Jungkook Hentai OneShot

Picurit rövidebb, mint az utóbbi időben született OS-ek, mindössze 4300 szó körül van.
Fantasy(vámpír), 18+, káromkodás, szex, vámpírhoz méltóan pedig vér is lesz.



OC szemszöge! (Saját karakter, azaz te/olvasó!)


Eleinte félelmetes volt. Már mikor megtudtam, mi is valójában, hiszen nem árulta el azonnal. Normálisnak tettette magát, mintha olyan ember lenne akár a többiek, kemény munkahellyel, mely után csoda volt, ha esténként ráért. Nem furcsálltam, eszembe sem jutott semmi, főleg nem ilyen gondolat, hogy valamilyen más teremtmény, mert nem hittem a természetfeletti lényekben. Ő pedig nem hamarkodta el a dolgokat. Hagyott élni a kis világomban, az emberek között boldog tudatlanságban, miközben el sem tudom képzelni, hogy küzdhetett magával. Ugyan néha láttam rajta, valamivel nagyon nincs megbékélve és frusztrált, sosem mondta el, mi az. Akkor is kibírta mellettem azt az időt amennyit együtt voltunk, ugyanúgy megölelt és velem aludt, mint bármikor máskor, csak feszültebben. Én ezt betudta annak, hogy rettentően rossz napjai vannak a munkában, amiatt ilyen, mivel ezt sosem rajtam vezette le. Egyszer nem mordult rám, vagy kezdeményezett vitát, de ha mégis kialakult kettőnk között igyekezett minél hamarabb lezárni ezeket a veszekedéseket. Egyáltalán nem szeretett idegeskedni és ezt látványosan kerülte is, aminek nagyon örültem, mert így sikerült nyugodtan megbeszélni minden problémánkat. Ez pedig akkor is bevált, bár picit döcögősebben, mikor végre rászánta magát, hogy elmondja, nem teljesen olyan ember, mint bárki más.
-Imádom, mikor itt fekszel az ölemben. - ültünk a kanapén egyik este és tévéztünk, miközben ő hajamat félresöpörve puszilgatta nyakamat, ahogyan mindig.
-Szeretek az öledben feküdni. - simogattam engem ölelő kezeit.
-Tudod mit szeretek még nagyon?
-Fáradt vagyok. Itt fogok elaludni lassan.
-Érzem én... nem is arra gondoltam. - nyalt végig nyakamon.
-Akkor mire? Ha jó neked, hogy közben alszok Á! - ugrottam fel, amint első alkalommal harapta át nyakamat. Halálra rémültem, mert nagyon könnyen ment neki és olyan volt, mintha két tűvel szúrt volna meg, miközben azok fogai voltak. - Normális vagy?! Mit csinálsz?! - mordultam rá, amint kezemet nyakamra szorítottam és ránéztem. Ekkor azonban még jobban megijedtem. Iriszei vörösen izzottak, miközben felkelt a kanapéról, hogy közelebb jöjjön hozzám. Szája nyitva volt, lihegett, akárcsak egy élvezetesebb estén, mikor hosszú játék után végre megadom magam, ám ezúttal fogai rémisztően hosszúak voltak, melyeken valószínűleg az én vérem piroslott.
-Jobb, ha leülsz. - karolta át derekamat.
-Mit csináltál velem? - szerettem volna megkapaszkodni benne, de nem sikerült. Egyre erőtlenebb lettem, már a lábaim sem engedelmeskedtek és karjaiban rogytam a földre.
-Ne próbálj meg felállni, most egy darabig kába leszel.
-Mi ez? Véres a kezem. Mit csináltál?
-Most úgysem fogsz emlékezni, ha elmondom. - fektetett hanyatt - Inkább pihenj. Reggel megbeszéljük. - nyelt nagyot, miközben tekintete véres kezemre tévedt.
-Jungkook... - sötétült el teljesen a világ, az utolsó pedig, amit megtapasztaltam az nyelve volt tenyeremen. Annyit még éreztem, de semmi többet.

Másnap saját hálószobámban ébredtem, ám minden ablak be volt sötétítve, így nem tudtam, hogy hány óra lehet. Jungkook mellettem aludt olyan nyugodtan, mintha előző este nem történt volna semmi sem, én pedig ettől azt hittem, csak rosszat álmodtam. Viszont mikor megpróbáltam felkelni az nem sikerült annyira zökkenő mentesen, mint kellett volna. Szédültem és még mindig erőtlen voltam. Csak az ágy szélére tudtam kiülni amikor éreztem, van valami a nyakamon. Megtapogattam és akkor rájöttem, hogy egy igen profin felhelyezett kötés az. Emiatt kezdtem el aggódni, hogy talán mégsem álmodtam az előző estét, de nem tudtam elhinni a történteket. Inkább arra gondoltam, az elmém viccelt meg és teljesen más zajlott le tegnap, így felkeltettem Kookot.
-Jungkook! Ébren vagy? - dőltem vissza az ágyba és odabújtam hozzá.
-Mi az? - nyitotta ki szemeit, mintha nem is aludt volna.
-Nem vagyok jól. Mi történt tegnap?
-Fáj a nyakad? - ült fel, de én fekve maradtam mellette.
-Nem. De miért van bekötve?
-Mert megharaptalak.
-De ennyire? Nem kéne orvosnak látnia akkor?
-Ezt nem. Ezt senkinek sem szabad látnia, el sem mondhatod senkinek.
-Eddig is hagytál magad után nyomot, most miért baj?
-Mert ez teljesen más. Azért haraptalak meg, mert éhes voltam és már nem bírtam tovább. Kíváncsi voltam, milyen ízed van. - hajolt le hozzám, majd még nyakam ép oldalát kezdte csókolgatni - Izgulsz. Félsz tőlem? - nyalt végig bőrömön egészen államig.
-Honnan veszed?
-Hirtelen felgyorsult a szíved. Csak sajnos, ez nagyon beindít.
-Mit csinálsz velem? - akkor már tényleg féltem tőle. Erőm nem volt menekülni, így mást nem tudtam tenni csak aggódni, hogy egy elmebeteg karmai között ragadtam és ott fogok meghalni a saját lakásomban egy olyan embertől, akitől ezt pont nem vártam volna.
-Semmit, ha nem engeded meg. Te jó ég! - éreztem meg tűhegyes fogait nyakamon, de nem harapott meg. Valószínűleg csak ennyit akart, hogy érezzem - Ihatok belőled? Kérlekh! Tegnap csak egy apró korty volt, de az nagyon ízlett. Kérlekh! - lehelte nyakamra - Akarok még belőled! Megengeded?
-Ne bánts... félek tőled... - mondtam igazat, hátha van benne még annyi, ha tényleg szeret, hogy nem tesz meg velem olyasmit, amit nem szeretnék.
-Ahhh! Haza kellett volna mennem. - mászott le az ágyról - Így most egész nap szenvedhetek. - járkált mellettem.
-Mi bajod van neked?
-Éhes vagyok. De ez nem lenne baj. - guggolt le és újból piros szemeivel nézett rám - Csak odáig vagyok érted. Nagyon finom vagy, alig bírom ki nélküled. De nem akarlak kényszeríteni. Csak tudod ez olyan, mintha egész nap csupán az előjátékig jutnánk és nem kapok többet. Ezt akartam elmondani már nagyon régóta, csak... féltem mindig. Végül úgy döntöttem, így a legkönnyebb. Szabadnapos vagy és nem tudsz elfutni. Van időd feldolgozni míg itt fekszel és arra is rájössz azonnal, hogy nem kell tőlem félned, mert csak egy szavadba kerül, hogy leálljak. Így talán nem hagysz el, mert vámpír vagyok.
-Vámpírok nem léteznek.
-Akkor szerinted mi vagyok? Mitől vannak ilyen hosszú fogaim és miért haraptalak meg így. Nem tűnt fel, hogy sosem voltunk vacsorázni? Sosem ettem előtted, mindig találtam kifogást. De az igazi oka az volt, hogy én nem olyat eszek, mint te. Ezek miatt! - villantotta meg hegyes fogait - Mert én ezekkel mást eszek és engem más táplál. Ha belenéznél a hűtőmbe látnád a sok tasak vért különböző formákban. - lesokkolt mindaz amit mondott.
Nem hittem el elsőre. Azt gondoltam, hogy a fejében van a gond és kezelésre szorul, de nem mertem neki ezt megmondani, hiszen ki voltam szolgáltatva neki. Inkább nem szóltam semmit, csak feküdtem ott, ő pedig magamra hagyott, hogy pihenjek még. Azonban amíg nem hittem el neki, amit mondott, Kook nem engedett el. Helyettem jelentett beteget főnökömnek, lakásomból pedig nem léphettem ki, de nem is tudtam volna. Valamitől napokig erőtlen voltam, így csak ő ingázott az én és saját lakása között, hogy hozzon magának mindent amire szüksége van. Börtönben érezte magam, nem mertem semmit sem tenni ami őt egy kicsit is felbosszanthatta volna mindaddig, amíg rá nem jöttem, hogy nincs mit vesztenem. A szabadságom már oda, ami felér az életemmel, így elhatároztam, bátrabb leszek a lakásban és egyik este végre nélküle léptem ki hálószobámból. Azonban meg is torpantam az ajtóban.
-Mit csinálsz?
-Eszek. - tette le a vizes kulacsot, amiben azonban nem víz volt, és kicsit elszégyellte magát, ugyanis lesütött szemel állt fel, hogy eldugja előlem.
-Tényleg ilyen lennél? - dőltem az ajtófélfának.
-Igen. - állt meg nekem háttal a konyhában - Elfogadod végre, hogy ilyen létezik?
-Kénytelen leszek, nem?
-De. - fordult meg - Ha pedig megbarátkozol velem, akkor maradok. De ha nem, akkor elmegyek. Csak arra kérlek, ne mond el senkinek.
-Nem mintha hinne nekem bárki is.
-Attól még ne. Van, aki vadászik ránk.
-Mik vannak... - sóhajtottam. Ez akkor is hihetetlen, de menjünk bele a játékába - És honnan van a vér? Vadászol embereket?
-Megvan a magunk kis közössége. De nem vadászunk senkit. Fizetünk ezért az embereknek és nem veszélyeztetjük az egészségüket.
-De engem megharaptál. - sétáltam a kanapéhoz. Gyenge voltam és nem szerettem volna tovább állni, mert nem voltam biztos magamban.
-Párunkat szoktuk. Finom tud lenni a másik. Plusz - jött oda hozzám - nagyon izgató. Ha megengedi a másik, hogy szex közben megharapjuk az huh... Már ettől is megszédülök. - ült le sarkaira elém a földre.
-Ezért haraptál mindig?
-Igen. De akkor a fogaim nélkül. Abban benne volt a küzdelem is, hogy ne éles fogakkal harapjalak meg, azért fájt neked annyira. Egyébként nem fáj ennyire, mert csak átszúrom a bőröd és annyi. Több sebet nem okozok.
-És nem vérzek el? Ha az ütőeremre harapsz el kéne, nem?
-Nem azt harapom meg. Azt csak ha ölni akarunk. Fut ott egy véna is. Én azt harapom és nagyon pici sebet ejtek rajta. Pont annyit amennyi elég néhány kortyhoz. Többtől amúgy is nagyon rosszul lennél.
-Így is rosszul vagyok.
-Ez már más. Nem akartalak kiengedni míg fel nem dolgozod. Akkor attól voltál rosszul, hogy a nyálamban van egy olyan anyag, ami ha a véredbe kerül elkábulsz. Így nem ficánkolsz. De nem fogom neked ezt erőltetni. Ha nem szeretnéd ezt az életedbe akkor szó nélkül elmegyek. - hajtotta le fejét, mintha nem merne rám nézni.
-Nem tudom... csak... engedj ki. - félve kértem vissza tőle szabadságom.
-Elmehetsz bármikor. - magyarázott újra felpillantva rám - Többet nyugtatót sem kapsz. Holnaptól már sokkal jobban leszel, én pedig elmegyek este, hogy ne befolyásoljalak. Így is épp eléggé rettegsz tőlem nem akarom, hogy úgy érezd, kényszerítelek. Bárhogy dönthetsz.
-Honnan veszed, hogy rettegek?
-Minden alkalommal, mikor beléptem hozzád a szobába, őrülten dobogni kezdett a szíved. Most is. Hallom. De ez érthető. Mindenki félne az utóbbi napok történéseitől. Mintha egy sorozatgyilkos tartana fogva. De sosem öltem senkit. - hallgatott el. Valamiféle választ várt tőlem, vagy reakciót arra, amit mondott, ám nem tudtam semmit sem mondani - Hozok neked enni, alig eszel mostanában. - állt fel és a konyhába ment.

Valóban rettegtem, ki ne félt volna egy ilyen embertől, ám betartotta szavát és másnap, mikor felébredtem, már sehol sem volt. Nyomot sem hagyott maga után. Úgy eltűnt, mintha sohasem járt volna lakásomban, pedig akkor már majdnem egy éve találkozgattunk. Ettől végtelenül megnyugodtam és végre vissza tudtam térni a megszokott életemhez. Ám Jungkook hiányzott. Mindazok ellenére, hogy mennyire megrémisztett, tulajdonképpen nem bántott, nem tett velem olyat, amit nem akartam és el is engedett miután bebiztosította magát, hogy nem árulom el senkinek. Ez pedig érthető volt, így nem haragudtam rá. Ugyanúgy szerettem, mint azelőtt és emiatt rettentően hiányozni kezdett. Nem is bírtam sokáig, csupán egy hétig nélküle, azután felhívtam. Látni szerettem volna, vele lenni, de azt nem tudtam, hogy megengedném-e neki a többit, ezért azokról nem is mondtam semmit. Jungkook pedig nem faggatott emiatt. Azt hiszem, ő pont ugyanannyira hiányolt engem, mint én őt, így azonnal rohant hozzám amint tudott.
-Nem jössz be? - kérdeztem, amint bambán álltunk az ajtó két oldalán, miután kinyitottam azt neki.
-Nem mehetek be, ha nem látsz szívesen. Ház tilalma, - lépett beljebb - csak akkor jöhetek be, ha behívsz. Minden alkalommal megkérdeztelek, nem tűnt fel?
-Nem figyeltem. - zárkóztunk be.
-Nem hagytam itt semmi cuccot szóval... akkor most azért hívtál, mert folytatjuk? Vagy csak udvarias vagy és személyesen szakítasz velem? - feszengett.
-Nem akarok szakítani. - ölelt át azonnal, ahogy ezt kimondtam - Hiányoztál Jungkook.
-Te is nekem! És ez azt jelenti, hogy meg tudsz békélni velem?
-Úgy tűnik.
-Megharaphatlak? - szorított még mindig magához.
-Nem tudom. Nem vagyok biztos magamban. Adj egy kis időt!
-Rendben. Nem fontos. Ha nem szeretnéd, soha nem foglak megharapni.
-Köszönöm.
De akkor még nem tudtam, mi is lesz majd a jövőben. Egyenlőre csak őt szerettem volna úgy, mint azelőtt és többé-kevésbé meg is kaptam. Bár már eljátszotta néha, hogy kis sportos kulacsából vacsorázva mászkált lakásomban, míg én mással foglalkoztam, de nem csinált belőle mindennapi rendszert. Csak szoktatni szeretett volna a helyzethez, elvégre ez sohasem változhatott meg, nekem kellett ezúttal hozzá igazodnom, én pedig akármennyire is nem vette észre, de próbálkoztam. Igyekeztem úgy nézni rá, hogy neki ez a normális és szükséges is, ha nem akar meghalni, ám ezzel sokszor hoztam olyan helyzetekbe, amiket nem tudott mire vélni és úgy tűnt, szégyellte is magát emiatt. Például amikor csak néztem, hogy szürcsöli a vért kulacsából mialatt mobilozik. Mert amint észrevette, meredten nézek rá egyetlen szó nélkül, inkább abbahagyta és kerülte tekintetemet. Próbálta elrejteni vacsoráját szemem elől, ha kellett emiatt még ott is hagyott néha. Olyan volt, mintha szégyellné magát. Ugyanúgy, ahogyan szex közben is, mikor kértem, használja a fogait, mert szeretem. Akkor is lesütötte szemeit, de sohasem tett eleget kérésemnek. Minden alkalommal így viselkedett, amitől már kezdtem én rosszul érezni magamat. Ezért változtatni szerettem volna ezen de úgy tűnt, sehogy máshogy nem tudok, csak ha megengedem neki, hogy tűhegyes fogaival megharapjon.
-Jungkook? - léptem be egy szál köntösben egyik este a hálóba, ahol ő már oldalára feküdve pizsamában pihent ágyamban.
-Hm? - hümmögött csupán.
-Csak a nyakamat haraphatod meg?
-Őőőő. - mozdult meg, de nem nézett rám - Nem.
-Van kedvenc helyed, ami nem a nyakam? - ültem le az ágy azon oldalára, ahol mindig is aludtam.
-Több is.
-Ha nem fog kilátszani a ruha alól a nyoma, akkor szeretném, ha megharapnál. - leptem meg kérésemmel, mire felült és nagy kerek szemekkel nézett végre rám. Azt hiszem, nem volt biztos benne, hogy jól hallott.
-Mi?... Komolyan gondolod?
-Igen. Megharaphatsz, csak ne látszódjon ki a ruha alól, ha dolgozni megyek. Remélem van olyan pontom, ami jó lesz így.
-Van csak... Tényleg biztos vagy benne?
-Igen. Szeretném. Kíváncsi vagyok milyen, ha rendesen megharapsz, hogy tudok róla és hogy te is tudsz... enni belőlem. - ezt nagyon furcsa volt kimondani, de nem találtam jobb szót - Aztán nem tudom, hogy lesz. Csak szeretném megtapasztalni, hogy rendesen tudjak dönteni. - nem szerettem volna, ha azonnal úgy érzi, ezt innentől lehet neki, mert még én sem voltam ebben biztos és nem akartam becsapni.
-Értettem. Gyere! - ült közelebb hozzám, majd az ölébe húzott. Először megcsókolt, gondolom ezért, hogy kifejezze, mennyire örül nekem és milyen nagyra értékeli, hogy ezt bevállalom érte. Ahogyan pedig közben magához szorított megnyugtatott, nincs mitől félnem, ő vigyázni fog rám. Néhány pillanat múlva elengedte ajkaimat, majd apró puszikkal haladt lefelé nyakamon, amitől kicsit újra izgulni kezdtem - Felizgat, hogy ennyire idegeskedsz és próbálod leplezni. Nagyon felizgat. - csókolgatott tovább, én pedig pizsamájába kapaszkodtam.
Lesöpörte vállaimról köntösömet, majd haladt egyre lejjebb mellemig. Nem mondott semmit, hogy hol szeretne megharapni, így egyre jobban féltem, mikor fogom megérezni fogait és csak reménykedtem, nem áll majd meg egy kérdés erejéig sem, hogy szabad-e, mert akkor lehet, visszautasítom. Szerencsére nem így tett és végül egy inkább meglepettséggel teli nyögést engedtem fel torkomból, mikor bal mellem belső felén átharapta bőrömet. Kapkodtam a levegőt, de Jungkook is. Éreztem minden lélegzetét, ahogyan azt is, amint nyelte a kortyokat. Rémisztő volt abban a pillanatban. Féltem, nem bír majd megállni, hiszen annyira vágyott erre legutóbb is, hogy könyörgött érte. Mikor pedig szédülni kezdtem, ami elég hamar bekövetkezett, csak még jobban rettegtem a csúnya végtől.
-Kookh! - esett le fejem és már mozdulni sem tudtam, mialatt ő elengedett, majd ledöntött az ágyra.
-Semmi baj. - támaszkodott fölém. Szája piroslott véremtől, melyet gondosan lenyalt ajka minden szegletéről mialatt hatalmasakat nyelt - Ez csak a kábító hatás. Reggel felébredsz és minden rendben lesz.
-Legalább olyan, amilyennek vártad? - pislogtam lassan, még utolsó erőmből kiküzdött kérdésem után.
-Sokkal jobb! - csillogtak vörösen szemei - De jóból is megárt a sok. - mosolygott.
Ezek után már csak hallottam, hogy mászkál a lakásban, ám szemeimet nem bírtam felnyitni. Éreztem, amint beköti sebemet, melyet ő ejtett, majd betakar és hozzám bújva kíván jó éjszakát.

Másnap reggel sokkal nehezebben ébredtem, mint általában, de Jungkook nem hagyott elaludni, hogy elkéssek a munkámból. Azonnal kávéval várt ahogy sikerült végre felülnöm, majd rögtön érdeklődött is hogyan létem felől. Láthatóan nagyon aggódott értem és én ebből tudtam, sosem bántana, sosem tenne olyat, amit nem akarok, így belementem, hogy akkor harapjon meg, amikor csak szeretne. Ám bátortalan volt és mindannyiszor engedélyt kért, ráadásul túlzásba sem vitte. Igen ritkán szánta rá magát, hogy sebet ejtsen rajtam, akkor is mindig más helyen mélyesztette belém hegyes fogait és igen rövid időre.
-Imádom, mikor felgyorsul a szíved ettől. - ölelt magához, ahogyan ültem a kanapén és tévéztem.
-Nem tudom, miért izgulok. Nem az első.
-Nem baj az. Szeretem, mikor így dobog. - húzta le vállamról pizsamámat.
-Ha ideges vagyok is szereted?
-Nem, akkor nem. Csak azt szeretem, ha élvezetből izgulsz. Mint a szex, vagy ez. Tudom, hogy nem vagy mérges, nem is olyan ízű a véred, sem félelemé, inkább csak... izgatott vagy, hogy mi lesz.
-A vállamat fogod megharapni? - néztem le rá, amint megéreztem fogait,
-Igen. Baj? Máshol szeretnéd? - egyenesedett fel.
-Igazából csak azon gondolkodtam, hogy nyelvből, vagy ajakból próbáltad-e már. - ültem vele szembe és ritkán látott vörös szemeiben gyönyörködtem.
-Csók közben? Még soha. De érdekesen hangzik. - mosolygott alsó ajkát beharapva - Csak neked nem lesz rossz? Érezni fogod a saját véred, amiből nem is nyelhetsz sokat, mert különben orvos lesz a vége.
-Csak kíváncsiságból érdeklődtem. Hátha ki akarod próbálni. De ha nem, akkor nem erőszak.
-De! Ki akarom próbálni. - vált izgatottá.
-Akkor?
-Csak nem tudom, hogyan csináljam. A nyelved harapjam meg, vagy az alsó ajkad? - gondolkozott el.
-Ahogy kényelmesebb.
-De én nem tudom, melyik kényelmesebb. Hmm... próbáljuk ki előbb az alsó ajkad. Igyekszek majd beljebb harapni, hogy ne látszódjon. - mászott közelebb hozzám - Aztán remélem most is olyan jól fogod bírni a kábultságot, mint mostanában.
-Reméljük. - néztem fel rá, ahogyan feltérdelt.
-Nem leszek hosszú. Húú... de izgulsz. - mosolygott.
-Nem ér csalni. Én nem hallom, hogy dobog a szíved.
-Biztosíthatlak, a kőkemény vámpír szívem eszeveszettül ver. - habozott.
Lehet valami reakcióra számított, de én már nem terveztem semmit sem mondani neki, csak csókjára vártam. Amint pedig megkaptam igyekeztem kiélvezni, mielőtt megfoszt attól, hogy rendesen viszonozni tudjam minden mozdulatát, ám hiába teltek a másodpercek, fogai nem mélyedtek belénk. Csak nyelveink vívtak egymással hatalmas harcot, majd lassan elengedett.
-Nem haraptál meg. - jegyeztem meg azonnal.
-Jaj, tényleg! - kuncogott - Azt elfelejtettem. - tért vissza hozzám, de nekem még kellett egy kis idő, hogy kinevessem magam, amiért ilyen kis szétszórt, miközben Jungkook is csatlakozott hozzám, de utána rögtön megadtam neki a lehetőséget, hogy kipróbálja az új helyet, hátha tetszik mindkettőnknek.
Ám annyira mégsem volt jó, mint vártuk, így közös megegyezés alapján felhagytunk ezzel. Inkább maradtunk az olyan pontokon, amit mind a ketten szerettünk, vagy legalább is ő imádott, én pedig megengedtem neki. Így keletkezett néhány lenyomat a combomon, amit pusztán játékból ejtett, hiszen nem igazán volt kényelmes helyen elérhető véna neki, de szeretett szórakozni. Ezért néha a hasamat is harapdálta, bár ott nagyon figyelt, milyen mélyen mereszti belém fogait. Még lapockámra is tetovált egy jó néhány napig megmaradó sebecskét, de persze fenekem sem maradhatott ki a sorból, amit egyik hétvégi reggelen talált meg. Igazán kellemes ébresztés volt, de hála az erős nyugtatójának, csak egy párnát tudtam hozzávágni mielőtt visszaaludtam volna.

-Szeretlek. - súgta a fülembe egyik este a szokásos tévénézésünk közben.
-Ühüm... Mi? - kaptam fel fejemet válláról, mert azon pihentettem mindig, így tudta nyakamat csókolgatni, ha már harapni tilos volt számára.
-Szeretlek. Még sosem mondtam, pedig nagyon hosszú ideje együtt vagyunk. - ez igaz volt, hiszen már a második évben jártunk, de valahogy ez a szó eddig sohasem csúszott ki a szánkon - De most úgy éreztem, kell.
-Nyilván. - fészkelődtem ölében - A vacsorának mondani kell, hogy szereted, különben nincs vacsora.
-Ahhj! Nem azért mondtam. Hanem mert így érzem. Ha nem hagynád, hogy megharapjalak akkor is mondtam volna. Nem ezen múlik.
-Ennek örülök. - nyúltam fel hátra arcához, hogy megsimogassam - Én is szeretlek.
-Akkor megharaphatom a nyakadat?
-Ha tudtam volna, hogy csak ezért mondod, nem dőlök be. - vettem vissza kezemet.
-Nem ezért mondtam. Csupán eszembe jutott. Különlegessé kéne tenni az estét, mikor először mondtuk, arra pedig mi lenne jobb egy mozgalmas éjszakánál, melynek végén megharaphatlak ott, ahol tilos. Akkor emlékezetes este lenne. - férkőzött újra nyakamhoz.
-Akkor hetekig magyarázkodhatok, mi az a seb a nyakamon. Te tudsz rá jó kifogást?
-Nem, de majd kitalálunk valamit. Akkor megengeded? - vette még emberi fogai közé fülemet.
-De csak ha kapok érte én is valamit.
-Ahh! - sóhajtott fel és magához szorított - Ezt kapod a kis kerek hátsódba. - éreztem meg keményedő férfiasságát.
-Elfogadható ajánlat. - bújtam hozzá.
Imádtam, ha a nyakammal játszott és hiába foglalkozott vele annyit mindennap, sosem változott az az érzés amit kiváltott belőlem. Mindkettőnknek egyfajta előjáték volt, amit szinte a végtelenségig bírtunk húzni különösebb gondok nélkül és sokszor ezt meg is tettük. Mikor pedig végre ölében ültem vele szemben, csak jobban élveztük minden egyes másodpercét, mialatt én hajába túrtam ujjaimmal. Szerettem, ahogy fenekemre fog és nyakamat nyalogatja, csókolgatja, míg én mélyeket lélegezve csupán simogatom izmos testét pólóján keresztül. Karjaiban velem állt fel a kanapéról, majd mintha súlytalan lennék vitt egyenesen az ágyig, melyre szó szerint ledobott. Nem szeretett volna akkor annyit vesződni a ruhákkal, ezért gyorsan vetkőzni kezdett, melyben követtem. Hamar megszabadult mindentől, ám nekem nem hagyta, hogy egyedül váljak meg nadrágomtól, főleg nem bugyimtól. Imádott ő megfosztani attól, ezzel is csak jobban felizgatva magát, én pedig nem szerettem volna elvenni tőle ezt az örömöt. Miután már egy ruhadarab sem takarta testemet fölém támaszkodott és hosszasan megcsókolt, mialatt ujjai lassan végigkúsztak oldalalmon, majd hasamon és végül megállapodtak lábaim között. Csiklómat kezdte masszírozni, míg én is szerettem volna vele foglalkozni, ezért ezúttal én csókolgattam és harapdáltam vállát, ameddig hagyta. Azért én is imádtam fogaim között érezni bőrét, még ha nem is voltam annyira erőteljes, mint Jungkook. Ám hamar el kellett engednem és már csak körmeimmel tudtam kifejezni, ennyire felizgatott, ahogyan apró puszikkal haladt melleimfelé. Majd nagyon meglepett mikor végül nem ezt folytatta, hanem elővette hegyes fogait és apró szúrásokat ejtett bőrömön, amire válaszul teljes erőmből karmoltam végig hátán.
-Csak felszíni. - mosolygott fel rám vörös szemeivel és csillogó fogsorával - Épp hogy csak vérzel. De szeretem ezt a helyet. - nyalogatta egyik mellem belső felét, ahol két kis vérző seb díszelgett.
-Megleptél. - sóhajtoztam.
-Fájt? - mászott vissza hozzám.
-Egy kicsit.
-Nagyon nedves vagy. - nyalogatta fogait, amint ujjai belém csúsztak.
-Már egy ideje játszadozol velem. Mit vártál?
-Ahh, ennek most nagyon örülök. Csak ez ne változzon most! - kelt fel, majd az éjjeliszekrényen álló dobozhoz nyúlt, hogy elővegyen egy gumit. Mióta harapdált nem mertük kockáztatni a bogyót, egyikőnk miatt sem - Ez az utolsó, be kell érned most ennyivel. - térdelt lábaim között, amint felhúzta magára a vékony műanyagot.
-Reggelig menni fog.
Mielőtt azonban elfoglalta volna kiváltságos helyét még megbizonyosodott afelől, hogy a lehető legjobban felizgasson, ezért végignyalt puncimon, majd forró csókot nyomva csiklómra felemelkedett és hozzám igazította merev péniszét. Gondtalanul fogadtam be, amint pedig teljes méretében elmerült bennem ölébe vett.
-Egy kicsit irányíts te ish. - lihegett, bár még elég lassan.
Ringatózni kezdtem ölében kezeivel fenekemen, miközben igyekeztem néhány csókot is lopni tőle, ami elég nehezen sikerült. Imádtam kemény péniszét, melyből sohasem volt elég és szerettem megkapaszkodni izmos karjaiban, hogy minél gyorsabban tudjak mozogni, mialatt néha rászorítottam bennem lüktető nemi szervére, amitől felmordult. Én is nyögni kezdtem, ahogyan egyre több időt töltöttem el karjaiban, melyek már szorosan markolták fenekemet és segítettek a mozgásban is. Éreztem mennyire kíván, hogy pár perc múlva már nem fog tudni uralkodni magán, hiszen sosem volt rá képes, ha elélvezett, de ezt imádtam benne a legjobban. Mikor olyan vadállattá vált, amitől én is elvesztettem fejemet és elértem a csúcsot minden alkalommal. Ezért mikor hangosan felmordult, majd ledöntött az ágyra már tudtam, az utolsó néhány lökés következik. Szokásához híven egyik kezével hajamba túrt, majd meghúzta azt, én pedig eres karjaira szorítottam, ahogyan tovább nyögtem alatta. Ám ezúttal nem érte be csupán annyival, hogy bőrömbe harapva mordul hatalmasat, amint olyan keményeket lök rajtam. Most tűhegyes fogait mélyesztette izmaim közé erembe, amivel megízlelte véremet én pedig azt, hogy mennyivel erőteljesebben élvez el ettől. Éreztem, amint szó szerint megremegett felettem, míg nyakamra tapadva kortyolt nagyokat.

-Jungkook-ah! - sóhajtottam fel, hogy most ne merjen megállni, ő pedig megértette kívánságomat. Tovább mozgott olyan lendülettel, mint néhány pillanattal korábban, így én is képes voltam elérni orgazmusomat, melyet megérezve szinte azonnal megállt, de ezúttal nem bántam. Hiába volt ez más, sokkal jobb és erőteljesebb, mint korábban, sajnos nem tudtam rendesen kiélvezni, mert szédülni kezdtem - Kookh! - lihegtem - Kookh! - szólongattam, miközben vállát veregettem, hogy térjen vissza hozzám és álljon le, mert kezd messzire menni - Szerelmem... lassítsh! Rosszul vagyok. - hallottam meg fülemben dobogó szívemet, mire végre elengedett.
Azonnal felült és fejéhez kapta egyik kezét. Láttam rajta, nem önmaga, de nagyon küzd azért, hogy visszatérjen hozzám.
-Sajnálomh! - lélegzett mélyeket - Elragadtattam magam.
-Sok volth.
-Nem, mégh... - szorította össze szemeit - Határeset. Nem életveszélyes.
-Alig látok.
-Mindjárt segítek rajtad. - kelt fel, majd megszabadulva a gumitól rohant el. Nem tudtam, miért megy, de csak reménykedtem benne, hogy tényleg tud majd segíteni - Először bekötözlek. - tért vissza némi kötszerrel, mert valami fehérséget még észleltem kezeiben - Aztán kapsz egy kis támogatást vér szinten. - látott is hozzá, hogy szépen ellát engem - Csak ne aludj el! Próbálj ébren maradni addig, míg végzek. Mesélj valamit!
-Egy ilyen jó este milyen szarul végződik. - jegyeztem meg szép lassan, mert elég kába voltam még.
-Nagyon sajnálom. Nem tudom, mi ütött belém. - kötözte be nyakamat.
-Tetszett legalább?
-Szerinted, ha nem tetszett volna, most ez lenne? - bontott ki pár zacskót, vagy nem is tudom, hogy miket, mert nem láttam őket rendesen még a lámpa fényénél sem. Elég rosszul működtek szemeim abban a pillanatban.
-Nem tudok most gondolkodni. Nézd el nekem.
-Nagyon élveztem, elképesztő élmény volt és ha lehetne, még sokszor megismételném, de ezek után hanyagolni fogom, azt hiszem.
-Csak érezd a határt. - hunytam be szemeimet.
-Ne aludj el! Még ne! - szólt rám - Ez egy kicsit fájni fog.
-Jobban, mint a fogaid? - mosolyogtam.
-Nem hiszem. - szúrta meg kezemet és éreztem a tűt karomban. Mintha vért adtam volna, csak most éppenséggel kaptam, mert néhány pillanattal később már sokkal jobban éreztem magam.
-Tárolsz ilyet a hűtőben? - pislogtam rá lassan.
-Biztonság kedvéért. Meg már csak olyat iszok, mint a tied. Bár ezek így is messze állnak a tiedtől, de nagy részt megegyeznek a te vércsoportjaiddal.
-Ez kedves. Ennyire megszerettél? - mosolyogtam fel rá.
-Nagyon. És igazából féltem, hogy majd egyszer nem tudok megállni, ezt pedig nem kockáztathattam. Így inkább tartottam egy tasakot a hűtődben eldugva, hátha szükségem lesz rá. Viszont nem tudok többet adni neked. Túl hideg ahhoz. Nem tudtam felmelegíteni elég gyorsan. - tette le ölébe a tasakot Jungkook, majd kezei közé fogta.
-Érzem is, hogy milyen hideg és fázok.
-Sajnálom. - sütötte le szemeit - De többet ilyen nem lesz. Azért próbálom neked felmelegíteni csak... folyadék. Nem olyan egyszerű.
-Tudom. De nem baj ha ilyen vagy. Majd gyakoroljuk, hol állj meg és nem lesz gond. - akadt össze tekintetünk.
-Ugye tudod, hogy aranyat érsz? - mosolygott végre ő is, én pedig vörös szemei és éles fogai ellenére sem féltem tőle. Inkább melegnek, kedvesnek éreztem tekintetét.
-Most már igen. Aludhatok?
-Várj még kicsit! Beszélgessünk, amíg ez lemegy.
-Rendben. De miről?
-Bármiről. Engem minden érdekel, amit te mondasz. Egyszerűen... minden...



(Remélem tetszett ez a kis oneshot, amit egy barátnőmmel folytatott esti beszélgetés ihletett, kivel igazán odavagyunk, meg vissza az ilyen kis fantáziáktól és annyiszor merült ez fel, hogy már muszáj volt megírni egy részét. Aztán lehet még lesz hasonló. Ki tudja? :D
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )

Three sides of life 94. rész: Lelkiismeret 1.

-Te jó égh!... Picurh! - próbált inkább párjaira gondolni, mely nem bizonyult a legjobb ötletnek.
Innentől nem is emlékszik teljesen az estére. Csupán halvány emlékei vannak az egyes történésekről és sajnos arról is, amint az őt kényeztető hölgyemény készséggel foglalt helyet újra ölében, ezúttal azonban már teljesen meztelenül. Még az ismerős forró érzésre is emlékezett, mit párjai előtt annyira imádott, ám ezután hatalmas képszakadás.


Másnap reggel hatalmas fejfájásra ébredt immár saját ágyában, ami valamelyes megnyugtatta miután rendesen körbenézett, hogy nem fekszik mellette senki, pláne nem egy nő. Alig bírt kimászni a takaró alól, annyira nehéznek érezte testét, majd reménykedve, nem történt meg az, amire gondolt, sétált ki barátjához, ki egy kicsit más állapotban volt, mint ő. Youngbum ugyanis két nagyon alul öltözött nővel magán aludt a kanapén igazán mélyen, ami Jint rettentően zavarta és bár nem akart hangoskodni, mert neki is fájt, attól még a lányoktól meg szeretett volna szabadulni, szóval kénytelen volt megszólalni. Nem esett jól senkinek, még saját magának sem, de az idegenektől minél hamarabb meg akart válni, így ennyit még elviselt.
-Pedig jól aludtunk, nem tom, mi bajod. - dörzsölte orrnyergét még mindig a kanapén fekve Youngbum.
-Hogy ez az én lakásom és ők idegenek. Ahh~ - nézett körbe - Visszafekszek kicsit. Mire felkelek, takaríts fel!
-Mégis mi ütött beléd Jin? Mintha nem is lennél önmagad! - ült fel a kanapén Youngbum.
-Tudod az, hogy felnőttem. Hogy van saját lakásom, munkám, egy kutyám és párom! - fakadt ki magából. A fejfájás elvette a türelmét Youngbumtól - És hűséges vagyok az Isten szerelmére! Te pedig tönkre vágtad ezt nekem. Mond, hogy csak álmodtam és nem történt meg!
-Dehogynem! Ráadásul eléggé élvezted is. Nem tom, mit vagy úgy oda. - dőlt vissza Youngbum.
-Azt baszd meg, hogy tönkre teszed az életem amit oly nehezen építettem fel, csak mert te még mindig képtelen vagy felnőni. Gyerekes vagy és önző. Végtelenül önző! Azt hiszed, megtehetsz bárkivel bármit, de csak felvilágosítanálak, - sétált a kanapéhoz - nem! És soha nem fogom neked megbocsájtani azt, amit tegnap tettél!
-Nem is kell a megbocsájtásod! - kelt fel Youngbum -  Nincs szükségem rá. Én csak szerettem volna egy kis vidámságot vinni a feszült életedbe, mert olyan vagy, mint valami karót nyert öregember ezzel a hűség, meg munka dologgal. Pedig csak huszonnégy éves vagy ember! Még buliznod kéne, előtted az élet!
-És ha én nem szeretek bulizni? Ha én jobban szeretek más fajta kikapcsolódást, mert jobban ellazít? Ez eszedbe sem jutott? Ebből is látszik, mennyire önző vagy. Fel sem merül benned, hogy a másik lehet mást szeret. Csak az lehet a jó, amit te mondasz. Minden más hülyeség. De térj már magadhoz! Nem vagyunk egyformák és nem erőltetheted rá másra amit akarsz. Már nem vagyunk gyerekek, hogy a legmenőbb után menjünk. De még ha azok is lennénk, már nem a te stílusod a menő, hanem a felelősség teljes emberé.
-Egy begyöpösödött öregember vagy Jin! Ebben az országban nőttél fel, egy tapodtad sem mozdultál Szöultól és a szülővárosodtól, cseppet sem ismered a Világot és nem is akarod. Félsz mindentől ami más és ezért tőlem is!
-Nem, én nem félek tőled, sem a Világtól. Én a stílusodtól félek, hogy ez lesz a mérvadó és egy olyan romlott Világban fogunk élni, amit a magadfajták alkotnak. Egy állatokkal teli Világban.
-Szóval romlott vagyok?
-Velejéig. Minden egyes porcikád elítélendő. - fejtette ki végre véleményét, amit eddig csak azért nem mert, mert ritkán látta a másikat és nem akarta megsérteni, de ezúttal túl messzire ment azzal az estével - És mindent tönkreteszel amibe belenyúlsz.
-Már bánom, hogy megismertelek! - szedte össze holmijait Youngbum.
-Nem különben.
-Ha most elmegyek, többé nem találkozunk! - loholt az ajtó felé.
-Hatalmas szívességet tennél vele.
-El sem hiszem, hogy barátomnak tekintettelek. - állt meg egy pillanatra.
-Hát én sem. - köszöntek el egymástól igen furcsa módon, majd Youngbum talán végre végleg távozott. Bár Jin ismerte és félt, nem fogja felfogni ezt elsőre, bepróbálkozik még később.

Ez idő alatt Jungkook és Taehyung azonban nyugodtan álmodták az igazak álmát, mit sem tudva az előző estéről, vagy a reggel történéseiről. De nem is kellett nekik, aggódott enélkül is eleget a legkisebb, kinek talán még sohasem hiányzott ennyire a másik, mint most. Bár ebben a féltékenység is közrejátszott, hogy Seokjinnek Youngbum egy nagyon régi és jó barátja volt. Vagyis, ők így tudták.
-Ma is hazamész? - feküdt pár perc múlva már nyitott szemekkel a másikon Jungkook.
-Igen. Öcsihez, meg mamához, meg a játszótársaihoz. Aztán szüleim este és jövök vissza, ha szeretnéd. - simogatta haját a plafont bámulva.
-Nem lehetne, hogy el sem mész?
-Muszáj kicsit családoznunk. Nem pusztulsz bele. Este pedig itt leszek, ahogyan tegnap is. Kibírod.
-Unatkozni fogok. Nem akarok unatkozni. - nézett fel Taehyungra.
-Biztosan feltalálod magad. Játssz egy kicsi. Nézz filmet. Találkozz a többi barátoddal.
-Mind kockák. Egész nyáron a gép előtt ülnek.
-Attól még kibírod. - nyomott egy csókot a fiatalabb homlokára Taetae - Na engedj felkelni! - emelte le magáról a kisebbet és kimászott alóla - Összeszedem magam.- indult is készülődni, míg Jungkook szomorú szemekkel nézett utána.
Nem szeretett volna egyedül otthon maradni alvó édesanyjával, kitől így még csak hangoskodni sem lehetett egész nap, mivel újból éjszakás volt és hagynia kellett pihenni. Tényleg egyetlen ötlete sem volt, mit tehetne, ez pedig akkor sem változott mikor párja egy csók kíséretében távozott. Eleinte csak járkált a lakásban, majd zaklatni kezdte bátyját telefonon, ki ezt felettébb rosszul viselte. Mint kiderült, éppen nála volt Nari, már lassan két napja egyhuzamban, mert Suga felajánlotta neki, hogy körbevezeti Szöulban, elviszi egy-két helyre, ha nála alszik a lány, aminek természetesen az lett a vége, hogy az ágyat jobban igénybe vették, mint cipőiket. Ezért Yoongi elég mérges volt, mikor öccse elkezdte bombázni üzeneteivel és olyat válaszolt vissza, amit nem kellett volna, de honnan tudhatta volna, hogy ez frusztrálja a legjobban testvérét. Csak a csendet észlelete, ami javaslatára érkezett, miszerint Jint traktálja üzenetekkel, ne őt, ha unatkozik. Megtette volna a legkisebb, ám nem volt lehetősége rá, ami fel is idegesítette, főleg azért, mert a válasz ezt eszébe juttatta. Így bátyját is feladta és már végképp nem volt senki, akit keresni tudott volna... Kivéve még két embert.

-Sosem mozdultunk ki még a drága Jungkookkal. Istenem... ez de fura. - kócolta össze haját Jimin, amint Kook háztömbje előtt találkoztak - A haverunk párjával lógni. Ez... nagyon fura. Mi van, kidobott?
-Családozni akart.
-Ahh, értem. Bátyád?
-Csajozik. Ti pedig... hát... már jóban vagyunk és más nem nagyon jutott eszembe, szóval... reméltem, nem gond nektek.
-Óóó, sose gond. Tök jó, hogy ilyen sokan lettünk. Mi legalább is élvezzük Hoseokkal.
-Értem. - feszengett kicsit Jiminnel Jungkook, mert azért annyira közel még nem álltak egymáshoz.
Eltelt így néhány kínos perc mire Hoseok megérkezett. Kocsival ment, hogy minél több helyre eljuthassanak, ám végül csak a plázában kötöttek ki céltalanul bolyongva, miközben igyekezték jobban megismerni Jungkookot és feloldani kicsit szorongását, mely nem volt olyan egyszerű. Sokkal zárkózottabbnak bizonyult, mint amilyennek Taehyung leírta nekik és ahogyan megismerték. Ám ez biztosan ezért volt, mert mindig mellette álltak párjai, most azonban egyikőjük sem támogatta meg.
-Komolyan, csak azért jövök be ilyen üzletekbe, hogy megnézzem az árakat. Mik ezek az összegek? Van aki ennyit költene egy pólóra? - hitetlenkedett Hoseok.
-Én néha fizetek egy kicsit többet, de nem szeretem. - nézelődött Jimin, majd megakadt a szeme egy párocskán a kasszánál, kik hevesen veszekedtek - Műsor van. Megérte bejönni.
-Hmm? - figyelték mindannyian a két fiatalat, kik közül láthatóan a lány volt idegesebb, nem a fiú, hiszen az néhány mondattal később, amit nem hallottak, faképnél hagyta a másikat fizetés nélkül üres kézzel.
-Te értetted, mi a probléma? - érdeklődött Jimin.
-Nem.
-Bankkártya. Valami azzal volt. - fordult vissza nézelődni Jungkook.
-Te hallottad? - pislogtak rá a többiek.
-Nem. Csak a szájuk. Kicsit tudok szájról olvasni.
-Tényleg? - néztek össze a fiúk és már támadt is briliáns ötletük amiben a fiatalabbnak hatalmas szerepet adtak - És mégis mennyire?

Miközben telt a nap Jin tovább szenvedett az előző estétől. Rettentően rosszul érezte magát, mint még soha, amit a drognak tudott be, hiszen még egyáltalán nem készült ki ennyire egy részeg este után sem, mint most. Egész nap szellemként járt saját lakásában nyomában Jjangguval, ki nem volt hozzá szokva az egyedülléthez. Úgy tűnt, nem csak Seokjinnek, de neki is hiányoznak a fiatalok.
-Aaaah... Jjangguuuuu... - feküdt a földön kiterülve, miután végre végzett a rendrakással - Meghalok. - nyöszörgött, míg kiskutyája felmászott rá és lefeküdt mellkasán - Istenem... meghalok. Ez borzasztó. - szenvedett egyedül több dolog miatt is.
Elsősorban a rosszulléttől, de erre csak rátett még egy lapáttal a lelkiismerete is. Nem tudta, mit tegyen. Mondja el párjainak, vagy ne? Megértenék? Megbocsájtanának egyáltalán? Hiszen ő nem akarta és az utolsó amire emlékszik is az volt, hogy a legfiatalabbra gondolt. De... biztosan nagyon mérgesek, vagy csalódottak lennének, ő pedig nem akarta őket szomorúnak látni. Sokat vívódott magával, mit is kéne tennie, mi lenne a helyes. Már a nap is lement, Jjanggu is máshova feküdt, mikor úgy érezte, döntött és megkereste telefonját.
-Picur?
-Szia Jin!
-Jimin? - lepődött meg Seokjin - Én Jungkookot hívtam.
-Igen, ez az ő telefonja. Miben segíthetek?
-Őő... Kook?
-Épp Hoseoknak segít csajozni.
-Mi? - kerekedtek el szemei.
-Ez hosszú történet. Miért keresed?
-Hát mert hiányzik.
-Jó, átadom neki. Még valami?
-Igen. Add Kookot!
-Áááá, az nem fog menni. - utasította el a kérést Jimin.
-És miért is nem? Egyáltalán miért van nálad Kook mobilja?
-Mert nyomogatná és nem Hoseoknak segítene.
-De... mit segít, hogy? Mondj már valamit?
-Óóó! Csak nem féltékeny vagy Jin? - vigyorgott Jimin a vonal túloldalán.
-De igen! Mit csináltok!? - idegeskedett az említett. Kook... csajozik. Ne!... De!... Vagyis... ne, mert szereti. Nagyon!
-Kiderült, hogy Kook jól tud szájról olvasni és Hoseok kihasználja az adottságait.
-Ne használjátok ki az én picuromat! - morgott.
-Te úgyis hanyagolod most, legalább társaságban van.
-De már nem! Ahh! Add neki a telefont!
-Sajnálom Jin.
-Jimin ne merd ezt velem
-Szia!
-Ne! JIMIN! - hallotta, hogy a vonal megszakadt - Az Istenit! - tárcsázta másik párját némi megoldást várva tőle.


(Folytatjuk! :D Kitartást még a vizsgaidőszakhoz, csak most indul a móka, de sohase hagyjon el titeket a remény! :D
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )

#PrayForMarawi

Nem mehetünk el a K-Pop és a srácok szívéhez oly közel álló Fülöp-szigetek mellett sem, ahol nem kis terrortámadás történt és jelenleg is folyik.

#PrayForMarawi #PrayForTheWorld

RM&J-Hope

Újabb hosszú oneshot következik, ahol ezúttal sem idolok a fiúk.
Warning! SMUT!(Ezzel pedig minden párossal van legalább 1 yaoink :3 )



J-Hope POV


Nem voltam soha az a nagy bulizós típus. Jobban szerettem iszogatni a haverokkal, megvitatni az élet nagy dolgait, esetleg biliárdozni, csocsózni, karaokézni egyet az este folyamán. Sosem voltam a nagy diszkók híve, hogy ott tolongjunk millióan miközben azt sem tudjuk éppen ki fogdossa a hátsónkat, lerészegedni pedig egyenesen utáltam. Jobban szerettem a nyugis estéket, de szerencsére barátaim is, így megvolt a saját kis kocsmánk ahova minden hétvégén beültünk sörözgetni és megtárgyalni a hét történéseit.
-Ezért újra kijelenthetjük, hogy főnököm egy seggfej. De kié nem az? - hörpintette ki poharából az utolsó cseppet Taehyung.
-El kell viselni, jobbat nem tehetsz. Az enyém is ilyen. A héten mindenkit tovább tartott bent, mert hogy sokan dohányoznak és ne lopják az időt. Dolgozzák le a cigiszünetet. - húzta száját Jungkook - Így nekem is bent kellett maradnom, pedig nem is dohányzok.
-A főnökök már csak ilyenek, de nagyon sokat segít egy barátnő, aki otthon vár. Az leveszi a terhet a válladról, ugye édes? - ölelgette Kook karját barátnője.
-Igen cica.
-Könnyű annak, akinek van. - morgott Tae.
-Lehet holnaptól neked is lesz nem? - érdeklődött a lány - Elvégre holnap van a randitok a kollégámmal.
-Igen. De nem tudom. Semmi kedvem kimozdulni. Inkább pihennék otthon.
-Eddig azért rinyáltál, mert csaj kell, most meg nincs kedved? Mi ütött beléd? Csak nem átállsz hozzánk? - érdeklődtem.
-Arra a szintre még nem jutottam el, jó? - nézett rám szúrós tekintettel barátom - Csak fáradt vagyok. Kimerített ez a hét.
-Lehet majd feltölt a holnap. Ha nem is jöttök össze, egy gyors menet lehet belefér majd. - dobta fel a javaslatot Jungkook barátnője - Az mindkettőtöknek jót tenne.
-Nyuszi... hogy mondhatsz ilyet? - bökte oldalba Jungkook.
-Miért, neked nem ez az első dolgod ha egy kemény nap után hazaérsz? Van, hogy nem is köszönsz, csak mikor felkelünk a padlóról.
-Ez nem érdekelt. - sóhajtott nagyot Taehyung.
-Hát engem se túlságosan. Hozunk még inni Tae? - ajánlottam fel segítségemet.
-Ahha. - álltunk fel az asztaltól - Jimin merre jár, Kook?
-Elvileg azonnal itt kell lennie.
-Akkor hozunk neki is. - indultunk ketten a pult felé.
-És mond csak, - érdeklődött barátom - te hogyan állsz mostanában?
-Mivel?
-Hát tudod te. A pasikkal. Nincs semmi?
-Nem igazán. - értünk a pulthoz, mely elég közel volt asztalunkhoz - Három sört szeretnék! Köszi.
-És mi van a netes randiddal? A múlthetivel.
-Igazán vonzó volt hófehér bőrrel és remek ízléssel, de elég bunkó volt. Mármint... nem zavart volna, mert láttam benne potenciált, de... nem hajlott még egy randira így nem erőltettem.
-Sajnálom.
-Ugyan. Megesik. Nem sikerülhet minden. Majd jön a következő, nem igaz? - rántottam vállat.
-Irigylem a pozitivizmusod.
-Három sör az... - nézett nagy kerek szemekkel a pultos, ahogyan mi is, hiszen amint kipakolta a korsókat nekünk, úgy egy igen szemtelen férfi már vette is el az egyiket.
-Köszi, a visszajáró a tied. - fizette ki lezserül az elvett italt.
-Máris kitöltök még egyet. - fordult vissza a lány a csapok felé.
-Köszi. - foglalkoztam inkább a lánnyal, miközben barátom leállt vitatkozni.
-Te figyelj már ide, mégis kinek képzeled te magad? - fordult a goromba teremtéshez.
-Szomjas fizető vendégnek. - kortyolt bele a sörbe a kicsit sem szimpatikus személy, ki tetőtől talpig feketében volt. Csupán haja virított szőkén sötét külseje mellett és az orrában, valamint szemöldökében csillogó piercingek, persze csak szorosan a fülében lógók után. Igazi rossz fiúnak tűnt, amire a tartása csak rátett még egy lapáttal.
-Az a mi sörünk volt. Nekünk csapolta a hölgy.
-Ohh, ne haragudj. - köpte vissza a kortyot a korsóba - Kéritek vissza? - nyújtotta barátomnak.
-Gusztustalan vagy és tahó.
-Valami gondod van velem? - tette vissza a pultra sörét és közelebb lépett Taehyunghoz.
-Nem, semmi. Idd csak meg. - igyekeztem elkerülni a konfliktust.
-Igen. Igazi tahó vagy a legfelsőbb körökből. Mond csak, hogy van még bőr az arcodon? - hergelte tovább Tae az idegent én pedig tudtam, ebből nem fog semmi jó kisülni.
-Gyere ki és megmutatom.
-Verekedni akarsz?
-Neeeem, biztos nem akar. - reménykedtem nyugtatva a kedélyeket.
-Beijedtél mitugrász? Már nem akkora a szád, ugye?
-Lássuk, ki a jobb! - ment bele a harcba Tae.
-Mi? Neeem! Nem látunk meg semmit! - szerettem volna ezt az egészet ennyivel itt és most lezárni, de mind hiába.
-Tökéletes. Te, meg a kis barátod ellenem és a haverom ellen. Öt perc múlva a bár mögött. Addig megiszom a sörömet. - vágott elégedett képet a szőke idegen, majd megfogva korsóját ült vissza ő is csapatához, ahogyan mi is miután kifizettük a három korsót.
-Na mi volt ez a csávó? - érdeklődött Kook.
-Csak egy tahó. Hogy verekszel Kook? - érdeklődött Taehyung.
-Hát... nem tudom. Nem volt még alkalmam megtudni.
-Akkor most lesz. Öt percünk van, aztán hátul találkozunk a köcsöggel, meg a haverjával. - kortyolt bele italába Taehyung.
Természetesen barátom kijelentése nagyon meglepte Kookot és a párját. Jó, hogy nem gurult el az álluk a hír hallatán. Nem igazán szerették volna elhinni a tényt, miszerint Taehyung modora miatt most bunyóznia kell majd Jungkooknak az utcán. Persze megértettem és pont ezt szerettem volna elkerülni, de heves barátomat igen nehéz visszafogni, főleg egy magamfajta nyugodt embernek. Ezért kaptam is a fejemre Kook barátnőjétől, de akkor már nem tudtam semmit sem tenni. Én megpróbáltam, kevés voltam, sajnálom.
Öt perccel később pedig már Jiminnel az oldalunkon mentünk az utcára, ki éppen hogy csak megérkezett és hagyhatta is el a bárt. De legalább őt feltüzelte a verekedés gondolata, nem úgy, mint minket. Ugyanis Kookkal inkább otthagytuk volna a két marhát, had szedjék szét egymást, ha már voltak ennyire hülyék, hogy egy nyamvadt sörön így felhúzták magukat, ám nem lehetett. Taehyungnak muszáj volt segíteni.
-Ohh, szépen összegyűltetek. Na mi az, féltetek ketten a nagy csúnya bácsiktól? - gúnyolt ki a szőke idegen.
-Gyorsan rendezzük le és menjünk dolgunkra! - sürgette a dolgot Taehyung.
-Ahogy kívánod. - húzott is be neki váratlanul egyet a minket hergelő colos.
Így szinte azonnal kipattant a verekedés, melybe akármennyire nem szerettünk volna mindannyian belefolyni, végül csak sikerült. Elvégre nem nézhettük tétlenül, amint két, az utcáról pattant rossz fiú laposra veri barátainkat. Így szégyen, vagy nem, besegítettünk nekik, ám nekik is akadt támogatásuk. Nem tudtuk őket lenyomni, ezért a rengeteg pofon után végül úgy döntöttünk, eléggé elfáradtunk, eléggé elvertük a másikat ahhoz, hogy hagyjuk a francba az egészet, kiadták dühüket.
-Gyávák. - látszott a magas szőke arcán, lenéz minket, amiért inkább nem folytatnánk annyi vérző és sajgó seb után a harcot.
-Te sem erőlködsz, hogy kérsz még! - hergelte újra az idegent Taehyung, de ezúttal Kook barátnője elhúzta őt a további harc elől.

-Tudod kicsim... azért szexi vagy a harci sebekkel.  - ültünk a verekedés után nem sokkal a szokásos helyünkön a bárban és nyalogattuk sérüléseinket, amint Jungkook barátnője próbálta megtörni a csendet.
-Igen cica? - vette el a hideg üveg sört sebeitől Kook - Vonzanak a rossz fiúk ugye?
-Kíváncsi vagyok, vajon az ágyban is ilyen rossz vagy?
-Bocs fiúk? - nézett ránk Jungkook - Mennünk kell. - álltak is fel.
-Jobbulást srácok. - köszöntek el tőlünk, mi pedig maradtunk ott hárman, bár nem sokáig.
Azért Jiminnel még beszélgettünk, hogy ne érezze azt, feleslegesen jött le, így eltelt még egy-két óra, de túlságosan sajgott mindenünk, ezért nem nyúlt hosszúra az az este. Egyetértettünk abban, hogy jobb, ha otthon fejezzük be az iszogatást, mert akkor van néhány támogató fagyasztott zöldség, vagy hús otthon, melyek társaságának abban a pillanatban kicsit jobban örültünk volna. Ezért éjfélkor már mindenki saját lakásán lógatta lábait. Én is csupán ültem kanapémon és valami elképesztő nagy hülyeséget nézve a tévében fogtam fejemhez a hűtőből kivett fagyasztott zöldséget remélve, majd enyhíti fájdalmaimat. Ez pedig valamilyen mértékben meg is valósult, bár lehet, az alkohol rásegített, hogy egy hosszú péntek után viszonylag gyorsan sikerüljön elaludni a hatalmas üres ágyamban. A reggel azonban... rosszabb volt, mint addig bármi. Sajgott mindenem, az arcom mindenhol, mindkét öklöm, de még testem összes porcikája is, hiszen oda is kaptam jó néhányat, pedig nagyon igyekeztem elkerülni az ütéseket. Első utam ezért a fürdőbe vitt a tükör elé, hogy felmérjem, mekkora károkat is szenvedtem és hát... igen nagyokat. Pont úgy néztem ki, ahogyan illett. Kék-zöld foltos volt egész testem és arcom is, amivel nem szívesen mentem volna dolgozni, ezért a hétvége első napjára meg is lett a programom. Bár nem terveztem kimozdulni, muszáj volt. Kellett rengeteg smink a sebekre, no meg a kedvenc pólóm is szép véres lett, így azt hajíthattam ki. Ha pedig már feltétlen ki kellett moccannom a komfortzónámból szerettem volna magam megjutalmazni, ezért a ruhavásárlás elkerülhetetlenné vált kedvenc plázám újonnan nyílt részlegén. Úgyis már rég el akartam oda látogatni, így pedig még okom is akadt rá.
Szóval az egész napom vásárlással telt. Először a kozmetikumokat látogattam meg, a kedves eladó hölgy pedig látva újonnan szerzett sérüléseimet segített is, így viszonylag hamar sikerült a megfelelő színeket összeszednem. Végül néhány ingyenes jó tanáccsal engedett utamra miután fizettem, hogy hogyan is kell használni a sok kenceficét, hogy tutira takarjanak és fennmaradjanak egész nap. Én nem voltam jártas az ilyesmiben, összesen egy szemceruza díszelgett otthon a fürdőben, amit nagy ritkán használtam, semmi több, ezért felettébb hálás voltam a segítségért. Miután pedig ezt lerendeztem mentem is tovább kicsit felvidítani magam, így utam az új ruhaboltok felé vitt. Mindegyik üzletbe terveztem, hogy bemegyek és rendesen körbenézek, majd az utolsó után eldöntöm, mit is akarok venni és honnan, hiszen nem duzzadt túl vastagra pénztárcám, ám még koránt sem jártam be mindet, mikor az egyikben ismerős arcot véltem felfedezni a kasszában. Nem mertem odamenni csak úgy, hiszen a sor hosszú volt, nem akartam ezzel rabolni mindenki idejét, plusz nem hittem volna, hogy örülne nekem. Viszont iszonyatosan kíváncsivá váltam. Muszáj volt közelebbről megnéznem magamnak, ezért kénytelen voltam vásárolni valamit. Gyorsan kerestem néhány felsőt, amik tetszettek, majd pár zoknit is magamhoz kaptam, de még mielőtt elfoglaltam volna helyemet a sorban gondosan megszabadultam az egyik póló cédulájától, hogy legyen időm majd vele míg keresi az árát. Így álltam be végül az emberek mögé és próbáltam megbújni. Nem szerettem volna, ha előbb észrevesz, mint kellene. Tervem végül bevált, bár nem hiszem, hogy a tökéletes megbújási technikámnak köszönhetően.
-Szia! - köszöntem rá amint letettem elé a ruhákat.
-Jó napot! - vetett rám egy kósza pillantást, majd visszakapva rám tekintetét sóhajtott egy nagyot. Látszott rajta, nagyon nem örül nekem, de nem fejtheti ki ezt - Pontgyűjtő kártyád van? - fogott is hozzá a ruhák szétválogatásához.
-Nincs. Hogy tudok olyat igényelni? - érdeklődtem, hogy húzzam az időt, miközben agyamba véstem nevét. Namjoon... szóval a szőke, goromba, piercinges srác neve Namjoon, aki most itt állt előttem minden ékszer és sötétség nélkül a bolt egyenruhájában. Rendben.
-Ennek a papírnak a kitöltésével lehet igényelni. Nagyjából egy hét, mire kiküldik két kedvezményes kuponnal, amit a következő hónap végig beválthatsz. A szelvény kitöltésével pedig nyereményjátékban is részt lehet most venni. Egy thaiföldi utat lehet nyerni két személyre. - mondta el a kötelező marketingszöveget miközben látszott rajta, utálja ezt a pillanatot. Minden egyes másodpercét és legszívesebben otthagyna, de nem teheti meg.
-Értem, köszönöm.
-Ezen nincs címke. - ért a kedvenc pólómhoz - Ahram! - szólt egyik munkatársának - Ezen nincs címke. Hoznál egy másikat amin van?
-Egy perc. Sohyun addig állj be a másik kasszába! - utasította az épp elszaladó nő a másikat, hogy addig is haladjon a sor.
-Szóval itt dolgozol. - kezdtem beszélgetésbe.
-Igen. - fintorgott - Kitöltöd addig a lapot?
-Még nem tudom. - néztem a kezemben lévő papírra - Az ékszereid nélkül fel sem ismertelek. Bár a hajadat messziről észrevettem.
-Át fogom festetni.
-Most miért? Szerintem nagyon jól áll. Hagynod kéne. - próbáltam kedves lenni, de ő nem fogadta jól. Csak jobban ráncolta szemöldökét, mint azelőtt.
-Kártyával vagy készpénzzel szeretnél majd fizetni? - dolgozott inkább az ismerkedés helyett.
-Kártya. - kerestem is elő pénztárcám.
-Oké.
-Itt van! - tért vissza munkatársa, így végül le tudta húzni az utolsó ruhadarabot is, hogy fizessek.
-Köszönöm szépen! - pakoltam el, míg ő szépen összecsomagolta nekem a szatyrot.
-Köszönjük, hogy nálunk vásárolt! Térjen be hozzánk legközelebb is.
-Biztos a füleden jön ki ez a mondat. - mosolyogtam.
-Kicsit.
-Kellemes napot Namjoon!
-Kösz. Következő? Üdvözlöm! - folytatta dolgát, miközben én elhagytam az üzletet.
Miután kiléptem a kijáraton még visszafordultam és a hangyaként dolgozó Namjoont néztem, aki minden érzelem nélkül végezte munkáját. Érdekes volt így, normális ember képében látni egy hétköznapi szituációban, habár ő nem örült nekem. Én azért élveztem ezt az öt perc találkozást és felkeltette az érdeklődésemet. Olyan... más volt ott a boltban, teljesen lesminkelt arccal, hiszen neki is csupa folt volt mindene, ebben biztos voltam. Kíváncsivá tett ez a néhány perc, így elhatároztam, amikor lesz időm, benézek a boltba, hátha ott van és el tudom még kapni egy kis csevejre. Majd kérek némi segítséget, elvégre nem mondhat nemet. A vevőért mindent, nemde?

Így meg is lett a programom minden hétvégére. De még előfordult, hogy néha munka után is benéztem az üzletbe mielőtt bezártak volna. Namjoont kerestem mindig, bár eleinte sohasem találtam meg. Végül ugyanúgy, a legközelebbi szombaton futottam bele, ám ezúttal szerencsére nem a kasszában állt, hanem a felpróbált ruhákat hordta vissza helyükre. Lehetőségem nyílt elkapni, aminek ő nem örült annyira, mint én.
-Hogy vagy? - termettem mögötte.
-Hm? - fordult meg - Ohh... megint te. - jelent meg egyfajta undor az arcán. Azt hiszem, nem kedvelt - Mit akarsz?
-Csak érdeklődtem, hogy hogy vagy. Nekem még sajog egy-két sebem és látszik néhány, de már jobban. És te?
-Megvagyok. Segíthetek valamiben?
-Öhm... nem, azt hiszem nem.
-Rendben. - hagyott ott és ment is dolgára.
Nagyon kerülni szeretett volna, de én elhatároztam magam, nem fogom hagyni, hogy ennyivel lerázzon. Beszélgetni akartam vele, jobban megismerni, ehhez pedig bevetettem mindent. Kerestem is néhány felsőt, amike tetszettek, majd Namjoont vettem célba velük.
-Mégis csak kéne a segítséged.
-Miben? - vágott unott arcot. Mint akinek tele a hócipője a Világgal, de legfőképpen velem.
-Nem tudom melyik áll jobban egy olyan nadrággal, mint ami azon a férfin van a képen. - mutattam egy nagy plakátra - Plusz azt a farmert sem találom.
-Hozok egy olyan farmert. Milyen méretben?
-Harmincnégyes. De egy harminchatosat is kérnék. Az egyiknek jónak kell lennie.
-Hozom. - ment is el.
-Köszönöm! - szóltam utána.
Míg visszaért én felpróbáltam az egyik pólót, így ahhoz a nadrágot már igazán könnyű volt hozzánézni. Ezzel sikeresen húztam az idejét, hiszen muszáj volt velem foglalkoznia, ha már megkértem. Lényegtelenebbnél lényegtelenebb dolgokat kérdeztem, közben pedig olyan ruhákat is felpróbáltam amiket eszemben sem volt megvenni, és lassan személyesebb dolgokról kezdtem faggatni. Természetesen csodálatosan kikerülte minden kérdésemet, nem válaszolt egyre sem, csak dolgozni akart, én pedig nem mertem egy bizonyos pontnál tovább zaklatni. Egyre mérgesebbnek tűnt és megijedtem, hogy még jobban magamra haragítom, ezért hagytam. Inkább fizettem és tartottam magamat a tervemhez, miszerint még sok időt fogok abban a boltban tölteni. Bár a hétköznapokon többnyire hulla fáradtan estem haza és nem igazán volt időm benézni hozzá, hétvégén mindennap elmentem. Igyekeztem kicsit közelebb kerülni hozzá, sokadik alkalommal pedig már szinte menetrendszerűen fogadott. Egyre kevésbé utált, vagyis az arcára nem ült ki annyira a gyűlölet, így bátorkodtam személyesebb témákat felhozni. Tényleg nagyon szerettem volna megismerni őt, az este vad, könnyen felhúzható, verekedős oldalát és a napközben mutatott nyugodt, hétköznapi ember formáját is. Ez a kettősség volt az, ami annyira vonzott, melytől oly különlegesnek véltem teljes személyét, hiszen nem tűnt úgy, mint aki vívódna emiatt a két oldal miatt. Teljesen kiegyensúlyozott ember hatását keltette, még ha néha fel is idegesítettem mikor az idejét húztam.
-Már azt hittem lesz egy nyugodt napom nélküled. - térdelt a boxerok előtt, amiket épp pakolt fel a kis fogasokra szép sorban.
-Volt egy kis dolgom. Ugye szereted a piercingeket? - érdeklődtem mellette állva.
-Fogjuk rá.
-Azért remélem ezt szeretni fogod. - guggoltam le - Hipoallergén fém. - vettem ki a kis szatyromból a neki összeszedett ajándékot, ő pedig érdeklődve figyelte mozdulataimat - Egyik nap láttam munkából hazafele. Gondoltam, ha már ennyire sokszor rabolom az idődet, akkor valamivel meghálálom a türelmedet. - nyitottam ki a dobozt - Remélem tetszik.
-Ohh! - szegezte tekintetét a csillogó ékszerre - Ezt nekem vetted? - pillantott fel rám.
-Igen. - estem cseppet zavarba, hiszen olyan kedves volt az arca, mint azelőtt soha.
-Köszönöm. - vette el bátortalanul - Azt hiszem, ezt fogom a farkamba tetetni. - na nem pont erre számítottam.
-Ö... de e-ez... - ragadt tüdőmben a levegő a nem várt mondat hallatán. Mi?... Hogy hova?
-Csak vicceltem. - mosolygott végre rám. Akkor láttam először, hogy milyen amikor nem morcos.
-Oh... huh. Oké. - egy pillanatig azért megállt a szívem.
-Kicsit lesápadtál.
-Hát... meglepett, amit mondtál.
-Csak vicc volt. De nagyon szépen köszönöm. Nem kellett volna. Ez a munkám, hogy kiszolgáljam a vevőket. Azért teszem, mert kötelező, nem azért, mert különlegesként kezellek. - csukta vissza a dobozt.
-Tudom. - azért valahol reménykedtem, hogy ő is szívesen megismerkedne velem, nem csak én vele, de hát... nem sikerülhet minden úgy, ahogyan szeretnénk - De most nem veszek semmit. Csak beugrottam ezt elhozni neked. Már van elég ruhám. - valószínűleg egy egész életre és mosnom se kell őket, de ez nem volt fontos információ, csak az én agyamban fordult meg - Nem tudom, mikor jövök legközelebb. Nem mostanában. Szóval jó munkát, meg sok sikert. - próbáltam tőle elköszönni, de nagyon bénán ment. Mint valami szakítás, vagy nem is tudom.
-Értem. Hát csodálkoztam is, mennyi ruhát veszel hirtelen. De ez biztos nagyon drága volt és szeretném meghálálni. Meghívhatlak ebédelni?
-Már ebédszüneted van?
-Még nincs, de kikérem előbb. - állt fel, majd magamra hagyott, hogy szóljon, most előbb elmegy a rövid pihenőjére, mint máskor.
Nagyon meglepett ez a hirtelen változás, de örültem neki. Kicsit zavarban voltam, mert randinak éreztem, pedig nem is szerettem volna annak. Nem tetszett úgy, csak a személyisége érdekelt, mint barát, ismerős, semmi több. Ehhez mérten viselkedtem vele továbbra is függetlenül az apró különleges érzéstől, ami a meghívás hallatán egy pillanatra fellobbant bennem.
Nem volt sok időnk, csupán néhány percünk ami annyira volt elég, hogy elmentünk az étkezdéig, meg vissza, hiszen hosszú sorok álltak már akkor is mindenhol. Ám ettől még beszélgettünk és jól éreztük magunkat. Végre biztos voltam benne, már nem utál, ebben pedig csak megerősített az, hogy felvett Kakao Talkon. Ezt hatalmas előrelépésnek könyveltem el az ingyen ebéd mellett és boldogan váltam el tőle. Abban a pillanatban indult felfelé az emelkedőn barátságunk, amit végre nem csak én toltam egyedül, hanem ő is velem együtt. Már nem kellett annyit járnom a boltba és felesleges ruhákat vásárolnom olyan pénzből, amire egyébként nagy szükségem lett volna máshol. Helyette sokkalta olcsóbb és kellemes időtöltéseket találtunk ki magunknak, mialatt egyre jobban megismertük a másikat. Természetesen az ilyen alkalmakkor már visszavedlett azzá az emberré, akivel először találkoztam, de valahogy ekkor is sikerült a zord, sötét, piercinges külső mögül kicsalnom a kedvesebbik oldalát.

Miközben vele foglalkoztam igyekeztem nem megfeledkezni régi cimboráimról sem, így egyetlen egy sörözős estét sem mondta le Namjoon miatt. Ám sokat emlegettem, amiből az lett, hogy végül elmondták, mit is gondolnak. Szerintük hazudtam magamnak. Ők ugyanis úgy vélekedtek, hogy bár az elején lehetséges volt, csak azért érdeklődök iránta, mert meg akarom ismerni a személyiségét, azonban ez azóta megváltozott. Erre fel is sorakoztatták érveiket, hiszen ki, ha nem ők látnák rajtam azt, ha szerelmes vagyok. Legfeltűnőbb indokként elsőre azt hozták fel, hogy sokat beszélek róla. Ez igaz volt, de ez mindig így van, ha új emberrel találkozok. Ám a többi tény már elgondolkoztatott, a sor végére pedig úgy tűnt, tényleg igazuk van. Rengeteget költöttem rá, elviseltem a hülyeségeit, még azt is, ha bunkó volt velem, fennmaradtam hajnalig, hogy beszélgessek vele, a fárasztó munka után még ezer örömmel mentem el az ő társaságában iszogatni és egyebek. Ezeket persze sohasem tettem volna meg egy olyanért, akit csak meg akarok ismerni, hiszen imádtam aludni. Még barátaimért is ritkán mondtam le az alvásról, csak vészhelyzetben. Ezért gondoltam azt, tényleg igazuk van. Pláne, ha négyen mondják, köztük Jungkook barátnője is, aki nem igazán támogatott másságomban.
-Jól van! - dőltem hátra székemben, amint a kocsmában meggyőztek, szerelmes vagyok - Igazatok van! De akkor sem lesz semmi. Ő nem meleg és rólam sem tudja, hogy az vagyok. Szóval ez csak barátság.
-Pont ezért féltünk. Hogy megint kínozni kezded magad. - fejtették ki jogos aggodalmukat, hiszen ez már előfordult egyszer.
Így elég komolyra sikerült a kikapcsolódós esténk, melynek végén nagyon lelombozva sétáltam haza. A magam érdekében küzdöttem azzal a döntéssel, amit meg kellett hoznom. Tudtam, nem fog sikerülni már rögtön azon az éjszakán, de próbáltam megbarátkozni a gondolattal, hogy ennyi volt Namjoonból. Mert meg kellett tőle válnom, ha nem akartam végül megint darabokban a barátaim karjában kikötni. Emiatt a probléma miatt pedig nem voltam olyan beszédes, mint azelőtt. Bár ezt nem vette észre. Innen tudtam, olyan hideg, hogy az Északi-sark hozzá képest szavanna. Ezzel viszont csak még jobban elszomorított és akkor már tökéletesen biztos voltam benne, beleszerettem a nagy barátkozás közben. Ezért muszáj volt elengednem lassan, ami nem bizonyult olyan egyszerűnek. Úgy tűnt, megkedvelte a társaságomat, amire egyébként álmomban sem gondoltam volna, így akármennyire kerültem, ő jött utánam. Hívott mindig mindenhova, egy idő után pedig nem fogadta el a nemet. Kirángatott vackomból és elvitt inni. Csak én, meg ő ültünk egy bárban és söröztünk.
-Te figyelj! Nem tom mi van veled. - kezdett bele szövegébe gondterhelt arccal - De már hetek óta olyan vagy, mint aki szívesebben sétálna le egy hídról, mint hogy ki kelljen mozdulnia otthonról. Kidobott egy csaj? Lebasztak a munkahelyeden? Anyáddal van valami? Vagy a barátaid haragudnak rád amiért jóban vagy velem?
-Nem... - szorongattam sörömet, mintha egy első randin ülnék - Nem szeretném elmondani.
-Oké. - itta meg húzóra italát, miközben azon gondolkoztam, valószínűleg itt hagy, hogy ő megpróbálta, ha nem hagyom hogy segítsen, akkor nem fog, de nem így történt - Sajnos tanácsot adni ismeretlen problémára nem tudok. De ismerek egy gyógymódot ami garantáltan segít minden gondon. Ma este úgy berúgunk, hogy két napig a nevünket sem fogjuk tudni.
-Óóóó, ez nem hiszem, hogy jó ötlet. Amúgy sem szoktam mást inni, csak sört.
-Hát akkor itt az ideje elkezdeni. Na gyerünk! Várnak ránk a bárok és házibulik.
-Nem akarok. - ellenkeztem, miközben már állított is felfelé helyemről.
-Nem akarás kérdése! Na gyere! - vitt magával bele az éjszakába.
Semmi kedvem sem volt hozzá, de sosem voltam az a harcias, ellenkezős típus. Pont ezért sínylődtem meg sok-sok dolgot, mert nem tudtam határozottan nemet mondani és másokat kicsit is elkeseríteni, így kötelességtudóan követtem Namjoont, ki már az első állomásnál belém nyomott minimum három rövidet, amikhez nem voltam hozzászokva. Nagyot ütöttek szervezetemnek és onnantól elvesztettem a mértéket. Kérés nélkül inni kezdtem szomorúságomra minden buliban, ahogyan pedig nőtt a véralkohol szintem, úgy csökkent az intelligenciám. Lassan egyre közvetlenebb lettem mindenkivel, főleg a nőkkel, hiszen őket éreztem közelebb magamhoz, és hatalmasra nyílt a szám. Mindent elmondtam nekik, ők itták a szavaimat, részeg létükhöz híven pedig sajnálni kezdtek. Úgy éreztem magam, mintha Oprahnál ülnék minden buliban, csak én nem kaptam vigaszul házat és kocsit, sem semmilyen épkézláb ötletet. Csak részeg nőkhöz méltót, minthogy kéredzkedjek fel hozzá és szopjam le, vagy hogy feküdjek meztelenül az ágyába, rúgjam tökön, pofozzam fel, egyebek. De egyik sem tetszett még úgy, részegen sem.
-Hosss! - tántorgott oda hozzám Namjoon. Benne is volt már néhány ital, bár látványosan jobban bírta, mint én - Gyere! Münk tovább. - hívott, én pedig próbáltam felállni, ami elég nehezen sikerült - Tudod mit... inkább haza münk. - támogatott meg - Elég részeg vagy.
-Gondolod? Bhh... azsé zsivezsen mek veled...
-Meghiszem... de nem. Hol laksz?
-Hát a... hol... hoaaaa. - azt hiszem kicsit kiütöttem magam, hiszen ezekre a beszélgetésekre én egyáltalán nem emlékeztem.
Még ezt is Namjoon mesélte el, hogy alig értette, mit akarok, annyira nem tudtam értelmesen megszólalni, emiatt pedig a címem sem sikerült kiszedni belőlem. Ezért vitt magához, az oda vezető úton pedig kicsit kitisztult fejem, legalábbis ő azt mondta, mert egyre több szót értett meg abból, amit mondtam. De szerencsére a nagyját még így sem fogta fel, mivel a téma azt hiszem a szerelem volt és az iránta érzett érzéseim. Ám ezt csak feltételezni merem azok alapján, amiket akkor tettem, mikor odaértünk hozzá. Ott kapcsolt vissza a memóriám, mert elhatároztam magam egy nagy lépésre, ami fontos mérföldkőnek tűnt szervezetem számára is, ezért kicsit magához tért.
-Ne verj le semmit. - segített el a fürdőszobáig - Tessék, mosdó. Kérlek ülj le és ne szanaszét pisilj. Nekem kell majd feltakarítanom, ha nem ülsz le.
-Ign izs. - kapaszkodtam meg az ajtófélfában.
-Előre látom, nekem kell majd takarítani. - hagyott ott, én pedig bezárkóztam egy kis időre.
Mivel nem tudtam állni, így kénytelen voltam leülni, tehát feleslegesen aggódott a mocsoktól. Mástól jobban féltem volna a helyében, de mivel sejtése sem volt, így azt sem tudta, mennyire nem volt jó ötlet, hogy felvitt magához. Mert míg ott ültem a mosdóban addig arra gondoltam, hogy az az utolsó alkalmam vele. Még úgy, részegen is képes voltam ilyen komoly dolgokon elmélkedni, amivel önmagamat is megleptem. Viszont így valahogy könnyebb volt olyan döntést hoznom, melyet józanul biztos elvetettem volna. Talán eszembe sem jutott volna ekkora vakmerő butaság, ha nem lett volna bennem annyi alkohol, mint ami azon az estén.

-Namjoonie! - szédelegtem ki a fürdőből.
-Hm? - fordult felém engem meglepve, hisz a szoba közepén állt egy szál nadrágba.
-Póló? - torpantam meg.
-Leöntöttek még a legelső helyen egy korsó sörrel. Már nagyon idegesített. - öltözött fel nagy bánatomra.
-Értem... - igyekeztem értelmes szavakat összekaparni - Köldök piercing.
-Igen. Az is van. Jobban vagy? - igazította meg pólóját.
-Hát ez sok rétű kérdés. - lépkedtem nagyon bizonytalanul a kanapé felé, hogy ledobja magam rá és onnan folytathassam vallomásomat.
-Én most csak az alkoholszintedre kérdeztem rá.
-Mmm... Picit. Namjoonie? Miért nem hordod a tőlem kapott piercinget?
-Ez a hasamban lévőről jutott eszedbe? - villantott egy mosolyt rám.
-Jah.
-Az különleges helyen van. Vigyázok rá, mert értékes ajándék. Nem lenne jó egy éjszakai verekedésben elhagyni egy olyan szép darabot.
-Ah... értem... Namjoonie?... Te miért szereted a nőket?
-Nagy témaváltás. - nézett rám értetlenül.
-Miért szereted őket?
-Hmm... nem tudom. Mert nők? - gondolkozott el.
-Ahh... Namjoonie... becsukod a szemed?
-Minek?
-Mert megkérlek. - pislogtam rá a kanapéról és láttam rajta, nem örül, hogy ilyeneket kérek minden ok nélkül, de végül újabb kérdés hiányában is megtette.
-Ha meg akarsz ölni, akkor egyetlen egy esélyed van, mert ha vissza tudok ütni, akkor agyonverlek.
-Kedves, hogy kinézed belőlem. - másztam le a kanapéról.
-Nem tudom, mit higgyek, mire készülsz.
-Mindjárt megtudod. - ültem le közvetlen előtte a földön és egy pillanatra még átgondoltam, mennyire jó ötlet is az, amit szeretnék. Ám részeg fejjel nagyon kiválónak találtam, így elkezdtem kikapcsolni Namjoon övét. Természetesen erre azonnal kipattantak szemei és elkapta csuklóimat.
-Mit képzelsz? - mordult rám. Rossz ötlet volt - Ezzel nem illik viccelődni! Viccnek is szar!
-Náhh... - ejtettem le kezeimet, amint elengedett.
-Mi bajod van neked? - guggolt le velem szemben.
-Szerelmes vagyok.
-Akkor nem udvarolnod kéne az adott személynek, nem pedig engem... halálra rémiszteni?
-Beléd vagyok. - hallgattunk el hosszú percekre, míg csak egymást néztük. Arcáról azonnal eltűnt az az apró pír is, amit az alkohol okozott, miközben olyan komolyra váltott, mintha egy tárgyalóteremben ülnénk. Én pedig... lángoltam a szégyentől. Tudtam, azon gondolkozik, mi lenne a leghelyesebb reakció vallomásomra, ám egy remek megoldást sem talál, ezért tartott ilyen sokáig a csend.
-Tudod hányszor hazudtam neked? - váltott témát. Azt hiszem, ez volt a legjobb reakció, amit csak adhatott.
-A-a. - ráztam fejemet.
-Összesen egyszer, mikor a piercinget adtad. Tudod miben hazudtam?
-Hogy tetszik?
-Nem. - állt fel és húzott magával, majd leültetett a kanapéra - Annyira ledöbbentél a kijelentésemtől, hogy hol fogom hordani, - gombolta ki nadrágját - hogy muszáj volt hazudnom. Nem akartalak elijeszteni. - szabadult meg farmerjától, majd egy mozdulattal boxerétől is - Ezért kénytelen voltam kamuzni neked. Hordom én a piercinged. Nagyon biztos helyen. Ennél jobban nem is vigyázhatnék rá. - fogta kezébe félig már merev szerszámát, melynek végében ott csillogott az általam adott ékszer. Ezzel fordult a kocka és most én lepődtem meg helyette, aminek valószínűleg más jeleit adtam mint ő, mert nekem szokásom volt zavarba ejtő helyzetekben elpirulni - Nem tudtam, miért jársz annyit a boltba. Eleinte azt hittem, ki akarsz majd gúnyolni, kis revansot venni és megalázni a boltban, hogy kemény fickó létemre ott dolgozok. De nem tetted meg és kellemeset csalódtam. Viszont így semmi ötletem sem volt, miért jársz még mindig vissza. Aztán egyik nap, mikor ott húztad az időmet, hogy melyik farmer jobb, meg melyik póló, pulcsi hogyan áll rajtad, észrevettem valamit és onnantól figyelni kezdtem. Ahogy felpróbáltál egy nadrágot nem úgy viselkedtél, mint egy ulzzang, akinek az a legfontosabb, hogy idolokra hasonlítson, hanem inkább mint egy nő. Nem volt feltűnő, nem beszéltél úgy, nem riszáltad magad, de néha tettél olyan mozdulatot ami felkeltette az érdeklődésemet. Például végigsimítottál a fenekeden, miközben a tükörben nézted meg magadat és fel sem tűnt, hogy mit csináltál, pedig ott álltam melletted, figyeltelek, még furcsán is néztem rád, mikor felém fordultál, de nem jöttél rá miért, hiszen következő héten is eljátszottad, mikor ajánlottam egy nadrágot. Akkor is ott álltam melletted, mégis az első amit megnéztél, megsimogatva azt, a feneked volt. Egy ulzzang nem csinál ilyet, sem egy normál férfi. Onnantól jobban odafigyeltem rád és lassan feltűnt, a nőkre egy pillantást sem vetsz. Hiába láttunk be a tükrök miatt az egyik melltartót próbálgató lányhoz, rá se hederítettél. Ám amikor a pasija elment előtted, sunyin meglested a hátsóját. Csak egy pillanat volt, de megnézted. Akkor jöttem rá, milyen is vagy igazából és onnantól kezdve érdekeltél jobban. Megkérdezted, mit szeretek a nőkben. De ez rossz kérdés. Azt kérdezd meg, kiket szeretek! - nyeltem nagyot, amint befejezte mondandóját.
Ezeket mind észrevette és nem szólt? Hát ez... megalázó. Igyekeztem mindig titokban tartani az ilyesmit, azt hittem már tökélyre fejlesztettem, erre most kell kiderülnie, hosszú évek után, hogy egy fenéket. Átlátszó vagyok, mint egy üres üveg. Ám az újonnan felvetett kérdésével némi remény gyúlt bennem.
-Kiket szeretsz?
-Az olyanokat, mint te. A kis ártatlan ukékat, akik nem harciasak egy kicsit sem, akik a nyugalomra és békére törekednek, mindig kedvesek, még ha fel is idegesítik őket és senkinek sem tudnának ártani. De közben nem riszálják magukat és nem nyafognak, mint a többiek akikről kilométerekről virít, melegek. - húztam össze magam ettől a pontos jellemzéstől, mert igen. Egy az egyben olyan voltam, amilyennek leírt, így pedig nagyon sebezhetőnek éreztem magam, hiszen én valószínűleg ennek max a negyedét tudtam róla, hogy ő könnyen felhúzható és harcias - Akarsz ma este szexelni Hoseok? - szegezte egyenesen nekem kérdését - És mondhatsz nemet.
Viszont én értelmesen nem tudtam válaszolni. Igazából egy hang sem jött ki a számon azután a rengeteg ledöbbentő információ után.

Nem tűnt túl erkölcsös és jó ötletnek lefeküdni vele, ám mivel részeg voltam így ez nem érdekelt. Ilyen állapotban az embereket nem nagyon szokta foglalkoztatni a dolgok helyessége, inkább az élvezet az, ami segít döntést hozni, ahogyan nekem is segített.
Lemásztam a kanapéról és Namjoon elé térdelve nyaltam meg kezében tartott péniszének hegyét, ezzel pedig az általam adott ajándékot is. Így tudattam döntésemet és kezdtünk bele egy olyan éjszakába, amire kicsit kínosan emlékszünk vissza mindketten. Nem amiatt, hogy az volt első közös esténk együtt, hanem amiatt, hogy mennyire döcögősen indult az egész.
Namjoon elégedetten figyelt engem, amint ott térdelek előtte és mindent megteszek, hogy farkát a lehető legtöbbször vegyem tövig a számba, ezzel örömet okozva neki. Én pedig boldogan néztem fel rá, az izgalomtól fűtött arcára és hevesen emelkedő újból félmeztelen mellkasára, miközben egyre keményebbé váltam. Bár órákig tudtam volna szopni, ő nem engedte meg. Egy hangosabb nyögés kíséretében megfogott és mintha súlytalan lennék vett karjaiba, majd indult velem hálószobájába, mialatt fogaival marcangolta nyakam puha bőrét. Fájt, de valahogy gondoltam, nem az a szelíd szerető, inkább az, aki véres foglenyomatokat hagy maga után minden alkalommal párján. Én pedig nem akartam megfosztani ettől az örömtől, ezért nem is mertem kifejezni fájdalmamat, főleg nem a legelső alkalommal, bár azt hiszem sikerült, hiszen mikor ledobott az ágyra nyakamra simítottam.
-Rossz? - térdelt fel lábaim közé és figyelmesen várta a választ.
-Kicsit. - nyögtem ki félve.
-Értem. - kezdte leszedni rólam nadrágomat, de nem ment olyan gördülékenyen, mint szerette volna.
Elakadt a sok gomb között, így végül rám hárult a feladat és akkor láttam rajta, ez kicsit rosszul érintette őt, hogy nem képes levetkőztetni.
A későbbiekben még elakadtunk pólómban is, amit nem értek, hogyan sikerült, majd boxeremben is, mitől egy kicsit fájdalmasan fosztott meg, miután végigcsókolgatta péniszemet a vékony anyagon keresztül.
-Bocsánat. - szorította össze egy pillanatra szemeit, miközben messzire dobta alsómat - Nem szoktam ennyire ügyetlen lenni.
-Nem megy most ez. Lehet... hagynunk kéne. - javasoltam halkan a megoldást.
-Nem! - tiltakozott határozottan - Akkor is megduglak! - harapott fülembe.
-Ez fáj Namh... - szorítottam vállaira.
-Ez most ilyen lesz. Majd a következő már nem. - tépázta meg kicsit nyakamat is - Ne mozdulj! - kelt fel rólam.
Az egyik fiókjához sietett és olyan kütyüket vett elő, amikkel én még sohasem találkoztam. Elsőnek rögtön egy rezgő gyűrűt kaptam péniszem tövébe, ami elképesztően szorított és tudtam, nem fogom szeretni. Másodikként pedig egy kis tojás alakú valamit helyezett belém, mire fájdalmasan fel is nyögtem, hiába kente be rendesen síkosítóval. Akkor gondoltam meg magam, hogy én ezt mégsem szeretném. Valahogy a sok kellék nem igazán tetszett főleg azért, mert nem tudtam, mit, hova, hogyan akar még tenni, így ellenkezni kezdtem, de ő nem engedett. Azt mondta élvezni fogom, ám ha mégsem akkor elenged, csak had kezdjük el rendesen. Én pedig jó uke révén engedelmesen viselkedtem, mit nem is bántam meg ezúttal. Amint bekapcsolta a bennem lévő kis valamit, kezdtem megkedvelni a helyzetet.
-Jó helyen van? - mozgatta szabad kezét saját hosszán, miközben nyögni kezdtem.
-Talánh... egy kicsit feljebbh! - lihegtem.
Nagyon szerette volna látni, ahogyan ott az ágyában, lábaim között vele elélvezek, így rögtön két ujjával nyúlt a rezgő tárgyért, melyet feljebb tolt belém, majd megtalálva a legérzékenyebb pontom, arra rá is nyomta.
-Nah? Így milyen? - nyalt végig nyakamon.
-Lassabanh! Namh! - remegtem teljes testemben, ahogy éreztem, közeledek a csúcs felé.
De ő nem engedett. Csupán belém harapott, ami ezúttal cseppet sem fájt, miközben nem eresztette el azt a kis kütyüt bennem. Ott készültem elolvadni alatta, csupán néhány perc játék után, ám hamar rájöttem, miért szorít annyira az a műanyag farkamon - Ahh! Vedd le Namh! El akarokh! - nyögdécseltem - Kérlekh! Így nem tudokh. - remegtem alatta, amint újabb és újabb hullám söpört végig testemen, de egyik sem érte el célját. Nem tudtam attól a gyűrűtől elélvezni, amitől lassan kezdtem megőrülni.
-Még nem! - emelkedett fel és mikor már nem szorította érzékeny pontomhoz a rezgő tárgyat, hangosan felsóhajtottam. Ám nem volt nyugtom sokáig. Egy hosszú, enyhén görbített fém rudat vett elő, melyet szintén bekent síkosítóval, majd tátott szájjal néztem végig, hova helyezi fel azt nekem. Teljesen ledöbbentem az új kelléktől, mely igazán furcsa érzést nyújtott. Nem tudtam eldönteni, tetszik-e vagy sem, de inkább a nem felé hajlottam, amint visszadőltem a párnára és csak lihegtem, hogy teljesen be tudjam fogadni péniszembe - Na milyen? - kérdezte, amint fölém támaszkodott.
-Furcsah. - kapkodtam a levegőt, miközben megéreztem magamban három ujját - Ezt nem bírom! - kapaszkodtam vállaiba.
-Ó, dehogynem. Most figyelj! - harapott bele alsó ajkába, majd újra nekinyomta prosztatámnak a rezgő szerkentyűt.
Felkiáltottam. Mintha nő lettem volna, olyan nyögést hallattam és közben azt éreztem, azonnal elsülök, amiben ezúttal csak az a fém valami gátolt meg. Onnantól egy értelmes szó nem hagyta el számat, csupán nyögések sorozata, mialatt remegtem alatta. Teljesen elvesztettem az eszemet, azt sem tudtam, hol vagyok, mi történik, csupán annyit, imádom azt, amit csinál, ő pedig teljesen tisztában is van ezzel. Különben nem mosolygott volna olyan elégedetten felettem miközben forgott velünk a Világ. Számomra hosszú percek után pedig azt hiszem megelégelte, hogy ő nem élvezheti az estét, így nagy megkönnyebbülésemre megszabadított a kis rezgő tárgytól. Önmagával helyettesítette azt bennem és végre hallottam elégedett sóhaját.
-Reménykedtem, hogy ilyen kibaszott jó érzés leszel. - merült el bennem teljes egészében.
Én azonban továbbra sem tudtam megszólalni. Csupán nyakába kapaszkodtam és igyekeztem minél közelebb kerülni hozzám, ám ő tartotta magát felettem amint lassan mozogni kezdett. Lábaimat szinte az egekig emeltem, ahogyan minden lökése egy-egy orgazmussal ért fel számomra. Forró, nedves bőrébe próbáltam kapaszkodni, mely alig sikerült és igyekezem viszonozni azt az élvezetet, amit ő nyújtott nekem, de a közelébe sem értem az ő teljesítményének. Bújtam nyakába, eggyé szerettem volna válni vele minden egyes mozdulatánál, érezni azt, amit ő és éreztetni vele azt, amit én tapasztalok. Azt akartam, hogy ő is annyira a határon toporzékoljon, ahogyan én. Olyan dolog kerítse hatalmában amivel nem tud megbirkózni, mellyel nekem sem sikerült és teljesen kifordultam önmagamból. Nyögések hada hagyta el torkoma amint Namjoont öleltem, majd mikor csípőm alá nyúlt és keményebbeket kezdett lökni rajtam fogaimmal tapadtam nyakára.
-Ahhh! Ez azh! - mordult, miközben erőteljesen fogott fenekemre - Még!
Utolsókat mozogta, de legkeményebbeket, amint belém élvezett, ám engem továbbra sem hagyott érvényesülni, emiatt pedig cseppet sem érdekelt, hogy ő éppen mit érez.
-Vedd ki! - engedtem el, majd azonnal farkamhoz kaptam és a fém rúdhoz, mely még mindig bennem volt.
-Hah, várj! - ült fel gyorsan gondosan ügyelve rá, véletlen se hagyja el testemet, miközben megfogta csuklóimat - Várjh! - nyelt nagyot.
Előbb megszabadított a gyűrűtől, mely még mindig szorított, csak megfeledkeztem róla, majd lassan, élvezkedő arccal húzta ki a fém kelléket is belőlem, melynek teljes útját egy nyögéssel kísértem végig. Nem mozgott már bennem, nem csinált semmit, csak azt a valamit távolította el, de én azonnal éreztem, ahogyan az összes addig felgyülemlett hullám egyszerre éri el célját. Hátravetettem fejemet és a lepedőt szorítva remegtem alatta, amint pedig teljesen kivette belőlem a rudat hasfalamra élveztem. Ő is felnyögött ezt látva, majd csak gyönyörködött az elé táruló képben, mert még percekig nem bírtam elhallgatni és nyugalomra inteni izmaimat. Éreztem újra megkeményedő farkán, imádja.

Ez volt életem egyik legszebb estéje, az utána következő reggel pedig az egyik legszebb reggele. Hiszen Namjoon ágyában ébredtem, bár egyedül, de valahogy fel sem merült bennem az, hogy azért, mert nem szeretne velem kelni. Nem ijedtem meg, csak hiányoltam. Jobb lett volna őt megpillantani elsőnek, nem egy üres helyet oldalamon, ezt pedig be szerettem volna pótolni, így gondoltam, kimászok a takaró alól és megkeresem. Ám ezt sokkal nehezebb volt kivitelezni, mint vártam. Hiába aludtam ki magamat, a testem még nyögte az előző éjszakát,  így pedig szenvedés volt bármilyen mozdulat is, ami miatt egy hosszú nyögést eresztettem fel torkomból, mely után lépteket hallottam és az ajtóra szegeztem tekintetemet.
-Hoseok? - kérdezte halkan Namjoon ahogyan lassan benyitott.
-Ébren vagyok.
-Értem. - lépett beljebb bátrabban - Hogy vagy? - érdeklődött mialatt az ablakhoz érve felhúzta a redőnyt.
-Fáj mindenem.
-Sajnálom. - mosolygott és odaguggolt az ágy mellé engem nézve - Majd belerázódsz.
-Igen? - pislogtam rá. Lesz folytatás... akkor... maradunk egymásnak!
-Már, ha tetszett az este. Mondd, ha valami nem volt jó. Ne ez álljon kettőnk közé!
-Majd... kitapasztalom. Örülök, hogy... maradhatsz. - mosolyogtam vissza rá.
-Miért? Eredetileg mennem kellett volna? - lepődött meg.
-Ha nem derül ki tegnap este ez a dolog, igen. Szerelmi bánatom volt, nem akartam magam tovább kínozni.
-Akkor... örülök, hogy leitattalak. - csókolt meg talán először, mióta megváltozott kapcsolatunk én pedig csupán emiatt voltam képes egy kicsit megmozdulni, hogy minél tovább kiélvezhessem lágy csókját, mely teljesen ellent mondott az előző estének.
-Én csak félig.
-Miért?
-Rosszul vagyok.
-Ettől? - ijedt meg.
-Nem. Dehogyis! A tegnap... az alkohol, meg a többi kicsit...
-Ez érthető. Ne kelj fel, pihenj ma! Hozok... reggelit, meg sok vizet. - indult is ki.
-Namjoon!
-Hm?
-Akarok olyan piercinget, mint amilyen neked van.
-Biztos? - fordult meg az ajtóban állva - Nem kéne a te cuki arcodat ilyenekkel eltorzítani.
-Nem is oda akarok.
-Óóó! - vigyorgott - Ez tetszik, ha egyre gondolunk! Nagyon fogjuk szeretni egymást, úgy érzem! - ment tovább kifelé a szobából - Ez nagyon tetszik!

Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )

#PrayForManchester

Billboard Top Social Artist 2017 - BTS

Gratulálunk!

Megcsináltátok drága ARMYk! Megnyertétek a fiúknak a díjat, ügyesek voltatok!

Plusz a Vogue a legjobban öltözött férfiaknak kiáltotta ki őket, különösen V-t. Jinre mindenki rákeres, mert nagyon helyes és RM lenyűgözte az embereket az angoltudásával.

V App-on elértük az 5 millió követőt, amiért a Naver tortával készül a fiúknak.

Nagy dolgok történtek 21 nap alatt, ezek pedig mind a ti érdemetek! Ügyesek voltatok, büszkék vagyunk mindannyiótokra!

BETELT A POHÁR, ELSZAKADT A CÉRNA (400. bejegyzés)

Először is köszönöm!

Köszönöm azoknak, akik miatt a kerek 400. bejegyzést el kell pazarolnom arra, hogy dühöngök, amiért FOLYAMATOSAN KOPIZTOK!

2 naponta kapok fülest a NORMÁLIS OLVASÓIMTÓL, hogy erre adtál engedélyt?
TERMÉSZETESEN NEM! Semmire nem adtunk engedélyt, soha, senki nem kapott engedélyt, hogy elvigye akárcsak 1 sorunkat is! Igazán, nagyon szépen köszönöm, hogy ennyire nincs gerince egyeseknek, de hogy ekkora arca van egyeseknek!

Ez a kislány ráadásul akkorára volt magával, hogy miután LETÖRÖLTE a "ficijeit" még nekem írt egy aranyos üzenetet. Ezek után mondjátok meg! KINEK ÍRJAK ÉS MIÉRT? Miért írjak, ha ennyien nem becsülik? MIÉRT? Miért, ha ennyire nem vagytok tisztelettel az iránt, hogy egyetem mellett a szabadidőmet arra áldozom, hogy nektek leírjam azokat, amikről álmodozok? MIÉRT???

Ilyen kis cuki levelet kaptam tőle, majd letörölte az egész profilját. Kérdem én, ha ott volt kredit akkor miért is törölte le a ficiket és magát is?

"Annyira szánalmas vagy de komolyan! Most jobban èrzed magad?! Hah!? Te is jól tudod hogy kivolt irva minden ficinèl a nèv ès vagy a forrás. Elèg elbaszott èleted lehet azt nèzve hogy másokèt teszed tönkre!"

RM&Jimin Yaoi OneShot

A nézőpontok váltakozni fognak, de nem sűrűn. Remélem senki számára nem lesz bosszantó.
Hosszú OS következik amikben a fiúk nem idolok!
Raiko ötletéből.


Jimin POV


Van az a szint, mikor már olyan régóta ismerjük a barátunkat, annyi mindenen mentünk keresztül vele, hogy úgy érezzük, szinte a testvérünk. El nem tudunk képzelni nélküle egy napot, hiába nem egymás szomszédjai vagyunk. Nem bírjuk megállni, hogy a legkisebb apróságot meg ne osszuk vele, mert ő mindent tud rólunk, minden egyes apró titkunkat, ismeri minden rezzenésünket és kifejezésünket, szavaink mögé lát még akkor is, ha a legtökéletesebb álcát öltjük megtévesztve azzal másokat. Ő akkor is tudja, mire gondolunk, hogyan érzünk, mit szeretnénk igazából.
-Attól a sok gyerektől kezdett szétrobbanni az agyam. - sétáltunk egy meleg nyári napon végre a parkban, miután kiszabadultunk az állatkertből. Pedig ha rajtam múlt volna biztos nem említem meg, mennyire nem érzem jól magam, hiszen Namjoon imádta az állatkertet, de ő szerencsére észrevette rajtam a szenvedést.
-Kicsit tényleg idegesítőek voltak. Nagy hangzavar, sok ordibálás, meg a lábunk alatt cikázó kicsik. Féltem, rálépek egyikükre. - nyugtatott meg, hogy őt is zavarta bár tudtam, hazudik.
-Ígérem legközelebb kibírok egy napot, hogy végignézzünk minden állatot.
-Áhh, - rázta fejét - annyira nem vonz. Ennyi bőven elég volt.
-Oké. Huhhh! - értünk oda a park közepén álló tóhoz, mely ezen a nyári napon megkönnyebbülést nyújtott - Itt sokkal jobb idő van. - mentünk közelebb a parthoz, majd le is ültünk pár méterre a víztől a fűbe - Még mindig kitartó a lány? - kérdeztem Namot, amint láttam, hogy morcosan nyomkodja telefonját.
-Igen. Pedig megmondtam neki kerek-perec, semmit sem akarok, de egyszerűen nem érti. Állandóan ír.
-De ne válaszolj neki! Csak megunja.
-Hát nem szoktam, hidd el. A sokadik üzenete után küldök általában egy smileyt és ennyi. - nyomkodta tovább mobilját - Ezt nézd! - vigyorgott, majd közelebb jött hozzám és mutatott egy nagyon aranyos videót.
-Cuki kutyus.
-Várd ki a végét!
-Oké... szegéééény! Jaaahj! - sajnáltam meg a balszerencsés kölyköt, de közben valahol tényleg vicces is volt, mert Nam viszont nagyon nevetett - De gonosz vagy.
-Hát de vicces! Nem tudok rajta segíteni és semmi baja nem lett, szóval vicces. - tekert tovább egy következő videóra.
Sokáig ültünk ott, miközben egyre mókásabb jelenetekbe futottunk és végül jobban éreztük magunkat, mintha az állatkertben tovább sétálgattunk volna. Kellemes idő volt a tó partján, így észre sem vettük hogyan repülnek a percek, csak mikor Namjoon telefonja reklamált, kezd lemerülni az akkumulátor.
-Francba! - tette is el rögtön - Nem hoztam magammal akkubankot.
-Nem gond. Úgyis elszállt az idő, már a fenekem is elültem. Átjössz játszani? Azóta sem vittem végig a Jade Dynastyt. Egyedül rohadt nehéz. - álltam fel és leporoltam magam.
-Jah. Csak előbb kikérném a véleményed valamivel kapcsolatban. - követte példám.
-Igen? És mivel, hogy így külön kiemeld? Biztos komoly.
-Az igazat megvallva. Már rég fontolgatom a dolgot, csak kicsit féltem. - állt meg velem szemben és olyan idegesnek láttam, mint talán azelőtt még soha, pedig évek óta ismertük egymást.
Nem volt képes azonnal kinyögni, mi a baja, pedig ő mindig tudta, hogy fejezze ki magát. Sosem voltak gondjai a szavakkal és nem akadt bele saját mondatába, most azonban össze-vissza hadovált barátságról, meg családról, szerelemről és nehézségeiről, nekem pedig fogalmam sem volt, mit szeretett volna ezzel mondani, így csupán hallgattam. Őszintén, sosem tudnám felidézni, pontosan miről is beszélt, mert egycsapásra mindent elfelejtettem, mikor végre összeszedte magát és inkább tettekben fejezte ki, mi is foglalkoztatta már olyan régóta. Az a pillanat egy örökkévalóságnak bizonyult számomra ott, a tó hűvös partján, miközben egy másodperc alatt felforrt a vérem csókjától. Akkor még nem gondolkodtam el azon, mit is érzek, csupán reflexből cselekedtem miután magamhoz tértem. Ellöktem és láttam szemeiben, ettől félt a legjobban. Kétségbeesetten várta, hogy megszólaljak, valamit tényleg mondjak, tájékoztassam, hogy ez volt utolsó közös pillanatunk, vagy nem, esetleg adjon időt, én viszont... csak megfordultam és vissza se nézve hazamentem. Nem tudtam, mit mondhatnék, mit kellene mondanom, hiszen azt sem tudtam, mit érzek, így ez tűnt a legjobb megoldásnak.

Attól a pillanattól kezdve sajnos barátságunk meredek zuhanásba kezdett. Napokig nem írtunk egymásnak, mert nem tudtuk, mit kéne. Végül én törtem meg a csendet és szerintem, ha nem tettem volna meg, akkor soha többé nem állunk szóba. Ám nem mondtam semmit a történtekről, soha nem hoztam fel. De ő sem. Nem említette többé, hogy ezen gondolkozik, vagy probléma neki. Egyetlen szót sem szólt erről, a miértjéről sem, én pedig azt hiszem féltem is kérdezni, így a téma feledésbe merült csupán egy apróbb nyomot hagyva maga után. Ugyanis Namjoon többé nem jött olyan közel hozzám, mint azelőtt. Tartotta a biztos távolságot, ám persze fogalmam sem volt, hogy ez most az én hallgatásom miatt van, vagy egyéb okokból, de végül rájöttem. Abban a pillanatban, mikor bemutatta nekem élete első komoly kapcsolatát úgy éreztem tudom, miért maradt távol tőlem. Mert ő egy fiú kezét fogva állt elém majdnem olyan idegesen, mint azon a napon, mikor legelős csókunk esett meg. Én pedig hasonlóan reagáltam, ám ezúttal nem mentem el szó nélkül. Akkor sem tudtam, mi az amit érzek, de azzal viszont tisztában voltam, mit kell mondanom, így gratuláltam neki, amitől láthatóan megnyugodott és boldog volt. Elmondtam neki, hogy támogatom, hiszen a legjobb barátom, testvérem és mennyire örülök szerelmüknek, mert tényleg ez volt az egyik érzés, de hogy mi volt az a másik, ami bennem motoszkált, csak sokkal később értettem meg. Míg azonban ez nem történt meg addig próbáltam elnyomni magamban. Így lett nekem is barátnőm, ahogyan telt az idő. Nem is egy, mire megtaláltam azt, kivel összeköltöztem és végre felnőttnek éreztem magam. Ám akkoriban már nagyon ritkán találkoztunk Nammal, mondhatni soha, hiszen dolgozott ő is a lakása miatt, építette életét és én is igyekeztem megteremteni azokat a feltételeket, amiket egy férfinak illett a barátnője számára. Így Namjoon nem is találkozott a párommal soha, ő pedig nem tudott Namról szinte semmit, mert alig tartottuk a kapcsolatot. Ez viszont csak akkor tűnt fel nekem, mikor barátnőm elrángatott állatkertbe és ott feltörtek a régi emlékek.
-Na, most jönnek az oroszlánok. Imádom az oroszlánokat. - sétáltunk tovább, amint a térképet nézegette.
Engem viszont nem érdekeltek, mert rosszul éreztem magam. Rengeteg gyerek volt ott akkor is, hatalmas hangzavar, ricsaj, amitől sokszor magamat sem hallottam, miközben attól rettegtem, feldöntök egy kicsit és kapok a fejemre, holott ő keringett lábaim körül. Ugyanaz volt a felállás, mint akkor, mikor Namjoonnal mentünk ugyanoda, egy eltérést leszámítva. Ő észrevette, nem érzem jól magamat, barátnőm nem.
-Hatalmas a tömeg, nem fogunk látni az oroszlánokból semmit. - próbáltam sugallni neki, hagyjuk ezt.
-Azért menjünk, hátha. - fogta meg kezemet és vitt magával.
-Nem sokszor jártam itt életemben. Azt hiszem talán egyszer ezelőtt egy régi barátommal.
-Azóta biztos sok dolog változott. - mosolygott rám.
-Hát nem tudom. Az igazság az, hogy nem töltöttünk itt sok időt pont emiatt a hangzavar miatt. Meg a sok gyerek miatt, akik ugyanígy rohangáltak körülöttünk.
-Nem szereted a gyerekeket?
-De igen, csak... az itt lévők olyan hangosak, virgoncak és figyelmetlenek.
-Minden gyerek ilyen. A mieink is ilyenek lesznek. - nézelődött jókedvében, nekem azonban végleg elszállt minden boldogságom attól, amit mondott.
Nem azért, mert nem szerettem volna a gyerekeket, nem is azért, mert nem akartam volna. Szerettem volna kicsiket, de... nem tőle. Erre akkor ébredtem rá, mikor mondata után pánik fogott el és legszívesebben úgy otthagytam volna, mint a múltban Namjoont, de nem tettem meg. Inkább befogtam nyafogó számat és a továbbiakban jó arcot vágtam mindenhez, miközben gondolkozni kezdtem, van-e értelme a kapcsolatunknak, ha én így érzek. Több napon keresztül szinte csak ez járt a fejemben, de nem mertem elmondani senkinek, pedig nagyon szerettem volna. Segítségre lett volna szükségem, hogy döntést hozzak, melyre magamtól képtelennek bizonyultam, de senkit sem éreztem magamhoz elég közel ahhoz, hogy ezt megosszam vele. Csupán egy ember volt, aki képes lett volna segíteni, így hozzáfordultam. Igaz ritkán beszéltünk már, de ő akkor is ugyanaz a Namjoon volt számomra, akivel együtt nőttem fel, ezért mertem a semmiből egy ilyen hatalmas gonddal felbukkanni életében. Nem esett volna rosszul, ha elküld, vagy elhalasztja a beszélgetésünket, megértettem volna, ám ő nem így tett. Minél hamarabb szerzett szabad perceket magának, hogy átjöjjön hozzám egy olyan estén, mikor még egyedül voltam otthon és segítsen rájönnöm, mit is szeretnék.
-Azért költöztem össze vele, mert úgy éreztem, ő az igazi. - ültünk az étkezőasztalnál egy-egy tea társaságában - Még az esküvőt is el tudtam képzelni, meg a családot. De mikor kimondta, hogy a "mi gyerekeink"... ez mintha összetört volna bennem. Nem értem magamat.
-Talán csak kapuzárási pánik. - próbált nyugtatni - Adj magadnak időt. Próbáld meg, hogy kicsit kimozdulsz a munkával teli hétköznapokból, kikapcsolódsz. Hátha segít. Elvégre a gyerek nem most lesz, arra még van időd, azt pedig használd ki.
-Lehet azt kéne.
-Mikor voltál utoljára moziban? Vagy csak iszogatni a haverokkal.
-Állatkertben voltunk nem rég. - sóhajtottam nagyot.
-A pároddal?
-Igen.
-De én nem olyanra gondolok. - mosolygott - Hanem olyasmire, amikor barátokkal mész. Amikor elengedheted magad, kibeszélheted magadból az aggodalmaidat, ahogyan most.
-Nem járok már el sehova. Mindenki családon gondolkozik és dolgozik. Nincs kivel.
-Akkor menjünk el együtt mi! Mit szólsz hozzá? Egy mozi a hétvégén? Biztos jót fog tenni. Megnézheted a nők fenekét büntetlenül. - próbált kicsit felvidítani, hogy ne rágódjak folyton a gondolataimon.
-Nem vagyok olyan. - mosolyogtam.
-De ettől majd még megteheted. Nos?
-Rendben. Úgyis olyan ritkán találkozunk. Biztos van mit mesélned. Tuti van jobb témád a gondjaim helyett.
-Hát lehet. - kuncogott - De most miattad vagyok itt. Akkor hétvégén mozi.
-Igen.
-Szuper... szeretnél még beszélni az aggodalmaidról?
-Nem tudom. Ennyi nagyjából, nem tudok dönteni. - kezdtem forgatni teáscsészémet, miközben újra rátapasztottam tekintetemet is.
-Kell egy kis idő ehhez. Én nem dönthetek helyetted, csak tanácsot adhatok, azt pedig megtettem. Igyekszek majd segíteni.
-Köszönöm Nam. - pillantottam fel mindig kedves arcára.
-Ez a dolgom... Megvan még a playstation?
-Igen. - vigyorogtam.
-És kijátszottad a Jade Dynastyt?
-Azóta sem.
-Akkor míg haza nem ér a hölgyemény, játszunk kicsit! Csak a régi szép idők emlékére.
-Remek ötlet! - hagytuk is ott az asztalt.
Tényleg tökéletes ötlet volt, hiszen az az egy-másfél óra játék annyira kikapcsolt és ellazított, hogy hosszú napok után először éreztem felhőtlenül boldognak magam. Nem jutott eszembe egy pillanatra sem az a probléma, ami annyira zavart és aludni sem hagyott. Csak a játékra koncentráltam Nammal úgy, ahogyan régen is mindig, mielőtt minden megváltozott volna.

