TaeKook - Cat & Bunny Hibrid Yaoi OneShot

 Aki új és ezzel kezdi hibrides pályafutását annak csak annyit mondanék, hogy félig emberek félig állatok. A többit hosszú lenne elmondani, de majd úgyis rájöttök a sztori olvasása folyamán, milyen a természetük és az életük. :) Jó szórakozást!

 Figyelmeztetések: 18+, TaeKook, hibrid, bántalmazás említve, 6600+ szó, yaoi

 

 

Harmadik fél szemszöge

– Örök barátok? – nyújtotta kisujját a hét éves Taehyung.

– Örök barik – követte példáját a szintén hét esztendős Jimin.

– Öjök bajik – utánozta idősebb társait Jungkook is.

Emlékezett vissza Taehyung a repülőn ülve. Egész életében ez az egy emlék tartotta életben. Végig abban reménykedett, hogy majd eljön a pillanat mikor újra találkozhat barátaival és szüleivel, most pedig közeledett ez a perc, ami miatt nagyon izgult. Évek teltek el, hosszú évek, melyek alatt semmit sem tudott senkiről, akit valaha szeretett. Különböző cellákban, hotel szobákban és pincékben nőtt fel. Nem volt egy biztos pont sem az életében, hiszen majdnem minden évben új gazdához került miután az előző megunta őt és eladta. Még kisgyerek volt, semmit sem tudott a Világról, mikor a szülei nyaralni vitték egy országba, amire már nem nagyon emlékszik. Csupán a forróság maradt meg emlékezetében és az, hogy idegen férfiak környékezik meg aki azt ígérték, hazaviszik szüleihez, de ez persze sosem valósult meg. Taehyungot elrabolták családjától egy óvatlanabb pillanatban, mivel különlegesnek számított. Nem elég, hogy egy ocicat hibrid volt, de még gyerek is, ami megduplázta az árát a feketepiacon, ezért nem tudtak elmenni mellette az emberkereskedők. Így szakították el őt mindenkitől, akit valaha szeretett és dobták be egy olyan életbe, amit senkinek sem szabadott volna soha megélnie.

– Csirkét, vagy vegán ebédet szeretnél? – zökkentette vissza a valóságba a mellette ülő Interpol ügynök.

– Vegán? – kérdezett vissza. Még sohasem hallott erről. Eléggé elszigetelve tartották mindentől, így nem lepett meg senkit, aki ismerte a múltját, ha valamivel nem volt tisztában.

– Zöldségek.

– Csirkét kérek szépen.

– Akkor két csirkés menü lesz – válaszolt a légiutas-kísérőnek az ügynök.

Néhány héttel korábban mentették meg őt a fegyveresek egy kereskedőtől, ki híres volt arról, hogy hibridekkel üzletelt, így Taehyung még igen keveset látott a külvilágból. Eleinte félt mindenkitől, nem nagyon mert megszólalni, bár ez azóta sem változott sokat, és mozogni sem mert. Soha nem volt körülötte még ennyi ember, mint azóta bármikor. Ráadásul ezek a személyek nem kezelték őt úgy, mint a gazdái, vagy azok a kereskedők, akikkel dolga volt. Fogalma sem volt, hogyan kéne viselkednie és gyakran le is dermedt emiatt. Sok dolog kiesett az életéből, melyek nagyja egyszerre zúdult rá szabadulása után, beleértve a kifogyhatatlan élelmet. Nem szokott még hozzá sem ő, sem a gyomra, hogy akkor esznek és azt, amikor és amit csak akarnak. Ettől néha rosszul is lett sajnos, de már próbálta magát visszatartani, ha elfogta a falási vágy. 

– Minden rendben? – érdeklődött az ügynök.

– Igen – bólogatott lágyan Taehyung.

Gyakran kérdezgették tőle, hogy jól van-e, mert nem úgy tűnt. Nagyon sovány volt, erőtlen, néhol pedig hiányzott is a szőr ocicat farkáról és füleiről. Nem tartották valami jól, viszont a megmentése után néhány nappal már látszott rajta, kezdi összekapni magát. Ugyan kicsit beteg volt, hiszen a kereskedők nem a higiéniáról voltak híresek, de néhány gyógyszer és egy egy hetes féregtelenítő kúra után látványosan jobban érezte magát. Ám attól, hogy testileg kezdett felépülni, lélekben erre még nem volt képes. Miután kimentették azonnal keresni kezdték a családját. Nagy segítség volt tőle, hogy azt meg tudta mondani, melyik országból származik, mert így könnyebb volt rátalálni rokonaira. Bár enélkül is hamar rájöttek volna, ki is ő, mert az ocicat macskák az egész Világon ritkaságnak számítottak. De sajnos hiába derült ki néhány nap alatt a személyazonossága, ezek után nem sok jó hírt kapott. Már nem élt egyetlen közvetlen rokona sem. A szülei ugyanis nem tudták feldolgozni egyetlen fiúk elvesztését és bár sok éven át kutattak utána, végül elvesztették minden reményüket, majd végeztek magukkal. Így eleinte úgy tűnt, olyan családtagokhoz fog kerülni, akiket semennyire sem ismert, ám végül rábukkantak gyerekkori barátaira. Hogyan? Arra senki sem tudott választ adni. Jungkook és Jimin csak úgy berobbant a rokonok utáni kutatásba, majd magukra vállalták Taehyungot. Mivel elég erős érveik voltak, miért nekik kellene befogadniuk gyerekkori barátjukat, Taehyung végül megkapta a választás lehetőségét, aki a nevek hallatán felderült. Természetes a két fiú mellett döntött, ki mást is akart volna szülein kívül, mint őket. Ezért bár fájt a szíve és mély szomorúságot érzett, hogy nem ölelheti meg újra édesapját és édesanyját, legalább volt valami, ami életben tartotta ezek ellenére is. A kisujjeskü, ami még mindig kitartott.

Életében másodszor ült úgy repülőn, mint a többi ember, emiatt pedig még mindig félt egy kicsit. Ugyan hosszú volt az út és fáradtnak is érezte magát, semmit sem aludt, bár a mellette ülő Interpol ügynök elszundított néhány órára. Végig arra gondolt, vajon milyenek lesznek barátai. A kis foltos calico és a pihe-puha, pufók, fekete nyuszika. Gyerekként emlékezett csak rájuk, fogalma sem volt, milyen felnőtté értek, de próbálta elképzelni őket. Biztos volt benne, mind a ketten magasak, izmosak és egészségesek, nem úgy, mint ő. Abban is reménykedett, hogy kedvesek maradtak és mosolygósak, amilyenek kicsiként voltak, de ezt a tulajdonságát ő is elvesztette, így kevés esélyt látott rá. Mikor leszálltak a repülőről még mindig csak rájuk gondolt. Izgulni kezdett, jobban, mint a levegőben, amint sétáltak kifelé a tömeghez. Az Interpolos után lépkedett szorosan, miközben annak kezét fogta. Nagyon félt ennyi ember között, ezért máshogy el sem lehetett volna mozdítani sehonnan, ezt pedig az ügynök is tudta. Lassan haladtak a kijárat felé, félúton pedig találkoztak is a két fiúval, akik csak rájuk váltak. Ahogyan kérte az Interepolos, egy hatalmas táblával ácsorogtak "TAEHYUNG" felirattal rajta, így könnyedén kiszúrták őket. Pont olyanok voltak, amilyennek Taehyung elképzelte barátait. Magasak, fittek, egészségesek és vidámak. Soha nem örült még semminek ennyire, mint nekik, amint pedig közelebb is ért hozzájuk elengedte az ügynök kezét, majd nyakukba ugrott. Nem tudta visszatartani könnyeit, azonnal sírni kezdett, de nem is akarta azokat megfékezni. Jimin és Jungkook sem volt képes máshogyan reagálni. Ezer évnek érződött az az idő, amint külön töltöttek, ám nem ez volt az, ami miatt elöntötték őket az érzelmek. Mindketten azt hitték, Taehyung már meghalt, szívük mélyén el is temették, így felbukkanása felért egy feltámadással. Hosszú percekig szorongatták egymást, mintha attól féltek volna, hogy ha megint elengedik Taehyungot akkor az újra eltűnik, ám nem állhattak ott örökké a reptéren. Menniük kellett összeszedni kevése cuccát, majd elintézni azt a sok papírt, ami a szabadságát igazolta. Gyorsan megvoltak mindennel, hiszen a két fiúnak korábban már igazolniuk kellett magukat, így Taehyung még aznap kényelembe helyezkedhetett barátainak lakásában.

– Kellemes kis lakás, szinte tökéletes – segítette Taehyungnak holmijaival Jungkook. – Bár hármunknak lehet, kicsi lesz.

– Jól megleszünk hárman, nem lesz gond – ölelte át régi barátját Jimin, amint bezárta maguk mögött az ajtót. – Annyira örülök, hogy itt vagy! Olyan rég láttalak! Úgy hiányoztál! – emelte fel a másikat. – Nagyon könnyű vagy – engedte el. – Kérsz enni?

– Még nem vagyok éhes.

– Édességet?

– Vettünk olyan banános-csokis kekszet, amit gyerekkorunkban annyit ettünk – biztatta igenre Jungkook.

– Rég nem ettem már olyat.

– Akkor hozok neked – indult a konyhába Jimin. – Addig nézzetek körbe!

– Gyere bátran! – ment előre Jungkook. – Itt otthon vagy már, mozogj bátran! – sétált beljebb a lakásba nyomában Taehyunggal, ki azért még kényelmetlenül érezte magát. – Ez a nappali, itt szoktunk enni is a kávézó asztalnál. Az a fürdő ajtaja – magyarázott Jungkook társának. – Kicsit kiesik az összképből, de ez van. Ha szomszéd is pont a sajátjában van, akkor néha áthallatszik, mit csinál – vigyorgott Kook. – Arra vannak a szobák, meg a konyha – mutogatott egy rövidke folyosó felé. – Csak ketten alkunk itt Jiminnel, de mostanában egyre többet van itt a barátnője. De szerintem nem fog jönni most, hogy itt vagy, szóval Jimin többet lesz távol, vagy nem is tudom – simította hátra nyuszifüleit miközben elgondolkodott.

– Mit nem tudsz? – ért vissza az említett egy dobozzal abból a kekszből, amit ígért.

– Hogy mi a helyzet Yunseoval most. Mennyit lesz itt?

– Nem jön, amíg Taehyung meg nem engedi – mosolygott Jimin a barátjára. – Most te vagy a fontos, addig pedig nem jön senki, amíg te nem akarod – várt valami választ a másiktól, ki csak pislogott rá. – Olyan rég láttalak – sóhajtott nagyot Jimin, miközben egyik lábára tekerte macskafarkát. – Hogy megváltoztál! – mosolygott keserűen. Örült, hogy társa felnőtt, de rossz volt látni, mennyire ramaty állapotban van.

– Mi is sokat változtunk, de ugyanazok vagyunk, akik gyerekként voltunk – tette hozzá Jungkook, Taehyung pedig újra vele kezdett foglalkozni. Macskákat sokat látott, de más hibrideket viszonylag ritkán. – Minden oké?

– Igen – bólintott határozottan Taehyung.

Annak ellenére, hogy örültek egymásnak és már Taehyung is nagyobb biztonságban érezte magát, még kicsit feszült volt a levegő körülöttük, elvégre több, mint tizenöt éve nem látták egymást. Azonban másik két társa igyekezett mindent megtenni, hogy otthon érezze magát. Beszélgettek vele, ellátták élelemmel és bátorították a szabadságra, már az első napon is, melynek folyamán még igen kevés szót lehetett kicsikarni belőle.

– Itt alszol kint, jó lesz? – nyújtózott nagyot Jungkook miután felállt a kanapéról. Már este volt Jimin pedig elszaladt, hogy elsőként zuhanyozhasson le.

– Idekint? – nézett körbe Taehyung.

– Aludhatsz az én ágyamban, ha gondolod, én meg alszok itt. Ha úgy jobb, akkor cserélünk – állt barátja előtt, ki végre felpillantott rá.

– Nem baj?

– Nem, dehogyis! – mosolygott le rá Jungkook. – Akkor a saját cuccaimat hozom ki. Segítesz? – indult szobájába.

– Igen – pattant fel Taehyung, hogy utána menjen.

– Bár nem tudom, mennyire fogod jól érezni magadat idebent – kapcsolta fel a villanyt saját hálójában, amint belépett az ajtón. – Elég erős a szagom itt.

– Tetszik – állt meg a küszöbön Taehyung és egy mély levegőt vett.

– Tényleg? Jimint szokta zavarni – szedte össze cuccát. – És ha jól emlékszem, gyerekkorunkban először téged is zavart.

– Elsőre, de megszerettem, ahogyan téged is – nézte a fiatalabbat Taehyung. – Lehet egy kérésem?

– Persze – pillantott társára Kook.

– Nem aludnál inkább velem?

– Tényleg szeretnéd? – derült fel Jungkook arca, pedig Taehyung másra számított.

– Ha nem baj.

– Dehogy baj. Én nagyon örülök neki! Jiminnel is szoktam aludni, bár egyre ritkábban – vigyorgott, amin Taehyung is elmosolyodott.

– Én nem nagyon tudok máshogy... de ritkán volt valaki, aki velem aludt – gondolt vissza a szörnyű időkre és már el is tűnt a jókedve.

– Most lesz mindennap. Jaaaaaj, Taehyung! – ment barátjához, majd szorosan átölelte. – Annyira hiányoztál!

– Te is nekem. Sokat gondoltam rátok.

– Mi is rád... Ünnepeltük a szülinapjaidat – bújt a másikhoz, miközben annak foltos ocicat farka kettejük köré tekeredett.

– Tényleg? – remegett meg hangja.

– Igen. Minden évben. Eleinte csak azért, mert azt hittük, ettől majd visszatérsz. Aztán már szokás lett. Nem akartunk elengedni és ezzel úgy éreztük, velünk vagy.

– Szeretlek titeket – szorította magához Jungkookot olyan erővel, ahogyan csak tudta, miközben halkan sírni kezdett.

– Mi is téged. Többet nem foglak elengedni – ölelgette még hosszú percekig a másikat, míg Jimin nem végzett.

Amint felbukkant a félig vizes fekete macska, cseréltek. Neki is hiányzott barátja és mikor észrevette, hogy mi folyik a nyúl hálójában, csatlakozni akart. Végül az egész este így telt, hogy Taehyungot alig engedték el, emiatt pedig rettenetesen rosszul aludtak, mivel Jungkook ágya nem három személyre volt tervezve, csak kettőre. De ez egyáltalán nem bánták, amíg gyerekkori barátjuk biztonságban érezte magát.

Sajnos azonban nem tölthették így minden napjukat. Jimin és Jungkook dolgozott, Taehyungnak pedig orvoshoz kellett járnia, bár szerencsére nem egyedül, mert erre még nem is volt képes. Felváltva kísérték el őt barátai attól függően, éppen ki ért rá, mialatt ő átesett a kötelező oltások pótlásán és az orvosi nyomkövetésen. Addig volt rendszeres ez az egész, míg el nem érte a kiszabott testsúlyt, mely egészségesnek bizonyult. Ezek után végre több szabadidejük adódott és elkezdhettek olyan dolgokat pótolni, amik Taehyung életéből kimaradtak, kezdve azzal, hogy gyakorolta az olvasást, mely elég darabosan ment, és az írást, ami szintén nem volt az erőssége. Közben Jimin és Jungkook lassacskán bemutatták neki a Világot a tévén, számítógépen és a valóságon keresztül is, ami nem volt egyszerű. Taehyung nehezen viselte a tömeget, ezért sok időbe telt mire időkorlát nélkül mert az utcára lépni, bár szigorúan csak a barátai társaságában. Mindennap szívta magába a tudást, az új információkat, miközben mindenfélét kipróbált. Festett, rajzolt, bűvészkedett, táncolt és még sok dolgot csinált egy nap alatt, mivel eddig ezekre alig volt lehetősége, most azonban nem, hogy ideje, de még támogatása is akadt, aminek hatására kezdte felfedezni képességeit.

– Jobban rajzolsz, mint én – nézte a napi termését Jungkook, miközben Jimin épp a vacsorájukat melegítette.

– Azért azt még nem – figyelte a nyuszit, ki gyönyörködött a napi alkotásaiban.

– De-de. Sokkal jobb! Nekem nagyon tetszik – mosolygott rá Jungkook. – Tehetséges vagy.

– Köszönöm. Jó tanárom volt – vigyorgott Taehyung, kinek ez már egyre inkább szokása volt.

– Ezt ismételd majd el Jiminnek is, különben megint hallgathatom, hogy ki született előbb Busanban – nevetett fel Jungkook, kit halkabban követett Taehyung is.

– Min nevettek? – bukkant fel az említett a vacsorákkal.

– Semmin – legyintett a legfiatalabb. – Nézd, milyen jól rajzol Taehyung! – mutatta a másiknak az alkotásokat.

– Nagyon jók. Nagy tehetség vagy – mosolygott a másik macskára Jimin.

– Köszönöm. Jó tanáraim voltak.

– De főleg én – hangsúlyozta ki Jimin.

– Te alig voltál itthon mostanában – kötött bele a másikban Jungkook.

– De nekem több tapasztalatom van, mint neked. Én többet segítettem – emelte magasba macskafarkát.

– Én többet foglalkoztam vele!

– Jungkook-ah! Én születtem előbb! – vetette be az utolsó fegyverét Jimin, amin Taehyung hangosan felnevetett.

– Hyung-nim, én akkor is jobb vagyok – vigyorgott Jungkook, amint egy kisebb birkózásba fogtak.

– Jungkook-ah, kérj bocsánatot! – döntötte le a földre a fiatalabbat.

– Erősebb vagyok – próbált felülkerekedni a másikon.

Taehyung örömmel nézte amint barátai küzdöttek egymással, miközben hosszú évek után először érezte magát egy szerető családban.

– Hyung-nim, ááh! Jó jó jó! A te érdemed – adta meg magát vigyorogva Jungkook, amint Jimin végre elkapta egyik nyuszifülét, bár csak megfogta, nem bántotta.

– Még nem végeztünk – nyalta meg Jungkook fülét.

– Hyung-nim! Fúj! – szabadult meg Jimintől, de már nem is érdekelte a fogság. – Nyálas lettem. Megint macskaszagom lesz. Bleh!

– Akkor legközelebb ne szólj vissza és nem lesz – ült le a földre a kis kávézóasztalhoz, aminél mindig is ettek. – Jó étvágyat! – mosolygott.

– Jó étvágyat – látott hozzá Taehyung, miközben Jungkook még a fülével volt elfoglalva.

Ugyan Jimin sokszor volt távol a barátnője miatt, azonban ettől még Taehyung pont annyira közel érezte magához barátját, mint a fiatalabbikat. Habár volt némi különbség a két kapcsolat között, ugyanis Jungkookkal rendszeresen aludtak együtt, mikor pedig a nyuszika nehezebb, hormonoktól fűtött napjait élte gyógyszereivel karöltve, Taehyung sokkal többet foglalkozott vele, mint Jimin, akinek be kellett osztania az idejét, hogy mindenkire jusson elég.

– Sokat fog még enni, egyre többet – kefélte bundáját a kanapén ülve Jimin. Vacsorára készült barátnőjével egy puccosabb étteremben, ezért rendesen megmosta minden porcikáját, hogy ne legyen érezhető rajta hibrid illata. – Fel is fog szedni néhány kilót, mert nem nagyon mozog ilyenkor, csak alszik. Lehet lesz láza is, gyakran van, de a gyógyszer a szekrényben szedhető a tablettáival, úgyhogy nyugodtan adj neki. A koffeint vond meg tőle, különben nagyon hiperaktív lesz és estére kiszárad, mert nem fog inni semmi mást. Szóval csak víz, vagy gyümölcslé.

– Értettem – figyelte barátját a földön ülve Taehyung. Még sose látta őt ennyit foglalkozni fekete bundájával. – Enni bármit ehet, ugye?

– Persze! – mosolygott rá, amint megállt dolgával. – Bármit ehet és fog is. Az ajtót is megrágná, ha nem adnánk neki eleget. De majd holnap hozok még salátát, mert azt ilyenkor különösen imádja.

– Te már csak holnap jössz haza?

– Igen, munka után. De ha baj van, hívj nyugodtan.

– Oké, de szerintem megoldjuk – vigyorgott Taehyung.

– Rendben... Jó látni, hogy így felbátorodtál. Örülök neki.

– Köszönöm. Sokat segítettetek.

– Örömmel tettük – mászott le a kanapéról Jimin, majd megölelte társát. – Remélem, még sokáig velünk maradsz.

– Nem baj nektek?

– Nem. Addig maradsz, ameddig csak akarsz... De azt nem bánnám, ha véletlenül kiderülne, hogy gazdag vagy – kuncogott Jimin, miközben macskafarkaik összefonódtak.

– Sajnos nem vagyok az – mosolygott Taehyung. – De majd fogok dolgozni, ígérem.

– Majd, ha készen állsz – engedte el társát. – Nekem folytatnom kell a készülődést, mert megint elkések és Yunseo megint mérges lesz – kelt fel a földről. – Hagyok itthon pénzt, rendeljetek enni, hogy legyen elég Jungkooknak éjszakára – ment a fürdőbe.

Jimin hamar meglépett a lakásból, ahol a tüzelő nyúl szaga már szinte fojtogatta. Ő nehezen viselte ilyenkor a fiatalabbat, azonban Taehyungnak semmi gondja nem volt vele, ezért boldogan hagyta magára két barátját az idősebb. Egyáltalán nem félt tőle, hogy Taehyung majd nekiesne, ahogyan esetleg más hibridek tették volna ilyenkor. Az ocicat ugyanis örömmel gondoskodott a szenvedő nyúlról, aki ilyenkor sokkal többre értékelte a magányt, mint máskor.
– Kérsz még valamit? – tett le egy kis csokoládét a nyuszika éjjeliszekrényére.
– Bocsánatot. Nem neked kéne gondoskodnod rólam – feküdt erőtlenül ágyában, ugyanis a bogyóknak hála ilyenkor el tudta nyomni az állati felét és úgy tengetni napjait, mintha egyáltalán nem lenne a közelben egy hibrid se, akin kiélheti vágyait.
– Ne kérj. Szívesen segítek – simogatta meg az álmos nyúl fejét. – Pihenj csak – igazgatta meg füleit.
– Köszönöm... Jimin ágyában alszol?
– Igen. Nem jön haza és azt mondta, nem gond.
– Oké – bújt nagy sóhajjal párnájába.
– Szólj, ha kell valami – hagyta el a másik szobáját.
Ugyan Taehyung így nagyon egyedül volt míg Jungkook szenvedett, hiszen Jimin ezen időszak alatt sokkalta kevesebbszer tért haza, mint máskor, ám ettől még nem érezte rosszul magát. Ez csak egy rövid időszaknak ígérkezett, mialatt végül is nem maradt magára teljesen soha, csak nagyobb volt a csend, mint általában. Néhány nappal számoltak mindhárman, viszont az már egyiküknek sem jutott eszébe, ami egyik nap kicsúszott Jungkook száján, mikor Taehyung a rendrakás végén egy doboz gyümölcslét vitt a fiatalabbnak.
– Nem maradsz? – pislogott fel rá ágyából.
– Jimin azt mondta, jobban szeretsz egyedül lenni – torpant meg mellette Taehyung, ki rettentően örült a kérdésnek.
– Az azért van, mert ő állandóan hisztizik a szagom miatt. De téged nem zavar, vagy igen?
– Nem, egyáltalán nem zavar.
– Akkor maradsz?
– Persze. Szívesen – ült le a földre.
– Ne! Gyere ide! – húzódott arrébb.
– Melléd? Nem zavar?
– Nem. Gyere csak.
– Rendben – bújt be a takaró alá Jungkookhoz. – Van rajtad valami ruha?
– Nincs.
– Akkor nem leskelődök – feküdt le Jungkook mellé, majd felé fordult. – Hogy érzed magad?
– Jobban. Főleg most, hogy itt vagy – nézett a másik szemébe a fiatalabb.
– Nem gond, hogy itt vagyok? Nem ölsz meg, amiért megsértem a területedet?
– Ha gond lenne, nem hívtalak volna ide – pislogott nagyokat Kook. – Nagy teher vagyok most.
– Nem vagy az. Szívesen segítek, hisz te is segítettél rajtam. Ez a minimum – mosolygott Taehyung.
– Köszönöm...
– Tudod, egy ideig volt egy nyúl a közelemben.
– Tényleg?
– Aha. Bár barna volt, idősebb nálunk és nem koreai, de mikor ránéztem arra gondoltam, hogy te is hasonlóan nézhetsz ki. Elég magas volt és mindig jó formában volt. Ő kapott rendesen enni, ezért nem volt gondja semmire. Bár velem nem volt kedves, de eszembe juttatott téged, ezért sosem haragudtam rá. Emlékeztetett rád.
– És mi lett vele?
– Nem tudom. Neki jó dolga volt. Nem azért váltunk el, mert őt kirakták, hanem mert engem eladtak. Nem volt ott jó sorom, de rossz volt, hogy tovább kellett állnom. Mintha megint elszakítottak volna tőled.
– Sajnálom, hogy így élted le a fél életedet – sóhajtott nagyot Jungkook.
– Már nem számít. A másik felét jól fogom és ez a fontos. Meg az, hogy veletek tölthetem az időmet. Nagyon hiányoztatok.
– Te is nekünk – meredtek egymás szemeibe. – Alszol velem? Rég nem aludtál már.
– Persze. Maradok, ha szeretnéd.
– Köszönöm... Hyung!
– Hm?
– Sokat bántottak téged? – lepte meg kérdésével társát, ki elgondolkozott, hogy mit is válaszoljon. Nem szívesen hazudott volna, de igazat sem akart mondani. Azzal összetörte volna a fiatalabb lelkét.
– Erre inkább nem válaszolnék – oldotta meg a helyzetet.
– Uhh... rendben... Hyung!
– Igen?
– Sok heged van?
– Jungkook – sóhajtott nagyot Taehyung.
– Tessék?
– Ne kérdezgess ilyeneket. Nem szeretnék róla beszélni.
– Oké – fancsalodott el Jungkook.
– Sosem hívtál még hyungnak mióta visszajöttem – mosolyodott el Taehyung, mialatt továbbra is egymás szemeibe néztek.
– Jiminnek sem mondom sokszor.
– Csak ha akarsz tőle valamit?
– Pontosan – mosolygott Jungkook.
– És tőlem mit akarsz? Éhes vagy?
– Nem... máson gondolkodtam.
– Min?
– Lehet csak a hormonok teszik.
– Rosszul vagy? – próbálta kideríteni, mi is jár a másik fejében.
– Nem. Most jól vagyok... Haragudnál bármiért is rám?
– Nem hiszem. Rád nem tudnék.
– Szavadat is adod, hogy nem fogsz? – fordult hasra Jungkook miközben továbbra is Taehyungot nézte.
– Igen. Miért? Csináltál valamit?
– Még nem... Akkor nem fogsz haragudni?
– Most már inkább aggódok. Mi az, Jungkook? – fürkészte a másik arcát, hátha arról rájön, mire gondol a másik.
A nyúl azonban nem mondott semmit, helyette a tettek mezejére lépett és megcsókolta barátját, ki mindenre gondolt, csak erre nem. Taehyung megdöbbent, ám nem állt ellen a fiatalabbnak. Rengeteg élményben volt része eddigi élete során, ez pedig akármennyire is furcsa, esetleg taszító lett volna más számára, neki az egyik legszebb pillanatként írta be magát az emlékezetébe.
– Hormonok – bújt a macska nyakába Jungkook, miközben annak hosszú, foltos állati farka dereka köré tekeredett.
– Azok... nem csak felerősítik a vágyaidat?
– Egyedül szeretnék lenni, hyung – szólalt meg miután félénken végignyalt Taehyung nyakán, kinek testén átfutott a hideg.
– Biztos? – ölelte magához a fiatalabbat, ki továbbra is bújt hozzá. – Maradhatok is – simította Jungkook fejére annak nyuszifüleit.
– Mindjárt jövök – pattant fel. – Maradj itt! – mászott át barátján, majd kirohant a szobából.
Taehyung szíve szerint a másik után ment volna, de abban talán mindketten egyetértettek, hogy ez egy kínos helyzetté vált, miután Jungkook megnyalta őt, akármennyire is közel álltak eddig egymáshoz. Ezért inkább maradt az ágyban és azon gondolkozott, meddig menne el akkor, ha esetleg a nyúl feltüzelve érne vissza hozzá azzal a céllal, hogy lefeküdjenek egymással. Taehyung szívesen megpróbálta volna a dolgot, de nem egy ilyen durva indítással, ráadásul egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben, amikor mindenki potenciális pár a másik számára, aki csak egy kicsit is kedves hozzá. Ezért akármennyire is nehezére esett végül úgy döntött, bárhogyan is könyörögne majd a nyúl, nem fogja hagyni, hogy ledöntse őt, mert lehet, ez az apróság tenné tönkre kettejük kapcsolatát, ami bár rettentő erős, azért talán mégsem törhetetlen. Taehyungnak igen sok energiájába került ezt elhatároznia, hiszen érezte maga körül Jungkook illatát, ami már kezdett megtetszeni neki és emiatt fájt a szíve, mikor meghúzta a határokat. Ám ez volt a helyes út, akármennyire is nehéznek bizonyult. Mialatt azonban ő ezzel a gondolatmenettel küszködött gyorsan telt az idő, Jungkook pedig továbbra sem bukkant fel. Az ágya azon felén, ahol korábban ő feküdt, most csak Taehyung foltos, ocicat farka terült el, mely hamarosan neki is szemet szúrt. Vajon hol lehet a nyúl?
– Jungkook? – szólalt meg nagyjából félóra után. – Minden rendben, Jungkook? – könyökölt fel az ágyban és a szoba félig nyitott ajtajára meredt.
– Pillanat! – kapott egy bizonytalan választ, viszont ez elég volt neki ahhoz, hogy továbbra is eleget tegyen a másik kérésének, így visszadőlt a matracra. Még néhány percig sóhajtozott, mire a nyúl felbukkant. Fülei fejére simultak, arca enyhén kipirult és alig mert Taehyungra pillantani. Úgy tűnt, mint aki valami miatt zavarban van, mialatt egy tálcát tartott kezeiben, rajta mindenféle finomsággal, csokival, keksszel, gyümölcsökkel. – Itt vagyok.
– Minden rendben? – ült fel Taehyung. Meglepte a nyúl megváltozott viselkedése.
– Persze, mi baj lenne? – ült le az ágy szélére kezeiben a tálcával. Még mindig kerülte Taehyung tekintetét, de az illatát már nem bírta visszafogni. Az megváltozott és ezt a macska is érezte.
– Jobban vagy?
– Sokkal – mosolyodott el Jungkook a finomságokat nézve. – Hoztam egy kis nasit. Eszel velem? – fogott meg egy szelet almát és bele is harapott.
– Eszek – sóhajtott nagyot Taehyung. Kicsit megnyugodott, hogy a fiatalabb megoldotta máshogyan a hormonjai által okozott kellemetlenséget, ezzel segítve döntését, de közben egy picit fájt is a szíve, amiért szinte semmi segítséget nem nyújthatott ebben a másiknak. – Ne csináljak inkább valami tartalmas kaját? – ült a nyúl mellé, hogy összeértek combjaik.
– U-u – rázta fejét, miközben belemerült a gyümölcsök rágcsálásába, de arca tovább pirult.
– Rendben – csatlakozott a fiatalabbhoz az evésben Taehyung.

Jungkook heatje még eltartott néhány napig, mely idő alatt rendszeresen megkérte Taehyungot, töltse inkább az idejét vele a szobában, feküdjön mellé és aludjon vele. Jimint eleinte meglepte, hogy két legjobb barátja így összemelegedett, de elég hamar rájött, mi is zajlik kettejük között. Hibridek voltak mind a hárman, az ocicat és a nyúl pedig akaratuk ellenére is elárasztották a közös lakást feromonokkal, melyet Jimin azonnal megérzett, bár kezdetben még nem tudta értelmezni. Azonban elég gyorsan letisztult a helyzet, miközben ő fuldoklott az illattól, mely végül elüldözte őt a lakásból erre az időre, így pedig kettesben maradhatott a két fiú. Ahogyan Jungkook nehéz időszaka a végéhez ért, úgy tűnt el arcáról az a pír is, mely rendszeresen felbukkant miután elzárkózott néhány percig a másik elől. Pontosan tudta Taehyung, mit csinált ilyenkor, ezzel pedig a nyúl is tisztában volt, ezért esett zavarba minden alkalommal, hogy utána azonnal találkoznia kellett a másikkal. Ám miután már nem tombolt testében az a sok feromon, nem volt szüksége magányra, és újból zavartalanul tölthette idejét Taehyunggal, akivel a kelleténél jobban kezdtek összemelegedni. Valahányszor együtt ettek az idősebb macskafarka a fiatalabb dereka köré tekeredett, míg a nyúl próbált annyira közel helyezkedni a másikhoz, amennyire csak tudott. Egyre nehezebb volt egy külső szemlélőnek elviselni őket, mikor pedig Jiminnel ettek, ez nekik is feltűnt.
– Köhöm! – köszörülte meg minden alkalommal torkát, mikor már kezdett neki sok lenni a látvány. – Ha ennyire odavagytok egymásért, meg vissza, akkor egymást egyétek meg, a vacsorátokat pedig adjátok nekem – hangzott el lassan minden közös este ez a mondat, melyet Jimin társaságában töltöttek.
Ugyan a fekete macskát nem zavarta, hogy két társa kapcsolata kezdett egy magasabb szintre lépni, mint barátság, viszont az, hogy ez mind az ő szeme előtt történik leplezetlenül, már igen. Nem volt kíváncsi a részletekre, sem a szagokra, melyek csak úgy facsarták az orrát mikor két barátja egymáshoz ért. Amúgy sem viselte jól a nyúl feromonjait, de hogy még a saját lakásában egy másik domináns macska is hasonlóakat öntsön magából, egyenesen kiborította. Éppen emiatt menekült el hosszabb időre otthonról akkor, mikor tudta, most ő következik, az ő nehéz napjai jönnek. Tisztában volt vele, verekedés lenne majd belőle, ha egy percet is otthon lenne, ezért inkább barátnőjéhez költözött erre az időre, hogy egy kellemesebb mellékhatással élje át ezeket a kényes napokat, mint egy komolyabb sérülés és veszekedés. Ezzel azonban olyan volt, mintha ráparancsolt volna barátaira, lépjenek már szintet, kik az eset óta egyáltalán nem haladtak az intimitás terén. Még csak újabb csókjuk sem volt azóta, nemhogy bármi komolyabb. Csak kerülgették a forró kását, amit már Jimin nehezen viselt és melynek egyszer-kétszer hangot is adott, ezért mikor eltűnt egy hétre, a fiatalok kötelező feladatnak vették a haladást, bár egyikükben sem volt elég bátorság ehhez. Viszont nem is kellett, mert megoldotta helyettük másvalami.
– Ahh... Jimin! – morgott hangosan Taehyung. Egyedül volt a lakásban, így megtehette következmények nélkül. – Ez a te hibád... – kapkodta a levegőt és közben érezte, amint egyre jobban felmelegszik teste.
Az elmúlt napokban érződött már Jiminen, hogy lassan őt is elöntik a hormonok, ez pedig szinte egyik pillanatról a másikra borította fel Taehyung szervezetét is, mely hosszú idő óta először érezte úgy, itt az ideje utódokat nemzeni. Az utóbbi időben azzal volt elfoglalva minden porcikája, hogy túléljen, majd miután szabad lett, a normális testsúly került középpontba és a felépülés. Ezért régóta nem volt már része ilyen hormonhullámban, mely most az összes elmaradtat pótolni szerette volna. Taehyung emiatt rettenetesen szenvedett. Egyetlen figyelmeztetés sem volt, semmi előjele, hogy közeledne az ő heatje is, egyszer csak betoppant, mely valószínűleg Jiminnek volt köszönhető. Az ő hormonjai idézték elő ezt az egészet egy pillanat alatt, így fel sem tudott készülni rendesen és az első néhány órát teljesen egyedül töltötte, míg Jungkook dolgozott. Nem szólt neki, mert nem akarta tönkretenni a napját. Inkább megvárta az estét, addig pedig visszaküzdötte magát a nyúl ágyába, hogy legalább az illatát érezhesse. Azonban ez nem volt annyira jó ötlet, mint elsőre gondolta.
– Megjöttem! – zárta be maga mögött az ajtót Jungkook. – Hoztam va – akadt meg mondata közepén, amint az első levegővétellel megérezte társa illatát. – Taehyung? – dobta le a földre cuccait és azonnal keresni kezdte a másikat, miközben szanaszét hagyta cipőit a lakásban. – Taehyung? – rohant körbe, hátha máshol találja az emlegetettet, mint ahol gondolná, de végül nem így lett. Az ocicat az ő ágyában feküdt teljesen meztelenül, amitől Jungkook az ajtóban megtorpanva azonnal meg is fordult. Teljesen elvörösödött az arca, pedig a másik éppen nem csinált semmit, csak ruhátlanul kapkodott levegő után. – Jól vagy? – érdeklődött, mialatt fülei fejére lapultak. Nem szerette volna a másik erotikus hangjait hallani véletlenül sem.
– Nagyon nem – köszörülte meg a torkát, de ettől függetlenül rekedt maradt hangja.
– Kérsz valamit? Enni, vagy inni? – harapott alsó ajkába Jungkook, melyet szerencsére a másik nem láthatott, de azt sem, hogy nadrágja hirtelen tűrhetetlenül szűkké vált társa illata miatt. Viszont ő is hibrid volt, emiatt pedig szinte azonnal önteni kezdte magából a hormonokat.
– Téged! – mordult fel miközben lassan felült az ágyban. – Még elmehetsz, ha nem akarod... – sóhajtott nagyokat. – De érzem rajtad – pillantott Jungkookra, ki továbbra is háttal állt neki.
– Erős az illatod – vett egy mély levegőt és becsukta szemeit. A teste azonnal reagált a hívogató hormonokra, melyeknek már ha akart volna, sem tudott volna ellenállni. – Nagyon erős – váltak el egymástól puha ajkai egy halk nyögés kíséretében.
– A tiéd sem semmi – termett azonnal Jungkook mögött az ocicat. Foltos farka rögtön a másik dereka köré tekeredett, miközben pólója alá nyúlva elkezdte vetkőztetni a fiatalabbat. – Finom vagy – harapta meg gyengéden a nyuszika nyakát.
– Hyungh... – sóhajtott fel Jungkook.
– Mit szeretnél? – csókolgatta a másik puha bőrét.
– Csak... – próbált gondolkodni, de nem jutott sokra a feromonfelhőben úszó agyával. – Vigyázz a füleimre – nyögte ki nagy nehezen az egyetlen dolgot, ami eszébe jutott, miközben Taehyunghoz simult.
– Nem mondhatod, hogy nem adtam meg a lehetőséget, hogy elmenj – húzta át a fiatalabb fején annak pólóját, majd maga felé fordította a nyulat, ki elvörösödve próbálta tartani a szemkontaktust társával.
Taehyung beljebb vonta a szobába és tovább vetkőztette. Nem bírt magával, meg akart szabadulni a másik ruháitól, hogy minél hamarabb megkóstolhassa minden egyes porcikáját és elhalmozhassa csókjaival puha bőrét. Jungkook átadta magát társának, cseppnyi ellenállást sem mutatott, de nem is akart. Taehyung ajkai meglepő gyengédséggel kényeztették régóta érintetlen bőrét, amitől ő is egyre többet kívánt.
– Hyungh! – sóhajtott fel miután megérezte, hogy társa forró nyelve végigszalad férfiasságán.
– Mondjad! – csókolt Jungkook péniszére, miközben felnézett félig csukott szemeibe.
– Hyungh! – túrt Taehyung hajába és felhúzta magához. – Csókolj meg! – karolt nyakába.
Az ocicat egy pillanatra megvillantotta lehengerlő mosolyát, majd már rá is tapadt a nyúl édes ajkaira, ki még mindig zavarban volt. Nem szokott hozzá, hogy az egyik legjobb barátja ilyen helyzetben látja őt, ahhoz pedig végképp nem, hogy ő is a másikat. Sosem álmodozott még ilyesmiről, csak egy újabb csókról, amit végre meg is kapott. Alig bírt betelni társával, kinek kezei közben felfedezték a fiatalabb testét. A formás izmait, a hevesen emelkedő mellkasát, az érzékeny bimbóit, a forró nyakát, majd a párnán elterülő nyuszifüleit. Amint megsimogatta őket, majd ujjai közé véve játszadozni kezdett velük, Jungkook teljesen megváltozott. Hirtelen eltűnt a félénk oldala és átvette helyét az a fele, mely inkább állati volt, mintsem emberi. Nem sokszor engedte el magát ennyire, ezért még számára is újak voltak vágyai és tettei is. Fordított a helyzetükön, majd az ocicatet a matracba préselve ült annak csípőjére. Rögtön célba vette a másik nyakát, miközben pedig azzal volt elfoglalva, hogy nyomot hagyjon maga után, Taehyung kezei már a folytatást sietették. A fiatalabb formás, vonzó fenekére tapadtak, majd egy gyengébb pillanatában bevetette első ujját, melyet látszólag meg sem érzett a nyuszika. Kapkodva haladtak az előjátékkal, de nem is volt többre szükségük. Jungkook hosszú idő óta érintetlen teste mintha csak előző nap adta volna át magát valaki másnak, annyira könnyedén alkalmazkodott mindenhez, mialatt erős feromonokat öntve magából jelölte meg társát. Taehyung elolvadtad a másik gesztusától, hogy ilyen hamar szeretné, ha mindenki tisztában lenne vele, ők összetartoznak, ezért egy pillanatig sem ellenkezett, csupán élvezte amint a sóhajok és nyögések közepette részben átvették egymás illatát. El sem tudott volna képzelni szebb éjszakát, még tiszta fejjel sem, nem hogy a heattől túlfűtött zavaros elméjével.
– Jungkookh~! – támaszkodott meg az említett vállai mellet a matracon, amint saját magával küzdve próbált egy kicsit nyugton maradni, míg levegőért küzdött.
– Hyungh! – nyögött fel a fiatalabb. – Ne hagyd abbah! – simított végig mellkasán, miközben homlokaik összeértek és Taehyung becsukta szemeit.
– Elfogyott az erőm – nyelt nagyot két légvétel között. Már a harmadik menetnél jártak és az ocicat egyszer sem kapkodott, így nem is volt csoda, hogy kimerült.
– Cseréljünk! – próbálta ledönteni az idősebbet a nyuszika, de az nem hagyta magát. – Ne kínozz! – szólalt fel elcsukló hangon Jungkook, ki még érezte testében a másik lüktető férfiasságát.
– Nem engedlek el – emelkedett fel kicsit, majd végignyalt a fiatalabb sós bőrén és gyengéden megharapta nyakát.
– Kérlekh! – nyögött fel újból, miközben megfeszítette egy pillanatra izmait, amitől Taehyung testét újból elöntötte a vágy.
– Milyen szűk vagy! – mordult fel. – Csináld még!
– Csak, ha folytatod – simogatta párja hátát.
– Jó! – karolta át a nyuszikát, majd felülve vele az ágy háttámlájának dőlt. – Így jó? – harapott alsó ajkába, miközben Jungkook fenekére fogva biztatta azt mozgásra.
– Ahh, igen! – támaszkodott meg az idősebb vállán.
Hamar fogott gyors tempóba, melyhez nem volt szüksége segítségre, ezért Taehyung egyik keze tovább vándorolt testén, míg végül megállapodott a fiatalabb nyuszifarkánál. Amint megérintette a fiatalabb torkából egy meglepett nyögés tört fel, miközben nyuszifülei megrezzentek. Nem számított rá, hogy leggyengébb pontjával fogja majd őt kínozni párja.
– Ezt szereted? – simogatta puha farkát és közben átkarolta derekát, hogy megtartsa a másikat.
– Ott neh! – nyögdécselt.
– Miért? Nem jó? – fürkészte a fiatalabb arcát, ki becsukva szemeit lovagolt tovább ölében.
– Nemh.
– Biztos? – folytatta kis játékát. – Pedig ahogy látom, nagyon tetszik neked – pillantott Jungkook péniszére, melyen egy duzzadt csepp gördült végig.
– Hyungh! – távolodott el egy kicsit a másik testétől és hátraejtve fejét nyögdécselt tovább. – Én nemh- nemh- – kapkodott levegő után.
– Hadd lássam! – nyalt végig a fiatalabb nyakán, kinek ennyi elég is volt, hogy újból elélvezzen.

Hosszú éjszakájuk volt tele hangos nyögésekkel, forrósággal és vallomásokkal, melyet talán máskor sosem ejtettek volna ki szájukon. Még reggel is ott csengett Taehyung füleiben Jungkook mondata, melyet azután a megjegyzése után kapott válaszul, melyet az aranyos, izgatottan mozgó nyuszifarkára tett.
– Ez a "Szeretkezzünk!" jelzés. Legközelebb ismerd fel! – majd már nyúlt is a mögötte térdelő társa csuklói után, ki annyira meglepődött ettől, hogy egy pillanatra ledermedt.
Tudta, sosem lesz képes elfelejteni Jungkookot, amint meztelenül, ott guggolva előtte, kitolta formás fenekét, mely felett az édes nyuszifarkincája nyughatatlanul mocorgott, miközben egyik válla felett hátratekintve pislogott szelíden nagyokat, óriási nyúlfülei pedig hanyagul lógtak fejéről. Csodálatos látvány volt számára, egyszerre izgató és cuki, ha pedig tehette volna, lefényképezte volna a másikat csak azért, hogy akkor nézegethesse, amikor csak akarja. Ahogyan ezen gondolkodva bámult a plafonra, úgy kezdett újra feléledni benne a szexuális vágy, mely a következő néhány napban készült megkeseríteni életét, azonban még igyekezett rajta uralkodni. Ezért ahelyett, hogy rögtön szexszel ébresztette volna meztelen partnerét, inkább a takaró alól kikukucskáló csupasz bőrére nyomott forró, hosszú csókokat, melyre hamarosan fel is kelt a nyuszika.
– Tae? – bújt párnájába, mi alatt Taehyung karja feküdt. – Álmos vagyok – fordult volna lassan hasra, ha a másik engedi, de félúton meggátolta őt annak keze.
– Jó reggelt! – nyomott egy puszit Jungkook lapockájára. – Nem fázol?
– Nem – kapott szinte azonnal választ.
– Nem vagy éhes?
– Még nem – mocorgott Jungkook. – Még öt perc – húzta fejére a takarót, melyen Taehyung elmosolyodott.
– Amennyit csak szeretnél – nézte vigyorogva a takarókupacot. – Ugye nem fáj semmid sem? – hajolt oda, ahol feltételezhetően a nyuszika fülei feküdtek a vastag lepel mögött.
– Nem – érkezett tompa hangon egy válasz. – Jól vagyok.
– Akkor jó – ölelte át a másikat. – Éreztem, hogy megjelöltél este – kezdett bele abba, amit a legfontosabbnak érzett. – Örülök, hogy engem választottál... – várt valamiféle választ, de nem kapott. – Igyekszem majd a legjobb pár lenni a Világon... És azt is tudom, hogyan kell hibrid gyerekeket nevelni, ha egyszer elgondolkoznál ilyesmi... – adott egy kis időt újból a fiatalabbnak, hátha akar mondani valamit, azonban az továbbra is csendben maradt. – Bár örökbe kell sajnos fogadnunk, vagy béranyát keresni... Ha pedig nyuszikat akarsz, akkor nyuszit kell találnunk. A többiek sajnos dominánsabbak. De ha nem fontos neked, akkor megértem, csak én örülnék majd egy kis Jungkooknak, ezt biztosan állíthatom.
– Én pedig egy kis ocicatnek – takarózott ki hirtelen hatalmasra nyílt szemekkel Jungkook, melytől Taehyung egy kicsit meghátrált. – Majd... egyszer. A távoli jövőben. Nem mostanában. Nem az elkövetkezendő négy évben még, az tuti – pislogott nagyokat Kook.
– Azt hittem, már sosem takarózol ki.
– Csak öt percet kértem.
– Annyit nem bírok ki most nélküled – csókolta meg a nyulat Taehyung. – Ha már nem szeretkezünk, akkor legalább had lássalak. Máshogy nem bírok a hormonjaimmal.
– És hagysz még aludni, ha nézhetsz? – biggyesztette ki alsó ajkát Jungkook.
– Tudsz még?
– Igen! Csak hagyj! – fordult másik oldalára a fiatalabb.
– Rendben... hagylak – nézett végig a másik testén, ahogyan az kivillant a takaró alól, mely alatt ketten feküdtek. Amint végigfutott tekintete a fiatalabbon, elmosolyodott. A másik aranyos kis nyuszifarkincája ugyanis izgatottan mocorgott tökéletes feneke fölött, amit nem tudott figyelmen kívül hagyni. – Felismerjem?
– Jobban tennéd, igen!
Így akármennyire is nem volt tervben, korán reggel szeretkezéssel indították a napot. Mindketten arra számítottak, hogy az elkövetkezendő néhány nap erről fog szólni, de egyikük sem bánta. Szavak nélkül állapodtak meg, mostantól együtt vannak, hiszen már egymás illatát hordozták bőrükön, melyet le sem tudtak volna tagadni. De nem is akartak. Számukra tökéletes volt így minden, viszont a lakásban nem csak ők ketten laktak.

Ahogyan teltek a napok és Jungkook beteget jelentve otthon maradt, úgy zuhant a Taehyung testében tomboló hormonok szintje is. Egyre kevesebb szexből állt a napjuk és több turbékolásból, ám a nagy boldogságban elfeledkeztek arról, hogy mi is váltotta ki ezt az egészet.
– Hazajöttem! – nyitott be Jimin a közös lakásba, az első légvétel után pedig ledermedt néhány pillanatra.
– Jimin? – jelent meg a nyuszika. – Szia! – mosolygott rá.
– Te meg Tae? – mutatott társára.
– Uh... – nyelt nagyot. – Igen.
– A... – pislogott sűrűn. – Nem az én ágyamban.
– Isten ments!
– És most... Mi van?
– Uh...
– Szerelem?
– UH! – akadtak el a szavak Jungkook torkában.
– Jimin! – jelent meg Taehyung. – Megmagyarázom!
– Nem bántottad? – indult beljebb Jimin, ki valamiért úgy érezte, Taehyung vetélytárs és érzékeltetnie kell vele, ki is az úr  házban.
– Nem! Sosem tenném – hátrált az ocicat, miközben megadóan fejére simultak fülei, farka pedig combja köré tekeredett.
– Szereted?
– Igen! – vágta rá rögtön.
– Mi? – torpant meg újból Jimin. – Teljes szívből, mint a szerelmed, nem csak mint barát?
– Igen.
– Biztos?
– Igen... Jó, csak a hormonok miatt léptünk ekkorát, de tényleg... Imádom őt – tett még néhány lépést hátrébb, míg biztonságosnak nem érezte a távolságot kettejük között.
– Tényleg szeretsz? – szólalt meg halkan Jungkook. – Nem csak a heat miatt volt az egész? – azért akármennyire is élvezte a kettejük között történteket, majd azt, hogy annyira összemelegedtek, legbelül attól félt, ez csak a heat mellékhatása és a másik igazából nem is vonzódik úgy hozzá, ahogyan azt ő szeretné.
– Igen... és nem úgy, ahogyan Jimint.
– Hát azt ajánlom is – mordult fel Jimin. – Nekem barátnőm van, aki ha megérzi rajtam ezt a szexszagot, biztosan kidob – ment beljebb a lakásba, de elkerülte Taehyungot, mivel már nem volt mérges rá, azonban az ocicat még félt kicsit tőle. – Az ég szerelmére, szellőztessetek néha! – nyitott ablakot, majd szobája felé vette az irányt.
– Azt hittem tudod, hogy szeretlek – nézett Jungkook szemeibe.
– Csak... nem voltam biztos benne, hogy valóban így van – simított végig fekete nyuszifülein. – A heat elveszi az ember agyát.
– De ennyire nem... Nem ölelgettelek volna állandóan a tiszta pillanataimban is, ha nem így éreznék.
– Azt gondoltam, nincsenek ilyenek nálad, mivel... régóta ez volt az elsőd.
– De voltak... Amúgy nem, mintha kötelező lenne de-
– Én is szeretlek! – szakította félbe az ocicatet Jungkook, de továbbra sem mozdultak meg. – Már a reptéren éreztem valamit – tett vallomást. – De annyira örültem, hogy újra látlak, hogy azt hittem... Aztán egyre többet aludtunk együtt és... jött a heatem.
– Ugye rám gondolva... – hagyta nyitva a mondatot, de mindketten tudták, mit akar mondani.
– Igen – pillantott a földre zavarában Jungkook.
– Nekem nem a reptéren kezdődött – indult a fiatalabb felé. – Viszont nem is ért valamiért annyira váratlanul – simogatta meg a nyuszika arcát és magára vonta tekintetét. – Lehet, az illatod miatt volt – nézett mélyen a másik szemeibe.
– Hyung... – harapott alsó ajkába Jungkook, miközben Taehyung felsőjébe markolt.
– Igen? – kérdezett vissza halkan.
– Csókolj meg! – adta ki a parancsot a másiknak, ki szó nélkül teljesítette.
Ezúttal lassan mozogtak, élvezték egymás ízét, puha ajkait és izmos nyelvét, mialatt szorosan egymáshoz simultak. Taehyung ocicat farka kettejük köré tekeredett, egyik kezével pedig Jungkook fekete fület kezdte lágyan simogatni. Odavolt a fiatalabb nyúlvonásaiért, ami miért a hosszú csók közben végül Jungkook bojtos farkincáját is simogatni kezdte, mire a fiatalabb felnyögött.
– Az ég szerelmére! – förmedt rájuk Jimin, mitől annyira megijedtek, hogy azonnal el is engedték egymást. – Legalább ne akkor, mikor itthon vagyok, vagy ne a nappaliban! – suhant el kettejük között a fekete macska, hátán egy táskával.
– Bocsánat – kért elnézést halkan Taehyung.
– Elmész? – érdeklődött a kipirult nyuszika.
– Igen. Yunseonál leszek még néhány napig. Addig kiélhetitek magatokat – mutatott társaira. – De aztán együtt vacsorázunk egy étteremben – húzta össze kabátját. – A kanapén pedig ne merjétek csinálni! – fordult az ajtó felé, azonban visszanézett rájuk. – És a zuhanyban sem! Az közös! No meg az ágyamban sem!
– Nem terveztük – válaszolt nyugodt hangon Taehyung.
– Remek – tért vissza az ajtóhoz, majd már nyitotta is ki, hogy eltűnjön, azonban még tett egy megjegyzést, mielőtt becsapódott volna mögötte. – És néha szellőztessetek!
– Oké! – kiabált utána Jungkook, majd pátjára pillantott.
– Szerintem eleget csináltuk már az elmúlt néhány napban.
– Elfáradtál?
– Nem, csak... Nem lesz ez sok? Nem csak ebből kéne állnia.
– Taehyung, én egy nyúl vagyok. Mond ez neked valamit? – tette csípőjére kezeit Jungkook.
– Értettem, jó! Te parancsolsz.
– Én is így gondoltam – fogott párja felsőjére, majd magához húzta őt egy újabb csókra. – És miénk az egész lakás – súgta halkan két csók között a másik fülébe.
– A kávézóasztalt nem mondta.
– Olvasol a gondolataimban.


(Itt is volna az, amit ti kértetek, bár elég kis rövidke lett. Lehet, a fáradtságtól nem futotta hosszabbra, nem tudom, de ettől még szerintem aranyos, cuki sztori. :D Remélem, tetszik nektek is!
Próbálom folytatni közben Namot, meg akadt még egy ötletem egy ficire, viszont abból sori lesz majd megint szerintem. De előre meg fogom írni az egészet, ha igen, és majd feldarabolva sorozatot csinálok belőle. Persze ezek közben fogok még OS-t is írni, hisz elmentettem a kéréseiteket!
Viszont addig is, míg nincs új sztori, olvasgassatok a régiekből nyugodtan! :D
Facebook oldalunk --> LINK
Wattpad ---> Wattpad )

Dog Hybrid Jin Hetero

Újabb hibrides OS. Aki még mindig nem tudja, milyenek a hibridek az... Kezdje el olvasni, aztán majd rájön. :D

Figyelmeztetések: 6600+ szó, hetero, hibrid, 18+

Harmadik fél szemszöge

 

Nem egyszerű különlegesnek lenni. Attól függetlenül, hogy a Világ hirdeti az egyenlőséget és az elfogadást, az is természetes, ha mi ezzel nem tudunk egyetérteni. De az már elfogadhatatlan akárhogyan is nézzük, hogy gondolatainkkal valakinek fájdalmat okozzunk. Ennek ellenére ezt rendszeresen megtesszük. Szóban bántalmazunk másokat, megszóljuk a kinézetüket, viselkedésüket, műveltségüket, vagy egyszerűen csak azt, hogy léteznek, annak ellenére, hogy valójában semmiben sem különbözünk tőlük. Ez az embereknek sem egyszerű, de azoknak végképp nem, akik egy olyan réteget képviselnek, akik egy fél évtizeddel ezelőtt még nem számítottak függetlennek. Így valahogy nehezebb az élet és ezeknek a személyeknek valamiért sokkal fontosabb az, hogy olyanok legyenek mint a tévében és újságokban mutogatott celebek, mint az, hogy különlegessé váljanak. Sojungnak is ez volt minden álma. Míg a normál emberek a tömegből való kitűnésről álmodoztak, ő csupán arról, hogy egy nap majd ugyanolyan mosollyal fogadják egy üzletben, étteremben, vagy moziban, mint azokat, akiknek nincsenek állatfüleik és farkincájuk.

– Anya! Elmentem! – kapta magára kabátját Sojung. Már csípett az őszi idő mely lassan a télre készült. – Este jövök! – dobta táskájába kulcsait.

– Rendben! Írj, merre jársz!

– Oké! Sziasztok! – lépett ki lakásuk ajtaján amint elköszöntek tőle szülei is.

Egyik barátnőjével volt programja. Kis gyorséttermi kaja, egy kávé és csevegés, miközben mindketten fejükre húzott kapucnijuk alatt bujkáltak. Szerették a hidegebb időt, mert senki sem nézett rájuk furcsán amiért tetőtől talpig fel vannak öltözve. Ez volt az egyetlen mód arra, hogy elrejtsék hibrid vonásaikat mások elől, mely sokszor sikerült is. Nem ők voltak az egyetlenek akik kihasználták a kapucnis pulcsik és a téli sapkák előnyeit, emiatt pedig sokan gyanakodtak rájuk, de mindannyiszor kedvesen szolgálták végül ki őket. Azonban ezt a kis csalást nem csak ilyen helyzetben használták fel az emberekkel és az ő előítéleteikkel szemben, hanem más téren is próbálgatták.

– Na és ő milyen? – mutatták egymásnak mobiljaikat, melyeken egy társkereső applikációt bújtak éppen férfiak után.

Nem volt feltétel, hogy ember, vagy hibrid legyen a választott személy, viszont amennyire elfogadóak voltak ők, annyira ellenszenvesek sokan, ezért tettek fel mindketten olyan képet magukról, amin nem látszódott sem állatfarkuk, sem füleik. Nem jelölték be azt sem, hogy hibridek lennének, de azt sem, hogy nem. A lényeg számukra a semlegesség volt, ezért pedig meg is tettek mindent.

– Nem hinném, hogy jó lenne. Nézd a leírását. Olyan érzést kelt, mintha nem kedvelné túlságosan a mi fajtánkat.

– Az állatokat szereti.

– De külön kiemeli, hogy az állatokat és az embereket is, de a hibrideket már nem említi. Ez nekem nagyon fura.

– Igazad lehet – vizsgálta még néhány másodpercig a képet. – Pedig cukinak tűnt – utasította el végül Sojung a jelöltet.

Biztosra akartak menni, ezért elég sok pasit dobtak a kukába, mert nem derült ki róluk tisztán, hogy szeretik-e a hibrideket. Ez fontos kérdés volt, hiszen nem akarták beleélni magukat olyan dologba, ami egy ilyen lényeges tény hatására esélytelenné válhat, mivel úgy tervezték, nem azonnal közlik az információt majd a kiszemelttel. Válogattak is még a férfiak között, viszont hamar elrepült az idő, amikor pedig kezdett már viszonylag későre járni, elváltak útjaik. Azonban Sojung nem tudta pihentetni a következő találkozásig az applikációt, ahogyan társa. Otthon, az ágyában fekve, tovább nézelődött a közelben lévő elérhető férfiak között. Sokan megtetszettek neki és lényegesen többnek adott esélyt, mint korábban barátnője társaságában. Kapott is már néhány üzenetet, azonban félt még válaszolni egyre is, ezért pihentette ezt a dolgot legalább a következő napig. Reggel az iskolába menet böngészte a bejövő leveleket. Továbbra sem volt elég bátorsága akár egyre is válaszolni, mert ott ült vállán a kis ördög, hogy biztosan mind letiltaná, letörölné őt azonnal ahogyan megtudnák, a kapucni alatt két szőke, retriver kutyafül lapul. Inkább hagyta lógni a levegőben az egész helyzetet. Még az iskolában is igyekezte pihentetni a programot, miközben barátnője mutogatta neki a férfiakat. Sojunggal ellentétben ő a nagyját elutasította. Nagyon válogatós volt, de persze az érthető, hiszen az emberek többsége még olyan családban nevelkedett, akik nagyjának gyerekkorában biztosan szerepelt egy hibrid, mint a ház kis kedvence, tulajdona, esetleg szolgája. Sojung ezúttal nem várta a nap végét, mert akkor válaszolnia kellett mindenkinek. Hosszú idő óta először érezte azt, nem szeretné elhagyni a gimnázium falait majd délután, de kénytelen volt. Otthon is próbálta kerülni a dolgot, de este végül rákényszerült, hogy megnyissa a postaládáját és válaszoljon néhány jelöltnek. Persze ekkor is sokan kiestek a szórásból, hiszen rengetegen csupán arra utaztak, hogy megdöntsék, ami neki természetesen nem volt célja. Ám ezek után is maradt néhány olyan férfi, akik jó randipartnernek ígérkeztek.

Sojung végül úgy döntött néhány nap után, hogy azokkal fog csak találkozni, akik több napon keresztül fenntartják érdeklődésüket irányában. Ez persze komoly akadályt jelentett a többség számára, így szerencsére viszonylag kevesen maradtak egy hét után. Velük már könnyebb volt leszervezni egy-egy találkozót. Nem kapkodta el, szépen lassan futott össze minden jelölttel, ám ahogyan egyre több pasival töltött el egy kis időt, úgy vált egyre bizonytalanabbá döntéseiben. Szinte mindenkivel kapcsolatban akadtak kétségei. Úgy gondolta, egyikük sem lenne képes elfogadni, ő egy hibrid, ezért a többséget lerázta, kivéve egy embert, aki meglepő figyelmességről adott tanúbizonyságot. Vele is sétálgatást szervezett le egy forrócsoki társaságában, hogy véletlenül se kelljen megszabadulnia a kapucnijától, ám ez alkalommal más volt a randi, mint a többi jelölttel előtte.

– Biztos nem fázol? – érdeklődött a férfi, amint forróitalaikkal a kezükben sétálgattak a rengeteg kifőzdével szegélyezett utcában.

– Nem. Jó így – pillantott fel a másikra Sojung. – Köszönöm, de nem kell aggódnod.

– Egy picit azért féltelek. A szüleid megölnének, ha miattam megfáznál.

– Dehogyis. Nem kell ilyenektől tartanod – kortyolt a csokiba Sojung. – És te nem fázol? – érdeklődött, mert a férfi is tetőtől talpig fel volt öltözve.

– Nem. Nekem pont jó így. De a sálamtól megszabadulhatok, ha szükséged lenne rá.

– Nem kell, köszönöm.

– A nők nehezebben viselik a hideget. Biztos vagy benne, hogy nem fázol, kicsit sem? Az ujjaid sem?

– Seokjin, jól vagyok – nyugtatta meg a másikat Sojung. – Az ujjaimat melegíti a forrócsoki.

– Oké, jó. Befejeztem – mosolygott a férfi. – Hogy állsz a macskás játékkal?

– Még gyűjtögetek a plusz pályarészre és próbálom nyakon csípni Tubbsot, de sose sikerül. És te?

– Én már a különleges macskákat várom, de ritkán jönnek. A masiniszta már volt nálam, de nem sikerült összefutni vele. Mennyi kell még az új pályarészhez?

– Nem tudom, de nem sok.

– Vehetek neked aranyhalat, ha szeretnéd.

– Jaj nem, nem kell, köszönöm.

– Vedd úgy, hogy ez a randink része. Meghívtalak a csokira is, meghívlak aranyhalra is a játékban. Mit szólsz? – mosolygott.

– Kedves tőled – viszonozta Sojung. – De nem kell.

– Azért még meg fogom kérdezni néhányszor, ha nem gond.

– Ahogy gondolod – vigyorgott Seokjinen.

– Éhes vagy?

– Egy kicsit. Finom illatok terjengnek a levegőben.

– Együnk valamit! Mit kívánsz? Meghívlak – ajánlotta fel Seokjin.

Végig különösen figyelmes és udvarias volt, amivel rendesen meglepte Sojungot, de ha ez nem lett volna elég, akkor volt benne még valami, mely úgy vonzotta őt a férfihoz, akár a mágnes. Remekül érezte magát a másik társaságában. A sok találkozó közül ez alkalommal pedig végre úgy váltak el, hogy ő úgy gondolta, kéne megint találkozniuk. Sajnos azonban még volt hátra néhány korábban megbeszélt randija, melyeket nem szeretett volna lemondani egyelőre. Meg akarta adni azoknak is az esélyt, hogy bizonyítsanak, bár nem látott erre sok esélyt, mivel pedig így viszonyult a többi férfihoz, egyszer sem gondolta azt, jobb lenne közülük bárki, mint Seokjin. Ezért igen rövid idő alatt kerített időt arra, hogy újból találkozzanak és eltöltsenek egy kevéske időt együtt. Az időjárás továbbra is hűvös volt, sőt, egyre hidegebb, hiszen közeledett a tél, így pedig akadt elfogadható magyarázata, miért öltözik fel ennyire, hogy csak a szemei látszódnak ki ruházata alól. A többi férfival ellentétben Seokjin nem kérdezett rá egyszer sem a nagy sapkára, kapucnira, vagy óriási sálra, mi több, ő is szívesen bugyolálta be fejét valami meleg viseletbe. Elmondása szerint, nem akart megfázni, mert akkor kiesett volna az egyetemről és a munkából is, amit nem szeretett volna, bár ezt senki sem kérdezte. Azonban ő valahogy mindig érezte a kényszert, hogy megindokolja, miért vett fel ennyi mindent a hideg időben. Ez volt az egyetlen dolog ami felett nem tudott elsiklani soha a találkáik alkalmával, viszont ennek ellenére mindannyiszor remekül érezték magukat. Ám minél többször randiztak, Sojung annál inkább érzett bűntudatot, hogy nem mondta el a másiknak a teljes igazságot magáról. Egyre nagyobb kihívás volt számára olyan randit kitalálni, ami hideg helyen zajlik, és már ő érezte kínosnak a helyzetet, holott Seokjin egy szót sem szólt emiatt. Neki mindig megfelelt minden helyszín, egyszer sem volt kifogása semmi ellen, de Sojung már nehezen viselte a dolgok alakulását. El kellett mondania a másiknak, mi is ő, muszáj volt, hiszen tulajdonképpen egy párt alkottak már, csak ezt nem jelentették még ki, mivel pedig még nem csókolták meg egymást, ezt nem is tehették meg.

– Hamarosan elkezdődnek a karácsonyi vásárok. Gondoltam rá, hogy elmehetnénk mindre, kicsit körülnézni – vetette fel ötletét egyik randevújuk végén Seokjin, amint hazafele kísérte Sojungot.

– Nagyon jó lenne.

– Aztán ha van valami, ami tetszik, akkor azt meg is venném neked karácsonyi ajándéknak. Úgyhogy jó lenne, ha majd találnál valamit, ami megtetszik – vigyorgott Seokjin. – Valami baj van? Nem szereted az ilyesmit? – szorongatta Sojung kezét Seokjin. – Vagy fázol? Dugd a zsebembe a kezedet! Ne fagyjanak le a kis ujjaid miattam!

– Nem fáznak. Melegíted őket.

– Akkor mi a gond? Megsértettelek valamivel? Nem akartalak, sajnálom.

– Dehogyis, nem tetted – pillantott fel menet közben Seokjinre.

– Akkor mi a baj? Valami rossz történt a suliban? Vagy otthon vannak gondok?

– Semmi ilyesmi.

– Biztos? Ma valahogy komorabbnak tűntél, mint máskor.

– Van valami, amit nem tudok kiverni a fejemből.

– És mi az? Elmondod nekem? Hátha segíthetek.

– Még... – pánikolt legbelül Sojung, majd inkább nézett bármerre, csak Seokjin szemeibe nem. – Kicsit még gondolkodom rajta, aztán elmondom, jó?

– Rendben. De szeretném, ha tudnád, nekem bármit elmondhatsz. Tudok titkot tartani.

– Köszönöm – bújt Seokjinhez Sojung.

Nem volt elég bátorsága, hogy a másik szemeibe mondja, ő nem ember, hanem hibrid, így mikor elváltak este még akkor is megtartotta magának ezt az információt. Ám muszáj volt tudatni vele a helyzetet, nem titkolhatta örökké, mivel pedig úgy gondolta, sohasem lesz elég merész, hogy szemtől szembe tegyen vallomást, ezért elhatározta, hogy inkább megírja neki, akármilyen gyáva tett is. Sokáig időzött az üzenet felett és rengeteg erőre volt szüksége, hogy a randi utáni estén, lefekvés előtt, megossza titkát a másikkal, akibe az elmúlt hetek alatt fülig szerelmes lett. Szinte biztosra vette, Seokjin ezután el fog tűnni, mintha soha nem is ismerte volna őt, de nem tehetett mást. Egyszer úgyis kiderült volna, így jobb hamarabb túlesni a dolgon, mint később. Sojung tehát vallomást tett még azon az estén, majd meg sem várva a választ lefeküdt aludni. Gondolta, majd reggel szembesül a zord valósággal, ám nem kapott választ az üzenetére. Seokjin elolvasta, látta az időbélyegzőt, de semmit nem írt vissza. Tudta, hogy ez lesz. El is szomorodott miatta, fel is adta az egészet és egész nap olyan volt, mint akinek elpusztult kedvenc háziállata. Mikor barátnője rákérdezett, mi történt, majd Sojung azt válaszolta, vallomást tett, nem mondott semmi többet a másik. Megértően, csendben ült mellette tovább az órákon, szünetekben pedig hasonlóan nagy csöndben sétáltak egymás mellett. Tudta, nem tudna semmit sem mondani, ami vigasztalná barátját, hiszen az nagyon szerelmes volt, ezért meg sem próbálta a lehetetlent. Remélte, idővel majd elfelejti lassan Seokjint és újra jókedve lesz.

Sojung azonban bízott benne, hogy a másik majd válaszolni fog, azonban még két napig nem hallott felőle. Ez nagyon elkeserítette és úgy döntött, tisztázza a helyzetüket, így írt neki egy újabb üzenetet, miszerint elfogadja a másik döntését, de nagyon köszöni az idejét és remekül érezte magát. Sajnálta, hogy így alakult kettejük dolga, ám ha nincs más lehetőség, elfogadja. Tenni ellene amúgy sem tud semmit. Azonban erre már kapott választ. Eleinte nem merte elolvasni. Szinte biztos volt benne, egy sajnálom lesz csupán, így húzta az időt, hiszen addig is élt a remény szívében, hogy a másik nem akarja kidobni. Ám nem kerülhette el sokáig az üzenet megnyitását és este, mikor már bebújt takarója alá, elhatározta, elolvassa a választ.

" Sajnálom, amiért nem írtam vissza. Nagyon beteg vagyok. De azt el kell mondanom, hogy semmi bajom nincs a hibridekkel. Viszont, ha szakítani szeretnél emiatt, megértem. Én nem szeretnék. "

Nem számított ilyesmire a másiktól és hirtelen borzasztóan rosszul érezte magát amiért egyből arra gondolt, a másik utálja a hibrideket, emiatt pedig szakítani fog vele. Azonnal válaszolt is neki, hogy nagyon örül az üzenetének és egyáltalán nem akarja megszakítani a kapcsolatot vele.

" Ettől máris egy kicsit jobban vagyok! 😘 Ha jobban leszek, elmegyünk valahova vacsorázni! Jövőhét szombat? Addigra biztosan rendbe jövök. "

Ettől Sojung annyira izgatott lett, hogy teljesen kiment az álom a szeméből. Nagyon örült a másiknak, ugyanis számára még ritkaságnak számított mikor egy ember pozitívan reagált egy hasonló vallomásra. Ő rendszerint elutasítást és haragot kapott ezért, így ugyan reménykedett, jól fognak alakulni dolgaik, de igazán sohasem hitt benne. Nem is aludt sokat egy ilyen hír után, pedig másnap újból korán kellett kelnie. Ha tehette volna, nem forgolódással tölti az éjszakáját, hanem Seokjinnel csevegve, ám az betegsége miatt szinte azonnal el is tűnt, miután lebeszélték a szombatot. Sojung számolni kezdte az órákat és minden pillanatban arra gondolt, egy ilyen jóképű és udvarias férfi hivatalosan is a párja lesz hamarosan. Nem is figyelt rendesen az iskolában sem, annyira sokat álmodozott, pedig nagyon kellett volna neki, hiszen már végzős volt és illett volna a vizsgákra készülnie. Ám a következő néhány napban nem számított a tanulás, csak Seokjin. Ahogyan hamarosan felépült a másik úgy váltottak egyre több üzenetet, amint pedig közeledett a randi napja, úgy szervezte át az egész szombatot Seokjin, aminek Sojung csak örült. Végül abban állapodtak meg, hogy délelőtt fognak találkozni, elmennek megnézni egy kis vásárt, majd ebédelnek, beülnek egy filmre, végül pedig hazakíséri majd őt a másik. Csodás ötletnek tűnt a teljes nap szerelmével, azonban annak ellenére, hogy bevallotta hibrid mivoltát, még rendesen felöltözött kapucnis felsőbe és sapkát is húzott füleire. Izgatottan indult el a megbeszélt helyszínre, ahol Seokjin már várt rá.

– Nagyon siettem! Szia! – ért oda hozzá Sojung.

– Szia! – lépődött meg Seokjin. – De nem kellett volna. Nem voltál késésben.

– Csak rég láttalak és már... hiányoztál – mosolygott kicsit zavarba esve Sojung, miközben olyan sokáig nézett Seokjin szemeibe, mint korábban még soha.

– Te is nagyon hiányoztál – mosolygott Seokjin. Boldog volt, hogy a másik ennyire örül neki.

– Jobban vagy?

– Igen, már sokkal. Teljesen felgyógyultam.

– Ennek örülök. Mehetünk?

– Csak egy pillanat. Szeretnék valamit elmondani neked mielőtt belekezdünk a napba – fogta meg Sojung kezeit Seokjin, mire a lány arcáról eltűnt a mosoly. Egyből rosszra gondolt és azonnal szörnyen érezte magát, hogy bevette a másik szövegét, miszerint semmi baja nincs a hibridekkel.

– És mi lenne az? – kérdezett vissza félve, miközben továbbra sem engedte el Seokjin pillantását.

– Te tettél egy vallomást, nekem is illene.

– Igen?

– Szeretem a hibrideket – eddig a részig nem is volt gondja semmivel Sojungnak, viszont félt a továbbiaktól. – De én is egy vagyok közülük.

– Tényleg? – lepődött meg Sojung. Erre nem gondolt volna soha, mivel Seokjinen sosem érezte a hibridek illatát, a különleges feromonokat, vagy egyebeket, csak a kölnijét, amit imádott.

– Igen. Viszont én egy kutya vagyok. Nem tudom, hogy neked milyen fülecskék jutottak, de remélem, nem utálod a kutyákat. Viszont amilyen aranyos és szép vagy, szinte biztos vagyok benne, hogy cica fülek csücsülnek a sapkád alatt. De én szeretem a macskákat is. Senkivel sincs bajom – fogdosta tovább Sojung kezeit, hogy felmelegítse ujjait a hideg téli időben.

– Nem vagyok macska – pirult el a bókoktól. – Én is kutya vagyok – mosolyodott el, zavarában pedig már nem volt képes tovább Seokjin szemeibe nézni.

– Komolyan! – döbbent le Seokjin. – De még sosem éreztem rajtad.

– Én se rajtad – figyelte egymással birkózó ujjaikat.

– Igyekszem elnyomni a kölnimmel a kutyaszagomat. Te is?

– Nekem nem olyan erős az illatom.

– Ohh... értem – gondolkozott el Seokjin. Volt egy tippje, miért nem annyira markáns Sojung hibrid illata, mint a többi felnőtté, de túl intim kérdés lett volna számára, így nem akarta megemlíteni. – Nagyon meg akarod nézni azt a vásárt?

– Miért kérdezed? – pillantott fel Seokjinre.

– Mert még sohasem láttam a füleidet és nagyon kíváncsivá tettél – mosolygott.

– Nem szívesen mutogatom emberek között.

– Persze, én sem. De mit szólnál, ha nálam lennénk? Szüleim ugyan otthon vannak, de így lesz finom ebédünk. Anyukám jól főz.

– Nálatok ennénk?

– Igen. Ha nem zavar téged. Esetleg van Netflixem, ha filmezni szeretnél. Lucifert láttad már?

– Hallottam róla, de még sosem láttam egy részt sem.

– Akkor jó lesz így?

– Umm... – gondolkozott el Sojung. Átmenni egy pasihoz és nála tölteni a napot, nem lenne túl nagy lépés? Még sosem volt férfival, elkapkodni pedig nem akarja, főleg nem Seokjinnel.

– Jól éreznéd magadat. Szabadon lehetnének a füleid, senki nem szólna meg érte. Ebéd után pedig aludhatunk egyet. De ha gondolod, moziba is mehetünk, ahogyan terveztük.

– A szüleidet nem zavarnánk?

– Nem. Ami azt illeti, kíváncsiak rád. Sokat meséltem rólad – tette össze Sojung kezeit és melegítette saját tenyereivel. – Na mit szólsz?

– J-jól hangzik. Menjünk – határozta el magát Sojung. Picit félt ugyan attól, hogy majd, ha kettesben lesznek, Seokjin rámozdul, de igazából kevés esélyt látott rá, hiszen mindig nagyon kedves és udvarias volt vele.

Nagyon aranyosan viselkedtek szülei, kik maguk is hibridek voltak. Mindkettejük fején díszelgett egy pár szép fekete kutyafül, melynek hatására Sojung már kevésbé feszengett.

– Ez a szobám. Nem valami nagy, de nekem megfelel – nyitott ajtót előtte Seokjin.

– Az enyém kisebb – lépett beljebb Sojung.

– Tényleg? Akkor érezd magad otthon és foglalj helyett ahol csak kényelmes – torpant meg Seokjin miután becsukta maguk mögött az ajtót és Sojung felé fordult, ki lehuppant franciaágyára.

– Jó nagy ágyad van. Finom puha – simogatta a takarót, miközben észre sem vette magát.

– Akkor nézzük az ágyból a sorozatot? – nyelt nagyot. Nem tudta, mire venni Sojungot, amint elterült az ágyon, hiszen még nem is csókolta meg egyszer sem a lányt.

– Így kényelmesebb, nem? – mászott feljebb, majd Seokjin felé fordult. – Baj van?

– Csak... Semmi gond. Akkor az ágyból filmezünk – mozdult végre meg és az ablakhoz sietett, hogy behúzza a függönyöket. – Leveheted ám a kapucnit, tudod – állt meg mellette, miután már besötétített.

– Jaj, tényleg. Csak megszoktam – ült fel, majd ledobta fejéről a lepelt és elbukkantak aranyos fülecskéi.

– Nagyon cuki vagy – nézte az ágyon ülő Sojungot, ki kicsit megmasszírozta elgémberedett tagjait.

– Köszönöm – pillantott fel Seokjinre. – Nekem is nagyon tetszenek a fekete füleid.

– Ennek nagyon örülök – mosolyodott el Seokjin. Hirtelen erős vágyat érzett, hogy rámásszon Sojungra és megcsókolja, de ez még korai lett volna. – Akkor Lucifer? – indult inkább számítógépéhez.

– Jöhet – húzta ki pulcsija alól kutyafarkát miután észrevette, Seokjin mögött is ott leng sajátja.

– Kérsz valami nasit? Van itthon csipsz.

– Jöhet az is – nézelődött Sojung.

Seokjin gyorsan összeszedett mindent maguknak, miközben megkapta, hogy ne egyenek sokat, mert hamarosan kész az ebéd, majd befeküdt Sojung mellé az ágyba és közösen kezdték nézni a sorozatot, melynek legtöbb részét Seokjin már látta.

– El tudod olvasni innen? – érdeklődött.

– El. Miért?

– Csak mert hirtelen abbahagytad a csipsz evést és meredsz a képernyőre – nézte a lányt.

– Nem akarok lemaradni.

– Szóval tetszik?

– Aha – bólogatott lassan, mialatt Seokjin továbbra is őt bámulta, amit észre sem vett, csak akkor, mikor Seokjin egy hosszabb puszit nyomott arcára. – Így le fogok maradni – pillantott a másikra Sojung, miközben fejére lapultak aranyszínű fülei. 

– Bocsánat. Nem csinálom többet egy rész közben sem – mosolygott rá Seokjin. – Visszatekerjem neked?

– Talán fel tudom venni újra a fonalat.

– Ahhoz figyelned kellene a képernyőre, nem? – néztek egymás szemeibe.

– De igen... Nehéz így, hogy bámulsz... Te nem akarod nézni?

– Már láttam, sokszor. De téged még nem elégszer – mosolygott halványan Seokjin.

– Mindenkinek így udvarolsz?

– Ez az első, hogy megerőltettem magamat.
– Nekem is udvarolnom kellene.
– Már az is elég udvarlás, hogy itt fekszel mellettem – simogatta meg Sojung arcát, kinek izgatottságában járni kezdett kutyafarka, mely fel sem tűnt neki, azonban Seokjinnek igen. Ő már nem volt kezdő és tudta ezt kontrollálni, a lány még nem.
– Hidegek az ujjaid – pislogott nagyokat, miközben elpirult.
– Nem lehet, hogy lázad van? Mutasd csak! – puszilta meg Sojung homlokát. – Nem tűnsz betegnek – lopta le a távolságot Seokjin.
Sojungnak elakadt a lélegzete. Még sohasem került közel hozzá ennyire egy férfi sem, így teljesen lefagyott az új helyzetben. Csak nagyokat pislogott a tőle néhány centire lévő Seokjin szemeibe, miközben fülig pirult. Nem mert megmozdulni, de néhány percig még Seokjin is habozott. Tudta, hogy a másiknak még nem volt komoly kapcsolata, az illatáról érezte, ám végül úgy döntött, bepróbálkozik és megcsókolja. Maximum kap egy hatalmas pofont, ha Sojung még nem akarja ezt meglépni, viszont ennek ellenére vállalta a kockázatot. Kicsit bátortalanul mozdult felé, majd ízlelte meg a másik ajkait, ki szerencséjére jól fogadta közeledését. Próbálta követni Seokjin minden rezzenését és feszülten koncentrált, nehogy valamit elrontson, ami érződött is rajta.
– Lazíts! – vált el tőle néhány pillanattal később Seokjin, kinek fekete fülei már hajába simultak, ahogyan Sojunnak is sajátjai. – Ne arra figyelj, hogy csinálod, hanem hogy hogyan jó neked!
– Sajnálom. Még sosem csókolóztam senkivel – kerülte a másik tekintetét miközben felült.
– Semmi gond – követte őt Seokjin. – Gyere! – húzódott közelebb hozzá, majd mikor Sojung egyik combjára tette kezét és meglátta, hogy a lány egy mély levegő kíséretében szemügyre veszi lépését úgy érezte, tisztáznia kell meddig szeretne most elmenni, mert a másik számára ez nem teljesen egyértelmű. – Csak meg szeretnélek csókolni újra. Semmi többet nem akarok ma tőled, ne aggódj!
– Oké – lélegzett mélyeket.
Seokjin még várt egy picit, hogy Sojung elhiggye, nem akar tőle többet, majd miután úgy vélte, megnyugodott már egy kicsit a másik, újból megcsókolta. Ezúttal sokkal bátrabban vette birtokba a lány puha ajkait. Már Sojungnak is sikerült egy cseppet ellazulnia, ami érződött is rajta, ezért Seokjin folytatta. Észre sem vették és hosszú percek repültek el, miközben Sojung már egészen belejött. Felbátorodott olyannyira, hogy Seokjin félteni kezdte egyik kedvenc pólóját, mely fogságba esett Sojung kecses ujjai között. Lehet, ha nem kopog be hozzájuk az anyukája, hogy kész az ebéd, akkor még megszegte volna ígéretét, melyet korábban tett a lánynak, annyira élvezte a másik a csókot.
– Azt hiszem, ez most pont jókor jött – vált el lihegve a másiktól.
– Bocsánat – engedte el Seokjin felsőjét Sojung, majd megigazgatta azt.
– Nem zavart, inkább szexi volt – harapott alsó ajkába Seokjin. – Ebéd?
– Jöhet. Megéheztem.
– Ettől én is – mosolygott Seokjin.

Végig megtartotta szavát és nem kezdeményezett többet, mint egy csók. Végül a mozit is kihagyták és inkább egymással voltak elfoglalva, mintsem a sorozattal, amit Seokjin tett be, mint később kiderült, puszta háttérzajnak. Ezek után Sojung és Seokjin hivatalosan is egy párt alkottak és igyekeztek minél többet találkozni, ami sajnos nem ment a leggördülékenyebben. Seokjin sokat dolgozott, Sojungnak pedig szorgalmasan tanulnia kellett, így nehezen tudták megoldani, hogy találkozzanak máskor is a szombatokon kívül. Persze mindkettejükben felmerült az együtt alvás lehetősége, de egyikük sem hozta fel. Sojung még félt egy kicsit ettől a lépéstől, Seokjin pedig ráhagyta. Elvégre neki ez lett volna az első, ami mindenki életében nagy dolog, és ő ezt nem akarta elrontani. Azonban akadt egy kis bökkenő, mely megnehezítette Seokjin helyzetét. Sojung illata kezdett megváltozni, amit a lány ugyan nem vett észre, de Seokjin igen. Tudta jól, mit jelent, hiszen érezte, mit vált ki belőle ez az illat, azzal azonban már nem volt tisztában, hogy a másik is tudja-e, mi következik. Nem mert direktben rákérdezni, elvégre nem tartozott rá az ilyesmi, ezért csak puhatolózott. Sojung azonban nem értette a célozgatásokat és még csak a téma közelébe sem ment, mikor pedig bejelentették a szülei, hogy elutaznak egy hosszú hétvégére, ő csupán úgy vette az egészet, mint egy ajándék a részükről.
– Akkor nálam alszol jövőhéten? – feküdt Seokjinen annak hatalmas ágyában egyik szombat délután.
– Persze, örömmel – simogatta haját és puha, aranyszínű kutyafüleit.
– Megcsinálom addigra minden házimat, hogy egész hétvégén pihenhessünk.
– Jó. Vigyek majd valamit? Írd majd meg és bevásárolok!
– Szerintem hagynak otthon kaját is meg pénzt. Figyelnek az ilyesmire.
– Azért beugrok majd a boltba és ha kell valami, azt viszek.
– Csak magadat hozd, meg váltóruhát! – pillantott fel párjára Sojung, majd megcsókolta őt.
Egyre bátrabbá vált, az idő előrehaladtával pedig olyannyira, hogy Seokjin már nem tudta eldönteni, ezt a hormonok teszik vele, vagy tényleg akarja, így nem mert belemenni. Ám abban biztos volt, hogy a hétvégén ezt nem fogja megúszni. Kicsit félt is a helyzettől, de azért várta is már, viszont Sojung az utolsó pillanatban lemondta az egészet. Azt írta Seokjinnek, hogy nagyon rosszul érzi magát és nem szeretné, ha így látná őt a másik, ezért inkább egyedül maradna és majd máskor bepótolják. Seokjin szinte biztos volt benne, hogy ez egy hazugság a részéről, amivel élete első heatjét leplezi, de mivel Sojung korábban is úgy tűnt, mit aki az egészről nem tud semmit, ezért picit aggódott és bevásárolt neki. Nem szívesen, de mindent beszerzett, ami magában foglalt egy perverz kis szexjátékot is. Igen furán nézett ki a boltban, viszont miután felvilágosította az eladót, már sokkal kedvesebben viszonyultak hozzá. Ám ettől még zavarban volt a zacskójában pihenő tárgy miatt mikor becsöngetett Sojunghoz. Egy fáradt hang köszöntötte a kaputelefonban, de annak ellenére, hogy gyengének és valóban betegnek hangzott, felengedte őt az épületbe. Amint ajtót nyitott neki a barátnője, azonnal megcsapta orrát a tömény feromonfelhő. Kíváncsi volt, vajon Sojung tudja-e, hogy milyen az illata és hogy mi zajlik a testében, ezért úgy viselkedett vele, mint aki elhitte, tényleg beteg. Végül kiderült számára, a lánynak fogalma sincs a helyzetről, tényleg abban a hitben van, ételmérgezést kapott, ezért minden erejét összeszedve próbálta visszafogni magát.
– Szeretnéd, ha maradnék? – ült Sojung ágya szélén.
– Jól esne, de nem vagyok túl jó formában. Nem lenne jó, ha ilyen formában lebegnék a szemeid előtt – feküdt a takaró alatt.
– Nem gond, maradok. Nem szeretnélek magadra hagyni, ha ennyire rosszul érzed magadat – simogatta meg Sojung fejét, miközben állati felével harcolt legbelül. Hagyd békén! Fogalma sincs semmiről. Nem szabad!
– Kedves tőled, nagyon köszönöm.
– Szívesen. Aludj egy kicsit, pihenned kell – állt fel Seokjin az ágy széléről.
– Tévézz nyugodtan, vagy használd anyáék laptopját. Van rajta egy jelszó nélküli felhasználó nekem.
– Köszönöm. Te pedig pihenj és írj, ha kell valami – ellenőrizte, hogy elérhető távolságban van-e a telefonja, mielőtt kilépett volna a szobából.
Bekapcsolta ugyan a tévét a nappaliban, de nem figyelt rá. Inkább elterülve a kanapén vívott magában háborút két fele, az emberi és az állati, mely látszólag nyerésre állt. A feromonok lassan kezdték agya minden szegletét elönteni. Annyi szerencséje volt csupán eddig, hogy nem esett egybe ciklusuk, így tudta türtőztetni magát a másiktól és képes volt a tévé zajára elaludni. Mikor néhány órával később felébredt úgy tűnt, jobban bírja a párzásra csábító illatot, mint korábban, ezért fogta magát és meglátogatta barátnőjét annak szobájában. Hiába volt kisebb a feromon koncentráció a levegőben, a látvány, ami fogadta, végül teljesen elvette az eszét. Azért volt elviselhetőbb a légkör számára, mert Sojung összegyűjtötte a lakás összes párnáját és takaróját, meg néhány törülközőt is, mialatt ő szelíden szundikált. Fészket épített magának, ami Seokjin számára egyértelmű jelzés volt, legalábbis ő azt hitte, az. Egy nőstény hibrid sohasem csinált fészket, ha nem akart elcsábítani egy másik hibridet, ráadásul ez egy sokkal tudatosabb cselekedet volt mindig is, mint a többi ösztönös mozdulat. Seokjin testén végigfutott a vágy. Akarom! Ő az én párom! Első akarok lenni! Szinte üvöltött az állati fele, ahogyan ő ott állt a küszöbön és Sojungra meredt. Most először volt képtelen kontrollálni kutyafarkát, mi sebesen lengett mögötte izgatottságában és észre sem vette, hogy ilyen mértékben vesztette el a hatalmat teste felett addig, míg Sojung el nem kezdett mocorogni ahogyan besüppedt a kis fészek Seokjin súlya alatt.
– Oppa... – pislogott álmosan Seokjinre. – Mit keresel itt? – dörzsölte meg szemeit.
– Mm... – dermedt le Seokjin, majd nagyot nyelve folytatta. – Érdekelt, hogy vagy – hazudott miközben hatalmas háborút vívott önmagával. Ne erőltesd!
– Ramatyul. Furcsán érzem magamat – fordult hátára. – Nem tudom, mi van velem.
– Tényleg? Fogalmad sincs? – kérdezősködött Seokjin, miközben leült Sojung mellé. Már nehezére esett visszatartani a nyilvánvaló információt.
– Lehet, meghalok – sóhajtott nagyot Sojung. – Lehet, kórházba kéne mennem.
– Csak tüzelsz, nem fogsz meghalni – tört ki belőle gondolata.
– Mi? – pislogott fel fáradtam a másikra.
– Tüzelsz! Heated van – csókolta meg erőszakosan Sojungot. – Az illatod csak úgy vonzza a hímeket – puszilgatta tovább nyakát bármiféle engedély nélkül. – Engem is.
– Várj! – próbálta eltolni magától a másikat, de erőtlenek voltak kezei. Csupán azért távolodott el tőle párja, mert az, hogy Sojung még szűz volt, küzdésre biztatta emberi felét. – Az más lenne, nem? – fogott Seokjin izmos karjaira, amint az félig felette támaszkodva nézett rá. – Más érzés.
– Az első mindig nehéz, főleg akkor, ha ilyen ártatlanul ér minden szakasza. Hamar ellened fordulnak hormonjaid és belebetegszel.
– Biztos vagy benne? – nézett végig Seokjin ruhával borított testén.
– Öntöd magadból a feromonokat, hogy termékeny vagy, és itt fekszel egy sebtében és tapasztalatlanul összedobott fészekben. Sajnos biztos vagyok benne... – vizsgálgatta Sojung arcát közben, ki egyre hevesebben lélegezve kerülte tekintetét. – Én most hazamegyek – jelentetti ki miután Sojung kezei már minden izmát végigtapogatták karjain.
– Miért? – kísérte egy halk nyüszítés kérdését. Olyan volt, mint egy kiskutya, akinek a gazdája munkába megy és emiatt magára hagyja. Még füleit is szőke hajába hajtotta bánatában.
– Ha tovább maradok, nem fogok tudni ellenállni neked.
– De jobban vagyok a közeledben.
– Tudom. Mindjárt jön a többi is és az emberi oldalam nem akar visszaélni a helyzettel – nézett Sojung szemeibe míg meg nem hallotta fülében szíve dobogását és ő is kapkodni nem kezdett levegő után. – De az állati nagyon, úgyhogy mennem kell – pattant fel Sojung mellől. Hallotta amint Sojung fajtájához hűen, kutyaként sírt utána, de ez volt az utolsó csepp önuralma, ezért muszáj volt eltűnnie. – Van egy kis meglepetés a zacsiban! – üvöltött neki az ajtóból miközben felkapta kabátját. – Ne felejtsd el! – tűnt is el a lakásból.

Seokjin hazáig rohant, ahol nem számítottak felbukkanására. Azt hitték, Sojungnál fog aludni, ám amint kicsit elterjedt az illata a lakásban, szülei sejteni kezdték, miért nincs a barátnőjénél. Ennyiben rossz volt hibridként hibridekkel lakni. Mindig érezték egymáson a legintimebb időszakaikat és ez sokszor rendkívül kínos helyzeteket tudott teremteni, de Seokjin családja mindig igyekezte elkerülni ezeket. Nem is faggatták fiúkat egy-két kérdésnél többel, inkább hagyták elvonulni. Ugyan nem rég esett át ő is a saját ciklusán, így nem lett volna szabad egy újabba lépnie még néhány hétig, azonban minden hímnek nehéz volt ezt elkerülnie, ha a párja heatje nem igazodott a másikéhoz. Ilyenkor hajlamosak voltak teljesen felborítani egymás hormonrendszerét, amíg szinkronba nem kerültek. Ez volt az oka most Seokjin elvonulásának is. Magára zárta szobájának ajtaját és idegesen járkálni kezdett fel-le. Ez levezette kicsit az energiáját, de ennyivel nem úszhatta meg. Hiába nem volt már Sojung feromonokat árasztó teste a közelében, az orrában még ott ült az illata, amit képtelen volt leküzdeni. Hamar el is vesztette a harcot emberi fele, így végül ledőlt ágyára, majd Sojungra gondolva magához nyúlt. Azon fantáziált, hogy a lány megtalálta már a kis ajándékot és éppen felfedezi, miket is tud, miközben az ő nevét sikítja. Nem is tévedett sokat ami azt illette. Sojung ugyanis elfogadta a helyzetét, mivel pedig még érezte a sebtiben összehordott fészkében Seokjin illatát, el sem kellett hagynia azt ahhoz, hogy párjára gondolva könnyítsen magán.

Mivel Seokjin nem mászott rá Sojungra, az pedig nem keresett magának senki mást, hogy az segítsen rajta, elhúzódott az első alkalma, amit szégyellt is, hiszen mikor szülei hazajöttek a hosszú hétvégéről, még javában öntötte magából a feromonokat. Azonban ők nem tettek semmilyen kínos megjegyzést, inkább próbáltak segíteni rajta azzal, hogy megadták neki a kellő magányt és élelmet. Egy hetet lógott emiatt az iskolából is, habár a hét vége felé már szinte teljesen rendbe jött. Amilyen gyorsan ledöntötte őt a lábáról, olyan gyorsan épült fel ebből az egészből, aminek nagyon örült. Azonban így már tiszta fejjel futotta végig Seokjinnel folytatott beszélgetésüket, ami kellemetlenebb volt számára, mint emlékezett. Párja nem kezelte tabu témának ezt az időszakot, sőt, inkább ki szerette volna élvezni amennyire csak lehetett, ezért pedig olyan témába kezdtek, ami abban a pillanatban mindkettejükön segített. Ám egy ilyen beszélgetés után Sojung számára nehéz volt írni párjának. De akadt egy kis mázlija és nem tőle függött a nyitás.

"Tudtad, hogy a törpe erszényesmókusok is
képesek depresszióba esni és emiatt éhen halni?
Teljesen olyanok, mint az emberek! Annyira
szeretnék néhányat én is! Nagyon cukik"

"Igen, azok :)"

"Jól vagy már teljesen?"

"Igen. Jövőhéten megyek suliba is.

Sokat kell pótolnom :("

"De örülök, hogy jól vagy :D"

"Én is ^-^"

"Már most hétvégén kezded a pótlást,
vagy azért ráérsz szombaton?"

"Ráérek szerintem. Majd azt mondom,

még hétvégén is ramatyul voltam."

"És kedved is van hozzám?"

"Hozzád mindig!♥"

"Akkor átjössz? Vagy átmenjek?"

"Átmegyek :)"

Beszélték is le a hétvégi programjukat. Sojung feszengett kicsi a történtek miatt, hogy Seokjin majd hogyan fog vele viselkedni, de kellemesen csalódott. Semmit sem változott a másik és úgy tűnt, továbbra sem akar kapkodni, beéri egy csókkal és Sojung combjaival, ám pont Sojung volt az, aki szeretett volna lassan tovább lépni.
– Baj van? – lepődött meg Seokjin miután a másik sikeresen eltolta őt magától. Már nem voltak erőtlenek karjai.
– Nincs – kapkodott levegő után.
– Biztos? – húzódott el tőle egy kicsit.
– Igen... Köszönöm – pillantott Seokjin szemeibe. – Köszönöm, hogy hazajöttél. Nagyon gáláns tett volt – kezdte simogatni és fogdosni párja bicepszeit, miközben fülei fejére lapultak és elpirult.
– Nem akartam visszaélni vele.
– Más megtette volna, de te különleges vagy – harapott bátortalanul alsó ajkába.
– Igen? – kezdett sejteni valamit Seokjin, ám nem volt biztos benne, így még nem mert lépni.
– Számomra igen – simított végig párja nyakán, majd mellkasára tévedtek kezei. – Különleges férfi vagy – nyelt nagyot amint próbálta magabiztosnak mutatni magát és nyugalomra inteni kutyafarkát, mely látszólag önálló életet élve mozgott az izgalomtó, míg Seokjiné lágyan terült el a takarón.
– Mennyire? – próbálta kitapasztalni az újonnan felállított határokat, ahogyan feljebb csúsztatta kezét. Sojung pólójához érve megállt, viszont mivel a másik nem tiltakozott, így lassan folytatta útját.
– Nagyon – sóhajtott nagyot.
– Azért azt kétlem, hogy olyan elképesztően különleges lennék hirtelen – tartotta fogságban továbbra is Sojung tekintetét, amint az nyakába karolva húzódott közelebb hozzá.
– Nincs miben kételkedned – biztatta Seokjint.
– Azért szólnál, ha lenne majd? – húzta olyan közel magához Sojungot, hogy az biztosan érezze félkemény péniszét ruháikon keresztül is.
– Szavakkal? – vesztette el a kontrollt állati részei felett és ő is hallotta, milyen hangos ahogyan kutyafarka sebesen csapkodott az ágyon az izgatottságtól.
– Nekem a pofon is megfelel – csókolta meg újra Sojungot.
Próbált óvatosan haladni, de még érződött barátnőjén, hogy nem rég esett csak túl ciklusán, ezért nehezére esett nem ösztönből leteríteni a másikat. Hideg fejjel szeretett volna legalább addig eljutni, míg fel nem deríti a terepet, hogy Sojung használta-e a kis játékszert, vagy sem. Emiatt lágyabb volt, mint szokott, figyelmesebb és sokkal több időt töltött az előjátékkal is. Élete első alkalma volt ez a másiknak, ezért pedig tökéletesen akart teljesíteni.
– Hoztunk süteményt a cukiból. Kértek? – kopogott be hozzájuk Seokjin anyja, de legalább be már nem nyitott, azonban Sojung ennek ellenére teljesen kizökkent és megrémülve pattant fel, hogy magára rántsa a már összegyűrt takarót.
– Köszi, de nem! – válaszolt Seokjn, ki követte Sojungot. – Nem jön be, nyugi! – nyalta meg ajkait, melyek az előbb még Sojungot kényeztették. – Zavarni sem fog többet – mászott Sojung fölé. – Sajnálom – csókolt nyakába.
– Várj! – állította le őt barátnője. – Lehet, mégsem kéne – kapkodott levegő után.
– Itt álljunk meg? – sóhajtott nagyot Seokjin, hogy tiszta fejjel tudjon válaszolni.
– Nem tudom – húzta lábai közé kutyafarkát amivel eltakarta kicsit ruhátlan testét, miközben Seokjin meztelen mellkasát simogatta.
– Várj csak! – térdelt fel Seokjin, majd elkezdte kigombolni nadrágját. Megszabadult maradék ruháitól is, hogy ugyanolyan csupasz legyen, mint a másik, hátha ez bátortalanította el őt. – És most?
– Huh... – ámult el Sojung a másik testén és méretein. – Hát...
– Mondhatsz nemet – mászott újra Sojung fölé. Orrával tincse közé bújt, lágyan megharapdálta kutyafüleit, majd puszikkal kezdte elhalmozni arcát. – Tényleg mondhatsz.
– Nem próbáltam ki, amit vettél nekem – ölelte át Seokjint.
– Nem baj. Örülök neki – csókolgatta tovább párját, hogy onnan folytassák, ahol abbahagyták.
Sojung nehezen tudott ellazulni a másik izmos karjaiban, de igyekezett. Ügyetlen volt még és nagyon izgult, hogy Seokjin csalódik majd benne, ám annak semmilyen elvárása nem akadt a másikkal szemben. Olykor segített neki, hova nyúljon, hogyan helyezkedjen, hogyan használja ajkait, de nem vitte túlzásba. Próbálta lelkesíteni Sojungot az ösztönös viselkedésben, ami persze az első alkalommal még kivitelezhetetlen volt. Viszont ő úgyis hosszútávra tervezett, ezért nem aggódott.
– Szólj, ha fáj! – igazította kőkemény férfiasságát Sojung bejáratához, miközben az vállaiba kapaszkodott.
– Oké – bólogatott.
Seokjin nem siettetett semmit, lassan hatolt be és végig figyelte párja minden rezzenését, ki nehezen viselte a másik méretét. Kellett neki idő mire megszokta, majd mozgásra biztatta Seokjint, de egyikük se sietett sehova. Lassú tempóval indított párja, sokáig pedig nem is gyorsított, hiába kérte Sojung. Az érintetlen test ugyanis túlságosan nagy élvezetet nyújtott neki, ezért félt, hogy ha egy kicsit jobb tempóba fog, akkor pont miatta kell majd félbeszakítani ezt a fontos első alkalmat.
– Ahh! – nyögött fel fájdalmasan Sojung, amint párja felült vele karjaiban. – Túl mély.
– Bocsánat – ölelte át egyik kezével szorosan a másik derekát, hogy kicsit megemelje. – Jobb? – sóhajtott mélyeket.
– Igen – támaszkodott meg a másik erős vállain. – Így jó? – nyögött halkan kérdése után, ahogyan mozogni kezdett.
– Neked fontos, hogy jó legyen – sziszegett a levegő Seokjin fogai között.
Sojung lassan lovagolt, miközben próbált nem túl hangos nyögéseket hallatni. Élete első alkalma volt, de már függőnek érezte magát. Seokjin túlságosan tökéletes volt az izmos karjaival és számára tökéletes testével, ahogyan egyre többször feszült meg. Hamarosan nagyokat kezdett sóhajtozni, amitől Sojung elbátortalanodott.
– Nem jóh? – ült mozdulatlanul Seokjin ölében. – Abbahagyjuk? – kapkodta a levegőt.
– Dehogyis! Épp ellenkezőleg... Nagyon szűk vagy – próbált rendesen lélegezni. – Nagyon nehéz így – pillantott Sojung szemeibe, ki felbátorodva újra felemelkedett, ám ezúttal nagyon figyelte a másik arcát, mert most minden izmával ráfeszült párja férfiasságára. – Ne kínozz! – kapta el csípőjét kezeivel.
– Nem akarod?
– De... huh! – lélegzett hevesen. – De neked kell az elsőnek lenned – harapott saját ajkába olyan erővel, hogy fel is sértette azt fogaival.
– Egyszerre nem lehet? – nézett óriási szemekkel Seokjinre.
– Megpróbálom – döntötte le az ágyra párját.
Ezúttal nem támaszkodott fölé, hanem inkább vállaira vette a lány lábait, majd combjain végigsimítva végül csiklójára tapasztotta hüvelykujját. Ahogyan Sojung nyögdécselni kezdett, úgy fogott újra mozgásba. Óvatosnak kellett lennie, ha nem akart idő előtt elélvezni, ezért a munka nagyját kezére hagyta. Barátnője hamarosan egyre hangosabban nyögdécselt, majd Seokjin karjába kapaszkodva tudatta vele, már nem sok kell neki. Ez felbátorította őt és gyorsabb tempóba fogott. Sojung a második erőteljesebb lökésnél pedig átélte élete első, valódi orgazmusát, melytől minden izma megfeszült és hosszan felnyögött. Seokjinnek már a látvány is elég lett volna, ahogyan barátnője az ő ágyában élvezkedik, ám ezúttal még rá is feszült legnemesebb testrészére szerelme minden porcikája, amitől szinte azonnal megszédül. Hosszú pillanatok estek ki mire újra feleszmélt. Ha pedig tehette volna, akkor sem mozdult volna, miután magához térve párjában kezdett gyönyörködni, ki lassan kínosan érezte magát, hogy így bámulja a másik.
– Oppa? – szólította őt meg Sojung, ki lassan magára húzta kutyafarkát amivel részben eltakarta csupasz testét. – Mi a baj?
– Semmi – mosolyodott el. – Nagyon szép vagy – vette le vállairól a lány lábait, hogy fölé támaszkodhasson és megcsókolhassa. – Lenne egy kérdésem.
– Más nőket is akarsz látni? – ijedt meg Sojung. – Tudom, hogy sok hibrid férfi több nővel is lefekszik a heatje alatt – szorította meg Seokjin csuklóit.
– Nem és nem. Azért nem annyira sok – mosolygott. – Azt akartam kérdezni, hogy viselnéd-e az illatomat?
– Még sosem csináltam ilyet – sóhajtott fel Sojung, bár továbbra is izgult.
– Tudom. Majd én vezetek, csak engedd el magadat – csókolt Sojung nyakába.
Hamar bevetette fogait is, hogy nyomot hagyjon, majd tovább haladva puha bőrén fülei felé a másikhoz simult. Amint összeértek állkapcsaik Sojung megérezte Seokjin erős, hibrid illatát. Már nem is fájt annyira az a fognyom a nyakán.
– Azt hittem rosszabb lesz? – mosolyodott el, amint Seokjin még a hajába bújva lélegzett mélyeket.
– Mert ez csak felszínes. Nem akartalak már most darabokra tépni.
– Szóval tényleg ennyire kedves a természeted.
– Igen – emelkedett fel Seokjin. – Meg aztán... ilyen kínos helyzetben, nem is tudnék erőszakosabb lenni.
– Mi kínos?
– Hát... – nézett le kettejük között Seokjin. – Remélem nem sietsz sehova, mert még így kell maradnunk egy kicsit.
– Miért? – értetlenkedett Sojung, mire Seokjin megpróbált eltávolodni tőle és megérezte, miért mondta azt a másik. – Oh! – vörösödött el. – Azt hittem ez csak
– Az állatoknál fordul elő? – szakította félbe a másik. – Mi félig azok vagyunk.
– Ez az én hibám – kerülte párja tekintetét Sojung.
– Nem-nem. Kettőnkké igazából. Hozzám képest lényegesen kisebb vagy termetileg. Ilyenkor megesik az ilyesmi.
– És mennyi idő?
– Néhány perc... – sóhajtott nagyot és most először ő is teste elé vonta kutyafarkát, ahogyan Sojung, hogy eltakarja magát.
– Hagytunk nektek sütit! – kopogott be újra Seokjin édesanyja. – De egyétek meg hamarosan, vagy apád eltünteti.
– Oké! Mindjárt – válaszolt neki, majd Sojungnak folytatta. – Legalább nem jön be...
– Ilyenkor összeszorul azért a gyomrom.
– Nem csak az.
– Hogy mondhatsz ilyet? – takarta el kezeivel arcát. – Így is kínos!
– Bocsánat – nevetett Seokjin. – Azt hittem, vicces lesz és oldja a feszültséget.
– Inkább beszélgessünk másról! – mosolyodott el Sojung is.
– Oké... Néhány bogár is össze szokott ragadni – vigyorgott.
– Mindjárt nem fog érdekelni, mennyire beszorultál – csattant fel mosolyogva Sojung is.
– Na-na! Én vagyok a hím.
– Aki most elég kiszolgáltatott nekem.
– Ez igaz... De akkor is, én vagyok a hím.
– Ezt majd bizonyíthatod, ha lesz mit felmutatnod az érved mellett.
– Milyen gonosz vagy! – mosolygott Seokjin. – Ú, de megbánod még.
– Alig várom.

(Tudom! TaeKook hibridet mondtam, de aztán eszembe jutott, mennyire nem volt még egyetlen egyszer sem főszereplő Seokjin, mint hibrid, így muszáj volt neki írnom egyet, mielőtt előkapom a két fiút :D De most ők jönnek OS-ben!
Remélem, tetszett nektek ez a kis sztori, ha pedig igen, akkor gyertek vissza máskor is, vagy olvasgassatok a régebbi történeteimből. Skiccpauszokban is vannak tök jók!
Jah, és olvassátok Namjoon sztoriját is!
Facebook oldalunk --> LINK
Wattpad ---> Wattpad )