YoonMin OneShot: Calico

Figyelmeztetések: Yaoi, 18+, hibrides, káromkodás, 9000+ szó!!!

 A hibrid calico Jimin új gazdát keres, mivel az előző ráunt, hogy nem változik át soha emberré. Szerencséjére Hoseok meggyőzi a barátját, hogy fogadja be. Yoongi nem vevő az ötletre, de végül mégis bele megy, hogy egy aranyos, szelíd, jól nevelt hibrided befogadjon lakásába, ezzel pedig életében először akad valami, ami miatt érdemes hazasietni a munkából.

Harmadik fél szemszöge

– Csak egy macska – győzködte munkatársát és egyben legjobb barátját Hoseok.

– Egy hibrid – rendezgette a kinyomtatott papírokat Yoongi.
– De alig változik át. Ezért unt rá az unokatestvérem. Kérlek Yoongi, nem találok neki helyet sehol és nem szeretném, ha vissza kellene adniuk a menhelyre.
– Még átgondolom.
– De csak egy aranyos cica. Szobatiszta, kedves, nem rongál semmit. Szeret aludni és szereti, ha simogatják. Teljesen emberbarát és nem rossz macska. Kérlek, hyung! – próbálkozott tovább Hoseok.
– Hmmm… – állt meg dolgával Yoongi. – Nagyon hullik a szőre?
– Csak tavasszal és ősszel. De oda nem megy fel, ahova megtiltod neki. Van kis ágyacskája, amit nagyon szeret, tálja, nyakörve, csipje. Oltásai is megvannak.
– Akkor talán… megpróbálhatom – pillantott barátjára, majd folytatta is a munkáját.
– Végre! – sóhajtott fel Hoseok. – Nagyon köszönöm, hyung! – próbált megbirkózni a kényszerrel, hogy megölelje Yoongit, aki vele ellentétben ezt nagyon nem szerette.
– Ha nem válik be, akkor végül úgyis a menhelyen köt ki – jegyezte meg érzelemmentesen.
– Jaj, ne mondj ilyet! Jimin imádni való. Pillanatok alatt bele fogsz szeretni. Egy angyal.
– Akkor hogy-hogy a rokonod ennyire meg akar válni tőle?
– Mert ő egy olyan hibridet akart, aki inkább a barátja, mint a házi cicája. De Jimin pont, hogy nem nagyon változik át. Legalább is sohasem látták még emberként. Kételkedik abban is, hogy egyáltalán hibrid lenne. Szerinte átverték a menhelyen és csak egy közönséges macska.
– Akkor reklamáljon.
– De ő egy hibrid. Ez biztos. Mikor a szemeibe nézek és mondok neki valamit látom, hogy érti. Tudja, mit mondok neki. Ő ember is, csupán… nem tudom – gondolkozott el Hoseok. – Nem tudom, miért nem változik át soha. Vagy miért csinálja csak titokban. Őszintén, kicsit aggódok érte.
– Akkor miért nem veszed te magadhoz? Seokjin biztos örülne.
– Hát… – vörösödött el Hoseok. – Nem hiszem. Ő nem szeretné… Nem lenne jó ötlet.
– Értem.
– De nálad biztosan jó helye lesz. Ott lesz az egész napja, hogy ember legyen és az emberi szükségleteit is kielégítse. Remélem, visszaváltozik majd néha és enni is fog. Tényleg aggódom érte… Abban sem vagyok biztos, hogy még képes visszaváltozni…
– Csak képes, de azt hiszem, ez hamarosan kiderül. Van még valami sóhajod? – fordult barátja felé a papírokkal kezeiben.
– Nem-nem. Hagylak dolgozni, ha megígéred, hogy hétvégén eljössz érte.
– Megígérem – állt fel Yoongi és dolgára indult.

A maradék néhány nap alatt Hoseok elhordta neki Jimin apróságait a munkába, hogy ne egyszerre kelljen majd mindent hazacipelnie a másiknak hétvégén, mikor majd magához veszi a macskát. Ezzel cseppet otthonosabb környezetbe kerülhetett Jimin is, ki az új gazdája érkezését ágyában fekve várta. Nem ugrott fel, nem rohangált körbe-körbe, nem is izgult semmi miatt. Még csak nem is félt az idegentől. Mintha tényleg értette volna az embereket, ahogyan egy rendes hibrid, és tudta volna, mi fog vele történni. Ágyikójával együtt vette karjaiba őt Yoongi, miközben valahogyan elvesztek egymás tekintetében. Már értette, miért mondta barátja, hogy Jimin biztosan egy hibrid, nem csak egy közönsége macska. Látszott szemeiben, ő ember is, nem csupán egy foltos calico cica.
– Ez a néhány konzerv az övé, nyugodtan vidd el! – sózták rá a korábbi gazdái Yoongira Jimin macskakajáját.
– Köszönöm – vette egyik kezébe a szatyrot, míg másikban Jimint vitte az ágyával együtt.
Hoseok is vele tartott az örökbefogadásra, azonban haza már nem ment a barátjával. Meg akarta hagyni neki az első pillanatok varázsát, mely már az autóban megkezdődött. Jimin nem lett izgatott még ott sem, mikor Yoongi berakta őt az anyósülésre maga mellé, majd óvatosan elindult. Azt várta, majd nézelődni fog, ám a calico azonnal visszaaludt amint letette őt új gazdája. Az egész utat végigaludta, majd hagyta magát felcipelni a lakásba ágyikójával együtt. Mintha hozzá nőtt volna pihe-puha fekhelye, annyira nem akart megmozdulni.
– Itt jó lesz? – tette le Jimint a nappaliba a fal mellé, ahol biztosan nem lépett rá, vagy rúgott bele véletlenül az ágyába. – Vagy vigyelek a hálóba, hol szeretnél aludni? – ám az nem válaszolt, csak felült végre. – Akkor ezt úgy veszem, hogy jó itt – állt fel előle Yoongi, hogy elrakja a kapott ételeket. – Vettem neked egy kis macskadrazsét, meg néhány konzervet, de nem ezeket. Remélem, azért szeretni fogod őket. De ha nem, majd vesszük ezt, amit megeszel – ment a konyhába.
Nem várta, hogy Jimin majd követi, ezért egyre hangosabban beszélt, végül pedig elhallgatott. Gyorsan elpakolt, majd ivott egy keveset, mielőtt visszatért volna Jiminhez, hogy kis felfedezésre biztassa, ám a macska már nem volt a fekhelyén. Csendben kezdte keresni, vajon merre járhat, ám hamar megtalálta az új jövevényt. Nem ment messzire ennyi idő alatt, csak a fürdőbe, mely rögtön a háló mellett volt. Ott ácsorgott a csempével kirakott szoba közepén és nézelődött. Láthatóan ismerkedett az új környezettel, de legfőképpen a puha szőnyeggel mancsocskái alatt.
– Nyugodtan használhatsz itt bármit, amire csak szükséged van. De van neked alom is, ha azt jobban szereted – állt az ajtóban Yoongi, miközben Jimin lassan rápillantott. – Hoseoknak igaza volt. Te hibrid vagy, látszik a szemeidben – nézte a macskát a fehér fürdőszobaszőnyegen. – Nyugodtan menj körbe. Csak ne szőrözz össze mindent, kérlek! Nekem dolgoznom kell még. A nappaliban leszek – hagyta magára háziállatát.

Yoongi sokat dolgozott nem csak a munkahelyén, de otthon is. Minden szabad percében előkapta a szintetizátorát és azon zongorázott. Olykor régebbi reklámdalait játszotta újra, olykor komolyzenei műveket, máskor pedig próbálkozott egy újabb reklámdal írásával. Bárhogy is volt, jókedvvel zenélt a nappaliban, mialatt a füleinek édes hangok lengték körbe egész lakását és talán még a szomszédokét is. Míg Jimin felfedezte új otthonát, Yoongi elmertül kedvenc dallamaiban. Észre sem vette, hogy peregnek a percek, ahogyan Jimin felbukkanását sem. A calico meglepődött új gazdája tudásán. Még soha senkit sem hallott élőben zongorázni, ezért kíváncsian figyelte a másikat, amint az látványosan elmerült a zenélésben. Őt is megnyugtatták Yoongi dallamai. Jobban, mint dorombolása, mely az egyetlen fegyvere volt az idegessége és szorongása ellen. Nem gondolta, hogy van bármi hatékonyabb ennél a hangnál, mi saját mellkasából tört fel amikor csak akarta, így ledöbbent, mikor meghallotta, Yoongi milyen csodás dallamokat képes életre kelteni kecses ujjaival.
– Oh! – lepődött meg Jiminen, ki ott ült tőle nem messze a szőnyegen és figyelte őt. – Tetszik? – pillantott néhányszor a hibridre zenélés közben. – Én nagyon szeretem. Az egyik kedvenc művem – folytatta, míg fejben a kotta végére nem ért. – Befejezted a felfedezést? Gyors voltál – jegyezte meg, mire Jimin a tévé tetején található órára pillantott. – Vagy mégsem – követte őt Yoongi. – Sokszor megfeledkezem az időről, ha zongorázhatok – mentegetőzött. – Még játszom kicsit, ha nem zavar – fogott bele egy újabb műbe. – Ha zavar, csak tudasd velem és abbahagyom – hallgatott el.
Többet nem igazán szólalt meg, csak játszott. Olykor becsukva szemeit adta át magát a zenének, máskor a dallamhoz igazodva grimaszolt, miközben ujjai pattogtak a billentyűkön. Csodás hangokat szólaltatott meg, Jimin pedig bolond lett volna nem végigülni egy ilyen elsőosztályú koncertet, mely mintha csak neki szólt volna. Boldogan szemlélte újdonsült gazdáját, ki a klasszikus és ismert művek után igazi munkába fogott. Bekapcsolta a tévét, majd azt nézve próbálkozott valami új dallam kitalálásával. Az elmúlt héten két reklámdalt is írt, így egy ideig nem szorult rá az alkotásra, csak az apró munkálatokra és a kivitelezésre, mely már irodai feladat volt, nem otthoni, ezért nem dühöngött amiért egyetlen eredeti ötlete sem támadt azon a szombati délutánon. Akadt ilyen napja olykor mindenkinek. Eljátszadozott ott a tévét nézve, egy idő után pedig elmerülve egy műsorban abba is hagyta a zenélést. Jimin még ült ott a szőnyegen és várt, hátha újra hozzáfog a gazdája, de amint biztos lett benne, nem fog visszatérni már a szintetizátorhoz, felugrott a kanapéra Yoongi mellé, majd elkezdett hozzádörgölőzni. Nem foglalkozott vele különösebben a másik. Csupán simogatni próbálta kicsit Jimint, de nem nézett rá, mert jobban érdekelte jelenleg a tévében futó műsor, mint a doromboló cica, mely körbe-körbe járkált körülötte. Ám végül csak ráterelődött tekintete, amint Jimin befeküdt ölébe és elcsendesült.
– Itt fogsz elaludni? Akkor most ne keljek fel amíg fel nem ébredsz? – simogatta a calicot. – Jimin… – vette ujjai közé a cicus nyakörvéről lógó apró medált. – Park Jimin… Ezt nem tudtam, hogy Park a vezetékneved… Hoseok nem mondta. De legalább a nyakörved itt van és segít nekem… – simított végig ujjával a gravírozott kis díszen, majd egy mondat felkeltette érdeklődését és vissza is tért a tévéhez.
Jimin elaludt az ölében, míg ő a médiával volt elfoglalva, így nem zavarták kicsit sem egymást. Gyorsan elrepült az idő, miközben alig csináltak valamit. Többnyire lustálkodtak mind a ketten, Yoongi pedig már az első nap elfelejtette, hogy az ujjai alatt doromboló cicus ember is, nem csak macska.

– Hogy nyílik ez? – állt a konyhapultnál kezében Jimin macskaeledelével. – Meg is van – bontotta fel a kis konzervet, majd a tálkájába öntötte tartalmát és letette a cica elé a földre, aki azonban nem esett neki, inkább felpillantott újdonsült gazdijára. – Nem szereted? Ezt adták a korábbi gazdáid, hogy ezt eszed – nézte Jimint, ki végre felkelt és odasétált a pulthoz, majd látszott rajta, fel akar ugrani rá. – Oda ne mássz fel! – vette kezébe a calicot. – Mit kérsz? – állt meg vele a munkalap mellett, Jimin pedig küzdeni kezdett, hogy kiszabadulhasson Yoongi karjaiból, melyet végül hagyott is neki a gazdája. – De ne szokj hozzá, hogy felmászhatsz ide – jegyezte meg, miközben felsegítette a pultra Jimint, aki odasétált az apró kis csomaghoz, melyben a száraz drazséja volt. – Ezt kéred? Vette el Yoongi, majd visszafordult a kis tálka felé. – Akkor a másikat kiöntöm belőle – követte őt Jimin, majd mielőtt még Yoongi elvehette volna a tálját, rátette egyik mancsát a peremére. – Akkor öntsem bele? Úgy megeszed? – guggolt le Jimin mellé, ki csak nézte őt. – Rendben, akkor beleöntöm.
Yoongi rendesen megtöltötte Jimin tálkáját, alig fért bele az összes eledel, amit neki szánt, majd elment fürdeni, míg a kis háziállata nekiesett vacsorájának. Eddig egyedül élt, így nem nagyon foglalkozott azzal, hogy becsukogassa maga mögött az ajtókat, ezért most sem jutott eszébe. Tárva nyitva hagyott mindent, miközben elmerült a fürdőgolyótól kék színűre festődött vízben. Zenét hallgatott és picikét pihent a habok között, mielőtt ténylegesen nekiállt volna tisztálkodni. Amint felült a kádban megpillantotta szeme sarkában Jimint, ki a küszöbön ücsörögve nézte. Csak rámosolygott, de nem szólt hozzá. Hirtelen eszébe sem jutott, hogy a macska testben egy ember is lakozik, ezért nem is foglalkozott vele. Teljesen elterelte a figyelmét a zene, meg a kényelem, így zavartalanul fürdött a calico figyelő szemei láttára. Még akkor sem derengett neki, hogy Jimin bármelyik pillanatban visszaváltozhat, mikor felállt törülközőjéért és mindenét megmutatta a caliconak, ki ebben a pillanatban rettenetesen örült, hogy macskaformájában van. Fülig pirult volna, ha emberként szembesült volna Yoongi meztelenségével már rögtön az első napon. Ugyan így is megtörtént, de legalább foltos bundája elfedte mindezt. Mekkora szerencse, különben még Yoonginak eszébe jutott volna, hogy egy emberrel él együtt és szégyellősködött volna. Viszont mivel ez nem történt meg, Yoongi úgy viselkedett, mintha Jimin csupán egy átlagos macska lenne. Nem zavartatva magát megtörülközött, majd a dereka köré tekert fürdőlepedővel lépett át cicáján, hogy a hálóba menve felöltözzön, amit Jimin szintén végignézett. Megvacsorázott ő is, mialatt a calico végig a sarkában járt, mielőtt pedig ledőlt volna aludni még megnézte a házi cica papírjait, hogy nehogy elfelejtsen valami fontosat vele kapcsolatban. Végignézte az iartokat és az oltási könyvét majd megnyugodva, hogy még nyárig nem kell semmit sem intéznie, lekapcsolta a villanyt és elterült mobiljával az ágyon.
– Oh! – lepődött meg, amint Jimin felugrott mellé az ágyra. – Velem akarsz aludni? – emelte fel kezét, majd Jimin bebújva alá el is terült. – És ha rád fekszem? Összenyomlak, elpusztulsz – gondolta végig Yoongi, viszont mivel Jimin meg sem mozdult, elengedte a dolgot. – Te tudod – foglalkozott újra mobiljával.
Végül úgy hunyta le szemét, hogy Jimin már hasára mászott és kiterült. Azonban nem sokáig maradt újdonsült gazdijával, így annak esélye sem volt ráfeküdni. Mászkált egy picit éjjel a lakásban, nézelődött az ablakban ülve, felugrált oda, ahova napközben Yoongi biztosan nem hagyta volna, majd ahogyan emelkedett a Nap, visszadőlt mellé a puha ágyikóba. Nem telt különlegesen a hétvége további része sem. Már ha úgy nézzük, hogy Jimin csupán egy macska, mivel az emberi részéről továbbra is megfeledkezett a másik. Így míg Yoongi szemérmetlenül vetkőzött és öltözött előtte, addig Jimin szinte teljesen kiélte perverz vágyait és leskelődött. Nem volt szokása, de picit meglepődött, hogy a másik mennyire nem szégyellős előtte, így élt a helyzet adta lehetőségekkel.

H: Minden ok?
Y: Jah
H: Jiminnel nincs baj?
Y: Nincs
H: Hagyj neki kaját holnapra a hűtőben majd. Hátha sunyiban visszaváltozik enni kicsit.
Y: Ok

Zajlott le egy rövidke chatelés közte és barátja között, ám ennek ellenére sem kapcsolta Jiminhez az emberi dolgot. Mivel még nem látta abban a formájában, nem is tudta elképzelni, ezért semmin sem változtatott. Csupán dupla adag vacsorát csinált önmagának, aminek a felét eltette Jiminnek a hűtőbe másnapra, de semmi egyéb. Ugyanúgy meztelenkedett előtte, ahogyan előzőleg, ugyanúgy simogatta, cirógatta, néha pedig beszélt hozzá, viszont mégsem érezte a calicot embernek. Amíg nem látja saját szemével, addig valahogyan nem hitte el a dolgot, hiába volt ez köztudott, mindennapos, számára nem bizonyult annak.
– Hűtőben van kaja – kapta fel kabátját, majd sálját is reggel, amint munkába készülődött. – Edd meg nyugodtan. Este jövök – lépett is ki az ajtón, majd Jimin magára maradt. Néhány percig még ült az ajtóban, hátha otthon felejtett valami újdonsült gazdája és visszajön, viszont amint biztos lett benne, Yoongi nem fog feltűnni már, visszafordult a lakásba, ami így neki, egy házi cicának egyedül, óriásinak tűnt.

Amint berobbant munkahelyére Yoongi, barátja azonnal letámadta. Érdeklődni kezdett a cica felől, viszont nem sok különlegességhez jutott hozzá.
– Elvoltunk. Eszik rendesen, semmi baja. Mire vagy még kíváncsi – válaszolt tömören társa.
Sosem beszélt sokat, elég nehéz volt belőle kihúzni terjedelmesebb válaszokat, de azt Hoseok is tudta, hogy ha történt volna valami különleges, azt megosztotta volna vele, ezért nem faggatta őt tovább Jiminről. Inkább témát váltottak és a szokásos dolgokról kezdtek cseverészni miközben haladtak a munkával. Gyorsan telt az idő, mivel akadt feladatuk rendesen, ezért az sem tűnt fel Yoonginak, hogy már javában túlóráznak, mikor Hoseok felcsattanva állt fel asztalától, miszerint ennyi neki elég mára. Ő nem volt hajlandó soha annyit túlórázni, mint Yoongi, mert neki volt valakihez hazamenni, a másiknak viszont eddig nem akadt senkije, aki otthon várta volna.
– Ne maradj bent sokáig! – kapta fel kabátját.
– Ilyenkor nyugiban lehet haladni – bámult a képernyőre Yoongi.
– Tudom én azt jól, de Jimint valakinek meg kell etetnie.
– Hmm… El is feledkeztem róla – sóhajtott fel.
– Gyorsan ment. Lehet, a tenyeredre kéne felírnod, hogy ne felejtsd el szegényt.
– Lehet… Szerinted menjek haza hozzá?
– Persze! Jimin ugyan nem változik át mások előtt, de ettől még nem szeret egyedül lenni. Bújós kis házi cica és ráadásul ember is, ne sokat hagyd magára.
– Rendben, hazamegyek én is és majd holnap folytatom – mentette el a félbehagyott dolgait számítógépén.
– Ez a beszéd barátom! – ért fülig Hoseok mosolya.
Yoongi máskor biztosan nem engedett volna Hoseok szavainak, hiszen az rengetegszer próbálta már korábban is lebeszélni a túlóráról különböző indokokkal, azonban most nyomós érve akadt. Ezúttal viszont nem kellett tépnie a száját és már el is érte célját, mivel látszólag érzékeny pontra tapintott. Kapkodták lábaikat a lassan csípőssé váló hidegben hazafele, hogy minél hamarabb felmelegedhessenek. Amint pedig szétváltak útjaik, Yoongi is meglepődött önmagán. Korábban még soha nem sietett ennyire haza. Többnyire beült még valahova enni, mert üresen állt otthon a hűtő, talán még iszogatni is elment egyedül, de most nem. Most húzta haza Jimin, a kis foltos cicus, aki egyedül volt otthon abban a számára hatalmas lakásban.
– Megjöttem – csukta be maga mögött az ajtót és meglepődött, hogy nem uralkodik olyan mély sötétség a házban, mely mindennap várta. Vetkőzni kezdett, viszont nem jutott messzire, Jimin már ott tekergett lábai között és hangosan nyávogott. – Hiányoztam? Máris? – akasztotta fel ruháját a fogasra, majd leült a földre, hogy levegye bakancsát. – Nem szeretsz egyedül lenni? – simogatta a cicust, amint kilazította cipőjét, majd mielőtt megszabadult volna tőlük, Jiminnel a kezében elterült a földön. – Simán elaludnék itt… – simogatta macskáját. – De éhes vagyok. Megetted a hűtőből a kaját, amit neked hagytam? – nézte a cicust, ki viszonozta tekintetét. – Ezt nemnek veszem. Hahhh! – sóhajtott fel, majd lerúgta magáról cipőjét és feltápászkodott.
Semmihez sem volt se ereje, se kedve, de ettől még elvánszorgott a hűtőig, hogy harapjon valamit és Jiminnek is adjon enni, mielőtt boxerra vetkőzve bedőlt volna az ágyba aludni. Lusta volt most fürdeni, ezért inkább ki is hagyta.

A következő nap sem telt nagyon máshogyan. Korán kelt, összeszedte magát, majd munkába ment, ahol Hoseok kifaggatta Jiminről. Továbbra sem tudott semmi extrát mondani, ahogyan a hét további napjain sem. Azon kívül, hogy néha fogyott egy kis kaja a hűtőből, meg késő este égett egy-két lámpa a házban, semmi sem árulkodott Jimin emberi mivoltáról. Nem mutatkozott előtte soha más formában, csak mint foltos házi macska, de Yoongit ez nem bántotta. Így szokta meg a másikat, egy háziállatként, aki az átlagnál sokkal jobban nevelt.
– Ezt most miért? – ébredt egyik este arra, hogy Jimin a mellkasán feküdve bámulja őt a sötétben. Pislogtak még néhány percig egymásra, de Jimin nem mozdult, Yoongi meg álmos volt, ezért ledobta magáról a kis cicát a puha matracra, hogy ne nézze őt álmában. – Így nem tudok aludni. Nem néznél valami mást? Kergess szellemeket a házban! Vagy egeret, engem az se érdekel, de ne bámulj mikor alszom! – sóhajtott nagyot, majd pár pillanattal később vissza is aludt.
Jimin nyugodtan fogadta a másik reakcióját és elterülve mellette ő is aludni próbált, ám nem sikerült neki olyan könnyen, mint gazdájának. Csak feküdt mellette egy ideig, majd megunva, hogy nem tud álomba szenderülni, felkelt mellőle és útnak indult a lakásba. Nem tudta, mit csinálhatna, ezért először kiült az ablakba. Bámulta egy kicsit a kihalt utcát, azt az egy-két embert, akik arra jártak, majd megunta ezt is. Szívesen játszott volna valamivel, de arra felkelt volna Yoongi. Tévézett is volna, viszont az is felébresztette volna a gazdáját, ezért tovább gondolkozott, míg meg nem kordult a gyomra. Nem sok emberi ételt vett magához az elmúlt néhány napban és a szervezete már kezdte megadni magát a hibrid felének, ezért meg is lett az esti program. Most először változott át úgy, hogy Yoongi otthon volt, majd megállva a hűtő előtt szinte mindenbe belevett kicsit. Gazdája meghagyta a vacsorája egy részét, amit pillanatok alatt eltüntetett, majd rálelt némi sonkára, mely szintén megszűnt létezni a következő pillanatban, végül egy kis tál kimcsibe fojtotta éhségét. A nappali szőnyegén feküdve nyammogott rajta, mivel nagyon ráért és a gyomra kezdett kicsit fájni. Elszokott az emberi ételtől, főleg ilyen mennyiségétől, ezért kellett egy kis idő neki, míg a szervezete megbarátkozott a merőben más összetételű táplálékkal. Azonban ahogyan teltek a percek a kis falatozással, hamarosan zajt hallott a háló felől. Tudta, hogy Yoongi az és félt, most meglátja őt a másik, így hatalmas macskafüleivel fején a hang irányába nézett. Türelmesen várt amint végig követte, merre motoszkál gazdája, ki először csak a fürdőig vánszorgott, ahonnan vízcsobogás hallatszott. Néhány pillanat múlva újra csend ült a lakásra, majd Yoongi csoszogása kezdett visszhangzani, melytől Jimin megrémült, hiszen egyre hangosabban hallatszott.
– Cicc cicc cicc! – hívta macskáját Yoongi, majd ahogyan a nappaliba ért, megtorpant.
Ugyan a sötétben nem látott túl sokat, ám az emberi alakot ettől még felfedezte. Először azt hitte, valaki betört hozzá, majd egy pillanattal később tudatosult benne, ez Jimin. Nem mondott egyikük sem semmit, csak bámultak egymásra, míg Yoongi vissza nem fordult a háló felé. Jimin újból magára maradt, de még jó néhány másodpercig levegőt is alig mert venni. Most látta először őt a másik emberként sőt, hosszú idő óta először valaki emberként. Azt várta, hogy Yoongi majd újra felbukkan és úgy viselkedik majd vele, amire Jimin számított, de nem történt semmi. Csak susogott egy kicsit Yoongi takarója, végül pedig csend ült a lakásra. Yoongi nem ment vissza hozzá. De miért nem? Jimin nem értette. Az emberek általában visszaéltek a hatalmukkal és természetéből fakadó kettősségével, ezért nem volt már hajlandó többet a szemük előtt alakot váltani, hiszen eddig mindenki így tett. Akkor most Yoongi miért nem? Jimin azonban ettől még rettegett, hogy Yoongi hamarosan felbukkan az éjszaka folyamán, míg ő a maradék kimcsivel küzd, ám a félelme nem igazolódott be. A másiknak esze ágában sem volt megmozdulni reggelig, amibe a forgolódás is beletartozott, így mikor Jimin újra macska alakban keresett magának puha fekhelyet gazdája melegében, igazi kihívásra lelt. Végül Yoongi arcától alig néhány centire telepedett le, ahol azonnal el is aludt. Ő sem nagyon moccant meg, de még akkor sem, mikor Yoongi már kifelé mászott az ágyból, hogy összekészüljön a munkához. Csak feküdt ott a hatalmas ágyban, mely így már csak az övé volt, viszont mikor meghallotta, hogy a gazdája a kabátjával kezdett bíbelődni, azonnal felpattant. El akart köszönni tőle.
– Jó legyél, Jimin. Ne törj össze semmit, ha lehet – kötötte be bakancsát, majd felkelt a földről. – Sietek haza. Kaja van a hűtőben – nyitotta ki az ajtót, majd el is tűnt.

Természetesen amint beért a munkába, Hoseok zaklatni kezdte néhány Jimint érintő kérdéssel, azonban Yoonginak esze ágában sem volt megosztani vele az éjszaka eseményeit. Éppen ezért nem mondott többet a szokásosnál, nehogy a másik elújságolja az unokatestvérének, aki majd emiatt visszakérné Jimint. Megszerette a macskát már ez alatt a néhány nap alatt is és nem adta volna oda senkinek. Pont ez volt az oka annak, hogy inkább nem beszélt Jiminről. Semmiről, amit a macska csinált, pedig lett volna mit, főleg a második hétvége után. Ugyanis Yoongi hazafele beugrott egy kis mindenes boltba, ahol Isten se tudja miért, de árultak macskajátékokat, melyekből vitt haza egyet, mit azonnal fel is avattak. Mivel pedig Yoongit teljesen elvarázsolták Jimin óriási szemei a játék alatt, így amikor csak kapható volt a cica egy kis szórakozásra, Yoongi élt a lehetőséggel.
Ahogy teltek a napok és az együtt töltött órák száma csak emelkedett, úgy szerette meg egyre jobban a macskát, ki nélkül már szundítani sem tudott egy rendeset. Megszokta a mellkasán, vagy karjaiban pihegő szőrcsomót, melynek emberi mivoltát újból elfelejtette, hiszen azóta sem látta egyszer sem Jimint a másik alakjában. Ugyan az átváltozott néha, de sokkal körültekintőbb volt, így nem bukott le. Azt várta, ezt majd szóvá teszi Yoongi, de minél több nap telt el melyen hallgatott a témáról gazdája, annál kíváncsibb lett a calico, hogy vajon miért nem hozza fel a dolgot. Talán valami gond lenne vele? Vagy őt csak macskának fogadja el, embernek nem?
– Idióta postás – fordult vissza Yoongi egyik nap a nappaliból a bejárat felé.
Éppen csak hazaért és a postáját nézegette, mikor talált egy levelet a sajátjai között, ami nem az övé volt, hanem egyik szomszédjáé. Szerencsére az illető ugyanazon a szinten lakott, amin ő, így nem kellett újból lemennie a földszintre, ezért csak felkapta papucsát, majd elindult a folyosón a címzett lakása felé. Nyitva hagyta az ajtót maga mögött, melyen Jimin azonnal kislisszolt, de nem ment messzire. Csak felfedezte a folyosót, min még nem igazán járt, hiszen ő vérbeli szobamacska volt.
– Igen? – nyitott ajtót az illető.
– Hozzám dobták a levelét, tessék – adta át a borítékot.
– Köszi – vette el a pasi, miközben megpillantotta a Yoongi lábának dőlő Jimint. – A maga macskája?
– Igen – nézett le rá Yoongi is. – Az enyém.
– Szép macska.
– Köszönöm.
– Kösz a levelet – csukta be az ajtót szomszédja, majd Yoongi visszaindult saját lakása felé.
– Jimin! – szólt a caliconak, kit minden jobban érdekelt jelenleg, mint gazdája, hiszen éppen az egyik másik ajtófélfához dörgölőzött. – Jimin, cicc cicc! Nem érek rá egész nap, gyere be! – szólongatta tovább a cicust, ki még mindig nem figyelt rá. – Kizárlak, ha nem sietsz! – fenyegette meg őt Yoongi, mire megtorpanva szemezni kezdett gazdájával. – Kiengedlek majd még máskor is, de most fáradt vagyok. Szedd a kis mancsaidat, had pihenjek le! – sóhajtott nagyot Yoongi, ám Jimin továbbra sem mozdult. – Hát jó, akkor kint maradsz – csukta be az ajtót.
Eleinte nem foglalkozott vele a calico, hogy kizárták. Nem vette komolyan gazdáját és zavartalanul folytatta a kis területmegjelölést, majd mikor megunta, visszatért kettejük lakásához. Kezdetben csupán dörgölőzött az ajtóhoz, dorombolt és halkan nyávogott, azonban mikor már az ötödik körénél járt és még mindig nem történt semmi, pánikba esett. Rögtön eszébe jutott a menhely, ahol csak az altató injekcióra várt egy hideg kennel fagyos betonpadlóján feküdve. Oda nem akart visszamenni, akkor már inkább leugrott volna egy hídról, ezért hangosan sírni kezdett az ajtóban ülve. Yoongi csak öt percre akarta kizárni cicáját, azonban mikor meghallotta szívszorító hangjait, azonnal felpattant és beengedte Jimint, ki rögtön felmászott gazdája nadrágján, majd pólóján, végül pedig a nyakába bújt, amint Yoongi átölelte őt.
– Na mi van? – kezdte simogatni Jimint, miután bezárult az ajtó. – Ennyire megijedtél? Nem zártalak ki csak öt percre. Semmi baj – sétált Jiminnel a nappaliba, majd lehuppant a kanapéra.
Még néhány percig egy cseppet sem engedett a kis calico a szorításból, mialatt Yoongi folyamatosan simogatta és ölelgette. Tényleg nagyon megijedt, de gazdája közelségének hála lassan lenyugodott. Már csak dörgölőzött picit hozzá, végül pedig összegömbölyödve dorombolni kezdett az ölében.
– Legközelebb nyitva hagyom az ajtót neked – vakargatta Jimin fülét. – Vacsorázzunk! – vette karba Jimint.
A calico sokkal jobban bújt hozzá az este további részében, mint korábban, amitől Yoongi rosszul érezte magát, hiszen tudta, mi az oka mindennek. Ennyire azért nem akart ráijeszteni, de többet semennyire sem fog, az is biztos.
– Ne, Jimin! Nehogy be merj ugrani! – szúrta ki a másikat, amint az a fürdőkád peremére támaszkodva nyávogott. – Vizes leszel. Jimin! – szólt rá erélyesebben mert látta, a calico nagyon méregeti a távolságot. – Jimin, nem! Ne! – ült fel, majd visszanyomta cicáját a fürdőszoba szőnyegre, hogy üljön le. – Mi bajod van? – engedte el őt Yoongi, mire Jimin újra felkelt és a kád peremére támaszkodott. – Jimin, nyugodj le! – fröcskölte le macskáját, de meg sem kottyant a caliconak az a néhány vízcsepp. – Holnap elviszlek az állatorvoshoz, ha továbbra is így viselkedsz – fenyegette meg Jimint, ki erre végre visszavett egy kicsit és leülte a fenekére. – Na, ez a beszéd. Sietek, aztán felőlem a pólómba is belebújhatsz, de ne ugorj bele a fürdővizembe – feküdt vissza Yoongi.

Jimin teljesen becsavarodott. Annyira hogy még másnap reggel sem szívesen engedte dolgozni Yoongit, ki vagy kétszer visszafordult, annyira sírt a macskája. Ez már sok volt és nem tudta, mit kezdjen vele, ezért tanácsot kért Hoseoktól, kinek mindent elmesélt.
– Nem tudom – gondolkozott el barátja. – Nem volt ilyen gond vele. Bár sosem zárták ki a házból.
– Reggel kétszer fordultam vissza a sírása miatt. Harmadszorra csak azért nem, mert biztos voltam benne, hogy nem tudom elhallgattatni. Valamit kezdenem kell vele. Nem szeretném, ha mindennap ezt csinálná.
– Hmm… Hozd be!
– Mi?
– Hozd magaddal. Szerintem nem lenne baj belőle. Ráadásul mindenki megsimogatná. Jó dolga lenne itt.
– Nincs hordozóm… Nem akarom behozni.
– Más ötletem nem nagyon vagy.
– Mm… – morgott Yoongi. – Nem vagy segítség.
– Akkor ne velem beszélj, hanem vele.
– Ezt hogy érted?
– Hát, ahogyan mondtam. Beszélj Jiminnel. Félig ember, tudod. Ő egy hibrid. Érti amit mondasz neki.
– Erről meg is feledkeztem.
– Még mindig nem változott át egyszer sem előtted? – érdeklődött Hoseok.
– Nem – hazudott neki Yoongi. Egyszer ugyan látta emberként, de akkor is nagyon sötét volt, így csak az alakjára emlékezett, semmi másra.
– Mindegy. Ettől még egy hibrid és érti minden szavadat. Beszélj vele! Nyugtasd meg, hogy nem fogod elhagyni. Akkor nem fog többet sírni.
– Oké. Beszélek… hozzá majd.
– Kíváncsi leszek. Írd majd meg, hogy mi volt.
– Ok – támaszkodott unottan íróasztalára Yoongi.
Nem nagyon akarta már felhozni a Jimin témát, de csak ez járt a fejében, így akarata ellenére is megemlítette még néhányszor, hogy mennyire aggódik a calico miatt. Ezért Hoseok búcsúmondata is Jiminről szólt, amivel próbálta nyugalomra inteni barátját, ki rekordidő alatt esett ezúttal haza, ahol nagy meglepetés érte. Amint benyitott a lakásba ezúttal nem csak fények fogadták, de kellemes illatok és hangzavar is. A konyhába vezették ezek a kis jelek, ahol Jimint megpillantva szinte kővé dermedt. A calico főzött, ki így észre sem vette a hazatérő gazdáját. Yoongi ruháit vette kölcsön, miközben a tűzhelyen fortyogó lábassal foglalkozott. Annyira elmerült a feladatában, hogy a másiknak elég ideje maradt feldolgozni kicsit a látványt. Szóval így néz ki Jimin. Ilyen, mikor ember. Így lóbálja farkincáját és így rázza macskafüleit emberi alakjában. Ez
– Jimin? – szólalt meg Yoongi, amitől az említett megugrott, majd azonnal megfordult.
Végre láthatta arcát is Yoongi, melytől heves ütembe kezdett szíve. Nagyon szép volt a calico. Meglepően szép.
– Szia! – nyelt nagyot Jimin, miközben megtámaszkodott a pulton. – Azt hittem, később jössz – bámult a padlóra.
Milyen gyönyörű hangod van, gondolta Yoongi.
– Mit csinálsz? – maradt mozdulatlan gazdája.
– Vacsorát… neked.
– Van kaja a hűtőben.
– Kedveskedni szerettem volna… Amiért tegnap úgy viselkedtem – kerülte Yoongi tekintetét.
– Örülök is, hogy felhoztad. Beszélhetnénk róla?... Mielőtt újból visszaváltoznál?
– Igen… Ha szeretnél.
– Szeretnék. Nem tudom, hogy mi – szakította őt félbe a vacsora, mely éppen kifutott a tűzhelyen.
Jimin azonnal megfordult és újból az étellel kezdett foglalkozni, melyet Yoongi továbbra is biztos távolból nézett végig. Egy centit sem moccant, de csupán Jimin miatt. Eddig sosem mutatkozott előtte emberként, amire biztosan megvolt az oka és nem akart ráijeszteni azzal, hogy megsérti a személyes terét.
– Ledobom a cuccaimat, míg te főzöl – fordult meg Yoongi, majd magára hagyta Jimint a konyhában.
A calico még önmagán is meglepődött, hogy nem félelemből vert olyan hevesen szíve, hanem az izgatottság miatt. Kíváncsi volt, mit akar neki mondani a másik, vagy hogyan fog vele viselkedni emberi formájában. Eddig nem akadt túl sok pozitív élménye ezzel kapcsolatban másokkal, de hátha Yoongi más, mint a többiek. Szeretett volna neki esélyt adni, amiért keményen megküzdött önmagával.
– Nagyon finom. Nagyon ügyes vagy. Ezt hol tanultad? – evett Jimin főztjéből Yoongi.
– Tévéből – falatozott ő is, bár sokkal bátortalanabbul. Régebben előfordult, hogy a gazdái elvették tőle a tálat mikor úgy gondolták, elég volt neki, így megmaradt benne ez a szokás, mivel ha ilyenkor ellenkezett, akkor általában büntetés járt a viselkedéséért.
– Kibaszott finom. Többször kéne fakanalat ragadnod. Nagyon jó vagy – csámcsogott Yoongi.
Jimin nem válaszolt neki semmit, csak lassan folytatta vacsoráját az asztal túlsó végén. Azért akármennyire is meg akarta adni Yoonginak az esélyt, attól még volt benne némi fenntartás és félelem.
– Ennyi? – érdeklődött Yoongi. Amint lerakta pálcikáit az üres tányérra, Jimin is így tett annak ellenére, hogy előtte még volt mit enni. – Nem eszed meg?
– Megehetem?
– Miért ne ehetnéd? – vonta össze szemöldökeit Yoongi.
– Nem mindenki engedi meg.
– Akkor ez lesz a második dolog, amiről beszélni fogunk – írta fel gondolatban magának Yoongi. – Egyél, amennyi jól esik, aztán beszélünk.
– Köszönöm szépen! – hajolt meg ülve Jimin, majd folytatta vacsoráját.
Eleinte nézte őt Yoongi, de hamar rájött, hogy ez rettentően zavarja a calicot, ezért előkapta mobilját és nyomkodni kezdte azt, míg a másik ténylegesen be nem fejezte.
– Ennyi? Biztos? – pillantott Jiminre, ki bólintott. – Rendben – dőlt előrébb székében ülve. – Beszélhetünk arról, hogy mi a baj?
– Baj? – döntötte oldalra fejét.
– Miért bújtál tegnap este annyira? Miért bújtál annyira hozzám és miért… akartál bemászni hozzám a kádba? – vörösödött el Yoongi, amint eszébe jutottak a fürdőszobában történtek. Jimin… látta őt meztelenül. – Te láttál engem pucéran – pirult el az arca, de Jiminé is ezen a kijelentésen. Lebukott.
– Bocsánat. Nagyon sajnálom – meredt az asztalra. – Többet nem fordul elő.
– Ez lesz a harmadik dolog, amiről beszélnünk kell – újabb jegyzet saját magának. – Szóval mi a gond? Miért sírtál annyira? Fáj valamid?
– Nem-nem, jól vagyok – nézett saját ölébe, ahol ujjaival játszadozott.
– Akkor?... Ne kelljen könyörögni a válaszért! – sóhajtott nagyot Yoongi.
– Megijedtem mikor kizártál – lapultak fejére fülei.
– Öt perc sem volt.
– Attól még megijedtem.
– Többet nem teszem, megígérem – esküdött meg Yoongi, majd eszébe jutottak Hoseok szavai. – Nem foglak elhagyni, ha ettől félsz. Haza fogok jönni mindig a munkából hozzád – nyugtatgatta a másikat Yoongi, mire Jimin csillogó szemekkel pillantott fel rá.
– Megígéred, hogy veled maradhatok?
– Igen. Mindent megteszek majd, csak ne sírj reggel.
– Nem fogok.
– Szuper… elpakolok – állt fel Yoongi.
– Majd én – pattant fel Jimin.
Mindent kikapott Yoongi kezei közül. Nem hagyta, hogy a másik bármit is csináljon, így az inkább elment fürdeni, míg Jimin elmosogatott. Mikor újra megjelent Yoongi, ezúttal pizsamában, Jimin már macskaként várta őt a kanapén az összehajtogatott ruhák mellett, melyeket aznapra vett kölcsön tőle.
– Azt hittem, tudunk még beszélgetni, de akkor mindegy – ült le Yoongi, amint pedig kényelembe helyezkedett, Jimin már mászott is az ölébe. – Majd legközelebb beszélgetünk – simogatta őt Yoongi.

Lett volna még miről beszélgetniük, de nem érezte annyira fontosnak, hogy ráerőltesse Jiminre, ezért úgy folytatta az estéjét, ahogyan egy másik napon is tette volna, míg be nem dőltek a nagy ágyba és a calico el nem terült mellette. Szerencsére reggel már nem sírt Yoongi távozásakor. Fel sem kelt addig, amíg meg nem hallotta, hogy gazdája már a bakancsával és kabátjával bíbelődik, annyira jót tett neki az néhány beszélgetéssel töltött percecske.
– Sietek haza. Nem ettem meg a maradékot estéről, megeheted – nyitotta ki az ajtót, majd a küszöbről visszafordulva leguggolt Jiminhez és megsimogatva fejét megpuszilta a doromboló cicát. – Ne szedj szét semmit! – folytatta útját és már kattant is a zár.
Yoongi a munkába vezető úton végig azon gondolkozott, hogy elmondja-e Hoseoknak a történteket. Eleinte nem akarta, de mégis csak tőle kapta Jimint és mégis csak a legjobb barátja volt a másik, így elmesélte neki, hogy mikor hazaért, egy babaarcú szépség fogadta őt a konyhában.
– Milyen magas? – érdeklődött Hoseok.
– Akkora lehet, mint én. Nagyjából.
– És a hangja?
– Aranyos… lágy… nem is tudom.
– Mesélj még róla!
– Mit meséljek?
– Bármit, akármit. Milyen az étvágya, például.
– Jó. Sokat evett, majd rendet rakott. Finomat főzött nagyon. Még maradt is, de otthon hagytam neki.
– Legközelebb hozd be nekem! – vigyorgott izgatottan Hoseok.
– Minek?
– Kíváncsi vagyok rá. Jimin évek óta megvolt és most először öltött emberi alakot valaki szeme láttára. Kíváncsi vagyok rá. Mindenére.
– Jó, majd ha megint csinál valamit, hozok neked – foglalkozott volna a munkájával Yoongi.
– És milyen az illata?
– Ezt meg honnan tudjam? – grimaszolt Yoongi.
– Csak érdeklődtem. A hibrideknek erős illatuk van. Már ha jól érzik magukat, persze. Lehet, nem rézi jól magát nálad és azért nem érezted.
– Miért ne érezné jól magát nálam? – érdeklődött Yoongi.
– Csak mondom, hogy akkor érezni az illatukat, ha jó kedvük van – fordult ezúttal Hoseok a számítógéphez.
– Szerinted nincs jó kedve nálam? – háborodott fel Yoongi.
– Én csak egy tényt közöltem. Semmi több.
– Jó dolga van nálam…
– Hát persze – hallgattak el mindketten néhány pillanatra, miközben Hoseok dolgozni kezdett, Yoongi pedig őt bámulva gondolkozott.
– Jó dolga van nálam.
– Nem vitatom…
– Akkor is jó dolga van nálam – kezdett ő is munkájával foglalkozni.
Egész nap nem tudta kiverni Hoseok megjegyzését a fejéből és végig azon rugózott, miért nem érzi Jimin illatát úgy, ahogyan barátja mondta. Lehet igaza volt a másiknak, de akkor mégis hogyan tudná otthonosabbá tenni a calico számára a lakást? Hiszen nem beszélnek szinte semmit egymással így fogalma sem volt, mi hiányozhatott a macskának a házból, ami miatt nem volt jó kedve. Ám ettől még bepróbálkozott és a hétvégére rengeteg mindent vásárolt Jiminnek. Csupa cica holmit, mivel az emberi fele ritkán bukkant elő. Még macskafüvet is vett, hátha az hiányzott a másiknak. Nagy zacskóval tért haza sok haszontalan holmival, amit amúgy soha sem szerzett volna be, de Jiminnek szívesen tette.
– Jimin! Cicc! Hova tűntél? – sétált beljebb a lakásba miután ledobálta bakancsát és kabátját. – Ezeket mind neked hoztam. Gyere, nyissuk ki együtt – ment a nappaliba, majd leült a kanapéra.
Jimin is felbukkant pár perccel később, így ketten tudták áttúrni a csomagot. Néhány holmiról már meg is feledkezett, annyi mindent gyűjtött össze bevásárlókosarába. Egyesével tette ki az új cuccokat, miután hangosan elmondta a caliconak, mi mire jó. Jimin nyugodtan nézte végig gazdáját a kanapé háttámláján feküdve, mikor pedig tudatosult benne, hogy ez az egész csomag csak az övé, meglágyult. Csak ámult a rengeteg újdonságon és várta a felsorolás végét, hogy megköszönhesse az ajándékokat, bár arról fogalma sem volt, miként tehetné ezt meg.
– Ja, meg a macskafű. Azt mondták, szeretik a macskák. Bár te hibrid vagy, de gondoltam, baj nem lehet belőle, szóval megvettem. Azt hiszem, ennyi – rázta meg a zacskót Yoongi, több dolog pedig már nem esett ki belőle, tehát ténylegesen végeztek. – Na kicsomagolok neked mindent és kipróbálgatjuk őket – kezdett elpakolni Yoongi, azonban Jimin végre megmozdult és hevesen dörgölőzni kezdett gazdájához. Yoongi természetesen szívesen foglalkozott a calicoval, így még hosszú percekig egy csomagolást sem bontott fel, csak simogatta cicáját, aki olyan hangosan dorombolt, ahogyan eddig még soha. – Éhes vagy? Vacsora idő van már, gyere – állt fel kezeiben Jiminnel. – Együnk aztán bontogatunk – ment vele a konyhába, majd letette a cicust a földre.
Gyorsan adott a caliconak enni, meg persze saját magát is ellátta egy tál finomsággal, azonban ő nem maradt ott a macskával, inkább leült a tévé elé. Miközben eszegetett nézegette a játékokat, nasikat és egyebeket amikre temérdek pénzt dobott ki, de egyiket sem nyitotta még ki. Inkább Jiminnel akarta, hogy lássa, mi az ami ténylegesen tetszik neki és érdekli is.
– Tea – rezzent össze a hangtól Yoongi, amint Jimin letett elé egy bögre teát a kávézóasztalra. – Sokat találtam belőle a konyhában. Gondoltam, ezt szereted – állt mellette a calico immár emberi alakjában Yoongi cuccaiban, ki tátott szájjal nézett végig rajta. – Nem tettem bele semmit. Tegyek?
– Nem kell, köszönöm… Ülj le! – tolta arrébb a sok új holmit, hogy szoríthasson helyet maga mellett Jiminnek.
– Köszönöm. Remélem nem baj, hogy kölcsön vettem ezeket. Nekem nincsenek ruháim.
– Nem gond, nyugodtan hord őket… Kérsz enni?
– Nem, tele vagyok.
– Biztosan? Egyél, amennyit csak szeretnél.
– Köszönöm, de elég volt egyelőre… – hallgattak el, miközben Yoongi végig bámulta Jimint, aki egy pillantását sem viszonozta. Mintha tartott volna tőle. – Ez a te zenéd – szólalt meg halkan.
– Mi? – pillantott a tévére. – Jah, tényleg. Ezt a szart én írtam.
– Nekem tetszik a dallama.
– Az jó, csak a reklám maga egy szar. Mindegy is, jól fizettek érte, megérte – folytatta a maradék vacsoráját. Csend ült közéjük, bár Yoongi szeretett volna beszélgetni, hiszen volt miről, csak előbb akart adni egy kis időt a másiknak, hogy feloldódjon mellette.
– Köszönöm szépen!
– Hm? – érdeklődött teleszájjal Yoongi.
– Ezt a sok mindent – vette kezébe a macskafüvet. – Meg ezt is. Szeretem. Köszönöm szépen! – szagolgatta a csomagot.
– Szívesen – küzdött meg utolsó falatjaival Yoongi. – És bármiből bármennyit ehetsz, jó? – tette le tálját a kis asztalra, majd belekortyolt a forró teába. – Ne éhezz! Amire nincs ráírva a nevem, azt megeheted.
– Értettem. Köszönöm szépen!
– Volt még valami… – gondolkozott el Yoongi.
– Hogy láttalak… – nézett az ellenkező irányba Jimin, miközben fejére hajtotta füleit és saját maga köré tekerte farkát.
– Jah, igen… khm – köszörülte meg torkát. – Igen. Ne csináld többet!
– Nem fogom, sajnálom. Ne haragudj.
– Oké… – hallgattak el mindketten.
Yoongi nem tudta, hogyan viselkedjen a másikkal, Jimin pedig nem akart beszélgetni, mivel nagyon régen szólt bárkihez. Többnyire macska formában bukkant fel emberek között, amire jó indoka akadt, ezért el is szokott a hétköznapi interakcióktól.
– Finom a tea. Te nem iszol? – szólalt meg hosszú percek után Yoongi.
– Most nem – újabb csend.
– Vegyek neked mást is? – érdeklődött hamarosan Yoongi, mire Jimin végre ránézett.
– Mást?
– Több holmit? Hoseok azt mondta… javasolta, hogy vegyek neked néhány dolgot, amitől otthonosabban érzed magad – hazudott Yoongi. Azt mégsem mondhatta el, hogy az illatáról beszélgettek, hiszen ez egy hibrid számára nagyon intim téma lett volna.
– Otthonosan érzem magamat.
– Biztos? Ha valamire szükséged van, nyugodtan mondhatod. Majd megpróbálom megszerezni neked. Most csak macskáknak való dolgokat vettem, semmi emberit. Nincs szükséged valami másra?
– Nem igazán… Ezek tökéletesek – nézett körbe Jimin. – Remélem, majd tudjuk használni is őket.
– Miért ne tudnánk?
– Sokat dolgozol… itthon is.
– Ha játszani szeretnél, nyugodtan tudasd valahogy velem.
– Nem akarlak soha zavarni. Nem akarok gondot – matatott a macskafüves zacskóval.
– Nem okozol. Ha itthon vagyok, elvileg nem kéne dolgoznom. Néha túlzásba viszem a munkát. Ha játszani akarsz, zavarj nyugodtan.
– Rendben… Lenne kedved most? – pillantott félve Yoongira.
– Ha szeretnéd.
– Elrakom a ruháidat – pattant fel Jimin, majd eltűnt.
Néhány perc múlva újból felbukkant Yoongi lábainál, amint dorombolva dörgölőzni kezdett gazdájához, ki kicsit csalódott volt, hogy csak ennyi időt tudtak emberi formában eltölteni, de végül is szívesen játszott a cicusával. Hagyta Jimint játékot választani, mellyel egészen addig elszórakoztak, míg az túl nem pörgött és el nem kezdett mindenre ráugrálni, ami megmozdult.

Jó kedvük volt mindkettőjüknek azon az estén, de Yoongi továbbra sem érezte Jimin hibrid illatát, melyről barátja beszélt. Kicsit aggódni kezdett emiatt, ám remélte, hogy majd ahogyan telik az idő, úgy a calico egyre inkább kényelembe helyezkedik az oldalán. Ugyan egyre többször mutatkozott gazdája előtt emberként, azért még nem vitte túlzásba. Ritkán főzött neki, alig beszélgetett vele, viszont sokkal több időt töltöttek közös dolgokkal, hála annak a sok játéknak amit vett neki Yoongi. Segített a kapcsolatukon, de ettől még csiga lassan haladtak.
– Jövőhétvégén lesz egy kis céges buli egy étteremben. Elég messze innen, de ettől még el kell mennem rá. Év végi kis evés-ivás. Akarsz velem jönni, cicus? – emelte fel hasáról Jimint, aki hagyta magát és szemezni kezdtek. – Sajnos csak emberként tudlak elvinni, de ha szeretnél jönni, akkor veszek neked egy-két ruhát. Hoseok is ott lesz, őt ismered. Nos? Lenned kedved? – ám Jimin nem válaszolt, csak abbahagyta a dorombolást. Remélte, ebből majd megérti a másik, hogy kicsit sem tetszik neki az ötlet. – Szóval nem? Mondjuk van még időd eldönteni, ha mégis… – sóhajtott nagyot Yoongi, majd letette Jimint a hasára és folytatta simogatását. – De az se baj, ha nem jössz. Hoseok ott lesz, vele tudok beszélgetni. Viszont nem tudom, mikor jönnék. Ezek eltartanak egy ideig. De a hűtőben lesz kaja neked – cirógatta Jimint.
Végül sajnos akármennyire szerette volna magával vinni a babaarcú calicot, nem tudta. Nem szeretett volna menni a másik, ő pedig nem akarta ezt ráerőltetni, mivel vele is csak nagyon nehezen barátkozott össze emberi alakjában. Kicsit csalódott volt, de elfogadta.
– Sietek, de nem ígérek semmit – guggolt le a céges vacsora napjának reggelén Jiminhez, mielőtt távozott volna. – Egyél rendesen – simogatta a calicot, ki dorombolva köszönt el tőle. – Ne rosszalkodj, míg nem vagyok itt! – puszilt a cicus fejére, majd útjára indult.
Rettentően hosszú napnak ígérkezett ez a péntek, mely nem elég, hogy tele volt munkával, még egy kötelező vacsorával is zárult, ami ki tudja meddig nyúlt el, hiszen munkatársai, de legfőképpen főnökei, nagyon szerettek inni. Pont emiatt utálta ezt az egészet. Szívesebben ivott volna azzal a néhány barátjával, no meg Hoseokkal, mint olyan munkatársakkal, akiknek nagyját utálta.
– Minden évben ez van – beszélgetett barátjával az mellett állva, miközben a társaság fele már mocsok részegen táncolt mindenféle gátlás nélkül.
– És minden évben alig várjuk, hogy mehessünk már.
– Igen… De te mulathatnál velük – kortyolt italába Yoongi.
– És hagyjalak magadra? Nem, jobb ez így.
– Én nem erőltetek semmit.
– Tudom… Eszünk valamit?
– Most ettél – fordult barátjához.
– De unatkozok és nincs jobb ötletem.
– Yoongi, Hoseok, bemutatom a barátnőmet, Yoorat – bukkant fel egyik munkatársuk a semmiből.
– Sziasztok! – köszönt a hibrid.
– Ő egy hiúz! – vigyorgott kollégájuk, kiben volt már némi alkohol.
– Nagyon örülünk – szólalt meg Hoseok. – Remélem, jól érzed itt magadat.
– Igen, nagyon – fogta meg Yoongi kezét, mire az nagyon meglepődött, hogy miért pont őt szemelte ki, miközben hozzá sem szólt. – Még sosem voltam ilyesmin – simult Yoongihoz, ki rendesen ledöbbent, de barátja is.
– Yoora sztriptízes – vigyorgott kollégájuk, akit kicsit sem zavart az, amit a hibrid csinált.
– Szuper – húzta száját Yoongi.
– Megmutassam, mennyire jó vagyok?
– Ne! – vágta rá azonnal Yoongi. – Köszi, nem érdekel – tolta el magától.
– Majd talán máskor – szólt közbe Hoseok is, miközben végre visszahúzta magához kollégájuk a barátnőjét.
– Pedig nagyon jó a csaj. Egy igazi profi.
– Ezt jó hallani – folytatta Hoseok, mert Yoongi már éppen elfelé lépkedett a poharába bújva.
– Gyere cicám, bemutatlak a főnökömnek is, ha pedig ügyes leszel, akkor lesz meglepetésem is neked – kísérte el a hiúz barátnőjét a munkatársuk.
– Még korán van lelépni, igaz? – érdeklődött Hoseok, ki Yoongi után lépkedett.
– Azt hiszem. Várjuk meg az éjfélt és utána lógjunk meg – tett javaslatot.
Próbálták túlélni az estét amíg a következő napra nem váltott a naptár, azonban ez koránt sem volt olyan egyszerű, mint amilyennek kezdetben tűnt. Egy ideig el tudtak menekülni részeg kollégáik elől, akik mindenkit itatni akartak, ám mikor főnökük ült le melléjük sojuzni, ez már sokkal nehezebb volt. Neki nem mondhattak nemet, így rendesen megugrott mindkettejük alkohol szintje. Viszont ennek ellenére is sikerül valamivel éjfél után megpattanniuk, bár nem kis harcot vívtak azért, hogy még tudjanak egy kicsit gondolkodni, mikor kiléptek az étterem ajtaján. Ha nem lett volna az a hideg friss levegő, mely megcsapta őket az utcán, akkor valószínűleg gyalog indultak volna haza a sötétben, viszont szerencsére cseppet észhez tértek, ezért inkább taxit fogtak. Nem voltak rosszul, annyit nem ittak, ám sokkal beszédesebbek lettek. Főleg Yoongi, aki menet közben barátkozni kezdet a sofőrrel. Máskor alig szólt bárkihez, a legjobb barátjához se nagyon, ha rossz kedve volt, vagy olyasmi dolga akadt, amit nem akart megcsinálni, de ekkor már elérte azt az alkohol szintet, ami ezt csodálatosan oldotta.
– Megjöttem! – rontott be nagy hangzavarral lakásába, bár neki nem tűnt ez olyan hangosnak. Részegen annyira nem érezte.
– Minden rendben? – bukkant fel Jimin néhány perccel később, miután megelégelte, hogy gazdája még mindig a cipőjével és kabátjával küzd.
– Persze! – dőlt el a földön Yoongi. – Jól becsomóztam ezt a szarságot – küszködött a cipőfűzővel.
– Ittál? – ment hozzá közelebb óvatosan Jimin, majd kicsit le is hajolt a másikhoz.
– Muszáj volt – dobta szét végtagjait Yoongi és megpihent a földön. – El akartunk jönni, de éjfél előtt nem nagyon lehetett. Aztán jöttek a főnökeink és elkezdtek itatni. Én esküszöm, nagyon harcoltam ellenük, de ők nagyon részegek voltak. Viszont még tudok járni. Csak nagyon álmos vagyok már – sóhajtott nagyot. – Jó éjt, Jimin! – csukta be szemeit.
– Itt nem aludhatsz el. Segítek – esett neki a bakancsoknak Jimin. Neki egy pillanat volt kikötni őket, majd lehúzni azokat gazdája lábáról. – Yoongi, gyere! – próbálta felhúzni a padlóról a másikat, végül pedig sikerült azt felállítani, bár szüksége volt némi támogatásra.
– Ez nagyon kedves tőled Jimin. Te nagyon cuki cica vagy. Az én kis babaarcú cuki cicám – cammogtak a hálószoba felé.
– Részeg vagy Yoongi… és furcsa szagod van – tágultak ki Jimin pupillái, amit szerencsére a másik nem láthatott.
– A dohány. Ezek a disznók csak azért nem hívtak sztriptízeseket, mert azt a cég nem fizeti. De minden mást megengedtek maguknak. Gusztustalan volt. Így maradjon az ember tiszta. Két éve szoktam le, de most majdnem elragadott a kísértés – tántorogtak be a hálóba, majd ledobta őt Jimin az ágyra. – De jó puha – hunyta be szemeit.
– Várj még! – kezdte vetkőztetni őt Jimin. – Segíts egy kicsit! Nem feküdhetsz le így.
– Miért nem? Kényelmes. Jimin! – ült fel nagy nehezen, majd megragadta a calico pólóját, ki ijedtében fejére lapította füleit és ledermedt. – Feküdj ide mellém. Gyere! – húzta magára, Jimin pedig igyekezett nem ráfeküdni a másikra, hanem inkább mellé. – Na gyere ide cicus! – ölelte szorosan magához a calicot. – Így jó. Tökéletes. Most aludjunk így. Tudsz dorombolni? Akkor még jobb lenne.
– Meg fogsz így fázni – dörmögte mellkasába Jimin. Nem nagyon tudott mozdulni a másik szorításából.
– Maximum te. Várj csak! – támaszkodott fel egy pillanatra Yoongi, majd hosszú küzdelem után magukra terítette a takarót. – Így jók vagyunk. Dúdoljak valami kis altatót neked cicám? – simogatta Jimin fejét. – Vagy meséljek?
– Nem kell, köszönöm. Így is tudok aludni – húzódott Yoongihoz. Vonzotta a ruhájából áradó illat, melyet már nagyon régen nem érzett.
– Akkor szép álmokat! Kis foltos cicám… Az én calicom… Cuki cicus… Kis cuki… Babaarc – simogatta továbbra is Jimint, majd ahogyan kezdett lassan elszenderülni, úgy hamarosan elernyedtek végtagjai és abbahagyta Jimin cirógatását.

Yoongi aludt, mint a bunda, miközben Jimin végig a belőle áradó illatban úszott. Érezte, hogy vissza kéne változnia, még a legelején, mikor először szagolt bele a feromonfelhőbe, akkor lett volna ereje is hozzá, ám amint Yoongi magához ölelte őt, ez teljesen elszállt. Egyik pillanatról a másikra élvezni kezdte a helyzetet. Legszívesebben bebújt volna a másik mellé annak ruháiba, de erre képtelen volt. Inkább csak ott maradt a másikhoz közel, amíg tehette, reggel pedig az ösztöneitől vezérelve munkához látott, míg Yoongi aludt. Így mikor az felébredt, alig látott ki a párnák és takarók alkotta kupacból.
– Mi a f… – dobott arrébb egy párnát, mire Jimin felpattant róla és megült közvetlen mellette.
– Hogy érzed magad? – pislogott le rá óriási pupillákkal.
– Umm… Megvagyok. Hasogat a fejem. Ezt én csináltam?
– Nem. Ez én voltam – dőlt vissza Yoongihoz és nyalogatni kezdte arcát. – Kényelmes? Hozzak valamit?
– Mit csinálsz? Ahh! Túlságosan fáj a fejem az élethez is – fogott orrnyergére, miközben Jimin továbbra is nyalogatta bőrét.
– Csak gondoskodok rólad – bújt Yoongihoz, ki megérezte Jimin motivációját, amit először fel sem akart fogni.
– Mi van veled? Párzási időszak van? – tolta el magától a calicot.
– Tél van – pislogott hatalmas szemekkel gazdájára.
– Akkor? Mi van veled? Beszívtál valamit? – vonta össze szemöldökét Yoongi.
– Csak a te illatodat. A ruhád… Tele vagy feromonnal – bújt volna közelebb hozzá Jimin, de a másik nem hagyta.
– Én feromonnal? – gondolkozott el. – De hát én férfi vagyok ez nem vonzhat. Ó!... Egy macskáéval?
– Igen. Nagyon finom és… Rég nem éreztem ilyesmit – szippantott a levegőbe Jimin. – Finom.
– Ez nem az én illatom Jimin – kelt fel Yoongi, de hamar megbánta, mert rögtön megfájdult a feje, azonban folytatta útját és sietve vetkőzni kezdett. – Ez egy hiúz. Este találkoztam vele – kászálódott ki az ágyból és a földre dobta felsőjét.
– Igen, tudom – ült az ágy szélére Jimin. – Más illata, de… Nekem a tiéd tetszik – fogta meg övét Jimin és visszahúzta az ágyhoz. – Babaarcom van?
– Ezt… Igen – lépett közelebb Jiminhez. – Többet kéne embernek lenned. Nincs mit rejtegetned.
– És cuki vagyok?
– Igen… De ezt hagyd abba!
– Nem segítesz? Nem vagyok jól. Segíthetnél rajtam.
– Én? Hogy tudnék? – állt meg Jimin előtt, miközben az átkarolta derekát.
– Nem tartasz vonzónak? – dobálta farkát maga mögött a nagy párna és takarókupacon.
– Lehet, hogy még az aznaposság mondatja velem, de de. Nagyon is annak tartalak, viszont a hibridem vagy, ráadásul fejedbe szálltak az állati ösztöneid és én ezzel nem fogok visszaélni.
– És ha én kérem? – pislogott nagyokat.
– Most nem tudsz tisztán gondolkozni… Nem mintha nekem menne, úgy fáj a fejem.
– Hyung, kérlek! – ölelte magához a másikat Jimin.
– A ruhámra indultál be, nem rám – simogatta fejét Yoongi. – Magadra hagylak a szobában ma egész nap, jó? Elleszek a nappaliban.
– Maradj velem!
– Szerintem mindketten jobban járunk, ha nem maradok… Elmegyek zuhanyozni, Jimin – fejtette le magáról a másik karjait. – Pihenj, meg… meg minden amire szükséged van.
– Hyung! Legalább egy puszit adj! Máskor adsz, ha munkába mész.
– Most nem megyek el itthonról – néztek egymás szemeibe.
– De magamra hagysz. Adj egy puszit! Csak egy puszi. Kérlek! – nyüszített halkan.
– Jó… csak ne sírj nekem! – hajolt le, majd nyomott egy puszit a calico homlokára.
Egy pillanatig rendben volt minden, míg Jimin nyugton ült a fenekén és úgy nézett gazdája szemébe, ám amint az távolodni szeretett volna a nyakába karolt, majd visszahúzva megcsókolta. Nem tudott uralkodni magán. Az illatok teljesen átállították elméjét, mivel pedig rég volt utoljára ilyen állapotban elszokott ettől és hagyta is a feromonoknak az uralmat. Ennek hála csókolt úgy, mintha életében utoljára csókolhatna bárkit is. Minden érzelme benne volt. A gazdája iránti szeretet, ragaszkodás, de legfőképpen a szerelem, ami teljesen új volt számára is és egy pillanatot sem gondolkozott még rajta, hogy mitől érzett ilyesmit.
– Jimin! – ragadta meg csuklóit amint sikerült elszakadnia a hibrid puha ajkaitól, de ez nem ment olyan könnyen. Meglepően erősnek bizonyult.
– Maradj itt! Ne menj el, maradj! – kérlelte gazdáját, miközben az egy pillanatra meg is torpant dolgában.
– Ez a barackillat belőled jön?
– Yoongi! – nyávogott Jimin, mialatt fülei szinte eltűntek hajában, farka pedig egyre hevesebben csapódott ide-oda!
– Jó-jó! Maradok – guggolt le Jimin előtt. – Nyugi! Elengedsz? – váltott kicsit kedvesebbre és már nem küzdött Jiminnel, mert a barackillattól kicsit meglágyult.
– Nem – bújt Yoongihoz, majd ölelgetve dörgölőzni kezdett hozzá.
– Most a hiúz nő illata miatt vagy ilyen?
– Részben…
– És most mi következik?
– Szex.
– Mi van? – lepődött meg Yoongi.
– Muszáj!
– Miért?
– Mert különben nagyon beteg leszek.
– Mi van?
– Muszáj, különben orvoshoz kell majd vinned – távolodott el tőle kicsit Jimin és egymás szemeibe néztek.
– Ezt mégis hogy képzelted? Alig ismerjük egymást.
– Nem mondom el senkinek.
– Nem ez a lényeg!
– Akkor? Éreztem, hogy szeretsz, nem tudod letagadni.
– Mi? Honnan? – vesztette el teljesen a harcot Yoongi.
– Az illatod. Éreztem rajtad – bújt nyakába.
– És ha én nem akarom?
– Nem engedlek el – harapott bőrébe.
– Jimin! – nyögött fel Yoongi, de esélye sem volt megszökni a calico karmai közül.

Jimin átengedte magát az állati felének, aki minden szabályt átlépve Yoongit akarta annak utolsó porcikájáig, ezért nem engedte menekülni. Akadt ellenállás a másik részéről, azonban Jimin könnyedén leküzdötte, hála a hibrid mivoltának, egy idő után pedig már nem is akart harcolni vele, mert esélytelennek látta ő is. Engedett a másiknak, majd próbált aktívabban részt venni a történésekben, ha már ennyire belekeveredett. Nem volt annyira ellenére ez a helyzet, csak korai és ezért tartózkodott kicsit tőle.
– Óvatosan! – nyögött fel, amint Jimin gyengéden megharapdálta férfiasságát.
A hibrid nem mondott semmit, csak hümmögött egyet, majd folytatta. Hatalmas ajkai lágyan ölelték körbe Yoongi nemesebbik részét, amitől hangos sóhajok törtek fel torkából. Nem is emlékezett hirtelen, mikor volt utoljára valakivel, de foglalkozni sem akart ezzel. Végre múlt a fejfájása és valami sokkal jobb érzés vette át a helyét, amit Jiminnek köszönhetett.
– Yoongi, ne haragudj! – ült sarkaira néhány perccel később, amint a másik már alig jutott levegőhöz, és ujjaival próbálta felkészíteni az ágyon fekvőt.
– Ne szokj hozzá! – vett egy mély levegőt. – Gyere ide! – kapta el Jimin karját, mely hasát simogatta, majd magához húzta.
Most ő kezdeményezett csókot a másik nagy meglepetésére. Kellett valami, ami eltereli a figyelmét a fájdalomról, Jimin ajkai pedig tökéletes választásnak bizonyultak. Eddig csak ízlelgették egymást, nem nagyon mélyítették el, ám most Yoongi kezdeményezett és az első adandó alkalommal átvette az uralmat Jimin nyelve felett. A calico nem hátrált el. Nem akarta visszavenni az irányítást, mert a határozott Yoongi jobban felizgatta, mint azt remélte. Hagyta magát, miközben már nem tudott tovább várni és az eddig lágyan játszadozó ujjait inkább férfiasságával helyettesítette.
– Sajnálom, hyung! – lihegett a másik nyakába miután elváltak. – Nem tudok várni.
– Ezt majd később – küszködött a fájdalommal Yoongi. – Megbeszéljük később.
Jimin már nem foglalkozott a női feromonokkal, melyek az egészet elindították, csak Yoongi illatával. Képtelen volt elszakadni tőle és az is nehezére esett, hogy ne mozogjon amíg a másik azt meg nem engedte neki. Rég kellett ennyire uralkodnia magán, de hamar elérte az alatta fekvőnél célját. Annyit nyalogatta és csókolgatta a másik porcelánbőrét, hogy az néhány pillanattal később meg is emelte csípőjét, melytől mindketten felnyögtek.
– Ne haragudj! – támaszkodott fel Jimin, majd lassan mozogni kezdett.
Még nem nagyon volt ilyesmiben része, ami ekkora örömöt okozott volna. Eddig csak azért feküdt le valakivel, mert megparancsolták neki, de az érzelmeit egyik alkalommal sem vitte bele a történésekbe, most azonban megtette, mely arcára is kiült. Be kellett hunynia szemet, hogy kicsit elhúzhassa az időt, füleit pedig hajába rejtette, hátha nem hallja majd olyan hangosan a másik nyögéseit, de nem járt sikerrel. Yoongi kezei csípőjére tévedtek, megérezve pedig hideg ujjait, csak lendületesebben kezdett mozogni. Minden egyes lökésnél felnyögött az alatta fekvő. Jimin lassan kezdte elveszíteni önuralmát, majd visszaborulva a másikra folytatta könyörtelen mozgását. Yoongi kezeibe fogta a calico arcát és szemébe nézett, amint az megtalálta a legkönyörtelenebb szöget, melytől egy pillanatra elállt a másik lélegzete, majd a következő alkalommal kettejük közé élvezett. Jimin mindezt olyan közelségből nézhette végig, amivel már nem tudott megbirkózni. Érezte, ahogyan férfiassága tovább kezd nőni, Yoongi hangját hallva pedig biztos is lett ebben.
– Sajnálom – szólalt meg két nyögés közben, majd ő is elérte reggelének csúcspontját az alatta fekvőben. Megfeszítette minden izmát és próbálta nem megharapni Yoongi puha bőrét orgazmusa közben, ami nem volt egy egyszerű feladat. Minden vágya volt megjelölni a másikat, de az engedélye nélkül ezt nem tehette meg még akkor sem, ha az összes porcikája ezért üvöltött miközben hullámokban söpört végig testén az élvezet.
– A k… – sóhajtott nagyokat Yoongi, majd újból kettejük közé élvezett, de ezúttal már kevésbé látványosan, mint első alkalommal. – Húzd már ki! – remegett Jimin alatt.
– Most nem lehet. Megsérülnél – emelkedett fel lihegve Jimin. – Pár perc.
– Faszom! – temette arcát tenyereibe.
– Tudom, hogy fáj, sajnálom – maradt mozdulatlan Jimin, miközben kezdte kicsit szégyellni magát.
– Az mellékes – próbált lassan, mélyeket lélegezni. – Túl jó helyen nyom. Nem bírok ki még egyet.
– Hyung… – csillogtak Jimin szemei a másikat nézve.
– Ne nézz így! – pillantotta meg a calicot ujjai között. – Nem csináljuk újra! Uralkodj magadon!
– Bocsánat – bújt Yoongi nyakába és újból nyalogatni kezdte annak bőrét. – Jobb? – helyezkedett kicsit a másik lábai között.
– Egy kicsit – sóhajtott nagyot, majd megpihentette kezeit Jimin vállain. – Meddig nem tudunk megmozdulni?
– Néhány perc.
– Akkor most nem tudsz elmenekülni, ha kérdezlek.
– Umm… nem… – fonta macskafarkát Yoongi egyik combja köré.
– Ha rendszeresen csináljuk majd ezt, többet leszel ember? – ölelte magához Jimint.
– Igen – viszonozta a calico.
– Oké… de előbb egy randit megejtünk.
– Jó – kezdett dorombolni Jimin.
– És még valami. Ne kérj ennyiszer bocsánatot! Idegesítő szex közben.
– Rendben – nyalta meg Yoongi fülét.
– Meg még egy dolog… Az én cicám vagy innentől. Senki másé.
– Csak a tiéd!

(Boldog mindent! :D Kis ajándék a temérdek dolgom között. A terveimet, melyeket kiírtam, próbálom csinálni közben, szóval azok is jönnek majd. Pihenjetek azért egy picit, ne zabáljatok sokat és óvatosan az alkohollal!)

Facebook oldalunk --> LINK

Wattpad ---> Wattpad )

A főnök 20. rész: Az a nemes hópárduc [Befejezés]

– Tudjátok, azért néha nagyon örülök neki, hogy pszichopaták vagytok. Sokkal könnyebb veletek megbeszélni bármit is, mint a normális emberekkel.
– Legalább te örülsz ennek – állt fel apja az asztaltól. – Ha megittad a kávédat, akkor nézd meg a kertünket, mielőtt elmész.
– Mehetünk – követte példáját Namjoon is, ki azonnal magával vonta Hoseokot.

Namjoon végig vigyázott a hópárducra, mivel bár megbeszélték szülei gondjait, mégis félt tőle, anyja majd a háttérben elkapja. Ezért inkább az oldalán tartotta párját, míg vissza nem szálltak az autóba és haza nem indultak. Hoseok látványosan megkönnyebbül, amint elhagyták Nam szüleinek telkét, néhány perc után pedig el is aludt a kocsiban. Egész nap szorongott a családi ebédtől, így nem okozott meglepetést, hogy ennyire elfáradt. Namjoon hagyta pihenni a hazaút alatt, miközben ő tudott gondolkozni néhány fontos problémán, melyek megoldásra vártak. Megfogadta ugyan, nem fog dolgozni Hoseok mellett, de ezúttal akadt szabad ideje rendesen, melyet ki is használt. Azonban csupán addig, míg haza nem értek és Hoseok fel nem ébredt. Akkor ugyanis újból a hópárducra terelődött minden figyelme, főleg akkor, mikor az este felhozta megint a gyerek témát.
– Hogy értetted, hogy lesz némelyik gyerekben a szüleid véréből is? – fogadta ezzel Namjoont, amint az kilépett a fürdőből.
– Ez… most váratlanul ért, de úgy, hogy lesz neked és nekem is gyerekem – feküdt be Hoseok mellé az ágyba.
– Tőlem is akarsz gyereket?
– Igen. Te nem szeretnél egy gyereket, aki a te véred?
– Sosem gondolkoztam még ezen… – merengett el. – De ő félig hibrid lenne – nézett Namra.
– És?
– Nem lenne baj?
– Nem. Erre is gondoltam és én örülnék neki. A kicsinyített kiadásod lenne. Szívesen felnevelném őt is az enyém mellett. Vagy akár többet is, még nem tudom.
– Hány gyereket akarsz?
– Minimum kettőt. De ezen még konkrétan nem gondolkoztam. A fele-fele dolog megvolt, viszont tovább nem mentem. Miért olyan fontos téma most ez? – simogatta Hoseok fejét.
– Én még sosem gondoltam és meglepett, hogy te igen – bújt a másik kezébe.
– A fontos dolgokon szoktam, tudod. De ez még messze van. Egyelőre azon gondolkozz, hogy van-e kedved most egy kis testmozgáshoz.
– Mindig van kedvem veled a szexhez.
– Ezt örömmel hallom – mászott Hoseokra.
A hibrid sosem gondolta, hogy egy nap majd vele akar bárki is családot alapítani, ezért sokáig el sem hitte, hogy Namjoon komolyan gondolkozik ezen. Ám akkor, mikor szembe szállt szüleivel és elmondta, mennyi mindent átgondolt már, végre felfogta ezt. Boldogsággal töltötte el, ugyanakkor izgult is miatta. Ő, mint apa, mint valakinek a párja, a törvényes párja… Ez olyan dolog volt számára melyről még csak nem is álmodott, így ennek tudatában sokat változott a hozzáállása, mely legelőször aznap este mutatkozott meg szex közben. Ugyan eddig is folyamatosan fejlődött és minden alkalommal egyre jobban átadta magát az érzelmeinek, de sosem tudta elengedni magát teljesen, viszont ezúttal sikerült. Végre teljesen megbízott Namban, hogy az őt akarja és nem fogja elhagyni, ami annyira megnyugtatta, hogy hajlandó volt önmagát adni ezúttal. Persze ezt a másik rögtön észrevette, de nem akarta megemlíteni. Jobbnak látta, ha kimondatlanul hagyják és így is tett.

Hoseoktól nagyon jó kedvre derült, mely az emberei számára úgy mutatkozott meg, hogy türelmesebbé vált mindenkivel szemben. Ám ennek ellenére nehezen tudta magára hagyni a hibridet, viszont kénytelen volt.
– Este jövök. Együtt vacsorázunk majd? – simogatta meg az alvó hópárduc arcát.
– Igen. Megvárlak – dörmögte álmosan.
– Rendben. Legyen szép napod! – hagyta magára hamarosan a hibridet.
Hoseok még sokáig aludt, ám amint felkelt és összeszedte magát, már nem tudta, mit csináljon a nap folyamán. Eszébe jutott, hogy besegít a ház körüli munkákban, de ekkor bevillant az, amit Nam anyja mondott, ezért elvetette, lassan pedig unatkozni kezdett. A tévéhez fordult némi szórakoztatásért, ám az is elég hamar kifogyott az érdekességekből. Rettentően szenvedett Namjoon ágyában mindaddig, míg valaki nem kopogott.
– Igen? – válaszolt azonnal.
– Jimin keresi. Elküldjem?
– Nem-nem… – örült meg a macskának, bár kicsit aggódott miatta. – Mindjárt megyek! – pattant fel, majd gyorsan rendet tett és elhagyta a szobát. Tudta jól, Namjoon nem örülne, ha más is betenné a lábát oda, ezért úgy döntött, inkább a saját részébe invitálja a másik hibridet. – Itt vagyok! – jelent meg a folyosón. – Menjünk hozzám! – indult lendületesen szobája felé. Nem akarta mindenki füle hallatára megbeszélni a történteket, de tudta, a másik emiatt jött hozzá. – Szuper – zárta be maguk mögött az ajtót. – Szóval… mi járatban? – fordult a macska felé.
– Csak kíváncsi voltam, hogy vagy – ült le a hópárduc ágyának szélére Jimin.
– Jól vagyok. Minden rendben. És te? – érdeklődött Hoseok.
– Én is jól vagyok… – nézte a másikat Jimin. – Csak hiányzol.
– Tényleg? Miért?
– Mert a barátom vagy… És csak úgy otthagytál minket… Nem szeretném, ha többet nem beszélnénk, ezért szeretnék bocsánatot kérni.
– Miért?
– Nem tudom, de úgy érzem, haragszol rám – fogta kezeibe farkát, fülét pedig fejére hajtotta.
– Nem haragszom rád – ült le mellé Hoseok.
– És Jungkookra?
– Nem is tudom – gondolkozott el.
– Tudod, nem akart tőled semmit Jungkook – folytatta Jimin. – Csak neki furcsa volt, hogy így megváltozott az illatod. Azt hitte, miatta, vagy miattam és nem tudta, mihez kezdjen ezzel.
– Értem…
– Én nem szeretném, ha haragban lennétek. Csak mi vagyunk hibridek a házban… – hallgatott el egy pillanatra Jimin. – Össze kéne tartanunk.
– Ebben igazad van… Csak olyan sokáig voltam egyedül, hogy megijedtem. Úgy tűnt, nagyon kedveled Jungkookot és féltem, hogy talán jobban fogod majd egy nap, mint engem.
– Én téged kedvellek a legjobban – fogta meg Hoseok kezét. – Te voltál az, aki szóba állt velem és aki foglalkozott velem. Ezt sosem fogom elfelejteni. De nem akarom, hogy Jungkook is olyan egyedül legyen ebben az óriási házban, mint mi voltunk egyszer.
– Ez kedves tőled – simogatta Jimin kezét, miközben mögé terítette hosszú hópárducfarkát.
– Akkor… visszajössz velem Jungkook szobájába? Játszhatnánk, nézhetnénk egy filmet együtt… Nagyon jó lenne.
– Jó… veled megyek.
– Köszönöm, hyung – ölelte meg a másikat Jimin.

Hoseok ugyan nem szívesen, de Jiminnel tartott a nyúl szobájába, ahol kínos csend támadt közte és a fiatalabb között. Jungkook láthatóan félt a hópárductól, hogy az mit fog mondani, vagy tenni, de mikor Hoseok csak köszönt neki, majd leült a földre a tévé elé Jiminnel, picit lenyugodott. Mélyen azért ő is örült, hogy a hópárduc újra felbukkant, ám ezt egyelőre nem akarta kimutatni. Bár Hoseok nem kért bocsánatot és nem is beszélte meg Jungkookkal a történteket, úgy viselkedtek egymással, mintha mindez már lezajlott volna. Még talán nyitottabb is volt az idősebb a nyúl felé, mert néha már konkrétan neki szólt egy-két mondata, vagy kérdése, de azért attól a kapcsolattól, ami Jungkook és Jimin között alakult ki, még messze álltak. Sok munka várt rájuk, melyre szántak is volna elég időt, ha lett volna rá alkalmuk, de sajnos még aznap közbeszólt a kegyetlen élet.
– Hoseok, itt vagy! – nyitott be kopogás nélkül Jungkookhoz Seokjin, ki csak úgy kapkodta a levegőt. – Jaj, de jó. Sajnos rossz hírt hoztam – támaszkodott meg a kilincsen. – Namjoon kórházba került.
– Mi? – nézett fel a földről a lihegő Seokjinre. Azt hitte rosszul hall, miközben lassan könnybe lábadtak szemei.
– Éppen terepen volt. Hosszú sztori. Meglőtték, most kórházban van – fogta rövidre Seokjin.
– Hoseok bemehet hozzá? – érdeklődött Jungkook, amin az említett meg is lepődött. Nem gondolta, hogy a nyuszika majd ennyire törődni fog vele, főleg nem azok után, hogy éppencsak kibékültek.
– Igen, ha szeretne. De még műtőben lesz, mire beérünk.
– Szeretnék! – pattant fel a hópárduc.
– Remek. Induljunk akkor azonnal! – rohant el Seokjin, nyomában Hoseokkal.

A hibrid rettenetesen izgult, miközben végig úgy érezte, az éppen rendeződni látszó élete mégiscsak összeomlóban van. Aggódott, iszonyatosan félt, hogy Namjoonnak komoly baja lesz, esetleg elveszti, ami miatt egész úton könnyeivel küszködött. Próbálta magát erősnek mutatni, azonban látszódott rajta, mennyire kikészült ettől.
– Még várnunk kell kicsit, de azt üzenték a műtőből, hogy rendben lesz – ült vissza Hoseok mellé Seokjin.
– Biztosak benne?
– Igen. Nem olyan súlyos, mint elsőre gondolták, de ezen az is sokat segített, hogy hamar beértek vele.
– Hála Istennek – sóhajtott nagyot.
– Ettől függetlenül sokáig bent lesz sajnos. De utána érdeklődtem már, ha szeretnél bennmaradhatsz vele.
– Tényleg? Csak így megengedik?
– Nem – mosolyodott el Seokjin. – De volt rá elég ösztönzés, hogy megengedjék.
– Ohh… Értem.
– Amíg fel nem ébred én is itt leszek. Kíváncsi vagyok rá. Viszont estére nem fogok maradni. Azonban nem csak te leszel majd itt. Az emberei természetesen őrizni fogják non-stop, szóval nem kell aggódnod.
– Gondoltam.
– Akkor jó – hallgatott el Seokjin.
Nem nagyon beszélgettek többet, míg Namjoont ki nem tolták a műtőből, mivel Hoseok eléggé feszült volt. Seokjin tudta, nem képes megnyugtatni a hibridet, ezért nem is erőltette. Szerencsére pedig abban is igaza volt, hogy ha Namjoon majd felbukkan, akkor a hópárduc végre fel fog lélegezni, főleg akkor, mikor majd kinyitja szemeit.
– A többiek? – érdeklődött Nam, miközben Hoseok az arcához emelte egyik kezét és tenyerébe bújt.
– Egy halott… – nyelt nagyot Seokjin. – Már elkezdtem intézni.
– Értem… Gondoskodj mindenről.
– Természetesen. Meg akarod majd torolni?
– Igen.
– Rendben. Akkor tudatom ezt is mindenkivel.
– Remek.
– Hoseok itt szeretne veled maradni, ha neked is megfelel.
– Persze – pillantott a hibridre. – Ha már a megígért vacsorát elhalasztottam, akkor ez a minimum.
– Jól van. Nekem most mennem kell, de holnap is jövök még.
– Jó.
– Pihend ki magadat!
– Azt hiszem, más választásom úgysincsen.
– Szia! – indult kifele az egyszemélyes kórteremből.
– Aggódtam – szólalt meg halkan Hoseok, amint becsukódott az üvegajtó.
– Sajnálom. Nem így terveztem.
– Tudom… Jobban kéne vigyáznod magadra,
– Ez a munka ezzel jár – simogatta Hoseok arcát. – Te jól vagy?
– Csak a félelem és az izgalmak, semmi komoly.
– Ennek örülök. Biztosan maradni szeretnél? Nem fogunk tudni kényelmesen aludni.
– Már beszélgettem az egyik nővérrel. Azt mondta, majd hoz még egy fotelt nekem és azokon tudok aludni este.
– Akkor jó. Nem akarom, hogy miatta kínlódj.
– Nem kínlódás… – tekerte farkát ezúttal Nam karja köré.
– Ezt még sosem csináltad – mosolyodott el halványan.
– Még sosem rémisztettél meg ennyire.
– Tényleg sajnálom.
– Nem baj. A lényeg, hogy rendbe jössz.
– Igen. Mindig rendbe jövök.
– Ezt örömmel hallom – mosolygott Hoseok.

A hópárduc azt tervezte, az egész estét Namjoon mellett tölti majd és csupán másnap megy haza, akkor is rövid időre, mivel még mindig rettenetesen féltette a másikat. Mikor anyja felvetette, hogy ha bármi történik vele, akkor majd Hoseoknak kell átvennie az üzletet, akkor is elfogta némi émelygés a gondolat kapcsán, hogy elvesztheti Namjoont. Ám abban a pillanatban még igazán lehetetlennek tűnt, így elvette ennek a lehetőségét, viszont ezzel a kis sérüléssel hirtelen valósággá vált a rémálom, melynek esélyt sem akart adni, hogy beteljesüljön. Saját szemével akart megbizonyosodni, Namnak semmi komoly baja és felgyógyul, éppen ezért már az első este elhatározta, csak annyi időt tölt majd távol, amennyit feltétlenül muszáj.
– Aludjon csak! – intette nyugalomra őt az éjszaka folyamán az egyik nővér. – Csupán járőrözök – haladt tovább a következő szobára, Hoseok pedig visszadőlt a fotelba.
Minden apró zajra felriadt, olyan éberen aludt, hogy ha bármi történik Nammal, akkor még időben tudjon segíteni neki. Azonban ezalatt csak kórházi dolgokat értett, vagy sürgős orvosi gondot, nem pedig azt, amit nem sokkal később közeledni hallott. Hegyezni kezdte füleit, majd egy újabb gyanús zaj után felkeltette Namjoont is.
– Mi az?
– Nem tudom… De nem tetszik… Valaki sikított.
– Menj ki! Bújj el valami raktár szobában, vagy irodában, amit most nem használnak!
– Mi? miért? – nézett Namra.
– Mert én azt mondtam!
– Nem megyek sehova!
– Ne ellenkezz!
– Most ágyhoz vagy kötve, nem tudsz kényszeríteni.
– Hoseok, kérlek- – állt meg mondata közepén, mikor emberei elindultak ajtaja elől. – Bújj az ágy mögé a gépek közé. Ott talán nem látnak meg!
– De miért? – nézelődött, hátha megpillant valamit az üvegajtón keresztül.
– Mozgás! – fogta meg Hoseok kezét, majd az ágya vége felé húzta.
A hópárduc ezúttal követte a másik utasításait és sietve elbújt a sok gép között, melyek feje mögött álltak. A nagy ágy, lepedő és a sok állvány a kis éjjeliszekrénnyel pont elég takarást nyújtott neki szerencsére, melyre néhány pillanattal később szüksége is volt.
– Kim Namjoon. A nagy család fiatal vezére – lépett be egy férfi Namhoz.
– Hát ennyire elszántak vagytok?
– Lebecsültél.
– Valóban nem számítottam rá, hogy ennyire vakmerően fogtok viselkedni. Tévedtem.
– Először és utoljára.
– Tényleg azt hiszed, hogy ha engem eltüntetsz, akkor majd összeomlik a birodalmam?
– Majd kiderül – húzta ki Nam feje alól a párnát.
Hoseok végig leskelődött, de csak óvatosan, nehogy észrevegye őt az idegen, amint pedig meglátott annak kezében egy pisztolyt, hirtelen őrült tempóba kezdett szíve.
– Nagy hibát követsz el.
– Csak nem, könyörögsz az életedért?
– Csupán figyelmeztetlek. Üldözni fognak, mint egy vadat, majd élve megnyúznak, míg könyörögni nem kezdesz, hogy öljenek meg.
– Milyen bátor vagy életed utolsó pillanataiban – nyomta arcába a párnát, majd ahhoz fegyverét, melynek végén bár ott díszelgett a hangtompító, ő mégis biztosra akart menni.
Hoseok nem tudta tovább tétlenül nézni a történéseket. Bár nem volt nála pisztoly, ezer éve nem is gyakorolt semmilyen közelharcot, mégis úgy érezte, közbe kell lépnie, amint pedig veszély fenyegette Namjoont, ez csak megerősödött benne. Felszabadult minden állati ösztöne és életében először eluralkodott rajta az a nemes hópárduc, mely eddig csak a szex miatt ébredt fel korábban. Felpattant, fellépett az éjjeliszekrényre, felborítva ezzel mindent azon, majd már rá is vette magát az idegenre. A férfi nagyon megijedt tőle, mivel nem számított rá, és bár próbálta rászegezni fegyverét, túlságosan lassúnak bizonyult egy csúcsragadozóhoz. Hoseok játszi könnyedséggel teperte le, majd a dühtől fűtve püfölni kezdte. Esélye sem volt a hópárduc ellen, azonnal elvesztette a harcot, néhány pillanattal később pedig az eszméletét is, ám Hoseok csak akkor állt le, mikor ebben megbizonyosodott. Nem kockáztathatta, hogy ő, vagy akár Namjoon megsérüljön majd tőle. Miután a férfi már nem jelentett veszélyt, a hópárduc óvatosan kilesett az ajtón, azonban nem látott senkit semerre. Se egy nővért, se egy testőrt, vagy támadót.
– Mi legyen? – fordult Nam felé.
– Hívd fel Jint, azonnal!
– Értem – rohant vissza a másikhoz, majd a telefont felkapva tárcsázott.
Seokjin otthon aludt, de amint megszólalt a mobilja azonnal felpattant. A hír hallatán rögtön intézkedni kezdett és pizsamában állt a dolgok élére, miközben Hoseok tovább figyelte a folyosót, mely egyre kihaltabbnak tűnt. Számítottak még mindketten támadókra, de valahogy nem jelent meg egy sem. Feszülten telt az idő míg Seokjin meg nem érkezett az utánpótlással és persze a rendőrséggel is, kiket a nővérek értesítettek, mielőtt még csapdába estek volna. Ám már nem volt sehol senki. Az idegenek felszívódtak, csak az az egy maradt ott, akit Hoseok rendesen helyben hagyott, senki más.

Ezek után Namjoonra jobban vigyáztak, mint bármikor máskor, Seokjin pedig azonnal elkezdte megvalósítani a bosszúhadjáratot. Nem engedhette meg, hogy megint Nam életére törjenek, vagy bárkiére a házban, ezért kénytelen volt a főnök helyett kiadni a parancsokat, de szerencsére volt már ebben is tapasztalata. Nem hiába tartotta maga mellett őt Nam olyan régóta. Viszont szerencsére a megerősített védelemmel szemben már nem mert senki sem próbálkozni, így zavartalanul épülhetett fel néhány nap alatt, miközben a felelős személyek javában menekültek a dühöngő Kim család haragja és emberei elől.
– Lassan, nehogy baj legyen? – aggódott érte Hoseok, amint kifele sétáltak a kórházból.
– Hoseok, jól vagyok már.
– Attól még lassan, nem sietek.
– Rendben – haladt kényelmesen az autóhoz, majd óvatosan beült. Még azért akadt egy kis fájdalma a sebe miatt. Nem gyógyult fel teljesen, csak annyira, hogy hazaengedték.
– Kényelmes? Nem feszül? Nem fáj? – helyezkedett el mellette Hoseok.
– Nyugalom.
– Csak aggódom a családfő miatt.
– Jól teszed, de ennyire nem kell – indultak haza.
Namjoon sok mindent szeretett volna mondani a hibridnek, viszont csak négyszemközt. Rendesen átgondolta monológját, melyet nem akart a kórházban megosztani a másikkal. Ennél sokkal kényelmesebb, otthonosabb helyet keresett, így megvárta, míg haza nem értek és le nem telepedtek saját szobájukban.
– Mondtam mindenkinek, hogy ágyba hozzanak mindent. Hansollal is beszéltem, összeállított már egy kis edzéstervet kifejezetten neked. Holnap jön és kezdhetitek – pakolt le Hoseok. – a munkádat Seokjin átvette, remélem nem gond, a szüleidnek pedig én szóltam, miután letisztult a helyzet. Kicsit megijedtek, de minden rendben.
– Mintha nem is az a hibrid lennél, akit anno befogadtam – nézte a szorgos hópárducot. – Ülj ide mellém – hívta oda magához Hoseokot, ki helyet foglalt az oldalán.
– Mi az?
– Megleptél – nézte a hibrid arcát.
– Mivel?
– Mindennel. Az első pillanattól kezdve, hogy felbukkantál.
– Nyilvánvaló volt, hogy bemegyek hozzád a kórházba.
– Nem erre gondoltam. Hanem a legelső pillanatra. Már akkor, mikor megpillantottalak éreztem, hogy valami más veled kapcsolatban. Aztán valami alakulni kezdett közöttünk és egyre többször okoztál nekem meglepetést.
–... Haldokolsz?
– Mi? Nem. Miért?
– Ez a nosztalgia. Aggódnom kellene? – bújt Namhoz.
– Nem. Csak… azt akarom mondani, hogy nincsenek szavak mennyire szeretlek és megbízom benned. Amikor pedig megvédtél a kórházban a saját életedet kockáztatva rájöttem, hogy képes lennél élni ebben az életben, amiben én töltöm a napjaimat. Szóval, hozzám jönnél?
– Namjoon – egyenesedett fel Hoseok az említettet nézve.
– Tudom, hogy hirtelen jött. De ez a golyó is. Az elmúlt napok nagyon sűrűek voltak, tele izgalommal, viszont te remekül kezeltél mindent. Korábban aggódtam, nem birkóznál meg majd ezzel az alvilági léttel, de bizonyítottál. Szóval… várom a válaszodat.
– Apádat megkérdezted? – érdeklődött elpirulva a hibrid, miközben fejére lapultak puha fülei.
– Nem. De nem igazán van beleszólásuk.
– Megküzdesz majd értem, ha elleneznék.
– Pontosan. Szóval, mit mondasz?
– Te vagy a főnök, nem mondhatok nemet.
– Ami azt illeti, te mondhatsz – nyelt nagyon Namjoon.
– De ezúttal eszembe se jutott.
– Egy pillanatra megijesztettél – sóhajtott fel Nam.
– Ahogyan te is engem. Egy-egy! – ölelte át Namjoont.

(ENDÜ! Sajnálom drága olvasóim, de ez volt az utolsó rész, mely picit hosszabbra is sikeredett. Remélem, azért nem gond. Mint korábban írtam, nem nagyon várható a közeljövőben fici, mert nem kicsit vagyok leterhelt, de azért mégis dolgozom valamin, ahogyan mindig. Több dolgon is. Viszont sok fici vár folytatásra, pl.: Namjoon. Próbálom azokra is rávenni magamat. Ám ami mégis meglepi és újdonság lesz és már elkezdtem írni, az egy angol nyelvű hibrides yaoi sorozat Jiminnel és Hoseokkal. Nem lesz lefordítva, legalább is egyelőre úgy tűnik, hogy nem lesz, azonban ki tudja. Lehet, majd valakit megbízok vele, ha már én nem is fogom tudni megcsinálni. [Aki tud angolul és van ficis oldala, az készítheti magát, mivel kap majd egy kis reklámot az, aki csinálja. Hozzám lesz posztolva a magyar is, de a fordító megjelölésével természetesen, már ha lesz ilyen!]

Szóval KÖSZÖNÖM 💜, hogy elolvastátok és hagytatok nyomot olykor-olykor. Nagyon hálás vagyok érte. Aki pedig szeretne némi beleszólást a kövi sorozatba, az most megteheti kommentekben!

Korábban a Facebook oldalalmon volt egy kis közvélemény kutatás, hogy milyen párost szeretnétek hibrides OS-ben illetve sorozatban látni. Nos ebből már a legjobban kért megvalósult, most pedig azt kéne megszavaznotok, hogy melyik párossal folytassuk majd. Kommentbe jöhet, hogy:
– JinMin (Jin x Jimin)
– JiKook (Jimin x Jungkook)
– TaeGi (Taehyung x Yoongi)

PLUSZ! Lehet lesz egy extra rész. Egyelőre a JinKookot szavaztátok meg kommentekben az üzifalamon Wattpadon, de erről is írhattok kommentben, ha szeretnétek! :D

Még egyszer, KÖSZÖNÖM és tartsatok velem a későbbiekben is! 💜

Facebook oldalunk --> LINK

Wattpad ---> Wattpad )

A főnök 19. rész: Nézeteltérések

– Remekül. Mikor este megjöttem, már itt várt egy kis üzenettel. Gyere, feküdjünk be mellé! – fordult vissza ágyához és húzta magával Hoseokot is.
– De hisz te is alig férsz el mellette az ágyban.
– De elférünk hárman. Gyere! – másztak fel mindketten a matracra az óriás mackó mellé.

Nem volt választása, Jimin vele és a plüssel szeretett volna még szunyókálni egy kicsit, mielőtt végleg kikelt volna ágyából, ő pedig örömmel teljesítette a másik kívánságát. Boldog volt, hogy a macska csak vele szeretne lenni, nem pedig vele meg Jungkookkal. Ezzel azt éreztette a hópárduccal, fontos neki, így viszonylag nyugodtan kezdte a napot, azonban egy idő után kimásztak az ágyból és meglátogatták a nyulat. Játszottak tovább, tévéztek és beszélgettek, mely kezdetben nem okozott problémát, azonban egy idő után észrevette, hogy Jungkook titkon figyeli őt, ami frusztrálni kezdte. Máskor lehet, szó nélkül hagyja és nem konfrontálódik vele, de ezúttal már fejébe szálltak hormonjai, melyek szigorúan vették a tulajdont, még ha egy élő lényről is volt szó, emiatt pedig hamarosan felszólalt.
– Valami bajod van velem? – mordult rá Jungkookra, mikor már sokadszorra észlelte, bámulja őt a nyúl.
– Nincs?
– Akkor mit nézel egész nap?
– Semmit.
– Hoseok – próbálta elterelni a másik figyelmét Jimin.
– Mit akarsz még tőlem? Jimin már a tiéd, Seokjin is csak veled foglalkozik, mi kell még? A füleim, vagy a farkam?! – kezdett ordítozni Hoseok, melyen mindkét fiú ledöbbent.
– Hyung! – fogta meg kezét Jimin.
– Nem elég neked amid van? Igazán beérhetnéd vele! Elkényeztetett nyuszika! – viharzott ki a szobából.
Úgy érezte, a nyúl azért bámulja, mert meg akar tőle szabadulni és kettesben szeretne maradni Jiminnel, mely jobban idegesítette, mint eddig bármi más. Nem tudott több percet együtt tölteni Jungkookkal, muszáj volt megválnia tőle, ezt pedig csak így tudta kivitelezni, hogy elvonult saját helyére, ahol a nap hátralévő részét töltötte. Azonban míg Namjoon érkezésére várt lassan elöntötték a hormonok. A heat hivatalosan is utolérte, amitől lemondhatott arról, hogy Nammal aludjon majd, ezzel pedig végleg borzalmasnak lett ítélve napja. Ugyan Namjoon próbálkozott jobb kedvre deríteni a hópárducot, még abba is belement, hogy egy estét együtt töltsenek, ám ez semmit sem segített a kanos hibriden. Az éjszaka mozgalmasan telt, hála nehéz napjainak, a szex utáni perceket pedig kitöltötték lelki gondjai, miszerint elvesztette Jimint és innentől egyedül lesz a házban, minek hála Namjoon egy percet sem aludt. Hulla fáradtan ment munkába, amikor pedig leült asztalához megfogadta, nem tölt még egy éjszakát a hibriddel annak heatjének kellős közepén. Így Hoseok ténylegesen egyedül maradt ideje nagy részében, melynek folyamán a hormonokkal küzdve pihent saját ágyában. Nam ugyan látogatta, ám mivel nem aludt vele a hópárduc egyre magányosabbnak érezte magát. De szerencsére Namjoon gondolt erre, hiszen Seokjin anno mindenről tájékoztatta, így bár nem ez volt a legjobb megoldás, de közös programot szervezett maguknak a heat utáni napokra, ami talán végleg eloszlathatta volna Hoseok féltékenységét is, mely olykor-olykor még felbukkant.

– Hogy vagy, cicus? – dobta le Namjoon a zakóját a székére, majd az ágy mellé guggolva simogatni kezdte Hoseok arcát.
– Jobban. Holnap már minden rendben lesz – mosolygott. Nagyon örült Namjoonak, mivel az elmúlt néhány napban csak ő nézett be hozzá.
– Ezt örömmel hallom. Akkor a hétvégén gondolom már hajlandó leszel kikelni értem az ágyadból.
– Most is kikelhetek – ült fel. – Megígérem, hogy hagylak pihenni.
– Ez remekül hangzik, viszont nem erre gondoltam.
– Hanem? – döntötte oldalra fejét, majd megrázta egyik fülecskéjét.
– Szeretnélek bemutatni téged a szüleimnek. Nagyon ritkán, de néha meglátogatom őket és arra gondoltam, elviszlek magammal. Soha nem mutattam be nekik senkit, így te lennél az első.
– Ohh... – döbbent le Hoseok.
– Csak egy ebédről van szó. Kicsit még utána beszélgetnénk és jönnénk haza, mivel ők vidéken laknak, ottaludni pedig nem akarok.
– Értem... – gondolkozott el.
– Ennyire ne örülj neki.
– Csak... Én egy hibrid vagyok, a te szüleid pedig... Biztosan be akarsz mutatni nekik?
– Mint az embert, akivel a jövőmet tervezgetem mostanság? Igen... Azt hittem örülni fogsz neki.
– Én örülök – fogta meg Namjoon kezét. – Csak nem szeretném, ha miattam összevesznél velük.
– Miért vesznék össze velük?
– Mert én csak egy hibrid vagyok. Nem vagyok ember, nem számítok annak. Ráadásul szülni sem tudok neked. A szüleid mérgesek lesznek.
– Nem lesznek.
– Miért vagy ebben olyan biztos?
– Mert akkor is kitartok melletted, ha ellenzik, csak akkor még kevesebbet fognak látni, szóval nem fogják ellenezni, mivel ismernek. Ráadásul szóltam előre nekik és azt is leszögeztem, hogy az elfogadható reakció az „Örülünk neki!" vagy a semmi. Szóval ezeket mind felejtsd el és a jó oldalára gondolva reagálj, kérlek! – nézett Hoseok szemeibe.
– Tényleg velem tervezed a jövődet? – kérdezett vissza halkan, mialatt füleit hajába rejtette.
– Ami fontos, azzal mindig előre gondolkodom.
– Szeretlek Namjoon – csókolta meg a másikat Hoseok.
– Eleinte ezt nem engedted – mosolyodott el Nam. – Most pedig hogy imádod.
– Most mást is felrósz majd nekem?
– Csak akkor, ha száműzől ma estére.
– Nem akartalak.
– Ezt örömmel hallom. Akkor pattanj és irány az én ágyam! – állt fel Namjoon.

A heat miatt kihagyott éjszakákat végre pótolni tudták, ennek hála pedig Namjoon is képes volt végre kikapcsolódni kicsit. A Hoseok nélkül töltött esték ugyanis megviselték, de túlélte, ahogyan korábban is, hiszen a cél ott lebegett a szeme előtt. A hópárducnak pedig végre nem kellett annyi időt magányosan átvészelnie, így mindenki boldog volt, hogy átesett a nehéz napjain. Bár Hoseok ettől még nem merte felkeresni sem Jimint, sem Jungkookot. Úgy gondolta, igaza volt és a nyúl tényleg el akarta tőle venni a másikat, ami sikerült is neki, hiszen azóta a macska egyáltalán nem érdeklődött felőle. De persze ezek mellett attól is félt, hogy talán tévedett és el szerette volna kerülni a megaláztatást, ami ennek beismerésével járt volna, így inkább tartotta a távolságot, melynek eredménye végül bebizonyította volna igazát. Éppen emiatt töltötte a családlátogatás előtti néhány napot is még szobájában, míg Nam dolgozott. Kezdett újra megbarátkozni a csendes hétköznapokkal, valahol pedig picikét hiányolta a munkát Namjoonnal. Jobb lett volna vele tölteni minden percet, de annyira azért nem vágyott rá, hogy újra felajánlja szolgálatait. Elég rossz élményekkel szállt ki belőle, így a magány sem tudta rávenni a visszatérésre.
– Anyámat érdekesnek fogod találni, ne lepődj meg! Úgy érzed majd, valami nem stimmel vele, de jusson eszedbe, mit mondtam róla. Apám szintén furcsa lesz, viszont nem annyira. Mindketten érzelemmentesek és próbálják utánozni a valódi érzelmeket, úgyhogy azon se lepődj meg, ha nincs összhangban a testbeszédük azzal, amit mondanak. Nem értenek hozzá, főleg mostanában, hogy olyan kevés emberrel találkoznak és öregszenek. De kedvesek lesznek veled, akármennyire is nem úgy fogod érezni – magyarázott Namjoon miközben Hoseok még öltözködött saját szobájában. Nem tudta egyszerűen eldönteni, mit akar felvenni.
– Biztos vagy benne? A szüleid a legfelsőbb rétegből vannak – lépett ki a fürdőjéből a hópárduc.
– Az ugye még tiszta, hogy ők bűnözők? – ült az ágyon Nam.
– De akkor is. Luxusban éltetek mindig. Én... Én a hierarchia alján állok. Szerintem nem fognak örülni nekem.
– Mi lenne, ha ezt az előítéletet elengednéd és megadnád nekik a lehetőséget, hogy megmutassák, hogyan viszonyulnak hozzád.
– Megpróbálom – hajtotta hátra füleit Hoseok, miközben farkát saját combja köré tekerte.
– És remélem, ebben jössz – mutatott végig a hópárducon Namjoon.
– Szerinted így jó leszek?
– Szerintem az előző két szettben is jó lettél volna, de ez már tényleg tökéletes. Indulhatunk végre? – állt fel Nam.
– Nem is tudom.
– Én igen. Indulás! – terelte a kijárat felé Hoseokot.

Namjoon szülei a nyugdíjba vonulás után vidékre költöztek, hogy teljesen kiléphessenek a maffiaügyletekből, melyet fiúk kezeibe adtak. Eleinte még követték munkáját, ám hamar kiderült, jól végzi a feladatait, így nem sokáig ellenőrizték mozdulatait. Emiatt viszont megszakadt az a szoros kapcsolat mely addig tartott, hamarosan pedig Namnak sem akadt ideje rendszeresen meglátogatni szüleit, ezért viszonylag keveset tudtak már fiúkról és a családi üzletről, de valahol nem bánták. Eleget idegeskedtek életük folyamán, idősen már nem akartak annyi stresszel küzdeni, mint fénykorukban, így bár hiányzott számukra a fiúk, kiegyeztek a helyzettel. Ám valahányszor felbukkant Namjoon, ők mindig kitűnő örömmel fogadták és igyekeztek minél többet megtudni a nagyvárosi életről. Ezúttal sem viselkedtek máshogy, mely legalább egy kicsit megnyugtatta a hópárducot, ki egész úton azon idegeskedett, hogy vajon majd hogyan fognak hozzá viszonyulni. Neki is pont annyira örültek, mint fiúknak, és bár akadt fenntartásuk a helyzettel kapcsolatban, eleinte ennek nem adtak hangot. Jobbnak látták, ha nem rögtön támadják le Namjoont a jövőbeli terveit illetően, ezért meghagyták a nap végére, mikor már a desszert utáni kávéját szürcsölte mindenki, Hoseok pedig tisztelettudóan csendben ült Nam oldalán.
– Taehyungról van valami hír? – érdeklődött testvére iránt. – Hívott titeket?
– Felköszöntött a szülinapunkon! – válaszolt Namjoon anyja. – Kedves tőle.
– Legalább ennyi. Engem még akkor sem hívott fel.
– Tudod mennyire félti a vízumát. Kerülni fogja veled kapcsolatot amíg te is nyugdíjba nem vonulsz. De azt üzente, sokat gondol rád.
– Ez is valami, azt hiszem.
– Úgy tűnik, komolyra fordult a magánélete – kezdett bele apja az egész nap tartogatott témába. – Nem sokat beszéltünk, de van egy nő, akivel már a jövőjüket tervezik.
– Megnősült? Erről jól lemaradtunk – kortyolt kávéjába Namjoon.
– Nem, még nem. El sem jegyezte azt a nőt, de már beszélgettek a jövőről. Szerintem hamarosan az eljegyzés is meg lesz, aztán az esküvő.
– Amire úgysem hív meg minket.
– Várd ki a végét! – szólt közbe anyja.
– Igazából abban reménykedtem, hogy te nősülsz meg elsőként – folytatta apja. – Mikor Yoongi bejelentette az eljegyzést még akkor sem gondoltam, hogy a következő talán Taehyung fiam lesz.
– Sokat dolgozok, édesapám. Eléggé nehéz így családot alapítani.
– De gondolkoztál rajta? Házasság, család, unokák?
– Rengeteget – pillantott apjára. – Főleg mióta Hoseokkal vagyok – ejtette ki a hibrid nevét száján, mire egy pillanatra rászegeződtek szülei tekintetei, melynek eredményeképpen a hópárduc hátra csapta füleit. Érzett egy kis ellenszenvet részükről.
– Értem... Tehát az unokákon is?
– Igen – kerülte a mélyebb rétegeit ennek a témának. Ha apjának baja volt ezzel, akkor azt akarta, hogy kimondja, mert ő nem fogja helyette.
– És mégis hogyan tervezed? Elvégre Hoseoktól nem lehet gyermeked.
– Ezernyi megoldás van még, ahogyan mégis lehet közös gyerekünk.
– Remélem, jól megfontoltad a döntésedet.
– Én mindig jól megfontolom minden döntésemet. Ennyire ismerhetnél – sóhajtott nagyot Nam.
– Yoongiból sem néztem ki, hogy valaha képes lesz hűnek lenni egy nőhöz és láss csodát, hamarosan megnősül – folytatta. Nem hagyta, hogy Namjoon lezárja a témát.
– Ezzel arra célzol, hogy meggondolatlan vagyok?
– Csak aggódunk az örökösök miatt – szólt közbe anyja. – Szeretnénk, ha a saját vérünk venné át utánad is az üzletet, elvégre neki a vérében lesz az ehhez szükséges tudás.
– Ezt mégis honnan veszitek ilyen biztosra?
– A nagyapád is jó üzletember volt – vette át a szót Namjoon apja.
– De nem volt bűnöző.
– Ebben igazad van... De az üzleti érzék megcáfolhatatlan. Nem lenne jó, ha generációk munkáját vesztenénk el az utódaiddal.
– Had tisztázzak pár dolgot! – húzta fel magát Namjoon, bár nem mutatta ki. Szólt előre, milyen reakciót vár és miről nem akar hallani, de a szülei úgy tűnik, nem vették figyelembe a kérését. – Én Hoseokkal tervezem a jövőmet, akármennyire is ellenzitek. Gyereket sokféleképpen lehet csinálni és ne aggódjatok, lesz némelyikben a ti véretekből is, már ezen is gondolkoztam. Viszont ha továbbra is így álltok hozzánk, akkor lehet, soha nem hozom el majd az unokáitokat, mert nem tesz jót sem nekik, sem nekem, hogy még ti pluszba terhet pakoljatok a vállainkra. Éppen elég stressz ér a hatalmas terület, a viszályok és a nemtörődöm öcsém miatt, nincs szükségem az ellenszenvetekre, ezért örülnék, ha támogatnátok. Tisztellek titeket, tudjátok jól, de szeretném, ha néhány dologba nem szólnátok bele.
– Remélem, tényleg jól meggondoltad.
– Igen, ahogyan szoktam. Még valami? – itta ki csészéjéből az utolsó korty kávét.
– Ha vele tervezed a jövődet, tegyél róla, hogy tiszteljék – szólalt meg újból anyja.
– Már tisztelik, elvégre az én oldalamon van.
– Nem. Akkor is tisztelniük kell, ha téged baj ér. Rá hárul az üzlet, ha valami történik veled, ezért muszáj, hogy neki is legyen hírneve. Tegyél róla! – pillantott Hoseokra.
– Sajnos nincs egy molesztáló apja, akit gyermekként brutálisan meggyilkolhatna, de majd intézek valamit. Egyéb, ami érinti a kapcsolatunkat?
– Nem igazán van – néztek össze szülei.
– Tudjátok, azért néha nagyon örülök neki, hogy pszichopaták vagytok. Sokkal könnyebb veletek megbeszélni bármit is, mint a normális emberekkel.
– Legalább te örülsz ennek – állt fel apja az asztaltól. – Ha megittad a kávédat, akkor nézd meg a kertünket, mielőtt elmész.
– Mehetünk – követte példáját Namjoon is, ki azonnal magával vonta Hoseokot.

(Milyen kis családi perpatvar van itten :D Azonban van egy rossz hírem. Lassan a végégre érünk a sorozatnak és utána valószínűleg sokáig nem lesz fici, mert nagyon sok a dolgom! De a régieket nyugodtan olvasgassátok. Tudjátok, az alap blogon sokkal több minden van. A linket megtaláljátok a profilomon! No de, hétvégén folytatjuk!

Facebook oldalunk --> LINK

Wattpad ---> Wattpad )