– Tudjátok, azért néha nagyon örülök neki, hogy pszichopaták vagytok.
Sokkal könnyebb veletek megbeszélni bármit is, mint a normális
emberekkel.
– Legalább te örülsz ennek – állt fel apja az asztaltól. – Ha megittad a kávédat, akkor nézd meg a kertünket, mielőtt elmész.
– Mehetünk – követte példáját Namjoon is, ki azonnal magával vonta Hoseokot.
– Legalább te örülsz ennek – állt fel apja az asztaltól. – Ha megittad a kávédat, akkor nézd meg a kertünket, mielőtt elmész.
– Mehetünk – követte példáját Namjoon is, ki azonnal magával vonta Hoseokot.
Namjoon
végig vigyázott a hópárducra, mivel bár megbeszélték szülei gondjait,
mégis félt tőle, anyja majd a háttérben elkapja. Ezért inkább az oldalán
tartotta párját, míg vissza nem szálltak az autóba és haza nem
indultak. Hoseok látványosan megkönnyebbül, amint elhagyták Nam
szüleinek telkét, néhány perc után pedig el is aludt a kocsiban. Egész
nap szorongott a családi ebédtől, így nem okozott meglepetést, hogy
ennyire elfáradt. Namjoon hagyta pihenni a hazaút alatt, miközben ő
tudott gondolkozni néhány fontos problémán, melyek megoldásra vártak.
Megfogadta ugyan, nem fog dolgozni Hoseok mellett, de ezúttal akadt
szabad ideje rendesen, melyet ki is használt. Azonban csupán addig, míg
haza nem értek és Hoseok fel nem ébredt. Akkor ugyanis újból a
hópárducra terelődött minden figyelme, főleg akkor, mikor az este
felhozta megint a gyerek témát.
– Hogy értetted, hogy lesz némelyik gyerekben a szüleid véréből is? – fogadta ezzel Namjoont, amint az kilépett a fürdőből.
– Ez… most váratlanul ért, de úgy, hogy lesz neked és nekem is gyerekem – feküdt be Hoseok mellé az ágyba.
– Tőlem is akarsz gyereket?
– Igen. Te nem szeretnél egy gyereket, aki a te véred?
– Sosem gondolkoztam még ezen… – merengett el. – De ő félig hibrid lenne – nézett Namra.
– És?
– Nem lenne baj?
– Nem. Erre is gondoltam és én örülnék neki. A kicsinyített kiadásod lenne. Szívesen felnevelném őt is az enyém mellett. Vagy akár többet is, még nem tudom.
– Hány gyereket akarsz?
– Minimum kettőt. De ezen még konkrétan nem gondolkoztam. A fele-fele dolog megvolt, viszont tovább nem mentem. Miért olyan fontos téma most ez? – simogatta Hoseok fejét.
– Én még sosem gondoltam és meglepett, hogy te igen – bújt a másik kezébe.
– A fontos dolgokon szoktam, tudod. De ez még messze van. Egyelőre azon gondolkozz, hogy van-e kedved most egy kis testmozgáshoz.
– Mindig van kedvem veled a szexhez.
– Ezt örömmel hallom – mászott Hoseokra.
A hibrid sosem gondolta, hogy egy nap majd vele akar bárki is családot alapítani, ezért sokáig el sem hitte, hogy Namjoon komolyan gondolkozik ezen. Ám akkor, mikor szembe szállt szüleivel és elmondta, mennyi mindent átgondolt már, végre felfogta ezt. Boldogsággal töltötte el, ugyanakkor izgult is miatta. Ő, mint apa, mint valakinek a párja, a törvényes párja… Ez olyan dolog volt számára melyről még csak nem is álmodott, így ennek tudatában sokat változott a hozzáállása, mely legelőször aznap este mutatkozott meg szex közben. Ugyan eddig is folyamatosan fejlődött és minden alkalommal egyre jobban átadta magát az érzelmeinek, de sosem tudta elengedni magát teljesen, viszont ezúttal sikerült. Végre teljesen megbízott Namban, hogy az őt akarja és nem fogja elhagyni, ami annyira megnyugtatta, hogy hajlandó volt önmagát adni ezúttal. Persze ezt a másik rögtön észrevette, de nem akarta megemlíteni. Jobbnak látta, ha kimondatlanul hagyják és így is tett.
– Hogy értetted, hogy lesz némelyik gyerekben a szüleid véréből is? – fogadta ezzel Namjoont, amint az kilépett a fürdőből.
– Ez… most váratlanul ért, de úgy, hogy lesz neked és nekem is gyerekem – feküdt be Hoseok mellé az ágyba.
– Tőlem is akarsz gyereket?
– Igen. Te nem szeretnél egy gyereket, aki a te véred?
– Sosem gondolkoztam még ezen… – merengett el. – De ő félig hibrid lenne – nézett Namra.
– És?
– Nem lenne baj?
– Nem. Erre is gondoltam és én örülnék neki. A kicsinyített kiadásod lenne. Szívesen felnevelném őt is az enyém mellett. Vagy akár többet is, még nem tudom.
– Hány gyereket akarsz?
– Minimum kettőt. De ezen még konkrétan nem gondolkoztam. A fele-fele dolog megvolt, viszont tovább nem mentem. Miért olyan fontos téma most ez? – simogatta Hoseok fejét.
– Én még sosem gondoltam és meglepett, hogy te igen – bújt a másik kezébe.
– A fontos dolgokon szoktam, tudod. De ez még messze van. Egyelőre azon gondolkozz, hogy van-e kedved most egy kis testmozgáshoz.
– Mindig van kedvem veled a szexhez.
– Ezt örömmel hallom – mászott Hoseokra.
A hibrid sosem gondolta, hogy egy nap majd vele akar bárki is családot alapítani, ezért sokáig el sem hitte, hogy Namjoon komolyan gondolkozik ezen. Ám akkor, mikor szembe szállt szüleivel és elmondta, mennyi mindent átgondolt már, végre felfogta ezt. Boldogsággal töltötte el, ugyanakkor izgult is miatta. Ő, mint apa, mint valakinek a párja, a törvényes párja… Ez olyan dolog volt számára melyről még csak nem is álmodott, így ennek tudatában sokat változott a hozzáállása, mely legelőször aznap este mutatkozott meg szex közben. Ugyan eddig is folyamatosan fejlődött és minden alkalommal egyre jobban átadta magát az érzelmeinek, de sosem tudta elengedni magát teljesen, viszont ezúttal sikerült. Végre teljesen megbízott Namban, hogy az őt akarja és nem fogja elhagyni, ami annyira megnyugtatta, hogy hajlandó volt önmagát adni ezúttal. Persze ezt a másik rögtön észrevette, de nem akarta megemlíteni. Jobbnak látta, ha kimondatlanul hagyják és így is tett.
Hoseoktól
nagyon jó kedvre derült, mely az emberei számára úgy mutatkozott meg,
hogy türelmesebbé vált mindenkivel szemben. Ám ennek ellenére nehezen
tudta magára hagyni a hibridet, viszont kénytelen volt.
– Este jövök. Együtt vacsorázunk majd? – simogatta meg az alvó hópárduc arcát.
– Igen. Megvárlak – dörmögte álmosan.
– Rendben. Legyen szép napod! – hagyta magára hamarosan a hibridet.
Hoseok még sokáig aludt, ám amint felkelt és összeszedte magát, már nem tudta, mit csináljon a nap folyamán. Eszébe jutott, hogy besegít a ház körüli munkákban, de ekkor bevillant az, amit Nam anyja mondott, ezért elvetette, lassan pedig unatkozni kezdett. A tévéhez fordult némi szórakoztatásért, ám az is elég hamar kifogyott az érdekességekből. Rettentően szenvedett Namjoon ágyában mindaddig, míg valaki nem kopogott.
– Igen? – válaszolt azonnal.
– Jimin keresi. Elküldjem?
– Nem-nem… – örült meg a macskának, bár kicsit aggódott miatta. – Mindjárt megyek! – pattant fel, majd gyorsan rendet tett és elhagyta a szobát. Tudta jól, Namjoon nem örülne, ha más is betenné a lábát oda, ezért úgy döntött, inkább a saját részébe invitálja a másik hibridet. – Itt vagyok! – jelent meg a folyosón. – Menjünk hozzám! – indult lendületesen szobája felé. Nem akarta mindenki füle hallatára megbeszélni a történteket, de tudta, a másik emiatt jött hozzá. – Szuper – zárta be maguk mögött az ajtót. – Szóval… mi járatban? – fordult a macska felé.
– Csak kíváncsi voltam, hogy vagy – ült le a hópárduc ágyának szélére Jimin.
– Jól vagyok. Minden rendben. És te? – érdeklődött Hoseok.
– Én is jól vagyok… – nézte a másikat Jimin. – Csak hiányzol.
– Tényleg? Miért?
– Mert a barátom vagy… És csak úgy otthagytál minket… Nem szeretném, ha többet nem beszélnénk, ezért szeretnék bocsánatot kérni.
– Miért?
– Nem tudom, de úgy érzem, haragszol rám – fogta kezeibe farkát, fülét pedig fejére hajtotta.
– Nem haragszom rád – ült le mellé Hoseok.
– És Jungkookra?
– Nem is tudom – gondolkozott el.
– Tudod, nem akart tőled semmit Jungkook – folytatta Jimin. – Csak neki furcsa volt, hogy így megváltozott az illatod. Azt hitte, miatta, vagy miattam és nem tudta, mihez kezdjen ezzel.
– Értem…
– Én nem szeretném, ha haragban lennétek. Csak mi vagyunk hibridek a házban… – hallgatott el egy pillanatra Jimin. – Össze kéne tartanunk.
– Ebben igazad van… Csak olyan sokáig voltam egyedül, hogy megijedtem. Úgy tűnt, nagyon kedveled Jungkookot és féltem, hogy talán jobban fogod majd egy nap, mint engem.
– Én téged kedvellek a legjobban – fogta meg Hoseok kezét. – Te voltál az, aki szóba állt velem és aki foglalkozott velem. Ezt sosem fogom elfelejteni. De nem akarom, hogy Jungkook is olyan egyedül legyen ebben az óriási házban, mint mi voltunk egyszer.
– Ez kedves tőled – simogatta Jimin kezét, miközben mögé terítette hosszú hópárducfarkát.
– Akkor… visszajössz velem Jungkook szobájába? Játszhatnánk, nézhetnénk egy filmet együtt… Nagyon jó lenne.
– Jó… veled megyek.
– Köszönöm, hyung – ölelte meg a másikat Jimin.
– Este jövök. Együtt vacsorázunk majd? – simogatta meg az alvó hópárduc arcát.
– Igen. Megvárlak – dörmögte álmosan.
– Rendben. Legyen szép napod! – hagyta magára hamarosan a hibridet.
Hoseok még sokáig aludt, ám amint felkelt és összeszedte magát, már nem tudta, mit csináljon a nap folyamán. Eszébe jutott, hogy besegít a ház körüli munkákban, de ekkor bevillant az, amit Nam anyja mondott, ezért elvetette, lassan pedig unatkozni kezdett. A tévéhez fordult némi szórakoztatásért, ám az is elég hamar kifogyott az érdekességekből. Rettentően szenvedett Namjoon ágyában mindaddig, míg valaki nem kopogott.
– Igen? – válaszolt azonnal.
– Jimin keresi. Elküldjem?
– Nem-nem… – örült meg a macskának, bár kicsit aggódott miatta. – Mindjárt megyek! – pattant fel, majd gyorsan rendet tett és elhagyta a szobát. Tudta jól, Namjoon nem örülne, ha más is betenné a lábát oda, ezért úgy döntött, inkább a saját részébe invitálja a másik hibridet. – Itt vagyok! – jelent meg a folyosón. – Menjünk hozzám! – indult lendületesen szobája felé. Nem akarta mindenki füle hallatára megbeszélni a történteket, de tudta, a másik emiatt jött hozzá. – Szuper – zárta be maguk mögött az ajtót. – Szóval… mi járatban? – fordult a macska felé.
– Csak kíváncsi voltam, hogy vagy – ült le a hópárduc ágyának szélére Jimin.
– Jól vagyok. Minden rendben. És te? – érdeklődött Hoseok.
– Én is jól vagyok… – nézte a másikat Jimin. – Csak hiányzol.
– Tényleg? Miért?
– Mert a barátom vagy… És csak úgy otthagytál minket… Nem szeretném, ha többet nem beszélnénk, ezért szeretnék bocsánatot kérni.
– Miért?
– Nem tudom, de úgy érzem, haragszol rám – fogta kezeibe farkát, fülét pedig fejére hajtotta.
– Nem haragszom rád – ült le mellé Hoseok.
– És Jungkookra?
– Nem is tudom – gondolkozott el.
– Tudod, nem akart tőled semmit Jungkook – folytatta Jimin. – Csak neki furcsa volt, hogy így megváltozott az illatod. Azt hitte, miatta, vagy miattam és nem tudta, mihez kezdjen ezzel.
– Értem…
– Én nem szeretném, ha haragban lennétek. Csak mi vagyunk hibridek a házban… – hallgatott el egy pillanatra Jimin. – Össze kéne tartanunk.
– Ebben igazad van… Csak olyan sokáig voltam egyedül, hogy megijedtem. Úgy tűnt, nagyon kedveled Jungkookot és féltem, hogy talán jobban fogod majd egy nap, mint engem.
– Én téged kedvellek a legjobban – fogta meg Hoseok kezét. – Te voltál az, aki szóba állt velem és aki foglalkozott velem. Ezt sosem fogom elfelejteni. De nem akarom, hogy Jungkook is olyan egyedül legyen ebben az óriási házban, mint mi voltunk egyszer.
– Ez kedves tőled – simogatta Jimin kezét, miközben mögé terítette hosszú hópárducfarkát.
– Akkor… visszajössz velem Jungkook szobájába? Játszhatnánk, nézhetnénk egy filmet együtt… Nagyon jó lenne.
– Jó… veled megyek.
– Köszönöm, hyung – ölelte meg a másikat Jimin.
Hoseok
ugyan nem szívesen, de Jiminnel tartott a nyúl szobájába, ahol kínos
csend támadt közte és a fiatalabb között. Jungkook láthatóan félt a
hópárductól, hogy az mit fog mondani, vagy tenni, de mikor Hoseok csak
köszönt neki, majd leült a földre a tévé elé Jiminnel, picit
lenyugodott. Mélyen azért ő is örült, hogy a hópárduc újra felbukkant,
ám ezt egyelőre nem akarta kimutatni. Bár Hoseok nem kért bocsánatot és
nem is beszélte meg Jungkookkal a történteket, úgy viselkedtek
egymással, mintha mindez már lezajlott volna. Még talán nyitottabb is
volt az idősebb a nyúl felé, mert néha már konkrétan neki szólt egy-két
mondata, vagy kérdése, de azért attól a kapcsolattól, ami Jungkook és
Jimin között alakult ki, még messze álltak. Sok munka várt rájuk, melyre
szántak is volna elég időt, ha lett volna rá alkalmuk, de sajnos még
aznap közbeszólt a kegyetlen élet.
– Hoseok, itt vagy! – nyitott be kopogás nélkül Jungkookhoz Seokjin, ki csak úgy kapkodta a levegőt. – Jaj, de jó. Sajnos rossz hírt hoztam – támaszkodott meg a kilincsen. – Namjoon kórházba került.
– Mi? – nézett fel a földről a lihegő Seokjinre. Azt hitte rosszul hall, miközben lassan könnybe lábadtak szemei.
– Éppen terepen volt. Hosszú sztori. Meglőtték, most kórházban van – fogta rövidre Seokjin.
– Hoseok bemehet hozzá? – érdeklődött Jungkook, amin az említett meg is lepődött. Nem gondolta, hogy a nyuszika majd ennyire törődni fog vele, főleg nem azok után, hogy éppencsak kibékültek.
– Igen, ha szeretne. De még műtőben lesz, mire beérünk.
– Szeretnék! – pattant fel a hópárduc.
– Remek. Induljunk akkor azonnal! – rohant el Seokjin, nyomában Hoseokkal.
– Hoseok, itt vagy! – nyitott be kopogás nélkül Jungkookhoz Seokjin, ki csak úgy kapkodta a levegőt. – Jaj, de jó. Sajnos rossz hírt hoztam – támaszkodott meg a kilincsen. – Namjoon kórházba került.
– Mi? – nézett fel a földről a lihegő Seokjinre. Azt hitte rosszul hall, miközben lassan könnybe lábadtak szemei.
– Éppen terepen volt. Hosszú sztori. Meglőtték, most kórházban van – fogta rövidre Seokjin.
– Hoseok bemehet hozzá? – érdeklődött Jungkook, amin az említett meg is lepődött. Nem gondolta, hogy a nyuszika majd ennyire törődni fog vele, főleg nem azok után, hogy éppencsak kibékültek.
– Igen, ha szeretne. De még műtőben lesz, mire beérünk.
– Szeretnék! – pattant fel a hópárduc.
– Remek. Induljunk akkor azonnal! – rohant el Seokjin, nyomában Hoseokkal.
A
hibrid rettenetesen izgult, miközben végig úgy érezte, az éppen
rendeződni látszó élete mégiscsak összeomlóban van. Aggódott,
iszonyatosan félt, hogy Namjoonnak komoly baja lesz, esetleg elveszti,
ami miatt egész úton könnyeivel küszködött. Próbálta magát erősnek
mutatni, azonban látszódott rajta, mennyire kikészült ettől.
– Még várnunk kell kicsit, de azt üzenték a műtőből, hogy rendben lesz – ült vissza Hoseok mellé Seokjin.
– Biztosak benne?
– Igen. Nem olyan súlyos, mint elsőre gondolták, de ezen az is sokat segített, hogy hamar beértek vele.
– Hála Istennek – sóhajtott nagyot.
– Ettől függetlenül sokáig bent lesz sajnos. De utána érdeklődtem már, ha szeretnél bennmaradhatsz vele.
– Tényleg? Csak így megengedik?
– Nem – mosolyodott el Seokjin. – De volt rá elég ösztönzés, hogy megengedjék.
– Ohh… Értem.
– Amíg fel nem ébred én is itt leszek. Kíváncsi vagyok rá. Viszont estére nem fogok maradni. Azonban nem csak te leszel majd itt. Az emberei természetesen őrizni fogják non-stop, szóval nem kell aggódnod.
– Gondoltam.
– Akkor jó – hallgatott el Seokjin.
Nem nagyon beszélgettek többet, míg Namjoont ki nem tolták a műtőből, mivel Hoseok eléggé feszült volt. Seokjin tudta, nem képes megnyugtatni a hibridet, ezért nem is erőltette. Szerencsére pedig abban is igaza volt, hogy ha Namjoon majd felbukkan, akkor a hópárduc végre fel fog lélegezni, főleg akkor, mikor majd kinyitja szemeit.
– A többiek? – érdeklődött Nam, miközben Hoseok az arcához emelte egyik kezét és tenyerébe bújt.
– Egy halott… – nyelt nagyot Seokjin. – Már elkezdtem intézni.
– Értem… Gondoskodj mindenről.
– Természetesen. Meg akarod majd torolni?
– Igen.
– Rendben. Akkor tudatom ezt is mindenkivel.
– Remek.
– Hoseok itt szeretne veled maradni, ha neked is megfelel.
– Persze – pillantott a hibridre. – Ha már a megígért vacsorát elhalasztottam, akkor ez a minimum.
– Jól van. Nekem most mennem kell, de holnap is jövök még.
– Jó.
– Pihend ki magadat!
– Azt hiszem, más választásom úgysincsen.
– Szia! – indult kifele az egyszemélyes kórteremből.
– Aggódtam – szólalt meg halkan Hoseok, amint becsukódott az üvegajtó.
– Sajnálom. Nem így terveztem.
– Tudom… Jobban kéne vigyáznod magadra,
– Ez a munka ezzel jár – simogatta Hoseok arcát. – Te jól vagy?
– Csak a félelem és az izgalmak, semmi komoly.
– Ennek örülök. Biztosan maradni szeretnél? Nem fogunk tudni kényelmesen aludni.
– Már beszélgettem az egyik nővérrel. Azt mondta, majd hoz még egy fotelt nekem és azokon tudok aludni este.
– Akkor jó. Nem akarom, hogy miatta kínlódj.
– Nem kínlódás… – tekerte farkát ezúttal Nam karja köré.
– Ezt még sosem csináltad – mosolyodott el halványan.
– Még sosem rémisztettél meg ennyire.
– Tényleg sajnálom.
– Nem baj. A lényeg, hogy rendbe jössz.
– Igen. Mindig rendbe jövök.
– Ezt örömmel hallom – mosolygott Hoseok.
– Még várnunk kell kicsit, de azt üzenték a műtőből, hogy rendben lesz – ült vissza Hoseok mellé Seokjin.
– Biztosak benne?
– Igen. Nem olyan súlyos, mint elsőre gondolták, de ezen az is sokat segített, hogy hamar beértek vele.
– Hála Istennek – sóhajtott nagyot.
– Ettől függetlenül sokáig bent lesz sajnos. De utána érdeklődtem már, ha szeretnél bennmaradhatsz vele.
– Tényleg? Csak így megengedik?
– Nem – mosolyodott el Seokjin. – De volt rá elég ösztönzés, hogy megengedjék.
– Ohh… Értem.
– Amíg fel nem ébred én is itt leszek. Kíváncsi vagyok rá. Viszont estére nem fogok maradni. Azonban nem csak te leszel majd itt. Az emberei természetesen őrizni fogják non-stop, szóval nem kell aggódnod.
– Gondoltam.
– Akkor jó – hallgatott el Seokjin.
Nem nagyon beszélgettek többet, míg Namjoont ki nem tolták a műtőből, mivel Hoseok eléggé feszült volt. Seokjin tudta, nem képes megnyugtatni a hibridet, ezért nem is erőltette. Szerencsére pedig abban is igaza volt, hogy ha Namjoon majd felbukkan, akkor a hópárduc végre fel fog lélegezni, főleg akkor, mikor majd kinyitja szemeit.
– A többiek? – érdeklődött Nam, miközben Hoseok az arcához emelte egyik kezét és tenyerébe bújt.
– Egy halott… – nyelt nagyot Seokjin. – Már elkezdtem intézni.
– Értem… Gondoskodj mindenről.
– Természetesen. Meg akarod majd torolni?
– Igen.
– Rendben. Akkor tudatom ezt is mindenkivel.
– Remek.
– Hoseok itt szeretne veled maradni, ha neked is megfelel.
– Persze – pillantott a hibridre. – Ha már a megígért vacsorát elhalasztottam, akkor ez a minimum.
– Jól van. Nekem most mennem kell, de holnap is jövök még.
– Jó.
– Pihend ki magadat!
– Azt hiszem, más választásom úgysincsen.
– Szia! – indult kifele az egyszemélyes kórteremből.
– Aggódtam – szólalt meg halkan Hoseok, amint becsukódott az üvegajtó.
– Sajnálom. Nem így terveztem.
– Tudom… Jobban kéne vigyáznod magadra,
– Ez a munka ezzel jár – simogatta Hoseok arcát. – Te jól vagy?
– Csak a félelem és az izgalmak, semmi komoly.
– Ennek örülök. Biztosan maradni szeretnél? Nem fogunk tudni kényelmesen aludni.
– Már beszélgettem az egyik nővérrel. Azt mondta, majd hoz még egy fotelt nekem és azokon tudok aludni este.
– Akkor jó. Nem akarom, hogy miatta kínlódj.
– Nem kínlódás… – tekerte farkát ezúttal Nam karja köré.
– Ezt még sosem csináltad – mosolyodott el halványan.
– Még sosem rémisztettél meg ennyire.
– Tényleg sajnálom.
– Nem baj. A lényeg, hogy rendbe jössz.
– Igen. Mindig rendbe jövök.
– Ezt örömmel hallom – mosolygott Hoseok.
A
hópárduc azt tervezte, az egész estét Namjoon mellett tölti majd és
csupán másnap megy haza, akkor is rövid időre, mivel még mindig
rettenetesen féltette a másikat. Mikor anyja felvetette, hogy ha bármi
történik vele, akkor majd Hoseoknak kell átvennie az üzletet, akkor is
elfogta némi émelygés a gondolat kapcsán, hogy elvesztheti Namjoont. Ám
abban a pillanatban még igazán lehetetlennek tűnt, így elvette ennek a
lehetőségét, viszont ezzel a kis sérüléssel hirtelen valósággá vált a
rémálom, melynek esélyt sem akart adni, hogy beteljesüljön. Saját
szemével akart megbizonyosodni, Namnak semmi komoly baja és felgyógyul,
éppen ezért már az első este elhatározta, csak annyi időt tölt majd
távol, amennyit feltétlenül muszáj.
– Aludjon csak! – intette nyugalomra őt az éjszaka folyamán az egyik nővér. – Csupán járőrözök – haladt tovább a következő szobára, Hoseok pedig visszadőlt a fotelba.
Minden apró zajra felriadt, olyan éberen aludt, hogy ha bármi történik Nammal, akkor még időben tudjon segíteni neki. Azonban ezalatt csak kórházi dolgokat értett, vagy sürgős orvosi gondot, nem pedig azt, amit nem sokkal később közeledni hallott. Hegyezni kezdte füleit, majd egy újabb gyanús zaj után felkeltette Namjoont is.
– Mi az?
– Nem tudom… De nem tetszik… Valaki sikított.
– Menj ki! Bújj el valami raktár szobában, vagy irodában, amit most nem használnak!
– Mi? miért? – nézett Namra.
– Mert én azt mondtam!
– Nem megyek sehova!
– Ne ellenkezz!
– Most ágyhoz vagy kötve, nem tudsz kényszeríteni.
– Hoseok, kérlek- – állt meg mondata közepén, mikor emberei elindultak ajtaja elől. – Bújj az ágy mögé a gépek közé. Ott talán nem látnak meg!
– De miért? – nézelődött, hátha megpillant valamit az üvegajtón keresztül.
– Mozgás! – fogta meg Hoseok kezét, majd az ágya vége felé húzta.
A hópárduc ezúttal követte a másik utasításait és sietve elbújt a sok gép között, melyek feje mögött álltak. A nagy ágy, lepedő és a sok állvány a kis éjjeliszekrénnyel pont elég takarást nyújtott neki szerencsére, melyre néhány pillanattal később szüksége is volt.
– Kim Namjoon. A nagy család fiatal vezére – lépett be egy férfi Namhoz.
– Hát ennyire elszántak vagytok?
– Lebecsültél.
– Valóban nem számítottam rá, hogy ennyire vakmerően fogtok viselkedni. Tévedtem.
– Először és utoljára.
– Tényleg azt hiszed, hogy ha engem eltüntetsz, akkor majd összeomlik a birodalmam?
– Majd kiderül – húzta ki Nam feje alól a párnát.
Hoseok végig leskelődött, de csak óvatosan, nehogy észrevegye őt az idegen, amint pedig meglátott annak kezében egy pisztolyt, hirtelen őrült tempóba kezdett szíve.
– Nagy hibát követsz el.
– Csak nem, könyörögsz az életedért?
– Csupán figyelmeztetlek. Üldözni fognak, mint egy vadat, majd élve megnyúznak, míg könyörögni nem kezdesz, hogy öljenek meg.
– Milyen bátor vagy életed utolsó pillanataiban – nyomta arcába a párnát, majd ahhoz fegyverét, melynek végén bár ott díszelgett a hangtompító, ő mégis biztosra akart menni.
Hoseok nem tudta tovább tétlenül nézni a történéseket. Bár nem volt nála pisztoly, ezer éve nem is gyakorolt semmilyen közelharcot, mégis úgy érezte, közbe kell lépnie, amint pedig veszély fenyegette Namjoont, ez csak megerősödött benne. Felszabadult minden állati ösztöne és életében először eluralkodott rajta az a nemes hópárduc, mely eddig csak a szex miatt ébredt fel korábban. Felpattant, fellépett az éjjeliszekrényre, felborítva ezzel mindent azon, majd már rá is vette magát az idegenre. A férfi nagyon megijedt tőle, mivel nem számított rá, és bár próbálta rászegezni fegyverét, túlságosan lassúnak bizonyult egy csúcsragadozóhoz. Hoseok játszi könnyedséggel teperte le, majd a dühtől fűtve püfölni kezdte. Esélye sem volt a hópárduc ellen, azonnal elvesztette a harcot, néhány pillanattal később pedig az eszméletét is, ám Hoseok csak akkor állt le, mikor ebben megbizonyosodott. Nem kockáztathatta, hogy ő, vagy akár Namjoon megsérüljön majd tőle. Miután a férfi már nem jelentett veszélyt, a hópárduc óvatosan kilesett az ajtón, azonban nem látott senkit semerre. Se egy nővért, se egy testőrt, vagy támadót.
– Mi legyen? – fordult Nam felé.
– Hívd fel Jint, azonnal!
– Értem – rohant vissza a másikhoz, majd a telefont felkapva tárcsázott.
Seokjin otthon aludt, de amint megszólalt a mobilja azonnal felpattant. A hír hallatán rögtön intézkedni kezdett és pizsamában állt a dolgok élére, miközben Hoseok tovább figyelte a folyosót, mely egyre kihaltabbnak tűnt. Számítottak még mindketten támadókra, de valahogy nem jelent meg egy sem. Feszülten telt az idő míg Seokjin meg nem érkezett az utánpótlással és persze a rendőrséggel is, kiket a nővérek értesítettek, mielőtt még csapdába estek volna. Ám már nem volt sehol senki. Az idegenek felszívódtak, csak az az egy maradt ott, akit Hoseok rendesen helyben hagyott, senki más.
– Aludjon csak! – intette nyugalomra őt az éjszaka folyamán az egyik nővér. – Csupán járőrözök – haladt tovább a következő szobára, Hoseok pedig visszadőlt a fotelba.
Minden apró zajra felriadt, olyan éberen aludt, hogy ha bármi történik Nammal, akkor még időben tudjon segíteni neki. Azonban ezalatt csak kórházi dolgokat értett, vagy sürgős orvosi gondot, nem pedig azt, amit nem sokkal később közeledni hallott. Hegyezni kezdte füleit, majd egy újabb gyanús zaj után felkeltette Namjoont is.
– Mi az?
– Nem tudom… De nem tetszik… Valaki sikított.
– Menj ki! Bújj el valami raktár szobában, vagy irodában, amit most nem használnak!
– Mi? miért? – nézett Namra.
– Mert én azt mondtam!
– Nem megyek sehova!
– Ne ellenkezz!
– Most ágyhoz vagy kötve, nem tudsz kényszeríteni.
– Hoseok, kérlek- – állt meg mondata közepén, mikor emberei elindultak ajtaja elől. – Bújj az ágy mögé a gépek közé. Ott talán nem látnak meg!
– De miért? – nézelődött, hátha megpillant valamit az üvegajtón keresztül.
– Mozgás! – fogta meg Hoseok kezét, majd az ágya vége felé húzta.
A hópárduc ezúttal követte a másik utasításait és sietve elbújt a sok gép között, melyek feje mögött álltak. A nagy ágy, lepedő és a sok állvány a kis éjjeliszekrénnyel pont elég takarást nyújtott neki szerencsére, melyre néhány pillanattal később szüksége is volt.
– Kim Namjoon. A nagy család fiatal vezére – lépett be egy férfi Namhoz.
– Hát ennyire elszántak vagytok?
– Lebecsültél.
– Valóban nem számítottam rá, hogy ennyire vakmerően fogtok viselkedni. Tévedtem.
– Először és utoljára.
– Tényleg azt hiszed, hogy ha engem eltüntetsz, akkor majd összeomlik a birodalmam?
– Majd kiderül – húzta ki Nam feje alól a párnát.
Hoseok végig leskelődött, de csak óvatosan, nehogy észrevegye őt az idegen, amint pedig meglátott annak kezében egy pisztolyt, hirtelen őrült tempóba kezdett szíve.
– Nagy hibát követsz el.
– Csak nem, könyörögsz az életedért?
– Csupán figyelmeztetlek. Üldözni fognak, mint egy vadat, majd élve megnyúznak, míg könyörögni nem kezdesz, hogy öljenek meg.
– Milyen bátor vagy életed utolsó pillanataiban – nyomta arcába a párnát, majd ahhoz fegyverét, melynek végén bár ott díszelgett a hangtompító, ő mégis biztosra akart menni.
Hoseok nem tudta tovább tétlenül nézni a történéseket. Bár nem volt nála pisztoly, ezer éve nem is gyakorolt semmilyen közelharcot, mégis úgy érezte, közbe kell lépnie, amint pedig veszély fenyegette Namjoont, ez csak megerősödött benne. Felszabadult minden állati ösztöne és életében először eluralkodott rajta az a nemes hópárduc, mely eddig csak a szex miatt ébredt fel korábban. Felpattant, fellépett az éjjeliszekrényre, felborítva ezzel mindent azon, majd már rá is vette magát az idegenre. A férfi nagyon megijedt tőle, mivel nem számított rá, és bár próbálta rászegezni fegyverét, túlságosan lassúnak bizonyult egy csúcsragadozóhoz. Hoseok játszi könnyedséggel teperte le, majd a dühtől fűtve püfölni kezdte. Esélye sem volt a hópárduc ellen, azonnal elvesztette a harcot, néhány pillanattal később pedig az eszméletét is, ám Hoseok csak akkor állt le, mikor ebben megbizonyosodott. Nem kockáztathatta, hogy ő, vagy akár Namjoon megsérüljön majd tőle. Miután a férfi már nem jelentett veszélyt, a hópárduc óvatosan kilesett az ajtón, azonban nem látott senkit semerre. Se egy nővért, se egy testőrt, vagy támadót.
– Mi legyen? – fordult Nam felé.
– Hívd fel Jint, azonnal!
– Értem – rohant vissza a másikhoz, majd a telefont felkapva tárcsázott.
Seokjin otthon aludt, de amint megszólalt a mobilja azonnal felpattant. A hír hallatán rögtön intézkedni kezdett és pizsamában állt a dolgok élére, miközben Hoseok tovább figyelte a folyosót, mely egyre kihaltabbnak tűnt. Számítottak még mindketten támadókra, de valahogy nem jelent meg egy sem. Feszülten telt az idő míg Seokjin meg nem érkezett az utánpótlással és persze a rendőrséggel is, kiket a nővérek értesítettek, mielőtt még csapdába estek volna. Ám már nem volt sehol senki. Az idegenek felszívódtak, csak az az egy maradt ott, akit Hoseok rendesen helyben hagyott, senki más.
Ezek után Namjoonra
jobban vigyáztak, mint bármikor máskor, Seokjin pedig azonnal elkezdte
megvalósítani a bosszúhadjáratot. Nem engedhette meg, hogy megint Nam
életére törjenek, vagy bárkiére a házban, ezért kénytelen volt a főnök
helyett kiadni a parancsokat, de szerencsére volt már ebben is
tapasztalata. Nem hiába tartotta maga mellett őt Nam olyan régóta.
Viszont szerencsére a megerősített védelemmel szemben már nem mert senki
sem próbálkozni, így zavartalanul épülhetett fel néhány nap alatt,
miközben a felelős személyek javában menekültek a dühöngő Kim család
haragja és emberei elől.
– Lassan, nehogy baj legyen? – aggódott érte Hoseok, amint kifele sétáltak a kórházból.
– Hoseok, jól vagyok már.
– Attól még lassan, nem sietek.
– Rendben – haladt kényelmesen az autóhoz, majd óvatosan beült. Még azért akadt egy kis fájdalma a sebe miatt. Nem gyógyult fel teljesen, csak annyira, hogy hazaengedték.
– Kényelmes? Nem feszül? Nem fáj? – helyezkedett el mellette Hoseok.
– Nyugalom.
– Csak aggódom a családfő miatt.
– Jól teszed, de ennyire nem kell – indultak haza.
Namjoon sok mindent szeretett volna mondani a hibridnek, viszont csak négyszemközt. Rendesen átgondolta monológját, melyet nem akart a kórházban megosztani a másikkal. Ennél sokkal kényelmesebb, otthonosabb helyet keresett, így megvárta, míg haza nem értek és le nem telepedtek saját szobájukban.
– Mondtam mindenkinek, hogy ágyba hozzanak mindent. Hansollal is beszéltem, összeállított már egy kis edzéstervet kifejezetten neked. Holnap jön és kezdhetitek – pakolt le Hoseok. – a munkádat Seokjin átvette, remélem nem gond, a szüleidnek pedig én szóltam, miután letisztult a helyzet. Kicsit megijedtek, de minden rendben.
– Mintha nem is az a hibrid lennél, akit anno befogadtam – nézte a szorgos hópárducot. – Ülj ide mellém – hívta oda magához Hoseokot, ki helyet foglalt az oldalán.
– Mi az?
– Megleptél – nézte a hibrid arcát.
– Mivel?
– Mindennel. Az első pillanattól kezdve, hogy felbukkantál.
– Nyilvánvaló volt, hogy bemegyek hozzád a kórházba.
– Nem erre gondoltam. Hanem a legelső pillanatra. Már akkor, mikor megpillantottalak éreztem, hogy valami más veled kapcsolatban. Aztán valami alakulni kezdett közöttünk és egyre többször okoztál nekem meglepetést.
–... Haldokolsz?
– Mi? Nem. Miért?
– Ez a nosztalgia. Aggódnom kellene? – bújt Namhoz.
– Nem. Csak… azt akarom mondani, hogy nincsenek szavak mennyire szeretlek és megbízom benned. Amikor pedig megvédtél a kórházban a saját életedet kockáztatva rájöttem, hogy képes lennél élni ebben az életben, amiben én töltöm a napjaimat. Szóval, hozzám jönnél?
– Namjoon – egyenesedett fel Hoseok az említettet nézve.
– Tudom, hogy hirtelen jött. De ez a golyó is. Az elmúlt napok nagyon sűrűek voltak, tele izgalommal, viszont te remekül kezeltél mindent. Korábban aggódtam, nem birkóznál meg majd ezzel az alvilági léttel, de bizonyítottál. Szóval… várom a válaszodat.
– Apádat megkérdezted? – érdeklődött elpirulva a hibrid, miközben fejére lapultak puha fülei.
– Nem. De nem igazán van beleszólásuk.
– Megküzdesz majd értem, ha elleneznék.
– Pontosan. Szóval, mit mondasz?
– Te vagy a főnök, nem mondhatok nemet.
– Ami azt illeti, te mondhatsz – nyelt nagyon Namjoon.
– De ezúttal eszembe se jutott.
– Egy pillanatra megijesztettél – sóhajtott fel Nam.
– Ahogyan te is engem. Egy-egy! – ölelte át Namjoont.
– Lassan, nehogy baj legyen? – aggódott érte Hoseok, amint kifele sétáltak a kórházból.
– Hoseok, jól vagyok már.
– Attól még lassan, nem sietek.
– Rendben – haladt kényelmesen az autóhoz, majd óvatosan beült. Még azért akadt egy kis fájdalma a sebe miatt. Nem gyógyult fel teljesen, csak annyira, hogy hazaengedték.
– Kényelmes? Nem feszül? Nem fáj? – helyezkedett el mellette Hoseok.
– Nyugalom.
– Csak aggódom a családfő miatt.
– Jól teszed, de ennyire nem kell – indultak haza.
Namjoon sok mindent szeretett volna mondani a hibridnek, viszont csak négyszemközt. Rendesen átgondolta monológját, melyet nem akart a kórházban megosztani a másikkal. Ennél sokkal kényelmesebb, otthonosabb helyet keresett, így megvárta, míg haza nem értek és le nem telepedtek saját szobájukban.
– Mondtam mindenkinek, hogy ágyba hozzanak mindent. Hansollal is beszéltem, összeállított már egy kis edzéstervet kifejezetten neked. Holnap jön és kezdhetitek – pakolt le Hoseok. – a munkádat Seokjin átvette, remélem nem gond, a szüleidnek pedig én szóltam, miután letisztult a helyzet. Kicsit megijedtek, de minden rendben.
– Mintha nem is az a hibrid lennél, akit anno befogadtam – nézte a szorgos hópárducot. – Ülj ide mellém – hívta oda magához Hoseokot, ki helyet foglalt az oldalán.
– Mi az?
– Megleptél – nézte a hibrid arcát.
– Mivel?
– Mindennel. Az első pillanattól kezdve, hogy felbukkantál.
– Nyilvánvaló volt, hogy bemegyek hozzád a kórházba.
– Nem erre gondoltam. Hanem a legelső pillanatra. Már akkor, mikor megpillantottalak éreztem, hogy valami más veled kapcsolatban. Aztán valami alakulni kezdett közöttünk és egyre többször okoztál nekem meglepetést.
–... Haldokolsz?
– Mi? Nem. Miért?
– Ez a nosztalgia. Aggódnom kellene? – bújt Namhoz.
– Nem. Csak… azt akarom mondani, hogy nincsenek szavak mennyire szeretlek és megbízom benned. Amikor pedig megvédtél a kórházban a saját életedet kockáztatva rájöttem, hogy képes lennél élni ebben az életben, amiben én töltöm a napjaimat. Szóval, hozzám jönnél?
– Namjoon – egyenesedett fel Hoseok az említettet nézve.
– Tudom, hogy hirtelen jött. De ez a golyó is. Az elmúlt napok nagyon sűrűek voltak, tele izgalommal, viszont te remekül kezeltél mindent. Korábban aggódtam, nem birkóznál meg majd ezzel az alvilági léttel, de bizonyítottál. Szóval… várom a válaszodat.
– Apádat megkérdezted? – érdeklődött elpirulva a hibrid, miközben fejére lapultak puha fülei.
– Nem. De nem igazán van beleszólásuk.
– Megküzdesz majd értem, ha elleneznék.
– Pontosan. Szóval, mit mondasz?
– Te vagy a főnök, nem mondhatok nemet.
– Ami azt illeti, te mondhatsz – nyelt nagyon Namjoon.
– De ezúttal eszembe se jutott.
– Egy pillanatra megijesztettél – sóhajtott fel Nam.
– Ahogyan te is engem. Egy-egy! – ölelte át Namjoont.
(ENDÜ!
Sajnálom drága olvasóim, de ez volt az utolsó rész, mely picit
hosszabbra is sikeredett. Remélem, azért nem gond. Mint korábban írtam,
nem nagyon várható a közeljövőben fici, mert nem kicsit vagyok
leterhelt, de azért mégis dolgozom valamin, ahogyan mindig. Több dolgon
is. Viszont sok fici vár folytatásra, pl.: Namjoon. Próbálom azokra is
rávenni magamat. Ám ami mégis meglepi és újdonság lesz és már elkezdtem
írni, az egy angol nyelvű hibrides yaoi sorozat Jiminnel és Hoseokkal.
Nem lesz lefordítva, legalább is egyelőre úgy tűnik, hogy nem lesz,
azonban ki tudja. Lehet, majd valakit megbízok vele, ha már én nem is
fogom tudni megcsinálni. [Aki tud angolul és van ficis oldala, az
készítheti magát, mivel kap majd egy kis reklámot az, aki csinálja.
Hozzám lesz posztolva a magyar is, de a fordító megjelölésével
természetesen, már ha lesz ilyen!]
Szóval KÖSZÖNÖM 💜, hogy
elolvastátok és hagytatok nyomot olykor-olykor. Nagyon hálás vagyok
érte. Aki pedig szeretne némi beleszólást a kövi sorozatba, az most
megteheti kommentekben!
Korábban a Facebook oldalalmon volt egy
kis közvélemény kutatás, hogy milyen párost szeretnétek hibrides OS-ben
illetve sorozatban látni. Nos ebből már a legjobban kért megvalósult,
most pedig azt kéne megszavaznotok, hogy melyik párossal folytassuk
majd. Kommentbe jöhet, hogy:
– JinMin (Jin x Jimin)
– JiKook (Jimin x Jungkook)
– TaeGi (Taehyung x Yoongi)
– JinMin (Jin x Jimin)
– JiKook (Jimin x Jungkook)
– TaeGi (Taehyung x Yoongi)
PLUSZ! Lehet lesz egy extra rész. Egyelőre a JinKookot szavaztátok meg kommentekben az üzifalamon Wattpadon, de erről is írhattok kommentben, ha szeretnétek! :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése