SugaKook - Cat & Bunny Yaoi OneShot

Újabb hibrides fanfic és ezúttal yaoi! Olyan régen volt már, kellett nagyon. Ezt pedig azért írtam meeeert... most volt szülinapom és gondoltam, megajándékozlak titeket ennek alkalmából!

Hibrid: Nagyrészt ember, ám az adott állatfaj füleivel és farkincájával él. Érzékei jobbak, szokásai nagyon hasonlóak az adott állat szokásaihoz. Sokszor szemeik és fogaik sem emberiek, de az egyénenként változó. Heatjük van havonta, ami annyit jelent, hogy olyankor "tüzelnek". Ilyenkor szaguk vonzza a másik nemet, illetve azokat, akik vonzódnak az adott egyed neméhez és a libidójuk is nagyon erős. Időtartama változó.

További infók kiderülnek a ficiből!

FIGYELEM! 19 075 szó! Yaoi, SugaKook, Hibrid, 18+!

Harmadik fél szemszöge!

Jeon Jungkook egy ritka aranyos hibrid nyúl formájában látta meg a napvilágot egy hibrid központban. Ennek köszönhetően szinte azonnal örökbe fogadta egy gazdag család. Igen fiatal volt még, nem is emlékszik másra, csak arra, hogy ez két kedves ember felneveli őt, mint a ház kis kedvence. Remek dolga volt, tanulhatott, pihenhetett és szabadabb életet élt, mint sok más hibrid. Rengeteg élményt szedhetett össze, talán túl sokat is, amiket normálisnak tekintett, holott nem volt az, de ő honnan is tudhatta volna. Soha nem volt senki hozzá hasonló, akivel ezeket megbeszélhette volna, ám annyira gondtalanul éldegélt, hogy ez nem is zavarta. Természetesen azért nem volt elvakult, ami a világnézetét illeti. Tudta jól, milyen is ez a zord élet, hogy kivételes helyzetben van. Minden alkalommal, mikor Busan utcáin sétált tudatosult benne, mekkora szerencséje is van gazdáival. Éppen ezért döntött úgy mindig, hogy segít azon társain, akik nem olyan mázlisták mint ő. Nem egyszer adott pénzt olyan kidobott hibrideknek, akik láthatóan betegeskedtek, vagy éheztek. Összeszorult a szíve ilyenkor, ha tehette volna, hazavitte volna magával a másikat, de erre sohasem volt lehetősége. Mily szerencse, hogy mindig kapott költőpénzt, amit gyakran osztott szét pórul járt társai között, miközben mindannyiszor abban reménykedett, ő sosem jut arra a sorsa, mint az utcán előtte ücsörgő, szakadt ruhás, reszkető szerencsétlen. Bárcsak segíthetett volna többet! Még annak az ellenszenves házi macskának is, aki akkor is fújt rá, mikor letett elé egy előrecsomagolt nagy szendvicset és egy üveg vizet. Gonosz ez a Világ amiben élt, gonoszabb, mint szabadna lennie.

Ám hamarosan elérte Jungkookot is az, amitől annyira rettegett. Hiába volt édes húsz éves kora után is, hiába volt erős, kedves, figyelmes és engedelmes, valamiért elvesztette ő is az otthonát. Nem kapott indokot, nem kapott segítséget, hogy ne az utcán kössön ki, semmit. Csak néhány szót.

– A nyakörvedet vidd, így egy ideg nem fognak zaklatni. A legnagyobb táskádba pakold be amire szükséged van, aztán hagyd el a házat és vissza se gyere!

Ennyi, csak ennyit kapott semmi többet. Kemény szavakat azoktól, akik felnevelték. Eleinte el sem hitte, ám mikor maguk kezdtek neki elpakolni lassan realizálódott benne, bár még akkor sem fogta fel teljesen. Kidobják, mint egy darab szemetet, csak úgy, az utcára. Nem érdekli már őket, hol alszik, merre jár, eszik-e és jól van-e csupán az, hogy ne ott legyen, abban a hatalmas palotában. Semmi jel nem utalt arra, hogy hajléktalanná fogják avatni. A párnak mindig volt pénze, mindig futotta drága tárgyakra, ékszerekre, partikra, amin Kookot úgy mutogatták, mint egy élő trófeát, éppen ezért nem értette. Gondolkozott, ám hiába, nem jutott előbbre, miközben elpakolta ruhái egy részét hatalmas katonai hátizsákjába, spórolt és rejtegetett pénzét pedig zsebeibe. Hirtelen paranoiássá vált és attól kezdett rettegni, elvesznek tőle minden értéket, mielőtt elengedik. Sok kidobott hibriddel beszélt, mikor segített rajtuk, így rengeteg rémtörténetet hallott már, melyek közül egy teljesen új kezdett kibontakozni. Ám ebben szerencséje volt, bár nem akkora, mintha ki sem dobták volna. Megtarthatta pénzét, telefonját, óráját és még nintendóját is. Tudta, nem sokáig maradnak nála ezek a holmik, viszont teljesen más indíttatásból vitte magával. Ha nem vicc a helyzet, már pedig nem úgy tűnt, hogy az, akkor hamarosan égetően nagy szüksége lesz pénzre, hogy ehessen. Annyira álomszerűnek tűnt az egész, hogy észre sem vette, már a város utcáin sétálgat céltalanul. Mindig volt hová mennie, sosem hagyta el terv nélkül a házat ám most... Azt sem tudta, merre induljon. Végül lábai egy picike parkba vitték. Megállt annak közepén és felfelé bámult a központban tornyosuló szoborra. Csak nézte, miközben próbált rájönni a "miért"-re, de nem ment. Sokáig ácsorgott ott és elmélkedett, feltűnően hosszú ideig. Megbámulták és sugdolóztak az emberek róla, mint mindig, ám ezúttal nem érdekelte. Lassan átvette a zavartság helyét a szomorúság, ahogyan apránként felfogta, mi is történt vele. Egy közeli padhoz botorkált, ledobta súlyos hátizsákját a hideg kőre, majd leheveredett a hűvös fára. Már őszült az idő, csípős szél fújdogált és kezdett napról napra kevesebb lenni egy pulcsi az utcára, ami miatt most jobban aggódott, mint eddig. Félt a szomorúságtól, a magánytól, ezért próbálta ezeket átugorni és aktuális problémáival foglalkozni, hogy hamarosan este lesz, éhes lesz és fázni fog, de közben valahol aludnia kell majd. Muszáj volt azonnal megoldást találnia ezekre, mert ha nem boldogul a gondjaival, akkor már nem sokáig lesznek gondjai. Ugyan sok hajléktalan hibriddel beszélt eddigi élete alatt, ám arról sosem kérdezett, hogy kell túlélni egy ilyen helyzetet. Ezért csak egy ötlete támadt. Összebarátkozni valakivel, akinek sikerült hozzászokni az utcai élethez. Remélte, lesz majd valaki, aki segít neki, hiszen ő már olyan sok hibridnek tett szívességet! Ám hiába indult el olyanokat keresni, akiket ismert, hirtelen valahogy egy elhagyott hibrid sem jött szembe. Aggódni kezdett. Így hogyan jut előrébb, hol fog aludni, mit fog kezdeni, ha elfogy a pénze? Lassan már akárki megfelelt volna, csak látott volna egy hibridet, aki gazdátlan, ám valamiért ez egy rendkívül balszerencsés napnak bizonyult. Lejárta a lábát is, mire végre meglátott valakit, akit keresett. Eleinte félt, messziről figyelte a macskát, ki egy lakóház sarkában ücsörgött az utcán, sapkával lábai előtt. Nem mert odamenni, morcosnak tűnt a másik, ám ez az egyetlen esélye volt. Húzta az időt, úgy tett, mintha buszra várna a megállóban, fel-alá mászkált, az óráját nézegette, nagy ritkán a hibridet, miközben telt az idő. A másik nem vette észre őt, nem nézelődött, csak meredt a betonra, mialatt nagy ritkán valaki megszánta és néhány wont csepegtetett koszos sapkájába. Kook hezitált, nem volt biztos magában, de közben meg muszáj volt lépnie. Lehet ezen múlik az élete, ő pedig itt vacillál. Ám már nem sokáig gondolkodhatott. Ahogy nézelődött, hogy ne gyanakodjanak rá az emberek, kiszúrt két gyalogosrendőrt a messzeségben, kik lassan közeledtek. Tudta, mi következik. A hibridet le fogják támadni, elkérik majd az iratait, amik nem lesznek neki, meg akarják majd büntetni, hogy koldul, végül pedig beviszik és lehet soha többé nem kerül ki onnan. Eljött az idő, véglegesen el kellett határoznia magát, ő pedig amellett döntött, megmenti a macskát, hátha így majd szívesebben segít neki. Elhagyta a buszmagállót hátán hatalmas táskájával és óriás léptekkel közelítette meg a hibridet.

– Szia! Kook vagyok! – állt meg előtte és lehajolt hozzá. – Mennünk kell, jönnek a rendőrök! Gyorsan! – kapta fel a sapkát óvatosan, nehogy kiszóródjon belőle a pénz, miközben a másik karja alá nyúlt. – Menjünk!

A macska eleinte nem örült érintésének, morcosan pillantott fel a hatalmas fekete fülekkel rendelkező nyuszira, ki engedély nélkül sértette meg területét és még a pénzét is lopta. Ám mikor saját lábára állt, majd futtában körbepillantott már egyetértett vele. Futás mielőtt a fakabátok kiszúrják őket. Visszavette Jungkook kezéből koszos sapkáját, zsebébe dugta, majd nyomában a nyúllal futásnak eredt. Rutinosan lavírozott a rengeteg ember között, alig tudta követni őt Kook, miközben több háztömböt is elhagytak, egyszer pedig majdnem el is ütötték az élen rohanó koszos cicát. Nem néztek maguk mögé, hogy követik-e őket, nem voltak kíváncsiak a rendőrökre. Addig rohantak, míg biztos helyre nem értek, ahol a macska azonnal megfordult és rámordult az őt követő Jungkookra.

– Minek jössz utánam?! – fújt rá, mint aki nem most futott le éppen egy kisebb félmaratont.

– Én csakh – lihegett Kook. – Hajléktalan vagy?

– Mi közöd hozzá? – morgott, miközben előhúzta sapkáját zsebéből. – Tudom, mennyi volt a sapimban! Ha hiányzik belőle, behajtom rajtad! – ült le a földre, hogy megszámolja pénzét.

– Nem vettem ki belőle, esküszöm – tette mellkasára kezét. – Szóval utca cica vagy?

– Macska! Én macska vagyok, nem egy kis plüss, otthoni, kanapés cica! – nézett fel szúrós tekintettel Jungkookra.

– Macska... rendben – húzta meg magát, majd miután a másik újra pénzével kezdett foglalkozni, folytatta. – Szóval... az utcán élsz, ugye?

– Még mindig semmi közöd hozzá.

– Én is utcán élek.

– Mh? – kapta fel tekintetét Jungkookra. – Ne hazudj!

– Nem hazudok.

– De igen. Tiszta a bundád, tiszta és meleg a ruhád. Van óra a kezeden és ápolt vagy. Te nem az utcán élsz! Ne hazudj nekem! – mutogatott papírpénzekkel a kezében.

– Nem rég dobtak ki, ez az első napom.

– Pfff! Üdv a jéghideg pokolban! – folytatta a számolgatást.

– Kösz... – sóhajtott nagyot, majd úgy döntött, belevág mindennek a közepébe. – Nem tudom, mi tévő legyek. Talán te tudnál segíteni.

– Mázlid van – pakolt el a macska.

– Segítesz?

– Nem! – állt fel. – Megvan a pénzem. Sok sikert a harmadik világban! – veregette meg Jungkook vállát, miközben elsétált mellette.

– Várj! Segítened kell? – követte a másikat Kook.

– Mégis miért kellene?

– Mert te is hibrid vagy.

– És? Ezért kéne segítenem?

– Kérlek! Nem tudok hol aludni és hideg van este.

– Bezony, bezony – sétáltak az emberek között.

– Miért nem segítesz?

– Ha segítenék minden jött-mentnek, most nem lenne kit zaklatnod. Egy presszót kérek! – álltak meg egy kis utcai büfénél.

– Alig van pár wonod és azt is kávéra költöd?

– Mi közöd hozzá? – mordult Kookra.

– Csak meglepett, semmi egyéb. Egészségedre, én is vennék kávét a helyedben – próbálta menteni a menthetőt.

– Hát persze... Köszönöm! – kapta kézbe az aprócska poharat, majd indult is tovább.

– Én is segítek majd neked! – folytatta a győzködést, miközben a másik oldalán sétált.

– Hát persze! Segítek majd neked ezer örömmel! Megosztom veled a kajám, a pénzem és az ágyamat is, nehogy megfázz.

– Tényleg?

– Nem!

– De hasznodra lennék. Én is tudnék pénzt és kaját szerezni. Este pedig melegíthetlek és nem fáznál meg. Az a cicafarok nem éppen a legmelegebb takaró – győzködte tovább a másikat, mialatt igyekezett vele lépést tartani.

– Macska! – torpant meg. – Macskafarok, nem cica! És melegebb, mint gondolnád.

– Kérlek! Nem lennék láb alatt és hasznomat vennéd! – igyekezett minél nagyobb szemekkel pislogni a másikra, hátha az aranyos külsejével elnyeri annak támogatását.

– Nem! Ha pedig tovább követsz teszek róla, hogy ne legyen mivel követned! – fenyegette meg Kookot, mire az halálra rémült.

Félelmetes volt számára az a koszos macska, ezért hagyta elsétálni. Ám nem akarta elveszteni szem elől. Abban bízott, ha majd követi, rájön néhány trükkjére, talál magának helyet estére és lesz milyen nyomon elindulnia a túlélést illetően. Ezért tökéletesen álcázva járt a macska nyomában. Legalábbis ő azt hitte, holott ez nem volt igaz. A másik látta őt, zavarta is a túlbuzgó nyúl, de nem tudott vele mit kezdeni, nem adta fel egykönnyen, kezdő létére pedig egészen jól tartotta vele a lépést. Viszont így nem tudott pénz összeszedni menet közben, ezért le kellett ráznia a túlbuzgó nyulat, melyben segített neki az időjárás. A semmiből tört rájuk és az utcán sétálgató tömegre az eső. Minden előjel nélkül szakadt a nyakukba egy egész tenger, mire menekülőre fogták az emberek. Jungkook is, ám nem szerette volna elveszteni az általa követett személyt, azért ugyan oda futott be az áztató cseppek elől, ahova a koszos macska. Nem szóltak egymáshoz, úgy tettek, mintha nem ismernék a másikat, miközben a többi ember az időjárásról beszélgetett. Elhúzódott az eső, úgy tűnt, nem fog elállni még hosszú ideig, így lassan útjukra indultak a normál emberek. Kezdtek megfogyatkozni, hamarosan pedig már csak ők ketten, a két hibrid ácsorgott a kisbolt ajtajában.

– Borzasztó őszi idő – lépett ki közéjük az eladó. – Fúj a szél és esik az eső. Rosszabb nem is lehetne. Legszívesebben otthon ülnék és egy forró teát szürcsölgetnék. Ti nem? – nézett először a macskára, kinek zord külseje azonnal taszítani kezdte, majd a Jungkookra, ki viszont olyan kedvesen és annyira hatalmas szemekkel pislogott vissza, hogy láthatóan azonnal elnyerte az eladó szívét.

– Otthon melege és forró tea. Remekül hangzik.

– Ebben egyetértünk – mosolygott rá a hölgy. – Hívjak neked egy taxit, hogy hazavigyen a gazdádhoz?

– Áhh... – szomorodott el Kook. – Nincs hova hazavinnie.

– Biztos? Pedig gyönyörű az a nyakörv – mutatott a fekete kis kellékre.

– Csak megengedték, hogy megtartsam – fogott rá Jungkook, miközben a betonra süllyedt tekintete.

– Sajnálom, pedig igazán aranyosnak és erősnek tűnsz.

– Köszönöm.

– Bár ezzel nem mész sokra, igaz? – mosolygott a nő. – Éhes vagy?

– Egy kicsit – pillantott fel csillogó szemekkel az eladóra Kook.

– Adhatok egy forró rament, de csak ha nem mondod el senkinek.

– De nincs pénzem – hazudott. Nem tudhatta meg a macska, hogy van pénze, akkor biztosan mindent megtenne, hogy elvegye tőle.

– Frissen tettek ki, igaz?

– Igen.

– Azért vagy ilyen kis cuki még – nevetett az eladó. – Nem kérek pénzt, ajándék. Csak el ne mond a főnökömnek, különben kirúg, amiért etetem a környék kóbor állatait. Maradj itt, mindjárt hozom – ment vissza az üzletbe a nő, néhány pillanat múlva pedig újra fel is bukkant kezében egy forró tésztalevessel – Olcsó fajta, de legalább meleg és valamennyire segít az éhségeden – adta oda a papírpoharat egy pár pálcikával Jungkooknak.

– Nagyon köszönöm! Hálás vagyok érte – hajolgatott, amint elvette tőle az ételt.

– Szívesen. Fogyaszd egészséggel! Nekem vissza kell mennem, de maradj csak, amíg el nem áll az eső. Jó étvágyat! – lépett vissza az ajtón a hölgy.

– Köszönöm! – nézett utána Jungkook, majd tekintete a morcos macskára tévedt, ki ott ácsorgott tőle két lépésre és az esőbe bámult. Várt még picit a tésztára, majd lassan enni kezdett, miközben ujjait melegítette a forró pohárkával. Nem volt igazán éhes, még nem korgott a gyomra, ezért néhány falat után átnyújtotta a levest a másiknak. – Egyél te is! Biztos éhes vagy – kínálta meg, mire a hibrid szeme sarkából pillantott rá.

– Ezzel az attitűddel nem maradsz sokáig életben az utcán, ugye tudod? – sóhajtott választ várva, ám Kook hallgatott. – Biztosan meg akarsz kínálni vele? Megeszem az egészet – fordult végre felé.

– Edd csak, nekem ennyi elég volt – biztatta társát Kook, mire az elvette tőle a levest. – Jungkook vagyok. És te?

– Suga – falatozott a macska.

– Suga... értem... – dugta vissza zsebeibe kezét Kook, nehogy kihűljenek ujjai, mialatt tekintete újból az esőre tévedt.

Csendben fogyasztotta el új ismerőse az ajándék levest, egy ideig úgy tűnt, nem is ért el ezzel a kedveskedéssel semmit, ám végül csak megszólalt a másik, amint összegyűrte az üres papírpoharat.

– Amúgy Yoongi. Amelyik jobban tetszik, nem érdekel.

– Oké... – hallgatták további hosszas percekig az esőt.

– Szarul követtél, bár kitartóan.

– Első napom, nem értek hozzá – bambulta a földet Kook.

– Látszik. Sose add oda a meleg kajádat senkinek, ezt jegyezd meg! Edd meg, akkor is ha nem bírod! Ki tudja, mikor jutsz legközelebb valami normálishoz.

– Ez azt jelenti, hogy segítesz? – pillantott reménykedve a macskára, ki lassan ringatta farkát a magasban.

– Csak azért, mert adok egy tanácsot, még nem fogadlak örökbe – nézett szúrósan a naiv nyúlra.

– Értem... Azért köszönöm a tanácsot – fintorgott Kook, miközben nézelődni kezdett.

– Van egy ajánlatom!

– És mi lenne az? – érdeklődött magasba emelt fülekkel Jungkook.

– Szerezz minél több kaját és pénzt ma, ha pedig jól teljesítesz, szerzek neked helyet, ahol aludhatsz.

– De én nem tudok koldulni. Sosem csináltam.

– Épp az előbb szereztél egy ingyen levest a cuki külsőddel. Értesz te hozzá. Használd az aranyos kis pofidat, hogy megszedd magadat!

– Ohh... Mennyit kell összeszednem? – érdeklődött Kook.

– Amennyit csak tudsz. Aztán majd eldöntöm, elég-e.

– Ez nem túl fair.

– Nem muszáj belemenned. Megpróbálhatsz egyedül túlélni – rántott vállat Suga.

– Nem azt mondtam, hogy nem megyek bele.

– Oké. Akkor hajrá! – lökte ki az esőbe Kookot a másik.

– Hé! Így elázok! – sietett vissza az eresz alá.

– Igen. Egy ázott, cuki, hajléktalan nyuszika pedig sokkal több kaját és pénzt tud felhajtani, mint egy száraz nyuszika.

Jungkook átgondolta, végül pedig önként állt ki a zubogó esőbe, miután levette óráját és eltette azt táskájába, mit a fedett száraz betonon pihentetett. Hagyta, hogy teljesen átázzon ruhája és csepegjen hajából is a víz, mire újra felkapta cuccait és nekiállt koldulni. Először egy zöldséges előtt torpant meg, majd hatalmas csillogó szemekkel kezdte vizslatni kedvenc zöldségeit addig, míg ki nem jött az eladó. Suga messziről figyelte egy ázott sikátorból, amint Kook szóba elegyedik a férfival, ki eleinte ellenszenvesnek bizonyult, ám végül csak adott a nyúlnak a kis zacskóba néhány répát és álmát.

– Szereztem enni! – tért vissza Yoongihoz egy hatalmas mosollyal arcán, miután megbizonyosodott afelől, hogy az eladó már nem látja.

– Nem szeretem a répát – morgott Suga.

– De én igen. És most magamnak is szerzek, nem de?

– Hmm... De – ismerte el a macska. – De ez még kevés.

– Gondoltam. Te mit szeretnél enni? – mosolygott Jungkook.

– Nem is tudom. Hozz nekem valami meleg kaját! – vette el a zacskót Kooktól.

– Bármi megfelel?

– Bármi, ami hús.

– Rendben. Mindjárt jövök – indult tovább Kook.

Egy saroknyira volt tőlük egy kifőzde, akiknek ilyenkor fellendült a forgalma a fedett beülős rész miatt. Náluk próbálkozott be Jungkook, az utca felőli kiadó ablakon. Újból hatalmas szemekkel bámult befele az üvegen, miközben nagy, ázott füleit szomorúan lógatta. Nem telt el sok idő mire kinyitották az ablakot neki és szóba elegyedtek vele. Az ázott nyúl azt hazudta, néhány napja már az utcán van, pénze pedig egyáltalán nincs, ezért rettentően éhes. Remekül csinálta, hiszen annyira megszánták a dolgozók, hogy kapott egy hatalmas adag meleg ételt. Ugyan nem volt a legfrissebb, nem is szerették  volna senkinek sem odaadni, a munkások akarták hazavinni majd este, mint maradék, ám megfelelt elvárásaiknak.

– Kimbap, rengeteg mandu, kimcsi, egy nagy adag főtt rizs és még két hotteokot is kaptál. Ráadásul meleg még! Még néhány ilyen és megtartalak! – pillantott fel a zacskóból csillogó szemekkel Yoongi.

– Még? De mit hozzak még?

– Enyhül az eső. Keress egy boltot és próbálj tartós kaját hozni. Konzervet, szendvicset esetleg. De a pénz is megfelel – pakolt ki Yoongi, hogy egyen. Nem volt elég neki az a fél leves, ugyanis Kookkal ellentétben ő tényleg rég jutott utoljára meleg táplálékhoz. – És némi ital se ártana. Víz is jó, de akármit adnak, ne utasítsd el!

– Rendben... Itt maradsz?

– Persze! Megvárom az aranytojástojó tyúkomat! – kezdte belapátolni arcába a mandut.

– Sietek – indult el Jungkook, Suga pedig csak hümmögött.

Nem volt egyszerű dolga. Ezúttal hiába talált egy boltot és nézelődött szomorúan, az emberek rohantak. Egy pillanatra sem álltak meg sőt, inkább próbálták elkerülni az ázott nyuszit, így kénytelen volt taktikát váltani. Már ment lefele a nap, ezért sietnie kellett. Nagy nehezen rávette magát, hogy elkezdje leszólongatni az embereket és néhány wont kunyeráljon mindenkitől. Eleinte nem volt sikere, viszont ahogy fejlesztgette szövegét hamarosan megkapta az első adományát, ami nem volt valami sok. Ötszáz won... szinte semmi, neki most mégis jelentett valamit. A siker első lépcsőjét, ám ennyivel nem térhetett vissza, így folytatta a koldulást. Hamarosan összeszedett még ötszázat, majd kapott ezret is, végül a legmagasabb összeg, amit egy embertől gyűjtött be az kétezer won volt. Az azért már nem semmi egy kezdő részéről. Ám pénz mellett sikerült még némi élelmet is összekaparnia, meg egy doboz multivitaminos italt. Kisebb zacskóval indult vissza a macskához és csak reménykedett, még ott találja a másikat, ki felfalta minden kunyerált meleg ételét. Sötét volt már, így nem volt biztos benne, hogy nem lépett le az eddigi zsákmányával, ám kellemes meglepetés érte. Yoongi ott ült a sikátorban az egyik ház oldalának támaszkodva, oldalán a két zacskóval és aludt, mikor Jungkook megérkezett.

– Itt is vagyok. Siettem! – szólalt meg a nyúl, amint odaért hozzá, mire Yoongi lassan felemelte fejét.

– Mit sikerült hoznod? – kérte el a zacskót. – Ez nem sok.

– Szereztem pénzt is! – nyúlt zsebébe, majd elővette a bankjegyeket és érméket. – Tízezer háromszázötven won. Elég lesz?

– Hmm... Kezdőként elég. Rendben van, adok neked szállást és segítek túlélni.

– Tényleg? – derült fel Kook fáradt arca, miközben az egekig emelkedtek fülei.

– Igen – kelt fel Suga kezében a szatyrokkal. – Vegyél fel száraz ruhát, majd indulunk is! Hosszú út áll előttünk.

– Rendben.

Valóban sokat sétáltak. Elhagyták a várost, így egy idő után pedig alig néhány lámpa nyújtott már csak fényt útjukon, ám hamarosan Jungkook felfedezte az úti célt, amit Yoongi nyugtázott is. A távolban pislákolt pár aprócska valami, egy hatalmas épület különböző szintjein. Az volt a végállomásuk, odatartottak. Nem mert érdeklődni többet Kook, nehogy meggondolja magát a másik, ráadásul fáradt is volt már, így csupán aludni szeretett volna valahol, ahol nem esik a fejére az ég, ha az megint leszakadna, ezért csendben maradt. Még legalább húsz percet sétáltak mire elérték azt a hatalmas elhagyatott épületet, amit messziről kiszemeltek. Az összes ajtaja be volt deszkázva ami mellett elsétáltak. Csak az épület túlvégében akadt egy eldugott kis bejárat, amin beléptek a gyárba, melyben több tábortűz is égett.

– Ne állj meg! – húzta maga után Suga az újdonsült jövevényt, ki egy pillanatra elbambult.

Jó néhány sátor állt a gyárépületben, bár kicsit sem volt tele a hatalmas terem. Ahogyan végignézett az ott lakókon azonnal észrevette, hibridekkel van tele a tábor. Eleinte nem volt biztos benne, hogy kizárólag csak ők laknak ott, ám amint sétáltak egyre beljebb lassan tiszta lett számára.

– Yoongi-hyung! – üdvözölték néhányan az előtte cammogó macskát. – Szereztél enni?

– Igen, hoztam egy kicsit – sétált tovább az említett, amint melléverődött még néhány hibrid. – Leadom a közösbe, onnan kérjetek belőle. Nem sumákolunk!

– Naaa kérlek Yoongi-hyung. Én ma még nem ettem!

– Hát persze! Mint a múltkor, mikor három ramenes doboz is állt a sátrad mellett. Nem-nem! Kérjétek ki a közösből – zárta le a kunyerálást Suga és úgy tűnt, nem is mer neki nagyon senki más ellent mondani, így viszont középpontba került Jungkook.

– Új hibrid? Kit hoztál közén? – pillantottak elvétve Kookra, miközben még lépést tartottak Yoongival a többiek.

– Egy nyulat. Jungkooknak hívják. De ne merjetek hozzáérni és ne merjétek elvenni a cuccait, vagy nagyon megütitek a bokátokat! – fenyegette meg társait.

– És hol fog aludni? – érdeklődött egy fiatal lány, kinek ugyancsak nyuszi fülei voltak.

– Fent velünk!

– Aaaah! – adott hangot csalódottságának.

Yoongi átloholt a gyárépületen nyomában Jungkookkal, majd beléptek egy folyosóra. Egyik vége elkanyarodott, másik egy szobával végződött, mely előtt egy hosszabb asztalra lábát feldobó hibrid ücsörögve aludt. Felé vették az irányt, mielőtt pedig odaértek volna hozzá, felébredt.

– Szolgálatban alszol? – pakolt le Yoongi az asztalra.

– Mi mást csináljak? – rakodtak ki a szatyrokból. – Máris összeírom ezeket – kapott elő egy füzetet, tollat és egy zseblámpát, mivel a mellette pislákoló gyertya csak arra volt jó, hogy ne a vaksötétben mozogjanak.

– Zöldségből kérnék répát és szeretnék még egy szőlőlevet is.

– Utálod a répát – nézett fel rá füzetéből a hibrid.

– Nem nekem lesz – mutatott hátra Jungkookra, kit közben faggattak a többiek.

– Értem... Felírjam?

– Majd reggel. Még úgyis van szerintem pénze is. Ma rakták ki.

– Vágom – tért vissza a jegyzeteléshez a másik macska.

Végül Suga megkapta amit kért és így megszabadíthatta Jungkookot az érdeklődő hibridektől. Elindultak a folyosó másik vége felé, majd lépcsőzésbe fogtak.

– Mi ez a hely?

– A lakhelyed mostantól. Nesze! – állt meg egy pillanatra Suga, hogy odaadja neki a répát. – Edd meg, alig ettél ma valamit.

– Köszönöm, de nem vagyok éhes.

– De igen. Csak a sok trauma miatt nem érzed. Edd meg mire felérünk.

– Rendben – vette el tőle Kook, majd folytatták útjukat felfelé. – Mennyit megyünk? – ropogtatta a répát, miközben magasba emelte füleit.

– Hatot.

– Hatot? Ez hat szintes?

– Igen, az én szobám pedig a legtetején van. Még öt másik hibriddel lakok együtt. De kedvesek, nem lesz baj. Ma még aludhatsz velem, de holnap szerzünk neked egy matracot a raktárból. Viszont az ilyenkor már zárva van, az élelmis pedig nem hagyhatja el a helyét – cammogtak felfele, Yoongi pedig lihegni kezdett, így nem magyarázott tovább.

– Értem – nyammogott Jungkook a répán.

Míg felértek megálltak párszor. Sok volt az a hat emelet lift nélkül, ráadásul nagy belmagassággal rendelkezett az épület, így aztán rengeteget sétáltak. Kooknak is kellett pihenni két-három szintenként, ezért nem bánta, hogy Sugának ennyire rossz az erőnléte.

– Itt vagyunkh! – lihegett Yoongi, amint felértek, majd a folyosó közepén beléptek egy szobába.

– Szia Yoongi! Ohh... nem vagy egyedül! – üdvözölte őket egy kutya hibrid, ki a szoba túlsó végében ült a meleget adó tűz előtt egy lepedőn, mely egy ezernyi elemből összetákolt kályhában pislákolt.

– Szevasztokh! – dobta le gyümölcslevét Suga, majd saját magát is egy öreg, megviselt kanapéra – Kookh, mindenki – mutatott körbe a szobán.

– Sziasztok! – köszönt félénken az említett.

Négy összetákolt bunker állt a szobában a lángoktól biztonságos távolságra. Majdnem mindből mászott is ki valaki az új hangra, mialatt a kutya hibrid odasétált és bemutatkozott, oldalán egy kisebb termetű mókusféleséggel. Jin és Jimin, mosolygós kis páros, de többet nem tudott róluk megjegyezni Jungkook. Majd megismerte az aranyos tengerimalacot, Hoseokot, a megszokottnál kisebb termetű oroszlánt, Taehyungot, végül pedig a legmagasabb, vállas, nagy tekintélyű szürke farkast, Namjoont, kit láthatóan a többiek is nagyra tartottak

– Nem gondoltam volna, hogy a mi lusta Yoongink egy újonccal tér haza – pillantott társára Nam.

– Nem fogok sok vizet zavarni. Segíteni fogok ételt szerezni, meg pénzt. Hasznotokra leszek – próbálta vonzóvá tenni magát, hogy befogadják, mialatt mélyre eresztette füleit.

– Nyugalom – tette vállára kezét Namjoon. – Szívesen látunk mindenkit, cserébe csak kis hozzájárulást kérünk a közösségünk működéséhez.

– Bármiben segítek.

– Ezt örömmel hallom. Lenne is akkor egy feladatom a számodra.

– És mi az?

– Feküdj le aludni! – mosolygott Namjoon, mire előbukkantak hegyes szemfogai. – Aludhatsz velem ma még. Nincs kedvem felhozni egy matracot ilyen későn.

– Velem alszik! – szólt közbe Yoongi a kanapéról.

– Értem... Akkor a piros kis bunker a tied. Pakolj le nyugodtan, nem fog eltűnni semmid. Mindjárt odaadom a takarótokat – fordult a tűz felé Nam.
Egy kupacban álltak nem messze a forró lángoktól a vastag takarók, melyek közül a farkas kihúzott egyet, majd odaadta azt az újdonsült jövevénynek. Jó meleg volt és a vártnál sokkalta puhább, meg is lepődött ezen Jungkook, miközben a kiszemelt kis lakrész felé tartott. Ledobta táskáját a poros földre, mit sem törődve, hogy koszos lesz, majd benézett a lepedőkből tákolt bunkerbe. Egy nagyobb egyszemélyes matracot látott bent, mely valószínűsíthetően az ágyat helyettesítette. A szoba többi részéhez képest ez sokkal tisztább volt, mint bármi már, bár még így sem volt tökéletes.
– Utcai ruhában le ne  merj ülni a matracomra! – szólt rá Suga, ki lábát lógatva szürcsölgette a gyümölcslevet. – Ha nekem koszos lesz miattad, addig veszem el minden pénzed míg nem lesz elég egy új matracra! – morgott. Jungkook ledobta a takarót fekhelyükre, majd táskája felé fordult. Előkotort egy vékonyabb nadrágot és pólót, majd a már saját dolgukkal foglalkozó hibridek felé fordult. Át kéne öltöznie, de nem akar mindenki szeme láttára, bár láthatóan senkit sem érdekelt, mit csinált, csak azt a macskát, aki eddig is szúrós tekintettel figyelte. – Itt nem fogsz találni helyet, ahova elvonulhatsz, de nem is kukkol senki.
– Csak te – szólt közbe Namjoon, ki a szobában ácsorgó egyetlen hatalmas fotelban terült el, félig háttal a tűznek, és egy könyvet tartott kezében. – Ne bámuld! Engedd el szegényt. Nem faljuk fel – pislogott laposakat fel sem nézve a lapokról.
Yoongi fújtatva dőlt el a kanapén és a plafont kezdte bámulni. Jungkook nem érezte sokkal jobban magát, ám nem volt választása. Csupán hátat fordított a többieknek, hogy átöltözzön és bár senki sem figyelte, ő mégis azt érezte, ezernyi szempár szegeződik rá. Ledobta ruháit táskájára, majd körbepillantott a szobában. Jobban szemügyre vette környezetét, hogy reggel ne érje meglepetés, mialatt a többiek halkan beszélgettek. Félköralakban helyezkedett el minden a tűz körül. Az ócska kanapé mellett, melyen Yoongi fetrengett, állt még egy öreg puff is üresen, attól pedig nem messze az a fotel, melyben Namjoon heverészett. Mögöttük nyújtott némi privát teret két bunker, vagy sátor, ahogyan jobban tetszik, mik közül egybe éppen visszamászott... Jimin? Nem jegyezte meg a mókus nevét, így csak tippelt. Tőlük biztos távolságra a szoba központját képező tűz égett az egyetlen szabad téglafal mellett, melyet körülültek a többiek. Pontosan előtte egy lepedő, balra egy félbevágott matrac egyik fele, jobbra pedig a másik fele mellett egy takarókupac, kicsit közelebb a lángokhoz. Ott ült a középpontban a kutya hibrid, ölében pedig a tengerimalac, ki majd elaludt már kezei között. Tőlük jobbra, messzebb a lángoktól állt az a sátorszerűség, melybe éppen Kook készült bemászni és lefeküdni, amellett pedig nem sokkal a negyedik bunker. A "bútorok" mellett felfedezett még egy bontatlan csomag ásványvizet két sátor között és egy kisebb szatyrot is. Úgy tűnt, van elég ellátmányuk, így nyugodtabban kúszott be az ideiglenes matracára. Puha volt és kényelmes, a takaróval pedig még meleg is, meg sem érezte a hűvös őszt.
Amint letette fejét próbálta realizálni, mi is történt aznap. Túl sok volt neki ennyi minden. Egy nappal korábban még egy hatalmas házban feküdt le egy makulátlan ágyba, melegben és biztonságban, most pedig azt sem tudta hol van, kik veszik körül és mi fog történni. Minden bizonytalan lett, a következő óra is, a másnapi reggeli és az is, hogy egyáltalán felébred-e reggel, vagy a többiek még álmában megölik a holmijáért... Ez eszébe sem jutott korábban, annyira álmos volt, fel sem merült benne, pedig reális veszélynek bizonyult. De miért? Miért alakult mindez így? Mit vétett, mit rontott el, hogy kidobták? Miért? Nem tudott erre választ találni, hiába gondolkozott rajta. Csak lehetséges okokat. Biztosan azért tették ki, mert nem takarított rendesen, vagy mert nem figyelt eléggé arra, hogyan beszél a vendégekkel. Esetleg amiatt, mert öregedett és már nem volt olyan cuki, mint tinikorában. Vagy nem teljesített jól az ágyban? Lehet minden összesítve. Igen, biztos ő hibázott, benne van a hiba, saját maga miatt került utcára, mert csalódtak benne és már nem szeretik. Amint ezekre gondolt egyre szomorúbb lett. Markaiba fogta füleit és próbált minél kisebb gombóccá gömbölyödni, miközben legördültek az első cseppek arcán. Csalódást okozott, már nem szeretik, senkinek sem kell és meg fog halni az utcán. Ennyi az élete, eddig tartott, nem tovább.
– Hé! Minden rendben? – dobta le Yoongi kabátját nadrágjával a matrac mellé a földre, majd felmászott a nyúl mellé.
– Igen... – szipogott Jungkook és megtörölte arcát.
– Nem úgy hallom – feküdt szembe vele Suga.
– Nem értem...
– Mit?
– Miért nem kellek már nekik? – küzdött a sírással. – Biztos elrontottam valamit.
– Ez nem igaz. Nem tudom, miért voltak ilyen szívtelenek veled. Erre nincs jó indok. Kidobni valaki az utcára meghalni, erre nincs elfogadható indok.
– Meg fogok halni – feladta a harcot és elengedte könnyeit.
– Nem! – simogatta Jungkookot. – Nem fogsz. Vigyázunk rád és minden rendben lesz. Nyugodj meg, ez nem segít... Naaa! Gyere ide és adj a takarómból, különben megfagyok és én halok meg – bújt be Jungkook mellé az így már igen apró pléd alá. – Idehallgass Jungkook! – simogatta az említett könnyáztatta arcát. – Bármi is volt az oka annak, hogy kiraktak, az nem indok. Ez felér egy halálos ítélettel, erre pedig nincs mentség. Vállalták anno, mikor odakerültél hozzájuk, hogy életed végéig gondoskodnak majd rólad – suttogott. – Nem a te hibád, az övéké. Biztos vagyok benne, hogy nem vétettél semmit. Rendben? – ám Jungkook nem tudott mást, csak bólogatott. – Gyere ide! Ha már megígérted, melegíts fel az este – ölelte magához Kookot és dorombolni kezdett, hátha az majd segít a másikon.

Igaza is volt, hiszen ennek hála gyorsan csillapodott Jungkook sírása és hamar elszenderült. Hosszú, fárasztó nap állt mögötte, a kedves szavak, a meleg és a dorombolás pedig biztonságot nyújtott neki. Bár egy idegennel aludt, mégis lenyugodott. Remekül pihent, nem fázott egy pillanatig sem, kényelmetlen sem volt alatta a matrac és még a macska sem zavarta, hiába feküdt az rá egyszer a fülére. Senki nem keltette, magától ébredt meg reggel egyedül. Yoongi nem feküdt már mellett és ruhája sem hevert a földön. Kicsit forgolódott még, majd elhessegetve a bejáratba lógatott lepedőket, kimászott a szobába.
– Jó reggelt! – vigyorgott fel rá Hoseok a kályha előtt ülve, melyben éppen nem égett tűz. – Kipihented magad?
– Igen – válaszolt félénken.
A tengerimalac teljesen más teremtés volt mint Yoongi. Sokkal kedvesebbnek bizonyult az első pillanattól kezdve és most is, mikor elkezdte tanácsokkal ellátni. Öltözzön fel, mert csak este gyújtanak be és gyógyszereik nincsenek, ha megfázna. Azt is tőle tudta meg, hogy ilyenkor szinte alig van valaki otthon, mert mindenki dolgozik, vagy próbál ételt és pénzt szerezni a városban. Mint kiderült, neki jutott a nemes feladat, hogy körbevezesse a kis szálláson őt és megmutasson neki mindent.
Amint Jungkook összekapta magát elindultak lefelé. Minden szinten minden szoba tele volt, ezért laktak már néhányan a gyár elhagyatott munkaterületén. A földszinten volt néhány üres szoba, de mint kiderült, az arra az esetre van, ha valakinek heatje lenne, hogy el tudjon vonulni a párjával oda. Az épület régi öltözőit kicsit átalakították, hogy tudjanak zuhanyozni, ez volt az egyetlen, ami még be volt kötve a létesítménybe, a víz, viszont mivel fűtés nem volt, így télen nagyon hideg volt, hiába gyújtottak be kicsit ott is. Hoseok elmondta, azért lakhatnak ott, mert egy gazdag pártolójuk megvette az elhagyott telket és megengedte nekik, hogy maradjanak. Ő fizeti a vízszámlát is, így biztosan nagyon gazdag lehet, de igyekeznek nem visszaélni a jóindulatával, így csak két naponta zuhanyozhat mindenki. Kivétel, ha valami kellene. Az is elhangozott, hogy néha még élelmet is küld nekik, évente egyszer pedig önkénteseket intéz az egészségi állapotuk ellenőrzésére. Ugyan nem ismerték a gazdag kedves embert, de nagyon hálásak voltak, éppen ezért befogadtak mindenkit, aki csak igényt tartott a szállásra és ellátásra. Csupán apróbb szabályok voltak, melyek betartása a többség számára egyszerűnek bizonyult. Mindenkinek hozzá kellett járulnia a túléléshez. Többnyire az élelem az, amit kötelezően le kell adni, ha hazahoznak, hiszen ezt osztják szét mindenki között egyenlően. Van aki ezért koldul, van aki az alattomos munkák egyikét elviseli emiatt, mások pedig kis kertészetet alakítottak ki a gyártól nem messze. A pénzt mindenki megtarthatja, azt nem veszik el senkitől, annak adományozása teljesen önkéntes, ám amennyiben valaki semmivel sem járul hozzá a kis társadalmukhoz, úgy attól elkérik, ha pedig azt sem adja, kirakják.
– Szóval vagy koldulj jól, vagy dolgozz rendesen, nem érdekel senkit, csak adj a közösbe. Így élünk túl. Ez pedig a raktárunk. Az egyetlen, amit tudunk zárni – értek oda ahhoz az asztalhoz, amelyet előző este is útba ejtettek. – Helló! – köszönt Hoseok. – Új embert hoztam!
– Jó reggelt! – állt fel hozzájuk egy csincsillának tűnő hibrid. – Hallottam hírét az új nyúlnak. Juwon vagyok, az egyik raktáros. Milyen nevet írhatok fel neked? – kapott elő egy füzetet és tollat.
– Jungkook.
– Rendben...
– Nézd csak! – bökte oldalba Hoseok és az asztal szélén ácsorgó befőttesüvegekre mutatott. – A nagyobbik az önkéntes adomány, a kisebbikben pedig éppen gyűjtünk plusz takarókra. Félünk a hidegtől.
– A tél sosem kedves velünk. Rendben – egyenesedett fel a csincsilla. – Felírtalak Jungkook. Kéred most a napi adagodat?
– Lehet?
– Persze! Miket hozzak neked? Zöldség, gyümölcs, hús, tészta?
– Répát szeretnék és rament, ha lehet – válogatott félénken.
– Persze, de hozok még neked mást is. Most jól áll a raktár, nagyobb adagokat osztunk. Mindjárt jövök – tűnt el egy ajtó mögött.
Hamarosan visszatért kezében egy szép, testes zacskóval. Aláíratott egy papírkát Kookal, majd odaadott neki mindent. Már korgott Jungkook gyomra, amit Hoseok is hallott, így mutatott neki egy asztalkát a gyárteremben, ahol le tudott ülni enni, miközben tovább magyarázta neki a szabályokat és a kis közösségük működését. Társa tanácsára beosztotta az adagját, hogy legyen mit vacsoráznia is, így egy idő után már csak ücsörögve beszélgettek.
– Seokjin a helyettes, Namjoon pedig a falkavezér. Utánuk jövök én, majd mások, de hiába mondanék neveket, nem jegyeznéd meg. A lényeg az, hogy mindig legyen itt valaki a sorból, ha probléma lenne.
– Jungkook! – hallották meg Suga hangját amint az belépett a gyárterembe. Lendületesen sétált át az egész épületen az említettig. – Látom megkaptad a mai kajád. Szuper, menjünk! – ringatta kicsit idegesen farkát a magasban Yoongi.
– Hova?
– Szerezni még enni, meg pénzt!
– Yoongi, ugye nem tervezed megtanítani neki a trükkjeidet?
– És ha igen, mi közöd hozzá?
– Éppen elég probléma az, hogy te lopsz, ne oktasd őt is ilyesmire! Lehet szívesebben dolgozna – pillantott Hoseok Jungkookra.
– Nem szeretnék lopni.
– Akkor te kunyerálsz, az jól megy. Induljunk! Ma időben kell visszajönnünk, hogy legyen saját ágyad.
– Majd én felviszem az adagodat – mosolygott Hoseok. – Menj nyugodtan. Csak vigyázz a macskával, ne vigyen bele a rosszba – álltak fel.

Yoongi vezetésével elhagyták a szállót és a hideg, felhős időben neki indultak Busannak. Nem szóltak egymáshoz egész út alatt, aminek egyik oka az volt, hogy Jungkook morcosnak vélte a másikat és nem merte zavarni. Ezért inkább megfigyelte míg sétáltak. Ahogyan jobban szemügyre vette látta, nem is koszos macska. Arca ugyan piszkos volt, de ruhája valahogyan mégis tisztábbnak tűnt. Körmei sem voltak koszosak, inkább ápoltak és csupán egy-két kis koromfolt bújt meg kezein. Mindezek ellenére Suga nem tűnt úgy, mint aki jó passzban van. Arca kicsit beesett, szemeiből pedig hol gyűlölet, hol unalom szűrődött ki. Kicsit sem emlékeztette Kookot arra a macskára, aki este bebújt hozzá és próbálta megvigasztalni, így nem mert megszólalni.
– Jól van! Most dél van, már korog is a gyomrom – álltak meg a város szélén. – Háromkor itt találkozunk és rohanunk vissza a matracod miatt. Ha nem akarsz valami koszos kis takarót, akkor szerezz most egyet. Ne késs, mert nem várlak meg! Sok sikert a mai naphoz! – indult tovább Yoongi.
– Különválunk? – kapta el kezét Jungkook.
– Igen. Te nem akarsz lopni, én pedig nem vagyok aranyos. Saját módszereinkkel gyűjtögetünk és majd háromkor itt találkozunk és hazaindulunk – fejtette le magáról Kook ujjait. – Sok sikert! – hagyta ott Jungkookot, miközben morgott még valamit bajsza alatt.
Újra egyedül maradt, bár ezúttal elvileg nem örökre. Tudta, merre talál vissza a többi hibridhez és azt is, hogy ha időben visszaér az adott helyre, akkor nem is kell egyedül megtennie a hosszú sétát. Kénytelen volt újból megbízni Sugában és dolgára indulni. Nem tetszett neki a kéregetés, de jelenleg nem volt más választása. Azonban Hoseok mondta, hogy van aki dolgozik, ezért azon kezdett gondolkozni, ő is vállal majd valami munkát. Bár fogalma sem volt még erről, így ennek utána kellett kérdeznie. Végig ezen gondolkozott, hogy még sohasem látott igazából hibridet dolgozni, de ezek szerint szoktak. Ötlete sem volt, milyen állásokat kaphattak, ám akadt egy sejtése, hogy semmi jót. Mindeközben újabb felfedezést tett. Az elmélkedő nyúlpofija szintén vonzza a lágyszívű embereket. Ugyan az idő nem volt túl kellemes, mégis sokan sétálgattak az utcán, ezért volt lehetősége összeszedni némi pénzt. Saját spórolt wonjaihoz még mindig nem szívesen nyúlt, tartogatta inkább, hátha kell később majd valamire. Gondolkozott picit, hol lenne érdemes letelepedni, végül pedig elhatározta, hogy egy parkban foglal helyet, nem messze egy játszótértől. Eszébe jutott, hogy a gyerekek kedvéért a felnőttek mi mindent meg nem tesznek, hogy az üzletben is alsópolcra pakolják az édességeket meg a játékokat és ő is ezt szerette volna kihasználni. Gondoskodott róla, hogy jól látható helyre üljön le, füleit pedig a magasba meresztette. Nyakörvét még mindig viselte, ezért viszonylag védett volt a rendőrökkel szemben, de azért nem kockáztatott és nem erőltette rá magát a kicsikre. Hagyta, hogy azok maguktól vegyék észre, majd húzzák oda szüleiket, hogy megsimogathassák puha füleit. Jungkook természetesen megengedte, viszont nem ingyen. Úgy tűnt, elég könnyen ráérzett a pénzszerzésre. Rövid idő alatt sikerült jól lehúzni a szülőket és több wont összeszednie, mint előző nap a boltnál. Bár táskájában felejtette óráját, sikerült megtudnia mindig a pontos időt, így időben indult vissza a megbeszélt pont felé. Útközben még berohant egy boltba, Suga tanácsát követve pedig vásárolt magának egy vastagabb takarót. Majdnem minden megkeresett pénzét elvitte, de nem bánta. Nem szeretett volna megfázni, Yoongit pedig végképp nem kívánta zaklatni azzal, hogy osztoszkodjanak.
– Na! Ideértél. Már azt hittem, nem is jössz – üdvözölte őt társa. – Látom megfogadtad a tanácsomat és vettél takarót.
– Igen. De elvitte minden pénzemet. Ugye nem tesztek ki emiatt?
– Dehogyis! – legyintett Yoongi. – Az újakkal elnézőek vagyunk az elején, míg szereznek maguknak alapvető dolgokat. Bár kevesen engedhetnek meg maguknak már az első nap ilyen drágaságokat.
– Hát, úgy tűnik igazad volt és a cuki arcommal jó sok pénzt tudok összeszedni.
– Akkor holnap korán kelünk és időben bejövünk. Ha jól teljesítünk lehet, egyik nap szunyálhatunk otthon és meg se kell mozdulnunk. Na siessünk – indultak meg hazafele.
– Szereztél enni? – érdeklődött Kook. Úgy tűnt, Suga sokkal jobb hangulatban van, mint délben.
– Pénzt szereztem, abból vettem ennivalót miután megkajáltam – fogott egy nagyobb, strapabíró szatyrot bal kezében.

– Hozzam?
– Ez jó ötlet, igen! – adta át a nyúlnak a cuccokat.
Nem igazán cseverésztek útközben, mivel Yoongi nem volt az a beszédes teremtés, Jungkooknak pedig semmi nem jutott az eszébe, ami megfelelő témának bizonyult volna. Éppen ezért ez a séta is csendben telt, bár nem bánták. Visszatérve a közös szállásra már sokkal több hibrid nyüzsgött mindenhol, mint napközben. Úgy tűnt, mindenki hazaért, még a nagy szürke farkas is, akit akkor pillantottak meg, mikor beléptek a gyárba.
– Namjoon számol. Nem szereti, ha valaki későn ér haza, mert akkor aggódik, ezért sötétedéskor mindig megszámolja, hogy megvan-e mindenki.
– De tegnap mi későn értünk vissza.
– Igen, viszont nem bántott, mivel hoztam új embert. Nem mert előtted morcosan bemutatkozni, nehogy félj tőle – sétáltak a farkas felé a tömeghez, bár még picit messze jártak. Hatalmas volt a gyárterület.
– Így is félek. Hatalmas farkas – engedte le félig füleit.
– Ha már ő a falkavezérünk annak kell lennie, nem? – mosolygott végre Suga.
– Te is a rangsorban vagy?
– Hoseok mesélt neked a hierarchiáról – pillantott a mellette sétálóra Yoongi.

– Igen. De nem mondta végig a sort.
– Nem vagyok benne. Aki lopással szerzi a pénzt és a kaját, azt nem teszik bele. Nam nem támogatja ezt, ellene van. Mindenkitől megkérdezi, mivel keresi a betevőre valót, de nem mondja el a többieknek. Aki pedig nem tisztességes módon, azzal elbeszélget, hogy gondolja meg magát. Többnyire sikerül neki, de én lusta vagyok és kényes – értek oda az emlegetett falkavezérhez.
– Mi sikerül nekem? – fordult feléjük, miután éppen lezárta a beszélgetést egy másik nyúl hibriddel, kit Kook figyelemmel kísért, ahogyan elvonul. Megnyugtató volt számára, hogy több másik hozzá hasonló is él ott a táborban.
– Megszervezni az ellátmányt.
– Biztos nem erről volt szó, ha azzal zártad, hogy lusta vagy és kényes – ugrott fel leheletnyit egyik szemöldöke, miközben Yoongi vállat rántott. – Minden rendben?
– Igen. Hoztam enni – mutatott a zacskóra Kook kezében, majd folytatta. – Kook pedig szerzett annyi pénzt, hogy vehessen magának egy takarót.
– De ugye nem a te módszereddel?
– Nem! – vágott közben Jungkook. – Önként adták az emberek.
– Értem. Ez nem egy olcsó takaró. Jó sokat kaphattál – mosolyodott el halványan. – Örülök, hogy ma időben visszaértetek. Mindjárt megyek és segítek felvinni a matracot Jungkook. Yoongival úgysem mész sokra. Addig válasszatok egyet.
– Pff! Kösz! – horkant fel Yoongi majd indult is tovább. – Gyere nyuszika! Nézzünk neked ágyat!
Ugyanarra mentek, mint ahol reggel kértek enni, de most ült ott még egy másik hibrid is. Őt kérték meg, engedje be őket. Hátra mentek az ajtó mögé, amerre a kaják is voltak, de ott egy előszobából nyílt két másik szoba ellentétes irányba. A jobboldalit célozták meg, míg pedig Suga segítségével válogattak, addig a beosztott hibrid türelmesen ácsorgott a küszöbön. Lehet, hogy Yoongi lusta volt, ám igényes is a holmijaira, így a legjobb állapotban lévőt választotta kis Jungkooknak, ám felvinni már nem segített. Csak a folyosóig nyújtott segédkezet, viszont Namjoon amit megígért, be is tartott. Néhány percig vártak csupán rá mikor felbukkant. Hatalmas szürke farkas farka lazán követte minden léptét, ahogyan átsuhant a folyosón egyenesen hozzájuk. Az is felnézett aki meg sem hallotta hangtalan közeledtét, olyan erős kisugárzása volt a vezérüknek. Azonnal felkapta a matracot és elindultak felfele a szobájukba. Útközben szinte minden emeletről jött ki valaki, hogy váltson néhány szót vele, még akkor is, ha annak semmi komolyabb jelentősége nem volt. Úgy tűnt, imádják Namjoont a többiek, amennyit pedig eddig látott belőle Jungkook elismerte, tényleg nagyon kedves és kiérdemelte a helyét.
– Mindig elfelejtem, milyen magasan lakunk – álltak meg a lépcső tetején. Már Nam is lihegett, nem csak Kook, aki nem mert egy picike pihenőt sem kérni menet közben. – Fújjuk ki magunkat cseppet, aztán megtesszük az utolsó néhány lépést is – javasolta Jungkooknak, ki csak bólogatott.
– Kérdezhetek? – nyelt nagyot.
– Persze.
– Hányan vagyunk itt?
– Jelenleg kilencvennégy név van az élelmiszeres listán. Lehetnénk többen is, de van aki nem képes alkalmazkodni a szabályainkhoz.
– Ilyen nagy az a raktár? – kerekedtek el Kook szemei.
– Fogjuk rá. Gyorsan forog az étel, aki pedig dolgozik az általában a saját pénzéből eszik és pénzt ad többnyire. Sokan vannak ezzel így szerencsére. Miattuk kevésbé vagyunk támadhatóak.
– Akkor sem megyek el mosogatni – támasztotta a falat mellettük Yoongi.
–  Hát igen, nem éppen a legkegyesebb munkákat végzik sajnos. Na menjünk, sok dolgom van még! – kapta fel újból a matracot Namjoon.
– És minden szobában ennyien vannak, mint mi? – követte példáját Jungkook, mialatt tovább érdeklődött.
– Majdnem. De ugye sok szoba használhatatlan, ezért lezártuk. Nem fogom veszélyeztetni senki egészségét – léptek be saját lakrészükbe.
– Épp időben! Hamarosan kész a haejangkuk – üdvözölte őket Seokjin, ki egy aprócska láng felett főzött valamit a kályhában.
Namjoon segített Jungkooknak a helyére tenni a matracot, majd rohant is tovább. Felszívódott azonnal, meg sem várta a vacsorát, melynek ínycsiklandozó illata már kezdte bejárni az egész szintet. Nem osztottak tányért, felesleges lett volna, hiszen mosogatni sem tudtak rendesen, így csupán pálcikát kapott mindenki. Seokjin levette a tűz fölül a fortyogó lábast, majd letette a hideg kőre. Kis párnákkal körbeülték a vacsorát és mindannyian hozzáláttak, mialatt Jungkookot kezdték faggatni. Szerették volna megismerni, hogy hány éves, miket szeret, mit nem szeret, vannak-e más hibrid barátai és egyebek. Bár Kook néhány kérdésre óvatosan válaszolt, ennek ellenére sikerült kihúzniuk belőle néhány információt.
– Végre! – örült meg az oroszlán. – Nem én vagyok a legfiatalabb! – ujjongott teli szájjal, majd folytatta is a falatozást Taehyung.
Annak ellenére, hogy Jungkook még alig egy napja ismerte őket, úgy viselkedtek vele, mintha egy család lennének. Viccelődtek, bevonták minden beszélgetésbe, az esti kajaseftelésbe pedig őt is bevették, így nap végén még olyan apróságokat rágcsálhatott, amikhez éppen kedve volt.
– Gyere ide! – hívta magához a tűz elé Jungkookot a kutya hibrid vacsora után, mikor már mindenki csak lustálkodott. – Ne félj tőlem, gyere-gyere! Ülj az ölembe! – hívta oda Kookot, majd mikor már elérte kezét odarángatta, hogy üljön le elé – Szóval házi nyuszi, hm? – kezdte simogatni lógó füleit Seokjin.
– Hyuuuuung! Ma Jungkookie, tegnap meg Hoseok. Mikor kerülök én sorra? – dőlt vállának Jimin, a mókus. – Engem is simogass!
– De hiszen veled alszok, drágám. Téged minden este simogatlak. Ne légy ilyen irigy. Szóval Kook. Hívhatlak Kooknak?
– Igen – válaszolt röviden az említett, ki megszeppent az utóbbi két perc eseményeitől.
– Itt biztonságban vagy, engedd el magad. Tele van a hasad és meleg is van. Hát nem altató ez a tűz? – kezdte simogatni haját is, amint magához ölelte másik kezével. – Lazíts! – ringatta Seokjin, amit nem tudott Jungkook mire vélni.
– Ha elalszik az öledben, nem én fogom becipelni az ágyába – dobta le cuccát Yoongi a matracára. Pont arra ért vissza a zuhanyból, hogy Seokjin a lakótársát dédelgeti.
– Majd én beviszem a helyére. Ne morogj!
– Biztos a hideg zuhany miatt ilyen – súgta oda Jimin.
– Mond csak Kook, hogy tudtál pont Yoongival összebarátkozni? Nála gorombább hibridet nem is találhattál volna – beszélt halkan, egyenesen a nyuszi füleibe Jin.
– Hallom ám! – dörmögött továbbra is Suga, ki leült melléjük a tűzhöz, és fejét lehajtva haját mutatta a meleg lángoknak.
– De hisz ez az igazság. Goromba az alaptermészeted. Csupán tudsz kedves is lenni – magyarázott Seokjin, miközben Jungkook már kezdte elengedni magát karjaiban.
– Velem kedves – mondta halkan Kook.
– Látod? Személyfüggő! Akárkivel nem vagyok kedves.
– Ohh, Yoongiiii! Remélem azért nem téped le a karomat azért, amit most csinálok – mosolygott sejtelmesen Seokjin.
– Mi? Miért tenném? Várj! – emelte fel tekintetét tárására. – Nem tudsz semmit!
– Hát persze! Fogalmam sincs semmiről.
– Miről van szó? – érdeklődött Jimin. – Én is akarom tudni.
– Nem mondhatom el édesem, különben elviszi a cica a nyelvemet – cirógatta tovább Jungkookot, ki lassan elaludt ölében.
– Hah! Vicces vagy – horkant fel Yoongi. – De el ne merd mondani senkinek!
Jimin ugyan még érdeklődött, hajtotta a kíváncsiság, ám párja nem avatta még be. Legalábbis nem Yoongi füle hallatára. Gyorsan témát váltottak, mialatt a legfiatalabb már ott szuszogott Seokjin karjai között, ki tovább játszadozott édes nyuszi füleivel. Suga észrevétlenül próbálta figyelni a szunyókáló nyulat, ám sosem járt sikerrel. Jin minden alkalommal kiszúrta a feltűnően lágyszívű macskát, hogy odáig van a nyusziért, és jót mosolygott, valahányszor Yoongi morcosan kapta el tekintetét. Ücsörögtek ott még legalább egy órát, mialatt halkan beszélgettek, nehogy felkeltsél újdonsült társukat, ám mikor már Seokjin is ásítozni kezdett eljött a pillanat, hogy ágyba tegyék a nyuszikát. Próbálta a legidősebb kézbe venni és nem felébreszteni, ám nem járt sikerrel. Jungkook felnyitotta pilláit, majd álmos szemekkel pislogott az ügyeskedő kutyára.
– Menjünk aludni Kook! Kapaszkodj a nyakamba – ám az említett inkább magától mászott be ágyára, nem kellett neki segítség.
Yoongi kibontotta a frissen vásárolt takarót és fáradt társára terítette, ki teljesen megfeledkezett róla a tűz melegétől, végül ő is lefeküdt mellé saját matracára, mivel pedig ő akármikor képes volt elszunyókálni, hamar elnyomta az álom.

Ám ezúttal Kookot megzavarta valami az éjszaka közepén. Megébredt, majd hallgatózni kezdet. Mintha egy kisebb csapat beszélgetett volna valahol, ám azt nem tudta megmondani hol. Félni kezdett, nem tudta, kik cseverésztek és miről, csupán azt, közelednek felé. Óvatosan felült matracán, hátha jobban ki tudja majd venni a hangokat, ám nem járt sikerrel. Hamarosan mozgást hallott a szobából és némi suttogást, mialatt abban reménykedett, nem lesz semmi baj. Feszülten próbált figyelni minden neszre, így hatalmasat ugrott mikor hirtelen felült mellette hálótársa.
– Maradj itt! – pillantott Kookra, ki elképedt Yoongi világító macskaszemein.
Amint kimászott az idősebb úgy hallatszott, nem csak ő kelt fel. Namjoon és Seokjin hangját is tisztán hallotta, de abban is biztos volt, hogy Taehyung szintén követi őket. Hamarosan elhalkultak amint elhagyták az emeletet, ám Jungkook nem tudott visszafeküdni. Félt, nem tudta, mi következik, de abban biztos volt, ha Namjoon is felkel ezért az éjszaka közepén, akkor biztos nem számíthattak semmi jóra.
– Kook! – hallotta Hoseokot sugdolózni. – Ébren vagy Kook?
– Igen – válaszolt halkan neki, mire társa elhúzta a lepedőt és benézett hozzá.
– Gyere! – nyújtotta kezét.
Összeültek hárman Jiminnel Hoseok matracára, ki védelmezően ölelgette őket. Úgy tűnt, nem csak Jungkook nem tudja mi történik éppen. Hamarosan elhalkult a zaj, már nem beszélgetett senki, trappokat sem hallottak többé, mindenki megállt. Vártak, mi fog történni és csak reménykedtek, minden rendben megy lent. Hoseok megelégelte néhány perc után, hogy semmi sem változik. Maradásra intette a fiatalokat, majd kimászott kis kuckójából és körbejárt a szinten. Mindenki kíváncsi volt, mi folyik odalent, mi volt ez a zaj, ezért nagyon megörültek, mikor meglátták őt, habár információval nem tudott szolgálni. Úgy tűnt, minden ragadozó lesietett Namjoonékkal, ami cseppet sem nyugtatta meg Hoseokot, ki elhatározta magát, hogy lemegy és megérdeklődi a helyzetet.
– Jimin! – kapta el a másik kezét Jungkook, amint az említett megmozdult.
– Nem megyek sehova, csak hallgatózok – dugta ki fejét a kis sátorból.
– Mi az?
– Beszélgetnek lent, de ismerős hangok. Gyere egy picit! – vitte magával Jungkookot, majd óvatosan kikukucskáltak a bedeszkázott ablakok résein. – Nézd! Ott valami világít.
– Van utcai lámpa erre?
– Nincs – pillantott Kookra. – Autó lesz. De minek?... – nézelődött tovább Jimin, majd egyszerre kapták fejüket a bejárat felé és hallgatózni kezdtek.
– Hahh, ez Hoseok lesz! – derült fel Jimin az ismerős léptekre. Jól hallgatta már társait.
Igaza volt, valóban az sétált felfele szép lassan, akire gondolt, miközben mindenkit megnyugtatott nincs semmi gond, csak néhány suhanc gondolta, jó kis horror est lesz egy elhagyatott gyárban tenni egy éjszakai túrát, ám Namjoon elbeszélgetett a fejükkel. Viszont amint felért mindenki látszott rajtuk, feszültek. Yoongi morcosabb volt, mint korábban bármikor, Taehyung is komornak tűnt, Seokjin pedig elvesztette a mosolyát valahol útközben, amit még Jimin sem tudott visszahozni, hiába volt ő az első, akit megölelt. Kook tudta, nincs minden rendben, de nem mert rákérdezni, csak mikor újra ledőltek Sugaval aludni.
– Yoongi – bújt oda társához és sugdolózni kezdett. – Mi történt?
– Csak néhány váratlan vendég – pislogott a kisebbre csillogó macskaszemeivel. – Ne mászkálj majd sötétben az épületen kívül, rendben?
– Nem akartam.
– Jó válasz. Most aludj! Reggel időben kelünk és megyünk a városba – simogatta meg Jungkook nyuszifüleit.
Kook érezte, nem mond el neki mindent a másik, ami zavarta, de azt is, hogy aggódik érte Yoongi. Az a macska félti, aki olyan gorombán próbálta elzavarni nem sokkal korábban és legszívesebben hagyta volna meghalni az utcán. Érdekes volt, ám örült neki, hogy ilyen irányba indult el viszonyuk. Éppen ezért bújt oda a másikhoz mielőtt újból lehunyta volna szemeit. Míg Suga nem fordult el tőle remekül aludt, ám utána társa minden mozdulatára megébredt egy kicsit. Nem tudta rendesen kipihenni magát ettől, ráadásul a kis esti incidens miatt még rekord rövidnek is tűnt az éjszaka, miután ébresztgetni kezdte őt a másik. Alig tudott felkelni, vissza is aludt minimum kétszer, viszont nem volt ezzel egyedül. A macska sem volt az a korán kelős típus. Végül nem sokkal korábban tudtak csak elindulni a reggeli miatt, mint előző nap, mivel pedig Suga kikötötte, naplemente előtt haza kell érniük, így időszűkében voltak, ami a gyűjtögetést illette. Ám Yoonginak új ötlete támadt, mely szerinte sokkalta jövedelmezőbb lehet, mintha külön tevékenykednének. Jungkook taktikáját szerette volna alkalmazni, ezért kerestek egy forgalmas kis játszóteret. Ez nem is volt olyan nehéz feladat, mivel egész szép időnek örvendhettek aznap. Azonban a további terv már kevésbé vonzotta Kookot. Suga ugyanis úgy döntött, hogy mindenkitől szednek be pénzt, ha ad, ha nem. Azokra a szülőkre utazott akik nem szerettek volna adományozni. Mint kiderült szavaiból, szinte gyűlölte az embereket, főleg azokat, akik nem kezelték emberként őket, ha pedig tehette, pont az ilyeneket fosztotta meg pénztárcájuktól, ezek közül is a gazdagabbakat. Tiszta volt a napi terv. Kook begyűjti a lágyszívű kedves szülőktől a wonokat, amiért gyerekeik meggyömöszölhették fülét, aki viszont minden segítség nélkül vette igénybe szolgálatait, vagy csak simán tudomást sem vett róla, attól Suga szedte össze az általa helyesnek vélt összeget. Így Yoongi hol felbukkant, hol eltűnt, amint követett egy-egy embert mindaddig, míg alkalmas helyzetet nem talált a lopásra. Jungkook ugyan nem örült ennek, de nem akart szembeszállni azzal az emberrel, aki befogadta és vigyázott rá, ezért elviselte aznap, hogy társa kihasználja őt a jobb napi kereset érdekében. Ám miután végeztek, megvacsoráztak, bevásároltak és visszaindultak szállásukra mégis úgy vélte, meg kéne említeni, hogy ezt nem szeretné. Félve kezdett bele mondandójába a mindig csendes útjuk közepén. Azt hitte, Yoongi majd morogni fog és letorkolja, hogy nem segít neki, viszont nem így lett. Egész jól fogadta, bár nem nyilatkozott túl hosszan. Csak megértette, bólogatott, végül pedig visszaállt a szótlanság kettejük közé. Követték rutinjukat, lepakolták az aznap összevásárolt ételeket, majd felbattyogtak a legfelső szintre szobájukba, ahova Kook egy picikét megilletődve lépett be. Seokjin ugyanis épp a kanapén feküdt Jiminnel és úgy viselkedtek egymással mintha nem lenne ott senki más rajtuk kívül. Persze ezt Yoongi azonnal meg is jegyezte.
– Legalább a sátratokban csinálnátok ezt, nem pedig mindenki szeme láttára – morgott, majd ledobta magát a kályha elé az egyik matracfélre.
– Hoseokékat nem zavarta – bújt Jin álla alá párja.
– Mert ők is mindig ezt csinálják. De engem most zavar – morgott Yoongi.
Seokjin csak mosolygott goromba társa reakcióján, hisz már látta a jövőt lelki szemei előtt, hogy ezt a kijelentését még nagyon megfogja bánni a másik. Jungkook kicsit összezavarodva ült le biztos távolságra társától. Beszélgetni szeretett volna vele, ám nem jutott olyan téma az eszébe, amibe bele mert volna kezdeni. Végül a kis szerelmespár szólalt meg elsőnek, kikhez becsatlakoztak a saját helyükön fetrengők is Taehyung és Hoseok személyében. Elment az idő, miközben rengeteg témát érintettek. Csak akkor eszméltek fel, hogy kezd hideg lenni, mikor a Nap már igen alacsonyan járt. Seokjinre hárult a feladat ezúttal is, hogy tüzet rakjon és kis meleget varázsoljon szobájukba.
– Ma nem főzök vacsorát – keltette életre a meleget adó lángokat. – Nincs kedvem.
– Még Jimin kedvéért sem csinálsz valami ehetőt? – érdeklődött Taehyung.
– Jimin már evett. Nem tudsz most ezzel csőbe húzni.
– Namjoon nem lesz éhes, ha visszaér? Vagy ő nem mindig jár... haza – érdeklődött félve Jungkook. Nem tudta, hívhatja-e már otthonnak lakhelyüket, hiszen ő igencsak újoncnak számított.
– Ő sosem éhes. Nem szokott fogyasztani a raktárból. Amúgy meg szerintem már itthon van, csak körbemegy az emberek között – pakolt a tűzre egy fekete rudat Seokjin.
– Az micsoda?
– Amit most rátettem? – kérdezett vissza Jin, mire Kook bólogatott. – Szén. Tovább bírja vele a tűz. kevesebb fát kell így elégetnünk. Viszont így is sokat eszik. Bár jobban ki kéne építeni és akkor melegebb lenne, meg takarékosabb is. De ez nem mostanában fog megvalósulni - magyarázott Seokjin.
Jungkook érdeklődött és hatalmas figyelmet fordított mindenkire, aki hozzá beszélt, éppen ezért siklott el néhány apró dolog felett, mint például Yoongi jól álcázott pillantásai felett is, amit viszont mások észrevettek. Emiatt akadt, hogy nem értette, min nevet egyik társa és miért olyan mérges rá Suga, ráadásul nem is akarták beavatni. Picit zavarta a titkolózást, de nem érezte még magát jogosultnak ahhoz, hogy vitát nyisson erről. Pedig érezte, vele kapcsolatos dolog miatt viselkednek így.
– Akarsz zuhanyozni Kook? – érdeklődött Yoongi, miközben az ujjait melegítette a tűznél.
– Hm? Ömm... Igen.
– Akkor gyere! – kelt fel Suga. – Hozz egy tiszta pólót ami innentől a törülköződ lesz!
– Meg fog fázni. Adok egy ágymelegítőt – túrt ki néhány izzó szenes fadarabot a tűzből Seokjin egy fémpálcával, majd egy serpenyőszerű, fanyeles fém edénybe tette, amit lezárt. – Vigyetek ruhát és melegítsétek, hogy ne kelljen hidegbe felöltöznöd. Nehogy megbetegedj nekem! – adta oda Kooknak a meleg kis edényt.
Suga lekísérte társát egészen a zuhanyzókig és megmutatta neki, hogyan tudja használni. Öreg volt már minden berendezés, de még működött.
– Szappant nem tudok adni... Fennhagytam – húzta száját Suga. – Majd holnap viszont veszünk neked is és akkor lesz sajátod. Jó fürdést! – hagyta volna magára társát, ám az éppen megnyitotta picit a vizet és megérezte, milyen hideg zuhanyban lesz része.
– Nem akarok fürdeni! – lógatta füleit.
– Azért néha kell – fordult vissza Yoongi.
– Nagyon hideg – meresztette hatalmas szemeit Sugára. – Nem akarok.
– De a ruhád meleg lesz. Gyorsan lezuhanyzol, fél perc alatt, aztán bebújsz a meleg ruháidba – mutatott az emlegetett holmikra amik egy kis asztalkán pihentek nem messze Kooktól, miközben szépen melegedtek.
– Meg fogok fázni – kezdett vetkőzni Kook.
– Figyelj nem erő...szak... a dolog – pillantotta meg Jungkook meztelen felsőtestét, miközben az lendületesen dobálta le ruháit.
– Akkor nem muszáj? – emelte fel érdeklődően füleit a kisebb, miközben oldalra billentve fejét pislogott Sugára.
– Nem, nem, nem – kapta tekintetét Kook szemeire. – Semmi sem az, csak jó lenne.
– Ohh... rendben – ejtette le füleit.
– De siess, mert megfázol.
– Mmm... nem... Nem mennél ki, kérlek?
– De... Itt sem vagyok – fordult sarkon Yoongi. – Kint megvárlak - hagyta el a termet Suga.
A folyosón falnak támaszkodva hallgatta, amint Kook zuhanyozni kezdett. Hallotta, ahogyan felszisszen a fiatalabb a hideg víztől. Elmosolyodott, majd teljesen más terepre tévedtek gondolatai. Jungkook izmos felsőtestére, a szerencsés cseppekre és ruhadarabokra. Eleinte csak a nyuszika aranyos ábrázata tetszett, a puha fülei és hatalmas szemei, most azonban, hogy tudta, miket rejtegetnek előle pólói, már nem csak aranyosnak tartotta a másikat, akit mindenkitől védelmezni szeretett volna, de szexinek is. Ez azonban problémát jelentett, tekintve Yoongi morcos, zárkózott természetét. Még ő is tisztában volt vele, hogy innentől kicsit nehéz lesz őt elviselni, de nem érdekelte. Szokjanak hozzá, hiszen ő is hozzászokott a többiek hülyeségeihez.
– Seokjin ötlete életmentő volt – jelent meg Jungkook, miközben Suga ábrándozott. – Nagyon hideg volt a zuhany.
– Majd megszokod és akkor nem kell majd a melegítés – egyenesedett fel és Kookra pillantott, ki egyik fülét rázogatta, majd gyömöszölte, majd rázogatta, majd újra gyömöszölte. – Baj van?
– Víz ment a fülember. Nagyon rossz – grimaszolt a fiatalabb. – És jég hideg is.
– Nem kellett volna hajat mosnod.
– Felülről jött a víz, nem tudtam elkerülni.
– Ahhj! – morgott Suga. – Menjünk fel és melegedj meg a tűznél. Remélem nem gyullad be a füled és nem fázol meg.
– Te sem fáztál meg.
– De én már hozzászoktam. Bírom a hideget – indultak el.
Mikor felértek, Namjoon már ott tunyult fotelében és a plafont bámulta. Jungkook továbbra is megrázta néha fülét, mikor pedig rákérdeztek, mi baja, Suga pedig beköpte, szinte mindenki letolta kicsit az újoncot. Aggódtak érte, hogy beteg lesz, de Yoongi is kapott rendesen. Az ő feladata lett volna rendesen tájékoztatni társát, ha pedig tényleg megfázik miatta, azt a macska pénztárcája fogja bánni.
– Majd este melegítem! Hagyjatok már! Nem lesz beteg – morgott Suga.
– Imádkozz érte – sóhajtott nagyot Nam.
– Nem nyúlok be a füledbe, mert azzal csak többet ártok. De ülj közelebb a tűzhöz, hogy rendesen átmelegedj – tanácsolta Seokjin. – Csak meg ne gyulladj! – mosolygott.
Kook újból megfogadta a tanácsát, néhány pillanattal később pedig már szinte égették a forró lángok. Ám addig nem engedték, hogy felálljon, míg minden tincse meg nem száradt.
– Nem! Le ne vedd! – szólt rá Yoongi, amint az ágy felé menet vetkőzésbe kezdett.
– Miért? – dermedt le.
– Mert így a legkönnyebb megfázni. Inkább bújj be a takaró alá.
– De melegem van.
– Mert most keltél fel a tűz elől. Nem sokáig lesz meleged. Na! Gyere és takarózz be! – feküdt saját matracán Yoongi.
– Aaaaaa! Már értem – tátotta el száját Jimin.
– Mit? – pislogott fel rá Taehyung.
– Hát
– SEMMIT! – mordult rá Yoongi, mire a kis mókus össze is húzta magát.
– Mi? Le vagyok maradva! – pislogott a másik.
– Nem is baj – vetett rá szúrós pillantásokat Suga, miközben lefeküdt mellé Jungkook. – Fejedet is! – takargatta be.
– Így is melegem van.
– Nem kockáztatok – rántotta magára saját pokrócát Yoongi, miközben átkarolta Kookot. – Nem szeretném, ha beteg lennél. De ha fájni kezd a torkod, vagy egy picit is a fejed, szólj!
– Rendben... köszönöm!
– Jó éjszakát! És nektek is odakint! – rángatta le kis sátruk tetejéről a lepedőt lábával, mely némi privát teret nyújtott így, hogy eltakarta a többiek elől őket.
Jungkook behunyta szemeit és aludni próbált a puha kis környezetben, de annyira fűtötte őt minden maga körül, hogy nem bírt álomba szenderülni. Ezért várt egy kicsit abban reménykedve, hogy majd társa szépen elszenderül és akkor le tud magáról dobni egy-két réteget. Ám amint kinyitotta szemeit realizálódott benne, hogy a másik egyáltalán nem tervezett még lámpaoltást.
– Yoongi? – sugdolózott. – Miért nem alszol?
– És te?
– Melegem van.
– Ennyire?
– Igen.
– Akkor engedj oda! – dobta le magáról saját takaróját Yoongi, majd bebújt Kook mellé.
– Fázol? Jég hidegek az ujjaid – rezzent össze az idősebb hideg érintésétől, amint az átölelte őt.
– Már nincs meleged, ugye? – mosolygott Suga.
– Nincs. Talán már fázok is.
– Ne ess túlzásokba... Jobban van már a füled? – tévedt hideg keze Kook fejére.
– Még érzem, hogy van benne valami, de lehet már csak képzelem.
– Biztos is – masszírozta Jungkook fekete nyuszifülét. – Ez jól esik?
– Igen. Szeretem, ha a fülemet simogatják – hunyta be szemeit.
– Ezért hagyod a gyerekeknek is?
– Az nem kellemes – bújt Yoongi keze alá. – De jól fizetnek érte.
– Szóval nem mindenkitől szereted?
– Nem mindegy, hogy gyömöszölik és kíváncsiságból taperolnak, vagy kedvességből – pillantott fel Suga szemeibe.
– Feltűnő? – kezdett kalapálni Yoongi szíve, hogy lebukott.
– Más egy kedves érintés, mint egy kíváncsi. Te tudhatnád a legjobban, hisz ci... macska vagy – bújt Suga álla alá.
– Ebben igazad van – sóhajtott fel. – De az már rég volt. El is felejtettem milyen – játszott Kook füleivel és lassan elmosolyodott, majd meglepődött, amint Jungkook végigtapogatta fejét és mikor megtalálta társa fülét, simogatni kezdte azt.
– Emlékeztethetlek?
– Örülnék neki – bújt Kook hajába.
Hamar elaludtak így, hogy kényeztették és nyugtatgatták egymást. Mivel pedig egy takarón osztozkodtak ezért egész este ölelgették a másikat. Fészkelődtek az éjszaka folyamán, ám annyira ráéreztek egymás igényeire, hogy nem zavart sok vizet mikor valamelyikőjük mocorgott. Reggel pedig amint kinyitotta szemeit Kook kellemes meglepetésben volt része, hogy társa még nem kelt fel és nem is hagyta magára. A macska mellkasán ébredt a nyuszika, kinek orrát csípte a hajnali hideg levegő. Már kevésnek bizonyult az az egy közös takaró, így óvatosan próbálta magukra teríteni Yoongi este félredobott pokrócát, ám felébredt társa. Nem szólt semmit, csupán megnézte mit csinál a kisebb majd segített neki. Bebugyolálta társát, mint egy burritot, majd őt ölelgetve aludt vissza, mialatt már apró zajok jelezték, a többiek ébredeznek.

Rendesen kipihenték magukat, legalábbis Jungkook, ki legközelebb arra kelt, hogy Sugát ébresztgeti valaki. A macskának csupán füle fordult a hang felé, ám Kook felemelte fejét is. Kíváncsi volt ki az és mit akar.
– Ohh, felkeltettelek? Ne haragudj. Csak azt akartam mondani Yoonginak, hogy mi is elmegyünk és ketten maradtok már csak. Kaja van a kályha mellett, ha nincs kedvetek lemászni enni – magyarázott mosolyogva Taehyung.
– Sokat pofázol még, vagy hagysz minket tovább aludni? – mordult fel Suga, félbeszakítva ezzel társát.
– Megyek, jó pihit! – tűnt el az oroszlán.
– Nem kéne nekünk is kelni? Ha mindenki elment már biztos későre jár – érdeklődött Kook.
– Biztosan, de nincs kedvem. Jó itt feküdni veled – nyitotta fel álmos szemeit.
– De... így nem lesz mit betegyünk a közösbe ma – lógatta füleit zavarában Jungkook.
– Nem kell mindennap – fordult hátára Yoongi.
– Én szeretnék.
– Hahh... Jó, akkor keljünk és menjünk! – ült fel az idősebb. – Jól vagy? Nem fáj a torkod, nincs eldugulva az orrod – pillantott a nyuszira.
– Minden rendben. Öltözzünk!
Gyorsan összekapták magukat, majd rohantak is a városba. Kook nagy megkönnyebbülésére végig beszélgettek. Sok témát érintettek, de a fő gondolat mégis Suga aznapi terve volt. Jungkook nem szerette volna, ha a szülőket lopja meg Yoongi, így megállapodtak, ezúttal is szétválnak a nagyon jövedelem érdekében. Vettek maguknak egy kis harapni valót előzőnapi pénzükből, majd megbeszéltek egy időpontot és helyet, ahol majd összefutnak dolguk végeztével. Kook folytatta taktikáját, így egy újabb zsúfolt játszótérnél telepedett le, hogy gyűjthessen némi pénzt. Egyenlőre kitapasztalgatta, melyik a forgalmasabb és a jövedelmezőbb hely, hol éri meg jobban eltölteni néhány órát. Ám ezúttal megbánta döntését. Komolyan gondolkodni kezdett, inkább elmegy dolgozni, minthogy hagyja magát a gyerekeknek.
– Minden oké? – jártak hazaútjuk elején, mikor Suga érdeklődött társa felől, ki láthatóan lógatta az egyik fülét.
– Igen. Nem vagyok beteg, ne aggódj – cipekedett Kook.
– Nem azért kérdeztem. Jól van a füled?
– Ohh... Igen – próbált hazudni, ám Yoongi ravasz macska hírében járt és próbára tette a másikat. Megtorpant lendületes sétájuk közben, majd fújtatott, mire Jungkook megijedve fordult vissza.
– Áhá! Hazudtál! – mutatott társa felemás füleire, ugyanis csak az egyiket emelte érdeklődően a magasba, a másikat meg se mozdította. – Mi történt a füleddel? – lépett a fiatalabbhoz Suga és elvett tőle egy zacskót.
– Jah, ez? – nyúlt sérült szervéhez. – Csak jobban meghúzta egy kisgyerek, mint kellett volna. Alig bírtam kifejteni az ujjai közül. De legalább sok pénzt adott az anyja.
– Hmm... Biztos nem akarsz megtanulni lopni? – sétáltak tovább.
– Neeeeem nem. Jó ez. Nem akarok lopni.
– Én meg azt nem akarom, hogy megsérülj. Tegnap a másik füled meg a víz, ma meg ez. Lehet komolyabb bajod is van. Majd ha visszaértünk szólunk valakinek. Biztos van nyulakban jártas emberünk is valahol.
– Nem kell. Semmi bajom. Rendbe jövök hamar.
– Hmm... Hát persze – fintorgott.
Hazafele nem beszélgettek többet, amit Kook picit sajnált és saját hibájának is érzett. Mikor visszaértek azonnal lepakoltak, Yoongi pedig kerített egy másik nyulat akit ráuszított társára. Úgy tűnt, ért valamit a nyuszik anatómiájához, olyan komolyan nézegette Jungkook fülét, ki felszisszent néha a vizsgálat alatt. Végül azt mondta, nincs semmi komolyabb baja, csak pihentesse.
– Megnyugodtál? – pillantott félve Sugára.
– Nem. Még mérges vagyok – morgott is.
Morcosan kísérte fel társát az idősebb a legfelsőbb szintre, nem is segített neki cipekedni, pedig mindkettejük fejadagját kikérték aznap este, hogy Seokjin csináljon belőle majd valami finomat, amire a macska elég bunkón kérte meg.
– Na, mi van veled? Mérges gombát ettél, vagy mi lelt téged? – lepődött meg társa.
– Megsérült a fülem és azért ilyen – pakolt le Jin elé Jungkook.
– És hogyan? Azt ne mond, hogy megvert egy ember.
– Akkor már börtönben csücsülnék, nem itt morognék nektek – dobálta le cuccait ágyára Yoongi.
– Neeeem. Egy kisgyerek túlzásba vitte a nyulazást és nagyon meghúzta. De cserébe az anyja jó sok pénzt adott, ráadásul meggyógyulok, így végül jól jártam.
– Remélem is, hogy teljesen rendbe jössz – morgott tovább Suga, amint elhagyta a szobát.
– Mindig ilyen, ha megsérül valaki? – érdeklődött halkan Kook.
– Nem. Többnyire le se szarja. De te különleges vagy neki. Azért ilyen. Vigyázz magadra, mert még a végén megöl valakit miattad – mosolygott a kisebbre Seokjin.
Jungkook meglepődött egy kicsit, de örült, hogy ennyire fontos a másik számára. Így még jobban megbízott a macskában, ki mostanra teljesen átalakította a róla formált első benyomását. Seokjin előpakolt, begyújtott, majd főzni kezdte a vacsorát mindannyiuknak, miközben Kook sétált egyet a szállón. Ezt még nem tette meg az elmúlt néhány nap alatt, mert nem igazán érdekelte a többi hibrid magánterülete. Most is csupán azért merészkedett ki egyedül lakhelyéről, mert Yoongit kereste. Menet közben összefutott néhány társukkal, kik kedvesen bemutatkoztak neki, ám nem jegyezte meg a nevüket. Az az igazság, nem is érdekelték őt. Mire lejutott a földszintre egyenesen elege volt mindenkiből. Csak Sugát akarta megtalálni, kit az asztaloknál fel is lelt. Hason fekve elterült az egyik padon, kezeit és farkát pedig lelógatta a földre. Kook nem merte felébreszteni, így leült mellé a betonra és arcát kezdte nézni, ám amint leért feneke sarkaira, megszólalt társa.
– Mi az? – nyitotta ki szemeit és a nyúlra meredt.
– Azt hittem alszol.
– Csak pihenek. Mi van?
– Mérges vagy még?
– Mmm... – pillantott Kook lógó fülére, mit a másik azonnal eltakart kezeivel amint észrevette, az idősebb bámulja.
– Ne haragudj! De rendbe jövök. Olyan lesz, mint újkorában.
– Jobban kellene vigyáznod magadra.
– Vagy jössz velem legközelebb és vigyázol rám – vigyorgott Jungkook, majd lassan eltűnt a mosoly arcáról, miközben Suga nagyot sóhajtott és csak nézték egymást. Hosszú, sokat jelentő percekig pislogtak a másikra. – Nem jössz fel? Seokjin vacsorát csinál és szerintem mindjárt kész. Finom illatok terjengtek már akkor is, mikor elindultam érted.
– Dehogynem – tápászkodott fel. – Menjünk!
Yoongi lenyugodott, ezt a többiek is észrevették vacsora közben, hiszen nem szólt be semmire, amire ilyenkor, nyűgösen szokott. Seokjin és Jimin mosolygott magában, ahogyan sugdolózva megbeszélték, hogy biztos Kook hatása ez. Emiatt csak még jobban megkedvelték az új jövevényt. Senki sem volt eddig még ilyen jó hatással morcos társukra, így ez valóságos csodának minősült. Máskor sosem volt ennyire csendes Suga, így tett egy kísérletet Hoseok. Megrángatta kicsit a macska bajszát egy hatalmas puszit nyomva Taehyung arcára, ki láthatóan meglepődött és belepirult az incidensbe. Ugyan Yoongi felnézett rájuk, de meglepő módon semmit sem fűzött hozzá. Egy pillanatra el is állt mindenki szava.
– Mi van? – nézett végig társain Suga.
– Semmi-semmi – folytatták vacsorájukat a többiek.
Soha nem látott nyugalomban telt így az este, míg le nem feküdtek aludni. Yoonginak kérdeznie sem kellett miután behúzta a lepedőt sátruk bejárata elé, Kook azonnal közelebb húzódott hozzá. Ahelyett pedig, hogy rögtön elszundítottak volna, beszélgetni kezdtek.
– És Taehyung? – vigyorgott Kook, miközben halkan érdeklődött a többiek felől.
– Oroszlán. De inkább a szíve az. Termetileg sokkal kisebb, mint lennie kéne. Ezért dobták ki. De Hoseok odáig van érte és bátor, ha kell. Tényleg egy oroszlán lakozik benne.
– Igaz, hogy szúr a farka, hogy tüskés? Sosem találkoztam még oroszlánnal – nézett hatalmas szemekkel Sugára. Még égett a tűz, így volt egy kis fényük, hogy lássák egymást..
– Hát... attól függ. Melyik farkára gondolsz? – mosolyodott el Yoongi.
– Hihi – kuncogott Jungkook. – Perverz vagy.
– Ne kérdezz kétértelműt és nem leszek az – támasztotta homlokát Kookénak. – Amúgy nincsenek tüskék a farkában.
– Értem. És mi van veled?
– Velem?
– Házi cica voltál? Miért tettek ki?
– Nem szeretek erről beszélni – grimaszolt Yoongi.
– Értem... – gondolkozott el Kook. Rossz témát érintett, gyorsan kellett egy másik. – És szereted a tejet?
– Mi?
– A tejet. Szereted? Vagy tejes dolgokat? Macskamentával hogy állsz?
– A macskáknak nem szabad tejet adni. Nem tesz jót nekik. Amúgy meg nem szeretem. Sajtokkal, meg tejföllel és társaival meg elvagyok. Mentát pedig... Egyszer próbáltam, nem emlékszem semmire – nevette el magát.
– Tényleg? Úgy kiütött? – mosolygott Kook is.
– Namjoon mesélte, miket csináltam. Nem voltam büszke rá.
– Kíváncsi lettem. Majd egyszer veszek neked és kipróbálom.
– Drága dolog. Ne költs ilyesmire!
– Majd én azt eldöntöm, mire költök.
– Ahogy akarod. Nem vagyok a főnököd... Álmos vagy? – érdeklődött Suga, miközben Kook hatalmasat ásított.
– Picit.
– Aludjunk! Lassan úgyis kialszik a tűz is és a többiek is lefekszenek.
– Rendben... Odabújhatok? Nem szeretek egyedül aludni.
– Persze, gyere csak! – emelte fel takaróját, ami alá azonnal be is suhant Jungkook. – Jó éjszakát!
– Neked is – bújt Yoongi álla alá.
Gyorsan álomba szenderültek mindketten, miközben élvezték a másik által nyújtott meleget.Nagyon megkedvelték egymást ilyen rövid idő alatt, ami Jungkook részéről nem volt nagy meglepetés, hiszen ő kiszolgáltatott helyzetben kapott segítséget a másiktól, ám Yoongi szemszögéből már teljesen más volt a dolog. Ő sosem barátkozott, nem szerette az embereket, sem más hibrideket. Nehezen fogadott be zárt köreibe bárkit is, ám Kookkal ezúttal kivételt tett, hála a hibrid hatalmas füleinek, aranyos szemeinek és lehengerlő mosolyának. Hosszú idő óta a nyúl volt az első, kivel szívesen foglalkozott, kinek jelenléte megnyugtatta és boldogsággal töltötte el. Éppen ezért a széltől is óvni szerette volna.
– Mi az? – érdeklődött álmos hangon Jungkook, amint Yoongi hirtelen felült mellette.
– Semmi-semmi. Aludj csak, mindjárt jövök – mászott ki mellőle, Kook pedig azonnal vissza is szenderült. Ám mint kiderült, ez nem volt túl szerencsés. Éppen csak az álmok mezejére lépett, máris ébresztgették.
– Jungkook! Gyorsan, ébresztő! – rángatta ki ágyából Hoseok. – Mozgás! Menj Jimin után!
– Gyere! – karolt bele az említett és a lépcső felé terelte. Beletelt néhány pillanatba, mire magához tért, hogy mi ez a rohanás és sikítozás körülötte. Lángolt az épület, hatalmas forróság csapta meg, miközben füstszag mászott orrába. Amint felismerte a veszélyt elöntötte az adrenalint és kezdte lehagyni Jimint, ki félúton meg is torpant a lépcsőn. – Menj a többiek után! Mindjárt megyek én is! – tessékelte előre.
– Jimin!
– Futás! – rohant be arra a szintre, ahol megtorpantak, majd eltűnt az egyik szobában.
– Gyere! – karolt bele egy ismeretlen, ki még néhány lépcsőfokig húzta maga után, majd jobbnak látta a saját bőrét menteni.
Mindenki lefelé futott a lépcsőn, miközben sokan rongyokat tartottak arcuk elé. Ezt átvette tőlük Kook és felhúzta pólóját, hogy ne lélegezze be a füstöt. Elkezdett magától lefelé szaladni, mialatt minden szintre belesett. Valahányszor ezt megtette hibrideket látott futni a lángok elől, kik kiabáltak félelmükben menekülés közben. Néhány ragadozó azonban inkább másokkal foglalkozott, mintsem magával. Látott hibrideket, kik sérült társaiknak segítenek elhagyni az épületet és olyanokat, akik a sokkot kapókat vitték kezükben. A pillanat tört része alatt gondolta meg magát és a következő szintre már nem csak szeme sarkából pillantott be, hanem rendesen körbenézett, hogy mindenki elhagyta-e a szobákat. Ezzel pedig úgy tűnt, megmenti valakinek az életét.
– Szia! Ne ücsörögj itt, mennünk kell! – guggolt le a sarokban kuporgó kutyushoz, ki térdeit felhúzva zokogott és rázta fejét. – Itt nem maradhatunk, vigyázok rád. Gyere! – állította talpra nagy nehezen társát, ki láthatóan rettegett a tűztől. – Jól csinálod! Remek vagy! – értek a lépcsőhöz, melyen lefele felbátorodott társa. Hamar leértek a földszintre és a gyárterem felé vették az irányt. Úgy tűnt azt nem marcangolják a lángok. – Futás! – engedte el a kutyust, miközben újabb gondolat futott át az agyán.

– Mindenki megvan? – találkozott össze Hoseok Namjoonnal már a szabad ég alatt, miközben messziről hallották a tűzoltókat.
– Mindenkinek megvan a szobatársa?! Barátja, testvére, párja?! – aggódott Namjoon, hogy valakit bennhagytak.
Yoongi lihegve nézett körbe, macskaszemeinek köszönhetően pedig jól látott mindenkit. Egy adott embert keresett a tömegben, mivel viszont nem látta és saját nevét sem hallotta a tömegből, hogy valaki őt hívja, halálra rémült. Hoseokhoz rohant és olyan gyorsan beszélt, hogy alig értették.
– Hol van Kook? Te feladatod volt, hol van? – kapta el társa karjait.
– Leküldtem Jiminnel. Jimin!
– Elvesztettük egymást – válaszolt az említett ki kormos arcát törölgette.
– Megkeresem! – indult volna vissza Namjoon, ám Suga azonnal lehagyta. – Gyere vissza! Ez öngyilkosság! – fel akarta venni vele a versenyt, de Seokjin elkapta karját.
– Rád most nagyobb szükség van itt. Ne aggódj, nem esik bajuk – próbálta megnyugtatni társát Jin, de mindketten tudták, hogy ennek igen kicsi az esélye.

– Jungkook! – szaladt be a gyárba és azonnal a folyosó felé fordult. Namjoon ugyanis lebontott minden ajtót mikor lángra kapott lakhelyük, így rögtön ott találta magát az összekötő épületben. – Jungkook! – húzta ő is orrára felsőjét.
– Itt vagyok! – hallotta hangját a raktár felől és egy pillanat alatt ott is termett nála.
– Mi a francot csinálsz?
– Kinyitottam a csapokat, így a fürdő oltja a tüzet – magyarázott, miközben egy ismeretlen táskába söpört be mindent a raktár polcairól. – Viszek élelmet. Szükségünk lesz rá.
– Hagyd a faszba Kook! – ragadta meg kezét Yoongi. – Mennünk kell. MOST! – Húzta maga után társát.
– Nem lesz mit ennünk!
– Ha meghalsz, ez lesz a legkisebb gondod – fordultak a gyárterem felé, de időközben beomlott az odavezető út.
– Most merre? – húzta vissza arca elé pólóját Kook.
– Keressünk egy ablakot! – vették útjukat a lépcsőház felé.

– Hol vannak már? – idegeskedett Namjoon. – Már ki kellett volna érniük.
– Még kijöhetnek – próbált pozitív maradni Seokjin. Sajnos azonban túl hosszú percek teltek el, mióta Yoongi visszarohant. Kezdték elveszíteni a reményt. Ám a legmélyebb ponton üvegcsörömpölés csapta meg fülüket, Nam pedig azonnal rohanni kezdett a hang irányába.
– Yoongi! Yoongi! Yoongiiii! – kapkodta lábait, nyomában szobatársaival, kik alig tudtak lépést tartani vele.
– Megvagyunk – válaszolt Jungkook a társa helyett.
– Minden rendben? Nincs semmi bajotok? – ért oda hozzájuk Namjoon.
– Én jól vagyok, Suga viszont...
– Megvagyok... apró karcolások. – köhögött néhányat.
– Az otthonunk! – nézett fel könnyes szemekkel Jimin a lángoló épületre.
– Semmi baj kincsem! – ölelte magához Seokjin. – Minden rendben lesz.
Ám ez abban a pillanatban átlátszó hazugságnak tűnt. A szemük láttára vált hamuvá minden eddig nehezen összegyűjtött értékük, az otthonunk, amellyel olyan sokat küzdöttek, hogy valódi otthonná tegyék. Ugyan a tűzoltók kiértek, de az emeletes irodaházat, mely sok hibridnek adott tetőt a feje felé, már nem tudták megmenteni. Hangos sírás hallatszott a tömegből, kik zokogva nézték végig, amint újra hajléktalanná váltak.
– Most mihez kezdünk Nam? – ölelgette Taehyungot Hoseok.
– Nem tudom... – sóhajtott nagyot. – De megoldjuk. Megoldjuk ezt is.
– Bízok benned. Már csak te maradtál nekünk.
– Tudom.

Nehezen telt az este. Sokáig tartott, mire eloltották a lángokat, majd a tűzoltók hosszasan beszélgettek Namjoonnal. Lezárták a szobákat és a folyosót is. Életveszélyesnek nyilvánították, de a gyárteremre sem mondták azt, hogy használható. Ám nem volt hova menniük, így kénytelenek voltak oda visszaköltözni. Mivel a tüzet bejelentették és azt is, hogy egy lakott épületről van szó, ezért a mentők is kiértek. Bár ennyi lakosra nem számítottak, ezért elég sok időt vett igénybe, mire mindenkit megvizsgáltak. Többen is voltak, akiket be szerettek volna vinni, mert határértéken voltak a leleteik, de senki sem szeretett volna befeküdni. Nem volt pénzük kifizetni a felmerülő költségeket, így inkább megkockáztatták, hogy füstmérgezésbe halnak bele, amibe Namnak belefájdult a szíve.
– Mindenki rendben van? Senki sem fázik? – érdeklődött Namjoon, miután lebontották a maradék sátrat, hogy legalább takaró jusson mindenkinek.
– Megleszünk. Több, mint a semmi. Egyenlőre jó lesz – nyugtatták meg a többiek.
– Szuper – vett irányt Jungkook és Yoongi felé. – Ti jól vagytok? Yoongi?
– Rendbe jövök, ne aggódj. Apró sérülések.
– Vigyázok majd rá! – pillantott fel Namra Kook.
– Rendben. Yoongi – guggolt le.
– Jól vagyok – mordult rá Suga.
– Rendben – sóhajtott nagyot. – Elmegyek. Próbálok hozni élelmet és némi ellátmányt. Amíg nem jövök, Jin a főnök... Remélem még itt leszel mire
– Nam! Jól vagyok – szakította félbe társa. – Menj csak. Én megleszek.
– Figyelek rá – ölelte magához Kook a másikat, kivel egy kicsike takarón osztozkodtak.
– Ne hagyd felkelni! Pihennie kell.
– Értettem – bólogatott Kook.
Már nem sok idő volt hajnalig, de Namjoon nem szeretett volna Napfelkeltéig várni. Seokjinre bízta a többieket, kik közül csodával határos módon még nem vesztettek el senkit, ám nem nyughattak. Tovább aggódtak a füst miatt amiből ki tudja, ki mennyit szívott be. Mindenki nyugtatta párját, családtagjait és barátait. A jobb állapotban lévők gondoskodtak azokról, akik rosszabb passzban voltak. Melegítették a fázósabbakat és virrasztottak, hogy időben tudjanak ugrani, ha történne valami.
Pont ahogyan Kook tette Sugával. A macska ugyanis összetörte kicsit magát miközben társa kimentésén dolgozott, emiatt pedig Jungkookot rossz érzés öntötte el.
– Sajnálom, hogy megsérültél. Az én hibám – súgta fülébe.
– Ebben igazad van, de jól vagyok – karolta át Kook derekát és mellkasához bújt. – A lényeg, hogy te egyben vagy.
– Másunk már úgy sincs, nem igaz?
– Nem is kell semmi, amíg veled aludhatok el.
– Ez kedves tőled – ölelgették egymást.
– Amikor Nam megkérdezte, hogy mindenki megvan-e és nem láttalak sehol, meg a hangodat sem hallottam, azt hittem elvesztettelek. Rég éreztem utoljára így... Halálra rémítettél.
– Pedig néhány napja még szóba sem akartál állni velem – mosolyodott el könnyes szemekkel Kook.
– Azóta sok minden változott... Ne ijesztgess többet!
– Nem foglak... – szorította magához társát a fiatalabb.
Jungkook ugyan nem mondta, de aggódott a másik miatt, hogy az majd nem fog felébredni, ezért egy szemhunyásnyit sem aludt. Hegyezte fülét minden légvételre, miközben lassan felkelt a Nap. Csak ekkor látszott rendesen, milyen pusztítást is végzett az éjszaka a tűz. A hierarchiában élenjárók kötelezőnek érezték, hogy bemenjenek a lezárt területre és ami még használható, azt összegyűjtsék a többieknek. Ha Namjoon ezt tudta volna, biztosan mindenkit leteremt, de jelenleg nem volt a közelben, sokan pedig vacogtak és kezdtek megéhezni, így kötelességüknek tekintették, hogy megmozduljanak. Akik nem voltak ennyire bátrak, azok próbálták magukat elfogadható állapotba hozni és bementek dolgozni, vagy koldulni a városban. Csak azok nem mozdultak semerre, akik gyengélkedtek még az éjszaka miatt. Ilyen volt Suga is. Rettentően fáradt volt mikor felkeltek. Alig bírt ébren maradni, mialatt Jungkook hallotta, éhes. Nem szívesen hagyta magára társát ám tudta, most muszáj rendesen ennie és jó erőben maradnia, így kénytelen volt ő is bemenni a városba. Viszont mielőtt egyedül hagyta volna a többi hibriddel még érdeklődött Hoseoknál, hogy figyelnek-e majd rá.
– Yoongira? Persze. Bár nem tudok non-stop mellette lenni, de rá fogok nézni. Kedves tőled, hogy így aggódsz érte.
– Megmentett... már másodszorra. Sokkal tartozok neki.
– Csupán emiatt figyelsz rá ennyire? – fürkészte Kook arcát az idősebb.
– Én... – pirult el Kook.

– Tudod mióta ismerem, senkivel sem volt még ilyen kedves.
– Tényleg? – kerekedtek el a nyuszika hatalmas szemei és füle a magasba emelkedtek.
– És ilyen boldognak sem láttam. Szóval ne maradj ki sokáig! Addig pedig figyelek rá.
– Köszönöm Hoseok! Nagyon köszönöm! – rohant is el Kook.
Szinte az egész utat a városba futva tette meg. Beérve ezúttal is játszótérre vadászott, miközben menet közben látott néhány újságot, melyek címlapján a hajnalban felcsapó hatalmas lángok díszelegtek. Remélte, ebből majd plusz hasznot húzhat, így egy padon hagyott napilapot felkapott és magával vitt. Direkt úgy tette le a földre, hogy az őt nyűvő gyerekek szülei biztosan lássák a rémhíreket, mivel a főcímbe azt is beleírták, hogy ez volt a hajléktalan hibridek lakhelye. A taktika bevált, most először pedig nem csak pénzt kapott de két takarót is, amivel egy anya és kisgyermeke tért vissza nem sokkal azután, hogy elköszöntek tőle. Jobban megköszönte, mint addig akármennyi wont, ezzel pedig elindított egyfajta lavinát, amelynek súlyos eredménye lett. Alig tudta hazacipelni a rengeteg adományt.
– Ezt honnan szerezted? – üdvözölte Taehyung, aki kivett a kezéből néhány szatyrot.
– Taktika. Letettem magam mellé az újságot aminek a címlapjára kerültünk, az anyukák pedig jó példát akartak mutatni gyerekeiknek, így sokat gyűjtöttem össze. A pénzt nem tudtam már elkölteni, mert a vásárolt cuccokat nem bírtam volna elhozni – turkált zsebében. – Elrohansz te bevásárolni? – nyújtotta Taehyungnak az adományt.
– Ez rengeteg pénz – kerekedtek el szemei. – Egyedül szedtél össze ennyit?
– Igen.
– Viszek magammal valakit és hozunk mindent – vette el Kook kezéből a pénzt, majd berohant két szatyorral az épületbe, hogy toborozzon néhány segítőt.
Jungkook is gyorsan lepakolt, mialatt Taehyungék már a város felé siettek. Kook hagyta a többieknek átkutatni a szatyrokat, csupán egy multivitamint vett ki belőle és egy nagyobb pokrócot Yoonginak, a többi nem is érdekelte.
– Suga... – ébresztgette társát, mikor pedig az megmozdult, megkönnyebbülten sóhajtott fel. – Ezt idd meg kérlek! Jót fog tenni – adta kezébe a gyümölcslét, majd felbontotta a pokrócot és gondosan betakarta vele.
– Hallom, jó sok dolgot hoztál – kortyolt nagyot Suga.
– A cuki pofim tovább hódít.
– Megint hagytad, hogy nyúzzanak a kölykök?
– Igen, de nem bánom. Cserébe hozhattam enni és inni nektek. Meg takarót neked. Ezért a karomat is letéphették volna, az sem érdekelt volna – bújt Yoongi mellé. – Hogy vagy?
– Fáradtan.
– Kezed?
– Fáj, de nem érdekel – tekerte vissza a kupakot a dobozra.
– Ne-ne! Azt idd meg! Aztán hagylak még aludni – erőszakolta rá a macskára a folyadékot. Egy szülő tanácsolta neki mikor lerakta mellé a szatyrot tele mindenféle finomsággal.
Nehéz estén voltak túl és bár mindenüket elvesztették, Kook mégis örült, hogy Yoongi ott feküdt mellette a következő naplemente közeledtével, bár továbbra sem mert elaludni. Azonban már túl fáradt volt. Nem tudott megküzdeni a kimerültséggel és olyan kényelmesen feküdt a melegben Suga mellett, hogy végül csak elszundított. Nem sokat pihent, azt is elég éberen, mert minden zajra felrebbent amit csak hallott. Ám végül Yoongi keltette, ami kellemes meglepetésként érte.
– Ébren vagy?
– Igen... más a szagod – meredt szemeibe az idősebb.
– Ez csak a füst az orrodban – nyújtózott nagyot Kook.
– Nem. Ez a te illatod. Tudom milyen illatod van. De most egy kicsit más... Mikor tüzelsz?
– Mi? – lepődött meg a kérdésen Jungkook.
– Mikor van a heated?
– Nem tudom. Azt sem tudom, hanyadika van.
– Rég volt az utolsó?
– Azt hiszem... Igen. Lehet.
– Cseréljünk ruhát! – ült fel Yoongi és lekapta pulcsiját pólójával együtt.
– Miért? – emelkedett fel Kook is értetlenül, mire tekintete a Suga testét borító apró hegekre tévedt.
– Ha megérzik a szagodat zaklatni kezdenek. Most nincs energiám a harchoz, de a szagom elnyomja a tiédet. Egy macska szaga sokkal taszítóbb, mint egy tüzelő nyúlé.
– Nem hiszem, hogy most jönne meg. Stresszes a környezet, lehet el is marad most.
– Kook!
– Igen?
– Már érzem rajtad. Add ide a cuccaidat! – nyújtotta ruháit a másiknak.
– Elég csak a felső? – szabadult meg pulóverétől Kook.
– Egyenlőre igen – cseréltek ruhát. Ahogyan Yoongi végignézte, miként ölti fel társa, igazítja meg haját, majd füleit, akaratlanul is elmosolyodott.
– Min vigyorogsz?
– Voltak hibrid barátaid? – érdeklődött.
– Nem igazán – lógatta füleit Jungkook. – Miért?
– Így már értem. Semmi, de feküdjünk vissza, álmos vagyok még – dőltek le helyükre.
– Amúgy jól vagy? – bújtak össze egymás szemébe nézve.
– Igen. És te? Minden rendben?
– Persze, miért?
– A szagod miatt.
– Nagyon zavar? – szégyenlősködött Kook.
– Nem. Tetszik. A gazdáid foglalkoztak veled ilyenkor? – érdeklődött halkan Yoongi.
– Igen. Mindig figyeltek rám. Már mikor először jött rám, akkor is – követte társa példáját a nyuszi.
– És kivel voltál? A feleséggel vagy a férjjel?
– Férjjel.
– Tényleg? – lepődött meg Yoongi.
– Ő foglalkozott velem ilyenkor. A feleségét nem is láttam ez alatt a pár nap alatt.
– És hogyan foglalkozott veled? – kérdezősködött tovább, mire Jungkook kezdett elvörösödni.
– Sokat volt... velem. Este is... Levezette az... energiámat – kerülte társa tekintetét és legszívesebben elbújt volna az idősebb mellkasába.
– Hogyan?
– Fontos ez?
– Igen – meredt Kookra Yoongi.
– Hát... – nyelt nagyot Kook. – Megérintett, ahol szerettem volna... És... Jó érzéssel árasztott el.
– Megerőszakolt?
– Azt... nem tudom... Nem tudom, mit jelent – gondolkozott el, majd már amiatt is elpirosodott, hogy nem ismerte a szó jelentését. Bár Suga szíve majd elolvadt a kis zavarban lévő nyuszitól, tovább kérdezgette.
– Lefeküdt veled annak ellenére, hogy te nem akartad?
– Jah, nem! Mindig jól esett. Nem is tudtam máshogy elviselni a heatemet – rázta fejét.
– És azon kívül? Sosem fogdosott, nem erőszakolt rád semmit?
– Ő a gazdám volt.
– Ez nem válasz – szűkültek össze Yoongi szemei.
– Mindig fogdosott, hiszen a gazdám volt.
– Fenekedet is? És mást is? – kezdett eluralkodni rajta a düh. Szívből gyűlölte azokat az embereket, akik hibrideket tartottak, a tudat pedig, hogy Kookot szexjátéknak használta a... "tulajdonosa", majd kikergette a Világból. El is múlt a kezdeti öröm, miszerint Jungkook a behódoló oldalhoz tartozik.
– Csak, ha kettesben voltunk. Sokat játszadozott velem, én pedig minden parancsát teljesítettem... Aludhatunk? – húzta orrára társától kölcsönvett pulcsiját. – Fáradt vagyok – pislogott fel félve a macska szemeibe, ki láthatóan nem volt jó kedvében.
– Játékokat is használt?
– Nem akarok erről beszélni – hunyta be szemeit.
– Ne félj tőlem! Senkinek sem fogom elmondani, de tudni akarom, mit tettek veled. Nem akarok belefutni semmibe, amitől félhetsz – köszörülte meg torkát Yoongi, miközben orrával bökdöste társa arcát bíztatásképpen.
– Voltak játékok...
– Több is? Bántott velük?
– Nem sérültem meg, csak... rosszul esett néha.
– Értem... – hallgatott el Suga hosszú percekre és lassan simogatni kezdte Jungkook fejét. Próbálta elrejteni és legyűrni dühét, ám tisztán látszódott farka mozgásából, hogy ez egyáltalán nem megy neki. Mégis kénytelen volt, hiszen nem csak azok érdekelték, amik a nyuszinak rosszul estek, hanem azok is, amiket szeretett. Mélyeket sóhajtott. Igyekezett nem fantáziálgatni arról, hogyan bántak el társával és áttérni a többi kérdésre, amik érdekelték. – Volt, amikor kedves volt veled és nagyon jól érezted magadat? – masszírozta az említett ép fülét, hátha ellazul tőle.
– Igen, volt olyan is – pislogott lassan Yoongi szemeibe nézve, miközben arca továbbra is piroslott, melyre a távoli tűz táncoló fényei csak rátettek egy lapáttal.
– És miket szeretsz?
– Ezt már tényleg – markolt társa ruházatába és elbújt a másik pillantásai elől, amint szorosan magához ölelte.
– Akkor kezdem én. Szeretem, ha a nyakamra csókolnak, közben pedig pólómba kapaszkodnak, mint egy esetlen szerető. Szeretem, ha van feneke a másiknak, amit megmarkolhatok, mialatt másik kezemmel hajába túrok és határozottan elhúzom nyakamtól – vándorolt keze Kook hátsójára, majd alig érezhetően rámarkolt, mire a fiatalabb egy halk kis nyögéssel jelezte meglepettségét. – Szeretem, ha hallom a másik hangját amint felnyög, mikor ledugom a nyelvem a torkán, vagy megharapom puha bőrét nyakán és azt is imádom, mikor a nevemet nyögik. Imádom, ha a másik tettei ellent mondanak szavainak, miközben azt hajtogatja, álljak le – vezette fel térdét Kook lábai között egyenesen annak ágyékáig, végül lassan mozgatni kezdte. – Szeretem, ha a másikban is van erő, de ettől még tudok dominálni – távolodott el a fiatalabbtól, ki zavarában próbált rájönni, hogy igazat mond-e a másik, vagy csak őt gúnyolja. – Szeretem a hatalmas cuki szemeket, az aranyos krumpli orrodat és az apró ajkaidat – pillantott végig a karjai közt fekvő nyúl arcán, majd amint újra szemeire tévedt úgy tűnt, saját magát is sikerült zavarba hoznia és hirtelen ledermedt. Egyre kínosabb lett kettejük között a levegő, ő pedig félni kezdett, hogy Kook otthagyja, így mielőtt megszólalt, nagyot nyelt. – És te miket szeretsz?
– Ahh... Szeretem, ha kedvesek velem... és nem siettetnek semmit.
– Bocsánat, nem akartam – csapta hátra talán először a nyúl szeme láttára füleit Yoongi, majd már ő kezdte kerülni a másik pillantásait, ahogyan levette róla kezét és visszahúzta lábát is.
– Nem gond, mert szeretem, ha foglalkoznak velem. Meg... azt is szeretem, ha simogatják a fülemet.
– Akkor majd sűrűbben csinálom – tért vissza óvatosan a másik nyuszifüleihez. – Lenne még valami, ami érdekel.
– Micsoda?
– Csókolóztál szerelemből?
– Nem igazán voltam szerelmes – sütötte le szemeit.
– Na – nyúlt álla alá Yoongi. – Nincs mit szégyellni ezen.
– Tapasztalatlan vagyok hozzád.
– Inkább én vagyok túl jártas – érintették össze orraikat.
– Csalódni fogsz bennem – sugdosott alig hallhatóan.
– Kétlem – lopott egy gyors csókot Jungkooktól. Éppen csak megpuszilta apró felső ajkát, majd már el is távolodott, hátha nem egyezik bele a másik. Ám olyan hatalmas csillogó szemekkel pislogott fel rá mozdulatlanul, hogy vette a bátorságot és újból próbálkozott. Ezúttal messzebb ment, nem húzódott el azonnal, hanem újabb mozdulatsorral kedveskedett Jungkooknak, ki bátortalanul viszonozni kezdte. Néhány napja még eszébe sem jutott volna komolyabban, hogy majd megcsókolja és elmélyíti a kapcsolatukat, ám mikor Kook ilyen pozitívan reagált, ez többé már nem csak kósza ötlet volt. Viszont egyenlőre eddig tudta elrángatni társa megváltozott illata. Nem ment tovább, mert még eszébe jutott, hogy nem szeret sietni a másik, ezért hosszas lágy csókolózás után elengedte a fiatalabb ajkait, majd apró puszikkal arcára tévedt, végül pedig homlokára. – Jó éjszakát!
Jungkook nem szólt semmit, csupán szorosan társához bújt, de ez elég is volt ahhoz, hogy Yoongi mosolyogva hunyja le szemeit. Ám nem telt olyan zavartalanul az este, mint szerették volna. Az elmúlt időszak történései miatt mindenki nehezen aludt. A vezéregyinéségek és ragadozók olyan éberen pihentek, hogy sokszor egymás mozdulatai hallatán kapták fel fejüket. Aggódtak, még nincs vége a dolognak és történni fog valami, amitől szerették volna megóvni a többieket. Ezen az estén tisztázódott, be kell osztani a virrasztást, különben senki sem fog egy szemhunyásnyit sem aludni, mert mindenki őrködni akar majd. Viszont a beosztást nem az éjszaka közepén szerették volna megszervezni, ezért Seokjin egyenlőre nem szólt bele a dologba. Megvárta a reggelt, hogy mindenki felébredjen, és mielőtt még bárki elhagyta volna a közös szállót, tartott egy kis tájékoztatót, mivel Namjoon továbbra sem tért vissza. Kicsit aggódtak is emiatt. Féltek, újabb veszteség fogja érni őket, de nem mertek még jobban belegondolni. Bíztak a legjobbakban, ezért figyelmen kívül hagyták a tényt, hogy vezérük felszívódott. Miután Seokjin elmondta fontosabb gondolatait és összetoborozta azokat, kik vállalkoztak az éjszakai ügyeletre, a többiek mehettek útjukra. Így Yoongi és Jungkook is a város felé vették az irányt, mivel az idősebbnek sérülései miatt nem engedték meg az ébren töltött éjszakákat. Szíve szerint Kook sem vitte volna magával a városba, de olyna erőszakos volt társa, hogy kénytelennek bizonyult. Korán keltek, korán indultak, ezért korán is értek be. Rengeteg idejük volt enni, pénzt gyűjteni, majd hazaindulni, ám Kook nem szerette volna, ha már rögtön az első napján sokat dolgozik társa. Még akkor sem, ha az tolvajkodásból állt. Ezért egy kora délutáni időpontot beszéltek meg találkozójuknak, melyet be is tartottak. Yoongi le szeretett volna ülni valahova kettesben a másikkal, hogy megbeszéljenek egy-két dolgot, ám a fiatalabb nem akart tovább a városban maradni. Ezért a hazafele tartó úton fogtak hozzá, mialatt gőzgombócokat eszegettek.
– Jobb lett volna, ha le tudunk ülni, de mindegy már – nyammogott Suga. – Az illatod erősebb lett. Reggel már más is észrevette.
– Erről akartál beszélni? – pillantott társára Kook.
– Igen.
– Értem – tért vissza tekintete a földre. – Érzem is már, de sosem gondoltam, hogy ennyire kiszagolható.
– Csak a domináns férfiak érzik és pont erről is akartam kérdezni.
– Rendben.
– Nem tudom, hogyan fogalmazzak... – gondolkozott el. Nem szerette volna még jobban zavarba hozni a másikat, ám ezt képtelen volt elkerülni. – Mindig te voltál alul, ugye? – figyelte a kisebb reakcióját.
– Hát... nem mindig...
– Téged dugott meg, nem fordítva. Ez a lényeg most.
– Igen – próbált társa mögé kerülni, ezért lassított tempóján, mialatt mélyre lógatott füleiig pirult. – Mégsem vagyok olyan nagy férfi – harapott nagyot gombócába.
– Erre majd később visszatérünk. Azért kérdeztem, mert érezni az illatodon – nézett előre a messzeségbe Suga. – Megváltozott és nőiesebb lett. A férfiak érdeklődését keltetted fel vele, ráadásul közülük is az erősebbekét. Ha itt lenne Nam, akkor már elkülönített volna a többiektől, hogy ne nyúljanak hozzád.
– Bántanának?
– Erős, finom illatod van. Biztos vagyok benne, hogy holnapra már nem lesz egyszerű ellenállni neki – pusztította el gombócát Yoongi.
– Holnap fog tetőzni. Lehet vissza se kéne mennem. És... nem tudom mi van, ha nincs kivel lennem ilyenkor.
– Ki mondta, hogy nincs kivel eltöltened? – vigyorgott Suga és megállt, hogy bevárja társát, ám az is azonnal megtorpant, így szembefordult vele. – Még ha mások ellen is tudnak állni az illatodnak, én biztos nem tudok majd. Tudom, azt mondtad, nem szereted siettetni a dolgokat, de... ez most nem olyasmi lesz, amit tudunk irányítani.
– Oh... Én még... a csókkal sem igazán – sütötte le szemeit Kook. – Még az is új volt.
– Nem akarom ám rád erőltetni, de egy egészséges hibridnek is nagyon nehéz átvészelnie a heatet szex nélkül. Nagyon sok energiát felemészt, mi pedig nem vagyunk abban a helyzetben, hogy ezt megkockáztassuk... – szörnyülködött el, miközben társa torzuló arcát fürkészte. – De vehetünk néhány kelléket neked. Akkor közösülés nélkül túljuthatsz rajta.
– Mások hogy szokták?
– Többségnek nagyon ritkán van, mivel elég változó az élelmiszerkészletünk. Még ha elég is, akkor is vitaminhiányosak vagyunk és egy hibrid ciklusa nagyon érzékeny az ilyesmire. De általában választanak valakit, akit magukhoz engednek. Az alsó szobák miattuk voltak. Most viszont nincsenek szobáink... – látta, amint Kook elborzadt. – Ez nem azt jelenti, hogy mindenki előtt kell. Csak... kényelmetlenebbül tudunk elvonulni... De ez ráér addig, amíg rosszabb nem lesz a helyzet. Lehet nem is jön meg rendesen, hiszen mostanában te is össze-vissza eszel – indult tovább Yoongi. – Majd kiderül.
– Nem tudom... Suga! – sietett társa után és folytatták sétájukat.
– Hm?
– Gondolom a kellékes megoldás drága.
– Hát igen. De amilyen jó vagy, össze tudnád szedni rá a pénzt.
– És akkor kevesebb jutna élelemre.
– Igen. De azt túléljük.
– Hmm... Nem tudom.
– Gondold csak át nyugodtan. Ráérsz még – mentek tovább, mintha nem is érintettek volna semmilyen kínos témát.
Kook elmélkedett az út további felében, Yoongi pedig természetéből fakadóan csendben volt, míg vissza nem értek. Elsők között voltak a hazatérők sorában, így csupán azok rohanták le az általuk szerzett ételt akik még a gyengélkedőkre és az épületre vigyáztak. Yoongi annak ellenére, hogy ilyen hamar hagyta magát hazarángatni, nem pihent le, mivel kis felügyelője elmerült gondolataiban és nem figyelt. Csupán elterült helyükön, majd a plafont kezdte bámulni, amint megoldást keresett közelgő gondjára. Nem szeretett volna ilyen hamar ennyire mély kapcsolatot kialakítani a másikkal, mint amit kellett volna, ám a másik két verziónál talán még mindig jobban hangzott. Főleg azért mert amint belegondolt, Yoongi milyen lehet szex közben, máris hevesen bólogatott a szerelmes énje a felmerülő kérdésre. Végigfutott a történéseken, hogy a másik mélyen megcsókolná, fenekébe markolna, majd vetkőztetni kezdené. Elképzelte, amint Yoongi, fölétámaszkodik és nyakába harap, megfosztja ruháitól, mialatt bőrének minden egyes centiméterét csókokkal halmozza el, végül pedig olyan szexben lesz részük, mint még soha. Nem kellett volna mindezt elképzelnie, de elszaladt a fantáziája és nem tudott ellene mit tenni.
– Jungkook! – bukkant fel látóterében Yoongi.
– Igen? – tért hirtelen magához, miközben társa lehajolt hozzá.
– Min gondolkodtál? – sugdosott fülébe.
– Hát... valami megoldáson – nyelt nagyot.
– Ne csináld többet! – nézett fejjel lefele Jungkook szemeibe, ki megrémült a másik hatalmas pupilláitól. – Magadra vonod mások figyelmét. Takarózz be! – dobta a fiatalabbra közös pokrócukat. – És hoztam még egyet. Ezzel is!
– Jól vagy? – támaszkodott fel Kook, ki azonnal kiszúrta Suga idegesen hullámzó farkát.
– Látszik, ugye? – bújt Jungkookhoz és nekitámasztotta homlokát társáénak. – Ez miattad van. Holnap rosszabb lesz, ha ennél is durvább lesz az illatod – beszélt halkan. – Előre félek.
– Te félsz?
– Meséltem a macskamentát. Na, hasonló hatással vagy rám. Ne. Gondolkozz. Szexen! – állt meg minden szava után Yoongi. – Járok egyet, mindjárt jövök – hagyta ott a kisebbet.
Kook végignézte, amint a másik kiszlalomozik az épületből a többiek között. Tényleg ennyire érezni mikor... mikor felizgul? Valóban ennyire nyilvánvaló? Ezt nagyon megalázónak érezte, így próbált elbújni a takaróréteg alatt, hátha akkor nem szivárog ki a feormonfelhője. Feje búbjáig betakarózott, ami annyira kényelmesnek bizonyult, hogy elszundított. Suga ébresztette csak fel, amint próbált becsusszanni mellé, mire a fitalabb beszélni kezdett.
– Nem gondoltam semmire. Vagyis inkább arra, nem is tudom – pillantott körbe.
– Nyugi – mosolygott Yoongi, immáron normális szemekkel. – Csak idefekszek melléd szundítani.
– Ahh... – sóhajtott Kook. – Jól van a kezed?
– Úgy tűnt ma, mintha nem lenne jól?
– El is felejtettem.
– Rendben vagyok – csókolt Jungkook homlokára. – Nem akarom, hogy tüzelj. Mindenki rád fog mozdulni.
– Én sem akarok – bújt társához. – Nem szeretném.
– Azt hiszem, ebbe nincs beleszólásunk – ölelte magához a fiatalabbat.
Hátát kezdte simogatni, így altatta el, majd jó lusta macska módjára Suga is elszundított. Ha tehette volna az egész napot tunyulással tölti, ám erre még néhány napig semmi esély sem adódhatott. Ahogyan közeledett az este ugyan egyszer felkelt, viszont nem volt éhes és a nyuszit sem szerette volna felébreszteni, ezért inkább visszadől pihenni. El sem hitte, hogy a másik is tud ennyit szunyókálni, mint ő, de ennek nagyon örült. Nem sok ilyen hibriddel találkozott még eddig, aki ilyen mértékben képes volt hozzá alkalmazkodni.
– Suga... Suga... pszt! – ébresztgette őt Jungkook, ám mégsem hangja volt az, ami miatt kipattantak szemei, hanem a csókja, melyet nyakára kapott.
– Mi az? – pillantott Kookra, majd első légvételével már meg is kapta a választ kérdésére.
– Döntöttem. Suga... megjött. Kell valami – mászott társára.
Yoongi pupillái azonnal a maximumra tágultak, farka pedig idegesen kezdett szinte csapkodni a levegőben, amint próbált egy értelmes választ adni társának és egy alkalmas helyet találni magunkak, ahol csendben kiélhetik vágyaikat.
– Most?... Talán... Menjünk a zuhanyhoz.
– Menjünkh! – nyafogott Kook, ám felkelés helyett inkább a másikra mászott.
Azonnal felhúzta az idősebbet, ki gyorsan felült és Kook kezét megragadva sietett a lezárt rész felé, ahol a zuhanyfülkék is álltak. Néhány pillanat alatt átvágtak a többiek között szinte észrevétlenül. Pusztán az aznapra beosztott őrök figyeltek fel rájuk, ami annak is köszönhető volt, hogy Jungkook bolondító illata úgy szállt a levegőben, mint a por. Szinte berobbantak az elhagyatott szobába, ahol azonnal egymásnak estek. Eddig még csak egy lágy csókot váltottak, ám most azonban Suga könyörtelenül dugta le nyelvét Jungkook torkán, mire a másik felnyögött. Megjegyezte, mik izgatják fel társát és még figyelt is rájuk, aminek az idősebb nagyon örült, miközben háta falhoz ért. Letépték egymásról a ruhát, fogdosták a másik testét ahol érték, Yoongi pedig reflex szerűen támadta le Kook puha bőrét nyakán. Újból felnyögött a nyuszika, majd társa nevét kezdte hajtogatni.
– Ne csináld ezt! – fogott Jungkook merev péniszére, miközben vágyakkal teli szemébe nézett és hátracsapta macskafüleit.
– Yoongih! – folytatta.
– Nem akarom, hogy fájjon – lihegett az említett és összetámasztották homlokaikat.
– Hyungh! – simított végig a másik mellkasán, majd nyakába karolt, miközben megérezte testében a másik ujját.
Suga szabad kezével végigszaladt a fiatalabb oldalán, majd tincsei közé túrt és mélyen megcsókolta. Úgy simult hozzá az illatos nyuszi, mintha sokadik alkalommal járnák végig ezt az utat. Jungkook hamar ráunt párja ajkaira és érzékeny nyakát vette célba, melyért jutalmul még egy ujjat kappot. Simogatta társát, fogdosta karját, vállát, karmolgatta hófehér bőrét, mialatt már állvonalát kezdte harapdálni. Kapkodtak, de ezúttal úgy tűnt, nem olyan nagy probléma. Jungkook még magán viselte gazdáitól hozott változásait, ezért olyan hamar lazult el újdonsült párja karjaiban, hogy az alig néhány mozdulat után bevetette harmadik ujját is. Nem bírt már magával, tomboltak testében a hormonok, melyet hamarosan megelégelt. Hátatfordított Yoonginak és magához húzta párját, kinek férfiassága boxerján keresztül nyomodótt a fiatalabb puha fenekének. Nem bírta tovább ő sem. Letolta alsóját, majd Jungkook bejáratához igazodott.
Yoongi keményebb volt, mint amihez Kook hozzászokott, de nagyon tetszett neki ez a stílus. Új szintre lépett, ahogyan keményen magáévá tette társa, mialatt kegyetlenül harapdálta vállát. Jungkook nem sokáig bírta a durva iramot, hiszen párja még péniszét is kényeztette együttlétük alatt. Levegő után kapkodott, míg Yoongi még saját vágyait üldözte. Sosem érzett így ezelőtt, hogy olyan ember karolja át derekát, ki ilyen örömmel árasztja el, mint Yoongi most. Életében először volt felszabadultan boldog még akkor is, mikor Suga mondogatni kezdte, innentől az övé, senki másé. Ez még nagyobb forrósággal öntötte el szívét, már ha lehetséges volt. Sohasem tapasztal még hasonlót, hogy lelke valósággal beragyogja a szobát, amint Yoongi nyakába borulva élvez testébe.
– Sajnálom – nyelt nagyot, miközben próbált levegőhöz jutni. – Nem akartam benned... Sajnálom, én... – távolodott el a másiktól. – Röstellem nagyon. Ne haragudj kérlek.
– Yoongi, semmi gond, minden rendben – kapta el párja kezét és szembefordulva vele hozzábújt.
Suga el sem hitte elsőre, hogy nem haragszik rá párja, ám amikor realizálódott benne szinte szárnyra kapott lelke. Viszonozta társa ölelését, mialatt simogatni kezdte fejét, kósza tincseit és puha füleit.
– Jobban vagy? – érdeklődött.
– Igen... csak... hideg van.
– Öltözz fel! – engedte el nyusziját Yoongi, majd gyorsan felkapva pólóját próbálta azt a másikra adni, ám megtorpant, mikor Jungkook fájdalmasan felnyögött. – Mi baj?
– Csak a fülem – húzta át a felső nyakát fején, majd lágyan megmasszírozta lógó fülét. – Te is öltözz, te is megfázhatsz.
– Megfeledkeztem a füledről, bocsánat – vette vissza ruháit Suga is. Hamar rendbe szedték magukat, ám még nem rohantak vissza helyükre. Egymás fogjaivá váltak, amint újra átölelték a másikat és csókolgatni kezdték párjukat. Néhány napja ez még elképzelhetetlen volt, ám mostanra úgy tűnt mindketten beismerték, bolondulnak társukért. – Mennyit tudsz a hibrid szokásokról? – vált el Kook ajkaitól Suga.
– Sosem foglalkoztam velük külön. Sokban különböznek az emberitől?
– Igen. Elég sokban... – sóhajtott nagyot. – Most szégyenlem magamat.
– Miért?
– Előbb ezzel kellett volna kezdeni, nem a ruhacseréléssel – támasztotta homlokát Kookénak. – Az illatod nem csupán a heatnél fontos. Mikor felvetted a ruháimat elfogadtad, hogy megjelöllek, ahogyan én is, hogy te engem. Az illat miatt – bújt Jungkook nyakába és mélyen beszívta megváltozott feromonjait. – Ez egy fontos dolog. Ezzel jelezzük a többieknek, hogy kihez tartozunk. A szex pedig... – vett nagy levegőt miközben megállt egy pillanatra mondandójában. Remélte, Kook nem lesz mérges, amiért csak most mondja el ezt neki. – Vagyis nem is a szex az, ami olyan nagy változás, hanem az, hogy benned élveztem el. Már más az illatod miatta. Az enyémhez hasonlít picit. Ne haragudj, ezt korábban kellett volna elmondanom.
– Ezt nem tudtam.
– Tényleg ne haragudj – húzódott el Jungkooktól, hogy lássa a másik reakcióját. – De ha nem szeretnéd, akkor enyhülni fog és lassan elmúlik. Néhány hónap, ha nem vagyunk együtt.
– Nem zavar Yoongi.
– Tényleg? – mire Jungkook megrázta fejét.
– Örülök neki. Így nem fog senki sem zaklatni, ugye?
– Nem mernek majd, az biztos – mosolyodott el.
– És ember is tud ilyet velem?
– Te tudsz vele.
– És hogyan?
– Ha hozzábújsz, vele alszol, az ő holmijaihoz simulsz. Így olyan illatuk lesz, mint neked. Az emberek nem érzik, de a többi hibrid igen... De akkor nem haragszol, ugye?
– Mondtam, hogy nem.
– Ennek nagyon örülök – karolta át Jungkook derekát, majd felemelve őt lépett néhányat és letette. – Aludjunk, mit szólsz?
– Jó – indultak vissza helyükre. – És ezt akkor most mindenki érezni fogja? – érdeklődött, miközben Yoongi kezét fogva sétált társa után.
– Igen – vigyorgott Suga. – Már nem fognak rád indulni a vonzó illatod miatt, mert benne leszek én is.
Önelégülten szlalomoztak visszafelé a többiek között csendben helyükre, miközben az ébren lévő hibridek közül, kik vigyáztak rájuk, többen is érdeklődve nézték őket. Néhányan az előbb még, mikor kifelé osontak, Kookot méregették és bolyhos kis farkát, mialatt fantáziálgattak róla, most azonabn amint megcsapta orrokut a macska szaga is a másik illatában, már inkább fintorogtak. Ennek több oka is volt, de legelől a csalódottság állt mindnekinél, hogy az új skalpot nem ők szedték be, hanem rettentő rossz természettel bíró macskatársuk.... Egy nyúl meg egy macska... Romlott lehet ez a nyuszika, ha pont egy ilyen lusta, semmirekellő, bajkeverő macskát fogadott el, nem pedig valami nemesebb hibridet, vagy hozzá fajban közelebb állót.

Yoongi ébredt másnap reggel elsőnek. Majd megfőtt a melegtől, amit mellkasán fekvő társa árasztott magából. Párja nem kelt fel rá, hogy láza az egekben van, folyik róla a víz és kapkodja a levegőt, de a jártas Suga igen. Sajnálta szegényt, amiért nem tud neki kényelmet nyújtani és kis magánszférát ilyen helyzetben. Simogatta arcát, melyről apró cseppek szaladtak le, majd hátrafésülte homlokára tapadt tincseit, mire Jungkook lassan kinyitotta szemeit.
– Nem vagy túl jól.
– Szexeljünk – pislogott laposakat társa.
– Csak úgy tudunk, mint tegnap.
– Nem baj – emelkedett fel kicsit Kook és közrefogta lábaival Suga bal combját, így éreztette párjával, nem érdekli semmi más. – Nem bírom – ejtette vissza fejét Yoongi mellkasára, mialatt tovább kapkodta a levegőt.
– Jól van – masszírozta lágyan Kook ép fülét, miközben körbenézett a gyárteremben. Még javában aludtak a többiek. – Csak csendesen – dobta le magukról a takaró, majd felkeltek.
Ezúttal is Suga vezetett a zuhanyzókig, ahol ugyanolyan lendülettel  estek egymásnak, mint este. Jungkook nem volt magánál, csak az ösztönei hajtották, ezért szinte azonnal a lényegre tért. Yoonginak semmi lehetősége nem volt befolyásolni a történéseket. Ezúttal csak egy eszköz volt a másik számára, de nem bánta, ha segíthetett a fiatalabbon, ki valósággal összerogyott karjaiban, miután elegett tett vágyainak, amibe az is beletartozott, hogy lássa, miként elégül ki párja az ő hatására. Lassan tért újra magához, beletelt néhány percbe, mire újra tárgyalóképes állapotba került és vissza tudott öltözni. Szégyelte magát, amiben közrejátszott a nem privát környezet, hogy mindneki tudta, hova és miért mennek, mikor átlépkedtek a többiek cuccán, és az idő hiánya. Pillanatok alatt kellett összekapnia önmagát, ha le szeretett volna feküdni, már pedig annyira kimerítette szervezetét ez a folyamatos magas hőmérséklet, mit nem tudott kontrollálni, és a heves légzés, melybe önmagába bele lehet fáradni, hogy alig maradt ereje visszatérni fekhelyükre.
– Nem akarok még felkelni – feküdt csukott szemekkel kicsit lenyugodva, amint Yoongi betakargatta.
– Nem is kell. Ma alszol, pihensz egész nap és szólsz, ha kell valami.
– Fáj a fülem.
– Akkor ne feküdj rá.
– Nincs erőm megmozdulni.
– Jaj – sóhajtott Suga. – De lusta nyúl lettél hirtelen – mászott Kook fölé az idősebb, hogy kifejtse feje alól sérült fülét, ám a másik elkapta pólóját és magárahúzta. Majdnem ráesett, éppenhogy meg tudott támaszkodni felette.
– Aludj velem! – pislogott fel hatalmas szemekkel párjára.
– Mi vagyok én, a plüssmacid?
– Igen – mire Yoongi morogni kezdett.
– És így hogy fogunk ma enni?
– Majd más hoz nekünk enni. Sok pénzt hoztam legutóbb, tartoznak.
– Túl optimista vagy.
– Akkor sem engedlek el, ha éhen pusztulunk. Aludni akarok. Veled – vonta össze mérgesen szemöldökeit.
– Milyen erőszakos lettél! – lepődött meg Yoongi. – De te csak egy apró nyuszika vagy. Ne beszélj így velem. Én macska vagyok. Megeszlek reggelire.
– Akkor legalább te nem maradsz éhen.
– Hm – húzta száját Suga. – Rendben. Aludjuk át a napot – dőlt le párja mellé.
– És szexeljük át!
– Igen. Azt is – nyújtózott egyet. – Tudod hierarchiában előrébb vagyok attól még, hogy nem vagyok a vezetők között.
– Tudom.
– Jó – hunyta be szemeit Yoongi, majd egy csapásra vissza is szenderült.
Nem kellett neki segítség, macska volt, bárhol bármikor képes volt elaludni különösebb félelem nélkül. Csupán emiatt tudott alkalmazkodni az utcai élethez és a zajhoz. Ám volt olyan hang, amire akkor is felébredt, ha épp hétmérföld mélyen pihent, ugyanez miatt. Ragadozóként akadt néhány dolog, melyre mindig felkapta fejét, hiszen élete során már rengeteg konfliktusban volt része és ha nem így tett volna lehet, most nem feküdt volna ott egyikük sem, ahol.
– Mi ez? – fordult a zaj irányába is Kook, ki igen kimerülten pislogott továbbra is.
– Semmi jó. Maradj csak – pattant fel és ahogyan a többiek is, kik jó erőben voltak, a hang forrása felé sietett.
A tűz óta nem zárták vissza többi bejáratot, ezért kellett estére is őr, hiszen felettébb sérülékenyek voltak enélkül az akadályrendszer nélkül. Amint pedig a bejárat közelébe értek belépett néhány maffiózó fejű ember rajta. Hátrálni kezdtek, hiszen betolakodóiknál ugyan lőfegyver nem volt, ám baseball ütő, kés, boxer és szabja igen. Hirtelen nagy morcogást hallottak helyükön hagyott társaik felől, majd néhány halkabb sikolyt is, így lábuk visszavitte őket a többiekhez. Minden bejáraton hasonlóan jól szituált arcok léptek be felszerelkezve különféle tárgyakkal. Nem hagytak menekülési útvonalat a hibrideknek, kik így az erősebb társaikhoz menekültek. Yoongi rögtön Jungkookot kereste, ki éppen egy másik hibridet segített fel, aki a tűz óta betegeskedett. A macska mit sem törődve a felálással párjához rohant, elhagyva a védelmet nyújtó csoportot. Bebújt a gyengélkedő barátjuk karja alá és átvette súlyát, hogy minél hamarabb eltávolodjanak az ismeretlenek elől, miközben Seokjin próbált szóban valami iformációt összeszedni a rájuk rontó társaságtól.
– Segíthetünk valamiben? – lépett előre.
– Igen, eltakarodhattok – kapott választ az egyiktől és felé fordult.
– Ez magánterület. Semmi keresnivalójuk itt.
– Szeretnéd ezt komolyabban megvitatni? – álltak meg néhány méterre a hibridektől. – Meglátjuk, kinek lesz igaza.
– A tulajjal beszéljék ezt meg.
– Ő nem volt túl kompromisszum kész, így inkább titeket jöttünk meggyőzni. Szóval elmentek magatoktól, vagy kikísérjünk. Ahh! – csörrent meg telefonja. – Ezt fel kell vennem, de mire leteszem jobb, ha eltűntök – fordult be saját emberei közé és elsétált közöttük beszélni.
– Szóval? Megmozdultok, vagy segítsünk? – folytatta egy másik pasas, ki az előbbi mellett állt eddig. – Nem érünk rá egész nap.
– Segítek én nektek valamiben – mordult fel Yoongi.
– Nem akarunk bajt – próbált valami békés megoldásra kilyukadni Seokjin.
– Hát persze, azt mi sem szeretnénk. Ezért lenne jobb, ha szépen önként távoznátok.
– Vagy inkább önök távoznának uraim! – ütötte meg ismerős hang a hibridek füleit és teljes szinkronban fordultak forrása felé, mialatt a maffiózó fejű lények mozgolódni kezdtek. Két hatalmas, megszokott fül tűnt fel az emberek mögött, majd lassan előbukkant a szétnyíló bűnözőtömegből Namjoon, kire éppen szükségük volt. Nem tűnt közülük valónak. Drága öltöny volt rajta, keze zsebében, nyomában pedig kettő szintén kiöltözött ember sétált, kiket láthatóan néha kicsit kibillentet figyelmükből Namjoon büszkén hajlongó hatalmas farkas farka. – Köszönöm szépen! – lépett a maffiatagok elé. – Végülis csak sikerült megállapodni a főnökükkel. Jobban tennék, ha megfordulnának és hazamennének.
– Nem megyünk innen sehova, míg ő azt nem mondja.
– Valószínűleg a következő pár pillanatban fogja önöket keresni. De van egy jobb indokom, miért kéne inkább visszafordulniuk. Mint tudják, a polgármester úr népszerűsége igen csak megingott az utóbbi időben – nézett végig a rossz fiúkon, miközben néhány nyugtató pillantást is vetett hibrid társaira. – Sikerült egy rendkívül kecsegtető ajánlatot tennem számár így, a választások előtt. Már ki is ment talán az első hír, miszerint a tűzesetet elszenvedő hibrideket elszállásolja a sportcsarnok, míg egy kedves és nagy lelkű befektetőnek segít a polgármester felépíteni a menhelyet nekik a leégett gyárterület helyére. Nem hiszem, hogy boldog lenne a főnökük, ha maguk miatt nem lennének hibridek, akiket megmenthetne a mi kedves, nagy lelkű polgármesterünk. Szerintem megromlana az önök viszonya a várossal, azt pedig maguk sem szeretnék, hiszen olyan jól megvannak egymás mellett, nem de? – mosolygott Namjoon, megvillantva hegyes szemfogait. A hibridek közben azt sem tudták mi történik. Hatalmas értetlen szemekkel néztek hol az egyik társaságra, hol a másikra, mialatt próbáltak valami magyarázatot találni Namjoonra.
– Áhh! Miszter Kim. Pont maga miatt hívott a főnököm – tért vissza a kezdeti szónok, ki eddig telefonált. – Hallom sikerült közös nevezőre jutniuk.
– Így is mondhatnánk.
– Szeretnék elsőként gratulálni a központhoz
– Köszönöm!
– Remélem nem találkozunk többet – intett az embereinek, hogy induljanak, kik szó nélkül meg is fordultak és kezdték elhagyni az épületet.
– Minden tőlem telhetőt megteszek – majd bólintott a kis szószátyár, ki nem igazán tisztelte Namjoont és lelépett társai után. Nam a hibridek felé fordult végre, kik teljesen értetlenül álltak történtek előtt, így rögtön tudta, magyarázattal tartozik nekik.
– Tudom mit akartok kérdezni – lazult el és mosolyogva kezdett bele mondandójába. – Nem vagyok hajléktalan. Ami azt illeti, gazdag vagyok. Ez köszönhető az utolsó gazdámnak, bár ő inkább családtag volt. Megvásárolta a szabadságomat mielőtt meghalt, így rámhagyhatta minden vagyonát. Akkor még nem tudtam, mikor meghalt, hogy ilyen vagyon áll mögém, ezért nem is mondtam, Yoongi – pillantott barátjára.
– És utána sem tartottad ezt fontos információnak? – pillantott mérgesen társára, miközben megfogta Jungkook kezét.
– Nem mertem elmondani. Nem tudtam magam sem mit kezdeni az információval. Aztán... egyre többen lettünk itt, nekem pedig vinnem kellett tovább a cégeket. Nem éreztem jól magamat a luxusban egyedül, de nem fogadhattam be mindenkit. Ezért elkezdtem gondolkodni egy megoldásban, közben pedig még többen lettünk és felkeltettük az érdeklődését a városnak. Hogy ne legyen gondotok, ideiglenes megoldásnak bizonyult a hely felvásárlása.
– Miattad lakhattunk itt. Azt hittük egy jóakaró ember munkája – szólalt meg Seokjin is végre.
– Ez volt a cél. Úgy döntöttem megbújok és a háttérből fogok mindent intézni. Az emberek nem tisztelnek egy hibridet, hiába küzdök meg a feladatokkal. Így mindig csak akkor fedtem fel, ki is vagyok, ha már elismerték azt az arcot, akit eléjük tettem. Élvezet volt nézni azokat a reakciókat – nevetett.
– És mi volt ez a dolog itt? – utalt a nem kedves emberekre, kik rájuk törtek, Seokjin.
– Mivel megvolt már papíron ez a hely, így erre kezdtem építeni a tervemet. Nem sokára találtam is megoldást a problémára, hogy nincs jó munkánk, lakhelyünk, jövedelmünk, nyugalmunk. De aztán felmerült az, hogy hova költöztetek majdnem száz embert, míg megépítettem a létesítményt. Aztán jött a helyi maffia is, hogy megveszik tőlem jó áron a helyet, de nem akartam adni. Sokat tárgyaltunk, majd fenyegetésbe fulladt minden megbeszélés lassan. Ők gyújtották ránk az épületet. Azt hitték, ha megsemmisül a hely majd magatoktól elmentek, én pedig beleegyezek az üzletbe, mivel nem tudták a tervemet. Azt hitték csak miattatok tartom meg az épületet és ha nincs, majd nem fog kelleni. Viszont a kezemre játszottak. Felkapott titeket a média, a polgármester pedig nincs a helyzet magaslatán. Megingott a támogatottsága az utóbbi időben. Ezért az eset után elmentem hozzá és próbáltam megegyezni. Végül sikerült, de cserébe mutogatni fog titeket a tévében a választásokig. A cuki arcotokkal akar támogatókat és szavazatokat szerezni. Addig viszont van időm megépíteni a szállásunkat. Igaz, kapkodnunk kell, de lesz hol laknunk, meleg lesz és majd munkát is tudok nektek adni. Tudtok majd magatokra költeni és rendesen enni. Viszont, ha ti eltűntök holmi maffiaszervezet miatt, a polgármester nem nyeri meg a választásokat és akkor viszont a maffiának se lesz nyugta. Ezzel sikerült meggyőznöm őket. Meg persze a polgármester is beszélt a főnökükkel. Kész mázli, hogy nem nyúltak hozzátok.... Szóval... ennyi lenne... – várt valami reakciót Nam.
– És azt várod, hogy bízzunk benned? – morgott Yoongi.
– Lassan egy évtizede ismerjük egymást és élünk együtt. Soha nem hagytalak cserben sem téged, sem a többieket. Hoztam nektek élelmet és próbáltam kényelmet nyújtani nektek amennyire lehetett, miközben igyekeztem nem lebukni. Mond, bíztál volna bennem egy percig is, ha kiderül, egy ember megvette a szabadságomat és már teljesjogú tagja vagyok a társadalmuknak?
– Nem tudom...
– Nem ártottam nektek – pillantott végig a többieken Namjoon. – Mindig a legjobbat próbáltam adni nektek. Tudom, költhettem volna rátok a vagyonomat, de akkor hosszútávon nem tudta volna segíteni senkin. Így tudok, a mostani tervvel tudok... Megértem, ha nem tartotok velem, de ezt a helyet annak is el kell hagynia, aki nem bízik többé bennem. Mert le fogják bonatni. Kell a hely a központnak.
– És hova megyünk addig? – érdkelődött Hoseok.
– A sportcsarnokba beengednek. Ezekben a percekben is készülnek a fogadásunkra. Van ott egy orvosi csapat is, lesz gyógyszerünk és ellátmányunk, míg a központ fel nem épül. Köszönhetően a polgármesternek is. Cserébe pedig ha jön a tévé, neki kell megköszönni mindent. Én nem létezek, nem leszek ott, csak este. Ha kérdezik is, Seokjin a vezetőtök, nem én. Ja és Yoongi... csak törvényesen. Innentől nincs koldulás és nincs lopás senkinek. Aki dolgozik továbbra is bejár, most igazán jó dolgotok lesz bent, mivel bekerültök a tévébe. Ez volt az alku. Cserébe megkapjuk a szabadságunkat a központtal... Akinek nem felel meg, az most menjen el! – várt néhány másodpercet Namjoon.
– Nam! – szólalt meg Yoongi.
– Igen?
– Siethetnénk? Elég hideg van, éhes vagyok és nem csak Kook van ramaty formában – nézett az említettre, ki amint kezdett megnyugodni, úgy vesztette el a harcot lassan a heatjéből fakadó mellékhatásokkal szemben.
– Persze... – mosolyodott el újból Namjoon. – Gyalogolnotok kell. Akik rossz fomában vannak menjenek elől Jin vezetésével. Ott találkozunk. Én innentől nem létezem – köszönt el társaitól Nam, Seokjin pedig szervezni kezdte a menetet.

Azzal a nappal egy hatalmas változás indult el nem csak Yoongi és Jungkook életében, nem is csupán kis közösségük életében, de az összes hibrid jogait illetően az országukban. Namjoon egy fontos és mindennapi problémát okozó ügyet bolygatott meg, a központ felépültével pedig nem állt le teendőiben. Újabb tevékenység után nézett, miután a létesítmény teljesen öneállátóvá vált a gyárterület termelékenysége miatt, mely sokkal jobb munkát nyújtott a hibrideknek, mint más cégek, a bánásmódot illetően. Pénzelni kezdett olyan szervezeteket, melyek a hibridek jogait egyenlővé szerették volna tenni az emberekével. Ez egy rendkívül hosszú folyamat kezdete volt, ahogyan Yoongi és Jungkook beköltözése is végleges lakrészükbe.
– Végre, kád! Hiányzott már! – rohant körbe a pici lakásban Jungkook, mely a hatalmas központ egyik felsőbb szintjén helyezkedett el. – Vehetünk tévét is, nézd meg! Kár, hogy elégett a spórolt pénzem, bár már elég jól állok a munka miatt. Lehet, ha összedobnánk lenne elég. Jaj, de puha! – feküdt le a kanapéra Kook. – Baj van? – nézett Yoongira, ki az ajtóban állva pillantott körbe.
– Csak... olyan hihetetlen.
– Micsoda?
– Több, mint egy évtizede élek az utcán... Most pedig lakást kapok, munkát, ahol végre emberként kezelnek, és van saját fizetésem, életem... társam... – vándorolt tekintete Jungkookra. – Ez olyan... hihetetlen.
– Pedig igaz – vigyorgott a nyuszika hatalmas füleit az égbe meresztve.
– Majd... egy idő után el fogom hinni én is, azt hiszem – ment oda társához és lefeküdt mellé a kanapéra. Kook azonnal vakargatni kezdte macskafüleit, hogy kicsit megmosolygtassa párját. Már hosszúideje voltak együtt, kicsit több, mint két éve, így pontosan tudta, mivel milyen reakciókat tud kicsalni a másikból.
– Közeledik a heated Kook.
– Nem számoltam a napokat, de ha te mondod, biztos – vigyorgott a kisebb.
– Napra pontosan megmondom már a ciklusodat, annyira jól ismerem az illatodat – bújt Jungkook hajába és mélyet sóhajtott.
– Én is a tiédet... Jó, tudom.
– Ezer éve össze vagyunk hangolva.
– Vicceltem! Aaahj, hyung. Sosem veszed a viccet – helyezkedett, amint Yoongi lassan majdnem ráfeküdt.
– Van egy viccem. Avassuk fel a lakást egy hatalmas szundival. Mit szólsz? – hunyta be szemeit, amint kényelmesen elhelyezkedett karja alatt párjával, majd macska farkát is komfortosan letette.
– Jó, úgysem terveztem mára semmit nélküled – mocorgott picit Jungkook. – Yoongi?
– Igen?
– Ugye tudod, hogy végig kell dugjuk a lakást?
– Igen – mosolyodott el az idősebb. – Ezért akarok most pihenni.
– Jah, rendben... Akkor szép álmokat házi cicám! – vigyorgott Jungkook, mire Yoongi kinyitotta szemeit és összeakadt tekintetük a szokásos üzenetet horodzva. "Nem mered újra."

(Azt a mindenit végre BEFEJEZTEM! Woooow! Jó hosszú lett, remélem nem gond, ám szerintem egész jó is, szóval ez kompenzál. Nagyon nehezen tudtam lezárni a történetet itt, mert szívem szerint még írnám tovább a kis romantikus sztorijuk, de nem! Ez OneShot, nem szabad.
Mostantól azonban megint leállunk picit, mert nem lesz időm. Azért lehet hozok 1-2 részt azokból a sorozatokból, melyek futnak, de nem tudom. Addig viszont jó olvasgatást a régiek között!

Továbbra is felhívnám a figyelmetek yaois csopinkra, ahol várunk szeretettel minden kpopos yaoi fant!

------> YAOIS CSOPI LINKJE <------

Szokásos linkjeink:
Facebook oldalunk --> LINK

K.A.R.D rajongók ----> LINK )