V hentai OneShot (vámpír)

Továbbra is kapcsolódnak a vámpíros OS–ek egymással, de nem kell a többit ismerni ahhoz, hogy ezt élvezni és megérteni tudjátok. Bár így megírva, ez nem is kapcsolódik a többihez. XD Na mindegy.

Az alap felállás továbbra is érvényes, hogy van vére és dobogó szíve. Ha nincs vére, nincs mi táplálja a szöveteket, nincs légzés se és merevedés se, SEMMI. De a többi marad. Karó, kereszt, szenteltvíz, ház tilalma stb.

FIGYELEM! 18+ tartalmú!

Figyelmeztetések: fantasy (vámpír), hentai, 14 372 szó!, erőszak (majdnem)!
Still, csak saját felelősségre!

OC szemszöge, azaz TI!

Annak idején hatalmas nagy mázlim volt, hogy a szüleim a nagyszülőkkel együtt ki akartak költözni Seoulból. Így lehetőségem nyílt egyedül élni tovább a régi lakásunkban. Ám hamar rájöttem, nem kifizetődő azt a másik szobát állni hagyni a főváros szívében. Ezért lakótársakat kerestem. Sokféle emberbe belefutottam az évek alatt, akik sokszor kiakasztottak és ledöbbentettek. Első alkalommal egy olyan lány foglalta el a szobát, aki még nálam is többet állt a tükör előtt. Rendszeres volt, hogy ki kellett rugdosnom a fürdőből reggelente, különben elkéstem volna. Míg velem élt megszaporodtak a tükrök is a lakásban, pedig alapjában véve is sok volt. A családunk szeretett képek helyet tükröket aggatni a falra, ami édesanyámnak kedvezett. Ő rendkívül érzékeny volt megjelenésére, mert szerinte az első benyomás a legfontosabb és az eldönt mindent, ezt pedig rám is átragasztotta, így csak akkor tudtam meg, hogy ez nem normális, mikor gyerekkoromban nálunk aludt egyik osztálytársam, aki csodálkozva sétált körbe a házban. Ő inkább félelmetesnek találta, mint sem praktikusnak. Ám én ebbe nőttem bele, így sosem volt különös számomra, életem során pedig összesen egy ember volt, aki nem családtagként értékelte pozitívan ezt a heppemet, az pedig az első albérlőm volt. Viszont sajnos itt kimerült a közös nevező, mikor pedig egyre sűrűbben cserélgette a barátjait és megjegyeztem neki, hogy ne hozzon fel az én lakásomra minden jöttmentet, megsértődött. Dacból elkezdett egyre több férfit behozni közös lakásunkba, mire felbontottam vele a szerződést és amint tudtam, kiraktam. Utána egy rendkívül idegesítő művészlelket sikerült magam mellé találnom, akinek minden probléma volt. Az alkalmazkodás szó számára nem létezett. Kértem, a cuccait pakolja össze, ne fessen a kanapén ülve, öltözzön fel, ha én is otthon vagyok és ne akarja átrendezni a lakást egy képért cserébe. De nem volt képes ezeket betartani, ám mindenért reklamált. Folyton megkaptam, hogy mennyire világi vagyok, amiért szeretem az ékszereket. Hogy semmi értéket nem képviselek a sok csili–villi holmimmal. Imádtam a nyakláncaimat, a gyűrűimet és a karkötőimet, sok kedves emlék fűzött egy–egy darabhoz, így rendkívül felhúzott mikor kifejtette, mennyire lenéz és nem tisztel. Úgy voltam vele, hogy nem baj, nem kell jóban lennünk, csak fizessen, ám amint egyre több mindent megengedett magának, meggondoltam magamat. Mikor már a szőnyeg és a kanapé is itt–ott festékes volt, kiakadtam. Azonnal felbontottam vele a szerződést és kirúgtam, a kauciót pedig megtartottam, bár nem fedezte a költségeimet főleg azért nem, mert azt a rengeteg lyukat is meg kellett csináltatnom a falon képei után. Voltak még érdekes lakóim hol hosszabb, hol rövidebb ideig, rajtuk keresztül pedig rendesen megismertem a Világot. Egyik női bérlőm például sosem beszélt, alig hallottam a hangját. Nem köszönt, nem kérdezett soha semmit, még fizetéskor is elkerülte a szóváltást, annyira el volt a kis saját világában. Szerencsére tőle nem kellett megszabadulnom, mert elvileg hozzáment egy pasihoz, így vele költözött össze. Örültem neki, mert kezdtem már félni tőle fél év után. Para volt a néma nő. De akadt külföldi lakóm is, aki az ösztöndíjából fizette a szállást míg tanult, Ő cuki volt, bár neki meg az volt a problémája, hogy mindent hagymásan eszek. Emlékszem megjegyezte, hogy félelmetesek a tükrök, viszont biztos ezek miatt ennyire tökéletes a külsőm, ám az illatomra is adhatnék, mert néha árad belőlem a fokhagyma szag. Persze ő nem tudta, hogy foglalkozok azzal is mikor utcára megyek és csak otthon nem érdekel, mennyire érezni rajtam a vacsorámat, de nem vágtam vissza neki ezzel. Túl cuki volt az előző lakóimhoz képest, ezért szerettem volna jó kapcsolatot fenntartani vele. Egy időben még arra is gondoltam, hogy megpróbálhatnék randizni vele, de hamar elvetettem az ötletet mikor kiderült, otthon várja a menyasszonya. Pedig jó kis kaland lett volna. Utána akadt még egy–két furcsa alak, köztünk néhány könnyebben elviselhető is, de mindannyian fiatalok voltak még, vagy csak ideiglenesen kerestek szállást, ezért hamar találtam magamat újból egyedül a lakásban.

– Nem dohányzok, nincs kutyám, sem macskám, csak egy cuki... patkányom... – olvastam fel hangosan az egyik jelentkező e–mailjét. – Nope! Nincs patkány! – kerestem a következőt. – Szeretek filmet nézni és otthon pihenni csendben a szobámban. Három testvérrel nőttem fel, így könnyen alkalmazkodok. Nem dohányzok és háziállatom sincs... Egész jó, lássuk a képet! – nyitottam meg a küldött fotót. – Huh... nem! – zártam be őt is, a csaj arca ugyanis annyira szét volt műtve, hogy inkább illett volna egy űrlényes filmbe, mint az én lakásomba. – Nem hiszem el, hogy csak ilyenek találnak meg engem. Kik vannak még? – olvasgattam tovább a jelentkezőket.

Elképesztően sokan írtak minden alkalommal, de nagyon nehéz volt normálisat kiszűrni közülük. Soha nem is sikerült, hiába hívtam őket el egy beszélgetésre. Mindig összeszedtem minimum öt–hat embert, akikkel elbeszélgettem és akiknek megmutattam a szobát. Próbálkoztam velük megütni azonnal a közös hangot, de ez nem mindig sikerült. Főleg nem a nőkkel, mert a férfiak elég egyszerű teremtmények voltak. Néha túlságosan is, ezért nem fogadtam el a jelentkezésüket. Egyik alkalommal már akkor megbántam az adott lehetőséget, mikor a számára alkalmas időpontot vitattuk. Csak este, vagy hajnalban, mert éjszaka dolgozik... Jó szar időpontok, de ez van, legalább nem áll fenn a veszélye, hogy ha ő költözik be, akkor egymás idegeire megyünk majd. Végül azonban nem kellett miatta egyik munkanap még pluszban szenvednem az ő körbevezetésével, mert ráért hétvégén. Bár akkor meg amiatt aggódtam picit, hogy nem fog épségben megérkezni hozzám, majd haza.

– Szia! Gyere be! Nagyon megáztál? – üdvözöltem, amint sikeresen átküzdve magát a monszun esőfüggönyén megérkezett hozzám.

– Szia! Köszönöm! – lépett beljebb. – Nem vészes. Dupla esőkabátot hordok ilyenkor, így marad száraz foltom – mosolygott rám kedvesen.

Aranyos srácnak tűnt amint ledobta egyik műanyag köpenyét a földre, ahol nem áztatott el mindent. Könnyedén el tudtam beszélgetni vele, miközben félve mozgott a lakásban. Nem érezte magát otthon még, de ennek örültem is kicsit. Mások túl könnyen elengedték magukat sokszor és megfeledkeztek arról, hogy az én lakásomban ők a bérlők és nem fordítva. Ám Kim Taehyungnak már akkor is tiszta volt a felállás. Ha normális és képes alkalmazkodni, akkor nem lesz egymással gondunk, ha nem, akkor sajnos új helyet kell keresnie. Ezt azonnal érzékeltem rajta, ám azt is, hogy lesz néhány dolog, amin majd megpróbál változtatni.

– Sok tükör – jegyezte meg, amint óvatosan nézett körbe.

– Igen, családi elmebaj. Így hagyták itt a többiek, engem pedig nem zavar.

– Értem.

– Megmutatom akkor a szobát – indultam is előre, ő pedig követett.

Hamar letudtam a körbevezetést és a szabályok gyors ismertetését. Figyelmesen hallgatott, majd miután elmondtam a pénzügyi részét is, csak egy kérdése volt.

– Mikor lehet költözni?

– Hát... akár azonnal. Már ha nincs semmilyen sátánista szokásod és nem tartasz se szeánszot, se orgiát majd a lakásban. Nem szeretem, ha sok idegen mászkál ki–be. De persze a barátokkal és a barátnőkkel nincs bajom.

– Nem szokásom vendégeket fogadni... Rendben – állt fel az asztaltól. – Sajnos monszun alatt kicsit kényes lenne bútorokat pakolni, de ha vége van, akkor költöznék is. Itt a foglaló – húzott elő egy borítékot a zsebéből, majd megszámolta mennyi pénz van benne. – Egy kicsit több, mint kéred, de azt hittem probléma lenne az azonnali beköltözés. Remélem, nem gond – dobta le az asztalra.

– Nem... – pislogtam nagyokat.

– Megkaphatnám a kulcsokat? – nyújtotta felém tenyerét.

– Persze – ugrottam fel.

Kikerestem a kis díszes tálamból a plusz kulcsokat, majd oda is adtam neki. Megmutattam, melyik melyik zárhoz való, ő pedig végzett egy gyors tesztet, majd már kapkodta is felfele cipőit és esőkabátjait. Beöltözött, mint egy eszkimó, elköszönt és nyakába vette a zubogó eső áztatta várost.

Meglepett Kim Taehyung határozottsága és kompromisszumkészsége. Egy pillanatra sem merült fel benne, hogy másik lakás után néz, nem volt semmi olyan kérdése sem, ami afelé irányult volna, hogy nem tetszik neki az otthonom, leszámítva a tükrös megjegyzést, de az inkább minősült megállapításnak, mint kérdezésnek. Nem mondott semmi rosszat magáról, nem tűnt sorozatgyilkosnak és felfogta a szabályokat, ezért bátran mondtam vissza a többi jelentkezőt amint távozott. Ugyan a monszun még tartott néhány napig, nekem azonban dolgoznom kellett járni. Kipróbáltam ez idő alatt az ő javaslatát, ami hatásosnak is bizonyult. Megörültem, hiszen még be sem költözött akkor, de már tanultam tőle valamit. Amint pedig elállt az eső, ez a dolog folytatódott, hiszen beköltözött hozzám egyik este. Bár kicsit érdekes volt így, hogy sötétben hurcolják a bútorokat, ám nem volt senki aki hamarabb ráért volna, beleértve őt is. Gyorsan bepakolta a cuccait, még én is segítettem, bár hátsószándékkal, majd ahogyan letette utolsó dobozát, már ment is dolgára. Kiürült a lakás, csak egy–két új kartonkocka állt a nappaliban, ami útban volt arra az egy éjszakára nekem, mégis új lakótársam lett. Kényelmes volt vele élni. Mikor este hazaértem, csak néhány pillanatra futottam vele össze a konyhában, vagy hallottam szobámból, amint távozik, ez pedig reggel is hasonlóan működött, bár többnyire ő hajnalban esett haza, mikor én még javában aludtam. Rendszerint elkerültük egymást, ami nem volt gond, hiszen így nem okoztunk a másiknak problémát, nem voltunk láb alatt, nem zavartunk senkit. Még csak nem is hangoskodtunk, hagytuk a másikat aludni. Semmi gond nem volt vele, bár nem is tudtam róla sokat, amit gondnak mondhattam volna. Csak néhány apró információm volt vele kapcsolatban, amit pár hónap alatt alatt nagy nehezen összeszedtem.

– Nem félelmetesek ezek a tükrök este? – érdeklődött, amint táskájába pakolászott a konyhában, én pedig egy női magazint olvasgatva feküdtem a kanapén.

– Nem. Megszoktam. Egész életemben itt voltak. Zavarnak?

– Egy kicsit. Szerintem... ijesztőek.

– Nem te vagy az első – folytattam az újság vizslatását.

Valóban, már más is megjegyezte, hogy mennyire furcsa, ám a többiek rendszerint ennyinél megálltak. A nők néha még élvezték is, hogy ennyi szemszögből ellenőrizhetik külsejüket, de volt, hogy a férfiak is kihasználták, ám ő másnak bizonyult. Messzire kerülte mindet. Sohasem láttam, hogy megnézte volna magát akár egyben is, vagy egy futó pillantást vetett volna önmagára menet közben. Nem érdekelte, egyenesen zavarta a rengeteg tükör, hiszen néha látványosan kerülte őket. Inkább lehajolt, csak hogy ne lássa magát szeme sarkából, amint elsétál előttük, vagy fel sem kapcsolta a villanyt, mert idegesítette a sok visszatükröződés. Érdekesen tikkelt a tükrökre jobban, mint addig bárki.

Ezen kívül még egy hatalmas problémája volt. Az, hogy fokhagymásan eszek mindent. Természetesen ezzel sem volt egyedül, de ebben a témában már a rendszeres szitkozódással sem.

– Hogy van így neked pasid? – állt mellettem egyik este, beleszagolt a vacsorám gőzébe, majd fintorogva arrébb is sétált.

– Nincs pasim.

– Nem is csoda – köhögött.

– Hát... köszönöm – könyveltem el magamban bunkónak.

– Talán kevesebb hagymával kelendőbb lennél.

– Talán. Sose tudjuk meg – főzőcskéztem tovább, miközben ő lelépett dolgozni.

Ezek után még számtalanszor kimutatta nemtetszését a fokhagymás ételeim iránt. Azt is felvetette, hogy gondosan szellőztethetnék legalább egy–egy étkezésem után, ha már arra is van erőm, hogy azonnal elmosogassak. Ezt meg is fogadtam, elvégre nem volt vele semmi gondom ezeken kívül. Tartotta magát a szabályokhoz, így én is alkalmazkodtam a kéréseihez, ezzel pedig jelentősen csökkentettem a hagymás vacsoráimra tett megjegyzéseinek számát, ami nekem is jól esett. Nem panaszkodott többet, csak ha éppen otthon tartózkodott és megérezte, de ezen alkalmak igen ritkák voltak. Egyszerű volt vele élni, megkönnyítettük egymásnak ezt az időszakot és úgy tűnt, mindkettőnknek felüdülés, hogy ilyen lakótársat kaptunk.

– Bevallom, azt hittem nem fog érdekelni, amit mondok – járkált körülöttem egyik szombat este, amint épp rendet tettem magam után a konyhában.

– Miért ne érdekelne?

– Az eddigi főbérlőim nem voltak ennyire… kedvesek… Vagy nem is tudom.

– Mindkettőnknek könnyebb, ha alkalmazkodunk egymás igényeihez bizonyos mértékben. Legalább is szerintem – tettem helyükre a tányérokat.

– Van, aki nem így gondolja.

– Igen, tudom. Nekem például volt egy bérlőm, aki hetente új pasit hozott fel. Aztán megjegyeztem neki, hogy ennek nem örülök. Elvégre ki tudja, melyik lép le egyik reggel úgy, hogy viszi a tévét is. Erre a csaj megsértődött és még sűrűbben kezdte cserélgetni a pasikat. Szóval kitettem. Bár az se volt egyszerű.

– Biztos nem szeretett máshol ébredni.

– De mással az oldalán, igen? – pillantottam fel Taehyungra.

– Hát… Női dolog.

– Amit én se értek – folytattam a teendőimet.

– Pedig nő vagy.

– Vagy valami hasonló.

– Ezt most miért mondod? – támaszkodott meg a pulton nem messze tőlem.

– Múltkor még te jegyezted meg, hogy nem is csoda, hogy nincs barátom.

– Nem gondoltam komolyan – ráncolta szemöldökét. – Csak egy kis szurkálódás volt a hagyma miatt.

– Tudom. De, mint látod, én nem hozok fel nagyon senkit – töröltem meg nedves kezemet melegítőmben.

– Nem szeretsz más oldalán ébredni?

– Nem ezen múlnak sajnos az ilyen dolgot.

– Tudom. Elnézést, semmi közöm ehhez.

– Valami olyasmi – nem akartam elmondani neki, annyira nem ismertük egymást, hogy nyavalyogjak ott, amiért egy férfi sem vél engem jó partinak. – Ma nem mész dolgozni? – léptem a hűztőhöz, hogy kivegyek még egy kis nassolni valót magamnak.

– Nem. Ma találkozóm van este egy ismerősömmel.

– Még estésebb időpontban? Ti mindannyian ilyen éjszakai lények vagytok?

– Így is fogalmazhatunk.

– Értem – találtam is meg a csokoládémat. – Jó mulatást akkor! Én ledőlök filmet nézni. Aztán szerintem el is alszok rajta – csuktam be a hűtőt, majd saját lakrészem felé indultam.

– Köszönöm. Jó pihenést! – szólt még utánam.

Sosem volt még senkivel ilyen gördülékeny az együttélés, még a saját családommal sem. Talán pont az olyan kevés kommunikáció miatt, amit egymással folytattunk, ugyanis az ehhez hasonló hosszú beszélgetések nagyon, de nagyon ritkák voltak. De remekül működött ez a felállás. Végre azt éreztem, sikerült egy normális lakótársat szereznem hosszú időre. Vagyis reménykedtem, hogy sokáig meg tudom majd tartani.

– Már megint eszel? – jött velem szembe a szobámhoz vezető folyosón egyik este, amiről a fürdő és az ő kis barlangja is nyílt, miközben egy almát eszegettem.

– Igen – sétáltam el mellette.

– Elképesztő. Közben egy grammot sem hízol.

– Jaja – értem ajtómhoz.

– Nincs valami gond az emésztéseddel?

– Nincs – haraptam nagyon a gyümölcsbe, majd be is csuktam magam mögött az ajtót.

Sokszor eljátszottuk ezt egymással, ő is és én is, miszerint nem kívánunk beszélgetni a másikkal, szerencsére pedig sosem sértődött meg egyikünk sem. Nem vettük bunkó dolognak, hiszen egyetértettünk abban, hogy nem kell belefolynunk a lakótársunk életébe. Hiszen csupán néhány helyiségen osztoztunk, korrektül fizettük a kötelező díjakat és betartottuk a szabályokat. Mintha koliról lett volna szó, semmi többről. Viszont ebben a „közös” dologban mindenkinek volt egyéni sajátossága, neki is.

– Jó, hogy jössz – néztem fel rá a hűtő előtt guggolva. – Azt hittem, majd később töltöd fel a hűtőt, de még mindig csont üres a te polcod. Nyugodtan vásárolhatsz bele, nem fogok megenni semmit.

– Van egy saját kis minihűtőm a szobámban. Régóta viszem magammal. Inkább azt használom, ha már van. Nyugodtan vedd el a polcom – csatolta be óráját csuklóján.

– Ahogy gondolod – csuktam is be a hideg szerkezetet, majd folytattam a vacsorám elkészítését.

Ez egyike volt azoknak a kis heppeknek, amik megleptek, de nem okoztak további problémát. Mint a tükrök elől való elhajlás. Érdekes volt, sokszor poénos, ám sohasem zavaróak. Örültem, hogy ennyi a gond vele, semmi több. Viszont ez némi gyanúra adott okot. Mindenkinek van valami olyan tikkje, amit igazán nehéz elviselni. Mindenkinek, még nekem is, ám nála nem véltem felfedezni ilyesmit. Nagyon hosszú ideig nem zavart benne semmi annyira, hogy azt mondjam rá, ezt nem tudom hosszú távon elviselni, vagy csak nagyon nehezen. Édesanyámnak ez a tükör mániája volt, amit más embernek igazán nehéz megtűrnie, még apámnak is csak azért ment, mert imádták egymást. De ott a szerelem ezt teljesen eltörölte. Viszont ha ez az érzés hiányzott két fél közül, akkor az ilyen kiakasztó hepp képes volt megölni a kapcsolatot. Ezért is vált el rengeteg ismerős egy idő után, hiszen elmúlt a kezdeti rózsaszín köd, a megmaradt vonzalom pedig túl gyengének bizonyult ahhoz, hogy erőt adjon a kiakasztó szokásokat elviseléséhez. Csak reménykedtem minden ilyen kívülről szemlélt esetnél, velem nem fog megtörténni. De ez persze nem ment ilyen egyszerűen, ahogy az életben semmi sem.

– Dolgozni mész? – főztem vacsorámat, amint felbukkant.

– Igen.

– Oké... – kavargattam a rament. – Tudod, hozhatsz ám fel barátnőt. Nem tiltott dolog, csak azt nem szeretem, ha minden második nap mást hozol fel. De ezt már mondtam, csak tudatosítani szerettem volna.

– Rendben.

– De ha nincs senki és keresnél valakit... Tudok ajánlani.

– Nem szükséges – vette fel csizmáját, miközben morogtam, hogy meg sem hallgatva ritka kedvességemet ilyen mogorván rávágja, hogy nem. – De azért köszönöm – dobta oda. Gondolom észrevette, hogy kicsit durvábban válaszolt vissza. – Jó éjt! – lépett ki az ajtón.

Mire én köszöntem volna el tőle már eltűnt, de ezt megszoktam. Mindig rohant. Reggel is, este is, éppen ezért sem beszélgettünk túl sokat. Inkább cetlit hagytunk, ha valami fontosat akartunk üzenni a másiknak, ám ez is igen ritka volt.

Megfőztem az egyszerű kis vacsorámat, majd azzal a tudattal, hogy másnap hétvége, leültem a laptopom elé olvasni. Találtam egy nagyon jó kis történetet az interneten, amit már néhány napja nézegettem, mivel pedig másnap tudtam volna aludni, így fogtam és beáldoztam az estémet rá, hogy befejezhessem. Hajnali fél kettő volt már mire lecsuktam a kis kütyüt. Még elcsoszogtam pisilni egyet, ittam is, ha már egy csap közelében jártam, majd csak ezek után dőltem be az ágyamba. Picit még gondolkoztam, mire lassan elaludtam, ám felkeltettek. Motoszkálást hallottam a konyhából. Inkább zajt, hiszen olyan volt, mintha leborult volna az elmosogatott edények tornya. Taehyung elvileg dolgozott, ráadásul nem is csapott soha zajt, azért halkan keltem fel ágyamból. Próbáltam csendben kinyitni ajtómat, majd kiosonni a folyosóra azon keresztül pedig a konyhába, ám hirtelen feltárult Taehyung ajtaja és ő ott termett mellettem.

– Azta... – ugrottam nagyot és szívemre kaptam kezemet. – Azt hittem dolgozol.

– Itthon hagytam egy aktát meg az uzsonnámat. Haza kellett jönnöm a papírokért és akkor már viszek enni is. Te nem alszol? – állt mellettem.

– De. Most próbáltam. Csak azt hittem már bejött valaki. De akkor lefekszem – fordultam vissza szobám felé. – Jó munkát!

– Köszi! – ment vissza ő is a saját kuckójába.

Újból ledőltem puha matracomra és betakarózva gyürkőztem neki az alvásnak, aznap este már másodszorra, ám néhány perc múlva további zörgést hallottam a konyha felől. Egy ideig még megtűrtem, majd már annyira zavaró volt, hogy mi után kutat annyira Taehyung, hogy megint felkeltem. Kicsoszogtam morcosan hozzá, hátha segíthetek neki megtalálni azt, amit annyira keres.

– Talán így könnyebb – álltam meg a konyhába bámulva amint villanyt kapcsoltam.

Hirtelen hatalmasra tágultak szemei, amint két maszkos figurát fedeztem fel a szobában. Ők is meglepődtek rajtam, mert azonnal ledermedtek, ám sokkal hamarabb reagáltak a helyzetre. Felém léptek. Rögtön eluralkodott rajtam a félelem és futásnak eredtem a szobám felé. Már nem voltam álmos cseppet sem, ahogyan azt a néhány métert két lépésben megtettem nyomomban az ismeretlen alakokkal. Becsuktam magam után az ajtót és igyekeztem bezárni, ám ők nekiestek. Segítségért ordítottam, hátha meghallja valaki, felkeltem egy szomszédomat, vagy esetleg a kutyáját, és majd valamilyen csoda folytán segítséget kapok, ám abban a pillanatban ez nem tűnt éppen hatásosnak. Nem bírtam bezárni az ajtót, túlságosan erősek voltak. Szinte rám rúgták a bejjáratot ezzel pedig csapdába kerültem. Végső próbálkozásomban a sarokba húzódtam, a fal és az ágyam közé. Az volt a legtávolabbi pont az ajtótól.

– Nem hívtam még rendőröket. El tudnak menni. Az arcukat sem láttam – próbáltam valami kiutat keresni.

– Nem is fogod – szólalt meg az egyik maszkos figura.

Lassan közeledtek felém láthatóan azért, hogy elkapjanak. Nem akartam harc nélkül feladni, ezért megpróbáltam elszaladni kettejük között, ám természetesen ez nem jött be. Az egyikük megragadta a karomat, mire sikítani kezdtem, de nem volt erre sokáig lehetőségem. Magához szorított és befogta a számat.

– Ha csendben leszel, nem tart majd sokáig – mondta.

Nem tudtam először, hogy mire gondol. Olyan forgatókönyvek forogtak a fejemben, hogy biztos meg akar ölni, ha pedig szépen csendben viselem, akkor tuti gyors és kíméletes lesz, ha viszont üvöltök, akkor még meg is kínoz pluszban. Valahogy fel sem merült bennem az, ami következett. Lenyomott az ágyamra, kezeimet hátra fogta, miközben pizsama nadrágommal kezdett babrálni. Társa vele szemben leguggolt és miközben sötét szemeivel a lelkembe bámult kifejtette, miért is kell csendben maradnom.

– Ha jó kislány leszel, akkor gyorsan letudjuk a dolgunkat. De ha nem, akkor kénytelen leszünk lefárasztani, míg el nem megy a hangod. Megértettél? – szűkültek össze szemei, én pedig nem mertem megszólalni félelmemben. – Jó cica! – túrt hajamba és a hideg is kirázott tőle.

Éreztem, amint megszabadít alsómtól a másik és már tudtam, mi következik. Sosem hittem, hogy velem is megesik majd, azt pedig végképp nem, hogy a saját lakásomban, ám az élet már csak ilyen kegyetlen. Takarómba temettem arcomat és utolsó elkeseredettségemben még egy olyan személyért kezdtem imádkozni, aki TALÁN a legnagyobb eséllyel siethetett volna segítségemre.

– Taehyung… – csuklott el az amúgy is halk hangom. – Gyere vissza… – próbáltam abba kapaszkodni, aki a legelérhetőbbnek tűnt abban a pillanatban.

De nem kaptam segítséget. Süket fülekre talált kívánságom. Hallottam, amint a mögöttem térdelő férfi lehúzza nadrágja cipzárját, majd megéreztem, ahogyan gusztustalan kezével végig simít nőiességemen. Elfogott a hányinger, hogy hozzámér, hogy egyáltalán a lakásomban van, azt a levegőt szívja, amit én is. Küzdöttem magammal, minden egyes percben harcoltam a túlérésemért, a csendért, hogy ne érezzek semmit, ne nézzek rájuk és ne forduljon ki a gyomrom már csak a hangjuktól is. Tudtam mi következik és féltem tőle. Rettegtem, hogy annak a férfinak a pénisze hozzámér, majd még rosszabb. Zokogni kezdtem, ahogyan megéreztem bejáratomnál. Teljes reménytelenségemben nem voltam képes már másra, csak erre az egyre. Igyekeztem kizárni az idegeneket, mindent magam körül, az összes hangot, illatot, még a takaróm puhaságát is, olyannyira, hogy könnyeimet törölgetve fel sem tűnt szabadságom.

– Chunja? Jól vagy? Chunja? – hajtogatta a nevemet egy ismerős hang. Hosszú pillanatokig tartott mire felismertem.

– Hm? – pillantottam fel. Azt hittem képzelődök.

– Minden rendben? Nem bántottak? – guggolt előttem óriási érdeklődő szemekkel Taehyung, miközben hatalmas kezével simogatta arcomat.

– Visszajöttél – jelentettem ki a nyilvánvalót, miközben újabb könnycseppek gördültek le arcomon.

– Itt hagytam az uzsonnámat – mosolyodott el.

– Itt vagy! – ugrottam a nyakába. Soha azelőtt nem értem hozzá, puszit sem adtam, ölelni sem öleltem meg, de elmondhatatlanul hálás voltam, amiért felbukkant, így kivételt tettem. Biztonságban éreztem magamat, amint átkaroltam.

– Óvatosan! – fogta át derekamat. Akkor jöttem csak rá, hogy másik kezével egy körém tekert takarót szorongat. – Minden rendben – ringatott. – Már vége.

Semmit sem tudtam mondani, úgy zokogtam ott karjaiban, mialatt Taehyung telefonálni kezdett. Nem figyeltem rá, mit mond, nem tudtam koncentrálni semmi másra csak arra, hogy megmentett és nincs tovább. Kisírtam a lelkemet is mire kicsit feleszméltem.

– Ne! Mit itt lakunk! – emelte fel hátamat simogató kezét.

– Jól vannak? – érdeklődött egy ismeretlen.

– Megvagyunk – válaszolt, majd egy kezet éreztem vállamon, amitől összerezzentem. – Nem jó ötlet – jegyezte meg Taehyung, mire el is tűnt az idegen tenyér rólam.

Ekkor kezdett el nógatni, hogy öltözzek fel. Teljesen megfeledkeztem erről, de az ő hangjára visszatértem. Összekapartam magamat, mialatt nem szívesen engedtem el őt. Mint később kiderült, kellemetlenül is érezte magát emiatt, de nem mert szólni a történtek után. Megértette, miért is vagyok olyan, amilyen. Ám kicsit összeszedtem magamat, hogy a rendőrök kihallgathassanak az üggyel kapcsolatban. Meg kellett volna mondanom, melyikőjük mit csinált velem, de nem tudtam válaszolni a kérdésre. Képtelen voltam megkülönböztetni a két férfit egymástól, az is csoda, hogy a történtekre tisztán emlékeztem, bár az elmondásuk nem volt könnyű. A rendőrök után még egy mentőssel is el kellett csevegnem, aki nem szerette volna, ha Taehyung fültanúja mindennek, de én akkor sem tudtam elengedni magam mellől. Főleg nem úgy, hogy mindenki más, a rendőrök, a mentősök és a helyszínelők is férfiak voltak. Ismeretlen férfiak a lakásomban. Féltem tőlük, nem is kicsit. Ezt egy pillanatig sem tagadtam. Órákig tartott, mire elhagyták az otthonomat. Csak ekkor tudtam kicsit felszabadulni.

– Elmentek már – állt mellettem a csukott ajtónál. – Elengedhetsz.

– És muszáj? – szorongattam hideg ujjait.

– Nem – sóhajtott nagyot. – Feküdj le aludni!

– Nem megyek vissza a szobámba.

– Aludj az én ágyamban, majd én kiköltözök a kanapéra.

– Ne! – fordultam felé. – Aludj velem.

– Hát… – grimaszolt.

– Kérlek! Nem akarok egyedül lenni.

– Rendben – sóhajtott nagyot. – Csak telefonálok egyet.

Mielőtt elengedtem volna a szemem láttára kellett átfésülnie a szobáját, hogy nincs bent senki illetéktelen. Míg pedig elintézte, hogy ne kelljen bemennie dolgozni, úgy ültem az ágyán az összes lámpa vakító fényénél, mintha a Messiást várnám az ajtóból. Hiába hallottam a hangját, a lépteit, ahogyan a szobától nem messze járkált és telefonált, féltem egyedül, mint egy kisgyerek. Néhány órával azelőtt is még a lakásban volt, mikor lefeküdtem, majd pár pillanattal később már két idegen férfi akart megerőszakolni. Ahogyan ezek pedig átsuhantak elmémen újra sírni kezdtem félelmemben. Nem éreztem biztonságban magamat már abban a lakásban, ahol felnőttem és életem nagy részét leéltem. Teljesen megtörtem, összeomlott a Világom.

– Chunja! – tűnt fel az ajtóban Taehyung. – Mi a baj? – rohant oda hozzám, majd az ágyra mászott én pedig azonnal elkaptam, ahogyan közelebb ért.

– Visszajöttél! – fogtam karjait zokogva.

– Itt vagyok. Nincs itt senki más, csak én – vont magához. – Semmi baj nincs, minden rendben – nyugtatott.

Kegyetlenül telt az éjszaka. Taehyung eleinte a földön szeretett volna maradni mellettem, ott akart laptopról dolgozni, amit tud, ám nem hagytam. Nem tudtam elaludni nélküle. Kitartó beszédemmel meggyőztem másszon fel mellém, nem fogom zavarni, majd úgy fekszek, hogy tudjon tőlem dolgozni és lesni sem fogok. Végül jobb karja alatt hozzábújtam és úgy szenderültem álomba, mialatt másik kezével szabadon dolgozhatott. Amint elkezdtem hallgatni lélegzetét máris elbóbiskoltam. Ám nem aludtam sokat az éjszaka. Folyamatosan azzal álmodtam, ahogyan azok a férfik a lakásomban randalíroznak, majd utánam eredve elkapnak. Viszont ezúttal nem mentett meg senki. Taehyung nem fordult vissza az újból elfelejtett uzsonnájáért néhány lépés után az utcáról és nem mentett meg. Megerőszakoltak, nekem pedig esélyem sem volt elkerülni a történteket. A saját elmém kínzott olyannal, ami meg sem történt, mégis végigjátszotta az eseményeket. Mindannyiszor arra keltem ezekből, hogy zokogok, Taehyung pedig próbál megnyugtatni. Szörnyű néhány óra volt hajnalig melyekben csak azok a percek nyújtottak felüdülést, amikor tudatosult bennem, ő ott van velem és semmi bajom nem eshet. Ám a java csak most következett. A hétvége rémálom volt, szó szerint. Majd indult a törvényes eljárás. El kellett mondanom rengeteg embernek, mi is történt azon az éjszakán, mialatt munkába kellett járnom és élnem tovább az életemet, mintha ez nem törte volna derékba az eddig felépített világomat. Nem éreztem biztonságban magamat otthon, többé pedig nem szerettem aludni. Annyit dolgoztam amennyit csak bírtam. Elhúztam minden találkozót, minden programot és megbeszélést, csak hogy ne kelljen hazamennem. Mikor azonban mégis kénytelen voltam visszamenni a lakásba, gyanakodva léptem át a küszöböt. Ha találkoztam néha Taehyunggal, mert még nem ment el dolgozni, akkor bezártam az ajtót, majd körbejártam mindent, hogy rajtunk kívül senki más nincs egyik szobában sem. Viszont ha nem volt ott tárva nyitva hagytam mindent és logikusan mentem végig az összes lakrészen, hogy véletlen se tudjon senki átsiklani a szűrőmön, majd miután bezártam a főbejáratot, újra megtettem ezt. Nem tudtam megülni a szobámban egy óránál tovább, máris mennem kellett ellenőrizni mindent. Elalvás előtt legalább ötször másztam ki a takaró alól, hogy csekkoljam az ajtót és még egy baseball ütőt is vettem, amit úgy ölelgettem álmomban, mint egy plüsst.

Az eljárás borzalmas volt, az élet borzalmas volt, az álmaim, a napjain, a munkám, az egész családom szenvedéssé vált körülöttem ettől az esettől. Kaptam mindent, hogy túl lengén öltöztem, hogy hülye vagyok, amiért egy zajra elhagytam a szobámat, hogy minden annak a hibája, hogy nőnek születtem. Ilyen elképesztő baromságokat vágtak hozzám nem is egyszer, persze ezek mellett megértő szavakat is és támogató mondatokat is, ám a negatív hozzáállás jobban fájt, jobban megérintett, mint a másik oldal. Bár onnan is akadt egy pár figyelő fül, aminek éberségét rendszeresen kihasználtam. Ennek tulaja pedig Taehyung volt. Ő mentett meg azon az estén attól, hogy ennél még jobban összetörjek, bár nem értem, hova zuhanhattam volna még mélyebbre ennél a pontnál is. Ő volt az, akit utána elviseltem a személyes teremben, az egyetlen férfi, akinek hagytam, hogy megérintsen sőt, igényt tartottam a figyelmére és kedvességére.

– Dolgozni mész? – iszogattam esti meleg tejecskémet a konyhában állva. Új szokásommá vált abban a reményben, hogy majd ettől tudok két óránál többet aludni egyhuzamban, ám sosem sikerült ezt elérni.

– Nem – pillantott rám. Már tudta, mit akarok kérni. Végig csinálta velem az egész folyamatot, úgyhogy képben volt. – Csak elugrok egy barátomhoz. Nem tart sokáig. Max két óra és jövök.

– Megvárlak.

– Nem, ne! Ne várj meg! Próbálj aludni.

– Sajnos nem megy.

– Feküdj az én ágyamba, ha pedig hazajöttem, odamegyek hozzád.

– Befekszel mellém?

– Ha nem zavar egy film, amit meg szeretnék nézni.

– Nem fog – mosolyodtam el. – Nem nyúlok semmihez, csak alszok.

– Bár most rend van, de jó. Sietni fogok – vette fel cipőit. – Azonnal itt vagyok – lépett ki az ajtón.

– Zárj be! – kiabáltam utána, mire nagy zajjal meg is tette.

Néhány pillanattal később ellenőriztem saját kulcsommal is ezt. Mániámmá váltak a zárt ajtók. Megittam a tejemet és félve kapcsoltam le magam után a lámpákat. Menekültem a sötét elől, így mikor lefeküdtem szobájában, a kis éjjeli lámpát égve hagytam. Nem tudtam azonnal elaludni, mikor pedig sikerült, nem pihentem sokáig. Rengeteget forgolódtam az ő takarója alatt, az ő ágyában, mire végre hazaért. Ahogy megtanulta ezalatt a kritikus időszak alatt, azonnal kiabált nekem, hogy ő az, így nem rettegtem, míg meg nem láttam alakját.

– Ugye én keltettelek? – dobta le táskáját szobájának ajtajában.

– Nem. De te nyugtattál meg – ölelgettem takaróját.

– Kár – hámozta le magáról cipőit. – Már itt is vagyok. Ugye elrepült az idő? – sétált oda hozzám, én pedig arrébb is húzódtam, hogy legyen helye mellettem.

– Nem igazán, de már nem számít. Milyen filmet fogsz nézni?

– Egy művészfilmet ajánlottak ismerősök, de te aludj csak – bújt be mellém.

– Sajnálom, hogy gondot okozok. Igyekszem már egyre kevesebbet idetolakodni – bújtam karja alá.

– Mondtam már, hogy szívesen segítek. Majd felépülsz belőle, ne siettesd!

– Hálás vagyok.

– Tudom.

– Jó filmezést!

– Neked pedig szép álmokat! – ölelt magához.

Taehyung rettentő nagy odaadással foglalkozott velem annak ellenére, hogy ő csak az albérlőm volt. Mások egy egyszerű kérésnek nem tudtak eleget tenni, hogy cseréljék ki maguk után például a gurigát újra, vagy ne dobálják szanaszét a piszkos cuccaikat a lakásban. Viszont ő teljesen átszervezte a szabadnapjait, még sokszor késett is a munkából csak azért, hogy én rendesen tudjak aludni, vagy csak békében szenderüljek el. Kiemelkedő személyiségnek bizonyult. Egy ideig el is játszadoztam a gondolattal, hogy magasabb szintre kellene emelnünk a kapcsolatunkat, ám elvetettem. Úgy véltem, azért tetszik hirtelen annyira, mert megmentett, amit pedig érzek iránta, nem valós. Csupán a biztonságba vagyok szerelmes, nem belé. Megállapodtam magammal, ha már tudok nélküle aludni és még mindig tetszik, akkor megpróbálkozok valamivel. Hosszú időbe telt, mire ez a pillanat elérkezett, bár még akkor sem mertem azonnal lépni. Úgy gondoltam, és nem csak én, hanem egy terapeuta is, akit nagy ritkán meglátogattam, hogy akkor nevezhetem magamat gyógyultnak, ha képes vagyok megbízni más, ismeretlen férfiban is. Nem kell azonnal felhívnom a lakásomra, lefeküdnöm vele, vagy egyéb különleges interakciót végrehajtani, csupán egy dolgot kellett pánik, izgalom, félelem nélkül túlélnem, az pedig az érintése volt. Rosszul viseltem minden kívülálló hímnemű embert. Hiába volt az csupán kedves, udvarias gesztus, a gyomrom felfordult, reszketni kezdtem és pánikroham kezdett eluralkodni rajtam. Ezt kellett leküzdenem végleg, mert amíg ez fennállt, addig csak Taehyung volt az egyetlen potenciális társam az életben, így pedig tovább élt az az elméletem, miszerint csak a biztonságba vagyok szerelmes, nem személyébe. Ezért próbálkoztam igyekeztem minél több férfival önszántamból interakcióba lépni, majd mikor ez már rohammentesen sikerült, próbáltam ezt arra a szintre emelni, hogy nem betegedtem bele, ha segítően megfogták a kezemet a lépcsőn lefele menet, vagy egy csoportképnél átkarolták derekamat. Végül ez odáig fajult, hogy egy barátnőmet elkísértem a dupla vakrandijára. Ez volt a vizsga. Egy romantikus szituáció, hosszú idő óta először, amiről nem hányingerrel és pánikrohammal karöltve készültem távozni. Izgatott voltam, így akármennyire is leplezni szerettem volna azt, hogy randira készülök, nem ment. Taehyung megtudta, ami nem csoda, tekintve hogy mennyit beszélgettünk azóta a borzalmas este óta. Nem örültem neki, hiszen pont azért akartam elmenni, hogy bizonyítsak magamnak és elkezdhessem küldeni az egyértelmű jeleket felé, így viszont rendesen összekavartam már előre magamnak a dolgokat. De nem baj, nem akartam még ezzel foglalkozni, csak a vizsgámmal, hogy azt túléljem és hazaessek büszkén, miszerint gyógyult vagyok. Ezért minden bátorságomat összeszedve estem neki az estének. A pasik közül egyik sem tetszett, így nem féltem attól, hogy majd beleszeretek bármelyikbe is. Azt vettem észre rajtuk, hogy hasonlóan vélekednek, ezért végképp elszállt a bonyolult magyarázkodás esélye az este végén, ami megnyugtatott. Apróbb jeleket küldtünk egymásnak, de semmi több. Számomra ezek is hatalmas teljesítménynek bizonyultak, így büszke voltam magamra. A találka végén pedig ugyan csók nem történt, azonban puszival váltunk el, amit én kineveztem sikeres vizsgaeredménynek, így boldogan térhettem haza, immáron gyógyultan. Nem azt mondom, hogy teljesen felépültem, mert az lehetetlen volt, de valamilyen szinten visszanyertem a régi önmagamat és képessé váltam újra kapcsolatot teremteni a férfiakkal, aminek már nagy szükségét éreztem. A történtek után ugyanis tudatosult bennem, mennyire egyedül vagyok a Világban a családom nélkül és ez egy újabb olyan dolog volt, ami teljesen átalakította a felfogásomat.

Természetesen Taehyung dolgozott, mikor hazaértem, ezért nem találtam otthon, de nem bántam. Végre elindíthattam a kis közeledésemet felé, amit meg kellett terveznem, hiszen kijöttem a gyakorlatból ennyi idő alatt. Talán a módját is elfelejtettem már, ám ennyire azért nem akartam előre szaladni. Persze amint akadt lehetőség közöltem vele személyesen, hogy jól vagyok. Tudnia kellett róla.

– Jól ment a randi, egyáltalán nem volt pánikrohamom, nem lettem rosszul és nem akartam elszaladni sem. Ráadásul a végén még puszit is adtam neki önszántamból – álltam sötét szobájának ajtajában reggel, amint épp aludni készülődött.

– Ennek nagyon örülök – tette le cipőjét, miközben ágyán ülve leküzdötte azt magáról, majd rám nézett. – És jó pali?

– Nem. Átlagos. Nem fogott meg. De ez csak könnyített a helyzeten.

– Tényleg örülök… – pislogott fel rám lassan. – Viszont én nagyon fáradt vagyok.

– Igen, bocsánat. Hagylak is aludni – csuktam be ajtaját. – Szép álmokat!

– Kitartást a munkához – dőlt el közben ruhástul takaróján.

Így indult el életem következő hegymenete. Nem volt könnyű ugyan, de soha semmi sem az. Már az hatalmas akadálynak bizonyult, hogy olyan jeleket küldjek felé, amiket megfelelő módon értelmez és nem pedig mint barát. Mivel nagyon összemelegedtünk életem mélypontja alatt, így már máshogy állt hozzám, ezen pedig változtatnom kellett és azt hiszem, a lehető legrosszabb ötletekkel álltam elő.

– Mit gondolsz erről a nyakláncról? – álltam egyik este elé egy mélyen dekoltált felsőben. – Egy kolléganőm azt mondta, hogy mindig mikor ezt látja rajtam csak arra tud gondolni, mennyire ronda. Neked se tetszik? – hajoltam oda hozzá, miközben ő a kanapén ülve nézett fel rám mobiljából. Biztos voltam benne, belát, és majd érti az egyértelmű célzásomat, de nem tett semmi komolyabb megjegyzést. Csupán egy hangos nyelést hallatott.

– Hát… Nem egy megszokott medál. Elég absztrakt… És rettentően csillog… De nekem tetszik – bújt vissza telefonjába.

– Egy férfi véleményére azért csak többet adok, mint egy nőére, főleg a tiédre.

– Kedves, köszönöm – válaszolt.

Éreztem, nem sikerült ez a húzásom, ezért új után néztem. A szexizmus nem vált be, ezért a hasához fordultam. Két első legfontosabb kapu a férfi szívéhez, a farka és a hasa, mivel pedig az előbbi nem vált be, ezért az utóbbihoz fordultam. Próbáltam rájönni, mi a kedvenc étele, de mindig lerázott. Kerülte a választ, még csak összetevőket sem mondott, mivel pedig saját kis hűtője volt, kikövetkeztetni sem tudtam. Nem szerettem volna kutakodni a cuccai között, hiszen azóta nem tettem be a lábam a szobájába, mióta hónapokkal korábban utoljára ott aludtam. Végül annyival zártuk le a dolgot, hogy szigorú diétát követ, amit nem szeretne megbontani, így más lehetőség után kellett néznem. Ekkor jött elő a poénkodás egyre erősebb szexuális tartalmú megszólalásokkal. Sok beszélgetésünket fordítottam perverz eszmecserébe, amiben egy ideig benne is volt, ám sohasem mentünk túl messzire. Úgy tűnt, ezzel sem tudom nyilvánvalóan a tudtára adni, többet akarok tőle, meg szeretném próbálni. Még egy ötletemet húzhattam le a listáról. A következő már túlzott kedveskedést takart, amikor is apró, de szívhez szóló ajándékokkal kezdtem elhalmozni. Olyan dolgokat vásároltam neki, amiket korábban soha. Olyan apróságokat és ritkaságokat szereztem be, ami inkább rengeteg időt, mint pénzt igényelt. Reméltem ebből, majd elkezd sejteni valamit, hiszen pontosan tudta, hogy ezeket az ajándékokat milyen nehéz is fellelni és elérni azt, hogy kézben tarthassuk, mégsem változott meg a hozzám való viszonya. Vagyis mégis. Ugyanis sokkal kedvesebb és figyelmesebb lett ő is, vett néha ajándékot nekem, ám továbbra is azt éreztem, ez inkább baráti, mintsem romantikus közeledés. Újabb opciót húzhattam le a listáról, ezzel pedig kezdtem kifutni a próbálkozásaimból. Már a hagymát is elhagytam miatta, de észre sem vette! Már azon voltam, hogy egyszerűen megmondom neki, mit akarok és azzal majd haladunk, de ezt tartogatni szerettem volna még egy rövid ideig. Kértem segítséget közelebbi barátaimtól, de ők sem tudtak nagyon semmi okos és jó ötletet ajánlani. A féltékennyé tevés működött volna, ha tudom, tetszek neki, de ebben sem voltam biztos sajnos, ezért ezt talonba tettem. Sokáig gondolkoztam mire újabb ötletem támadt, ami így utólag visszagondolva, hamarabb is eszembe juthatott volna.

– Hétvégén dolgozol Taehyung? – mentem a nappaliba egyik este amint meghallottam, készülődik.

– Nem. Miért kérdezed? – dobta le táskáját a bejárt mellé, majd visszaindult szobájába.

– Sehogy sem viszonoztam még azt a rengeteg időt, amit rám fordítottál, sem azt a sok energiát. De szeretném ezt megtenni szépen apránként. Ezért gondoltam, hogy elmehetnénk hétvégén vacsorázni valahova – beszéltem hozzá, amint ő a cuccait szedegette össze és járkált.

– Kedves tőled, de nem élnék a lehetőséggel – ért oda hozzám. – Nem várok el semmit érte. Nem azért csináltam – folytatta útját táskája felé.

– Esetleg egy mozi?

– Nem szükséges, de köszönöm – vette a cipőjét.

– De szeretném viszonozni. Menjünk akkor inkább bulizni? Vagy színházba? – álltam meg mellett.

– Nem adod fel? – pillantott fel rám.

– Tényleg szeretném meghálálni.

– Rendben – sóhajtott nagyot. – Egy mozira elmehetünk egyik este – vette fel vékony kabátját.

– Érdekel valami?

– Bármit szívesen megnézek. Szeretem a filmeket. De most megyek dolgozni. Keress valamit estére és elmehetünk – kapta fel táskáját, majd már suhant is ki az ajtón. – Jó éjt!

Legalább ennyi sikerült. Kiharcoltam egy közös estét, még ha azt nem is sikerült randinak beírni a naptárba. Bár én annak terveztem, úgy is álltam hozzá, úgy választottam ruhát és filmet is. Persze ő egyáltalán nem így fogta fel a dolgot, ám terveim között szerepelt az is, hogy menet közben majd meggondolja magát a nyilvánvaló jelektől, amikkel bombázni fogom. Ki is szemeltem egy filmet, amit tudattam vele, megbeszéltük az indulás időpontját, én pedig a lehető legtitkosabban igyekeztem úgy kicsípni magamat, hogy majd csak cipője felvétele közben lásson meg először. Míg fel nem kelt addig letudtam a zuhanyt és a hajamat, így a további munkálatokat be tudtam szorítani a szobámba, ám végül nem sikerült az utolsó pillanatig húzni a találkozást.

– Chunja! – kopogott az ajtómon majd azonnal be is nyitott. – Ne menjünk inkább taxival? – találkozott össze tekintetünk, miután felnézett az órájáról, és láttam arcán, meglepte a külsőm.

– Késésben vagyunk? – pillantottam az faliórámra. – Még van időnk.

– Csak nincs kedvem gyalogolni… Nem öltöztél kicsit túl?

– Én pont azon gondolkodtam, hogy lehet fázni fogok – nézegettem még magamat egy picit a tükörben, hogy hogyan áll rajtam a kis szoknyás ruhám, amit néhány pillanattal korábban küzdöttem csak fel magamra. Kész szerencse volt, hogy nem akkor jött ezt megkérdezni, mikor még csak fehérneműben és harisnyában sminkeltem.

– Az valószínű… Nem akarsz egy kicsit kényelmesebb ruhát felvenni?

– Nem. Szépen szerettem volna felöltözni, ha már kettesben megyünk valahova – mosolyogtam rá, majd odamentem hozzá és megfordultam. – Viszont nem vagyok egy hajlékony típus, bár tudom, ez nagyon szar pasizós szöveg, de felhúznád kérlek? – vettem magam elé hajamat, hogy ne csípje be a cipzár.

– Persze… – tette is meg azt, amire megkértem. – Viszont ha te nem öltözöl át, akkor majd én.

– Miért?

– Nem hinném, hogy egy póló farmer menne a te… Hozzád.

– Hát… – pillantottam végig öltözékén, amint újra szemben álltam vele. – Egy zakó és jó vagy szerintem.

– Szerintem nem. De így már biztosan taxizunk majd, szóval nem fogunk elkésni. Ne aggódj!

– indult vissza saját szobájába.

– Nem aggódtam.

Hozzám öltözött, így már úgy néztünk ki, mint egy pár, akik randira mennek. Mikor megláttam én is arra gondoltam, kicsit túlzásba vittük ezt a kinézetet, de nem mondtam. Inkább csendben maradtam és élveztem azt, hogy kezd randevú hangulata lenni az estének, amelyet beszélgetésünk még jobban elmélyített.

– Majd kiesett a faszi az autóból – ért mellém, amint kiszálltunk a taxiból a pláza előtt.

– Nagyobb kabátot kellett volna vennem – sétáltunk befele.

– Én mondtam, hogy kényelmesebb viseletet keress. Nem bámult volna meg, ha nem ilyen ruhában jössz.

– És akkor sem, ha hátra ülsz mellém és szúrós pillantásokkal teszed helyre.

– Nem szerettem volna semmit sem kockáztatni – engedett előre.

– Félsz, hogy majd azt hiszik, randizunk?

– Majdnem.

– Akkor majd mindenkinek köszönhetsz azzal, hogy ez nem randi – sóhajtottam nagyot. Szóval nem veszi randinak és szigorúan figyel is rá, hogy ne forduljon át abba. Mehetünk is haza. Így semmi értelme folytatni az estét.

– Pedig én azt hittem… – hallgatott el, mire megtorpanva megvártam, hogy mellém érjen és láthassam arcát.

– Tényleg? – sétáltunk tovább végre egymás mellett.

– A ruhád alapján gondoltam. Nem sűrűn látlak így, magassarkúban és ennyire… Szóval ritkán látlak így. De tévedni emberi dolog. Legalábbis azt mondják.

– Nem tévedtél. Azt terveztem, csak így könnyebb volt megkérdezni – nézelődtem. Valahogy féltem a reakciójától, bár nem is értem magamat. Ő mondta ki, hogy az, a nehezén már túl vagyunk.

– Akkor adjuk meg a módját – fogta meg kezemet.

Megnyugtató érzéssel töltött el, hogy ennyire jól viszonyult a helyzethez. El is mosolyodtam azonnal, ahogyan megéreztem keze melegét. Mennyit vártam erre, hányszor képzeltem el, erre most egy csapásra valóra vált és különösebben meg sem kellett erőltetnem magamat… Vagyis… az érintéséért nem.

– Kérsz valamit a mozihoz? – érdeklődött, amint már a kínálatot néztük, miután megvette a jegyeket.

– Te is eszel velem?

– Nem. Nem szoktam filmezés közben enni.

– Akkor én csak egy nagyon kicsi kukoricát szeretnék. De így ezt én fizetem – kotortam elő a pénztárcámat.

– Randin vagyunk.

– Igen, és?

– Nekem kell fizetnem.

– A jegyeket már kifizetted. Ezt most engedd meg nekem – eresztettem el a kezét, majd már léptem is a kasszához, hogy megszerezzem a kukoricámat.

A legkisebb dobozzal kértem, így biztosan elfogyott a film alatt, amire nem tudtam teljes mértékben figyelni. A hangzavar miatt se, ami a fejemben zajlott a ropogós nasitól, de amiatt sem, hogy Taehyung mellettem ült. Apró lépésekben loptam a távolságot felé, szépen lassan, mire ő ezt megelégelte és tett egy határozott mozdulatot, hogy megfogja combomat. Meglepődtem, egy pillanatig azt se tudtam, miként reagáljak rá, de aztán megkönnyebbültem. Azt hittem, nehezebb dolgom lesz.

– Ha zavar, lökd le a kezem – súgta oda nekem, ám eszemben sem volt elzavarni.

Tényleg randiként telt az este. Nagyon jól éreztem magamat és azt láttam rajta, ő is. Ennek nagyon örültem és bár ugyanabba a lakásba tértünk vissza mindketten a kis találka végén, mégsem volt fura a helyzet.

– Nagyon jól éreztem magam – vettem le a cipőmet és kabátomat, miközben ő már indult szobája felé, de szavamra megállt és megfordult.

– Én is. De sajnos több ilyen nem lesz.

– Miért? Nem szereted a filmeket? – próbáltam egy kevésbé fájdalmas válaszra terelni az indokát bár tudtam, a válasz szúrni fog.

– Ez nem működhet köztünk. Bármit is érzel, az csak amiatt van, mert megmentettelek. Nem azért, mert tényleg éreznél valamit.

– Ez nem igaz. Voltam randin mással is, direkt emiatt. Jól vagyok, semmi köze ennek ahhoz, ami történt.

– Ebből nem lehet felépülni teljesen. Ez nem a valóság, amit érzel. Ha én is csak egy kívülálló lennék, nem vonzódnál hozzám. Ha más mentett volna meg, most ő tetszene neked, nem én.

– Honnan veszed, hogy jobban tudod, mit érzek és miért, mint én? – néztem rá, immár mérgesen. Haragudtam, amiért így vélekedett rólam.

– Ezt bármelyik pszichológus alátámasztaná – dugta zsebre kezeit. – De remélem, nem változik a viszonyunk a visszautasításom ellenére se. Nagyon nehéz normális főbérlőt találni.

– Nem… nem fog változni – húztam számat.

– Ennek örülök. Jó éjszakát! – tűnt el szobája felé.

Mérges voltam emiatt, de nem tehettem semmit. Ha így vélekedett, akkor minden próbálkozásom csak megerősítette volna, hogy ragaszkodok hozzá. Neki adott volna igazat, nem nekem, ezért kénytelen voltam változtatni ezen. Meg kellett barátkoznom a gondolattal, hogy hiába vonzódok hozzá, más férfi után kell néznem. Nem volt egyszerű, főleg amiatt nem, hogy mindennap találkoztunk. Így először ezt próbáltam redukálni. Ennek hála kevesebbet is gondoltam rá, már nem csak ő járt a fejemben egész nap, hanem más, hétköznapi dolgok is. Több figyelmet fordítottam a barátaimnak, akik jobban visszatértek az életembe. Nekik köszönhetően elkezdtem egy kicsit felpezsdültebb közösségi életet élni és kimozdultam. Elkezdtem velük moziba járni, bárokba, karaoke klubokba és éttermekbe. Sok emberrel találkoztam, sokakat próbáltam megismerni ezalatt a hosszú idő alatt, de egyikük sem fogott meg igazán. Az első néhány alkalommal még eszembe jutott Taehyung, de lassan sikerült megszabadulnom arcától és normálisan beszélgethettem más férfiakkal. Sokan csak egy éjszakára kerestek partnert, ám erre nem voltam kapható. Egyik este már azt sem tudom, hogyan keveredtünk az egyik legforgalmasabb sétáló utcába néhány barátnőmmel, hogy végül ott falatozzunk egy jobb étterem helyett, de arra viszont emlékszem, miként találkoztam egy olyan férfival, aki felkeltette az érdeklődésemet.

– Elnézést! Bocsánat, elnézést, vigyázat! – lavíroztam négy tányérral és egy zacskóval kezemben a temérdek ember között afelé az asztal felé, ahol társaim le tudtak ülni.

– Ne segítsek? – fordult meg egy férfi, aki néhány lépésre állt előttem.

– Nem kell el- ohh… Köszönöm! – vett ki kezemből két tányért is.

– Így azért csak könnyebb.

– Igen, köszönöm!

– Hova viszed?

– Ott, ahhoz az asztalhoz – mutattam barátaim felé, akik még nagyban beszélgettek.

– Ahh… – nézett át az emberek feje felett. – Gondolom a lánycsapat lesz az. Segítek. Vigyázat! Kajával vagyunk! – ment előre. Könnyedén vergődte át magát a tömegen, majd miután nyugtáztam, jó asztalt talált meg, le is pakolt.

– Köszönöm szépen! – tettem le én is a zsákmányt.

– Szívesen! Örömmel segítettem… Mond csak, a férfiak még beszerzőkörúton vannak, vagy ezt mind ti eszitek meg? – fordult felém.

– Csak magunk vagyunk – dobtam le a zacskót is kezemből, majd kicsit összébb húztam kabátomat és mellkasom előtt összefontam kezeimet, már tavaszodott, de még az elején jártunk, így picit hideg volt.

– És te úgy általában is, vagy… – érdeklődött, mire elmosolyodtam.

– Általában is – mérlegeltem kicsit, mielőtt válaszoltam neki, de arra jutottam, hogy szép magas, helyes az arca és udvarias is, így miért ne?

– Ez jó hír. Figyelj csak, nem szeretném megzavarni a csajos estét – pillantott barátnőimre, kik csendben figyeltek minket hatalmas szemekkel, majd újra rám. – Szóval, ha nem riasztottalak még el, akkor elkérhetem a számodat? Aztán majd holnap… – nézett újra a csajokra, végül megint rajtam állapodtak meg szemei. – Délután, szerintem az a legjobb időpont, felhívlak, ha nem gond.

– Remekül hangzik.

– Szuper! – vette elő mobilját, majd odaadta nekem, hogy beírjam a számomat.

– Édeske? – adtam vissza neki telefonját, miközben megjegyeztem a beírt nevet.

– Nem tudom az igazi nevedet – mosolygott. Helyes, ha mosolyog… Eddig jól teljesített.

– Wan Chunja.

– Szép neved van, de ettől még marad az Édeske.

– És a te nevedet megtudhatom, mielőtt folytatom a csajos estém?

– Hwa Yejun. Akkor holnap kereslek.

– Rendben – mosolyogtam.

– További jó szórakozást csak… túlzásba ne vidd! Sziasztok! – köszönt el, majd már ott is hagyott.

Természetesen ezek után az este másról sem szólt, csak a helyes, udvarias idegenről, aki elkérte a számomat. Nem csak nekem tetszett, de a többieknek is, így sorban foglalták le, hogyha nekem nem jönne össze, vagy nem tetszene a pali, akkor szívesen veszik ők kezelésbe. Elég kelendőnek bizonyult, ezért szerettem volna adni neki egy igazi esélyt és örültem is, hogy most az egyszer nem Taehyung villant be elsőnek, miután elment dolgára a férfi. Nem húzódott hosszúra az éjszaka, vagyis nekem nem, mert nem akartam sokat inni. A csajok azonban még elmentek bulizni miután én hazaindultam. Ki szerettem volna pihenni magamat, hogy mikor majd felhív, ne egy álmos hang válaszoljon neki. Azt hiszem, már telefonban is tetszeni akartam.

A délután folyamán nem mertem letenni se a telefont kezeimből, úgy vártam hívását. Azt hittem már nem is fog keresni, mikor sötétedés után megcsörrent a mobilom egy teljesen új szám által. Ő volt az! Nagyon örültem neki ahogyan meghallottam hangját, mely telefonban még férfiasabb volt. Randevút kért aznap estére, ami kicsit korainak tűnt, ám belementem. Másnap is aludhattam még, szóval miért ne? Egy kávézóba terveztük meg a találkozót, nem akart egyikünk sem puccos helyet, így legalább kiöltöznöm sem kellett különösebben. Mikor odaértem elcsodálkoztam, milyen szépen feldíszített a hely, milyen kellemes a hangulata és kedvesek az emberek, akik ott dolgoznak. Kettőnk közül ő volt az első, aki helyet foglalt korábban az üzletben, üzenete alapján pedig tudtam is, hol keressem. Azonnal észrevettem, amint egy könyvet olvasva szürcsölgette érdekes kávéját. Gyönyörű látványt nyújtott, el sem hittem, hogy igaz az, amit látok vagy, hogy ez mind velem történik. Az egész este alatt ezt éreztem. Olyan tökéletes, udvarias és szexi volt. Túlságosan is, ezért próbáltam keresni a buktatót a kapcsolatunkban, de nem találtam.

Az első randi után már minden jött magától. Nem kapkodtuk el, viszont rendkívül igyekezett. Mikor sötétben végeztem mindig hazakísért, mert aggódott miattam, majd a ház bejárata előtt elköszönt tőlem. Hétvégenként találkoztunk, elmentünk moziba, sétálni, vagy valami esti rendezvényre. Egyszer még karaoke bárba is elvitt. Ám ahogy jött a nyár, ő egyre többet dolgozott és egyre kevesebbet lehettünk együtt. Turistákkal foglalkozott, így napközben nem ért rá sőt, még néha este is csak telefonálgatott hétközben, mikor néhány órát együtt öltöttünk. Nem volt jó így a dolog, viszont ahogyan haladtunk a kapcsolatunkkal és az elmélyült, egyre több lehetőség nyílt meg előttünk.

– Úgy felhívnálak magamhoz! – lihegtem, amint a lakás bejárata előtt az utcán elengedett végre egy csók után.

– Akkor hívj! Szívesen megyek!

– Itt van a lakótársam és… Nem tartozik rá a magánéletem.

– Félsz, hogy kihallatszódik? – vigyorgott rám, amint derekamat átölelve húzott magához.

– Olyasmi – simogattam izmos karját. Ez a pali tényleg egy félisten!

– Akkor gyere át hozzám! Én egyedül élek.

– Hmm… – gondolkoztam el. – Jó. Csak felrohanok ruháért! – mentem végül bele. Már rég nem féltem tőle, mert semmi okot nem adott rá, éppen ellenkezőleg. Nagyon is védelmező volt sokszor.

– Itt megvárlak.

– Ne ácsorogj itt egyedül. Gyere fel addig! – fogtam meg kezét és elindultunk felfelé.

A szobámba nem szerettem volna beinvitálni, azt még kicsit privátnak éreztem, így az előszobában hagytam, hogy nyugodtan nézelődjön, míg összedobálok néhány ruhát. Mire visszatértem Taehyunggal beszélgettek. Nem úgy tűnt, mintha idegenek lennének egymásnak.

– Látom, összeismerkedtetek! – jelentem meg táskámmal hátamon.

– Igazából, ismerjük egymást. Kicsi a világ – válaszolt Yejun.

– Tényleg? – pillantottam Taehyungra.

– Igen... Ismerjük egymást – ám válasza közben úgy tűnt, ez nem egy kedves ismeretség.

– Mesélt a tükreidről, meg a hagyma iránti rajongásodról.

– A hagymát már elhagytam, mert nyaggatott vele. Redukáltam a mennyiséget. De örülök, hogy ilyen kedves témák merülnek fel velem kapcsolatban. Mehetnénk? – sétáltam cipőmhöz, majd öltözni kezdtem.

– Persze. Taehyung, örültem a találkozásnak!

– Jah… én is nagyon – hallatszott ki a gúny hangjából. – Vigyázz rá, különben baj lesz! – vetett szúrós pillantásokat Yejunra.

– Úgy lesz! – lépett is ki az ajtón, mielőtt pedig követtem volna tettem egy megjegyzést a lakótársamnak.

– Ne viselkedj úgy, mint egy féltékeny ex-pasi, vagy báty! Egyik se vagy!

– Nem tudod, ki ez az ember – mordult vissza.

– Elég jól ismerem már. Fogd vissza magad! Ehhez semmi közöd! – hagytam ott a lakásban.

Mérges voltam, amiért ilyen rémisztően viselkedett Yejunnal. Bocsánatot is kértem a liftben lefelé tőle, ám ő csak legyintett. Ismerte Taehyungot régről, mindig is ilyen volt, de nem baj. Kedves ember amúgy, legalábbis ő ezt nyilatkozta róla. Azért picit szégyenkeztem miatta, ezért tisztáztam, nem volt köztünk semmi és nem is lesz. Kicsit hazudtam, de muszáj volt. Yejun újból csak legyintett, nem törődött a dologgal. Inkább azon volt, hogy fenntartsa az este folyamán kettőnk között kialakult tüzet. Így amint beléptünk lakásának ajtaján, már falnak is nyomott.

– Várjh! Várjh! – lihegtem, mikor végre sikerült egy kis levegőhöz jutnom, mialatt ő nyakamat harapdálta.

– Mi az? Van nálam gumi – engedett el és szemeimbe nézett.

– De pisilnem kell.

– Ohh! Rendben – vette fel táskámat, majd megmutatta a mosdót. – Nem akarlak sürgetni ám, de

– Csak pisilek – pislogtam fel rá hatalmas szemekkel.

– Rendlejek addig vacsorát?

– És addig húzzuk a dolgot?

– Gondoltam addig az első menet belefér – támaszkodott az ajtókeretnek.

– Gyors lövetű? – vigyorogtam.

– Rég voltam nővel. Főleg, egy ilyen szexivel – csókolt meg.

– Yejun! – simogattam mellkasát.

– Igen?

– Pisilnem kell!

– Igen, bocsánat – engedett el. – Rendelek addig vacsorát neked.

– Te nem eszel? – kérdeztem utána, amint ledobta a kanapéra táskámat és elővette mobilját.

– Edzős diéta. Ma is csak fehérje turmix a vacsi.

Persze, el is felejtettem, hogy pont olyan őrülten megszállottja a saját diétájának, mint Taehyung. Gyorsan elintéztem a dolgaimat, kicsit rendbe szedtem enyhén kusza hajszálaimat és öltözékemet, majd már siettem is vissza hozzá.

– Szép lakásod van – jegyeztem meg, amint odasétáltam a kanapéhoz, amin ült.

– Tetszik? – harapott alsó ajkába és ölébe vont.

– Igen! Nos?... Rendeltél enni?

– Igen. Azt mondták, hogy lehet, egy óra is lesz, mire ideér.

– Abba több menet is belefér.

– Naaaa! Azért annyira nem vagyok kiéhezve – mosolygott.

– Reméltem is – csókoltam meg.

Heves volt, szinte azonnal ledöntött a kanapéra és nekem is esett. Próbált időt szánni az előjátékra, de nem nagyon sikerült neki. Az első pillanattól kezdve éreztem, milyen kemény már farka, amint ruhán keresztül nekem nyomta csípőjét. Legszívesebben én is azonnal letéptem volna róla minden cuccát, de hagytam, hogy olyan tempóban haladjunk, ahogyan ő akarja. Bár így is szinte azonnal kihámoztuk a másikat a sok felesleges öltözékből. Olyan idilli volt annak ellenére is, hogy rohantunk. Ahogyan izmos karjain megtámaszkodott felettem, majd egymást kényeztettük, mintha ezer éve együtt lennénk. Ráéreztünk másik gyenge pontjára, apró kis izgató szokásaira, miközben észrevétlenül hangolódtunk össze. Ugyan sietett, mindezek ellenére is, annyira jól csinálta, hogy egy szavam sem lehetett technikája ellen. Tökéletes párost alkottunk, ez akkor bebizonyosodott.

– Te nem eszel? – ültem hatalmas pólójában az asztalnál, miközben a frissen érkezett pizzát majszoltam, ő pedig csóválta lassan fejét, mialatt engem nézett. – Ja, tényleg. A shake.

– Igen… Meg is iszom – kelt fel, majd a hűtőhöz sétált.

Én még nagyban falatoztam ott, próbáltam nem leenni a ruháját, ami többé kevésbé sikerült is. Menet közben megkínált egy teli üveg ketchuppal is, amit így, olajos, zsíros kézzel igen nehéz volt kinyitni, mert teljesen bontatlant adott. Majdnem az egész pizzát meg tudtam enni, mialatt ő a telefonján pötyögve mászkált és a shakejét iszogatta a kis piros kulacsából.

– Fürdünk együtt? – mostam meg a kezemet a konyhai csapnál. Ő már végzett a kis itókájával, és a kanapén feküdt egy szál melegítőgatyában mobiljával kezében.

– Ahha! Egy pillanat?

– Mit csinálsz? – léptem a kanapéhoz.

– Csak egy e-mail egy külföldi hülyének. Mindjárt kész. Eressz addig vizet és tedd bele a formás kis popódat – nézett fel rám egy kaján vigyorral.

– De ne hagyj sokáig magamra! – mentem is pancsolni.

Gyönyörű fürdőszobája volt egy kényelmes nagy káddal. Ledobtam pólóját és próbáltam kellemesen meleg vizet engedni.

– Ezt a látványt meg tudnám szokni – hallottam magam mögül.

Ott állt az ajtóban és engem nézett, amint meztelenül ügyeskedek az általam még ismeretlen csappal, hogy ne égesse le rólam a bőrt, de ne is fagyjak halálra majd a víztől. Kis sunyi. Ha nem lett volna olyan jó pali biztos, hogy megszóltam volna. Végül velem együtt szállt be a kádba. Vettünk egy hatalmas forrófürdőt, miközben ő fogat is mosott. Kis kényelmes volt, ahogyan még néhány dologban is. Mint például az ágyneműhúzásban. Inkább megígérte, nem fogja ellopni a takarómat, minthogy egy másik huzatot elhasználjon. Csak ráztam a fejemet, de már álmos voltam, ezért beleegyeztem. Végül nem sikerült azzal a lendülettel aludnunk. Ehelyett ölében kötöttem ki egy sokkal hosszabb menet kíséretében. Érezhetően felszabadultabb volt, jobban figyelt mindenre, rám is, magára is. Sokkal kellemesebb kör volt, mint az első. Az egy kis beugró teszt lett a szememben, míg ez egy államvizsgának számított, amin kitűnő eredménnyel teljesített.

– Nah? – lihegett, miután letett az ágyra majdnem egy óra elteltével és még mindig bennem volt.

– Pillanat! – túrtam hajamba.

– Ez elég válasz – vette újra ajkai közé egyik mellbimbómat.

– Nem hagysz pihenni – simogattam fejét.

– De… – pillantott fel rám. – Hagylak. Nagyon álmos vagy?

– Még nem érzem, de mindjárt beüt – pislogtam rá.

– Kérsz valamit előtte? – kelt fel rólam, egy hosszabb sóhajjal pedig nyugtáztam, amint kicsúszott belőlem.

– Takarót! – fordultam oldalara, míg ő az ágy szélén ülve megszabadult a kényelmetlen gumitól.

Miután felkapott egy boxert betakart, majd hasra feküdt mellettem és megfogtam meleg kezét. Érdeklődtem, nem fog-e így fázni, de csak rázta a fejét, majd egy csókot nyomott homlokomra, hogy ne aggódjak, aludjak inkább. Hamar álomba szenderültem, nem kellett biztatni. Kényelmes volt az ágya, talán még soha nem pihentem olyan tökéletes matracon, mint az övé, ám ennek ellenére felébredtem. Nem találtam magam mellett, így elindultam megkeresni a lakásban, mihez visszavettem már addig is hordott pólóját.

– Nem alszol? – találtam meg a kanapén, laptopjával ölében immár felöltözve.

– Nem tudok és amúgy is, problémázik egy külföldi ő meg most van ébren. Hát te, nem alszol? – nézte végig, amint a konyhába fordulok.

– Szomjas vagyok.

– Ülj csak le, majd én adok valamit – pattant fel, mielőtt pedig kinyithattam volna a hűtőt beállt elém. – Tényleg, ülj le!

– Én is ki tudom szolgálni magamat, de rendben, köszönöm – telepedtem le az asztalhoz.

Vízben állapodtunk meg, mást nem kívántam amúgy sem, majd egyedül tértem vissza a kényelmes puha kis helyemhez. Kicsit rossz volt nélküle aludni, de végül sikerült, a fáradtság legyőzött. Ám reggel legalább már az oldalán ébredtem. Sötét volt az egész szobában, viszont így is tökéletesen ki tudtam venni vonalait. El sem hittem, hogy ő fekszik mellettem, egy ennyire tökéletes testű, helyes, igazi férfi. Simogatni kezdtem csendben pihenő arcát, amire hamar felébredt.

– Jó reggelt! – súgtam fülébe.

– Reggel? – pillantott kis ébresztőórájára. – Max negyven perce feküdtem le. Még biztosan nem fogok felkelni, ne haragudj.

– Ohh! Tényleg? Akkor én is visszafekszek! – örültem meg. Kipihenhetem magam, ez az!

– Ezt örömmel hallom – fordult felém, majd magához húzott.

Elmondhatatlanul boldog voltam, hogy végre van valakim azok után, ami történt. Hosszú idő óta először volt társam, valaki olyan, akivel nem féltem megosztani a takarót. Ez remek hír volt főleg azért, mert rácáfoltam Taehyungra. Kapcsolatunk alatt nem sokszor jutott eszembe, de néha azért bevillant arca akkor is, mikor nem kellett volna. Például a hülye diéta hallatán, vagy az éjszakai szabadidő kapcsán. Bár ismerték egymást, így érthető volt, hogy hasonlítanak is. Sokszor voltam Yejunnál, ő viszont keveset nálam, de ez nem okozott gondot. Igazából örültem neki. Néha rengeteget kellett dolgoznia, de egy idő után tisztázódott, nem ezért tart távolságot, amit nem is bántam. Én sem szívesen hagyta el a lakást nehéz napjaimon, így megkönnyebbülés volt, hogy hagy pihenni. Minden tökéletesen ment, amíg el nem akarta mélyíteni a kapcsolatunk, amiről nem is tudtam, hogy lehetséges.

– Cukrom! – szólított meg, miközben a kanapé két végében feküdtünk egyik este és lábaink összegabalyodtak.

– Hm? – kaptam rá tekintetemet a tévéről.

– Vámpír vagyok – mondta úgy, mintha csak azt közölte volna, kék az ég.

– Én meg Teréz anya – mosolyogtam meg.

– Nem, komolyan – ült fel. – Szagold meg! – tekerte shakes kis kulacsa tetejét majd felém nyújtotta. Én is felkeltem és óvatosan odahajoltam, de amint megcsapta orromat a bűz, elhúzódtam.

– Nem vagy te ettől rosszul? – nem hittem neki.

– Vámpír vagyok, nekem ez a táplálék.

– Hagyd ezt abba!

– Ez az igazság. Nézd! – tárta nagyra száját és normális fogai helyett hirtelen hatalmas, hegyes szemfogak csillantak meg.

– Mi a franc? – álltam értetlenül előtte. – Ezt hogyan csináltad?

– Ez a sajátom – beszélt hozzám, miközben észrevettem vörösen izzó szemeit. – Ezért nem szeretem, ha a közelemben menstruálsz. Bekattanok tőled.

– Te beteg vagy. Ez nem jó vicc! – húzódtam vissza helyemre.

– Nem érdekes, hogy nincs egy tükör sem a lakásomban, miközben a tiéd tele van? – mászott közelebb hozzám, miután a kulacsot letette a földre. – Nem érdekes, hogy csak este teszem ki a lábamat a lakásból és kerülöm a napfényt? Tudom, ijesztő és furcsa, de ez az igazság – bújt nyakamba, miközben engem kirázott a hideg. – Azt is érzem, ha félsz. Megváltozik a szagod. És mikor termékeny vagy, le sem tudsz vakarni magadról – sóhajtott nagyot.

– Ezzel tényleg megrémítesz – húztam össze magamat.

– Régen szerettem a félelem szagát. De az régen volt. Nem bántottalak még, nem igaz? Miért nem bízol bennem? – simított végig combomon.

– Mert most, mintha nem lennél önmagad.

– Ahhj! – ült vissza sarkaira. – Ennél jobban nem lehetnék már önmagam – morgott, miközben még mindig láttam rikító fehér fogait és vörös szemeit. Nem hittem el, hogy igazat mond.

– Biztos, hogy nem csak ugratsz?

– Nem. Ezek igaziak, látod? – fogta meg egyik szemfogát és próbálta mozgatni. – Nem levehetőek.

– Megfoghatom? – néztem mélyen íriszeibe… félelmetesen pirosak voltak.

– Igen, de óvatosan. Ha megvágnak… – hallgatott el, mire meghűlt bennem a vér. – Ha megvágnak, csak alszol egy hatalmasat, de jó tudni, hogy ennyire félsz tőlem – húzta száját.

Közelebb merészkedtem hozzá, mire kinyitotta száját és felhúzta ajkát. Végigsimítottam az „agyaron”. Alig hittem el, igazából nem is.

– Otthon szeretnék aludni ma – húztam vissza kezemet.

– Ahhh – sóhajtott hatalmasat. – Rendben. De ne mond el ezt senkinek, vagy… Tényleg félhetsz engem – állt fel szigorú tekintettel a kanapéról.

– Titok… – pattantam fel én is, majd rohantam a táskámért.

Nem hagytam, hogy megérintsen, mert ismerős félelem uralkodott el rajtam, amint közelíteni kezdett felém, egy olyan, amiről azt hittem, már rég megszabadult. Pánikroham kerülgetett, míg ki nem léptem lakásának ajtaján, majd hazafele menet meg kellett állnom, nem is egyszer. Úgy küszködtem magammal. Abban sem voltam biztos, hazáig kibírom, ezért írtam valakinek, akivel képes voltam az ilyen jellegű problémáimat megosztani. Ő volt az egyetlen, akinek elmondtam ezeket, és akitől régebben segítséget kértem, de most újra szükségem volt rá. Csak reménykedtem, nem dolgozik, ám nem volt mázlim. Viszont ő ennek ellenére eljött értem oda, ahova hívtam az éjszaka közepén.

– Chunja?! – ért oda hozzám, ki éppen a földön ücsörgött egy emeletes ház falának dőlve. – Mit csinált veled? Bántott?

– Nem – ráztam fejemet miközben a sírással küszködtem és alig kaptam levegőt. – Vigyél haza! Kérlek!

– Máris! – hívott egy taxit, majd leguggolt hozzám. – Biztos nincs bajod? Mi történt?

– Csak… megijedtem – próbáltam mélyeket lélegezni, de alig tudtam szabályosan. Nagyon a határon mozogtam. – Megijesztett… hirtelen, nagyon – sírtam el magamat ott előtte.

– Semmi baj. Biztonságban vagy. Itt vagyok – simogatta meg fejemet és ölelgetni kezdett. – Minden rendben, nincs semmi gond. Mindjárt otthon leszel és lepihenhetsz a szobádban – rázni kezdtem fejemet. – Akkor, az én szobámban, úgy jó? – bólogattam.

A taxi hamar megérkezett, de nekem nem sikerült, azonnal felkelnem onnan. Végül egyáltalán nem is kellet. Taehyung a csomagtartóba dobta a táskámat, majd karjaiba vett és beültetett hátra, ám ezúttal, nem hagyott ott sem magamra. Egész úton ölelgetett, míg próbáltam leküzdeni a pánikomat. Mire odaértünk a mi lakásunkhoz, már csak töredékét éreztem, így képes voltam saját lábamon felmenni. Elképesztő, mire volt képes a puszta jelenléte velem, hogy rendbe tudta szedni az elmémet csak azzal, hogy ott van mellettem.

– Kérsz valamit inni? – kísért ölelgetve szobájába.

– Nem… Sajnálom, hogy ezzel zavartalak – szipogtam, mialatt lassan visszatért józan eszem is. – Ez olyan megalázó. Nagyon sajnálom.

– Felejtsd el. Semmi gond. Örömmel segítek, tudod. Ne szégyelld, nem zavartál meg… Nem vagy teher – előzött meg. Ismert már.

Befeküdtem ágyába, Taehyung pedig csak egy dolgot kérdezett. Megengedem-e hogy ő is ledőljön mellém. Természetesen meg! Csak ő kellett, ő volt az egyetlen, aki meg tudott nyugtatni, így örültem, hogy nem nekem kellett erre megkérnem. Jól esett ismerős alakja, lélegzete és sóhajai. Majd egy évvel korábban hallottam ezt utoljára így elképedtem, mennyire meg tud nyugtatni még mindig ezekkel. Örültem neki, mert eloszlatta félelememet. Szinte azonnal el is aludtam, amint végül az ismerős illat is megcsapta orromat. Otthon vagyok, biztonságban!

Ezek után azonban nem tudtam visszatérni Yejunhoz. Hiába volt kedves továbbra is és udvarias, nehezen bírtam meglenni a közelében, az érintését pedig egyáltalán nem tudtam elviselni. Bocsánatot kértem tőle emiatt, próbáltam megmagyarázni neki, mi gondom, ám nem ment. Azt hiszem azonban, nem vette nagyon magára a dolgot. Vagy csak én nem tapasztaltam, mert épp egy idegösszeomlás elején jártam. Depressziós lettem ezek után. Nem érdekelt semmi, nem motivált semmi. Ki sem mozdultam, ha nem boltba vagy munkába kellett mennem, a barátaimmal sem tartottam már úgy a kapcsolatot. Kezdtem teljesen begubózni és érdektelenné válni mindennel kapcsolatban, amit Taehyung észre is vett. Próbálta ezt megakadályozni, amit akkor nem tudtam, most azonban már nagyra értékelek.

– Azt írja, kockázd apróra a zöldségeket – olvasta neten a receptet, amire rávett, csináljuk együtt. – Ezt rád hagyom, ha már a hagymát is te vágtad fel. Mit ír a húsról? – böngészte tovább a szöveget, miközben én robot módjára vagdostam.

– Au – engedtem fel egy kis fájdalmas hangot, ám nem volt benne semmi érzelem, miközben letettem a kést és kezemet kezdtem vizslatni.

– Hozok… Hozok ragtapaszt – tűnt el a fürdőben Taehyung. Én csak álltam ott, néztem, amint kibuggyan egy kövér csepp az ujjbegyemből, majd lassan végiggördül a kezemen. Nem érdekelt, csak azon csodálkoztam, hogy éreztem. – Itt vagyok. Mutasd! – ért vissza, én pedig ráemeltem tekintetemet. – Mosd le! Mutasd csak! – nyomta víz alá a kezemet. – Elég mély. Ejnye, jobban kellene figyelned! – nyelt nagyot mondandója közben. Én már rég nem a sebre koncentráltam, hanem rá. Hogy ott aggódik értem, foglalkozik velem és… hatalmasakat sóhajt, meg nyel. Elkezdtem gondolkozni, amit az utóbbi időben olyan sokszor csináltam.

– Taehyung?

– Igen? – kapta fel fejét. Nagyon csendben voltam már hosszú ideje. Mindig csak akkor szólaltam meg, ha az rendkívül fontos volt, így meglepődött. Ám ahelyett, hogy kérdeztem volna, orra alá toltam vérző ujjamat. Cseppet hátra mozdult, ám tekintete a sebre szegeződött és újabb sóhaj tört fel torkából – Mi az? – ám nem mondtam semmit. Helyette inkább, mint egy pszichopata, dugtam nyitott szájába sérült ujjamat, majd végig húztam ínyén a vérző sérülésemet. Kivételesen az történt, amit vártam. Előbukkantak vörösen izzó szemei és hatalmas szemfogai.

– Vámpír – húztam vissza lassan kezemet.

– Yejun – sóhajtott nagyot. – Az a szemét, barom, állat! – morgott egyre hangosabban, amitől egy egészséges pillanatomban biztos megrémültem volna, ám rég volt olyan utoljára. Már nem tartottam tisztának a fejemet hosszú ideje.

– Rólad nem mesélt… De várható volt – fordultam a pult felé, hogy majd bekötözöm magamnak a sebemet, ám hirtelen hatalmas fáradtság fogott el és megtámaszkodtam.

– Lassan! – karolta át derekamat immár normális külsőben.

– Mi ez?

– Csak az altatóm. Yejun nem mesélt róla? – érdeklődött. Nem volt képben, hogy miért és mikor mentünk szét.

– Nem volt lehetősége – nehezültek el szempilláim. Nem tudtam már ébren maradni, mivel pedig a küzdő szellem már rég nem élt bennem, így hamar fel is adtam a harcot.

Másnap a saját szobámban ébredtem behúzott függönyöknél. Hirtelen minden ilyesmit elkezdtem megfigyelni. Már dél felé jártunk, ám még mindig olyan fáradt voltam, mintha csak öt percet aludtam volna. Nem volt erőm felkelni, csak oldalamra fordultam és ennyi. Már szundítottam is. Késő délután lett csak annyi energiám, hogy végre kimásszak az ágyamból. Taehyungot nem találtam sehol, ám szobájának ajtaja zárva volt. Biztos voltam benne, alszik, ezért kimentem a nappaliba és leültem a kanapéra. A kikapcsolt tévé fekete képernyőjét bámulva kezdtem gondolkozni. Yejun a Nappal érvelt és a diétával. Taehyungot sosem láttam rendesen enni és saját hűtője volt. Ez megmagyarázná, hol tartja a kajáját. Esti melója volt, így ritkán látott napfényt. Szintén stimmelt Yejunnal. Ráadásul ismerték egymást, aminek ugyan Taehyung láthatóan nem örült. Valószínű volt, hogy ő is vámpír, de ez több, mint egy hónapon keresztül fel sem merült bennem. Amint végigfutottam a hasonlóságokon még több bizonyítékon kezdtem gondolkodni. A hagyma, amit megjegyzett, mennyire utál. Vámpírok nem bírják a fokhagymát. A tükrök rendkívüli kerülése, tényleg még a taxiban is, szobájának örökös sötétsége és az első alkalom. Mikor megtorpant a küszöbön, míg be nem invitáltam, ami akkor fel sem tűnt. Még moziban sem kért semmit, bele sem kóstolt a kukoricámba. Ráadásul… ugyanúgy került engem a nehéz napjaim alatt, mint Yejun. Szóval ő is küzdött magával. Mindezen apró jelek tetejébe még egy rendkívül fontos villant be. A betörők. Soha nem mondta és én sem emlékeztem, hogyan birkózott meg velük egy szempillantás alatt. Még a vallomása sem rémlett. Hirtelen mindenbe beleláttam ezt, minden tettében ott volt, ő egy természetfeletti lény és már másra sem tudtam gondolni a délután folyamán csak erre. Taehyung egy vámpír, én pedig ezzel a vámpírral élek együtt már… nagyon, nagyon hosszú ideje. A hideg kirázott tőle, ám azonnal elmúlt a félelmem, pedig szerintem nem lett volna szabad ennek megtörténnie. Elvégre ő egy ragadozó, én pedig a vacsorája vagyok.

– Ohh! – hallottam meg egyszer csak hangját és felnéztem rá. – Kipihented magad? Mikor keltél? – tartotta a távolságot.

– Nem tudom.

– Hm… – bólogatott. – Ettél ma már?

– Nem.

– Akkor ideje. Mit kérsz, mit csináljak?

– Te tudsz nekem kaját csinálni? Hogy tudod, mikor jó a fűszer? – döntöttem oldalra a fejemet.

– Én is voltam ember, akármilyen különös – sóhajtott nagyot. – Mit mondott Yejun?

– Hogy vámpír. Ezért van ébren este, ezért alszik nappal. És hogy a turmix az igazából vér.

– Ennyi?

– Eljöttem, te pedig értem jöttél, emlékszel? – pislogtam nagyokat.

– Ettől ijedtél meg? – lépett közelebb.

– Igen.

– Akkor elköltözök. Nem akarom, hogy a saját lakásodban félj.

– Tőled nem félek. Sosem féltem. De most kellene, nem?

– Illene.

– Hmm… – sóhajtottam, majd újra a tévére meredtem. – Eddig sem bántottál. Miért most kezdjek el félni?

– Ebben igazad van… Megyek készülődni, dolgoznom kell ma – indult volna vissza szobájába.

– Mit dolgozol? – néztem rá, amint megtorpant még a nappali küszöbén.

– A családunknak van néhány szállodája. Esténként az egyik szöuliban vezetek műszakot.

– Szóval gazdag vagy. Akkor miért laksz albérletben velem?

– Mert erre voltam kényszerítve egy időben, veled pedig egész jól elvagyok. Összekészülök és még kérdezhetsz majd, ha lenne valami – tűnt el.

Végül nem volt semmi, ami érdekelt még vele kapcsolatban azon az estén. Mielőtt lelépett volna dolgozni betakart egy nagy pokróccal, majd a lelkemre kötötte, egyek. Még azzal is megfenyegetett, hogy reggel leellenőrzi, csak ezért fel fog kelteni, és ha nem fog fogyni valami a hűtőből, akkor lenyom a torkomon egy hatalmas szendvicset. Kedves volt tőle, hogy ennyire foglalkozott velem. Félnem kellett volna, hiszen Yejuntól rettegtem, ám Taehyungtól nem, sőt. Inkább még jobban megnyugodtam mellette. Valahogyan a tudat, hogy meg tudna ölni, ám ő ehelyett foglalkozik az egészségemmel, biztonságérzetet nyújtott. Elképesztően jó hatással volt a lelkemre. Utólag visszagondolva, nem kis mentális gondokkal küszködhettem akkor, de ez abban a pillanatban eszembe sem jutott. Semmi rossz gondolat nem fordult meg a fejemben, inkább úgy tűnt, kezd visszatérni némi kíváncsiság az életembe. Attól a perctől fogva elkezdett felfelé ívelni minden. Másnap dolgoznom kellett már nekem is, így egy nagy vacsora után, amit végre nem csak azért ejtettem meg, mert muszáj volt, hanem mert korgott is a gyomrom, lefeküdtem pihenni. Nehezemre esett aludni valamit az éjszaka folyamán tekintve, hogy a napot végigszunyókáltam. Reggel azonban felkeltem lakótársamhoz. Nem esett nehezemre. Mikor hazaért én újból ott ültem a tévé előtt, ám ezúttal be volt kapcsolva és egy Netflixes sorozatot néztem. Azonnal érdeklődött az étkezéseim felől, megnyugtatásképpen pedig fel is emeltem neki a müzlis tálat, amiből reggelimet fogyasztottam. Megkönnyebbült, majd a szobájába vonult.

Javulni kezdett minden. Egyre több erőt éreztem magamban és lassan azt is felfedeztem, hogy újra érdeklődök bizonyos dolgok iránt, mint például a munkám, vagy egy új film. Otthon is szívesebben voltam már ébren, mint az ágyamban, ha pedig lehetett akkor megkértem Taehyungot, nézzen velem valamit a tévében, aminek rendszeresen az lett a vége, hogy én őt figyeltem, majd pedig kérdezgettem.

– Már megint, miért nézel? – szólalt meg rám sem pillantva.

– Sosem akartál megenni? – pislogtam rá begubózva a kanapé túlvégén egy vékony takaró alá.

– Maximum enni belőled – sóhajtott nagyot. – És nem. Eszembe sem jutott.

– Tényleg?

– Tényleg. Még valami? – nézett végre rám.

– Ezért nincs barátnőd?

– Nem.

– De volt?

– Igen.

– Ember?

– Hát… az is volt. De nem túl kellemes nézni ahogyan az, akibe beleszerettél, lassan megöregedik melletted, majd meghal – vágott végig fapofát.

– Nem úgy tűnsz, mint akit tényleg megérintett.

– Rég volt már.

– Mikor volt az utolsó barátnőd?

– Miért érdekel ennyire? – grimaszolt.

– Csak érdeklődök.

– Néhány éve volt az utolsó, ha jól számolok – fordult vissza a tévé felé egy hatalmas sóhajjal. – De ha ennyit élsz, mint én, néhány év csak néhány pillanatnak tűnik egy idő után.

– Ő volt az ember?

– Nem. Vámpír volt.

– Szóval semmi esélyem.

– Még mindig itt tartunk – rázta fejét.

– Mert még mindig tetszel – lassú felépülésembe nem tartozott bele az, hogy olyan dolgokat újra titkolni kezdjek, ami kicsit is zavarba hozhat, ha kimondom. Így félelem nélkül közöltem vele ezt a tényt is. – Én sosem tetszettem neked?

– Erre muszáj válaszolnom? – pillantott rám szeme sarkából.

– Jó lenne. Mert, ha igen a válasz, akkor szeretném, ha megpróbálnánk.

– Csak azért akarsz velem lenni, mert megmentettelek, mert mindig tudok segíteni és foglalkozok veled – fordult felém.

– És ha igen, akkor mi van? Legutóbb, mikor ilyen állapotomban lekoptattál összeszedtem egy vámpírt, akit még te sem bírtál. Erről jut eszembe, mi volt az a védelmező, tulajdon megjelölő kis társalgás mikor találkoztatok?

– Csak nem bírom Yejunt, ennyi – vette fel egyik lábát a kanapéra, hogy teljes testével felém tudjon fordulni.

– Attól, hogy nem bírod, még nem kellett volna megfenyegetned, hogy baj lesz, ha nem vigyáz rám. Fogadni mernék, más miatt nem mondtad volna ezt neki – szűkültek össze szemeim.

– Csak kedvellek, ezért pedig féltelek.

– Szóval kedvelsz. Akkor randizzunk!

– Nem úgy kedvellek.

– Akkor hogyan? – mozdultam meg én is.

– Mint barát.

– Csak ennyi? Sosem mozgattam meg benned semmit? Még akkor sem, mikor a vérző ujjamat a szádba dugtam?

– Az egészen más volt – hőkölt hátra, amint közeledtem felé.

– Van egy ajánlatom. Csókolj meg most, ha pedig továbbra is csak barátként kedvelsz, akkor nem fogom minden este véletlenül megvágni az ujjamat, majd kergetni vele a lakásban. Mit szólsz?

– Mi lelt téged? Nem voltál ilyen korábban – lepődött meg, amint már megtámaszkodott maga mögött, csak hogy ne érjek hozzá.

– De most ilyen vagyok. Nos?

– Nem foglak megcsókolni.

– Hmm… jó – keltem fel a kanapéról.

– Hova mész?

– A konyhába – indultam el.

– Miért? – jött utánam.

– Szeletelek egy kis hagymát a vacsorámhoz.

– Jó, várj! – ugrott elém, hogy ne érjek el az evőeszközökig.

– Meggondoltad magad?

– Fogjuk rá. Mi számít neked csóknak?

– Minimum fél perc és rendesen csókolj meg. Mintha egy korábbi barátnőddel tennéd. Először ajkak, majd nyelv. Ha pedig utána sem akarsz tőlem semmit, akkor békén hagylak ezzel örökre – néztem fel rá és próbáltam közbe minél törékenyebbnek tűnni. Sok férfi gyengéje egy apró, védtelen nő.

– Rendben – sóhajtott nagyot. – Ugye nem ettél ma hagymát?

– Azt éreznéd. Izgulsz?

– Egy kicsit – tette csípőmre kezeit.

– Nincs miért. Csak egy csók. Miért izgulsz? Hiszen nem érzel irántam semmit – fogtam bicepszeire.

– Csók az csók… – közeledett. – Mérem az időt.

– Rendben – loptam el a köztünk lévő távolságot annyival, hogy lábujjhegyre álltam.

Félénken csókolt meg, nem akarta elmélyíteni, viszont kénytelen volt a megállapodásunk szerint. Eleinte érződött, mennyire próbálja tartani magát és másra gondolni, ám nem hagytam. Lassan megnyaltam alsó ajkát, majd gyengéden meg is haraptam, mire azonnal megváltozott. Csípőmre szorított miközben szinte ledugta nyelvét torkomon. Picit meg is hátráltam, ám ő egyik kezét felvezette arcomra, hogy megtartson. Hevesen csókolt, érződött benne minden, hogy nem csak barátként kedvel, hogy élvezi a pillanatot, alig bír betelni vele, miközben csípőmet markoló keze átvándorolt fenekemre. Nyakába karoltam és hozzásimultam. Ez már nem volt többé egy kényszerből megtett lépés. Kifejezetten beleélte magát csókunkba, hiszen a következő pillanatban már átkarolt, mialatt egy apróbb nyögést hallatott. Biztosan tovább csüngtünk egymáson, mint fél perc sőt, ha rajta múlt volna nem csak az időt tekintve vesztjük el fejünket.

– Szexelni akarok – sóhajtottam fel, amint áttért nyakamra.

– Ne akarj – súgta fülembe miközben ölelgetett.

– Pedig most nagyon jól esne – támaszkodtam meg mellkasán és nyakába bújtam, végül azonban egyik kezemet levezettem ágyékához. – Szerintem neked is – markoltam rá, ruhán keresztül.

– Ne nyúlkálj!

– De te fogdoshatsz? – mosolyogtam.

– Így jó? – vette le kezét fenekemről és ölelgetni kezdett.

– Nem kívánsz? – szomorodtam el.

– Egyre jobb kérdéseid vannak az este folyamán – távolodott el tőlem. – Aludnod kéne – nézett szemeimbe.

– Nem válaszoltál.

– Nem is fogok. Na gyere! – kapott fel. – Feküdj le! Ha pedig holnap kitisztult az agyad, majd megbeszéljük ezt – vitt a szobám felé.

– Nem aludhatok a te ágyadban? – állt meg saját ajtaja előtt kérdésemre.

– Nem fekszek be melléd, úgyis ott akarsz aludni?

– Igen.

– Jó – nyitotta be, majd átlépett a küszöbön velem és ledobott takarójára.

Még ugyan kimásztam a fürdőbe, meg átöltöztem a pizsamámba, de végül tényleg ott aludtam. Nem beszéltünk többet az este, mert Taehyung amint tudott, meglógott a lakásból, ám reggel, mikor ki akartam mászni ágyából, véletlenül ráléptem. Ott szunyókált a földön egy párnával és a vékony takarómmal, így sikeresen felkeltettem.

– Megbeszéljük? – léptem át, majd leguggoltam hozzá.

– Majd ha felkeltem.

– Szóval nem kívánsz?

– Mit nem értettél? – kérdezett vissza csukott szemmel.

– Miért izgultál fel? Miattam, vagy pusztán amiatt, hogy egy nő ér hozzád?

– Majd ha felkeltem! – mordult fel és hátára fordult.

– Sosem éreztél egy kis vonzalmat sem irántam?

– Ebből elég! – nyitotta ki vörös szemeit, majd hirtelen felült. – Ha tovább folytatod és nem hagysz aludni, megkóstollak – vicsorgott rám hegyes fogaival.

– Szóval kívánsz?

– Miért nem félsz tőlem? – morgott.

– Mert úgysem bántasz.

– Ki akarod próbálni?

– Tehát kívánsz – néztem vele farkasszemet.

– Ha válaszolok, hagysz aludni?

– Igen.

– Jó. Igen, kívántalak tegnap este és már máskor is, mikor velem aludtál. És igen, vonzónak talállak, de nem fogom kihasználni a lelki gondjaidat csak azért, hogy veled lehessek és dughassunk.

– A lelki gondjaim az én bajaim, majd én foglalkozok velük – térdeltem le és kezeim közé fogtam arcát. – Azokkal te ne törődj! – csókoltam meg.

– Vigyázz! – húzódott el picit.

– Mire?

– A fogaim – tűnt el vörös szeme. – Most jó – húzott magához és ezúttal ő kezdeményezett.

Ebben reménykedtem, hogy ő is így áll hozzám, minden eddigi érve pedig a kapcsolatunk ellen csak kifogás, mert azt nem meri elmondani, mennyire fél. Ezért bátran másztam ölébe, miközben faltam ajkait. Édes volt a csókja, pont olyan, mint előző este, de talán még annál is jobb ezúttal.

– Mi az? – lepődtem meg, amint visszadőlve a földre elvált tőlem.

– Nagyon fáradt vagyok – hunyta be szemeit, kezeit pedig combomon pihentette.

– Rendben. Hagylak pihenni – álltam fel róla és lehullottak karjai hasára.

– Azt hittem erőltetni fogod a szexet.

– Nem. Most nincs kedvem. De az ágyban aludj! – próbáltam felültetni. – Kényelmesen.

– Jó! – kelt fel magától és felmászott a puha matracra, majd be is takarózott.

Hihetetlen, hogy megfordította az életemet a kapcsolatunk. Sokkal pozitívabb lettem rövid időn belül, felépülésem pedig felgyorsult. Több energiám lett és jobban foglalkoztam magammal is. Kezdtek elmúlni a sötét gondolataim, vagy csak nagyon ritkán tértek vissza. De mindannyiszor, mikor kicsit is magam alatt voltam Taehyung észrevette és próbált segíteni. Nem is tudom, mit kezdtem volna nélküle. Lehet, nem éltem volna meg azokat a napokat sem, ha ő nem lett volna ott, hogy segítsen, ezért pedig nagyon hálás voltam, amit szerettem volna kimutatni, ám ő nem mindig engedte.

– Nem… nem! – fogta össze csuklóimat egyik kezével, miközben a nyakát csókolgattam. Mikor hazaértem már ébren volt, üdvözlésképpen pedig letámadtam ajkait, melynek az lett a vége, hogy a konyháig jutottunk, ahol feldobott a pultra és lábaim közé férkőzve viszonozta heves köszöntésemet. Ebben a helyzetben pedig nem bírtam megállni, hogy ne kezdjem el kicsatolni övét.

– Miért nem? – markoltam meg pólóját és magamhoz húzva simultam testének. – Sosem engeded.

– Nem véletlen.

– Bántanál közben? Vagy… nem is vagy képes a szexre? – hecceltem.

– Lehet és de. Tudok szexelni – tolt el magától.

– Akkor?

– Csak nem akarom elsietni.

– Mindig ezt mondod, viszont már elég régóta lakunk együtt, elég régóta és elég sokat is alszunk együtt, szóval ezt nem fogadom már el. Miért nem akarod? Hazudtál, mikor azt mondtad, kívánsz? – néztünk egymás szemeibe.

– Nem.

– Akkor? Attól félsz, hogy megöregszem melletted és meghalok majd? Ha ez a probléma akkor ígérem, mikor elkezdek öregedni jól összeveszek veled és szétmegyünk. Így nem kell végignézned, ahogyan meghalok.

– Hogy mondhatsz ilyet? – döbbent le.

– Gondolkoztam rajta és nem akarok neked rosszat.

– Akkor ne mondj ilyeneket!

– Akkor mond meg, hogy miért nem! Mert ha rám hagyod, akkor őrült indokokkal fogok előállni. Ismered a nőket nem? Ha ránk hagyod akko-

– Jó! – szakított félbe. – Jó… – engedte el kezeimet. – Eltaláltad, részben. Azért nem akarok lefeküdni veled, mert félek, hogy akkor sosem tudnálak elengedni. Rég voltam valakivel, rég voltam szerelmes és hiába éltem évszázadokat, akkor sem játszadozok ezzel. Inkább beismerem, gyáva vagyok, mert akkor nem bírnálak többé elengedni. És ezt nem arra értem, hogy nem tudnám elviselni a halálodat, bár ez is igaz. Hanem hogy tőlem nem lesz gyereked. Nem lesz esküvőd és nem lesz normális családod velem soha. Ez ennyi és nincs tovább. Én már hozzászoktam, de te nem így vagy összerakva. Megelégelnéd, kiszeretnél belőlem, azt pedig… nem viselném jól. Nem tudnálak elengedni, végül magam mellé láncolnálak és olyanná tennélek, mint én. Mert még egyszer nem hagyom, hogy meghaljon az, akit szeretek.

– Mert a csók, nem elég intim? – nyeltem nagyot, miközben lassan próbáltam megérteni, mit is mondott. – Ha holnap meghalnék, vagy esetleg megint betörnének és megtörténne az, ami egyszer már majdnem, akkor ugyanúgy hagynád elmenni a betörőket? Vagy hagynál engem meghalni, mikor pontosan tudnád, hogy lenne más opciód? Ezen csak a szex változtat? Csak akkor tépnéd szét azokat a férfiakat, ha lefeküdnénk előtte? Csak akkor mentenéd meg az életemet és tennél vámpírrá, ha előtte már szeretkeztünk? A csók neked nem számít semmit? Az nem elég? – szomorodtam el picit. Ez lenne nála a határvonal. Ha ezt átlépné, onnantól mondana párjának? – Csak akkor lennék a társad, ha együtt töltenénk egy estét? – vártam tőle választ, ám nem kaptam. – El is ment a kedvem. – másztam le a pultról. – Jó éjt Taehyung! – mentem szobámba.

Nem követett, nem szólt semmit. Így gondterhelten voltam kénytelen lefeküdni. Emiatt pedig nem is aludtam sokat. Végig csak ezen töprengtem, szokásomhoz híven pedig el is ferdítettem mindent. Felmerült bennem, hogy soha se azért csókol, mert tényleg van köztünk valami, hanem pusztán azért, mert egyszer kierőszakoltam és azóta sem akarja, hogy megkergessem a lakásban. Talán nem is jelentettem neki semmit soha, amit pedig éreztem rajta reakció az… az csak egy férfi általános reakciója egy nőre. Ez lett volna az én magyarázatom, hiszen remekül tudott uralkodni magán minden alkalommal, mikor én haladni szerettem volna a kapcsolatunkkal. Végig ezeken elmélkedtem az este folyamán. Alig pihentem valamit, csak forgolódtam és sóhajtoztam. Reggel pedig, mikor újra munkába kellett mennem és összefutottam Taehyunggal, elmondtam elméletemet.

– Nem kell megcsókolnod többé. A fenyegetés csak egyszeri volt. Nem foglak vérző ujjal kergetni, hogy csókolózzunk – csatoltam be karkötőmet, mialatt ő a konyhában nézegette a leveleket, ám amint értelmezte, mit is mondtam megfordult és bosszúsan nézett rám.

– Ezt most miért mondod?

– Mert ez nem kötelező dolog. Csak akkor csináld, ha úgy érzed, szeretnéd. Csak miattam felesleges. Többet ártasz vele, mint segítesz – mentem cipőmhöz és indulni készültem.

– Nem mondod komolyan – támaszkodott meg a pulton.

– Csak az az egy alkalom volt kényszer – egyenesedtem fel. – A többi nem az – sóhajtottam nagyot, majd felvettem a kabátomat. – Estefele jövök. Munkától függ a dolog. Jó pihenést! – léptem ki az ajtón.

Ezúttal sem vártam meg, hogy elköszönjön, ahogyan sohasem tette egyikünk sem. Fájó szívvel mentem munkába és ott sem változott ez az állapotom. Kicsit ugyan lefoglalt a sok teendő, ám nem terelte el teljesen a gondolataimat. Attól félve pedig, hogy eluralkodik rajtam újból az a sötét felhő, ebédelni sem mertem kimenni. Inkább munka közben haraptam valamit, de egyszerűen képtelen voltam megállni. Viszont nem akartam bent tölteni az estét, tekintve hogy másnap kezdődött a hétvége. Így hazaindultam, bár a lehető legkésőbb, utam pedig nem is egyenesen vitt vissza lakásomba. Tettem egy kitérőt egy kis kifőzde felé, hogy szerezzek magamnak vacsorát, majd még menet közben megálltam megnézni egy-két kirakatot. Nagyon nem húzott a szívem haza, ám én mégis ráerőszakoltam a visszatérést. Amint beléptem az ajtón, kezemben a zacskóval és kulcsaimmal, Taehyung megszólalt.

– Hol voltál eddig? – mordult rám.

– Sok munka volt és vettem vacsorát – vetkőztem le, amint kattant a zár.

– Aggódtam – lépett oda hozzám.

– Jaj, nem kell. Nincs miért. Megfognád? – nyújtottam neki a zacskót, miközben kerültem tekintetét. Nem mertem a szemébe nézni. Féltem, amint megteszem meglátom benne az igazságot és az fájni fog.

– Nem kéne ilyen későn is egyedül mászkálnod a városban.

– Érdekes, mert eddig csak itthon ért baj, az utcán nem – kuncogtam miközben ledobtam kabátomat és cipőmet. – Köszönöm a segítséget! – vettem tőle vissza a vacsorámat, majd a konyhába indultam.

– Chunja!

– Igen? – pakoltam le a pultra.

– Nézz rám! – kirázott a hideg ettől a kéréstől. Féltem tőle, de nagy levegőt vettem és lassan felé fordultam. Csak egy pillantást vetettem rá, mert csupán ennyire voltam képes, mialatt összefontam karjaimat mellkasom előtt.

– Mi az? – sóhajtottam.

– Én téged féltelek.

– És?

– Miért nem érted meg, hogy miért nem akarok lefeküdni veled?

– Mert hülyeség – szorítottam össze fogsoromat.

– Nem akarsz ilyen életet.

– Honnan veszed, hogy ott kötnénk ki, amit te mondasz? – felidegesített. – Mi garantálja ezt? Honnan veszed, hogy nem pont te leszel az, aki majd kiszeret belőlem és elhagy? Vagy hogy nem szeretünk ki egymásból? Baromság, amit mondasz. Csak felidegesítesz a hülyeségeiddel. És ha mégis igazad lesz, akkor mi van? Nem gondolod, hogy ha olyan sokáig maradunk együtt, hogy megérjük azt, hogy nem tudjuk elengedni egymást, akkor nem kész örömmel lennék olyan, mint te, csak hogy veled maradhassak? Attól, mert te szenvedsz ettől, én lehet, nem szenvednék. Lehet te sem, mivel nem lennél egyedül. Olyan nagy baromságokkal tudsz nekem jönni, hogy egyszerűen megütnélek, úgy felidegesítesz velük – fordultam vissza vacsorám felé nagyokat fújtatva. – Persze, ha a csók sem volt igazi, akkor meg felesleges az aggódás – csomagoltam ki.

– Jaj, asszony! – mordult fel, majd hallottam trappolását, mire magamtól visszatértem hozzá. – Ti nők, mindig olyan romantikusak vagytok!

– Ha zavar, akkor miért nem vagy buzi? – néztem fel bosszúsan szemeibe.

– Az isten szerelmére már! Olyan hülyeségeket tudsz mondani te is! – morgott. – Miért lett volna hamis a csókom?

– Hisz nem jelentett neked semmit.

– Ez nem igaz!

– Valóban? Akkor miért olyan nagy határvonal a szex?

– Mert az szex!

– És? Modern világban élünk. Van aki naponta cseréli a partnerét.

– De én nem.

– Akkor máshogy fogalmazok. Inkább dugnak az emberek, minthogy csókolózzanak, mert abban kevesebb az érzelem, mint egy csókban!

– Argh! Chunja! – csapott a pultra mérgében.

– Mi van?

– Hülye vagy!

– Te meg idióta!

– Vigyázz a szádra!

– Miért? Talán megbüntetsz, ha nem teszem, te barom?

– Megharaplak!

– Váó! Nagy szavak ezek egy nyuszitól – hallgattunk el. Mindkettőnket majd szétvetett a düh, olyan mérgesek voltunk egymásra. Már az se érdekelt, ha tényleg megtámad, úgy forrt a vérem.

Ám nem így történt. Néhány pillanatig szórtunk csak a másik szemeibe a szikrákat, majd egymásnak estünk. Olyan hevesen csókolóztunk mint még soha senkivel. Azonnal nyakába karoltam ő pedig felemelt és arrébb söpörve mindent a pultról feltett rá. Sosem kapkodtunk ennyire még. Szinte rögtön vetkőztetni kezdett, ami meglepett, azonban követtem példáját és én is levetettem vele pólóját. Az ajkaim helyett a nyakamra tapadt vissza, emberi fogaival marcangolta bőrömet, miközben kicsatolta övemet, kigombolta nadrágomat és lehúzta a sliccemet, míg én végig karmoltam hátát, valamit oldalát. Eltávolodott tőlem, hogy lehúzhassa nadrágomat, melyet messzire is dobott.

– Őrült nőszemély! – csókolt meg újból, miközben kicsatolta melltartómat.

– Mit vártál? – vettem le és a földre dobtam, mialatt nyakára tértem át. – Hogy ép az elmém? – fogtam nadrágján keresztül merev péniszére.

– Ez fel sem merült bennem – sóhajtott nagyokat, miközben végig húztam körmeimet mellkasán. – Nincs nálam gumi – csapott combjaimra, majd megszorította őket.

– Táskámban van!

– Remek! – csúsztatta ujjait bugyimba.

– Nem kell? – oldottam ki övét, majd kicsit küzdve nadrágjával lejjebb húztam azt csípőjéről, miközben ujjaival csiklómat kezdte kényeztetni.

– De. Csak egy pillanat – nyögött fel. Sziszegett a levegő fogai között, amint szabad kezével hajamba túrt és meghúzta tincseimet.

Ledugta nyelvét torkomon, két ujját pedig fel vaginámba. Kapkodott, viszont ezúttal nem jelentett gondot. Ezalatt vállába vájtam körmeimet, szabad kezem pedig boxerébe vándorolt. Rámarkoltam kemény péniszére, mire egyszerre tört fel torkunkból egy-egy hangos nyögés. Ajkába haraptam és végigkarmoltam nyakát, ahogyan megéreztem makkján első csepp nedvét.

– Taehyungh! – távolodtam el tőle egy pillanatra némi oxigénért.

– Ne mozdulj! – rohant el táskámhoz. Kiborított belőle mindent a földre, majd mikor megtalálta a kis dobozt visszasietett hozzám, miközben feltépte és kivett belőle egy darabot – Megőrültünk – nyitott fel egy gumit, miközben pedig felhúzta, újból megcsókolt.

Meg sem szabadult nadrágjától, ám én sem a bugyimtól. Csupán félrehúztuk a zavaró ruhadarabokat és már bele is vágtunk mindennek a közepébe. Nyakába karoltam, ő pedig fenekem alá fogott. hevesek voltunk, mintha csak tinik lennénk, úgy hajszoltuk az élvezeteket. Harapdáltuk és csókolgattuk a másikat ahol csak értük, miközben elégedett nyögések hagyták el ajkainkat. Nem szeretkeztünk, dugtunk, ott a konyhapulton, ahova már annyiszor feltett, de sohasem folytatta tetteit. Végre megkaptam, amit akartam. Lüktető férfiasságát magamba, ez pedig olyan elégedettséggel töltött el nem csak engem, hogy az érzéki bemelegítést rögtön átugorva tértünk a lényegre. Régen voltam már férfival, érte pedig annyi ideje sóvárogtam, hogy én élveztem el elsőként, miközben már melleimet marcangolták fogai. Nevét nyögtem és hajába túrtam, amint végig futott testemen az orgazmus.

– Boldog vagy? – nyalt végig bőrömön.

– Meg ne állj! – sóhajtoztam.

– Soha! – folytatta heves mozdulatait, melyek hamarosan erős, mély lökésekké változtak.

Nyakamba borult és teljes erejéből szorított magához, miközben lassított, végül pedig megtámaszkodva mellettem a pulton megállt. Hosszú pillanatokig csak lihegtünk ott, amint hajába túrva kezdtem masszírozni fejbőrét. Vállába kapaszkodtam, hogy ne tudjon elmenekülni, de úgy tűnt meg sem fordult a fejében.

– Remélem örülsz – nyelt nagyot.

– Ezt is csak azért csináltad, hogy örüljek? Semmi érzelem nem volt benne? – forgattam szemeimet. Még én is tudtam, hülyeséget beszélek.

– Nem mondod komolyan! – távolodott el tőlem, hogy a szemeimbe nézzen.

– Nem vagy ám valami bajnok. Sőt… kifejezetten gyengusz teljesítmény volt ez tőled.

– Ezt most… – szűkültek össze szemei. Kezdett rájönni, miért mondom ezt.

– Ennél még a gimis barátom is jobban teljesített anno, pedig kezdők voltunk.

– Nem tudsz felhúzni. Túlságosan lenyugtatott a szex – mosolygott.

– Biztos vagy te ebben? Pedig jelen pillanatban mérföldekkel jársz a legfrissebb exem mögött – hecceltem tovább.

– Na ne! – láttam arcán, rátapintottam a gyenge pontjára. – Ezt ne!

– El sem hiszem, hogy te is vámpír vagy. Yejun sokkal állatiasabb volt. De biztos ő az erősebb kettőtök közül.

– Húúú te! – sziszegte fogai között és fenekemre markolt. – Hagyd abba! Anélkül is lefekszem még veled, hogy felhúznál!

– Pedig muszáj idegesíteni téged, hogy legalább megközelítsd egy picit Yejun teljesítményét – vigyorogtam.

– Járni se fogsz tudni holnap! – kapott fel, majd szobáink felé vette az irányt.

– Ott marad a gumi! – kapaszkodtam meg vállaiban.

– Nem érdekel! – mordult fel. – Majd kirohanok érte!

(Csak egy hónapba telt majdnem egy új fici jeeej! XD Kicsit se gáz, áh! De ebben közrejátszik az is, hogy ötletem sem volt erre a ficire nagyon hosszú ideig, addig pedig nem akartam mást írni, míg a vámpír repertoár nem 100%-os. Viszont a Jungkook OS-el sem vagyok megelégedve, így valószínű, hogy jön még egy vámpíros Kook majd valamikor... valamikor :D

Addig remélem tetszett ez a fici és továbbra is olvastok majd! Most már hozok yaoit is újból. Szeretnék, nagyon! Aki azonban addig is yaoira vágyik, azt most meginvitálom a K-Pop yaois csoportba! Gyertek és traccspartizzuk halálra magunkat az új yaoiig :D

------> YAOIS CSOPI LINKJE <------

Szokásos linkjeink:
Facebook oldalunk --> LINK

K.A.R.D rajongók ----> LINK )