Ezzel elkezdtük feleleveníteni barátságunkat, aminek talán én örültem a legjobban. Olyan dolgot hozott az életembe ami már nagyon hiányzott. Lazaságot, vidámságot, a maga tiszta boldogságát, melyet minden alkalommal éreztem a közelében. Talán ezért imádtam vele lenni annyira, hogy már a puszta gondolattól is jó kedvem támadt, mikor eszembe jutott, másnap kimozdulok otthonról a régi barátommal. Ezt a boldogságot pedig párom is megjegyezte és előnyeit felhőtlenül kiélvezte, hiszen Namjoontól mindig jó hangulatban, fülig érő mosollyal váltam el, így őt is úgy öleltem este magamhoz, hogy szinte ragyogtam ettől a jókedvtől. Úgy éreztem, tényleg ez hiányzott csak, egy barát és némi szabadság, mielőtt még véglegesen lehorgonyoznék. Ám egyik kiruccanásunk alkalmával feltűnt valami. Egy új érzés amire először azt hittem, csak féltékenység, hogy elvesztem a barátomat. Biztos voltam benne, csupán ezért nem szimpatizálok Namjoon párjával, ki fiatalabb volt nála, de még nálam is, mikor egyszer elhozta magával, hogy megismerjem. Amikor igent mondtam az ötletre, akkor még nem számítottam ekkora ellenszenvre részemről. Azt hittem boldog leszek, hogy Nam boldog, de valamiért haragudtam. Talán azért amiért velem nem olyan boldog, mint azzal a másik fiúval. Lassan elkezdtem ezen is rágódni és csupán annyira jutott buta elmém, hogy biztos a barátságunkat féltem semmi többet, ám néhány történés merészen más irányokba terelte elmélkedésemet.
-Mi a baj? - bökött oldalba barátnőm egyik este, amint a kanapén heverészve néztük a tévét.
-Hmm?
-Mi a baj? Mostanában olyan... más vagy. Mintha aggódnál valami miatt. Sokszor nem vagy itt és látom rajtad, nagyon gondolkozol.
-Semmi.
-Összevesztetek Namjoonnal valamin?
-Ezt honnan veszed? - lepődtem meg kérdésén.
-Pár hete már nem boldogan jössz haza. Nem olyan felszabadultan. Inkább ideges vagy, feszült. Olyankor mindig hajnalig vagy fent, hiába várok rád az ágyban.
-Hmm... pedig nem vesztünk össze. Csak... furcsa témákat feszeget és... aggódok miattuk. - találtam ki valami hazugságot, bár félig igaz volt.
-Nem jönnek ki jól a barátnőével? - nem, páromnak egy szóval sem említettem, hogy az én Namjoon barátom meleg.
-Hát... mostanában bántja néhány dolog és nem tudja, érdemes-e folytatni a dolgot. - vetítettem ki rá a saját gondomat. Azért mégis csak könnyebb valós problémával dolgozni, mint egy kitalálttal.
-Értem. Már azt hittem féltékeny vagy rájuk, mert valamiben jobbnak látod az ő kapcsolatukat a miénknél. - fordult vissza a tévé felé mosolyogva - Milyen hülyeség, nem is tudom, hogy jutott eszembe összehasonlítani két párkapcsolatot. - nevetett - Azért a gondjára visszatérve, próbálja megbeszélni a barátnőjével. Az a legegyszerűbb.
-Igen. - meredtem páromra - Igazad van.
Ekkor esett le, mi az, ami annyira bánt. Ő mondta ki, bár nem pont úgy, ahogyan éreztem. Féltékeny voltam, nagyon. De nem arra, hogy Nam jobban mulat barátjával, mint velem, vagy a kapcsolatuk jobb a miénknél, hanem... hogy vele van és nem velem, hogy vele boldog és nem CSAK velem. Éreztem, ez nem baráti féltés, hanem sokkal több. Egy teljesen más fajta féltékenység. Ez a felismerés nagyon ledöbbentett, mondhatni szíven ütött. Sohasem gondoltam volna, hogy valaha is így fogok érezni, hiszen... én nem voltam meleg, de valamiért rettentően bosszantott, amiért van valakije, pedig boldog vele, viszont... olyan hülyének éreztem magam. Nem tudtam mit akarok, mit kéne tennem, hogyan oldjam meg ezt a lelki bajom, hiszen megoldás nem létezett rá. Boldognak kellett volna lennem, hogy ő boldog, ehelyett azt szerettem volna, ha egyedül marad, de akkor nem lett volna boldog. Ez még nagyobb lelki vívódást okozott, mint amivel azelőtt dolgom volt, hogy tudtam volna, mi is a pontos bajom. Bár így sem értettem magamat teljesen.


RM POV

Örömmel mutattam be páromat Jiminnek, ám rengeteg energiába fájt nekem. Megjátszani, hogy maradéktalanul boldog vagyok nem volt egyszerű. Ugyanis mióta Jimin újra felbukkant az életemben a kapcsolatom lassan kezdett összeomlani. Egyre kevésbé szívesen töltöttem az estémet páromnál, igyekeztem inkább kihúzni magamat a közös programok alól és már nem vonzott annyira, még ruha nélkül sem partnerem az én ágyamban feküdve. Örültem Jiminnek nagyon, de nem gondoltam volna, hogy a jelenléte ennyire felforgat majd mindent és felébreszti azokat az érzéseket, melyeket azon a bizonyos napon a tóparton olyan mélyre temettem. Álmomban sem hittem volna, ám megtörtént, én pedig a lehető legrosszabbul kezeltem. Azt hiszem azzal, hogy bemutattam neki páromat ki akartam csalni belőle valami olyan reakciót, amire semmi esély sem volt. Azt szerettem volna elérni, ha kikel magából és mindent megtesz, hogy megszerezzen magának, de ez reménytelen volt, hiszen neki barátnői voltak, nem pedig pasijai. Nem tudom mit gondoltam, miért tettem meg ezt a gyermeki tettet, de egy biztos, semmit sem segített, inkább rontott a helyzeten.
-Ma sem jössz át? - kérdezte a telefonban párom tőlem, hogy az estét nála töltöm-e.
-Nem tudom. Fáradt vagyok. - sétáltam haza munka után.
-Értem... Jimin?
-Mi van vele?
-Megint rá gondolsz, igaz? - de nem válaszoltam. Annyit beszélgettünk Jiminről mióta ennyire felborult bennem minden, hogy nem akartam még jobban megbántani. Mert ő látott mindent, tudta jól, mit is érzek, ami miatt egy szörnynek gondoltam magam, mert kellett volna annyi tartásnak lennie bennem, hogy ezek tudatában szakítok párommal, de mégsem tettem meg. Erőltettem, ahogyan ő is, amibe lassan mindketten készültünk belerokkanni - Figyelj Nam én... Átgondoltam a dolgot és nagyon szeretlek...
-De? - kérdeztem vissza pár pillanat csend után.
-Ne bírom ezt. Akármennyire azt mondtam, próbáljuk meg és nem zavar a dolog... de. Nagyon zavar és nagyon fáj.
-Nem akartam ezt neked. - álltam meg a járda kellős közepén.
-Tudom. De kérlek ma este ugorj át. Összeszedtem a cuccaidat.
-Értem.
-Mikor érsz ide?
-Lepakolok és megyek is. Max egy óra.
-Rendben. És köszönöm.
-Sajnálom. - dörzsöltem meg orrnyergemet, hogy végül ilyen csúnyán, de mégis szépen lett vége egy ennyire mély kapcsolatnak, melyet olyan hatalmas tervekkel indítottam.
-Csak... siess.
-Sietek.
-Szia! - köszönt el tőlem és letette.
Nem várta meg, hogy én is elbúcsúzzak, de megértettem. Ha fordított helyzetben lettünk volna akkor lehet, én sokkal hevesebben és butábban kezeltem volna ezt, de az biztos, hogy eddig nem jutottunk volna el. Túlságosan féltékeny vagyok arra, ami az enyém, ha pedig nem lehet teljesen az enyém, akkor megválok tőle. Ezért én biztos vagyok benne, hogy hatalmas veszekedést csaptam volna, megpróbáltam volna magamat teljesen eltiltani Jimintől, aminek egy sokkal hamarabb bekövetkező, hevesebb, tányértörő szakítás lett volna a vége. Viszont párom annyira nyugodtan kezelte, hogy ezért nagyra becsültem őt és felnéztem rá, hiába volt fiatalabb.
-Had mondjam el, szörnyen érzem magam. - álltam ajtajában hátamon a táskával, melyben maradék holmim volt, amit még nem hordtam tőle haza Jimin felbukkanása óta - Borzalmas teremtmény vagyok, amiért ennyire megkínoztalak félelmemben. Nem érdemelted ezt. Te sokkal tisztább vagy nálam. Jobb jár neked egy magamfajta gyáva, önző alaknál.
-Nam, én szerettelek és biztos vagyok benne, hogy te is engem, amíg Jimin fel nem bukkant. Nagy bátorságra vall, hogy elmondtad nekem, mit érzel. Igen, félsz, de nem amiatt, hogy egyedül maradsz. Amint felbukkant Jimin én megszűntem számodra, csak a szokás tartott mellettem. Te attól félsz, hogy Jimin majd ugyanúgy magadra hagy, ahogyan azt a múltban tette miután kinyíltál neki. Nem az egyedülléttől, hanem az ő hiányától rettegsz. Kívánom neked, hogy ezt ne kelljen újra megélned, mert nem érdemled meg.
-Én ezt most nem így gondolom.
-Pedig így van. Sok sikert Nam! Ha pedig meggondolod magad, akkor időben. Nem fogok örökké várni rád.
-Inkább ne várj rám, hanem nélkülem legyél boldog.
-Megpróbálok. Öröm volt veled ez az idő és sosem felejtem el.
-Ugyanígy gondolom.
-Viszlát Nam!
-Viszlát Minhyuk! - köszöntem el tőle végleg, majd hazaindultam.
Ám nem tudtam egyenesen hazamenni. Akármennyire is nem volt javasolt a park este, én mégis kimentem és meglátogattam azt a tavat, ahol sok évvel azelőtt darabokra tört szívem. Csak álltam ott és nem gondoltam semmire. Megnyugtatott az a hely mindazok ellenére, hogy mennyire felkavaró emlékek fűztek hozzá. Talán azért volt annyira békés, mert ott történt meg először és utoljára, hogy Jimint megcsókolhattam. Azon a helyen életemben először és utoljára esett meg, hogy Jimin olyan közel állt hozzám, annyira mélyen megérintett ott legbelül, ami azóta annyira sajgott miatta. Ezért mehettem oda. Az érzésért, hogy Jimin még velem van, holott már régóta mérföldekre járt tőlem és csupán csak az alakját láttam a lemenő Nap fényében, amint lassan belesétál a csodálatosan ragyogó égitestbe, amivel odakerült, ahova tartozott. A legtisztább és legártalmatlanabb világba, mely mentes volt az olyan szörnyektől, mint én.

Nem tudom, mennyi időt töltöttem ott a tó partján, de rengeteg lehetett, mert mire visszaindultam sok kedvenc helyem, melyek általában éjfél után zárnak, már üresen álltak. Ebből gondoltam, későre járhat és hogy másnap biztosan szidni fogom magam emiatt a döntésem miatt, mert hulla leszek reggel. Ezért nagyon siettem, hogy a hazavezető hosszú utat minél hamarabb megtegyem, hiszen a park korántsem esett útba. Inkább hatalmas kitérő volt.
-Nam? - hallottam meg Jimint, kit lendületesen beelőzve észre sem vettem, ám hangjára azonnal megálltam és visszafordultam.
-Jimin?
-Mit keresel itt?
-Én... páromtól jövök. És te?
-Őőőő... lejöttem sétálni, mert nem tudok aludni a gondolataimtól. - valóban nagyon gondterheltnek tűnt.
-Értem. - gondolkoztam el, majd kicsit forgolódva végül döntöttem, de a mai napig nem hiszem el. Hogyan mondhattam ezt neki? - Feljössz? Hátha tudok segíteni és tudsz majd aludni? - ajánlottam fel neki segítségemet.
-Hát nem tudom én... Úgysem fogok még néhány óráig lefeküdni, szóval... legyen. - határozta el magát, mire felsóhajtottam. Azt hittem nemet fog mondani, de örültem, hogy végül rábólintott, habár tudtam jól, csak barátként látogat meg, semmi egyebet nem várhatok tőle.
Így maradék utamat hazafelé már nem egyedül tettem meg, hanem Jiminnel oldalamon, kit lendületesen faggattam problémáiról, de alig válaszolt. Kikerülte a kérdéseimet, vagy ő sem tudta, mit mondjon nem tudom, ám azt igen, hogy nem sok értelmét láttam annak, amit magyarázott. Ezért ráhagytam, nem kérdeztem vissza, még ha nem is értettem egy szót sem, mert jobbnak láttam, ha kibeszéli magából ami bántja, hiszen az sokszor többet segít, mint egy épkézláb tanács.
-Csak óvatosan, nagyon forró. - tettem le elé egy teát, mert kávéval nem mertem megkínálni, majd leültem vele szemben és csak figyeltem.
-Teljesen össze vagyok zavarodva. Mióta mélyebben beszélgettünk egyik este azóta nem tudom, mit akarok. Annyi minden kavarog bennem. De nem kéne. Vagyis kéne, mert így sem jó. Nem tudom magamban tartani már ezt. Túl sok. Megoldásom viszont nincs. Kiadni sem tudom. - beszélt össze-vissza én pedig tényleg nem láttam ebben egyáltalán logikát.
-Megint a gyerek dolog?
-Is. Meg az értelme az egésznek. De igazából más jobban zavar. Bár nem tudom... annyira nem tudom mi van. Ez így nem jó!
-Ebből nem sokat értek ám Jimin. - mosolyogtam rá, hátha kicsit meg tudom nyugtatni ezzel - Mi lenne, ha elmondanád a konkrét problémád? Akkor lehet, még segíteni is tudnék?
-Hmm... - sóhajtott nagyot - Legyen. - pillantott végre rám - Miért kellett megcsókolnod?
-Tessék? - döbbentem le. Miről beszél, én nem is csókoltam meg, csupán egyszer egész életemben, de az már nagyon rég volt.
-Akkor ott a parton. Miért kellett ezt tenned?
-Jah... hogy az... - hát elértünk ide. Ahhoz a kínos beszélgetéshez, melyet már évekkel korábban abban a pillanatban kellett volna lefolytatnunk, amikor ennek ott volt a lehetősége, mégsem tettük. Inkább húztuk az időt, míg el nem érkeztünk egy újabb pillanathoz, egy újabb lehetőséghez, ide - Már nagyon régen volt ez Jimin. Mit számít most az évek távlatában ez?
-Mert nem hagy nyugodni.
-Mi? - lepődtem meg.
-Emiatt nem tudok aludni, forgolódok és semmi másra nem tudok gondolni csak arra, hogy miért? Miért csináltad?
-Ha ez izgat ennyire, akkor ilyen sok év után elmondhatom. Azért tettem, mert beléd szerettem az együtt töltött idő alatt. Kíváncsi voltam, hogyan érzel, mivel pedig legjobb barátom voltál meg mertem lépni az első lépést.
-De... sohasem mondtad, hogy meleg vagy.
-Mert én sem tudtam, amíg rá nem jöttem, hogy irántad máshogy érzek, mint ahogyan kellene. Végül két legyet ütöttem egy csapásra. Szerencsére pedig az egyiket elfogadtad és nem löktél el magadtól. Ezért hálás vagyok. - villantottam egy halvány mosolyt felé, hogy véletlenül se érezze magát rosszul, amiért úgy otthagyott akkor. Hiszen már kihevertem többnyire azt fájdalmat, nincs miért sajnálkoznia, amúgy sem segítene.
-Nem tudtam kezelni a helyzetet, éppen ezért lett rossz vége. - merült el teáscsészéjében tekintetével.
-Lehetett volna rosszabb is. Akkor most nem ülnénk itt. - mosolyogtam rá már teljes örömmel, hiszen tényleg boldog voltam, hogy legalább barátként teljesen az enyém.
-Amiatt a csók miatt vagyok itt. - nézett újra rám komoly tekintetéve és éreztem, valami nagy dolgot készül megosztani velem - Azért beszélgettünk aznap este a barátnőmmel, mert rágódtam egy érzésen, amit nem tudtam hova tenni. Eleinte azt gondoltam, csak olyan féltékenység, hogy majd elvesz tőlem téged a párod, mint barátot és soha többé nem leszünk már olyan viszonyban, mint a múltban. De amikor elbeszélgettem a párommal, akkor ő mondott valamit, amit hülyeségnek tartott, de valahol igaza volt. Tényleg féltékeny voltam rád, de nem a barátság miatt. Arra jöttem rá, nem szeretem, ha valaki az oldaladon van aki nem én vagyok, még ha én nem is lehetek a párod. Egyszerűen bosszant a tudat, hogy mással vagy. De közben. - sóhajtott nagyot és visszatért a csészéhez - Ennek semmi értelme.
-Akkor... most igazából elköszönsz tőlem örökre? - vetettem fel kérdésemet a bennem kavargó érzések unszolására. Egyszerre voltam boldog, hogy ennyire fontos vagyok neki és szomorú, hogy  ezzel biztosan azt akarja mondani, többet ne találkozzunk.
-Arra képtelen lennék. Nem értem magamat. Én nem vagyok meleg, közben viszont sokszor azon kaptam magam, hogy rád gondolok, mikor este... együtt voltunk. - játszott idegesen a csészével, miközben engem sikerült megnyugtatnia, majd újra feszülté tennie - Én nem ilyen vagyok és mégis. Van ennek valami értelme? - várt tőlem választ.
-Van. - mosolyogtam.


Jimin POV

-Biztos? - sóhajtoztam - Mert én nem látom semmi értelmét. Nem tudom mi van, ki vagyok, mit érzek, mit tegyek. Mintha... teljesen elvesztem volna egyik pillanatról a másikra. - támasztottam meg fejemet tenyereimen és csak a gőzölgő teát bámultam.
-Ezen mentem át én is, csak veled. Akkoriban nagyon féltem, így nem mertem elmondani senkinek és egyedül kellett megküzdenem vele, míg rá nem ébredtem, mit is érzek. - adott választ, amit annyira reméltem tőle. Rámeredve ittam minden szavát, hiszen megoldást kínált - Persze van, aki tényleg a barátságot félti, erre pedig hamar rá is jön és kihátrál a dologból, de többnyire nem ez az oka ennek, hogy a világod a feje tetejére állt. Belém szerettél, csak még nem tudod elfogadni, mert számodra nem ez a normális. Teljesen szembe megy az értékeiddel, ezért küzdesz vele ennyire. - igaza volt. Ahogyan kimondta, hogy szerelmes vagyok rádöbbentem, valóban ezt érzem. Minden szavával felnyitotta a szemem és végre láttam a valóságot, ami addig rejtőzködött, amivel addig annyit küzdöttem, pedig nem is tudtam, mi az. De ha tudtam volna, lehet hamarabb elfogadom, akkor pedig nem szenvedtem volna ennyit.
-Igazad van. - pirultam el fülig - Teljesen igazad van.
-Nem tudom, hogy ennek most örüljek-e, mert még mindig ott a saját értékrended. Sokan azért még mai napig félnek ezt elfogadni és inkább mélyen eltemetik. - magyarázott tovább, míg én gondolkoztam. Hirtelen tisztává vált minden érzésem és ha már ott voltam helyben, szerettem volna megoldani az általuk okozott problémát, választ kapni a felmerülő kérdésekre, míg van lehetőség, nem pedig elmenni úgy, ahogyan azon a napon a tópartról. Ezúttal nem akartam gyáva lenni, nem akartam elhallgatni, halogatni semmit, az igazat akartam, még ha az fáj is. Ezért felkeltem helyemről - És akkor persze öregkorukban, mikor már egész nap ráérnek, rádöbbennek arra, mennyire nem voltak boldogak és hogy egész életüket szerelem nélkül élték le, mert... Mit csinálsz Jimin? - hagyta félbe mondandóját, miközben átmásztam az asztalon.
-Megteszem azt, amit évekkel ezelőtt kellet volna. - csókoltam meg ezúttal én őt, hogy tudjam mi az, amit igazán szeretnék. Rájöttem. Jó döntést hoztam, hiszen ráébredtem, őt szeretném mindennél jobban. Hogy imádom csókolni, hogy imádok vele lenni és ha tehetném, minden egyes másodpercem a közelében tölteném. Hogy borzalmas döntést hozott a múltbeli fiatal, rémült énem, amit most szeretnék kijavítani, már ha ez lehetséges. - Igazad van. Szerelmes vagyok. - váltam el tőle, ő pedig hatalmasra nyílt szemekkel pislogott fel rám melyekben különös dolgot láttam - Menthetetlenül beléd szerettem. Sajnálom, hogy a múltban nem tudtam ezzel mit tenni, hogy ennyire rosszul viszonyultam a vallomásodhoz. Megpróbálom majd helyrehozni, ha valaha lesz rá alkalmam, hiszen... hiszen neked van párod! Úristen! - másztam le az asztalról - Neked van párod! Miket csinálok, te jó ég! - legszívesebben elsüllyedtem volna zavaromban miközben csak arra tudtam gondolni, ő másba szerelmes, mással van együtt és valószínűleg hatalmas ostobaságot követtem el, ami mellesleg rendkívül pofátlan is volt. Nem mondjuk el szerelmünknek, hogy szeretjük, ha ő mást szeret, hiszen nem akarjuk ezzel kínozni. Ha mással boldog nem rondítunk bele az életében. Istenem, de szégyenkeztem emiatt a tettem miatt. Rá sem mertem nézni.
-Már nincs.
-Tessék? - kaptam rá tekintetemet. Jól hallottam?
-Azért jöttem tőle haza az este - állt fel az asztaltól. - Mert kidobott. Miattad. Amikor újra felbukkantál én tudtam, mit érzek és nem lett volna fair vele szemben, ha ezt nem tudatom vele. Szakítanunk kellett volna már akkor, de ő nagyon szerelmes volt és küzdött. De ma végleg feladta. Végül is nem szállhatott versenybe veled, toronymagasan első vagy mindig mindenben. Viszont azt álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyesmit érzel... Pedig, ha tudtam volna... sokkal hamarabb léptem volna. - állt ott előttem és újból szerelmet vallott, bár kicsit félve. Szavai határozottak voltak, ám testbeszédéből észrevettem, retteg bármit is lépni felém, amit teljesen megértettem, tekintve a legutóbbi megmozdulásának eredményét. Nekem viszont pont ezekre a szavakra volt szükségem, hogy meg merjek moccanni.
Szinte nyakába ugrottam, úgy csókoltam meg újra, de sokkal mélyebben. Abban már semmi félelem, semmi bizonytalanság nem volt. Ő is határozottá vált és úgy ölelt magához, mintha milliomodszorra tartana karjaiban. Éreztem, boldog vagyok, mindennél boldogabb, mindenkinél boldogabb, ez az öröm pedig tovább lendített annak rendje és módja szerint.
-Szeretlekh! - simítottam le mellkasán, amint nyakába bújva csókolgatni kezdtem forró bőrét.
-Ohh Jimin!... De... - fogta meg csuklóimat - Neked barátnőd van. Még együtt vagytok. Ne csald meg őt! - távolodott el tőlem és szemeimbe nézett.
-Mióta a féltékenységgel tisztában vagyok a kapcsolatunk csak romlik. Szerintem érzi, itt a vége, hiszen a szex sem az igazi. Már nem beszélünk annyit és alig van közös elfoglaltságunk. Szerintem már ráébredt és elfogadta, csak nem mondtuk ki.
-Tehát még együtt vagytok.
-Ne utasíts el, mert lehet, nem jövök vissza. - fenyegettem meg, bár hatalmas hazugság volt.
-Nem akarom, hogy rosszul érezd magad, amiért megcsalod. - nézett rám szomorúan. Lehet elhitte, hogy nem mennék vissza hozzá.
-Veled akarok lenni. Ha pedig most nem lehet, akkor nem tudom, legközelebb mikor tudom elhatározni erre magam. - ez viszont már igaz volt, hiszen abban a pillanatban is kezdtem egyre jobban kételkedni döntésemben. Kicsit félelmetesnek bizonyult, hogy egy másik férfival feküdjek le, még ha abba szerelmes is vagyok. Lehet lassú lépésekben kellett volna, de nem bíztam magamban, hogy képes lennék kezelni. Inkább, ahogyan már ismertem természetem, elmenekültem volna a legutolsó pillanatban, ezért azt alkalmaztam, amit mindig. Azonnal bele a közepébe, essünk túl a rémisztő dolgon, hogy később ne legyen mi elől megfutamodni.
Ez az érvem pedig úgy tűnt, mindennél hatásosabbnak bizonyult irányába. Ő is ismert már, hogy hajlamos vagyok a nagy döntések elől elbujdosni és szerintem pont ezért csókolt meg aznap este először.

Miután már Namjoon kezdeményezett és szorított magához, mint egy kincset, el sem mert engedni. Azt hiszem félt, valahol a nadrág és a boxer levétele között majd kirohanok a lakásából egészen hazáig, de ez meg sem fordult fejemben. Nem akartam, hogy megforduljon benne, így inkább arra koncentráltam, mennyire szeretem és milyen érzéseket vált ki belőlem. Mert az megért mindent. Sosem gondoltam volna, hogy nyakamon majd pont az ő csókjai fognak annyira izzani, az ő körmei fognak végigszánkázni oldalamon és hogy valaha is az ő nyelve fog egy olyan szervem köré fonódni, ami köré nem lett volna szabad. Éreztem, egy részem tiltakozik és mélyen megvet minket, de nem törődtem vele, mert a másik felem erősebb volt. Az a felem, aki Namjoon vállaiba kapaszkodva nyögdécselt, amint annak ujjai egy teljesen új módon kényeztettek. Ez az énem sokkal erősebb és kitartóbb volt, mint a többi bármikor.
-Te jó ég! - nyögtem ágyában feküdve - Ezth... hogyan!? - akadozott lélegzetem.
Legérzékenyebb pontomat izgatta, amint már ki is engedett szájából és csak engem figyelt. Ez kicsit zavarba ejtő volt, ám én sem tudtam mást tenni. Rabul ejtette tekintetemet mialatt levegő után kapkodtam. Azt a mosolyt az arcán pedig sohasem felejtem el, hiszen azóta sem láttam soha, csak azon az egy estén egész életemben.
-Biztos vagy benne? - támaszkodott felém szabad kezére, mialatt továbbra is ügyködtek fürge ujjai.
-Állj megh! - szorítottam vállaira - Kérlekh! - nyögtem fel.
-Gondoltam. - vált el tőlem lassan, arcán pedig szomorúság tükröződött. Ebből tudtam, félreértett.
-Ne, ne! Maradjh! Csupán... elsőre nem szerettem volna, ha az ujjaid végzik a munka oroszlán részéth. - lihegtem rohanó szívemtől, mely miatta sietett annyira.
-Ohh! - derült fel egy csapásra arca - Értem. Ez lehet, egy kicsit fájni fog, bár nagyon igyekeztem. - éreztem meg bejáratomnál és kicsit mocorogni kezdte alatta. - Ha rossz csak szólj és megállok azonnal. Te irányítasz, nem én. - nyomult be lassan, én pedig fel is nyögtem azonnal, de nem mondtam semmit. Csak belé kapaszkodtam, amint igyekeztem nem összezárni lábaimat és eltolni őt magamtól - Nincs semmi baj? Nem muszáj így csinálnunk. Rengeteg módja van, hogy-
-Így akarom! Ne dumálj! - förmedtem rá. Éppen mással foglalkoztam, nem alternatív megoldásokon gondolkoztam, amiket amúgy sem szerettem volna.
Szerencsére megértett és befogta száját. Egy hangot sem adott ki magából, amint lassan foglalta el helyét, majd óvatosan megmozdult. Bár nem bizonyult túl kellemes érzésnek mérete, ám sokkal rosszabbra számítottam, ennek hála pedig igen hamar hozzászoktam. Gyorsan megkedveltem őt magamban, melyet mindent elmondó pillantássommal adtam tudtára. Azonban még bátortalan volt és nem mert azonnal gyorsabb tempóba kapcsolni, de nem bántam. Fokozatosan vált hevesebbé, miközben csókjai is egyre tüzesebbek lettek. Azt kell mondjam, azon az estén tapasztaltam meg milyen is igazából egy orgazmus. Hogyan söpör végig az ember testén, amint az szerelmébe kapaszkodik és küzd némi oxigénért. Akkor jöttem rá, hogy mit is szeretnek benne annyira a többiek. A hangokat, párunk nyögéseit, amint az miattunk, a mi testünk által nyújtott élvezettől ad ki ilyen intim mordulásokat, melyeket máskor, más körülmények között sosem hallani. Szerelmünk izzó, nedves bőrét, ahogyan hajszolja az élvezeteket, miközben már magunk sem tudunk mindezekre figyelni. Nekem is elkalandozott tekintetem, ujjaim, gondolataim. Szerettem volna szemébe nézni, látni benne minden érzelmet és tüzet, amint a csúcsra ér, de nem tudtam kontrollálni parázsló testemet. Hátam ívbe feszült, majd egy elnyújtott nyögés kíséretében élveztem hasfalamra ő általa, amint nyakamba harapott és ezzel megadta az utolsó lökést.
-Jiminh! - súgta fülembe - Jimin, Jimin, Jimin! Még egy kicsith! Gyere az ölembe! - vett karjaiba és felült velem. Nem tudtam, hogyan kéne kapaszkodnom, vagy tartanom magam hiszen még egyáltalán nem tértem magamhoz. Messze álltam a döntés képes énemtől és csak kapkodtam a levegőt, amint ő kezeiben tartva mozgott még bennem - Ez... csodálatos vagyh! - lökött erősebbeket mialatt minden izma pattanásig feszült. Éreztem, amint élvezetének csúcspontján megtölti testemet. Alig kaptam levegőt, ahogyan majd összeroppantott, de pár pillanat múlva teljesen ellazult. Nem harapdált tovább, nem szorított magához, csupán tartott karjaiban, mialatt lágy csókokkal bombázott és levegőért küzdött.
Nem mertem megszólalni, nem tudtam, mit is mondhatnék, vagy ilyenkor mit illik, ám egy dologban biztos voltam, azt kell mutatnom, amit érzek, az pedig az volt, hogy boldog vagyok. Ezért amint lett erőm köré fontam karjaimat. Öleltem, mintha sohasem tehettem volna meg többet és úgy szerettem volna maradni. Szoborrá akartam válni, egy örök képpé vele, melyen mi mindig szeretjük a másikat és mindig együtt vagyunk, de megzavartak minket.
-A telefonom. - engedtem el Namjoont, ki azonnal indult, hogy odahozza nekem, így kénytelen voltam feloldozni karjaim szorítása alól - A farmeromban van.
-És az hol van?
-Te dobtad el.
-Tudom. - nézelődött - Áhh! - meg is találta, majd kiküzdve zsebemből adta oda nekem.
-Ohh! - láttam meg ki hív, majd összeszedve magam felvettem - Szia! - szóltam bele. Meghallgattam, hogy aggódik értem, merre járok, jól vagyok-e így, az éjszaka közepén, én pedig megnyugtattam - Semmi bajom. Csak nem tudtam aludni és elmentem sétálni. Mi?... Nem... nem hiszem, hogy hazamennék. Találkoztam Namjoonnal és... beszélgettünk. - pillantottam fel az említettre - Azt hiszem már túl késő lenne visszafordulni. Inkább... maradok itt. Ez a legjobb döntés. - mosolyogtam. Végre tudtam mit érzek. Bár egy szakítás még előttem állt, de a telefonba kapott válaszok alapján nem ígérkezett túl nagy kihívásnak - Majd holnap beszélünk. Jó éjt, szia! - tettem le.
-Aggódik érted. - jegyezte meg Nam.
-Igen. - raktam félre a mobilt - De ez csak a megszokás. Holnaptól már ez sem lesz.
-Szakítasz vele?
-Muszáj. Választottam már. - vigyorogtam, ő pedig visszamászott az ágyra hozzám és megcsókolt.
-Hány óra? - engedett el.
-Miért fontos ez?
-Mert, - pillantotta meg ébresztőóráját, majd elmosolyodott - ha még éjfél előtt lennénk úgy érezném magam, mint Hamupipőke. - nézett újra rám és szemeiben láttam, amint egy álom valóra vált - Féltem volna, hogy ha éjfélt üt az óra, elrohansz. De már rég elmúlt éjfél. Valószínűleg már akkor is az új napban jártunk, mikor találkoztunk. Így már nincs hova szaladnod.
-Nem is akarok. Többé nem szaladok el.
-Örülök. Örülök, hogy beengedsz a világodba, egy magamfajta szörnyet.
-Nem vagy te szörny. Miért lennél... Oh!
-Mi az?
-Új érzés... egy... új. Mondjuk ez várható volt. - dermedtem le és nem mertem megmozdulni. Ám neki valahogy nem esett le, mire is gondolok - A meleg élet apró hátulütői.
-Mi? Mi a baj?
-Megkínálnál kérlek egy kéztörlővel?
-Jaj! Úristen, de hülye vagyok! - vörösödött el, miközben kiugrott az ágyból - Te jó ég! Azonnal hozok. - rohant el, én pedig csak ültem ott az ő ágyában, az ő holmijai között, az ő illatában és úgy éreztem, soha többé nem akarok onnan kimozdulni. Ott akarok élni abban a szobában összezárva vele egy egész életre. Mint egy kalitkába száműzött madárka, kinek nem számít szabadsága elvesztése, ha ezért cserébe megkapja élete párját örökre.


(Remélem tetszett ez a hosszú OneShot és majd felbuzdulva ezen körbenéztek nálunk! :D Bár a régiek merőben más stílusúak, de igyekszek majd az azóta kicsit fejlettebb tudásommal is hozni nektek már mindent.
Továbbá van egy újítás az oldalon. A pár napja felbukkant újabb másoló hölgyemény miatt kaptunk egy kis tippet, hogyan védessük le a blogot és meg is tettük. Így mostantól nem tudtok kijelölni szöveget az oldalon. Reméljük ez meggátol majd mindenkit abban, hogy ellopja a ficijeinket kérdés nélkül. Ha valamit szeretnétek KÉRDEZZETEK! Nem harapunk!
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )