Harmadik fél szemszöge
– Heheeej! Boldog Holdújévet nekünk! – koccintott a baráti társaság egy bárban.
– Túléltük ezt az évet is. Ideje kicsit pihenni! – kortyolt hatalmasat söréből Hoseok.
– Aztán két hét múlva vissza a szokásos gürizéshez – ölelte át barátnőjét Seokjin. – Már most hiányzik.
– De van még mindenkinek szabija ezen kívül, nem? – érdeklődött Namjoon.
– Van, de azt olyan ritkán töltjük együtt így, az egész társasággal – magyarázott Jungkook.
– Pont ez az amiről beszélni szeretnék veletek – folytatta Namjoon.
– Miről akarsz? Már megint túrát szervezel? Ugye tudod, hogy nem megyek túrázni. Szabadnapomon pihenni akarok – morgott Yoongi.
– Nem-nem. Együtt pihenésről szeretnék beszélni veletek, de várjuk meg még Minjeet is.
– Féljünk? – kérdezett vissza Jimin.
– Nem kell semmitől. Jó hír, ígérem – mosolygott Namjoon. – Itt is van – követte szemeivel érkező barátnőjét Namjoon.
– Elképesztő, milyen sor van már most a mosdóban, pedig még csak nyolc óra – ült vissza Namjoon mellé Minjee.
– Nos...? – hallgattak el a fiúk amint Taehyung próbálta rábírni Namot, hogy fejezze be azt, amibe belekezdett.
– Mi az? – érdeklődött Minjee a rájuk szegeződő pillantások oka felől.
– Na jó! – fújt nagyot Namjoon. – Tudjátok, hogy most vagyunk két éve együtt Minjeevel és holnap elmegyünk három napra ünnepelni egy wellness szállodába.
– Igen?...
– Ezzel kapcsolatban lenne egy tervem a banda a számára.
– És pedig?
– Micsoda? – fordult felé még barátnője is. Ezek szerint ő sem tudott semmit Namjoon titkáról.
– Itt ismerkedtünk meg, emlékszel? – fordult Minjee felé. – Két éve, Holdújév ünnepén itt iszogattunk a fiúkkal, mikor te leöntöttél egy másik palit a boroddal, aki rendesen neked esett, én pedig a védelmedre keltem.
– Persze, hogy emlékszem. Életem egyetlen olyan napja volt, hogy a balszerencsém végül szerencsébe fulladt – mosolygott rá a barátnője.
– Igen, ezt sokat mondtad – turkált zsebében Namjoon. – Tudod, mindig csak ilyenkor van együtt rendesen a banda, hogy senkinek sem kell rohannia haza mert másnap korán kel, de én szeretném, ha lenne még egy ilyen hétvége idén – vett elő egy kis dobozkát és mindenkinek elállt a lélegzete. – Letérdelnék, de nem tudok hová, remélem ez nem gond. Szóval... – bukkant elő a kezéből egy gyűrű. – Hozzám jössz?
– Úúúúú – izgult jobban Taehyung, mint kellett volna.
– Csss! – pisszegte le a barátnője.
– Wow... – akadt el Minjee szava.
– Tudom, hogy nem a legromantikusabb és igazán megerőltethettem volna magamat, de... talán mégis ez a legalkalmasabb pillanat.
– Viccelsz? Évfordulónk van azon a helyen ahol először találkoztunk a második családunk körében – nézett végig barátaikon Minjee. – Ennél romantikusabb nem is lehetne. Persze, hogy hozzád megyek! – ugrott Namjoon nyakába, mire a többiek hangos ünneplésben törtek ki.
Nem volt meglepő, hogy Minjee igent mondott, hiszen már kapcsolatuk elején is látszott rajtuk, mennyire összeillenek. Ugyan akadtak nézeteltéréseik és néha rosszabb napjaik, de valahogy mindig sikerült megoldani minden problémát. Látszott rajtuk, hogy nagyon szeretnék fenntartani a kapcsolatukat, mikor pedig fél évvel a második évfordulójuk előtt összeköltöztek már csupán időkérdése volt a lánykérés. Nagy ünneplést terveztek az estére a barátaik körében mielőtt elutaztak volna egy hosszú hétvégére pihenni, ez pedig meg is valósult, hiszen mindenki örült, hogy egy újabb szintet lépett a kapcsolatuk. Még az éjszaka eldöntötték nagyjából az időpontot, miszerint év vége előtt szeretnék megtartani a fogadást barátaik és családjuk körében, ezért szinte biztossá vált a wellness alatti programjuk. Már ott meg akarták beszélni az alap dolgokat, mivel mind a ketten nagyon izgatottak voltak.
Csodálatos három napot töltöttek együtt mely idő alatt szinte mindenki gratulált nekik az eljegyzéshez, főleg a wellness dolgozói. Hamar kiderült, hogy mennyire friss a dolog, ennek örömére pedig kaptak némi extrát pihenésük alatt, melyre nem is számítottak. Így tényleg felejthetetlenné vált számukra a második évfordulójuk ünneplése, mely után visszatérve saját otthonukba már bele is vetették magukat munkába, holott még rengeteg idejük lett volna a Holdújév miatt a pihenésre. Ám mielőtt a részletekkel és a pontos időponttal vacakoltak volna úgy döntöttek, előbb keresnek egy megfelelő vidéki helyszínt, ahol majd mindenki a lehető legjobban kikapcsolódhat az esküvő alkalmával. Találtak is Szöulban egy megfelelő céget akik ezzel foglalkoztak, szerencséjükre pedig ők nem vették olyan komolyan a szabadságolást, mint mások, így még az ünnep alatt meg tudtak ejteni egy megbeszélést. Rengeteg helyszínt mutattak nekik melyek még az idén elérhetőek voltak, mivel pedig azonnal nem is tudtak dönteni, ezért inkább többet kiválasztva úgy határoztak, hogy erre még alszanak párat és egy hét múlva visszatérnek a témára.
– Jeju szép lenne, de olyan sablonos, nem? – sétáltak hazafele az utcán, miközben Minjee hangosan gondolkozott.
– Nem kell mindig kitűnően különlegesnek lenni. Jeju szép hely, az összes ottani helyszín gyönyörű és ott tényleg lehet pihenni. Szívesen mennék oda, de az a busani hotel is nagyon tetszett – válaszolt neki Namjoon.
– Jaja... hmm... Szeretnék Jejura menni, meg nem is. Nem tudom – bújt jobban párjához, kinek kezét már így is szorongatta.
– Van időnk eldönteni. Alszunk rá néhányat aztán meglátjuk – ölelte magához Minjeet Nam amint megálltak egy zebránál.
– Lehet megkérdezem néhány régi barátomat akik már megházasodtak, hogy ők hol tartották.
– Jó ötlet. Némi plusz infó mindig jól jön – sóhajtott nagyot Namjoon, miközben a forgalmat nézte. – Nem vagy éhes?
– De, egy kicsit.
– Üljünk be valahova ebédelni – tervezgette a napjukat ahogyan lassan átváltott a lámpa az autóknak sárgára, majd pirosra.
– Jó, hova szeretnél? – engedte el picit Namjoont.
– Nem tudom – pillantott a lányra. – Ahol szerdán voltunk vacsorázni? A barbecues étterem? – indult meg amint félszemmel meglátta, hogy zöldre váltott a lámpa.
– Az finom volt. Rendben me- – akadt el Minjee lélegzete.
Ahogyan Namjoon lelépett a zebrára csupán egy lépéssel járt előrébb a másiknál, ám mivel vakon bízott a lámpában ez pont elég volt ahhoz, hogy az észre nem vett autó csak őt sodorja el és Minjeet ne. Menyasszonya fel sem fogta azonnal, mi történt, hiszen mindössze annyit észlelt, hogy Nam egyik pillanatban még húzza maga után és ott áll előtte, a másikban pedig már eltűnik a szeme elől. Kellett egy kis idő neki mire képes volt megmozdulni, majd csatlakozni a tömeghez mely Namjoonért aggódott. Mire cseppet feleszmélt már hívták a mentőket, az a néhány ember pedig, akinek volt némi fogalma az elsősegélyről, próbált segíteni párján, ki elvesztve eszméletet sebektől borítva feküdt az úton. Minjee remegve zokogni kezdett ahogyan lassan felfogta a helyzetet. Nem tudta, mennyi idő telt el, de számára egy pillanat alatt ért ki a mentő Namjoonhoz, ki továbbra sem tért magához. Kapkodva kaparták össze a földről miközben valaki emlékezett rá, hogy ők együtt voltak és el is mondta ezt a mentősöknek, kik hozzá fordultak némi alapvető információért. Alig tudott válaszolni a kérdésekre, annyira megrázta az eset. Még azt sem jegyezte meg, melyik kórházba fogják szállítani Namot, úgy ledermedt a félelemtől. Csupán a rendőrök faggatózása közben sikerült valamiképp visszanyernie ép eszét, már amennyire az ép volt egy ilyen eset után, hogy megkérdezze, hol van a párja és mikor mehet el. Szerencsére tudtak neki választ adni, tekintettel pedig a helyzetére azonnal el is engedték amint felvették a rövid vallomását, valamint az adatait. Minjee olyan gyorsan rohant a kórházba, mint még soha sehova. Szinte átfutott a városon, egy percre sem lassított, mialatt abban reménykedett, ha majd odaér Namhoz akkor jó nevetnek rajta, hiszen csak egy rossz vicc az egész, melyet nagyon eltúloztak. Ám sajnos nem így lett.
Namjoon a kórházba érkezés után nem sokkal életét vesztette. Minjee hiába rohant, már nem volt kihez, amint pedig közölték vele a rossz hírt teljesen összeomlott. Egy szempillantás alatt vesztett el mindent és esélye sem volt felkészülni erre. Semmi jel nem utalt arra, hogy elválnak majd útjaik, éppen csak most tervezgették a jövőt, mely már nincs többé. Ezek után alig volt ereje hazamenni, ha pedig neki kellett volna tudatni a történteket a családdal és az ismerősökkel, biztosan ő is belepusztult volna, de legalább ennyi szerencséje akadt, hogy nem ő volt a hírnök. Hazamehetett csendben és egyedül, hogy kizárja a külvilágot és magába roskadva gyászolja vőlegényét, kivel két napja még boldogságban úsztak. Összekuporodott a közös hálószobájuk sarkában ahonnan a nap hátralévő részében meg sem mozdult. Semmivel sem foglalkozott, elbújt minden elől, hogy valahogyan megbirkózzon szépen lassan a veszteséggel, mely őt érte és melyet még nem volt képes elfogadni. A lakásban minden Namjoonra emlékeztette, ezért rettentően tel már az első nap is nélküle. Mikor végre meg tudott mozdulni is csak addig jutott, hogy igyon valamit, majd leült az ajtótól nem messze és mereven nézte azt. Reménykedett benne, Nam mindjárt belép rajta, a katasztrófát pedig csak álmodta, de ahogyan teltek a percek ez nem történt meg. Egyedül volt az immár hatalmas, sötét, számára üres lakásban, mellyel nem hitte, hogy majd meg tud küzdeni. Namjoon nélkül semmivel sem, még a fáradtsággal sem, mely az egész napos zokogás után az éjszaka közepén ott, a bejárati ajtó előtt érte utol. Arról álmodott ami történt. Az iroda meglátogatásával, a helyszínekkel, hogy nem tudnak dönteni és időt kérnek, majd azzal, hogy hazaindultak és beszélgetnek, hol kéne majd tartani az esküvőt. Minden olyan volt számára, mintha újra megtörténne, de ezúttal a zebra túloldalán egy magas sötét emberi alakú lényen kívül, kinek hatalmas kerek fehér szemei voltak, nem állt senki. Úgy tűnt, Namjoon nem látja őt, mert folyatta mondandóját, ám Minjee tekintete teljesen rászegeződött.
– Még egy esély – hallott egy hangot, mely vélhetően a fekete lénytől származott. – Hogy változtass – folytatta, miközben a lámpa lassan átváltott. – Élj vele! – Namjoon pedig lelépett, ahogyan befejezte utolsó mondatát is az idegen lény, és újból elsodorta az az autó, mely a halálát okozta.
Minjee erre felriadt álmából és hirtelen azt sem tudta, hol van. A földön fekve aludt el, de saját ágyában ébredt a puha takaró alatt. Reménykedett benne, hogy az előző nap nem történt meg és kapkodva nézett körbe Namjoont keresve, ki hatalmas meglepetésére ott feküdt mellette.
– Úristen! Nam! – ébresztgette párját Minjee. – Jól vagy? Minden rendben?
– Ahhj... Igen – morgott Namjoon miközben menyasszonyához fordult. – Mi a baj?
– Te jó ég! – bújt párjához és sírni kezdett. – Azt hittem meghaltál.
– Dehogy haltam meg. Biztos csak álmodtad – ölelte magához a lányt. – Csss, nyugalom. Semmi baj, itt vagyok – simogatta Minjee fejét. – Minden rendben. Sosem hagynálak itt.
– Annyira valós volt.
– De csak egy álom volt, na. Nyugi! Nyugodj le és aludjunk még egy kicsit. Van időnk a megbeszélés előtt, használjuk ki!
– Szeretlek.
– Én is nagyon szeretlek – ölelgette továbbra is Minjeet Nam, miközben már azon volt, hogy visszaaludjon még egy kis időre.
Végül azonban csak mindketten lustálkodtak míg fel nem kellett kelniük a készülődéshez. Szokásukhoz híven megosztották a reggeli feladatokat, miközben pedig öltözködtek bekapcsolták a tévét, így némi háttérzaj adta az alapot a nap indításához.
– Atyaúristen! – szörnyülködött Namjoon.
– Mi az? – lépett ki Minjee a fürdőből és párjához sietett.
– Egy indai buszbaleset. Szakadékba zuhant a busz és harmincegyen meghaltak-
– Heten pedig válságos állapotban kórházba kerültek – szakította félbe Namjoon mondandóját.
– Igen. Hallottál erről? – fordult Minjee felé kíváncsian.
– Hát... mintha már hallottam volna erről. Olyan... deja vu érzésem van... Mikor történt ez? – érdeklődött.
– Most este. Vagyis, ugye náluk délután az időeltolódás miatt. Olvastál róla éjszaka?
– Nem... Én... Fogalmam sincs – zavarodott össze Minjee.
– Na mindegy – folytatta dolgát Namjoon. – Gyorsan öltözzünk fel és induljunk, el ne késsünk! – puszilta meg Minjeet, majd vissza is ment a hálószobába.
Azonban Minjee még néhány percig dermedten figyelte a tévét, melynek szinte minden hírére emlékezett már, pedig ő olyan sokat nem nézi a híradót, mint Namjoon. Rémisztő volt számára ez a deja vu érzés, azonban nem akadt elég ideje, hogy foglalkozzon vele, mert indulniuk kellett helyszínt választani az esküvőre. De hiába próbált nem törődni a rengeteg ismerős helyzettel, akadt még egy különös esemény mely után már azt hitte, kezd megőrülni.
– Jeju nagyon népszerű a házasodó párok körében, de természetesen rengetegen választanak más helyszíneket a sziget zsúfoltsága miatt – töltött kávét nekik az öltönyös figura, ki közben végig dicsérte az összes bedobott potenciális esküvői helyet. Viszont, amint áttért Namjoon bögréjére, hogy önt neki is, Minjee felpattant és elkapta a kis kávésedényke tetejét, mely éppen készült belezuhanni a bögrébe, majd a becsapódás erejével elárasztani az asztalt és a papírok felét kávéval. – Ó, elnézést! – ijedt meg a férfi, hogy végül leöntötte Minjee kezét egy kis kávéval. – Nagyon sajnálom. Annyira röstellem. Kérem, bocsásson meg! – kapott elő néhány szalvétát a lány a számára.
– Ugyan, semmi gond. Jobb, mintha az egész asztalt árasztotta volna el – nyugtatta a pasit.
– Milyen reflexeid vannak kicsim! – lepődött meg Namjoon. – Még két év után is meg tudsz lepni.
– Én is magamat – sóhajtott nagyon Minjee.
Gyorsan visszatértek a helyszínekhez és mindenki el is felejtette a kis kávéincidenst, kivéve Minjeet, aki próbált valamiféle magyarázatot találni arra, hogy ennyire emlékszik mindenre, ami még igazából meg sem történt. Viszont emiatt nem volt képes megfelelően figyelni a kis megbeszélésükre, így végül megállapodtak, hogy egy hét múlva visszatérnek a helyszínekhez, addig pedig még gondolkoznak. Pont, mint legutóbb.
– Minden rendben? – sétáltak kézen fogva hazafele.
– Igen, persze. Miért kérdezed? – pillantott fel Namjoonra.
– Olyan furcsa vagy ma. Mintha nem lennél itt teljesen.
– Csak... – nézelődött Minjee. – Olyan érzésem van, mintha ez már mind megtörtént volna. Az egész nap.
– Nekem is volt már ilyen napom. Nagyon hátborzongató tud lenni – vonta magához Minjeet amint megálltak egy zebránál. – Nem vagy éhes?
– De, egy kicsit – nézett körbe Minjee miközben eluralkodott rajta a félelem. Ez volt az a zebra álmában ahol először meghalt Namjoon, másodszor pedig még egy nagy fekete alak is megjelent. Azon gondolkozott, hogy vajon ez is meg fog történni megint? Mint a tévé hírei és a kávé?
– Üljünk be valahova ebédelni – javasolta újból ezt Namjoon.
– Jó, hova... – hallgatott el mondata felénél, párja pedig próbálta kicsit elengedni őt, hogy hamarosan meg tudjanak indulni a zöld jelzésre.
– Nem tudom – nézett ezúttal is Minjeere Namjoon, de mondatát ezúttal máshogyan folytatta, amint meglátta a lány arcát. – Minden rendben? – váltott át a lámpa szabad jelzésre, Nam pedig indult is volna át a zebrán, ám most Minjee nem eresztette.
– Ne! – húzta vissza magához Namjoont és szorosan átölelte, fél pillanattal később pedig elszáguldott az bizonyos autó tőlük néhány centire.
– Azta! – figyelte az őrültet, aki mit sem törődött a lámpával. – Csoda, hogy nem ütött el senkit ez az idióta – nézett körbe Nam, mialatt menyasszonyát szorongatta.
– Meg is halhattál volna – bújt mellkasához a lány. – Jobban körbe kéne nézned!
– Jah... Ez közel volt – ölelgették továbbra is egymást az út szélén állva, miközben a többi ember már a zebrán sétált át. – De te vigyázol rám helyettem is – puszilt Minjee fejére. – Nos? Együnk valamit?
– Igen... Csak egy pillanat – sóhajtott nagyokat a lány.
Legutóbb ebben a helyzetben Namjoont elsodorta az autó és a kórházban belehalt a sérüléseibe, de ezúttal sikerült elkerülnie a tragédiát, viszont a helyzet akkor is mély nyomot hagyott Minjeeben. A deja vu érzés megszűnt a nap hátralévő részében, azonban ez az egész hátborzongató volt számára, ami megmutatkozott rajta. Ettől Namjoon nagyon aggódni kezdett érte, viszont a sokadik alkalom után már nem merte megkérdezni, hogy van-e valami baj. Inkább taktikát váltott, mivel pedig úgyis megosztottak egymással mindent, ezért este leült beszélgetni párjával.
– Elhalaszthatjuk az esküvőt – ült a kanapén Minjee mellett, miközben az pattogatott kukoricát majszolva meredt a hírekre. Korábban sosem érdekelte őt ennyire a híradó.
– Micsoda? – pillantott meglepetten párjára. – Meggondoltad magadat?
– Mi? Nem! – ellenkezett Namjoon. – Csak olyan furcsa vagy ma és nem mondtad meg, miért. Félek, az esküvő miatt van ez és nem szeretném, ha azt éreznéd, rád erőltetem, vagy siettetem.
– Nem az esküvő miatt vagyok ilyen, dehogyis! – nyugtatta meg párját a lány.
– Akkor mi a gond? És ne mond azt, hogy semmi! Egész nap furcsa voltál.
– Jó – sóhajtott nagyot Minjee, majd Namjoonhoz fordulva kezdett bele a magyarázkodásba. – Tudod mondtam, hogy rosszat álmodtam.
– Emlékszem. Még én is megijedtem egy kicsit, mert nem mondtad, hogy pontosan mit, csak hogy meghaltam? – helyeselt félig meddig visszakérdezve Nam.
– Pontosan. Megálmodtam a mai napot. Minden egyes percét átéltem már, hallottam a buszbalesetről, sétáltam veled a megbeszélésre és leöntötte az a pasi az iratai felét kávéval.
– De téged öntött le.
– Mert tudtam, hogy le fog esni az edény teteje egyenesen a bögrébe, amit majd felborít és mindent leönt majd kávéval.
– Mit akarsz ezzel mondani? – nézte rémülten barátnőjét Namjoon.
– Én nem tudom hogyan, de mintha álmaimban már leéltem volna ezt a napot. Mintha láttam volna a jövőt, hogy mi fog történni és úgy is lett egy pontig.
– Amíg meghaltam.
– Igen... A zebránál álmaimban te leléptél és az az autó elütött. Mire a kórházba értem már azzal fogadtak, hogy meghaltál – hallgatott el néhány pillanatra Minjee. – Lehet megőrültem, de legalább életben vagy.
– Huh... – sóhajtott nagyot Namjoon és elgondolkozott. – Hát érdekes ezt hallani.
– Azért mondtam el, mert megbízom benned. Bízom benned, hogy nem nézel majd komplett pszichiátriai esetnek.
– Mi? Dehogyis! – döbbent le Nam. – Ez fel sem merült bennem, csak... Elég megrázó azt hallani valakitől, hogy egyszer már meghaltam főleg így, hogy ennyi hasonlóság van az álmod és a valóság között... Vagy nem is tudom.
– De végül nem haltál meg, ha pedig ez a valami megint előfordul akkor lehet, rengeteg rossz dolgot meg tudunk majd előzni. Például hogy elszakítsd az esküvői öltönyödet majd, vagy akármi.
– Hm – mosolyodott el Namjoon. – Nem mondom, hogy hétköznapi hírt közöltél velem, de... – fürkészte menyasszonya arcát. – Nekem is volt hasonló érzésem már egyszer, szóval elhiszem neked, amit mondtál és nem gondollak őrültnek.
– Ezt jó hallani – nyugodott meg Minjee.
– De azért legközelebb hamarabb elmondhatnád. Már kezdtem azt hinni, meggondoltad magad az esküvőt illetően, azért viselkedsz ennyire furcsán.
– Sosem gondolnám meg magamat – bújt Namjoonhoz.
– Ezt örömmel hallom.
– Viszont nagyon remélem, hogy többet nem álmodok ilyesmiről. Tudod, borzasztó volt átélni az elvesztésedet. Álom volt csak, de nagyon valóságosnak tűnt. Azt hittem, belehalok abba, hogy nem létezel többé. Nem bírnám ki nélküled.
– Ezzel én is így vagyok. Nem tudom, hogyan lennék képes nélküled lélegezni egyáltalán. Nem lennék önmagam nélküled, kicsit elveszett lennék nélküled.
– Hallom, nagyon megtetszett ez a szám.
– Ismersz – vigyorgott Namjoon. – Imádom a zenét.
– Igen... ismerlek és nagyon szeretlek.
– Ahh, én is nagyon szeretlek – dőlt el a kanapén barátnőjével Nam.
[Music oldalt a lejátszási listán, akit érdekel! Oh Wonder - Without You]
(Hát akkor kezdjünk is bele! :D Tudjátok, ahogyan lesz időm írni fogok új részt, bár itt sokkal hosszabb lesz 1-1 epizód, mint a Kitty kittyben, azonban ennek hála, több idő is lesz 2 epizód között nektek az olvasásra. Remélem tetszeni fog mindenkinek és velem tartotok, hogy megpróbáljuk megmenteni még 7 alkalommal Namjoon életét. Bízunk benne, sikerrel járunk majd!
Facebook oldalunk --> LINK Wattpad ---> Wattpad )
[Ezt le akarom fordítani angolra is, szóval lehet, emiatt fog kicsit megcsúszni a sori, de az is lehet, hogy majd utólag kapja meg az angol verziót. Még nem tudom.]
