Az alap felállás továbbra is érvényes, hogy van vére és dobogó szíve. Ha nincs vére, nincs mi táplálja a szöveteket, nincs légzés se és merevedés se, SEMMI. De a többi marad. Karó, kereszt, szenteltvíz, ház tilalma stb. Hát akkor lássuk is a több, mint féléves szünet utáni első ficinket.
[NEM OLVASTAM ÁT!]
OC szemszöge, azaz ti!
A mai Világban már semmi sem érdekes. Az emberek nap, mint nap elválnak, gyilkosságokról olvashatunk mindennap, tévében láthatjuk a hírekben, inkubátorokban hagyott újszülöttekről hallhatunk, kirobbant háborúkról, terrortámadásokról és még sorolhatnám. Éppen ezért nem is mondanám magam olyan elképesztően különleges életet élő személynek. Ugyan mikor engem örökbe adtak még ez nem volt annyira megszokott, azonban a Világ, amibe belenőttem, már igazán képben volt ennek a menetével és azzal, mennyire hétköznapi dolog is ez. Sosem ismertem az igazi szüleimet. Valószínűleg fiatalok voltak még, akik kétségbeestek, nem volt pénzük abortuszra, vagy nem is akarták, viszont engem felnevelni sem tudtak, így egy kihelyezett inkubátorban hagytak születésem után. Szerencsére ebben az országban kicsit gyorsabban megy az örökbefogadás, főleg ami a kisbabákat illeti, ezért hamar találtak számomra is egy családot. Bár így utólag visszagondolva, egy hétköznapi ember fejével biztosan nem adtam volna nekik egy gyereket sem. Jó szülők voltak, rendes emberek, ám nem emberek, ez a probléma. Vámpírok voltak a szüleim akik úgy döntöttek, családot szeretnének, mivel pedig nekik nincsenek anyagi gondjaik, a kialakult működő egyensúlyt pedig nem szerették volna megdönteni elhatározták, hogy örökbe fogadnak egy gyereket. Így kerültem hozzájuk. Kicsiként még nem tudta, hogy k nem az igazi szüleim, azt viszont sosem titkolták előttem, hogy mik is valójában. Ebből kifolyóan azonban akadt néhány gondjuk. A kisgyerekek ugyanis nem tudnak titkot tartani, ráadásul mindig nagyobbat szeretnének mondani a másiknál, így sokszor mondogattam mindenkinek az oviban, hogy az én szüleim milyen menőek, éjjel vannak ébren, csak piros valamit isznak, sosem esznek, ráadásul még óriási denevérré is képesek alakulni, ezért van nekünk egy bejárónőnk, aki hoz-visz engem oviba. Szerencsére nem hitte el nekem senki, csak gyermeki fantáziálásnak tartották, ám mikor kezdtem kicsit morbidabban elmesélni a családunk mindennapjait, a rokoni látogatásokat és felmenőink történeteit az óvónőm elbeszélgetett szüleimmel egyik este, mikor meglátogatott minket.
- Kicsikém - ült le ágyam szélére édesanyám. - Nem mondhatod el mindenkinek, hogy milyen a mi kis családunk. Ők nem értik meg ezt. Félnek majd tőlünk, és bántanak majd minket, azt pedig nem akarjuk. Ne ijesztgessük őket, rendben? Titokban kell tartanod, hogy mit eszünk, vagy a nagyszüleid mivel foglalkoznak, mi történt velük. Rendben édesem?
- Haragszol rám? - kérdeztem vissza apró fejemmel.
- Dehogyis. Csupán nem szeretném, ha az én kicsikémnek valami problémája lenne a családunk miatt. Nem egyszerű a mienk, de éppen ezért nem is kell tudnia róla mindenkinek.
- És ha megkérdezik mi a munkátok?
- Üzletemberek vagyunk. Nagyon elfoglalt üzletemberek. Ezért hord téged Minji az oviba.
- Jó.
- Jó éjt kicsim - kelt fel ágyamról.
- Anya! Felkapcsolod nekem a koponya lámpát?
- Persze kincsem! - lépett íróasztalomhoz, amin az egyik rokonunktól kapott több színben is világító koponya lámpám állt. - Milyen színűre?
- Pirosra.
- Rendben - kapcsolta fel nekem. - Jó éjt! - hagyta el a szobámat.
Ettől a beszélgetéstől kezdve többé nem meséltem senkinek a családunkról. Pedig lett volna miről, egyre több érdekességről, de nem tettem. Csendes gyerekké váltam az emberek között, nem tudtam volna olyat mondani amit elhisznek és nem akarnak majd megölni, így inkább meg se szólaltam. Azonban a családi találkozókon már sokkal jobban éreztem magamat. Pont az olyan eseményeken, amiről más fejvesztve menekülne, már csak a sok sötét és horrorisztikus dekor miatt is. Úgy nőttem fel ezeken a találkozókon és rendezvényeken, mintha csak mi lettünk volna az Addams Family. Semminemű félelem nem volt bennem ami a sötétséget, bogarakat, ragadozókat és gusztustalan véres dolgokat illette, mert számomra mindez természetes volt. Felnőttként ebbe belegondolva csoda, hogy nem lettem valamilyen mentális betegséggel rendelkező kattant ember. Kész szerencse az épelméjűségem ilyen családi háttérrel.
Ahogy felnőtt nő lett belőlem, szünetekben dolgoztam és egyetemre jártam, a szüleim kezdték úgy látni, már nincs olyan nagy szükségem rájuk. Utolsó szemeszterem közepén bejelentették, szeretnének Európába költözni, mert unják már a koreai légkört. Nem is csodáltam, lassan 60 éve éltek ott. Felajánlották, hogy menjek velük, akkor megvárják a diplomaosztómat, de nem szerettem volna. Én még egy fél emberöltőt sem töltöttem el ott, arról pedig nem is beszélve, hogy az évek alatt összeszedett ismerőseim, akik nagy része szintén vámpír volt, mind Szöulban laktak. Nem szerette volna elmenni onnan, legalább is egyenlőre, ezért abban állapodtunk meg, hogy hazajönnek a diplomaosztómra, én elmegyek a családi találkozókra, és néha meglátogatjuk egymást, miközben tartjuk a kapcsolatot az interneten. Így történt, hogy egyedül maradtam egy bérelt lakásban Dél-Korea szívében. Nagy családi vagyonunk volt ezért nem okozott problémát, viszont a bejárónőt tovább nem szerettem volna magam mellett tudni. Kicsit önállósodni akartam az utolsó szemeszterben. Mivel pedig nem volt felügyeletem, azt csináltam amihez épp kedvem volt. Sokat tanultam, rengeteget ültem a suliban, így kicsit lazult a kapcsolatom az igazi barátaimmal, ezért mikor Seokjin írt a közösbe, hogy haza fog jönni, nagyon megörültem. Megszakadt a kapcsolatom egy időre olyan emberekkel, akiknek mindent elmondhattam, és hatalmas jókedv töltött el, amikor felmerült, hogy újra összeáll a kis csapat. Végre, azok az emberek lesznek körülöttem, akik mellett nem kell elgondolkodnom, mit is mondok.
- Eljössz akkor velem hétvégén vásárolni? - érdeklődött az egyik barátnőm az egyetemről, mialatt halálra untuk magunkat a hátsó sorban egy órán. Mivel ő nem porladt el, vagy nem kellett hatalmas kabátot vennie, ha napra ment, így vele jártam el napközben, meg más egyetemi ismerősökkel.
- Nem valószínű. Hazajön egy jó barátom külföldről, sokáig volt el, és megünnepeljük a visszatértét a többiekkel. Nem hiszem, hogy lesz erőm.
- Oh, rendben. És az a buli zártkörű? - utalgatott.
- Igen.
- Ahh... rendben - szomorodott el. Nem, nem jöhet, akkor se ha elsírja magát.
Sokszor csinálta ezt, mindig el akart kísérni ezekbe a bulikba, mert látott néhány képet rólam a fiúkkal, de sosem jöhetett. Ő nem volt képben, kis báránylelkével pedig biztos szívrohamot kapott volna ott.
Lassabban telt a hét, mint szokott, én pedig kezdtem kicsit izgatott lenni. Kevés dolog dobott fel ennyire, ritkán vártam bármit is így, de Seokjin érkezése mindig ezt hozta ki belőlem, ha elutazott egy kis időre. Évek óta ismertem, lassan pedig beleszerettem. Ilyesmit nehéz titkolni előttük, mert hallják, érzik rajtam, ha tetszenek nekem, de azért igyekeztem leplezni, mennyire vonzó férfi számomra. Volt néhány barátom ismeretségünk alatt, de egyikkel sem működött. Vele szerettem volna kipróbálni, de sosem hívott el, így plátói szerelem maradt, Azonban nem bántam, inkább ezt a felállást választottam, mint azt, hogy elveszítsem a barátaimat. Semmi gond sem volt vele, stagnált a dolog, ám minden egyes ilyen visszatértekor felpörögtem picit.
Mikor elérkezett a nap, hogy újra találkozunk a fiúkkal, összeszedtem magam. Rég nem voltam már lent én sem a klubban, főleg azért mert nem volt időm, de azért is, mert a többiekkel is mindig máshol futottunk össze. Ám így, hogy a főnök visszatért, mi is betévedtünk újra hozzá.
- Bambiiiiii! - üdvözöltek a biztonságiak a bejáratnál, mikor este végre odaértem. - Ezer éve nem láttunk itt.
- Nem volt a főnök se, így végre kicsit körülnézhettünk más bárokban is. De most visszatértem.
- Üdv nálunk megint - engedtek be.
- Köszi fiúk - mentem is beljebb.
Letettem a kabátomat a ruhatárban, ahol szintén meglepődve köszöntöttek, majd libegtem is beljebb. A buli már javában tombolt hátul, majdnem minden vámpírnak megvolt már a kiszemelt csaja, melyet a hely szolgáltatott számukra, miközben az összes szabad ülőhelyet elfoglalták. Vettem egy italt magamnak a pultnál, ahol szintén ismerős arcok fogadtak, majd körbenéztem. Szerencsére az egyik boxot ismerős fiúk uralták, így fenntartottak nekem egy helyet.
- Szia Bambi! - húzódtak is arrébb, miközben köszöntöttek.
- Ülj csak le - hívott maga mellé Jimin. - Szép a hajad.
- Pedig semmit sem változott. Ugyanolyan fekete és ugyanúgy van vágva is - ültem le.
- Akkor is tetszik.
- Láttad már Jint? - érdeklődött Namjoon.
- Nem. Miért, még ti sem? - kérdeztem vissza.
- Nem. Biztos még a klub ügyeit intézi. Mimura azt mondta, majd jön - kortyolt nagyot italából Hoseok.
Rengeteg dolga lehetett ilyen sok távol töltött idő után, bár csak áttekintés szinten, hiszen Mimura profin vitte az üzletet mindig is, míg a főnök távol volt. Viszont nem körülötte forgott a Világ, vagyis a többieké nem, így nélküle is bele tudtunk csapni az estébe. Iszogatni kezdtünk és beszélgetni, habár nagyon sok új dolog nem merült fel, mivel mindennap kommunikáltunk a többiekkel, de ettől még jól telt az idő. Lassan felbukkant Jin, kit természetesen rögtön elkezdtek körbeugrálni a lányok. Rengeteg beosztottja csüngött rajta mindig, de az is előfordult, hogy vendég próbálkozott nála. Bár Seokjin nem a hosszú kapcsolatokról volt híres, ám ennek megvolt a maga oka, melyet csupán néhányan tudtunk.
Miután sikerült leráznia magáról a nőket végre odaült hozzánk egy kicsit. Meglepően izgatott lettem amint helyet foglalt köreinkben. Mintha csak egy ismeretlen férfi lett volna, kihez alig merek szólni. Míg távol volt csak erősebb lett a kisugárzása, határozottabb és karizmatikusabb, fekete haja pedig már csak hab volt a tortán. Elakadt szavam egy időre, de nem tűnt fel senkinek. Jint kérdezgették, aki mesélésbe fogott, mi pedig hallgattuk. Úgy éreztem magam, mint egy tini aki szemtől szembe találkozik a sztárjával. Elakadt a szavam, fülemben hallottam a szívemet és iszonyatosan melegem volt. Hülye helyzet volt, hiszen ő egy ősrégi barátom, aki iránt bár éreztem valamit, sosem harapódzott el ennyire semmi. De ezúttal megváltozott a helyzet. Nem tudtam örüljek-e neki, vagy sem, ezért inkább háttérbe szorultam az este folyamán. Csupán hallgattam a sztorikat, de nem nagyon szólaltam meg. Amúgy is Jin került a középpontba.
Természetesen attól az éjszakától kezdve csak ezen gondolkoztam. Volt elég időm rá, hiszen a családom mivoltából adódóan én sem kedveltem annyira a nappalokat, így amikor lehetett inkább otthon ültem a lakásomban. Próbáltam uralkodni magamon, az egyedüllét pedig segített is ezen. Elmerültem a saját dolgaimban, csillapodtak az érzelmeim, úgy éreztem sikerült kezelni őket, ezért bátran mentem le legközelebb is a klubba, hogy újra találkozzunk a fiúkkal.
Ám Seokjin ezúttal is nem várt érzelmi hullámot keltett bennem, bár ezt már sokkal jobban sikerült uralni. Viszont, hogy ezt megtartsam inkább mellőztem az ivást. Így egész jól telt az este, eltekintve egy nem várt eseménytől.
- Te vagy Bambi, ugye? - szólított meg egy új lány, miközben már kezet mostam a női mosdóban.
- Igen. Segíthetek? - igazítottam meg kicsit a hajamat és a sminkemet a tükörben.
- Kérdezhetek valamit?
-Új lány vagy.
- Igen. - grimaszolt.
- Ne
reménykedj Jinben. Ő nem szerelmes soha. Csak kipróbál, aztán hagy
dolgozni. Jobb, ha nem szeretsz bele, mert ő nem szeret. - javítottam kicsit külsőmön, miközben a nyilvánvalóra válaszoltam. Mindig minden újonc beleszeretett elsőre, nem szerettem volna, ha ő is pofára esik, inkább felkészítettem. - Szeress ki belőle amilyen gyorsan csak tudsz. - fordultam
felé.
- Nem erről akartam kérdezni - fintorgott.
- Akkor miről?
- Hogy hogyan tartod fent az érdeklődését.
- Egyszerű. Tudok nemet mondani. Nem félek tőle és nem tehet meg velem akármit. Segítettem? - milyen hülye kérdés, csak legyen saját akaratod, meg tartásod, ha azt akarod, hogy érdekeld. Nagyon kezdő szegény lány.
- Igen.
- De hiába próbálkozol. Beosztottja vagy, túlságosan függsz tőle, nem leszel képes nemet mondani.
- Majd kiderül.
- Sok sikert új lány. - mentem el mellette, majd kiléptem a mosdóból. Nem szerettem Jin lányait, számomra mind olyan kis butának tűnt és könnyűvérűnek, ráadásul mind odavolt érte, egy estéért vele pedig bármit megadtak volna.
Viszont ez a kis csevej nem segített, inkább felhúzott. Úgy éreztem, lassan mindenki az idegeimen szeretne táncolni, ezért kerestem valami támpontot, egy olyan személyt, aki megnyugtatott.
- Mi az, baj van? - ültem le Hoseok mellé, ki magához ölelve, kicsit véres szájjal érdeklődött.
- Nincs. Töröld meg az arcod! - bújtam hozzá. Szerettem ölelgetni.
- Bocsánat. - szedte rendben magát.
El sem engedtem innentől. Csüngtem rajta, mint mikor rossz napom van, vagy egészen mocsok kedvem. Megnyugtató volt és figyelmes minden alkalommal, ő volt az, aki igazán foglalkozott másokkal. Továbbá az egyetlen, akinek elmondtam annak idején, hogy érzek valamit Seokjin iránt. Szerettem vele mélyebb dolgokról beszélgetni, mert valahogy csak őt éreztem elég komolynak az ilyen dolgokhoz. Így az időmet vele töltöttem, napfelkelte előtt pedig mindannyian hazaindultunk.
- Hazakísérjelek? - érdeklődött, miután már elköszöntem mindenkitől.
- Akkor mind megyünk - szólaltak fel a többiek is.
- Nem kell köszönöm. Különben is, szerintem még iszok egy kávét, addig pedig biztosan felkel a Nap.
- Ahogy szeretnéd - mosolygott Hoseok.
- Jövőhétvége? - érdeklődött Jimin.
- Jövök persze. Szokásos csapatépítő buli, ki nem hagynám.
- Akkor jövőhéten találkozunk. Addig meg úgyis beszélünk. Jó pihenést! - köszönt el Namjoon.
Mindannyian hazaindultunk, én pedig tényleg elmentem még kávézni. Hajnalban már nyitva volt egy-két hely, a hétvégén is dolgozó emberek miatt. Leültem és gondolkoztam. Felmerült már az is lehetőségnek, hogy elhívom Jint egy randira, mert ezzel az érzéssel kezdeni kell valamit, ha egészséges szeretnék lenni, és maradni akarok a csapatban. Talán el kéne neki mondanom, mi a helyzet, hátha együtt meg tudjuk oldani a problémámat.De még az is lehet, hogy a szemtől szembeni visszautasítása eloszlatta volna gondolataimat. Eltűnt volna akkor legalább az a hatalmas kérdőjel, mely az igen lehetőségét takargatta. Bár szívesebben oldottam volna meg egyedül elsőre, ezt pedig félretettem, mint legeslegvégső megoldás.
- Nem úgy volt, hogy nem érsz rá hétköznap este, mert másnap korán kelsz? - érdeklődött Hoseok, miután köszöntem neki. Esti vásárlást terveztünk. Akart magának nadrágot, én pedig örültem a társaságának, ezért elkísértem.
- De, csak vívódok magammal és nem akarta egyedül lenni.
- Seokjin miatt? - sétáltunk az üzletek felé, melyek még pár óráig nyitva álltak. Őszben jártunk már, így az nappalok rövidültek és egyre több idejük adódott az utcán járkálni.
- Igen. Megint rossz érzéssel fogott el az új lány, akit tanítgatni akar, de ezúttal még rosszabbal. Sosem voltam még ilyen féltékeny - kapaszkodtam karjába. Az emberekhez nem szívesen közeledtem, viszont a vámpírokkal szívesen alakítottam ki bensőségesebb kapcsolatot. Valószínűleg a szüleim miatt.
- Pillanatnyi hullám csupán. Jobb lesz majd, ahogyan mindig. Ebben biztos vagyok. Viszont tovább kéne lassan lépned nem gondolod? Kéne neked is valaki az oldaladra, hogy ne legyél olyan egyedül.
- Lehet. De most van elég dolgom, vannak barátaim, ez elég egyenlőre. Hol akarsz vásárolni?
- Nincs konkrét ötletem, csak menjünk be néhány boltba. Nem akarok nagyon válogatni sem.
- Oké, éjfélig ráérek. Viszont utána hazaennék aludni.
- Majd hazakísérlek.
- Rendben - sétáltam az oldalán.
Szerettem vele is tölteni az időmet. Ahogyan a többiekkel is, csak valahogy megvolt mindenkihez a megfelelő lelkiállapot, amikor remekül éreztem magam, és az is, amit nem tudtak kezelni esetleg, amitől nem éreztük volna jól magunkat. Ezért, ha úgy adódott valakivel, kettesben leszünk, megválogattam, hogy kivel és mikor.
Hamar eltelt az a néhány óra, míg nyitva voltak az üzletek, a maradék időben pedig elkísért vacsorázni. Természetesen ő nem kért semmit. Szokásunkhoz hűen érdekes látványt nyújtottunk, hogy én ott tömöm az arcomat, ő pedig még csak vizet sem vett magának, de már évek óta nem érdekelt a többi ember véleménye. Csupán jót nevettem néha az arcokon és a meglepett tekinteteken.
- Lejössz akkor hétvégén? - kísért fel egészen lakásom ajtajáig Hoseok.
- Persze, ki nem hagynám. A többiek is ott lesznek - kerestem ki kulcsaimat.
- Ennek örülök. Addig még beszélünk. Jó pihenést! - adott puszit arcomra.
- Neked meg szép estét! Érj haza időben! - léptem át a küszöböt.
- Igyekezni fogok - indult el.
Lepakoltam lakásomban mialatt végignéztem közös képeinket a többiekkel. Annak idején szüleim nagyon ellenezték a klubot, bár ismerték azt és a tulajt is, de nem szerették volna, ha betévedek oda. Mikor azonban kifejtettem nekik, hogy márpedig én meg akarom nézni azt magamnak, és mivel éppen tini lázadó korszakomat éltem úgy voltak vele, jobb ha elkísérnek első alkalommal. Szerették volna ha tudják ott, ki vagyok és nem mernek majd hozzám nyúlni. Így végül ők mutattak be a tulajdonosnak, Seokjinnek, akit nem kedveltek, viszont ő ehhez képest segítőkészen fogadott. Első este még szüleim vigyáztak ott rám, messziről figyeltek, később azonban egyedül mentem már, olyankor pedig vagy Jin volt mellettem este, vagy valamelyik fiú, esetleg mindannyian. Még találkozásunk elején készült egy közös kép, amin nagyon látszik, mennyire friss is a kapcsolat. Nem mosolyogtam, összehúztam magam, nem értem egyikükhöz sem. Az a kép állt az előszobai szekrényemen, így mindennap megpillantottam valahányszor elmentem otthonról, vagy hazaértem. Jó néhány fényképem volt szüleimmel és a fiúkkal is, melyeket sok helyen kitettem lakásomban. Így mindig láttam mindenkit, eszembe jutottak, habár messze jártak, nosztalgiáztam rosszabb napjaimon. Az ágyam mellé mindig a legfrissebb képeimet raktam. Azonban míg én mindegyiken öregedtem, ők minden ugyanúgy néztek ki. Aznap este épp egy olyan fotót tartottam éjjeliszekrényemen ami még Jin elmenetele előtt készült. Kis búcsúbuli volt, mind boldogok voltunk, hogy együtt vagyunk, ünnepeltünk és buliztunk. Kezembe vettem a fényképet, amint leültem az ágyra és nem értettem, hogyan válhatott ennyi idő alatt egy fehér unikornissá számomra Seokjin. Bezzeg a kép készültekor még minden rendben volt, tökéletesen uraltam a helyzetet, most azonban. Mintha semmi ráhatásom nem lenne a dolgokra. Rossz érzés volt, de reménykedtem benne, hogy hamarosan változik majd minden, és újra rendbe jön a kapcsolatunk.
Koncentráltam is rá az elkövetkezendő hetekben, ám nehezebbnek bizonyult, mint vártam. Sok időt szánt az új lányra, mikor pedig az bejelentette, nem akar egy ügyféllel sem lefeküdni majd, Jin mérges lett. Láthatóan zavarta, és tudtuk jól, nem azért mert nem akarja a lány, ez sosem érdekelte, a vére volt a fontos, hanem mert ő akart tőle többet. Ez viszont engem idegesített fel. Bennem sokkal több tartás volt, sokkal jobban ismertem, nagyobb biztonságban volt nálam minden titka, mégsem nézett rám soha úgy, mint arra a kurvára. Megharagudtam rá, bár nem mondtam neki. Vizsgáimra hivatkozva inkább nem mentem le néhány hétig a klubba. A tanulásra fogva otthon maradtam és másra fordítottam az időmet, mialatt Hoseok, az egyetlen beavatott próbált megnyugtatni üzeneteivel. Sikerült is neki, így tényleg nem sok estét hagytam ki, ám mikor kiderült, a lány mégis lefekszik majd az ügyfelekkel, Jin felpörgött, ami megint nagyon felhúzott. Úgy éreztem, mindkettőt meg tudnám ütni, de inkább nem fordítottam erőt erre. Csak ittam a sojukat olyan lendülettel, ahogyan lerakták elém, így viszont hajnalban haza kellett vinniük a fiúknak. Hoseok, Jungkook és Jimin ajánlották fel szolgálataikat, mivel hozzám viszonylag közel laktak. Yoongi, Taehyung és Namjoon pedig amúgy is barátnőjükhöz készültek.
- Én is felszedem majd az első pasit akit meglátok - kapaszkodtam Hoseokba és Jungkookba. - Egy helyes, magas, pénzes kis vérszívót, és majd leviszem a klubba, hogy majd az asztalra felfektetve vacsorázzon belőlem, miközben annyi ruha van rajtam, mint egy playboy lánykán negyven fokban a villa medencéje mellett.
- Ne mondj hülyeségeket - morgott Hoseok.
- És bugyit sem veszek majd, hogy ott dughassunk az üléseken.
- Mi a baja? - érdeklődött Kook.
- Csak szerelmes egy pasiba, aki egy másik csajjal van.
- Szóval féltékeny - vonta le a nyilvánvalót Jimin.
- Jimin, neked van barátnőd? - torpantam meg menet közben.
- Hát... alakul. Miért?
- Akarsz dugni velem? - hökkentettem meg az összes fiúk.
- Őőőő... Most... ezt...
- Na mi az? Nem tetszek neked? - próbálta támogatás nélkül egyedül megállni. - Talán nem vagyok elég jó nő?
- Dehogynem. Gyönyörű vagy. Csak... a barátom vagy és én
- Nem találsz vonzónak? - lettem mérges.
- De, csupán
- Jimin a cuki lányokat szereti Bambi - szólt közbe Kook.
- De én cuki vagyok. A nevem is Bambi - fordultam felé, miközben elkapott Hoseok, mert majdnem elestem a magassarkúmban.
- Te sötét vagy. Még a rúzsod is fekete, a füledben is plusz piercingek vannak. Inkább olyam sötét vagy, mint mi. Nem cuki. Jiminnek nem vagy az este.
- Akkor a tied? Te megdugnál?
- Na jól van, inkább menjünk! Nekünk is haza kell érni egyszer - karolta át derekamat Hoseok, majd már sétáltak is tovább velem.
- És te, Hoseok? Te megdugnál? Feljönnél hozzám most? Maradhatsz nálam és csinálhatjuk egész nap - haraptam a fülébe, miközben hajába túrtam.
- Részeg vagy, bűzlesz az alkoholtól.
- A bárban is dughatnánk. Egyenesen Jin asztalán - sugdostam fülébe.
- Hagyd abba! - mordult fel.
- Mi az? Zavarba hoztalak? Csak nem beindítottam a fantáziádat?
- Ebből elég! - forgatott át másik kezébe és hanyatt döntött. Nagyon meglepett, egy kicsit fel is sikítottam a hirtelen mozdulattól.
- Mit - folytattam volna mondatomat, de megéreztem két hegyes fogát fülem alatt nyakamon. - Ez gonosz húzás - kapaszkodtam nyakába, miközben ő csak egy apró harapást ejtett rajtam.
- Nem hallgatom a hülye, elkeseredett szövegedet. Inkább cipellek a hátamon, csak ne beszélj marhaságokat - nézett a szemembe vörös íriszeivel, mialatt kiment az erő karjaimból.
- Ezzel még számolunk. - csukódtak le lassan szemeim. A vámpírok altatója nagyon erős volt és elképesztően gyorsan hatott.
Csak arra emlékeszem még, hogy Jimin és Kook feltettek a hátára, majd az erős illatára. Volt egy kedvenc parfümje, ami minden alkalommal megcsapta az orromat mikor megölelt, így nyugodtan aludtam el végelegesen éjszaka, mialatt hazacipelt.
Délkörül ébredhettem, ami kivételesen nem volt gond. Szombaton semmi dolgom sem akadt, tudtam jól, hogy kelleni fog a nap kipihenni az estét, mert a fiúkkal mindig sokáig buliztunk. Esti ruhámban keltem, és csak azért nem aludtam vissza azonnal az álmosságom ellenére, mert ráeszméltem, hogy a bejárati ajtómban fekszek. Mivel soha nem voltunk nálam, így még senkit sem invitáltam be, ezért lehetetlen volt, hogy befektessenek az ágyamba. Kényelmetlen volt a padló, már fájt is tőle a hátam, ezért akármilyen gyenge is voltam feltápászkodtam, majd elmásztam a hálóba. Ott visszadőltem és legközelebb késő délután ébredtem. Első dolgom volt, hogy visszaemlékeztem előző estére, amitől úgy elszégyelltem magamat, hogy meg sem mertem nézni az üzeneteimet. Inkább lezuhanyoztam, ettem, átöltöztem és kicsit rendet raktam a lakásban, miközben felfedeztem egy kis cetlit még a földön a bejáratnál. Hoseok írta. Sajnálta, hogy nem tudott bevinni az ágyamba és nem maradhatott, de főleg azt, hogy ennyire kiborultam Jin miatt. Szeretett volna segíteni, de nem tudja hogyan, ezért csak nonstop szolgálatát ajánlotta fel. Nagyon kedves volt tőle az a levél, erőt adott az üzeneteim elolvasásához is. Végül kiderült, feleslegesen féltem. Egy szó sem esett arról, mennyire lerészegedtem, miket mondtam, vagy tettem előző este, ennek pedig nagyon örültem. Írtam is külön Hoseoknak, mennyire hálás vagyok neki, hogy nem buktatott le, plusz a másik két fiúnak is a segítségükért. Megkértem őket ne beszéljék meg egymás között, hogy mi a bajom, ő pedig megnyugtattak, nem is tervezték. Jobb barátokat nem is választhattam volna azt hiszem.
A hétvége után nem szerettem volna megint csak lemenni egy ideig a klubba. Mikor pedig egyik este Yoongival és Namjoonnal voltunk kávézni még biztosabb lettem benne, nem akarom látni Seokjint, míg nem sikerül rendeznem magamban az érzéseket. Kiderült, hogy az új lány fülig beleesett Jinbe, ami nem meglepő, az viszont már annál inkább, hogy Seokjin megfontolta a dolgot, és úgy tűnt, bele fog menni, hogy járjanak. Ez aztán szíven ütött, bár nem kellett volna. Mérges voltam, amiért így érzek, amiért ennyire zavar, hogy nem mondtam el neki, mit érzek már évek óta, ami éppen tetőzött, hogy annak a lánynak bezzeg sikerült, nekem meg. Mindenért haragudtam. Örülnöm kellett volna, amiért boldog, de nem ment. Duzzogtam, sírtam otthon esténként a balfaszságom és a kihagyott esélyem, a nagy kérdőjel miatt, ami megmaradt megválaszolatlanul. Összeszorult a gyomrom, ha megláttam a nevét a csoportban. Nagy erővel kellett visszafognom magam, hogy ne szóljak be az újdonsült barátnőjére, miközben közeledett utolsó évem vége. Hirtelen rengeteg probléma szakadt a nyakamba, amire egy megoldást találtam csak.
- Nos tudom, rég voltam itt, - ültünk a fiúkkal a klubban. Összehívtam őket egyik este, hogy megosszak velük egy nagy hírt - viszont van egy hatalmas hírem. Lassan diplomázok, és arra gondoltam, hogy ideje kicsit kimozdulnom innen. Itt nőttem fel, itt éltem eddigi életemet. Csak a családi összejövetelekre utaztam el. Sosem éltem máshol, ez pedig nagy hiba. Anyáék most Európában laknak és úgy gondoltam, ideje Világot látni, így úgy döntöttem, hogy amint megkapom a diplomámat hozzájuk költözök. Én sajnos nem élek örökké, öregszem. Ki kell használnom ezt a kevéske időt. Nem tudom megvárni, amíg ti úgy döntötök, unalmas már itt - vártam reakciót tőlük.
- Hát... - vett mély levegőt Namjoon.
- Ez okos döntés a te szemszögedből - tűnt gondterheltnek Jungkook.
- Igen. Végül is, nagyon jó dolog utazgatni - tűnt úgy, hogy inkább magát nyugtatja ezzel Taehyung, mintsem ért egyet velem.
- Többiek? - aggódtam értük.
- Én egyetértek Taeval. Kell is Világot látni. De... hiányozni fogsz, míg vissza nem jössz. - válaszolt Jimin.
- Nem hiszem, hogy valaha visszajövök - ütöttem szíven őket egy újabb infóval, mire hatalmas sóhajtásokat kaptam.
- A honvágy nagy úr - nézett szomorúan Jin. - De persze ha jól érzed magad ott... akkor nincs miért visszajönnöd.
- Meglátogathattok ám, sőt. Szeretném is, ha majd meglátogatnátok.
- És te minket? - szólalt meg végre Hoseok is.
- Azt még nem tudom. Nem akarok már sokáig anyáék pénzén élni. Saját keresetet szeretnék.
- Ohh... Érthető... Hozok még inni - állt fel kezében poharával Hoseok, mire a többiek megkérték, hogy ők is kérnek.
Ahhoz képest, hogy Jin elmenetelekor ünnepeltünk, az enyém inkább gyászosan telt. Ugyan még volt pár hetem mégis, mintha már másnap eltűnnék. Komorak voltak a fiúk, alig nevettünk az este, mialatt próbáltak burkoltan meggyőzni maradjak, vagy legalább csak egy kis időre menjek el. Szívfájdító volt, főleg mikor Seokjin győzködött. Fontos voltam neki, csak nem úgy ahogy szerettem volna. Éreztem, nagyon fognak hiányozni, főleg ő, ha nem láthatom őket hetente. Felmerült bennem, hogy lehet tényleg csak néhány évre fogok majd elköltözni, míg le nem csillapodnak az érzéseim, és úgy döntöttem, ezt még megfontolom.
Mikor az éjszaka végén elhagytuk a klubot mindannyian haza akartak kísérni, én pedig megengedtem. Még sohasem bandáztunk együtt a lakásomnál. Biztosra vettem, a szomszédok innentől kezdve egyenesen rettegni fognak tőlem, ha eddig még nem tették. Az ajtómig jöttek velem a srácok, ám egyiküket sem akartam behívni. Elköszöntem tőlük a küszöbön állva, végignéztem, ahogyan becsukódik előttük a liftajtó, majd én is eltűntem a szobámban. Ám ezzel nem ért véget a lobbizás. Folytatódott még pár napig a győzködésem a chatben is, majd lassan elfelejtették. Elvégre még volt némi idő az utazásomig, amit szerettem volna jó hangulatban tölteni, ezért nem emlegettem fel nekik folyton. Viszont egy ember akadt, aki rendszeresen felhozta.
- Ugye tudod, hogy Európában ritka szar a sushi? - nézett egyik este evés közben Hoseok.
- Ezért hívtál meg vacsorára? Hogy ezt elmond?
- Csak, hogy megmutassam, miért nem érdemes elmenni. Ha másért nem, ez miatt maradj.
- Jót tesz a változatosság. Szerintem hasznos lesz.
- Akkor miért nem egy hónapra mész, vagy félévre max?
- Élni akarok ott, megismerni az ottani embereket, szokásokat. Aztán meglátjuk, maradok-e életem végéig - falatoztam.
- Nem fogod szeretni.
- Majd néha megpróbállak meglátogatni titeket. Így jó?
- Maradnod kéne. Ez a banda így jó, veled együtt.
- Elvagytok nélkülem is. Előttem is remekül megvoltatok.
- De azóta sok minden változott.
- Igen.
- Az se biztos, hogy Jinnek az a csaj az igazi. Lehet hamarosan szétmennek - próbálta meghozni a kedvem a maradáshoz.
- Nem csak miatta megyek el.
- Jaj, ne hazudj nekem. Legalább nekem ne. Az összes szívügyedet elmondtad. Mindig mindent elmeséltél nekem. Akkor legalább erről ne hazudj!
- Miatta is, de nem csak miatta megyek el. Tényleg kell egy kis változás.
- Hát... remélem hamar visszajössz majd - nézte, ahogyan vacsorázok.
- Majd meglátjuk.
- Mikor repülsz?
- Diplomaosztó másnapján.
- Az már csak másfél hónap - sóhajtott fájdalmasan.
- Hát... igen. Repül az idő - néztem fel rá.
- És a cuccaiddal mi lesz?
- Már csomagoltam össze néhány holmit amit kiküldtem anyáéknak. A bútorok maradnak a lakásban, mindent megtarthat a főbérlő. Csak a kisebb és drágább elektronikai cuccokat küldözgetem ki. Kerülgetem is a dobozokat rendesen. Bosszantó.
- Akkor hagyj itt mindent, fizetjük a lakást míg vissza nem jössz - ajánlotta fel.
- Hoseok. Nagyon kedves tőled, de nem tudom mi lesz. Kérlek, hagyjuk ezt. Jól szeretném tölteni a maradék időmet veletek.
- Rendben - hallgatott el. Láthatóan másra sem tudott gondolni, csak arra, hogy elmegyek, ezért inkább én dobtam fel új témát.
- Láttad az Archer új részét? Beteg, csak mint a többi.
- Még nem. Megfeledkeztem róla - válaszolt.
Sikerült, cseppet elterelni a témát, bár az arcán az este folyamán végig látszott mire gondol. Nem tudta elfelejteni. Megértettem a gondját, nekem is volt ilyenem Jinnel, csak fájdalmasabb a szerelem miatt. Számomra is fájt otthagyni őket, de muszájnak bizonyult. Nem tudtam mit kezdeni Seokjin iránt érzett féltékenységemmel, megverni viszont senkit sem akartam, így inkább biztonságos távolságba menekültem.
Hoseok végig zaklatott továbbra is. Idegenvezetővé vált és megmutatta, miért nem érdemes otthagynom Szöult. Minden zugába elvitt, minden előnyét elmondta, miközben rengeteg ellenérvet felsorolt a külfölddel szemben. Elképesztő kampányt tartott, viszont lassan kifutott az okokból.
"Senki sem szereti a bevándorlókat."
"Ott lesznek anyáék. Ők majd szeretnek."
"És a barátok?"
"Ezt is mondtad már. Megbeszéltünk mindent Hoseok.
Megyek, bármi is mondasz."
Megyek, bármi is mondasz."
"És ha van egy olyan okom, ami mindent visz?"
"Nem hinném, hogy lenne."
"Márpedig van."
Chateltünk, miközben csengettek. Már nagyon éhes voltam, ezért az ágyra ledobva telefonomat rohantam is, hogy beengedjem a futárt.
- Beléd szerettem - köszöntött Hoseok. Az éhes gyomrom még jobban összeszorult, elakadt a lélegzetem, ahogyan ott állt előttem és elkeseredetten próbált maradásra bírni. - Ez nem visz mindent?
- Csak azért mondod, hogy maradjak.
- Azért is. És azért is, mert én nem akarom elhalasztani a lehetőségemet. Mondtad, mennyire mérges vagy magadra, amiért nem tudtad meg soha, Seokjin mit válaszolt volna. Hát én nem akarok dühöngeni mikor felszáll majd a géped.
- Ezt komolyan mondod? - pislogtam rá. Kezdtem elhinni, hogy igazat mond, nem hazudik, hogy maradásra bírjon.
- Ha adsz lehetőséget megmutatom, mennyire.
- Gyere be, nem akarom, hogy a szomszédok bármit is halljanak - invitáltam beljebb.
Amint átlépte a küszöböt átkarolta derekamat, becsapta az ajtót és megcsókolt. Hirtelen azt sem tudtam, mi történik, majd lassan feleszméltem. Megcsapta orromat szokásos illata, amitől biztonságban éreztem magam, mialatt erősen szorított magához és lassan mozgott ajkaival. Lágyan bánt velem, valószínűleg azért, mert érezte, mennyire sokkolt tette, ám néhány pillanat múlva oldódtam én is. Visszacsókoltam, kezemet arcára tettem, szemeimet behunytam és hozzásimultam. Minden porcikájával megkönnyebbült, hogy nem ellenkezek, nagyot sóhajtott, miközben félénken megnyalta alsó ajkamat. Meglepetésemre azonnal beengedte nyelvét számba, mire lecsúszott egyik keze és fenekemre markolt. Akaratlanul nyögtem erre a mozdulatára, jobb kezemmel vállába martam, másikkal hajába túrtam. Újra bátrabb lett, következő pillanatban pedig már arra eszméltem, hogy melltartómat már kikapcsolta és éppen felfelé kúsztak ujjai pólóm alatt. Ha nem csengetett volna a futár, valószínűleg még aznap este lefeküdtünk.
- Kifizetem - engedett el, bár nem sok kedve volt hozzá. Gondolom látta rajtam, mennyire megzavarodtam, miközben én kezdeményeztem szétválásunkat.
- Köszönöm - kapkodtam a levegőt. A vége felé már sokkal hevesebben csókolt, falánksága pedig feltüzelt. Átragadt rám, hogy mennyire akar, melytől én is megkívántam.
Cseppet megigazítva ruháját és haját nagyot krákogott, majd ajtót nyitott a futárnak, miközben én már el is tűntem a hálóban. Magamra csuktam az ajtót, majd idegesen járkálni kezdtem. Nem tudtam eldönteni, mit akar. Váratlanul ért az információ, az érzés, mely elöntött mikor megcsókolt. Pont mikor egyik pillanatról a másikra hirtelen máshogyan kezdtem szemlélni Seokjint és beleszerettem. Ez történt Hoseokkal is, csak ezúttal kölcsönös volt. Forrt a vérem, hevesen vert szívem, mialatt fejben folytattam a történteket akaratlanul is.
- Te jó ég! A futár mentett meg. Ha ő nem jön, már valószínűleg az előszobában dugnánk - gondolkoztam hangosan. - Nekem feszülne erős karjaival, miközben elégedetten nyögne. Uhh, ez túl sok. Nem szabad ilyenre gondolnom... De milyen szexi lehet. Miért történik ez? - fogtam fejemet.
- Bambi! Éhes vagy? Itt a vacsorád. Veszek elő tányért neked - tájékoztatott valószínűleg a konyha felé menet.
- Köszönöm! - válaszoltam neki. - Na jó! - álltam meg. - Fehérneműt kell cserélnem - estem neki szekrényemnek.
Nem akartam lefeküdni vele, de ez nem állt olyan biztos lábakon, mint az előbb ő, miközben vetkőztetni kezdett, így inkább biztosra mentem. Átöltöztem, csipkés, szexi alsót vettem és hozzá illő melltartót, majd néhány mély levegő után elhagytam a hálót.
- Éhes vagy? - várt a konyha ajtajában.
- Már nem annyira. - pillantottam meg piros íriszeit. Két helyzetben nem tudták kontrollálni, hogy lássam vörös szempárjaikat. Ha nagyon éhesek voltak, vagy nagyon felizgultak. Bennük erősebb volt az állati ösztön, melyet alig, vagy egyáltalán nem tudtak elnyomni sokszor. - Zavarban vagy? - tévedt tekintetem arcára.
- Nem tudom, mit szabad - szorította össze ajkait, amint enyémeket szuggerálta.
- Próbálkozz, majd leállítalak, ha valamit tilos.
- Igyekezni fogok, hogy le tudj - lépett oda hozzám, majd újra átkarolt, ám ezúttal nem csókolt meg. Inkább hozzám bújt és fülembe súgott. - Milyen fehérneműt vettél fel végül?
- Csipkés fekete-vöröset - mordult fel válaszomra. - Nem illik hallgatózni - kapaszkodtam meg benne, miközben mélyen belélegeztem parfümjét - Imádom az illatodat.
- Szentségit! - káromkodott. - Milyen sima a bőröd - tűrte fel pólómat, miközben nyakamhoz vándorolt és megcsókolt. - És milyen finom.
- Nem kéne szexelnünkh - csúszott ki egy sóhaj a számon, ahogyan hozzám simult és megéreztem merev férfiasságát.
- Akkor ne izgass fel! - mordult egyet, mikor hajába túrtam, majd fülébe haraptam.
- Te kezdted. Beállítottál, hogy szerelmes vagy, majd ledugtad a nyelved a torkomon, mialatt az izmos karjaiddal ölelgettél. Ahh! - nyögtem fel fájdalmasan. - Még csak nem is randiztunk.
- Baszki! Ne nyögj! - támaszkodott meg egyik kezével a falon mögöttem, mialatt nyakamba borulva kapkodott levegő után. Kicsit eltávolodott tőlem, de el nem engedett. - És de. Az elmúlt hetekben rengeteget randiztunkh - lihegett.
- Nem tudtam, hogy az randi. Hoseok! - toltam el kicsit magamtól - Nem szabadna azonnal a közepébe csapnunk - néztünk egymás szemébe.
- A csókot legalább megengeded?
- De csak ha a melltartóm és a bugyim marad.
- Csak azok? Rendben - támadt le újra.
- Tudod, - távolodott el tőlem, miközben már az ágyban feküdtünk alsóneműben - amit itt műveltünk az elmúlt majdnem egy órában, az már felér egy szexszel. Biztos, hogy nem?
- De, nagyon szeretném. Viszont nem kéne - szenvedtem ott alatta. Nem kaphat meg ilyen könnyen!
- Nem kell levenned a bugyidat - harapott alsó ajkába.
- Direkt csinálod ezt velem. A maradék tartásomtól is meg akarsz fosztani.
- Értettem. Nem szeretkezünk. Semmi szex, érted meg kell dolgozni - csókolgatta dekoltázsomat.
- Hoseooook!
- Pedig olyan szépek! - mászott vissza fölém. - De értettem, maradok itt. Viszont... - húzta fel egyik lábamat, majd nekem nyomta ágaskodó péniszét boxerén keresztül. - Ezt legközelebb nem kerülheted el - nyögtem fel hirtelen.
- Legközelebb nem is akarom majd - válaszoltam.
- Huh, a picsába! Még csak ki sem verhetem rád? Az nem szex - simogatott. Fejemet ráztam, mert a szavaimnak már nem voltam ura, sem kezeimnek, melyek végig izmos testét járták - Oké. Most mérges vagyok, de oké - csókolt meg.
Végül sikerült uralkodnunk magunkon, és nem kerültek le az utolsó ruhadarabok, viszont olyan erotikus harcot vívtunk, hogy azt pornónak is eladhattuk volna. Teljesen lefárasztott az éjszaka. Rengeteg energia volt benne és mindet rám zúdította. Nekem negyed annyi tartalékom sem volt már, így hamar elfáradtam, de megértőnek bizonyult. Felajánlotta, hazamegy éjszakára, nem akar zavarni, ám szívesen aludtam volna vele, így most én kértem, maradjon. Meg is jegyezte, milyen ironikus, ahhoz képest pedig, hogy addig mennyire győzködött, ezúttal egy szót sem szólt. Egy pólót felvéve megvacsoráztam, mert már nagyon korgott a gyomrom, miközben ő látványosan méregetett.
- Ez a pizsamád? - ült ágyam szélén boxerjában, amint beléptem az ajtón hálóingeben.
- Igen.
- Csinos vagy.
- Köszönöm.
- Nincs rajtad melltartó - nyelt nagyot.
- Nem szeretek abban aludni. Tudsz uralkodni magadon?
- Kénytelen leszek... Gyönyörű vagy smink nélkül.
- Láttál már így.
- Tudom, de ennyire természetesen még soha. Nagyon... nagyon csinos vagy.
- Menj arrébb! - mosolyodtam el zavaromban, majd odasétáltam hozzá. - Én ezen az oldalon alszok.
- Biztos? Nem a legbiztonságosabb. Ha valaki betör, te vagy hozzá a legközelebb. Majd én alszok itt, te legyél belül.
- Te úgyis azonnal felkelnél rá, nem? - másztam fel mellé a takaróra. - Nem mintha aludnál. Vagy tudsz?
- Mindig tudok.
- Engedj ide!
- Én alszok kívül - nézett szemeimbe. Megálltam, majd engedtem neki. Fáradt voltam a vitához, így inkább belementem, elvégre különleges alkalom volt.
- De akkor hagyj aludni! - bújtam be a takaró alá. - Lekapcsolod a villanyt?
- Persze - kelt fel, majd már vissza is ugrott mellém az ágyba. - Kérdezhetek valamit?
- Nyugodtan - fészkelődtem.
- Ugye maradsz? - meredt rám vörös szemeivel. Világított a sötétben tekintete.
Hirtelen nem tudtam válaszolni. Kavarogtak bennem az érzelmek, olyan váratlanul jött ő is, az új lány is Seokjinnek, ez az egész, még nem tudtam, mi lesz.
- Aludjunk inkább! Gondolom nem mész haza hajnalban.
- Ha szeretnéd, elmegyek, bár nem terveztem.
- Nem fogok felkelni miattad. Jó éjszakát!
- Szép álmokat! - köszönt el tőlem.
Ahhoz képest, hogy milyen lendületes és bátor volt este, olyan távolságtartó éjszaka. Bár azt gondoltam azért, mert félt, akkor történne valami amit nem engedtem meg neki, ám reggel rájöttem, sokkalta lovagiasabb indoka volt, amire nem is számítottam. Amint felébredtem ő volt az első, akit megpillantottam. Hanyatt feküdt, a sötétben jól körvonalazódott profilja, és lassan lélegzett csukott szemmel. Elgondolkoztam az előző estén, próbáltam rendezni magamban a dolgokat, de valahogy csak nem sikerült harmóniára jutnom. Egyrészt ott volt a még friss bukásom Jinnel, másrészt pedig a teljesen újdonsült... nem is tudom milyen érzésem Hoseokkal. Nem voltam tisztában még semmivel sem, de azt tudtam, hogy órákig tudnám még így bámulni őt. Kicsit felemelkedtem, majd közelebb hajoltam, hogy jobban szemügyre vegyem arcát. Olyan békésnek és emberinek tűnt, mintha ő is csak átlagos lenne, akárcsak én.
- Kérsz reggelit? - szólalt meg, amint kinyitotta szemeit. Megijesztett egy kicsit, így párnámba hajolva kötöttem ki.
- Rémisztő vagy.
- Nem akartalak megrémiszteni. Mit hozhatok neked? - könyökölt fel hozzám.
Az egész napot együtt töltöttük, melynek folyamán kiderült, milyen udvarias is tud lenni, ha éppen nem szexet akar. Mindig is tudtam, hogy kedves ember, sokszor tapasztaltam már, de mint pasi még sohasem volt lehetőségem megfigyelni. Más volt és mégsem. Aranyos, ahogyan máskor is, de közben férfiasabb, magabiztosabb, mint korábban. Tetszett amit láttam. Annyira, hogy el is feledtette velem, mi volt az utóbbi időben a legnagyobb gondom.
- Mond, hogy maradsz! - kapott fel a tévé elől a kanapéról estefele, csak mert kedve támadt, és magához szorítva, arcomhoz bújva érdeklődött.
- Nem tudom még - kapaszkodtam meg nyakában.
- Akkor magamhoz bilincsellek - puszilgatott. - Vagy megölöm Jint.
- Mi?!
- Vicceltem. Maradj. Én majd fogom a kezedet, táncolok veled, nálad alszok, ölelgetlek, puszilgatlak, örökké szeretlek.
- Örökké?
- Vagy míg meg nem öregszel - nevetett.
- Milyen vagy!
- Na milyen? Hős lovag? Egy igazi Rómeó? Szőke herceg?
- Hihetetlen. Nem tudom még. Már félig elköltöztem, beharangoztam mindenkinek, megvan a jegyem.
- Kifizetem.
- Nem kell. Még egy picit gondolkodnék rajta. - bújtam hozzá.
- Legalább gondolkozol rajta. Ez már haladás. Ééééés... ez a mostani második randinak számít?
- Valahogy éreztem, hogy ezt meg fogod kérdezni - mosolyodtam el.
- Telihold lesz. Egyre kevésbé bírok magammal.
- Nem számít másodiknak.
- De ettől még maradhatok ma is?
- Felőlem maradhatsz, de nem vagy éhes?
- De. Amiatt el is kellene ugranom egy pár órácskára - tett le. - Remélem nem gond.
- Nem. Menj csak, én itt leszek.
- Ezt akarom hallani mindig - hajolt oda hozzám. - Szabad? - kérdezte mielőtt megcsókolt volna.
Én csak aprót bólintva mozdultam felé, majd meg is éreztem puha ajkait. Ahhoz képest, hogy elméletben mennyire nem bírt magával, igazán lágy volt, nem kapkodott és nem erőszakoskodott. Kellemes volt vele lenni, jól éreztem magam, kerestem az érintését amikor csak lehetett, mikor pedig elment, próbáltam kicsit letisztítani a fejemet.
Mindent megváltoztatott az az este. Teljesen felborította a terveimet, de a józan eszemet is elvette. Megbeszéltük, hogy egyenlőre a többiek nem tudhatnak róla, míg nem tisztázódik bennem, most hogyan is érzek. Mivel pedig továbbra is kerültem a klubot, ez nem volt nehéz. Hoseok sok este meglátogatott, ám hajnalban mindig hazament. Amint elmúlt a telihold visszafogottabb is lett. Így utólag visszagondolva remekül tette, hogy annyi időt töltött velem, mert az segített át végül a dolgok nehezén.
- Jaj, de rég láttunk! - ölelt meg Jimin, amint végre rávéve magamat lementem a bárba hozzájuk. - Hamarosan elmész és még hanyagolsz is minket. Ez nem szép! - ültetett le maga mellé.
Egyikük sem örült, amiért annyira kevés időt töltöttem velük az elmúlt időszakban, ezt pedig mindannyian meg is jegyezték. Továbbra sem tudtak rólam és Hoseokról, amit még terveztem is ebben az állapotában megtartani egy kis ideig.
- Bambi! - jelent meg Jin nagyjából fél óra múlva. - Rég nem láttalak. Örülök, hogy itt vagy - adott puszit. - Mindjárt jövök, csak még van egy kis dolgom.
- Rendben - ment is el.
Meglepő, de nem bolygatta meg annyira a lelkemet, mint korábban, ennek pedig nagyon örültem. Bár féltem még attól, mit fogok érezni, ha meglátom a kis könnyűvérű lánykát, aki Seokjin barátnője. Hoseok ezt megérezhette rajtam, mert némi csellel sikerült mellém kerülnie. Szokásos kellemes illata nagyon megnyugtatott, érintése pedig biztonságérzetet adott. Csak néha mert valamilyen helyzetet kihasználva közeledni, de már az is több volt, mint a baráti érintés. Meg is feledkeztem a lányról miatta, teljesen elterelte a figyelmemet.
- Hoseok! - huppant vissza Yoongi közénk véres szájjal - Mikor is ettél te utoljára rendesen? - törölte meg arcát.
- Egész este iszogatok - mutatta poharát.
- Én friss vérre gondoltam, azaz igazi. Nem ez az előre csomagolt műanyag szar.
- Elvagyok én ezzel.
- Jaj, ne hazudj! Te is mondtad, a friss az igazi. Van egy új lányka, aki még szabad. Szép is, szerintem rámozdulhatnál.
- Nem is rossz ötlet. Már én sem tudom idejét, mikor láttalak nőzni. Biztos hiányzik az ízük - bíztatta Taehyung.
- Max egy kicsit, de annyira nem.
- Na, akkor mondom melyik - hessegetett arrébb és beült közénk Yoongi. - Az a kis szőke, látod? Amelyik a lila ruhás magas lány mellett táncol. Megvan? - mutogatott neki.
- Elmegyek mosdóba - álltam fel.
- Oké - nyögték oda, Yoongi pedig folytatta. - Még mindig nem látod. Pedig a többieket körülötte biztos ismered.
Otthagytam őket. Jin és a kis lányka nem idegesítettek fel az este, alig vettem észre a szerelmes párocskát, nem is tudatosult, hogy mennyire egymással voltak elfoglalva, pedig így visszagondolva sokat láttam őket együtt azon az estén. Ám amint Hoseoknak felhozta Yoongi, hogy van egy lány, akit neki szán, újra feltámadt bennem a féltékeny szörny. Egész életemben visszafogott voltam érzelmileg, ritkán ragadtak el az indulatok, és még ritkábban találtak be. Alig pár alkalommal voltam szerelmes, viszont féltékeny csak Seokjinre, az is csupán akkor erősödött fel, mikor visszatért. Ám Hoseoknak alig kellett egy kis idő, máris sikerült egy harapós szörnyeteget felébresztenie bennem. Nem évek óta voltam belé szerelmes, csak pár hete mégis, legszívesebben betömtem volna Yoongi száját a zoknimmal, a csajt pedig egy életre eltüntettem volna. Ráadásul, hogy ilyen harag gerjedt bennem a puszta gondolattól, hogy Hoseok belőle fog vacsorázni, olyan mérges lettem önmagamra, mint még soha. De legalább tisztázódott valami. Hoseokba nem csak kapaszkodok, hanem tényleg belehabarodtam. Azt hiszem, akkor tudatosult bennem, milyen gyorsan szerelembe lehet esni valaki iránt.
- Bambi? Itt vagy? - nyitott be félve Hoseok a női mosdóba.
- Itt vagyok. Gond van? - mentem oda hozzá.
- Csak régen eltűntél már, azt hittem, baj van. Rosszul lettél, vagy... nem is tudom - állt velem szemben.
- Nem, semmi - néztem fel rá. Lassan megcsapta orromat parfümje, mitől felgyorsult szívem és megöleltem. - Menjünk haza - bújtam hozzá. Nagyon jól esett, el sem akartam engedni.
- Rendben. Szólok a srácoknak, kérd ki a kabátodat!
- Oké - engedtem el.
Ő elköszönt helyettem is a többiektől, kiknek ugyan elmondta, én akarok menni és ő hazakísér, azokra a kérdésekre azonban nem válaszolt, amelyek azt találgatták, mi van velünk. Még csak nem is fintorgott, vagyis igyekezett nem grimaszolni.
- Nem jössz be? - fordultam vissza lakásomból felé, ki a küszöbön kívül ácsorgott.
- Nem voltam benne biztos, hogy szeretnéd- lépett beljebb.
- Miért nem? Szívesen látlak mindig - csuktam be mögötte az ajtót.
- Ezt jó tudni. Rosszat mondtam az este? Vagy Jinék zaklattak fel ennyire? - érdeklődött miközben vetkőzni kezdtünk meleg öltözékünkből.
- Nem, dehogyis. Miért gondolod ezt?
- Felpattantál és otthagytál minket. Aztán vagy harminc percig semmi. Aggódtam. Már azt hittem, szó nélkül hazamentél, mert felzaklatott valami.
- Hát valami felzaklatott, de nem lépek le szó nélkül azért.
- Sajnálom. De biztosan jobb lesz idővel, ahogy megszokod őket. Majd elmúlik a rossz érzés - jött utánam a lakásban, ahogyan a konyhába mentem egy meleg teáért.
- Most Seokjinre gondolsz?
- Nem miatta lettél zaklatott?
- Yoongi miatt.
- Yoongi is tetszik?
- Neeeeem, te hülye - sóhajtottam nagyot. - Te tetszel. Éppen ezért, amikor Yoongi mondta azt a nőt, meg mutogatta, az rosszul esett. Ez meglepett és felbosszantott, ezért elmentem, hátha lenyugszom. Aztán elgondolkodtam és elrepült az idő - tettem fel vizet, miközben előpakoltam a teámhoz.
- Féltékeny voltál rám? - bújt hozzám.
- Azt hiszem.
- Akkor mi most járunk?
- Úgy tűnik.
- Kár, hogy te nem hallod az én szívemet. Szerintem még soha nem volt ilyen gyors - puszilt nyakamba.
- Nem hagysz teázni? - simultam hozzá.
- Még fel sem forrt a víz - fonta össze ujjait az enyémekkel.
- És olyan gyorsan végzünk?
- Biztos nem. Remélem, nem vagy fáradt - harapott fülembe.
- Nem nagyon.
- Ennek örülök.
Lágyan lopta el a távolságot, egyáltalán nem volt erőszakos, inkább rendívül figyelmes. Ugyan benne volt az a férfias erő, amit már első alkalommal is tapasztalhattam, ám sokkal óvatosabban fokozta azt. Csak kis lépésekben keményített be, ami pont tökéletes tempónak bizonyult. Végül a hálóban kötöttünk. Ruháink bejárt utunkon hevertek szétszórva, mialatt mi végre teljes mértékben élvezhettük a másik társaságát. Látta rajta, mennyire elégedett, valósággal parázslottak vörös szemei, amint megizzadva tartott karjaiban. Fekete, hosszú hajamat markába fogta, fejemet hátrahúzta és harapdált, miközben csípőmmel ringatóztam. Vállaiba kapaszkodtam, karmoltam forró bőrét. Sóhajtoztam ölében ülve, ő pedig minden alkalommal felmordult, amint valamilyen hang elhagyta a torkomat. Hamarosan erőszakosabb lett, fájdalmasabban mart bőrömbe, de mikor ezt észrevette, elengedett. Inkább hanyatt feküd az ágyon és hagyta, én lovagoljam meg őt.
- Mennyith... álmodtam errőlh! - sóhajtozott. - El sem hiszem! - futott végig rajtam tekintete.
- Hoseokh! - támaszkodtam meg mellkasán.
Éreztem rajta, már nem sok kell neki, de valahogy mégis megelőztem. Élvezkedő arcát látva végig futott testemen az orgazmus, mitől lélegzetem is elakadt egy pillanatra. Mozgásom lelassult, amint megfeledkeztem mindenről magunk körül. Csak erős markát éreztem csípőmön, amint ösztönöz, ne hagyjam abba, magamban lüktető férfiasságát, mely majd felrobbant, és izmos testét, minek minden porcikája megfeszülni készült.
- Még egy kicsith! - nézett fel rám vágyakozva, én pedig igyekeztem kedvére tenni.
Néhány pillanattal később éreztem is ennek eredményét, egy teljes mértékben kielégült férfit lábaim között, ki még mindig vívódott önagával, miközben ár csak apró mozdulatokra buzdított.
- Hoseokh!
- Várjh! - szólt rám azonnal.
- Megharaphatsz ám.
- Ahh! - mordult fel. - Ne is említsd! Most ne! - szorított csípőmre, amint becsukott szemekkel mélyeket lélegzett.
- Pedig ettől elégülnél ki csak igazán.
- Nem. Tuti nem! - pillantott végre rám. - Attól elégülök ki igazán, hogy valóra váltottad a legmerészebb fantáziám, hogy meztelenül ülsz az ölemben és csak a hajad takar valamit. Így vagy a legszexibb, nem úgy, hogy véres nyakkal feküdsz az ágyon, mint valami hulla.
- Milyen kedves vagy.
- Csak nem akarlak kihasználni. Nem azért vagyok veled - ült fel hozzám. - Kéred a teádat?
- Meg is feledkeztem róla.
- Szerintem már el is párolgott a víz - mosolygott.
- Lehet - szálltam volna le róla.
- Nana! Majd én kiviszlek - kelt fel velem együtt az ágyból, majd kisétáltunk a konyhába. - Már le is kapcsolt, kicsit ki is hűlt - tartott egy kezével. - Nem baj, most már tuti itt leszünk, ha felforr.
- Ne szeretnél letenni?
- Minek? - pillantott rám.
- Hogy megcsinálhassam a teámat.
- Csak ha megígéred, hogy nem mész el! Különben nem teszlek le már soha. Még a végén lelépsz és kiderül, csak szexre kellettem.
- Nem megyek sehova.
- De az országból sem! - szögezte le.
- Nem. Itt maradok, melletted.
- Megígéred? - tartott újra két kezében.
- Meg. Nem megyek el. Maradok és boldogítalak, míg meg nem öregszem.
- Ja igen, csak addig gondoltam én is. Ráncos nénikkel én nem járok. Bleeeh.
- Tudod mit! - mocorogtam karjaiban.
- Vicceltem. Csak vicceltem! Maradsz. Nagyon örülök neked - bújt hozzám.
- Azért mondhattad volna hamarabb is.
- Így volt tökéletes. Modern kori Rómeó.
- Inkább Dracula, új köntösben.
(Na sziasztok, így félév után újra. Az ok mindegy, hogy miért nem írtam, csak az lényeg hogy van megint fici. Rendszerességet és folytonosságot nem ígérhetek. Kijöttem a gyakorlatból, ezért bocsánat is, de remélhetőleg visszarázódók majd. Remélem tetszett a fici, és azt is, hogy a jövőben is fognak.
Facebook oldalunk --> LINK)
