YoonMin OneShot: Calico

Figyelmeztetések: Yaoi, 18+, hibrides, káromkodás, 9000+ szó!!!

 A hibrid calico Jimin új gazdát keres, mivel az előző ráunt, hogy nem változik át soha emberré. Szerencséjére Hoseok meggyőzi a barátját, hogy fogadja be. Yoongi nem vevő az ötletre, de végül mégis bele megy, hogy egy aranyos, szelíd, jól nevelt hibrided befogadjon lakásába, ezzel pedig életében először akad valami, ami miatt érdemes hazasietni a munkából.

Harmadik fél szemszöge

– Csak egy macska – győzködte munkatársát és egyben legjobb barátját Hoseok.

– Egy hibrid – rendezgette a kinyomtatott papírokat Yoongi.
– De alig változik át. Ezért unt rá az unokatestvérem. Kérlek Yoongi, nem találok neki helyet sehol és nem szeretném, ha vissza kellene adniuk a menhelyre.
– Még átgondolom.
– De csak egy aranyos cica. Szobatiszta, kedves, nem rongál semmit. Szeret aludni és szereti, ha simogatják. Teljesen emberbarát és nem rossz macska. Kérlek, hyung! – próbálkozott tovább Hoseok.
– Hmmm… – állt meg dolgával Yoongi. – Nagyon hullik a szőre?
– Csak tavasszal és ősszel. De oda nem megy fel, ahova megtiltod neki. Van kis ágyacskája, amit nagyon szeret, tálja, nyakörve, csipje. Oltásai is megvannak.
– Akkor talán… megpróbálhatom – pillantott barátjára, majd folytatta is a munkáját.
– Végre! – sóhajtott fel Hoseok. – Nagyon köszönöm, hyung! – próbált megbirkózni a kényszerrel, hogy megölelje Yoongit, aki vele ellentétben ezt nagyon nem szerette.
– Ha nem válik be, akkor végül úgyis a menhelyen köt ki – jegyezte meg érzelemmentesen.
– Jaj, ne mondj ilyet! Jimin imádni való. Pillanatok alatt bele fogsz szeretni. Egy angyal.
– Akkor hogy-hogy a rokonod ennyire meg akar válni tőle?
– Mert ő egy olyan hibridet akart, aki inkább a barátja, mint a házi cicája. De Jimin pont, hogy nem nagyon változik át. Legalább is sohasem látták még emberként. Kételkedik abban is, hogy egyáltalán hibrid lenne. Szerinte átverték a menhelyen és csak egy közönséges macska.
– Akkor reklamáljon.
– De ő egy hibrid. Ez biztos. Mikor a szemeibe nézek és mondok neki valamit látom, hogy érti. Tudja, mit mondok neki. Ő ember is, csupán… nem tudom – gondolkozott el Hoseok. – Nem tudom, miért nem változik át soha. Vagy miért csinálja csak titokban. Őszintén, kicsit aggódok érte.
– Akkor miért nem veszed te magadhoz? Seokjin biztos örülne.
– Hát… – vörösödött el Hoseok. – Nem hiszem. Ő nem szeretné… Nem lenne jó ötlet.
– Értem.
– De nálad biztosan jó helye lesz. Ott lesz az egész napja, hogy ember legyen és az emberi szükségleteit is kielégítse. Remélem, visszaváltozik majd néha és enni is fog. Tényleg aggódom érte… Abban sem vagyok biztos, hogy még képes visszaváltozni…
– Csak képes, de azt hiszem, ez hamarosan kiderül. Van még valami sóhajod? – fordult barátja felé a papírokkal kezeiben.
– Nem-nem. Hagylak dolgozni, ha megígéred, hogy hétvégén eljössz érte.
– Megígérem – állt fel Yoongi és dolgára indult.

A maradék néhány nap alatt Hoseok elhordta neki Jimin apróságait a munkába, hogy ne egyszerre kelljen majd mindent hazacipelnie a másiknak hétvégén, mikor majd magához veszi a macskát. Ezzel cseppet otthonosabb környezetbe kerülhetett Jimin is, ki az új gazdája érkezését ágyában fekve várta. Nem ugrott fel, nem rohangált körbe-körbe, nem is izgult semmi miatt. Még csak nem is félt az idegentől. Mintha tényleg értette volna az embereket, ahogyan egy rendes hibrid, és tudta volna, mi fog vele történni. Ágyikójával együtt vette karjaiba őt Yoongi, miközben valahogyan elvesztek egymás tekintetében. Már értette, miért mondta barátja, hogy Jimin biztosan egy hibrid, nem csak egy közönsége macska. Látszott szemeiben, ő ember is, nem csupán egy foltos calico cica.
– Ez a néhány konzerv az övé, nyugodtan vidd el! – sózták rá a korábbi gazdái Yoongira Jimin macskakajáját.
– Köszönöm – vette egyik kezébe a szatyrot, míg másikban Jimint vitte az ágyával együtt.
Hoseok is vele tartott az örökbefogadásra, azonban haza már nem ment a barátjával. Meg akarta hagyni neki az első pillanatok varázsát, mely már az autóban megkezdődött. Jimin nem lett izgatott még ott sem, mikor Yoongi berakta őt az anyósülésre maga mellé, majd óvatosan elindult. Azt várta, majd nézelődni fog, ám a calico azonnal visszaaludt amint letette őt új gazdája. Az egész utat végigaludta, majd hagyta magát felcipelni a lakásba ágyikójával együtt. Mintha hozzá nőtt volna pihe-puha fekhelye, annyira nem akart megmozdulni.
– Itt jó lesz? – tette le Jimint a nappaliba a fal mellé, ahol biztosan nem lépett rá, vagy rúgott bele véletlenül az ágyába. – Vagy vigyelek a hálóba, hol szeretnél aludni? – ám az nem válaszolt, csak felült végre. – Akkor ezt úgy veszem, hogy jó itt – állt fel előle Yoongi, hogy elrakja a kapott ételeket. – Vettem neked egy kis macskadrazsét, meg néhány konzervet, de nem ezeket. Remélem, azért szeretni fogod őket. De ha nem, majd vesszük ezt, amit megeszel – ment a konyhába.
Nem várta, hogy Jimin majd követi, ezért egyre hangosabban beszélt, végül pedig elhallgatott. Gyorsan elpakolt, majd ivott egy keveset, mielőtt visszatért volna Jiminhez, hogy kis felfedezésre biztassa, ám a macska már nem volt a fekhelyén. Csendben kezdte keresni, vajon merre járhat, ám hamar megtalálta az új jövevényt. Nem ment messzire ennyi idő alatt, csak a fürdőbe, mely rögtön a háló mellett volt. Ott ácsorgott a csempével kirakott szoba közepén és nézelődött. Láthatóan ismerkedett az új környezettel, de legfőképpen a puha szőnyeggel mancsocskái alatt.
– Nyugodtan használhatsz itt bármit, amire csak szükséged van. De van neked alom is, ha azt jobban szereted – állt az ajtóban Yoongi, miközben Jimin lassan rápillantott. – Hoseoknak igaza volt. Te hibrid vagy, látszik a szemeidben – nézte a macskát a fehér fürdőszobaszőnyegen. – Nyugodtan menj körbe. Csak ne szőrözz össze mindent, kérlek! Nekem dolgoznom kell még. A nappaliban leszek – hagyta magára háziállatát.

Yoongi sokat dolgozott nem csak a munkahelyén, de otthon is. Minden szabad percében előkapta a szintetizátorát és azon zongorázott. Olykor régebbi reklámdalait játszotta újra, olykor komolyzenei műveket, máskor pedig próbálkozott egy újabb reklámdal írásával. Bárhogy is volt, jókedvvel zenélt a nappaliban, mialatt a füleinek édes hangok lengték körbe egész lakását és talán még a szomszédokét is. Míg Jimin felfedezte új otthonát, Yoongi elmertül kedvenc dallamaiban. Észre sem vette, hogy peregnek a percek, ahogyan Jimin felbukkanását sem. A calico meglepődött új gazdája tudásán. Még soha senkit sem hallott élőben zongorázni, ezért kíváncsian figyelte a másikat, amint az látványosan elmerült a zenélésben. Őt is megnyugtatták Yoongi dallamai. Jobban, mint dorombolása, mely az egyetlen fegyvere volt az idegessége és szorongása ellen. Nem gondolta, hogy van bármi hatékonyabb ennél a hangnál, mi saját mellkasából tört fel amikor csak akarta, így ledöbbent, mikor meghallotta, Yoongi milyen csodás dallamokat képes életre kelteni kecses ujjaival.
– Oh! – lepődött meg Jiminen, ki ott ült tőle nem messze a szőnyegen és figyelte őt. – Tetszik? – pillantott néhányszor a hibridre zenélés közben. – Én nagyon szeretem. Az egyik kedvenc művem – folytatta, míg fejben a kotta végére nem ért. – Befejezted a felfedezést? Gyors voltál – jegyezte meg, mire Jimin a tévé tetején található órára pillantott. – Vagy mégsem – követte őt Yoongi. – Sokszor megfeledkezem az időről, ha zongorázhatok – mentegetőzött. – Még játszom kicsit, ha nem zavar – fogott bele egy újabb műbe. – Ha zavar, csak tudasd velem és abbahagyom – hallgatott el.
Többet nem igazán szólalt meg, csak játszott. Olykor becsukva szemeit adta át magát a zenének, máskor a dallamhoz igazodva grimaszolt, miközben ujjai pattogtak a billentyűkön. Csodás hangokat szólaltatott meg, Jimin pedig bolond lett volna nem végigülni egy ilyen elsőosztályú koncertet, mely mintha csak neki szólt volna. Boldogan szemlélte újdonsült gazdáját, ki a klasszikus és ismert művek után igazi munkába fogott. Bekapcsolta a tévét, majd azt nézve próbálkozott valami új dallam kitalálásával. Az elmúlt héten két reklámdalt is írt, így egy ideig nem szorult rá az alkotásra, csak az apró munkálatokra és a kivitelezésre, mely már irodai feladat volt, nem otthoni, ezért nem dühöngött amiért egyetlen eredeti ötlete sem támadt azon a szombati délutánon. Akadt ilyen napja olykor mindenkinek. Eljátszadozott ott a tévét nézve, egy idő után pedig elmerülve egy műsorban abba is hagyta a zenélést. Jimin még ült ott a szőnyegen és várt, hátha újra hozzáfog a gazdája, de amint biztos lett benne, nem fog visszatérni már a szintetizátorhoz, felugrott a kanapéra Yoongi mellé, majd elkezdett hozzádörgölőzni. Nem foglalkozott vele különösebben a másik. Csupán simogatni próbálta kicsit Jimint, de nem nézett rá, mert jobban érdekelte jelenleg a tévében futó műsor, mint a doromboló cica, mely körbe-körbe járkált körülötte. Ám végül csak ráterelődött tekintete, amint Jimin befeküdt ölébe és elcsendesült.
– Itt fogsz elaludni? Akkor most ne keljek fel amíg fel nem ébredsz? – simogatta a calicot. – Jimin… – vette ujjai közé a cicus nyakörvéről lógó apró medált. – Park Jimin… Ezt nem tudtam, hogy Park a vezetékneved… Hoseok nem mondta. De legalább a nyakörved itt van és segít nekem… – simított végig ujjával a gravírozott kis díszen, majd egy mondat felkeltette érdeklődését és vissza is tért a tévéhez.
Jimin elaludt az ölében, míg ő a médiával volt elfoglalva, így nem zavarták kicsit sem egymást. Gyorsan elrepült az idő, miközben alig csináltak valamit. Többnyire lustálkodtak mind a ketten, Yoongi pedig már az első nap elfelejtette, hogy az ujjai alatt doromboló cicus ember is, nem csak macska.

– Hogy nyílik ez? – állt a konyhapultnál kezében Jimin macskaeledelével. – Meg is van – bontotta fel a kis konzervet, majd a tálkájába öntötte tartalmát és letette a cica elé a földre, aki azonban nem esett neki, inkább felpillantott újdonsült gazdijára. – Nem szereted? Ezt adták a korábbi gazdáid, hogy ezt eszed – nézte Jimint, ki végre felkelt és odasétált a pulthoz, majd látszott rajta, fel akar ugrani rá. – Oda ne mássz fel! – vette kezébe a calicot. – Mit kérsz? – állt meg vele a munkalap mellett, Jimin pedig küzdeni kezdett, hogy kiszabadulhasson Yoongi karjaiból, melyet végül hagyott is neki a gazdája. – De ne szokj hozzá, hogy felmászhatsz ide – jegyezte meg, miközben felsegítette a pultra Jimint, aki odasétált az apró kis csomaghoz, melyben a száraz drazséja volt. – Ezt kéred? Vette el Yoongi, majd visszafordult a kis tálka felé. – Akkor a másikat kiöntöm belőle – követte őt Jimin, majd mielőtt még Yoongi elvehette volna a tálját, rátette egyik mancsát a peremére. – Akkor öntsem bele? Úgy megeszed? – guggolt le Jimin mellé, ki csak nézte őt. – Rendben, akkor beleöntöm.
Yoongi rendesen megtöltötte Jimin tálkáját, alig fért bele az összes eledel, amit neki szánt, majd elment fürdeni, míg a kis háziállata nekiesett vacsorájának. Eddig egyedül élt, így nem nagyon foglalkozott azzal, hogy becsukogassa maga mögött az ajtókat, ezért most sem jutott eszébe. Tárva nyitva hagyott mindent, miközben elmerült a fürdőgolyótól kék színűre festődött vízben. Zenét hallgatott és picikét pihent a habok között, mielőtt ténylegesen nekiállt volna tisztálkodni. Amint felült a kádban megpillantotta szeme sarkában Jimint, ki a küszöbön ücsörögve nézte. Csak rámosolygott, de nem szólt hozzá. Hirtelen eszébe sem jutott, hogy a macska testben egy ember is lakozik, ezért nem is foglalkozott vele. Teljesen elterelte a figyelmét a zene, meg a kényelem, így zavartalanul fürdött a calico figyelő szemei láttára. Még akkor sem derengett neki, hogy Jimin bármelyik pillanatban visszaváltozhat, mikor felállt törülközőjéért és mindenét megmutatta a caliconak, ki ebben a pillanatban rettenetesen örült, hogy macskaformájában van. Fülig pirult volna, ha emberként szembesült volna Yoongi meztelenségével már rögtön az első napon. Ugyan így is megtörtént, de legalább foltos bundája elfedte mindezt. Mekkora szerencse, különben még Yoonginak eszébe jutott volna, hogy egy emberrel él együtt és szégyellősködött volna. Viszont mivel ez nem történt meg, Yoongi úgy viselkedett, mintha Jimin csupán egy átlagos macska lenne. Nem zavartatva magát megtörülközött, majd a dereka köré tekert fürdőlepedővel lépett át cicáján, hogy a hálóba menve felöltözzön, amit Jimin szintén végignézett. Megvacsorázott ő is, mialatt a calico végig a sarkában járt, mielőtt pedig ledőlt volna aludni még megnézte a házi cica papírjait, hogy nehogy elfelejtsen valami fontosat vele kapcsolatban. Végignézte az iartokat és az oltási könyvét majd megnyugodva, hogy még nyárig nem kell semmit sem intéznie, lekapcsolta a villanyt és elterült mobiljával az ágyon.
– Oh! – lepődött meg, amint Jimin felugrott mellé az ágyra. – Velem akarsz aludni? – emelte fel kezét, majd Jimin bebújva alá el is terült. – És ha rád fekszem? Összenyomlak, elpusztulsz – gondolta végig Yoongi, viszont mivel Jimin meg sem mozdult, elengedte a dolgot. – Te tudod – foglalkozott újra mobiljával.
Végül úgy hunyta le szemét, hogy Jimin már hasára mászott és kiterült. Azonban nem sokáig maradt újdonsült gazdijával, így annak esélye sem volt ráfeküdni. Mászkált egy picit éjjel a lakásban, nézelődött az ablakban ülve, felugrált oda, ahova napközben Yoongi biztosan nem hagyta volna, majd ahogyan emelkedett a Nap, visszadőlt mellé a puha ágyikóba. Nem telt különlegesen a hétvége további része sem. Már ha úgy nézzük, hogy Jimin csupán egy macska, mivel az emberi részéről továbbra is megfeledkezett a másik. Így míg Yoongi szemérmetlenül vetkőzött és öltözött előtte, addig Jimin szinte teljesen kiélte perverz vágyait és leskelődött. Nem volt szokása, de picit meglepődött, hogy a másik mennyire nem szégyellős előtte, így élt a helyzet adta lehetőségekkel.

H: Minden ok?
Y: Jah
H: Jiminnel nincs baj?
Y: Nincs
H: Hagyj neki kaját holnapra a hűtőben majd. Hátha sunyiban visszaváltozik enni kicsit.
Y: Ok

Zajlott le egy rövidke chatelés közte és barátja között, ám ennek ellenére sem kapcsolta Jiminhez az emberi dolgot. Mivel még nem látta abban a formájában, nem is tudta elképzelni, ezért semmin sem változtatott. Csupán dupla adag vacsorát csinált önmagának, aminek a felét eltette Jiminnek a hűtőbe másnapra, de semmi egyéb. Ugyanúgy meztelenkedett előtte, ahogyan előzőleg, ugyanúgy simogatta, cirógatta, néha pedig beszélt hozzá, viszont mégsem érezte a calicot embernek. Amíg nem látja saját szemével, addig valahogyan nem hitte el a dolgot, hiába volt ez köztudott, mindennapos, számára nem bizonyult annak.
– Hűtőben van kaja – kapta fel kabátját, majd sálját is reggel, amint munkába készülődött. – Edd meg nyugodtan. Este jövök – lépett is ki az ajtón, majd Jimin magára maradt. Néhány percig még ült az ajtóban, hátha otthon felejtett valami újdonsült gazdája és visszajön, viszont amint biztos lett benne, Yoongi nem fog feltűnni már, visszafordult a lakásba, ami így neki, egy házi cicának egyedül, óriásinak tűnt.

Amint berobbant munkahelyére Yoongi, barátja azonnal letámadta. Érdeklődni kezdett a cica felől, viszont nem sok különlegességhez jutott hozzá.
– Elvoltunk. Eszik rendesen, semmi baja. Mire vagy még kíváncsi – válaszolt tömören társa.
Sosem beszélt sokat, elég nehéz volt belőle kihúzni terjedelmesebb válaszokat, de azt Hoseok is tudta, hogy ha történt volna valami különleges, azt megosztotta volna vele, ezért nem faggatta őt tovább Jiminről. Inkább témát váltottak és a szokásos dolgokról kezdtek cseverészni miközben haladtak a munkával. Gyorsan telt az idő, mivel akadt feladatuk rendesen, ezért az sem tűnt fel Yoonginak, hogy már javában túlóráznak, mikor Hoseok felcsattanva állt fel asztalától, miszerint ennyi neki elég mára. Ő nem volt hajlandó soha annyit túlórázni, mint Yoongi, mert neki volt valakihez hazamenni, a másiknak viszont eddig nem akadt senkije, aki otthon várta volna.
– Ne maradj bent sokáig! – kapta fel kabátját.
– Ilyenkor nyugiban lehet haladni – bámult a képernyőre Yoongi.
– Tudom én azt jól, de Jimint valakinek meg kell etetnie.
– Hmm… El is feledkeztem róla – sóhajtott fel.
– Gyorsan ment. Lehet, a tenyeredre kéne felírnod, hogy ne felejtsd el szegényt.
– Lehet… Szerinted menjek haza hozzá?
– Persze! Jimin ugyan nem változik át mások előtt, de ettől még nem szeret egyedül lenni. Bújós kis házi cica és ráadásul ember is, ne sokat hagyd magára.
– Rendben, hazamegyek én is és majd holnap folytatom – mentette el a félbehagyott dolgait számítógépén.
– Ez a beszéd barátom! – ért fülig Hoseok mosolya.
Yoongi máskor biztosan nem engedett volna Hoseok szavainak, hiszen az rengetegszer próbálta már korábban is lebeszélni a túlóráról különböző indokokkal, azonban most nyomós érve akadt. Ezúttal viszont nem kellett tépnie a száját és már el is érte célját, mivel látszólag érzékeny pontra tapintott. Kapkodták lábaikat a lassan csípőssé váló hidegben hazafele, hogy minél hamarabb felmelegedhessenek. Amint pedig szétváltak útjaik, Yoongi is meglepődött önmagán. Korábban még soha nem sietett ennyire haza. Többnyire beült még valahova enni, mert üresen állt otthon a hűtő, talán még iszogatni is elment egyedül, de most nem. Most húzta haza Jimin, a kis foltos cicus, aki egyedül volt otthon abban a számára hatalmas lakásban.
– Megjöttem – csukta be maga mögött az ajtót és meglepődött, hogy nem uralkodik olyan mély sötétség a házban, mely mindennap várta. Vetkőzni kezdett, viszont nem jutott messzire, Jimin már ott tekergett lábai között és hangosan nyávogott. – Hiányoztam? Máris? – akasztotta fel ruháját a fogasra, majd leült a földre, hogy levegye bakancsát. – Nem szeretsz egyedül lenni? – simogatta a cicust, amint kilazította cipőjét, majd mielőtt megszabadult volna tőlük, Jiminnel a kezében elterült a földön. – Simán elaludnék itt… – simogatta macskáját. – De éhes vagyok. Megetted a hűtőből a kaját, amit neked hagytam? – nézte a cicust, ki viszonozta tekintetét. – Ezt nemnek veszem. Hahhh! – sóhajtott fel, majd lerúgta magáról cipőjét és feltápászkodott.
Semmihez sem volt se ereje, se kedve, de ettől még elvánszorgott a hűtőig, hogy harapjon valamit és Jiminnek is adjon enni, mielőtt boxerra vetkőzve bedőlt volna az ágyba aludni. Lusta volt most fürdeni, ezért inkább ki is hagyta.

