Suga Hentai OneShot

Előző OS-re való tekintettel arra gondoltam, minden taggal írok OS-et ahol ők vámpírok, ezzel gyakorolva kicsit a fantasyt és kedvetekre tenni vámpírok terén.

Pár dolgot szögezzünk le a vámpírokról! Ha nincs vére, nincs merevedése (alap biológia). Szóval én tökéletesen kitaláltam egy szervezetet nekik amiben sajnálom, de van dobogó szív és vér is. Viszont a testhőjük az marad alacsony, meg foghagyma, meg ház tilalma, napfény, egyebek. Ennyiben hűek voltunk a vámpír leírásokhoz. Tudom-tudom, fantasy, ott bármi lehet, de én szeretek megtartani azért némi valóságos elemet is benne... ami többnyire a biológia.
De ettől még jó lesz (remélem).


6700 szó, 18+, fantasy, véres, történelmi kicsit.


OC szemszöge! (Saját karakter, azaz te/olvasó!)


Hogy mit szeretnék kezdeni az életemmel? Nem tudom. Egy apró gondolatom sincs, mit tegyek majd, ha lediplomáztam. Semmi ötletem, vagy tervem arra nézve, merre menjek majd, ha egyszer kiengednek az iskola falai közül, de ez már gimnáziumban is így volt. Akkor sem tudtam megmondani, mi szeretnék lenni, de diploma az kell, fontos, elengedhetetlen. Ezért végül olyan karra mentem, amiben jó vagyok és amit szeretek. Emiatt járok most történelem szakra, ahol igazság szerint nem erőltetem meg magam. Egész életemben érdekeltek ezek a dolgok, rengeteg könyvet olvastam, és amit tanítottak, azt azonnal megjegyeztem, így míg mások szenvedtek egy-egy vizsgára való felkészüléskor én lógattam a lábamat. Ezért kicsit mérgesek is voltak rám, de szükségük volt néha a segítségemre, így maguk mellett tartottak. Ám velük ellentétben én unatkoztam az egyetemen. El sem hiszem, hogy ezt mondom, de alig tudtak nekem újat mutatni, és pont emiatt lógtam el rengeteg előadást, mert nem akartam időt pazarolni felesleges órákra. Inkább mentem és korrepetáltam némi zsebpénzért másokat, minthogy aludjak az iskolapadban. Viszont mikor tudott valami számomra érdekeset is mutatni az egyetem, akkor szorgalmasan bejártam és figyeltem, bár nem volt kötelező. Hiszen ezek vendégelőadók órái voltak egy-egy érdekesebb témában, amit soha nem kérdeztek vissza egyetlen vizsgán sem. Pont emiatt fordult elő, hogy alkalmanként csupán néhányan ücsörögtünk a hatalmas előadóban, mert mindenkinek jobb dolga volt, mint beülni egy nem kötelező előadásra. De olykor előfordult, hogy úgy kellett küzdeni az ülőhelyekért, bár ilyenkor tudtam, az ott lévők nagy részének valószínűleg plusz pontokat ígértek vizsgán, csak azért lebzselnek a teremben, hiszen sosem figyeltek, vagy tettek fel volna értelmes kérdést. Egyetlen egyszer volt az, hogy azt gondoltam, tényleg érdekli az embereket az előadás, mert egy olyan professzort hívtak meg aki sokat szerepelt akkor a tévében. Olyan felfedezést tett ami nagy áttörés volt, egy új lelet, ami igen meglepő információkat hordozott magában amely a történelmünket illette, így sok cikk és interjú jelent meg róla az újságokban. Ekkor reménykedtem, azért vagyunk olyan sokan, mert a diákokat tényleg érdekli a professzor mondandója és nem csak a pluszpontok.
-Köszi a helyet! - ült le mellém egyik csoporttársam.
-Szívesen. - csúsztam arrébb. Olyan sokan voltak a teremben, hogy megkért, foglaljak neki helyet mert picit késésben van - Megint jár extra pont a zh-n vagy vizsgán, vagy miért jöttek ennyien?
-Én nem tudok ilyesmiről. Viszont olyanról hallottam, hogy aki itt van és emiatt nincs bent egy órán annak nem írják be hiányzásnak és nem kell pótolni. Lehet ezért tántorognak itt.
-Ez egy három órás, de lehet inkább négy órás prezentáció. A főtárgyakra nem járnak be az emberek, így ebben igazán kételkedek.
-Te se jársz be.
-Mert én tudom azt, ami ott elhangzik.
-Nem kell hencegni. - pakolta ki tabletjét a padra.
-Nem azért mondtam. Látom, te sem tervezel figyelni. - grimaszoltam. Ő is csak lógni jött.
-Ami azt illeti de! Figyelek és ebbe fogok jegyzetelni. - kapcsolta is be.
-Értem. - néztem végig ahogyan berendezkedik, miközben hatalmasat csapódott a terem ajtaja.
Mindketten odakaptuk tekintetünket. Egy idegen, tetőtől talpig beöltözött férfi sétált igazán lezseren az előadói pódiumhoz. Kapucni, hatalmas szemüveg, fekete maszk, fekete ballonkabát, kesztyű, hosszúnadrág, csizma. Még egy robot is lehetett volna, hiszen bőre sehol sem villant ki öltözéke alól.
-Nem hiszem, hogy jó órára jött uram! - szólt egy diák az első sorból mindannyiunk helyett. Nem úgy tűnt, mint bármilyen tanár vagy professzor.
-Szerintem meg de. - mordult rá a maszk alól a fura alak, miközben ledobta táskáját a pódiumon álló asztalkára. Lassan kezdett levetkőzni, miközben a diákok duruzsoltak némileg felháborodva a férfi gorombaságán.
-Itt is vagyok! Látom, idetalált. - lépett be egyik tanárunk, és az idegen felé fordult. Ekkor már gondoltam, ő lesz az a nagy professzor aki előadást tart , habár nem látszott rajta - Mindenki üljön le! Csendet kérek! - teremtett lassan rendet tanárunk - Akinek nincs helye az vagy leghátul, vagy a szélén ácsorogjon! Csendet! Na! - fogott bele mondandójába, miközben lassan mindenki elhallgatott - Bemutatom nektek Min Yoongi professzort, aki ma előadást fog nektek tartani a mostanában befejezett kutatásáról, melyről már olvashattatok. - konferálta fel azt a személyt, akiért jöttem aznap, miközben évfolyamtársam közelebb hajolt hozzám.
-Egész helyes. - súgta, amint napszemüvegét is letett végül az asztalra többi holmija elé - Azt hittem valami öregebb fickó lesz az, ősz hajjal meg pocakkal. Esetleg valami béna öltönyben. De egyáltalán nem hasonlít egy profra. Nem is öltözött ki, csak felkapott egy fekete pólót. Bejövős a pasi.
-Luda! Ő egy professzor, egy tanár. Hogy mondhatsz ilyet, hogy helyes?
-Hát nem az? Most mond meg! Úristen, és odanézz! - kezdett egyre jobban ráizgulni Min professzorra, amint tanárunk átadta a szót neki, ő pedig felvett egy normál szemüveget - Azt a rohadt, de jól áll neki! - innentől pedig nem úsztam meg egy pillanatot sem. Luda teljesen elvarázsolódott. Egyáltalán nem a témáról jegyzetelt, hanem arról, mi olyan szexi a profban, miközben az tartotta előadását. Szinte mindent felírt, miközben fülembe is mondta a magáét, így én alig tudtam rendesen figyelni. Hiába szóltam rá, nem érdekel, ő csak folytatta, ráadásul egyre perverzebb dolgokra is kitért - Vajon mekkora farka lehet? Huhh... Ez a naci elég szűk rajta, de ettől még csalhat. Kíváncsi vagyok. Biztos jól mutat a szerszáma azok között a csontos karcsú ujjai között.
-Akkor most tartsunk egy tíz perc szünetet, utána pedig folytatjuk. - pattant fel szinte mindenki egyszerre a prof szavaira.
-Odamegyek, megpróbálok bevágódni nála. - hagyott ott végre engem is társam, így pedig akadt néhány perc csend számomra.
Végre, már elegem volt a sok perverz megnyilvánulásából. Én figyeltem volna, érdekelt a téma, ehelyett végig a professzort méregettem, ami miatt rosszul is éreztem magamat. Az egész Luda hibája volt, ki a szememben Min profot inkább valami félistenné tette, mintsem egy zsenivé, aki valójában volt, és akire figyelni szerettem volna. Meg sem mozdultam a helyemről, mikor otthagyott, hogy bevágódjon a professzornál, miközben a teremben alig maradtunk páran helyünkön. Figyeltem, hogyan reagál majd társamra, kinek szándéka annyira átlátszó volt, mint a legtisztább kirakati üveg, amit nagy nézelődésében az ember lefejel. Szerencsére ezt nem csak én vettem észre, hanem a prof is, ki már kezében szorongatta doboz cigarettáját, ezért két szóval le is rázta évfolyamtársamat, aki morogva tért vissza.
-Na mi van? Nem ment? - vigyorogtam elégedetten amint jött vissza hozzám.
-Ez egy igazi gyökér.
-Persze, biztos. - keltem fel helyemről - Sétálok egyet. Jössz velem?
-Nem kösz. Ennyi éppen elég volt. - ült vissza.
-Rendben.
Én viszont otthagytam és tetem egy kisebb kört az egyetemen. Kicsit átmozgattam végtagjaimat, mert teljesen elgémberedtek azok. Majdnem két órát ültünk egy helyben, amennyire pedig a profnak szüksége volt már a füstre, nekem annyira kellett egy séta. Kedvenc helyemre mentem, ahonnan rá lehet látni az egyetem kis parkjára, ezzel pedig az összes dohányzó emberre, de a professzort nem találtam. Azt gondoltam, biztos nem tudott arról a helyről így az egyetem elé állt ki. Ezért elindultam a főbejárat felé, bár nem értettem, miért. Félúton vissza is fordultam teljesen meggondolva magamat és elkönyvelve ezt Luda hibájának, ki teljesen átprogramozta az agyam arra, hogy Min Yoongi professzor mennyire szexi férfi. Emiatt mérges is voltam rá. Nem így szerettem volna tekinteni rá, hanem mint egy zsenire.
-Kösz! - tettem le magam helyemre Luda mellett, miközben kezdtek visszatérni az emberek.
-Mit? - pillantott fel tabletjéről.
-Másra sem tudok gondolni, csak hogy milyen férfias a prof.
-Ugye, mondtam! Egy igazi kan. Kitapasztalnám, mennyire is az.
-De én nem így akarok rá tekinteni! - mordultam rá - Ő egy híres prof. Egy zseni. Te pedig teljesen leromboltad ezt a képet.
-Igen, az. És ezek mellett egy igazán fess férfi, akit szívesen meglovagolnék.
-Na jó! - intettem csendre - Mostantól nem szólalhatsz meg.
-Nem is terveztem ám. Filmezni fogok. - meredt vissza tabletjére.
-Eddig tartott az érdeklődés a téma iránt?
-Ez az ember egy paraszt. Nem érdekel, mit akar mondani.
-Értem. - de legalább csendben lesz, gondoltam magamban. Így végre tudok majd koncentrálni az előadásra, hiszen emiatt jöttem.
Ám a továbbiakban valahogy ez összefolyt mindazokkal, amiket Luda mondott. Hiába figyeltem és tartottam érdekesnek azokat, amiket mondott, néha azon kaptam magam, hogy éppen vetkőztetem szemeimmel. Ekkor mérges is lettem magamra. Ha már az nem tart vissza, hogy egy híres professzor, akkor annak vissza kéne, hogy egy tanár, nem? Erre, nem. Cseppet sem számított, sőt! Inkább csak szexibbnek tartotta az agyam ezt a kettősséget. Okos és... iszonyat jóképű. A fene, pedig a témája annyira érdekelt még az előadás kezdete előtt is, hogy ebből terveztem a diplomamunkámat, ám ezt társam rendesen tönkretette.
-Köszi Luda! - álltunk föl a kérdések után, mikor ténylegesen is vége lett az előadásnak - Most nem tudom, miből írjam a diplomám.
-Miért?
-Mert ebből akartam.
-Akkor írd ebből.
-Nem lehet. Már nem tudok a profra csak úgy nézni, mint mentor. Elrontottad! - szedtem össze cuccomat.
-Szerintem pont ezért írd ebből. Így még utálni sem fogod azt a sok melót, ami ezzel jár. Ráadásul ha egy-egy konzultáció alkalmával elfáradtok simán aludhatsz nála... vagy rajta... pihenhetsz a farkán ülve.
-Nem hiszem el, hogy nem tudsz másra gondolni! - kaptam vállamra táskámat.
-De tudok. Csak nem most. - vigyorgott rám - De komolyra fordítva a szót, ne emiatt keress más témát, ha az övé érdekel. Sokkal nehezebb olyat feldolgozni, ami nem érdekel, mint egy olyat, amit szeretsz. Az érzelmeidet meg félreteszed. Elvégre aludni alig lesz időd, nem hogy ezen pörögni.
-Még átgondolom.
-Jobb lenne minél hamarabb. Többször nem fog erre járni, nem lesz esélyed megkérni. Ohh, nézd csak. Most sétál ki az ajtón a diplomád. - nézte a profot, amint az elhagyta a termet.
-Utállak! - szaladtam el társam mellett egyenesen Min professzor után - Professzor! - kiabáltam, hátha meghallja és még el tudom csípni, mielőtt teljesen eltűnik - Professzor, kérem várjon! - rohantam ki az ajtón és megpillantottam, ahogyan a folyosó közepén megállva visszafordul - Professzor! - értem oda hozzá enyhén lihegve, majd meghajoltam - Kim Inhyeon vagyok. Nagyon tetszett az előadása a I-dinasztiáról, vagy Joseon-dinasztiáról, ahogy maga emlegette. Sok könyvet és tanulmányt olvastam erről a dinasztiáról, és mikor megláttam, hogy maga fog előadást tartani csak reménykedtem, hogy ez lesz a téma, tekintve a közelmúltban tett felfedezését. Meghallgatva pedig magát úgy döntöttem, a Joseon-dinasztiáról szeretném írni a diplomamunkámat. Szeretném segítségét kérni ebben, ha nem veszi tolakodásnak.
-Sikerült figyelnie annak ellenére, hogy mennyire járt a szája a társának az előadás nagy része alatt?
-Sikerült, bár nehezen. Engem ténylegesen érdekel ez a dinasztia, nem úgy, mint a társamat. Kérem, ne az alapján ítéljen meg, hogy ő hogyan viselkedett.
-Akkor kísérjen ki és közben győzzön meg, maga valóban tájékozódott! - sétált tovább, én pedig követtem. Nem volt egyszerű. Igazi kihívásnak bizonyult a professzort meggyőzni. Egymás után bombázott kérdéseivel, amik sokkalta nehezebbek voltak mint addig bármilyen vizsgám. Volt amire nem is tudtam válaszolni, pedig tényleg elmerültem a Joseon-dinasztia történelmében, mégis képes volt olyat kérdezni, amiről még csak nem is olvastam semmit. Ám némi remény gyúlt bennem, mikor megálltunk a kijárat mellet, majd még legalább fél óráig faggatott, mennyit is tudok erről a korszakról - Látom maga tényleg figyelt az előadáson.
-Igen, igyekeztem. De első hallásra nem maradt meg minden, ezért jegyzeteltem is. Ha érdekli a jegyzetem - kezdtem kutatni táskámban.
-Nem! Hagyja csak. Egyenlőre azt mondom magának, hogy szívesen segítek önnek a kutatásban. Mikor ér rá leghamarabb bejönni a múzeumba az irodámba?
-A Történelmi Múzeumba? - lepődtem meg.
-Igen. Tudja, ott dolgozom.
-Igen-igen. Őőő... Pénteken csak előadásaim vannak, de azok nem fontosak. Elég unalmasak, nem igazán mondanak újat. Így aznap nekem bármikor megfelel, ha magának is.
-Rendben. Én egész korán reggel szoktam bemenni, és általánosságba véve estig maradok is. Ugorjon be hozzám ebéd után olyan négy óra körül, és készüljön. Iratok magával egy tesztet. Majd az alapján eldöntöm, foglalkozok-e magával.
-Ö-ö, rendben. Nagyon szépen köszönöm professzor. - hajoltam meg.
-Hazafelé pedig vigyázzon a sötétben! - indult is a kijárat irányába.
-Igenis! Köszönöm professzor! Jó éjszakát önnek! - köszöntem el tőle.

Pénteken, ahogyan megbeszéltük, elmentem a múzeumba, hogy úgymond "levizsgázzak" nála a kedvenc dinasztiámból, ami majd eldönti, segít-e nekem a diplomámban. Emiatt pedig rengeteget készültem addig a napig. Sohasem voltam olyan ideges egy vizsgám miatt sem, mint ettől az egy kis házon kívülitől. Igaz, a diplomám múlott rajta, de találhattam volna bárki mást is ezzel kapcsolatban, így igazából nem volt olyan hatalmas tétje, de nekem mégis fontos volt. Szerettem volna a legjobbtól tanulni, ezért pedig serényen készültem a tesztre. Sok könyvet, online cikket olvastam és tanulmányokba is belenéztem, hogy a lehető legtöbb tudással jelenjek meg előtte, de nem voltam még így sem biztos magamban. Féltem tőle igazából, hiszen minden azon múlott, ő mennyire szeretne nekem segíteni, mert ha egyáltalán nem, akkor olyan vizsgát állított össze amin senki sem tudott volna átmenni, még talán ő sem. Ám úgy tűnt, nem ez a helyzet. Ugyan rettentően megizzasztott tesztje, nem is tudtam mindenre válaszolni, de az volt az érzésem, hogy a fele bőven megvan, így nem aggódtam... annyira. Azért járkáltam az irodája előtt, míg ki nem javította és közölte velem az eredményt.
-Láttam már jobbat, de ígéretes. Segítek magának. - tudatta velem döntését asztalának túlsó feléről.
Legszívesebben a nyakába ugrottam volna, ám nem lehetett. Ő egy igazán híres és nagyra becsült történész volt, én pedig nem áshattam el magam a szemében egy ilyen gyerekes tettel. Igyekeztem későbbre tartogatni örömömet miközben elkezdtünk beszélni arról, hogy pontosan miről is szeretnék írni a diplomamunkámban és hogyan, hol kéne elkezdeni a kutatást. Néhány óra elment ezzel, melyek végén kaptam két vastag könyvet tőle, hogy azokban a Joseon-dinasztiára vonatkozó részeket rendesen olvassam át, mert legközelebb kikérdezi. Ám nekem nem kellett kétszer mondani. Következő konzultációig én nem csupán azokat, de még rengeteg kapcsolódó irományt is átnéztem, és felépítettem magamban egy vázlatot, ami a munkásságomat illette. Így második alkalommal már sokkal magabiztosabban álltam a professzor előtt, ki díjazta is előkészületeimet. Akkor láttam először azt a szemében, elismer engem valamilyen szinten, bár szavai nem ezt sugározták. Emiatt döntöttem úgy, nem fogok annyit adni mondandójára ilyen téren, mint tetteire, és jól választottam, ugyanis ha nem így cselekedtem volna, hamar otthagyom, mert sokszor volt lekezelő velem szóban. Ám tetteiben nem. Hiszen, ha komolyan gondolta volna mindazt, amit mondott, akkor egy percet sem szánt volna rám. De ezzel ellentétben ő órákat fordított a közös munkánkra.

Hónapok óta dolgoztunk együtt, leveleztünk és még telefonáltunk is néha, mikor végre meg mertem kérdezni egy apró dolgot, amit addig nem.
-Professzor!
-Nem tanítok, mondtam már. Ne hívjon így!
-Miszter Min, megkérdezhetem, miért egy olyan irodát kapott, aminek nincs ablaka? Azt hittem egy olyan nagy ember, mint maga, jobbat kap még a múzeum igazgatójánál is. - támaszkodtam könyvem felett érdeklődve pislogva rá.
-Jobb szeretem az ilyen kis lyukakat. Eldugottak. Nem feltétlen talál meg mindenki, aki keres. - lapozgatott egy műtárgynak számított könyvben.
-Értem. - fogadtam el válaszát, pár pillanat után pedig visszasüllyedtem könyvem soraiba.
-Ezt kerestem. - állt fel székéből, majd odajött hozzám és megállt mellettem néhány másodperccel később - Emlékeztem rá, hogy láttam ezt a képet csak nem tudtam, melyik könyvben. Nézze csak! - tette le elém - Ez itt Inhyeon királyné. - mutatott egy ősrégi rajzra - Tudom, nem ő most a maga témája, de a Joseon-dinasztia tagja ő is valamilyen mértékben, mivel pedig nagyon hasonlít rá és a neve is megegyezik vele, gondoltam érdekelheti.
-Akkoriban egyformán ábrázolták az uralkodókat. De nagyon megtisztelő, hogy hozzá hasonlít. Sohasem láttam még ezt a képet róla.
-Nem túl elterjedt, mert nem szokták kiemelni őt. Csak gondoltam érdekli.
-Igen. Köszönöm szépen. Sokat olvastam róla a névegyezés miatt. Elméletben utána kaptam a nevemet egyébként. Szeretem őt, tetszik a története.
-Mindezek mellett maga pont olyan gyönyörű, mint a királyné. - támaszkodott meg a könyv mellett az asztalon, én pedig meglepetten néztem fel rá. Most... udvarol nekem? - Jut eszembe, egész nap itt ült és ezeket a könyveket olvasgatta. Elég volt ennyi mára, nem gondolja?
-Én még... öhm... még-még ezt gondoltam elolvasom. - nem tudtam, mit kéne és hogyan mondanom. Ami azt illeti, Luda szavai kavarogtak a fejemben, mert mióta megtudta, segít nekem a szakdolgozatomban, azóta be nem állt a szája, hogy milyen szexi mentort sikerült magamnak fogni, aki megjelenése mellett az agyával is hódít.
-Megvárja az holnap is. Jöjjön, meghívom vacsorázni! - pakolt el kicsit asztaláról, majd felvette táskáját, és engem kezdett noszogatni.
Igazából nem kellett sokat mondania, én menete utána, hiszen tiszteletlenség lett volna visszabeszélni a részemről. Ő még mindig tiszteletreméltóbb volt nálam, így akkor sem mentem ellent mondani neki, mikor elhívott randizni. Vagyis, én azt hittem. De végül szerencsére nem egy étterembe ültünk be, hanem meghívott egy utcai kifőzdéhez vacsorára.
-Ez egy elég jó hely, így nem valószínű, hogy majd rosszul leszel tőle. - sétáltunk együtt tovább.
-Köszönöm a vacsorát, de nem kellett volna. - szorongattam a zacskót kezemben.
-Szívesen hívtalak meg. És remélem nem zavar, ha tegezlek. Most úgyis magunk vagyunk, itt nem számít az ilyesmi, ha kettesben vagyunk, szóval téged is megkérnélek, tegezz.
-Rendben, köszönöm szépen professzor.
-Miért professzorozol? - kuncogott fel - Rengetegszer hívsz így és mindig mondom, ne. Nem tanítok, nem vagyok tanár, így professzor sem.
-Számomra az. Nagyon sokat segít - köszörülte meg torkát mondatom közepén, hogy lazítsak kicsit - segítesz - javítottam ki magam - a szakdolgozatomban és nagyon okos is vagy. Szerintem zseni, akinek nagyon hálás vagyok, hogy megosztja velem tudását.
-Értem. De ezek csak az évek. Lehet, te majd sokkal okosabb leszel nálam mikor eléred majd az én koromat.
-Óóó, ezt igazán kétlem. Nincs olyan nagyon sok év közöttünk, és én már le vagyok maradva. Te ennyi idősen már publikáltál.
-Ettől még lehetsz okosabb nálam.
-Ezt igazán kétlem. Te is erre laksz? - vetettem fel kérdésemet.
-Nem. Csak gondoltam hazakísérlek. Nem túl biztonságosak az utcák este, én pedig nem rohanok. De persze ha gond, akkor magadra hagylak. Csak kicsit féltelek, mint nőt.
-Sokszor mentem már haza egyedül este, még sosem volt semmi gond.
-Akkor egyre csak nő az esélye, hogy egy este lesz, nem de?
-Lehetséges. - kezdtem magam egyre inkább úgy érezni mintha randin lennénk. Sohasem foglalkozott velem ennyire azokon kívül, hogy mikor telefonáltunk megérdeklődte a szakdolgozat mellett, milyen napom volt. Így ez hatalmas lépésnek bizonyult, talán számomra túl nagynak is, ám nem tehettem ellene semmit... vagy nem akartam. Lehet inkább az utolsó, mert... tényleg helyes volt, de az az elérhetetlenül jóképű. Aki olyan, mint egy doramaból kilépett herceg, ki meghódíthatatlan és minden nő álma. Talán pont ezért lepődtem meg annyira, mikor a kegyetlen külsejét levedlette, majd kedvesen fordult felém.

Aznap este hazakísért, ezzel pedig egy új, egyre sokszorozódó rendszert vezetett be, mely eleinte baráti volt, ám lassan átcsapott tipikus udvarlásba. A kezdetekben még nem mindig kísért haza, és fizethettem én is egyszer-egyszer a vacsorát, amihez ragaszkodtam is, hiszen ő sohasem kért semmit. Ám egy idő után ezt nem engedte nekem. Szinte megtiltotta, hogy magamnak fizessem, miután pedig vége lett a vizsgaidőszaknak, és a nyárra csak a diploma munkám maradt, felajánlott más elfoglaltságot is.
-A vacsora mellé most lenne egy javaslatom. Vetítenek egy filmet egy szabadtéri moziban. Nyári programok keretein belül természetesen. Történelmi vonatkozású, és bár nem a Joseon-dinasztiáról szól, gondoltam érdekelhet. Elvégre szereted a történelmet, ahogyan én is.
-Igen, de mi a címe? Lehet már láttam. - pakoltam el táskámba még az irodájában. Épp indulni készültünk vacsorázni, a szokásos módon, mikor ezt az ötletét felvetette.
-Az legyen meglepetés. De tetszeni fog szerintem, és nagyon remélem, még nem láttad. - mosolygott rám - De siessünk akkor! Nincs sok időnk a vetítésig. - kapkodott ő is.
Ezt viszont már teljes mértékben randinak vettem, míg az addigi programokat nem annyira. Nagyon lassan közeledett felém, csak néha tett egy-egy nagyobb lépést, de olyankor hagyott elég időt, hogy megszokjam és inkább úgy fogjam fel, ez egyszerű barátkozás, mintsem udvarlás. Így az elmúlt fél év alatt ugyan jobban megismertük egymást, ám sohasem ért hozzám úgy, mint egy kiszemeltjéhez. Nem fogta meg a kezem, nem ölelt meg, még csak egy puszit sem kaptam. Pont emiatt gondoltam azt, nem tervez komolyat velem, de ez a film... itt azért elkezdtem izgulni.
Mikor leültünk a fűbe, akkor kapcsolt a leghevesebb tempóra szívem, mert ő közelebb került hozzám, mint addig bármikor. Mögöttem támaszkodott meg úgy, hogy hátradőlhettem volna karjának, ám kicsit féltem még ezt meglépni. Nem tudtam, igazából mit szeretne ezzel elérni, így nem moccantam meg. Csak figyeltem a filmre, amit még tényleg nem láttam, melynek közepén közelebb hajolt hozzám, hogy mondjon valamit.
-Néhány dolog nagyon hű a valósághoz, de ezek a romantikus elemek... Kicsit eltúlozzák, nem gondolod?
-Nem tudom. Nem tudhatjuk valójában mi történt a múltban, ami a romantikát illette. Erről nem szívesen készítettek feljegyzéseket.
-Azért van néhány. Biztosan olvastál már te is. - sugdosott tovább a fülembe, amitől libabőrös lettem. Érezni a leheletét bőrömön, hallani hangját olyan tisztán, olyan közelről. Kicsit intimebb volt számomra ez a helyzet - Például Inhyeon. Ő rettentően szerette a férjét a történtek ellenére is. Ám nem csak őt. Volt neki egy nagyobb szerelme, de sajnos akkoriban a dolgok nem így mentek.
-Róla még nem olvastam ilyesmit. Ezt hol olvastad?
-Nem tudom már. - távolodott el - Mindenesetre a szépsége sok férfinak okozott álmatlan éjszakát. Akárcsak a tiéd.
-Köszönöm. - mégis mi mást mondhattam volna? Ötletem sem volt, pedig szívesen folytattam volna, de nem tudtam mivel. Újból lenyűgözött tudásával, a bókkal pedig végleg levett a lábamról. Kár, hogy én ilyenekkel nem tudok kedveskedni. Ahhoz nem vág elég gyorsan az agyam.
-Van egy dolog, amit már rég meg akartam kérdezni.
-Micsodát? - igen! Micsodát? Mondjad gyorsan, mert addig is izgulok.
-Sok történész gondolja úgy, hogy a mítoszok nem teljes mértékben épülnek betegségekre, vagy természeti jelenségekre. Néhányan még kutatnak is természet feletti lények után. Mint például sárkányok, vagy vámpírok. Te mit gondolsz ezekről? - meg sem lepődök. Mindig ezt csinálja. Lép egy hatalmasat, majd visszafogja magát, mintha egyáltalán nem udvarolni akarna.
-Sok hiedelmet bebizonyítottak, hogy betegségekre, járványokra épült. Például pont a vámpírokat. Szerintem felesleges a tudását egy intelligens embernek ilyesmire pazarolnia. Unikornisok, sárkányok és minotaoruszok, meg a többi hasonló nem létezik.
-Legalábbis dokumentálva nincsenek. A rádióhullámokat sem látjuk, mégis körbevesznek minket.
-Te hiszel az ilyesmikben? - pillantottam rá kérdően. Egy ennyire elismert tudós hinne ilyenekben?
-Ezt nem mondtam. Figyelj a filmre! Lemaradsz, és nem fogod érteni. - bújt ki kérdésem alól és csendben maradt.
Onnantól meg sem szólalt már a vetítés alatt. Mélyen hallgatott rám sem nézve amitől úgy éreztem, rosszat mondtam. Ezért gondoltam, ha már ő annyiszor lépett, én pedig egyszer sem, akkor most rajtam a sor. Így a film vége előtt, mikor már rendesen fájt mindenem, mert nem mertem megmozdulni, úgy döntötte kihasználom a mögöttem támaszkodó kezét, és nekidőltem vállára téve fejemet. Ám nem mondtam semmit, így egy picit kínossá vált a helyzet mindaddig, amíg nagyot nem sóhajtott, majd kényelembe nem helyezte magát egészen hozzám bújva. Én innentől számítom kapcsolatunkat, ám ő kicsit később kezdte.

-Nem szeretem, ha ekkora jelentőséget tulajdonítanak a szülinapomnak. - kapaszkodtam Yoongi karjába. Bekötötte a szemem, mielőtt kiléptünk volna az irodájából, így nem tudtam, merre visz és miért. Aznap volt a szülinapom nyáron. Majdnem a közepén, ő pedig kiderítette, majd kitalált egy meglepetést, amiről nem mondott semmit, csak hogy tetszeni fog.
-De ezt szeretni fogod. Mindjárt ott vagyunk.
-Rendben. - azért féltem csukott szemmel sétálni egy teljesen ismeretlen helyen, így rettentően szorítottam kezét. De ő biztosan vezetett, pár perccel később pedig megállított.
-Itt vagyunk. - vette le szememről nyakkendőjét, amely általában a fiókban pihent főnöke utasítására, hátha egyszer kelleni fog neki, bár ő valószínűleg nem ilyesmire gondolt a "vészhelyzet esetén" kifejezés alatt - Gondoltam körbevezetlek a múzeumban este. Beleértve az ideiglenes kiállítást is. Elvégre nálam jobb tárlatvezetőt nem kaphatnál magad mellé.
-Wow! - néztem körbe. Még sosem láttam a múzeumot este. Igazából nappal sem, mert nem szerettem annyi ember közé bemenni és hallgatni a téves információkat - Na ezt elismerem remek ajándékként.
-Ennek örülök. - mosolygott rám - Akkor menjünk is! Elég hatalmas ez a múzeum. - ment előre.
Valóban, nála jobb tárlatvezetőt nem is kívánhattam volna. Mindazok ellenére, hogy mennyit tanultam, azon az estén rengeteg új információt is megtudtam tőle. Nem hiába tartottam zseninek. A nyilvánvaló dolgokat nem mondta el nekem újra, hiszen nem volt rá szükség, ám különlegességekből sem volt hiány, melyek viszont érdekeltek. Ő ezt az igényemet elégítette ki, miközben számtalanszor megmosolyogtatott a sok kínos ténnyel, amit a hercegek és hercegnők szívesebben titkoltak volna el örökre.
-Ilyeneket te honnan tudsz?
-Nagyon, tényleg nagyon sokat olvastam és kutattam. Ennek hála, szerintem minden uralkodóról tudok néhány mocskos kis titkot, amit szerintem még ők is feledni akartak életükben.
-Értem. Szeretnék majd egy nap én is annyit tudni, mint te.
-Talán, egy nap. Nagyon okos nő vagy, így nem kételkedek abban, hogy majd egy nap tényleg tudj ennyi mindent. Viszont van még neked egy meglepetésem.
-Még egy? Elég lesz mára a meglepikből szerintem.
-Ez még tetszeni fog. Gyere! - hívott magával.
A vészkijárat felé vitt, ám ahelyett, hogy elhagytuk volna az épületet, lépcsőzni kezdtünk felfelé. Ebből gondoltam, valamilyen eldugott helyet akar mutatni a múzeumon belül, titkolt műtárgyat, ami nem rég érkezett, vagy a restaurátor termet, ám végül a tetőn kötöttünk ki.
-Ugye nem azt tervezed, hogy lelöksz a tetőről. - léptem ki a számomra kinyitott ajtón.
-Nem-nem, dehogyis. Csak itt hagylak éhen halni.
-Hát ez sokkal jobb.
-Csak viccelek. - nevetett ki - Gondoltam éhes leszel ennyi séta után és ugyan a múzeum nem a legmagasabb épület a városban, de remek búvóhely az éjszakai élet elől. Elég... romantikus egy szülinapi vacsorához... szerintem. - követett.
-Romantikus? - újabb szintlépés következett részéről, és mint mindig, most sem tudtam, mennyire messzire szeretne elmenni.
-Igen. Bár csak egy piknik. - terelgetett engem, majd meg is láttam a leterített lepedőt és egy táskát.
-Még nem terítettem meg, de adj pár percet. - pakolta is ki vacsorát és a borokat, amiket hozzá hozott, míg én leültem mellé.
-Megint csak én egyek? - nyújtotta nekem a dobozkát, benne egy adag vacsorával.
-Nem igazán vagyok éhes. - nyitotta ki a borokat is - Remélem ízleni fog.
-Köszönöm szépen. - kaptam meg poharamat.
-Boldog szülinapot! - emelte sajátját, hogy koccintsunk.
-Köszönöm!... Te mit iszol? Nagyon... furcsa szaga van. - igazából émelyítően rossz szaga volt italának, de ezt nem mertem mondani, míg saját boromba kóstoltam.
-Újfajta ízesítés, és sokan gyűlölik, mert gusztustalan, de én nagyon szeretem. - válaszolt, majd ledöntötte az egész poharat.
-Hűűű! Nem lesz ez éhgyomorra sok?
-Nem. De te egyél csak. Ígérem, nem foglak bámulni. - bújt hozzám, minek hatására pont az ellenkezőjét éreztem annak, amit mondott.
Ám végül hagyott rendesen megvacsorázni, mialatt ő megitta az egész üveg borát. Ez kis aggodalomra adott okot részemről, de akkor még ráhagytam.
-Nagyon finom volt köszönöm, ahogyan az estét is. Ez volt az egyik legjobb szülinapom. - dőltem neki. Teleettem magam. Azt hittem ki fogok pukkanni, annyira.
-Szívesen. Szeretlek boldoggá tenni. - bújt orrával fülemhez és hallottam minden lélegzetvételét, amiben némi rendszertelenséget véltem felfedezni. De a sajátomban is - Szólj, ha menni szeretnél. Nem szeretnélek itt tartani, ha nem akarsz maradni.
-Jó most ez így. Szívesen maradok.
-Ezt örömmel hallom. - kúszott lassan nyakamba, mit hagytam neki. Furdalt a kíváncsiság, ezúttal mekkorát szeretne lépni, és úgy tűnt hatalmasat, amint megkaptam tőle első csókját bőrömre. Felsóhajtottam, mert meglepett, de közben nagyon jól is esett. Arra gondoltam, ezzel szeretné majd megkoronázni az estét, én azonban nem tudtam eldönteni, ennyire messzire akarok-e menni, vagy sem. Ám őt engedtem még, had haladjon. Viszont mikor kezét lassan bevezette pólóm alá, majd felkúszott és egyik mellemre fogott, felpattantam. Ez kicsit gyors, hiszen még csak egy csókot sem kaptam tőle - Bocsáss meg. Messzire mentem. - maradt ülve és nem nézett fel rám.
-Semmi gond. Viszont... azt hiszem kicsit késő van és mennünk kéne.
-Hazaviszlek. - kelt fel.
-Köszönöm. Várj! Hazaviszel?
-Igen. Van kocsim és jogosítványom is.
-Eddig mindig sétáltunk.
-Igen tudom. Utána mindig visszajöttem az autóért. - indultunk vissza.
-Ezt eddig miért nem mondtad? Rengeteg időd ment el erre.
-Jobban szerettem sétálni veled és beszélgetni. Úgy több időt tölthettem a közeledben.
-Ahh... Ez kedves.
-Köszönöm. - ment elől, én pedig, mint kisdiák, követtem. Borzasztó látványt nyújthattunk, de nem igazán volt birtokomban józan eszem abban a pillanatban, így ez akkor fel sem merült bennem.

-Most már megengeded? - engedett el szokásos heves csókjából. Szülinapom óta ő nem volt hű önmagához és ahelyett, hogy visszavett volna, tovább közeledett. Így lyukadtunk ki néhány hét múlva ott, hogy minden reggel és este csókkal váltunk el, a nap folyamán pedig mikor olyan kedve támadt, felkapott, majd bepróbálkozott, hátha messzebbre engedem. Ezért kötöttünk ki itt, ahol. Irodája ajtajának dőlve, egymáshoz simulva, hevesen lélegezve.
-Itt? Máshol nem lenne jobb az első?
-Szűz vagy? - szegezte nekem kérdését. Nyers volt, de ő mindig is nyíltan rákérdezett bármire ami érdekelte.
-Nem, csak... Neked ez itt megfelel? Olyan személytelen.
-Személytelen azon a helyen szeretkezni ahol életem nagy részét töltöm, olyan könyveken, amiket imádok és melyeket rengetegszer olvastam már. Szerintem pont hogy ez a hely a legalkalmasabb. De ha szeretnéd, karjamiban viszlek haza, csak akkor nem tudom garantálni, hogy szánok rád elég időt. Nem biztos, hogy bírnék magammal. - csókolt nyakamba.
-Akkor a félig kész szakdolgozatomon akarod?
-Ühüm. - szorongatta épp fogai között bőrömet.
-Legyen. De legközelebb az ágyadban folytatjuk.
-Uhh! Ezzel már a következő menetre is felizgultam. - tűrte fel sietve nyári szoknyámat.
Nem szerettem volna ténylegesen ennyire érzelmek nélküli szexet. Nem olyanra vágytam, mintha egy kurva lennék akinek fizetett, kinek ruháját csak feltűri, öt perc alatt megrakja majd továbbáll, ezért én pólójával kezdtem foglalkozni. Ám feleslegesen aggódtam. Csak bugyimra vadászott, hogy bedughassa ujját, tovább pedig nem is kapkodott. Olyannak tűnt, mint aki szereti a szexet és minden vele járó dolgot, így az előjátékot is, aminek nagyon örültem. Még sohasem találkoztam olyan férfival, mint ő, aki annyira jól tudja, hova kell csókolni és mikor. Mellette teljesen kezdőnek, ügyetlennek éreztem magamat, de úgy látszott, ez őt nem zavarja.
-Nem nyomja a hátadat egy könyv se? - fektetett fel asztalára, majd gyorsan megszabadulva boxerétől kapkodva bontotta fel az óvszert.
-Nem. Bár nem a legkényelmesebb.
-Egyszer kérlek bírd ki. Ezt már nagyon rég szerettem volna.
-Mit?
-Megdugni téged ezeken a könyveken. - igazodott hozzám, majd minden akadály nélkül elmerült bennem.
Még én is meglepődtem, mennyire könnyedén fogadtam be, bár rendesen megdolgozott azért, hogy ez így történjen. Vállaira vette lábaimat és néhány lassabb mozdulat után rögtön gyorsabb tempóra kapcsolt, mialatt kezei egy percre sem pihentek. Sokszor álmodoztam barátnőm szavai miatt arról, vajon milyen lehet vele szexelni, de persze a valóság ezerszer élvezetesebb volt, mint bármilyen fantáziám. Még a szokatlan környezet és a tudat ellenére, hogy bárki meghallhat minket, sem tudtam minden nyögésemet visszafogni, amint ő férfiasságával egyre feljebb juttatott a fellegek közé.
-Yoongih! - kapaszkodtam lábaimat tartó karjaiba.
-Mégh! Mond újra! - hajolt fülemhez és vállaiba martam.
-Yoongih!
-Ahh!... Királynémh! - harapott nyakamba, szinte fájdalmasan, mitől meglepetésemre olyan orgazmust éltem át, amilyenre nem is számítottam. Azt hittem, nem szeretem a fájdalmat szeretkezés közben, de ő erre is rácáfolt - Ohh... de szorítasz! - kapkodta a levegőt és továbbra sem lassított - Bocsáss meg nekem, királyném.
Nem tudtam mire vélni, hogy királynénak szólít, de abban a pillanatban nem is akartam neki ezt megemlíteni és elrontani ezzel az első alkalmunkat. Inkább hagytam, had élvezze ki teljes mértékben a helyzetet, és csak akkor terveztem felemlegetni ezt, mikor eltávolodik tőlem. Ám abban a pillanatban volt valami, ami jobban érdekelt.
-Véres a szád? - pillantottam meg pirosan csillogó ajkait és nyakamra kaptam a kezem - Ennyire megharaptál?
-Nem vészes. Semmi gond nem lesz, csak felszíni. - nyalogatta száját, miközben engem nézve szabadult meg a használt gumitól.
-Ezt meg kéne mutatnom egy dokinak. - keltem fel.
-Nanana! - elkapott. Valamiért nagyon megszédültem.
-Csak lassan királyném.
-Miért hívsz így? - kérdeztem vissza, miközben leültetett.
-Mert... nagyon hasonlítasz valakire, akit rettentően szerettem. És ő egy királyné volt.
-Miről beszélsz? - ragadtak le lassan szemeim.
-Majd ha felébredsz, elmondom. Remélem... te meg tudsz majd nekem bocsájtani.

Az volt az utolsó mondat, amit még megjegyeztem mielőtt elaludtam. Legközelebb pedig egy olyan helyen ébredtem amit nem ismertem. Egy puha ágyban az éjszaka közepe felé. Arra gondoltam, Yoongi lakásán vagyok, hiszen hol lettem volna, ha egyszer biztos voltam benne, az nem a saját ágyam. Lassan keltem fel, még álmos voltam valami miatt, de nem is mertem igazán mozogni az ismeretlen terepen. Egy furcsa, de gyönyörű hálóing volt rajta, amit biztos voltam, hogy Yoongi adott rám. Úgy látszott, annak ellenére, hogy hogyan harapta meg a nyakamat még törődött velem, hiszen az is rendesen be volt kötve.
-Yoongi? - botorkáltam ki a szobából.
-Felébredtél. - pattant föl kanapéjáról, kezében azzal a förtelmes szagú borral, amit néha iszogatott - Hogy vagy? - tette le poharát a kávézóasztalra, mely tévéje előtt állt.
-Kicsit fáradtan.
-Sajnálom, az én hibám. Nem szabadott volna megharapjalak, de elragadtattam magamat.
-Semmi baj. Meglepő módon élveztem.
-Tényleg? - lepődött meg.
-Igen. Különös érzés volt, de... az adta meg az utolsó lökést. Ahh! - takartam el arcomat - Ez kicsit zavarba ejtő.
-Azt mondtad - fogta meg csuklóimat, és lejjebb húzta azokat, hogy lásson - érdekel, miért hívlak királynének.
-Igen.
-Nos... talán ülj le hozzá. - húzott oda a kanapéhoz, ő pedig helyet foglalt a kávézóasztalon velem szemben - Azt szeretném, ha végighallgatnál úgy, mint az első alkalommal mikor láttál. Hogy zseniként tekintesz rám akinek minden szava igaz és megcáfolhatatlan, bármi is legyen az.
-Rendben. - furcsálltam kicsit, hogy rögtön egy ilyen kikötéssel kezd bele.
-Minden szavam. Világos?
-Igen.
-Jó. Szóval, az ok, amiért történész vagyok az az, hogy nagyon öreg vagyok. Öregebb, mint bármilyen élő embere. Ezért vagyok ilyen jó ebben, ezért tudok ennyi mindent, ennyi titkot és tényt, mert ott voltam, saját szememmel láttam mindent. Pont ez az oka annak is, hogy miért vagy az én királyném. Emlékszel mutattam egy régi festményt Inhyeon királynéról, hogy mily gyönyörű volt, és igazad volt, ezeken minden uralkodó egyforma, de én emlékszem, valahányszor megpillantom azt a képet, hogy milyen csodálatos teremtés volt, mert ott voltam. A Joseon-dinasztia idejében küzdöttem be magam a királyi család mellé, mint tanácsadó, és már a második uralkodónál is ott voltam. Megéltem rengeteg háborút, küzdelmet és hódítást, de ezek mind nem érdekeltek. Nem igazán foglalkoztam az emberekkel, csak a magam jólétével, amit úgy érhette el, hogy az uralkodókat szolgáltam. Máskülönben megöltek volna. Ám egy nap megjelent Inhyeon királyné. Nagyon fiatal volt mikor először láttam, de már akkor is magával ragadott. Olyan egyedül volt abban a királyi udvarban, hogy együtt éreztem vele. Egy igazgyöngy volt a sok hamis rubint közt és végtelenül magányos. Az érdekek idejében élt, de olyan tartással viselte amilyet még sohasem láttam. Teljesen levett a lábamról, így amikor csak tudtam vele voltam. Emiatt pedig lassan beleszerettem. Mikor száműzték és annyi embert megöletett a király úgy döntöttem, többé nem érdekel a királyi család, és vele tartottam. Azok voltak életem legszebb évei. Nagyon szerettem őt, de a királynak egy idő után megváltozott a véleménye. Nem tudom, kit akart vissza maga mellé, engem vagy Inhyeont, mindenesetre visszavette magához, és onnantól a viszonyunk csak titokban folytatódhatott. Inhyeon csodálatos asszony volt, aki nem érdemelte meg, hogy így bánjanak vele, sem azt, hogy így haljon meg, miattam. A történelem könyvek sokszor úgy írnak róla, betegségben halt meg, de van ahol úgy, megmérgezték és ez az igazság. A király ragaszkodott hozzá egy idő után, mert Inhyeon erős tartású volt és sokszor ez hatalmas tekintélyt adott neki. Tudott róla, hogy viszonyunk van, de nem érdekelte, mert sosem derült ki. Ám voltak olyanok akik féltek emiatt. Ők úgy gondolták, jót tesznek majd Sukjongnak azzal, ha megölik, de szerencsére nem így volt. Elvettek egy olyan nőt mindkettőnktől aki sokat jelentett, főleg nekem. A történelemkönyvek azt írják, a királynak egy álma volt, amiben Inhyeon segítséget adott azzal kapcsolatban, ki ölte meg őt, de igazából én jöttem rá erre és meggyilkoltam mindenkit, akiknek köze volt ehhez. Sosem voltam olyan dühös, elkeseredett, magányos, mint akkor. Ő volt a mindenem, te pedig rá emlékeztetsz. - gyűltek könnyek a szemeibe, melyeket azonnal vissza is fogott - Nem csak a neved, de a természeted és az arcod. Nagyon hasonlítasz rá, mintha csak ő lennél ennyi évvel később. Annyira hiányoztál.
-Yoongi. Inhyeon több, mint háromszáz évvel ezelőtt élt.
-Ohh, igen. Ez a másik. Azért haraptam véresre a nyakadat, mert nem bírtam visszafogni az állati ösztönömet, ami miatt ennyire öreg vagyok, hogy Inhyeont is ismertem. Emiatt iszom azt a büdös valamit is, ami igazából emberi vér. Ezért kérdeztem meg azt is, mennyire hiszel a természetfelettibben. Ezért nem eszek veled soha, nincs ablak az irodámban és nem mozdulok ki míg a Nap az égen van, csak ha nagyon fontos, akkor is tetőtől talpig beöltözök, hogy ne égjek el. Mert én egy olyan vérszívó vagyok, amikről a rémtörténetek szólnak. Egy a modern kori Darkulák közül.
-Azt akarod mondani nekem, hogy vámpír vagy? - lepődtem meg. Egyre abszurdabb dolgokat talált ki.
-Igen. Egy elég öreg vámpír. Ezért találtam meg azt a leletet, ami megváltoztatja a történelemről alkotott képünket. Mert tudtam, hol keressem. Emlékeztem rá. Ezért tudok annyi uralkodóról piszkos dolgokat, és emiatt olvasta olyan régi könyveket, amik ma már a múzeumok tulajdonába tartoznak.
-Vámpírok nem léteznek.
-De léteznek. És te éppen beszélgetsz eggyel.
-Haza szeretnék menni. - álltam fel.
-Ezt sajnos nem engedhetem meg. - követte tettem - Addig maradsz amíg ezt el nem fogadod.
-Ha vámpír vagy, hol a fogad? Vagy pohárban tartod?
-Csak visszahúzva. - nyitotta nagyra száját melyekben megpillantottam a megnövekedő szemfogait, majd szemére tévedve vörös íriszeit.
-És most megeszel engem? - huppantam vissza a kanapéra. Máshová nem tudtam hátrálni.
-Nem. Ha ez lenne a tervem, már megtettem volna... Félsz tőlem. - szólalt meg néhány pillanatnyi csend után.
-Mi mást tehetnék?
-Megbízhatnál bennem. Ha csak vacsorának kellenél, akkor már felfaltalak volna szex közben. Elvégre nincs is annál jobb, mikor egyszerre elégül ki az ember és lesz is tele a pocakja. - mosolygott rémisztően.
-Ezzel nem segítesz.
-Jaj, nyugalom. Nem bántalak. - hajolt le hozzám - Vagyis nem direkt. De van, hogy nem tudom megállni szex közben. Viszont vissza tudom magam fogni, hogy ne egyelek meg. Ellentétben másokkal, akik néha a halál markaiba sodorják párjaikat.
-Elfogadtam. Haza mehetek?
-Késő van. Ne mászkálj! Inkább csinálok neked vacsorát. Mit szeretnél enni? - ajánlotta fel szolgálatait, de nem igazán tudtam válaszolni, azt sem tudtam, milyen opcióim vannak, így rábíztam a döntést.

Az volt az egyik legfélelmetesebb este az életemben annak ellenére, hogy ő mennyire természetes viselkedett velem. Kicsit tartottam tőle, ám reggel hazaengedett, így ez a félelmem akkor el is illant. Szerettem volna némi időt kapni, hogy ezt átgondoljam és feldolgozzam, de az egyetem kezdete lassan közeledett, amikor is be kellett mutatnom a félig kész szakdolgozatom tanáromnak, így dolgoznom kellett Yoongival tovább. Ő pedig nem hagyta, hogy egy percre is elfelejtsem azokat, amiket mondott. Valamivel mindig emlékeztetett, mialatt tovább udvarolt. Ám sosem mutatta meg a másik formáját mellyel annyira rám ijesztett, így úgy döntöttem, tesztelem inkább én.
-Maszatos az arcod. - dobtam be egyik nap, mire ő felpillantott rám irataiból.
-Hmm?
-Maszatos vagy.
-Hol?
-Hát... nézd meg a tükörben.
-Inkább töröld le nekem. - hajolt közelebb hozzám.
-Adok egy tükröt. - kutattam elő táskámból ki kézitükrömet.
-Felesleges.
-Nem-nem. Nézd csak meg magad. - tartottam fel neki.
-Gúnyolódni akarsz? Tudod, hogy nincs tükörképem. Nem látom.
-Mutasd csak! - keltem fel székemből és mellé álltam, hogy megnézzem, tényleg nincs-e neki - Wow...
-Mondtam. Szóval hol vagyok maszatos? - fordult felém hatalmasakat pislogva.
-Tényleg vámpír vagy. - néztem rá.
-Eddig nem hittél nekem?
-Csak... biztosra akartam menni. - tettem le tükrömet - És a fokhagymát sem bírod?
-Nem. Ahogyan a szentelt vizet sem, vagy a keresztet. No meg a karót a szívemben. Azt nagyon nem. De hol vagyok maszatos? Töröld le!
-Nem vagy az. - vettem le róla szemüvegét - Csupán... érdekelt, hogy igazat mondasz-e. - simítottam végig puha bőrén - És hidegebb is vagy. Ez eddig fel sem tűnt.
-Ritkán értem közvetlen a bőrödhöz.
-De... lélegzel... és ver a szíved. - tettem kezemet nyakára.
-És merevedésem is van, igen. - mosolygott.
-Most?
-Nem úgy értettem. - nevetett fel - Néha tévesek a könyvek is. Nekünk is élnünk kell valahogy, nem igaz? Bár az tény, nem vagyunk teljesen emberek.
-Az feltűnt... Mióta nem öregszel?
-Nagyjából háromszázötven éve. Nem tudom pontosan. Néha elfelejtettem számolni az éveket.
-De a bőröd még mindig puha. - simogattam arcát.
-És érzem rajta ujjaid melegét.
-Azt is érzed, ha megcsókollak? - kúszott tekintetem ajkaira.
-Minden porcikámban.
-De én nem az a királyné vagyok, akit annyira szeretsz.
-Nem. Viszont sokkal több vagy nála és... ezerszer jobban szeretlek. - állt fel helyéről.
-Yoongi! - karolt át olyan lendülettel, hogy majdnem hanyatt estem, majd megcsókolt. Olyan lágyan, mint még soha, olyan türelemmel, amely azelőtt mindig száműzve volt kapcsolatunkból és engedett nekem. Először irányítottam nyelveink harcát melyből rájöttem, jobb szeretem, ha ő vezényel - Azért egy dolgot szeretnék kérni, mint királyné. Első és utolsó így.
-Mi lenne az?
-Te csókolj engem, ne fordítva! Te sokkal jobb vagy benne.
-Rendben. - mosolygott és letámadott újra azzal a hevességgel, vággyal, tapasztalattal, mint korábban én pedig... én pedig átadtam neki minden irányítást örökre.



(Remélem tetszett nektek az az OS ami... cudar hosszú lett. Ezért bocsánatot kérek újból, de... ezt muszáj volt ilyenre. Aztán majd hozom szép lassan az összes tagot, mint vámpír. :)
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )

Just watch me 10. rész: Felesleges maszk

-Jah, hogy holnap megbeszélitek. Vártam már a bakidat, ideje volt.
-Köszi, de én nem örülök neki. - folytatta útját.
-Namjoon miatt nem aggódnék.
-Azért én megteszem. Na alszok. Te is feküdj le minél hamarabb. - hagyta magára leaderét némileg idegesen Europe.
-Oké-oké.



Ám Youngjoo elfeledkezett az időről és végül olyan későn feküdt le, hogy az már koránnak mondható. Ezért alig aludt, másnap pedig teljes mértékben használhatatlan volt emiatt. Az edzést sem bírta, a táncórákon is meglepően sokat hibázott, az autóban pedig azonnal elaludt amint leült. Agyilag pedig még annyira sem volt ott, mint testben, így Europe vette át a fontosabb pillanatokban az irányítást és próbált nem túl feltűnően helyettesi szerepet vállalni, míg társa éppen vegetált valahol. Ő volt az, aki végül pontosabban megbeszélte újdonsült menedzserükkel az egyesülés előtt kiadni készülő fanbox reklámját, hogy ők milyen információkat hinthetnek el róla és milyen sűrűséggel a személyes profiljaikon. Hányszor posztolhatnak maximum, minimum, továbbá kik szerepelhetnek a képen amit éppen kitesznek, hiszen a fiúk még nem voltak bejelentve a nyilvánosság előtt, ezért egyetlen egy erre utaló jel sem lehet majd egy fotón se, ami kikerül az internetre.
-Minden posztotokat az informatikusok előbb ellenőriznek és csak utána raknak ki. Hol készült, ki van a képen, milyen szöveg van hozzá. Így véletlen sem fog kikerülni semmi. - világosította fel Europepot Chunghoo ebéd közben egy étteremben - Nektek nincs hozzáférésetek a fiókjaitokhoz a bakik elkerülése érdekében, de gyorsak a srácok. Maximum egy óra, ha éppen nem érnek rá. Sajnálom, hogy ez van, de kell a biztonság.
-Rendben, megértem igazából és szerintem a lányok is. A fanok elképesztő, hogy miket észre nem vesznek, meg mibe bele nem kötnek, szóval ez valahol jó.
-Ahogy mondod. Pont ez a lényeg. Örülök, hogy így látod. De Youngjoot ez nem érdekli?
-De, csak kicsit hulla ma. Alig aludt tegnap. - folytatta ebédjét Europe. Szokásukhoz híven egy sarokban foglaltak helyet, elrejtve a többi vendég elől, ő pedig még hátát is mutatta azoknak, ám ennek ellenére sietett az evéssel. Nem szerette volna a szerencsére bízni, hogy mikor rohan oda hozzájuk egy fan.
-A posztja miatt? Reggel olvastam. Jó hosszú levelet írt.
-Az is, meg felnézett a kis faprofilunkra is amivel a fandomjainkat ellenőrizgetjük titokban. Ott sok időt szokott eltölteni és gyakran kiábrándultan kel fel a laptop elől. De most szerintem nem ez történt, mert akkor még morogna is néha a fanok miatt. Meg nekem mondta volna, ha már másnak nem.
-Ti közel álltok egymáshoz? - érdeklődött Chunghoo. Ha már az ő ügyfelei voltak, akkor szeretett volna többet megtudni róluk és jó kapcsolatot ápolni velük.
-Igen. De máshogy gondolkodok. Általában ezért kéri a véleményem. - tömte tovább arcát és lassan a végére is ért saját ebédjének.
-Ohh értem. És a többiek? Velük is jóban vagy már?
-Igen. - nyammogott - Azt már rég lerendeztük. Jól megvagyunk négyen, nincsenek gondjaink, ne aggódj.
-Csak szeretném, ha tényleg jó kapcsolatban lennétek és efelől szerettem volna megbizonyosodni. Fontos, hogy kibírjátok egymást és támogassátok is a másikat. Ha kikerül a hír az új koncepcióról, akkor darabokra fognak titeket tépni. Hatalmas szükségetek lesz egymásra.
-Nem lesz gond. - törölte meg száját, majd visszavette maszkját Europe - Viszont egy problémám van, amin rágódhatsz.
-Mond csak. Megpróbáljuk megoldani. - figyelt teljes mértékben Europera.

-És szép volt? - érdeklődött a kíváncsi V.
-Hát... szép arca van. De nem tudom, alig láttam egy pillanatra. Mindenesetre érdekes élmény volt. Mintha bepillanthattam volna egy film háttérmunkálataiba. - magyarázott Jin az autóban ülve a többieknek. Éppen énektanárjaikhoz tartottak, hogy hangjaikat is formában tartsák, ezért zötykölődtek a városban mind a heten.
-Remélem máskor is elfelejti visszavenni. Engem is érdekel az arca. - álmodozott Jungkook a leghátsó ülésről.
-Igazából ma fogunk vele beszélni erről. Mármint, nem nagy dolog, de neki az és szerintem meg kell beszélnünk. Azt tervezem, hogy levetetem vele otthon. - magyarázott a leader - Bár nem tudom, mennyire fog belemenni. Remélem elfogadja majd, mert jó lenne ha bízna bennünk. Ezzel tervezek érvelni is. Hogy bizalom jele. Aztán, ha sikerül vele rendesen megbeszélni, akkor már ma este se lesz rajta.
-Az jó lenne. Mert már érdekel. Néztem néhány régebbi videójukat az utóbbi időben, koncertjeiket, promó cuccaikat és hiába nem vagyok olyan nagy fanjuk, egyszerűen furdal a kíváncsiság, hogy milyen lehet az arca. - vigyorgott Taehyung.
-Emberi kíváncsiság. Természetes.
-Ő is csak ugyanolyan ember, mint mi. Nem tudom, miért vagytok úgy oda tőle. - morgott Suga.
-Csak érdekel az arca hyung. - válaszolt neki V.
-Az csak egy arc. Nem ennek kéne vonzania az embereket, hanem a munkájának, tehetségének, hozzáértésének. Nem tesz semmit azért, amit elér. Csak felvesz egy rohadt maszkot és máris ő a legnagyobb szám. Holott szerintem a maknaejük ezerszer jobb táncos és a többiek jobb dalokat, szövegeket írnak, mint ő.
-Ne légy ellenséges hyung! Ő is sokat dolgozik és keményen küzd azért, hogy itt lehessen. - próbálta kicsit moderálni Yoongit Namjoon - De mondjuk beszélgethetnél is vele, vagy kicsit utánanézhetnél, hogy miken ment keresztül. Akkor megváltozna a véleményed.
-Nem érdekel. Ő csak felkap egy maszkot és máris híres. Mi meg kimelóztunk a belünket, hogy itt lehessünk.
-Ő is Yoongi. Ő is. Csak egy kis időt szánj rá, hogy megismerd.
-Nem érdekel. Essünk túl ezen a kötelező munkán és váljunk szét. Csak ez érdekel. - merült vissza újra mobiljába, mire Namjoon nagyot sóhajtott.
Az utóbbi pár napban társa haragja sokkal inkább Europe felé irányult, mint sem az összes lány felé. Valahonnan azt szűrte le, hogy míg a többiek keményen dolgoznak ő csak kiélvezi a többiek munkáját és nem csinál semmit, holott ez nem így volt. Pont ezért szerette volna leadere, ha kicsit elbeszélget vele, vagy csak jobban utána olvas, hogy megtudja, miken ment keresztül Europe a fanok miatt és emiatt az egész miatt, mielőtt ekkora gyűlölettel tünteti ki, ám Suga hajthatatlan volt. Nem érdekelte. Nem volt rá ideje és kedve sem, hogy olyasvalakiről olvasgasson akit nem szeret sőt, egyenes utál, márpedig ha ő valamit a fejébe vett, akkor a mellől nem tágított. De legalább többnyire csendben volt és kerülte a lányokat, így sok lehetséges konfliktustól megmentett mindenkit. Este elvonult amint felbukkant az egyikük, mikor pedig Jinnel kellett átmennie hozzájuk rendszerint hamar lelépett, vagy alig beszélt, esetleg élvezte az ingyen kaját és kiszolgálást, hiszen a lányok mindig kedveskedtek nekik valamivel saját részükön, mert érezték rajta, ellenzi ezt az egészet és reménykedtek benne, előzékenységük majd enyhít eme érzésein. Ez sikerült is valamilyen mértékben, ám ha Europe megjelent a színen Suga azonnal elszelelt. Legalább Namjoonnak szót fogadott. Vagy jót, vagy semmit.

Azonban aznap este nem ő volt a soros. Igazából nem is leadere és legidősebb hyungja, mégis nekik kellett beszélniük a lányokkal az előző nap miatt. Bár Europe nem örült ennek, szíve szerint elfelejtette volna a történteket, ám nem lehetett. Túlságosan érdeklődtek a srácok ezután a maszkos dolog után, mint bárki a zsákbamacska iránt. Ez csupán emberi kíváncsiság volt, ami mindenkiben ott bujkál.
-Europe? - ült le RapMon a kanapé karfájára Lovely mellett, ki éppen telefonján chatelt mosolyogva.
-Azt hiszem a mosdóban van.
-Fürdik?
-Nem hinném. A maszk miatt jöttél?
-Igen. Hát tudsz róla.
-Persze. Ma beszéltünk róla. De akkor hagylak is titeket. Kiülök a teraszra. - kelt fel - Jin is jön?
-Nem. Csak én szeretnék most beszélni vele. Így egyszerűbb és egyenlőek vagyunk.
-Értem. Hát sok sikert! - sétált el Lovely, pár perc csend után pedig feltűnt az, akihez Namjoon valójában jött.
-Rap Monster! - lepődött meg Europe, bár nem tudta, mire számított, hiszen tegnap este mondták neki, ma megbeszélik a maszkos dolgot.
-Namjoon, kérlek.
-Rendben... Ha a tegnapi miatt jöttél akkor nincs mit beszélnünk. Csak ne ez legyen a fő téma köztetek, ennyit szeretnék kérni. - ácsorgott a fürdő felé vezető folyosó kezdeténél, messze Namjoontól.
-Hát tudod, az emberi kíváncsiság erősebb sajnos. Viszont én szeretnék egy kicsit beszélni veled erről, ha lehet.
-Lehet.
-Nem ülsz ide? - ajánlotta fel az üres kanapét Europenak, mire az a lehető legtávolabb helyet foglalt a másik felé fordulva - Tudom, hogy nem szereted levenni a maszkod még előttünk se, hiába élünk együtt és fogunk is még egy ideig, de szeretném, ha bíznál bennünk. Hamarosan úgyis elkezdődnek a közös táncpróbák, ahol maszkban nem fogsz kapni levegőt és kénytelen leszel megválni tőle. Akkor a fiúk úgyis ámulni fognak, középpontba kerülsz, te leszel a téma. És talán ezek miatt jobb lenne, ha szép lassan beavatnád őket még a komolyabb dolgok előtt, hogy akkor már ne kelljen ezzel foglalkozni. Nekik is könnyebb lenne és neked is. Ezek tetejében pedig éreznék, hogy bízol bennük és így ők is jobban megnyílnának felétek, ami rendkívül fontos a jövőre nézve. Legalábbis szerintem. Te hogy gondolod?
-Hmm...
-Ennyi? - szólalt meg pár perc csend utána Namjoon újra.
-Gondolkodok... Igazad van mindenben csak... Több okból is féltem magam mutogatni. Elég egy rosszkor lőtt selfie, vagy hogy véletlen besétálok egy liveba és oda minden. De a bizalom miatt lehet, tényleg kéne csak... nem szeretem, tényleg. Jobb szeretem, ha az emberek beszélgetnek velem, viszont nem szoktak, mert nem vagyok koreai. Ám az, hogy nem látják az arcom fenntartja az érdeklődésüket, így megismernek és a végén már nem is érdekli őket, hogy mi van a maszk alatt. És például Suga miért is állna le velem beszélgetni? Ő alapból nem örül nekünk, egyikünknek sem, de talán ez a titokzatosság még őt is érdekelheti.
-Yoongi igazából pont emiatt nem szeret. Szerinte csak elevezel a többiek által szerzett sikerek tengerében és nem csinálsz semmit, csupán lógatod a lábad.
-Akkor még arra sem vette a fáradtságot, hogy kicsit utánam olvasson. - morgott Europe. A "lógatja a lábát" elég erős kifejezés, a "sikerek tengere" még annál is inkább, de persze ezt mindenki így látja, aki nem nézett utána. Mert ha megtette volna tudná, mennyire nehéz is volt elfogadtatnia magát a fanok körében.
-Nem igazán. De ő ilyen. Viszont ha kicsit mutatnál magadból, lehet megtenné. Csak te is elég magadnak való vagy.
-Csak óvatosság. De meggondolom amit mondtál.
-Az jó lenne, köszönöm. Akkor én megyek is, nem zavarlak tovább. - kelt fel Namjoon a kanapé karfájáról.
-Biztos? Nem szeretnél maradni és beszélgetni? Elvégre meg kéne ismernünk egymást nem? Te pedig még értesz is engem, hiszen beszélsz angolul. - tartotta vissza őt Europe. Ha már úgyis össze kell rázódniuk akkor azt szívesebben kezdi el egy olyan értelmes zsenivel, mint ő, akit egyáltalán nem zavar meg ha néha beszúr egy-egy angol szót mondatába.
-Maradhatok.
-Helyezd magad kényelembe és kérdezz csak! Biztos van ami érdekel. - ajánlotta fel a lehetőséget neki.
-De azokra nem fogsz válaszolni. - ült le végre úgy a kanapéra, ahogyan a normális emberek szoktak.
-Próbáljuk meg. Kérdezz, én pedig eldöntöm, mit mondok.
-Rendben... Hogy hívnak igazából?
-Hmm...



(Folytatjuk! Hogy pedig a hétvégén melyik nap jövőhéten, az még kiderül, ugyanis én nagyon szívesen dolgoznék hétvégén esti műszakban és most fog kiderülni, hogy ez lehetséges-e [több, mint valószínű, hogy igen], de ebben az esetben fogunk egy másik napot találni a részeknek.
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )

Three sides of life 95. rész: Lelkiismeret 2.

-Ne használjátok ki az én picuromat! - morgott.
-Te úgyis hanyagolod most, legalább társaságban van.
-De már nem! Ahh! Add neki a telefont!
-Sajnálom Jin.
-Jimin ne merd ezt velem
-Szia!
-Ne! JIMIN! - hallotta, hogy a vonal megszakadt - Az Istenit! - tárcsázta másik párját némi megoldást várva tőle.



-Taetae merre jársz? - érdeklődött, miközben próbált némi nyugalmat erőltetni hangjába.
-Otthon vagyok. Anyáékkal beszélgetek. Miért? Elment Youngbum?
-Igen, de nem az a legfontosabb most. Hoseok és Jimin elvitte Kookot csajozni. A mi picurunkat.
-Oh... - hallgatott el egy pillanatra - De szerintem biztos félreérted. Sose vinnék el senki párját, hogy másikat szerezzen.
-Hoseoknak segít csajt fogni.
-Ja, hogy jaaa! Hú, azért... kicsit megijedtem. De mi a probléma ezzel? Féltékeny vagy?
-... Nem! - hazudott természetesen. Hiába Jungkook még sohasem nőzött és nagyon nem is szeretett volna, egyenesen a dolog ellen volt, azért még féltette rendesen őt Jin. Bár... kettős érzelem. Talán egy lánnyal normálisabb jobb élete lenne. Ám most erősebb volt az a fele, hogy Kookot félti, elrabolják tőle. - Csak szeretném, ha ma velem aludnátok újra. Hiányoztok és át akartalak hívni titeket, de Jungkook helyett Jimin vette fel a telefonját és nekem nem fogadott szót. Nem tudtam beszélni vele.
-Jah, értem. Mindjárt felhívom őket meglátom, mit tehetek. De akkor ma este menjünk át? - reménykedett Taehyung.
-Igen, persze! Gyertek! Rendelünk vacsorát és egész este játszunk, filmezünk, pihenünk, amit csak akartok.
-Hehe. - kuncogott fel Tae - Most hatalmas hibát vétettél, ugye tudod? Ezt az "amit csak akartok" részt lehet megbánod még.
-Nem érdekel. Az előző esténél jobban semmit sem bánhatok már meg. Azóta is borzasztóan másnapos vagyok. Csak gyertek át kérlek. Hiányoztok.
-Rendben, rendben. Intézkedek. De kicsit még családozok, meg Kooknak is ruhákat összeszedni idő gondolom. De megyünk szerelmem. Vigyünk valamit? Gyógyszert amitől jobban leszel? Enni, inni?
-Nem kell semmi. Rendelek vacsorát, míg ideértek. - sóhajtott nagyot - Csak gyertek.
-Megyünk. És ne rendelj! Viszünk Namtól enni. Csak pihenj, ha szarul vagy.
-Rendben. - zárták is le beszélgetésüket, majd miután elköszöntek egymástól belevágtak esti terveikbe.

Taehyungnak nem volt egyszerű rávenni Jimint, hogy adja át a telefont tulajának, hiszen Hoseok rettenetesen élvezte a kisebb segítségét kinek hála, minden egyes leszólított lánnyal azonnal talált közös témát, mert tudta, miről beszélgettek barátnőjével az elmúlt öt percben. Ám mikor Jimin végre szólt Jungkooknak, hogy egyik párja keresi, a legfiatalabb szinte kitépte a mobilt a másik kezéből. Egész nap erre várt, mióta pedig besötétedett csak arra, hogy Taehyung végre keresse, megy hozzá. Ám még örömtelibb hírt kapott, mire rohanva elköszönt barátaitól, kikkel a napot töltötte, majd indult is útjára. Ám az nem haza vitte.
-Hamar ideértetek. - nyitott ajtót Seokjin meglepetten, hiszen alig egy fél órája tette le a telefont, ám még jobban elkerekedtek szemei, mikor egy lihegő Jungkook állt csupán az ajtajában - Picur! Miért lihegsz ennyire? Baj van?
-Csakh - kapkodott levegő után és megtámaszkodott az ajtófélfában kezében telefonjával - siettemh.
-Nem kellett volna te. - húzta beljebb a lakásba, hogy bezárkózhasson vele - Táska sincs nálad. Haza sem mentél?
-Nemh! - dobta le magát a legközelebbi székre - Csak szóltam anyáéknak, itt alszokh. - nyelt nagyot.
-Hozok neked inni. - ment a konyhába Seokjin, míg a legfiatalabb kifújta lassan magát - Nem kellett volna ennyire rohannod. - ült le vele szemben.
-De szerettem volna. Nem szeretem Youngbumot! Szerintem nagyon rossz ember és nem akarom, hogy találkozz vele! - bökte ki azonnal problémáját olyan komoly arccal, mintha hirtelen éveket öregedett volna.
-Igazad van. Nem fogok ám találkozni többet vele, ne aggódj. - mosolygott rá Jin.
-Oh... szuper akkor. - itta is meg a kapott vizet Jungkook.
Miután visszatette az üres poharat az asztalra átparancsolta párját a kanapéra. Látta rajta, nincs túl jól, így nem hagyta többet ugrálni az idősebbet Kook. Csak feküdt ott rajta Jjangguval, miközben a tévére bambultak, beszélgettek és várták Taehyungot, ki hamarosan megérkezett az életmentő vacsorával. Bár Seokjinnek nem volt túl sok gusztusa enni, ahogyan egész nap sem a rosszullét miatt. Ám párjai nem hagyták, hogy pont ő kibújjon ez alól, ki olyan sokat eszik, így a kanapé előtt ülve adtak neki néha egy-egy falatot saját adagjukból, miközben meséltek napjukról, hogy legalább ennyi legyen a gyomrában és ne koplaljon.
-De azért még enned kéne szerelmem. Később is jó, csak ma még egyszer. - pakolt el Tae - Nem örülök, hogy ennyire kiütöttétek magatokat tegnap.
-Én sem. Nem is akartam. De Youngbum tett valamit az italomba és az nagyon fejbe vágott.
-Nem szimpatikus ez a Youngbum nekem. - tettek rendet Kookkal.
-Tudom. Picur is mondta és már nekem sem az. Reggel helyretettem és azt hiszem, többet nem fogom látni.
-Értem. Sajnálom. - járkált Taetae, miközben Kook visszafeküdt Jinre.
-Én nem tudom. - simogatta legfiatalabb párja fejét Seokjin. Lehet sajnálni fogja, de jelen pillanatban inkább örült, hogy Youngbumtól megszabadult - Mond csak picur, - suttogott - szeretnél megint székben ülni?
-Itt feküdni jobb.
-Sajnos pedig ehhez fel kéne ülnöd.
-Jól van, kiengedlek. - tápászkodott volna fel Jungkook, de Jin visszahúzta magához, hogy a fülébe súghassa esti terveit.
-Lehet éhes nem vagyok, de azért van amit lenyelek, emlékszel?
-Hyung! - lepődött meg a fiatalabb miközben párja nyakába bújt - Azt mondtad, rosszul vagy.
-Igen, de a kedvetekre akarok tenni. Jó vacsora, kényelem. Ezek mellett igazán elférne még valami, nem gondolod? - markolt rá Jungkook fenekére.
-Itt dugtok a kanapén és kihagytok a mókából? - szólalt meg Taetae, amint megállt a mellettük.
-Éppen most tudattam az esti terveimet a picurral. - kelt fel Seokjin - Ülj csak le mellé! - nyomta le Taehyungot Jin, míg ő elszaladt és bezárta Jjanggut.
-Mit tervez? - érdeklődött Jungkooktól.
-Azt mondta, van amit lenyel. De mást nem mondott, én pedig csak következtetek, hogy mire gondolt. - inkább nem válaszolt konkrétan, mert valahogy nem jött a nyelvére az a szó, amit kellett volna mondani.
Jin azonban rohant vissza, mikor pedig letérdelt eléjük a földre akkor már biztossá vált, mi is következik. Egyszerre próbálta meg levetkőztetni párjait, kik segítettek neki, így szinte azonnal hozzáférhetett boxerjeikhez, melyeken keresztül már kezdett kirajzolódni érdeklődésük.
-Ezt komolyan gondolod szerelmem? - mocorgott Taehyung.
-Igen. Csak nem tudom, melyikőtökkel kezdjem.
-Előbb magaddal! - mozdult meg, majd Tae vetkőztetni kezdte a legidősebbet.
-De én csak veletek akarok foglalkozni. - segítette társát, hogy megfossza őt nadrágjától.
-Fogsz is, de nem ruhában. - húzta le farmerjét, majd alsóját, mielőtt pedig visszaült volna a fotelre még ő is megszabadult maradék ruhájától.
Már csak a legkisebb volt hátra, ám neki pár pillanatot még várnia kellett, mert Seokjin kicsit zavarban volt a helyzet miatt. Ott térdelt párjai előtt és éppen készült teljesen alávetni magát nekik, ami nem ment olyan gördülékenyen, mint szerette volna, ezért szüksége volt néhány mélyebb lélegzetre, mielőtt még messzire dobhatta volna Jungkook boxerét is. Ha pedig már a legfiatalabb lábai között térdelt, akkor vele kezdett foglalkozni.

Először csak kezébe vette Kook férfiasságát, mi már majdnem teljes nagyságában állt, és lassan, ritmusosan mozgatta csuklóját. Nem kapkodott, még erőt gyűjtött, miközben csókolgatni, nyalogatni kezdte a kisebb makkját. Jungkook egyre mélyebbeket sóhajtott ahogyan szemei előtt kényeztette őt a lehető legélvezetesebb módon párja, mikor pedig lassan beengedte szájába férfiasságát Jin, ő feleresztett egy mordulást torkából. Az idősebb forrósága jól eső érzéssel árasztotta el testét, nyelve mozgása pedig nem engedte, hogy egy lélegzetvételt is nyögés nélkül hagyjon. Ezért Jungkook vált a leghangosabbá közülük, ki be-behunyta szemeit és olykor megremegett, amint megérezte Seokjin torkát makkjával. Felidéződtek benne az emlékek, mikor először próbálták ezt, mi miatt akaratlanul fokozódott benne az élvezet. Túl korán volt még, csupán pár perce szopta őt szerelme, ő pedig nem akart ilyen hamar megkönnyebbülni, így vállaira téve kezét próbált értelmes mondatot kicsikarni magából, ami nem igazán sikerült. Ám Seokjin értette, látta szemeiben, mennyire kikészült már ennyitől és úgy döntött, hagyja kicsit pihenni másikat, addig pedig foglalkozik Taehyunggal, ki csak gyönyörködött eddig a látványban, ám közben sem tétlenkedett. Saját hosszán ütemesen mozgatta kezét, mialatt ködös tekintettel szemlélte párjait. Igyekezte bevésni elméjébe a képet, amint Jungkook előtt álló farokkal térdel Seokjin, hogy majd magányosabb perceiben legyen miből táplálkozni, mikor pedig az idősebb felpillantott rá és átpártolt hozzá, meg is kapta ezt a kis emléket. Jin lassan magára hagyta a legfiatalabbat, hogy Taehyung lábai között térdelhessen, ki megnyalva ajkait túrt a másik hajába, majd húzta oda saját péniszéhez. Neki már nem volt szüksége előjátékra, csak Seokjin forró, nedves szájára és izmos nyelvére, mit rögtön megkapott. Ő hevesebb volt, nem olyan, mint Jungkook. Nem hagyta, hogy a másik irányítson, ezért végig szorongatta ujjai között annak tincseit, mialatt mozgatta csípőjét és így minden alkalommal megérezte Seokjin torkát. Imádta ezt, nem is tudta sóhajok nélkül hagyni a másik munkáját, mert úgy futottak végig testén a jóleső kis hullámok, hogy nem bírt nekik ellenállni.
-Hyungh! - térdelt mellette pár perc múlva Jungkook, ki éppen saját férfiasságát izgatta. Látta rajta, Jint szeretné ő is, ezért kitalált valami újat.
-Gyere ideh! - engedte el az idősebbet és ölébe vette Kookot - Nem, most ne ülj a farkamba! - csókolta meg vállát. Amint Jungkook elfoglalta helyét, ő egy kezébe fogta mindkettejük péniszét, úgy kezdte pumpálni azokat, mialatt nyakát csókolgatta, harapdálta és nyalogatta - Ahh! Jinh! Nyisd kih! - hevültek fel, Taehyung pedig figyelte félszemmel tétlenkedő párját, ki továbbra is a földön térdelt előttük.
Ő izgatta Kookot és Kook nyögései őt, mikor pedig Seokjin még közelebb is térdelt, majd száját kinyitva nyelvével dörzsölte Taehyung péniszét, az már érezte, nem bírja sokáig. Ám Jungkook még addig sem tartott ki. Ahogyan megpillantotta Jin hatalmas szemeit, melyek rendületlenül csillogtak, elélvezett. Nedvét örömmel nyelte újra párja, melynek cseppjeit úgy nyalogatta le Taehyung makkjáról is, ki hatalmasat mordult amint megérezte azokat saját péniszén. Egy álma vált valóra ezzel és Jungkook hangos nyögéseivel, melynek hatására egyre jobban masszírozta férfiasságán azt a pontot, mitől bármikor képes volt felrobban. Így nem telt sok időbe, éppen csak annyiba, hogy Jin újra készen álljon, ő már el is érte a csúcsot és ezúttal Taehyung ondóját nyelte készségesen párja. Ám most Tae nem gyönyörködött a látványban, csupán hátraejtette fejét mély sóhajai közben, mialatt megérezte Seokjint, ahogyan az újra szájába veszi makkját Kookéval együtt. Az egész teste beleborzongott ebbe a kellemes érzésbe, ahogyan lassan ellazult a kanapén ülve ölében Jungkookkal. Jin tökéletesen csinálta, mintha már ezerszer lett volna része ilyesmiben olyan profin, ezt az elégedettséget pedig mély sóhajokkal adta párja tudtára.
-Ohh! - lélegzett nagyokat - Ez isteni... Imádom. - simogatta Jungkookot, ki próbálta megtartani magát és nem elterülni a kanapén - Nem tudom, miért kaptuk ezt ajándékba, de többször is adhatnád. Baszkih!
-Háth... - engedte ki szájából párjait Jin - Csak... - kezdet bele mondatába.



(Folytatjuk :D ... Kicsit gonosz vagyok, tudom.
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )

Just watch me 9. rész: Elfelejtve

-Eléggé. Frusztrált is mindannyiunkat. Mert távolságtartó is volt eleinte. Nem akart ismerkedni. Bár, mint kiderül csak félt megszólalni. Félt attól, hogyan reagálunk majd, ha rosszul mond valamit, meg hogy nem fog megérteni bennünket mikor válaszolunk.
-Ne beszéljetek ki, ha nem vagyok itt! - tért vissza Europe pont olyan nagy csendben, ahogyan szokott, majd leült kettejük közé, de mégis társához közelebb, miközben Seokjin reménykedett, a másik nem mérges rájuk. Nem tudott leolvasni semmi érzelmet az arcáról, így picit ideges lett, mit is fog szólni a helyzethez, hogy ő a téma.


-Csak mesélt, nem akartunk kibeszélni, vagy hasonló.
-Az angolodról kérdezett. - bújt társához Lucky.
-Értem. Az jól megy.
-Igen, ezt megtudtam. - mosolygott Jin. Kicsit megkönnyebbült, hogy nem morcos rájuk Europe - De a koreaiddal sincs baj. Az is jó.
-Nem tökéletes sajnos, de igyekszem, hátha egyszer az lesz.
-Nem probléma, nem vészes.
-Azért van akinek az.
-Az előző ügynökségetek furcsa volt, nem jó értelemben. Ne adj rájuk!
-Nem róluk van szó. Van néhány fan is, akik elég morcosak, ha egy szót is elrontok, vagy akárcsak egy apró hibát is vétek kiejtésben, hangsúlyban, bármiben. Ezért nem szeretek én interjút adni.
-Azok nem fanok, már mondtam unnie. Ne figyelj rájuk! - nyomta be Lucky a televíziót, míg kényelembe helyezte magát idősebbik társa rovására, kit leminősített a kanapé egy részének.
-Ohh, ez tudom milyen. Mi is sok ilyenbe futunk. De Luckynak azért igaza van. Nem igazi fanok azok, akik valami kis hiba miatt a nyakadnak esnek. Ne is figyelj rájuk!
-Próbálok.
-Seokjin! - toppant be Youngjoo, majd egy pillanatra megállt a két lakást elválasztó folyosó végén, mielőtt folytatta volna útját  - Üdv a mi részünkön! Kérsz valamit? - ment a konyhába.
-Nem, köszönöm! De nem vagyok vendég kérlek, ne kezelj úgy. Együtt lakuk.
-Rendben.
-Young ráérsz most? - érdeklődött Lucky.
-Igen. De gyere utánam a konyhába, ha halaszthatatlan. - torpant meg az említett helyiség ajtajában.
-Oké! - pattant fel társa és ment is vele, így pedig egyedül maradt Europe és Jin.
-Nem vagyok ám jó társaság. - szólalt meg néhány perc csend után az idősebb.
-Valami közöset csak találunk. Más nem, angolban kérem segítségedet. - oldotta a feszültséget Seokjin.
-Ha tudok, segítek. De nem tudom, milyen vagyok tanárnak.
-Nekem már egy kis segítség is sokat számít.
-Hát jó. - találtak is közös pontot, amiről társaloghattak, így aznap este nem merült fel több kínos csend kettejük között.
Később még a másik két lány is csatlakozott a maknaet kivéve, ki továbbra is a fiúk részén lebzselt, így pedig témát váltottak, melyből alig vette ki részét Europe. Ebben persze több tényező is szerepet játszott, ám sajnos Jin fejében egy teljesen új merült fel, hogy miért nem szólal meg a másik, ami egyáltalán nem volt igaz, bár ő ezt nem tudta.

-Europe nem szeret bennünket. - szólalt meg másnap az autóban ülve a csapat többi tagjával, miközben a táncterembe tartottak próbálni.
-Ezzel nincs egyedül. - jegyezte meg Suga, hogy ő sem a lányokat.
-Ezt honnan veszed hyung? - kérdezett vissza Rap Monster.
-Nem igazán veszi ki a részét a beszélgetésekből. Ugye tegnap ott voltam náluk és amíg csak ketten voltunk, és konkrétan neki tettem fel a kérdéseimet, addig válaszolt, bár néha elég kurtán. Ám amint többen lettünk mintha ellopták volna a hangszálait. Alig mondott valamit.
-Lehet csak fáradt volt.
-Nem tudom. Nem úgy tűnt, mint aki örült nekem, hogy ott vagyok. - grimaszolt, amint kibámult az autó ablakán.
-Nekem azt mondta Youngjoo, hogy nincs ellenszenv a részükről felénk.
-Biztos hazudott. - szólt hozzá Suga is.
-Ne nézz ki belőlük ilyesmit! Nincs okod rosszat gondolni róluk. - húzta száját a leader, miközben Suga ügyet sem vetett rá.
-Azért megpróbálok majd még beszélgetni vele. - bambulta az utcán sétáló embereket Jin.
-Lehet átugrom majd veled hyung, de még meglátom. Ha nem leszek nagyon fáradt akkor megyek. - nyomkodta mobilját J-Hope, miközben ő is hallgatta a beszélgetést, akárcsak a többiek.
-Az jó lenne. Elvégre mindannyiunknak össze kell ismerkednünk velük.
-Majd idővel. - csitította le társát Suga.
-Na srácok! - tette le a telefont menedzserük, majd kezdte is sorolni nekik az információkat, amiket tudatnia kellett velük.
De mindezek ellenére sem volt képes Seokjin túllépni az előző estén, ezért szabad perceiben azon gondolkozott, hogyan nyithatná meg a különös idegent, hogy többet beszéljen velük és kevesebbet hallgasson. Az elkövetkezendő napokban rendületlenül járt át esténként a lányokhoz egy-két órát cseverészni, sokszor pedig hurcolta magával néhány társát is, amire RapMon külön megkérte, ezzel pedig rá is bízta a két csapat összerázását. Seokjin ezért még komolyabban vette a dolgot és még akkor sem hagyta ki a látogatást, mikor mindannyian zombiként közlekedtek mindkét lakásban egy hosszabb nap után.

-Többiek? - jelent meg pizsamában egyik este Seokjin a lányok nappalijában, hol csak Youngjoo ült gépe előtt éppen.
-Europe a zuhany alatt, a fiatalok pedig most vonultak el aludni. Nem futottál beléjük? - olvasott valamit a másik, így fel sem nézve rá válaszolt.
-Nem. Én is most jövök a zuhany alól.
-Oh. - pillantott fel rá Youngjoo - Frissen, üdén. Nem vagy fáradt?
-De, csak gondoltam beszélgetünk még kicsit lefekvés előtt a lányokkal.
-Hát azt már nehezen.
-Mit csinálsz? - ült le Youngjoo mellé Seokjin.
-Fanokkal foglalkozok. - fordult újra a laptopjára Youngjoo - FanCafé, Twitter, aztán a közös kamu fiókunkról is körbenézek, hogy mi a helyzet. De egyenlőre még csak FanCafén járok. - gépelt tovább.
-Jó hosszú levél. - olvasott bele Seokjin, mire Youngjoo egy kérdő pillantással jutalmazta - Bocsánat. Ez udvariatlan volt. Semmi közöm hozzá. - hátrált meg.
-Nyilvános lesz, szóval nyugodtan. A lényege annyi, hogy hamarosan mutatunk valamit és köszönöm a kitartásukat, sokat jelent és ehhez hasonlóak.
-Értem.
-Itt vagyok. - érkezett meg RapMon is egy szál köntösben - Ne haragudj Youngjoo, hogy zavarunk, nem fogunk sokáig maradni. - dobta le magát a kanapéra.
-Fáradt vagy te is, megértem. Itt sem kéne lennetek, nem lennénk morcosak. Aludnotok kellene jelenleg. - gépelt tovább.
-Fogunk is, csak ez is fontos. Mit csinálsz?
-Írok a Hypnotizedoknak. Kis levélke nekik. De egy kis csendre lenne szükségem hozzá, mert én is álmos vagyok és nem tudok sok felé figyelni. Sajnálom fiúk. Tényleg feküdjetek le és hagyjátok ezt ma, nem gond, ha néha kimarad.
-Bocsi. Rendben, mindjárt megyünk, csak kicsit pihenek még itt. - válaszolt RapMon.
-Oké. - folytatta dolgát Youngjoo.
-Héj Young, hova rak - szakította félbe mondatát Europe, amint találkozott tekintete a fiúkéival. Azonnal kifordult a nappaliból, vissza a fürdő felé, ugyanis maszkját odabent hagyta, ami nem lett volna gond, ha a srácok saját lakásrészükön vannak. Ám a hosszú nap után sem hagyhatták ki a csevegést, amivel meglepték őt és akarata ellenére felfedte arcát nekik, pedig még egyáltalán fel sem merült ez az ötlet benne.
-Mi? - nézett fel az említett, de már nem látta társát - Hová lett? - érdeklődött a fiúk felől.
-A fürdőben van. Azt hiszem... bent hagyta a maszkját. - pislogott Youngjoora RapMon - Nem ilyennek képzeltem.
-Akkor ezért hallgatott el. - tért vissza laptopjához - Elkerülhetetlen volt már ez, csak azt vártam, mikor játssza el.
-Hát most sikerült.
-Jahp.
-Young! - bújt ki a fürdőszobából újra Europe, immáron maszkjában - Hol az arcradír?
-Elfogyott, Lovely kidobta a tubust.
-Király. - tűnt el újra.
-Szerintem jobb ha megyünk, ezt pedig majd holnap megbeszéljük Europepal. - lökte oldalba társát RapMon.
-Okay. Jimint még nem láttam átjönni aludni. Zuhanyzik, vagy merre jár?
-Igen, ő ment utánam. - válaszolt az egyik leader a másiknak.
-Okés. Jó éjt! - köszönt el a fiúktól Youngjoo, majd azok is tőle és már el is tűntek, mintha nem is jártak volna arra aznap este.
Persze ezek utána Europe már egy pillanatra sem mert megmozdulni maszkja nélkül, ahogyan korábban sem és nem is értette, hogy juthatott eszébe kimenni anélkül a lakásba. Bár erre volt egy tökéletes magyarázat. Elfáradt, akárcsak a többiekm és pusztán figyelmetlenségből hagyta ott a mosdó szélén azt, amit nem szeretett volna. Legalább is még nem.
-Szuper. - öltözött fel a fürdőszobában - Már csak ez hiányzott. - sóhajtott nagyot, miközben arra gondolt, hogy innentől nincs menekvés. Mostantól ez lesz a téma a fiúk köreiben és őt addig fogják nyaggatni valószínűleg, míg végleg le nem teszi otthon. Ebben pedig bizonyára segítségükre lesz saját maknaeja is, ki az utóbbi időben olyan jól összemelegedett J-Hopepal, általa pedig egy kicsit még V-vel is. Így még fárasztóbb napokra készült, már ha ez lehetséges volt az edzések és próbák mellett, mint eddig - Young, a fiúk?
-Elmentek aludni. - gépelt meg sem állva válasza közben sem.
-Szuper. - indult hálószobájuk felé a másik lakásba - Mondtak valamit? - állt meg kis időre társa mellett.
-Jah, hogy holnap megbeszélitek. Vártam már a bakidat, ideje volt.
-Köszi, de én nem örülök neki. - folytatta útját.
-Namjoon miatt nem aggódnék.
-Azért én megteszem. Na alszok. Te is feküdj le minél hamarabb. - hagyta magára leaderét némileg idegesen Europe.
-Oké-oké.


(Nos megjavult a gépem, így tudok újra biztonságosan írni és fogok is, mert szeretnék. Már viszketett a tenyerem, hogy nem gépelhetek. :) Lassan pedig szeretnék izgalmasabb történéseket is behozni a sztoriba, szóval tartsatok velünk!
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )

Just watch me 8. rész: Az új lakásban

-Ezt nem tudtuk. De remélhetőleg erre nem kerül sor. Nagy tehetségek ülnek ebben a szobában most és szerintem, ha sikerül megütni a közös hangot, akkor nagy dolgokat vihetünk véghez. - próbált békét teremteni RM.
-Miről maradtunk le? - pakolt le Lovely, miközben érdeklődött
-Reméljük, sikerül. - beszélgetett a kér leader tovább.
-Sikerülni fog. - mosolygott megnyugtatóan RapMon.




Megoszlott a társaság. Volt, akinek tetszett a hír, volt akinek egyáltalán nem, ám ezek közül csupán egyetlen ember hangoztatta véleményét többször is, míg leadere el nem beszélgetett vele egy alkalommal arról, hogy milyen fontos is a jó indulat, amit kényszerítsen magára, különben az lesz, amitől annyira óvakodik. Ugyan nem volt egyszerű ezt megértetni vele, de Namjoon nagyon is jól bánt a szavakkal és kedves barátjával is.
-Már egy csapatban játszunk velük. Nem ellenségek, nem egy másik banda, akiket le kell nyomnunk, ezért ha tovább küzdesz ellenük, csak szétzilálod a csapatot. Ezt kell megértened. Tudom, elmondtad sokszor, nem becsülöd őket, mert nem tettek le semmi nagyot számodra az asztalra, de ha meg sem adod nekik a lehetőséget semmivel se vagy jobb azoknál, akik téged nem becsültek. Te azonban jobb szeretnél lenni, nem igaz? - segített kipakolni Yoonginak az új lakásban barátja, ki kihasználva a lehetőséget újabb mélyreható beszélgetést kezdeményezett.
-Ezen már átrágtuk magunkat egyszer Nam. - morgott az érintett.
-Tudom. De még most is vannak olyan megnyilvánulásaid mikor találkozunk a lányokkal, hogy csak a hülye nem veszi észre, mennyire zavarnak téged. Erre kéne ügyelned, hogy ha legalább teszel is megjegyzéseket azt úgy tegyed, hogy ők ne hallják. Eléggé fáj nekik, ahogy észrevettem rajtuk.
-Mert magukra veszik.
-Mert nekik címzed. Yoongi barátom, - ült le barátja ágyára Namjoon - tudom nehezedre esik, de légy kedvesebb.
-Nem fogok hazudni. - pakolászott Suga.
-Akkor csupán maradj csendben, ha pedig végképp nem tudod magadban tartani, morogd el nekem mikor a lányok nincsenek ott.
-Ezt még átgondolom.
-Remélem majd helyesen döntesz. - kelt fel Namjoon barátja ágyáról - Megnézem a többieket, hogyan állnak a kipakolással.
-És te hogy haladsz vele?
-Hááát. Haladok. Csak a saját tempómban, tudod. - hagyta el a szobát a leader.
A fiúk majd egy héttel hamarabb költöztek be az új lakásba, mert csak így adódott lehetőségük a szoros beosztás mellett, hisz számukra az év még rendesen be volt táblázva, mivel mikor azt tervezték még nem voltak képben a lányok.

Ezért miután Youngjooék a végletekig kihasználták a bérleti díjat és az utolsó napon elhagyták rövid időre menedéket nyújtó otthonukat, csak akkor pakoltak át az új helyre, hol eleinte egyedül töltötték napjaikat. A srácok ugyanis éppen Japánban voltak egy kisebb koncertsorozat miatt és nem tudták üdvözölni a lányokat közös lakásukban, ám cuccaik megetették ezt helyettük. Férfiakhoz mérten volt néhány szanaszét hagyott holmi.
-Legalább látszik, hogy otthon érzik magukat. - nézett körbe boldogabb arccal, mint kellett volna, Lovely, kezében a legkönnyebb dobozzal.
-Hát eléggé, de legalább a mi felünket viszonylag üresen hagyták. Bár a látszat megvan azért. Egy-két fanholmit tettek oda is, mintha tényleg össze akarnánk velük kötni az életünket ennyire. - cipekedett a leader a lakás azon felébe, amiben egyetlen hálószoba volt csak a négyből - Azért lakják ezt a felet is. Bár a fürdőben alig van egy tusfürdő. Azt hiszem, ezt akkor használják, ha nagyon fontos. - járkált a lakás kisebbik felében.
-Én a fiúkkal akarok lakni! - jelentette ki boldogan Lovely.
-Egyenlőre velük is fogunk. - jött ki az üres hálóból Lucky - De mozogj te is, ne csak mi pakoljunk! - ment le egy újabb dobozért.
-Jó-jó! Csak nézelődtem. - lépkedett lassan, mialatt bámészkodott még. Ki akart bújni a munka alól, de közben érdekelte is a fiúk cucca.
-Add azt ide! - vette el tőle a dobozt Europe - Hozd a következőt! - fordult vele az üresebbik nappali felé.
Befogták a munkába a legfiatalabbat, ki igyekezett minden lehetőséget kihasználni, hogy ne kelljen annyit mozognia, de mindannyiszor kapott a többiektől ezért. Elég lustának bizonyult aznap, pedig bútort nem is kellett nekik mozgatni, csak saját holmijaikat. Viszont az tény, hogy legalább hússzor fordultak, mire végre minden doboz felkerült a lakásba és megkezdődhetett a valós kicsomagolás, ami elvitte az egész napot.

Még a Nap lemenetele után is javában kifelé pakoltak, miközben Chunghoo elküldte a módosított másnapi terveket, Youngjoo pedig visszatért vásárlásából és nagyban főzőcskézett a konyhában.
-Még fűszerek sincsenek rendesen! - ordibált kifelé a többieknek - Nem lesz annyira ízletes, mint szokott így.
-Az mindegy, csak legyen valami. Éhen pusztulok. - pakolta fel a polcra saját kis ereklyéit Lucky.
-Elhoztad a Csodanős figurád is. Azt hittem, attól megválsz. - helyezte el kedvenc közös képüket Europe is nem messze társa cuccaitól.
-Én is. De láttam a hatalmas ereklyés falat és gondoltam, lesz hely neki. Annyira mégsem utálom, úgy tűnik.
-Akkor hű maradsz hozzá a szuperhős vitánk után is?
-Úgy látszik. Akkor is erősebb, mint Supergirl.
-Ezt ne kezdjük el újra.
-Szerintem se.
-Megyek, pakolok ki ruhát is. Azok még mindig a zsákokban vannak.
-Azért a kiadó gondoskodott róla, hogy ha meg is próbáljuk, akkor se tudjuk elkerülni egymást. Jó helyre tették a gardróbot. Pont hozzánk.
-Átlátnak rajtunk, úgy érzem. - hagyta ott társát a legidősebb.
-Én is.
Lassan megtöltötte a polcokat Lucky, míg a maknae fetrengett saját ágyában tabletjét nyomkodva, Europe pedig kicsomagolta ruháit is. Mivel azonban utolsó volt kevés hely maradt számára, de nem zavarta. Képes volt alkalmazkodni és sohasem reklamált ilyenek miatt, pedig rengetegszer jogos lett volna, amit társai néha meg is említettek, de leintette őket. Amíg Europeot nem zavarta, addig nem hozott fel semmit, mivel pedig nagyon türelmesnek bizonyult, így ritkán szólt bármi miatt is, ha róla volt szó. Szívesebben állt ki inkább társaiért, mint magáért.
-Kész a vacsi! - kiabált a konyhából a leader, mire Europe kivételével rohantak is a tagok enni.
Ő be akarta fejezni dolgát, mielőtt megpihent volna, ezért utolsóként ült asztalhoz, majd ő dőlt be utoljára ágyába is aludni. A többiek ugyanis siettek mindennel, mert rendesen kiszívta belőlük az energiát az a sok doboz személyes holmi, amiket még aznap új helyre költöztettek.

Másnap pedig folytatódott az idol élet, vagy inkább a trainee időszak, mert egyre jobban érezték úgy, azt a kiképzést csinálják újra, mint debüt előtt, tekintve a tanárokat, az edzést és a háttérmunkát, amit csak néha szakított meg egy-egy interjú, vagy kisebb megjelenés. Szerették volna, ha ez a mérleg átborul a másik oldalra, ám erre mindaddig nem volt esély, míg a srácok előre betervezett fix programjai el nem kezdtek fogyatkozni. Így amíg ők vissza nem értek, a lányok lassan eltűntek az emberek szemei elől, bár igyekezték tartani a kapcsolatot fanjaikkal a közösségi oldalakon, ami elég nehéznek bizonyult, tekintve az így is rengeteg energiát elszívó napi programokat. Ezért leginkább álmos fejeket láthattak a rajongók, mint sem azokat az idolokat, akikbe beleszerettek anno. De mindent megtettek azért a lányok, hogy fenntartsák érdeklődésüket, ezért pedig néha-néha adtak egy apró segítséget nekik amiből már lassan kiderült számukra, jönnek ők vissza, csak egy picit még várni kell. Ám mivel ebben a fiúk jártasabbak voltak, hogy hogyan is kell a fanokat az őrületbe kergetni egy-egy kis elejtett morzsával a közelgő tervekről, ezért ki is kérték segítségüket.
-Mivel a concept még elég gyerekcipőben jár, így én a helyetekben nem kezdenék szórni konkrétan arról semmi infót, hiába engedték meg Sejinék. - ült le beszélgetni V-vel Lucky - De elvileg kiadtok valami fanboxot nem? Arról lehetne egy-két dolgot, mert még nincs bejelentve, ha jól tudom, de már nyomtatják, meg készítik.
-Nem, még nincs, de igen. És mit tegyünk ki róla? Esetleg egy cuccot belőle, ha megkapjuk? Vagy mondjuk arról valamit, hogy milyen meglepi lesz. - érdeklődött Lucky, miközben Jin nézte egyik kedvenc drámáját J-Hope társaságában a kanapé szabad végében.
-Vagy valami skiccet arról. Vagy az egyik helyszínen, ahol csináltatok képeket, ott selfiet is készíthettek és valami olyan szöveget hozzá, hogy hamarosan más fajta fotókat is láthatnak arról a helyről, ilyesmik.
-Értem... majd beszélek Youngjooval. Köszi.
-Nem ülsz le rendesen? - ajánlotta fel Jin neki a kanapé puha párnáját, hiszen Lucky a karfára telepedett - Összehúzzuk magunkat ideférsz.
-Nem, köszönöm. Megyek vissza a csajokhoz, nem akarok zavarni. Köszönöm a segítséget V.
-Nem zavarsz. - nyugtatta meg Jin.
-Áhh nem, köszönöm. - kelt fel Lucky.
-Szólíts Taehyungnak. Azt jobban szeretem. - mosolygott rá kicsit feszülten a másik.
-Rendben. Köszönöm. Jó tévézést! - vonult vissza saját lakásrészükbe Lucky. Nem szerette volna zavarni a fiúkat, ahogyan egyikük sem, ezért mikor pár nappal ezelőtt hazaértek a srácok, a lányok megbeszélték, tartják a távolságot, ha már annyira nem egyhangú az öröm részükről ami az összeköltözést illette.
-Youngjoo? - érdeklődött Europetól, ki a másik nappaliban ült laptopjának varázsában.
-Elment sétálni.
-Pasizik?
-Lehet. Vitte a telefonját, de nem csípte ki magát. Szerintem ne zaklasd, ha nem életbe vágó.
-Nem az. Akkor megvárom. Addig elmondom neked.
-Szuper. Várj egy kicsit, olvasok.
-Oké. - telepedett le társa mellé Lucky.
Valahogyan így teltek estéik mióta ténylegesen együtt éltek, ám annyi változás történt napról napra, hogy maknaejük egyre több időt töltött a fiúknál, miközben próbált közelebb kerülni azokhoz, akik ezt engedték neki. Emiatt aggódtak is a lányok, nehogy kicsit messzire menjen, ám úgy tűnt, érzi a határokat és reménykedtek benne, fogja is. Mivel azonban nem mehettek utána, hogy ellenőrizzék, mert az feltűnő, ezért kénytelenek voltak ezt teljes mértékben ráhagyni. Bár RapMon személyében volt egy kedves besúgójuk, kivel minden este beszélt Youngjoo, nehogy gond adódjon bármelyik fél részéről, amit nem oldanak meg és elfajul. Így szereztek tudomást arról is, hogy Sugára ezt nem kéne erőltetni, de nem is tették. Mindenkire rábízták, hogy a saját tempójában barátkozzon meg a helyzettel, ezért fogták vissza magukat a lányok és napi néhány perc "Hogy telt a nap?" kérdéssor után, nem is zavarták tovább a fiúkat. Így eléggé meglepődtek, amikor legelsőnek egyikük felbukkant náluk.
-Hahó! - jelezte érkezését Jin, miközben Europe és Lucky éppen Taehyung javaslatáról beszélgettek - Zavarok? - bukkant fel a kis átjáró végén.
-Nem. - fogadta őt Lucky, miközben összeszedték magukat a kanapén, ezzel némi helyet teremtve a vendég számára - Segíthetünk?
-Csak jöttem barátkozni. Remélem nem gond.
-Nem. - rázta fejét Europe, majd felállva laptopjával el is tűnt.
-Mindjárt visszajön.
-Ahh, oké. Azt hittem velem van gondja. - ült le a lehető legmesszebb Jin.
-Nem, dehogyis. Csak elpakolja a gépét gondolom, meg kicsit összeszedi magát.
-Nem tűnt úgy, mint aki rossz állapotban lenne.
-A nyelvtanját.
-Jaaaah, értem. Hallottam néhány angol szót. Nem értettem, miért keveri a két nyelvet ennyire.
-Nem olyan perfekt koreaiból, de igyekszik. Viszont egymás között így könnyebb neki. Elengedi magát, bár visszakérdez, ha van energiája, hogy jól mondta-e, amit mondott. Viszont mióta újra kapott tanárt egyre jobban megy neki. Ritkábban használ angol szavakat.
-Régen többet használt?
-Igen. Régen az angol dominált, ha beszélgettünk, ami nekünk nagy segítség volt a tanulás szempontjából, neki viszont kevésbé. Mivel viszont mi egymás között koreaiul beszélgettünk volt, hogy visszakérdezett. Főleg az elején, míg meg nem szoktuk, hogy ha ott van, akkor angolozzunk.
-Én nem is tudom elképzelni, mi hogyan lettünk volna jó csapat, ha nem értjük egymást. Biztos nehéz volt ez nektek is.
-Eléggé. Frusztrált is mindannyiunkat. Mert távolságtartó is volt eleinte. Nem akart ismerkedni. Bár, mint kiderül csak félt megszólalni. Félt attól, hogyan reagálunk majd, ha rosszul mond valamit, meg hogy nem fog megérteni bennünket mikor válaszolunk.
-Ne beszéljetek ki, ha nem vagyok itt! - tért vissza Europe pont olyan nagy csendben, ahogyan szokott, majd leült kettejük közé, de mégis társához közelebb, miközben Seokjin reménykedett, a másik nem mérges rájuk. Nem tudott leolvasni semmi érzelmet az arcáról, így picit ideges lett, mit is fog szólni a helyzethez, hogy ő a téma.


(Folytatjuk! Remélhetőleg már ténylegesen a heti rendszerességgel. Aki még vizsgázik, annak sok sikert, aki már a nyarat ünnepli, annak jó pihit feltéve, ha nem szenvedtek nyári melóban! De mindenkinek kellemes nyarat. Igyekszünk majd ficijeinkkel még kellemesebbé tenni nektek!
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )