–
Ezzel én is így vagyok. Nem tudom, hogyan lennék képes nélküled
lélegezni egyáltalán. Nem lennék önmagam nélküled, kicsit elveszett
lennék nélküled.
– Hallom, nagyon megtetszett ez a szám.
– Ismersz – vigyorgott Namjoon. – Imádom a zenét.
– Igen... ismerlek és nagyon szeretlek.
– Ahh, én is nagyon szeretlek – dőlt el a kanapén barátnőjével Nam.
Ugyan Minjee visszakapta élete szerelmét maga mellé, mégsem hagyták őt nyugodni a történtek. Úgy gondolta, csupán egy furcsa álom volt, de minél jobban szerette volna ezt hinni, annál inkább képtelen volt erre. Túl sok közös akadt a történésekben, így nem tudta meggyőzni magát, sem pedig megnyugodni. Ezek után rettenetesen félteni kezdte Namjoont és bár ezt szavakba sosem öntötte, mégis érezhető volt rajta a feszültség. Szerencsére volt mivel leplezni ezt, hiszen az esküvői készületek rengeteg embert szoktak aggasztani, ezért Nam ennek tudta be az egészet. Ő sokkal gyorsabban elfelejtette a furcsa véletleneket, mint Minjee, aki egyre többet álmodott az autóról, a sötét lényről és szerelme haláláról. Gyakran fel is riadt ezek miatt az éjszaka közepén.
– Minden rendben? – fordult hátára Namjoon amint ő is megébredt arra, hogy párja már az ágy szélén ül.
– Persze. Csak iszok egyet, mindjárt jövök – nyugtatta a másikat Minjee.
Nem akarta vele megosztani soha az ilyen álmait, jobbnak látta eltitkolni ezeket, így mindig talált kifogást a felriadásaira, vagy hogy miért nem képes átaludni egy éjszakát sem.
– Ma sem tudtad kipihenni magadat? – ölelgette reggel a lányt Namjoon. Már felébredtek, de még lustálkodtak picit a Nap melegítő sugaraiban.
– Nem igazán.
– Hazafelé vehetnénk valami teát, hátha az segít nyugodtan aludni. Vagy a tortakóstolás helyett mehetnénk a hivatalba és sunyiban megházasodhatnánk, majd lemondhatnánk az egész banzájt, hogy ne okozzon több feszültséget – mosolygott Namjoon.
– Előbb próbáljuk meg a teát – helyezkedett kényelembe Minjee párja karjaiban. – Aztán majd ha kezdek tönkremenni, akkor jöhet a B terv.
– Rendben. De azért ne izgulj ennyire az egész miatt. Teljesen felesleges. Minden rendben lesz és jól fogja érezni magát mindenki.
– Majd ha túl leszünk rajta, akkor megnyugszom.
– Megnyugtathatlak, ha szeretnéd – könyökölt fel Namjoon. – De előbb meglátogatom a mosdót és majd utána – puszilta meg barátnőjét mielőtt kikelt volna az ágyból.
Namjoon mindig mindent megtett azért, hogy Minjeet jókedvűnek és nyugodtnak lássa, ami néha sok erejébe került, de sosem gondolt úgy erre, mint teherre. Bármit megtett volna párjáért, ahogyan az is érte.
– Még kávét is főztél – ült le az asztalhoz Nam, hogy megreggelizzen. – Ennyire rossz volt a reggel teljesítményem, hogy kell egy kis dopping? – mosolygott.
– Nem, éppen ellenkezőleg. A kiemelkedő teljesítményedet jutalmazom – ült le mellé Minjee.
– Ezek szerint reggel vagyok a legjobb. Akkor átrakhatnánk estérő kora reggelre.
– Napirendet ne írjak hozzá?
– Nem kell, ezt még meg tudom jegyezni – puszilta meg párja arcát Namjoon. – Köszönöm a reggelit.
– Neked bármit – láttak hozzá.
– Négyre megyünk a tortáshoz, ugye? – érdeklődött Nam.
– Igen. Így lesz két óránk dönteni.
– Akkor ez most az ebéd is?
– Nem tudom még. Nem akarom magam teleenni tortával, mert akkor nem fogok beleférni a ruhámba.
– Azt hittem, az még nincs meg.
– Nincs, de azt tudom, milyen méretben szeretném majd és azon nem szívesen változtatnék. Nem egy kis tehénhez mész hozzá. Nem szeretnék a fotókon úgy kinézni, mint akit megmentettek a vágóhídról ezzel a házassággal – fogyasztotta jóízűen a reggelijét Minjee.
– Sose gondold ezt! Nem az alakod miatt szeretlek. Az csak egy plusz, amit miatt szexibb vagy és még egészséges is. De nem bánom azt se, ha felszedsz pár kilót. Sosem zavarna.
– Ezt majd mond akkor mikor a tévé távirányítóját bányászom ki a bőrredőim közül.
– Annyira sosem tudnál meghízni szerintem – mosolyogtak.
Az ő számításuk szerint már ezer éve együtt éltek, mivel egyik napról a másikra képesek voltak összehangolódni és azóta is olyan harmóniában töltötték minden percüket, mintha ez sohasem lett volna másképp. Mondhatni együtt lélegeztek, együtt estek túlzásokba, együtt szomorkodtak és együtt próbáltak megérteni mindent, amit képtelenek voltak. A barátaik is úgy vélték, őket egymásnak teremtette a Világ, aki pedig először találkozott velük az sem gondolta ezt máshogy.
– Ez egy csokitorta enyhe rum ízesítéssel. Remekül menne a vanília mellé, amit választottak és a legtöbb ember szereti, ezért ezt javasolnám önöknek az alsó szinthez – tett le Namjoonék elé egy újabb szelet tortát az őket kiszolgáló hölgy.
– Mondtam, hogy a csoki lenne a legjobb – szelt le egy kis darabot belőle Minjee.
– A fiúk szeretik, de sem a te szüleid, sem az enyémek nem rajonganak érte – kóstolta meg Nam is.
– Esetleg egy kicsit kevésbé édes csokit talán ők is szeretnének.
– Két réteg krém van benne, az egyiket csinálhatjuk étcsokoládéból, úgy nem ennyire édes, de ugyanannyira jól passzol a rumaromához.
– Ez jó ötlet. Van esetleg abból is egy kis kóstolójuk? – érdeklődött Minjee, miközben Nam a többi előttük ácsorgó kóstolni való desszertet szemlélte.
– Persze, azonnal hozom.
– Nekem a málnás még mindig jobban tetszik. Még a díszítése is aranyos – vette villájára a marcipánból készített apró málnát.
– De a málnát kevesebben szeretik, mint a csokoládét. Viszont ez lehet a legfelső szint. Az úgyis kevés szelet. A vanília két oldalán pedig szerintem nagyon jól mutatna a két csokoládé.
– Jah – kapta be Nam a marcipánt.
– Ez a fele-fele csokitorta rumaromával. Az egyik réteg egy étcsokoládés, ahogyan mondtam, a másik pedig tejcsoki. Így sokkal kevésbé édesebb – tette le eléjük az új szeletet a nő.
– Na lássuk – kóstolta volna meg Minjee, ám mégsem tette. Megzavarta, hogy Namjoon hirtelen felállt mellőle miközben köhögni kezdett. – Nam? – fordult utána Minjee.
Namjoon nem tudott válaszolni, annyira köhögött, amivel halálra rémítette párját. Ettől félt a legjobban, hogy valami megint történni fog ami miatt elveszti szerelmét és ezúttal nem lesz lehetősége visszaszerezni, ezért azonnal felpattant ő is, hogy megelőzze a tragédiát.
– Jól van uram? – kezdett aggódni a kiszolgáló is, aki Minjee riadalma miatt vette hirtelen véresen komolyan a helyzetet.
– Nam, Nam, mi az? A torkodon akadt? Valaki! Segítsen valaki, megfullad! – üvöltött Minjee torkaszakadtából.
Ő túl alacsony volt párjához képest, hogy segítsen rajta, ráadásul nem is volt teljesen tisztában vele, hogyan kellene. Ám szerencséjére az üzletben nem csak ők tartózkodtak, hanem más párok is akik között akadt olyan, ki képes volt cselekedni és még tudta is, mit csinál.
– Gyerünk pajtás! – karolta át Namjoont hátulról egy erősebb férfi, majd egy határozott mozdulattal segített is neki. Elsőre nem tűnt hatásosnak a dolog, de megismételte, a második alkalom után pedig már nem köhögött Nam, hanem hangosan fellélegzett. – Ez az! Mély levegő! – engedte el őt az ismeretlen. – Jól vagy, haver?
– Igen – kapkodta a levegőt Nam.
– Namjoon! – ölelte meg Minjee. – Nagyon köszönöm! – pillantott közben az ismeretlen pasira, kit hirtelen mindenki megtapsolt az üzletben.
– Örülök, hogy segíthettem! Óvatosan a kóstolóval! – veregette meg Nam vállát, miközben az elengedte barátnőjét, hogy meghajoljon az idegennek, ki megmentette az életét.
– Hálásan köszönöm. Sokkal tartozom.
– Ugyan – legyintett a pasi. – Csak tedd boldoggá a feleségedet és vigyázz magatokra!
– Köszönjük!
– Szép napot nektek! – köszönt el tőlük a férfi, majd vissza is tért menyasszonyához.
Ezek után kicsit érdekes hangulatban telt a további kóstolás mindenki részéről. Nem mindennap törtét hasonló az üzletben, így különlegességnek számított, az pedig, hogy Namjoont még meg is mentették, kész csodának minősült. Még az eladók is úgy kezelték őket, mint a gyémánt, mikor elköszöntek pedig olyan tiszteletet mutattak mindannyian, amire a leendő házaspár nem is számított.
– Kicsit furcsa volt ma a tortakóstolás – köszöntötte a fürdőből visszatérő barátnőjét Namjoon este, miközben az ágyban feküdve telefonját nyomkodta.
– Az nem kifejezés. Majdnem meghaltál. Az idegeimen táncolsz ezzel – masszírozta arcába a bőrápoló krémet Minjee, miközben leült az ágy szélére Nam mellé.
– Mostantól óvatosabb leszek, megígérem – pötyögött tovább Nam a mobilján. – De anyámnak el ne mond! A fiúk is egyetértenek abban, hogy a szüleim teljesen kiakadnának.
– Nem akartam. Én is majdnem szívrohamot kaptam, ők kapnának is. Nem lett semmi bajod, szóval nem muszáj tudniuk róla – bújt be a takaró alá Minjee. – Nincs kedvem holnap dolgozni menni – simult Namjoonhoz, ki le is tette telefonját az éjjeliszekrényre.
– Nekem sincs, de muszáj. Valamiből fizetni kell azt a tortát – mosolygott amint lekapcsolta a villanyt.
– Úgy csinálsz, mintha csak te fizetnéd az egészet.
– Közös a számlánk. Együtt fizetünk mindent.
– Na látod! Akkor ne mondj ilyeneket.
– Csak ugratlak szívem – ölelte meg barátnőjét. – Ne mond, hogy magadra vetted!
– Egy picikét. De könnyen kiengesztelhetsz.
– Tényleg? Akkor meg is próbálnám.
– Úúú! Kétszer egy nap! Szülinapom van? – csókolta meg párját Minjee.
– Ohh, tényleg. Így a szülinapodon ennél is jobbnak kell majd lennem – gondolkodott el Namjoon miközben beharapta alsó ajkát. – Egye fene, kihívás elfogadva – támadta le barátnője nyakát.
Sohasem volt gondjuk az ágyban, minden alkalom kivételes volt, a mostani pedig azért is minősült a tökéletesnél is jobbnak, mert ott lapult még mindkettejükben a riadalom utáni érzés, hogy milyen szerencsések is. Ez feltüzelte őket az éjszakára, melyet az ágy szenvedett meg a legjobban, de még az sem adta fel a harcot, így a kimerítő nap után úgy tűnt, végre képesek lesznek egy éjszakát átaludni anélkül, hogy bármelyikük felébredne majd. Minjee is hitt ebben, ám sajnos mégis meglátogatták őt a rémálmok, melyek ezúttal akörül forogtak, hogy Namjoon megfullad a tortától. Ahogyan minden alkalommal, úgy most is felriadt ezek miatt, viszont Nam szerencsére nem. Nem is szerette volna felkelteni, ezért csendben ment ki a konyhába, hogy egy kis hideg víz után visszafekhessen aludni. Nem sok volt már hajnalig, de az a néhány óra is gyötrő álmok között telt és hálás volt, mikor reggel a Nap elkezdett emelkedni, majd aranyló fényeivel lassan felkeltette a várost. Amint megszólalt az ébresztőjük Minjee felkelt, hogy lenyomja azt, de Nam meg sem mozdult.
– Jó reggelt, drágám! – súgta a fülébe. – Kelnünk kell, különben mindketten elkésünk – folytatta, de Namjoon meg sem moccant. – Nam? – ült fel Minjee. – Minden oké? Nam! – beszélt hozzá már hangosabban, de a másik mozdulatlan maradt.
Pánik fogta el Minjeet és hevesen ébresztgetni kezdte párját, de nem járt sikerrel. Namjoon nem mutatott életjelet, ezért Minjee taktikát váltott és segítséget hívott. A mentők már úton voltak miközben ő az utasításoknak megfelelően próbálta visszahozni párját az élők közé, ám kevés remény volt számára. Amint kiértek az egyenruhás férfiak átvették a feladatot tőle, végül azonban ők se jártak sikerrel. Namjoon többet nem ébred fel, melyet fájó szívvel közöltek Minjeevel, kinek másodszorra omlott össze egyik pillanatról a másikra világa. Nem tudta elhinni, hogy ez újra megtörtént, hogy az őt gyötrő álmok valóra váltak és elvették tőle azt a személyt, aki értelmet adott a napjainak. Újból összeomlott miközben a dolgok maguktól zajlottak körülötte. Rendőrök jelentek meg, majd a mentők távoztak, majd újabb ismeretlen emberek bukkantak fel, kik Namjoonnal együtt hagyták el a lakást. Közben ezernyi kérdést kapott az egyenruhásokról, melyeknek semmi értelmét sem látta. Végül eljött a pillanat, hogy egyedül marad a közös otthonban, mely már csak az övé volt, de nem tudta ezt megtenni. Nem bírt ott lenni úgy, hogy a másik nincs a közelben sem, ezért utána indult abba a kórházba, ahová vitték. A közelében akart lenni még egy kicsit, hiszen esélye sem volt elköszönni tőle és nem volt biztos benne, hogy erre majd nyílik még lehetősége.
– Tudom, hogy kérdezték már öntől, de mit csináltak tegnap, elmondaná nekem? – érdeklődött az orvos, aki patológiáról jött ki hozzá miután elmondta a kedves kis recepciósnak, ki is ő.
– Felkeltünk, megreggeliztünk, kicsit pihentünk, majd üres hassal elmentünk tortát kóstolni. Az esküvőnket tervezgetjük... vagyis, tervezgettük.
– Nem történt semmi különleges? Nem evett olyat, amit maga nem?
– Nem... csak félrenyelt a tortakóstolásnál, de semmi egyéb. Volt ott egy kedves férfi, aki segített rajta.
– Hogyan? Megveregette a hátát?
– Nem. Azt a fogást használta, amit akkor kell, ha valaki fulladozik. Nem tudom, mi a neve.
– Heimlich?
– Az. Igen, az. Megmentette vele az életét – szomorodott el Minjee. – Azt hittem ennél rosszabb nem fog történni velünk – küzdött könnyeivel Minjee.
– Értem... – gondolkozott el az orvos. – Köszönöm, hogy ezt megosztotta velem.
– Szívesen – pillantott meg az arcát Minjee és úgy vélte, most neki kell kérdeznie. – Esetleg van valamilyen ötlete, hogy mi történhetett a vőlegényemmel?
– Amíg nem biztos semmi, addig nem mondhatok semmit, hölgyem.
– De ötlete az van, ugye? Kérem, ossza meg velem. Sokat segítene bármi, de így a legrosszabb, hogy nem tudom, mi történt vele.
– Semmi sem biztos és nem szeretnék téves információval szolgálni.
– Kérem! Ő volt a mindenem. Addig nem fogok tudni aludni sem, míg nem tudom, mi történt vele – próbált hatni az orvos szívére, ami látszólag sikerült is, mivel egy mély lélegzet után újra megszólalt.
– Semmi sem biztos, minden csak feltételezés és majd a boncolás fogja végül megadni a választ számunkra, de úgy gondolom, a vőlegénye halálát talán okozhatta a Heimlich fogásból származó lassú, de tartós belsővérzést.
– Ilyen megtörténhet? – képedt el Minjee. – Azt hittem, az életet ment.
– Egy fulladásos helyzetben igen, de minden ilyen esetnél ajánlott az orvosi megfigyelés, főleg akkor, ha egy laikus végzi a műfogást. Ez egy nagy trauma a belső szerveknek és megsérülhetnek tőle. De ez csupán egy ötlet a sok közül. Majd a boncolás kideríti, hogy végül mi okozta a vőlegénye halálát.
– Be kellett volna hoznom.
– Ne ostorozza magát! – próbálta menteni a helyzetet az orvos. – Ez csak egy teória egyenlőre.
– És ha mégis ebbe halt bele? – kérdezte halkan. – Be kellett volna hoznom.
– Kevesen tudják sajnos, hogy ezután orvosi megfigyelés ajánlott, de csupán azért, mert ritka az ilyen súlyos szövődmény. De ismétlem, ez csak egy feltevés, majd a boncolás kideríti, mi okozta a vőlegénye halálát.
– Rendben – keseredett el Minjee. – Köszönöm!
– Szívesen. Próbáljon pihenni, családtagokkal tölteni az időt.
– Köszönöm, megpróbálom. Viszlát! – köszönt el Minjee és hazaindult.
Nehezen tudta megállni, hogy ne sírjon a tömeg előtt útközben, miközben az összes ismerős, barát és családtag próbálta őt elérni telefonon. Nem akart válaszolni senkinek, csak kicsit egyedül maradni. Ahogyan belépett a közös lakás ajtaján pedig esélye is nyílt erre. Egy lépést sem ment tovább. Bezárkózott majd a földre ülve magába roskadt. Úgy érezte, az ő hibája, hogy talán ha este felkelti Namot, mikor ő felkelt, akkor időben kiderül minden és nem veszíti el, vagy ha esetleg el sem mentek volna tortát kóstolni, vagy ha ő eszi meg Nam elől az összes marcipán. Nem tudott másra gondolni könnyei között csak arra, hogy mennyi mindenen változtatna, ha esélye lenne, miközben a Nap ereszkedni kezdett. Gyorsan elrepült az idő egy ilyen szomorú esettel a középpontban, így észre sem vette, mennyi az idő, csak mikor végre megmozdult, hogy igyon legalább egy keveset. Nehezen jutott el a konyhába, már semmi ereje sem volt a sírástól, és még nehezebben ült le az egyik székre egy pohárka vízzel. A Nap utolsó fényei megvilágították poharát, melyektől úgy tűnt, mintha aranyat inna. Ahogyan elmerült ebben a gondolatban eszébe jutott valami fontos. Felemelte tekintetét a lassan lenyugvó égitestre, majd néhány pillanattal később már telefonjáért rohant. Ügyet sem vetett a rengeteg üzenetre és nem fogadott hívásra, inkább az internetet kezdte böngészni. A Heimlich fogásról olvasott és arról, milyen szövődményei lehetnek. Biztos volt benne, hogy ez az oka szerelme halálának, ezért mindent tudni akart róla mielőtt lefekszik aludni. Rengeteg oldalt látogatott meg és sokat olvasott a teendőkről, mikor pedig úgy érezte, minden megvan, amire szüksége lehet, célba vette a hálószobát. Reménykedett benne, hogy ezúttal is az történik majd, ami legutóbb. Hitt benne, hogy ha most lefekszik aludni akkor reggel majd Namjoon oldalán fog ébredni. Már biztos volt mindabban, amit gondolt. Mindent feltett a hitére, miszerint az első alkalommal sem álmodott, vagy most is álmodik, lényegtelen, de holnap majd lehetősége nyílik, hogy megmentse élete szerelmét, ezért gyorsan ágyba bújt. Igyekezett elaludni, ám nagyon nehezen ment neki. Izgult, mi fog történni, így nagyon sokáig forgolódott mielőtt sikerült végre elszenderülnie.
Azt álmodta, amire számított. Namjoonnal volt, de tisztán tudta, ezúttal minden csak egy álom. Tortát kóstoltak, Nam fulladozni kezdett, majd az idegen felbukkant és segített rajta a Heimlich fogással. Amint Namjoon újra levegőhöz jutott a férfi ezúttal Minjee felé fordult és nem volt más, mint egy nagy feketeség, melynek emberi alakja van.
– Változtass!
– Ki vagy te? – kérdezett vissza Minjee.
– Segítség.
– Miért történik ez? – érdeklődött újból, ám ezúttal nem kapott választ.
– Minjee? – hallotta Namjoon hangját, mire kipattantak szemei. – Minden rendben? – látta meg a fölé támaszkodó Namjoont a reggeli Nap fényében, kinek azonnal nyakába is ugrott. – Megint rosszat álmodtál?
– Elmondhatatlanul rosszat – szorította magához a másikat.
– Ma sem tudtad kipihenni magadat? – hangzott el ugyanaz a kérdés, ami már korábban is, miközben Nam viszonozta az ölelést.
– Nem igazán.
– Hazafelé vehetnénk valami teát, hátha az segít nyugodtan aludni. Vagy a tortakóstolás helyett mehetnénk a hivatalba és sunyiban megházasodhatnánk, majd lemondhatnánk az egész banzájt, hogy ne okozzon több feszültséget – mosolygott Namjoon.
– Nem kell tea. Azt hiszem, már rájöttem, mi a gond.
– És mi az?
– Az legyen az én titkom, míg nem vagyok biztos benne.
– Ahogy szeretnéd.
– Reggeli! – engedte el Namot Minjee.
– Jöhet, de kimegyek az asztalhoz.
– Oké. Csinálok kávét is – pattant ki az ágyból Minjee.
– Óóó! Szülinapom van? – kiabált barátnője után Nam.
– Valami olyasmi? – kapott válasz.
Minjee tisztában volt vele, hogy mi és hogyan kell történni, bár a saját válaszaira nem igazán emlékezett, ezért mégsem volt teljesen egyforma a két nap. Azonban a lényeges dolgokban minden megegyezett. Ugyanúgy elmentek tortát kóstolni ugyanabba az üzletbe, ahova az előző alkalommal és ugyanaz a hölgy fogadta őket, aki akkor is. A torták ugyanabban a sorrendben kerültek eléjük, mikor pedig megjelent a málnás a marcipán málnákkal Minjee úgy gondolta, inkább megelőzi a bajt, így mindet megette és egy darabot sem hagyott párjának. Azt hitte, ezzel elkerülheti a fuldoklást és az ezzel járó dolgokat.
– Ez egy csokitorta enyhe rum ízesítéssel. Remekül menne a vanília mellé, amit választottak és a legtöbb ember szereti, ezért ezt javasolnám önöknek az alsó szinthez – tett le újból a hölgy a szelet tortát.
– Mondtam, hogy a csoki lenne a legjobb – szelt le egy kis darabot belőle Minjee ezúttal is.
– A fiúk szeretik, de sem a te szüleid, sem az enyémek nem rajonganak érte – kóstolta meg Nam is miközben ugyanazt mondta, amit legutóbb.
– Esetleg egy kicsit kevésbé édes csokit talán ők is szeretnének – erre a válaszra még emlékezett.
– Két réteg krém van benne, az egyiket csinálhatjuk étcsokoládéból, úgy nem ennyire édes, de ugyanannyira jól passzol a rumaromához.
– Ez jó ötlet. Van esetleg abból is egy kis kóstolójuk? – érdeklődött Minjee újból, habár tudta a választ, miközben Nam a többi előttük ácsorgó kóstolni való desszertet szemlélte.
– Persze, azonnal hozom.
– Nekem a málnás még mindig jobban tetszik. Még a díszítése is aranyos. Hagyhattál volna egyet nekem is belőlük.
– Csak marcipán, semmi különleges nem volt bennük, ne aggódj!
– De igen, az alakjuk.
– Ez az fele-fele csokitorta rumaromával. Az egyik réteg egy étcsokoládés, ahogyan mondtam, a másik pedig tejcsoki. Így sokkal kevésbé édesebb – tette le eléjük az új szeletet a nő, melyet Minjee azonnal meg is kóstolt Namjoonnal együtt.
– Na mit gondolsz? – érdeklődött Minjee.
– Ízlik. Egész jó. Lehet, ez tényleg tetszene mindenkinek – nyelte le a kis falatot Nam, majd felállt az asztaltól.
– Minden rendben? – érdeklődött félve Minjee.
– Persze. Csak elmegyek mosdóba.
– Jah, oké – tért vissza a tortákhoz Minjee. Tovább kóstolgatott miközben a nő azt magyarázta, milyen összeállításban lenne szerinte a legjobb és milyen díszítéssel. Minjee figyelmesen és már megnyugodva hallgatta, hiszen eltűnt a Namjoon fulladását okozó kis marcipán, mikor újból köhögést hallott maga mögül. Megfagyott benne a vér amint gyorsan megfordult. Nam volt az megint és nem értette, mi történt. A málna eltűnt, mit nyelt félre? Miért kellett ennek így történnie megint?
– Hé, haver, jól vagy? – jelent meg Nam mellett az a férfi, aki előző alkalommal megmentette, mialatt mindenki aggódva állt körülötte. Az ismeretlen ezúttal is segített Namjoonon, ki egy hatalmas légvétellel nyugtatta meg Minjeet, nem fog megfulladni.
– Istenem! – ugrott Nam nyakába barátnője. – Nagyon köszönöm! – pillantott közben az ismeretlen pasira, kit hirtelen mindenki megtapsolt az üzletben.
– Örülök, hogy segíthettem! Óvatosan a kóstolóval! – veregette meg újból Nam vállát, miközben az elengedte barátnőjét, hogy meghajoljon az idegennek, ki megint megmentette az életét.
– Hálásan köszönöm. Sokkal tartozom.
– Ugyan – legyintett a pasi. – Csak tedd boldoggá a feleségedet és vigyázz magatokra!
– Köszönjük!
– Szép napot nektek! – köszönt el tőlük a férfi, majd vissza is tért menyasszonyához.
– Be kell mennünk a kórházba – fordult Nam felé Minjee.
– Mi? Minek? Jól vagyok – lepődött meg rajta.
– Akkor is. A Heimlich fogás okozhat belső sérüléseket és ilyenkor ajánlott az orvosi felügyelet egy napig. Be kell mennünk.
– Jaj, semmi bajom, ne aggódj emiatt.
– De igenis, aggódom. Majd máskor lefixáljuk a tortát. Irány a kórház! – válaszolt vissza határozottan Minjee.
– Oh! – lepődött meg Namjoon. Ritkán látta ilyennek párját. – Rendben. Ha ennyire ragaszkodsz hozzá, egy napból nem lesz bajom – adta be a derekát.
Ugyan útközben próbálta lebeszélni erről barátnőjét, ám az nem hagyta magát. Addig nem volt hajlandó megnyugodni, míg Namjoont fel nem vették a kórházban és be nem fektették egy ágyra. Sajnos Minjee nem maradhatott vele ott estére, ezért kénytelen volt hazamenni. Egyedül maradt a lakásban, de legalább ezúttal megvolt rá az esély, hogy nem örökre. Nem tudott elaludni, akárhogyan próbálkozott nem sikerült, maximum csupán néhány órácskára, majd felriadt. Nem álmodott most semmit, csak azzal volt elfoglalva, hogy Nam kórházban van megfigyelésen. Az utolsó percekben meredten figyelte az órát, amint pedig az reggel hatot ütött írt a párjának. Legalább a mobiltelefonját és néhány személyes tárgyat magával vihetett, így tudták tartani a kapcsolatot, ám Namjoon nem válaszolt. Minjee azonnal összekapta magát és a kórházba rohant, ahol amint megtudták, kicsoda, azonnal felvilágosították. Igaza volt. A patológusnak igaza volt amikor elmondta, mi a sejtése. Namjoon állapota az éjszaka romlani kezdett, az értékei pedig belső vérzésre utaltak ami miatt azonnal megműtötték. Mivel ez nem rég történt így az altató hatása még érvényesült nála, azonban Minjee már meglátogathatta. Amint leült az ágya mellé és tudatosult benne, mi is történt az elmúlt néhány napban, Namjoonra borult, ki kicsit kábán mocorogni kezdett.
– Minjee?
– Látod? – emelkedett fel róla könnyes szemekkel. – Megmondtam, hogy be kell jönnöd. Mihez kezdtem volna veled, ha otthon vagyunk? Észre sem vettem volna. Csak arra ébredhettem volna, hogy már sosem kelsz fel.
– Igen. Köszönöm! – sóhajtozott nagyokat Namjoon. – Jobban leszek, ne sírj.
– Tudom. Csak megijesztettél.
– Többet nem foglak.
– Nem is ajánlom – puszilta meg Nam arcát Minjee. – Nem megyek ma dolgozni, itt leszek veled. Leugrok reggeliért, de te még nem ehetsz. Mindjárt jövök.
– Rendben – hunyta vissza szemeit Namjoon.
Minjee felkelt mellőle, majd kicsit félve ugyan, de elhagyta a szobáját. Mielőtt pedig elmehetett volna reggeliért még összefutott azzal a nővérrel, aki bevezette őt Namhoz.
– Meg kell mondanom, kevesen hozzák be ilyennel a családtagjaikat, de maga nagyon jól tette, hogy behozta a kedvesét. Helyesen cselekedett. Megmentette az életét.
– Köszönöm. Nem gondoltam, hogy ilyen lehetséges, de valahol hallottam erről és inkább biztosra mentem.
– Nagyon jól tette. Visszajön még?
– Itt töltöm az egész napomat, csak valami harapnivalóért megyek magamnak.
– Rendben. Akkor még találkozunk – ment útjára a nővér.
– Azért remélem, nem túl sokszor – motyogta halkan Minjee.
(Folytatjuk! Továbbá igen, a Heimlich fogás okozhat halálos szövődményeket, bár nem a leggyakoribb, hogy emiatt sérül meg valaki. Amennyiben helyesen hajtják végre, úgy nem okoz problémát. Valószínűleg ezt nem sokan tudtátok, azért választottam ezt Namjoon második halálának.
Hamarosan robogunk is tovább! Ahogy lesz időm írom a következő részt, ami valószínűleg meglepően hosszú lesz, de semmi spoiler. Majd rájöttök, miért. :3
Facebook oldalunk --> LINK
Wattpad ---> Wattpad )
Ugyan Minjee visszakapta élete szerelmét maga mellé, mégsem hagyták őt nyugodni a történtek. Úgy gondolta, csupán egy furcsa álom volt, de minél jobban szerette volna ezt hinni, annál inkább képtelen volt erre. Túl sok közös akadt a történésekben, így nem tudta meggyőzni magát, sem pedig megnyugodni. Ezek után rettenetesen félteni kezdte Namjoont és bár ezt szavakba sosem öntötte, mégis érezhető volt rajta a feszültség. Szerencsére volt mivel leplezni ezt, hiszen az esküvői készületek rengeteg embert szoktak aggasztani, ezért Nam ennek tudta be az egészet. Ő sokkal gyorsabban elfelejtette a furcsa véletleneket, mint Minjee, aki egyre többet álmodott az autóról, a sötét lényről és szerelme haláláról. Gyakran fel is riadt ezek miatt az éjszaka közepén.
– Minden rendben? – fordult hátára Namjoon amint ő is megébredt arra, hogy párja már az ágy szélén ül.
– Persze. Csak iszok egyet, mindjárt jövök – nyugtatta a másikat Minjee.
Nem akarta vele megosztani soha az ilyen álmait, jobbnak látta eltitkolni ezeket, így mindig talált kifogást a felriadásaira, vagy hogy miért nem képes átaludni egy éjszakát sem.
– Ma sem tudtad kipihenni magadat? – ölelgette reggel a lányt Namjoon. Már felébredtek, de még lustálkodtak picit a Nap melegítő sugaraiban.
– Nem igazán.
– Hazafelé vehetnénk valami teát, hátha az segít nyugodtan aludni. Vagy a tortakóstolás helyett mehetnénk a hivatalba és sunyiban megházasodhatnánk, majd lemondhatnánk az egész banzájt, hogy ne okozzon több feszültséget – mosolygott Namjoon.
– Előbb próbáljuk meg a teát – helyezkedett kényelembe Minjee párja karjaiban. – Aztán majd ha kezdek tönkremenni, akkor jöhet a B terv.
– Rendben. De azért ne izgulj ennyire az egész miatt. Teljesen felesleges. Minden rendben lesz és jól fogja érezni magát mindenki.
– Majd ha túl leszünk rajta, akkor megnyugszom.
– Megnyugtathatlak, ha szeretnéd – könyökölt fel Namjoon. – De előbb meglátogatom a mosdót és majd utána – puszilta meg barátnőjét mielőtt kikelt volna az ágyból.
Namjoon mindig mindent megtett azért, hogy Minjeet jókedvűnek és nyugodtnak lássa, ami néha sok erejébe került, de sosem gondolt úgy erre, mint teherre. Bármit megtett volna párjáért, ahogyan az is érte.
– Még kávét is főztél – ült le az asztalhoz Nam, hogy megreggelizzen. – Ennyire rossz volt a reggel teljesítményem, hogy kell egy kis dopping? – mosolygott.
– Nem, éppen ellenkezőleg. A kiemelkedő teljesítményedet jutalmazom – ült le mellé Minjee.
– Ezek szerint reggel vagyok a legjobb. Akkor átrakhatnánk estérő kora reggelre.
– Napirendet ne írjak hozzá?
– Nem kell, ezt még meg tudom jegyezni – puszilta meg párja arcát Namjoon. – Köszönöm a reggelit.
– Neked bármit – láttak hozzá.
– Négyre megyünk a tortáshoz, ugye? – érdeklődött Nam.
– Igen. Így lesz két óránk dönteni.
– Akkor ez most az ebéd is?
– Nem tudom még. Nem akarom magam teleenni tortával, mert akkor nem fogok beleférni a ruhámba.
– Azt hittem, az még nincs meg.
– Nincs, de azt tudom, milyen méretben szeretném majd és azon nem szívesen változtatnék. Nem egy kis tehénhez mész hozzá. Nem szeretnék a fotókon úgy kinézni, mint akit megmentettek a vágóhídról ezzel a házassággal – fogyasztotta jóízűen a reggelijét Minjee.
– Sose gondold ezt! Nem az alakod miatt szeretlek. Az csak egy plusz, amit miatt szexibb vagy és még egészséges is. De nem bánom azt se, ha felszedsz pár kilót. Sosem zavarna.
– Ezt majd mond akkor mikor a tévé távirányítóját bányászom ki a bőrredőim közül.
– Annyira sosem tudnál meghízni szerintem – mosolyogtak.
Az ő számításuk szerint már ezer éve együtt éltek, mivel egyik napról a másikra képesek voltak összehangolódni és azóta is olyan harmóniában töltötték minden percüket, mintha ez sohasem lett volna másképp. Mondhatni együtt lélegeztek, együtt estek túlzásokba, együtt szomorkodtak és együtt próbáltak megérteni mindent, amit képtelenek voltak. A barátaik is úgy vélték, őket egymásnak teremtette a Világ, aki pedig először találkozott velük az sem gondolta ezt máshogy.
– Ez egy csokitorta enyhe rum ízesítéssel. Remekül menne a vanília mellé, amit választottak és a legtöbb ember szereti, ezért ezt javasolnám önöknek az alsó szinthez – tett le Namjoonék elé egy újabb szelet tortát az őket kiszolgáló hölgy.
– Mondtam, hogy a csoki lenne a legjobb – szelt le egy kis darabot belőle Minjee.
– A fiúk szeretik, de sem a te szüleid, sem az enyémek nem rajonganak érte – kóstolta meg Nam is.
– Esetleg egy kicsit kevésbé édes csokit talán ők is szeretnének.
– Két réteg krém van benne, az egyiket csinálhatjuk étcsokoládéból, úgy nem ennyire édes, de ugyanannyira jól passzol a rumaromához.
– Ez jó ötlet. Van esetleg abból is egy kis kóstolójuk? – érdeklődött Minjee, miközben Nam a többi előttük ácsorgó kóstolni való desszertet szemlélte.
– Persze, azonnal hozom.
– Nekem a málnás még mindig jobban tetszik. Még a díszítése is aranyos – vette villájára a marcipánból készített apró málnát.
– De a málnát kevesebben szeretik, mint a csokoládét. Viszont ez lehet a legfelső szint. Az úgyis kevés szelet. A vanília két oldalán pedig szerintem nagyon jól mutatna a két csokoládé.
– Jah – kapta be Nam a marcipánt.
– Ez a fele-fele csokitorta rumaromával. Az egyik réteg egy étcsokoládés, ahogyan mondtam, a másik pedig tejcsoki. Így sokkal kevésbé édesebb – tette le eléjük az új szeletet a nő.
– Na lássuk – kóstolta volna meg Minjee, ám mégsem tette. Megzavarta, hogy Namjoon hirtelen felállt mellőle miközben köhögni kezdett. – Nam? – fordult utána Minjee.
Namjoon nem tudott válaszolni, annyira köhögött, amivel halálra rémítette párját. Ettől félt a legjobban, hogy valami megint történni fog ami miatt elveszti szerelmét és ezúttal nem lesz lehetősége visszaszerezni, ezért azonnal felpattant ő is, hogy megelőzze a tragédiát.
– Jól van uram? – kezdett aggódni a kiszolgáló is, aki Minjee riadalma miatt vette hirtelen véresen komolyan a helyzetet.
– Nam, Nam, mi az? A torkodon akadt? Valaki! Segítsen valaki, megfullad! – üvöltött Minjee torkaszakadtából.
Ő túl alacsony volt párjához képest, hogy segítsen rajta, ráadásul nem is volt teljesen tisztában vele, hogyan kellene. Ám szerencséjére az üzletben nem csak ők tartózkodtak, hanem más párok is akik között akadt olyan, ki képes volt cselekedni és még tudta is, mit csinál.
– Gyerünk pajtás! – karolta át Namjoont hátulról egy erősebb férfi, majd egy határozott mozdulattal segített is neki. Elsőre nem tűnt hatásosnak a dolog, de megismételte, a második alkalom után pedig már nem köhögött Nam, hanem hangosan fellélegzett. – Ez az! Mély levegő! – engedte el őt az ismeretlen. – Jól vagy, haver?
– Igen – kapkodta a levegőt Nam.
– Namjoon! – ölelte meg Minjee. – Nagyon köszönöm! – pillantott közben az ismeretlen pasira, kit hirtelen mindenki megtapsolt az üzletben.
– Örülök, hogy segíthettem! Óvatosan a kóstolóval! – veregette meg Nam vállát, miközben az elengedte barátnőjét, hogy meghajoljon az idegennek, ki megmentette az életét.
– Hálásan köszönöm. Sokkal tartozom.
– Ugyan – legyintett a pasi. – Csak tedd boldoggá a feleségedet és vigyázz magatokra!
– Köszönjük!
– Szép napot nektek! – köszönt el tőlük a férfi, majd vissza is tért menyasszonyához.
Ezek után kicsit érdekes hangulatban telt a további kóstolás mindenki részéről. Nem mindennap törtét hasonló az üzletben, így különlegességnek számított, az pedig, hogy Namjoont még meg is mentették, kész csodának minősült. Még az eladók is úgy kezelték őket, mint a gyémánt, mikor elköszöntek pedig olyan tiszteletet mutattak mindannyian, amire a leendő házaspár nem is számított.
– Kicsit furcsa volt ma a tortakóstolás – köszöntötte a fürdőből visszatérő barátnőjét Namjoon este, miközben az ágyban feküdve telefonját nyomkodta.
– Az nem kifejezés. Majdnem meghaltál. Az idegeimen táncolsz ezzel – masszírozta arcába a bőrápoló krémet Minjee, miközben leült az ágy szélére Nam mellé.
– Mostantól óvatosabb leszek, megígérem – pötyögött tovább Nam a mobilján. – De anyámnak el ne mond! A fiúk is egyetértenek abban, hogy a szüleim teljesen kiakadnának.
– Nem akartam. Én is majdnem szívrohamot kaptam, ők kapnának is. Nem lett semmi bajod, szóval nem muszáj tudniuk róla – bújt be a takaró alá Minjee. – Nincs kedvem holnap dolgozni menni – simult Namjoonhoz, ki le is tette telefonját az éjjeliszekrényre.
– Nekem sincs, de muszáj. Valamiből fizetni kell azt a tortát – mosolygott amint lekapcsolta a villanyt.
– Úgy csinálsz, mintha csak te fizetnéd az egészet.
– Közös a számlánk. Együtt fizetünk mindent.
– Na látod! Akkor ne mondj ilyeneket.
– Csak ugratlak szívem – ölelte meg barátnőjét. – Ne mond, hogy magadra vetted!
– Egy picikét. De könnyen kiengesztelhetsz.
– Tényleg? Akkor meg is próbálnám.
– Úúú! Kétszer egy nap! Szülinapom van? – csókolta meg párját Minjee.
– Ohh, tényleg. Így a szülinapodon ennél is jobbnak kell majd lennem – gondolkodott el Namjoon miközben beharapta alsó ajkát. – Egye fene, kihívás elfogadva – támadta le barátnője nyakát.
Sohasem volt gondjuk az ágyban, minden alkalom kivételes volt, a mostani pedig azért is minősült a tökéletesnél is jobbnak, mert ott lapult még mindkettejükben a riadalom utáni érzés, hogy milyen szerencsések is. Ez feltüzelte őket az éjszakára, melyet az ágy szenvedett meg a legjobban, de még az sem adta fel a harcot, így a kimerítő nap után úgy tűnt, végre képesek lesznek egy éjszakát átaludni anélkül, hogy bármelyikük felébredne majd. Minjee is hitt ebben, ám sajnos mégis meglátogatták őt a rémálmok, melyek ezúttal akörül forogtak, hogy Namjoon megfullad a tortától. Ahogyan minden alkalommal, úgy most is felriadt ezek miatt, viszont Nam szerencsére nem. Nem is szerette volna felkelteni, ezért csendben ment ki a konyhába, hogy egy kis hideg víz után visszafekhessen aludni. Nem sok volt már hajnalig, de az a néhány óra is gyötrő álmok között telt és hálás volt, mikor reggel a Nap elkezdett emelkedni, majd aranyló fényeivel lassan felkeltette a várost. Amint megszólalt az ébresztőjük Minjee felkelt, hogy lenyomja azt, de Nam meg sem mozdult.
– Jó reggelt, drágám! – súgta a fülébe. – Kelnünk kell, különben mindketten elkésünk – folytatta, de Namjoon meg sem moccant. – Nam? – ült fel Minjee. – Minden oké? Nam! – beszélt hozzá már hangosabban, de a másik mozdulatlan maradt.
Pánik fogta el Minjeet és hevesen ébresztgetni kezdte párját, de nem járt sikerrel. Namjoon nem mutatott életjelet, ezért Minjee taktikát váltott és segítséget hívott. A mentők már úton voltak miközben ő az utasításoknak megfelelően próbálta visszahozni párját az élők közé, ám kevés remény volt számára. Amint kiértek az egyenruhás férfiak átvették a feladatot tőle, végül azonban ők se jártak sikerrel. Namjoon többet nem ébred fel, melyet fájó szívvel közöltek Minjeevel, kinek másodszorra omlott össze egyik pillanatról a másikra világa. Nem tudta elhinni, hogy ez újra megtörtént, hogy az őt gyötrő álmok valóra váltak és elvették tőle azt a személyt, aki értelmet adott a napjainak. Újból összeomlott miközben a dolgok maguktól zajlottak körülötte. Rendőrök jelentek meg, majd a mentők távoztak, majd újabb ismeretlen emberek bukkantak fel, kik Namjoonnal együtt hagyták el a lakást. Közben ezernyi kérdést kapott az egyenruhásokról, melyeknek semmi értelmét sem látta. Végül eljött a pillanat, hogy egyedül marad a közös otthonban, mely már csak az övé volt, de nem tudta ezt megtenni. Nem bírt ott lenni úgy, hogy a másik nincs a közelben sem, ezért utána indult abba a kórházba, ahová vitték. A közelében akart lenni még egy kicsit, hiszen esélye sem volt elköszönni tőle és nem volt biztos benne, hogy erre majd nyílik még lehetősége.
– Tudom, hogy kérdezték már öntől, de mit csináltak tegnap, elmondaná nekem? – érdeklődött az orvos, aki patológiáról jött ki hozzá miután elmondta a kedves kis recepciósnak, ki is ő.
– Felkeltünk, megreggeliztünk, kicsit pihentünk, majd üres hassal elmentünk tortát kóstolni. Az esküvőnket tervezgetjük... vagyis, tervezgettük.
– Nem történt semmi különleges? Nem evett olyat, amit maga nem?
– Nem... csak félrenyelt a tortakóstolásnál, de semmi egyéb. Volt ott egy kedves férfi, aki segített rajta.
– Hogyan? Megveregette a hátát?
– Nem. Azt a fogást használta, amit akkor kell, ha valaki fulladozik. Nem tudom, mi a neve.
– Heimlich?
– Az. Igen, az. Megmentette vele az életét – szomorodott el Minjee. – Azt hittem ennél rosszabb nem fog történni velünk – küzdött könnyeivel Minjee.
– Értem... – gondolkozott el az orvos. – Köszönöm, hogy ezt megosztotta velem.
– Szívesen – pillantott meg az arcát Minjee és úgy vélte, most neki kell kérdeznie. – Esetleg van valamilyen ötlete, hogy mi történhetett a vőlegényemmel?
– Amíg nem biztos semmi, addig nem mondhatok semmit, hölgyem.
– De ötlete az van, ugye? Kérem, ossza meg velem. Sokat segítene bármi, de így a legrosszabb, hogy nem tudom, mi történt vele.
– Semmi sem biztos és nem szeretnék téves információval szolgálni.
– Kérem! Ő volt a mindenem. Addig nem fogok tudni aludni sem, míg nem tudom, mi történt vele – próbált hatni az orvos szívére, ami látszólag sikerült is, mivel egy mély lélegzet után újra megszólalt.
– Semmi sem biztos, minden csak feltételezés és majd a boncolás fogja végül megadni a választ számunkra, de úgy gondolom, a vőlegénye halálát talán okozhatta a Heimlich fogásból származó lassú, de tartós belsővérzést.
– Ilyen megtörténhet? – képedt el Minjee. – Azt hittem, az életet ment.
– Egy fulladásos helyzetben igen, de minden ilyen esetnél ajánlott az orvosi megfigyelés, főleg akkor, ha egy laikus végzi a műfogást. Ez egy nagy trauma a belső szerveknek és megsérülhetnek tőle. De ez csupán egy ötlet a sok közül. Majd a boncolás kideríti, hogy végül mi okozta a vőlegénye halálát.
– Be kellett volna hoznom.
– Ne ostorozza magát! – próbálta menteni a helyzetet az orvos. – Ez csak egy teória egyenlőre.
– És ha mégis ebbe halt bele? – kérdezte halkan. – Be kellett volna hoznom.
– Kevesen tudják sajnos, hogy ezután orvosi megfigyelés ajánlott, de csupán azért, mert ritka az ilyen súlyos szövődmény. De ismétlem, ez csak egy feltevés, majd a boncolás kideríti, mi okozta a vőlegénye halálát.
– Rendben – keseredett el Minjee. – Köszönöm!
– Szívesen. Próbáljon pihenni, családtagokkal tölteni az időt.
– Köszönöm, megpróbálom. Viszlát! – köszönt el Minjee és hazaindult.
Nehezen tudta megállni, hogy ne sírjon a tömeg előtt útközben, miközben az összes ismerős, barát és családtag próbálta őt elérni telefonon. Nem akart válaszolni senkinek, csak kicsit egyedül maradni. Ahogyan belépett a közös lakás ajtaján pedig esélye is nyílt erre. Egy lépést sem ment tovább. Bezárkózott majd a földre ülve magába roskadt. Úgy érezte, az ő hibája, hogy talán ha este felkelti Namot, mikor ő felkelt, akkor időben kiderül minden és nem veszíti el, vagy ha esetleg el sem mentek volna tortát kóstolni, vagy ha ő eszi meg Nam elől az összes marcipán. Nem tudott másra gondolni könnyei között csak arra, hogy mennyi mindenen változtatna, ha esélye lenne, miközben a Nap ereszkedni kezdett. Gyorsan elrepült az idő egy ilyen szomorú esettel a középpontban, így észre sem vette, mennyi az idő, csak mikor végre megmozdult, hogy igyon legalább egy keveset. Nehezen jutott el a konyhába, már semmi ereje sem volt a sírástól, és még nehezebben ült le az egyik székre egy pohárka vízzel. A Nap utolsó fényei megvilágították poharát, melyektől úgy tűnt, mintha aranyat inna. Ahogyan elmerült ebben a gondolatban eszébe jutott valami fontos. Felemelte tekintetét a lassan lenyugvó égitestre, majd néhány pillanattal később már telefonjáért rohant. Ügyet sem vetett a rengeteg üzenetre és nem fogadott hívásra, inkább az internetet kezdte böngészni. A Heimlich fogásról olvasott és arról, milyen szövődményei lehetnek. Biztos volt benne, hogy ez az oka szerelme halálának, ezért mindent tudni akart róla mielőtt lefekszik aludni. Rengeteg oldalt látogatott meg és sokat olvasott a teendőkről, mikor pedig úgy érezte, minden megvan, amire szüksége lehet, célba vette a hálószobát. Reménykedett benne, hogy ezúttal is az történik majd, ami legutóbb. Hitt benne, hogy ha most lefekszik aludni akkor reggel majd Namjoon oldalán fog ébredni. Már biztos volt mindabban, amit gondolt. Mindent feltett a hitére, miszerint az első alkalommal sem álmodott, vagy most is álmodik, lényegtelen, de holnap majd lehetősége nyílik, hogy megmentse élete szerelmét, ezért gyorsan ágyba bújt. Igyekezett elaludni, ám nagyon nehezen ment neki. Izgult, mi fog történni, így nagyon sokáig forgolódott mielőtt sikerült végre elszenderülnie.
Azt álmodta, amire számított. Namjoonnal volt, de tisztán tudta, ezúttal minden csak egy álom. Tortát kóstoltak, Nam fulladozni kezdett, majd az idegen felbukkant és segített rajta a Heimlich fogással. Amint Namjoon újra levegőhöz jutott a férfi ezúttal Minjee felé fordult és nem volt más, mint egy nagy feketeség, melynek emberi alakja van.
– Változtass!
– Ki vagy te? – kérdezett vissza Minjee.
– Segítség.
– Miért történik ez? – érdeklődött újból, ám ezúttal nem kapott választ.
– Minjee? – hallotta Namjoon hangját, mire kipattantak szemei. – Minden rendben? – látta meg a fölé támaszkodó Namjoont a reggeli Nap fényében, kinek azonnal nyakába is ugrott. – Megint rosszat álmodtál?
– Elmondhatatlanul rosszat – szorította magához a másikat.
– Ma sem tudtad kipihenni magadat? – hangzott el ugyanaz a kérdés, ami már korábban is, miközben Nam viszonozta az ölelést.
– Nem igazán.
– Hazafelé vehetnénk valami teát, hátha az segít nyugodtan aludni. Vagy a tortakóstolás helyett mehetnénk a hivatalba és sunyiban megházasodhatnánk, majd lemondhatnánk az egész banzájt, hogy ne okozzon több feszültséget – mosolygott Namjoon.
– Nem kell tea. Azt hiszem, már rájöttem, mi a gond.
– És mi az?
– Az legyen az én titkom, míg nem vagyok biztos benne.
– Ahogy szeretnéd.
– Reggeli! – engedte el Namot Minjee.
– Jöhet, de kimegyek az asztalhoz.
– Oké. Csinálok kávét is – pattant ki az ágyból Minjee.
– Óóó! Szülinapom van? – kiabált barátnője után Nam.
– Valami olyasmi? – kapott válasz.
Minjee tisztában volt vele, hogy mi és hogyan kell történni, bár a saját válaszaira nem igazán emlékezett, ezért mégsem volt teljesen egyforma a két nap. Azonban a lényeges dolgokban minden megegyezett. Ugyanúgy elmentek tortát kóstolni ugyanabba az üzletbe, ahova az előző alkalommal és ugyanaz a hölgy fogadta őket, aki akkor is. A torták ugyanabban a sorrendben kerültek eléjük, mikor pedig megjelent a málnás a marcipán málnákkal Minjee úgy gondolta, inkább megelőzi a bajt, így mindet megette és egy darabot sem hagyott párjának. Azt hitte, ezzel elkerülheti a fuldoklást és az ezzel járó dolgokat.
– Ez egy csokitorta enyhe rum ízesítéssel. Remekül menne a vanília mellé, amit választottak és a legtöbb ember szereti, ezért ezt javasolnám önöknek az alsó szinthez – tett le újból a hölgy a szelet tortát.
– Mondtam, hogy a csoki lenne a legjobb – szelt le egy kis darabot belőle Minjee ezúttal is.
– A fiúk szeretik, de sem a te szüleid, sem az enyémek nem rajonganak érte – kóstolta meg Nam is miközben ugyanazt mondta, amit legutóbb.
– Esetleg egy kicsit kevésbé édes csokit talán ők is szeretnének – erre a válaszra még emlékezett.
– Két réteg krém van benne, az egyiket csinálhatjuk étcsokoládéból, úgy nem ennyire édes, de ugyanannyira jól passzol a rumaromához.
– Ez jó ötlet. Van esetleg abból is egy kis kóstolójuk? – érdeklődött Minjee újból, habár tudta a választ, miközben Nam a többi előttük ácsorgó kóstolni való desszertet szemlélte.
– Persze, azonnal hozom.
– Nekem a málnás még mindig jobban tetszik. Még a díszítése is aranyos. Hagyhattál volna egyet nekem is belőlük.
– Csak marcipán, semmi különleges nem volt bennük, ne aggódj!
– De igen, az alakjuk.
– Ez az fele-fele csokitorta rumaromával. Az egyik réteg egy étcsokoládés, ahogyan mondtam, a másik pedig tejcsoki. Így sokkal kevésbé édesebb – tette le eléjük az új szeletet a nő, melyet Minjee azonnal meg is kóstolt Namjoonnal együtt.
– Na mit gondolsz? – érdeklődött Minjee.
– Ízlik. Egész jó. Lehet, ez tényleg tetszene mindenkinek – nyelte le a kis falatot Nam, majd felállt az asztaltól.
– Minden rendben? – érdeklődött félve Minjee.
– Persze. Csak elmegyek mosdóba.
– Jah, oké – tért vissza a tortákhoz Minjee. Tovább kóstolgatott miközben a nő azt magyarázta, milyen összeállításban lenne szerinte a legjobb és milyen díszítéssel. Minjee figyelmesen és már megnyugodva hallgatta, hiszen eltűnt a Namjoon fulladását okozó kis marcipán, mikor újból köhögést hallott maga mögül. Megfagyott benne a vér amint gyorsan megfordult. Nam volt az megint és nem értette, mi történt. A málna eltűnt, mit nyelt félre? Miért kellett ennek így történnie megint?
– Hé, haver, jól vagy? – jelent meg Nam mellett az a férfi, aki előző alkalommal megmentette, mialatt mindenki aggódva állt körülötte. Az ismeretlen ezúttal is segített Namjoonon, ki egy hatalmas légvétellel nyugtatta meg Minjeet, nem fog megfulladni.
– Istenem! – ugrott Nam nyakába barátnője. – Nagyon köszönöm! – pillantott közben az ismeretlen pasira, kit hirtelen mindenki megtapsolt az üzletben.
– Örülök, hogy segíthettem! Óvatosan a kóstolóval! – veregette meg újból Nam vállát, miközben az elengedte barátnőjét, hogy meghajoljon az idegennek, ki megint megmentette az életét.
– Hálásan köszönöm. Sokkal tartozom.
– Ugyan – legyintett a pasi. – Csak tedd boldoggá a feleségedet és vigyázz magatokra!
– Köszönjük!
– Szép napot nektek! – köszönt el tőlük a férfi, majd vissza is tért menyasszonyához.
– Be kell mennünk a kórházba – fordult Nam felé Minjee.
– Mi? Minek? Jól vagyok – lepődött meg rajta.
– Akkor is. A Heimlich fogás okozhat belső sérüléseket és ilyenkor ajánlott az orvosi felügyelet egy napig. Be kell mennünk.
– Jaj, semmi bajom, ne aggódj emiatt.
– De igenis, aggódom. Majd máskor lefixáljuk a tortát. Irány a kórház! – válaszolt vissza határozottan Minjee.
– Oh! – lepődött meg Namjoon. Ritkán látta ilyennek párját. – Rendben. Ha ennyire ragaszkodsz hozzá, egy napból nem lesz bajom – adta be a derekát.
Ugyan útközben próbálta lebeszélni erről barátnőjét, ám az nem hagyta magát. Addig nem volt hajlandó megnyugodni, míg Namjoont fel nem vették a kórházban és be nem fektették egy ágyra. Sajnos Minjee nem maradhatott vele ott estére, ezért kénytelen volt hazamenni. Egyedül maradt a lakásban, de legalább ezúttal megvolt rá az esély, hogy nem örökre. Nem tudott elaludni, akárhogyan próbálkozott nem sikerült, maximum csupán néhány órácskára, majd felriadt. Nem álmodott most semmit, csak azzal volt elfoglalva, hogy Nam kórházban van megfigyelésen. Az utolsó percekben meredten figyelte az órát, amint pedig az reggel hatot ütött írt a párjának. Legalább a mobiltelefonját és néhány személyes tárgyat magával vihetett, így tudták tartani a kapcsolatot, ám Namjoon nem válaszolt. Minjee azonnal összekapta magát és a kórházba rohant, ahol amint megtudták, kicsoda, azonnal felvilágosították. Igaza volt. A patológusnak igaza volt amikor elmondta, mi a sejtése. Namjoon állapota az éjszaka romlani kezdett, az értékei pedig belső vérzésre utaltak ami miatt azonnal megműtötték. Mivel ez nem rég történt így az altató hatása még érvényesült nála, azonban Minjee már meglátogathatta. Amint leült az ágya mellé és tudatosult benne, mi is történt az elmúlt néhány napban, Namjoonra borult, ki kicsit kábán mocorogni kezdett.
– Minjee?
– Látod? – emelkedett fel róla könnyes szemekkel. – Megmondtam, hogy be kell jönnöd. Mihez kezdtem volna veled, ha otthon vagyunk? Észre sem vettem volna. Csak arra ébredhettem volna, hogy már sosem kelsz fel.
– Igen. Köszönöm! – sóhajtozott nagyokat Namjoon. – Jobban leszek, ne sírj.
– Tudom. Csak megijesztettél.
– Többet nem foglak.
– Nem is ajánlom – puszilta meg Nam arcát Minjee. – Nem megyek ma dolgozni, itt leszek veled. Leugrok reggeliért, de te még nem ehetsz. Mindjárt jövök.
– Rendben – hunyta vissza szemeit Namjoon.
Minjee felkelt mellőle, majd kicsit félve ugyan, de elhagyta a szobáját. Mielőtt pedig elmehetett volna reggeliért még összefutott azzal a nővérrel, aki bevezette őt Namhoz.
– Meg kell mondanom, kevesen hozzák be ilyennel a családtagjaikat, de maga nagyon jól tette, hogy behozta a kedvesét. Helyesen cselekedett. Megmentette az életét.
– Köszönöm. Nem gondoltam, hogy ilyen lehetséges, de valahol hallottam erről és inkább biztosra mentem.
– Nagyon jól tette. Visszajön még?
– Itt töltöm az egész napomat, csak valami harapnivalóért megyek magamnak.
– Rendben. Akkor még találkozunk – ment útjára a nővér.
– Azért remélem, nem túl sokszor – motyogta halkan Minjee.
(Folytatjuk! Továbbá igen, a Heimlich fogás okozhat halálos szövődményeket, bár nem a leggyakoribb, hogy emiatt sérül meg valaki. Amennyiben helyesen hajtják végre, úgy nem okoz problémát. Valószínűleg ezt nem sokan tudtátok, azért választottam ezt Namjoon második halálának.
Hamarosan robogunk is tovább! Ahogy lesz időm írom a következő részt, ami valószínűleg meglepően hosszú lesz, de semmi spoiler. Majd rájöttök, miért. :3
Facebook oldalunk --> LINK
Wattpad ---> Wattpad )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése