezettél. - kortyoltam bele a förtelembe, ami majdnem kiborult nem is olyan rég.
-Na mért?
-Mert izgalmas.
-Jah -  nevetett - Hát igen. De sietünk, nem?
-De. Nagyon is. - vettük be a következő, vidámparkba illő kanyart.
Fanni lakásához érve, Ildi felhívott telefonon, hogy akkor megyek-e vagy neki kell kivinni mindenkit. Végül abban maradtunk, hogy ő lesz az aki hurcolja a srácokat és majd el is megy a kocsimért.

-Jó reggelt! - léptünk be a kórházba - Egy koreai férfi van önöknél. Hozzá jöttünk.
-Ja igen-igen. De nincs látogatás még.
-Az orvosával szeretnék beszélni.
-Nincs bent a doktor úr.
-Akkor egy helyettessel, aki dönthet afelől, hogy kiengedik vagy sem?
-Sajnálom, de erről csak az orvosa dönthet.
-Na idefigyeljen! - lépett fel Fanni - Ez a gyökér felkeltett engem hajnali.... szóval későn. Azonnal adjon valakit aki kiengedheti, különben hatalmas hisztit csapok.
-Sajnálom.
-Elnézést asszonyom. - söpört félre minket Tomi - Beszélhetnénk? - vonta félre.
-Álmos vagyok. - közöltem Fannival.
-Én is.
-Te mitől? - néztem rá.
-Felhívtál az éjszaka közepén, te állat.
-Én meg huszonnégy órája nem aludtam.
-Utána már én sem tudtam.
-Ugyan, mért nem?
-Takarítottam.
-..... Minek?
-Mert ma jöttök.
-Jaj! Olyan hülye vagy néha. - fogtam fejemet, mire arrébb lökött.
Közben egy hosszú beszélgetés után, Tamás végül meggyőzte valahogy a kis nővérkét, vagy kicsodát, hogy toljon az orrunk alá egy papírt, amit ha Vvel aláíratunk, már vihetjük is haza. Így hatalmas léptekkel suhantam el a szunyókáló őreink előtt, akiket ezután Tomi el is kezdett felverni édes álmaikból, majd a kórházi szoba ajtaját lassan kinyitva próbáltam hangtalanul belépni. Gondoltam, ha még alszik V, nem fogom felkelteni, ám már fürkésző szemekkel kémlelete a bejáratot, és nagyon megörült, amikor ismerős arcot látok. Én is kivirultam. Sokkal jobban volt.

Ma sem alszok (59)

-Hamar beérünk? - tettem fel a kérdést, miután V újabb fájdalmas nyögést hallatott azon az irtózatosan mély hangján.
-Azonnal! Ne aggódjon! - cikázott a városban, és lassan már a saját életemért is kezdtem aggódni, nem csak Vért.

Rapmon POV

Miután V eltűnt mellőlünk, nehezen tudtuk csak befejezni a fellépést. Nagyon aggódtunk érte és emiatt nem voltunk ott teljesen. Érezhető volt a feszültség a hatalmas hangulat ellenére is, de muszáj volt végigvinnünk az egészet. Nincs pihenő!
-Kösz-kösz. - segített levenni egy srác az elektronikát, miután lejöttünk a színpadról.

-Helló! - köszönt ránk angolul egy ismeretlen, kicsike lány - Én jöttem Franciska helyett. Ildi vagyok.

-Szia! V? - faggattam, miközben a többiek is körénk gyűltek.

-Tudom hol van, de többet sajnos nem. Franciska azt mondta, hogy ha nagyon akarjátok, akkor vigyelek be titeket, de jobb lenne ha másnapi indulásra készülnétek.

-Előbb telefonálok és majd meglátjuk.

-Rendben. Segíthetek valamiben?

-Most még nem. Köszönjük. - indultam az öltöző felé.

-Rapmon! - jött utánam Hoseok - Ugye bemegyünk hozzá? Nem hagyhatjuk magára! - követett, szinte már futva, mert nagyon siettem.

-Nem szeretném. De telefonálok és kiderül.

Az öltözőbe érve azonnal keresni kezdtem a mobilom, majd az idővel nem törődve felhívtam a managerünket. Ott kora reggel volt, így gondoltam már ébren van. Igazam is lett.

-Na jól ment minden? - kérdezte azonnal.

-Hát majdnem. Azért hívlak, mert V lesérült a fellépés alatt, elég durván. Lerángatták a szervezők a színpadról és már kórházban van. Mentő vitte el.

-Mért rángatták le?

-Nagyon rosszul volt, és volt valami elektronikai baki is, és akkor esett össze teljesen, így levitték.

-Oh..... na erről még beszélek az ottaniakkal.

-Jaj, hagyjad már ezt! Így is hatalmas műsor volt, és csupán az utolsó pár számról hiányzott. De a lényeg az, hogy nem tudom, hogy mikor engedik ki. Viszont a reggeli repülővel biztos nem fog tudni hazamenni. Szóval mi legyen?

-Ő maradjon, meg ha akartok, akkor még egy max két ember maradhat vele, de a többiek jöjjenek haza. Intézek nektek egy kis pihenőt.

-Oké. Akkor bemegyünk a kórházba, megérdeklődöm, hogy nagyjából mire számítsunk, aztán felhívlak megint, jó?

-Rendben, addig beszélek a fejesekkel.

-Szuper, köszönöm. Szia!

-Szia!

- Na mit mondott Hyung? - kérdezte Jungkook, miközben öltözködött mindenki.

-Bemegyünk Vhez, aztán eldöntjük, ki marad itt vele, a többiek pedig mennek haza. De kapunk pihenőt.

-Szóval akkor nem volt mérges? - pislogott rám Hoseok.

-Hát ránk nem. Inkább Franci fog kapni, de azért még erről beszélek vele.

-Mert lerángatta a színpadról, gondolom. - nyammogott valamin Suga.

-Igen, azért.

-De ezt annyira utálom. - csatlakozott be Jimin is - Ha majd meg hal sőt, ő el is ájult, akkor is végig kéne táncolnia az egészet. Hát olyan fájdalmai voltak! És ha maradandó sérülései lesznek, amiért nem ment időben dokihoz?

-De tudod, hogy megy ez Jimin. - nyugtatgatta Jin - Mindannyian tudjuk. Akkor is tisztában voltunk vele, amikor belevágtunk ebbe az egészbe. Mindannyian szenvedtünk már a színpadon. Még te is.

-Jó...... - fogta vissza magát - De.... az más.

-Mért?

-Mert az én vagyok, és nem Taehyung. Ő a barátom. A barátunk! És nem szeretem, ha valaki aki közel áll hozzám szenved, ahogy ti sem. Hisz mindannyian szidtatok amiért nem pihentem le, mikor megsérültem. A saját bajaim pedig megint más témába tartoznak.

-Ezzel mindannyian így vagyunk. De szerintem Franciska vigyáz rá. Meg bemegyünk hozzá, szóval nincs baj. Jobban lesz. - vigasztalta Jin

Hát igen, ez a munka ilyen. Tudtuk jól, már a kezdetek kezdetén, hogy nem szabad lesérülni, mert nem pihenhetünk. De sajnos balesetek vannak, az élet beleszól az ember dolgába, mint ahogy Sugánál is történt. Bár remélem hagyják pihenni Vt. Azért ez még is csak egy BigHit, nem egy SM.

-És ki marad? - kérdezte Jungkook körbenézve a kisbuszban.

-Igen! Az mondjuk nyilvánvaló, hogy Jin az egyik, de marad más is? - válaszolt neki Hoseok.

-Szerintem kéne. Mert ők ketten tuti egymásra akaszkodnak, és megfeledkeznek majd Vről. - nyomkodta telefonját Suga a kocsiban, ahogy a kórház felé tartottunk.

-Ez nem igaz! - ellenkezett Jin - Azért ti előrébb vagytok még, mint Franciska.

-Jó-jó persze. - legyintett rá Suga.

-De szerintem is maradnia kéne még valakinek. - fűztem hozzá - Jimin? Gondolom szeretnél. - néztem az említettre.

-Igen! - vigyorgott - Szabad?

-Persze. Ha a többieknek nincs ellenvetésük. - pillantottam körbe.

-Azért én aggódni fogok, de itt a csajod, így hagyom, hogy maradj. - szólt hozzá J-Hope.

-Nem a csaja Hyung! - nevetett Jungkook.

-Még, srácok! Még! De, ha maradok pluszba, és nem lesz semmi dolgom, akkor tuti megszerzem a végére.

-Na azt megnézném. Nem maradhatunk többen Nam? - fordult hátra Suga.

-Azt mondta manager, hogy max ketten. Sajnálom.

-A fene. Akkor kénytelen leszek látatlanban megtenni a téteket. - ült vissza a helyére.

Erre persze Jimin felkapta a vizet, de mindannyian egyetértettünk, hogy Jin és Jimin fognak maradni a lábadozó Taehyunggal.

-Na mi a helyzet? - értünk a váróba, ahol Franciska telefonálva járkált fel-le, és azonnal csendre is intett.

Még pár percig mászkált idegesen telefonálva, majd miután lecsapta, magyarul kezdett magyarázni. Biztos nagyon fáradt volt.

-Ezt nem értem. - szakítottam félbe, mire rám nézett.

-Bocsánat. - dörzsölte szemeit - Vizsgálják. Addig nem adnak neki semmit amíg meg nincs pontosan a gond, de azért már sejtik.Öhm.... - gondolkozott -  Nem fogják kiengedni reggelig, az biztos. Átszerveztem a dolgaimat, így tudok majd rá vigyázni miután elmentek.

-Maradnak páran. Ketten. Gondolom sejted kik. Kapunk pihenőt is, így nyugodtan gyógyulhat Taehyung is.

-Ó! - lepődött meg és újra szemembe nézett - Az jó. Viszont el kell hagynunk azt a lakást és nem tudom, hova menjünk, mert szezon van, és pár napon belül minden lakásunk megtelik. - ült le, én pedig szintén helyet foglaltam a fiúkkal.

-Ebben nem tudok segíteni.

-Tudom. - dőlt előre, és térdein megtámaszkodva tenyereibe temette arcát - Megoldom csak..... nem fog az agyam.

-Pihenned kéne.

-Nektek is. - nézett fel egy hatalmas sóhaj kíséretében - Korán indultok, ahhoz képest, hogy mennyi időtök van aludni.

-De Taehyungot megvárjuk. Legalább azt, hogy mi van vele. - szólt közbe Jin, aki a lehető legmesszebb foglalt helyet.

-Jó.

Hosszú perceket ültünk ott, és egyre álmosabbak lettünk, ahogy már nem pörögtünk. Hoseok, Jungkook és Jimin egymásnak dőlve aludtak el igen rövid idő alatt. Yoongi zenét hallgatott és írt, Jin meg én pedig csak nézelődtünk, meg a mobilunkat nyomkodtuk, miközben Franci szüntelenül telefonált.

Az álmosító várakozás után, végre megjelent egy doktor, aki láthatóan Francira várt, viszont az azonnal lecsapta a telefont, ahogy észrevette az orvost. Mi felkeltettük a fiúkat, míg megbeszélték a helyzetet, majd Franciska felénk fordult.

-Jól lesz, rájöttek mi baja. Becsípődött egy ideg, ami attól, hogy nem állt le, azonnal rosszabb lett. Ma este bent kell maradnia, de holnap már lehet, hogy kiengedik. Mindenesetre pihennie kell, főleg feküdnie. Ha akartok bemehettek hozzá, aztán menjünk, hogy összepakoljatok és aludjatok is kicsit.

Persze kaptunk a lehetőségen, így azonnal berontottunk Vhez, hogy megnézzük, mi a helyzet. A tömérdek fájdalomcsillapítótól amit kapott, sokkal jobban volt, de kicsit tompult is, amire fáradtsága csak rátett még egy lapáttal, ezért nem volt sok értelmes szava. Elmagyaráztuk neki, hogy maradnak itt vele majd, de a csapat többi része hazamegy, viszont azt kétlem, hogy felfogta volna.

Rapmon POV end

-Pakoljatok össze, az is aki marad, bár holnap még szabad a lakás, viszont nem tudom mikor lesz időnk át cuccolni, meg azt se, hogy hova. - dörzsöltem szemeimet, mert már majd összeestem, olyan álmos voltam, de még sok dolgom volt az este folyamán. Nem terveztem alvást, csak két liter zöld teát.

-Visszamész még? - állt mellém Ildi, aki az előbb még Csabinak pakolta ki a vacsorát a pultra.

-Igen, meg futok még pár kört lakás ügyben, aztán meglátjuk. Telefonon elérsz, a fiúk meg addig nem feküdhetnek le, míg össze nem pakoltak.

-Rendben. Figyelek rájuk. A kanapén szoktál aludni ugye?

-Igen. - nem szabad azt válaszolni, hogy nem, a másik lakásban Jinnel - Ágynemű meg... - na hol legyen?.... Basszus! Hol van?!....  Ahh, megvan! - Mivel leöntötte telibe, ezért mosásba van Andriséknál, de biztos tudnak adni másikat.

-Elvagyok én egy pokróccal is. Egy éjszaka nem számít.

-Az meg van a másik lakásba. - Baszki! - De áthozom neked, mert oda is jönnek, és akkor már benézek, mit kell azon rendbe rakni.

-Oké, köszi.

Hát tényleg jól körbenéztem a lakásban, amit Jinnel minden este használtunk, így ebből kifolyólag jó sok mindent kellet azon rendbe rakni. Átvittem Ildinek egy pokrócot, majd elköszöntem a szobában rendezkedő fiúktól.

-Na jó utat hazafelé annak, akivel nem találkoznánk már. - álltam az ajtóban.

-Jaj neeee! Ne most búcsúzkodj! - nyavalygott J-Hope - Még találkozunk reggel.

-De én most elmegyek, és nem érek vissza mire mentek.

-Bemegyünk a kórházba indulás előtt. - világosított fel Rapmon, bár erre gondolhattam volna.

-Akkor lehet, hogy ott összefutunk. Majd igyekszek odaérni addigra. Na de pakoljatok és pihenjetek! Jó éjszakát.

-Jó éjt! - köszöntek el kórusban majd elindultam a kijárat felé.

-Bence meg Ádám bent ülnek Vnél. - mondta Tomi, ahogy felkaptam cuccaimat.

-Köszönöm, ez szuper.

-Te merre mész?

-Hát huh! Először megnézek két lakást, amit reggel terveztem, de nem lesz időm. Aztán telefonálok még párat szállás ügyben, felverem anyámat, hogy segítsen, szerzek kocsit meg kaját, aztán felváltom a srácokat még időben, hogy kikísérjenek titeket a reptérre. Remélem jókor végzek, mert még Fanninak is beígértem, hogy reggel elugrok érte, hogy elköszönhessen a srácoktól.

-Fanni? - ugrott ki Jimin a szobából.

-Te pakoljál! - legyintettem.

-A srácok nekünk nem fontosak, megvagyunk nélkülük. Még vannak ketten talonban, akiket nem is láttál.

-Ja tényleg. Ahh, fáradt vagyok. És sok a dolgom. Na aludjatok, én meg intézem a dolgaim.

-Elkísérlek. - vette fel a dzsekijét.

-Minek?

-Nincs két napja, hogy nyugtatót kaptál. Ne vezess így este. A fiúk meg vannak elegen itt.

-Igen. Amiatt ne aggódj. - pakolászott Csabi a konyhában.

-Jó' van, gyere! Csak tempózzunk!

-Igenis asszonyom! - követett.

Tényleg fogalmam sem volt, hogy honnan szerzek négyünknek szállást. A kocsi még nem olyan nagy gond, mert nem kisbusz, így tuti lesz, na de lakás! Az enyémben mégse nyomoroghatunk ott, addig míg V fel nem épül. Ráadásul neki luxus kényelem kell. Nem akarom, hogy rosszabbul legyen egy kicsit is. Ahhj mennyi bajom van, és még egyről se tudom, hogy hogy fogom megoldani. De legalább nem kell félnem, hogy elalszok a volánnál.

(Folytatjuk :D)

Nem lesz baj! Itt vagyok! (58)

A folyosó üvegén lenéztem a színpadra és ahogy kiszúrtam Vt, azonnal maximumra kapcsoltam. Talán még sohasem futottam olyan gyorsan, mint akkor.

-V tarts ki! Mindjárt ott vagyok!

Csattogott a talpam a hideg kövön, ahogy közelítettem célom felé. Felszaladtam a lépcsőn és berontottam a hangmesterhez, meg az elektronikáért felelős haverjához.
-Mért nem hallgatnak rám?! - kiabáltam rájuk, majd becsaptam magam mögött az ajtót és sokkal nagyobb csend lett.
-Ki maga? - kérdezte a hozzám közelebb ülő.
-A fiúk képviselője. Ezért, ha azt mondom, hogy áramszünetet szimulálnak, azt teszik! Értve vagyok?!
-Maga kérte? A fülesen egy kis kezdő mondta be, azért nem hallgattunk rá. Maga Franciska?
-Igen. Nem mondta?
-Nem igazán értettük. - pislogtak.
-Akkor most szépen szót fogadnak! Egy perc múlva sötétségbe borítják a színpadot, amíg nem szól be valaki önöknek, hogy jöhetnek a fények. Felőlem bármi lehet az indok, csak hihető legyen. Értették?
-Igen. Egy perc és csend és nyugalom. - ismételték a lényeget, miközben kinéztem az üvegen a fiúkra, mert pont két szám közé értek, és a szívem még jobban összeszorult, ahogy megláttam Vt.

-Igen. Mostantól. - téptem fel az ajtót és visszaindultam ugyan olyan lendülettel, mint amivel érkeztem.
Újabb csattogások hallatszottak a hideg kövön, majd a magassarkúk már halk koppanása a földön, ahogy ledobtam azokat, mikor befordultam a hangos, sürgő-forgó színfalak mögé. A lehető legközelebb mentem a színpadhoz, ahol még nem láttak a rajongók, de én jól láttam a fiúkat. Belekezdtek egy új számba, én pedig egyre biztosabb voltam, hogy az az egy perc már lejárt. Mérgelődtem magamban, hogy nem fogadnak szót, és egy headsetes emberkét kerestem, amikor valaki határozottan felém lépkedett.
-Sötétség! Négy, három, kettő..... - de nem vártam már meg az egyet. Azonnal a lépcső felé rohantam.

Az első fokra léptem, amikor minden hang kiment és a fények lekapcsoltak. V azonnal elkezdett közelíteni a föld felé, bár nem ájult el, csak lassan  leguggolt. Akkor értem oda hozzá, mikor kezét készült letenni, így segítettem neki lefeküdni.
-V! Mi a baj? Mid fáj? Mond meg nekem! - terült el fájdalmas nyögések kíséretében, miközben a fiúk körénk gyűltek. Valamit koreaiul kezdett magyarázni, miközben akkora fájdalmat érzett, hogy hangja elcsuklott és könnyek folytak végig arcán.
-Nagyon fáj a háta. - fordított Rapmon, mialatt V mellett ültem sarkaimon.
-Kitartás! - simogattam meg arcát és oldalára fordulva szorította meg kezemet - Istenem! Hol van már egy mentő! - üvöltöttem a szervezkedő emberek tömege felé, ahogy már lassan én is sírni kezdtem, hogy nem tudok rajta segíteni.
-Mindjárt! Az itteniek egy ájulással foglalkoznak
-Mi az isten! Ketten vannak! Az egyikük
-Itt vagyok! - szakított félbe az emlegetett mentős, és egy nagy táskával felrohant hozzánk - Adjanak helyet! Mi történt?
-Rapmon! Mi történt? - kérdeztem angolul, mialatt elhúzódtunk Vtől. Ő körbekérdezte a fiúkat majd válaszolt.
-Suga része volt. A hátára mászott, majd mikor leugrott róla, V már szenvedett. - mondta, amit le is fordítottam a dokinak.
-Hol fáj pontosan? - kérdezte én pedig újra megfutottam a köröket Rapmonnal.
-Főleg a dereka, de már az egész háta. - tolmácsoltam.
-Rendben, akkor most kitapogatom, hogy tudjam hova adjak pontosan fájdalomcsillapítót. - húzta fel V pólóját, és pont jó volt, hogy az oldalán feküdt.
-V! - simogattam meg az arcát és közelebb hajoltam hozzá, miközben még mindig a kezemet szorongatta - Remélem megérted amit mondok. Szólj, hogy hol fáj a legjobban! Értesz? V! - próbáltam rávenni, hogy engem nézzen és nagy nehezen bólogatott, majd a doki elkezdte nyomkodni a derekát.
Szinte minden érintésre felnyögött, de a legjobban fájó pontot megtalálva, el is ájult pár másodpercre.
-Doki! Az lesz az. Elvesztette az eszméletét.
-Rendben. Akkor ide kap egy injekciót. De ez csak enyhít. Nem szünteti meg. - kotorászott a táskájában,  mialatt egyre több vaku villant fel.
-Az is jobb, mint a semmi. - majd visszatértem Vhez - V! Ébresztő! Figyelj rám V! Térj magadhoz! - paskoltam meg az arcát, miközben már én is bőgni kezdtem, és lassan kinyitotta a szemét.
-Mi a baj? - ért oda a másik elsősegélyes is egy hordággyal. Megbeszélték egymás közt mi történt, persze érthetetlen orvosi nyelven, majd Vt a hátára kényszerítették.
Ez láthatóan jobban fájt neki, mint az eddigi póza, de csak így tudták átrakni az ágyra és levinni a színpadról.
-A mentősöknek már szóltunk, de időközben két lányt is tartunk az elsősegély helyen. Gondolom oda, nem akarja beengedni. - állt szóba velem az egyikük, miközben Vt lerakták a folyosó egyik szélére.
-Nem.
-Akkor itt várják meg. Nekünk vissza kell mennünk, itt már nem tudunk segíteni, ott viszont kellünk. A fájdalomcsillapító hatni fog, de amilyen erős a fájdalma, nem lesz száz százalék. Figyeljen rá, és ha romlik az állapota, vagy bármi más is jelentkezik, azonnal szóljon!
-Rendben. Megfordulhat?
-Igen, ha úgy kevésbé fáj. De fel nem ülhet, pláne nem állhat. Legközelebb pedig csak a mentősök mozdíthatják meg.
-Persze-persze. - bólogattam és letöröltem könnyeimet.
-Bízunk magában. És ne aggódjon. Rendbe fog jönni. - veregették meg a vállam majd visszarohantak az elsősegély helyre.
-Mi az? - kérdezte Rapmon, és a többiek is sorra dobáltak a kérdéseikkel.
-Jobban lesz. Jönnek a mentők. - térdeltem le V fejéhez, majd újra simogatni kezdtem, miközben ő összeszorította szemeit és állkapcsát fájdalmában - Folytassátok! Vigyázok rá.
-Jó! Ezt muszáj. - fordult meg a leader és visszaindult.
-Sajnos. - tette hozzá J-Hope, majd lehajolt Vhez és valamit sugdosott neki, amit azzal zárt, hogy "Fighting".
-Akkor fényeket asszonyom? - lépett oda a már jól ismer fiatal srác a fülesével.
-Igen-igen. És hozzanak vizet!
-Azonnal. Fények vissza, folytassuk! - indult útjára, miközben a headsetbe beszélt.
Én V feje fölött térdeltem, hogy ne legyek útban, és két kezem közé fogtam, miközben összeérintettem homlokunkat.
-Nem lesz baj! Itt vagyok! Mindjárt jobban leszel. - folytak könnyeim, mert tudtam mekkorát hazudok, de többet nem segíthetek.
-Francihhh - kapta el kezeimet és szaggatottan lélegzett, miközben sírt a fájdalomtól.
-Itt a víz! - nyújtotta fejemhez a srác az üveget, én pedig felnéztem, majd elvettem tőle - Jobban lesz. - próbált nyugtatni, de azonnal vissza is ment a dolgára.
-V! - másztam mellé - Igyál egy kicsit! - tekertem le a kupakot, ő pedig az oldalára fordult, miközben látványosan megkönnyebbült.
Kivette kezemből az üveget, de annyira gyenge volt, hogy majdnem elejtette, és ügyetlenkedve ivott pár kortyot. Visszaadta, én visszazártam, majd ledőltem mellé. Jin-jang pózban feküdtünk a folyosón, miközben kerülgettek minket. Kezemet szorította mindkét markába, a szabadon hagyottal pedig haját söpörtem ki szemeiből. Látványosan jobban volt, de azért még könnyezett egy leheletnyit, amit én sem bírtam ki sírás nélkül.
-Kitartás! - szipogtam.
-Alien mode on. - próbálta oldani a helyzetet, és kicsit el is mosolyodtam.
-Igenhh! Kis aranyos Taehyung.
Percekig feküdtünk így egymás mellett, mialatt a mentőre vártunk, ami nem sitett. A többiek tovább koncerteztek, bár a hangulat feszült maradt. V fájdalomcsillapítója pedig valóban nem tudott túl jó hatást elérni. Ugyan egy is időre jobban lett, de hamar múlni kezdett hatása, így egyre jobban nyögni kezdett a fájdalomtól. Szenvedésének hangjai szívemet tépték. Istenem kérlek! Ha figyelsz rám egy kicsit is. Vedd el ami kell és vissza ne add, csak V legyen jobban. Segíts rajta kérlek!
Imádkoztam magamban. Fohászkodtam a segítségért, ami lassan meg is érkezett. Összerezzentem, ahogy a vállamhoz értek, majd azonnal felültem és elhúzódtam, ahogy észrevettem a mentősöket.
-Mi a helyzet? - hajolt fülemhez az egyikük.
-Kapott fájdalomcsillapítót a derekába, de már nagyon múlik a hatása. - válaszoltam.
-Rendben. Most bevisszük. Kérem jöjjön velünk, hogy tudjunk vele kommunikálni.
-Persze! Elrohanok a táskámért! A mentőnél találkozunk.
-Rendben asszonyom!
-V! - hajoltam oda hozzá - Mindjárt jövök. Nyugalom. - pattantam fel és az öltöző felé rohantam.
Összepakoltam a cuccainkat, amikről tudtam, hogy kellhet. Az ő telefonját is bedobtam a táskámba, majd azonnal kifutottam a mentőnek fenntartott helyre.

Huh! A nagy sietségben teljesen megfeledkeztem a cipőmről, de már nem mentem vissza érte. Átvergődtem magam a kövön ezen a hűvös estén egészen a mentőig, amiben már bent feküdt V az egyik dokival. A másik az egyik elsősegélyessel tárgyalt, miközben bemásztam Vhez.
-Másszon előre és kösse be magát! Hátul nem tartózkodhat menet közben.
-Értem. - vergődtem magam az első ülésre, miközben végigsimítottam Vn - Telefonálhatok?
-Ha nagyon fontos. De ne sokáig! Menet közben már ne.
-Rendben, köszönöm. - tárcsáztam a szabadnaposok számát.
Hamar találtam szabad embert, akit berendeltem koncertre a srácokhoz. A kocsi kulcsok Tominál voltak, akivel össze is futottam útközben, így tudta, hogy jön majd más helyettem, amíg a kórházban leszek Vvel. A lakáskulcsból pedig van másolat, szóval a szabad emberemnek semmi plusz dolga nem volt, csak el kellett mennie a srácokért, majd azokat hazadobni.
-Na tegye le kérem! - szállt be a vezető ülésre a másik mentős, és én még gyorsan elhadartam mondandóm, majd kinyomtam.
-Hova megyünk?
-Azonnal kiderül. Majd a központ irányít.
-Én már megkaptam az infót. Szent Rókus a cél.
-Na akkor kapaszkodj Laci! Indulunk. - nyomta be a villogót.
-Hamar beérünk? - tettem fel a kérdést, miután V újabb fájdalmas nyögést hallatott azon az irtózatosan mély hangján.
-Azonnal! Ne aggódjon! - cikázott a városban, és lassan már a saját életemért is kezdtem aggódni, nem csak Vért.


(Folytatjuk :D)

Ami elromolhat, az el is romlik (57)

Lassal elszenderedtem, ahogy hallgattam szívverését, miközben igyekeztem a lehető legtöbb dolgot az agyamba égetni, hogy mikor elmegy, ne hagyjon majd akkora űrt maga után. Hiányozni fogsz kis Hercegnőm.

Reggel megint én keltem előbb az ébresztőmre, de talán ilyen fáradtan még sosem ébredtem. Még éreztem a nyugtató hatását és olyan volt, mintha két órát sem aludtam volna. Jin kivételesen háttal feküdt nekem, így csak megsimogattam, hogy ezzel keltsem fel. Lassan megmozdult és hasonlóan fáradt arccal nyújtózott egyet.
-Gyere. Indul a nap.
-Ezt fogom utálni a legjobban.
-Én is. - egy apró mosoly kíséretében adtam neki 'jó reggelt' puszit, majd kikeltem az ágyból és visszaindultam a fiúk lakásába.
Talán még sosem volt olyan hideg a kő, mint aznap reggel. A teám sem sikerült és szinte minden elromlott ami csak elromolhatott. A hűtőben kiégett a lámpa, a blúzomon találtam egy szakadást és az aznapra szánt cipőm sarka meg lekopott, amitől a falra tudok mászni, így egy másikat vettem fel, amiről útközben kiderült, hogy hasonló állapotban van. Eme csodás, napfelkeltés reggelt pedig megfűszerezte még az is, hogy az épület előcsarnokába bejutott pár fan, bár senki sem tudta hogyan.
-Jó reggelt asszonyom és urak! - ugrott elénk András amint kinyílt a lift ajtaja - A többiek már kimentek hátul. Erre tessék! - mutatta az utat és követtük, miközben Bence meg Ádám a rajongókat tartóztatták fel.
A mi autónkban csak Tamás foglalt helyet, mert a többiek másik kocsival jöttek, de még így is ő irányította az eseményeket.
-Jobban vagy?
-Nem voltam beteg. - válaszoltam, miközben az ablakon bambultam kifelé.
-Tudod, hogy értem.
-Fáradt vagyok. Nagyon fáradt. - sóhajtottam.
-Utolsó nap. Ezt még bírd ki!
-Jah...... utolsó. - egész nap ez járt a fejemben, és mivel a fiúk fanjai már ott ugráltak körülöttünk, nem kerülhettem Jin közelébe egy pillanatra sem. Sosem éreztem még magam olyan rosszul, mint aznap.

-Akkor egész délelőtt próbálhatok. A fények meg a hang is rendelkezésetekre áll, én meg dolgozok. Ha kell valami szóljatok! Itt leszek valahol. - mutogattam nekik a színfalak felé, miközben másik kezemben a laptop táskámat szorongattam.
Illedelmesen megköszönték és már mentek is a dolgukra, de Jin még eleresztett egy halvány mosolyt felém, amit viszonoztam is. Egyre jobban hiányzott, pedig még el sem ment.
-Hol nem zavarok? - sétáltam egy sürgő forgó emberhez - Leülhetek valahova? Nekem a föld is tökéletes.
-Őőőő... - nézett körbe - Szerintem a lépcső és a színpad sarkába. Ott nem lesz útba.
-Köszönöm. Konnektort kaphatok?
-Mindjárt körbekérdezek és visszajövök. - indult el én pedig a helyemhez sétáltam. Kipakoltam a cuccaimat a kis sarkomba és tényleg úgy tűnt, hogy itt nem fogok senkit se zavarni, mégis kéznél vagyok, ha kellek - Kaphat. - tért vissza az emberem - Mindjárt hozok, ide úgyis kell. - haladt tovább.
-Rendben, köszönöm. - ültem le és ölembe vettem a gépem.

Szinte az egész napom ott töltöttem, miközben fel-le rohangáltak mellettem a lépcsőn, ami néha nagyon megijesztett. Főleg azért, mert Kook folyton trappolva közlekedett rajta, hogy ráfigyeljek és minden egyes alkalommal vigyorgott, de párszor kapott Jintől, amikor észrevette, hogy megint gonoszkodik.
Ahogy közeledett az este, egyre inkább összeállt minden a szín falak mögött és előtt is. Pár órával a koncert előtt kisminkelték őket és VIP jegyesek megkapták azt, amiért fizettek. Kis időre kiürült az öltözőjük, én pedig becuccoltam.
-Mekkora kupi van itt! - jelentettem ki hangosan azt, hogy mit látok.
-Ez már csak ilyen. De finom a kaja. - nyomkodta a telefonját az egyik sminkes.
Tény, hogy rengeteg étel volt ott, amit főleg a fiúk miatt hoztak, de mindenki megcsipkedte és ezzel számoltunk is, mivel magamat is belekalkuláltam a fogyasztásba. Bár én aztán igazán semmi vagyok.
A laptopomat már nem akartam elő venni, mert úgysem fértem volna el sehol, hiszem még közlekedni is alig lehetett annyi táska között. Inkább a telefonomon folytattam dolgaim, amit kifejezetten gyűlölök, mert nagyon rossz azon e-mailt írni.
Talán egy órát ülhettem ott teljes csöndben, mikor a srácok betoppantak iszonyatos nagy hangzavarral.
-Noona! - hallottam Kook hangját és máris megdobott valamivel.
-Jungkooooook! - mordult rá Jimin és odajött hozzám, hogy kivegye a kezemből a kis plüsst, amit kaptam, majd hozzávágta a kis maknaehez.
-Minden rendben ment? - néztem a fiúkra.
-Igen. Kivételesen nem volt semmi komoly. - pakolta le az édességeket Rapmon.
-Szükségetek van valamire? Bármire? - álltam fel, hogy leülhessenek.
-Nem köszönjük. - felelt újra a leader én pedig a falhoz sétáltam, hogy ott fogok letelepedni.
-Ne hogy már a földre ülj. - jött oda Jin - Van itt elég szék.
-Jó itt, ne aggódj. - pislogtam fel rá, és ő lehajolt hozzám.
-És ha nem is lenne - suttogott - az ölemben bármikor helyet foglalhatsz. - mosolygott.
-Ez sajnos nem igaz. - vigyorogtam én is egy kicsit savanyúan.
-Sajnos. - sóhajtott és felegyenesedett - Még.
Örültem rövid kis beszélgetésünknek, de gyorsan elmenekült a közelemből, mielőtt olyat teszünk amit nagyon megbánunk. Kicsit azért szomorú voltam, de nem akarom, hogy baja legyen miattam, így nagy sóhaj kíséretében merültem vissza dolgaimba.

A koncertig még elég sokat kellett várniuk. Teljesen elkészültek, majd lustálkodva nyomkodták telefonjaikat, vagy idegesítették egymást. J-Hope kamerával a kezében mászkált az öltözőben és interjúkat készített a srácokkal. Mindannyian elmondták, hogy hogy élték meg ezt az egy hónapot itt nálunk. Vagyis szerintem ez volt a téma, mert csak az országnevet értettem meg, ugyanis az egész társalgás koreaiul folyt. Viszont Jinnél nagyon figyeltem, bár abból végképp semmit sem tudtam kivenni. De nagyon aranyosan magyarázott és mosolygott, ami engem is felvidított, majd mikor J-Hope tovább ment a következő tagra, összetalálkozott a tekintetünk Jinnel. Kezében lévő telefonját felemelt és rámutatott, majd valamit tátogott, de nem értettem, mire felállt és odajött hozzám.
-Kakao talk. - guggolt le előttem - Töltsd le!
-Egy pillanat. - fejeztem be még egy e-mailt, amit türelmesen megvárt, majd elkezdtem megkeresni a programot - Ezt? - mutattam neki a mobilomat.
-Igen. - bólogatott, majd megvárta, hogy megcsináljam.
-És most?
-Adjad! - kivette a kezemből, de miután szemügyre vette, vissza is nyújtotta. - Csak fogadd el a felkéréseket. - kelt fel és a többiekhez sétát.
-Rendben.
Lassan megérkeztek egyesével, és felvettem a fiúkat, majd miután Jin visszaült a helyére, azonnal beszélgetni kezdtünk. Bár sok hiba volt a társalgásunkban, a nyelvhelyesség pedig épp szundikált, mégis megértettük egymást. Végre beszélgethettünk nyilvánosan, még ha nem is szemtől szemben, de egymással és ez mindkettőnket megnyugtatott.

"Nem akarok hazamenni"

"Nem akarom, hogy hazamenj."

Annyi mindenről beszélgettünk mégis, ez a két mondat szinte percenként előfordult, és olyankor hatalmasat sóhajtott. Elszomorító volt a tény, hogy egy nap múlva már nem lesz ott velem, de bele untam a sopánkodásba.

"Majd kimegyek hozzátok amint lehet."

"Tényleg?! :O Úúúúú! Majd elviszlek a kedvenc parkomba. :DDDD"

"Szavadon foglak! :D"

"Remélem is! :D"

Na végre! Nem szomorkodtunk tovább és elkezdtük tervezgetni, hogy majd hogyan találkozgassunk. Felmerült a "Mikor mondod el a managernek?" kérdés is, de nem  nagyon erőltettem. Ez nagyon gyenge pont és a karrierje függhet ettől, így a közeljövőben nem is számítottam arra, hogy az utcán megfoghatom a kezét, vagy akár csak rámosolyoghatok. Majd ha már kicsit jobbak lesznek, biztosabb lábakon állnak, akkor talán felvetem a dolgot megint, de így még nem éri meg. Most jön csak a kapcsolatunk próbája, szóval még kár lenne megnehezíteni a munkáját ezzel is, hogy bejelenti, hogy van barátnője, mert lehet pár hét múlva nem fogja bírni, és ennyi volt az egész. De akkor is inkább a pozitív oldalát próbáltam nézni és úgy gondolkozni, hogy de, nagyon is sokáig fogjuk bírni.

Egészen addig beszélgettünk míg be nem toppant a mindenség szervezője.

-Gyertek fiúk, lassan ti jöttök! - szólt angolul és a srácok mentek is utána, én viszont maradtam.

Nem kellettem most oda, hisz koncerteznek és körbe ugrálják őket mások. A fellépésüket meg amúgy sem láttam volna a színfalak mögül, így elhatároztam, hogy dolgozok tovább majd bekukkantok a közepe felé, hogy minden rendben van-e.

Feldugtam a telefonomat töltőre és nyomkodtam tovább. Intéztem pár hívást, írtam néhány e-mailt, majd mikor megéheztem felkeltem és belecsipegettem abba a sok ételbe, ami ki volt pakolva. Mobilomat hátrahagyva, egy falat kajával indultam a színpad felé, hogy rájuk nézzek.

-Minden rendben?! - üvöltöttem egy srác fülébe, akin szervezői póló volt és sok papír a kezében, meg egy headset a fején.

-Igen! Ne aggódjon! - igazította vissza mondandója után a fülest, hogy hallgassa tovább a többieket.

Kicsit leskelődtem, hogy mi a helyzet, amitől nagyon izgatott lettem. A fiúk tökéletes összhangban mozogtak telt ház előtt. A rajongók nagyon élvezték, pont úgy, ahogy a srácok. Mindenki boldog volt és tökéletesen sikerült a koncert. Kisebb gondok ugyan adódtak, de könnyen és hamar megoldották.

Pár percig gyönyörködtem én is a fellépésükben, majd visszaindultam az öltözőbe. Elég sokat haladtam és mivel a következő nap igen mozgalmasnak ígérkezett, inkább előre akartam dolgozni.

Épp újabb falatot nyeltem le, majd ültem volna vissza a helyemre, amikor valaki benyitott az öltözőbe és látszott rajta, hogy keres valakit.

-Segíthetünk? - meredtünk rá néhány sminkessel és fodrásszal, akik a telefonjukról emelték az idegen fiúra tekintetüket.

-Hát. - nézett végre rám - Á! - lendületesen megindult felém és elkapta a kezem, majd húzni kezdett maga után és folytatta mondandóját - Van egy kis gond! Szükségünk lenne a segítségére, hogy mit tegyünk.

-Az enyémre? - döbbentem le és elengedett, amikor már magamtól követtem.

-Igen! Siessen! - kezdett rohanni, én pedig utána.

-Mi a probléma?! - üvöltöttem fülébe, ahogy odaértünk a színpad közelébe.

-Nézze! - mutatott a fiúk felé és közelebb mentem.

Eleinte nem tudtam mit kell nézni, de viszonylag hamar rájöttem. Szívem azonnal a torkomban kezdett dobogni, ahogy megláttam, hogy V szenved. Valami baja volt. Nem tudtam mi, de nagyon rosszul nézett ki. Akkor is mikor egy helyben kellett volna maradnia mozdulatlanul, dülöngélt. Alig állt a lábán.

-Mi történt?! - kapta el a srácot és olyan hangosan üvöltöttem, mint eddig még soha.

-Nem tudjuk. Egyszer csak azt láttuk, hogy valami baja van. Mit tegyünk? Nem jönnek le. - kérdésére körbe néztem és gondolkodni kezdtem

Nem tudtam neki válaszolni annak ellenére sem, hogy pörgött az agyam. V nem maradhat fent az biztos, de magától nem fog lejönni. Fel pedig, nem rohanhatok érte a koncert közepén.

-Áramszünet! - fordultam vissza a srác felé - Sötétség. Csináljunk sötétet, mintha áram szünet lenne.

-Egy pillanat. - kezdett beszélni a headsetbe, én pedig tovább meredtem a színpad felé. Ahhj V! Olyan hülye vagy! Mért nem jössz le?!

-Nem lehet. Nem mennek bele. - tért vissza a srác.

-Kit kell megüssek?

-Őőőő. - lepődött meg - A stadion túlsó végében van az elektronikai részleg.

-Köszi! - indultam el a folyosó felé, amin el akartam jutni a fiúkhoz, akik nem fogadnak szót nekem.

Magassarkúmba nem tudtam elég gyorsan lépkedni, így lekaptam, kezembe fogtam, és mezítláb futottam a hideg kövön. A folyosó üvegén lenéztem a színpadra és ahogy kiszúrtam Vt, azonnal maximumra kapcsoltam. Talán még sohasem futottam olyan gyorsan, mint akkor.

-V tarts ki! Mindjárt ott vagyok!

(Juhúúú Franci visszatért, és belekezdtünk a végjátékba. :D Folytatjuk is majd, és nem lesz már ekkora szünet, mint most.... r-reméljük. Viszont azért haladunk lassan, mert a rövid sztorikhoz több kedvem van. De most már befejezem Francit és utána Suga hosszú jön, közben pedig V rövid sztori indul, ami igazán különleges lesz :D Nyugalom! Nem egy ezredik I Need U ihlette fici, de érdekes lesz, az tuti :D Na de tartsatok velünk, hogy megtudjátok mi baja van Vnek, és hogy sikerül-e lehozni a nyamvadt színpadról!)

KOMMENTELJETEK!

Utolsó nap (56)

Jungkook POV

-Nem lesz baj Hyung. Gyere! - segítettem én is.
-Ne hagyj itt.... - dünnyögte halkan az ajtó felé, majd lassan elindult velünk, hogy végezzük a munkánkat.

Álldogáltunk, sétálgattunk, hogy a fényeket beállítsák és bár próbáltunk beszélgetni, oldani a hangulatot, azonban Jin nem csatlakozott hozzánk. Pedig V és J-Hope mindent megtett.
-De most képzeljétek el! Ez eddig nagyon csúszik. Most ha erre kifutok, lassított felvételben fogok csattanni és végigsiklani a színpadon. - mutogatott Hoseok.
-Én pedig hatalmasat fogok röhögni, hogy a Rise of Bangtan szám alatt a felemelkedés helyett te eltanyálsz. - röhögött V.

-Rántalak magammal kölyök. Nehogy azt hidd, hogy nem. - nevetett J-Hope is.

-És akkor én röhöglek ki titeket. - csatlakoztam.

-Most vissza! - üvöltenek ránk, mert teljesen elkalandoztunk.

El is indultunk a kifutón visszafelé, nem is tudom hanyadszorra és megláttuk Tomit, aki Franciskát tartotta karjaiban. Alig voltak nyitva szemei, de már magánál volt szerencsére. Gyengén ütögette Tamás mellkasát, közben dünnyögött is valamit, viszont ez láthatóan nem hatotta meg a másikat.

-Franci! - szelelt el mellettem Jin.

-Kaphatnánk egy kis szünetet? - kiabált Rapmon és szerencsére kaptunk is öt percet.

Mindannyian odasiettünk hozzájuk, hogy megtudjuk hogy van.

-Nyugi már semmi baja. - próbált elhessegetni Tomi.

-Mentő? - vonja fel szemöldökét a leghátrébb álló Suga.

-Nem kell. - szólalt meg halkan Franci, de annyira halkan, hogy még vissza is kérdeztünk, mert elsőre nem hallottuk.

-Pedig szerintem nem ártana.

-De nem szükséges. Csak pihenek egy kicsit. Fansignra jobban is leszek.

-Add már ide! - kapta ki Tomi kezéből Francit Jin, aki át is engedte neki a cipelését - Nagyon megijesztettél. - guggolt le és szipogott, miközben Tomi tovább veszekedett Sugával.

-Akkor vidd be te kórházba. - dobta be az újabb ötlet.

-Dehogy viszem. Nem kell. Hazaviszem inkább, és mellérendelek valakit. Innentől én viszlek titeket, amíg nem talál mást. - magyarázott Tomi.

-Nem akartalak megijeszteni. Várj! Mi? - nézett Tomira Franci - Nem viszel haza! - próbált ellenkezni, de elég gyenge volt - Maradok, csak alszok pár órácskát a színfalak mögött.

-Haza kéne menned. A nyugtatónak azért kell egy nap, hogy teljesen elmúljon a hatása. - fordult felé Tomi.

-Tényleg haza kéne menned. - állt ki most először Tomi mellett Jin.

-Nem megyek! Dolgozok és nincs kifogás.

-Az a baj, hogy tudom, hogy én sem akarnék hazamenni. Csak ezért maradhatsz. - vakarta fejét Tamás.

-Hol szeretnél aludni? - állt fel Jin Francival és orrukat összeérintették.

-Nekem mindegy. - suttogott és távolodni kezdtek, nyomukban Tomival.

-Aranyosak ugye? - hajolt oda hozzám Jimin, ahogy észrevette, hogy bámulom a kis gerlepárt.

-Jah.

-Ne aggódj. Neked is lesz majd egyszer ilyen.

-Hogy azt hiszem meghalt a barátnőm? - pislogok rá miközben visszaindulunk a helyünkre és elmosolyodok.

-Nem úgy értettem. Ahhj Kookie!

-Tudom, csak huzatlak.

-Gonosz vagy.

-Tudom. Hehe.

Jungkook POV end

-Az a baj, hogy sehol sincs semmi puha. - nézelődött Jin, én pedig majd elaludtam a kezében.

-Jó nekem a sarok is. - dünnyögöm már félálomban.

-Ne hülyéskedj!

-Erre gyertek. Itt van valami ezer éves kanapé. Nem a legszebb, de megteszi. - intett Tomi.

Keztdem megszokni, hogy nincs rendes ágyam, így fel sem tűnt, hogy megint csak egy szófán kezdek álomba szenderedni.

-Telefonod itt van? - turkált zsebeimben Jin.

-Nyemm tommm. - mormoltam el.

-Én itt maradok vele, nem kell telefon.

-Hmm.... Jó! - kaptam egy puszit, mire nagyot sóhajtottam - Amúgy mi történt? - hallottam, ahogy Tomit kezdi faggatni Jin.

-A szokásos rohama. Túl terhelt. Kapott egy kis nyugtatót, hogy ne jöjjön elő megint. - kezdett halkulni Tomi hangja.

Ne! Ez még érdekel. Érdekel, hogy mit mond neki. De aaaahhhhhj....... álmos vagyok..... nagyon.... nagyon álmos.

Sajnos hiába igyekeztem figyelni, hamar bealudtam. De szépet álmodtam, annak ellenére, hogy a saesengtől továbbra is iszonyatosan féltem. Jinnel aludtam a saját lakásomon. Ami elég fura, mert én sem szoktam az ágyamban aludni. Az elmúlt egy hónap alatt is csupán egyszer mentem vissza, akkor sem egyedül. Viszont most, Jinnel voltam. A lakásom szépen kidekorált volt és normális ágyban szundikáltunk. Érdekes volt ezt látni. Olyan volt, mintha tényleg lakna benne valaki, nem csak aludni ugrana be néha. De ott is fáradt voltam, ezért alig tudtam körbenézni álmomban, mert állandóan le lettem ültetve, hogy majd ő mindent megcsinál. Hát kösz, de engem érdekel, hogy az agyam, hogy képzeli el az életét.

Már majdnem sikerült az utolsó zugot is rendesen szemügyre vennem, amikor hatalmas vihogás térített magamhoz. Lassan nyitottam ki szemeimet és Jin fekete pucsija volt előttem. Nekidőlve aludhattam miközben már zötykölődtünk a fansign felé. Felemeltem fejemet és körbenéztem.

-Felébredtél? - fordult felém Jin még kuncogva, mire csak bólintottam egyet.

-Jó reggelt Csipkerózsika! - üdvözölt Rapmon - Jobban vagy?

-Álmos vagyok.

-Még egy darabig az is leszel. Tomi azt mondta sokáig tart a nyugtató hatása. - magyarázott Suga.

-Igen. Tudom. - dörzsölgettem szemeimet és visszahajtottam fejemet Jin vállára

A fansign helyszínére érve én még maradtam a kocsiban Tomival. Mivel még mindig elég gyenge volt nem akarta, hogy a saját lábamon sétáljak be, ezért máshol állt meg és a karjaiban vitt be.

-Tudom, hogy ezt nem kéne, mert üti egymást a kettő, de itt egy bika erős kávé. - nyújtotta nekem a papírpoharat, míg én a leghátsó sorban igyekeztem nem elaludni.

-Majd meglátjuk mennyit használ. - vettem el - Köszönöm!

-Viszont mentem dolgozni.

-Persze-persze.

Ott maradtam a leghátsó sorban és igyekeztem nagyon meghúzni magam, ami sikerült is. A fiúk most elterelték a rajongók figyelmét, így senki nem támadott le engem, vagy szólt hozzám. Kávémat szürcsölgetve ültem végig az egész rendezvényt, miközben a fiúk jó pofiztak. Bár ők is hamar unni kezdték magukat, én meg csak mosolyogtam a sok hülyeségen amit műveltek. V persze a szokásához híven szórakozott a rajongókkal. Kegyetlen volt. Az egyik lánynak például direkt nem mosolygott. Majd a háta mögé mutatott és mikor az megfordult, akkor elengedett egy olyan szívdöglesztő vigyort, de amint visszanézett a rajongó, újra fapofát vágott. Azt hiszem én ott csaptam volna nyakon, de így, hogy most nem én szenvedtem el ezt, csak nevettem miközben szürcsölgettem a kávémat. Majd Jungkook és Jimin szereplésén is jót szórakoztam. Jimin nagyban mosolyog, épp egy rajongóval beszélget valamiről, amikor Kookie egy cicafület rakott a fejére, amin úgy meglepődött, hogy még a vigyor is lefagyott arcáról. Még a csaj is felnevetett aki Jiminnel társalgott. Utána hosszú harc vette kezdetét, hogy kié is legyen a cuki kis fejdísz, mire kaptak még egyet és abba maradt egy kicsit a veszekedés. Így piszkálni kezdték a másikat, hogy ne tudjon rendesen aláírni. Jaaaahj istenem de gyerekek!

De persze Jin sem maradhatott ki a látókörömből. Bár igyekeztem nem bámulni, nehogy baj legyen belőle, így is összeakadt sokszor a tekintetünk. Aztán Rapmon terelt el a figyelmét. Kő papír ollóztak és mindig Jin vesztett, akit fejen is pöckölt a leader jó sokszor. Egyszer győzött csak Jin, de akkor nagyon megörült magának és a filctollával akarta megütni Rapmont. Ami össze is jött, ám erre Rapmon bedühödött kicsit, Jin pedig újra kikapott. Atyáááám de szerencsétlen, háhá! A leader visszaadta amit kapott, majd folytatta volna a játékot, de Jin kiszállt. Hát igen. Ha én ennyiszer vesztenék, én is kiszállnék. Jin azonnal rám nézett, ahogy visszafordult a rajongók felé és nagyon mosolygott. Csak fogtam a fejem, ahogy megpillantott, hogy tudassam vele, hogy végignéztem.

Szóval számomra olyan volt a fansign, mint valami vígjáték. Rengeteget nevettem, de sajnáltam is azért a rajongókat. Főleg akiket V szivatott meg. De kárpótlásként J-Hope nagyon kedves volt utána velük. Egyszer még össze is kócolta V haját, hogy ne legyen ilyen kis bunkó, de semmit sem ért el vele.

-Na jó volt a kávé? - szólt hátra Tomi hazafelé úton.

-Jah. Bár még álmos vagyok, de már nem alszok el azonnal.

-Pedig most jön az alvás ideje.

-Előtte még nem megyünk vissza a helyszínre?

-Nem. Elzavartak minket, mert hogy nagyrészt útban voltunk.

-Kedvesek. Végül is ők fognak fellépni igazuk van. - grimaszoltam.

-Ez van. Hagyd őket dolgozni. Holnap lesz időtök próbálni.

Hát ebbe kénytelen voltam beletörődni, mert nem tudtam volna értelmes vitát folytatni most senkivel. Sajnos az agyam már nem pörgött kicsit sem.

A lakáshoz érve viszont megint sereg fogadott minket. El sem hittem! Mi az isten már komolyan? Oké, hogy holnap koncert, de azért a srácok is élni akarnak.

-Gondolom megint hátul. - jegyeztem meg, miközben a "kis" testőreink a fiúkat kísérték be.

-Úgy-úgy.

-Oké anya. Fagyit is kaphatok majd? - viccelődtem.

-Csak vacsi után! - hallottam a mosolyt Tomi hangjában.

Viszont most felküzdöttem magam a lakásba. Bár végig ugrásra készen állt mellettem, hogy ha összeesnék elkapjon, de nem volt rá szükségem. Höh! Király vagyok!

-Mindjárt csinálok valami kaját srácok! - léptem be a lakásba.

-Na persze! Te üljél le! Rendelünk. - tessékelt a kanapéhoz Csabi.

Aztán tényleg nem hagytak felkelni. Jint rendelték mellém, mint babysitter. Legalább ennyi előnye volt a dolognak. Fürdeni is alig tudtam egyedül, mert hogy nehogy a végén összeessek a forró víz alatt. Jaj de felidegesítettek. Feltolták a vérnyomásom, így még csak meg sem szédültem.

-Mondtam, hogy nem lesz semmi bajom! Mehetnénk már aludni? - förmedtem rá Jinre aki már pizsamában ülve beszélgetett a fiúkkal.

-Persze! - pattant fel - Jó éjt srácok! Pihenjétek ki magatokat!

-Sziasztok! - köszöntek el tőlünk, mi pedig "rohanni" kezdtünk a saját szobánk felé.

-Most nem hideg a kő? - kérdezte útközben.

-De, csak álmos vagyok. - pislogtam rá és mosolyogtam.

-Jaaaaj! Mért nem szólsz? - akart volna felvenni.

-Elég volt mára a cipelésemből! - távolodtam kicsit tőle.

Gyorsan kinyitottam a lakást és azonnal bezuhantam az ágyunkba. Ő bezárta az ajtót, majd mellém feküdt.

-Ez az utolsó esténk. - szólalt meg pár perc múlva, mire kinyitottam szemeimet.

-Utolsó előtti.

-De holnap alig fogunk aludni. Korán indul a repülő másnap nem?

-De..... inkább gyere ide! Had élvezzem ki. - másztam oda hozzá.

-Pont ezt akartam én is.

Utolsó este...hmm. Vajon mikor fogom majd újra látni? Jahj de fog hiányozni, hogy ölelgethessem, puszilgathassam és reggel nézhessem, ahogy alszik. Kis pufi pofi hajnalban, én meg imádom, mikor olyan természetes, mert ritkán az.

Lassal elszenderedtem, ahogy hallgattam szívverését, miközben igyekeztem a lehető legtöbb dolgot az agyamba égetni, hogy mikor elmegy, ne hagyjon majd akkora űrt maga után. Hiányozni fogsz kis Hercegnőm.

(Folytatjuk.....és felpörögnek az események az utolsó napon is :D..... Bár szoktam hazudni... 3:D Kitudja mi lesz? Mi biztos nem ;D)