A következő nap sem telt nagyon máshogyan. Korán kelt, összeszedte magát, majd munkába ment, ahol Hoseok kifaggatta Jiminről. Továbbra sem tudott semmi extrát mondani, ahogyan a hét további napjain sem. Azon kívül, hogy néha fogyott egy kis kaja a hűtőből, meg késő este égett egy-két lámpa a házban, semmi sem árulkodott Jimin emberi mivoltáról. Nem mutatkozott előtte soha más formában, csak mint foltos házi macska, de Yoongit ez nem bántotta. Így szokta meg a másikat, egy háziállatként, aki az átlagnál sokkal jobban nevelt.
– Ezt most miért? – ébredt egyik este arra, hogy Jimin a mellkasán feküdve bámulja őt a sötétben. Pislogtak még néhány percig egymásra, de Jimin nem mozdult, Yoongi meg álmos volt, ezért ledobta magáról a kis cicát a puha matracra, hogy ne nézze őt álmában. – Így nem tudok aludni. Nem néznél valami mást? Kergess szellemeket a házban! Vagy egeret, engem az se érdekel, de ne bámulj mikor alszom! – sóhajtott nagyot, majd pár pillanattal később vissza is aludt.
Jimin nyugodtan fogadta a másik reakcióját és elterülve mellette ő is aludni próbált, ám nem sikerült neki olyan könnyen, mint gazdájának. Csak feküdt mellette egy ideig, majd megunva, hogy nem tud álomba szenderülni, felkelt mellőle és útnak indult a lakásba. Nem tudta, mit csinálhatna, ezért először kiült az ablakba. Bámulta egy kicsit a kihalt utcát, azt az egy-két embert, akik arra jártak, majd megunta ezt is. Szívesen játszott volna valamivel, de arra felkelt volna Yoongi. Tévézett is volna, viszont az is felébresztette volna a gazdáját, ezért tovább gondolkozott, míg meg nem kordult a gyomra. Nem sok emberi ételt vett magához az elmúlt néhány napban és a szervezete már kezdte megadni magát a hibrid felének, ezért meg is lett az esti program. Most először változott át úgy, hogy Yoongi otthon volt, majd megállva a hűtő előtt szinte mindenbe belevett kicsit. Gazdája meghagyta a vacsorája egy részét, amit pillanatok alatt eltüntetett, majd rálelt némi sonkára, mely szintén megszűnt létezni a következő pillanatban, végül egy kis tál kimcsibe fojtotta éhségét. A nappali szőnyegén feküdve nyammogott rajta, mivel nagyon ráért és a gyomra kezdett kicsit fájni. Elszokott az emberi ételtől, főleg ilyen mennyiségétől, ezért kellett egy kis idő neki, míg a szervezete megbarátkozott a merőben más összetételű táplálékkal. Azonban ahogyan teltek a percek a kis falatozással, hamarosan zajt hallott a háló felől. Tudta, hogy Yoongi az és félt, most meglátja őt a másik, így hatalmas macskafüleivel fején a hang irányába nézett. Türelmesen várt amint végig követte, merre motoszkál gazdája, ki először csak a fürdőig vánszorgott, ahonnan vízcsobogás hallatszott. Néhány pillanat múlva újra csend ült a lakásra, majd Yoongi csoszogása kezdett visszhangzani, melytől Jimin megrémült, hiszen egyre hangosabban hallatszott.
– Cicc cicc cicc! – hívta macskáját Yoongi, majd ahogyan a nappaliba ért, megtorpant.
Ugyan a sötétben nem látott túl sokat, ám az emberi alakot ettől még felfedezte. Először azt hitte, valaki betört hozzá, majd egy pillanattal később tudatosult benne, ez Jimin. Nem mondott egyikük sem semmit, csak bámultak egymásra, míg Yoongi vissza nem fordult a háló felé. Jimin újból magára maradt, de még jó néhány másodpercig levegőt is alig mert venni. Most látta először őt a másik emberként sőt, hosszú idő óta először valaki emberként. Azt várta, hogy Yoongi majd újra felbukkan és úgy viselkedik majd vele, amire Jimin számított, de nem történt semmi. Csak susogott egy kicsit Yoongi takarója, végül pedig csend ült a lakásra. Yoongi nem ment vissza hozzá. De miért nem? Jimin nem értette. Az emberek általában visszaéltek a hatalmukkal és természetéből fakadó kettősségével, ezért nem volt már hajlandó többet a szemük előtt alakot váltani, hiszen eddig mindenki így tett. Akkor most Yoongi miért nem? Jimin azonban ettől még rettegett, hogy Yoongi hamarosan felbukkan az éjszaka folyamán, míg ő a maradék kimcsivel küzd, ám a félelme nem igazolódott be. A másiknak esze ágában sem volt megmozdulni reggelig, amibe a forgolódás is beletartozott, így mikor Jimin újra macska alakban keresett magának puha fekhelyet gazdája melegében, igazi kihívásra lelt. Végül Yoongi arcától alig néhány centire telepedett le, ahol azonnal el is aludt. Ő sem nagyon moccant meg, de még akkor sem, mikor Yoongi már kifelé mászott az ágyból, hogy összekészüljön a munkához. Csak feküdt ott a hatalmas ágyban, mely így már csak az övé volt, viszont mikor meghallotta, hogy a gazdája a kabátjával kezdett bíbelődni, azonnal felpattant. El akart köszönni tőle.
– Jó legyél, Jimin. Ne törj össze semmit, ha lehet – kötötte be bakancsát, majd felkelt a földről. – Sietek haza. Kaja van a hűtőben – nyitotta ki az ajtót, majd el is tűnt.

Természetesen amint beért a munkába, Hoseok zaklatni kezdte néhány Jimint érintő kérdéssel, azonban Yoonginak esze ágában sem volt megosztani vele az éjszaka eseményeit. Éppen ezért nem mondott többet a szokásosnál, nehogy a másik elújságolja az unokatestvérének, aki majd emiatt visszakérné Jimint. Megszerette a macskát már ez alatt a néhány nap alatt is és nem adta volna oda senkinek. Pont ez volt az oka annak, hogy inkább nem beszélt Jiminről. Semmiről, amit a macska csinált, pedig lett volna mit, főleg a második hétvége után. Ugyanis Yoongi hazafele beugrott egy kis mindenes boltba, ahol Isten se tudja miért, de árultak macskajátékokat, melyekből vitt haza egyet, mit azonnal fel is avattak. Mivel pedig Yoongit teljesen elvarázsolták Jimin óriási szemei a játék alatt, így amikor csak kapható volt a cica egy kis szórakozásra, Yoongi élt a lehetőséggel.
Ahogy teltek a napok és az együtt töltött órák száma csak emelkedett, úgy szerette meg egyre jobban a macskát, ki nélkül már szundítani sem tudott egy rendeset. Megszokta a mellkasán, vagy karjaiban pihegő szőrcsomót, melynek emberi mivoltát újból elfelejtette, hiszen azóta sem látta egyszer sem Jimint a másik alakjában. Ugyan az átváltozott néha, de sokkal körültekintőbb volt, így nem bukott le. Azt várta, ezt majd szóvá teszi Yoongi, de minél több nap telt el melyen hallgatott a témáról gazdája, annál kíváncsibb lett a calico, hogy vajon miért nem hozza fel a dolgot. Talán valami gond lenne vele? Vagy őt csak macskának fogadja el, embernek nem?
– Idióta postás – fordult vissza Yoongi egyik nap a nappaliból a bejárat felé.
Éppen csak hazaért és a postáját nézegette, mikor talált egy levelet a sajátjai között, ami nem az övé volt, hanem egyik szomszédjáé. Szerencsére az illető ugyanazon a szinten lakott, amin ő, így nem kellett újból lemennie a földszintre, ezért csak felkapta papucsát, majd elindult a folyosón a címzett lakása felé. Nyitva hagyta az ajtót maga mögött, melyen Jimin azonnal kislisszolt, de nem ment messzire. Csak felfedezte a folyosót, min még nem igazán járt, hiszen ő vérbeli szobamacska volt.
– Igen? – nyitott ajtót az illető.
– Hozzám dobták a levelét, tessék – adta át a borítékot.
– Köszi – vette el a pasi, miközben megpillantotta a Yoongi lábának dőlő Jimint. – A maga macskája?
– Igen – nézett le rá Yoongi is. – Az enyém.
– Szép macska.
– Köszönöm.
– Kösz a levelet – csukta be az ajtót szomszédja, majd Yoongi visszaindult saját lakása felé.
– Jimin! – szólt a caliconak, kit minden jobban érdekelt jelenleg, mint gazdája, hiszen éppen az egyik másik ajtófélfához dörgölőzött. – Jimin, cicc cicc! Nem érek rá egész nap, gyere be! – szólongatta tovább a cicust, ki még mindig nem figyelt rá. – Kizárlak, ha nem sietsz! – fenyegette meg őt Yoongi, mire megtorpanva szemezni kezdett gazdájával. – Kiengedlek majd még máskor is, de most fáradt vagyok. Szedd a kis mancsaidat, had pihenjek le! – sóhajtott nagyot Yoongi, ám Jimin továbbra sem mozdult. – Hát jó, akkor kint maradsz – csukta be az ajtót.
Eleinte nem foglalkozott vele a calico, hogy kizárták. Nem vette komolyan gazdáját és zavartalanul folytatta a kis területmegjelölést, majd mikor megunta, visszatért kettejük lakásához. Kezdetben csupán dörgölőzött az ajtóhoz, dorombolt és halkan nyávogott, azonban mikor már az ötödik körénél járt és még mindig nem történt semmi, pánikba esett. Rögtön eszébe jutott a menhely, ahol csak az altató injekcióra várt egy hideg kennel fagyos betonpadlóján feküdve. Oda nem akart visszamenni, akkor már inkább leugrott volna egy hídról, ezért hangosan sírni kezdett az ajtóban ülve. Yoongi csak öt percre akarta kizárni cicáját, azonban mikor meghallotta szívszorító hangjait, azonnal felpattant és beengedte Jimint, ki rögtön felmászott gazdája nadrágján, majd pólóján, végül pedig a nyakába bújt, amint Yoongi átölelte őt.
– Na mi van? – kezdte simogatni Jimint, miután bezárult az ajtó. – Ennyire megijedtél? Nem zártalak ki csak öt percre. Semmi baj – sétált Jiminnel a nappaliba, majd lehuppant a kanapéra.
Még néhány percig egy cseppet sem engedett a kis calico a szorításból, mialatt Yoongi folyamatosan simogatta és ölelgette. Tényleg nagyon megijedt, de gazdája közelségének hála lassan lenyugodott. Már csak dörgölőzött picit hozzá, végül pedig összegömbölyödve dorombolni kezdett az ölében.
– Legközelebb nyitva hagyom az ajtót neked – vakargatta Jimin fülét. – Vacsorázzunk! – vette karba Jimint.
A calico sokkal jobban bújt hozzá az este további részében, mint korábban, amitől Yoongi rosszul érezte magát, hiszen tudta, mi az oka mindennek. Ennyire azért nem akart ráijeszteni, de többet semennyire sem fog, az is biztos.
– Ne, Jimin! Nehogy be merj ugrani! – szúrta ki a másikat, amint az a fürdőkád peremére támaszkodva nyávogott. – Vizes leszel. Jimin! – szólt rá erélyesebben mert látta, a calico nagyon méregeti a távolságot. – Jimin, nem! Ne! – ült fel, majd visszanyomta cicáját a fürdőszoba szőnyegre, hogy üljön le. – Mi bajod van? – engedte el őt Yoongi, mire Jimin újra felkelt és a kád peremére támaszkodott. – Jimin, nyugodj le! – fröcskölte le macskáját, de meg sem kottyant a caliconak az a néhány vízcsepp. – Holnap elviszlek az állatorvoshoz, ha továbbra is így viselkedsz – fenyegette meg Jimint, ki erre végre visszavett egy kicsit és leülte a fenekére. – Na, ez a beszéd. Sietek, aztán felőlem a pólómba is belebújhatsz, de ne ugorj bele a fürdővizembe – feküdt vissza Yoongi.

Jimin teljesen becsavarodott. Annyira hogy még másnap reggel sem szívesen engedte dolgozni Yoongit, ki vagy kétszer visszafordult, annyira sírt a macskája. Ez már sok volt és nem tudta, mit kezdjen vele, ezért tanácsot kért Hoseoktól, kinek mindent elmesélt.
– Nem tudom – gondolkozott el barátja. – Nem volt ilyen gond vele. Bár sosem zárták ki a házból.
– Reggel kétszer fordultam vissza a sírása miatt. Harmadszorra csak azért nem, mert biztos voltam benne, hogy nem tudom elhallgattatni. Valamit kezdenem kell vele. Nem szeretném, ha mindennap ezt csinálná.
– Hmm… Hozd be!
– Mi?
– Hozd magaddal. Szerintem nem lenne baj belőle. Ráadásul mindenki megsimogatná. Jó dolga lenne itt.
– Nincs hordozóm… Nem akarom behozni.
– Más ötletem nem nagyon vagy.
– Mm… – morgott Yoongi. – Nem vagy segítség.
– Akkor ne velem beszélj, hanem vele.
– Ezt hogy érted?
– Hát, ahogyan mondtam. Beszélj Jiminnel. Félig ember, tudod. Ő egy hibrid. Érti amit mondasz neki.
– Erről meg is feledkeztem.
– Még mindig nem változott át egyszer sem előtted? – érdeklődött Hoseok.
– Nem – hazudott neki Yoongi. Egyszer ugyan látta emberként, de akkor is nagyon sötét volt, így csak az alakjára emlékezett, semmi másra.
– Mindegy. Ettől még egy hibrid és érti minden szavadat. Beszélj vele! Nyugtasd meg, hogy nem fogod elhagyni. Akkor nem fog többet sírni.
– Oké. Beszélek… hozzá majd.
– Kíváncsi leszek. Írd majd meg, hogy mi volt.
– Ok – támaszkodott unottan íróasztalára Yoongi.
Nem nagyon akarta már felhozni a Jimin témát, de csak ez járt a fejében, így akarata ellenére is megemlítette még néhányszor, hogy mennyire aggódik a calico miatt. Ezért Hoseok búcsúmondata is Jiminről szólt, amivel próbálta nyugalomra inteni barátját, ki rekordidő alatt esett ezúttal haza, ahol nagy meglepetés érte. Amint benyitott a lakásba ezúttal nem csak fények fogadták, de kellemes illatok és hangzavar is. A konyhába vezették ezek a kis jelek, ahol Jimint megpillantva szinte kővé dermedt. A calico főzött, ki így észre sem vette a hazatérő gazdáját. Yoongi ruháit vette kölcsön, miközben a tűzhelyen fortyogó lábassal foglalkozott. Annyira elmerült a feladatában, hogy a másiknak elég ideje maradt feldolgozni kicsit a látványt. Szóval így néz ki Jimin. Ilyen, mikor ember. Így lóbálja farkincáját és így rázza macskafüleit emberi alakjában. Ez
– Jimin? – szólalt meg Yoongi, amitől az említett megugrott, majd azonnal megfordult.
Végre láthatta arcát is Yoongi, melytől heves ütembe kezdett szíve. Nagyon szép volt a calico. Meglepően szép.
– Szia! – nyelt nagyot Jimin, miközben megtámaszkodott a pulton. – Azt hittem, később jössz – bámult a padlóra.
Milyen gyönyörű hangod van, gondolta Yoongi.
– Mit csinálsz? – maradt mozdulatlan gazdája.
– Vacsorát… neked.
– Van kaja a hűtőben.
– Kedveskedni szerettem volna… Amiért tegnap úgy viselkedtem – kerülte Yoongi tekintetét.
– Örülök is, hogy felhoztad. Beszélhetnénk róla?... Mielőtt újból visszaváltoznál?
– Igen… Ha szeretnél.
– Szeretnék. Nem tudom, hogy mi – szakította őt félbe a vacsora, mely éppen kifutott a tűzhelyen.
Jimin azonnal megfordult és újból az étellel kezdett foglalkozni, melyet Yoongi továbbra is biztos távolból nézett végig. Egy centit sem moccant, de csupán Jimin miatt. Eddig sosem mutatkozott előtte emberként, amire biztosan megvolt az oka és nem akart ráijeszteni azzal, hogy megsérti a személyes terét.
– Ledobom a cuccaimat, míg te főzöl – fordult meg Yoongi, majd magára hagyta Jimint a konyhában.
A calico még önmagán is meglepődött, hogy nem félelemből vert olyan hevesen szíve, hanem az izgatottság miatt. Kíváncsi volt, mit akar neki mondani a másik, vagy hogyan fog vele viselkedni emberi formájában. Eddig nem akadt túl sok pozitív élménye ezzel kapcsolatban másokkal, de hátha Yoongi más, mint a többiek. Szeretett volna neki esélyt adni, amiért keményen megküzdött önmagával.
– Nagyon finom. Nagyon ügyes vagy. Ezt hol tanultad? – evett Jimin főztjéből Yoongi.
– Tévéből – falatozott ő is, bár sokkal bátortalanabbul. Régebben előfordult, hogy a gazdái elvették tőle a tálat mikor úgy gondolták, elég volt neki, így megmaradt benne ez a szokás, mivel ha ilyenkor ellenkezett, akkor általában büntetés járt a viselkedéséért.
– Kibaszott finom. Többször kéne fakanalat ragadnod. Nagyon jó vagy – csámcsogott Yoongi.
Jimin nem válaszolt neki semmit, csak lassan folytatta vacsoráját az asztal túlsó végén. Azért akármennyire is meg akarta adni Yoonginak az esélyt, attól még volt benne némi fenntartás és félelem.
– Ennyi? – érdeklődött Yoongi. Amint lerakta pálcikáit az üres tányérra, Jimin is így tett annak ellenére, hogy előtte még volt mit enni. – Nem eszed meg?
– Megehetem?
– Miért ne ehetnéd? – vonta össze szemöldökeit Yoongi.
– Nem mindenki engedi meg.
– Akkor ez lesz a második dolog, amiről beszélni fogunk – írta fel gondolatban magának Yoongi. – Egyél, amennyi jól esik, aztán beszélünk.
– Köszönöm szépen! – hajolt meg ülve Jimin, majd folytatta vacsoráját.
Eleinte nézte őt Yoongi, de hamar rájött, hogy ez rettentően zavarja a calicot, ezért előkapta mobilját és nyomkodni kezdte azt, míg a másik ténylegesen be nem fejezte.
– Ennyi? Biztos? – pillantott Jiminre, ki bólintott. – Rendben – dőlt előrébb székében ülve. – Beszélhetünk arról, hogy mi a baj?
– Baj? – döntötte oldalra fejét.
– Miért bújtál tegnap este annyira? Miért bújtál annyira hozzám és miért… akartál bemászni hozzám a kádba? – vörösödött el Yoongi, amint eszébe jutottak a fürdőszobában történtek. Jimin… látta őt meztelenül. – Te láttál engem pucéran – pirult el az arca, de Jiminé is ezen a kijelentésen. Lebukott.
– Bocsánat. Nagyon sajnálom – meredt az asztalra. – Többet nem fordul elő.
– Ez lesz a harmadik dolog, amiről beszélnünk kell – újabb jegyzet saját magának. – Szóval mi a gond? Miért sírtál annyira? Fáj valamid?
– Nem-nem, jól vagyok – nézett saját ölébe, ahol ujjaival játszadozott.
– Akkor?... Ne kelljen könyörögni a válaszért! – sóhajtott nagyot Yoongi.
– Megijedtem mikor kizártál – lapultak fejére fülei.
– Öt perc sem volt.
– Attól még megijedtem.
– Többet nem teszem, megígérem – esküdött meg Yoongi, majd eszébe jutottak Hoseok szavai. – Nem foglak elhagyni, ha ettől félsz. Haza fogok jönni mindig a munkából hozzád – nyugtatgatta a másikat Yoongi, mire Jimin csillogó szemekkel pillantott fel rá.
– Megígéred, hogy veled maradhatok?
– Igen. Mindent megteszek majd, csak ne sírj reggel.
– Nem fogok.
– Szuper… elpakolok – állt fel Yoongi.
– Majd én – pattant fel Jimin.
Mindent kikapott Yoongi kezei közül. Nem hagyta, hogy a másik bármit is csináljon, így az inkább elment fürdeni, míg Jimin elmosogatott. Mikor újra megjelent Yoongi, ezúttal pizsamában, Jimin már macskaként várta őt a kanapén az összehajtogatott ruhák mellett, melyeket aznapra vett kölcsön tőle.
– Azt hittem, tudunk még beszélgetni, de akkor mindegy – ült le Yoongi, amint pedig kényelembe helyezkedett, Jimin már mászott is az ölébe. – Majd legközelebb beszélgetünk – simogatta őt Yoongi.

Lett volna még miről beszélgetniük, de nem érezte annyira fontosnak, hogy ráerőltesse Jiminre, ezért úgy folytatta az estéjét, ahogyan egy másik napon is tette volna, míg be nem dőltek a nagy ágyba és a calico el nem terült mellette. Szerencsére reggel már nem sírt Yoongi távozásakor. Fel sem kelt addig, amíg meg nem hallotta, hogy gazdája már a bakancsával és kabátjával bíbelődik, annyira jót tett neki az néhány beszélgetéssel töltött percecske.
– Sietek haza. Nem ettem meg a maradékot estéről, megeheted – nyitotta ki az ajtót, majd a küszöbről visszafordulva leguggolt Jiminhez és megsimogatva fejét megpuszilta a doromboló cicát. – Ne szedj szét semmit! – folytatta útját és már kattant is a zár.
Yoongi a munkába vezető úton végig azon gondolkozott, hogy elmondja-e Hoseoknak a történteket. Eleinte nem akarta, de mégis csak tőle kapta Jimint és mégis csak a legjobb barátja volt a másik, így elmesélte neki, hogy mikor hazaért, egy babaarcú szépség fogadta őt a konyhában.
– Milyen magas? – érdeklődött Hoseok.
– Akkora lehet, mint én. Nagyjából.
– És a hangja?
– Aranyos… lágy… nem is tudom.
– Mesélj még róla!
– Mit meséljek?
– Bármit, akármit. Milyen az étvágya, például.
– Jó. Sokat evett, majd rendet rakott. Finomat főzött nagyon. Még maradt is, de otthon hagytam neki.
– Legközelebb hozd be nekem! – vigyorgott izgatottan Hoseok.
– Minek?
– Kíváncsi vagyok rá. Jimin évek óta megvolt és most először öltött emberi alakot valaki szeme láttára. Kíváncsi vagyok rá. Mindenére.
– Jó, majd ha megint csinál valamit, hozok neked – foglalkozott volna a munkájával Yoongi.
– És milyen az illata?
– Ezt meg honnan tudjam? – grimaszolt Yoongi.
– Csak érdeklődtem. A hibrideknek erős illatuk van. Már ha jól érzik magukat, persze. Lehet, nem rézi jól magát nálad és azért nem érezted.
– Miért ne érezné jól magát nálam? – érdeklődött Yoongi.
– Csak mondom, hogy akkor érezni az illatukat, ha jó kedvük van – fordult ezúttal Hoseok a számítógéphez.
– Szerinted nincs jó kedve nálam? – háborodott fel Yoongi.
– Én csak egy tényt közöltem. Semmi több.
– Jó dolga van nálam…
– Hát persze – hallgattak el mindketten néhány pillanatra, miközben Hoseok dolgozni kezdett, Yoongi pedig őt bámulva gondolkozott.
– Jó dolga van nálam.
– Nem vitatom…
– Akkor is jó dolga van nálam – kezdett ő is munkájával foglalkozni.
Egész nap nem tudta kiverni Hoseok megjegyzését a fejéből és végig azon rugózott, miért nem érzi Jimin illatát úgy, ahogyan barátja mondta. Lehet igaza volt a másiknak, de akkor mégis hogyan tudná otthonosabbá tenni a calico számára a lakást? Hiszen nem beszélnek szinte semmit egymással így fogalma sem volt, mi hiányozhatott a macskának a házból, ami miatt nem volt jó kedve. Ám ettől még bepróbálkozott és a hétvégére rengeteg mindent vásárolt Jiminnek. Csupa cica holmit, mivel az emberi fele ritkán bukkant elő. Még macskafüvet is vett, hátha az hiányzott a másiknak. Nagy zacskóval tért haza sok haszontalan holmival, amit amúgy soha sem szerzett volna be, de Jiminnek szívesen tette.
– Jimin! Cicc! Hova tűntél? – sétált beljebb a lakásba miután ledobálta bakancsát és kabátját. – Ezeket mind neked hoztam. Gyere, nyissuk ki együtt – ment a nappaliba, majd leült a kanapéra.
Jimin is felbukkant pár perccel később, így ketten tudták áttúrni a csomagot. Néhány holmiról már meg is feledkezett, annyi mindent gyűjtött össze bevásárlókosarába. Egyesével tette ki az új cuccokat, miután hangosan elmondta a caliconak, mi mire jó. Jimin nyugodtan nézte végig gazdáját a kanapé háttámláján feküdve, mikor pedig tudatosult benne, hogy ez az egész csomag csak az övé, meglágyult. Csak ámult a rengeteg újdonságon és várta a felsorolás végét, hogy megköszönhesse az ajándékokat, bár arról fogalma sem volt, miként tehetné ezt meg.
– Ja, meg a macskafű. Azt mondták, szeretik a macskák. Bár te hibrid vagy, de gondoltam, baj nem lehet belőle, szóval megvettem. Azt hiszem, ennyi – rázta meg a zacskót Yoongi, több dolog pedig már nem esett ki belőle, tehát ténylegesen végeztek. – Na kicsomagolok neked mindent és kipróbálgatjuk őket – kezdett elpakolni Yoongi, azonban Jimin végre megmozdult és hevesen dörgölőzni kezdett gazdájához. Yoongi természetesen szívesen foglalkozott a calicoval, így még hosszú percekig egy csomagolást sem bontott fel, csak simogatta cicáját, aki olyan hangosan dorombolt, ahogyan eddig még soha. – Éhes vagy? Vacsora idő van már, gyere – állt fel kezeiben Jiminnel. – Együnk aztán bontogatunk – ment vele a konyhába, majd letette a cicust a földre.
Gyorsan adott a caliconak enni, meg persze saját magát is ellátta egy tál finomsággal, azonban ő nem maradt ott a macskával, inkább leült a tévé elé. Miközben eszegetett nézegette a játékokat, nasikat és egyebeket amikre temérdek pénzt dobott ki, de egyiket sem nyitotta még ki. Inkább Jiminnel akarta, hogy lássa, mi az ami ténylegesen tetszik neki és érdekli is.
– Tea – rezzent össze a hangtól Yoongi, amint Jimin letett elé egy bögre teát a kávézóasztalra. – Sokat találtam belőle a konyhában. Gondoltam, ezt szereted – állt mellette a calico immár emberi alakjában Yoongi cuccaiban, ki tátott szájjal nézett végig rajta. – Nem tettem bele semmit. Tegyek?
– Nem kell, köszönöm… Ülj le! – tolta arrébb a sok új holmit, hogy szoríthasson helyet maga mellett Jiminnek.
– Köszönöm. Remélem nem baj, hogy kölcsön vettem ezeket. Nekem nincsenek ruháim.
– Nem gond, nyugodtan hord őket… Kérsz enni?
– Nem, tele vagyok.
– Biztosan? Egyél, amennyit csak szeretnél.
– Köszönöm, de elég volt egyelőre… – hallgattak el, miközben Yoongi végig bámulta Jimint, aki egy pillantását sem viszonozta. Mintha tartott volna tőle. – Ez a te zenéd – szólalt meg halkan.
– Mi? – pillantott a tévére. – Jah, tényleg. Ezt a szart én írtam.
– Nekem tetszik a dallama.
– Az jó, csak a reklám maga egy szar. Mindegy is, jól fizettek érte, megérte – folytatta a maradék vacsoráját. Csend ült közéjük, bár Yoongi szeretett volna beszélgetni, hiszen volt miről, csak előbb akart adni egy kis időt a másiknak, hogy feloldódjon mellette.
– Köszönöm szépen!
– Hm? – érdeklődött teleszájjal Yoongi.
– Ezt a sok mindent – vette kezébe a macskafüvet. – Meg ezt is. Szeretem. Köszönöm szépen! – szagolgatta a csomagot.
– Szívesen – küzdött meg utolsó falatjaival Yoongi. – És bármiből bármennyit ehetsz, jó? – tette le tálját a kis asztalra, majd belekortyolt a forró teába. – Ne éhezz! Amire nincs ráírva a nevem, azt megeheted.
– Értettem. Köszönöm szépen!
– Volt még valami… – gondolkozott el Yoongi.
– Hogy láttalak… – nézett az ellenkező irányba Jimin, miközben fejére hajtotta füleit és saját maga köré tekerte farkát.
– Jah, igen… khm – köszörülte meg torkát. – Igen. Ne csináld többet!
– Nem fogom, sajnálom. Ne haragudj.
– Oké… – hallgattak el mindketten.
Yoongi nem tudta, hogyan viselkedjen a másikkal, Jimin pedig nem akart beszélgetni, mivel nagyon régen szólt bárkihez. Többnyire macska formában bukkant fel emberek között, amire jó indoka akadt, ezért el is szokott a hétköznapi interakcióktól.
– Finom a tea. Te nem iszol? – szólalt meg hosszú percek után Yoongi.
– Most nem – újabb csend.
– Vegyek neked mást is? – érdeklődött hamarosan Yoongi, mire Jimin végre ránézett.
– Mást?
– Több holmit? Hoseok azt mondta… javasolta, hogy vegyek neked néhány dolgot, amitől otthonosabban érzed magad – hazudott Yoongi. Azt mégsem mondhatta el, hogy az illatáról beszélgettek, hiszen ez egy hibrid számára nagyon intim téma lett volna.
– Otthonosan érzem magamat.
– Biztos? Ha valamire szükséged van, nyugodtan mondhatod. Majd megpróbálom megszerezni neked. Most csak macskáknak való dolgokat vettem, semmi emberit. Nincs szükséged valami másra?
– Nem igazán… Ezek tökéletesek – nézett körbe Jimin. – Remélem, majd tudjuk használni is őket.
– Miért ne tudnánk?
– Sokat dolgozol… itthon is.
– Ha játszani szeretnél, nyugodtan tudasd valahogy velem.
– Nem akarlak soha zavarni. Nem akarok gondot – matatott a macskafüves zacskóval.
– Nem okozol. Ha itthon vagyok, elvileg nem kéne dolgoznom. Néha túlzásba viszem a munkát. Ha játszani akarsz, zavarj nyugodtan.
– Rendben… Lenne kedved most? – pillantott félve Yoongira.
– Ha szeretnéd.
– Elrakom a ruháidat – pattant fel Jimin, majd eltűnt.
Néhány perc múlva újból felbukkant Yoongi lábainál, amint dorombolva dörgölőzni kezdett gazdájához, ki kicsit csalódott volt, hogy csak ennyi időt tudtak emberi formában eltölteni, de végül is szívesen játszott a cicusával. Hagyta Jimint játékot választani, mellyel egészen addig elszórakoztak, míg az túl nem pörgött és el nem kezdett mindenre ráugrálni, ami megmozdult.

Jó kedvük volt mindkettőjüknek azon az estén, de Yoongi továbbra sem érezte Jimin hibrid illatát, melyről barátja beszélt. Kicsit aggódni kezdett emiatt, ám remélte, hogy majd ahogyan telik az idő, úgy a calico egyre inkább kényelembe helyezkedik az oldalán. Ugyan egyre többször mutatkozott gazdája előtt emberként, azért még nem vitte túlzásba. Ritkán főzött neki, alig beszélgetett vele, viszont sokkal több időt töltöttek közös dolgokkal, hála annak a sok játéknak amit vett neki Yoongi. Segített a kapcsolatukon, de ettől még csiga lassan haladtak.
– Jövőhétvégén lesz egy kis céges buli egy étteremben. Elég messze innen, de ettől még el kell mennem rá. Év végi kis evés-ivás. Akarsz velem jönni, cicus? – emelte fel hasáról Jimint, aki hagyta magát és szemezni kezdtek. – Sajnos csak emberként tudlak elvinni, de ha szeretnél jönni, akkor veszek neked egy-két ruhát. Hoseok is ott lesz, őt ismered. Nos? Lenned kedved? – ám Jimin nem válaszolt, csak abbahagyta a dorombolást. Remélte, ebből majd megérti a másik, hogy kicsit sem tetszik neki az ötlet. – Szóval nem? Mondjuk van még időd eldönteni, ha mégis… – sóhajtott nagyot Yoongi, majd letette Jimint a hasára és folytatta simogatását. – De az se baj, ha nem jössz. Hoseok ott lesz, vele tudok beszélgetni. Viszont nem tudom, mikor jönnék. Ezek eltartanak egy ideig. De a hűtőben lesz kaja neked – cirógatta Jimint.
Végül sajnos akármennyire szerette volna magával vinni a babaarcú calicot, nem tudta. Nem szeretett volna menni a másik, ő pedig nem akarta ezt ráerőltetni, mivel vele is csak nagyon nehezen barátkozott össze emberi alakjában. Kicsit csalódott volt, de elfogadta.
– Sietek, de nem ígérek semmit – guggolt le a céges vacsora napjának reggelén Jiminhez, mielőtt távozott volna. – Egyél rendesen – simogatta a calicot, ki dorombolva köszönt el tőle. – Ne rosszalkodj, míg nem vagyok itt! – puszilt a cicus fejére, majd útjára indult.
Rettentően hosszú napnak ígérkezett ez a péntek, mely nem elég, hogy tele volt munkával, még egy kötelező vacsorával is zárult, ami ki tudja meddig nyúlt el, hiszen munkatársai, de legfőképpen főnökei, nagyon szerettek inni. Pont emiatt utálta ezt az egészet. Szívesebben ivott volna azzal a néhány barátjával, no meg Hoseokkal, mint olyan munkatársakkal, akiknek nagyját utálta.
– Minden évben ez van – beszélgetett barátjával az mellett állva, miközben a társaság fele már mocsok részegen táncolt mindenféle gátlás nélkül.
– És minden évben alig várjuk, hogy mehessünk már.
– Igen… De te mulathatnál velük – kortyolt italába Yoongi.
– És hagyjalak magadra? Nem, jobb ez így.
– Én nem erőltetek semmit.
– Tudom… Eszünk valamit?
– Most ettél – fordult barátjához.
– De unatkozok és nincs jobb ötletem.
– Yoongi, Hoseok, bemutatom a barátnőmet, Yoorat – bukkant fel egyik munkatársuk a semmiből.
– Sziasztok! – köszönt a hibrid.
– Ő egy hiúz! – vigyorgott kollégájuk, kiben volt már némi alkohol.
– Nagyon örülünk – szólalt meg Hoseok. – Remélem, jól érzed itt magadat.
– Igen, nagyon – fogta meg Yoongi kezét, mire az nagyon meglepődött, hogy miért pont őt szemelte ki, miközben hozzá sem szólt. – Még sosem voltam ilyesmin – simult Yoongihoz, ki rendesen ledöbbent, de barátja is.
– Yoora sztriptízes – vigyorgott kollégájuk, akit kicsit sem zavart az, amit a hibrid csinált.
– Szuper – húzta száját Yoongi.
– Megmutassam, mennyire jó vagyok?
– Ne! – vágta rá azonnal Yoongi. – Köszi, nem érdekel – tolta el magától.
– Majd talán máskor – szólt közbe Hoseok is, miközben végre visszahúzta magához kollégájuk a barátnőjét.
– Pedig nagyon jó a csaj. Egy igazi profi.
– Ezt jó hallani – folytatta Hoseok, mert Yoongi már éppen elfelé lépkedett a poharába bújva.
– Gyere cicám, bemutatlak a főnökömnek is, ha pedig ügyes leszel, akkor lesz meglepetésem is neked – kísérte el a hiúz barátnőjét a munkatársuk.
– Még korán van lelépni, igaz? – érdeklődött Hoseok, ki Yoongi után lépkedett.
– Azt hiszem. Várjuk meg az éjfélt és utána lógjunk meg – tett javaslatot.
Próbálták túlélni az estét amíg a következő napra nem váltott a naptár, azonban ez koránt sem volt olyan egyszerű, mint amilyennek kezdetben tűnt. Egy ideig el tudtak menekülni részeg kollégáik elől, akik mindenkit itatni akartak, ám mikor főnökük ült le melléjük sojuzni, ez már sokkal nehezebb volt. Neki nem mondhattak nemet, így rendesen megugrott mindkettejük alkohol szintje. Viszont ennek ellenére is sikerül valamivel éjfél után megpattanniuk, bár nem kis harcot vívtak azért, hogy még tudjanak egy kicsit gondolkodni, mikor kiléptek az étterem ajtaján. Ha nem lett volna az a hideg friss levegő, mely megcsapta őket az utcán, akkor valószínűleg gyalog indultak volna haza a sötétben, viszont szerencsére cseppet észhez tértek, ezért inkább taxit fogtak. Nem voltak rosszul, annyit nem ittak, ám sokkal beszédesebbek lettek. Főleg Yoongi, aki menet közben barátkozni kezdet a sofőrrel. Máskor alig szólt bárkihez, a legjobb barátjához se nagyon, ha rossz kedve volt, vagy olyasmi dolga akadt, amit nem akart megcsinálni, de ekkor már elérte azt az alkohol szintet, ami ezt csodálatosan oldotta.
– Megjöttem! – rontott be nagy hangzavarral lakásába, bár neki nem tűnt ez olyan hangosnak. Részegen annyira nem érezte.
– Minden rendben? – bukkant fel Jimin néhány perccel később, miután megelégelte, hogy gazdája még mindig a cipőjével és kabátjával küzd.
– Persze! – dőlt el a földön Yoongi. – Jól becsomóztam ezt a szarságot – küszködött a cipőfűzővel.
– Ittál? – ment hozzá közelebb óvatosan Jimin, majd kicsit le is hajolt a másikhoz.
– Muszáj volt – dobta szét végtagjait Yoongi és megpihent a földön. – El akartunk jönni, de éjfél előtt nem nagyon lehetett. Aztán jöttek a főnökeink és elkezdtek itatni. Én esküszöm, nagyon harcoltam ellenük, de ők nagyon részegek voltak. Viszont még tudok járni. Csak nagyon álmos vagyok már – sóhajtott nagyot. – Jó éjt, Jimin! – csukta be szemeit.
– Itt nem aludhatsz el. Segítek – esett neki a bakancsoknak Jimin. Neki egy pillanat volt kikötni őket, majd lehúzni azokat gazdája lábáról. – Yoongi, gyere! – próbálta felhúzni a padlóról a másikat, végül pedig sikerült azt felállítani, bár szüksége volt némi támogatásra.
– Ez nagyon kedves tőled Jimin. Te nagyon cuki cica vagy. Az én kis babaarcú cuki cicám – cammogtak a hálószoba felé.
– Részeg vagy Yoongi… és furcsa szagod van – tágultak ki Jimin pupillái, amit szerencsére a másik nem láthatott.
– A dohány. Ezek a disznók csak azért nem hívtak sztriptízeseket, mert azt a cég nem fizeti. De minden mást megengedtek maguknak. Gusztustalan volt. Így maradjon az ember tiszta. Két éve szoktam le, de most majdnem elragadott a kísértés – tántorogtak be a hálóba, majd ledobta őt Jimin az ágyra. – De jó puha – hunyta be szemeit.
– Várj még! – kezdte vetkőztetni őt Jimin. – Segíts egy kicsit! Nem feküdhetsz le így.
– Miért nem? Kényelmes. Jimin! – ült fel nagy nehezen, majd megragadta a calico pólóját, ki ijedtében fejére lapította füleit és ledermedt. – Feküdj ide mellém. Gyere! – húzta magára, Jimin pedig igyekezett nem ráfeküdni a másikra, hanem inkább mellé. – Na gyere ide cicus! – ölelte szorosan magához a calicot. – Így jó. Tökéletes. Most aludjunk így. Tudsz dorombolni? Akkor még jobb lenne.
– Meg fogsz így fázni – dörmögte mellkasába Jimin. Nem nagyon tudott mozdulni a másik szorításából.
– Maximum te. Várj csak! – támaszkodott fel egy pillanatra Yoongi, majd hosszú küzdelem után magukra terítette a takarót. – Így jók vagyunk. Dúdoljak valami kis altatót neked cicám? – simogatta Jimin fejét. – Vagy meséljek?
– Nem kell, köszönöm. Így is tudok aludni – húzódott Yoongihoz. Vonzotta a ruhájából áradó illat, melyet már nagyon régen nem érzett.
– Akkor szép álmokat! Kis foltos cicám… Az én calicom… Cuki cicus… Kis cuki… Babaarc – simogatta továbbra is Jimint, majd ahogyan kezdett lassan elszenderülni, úgy hamarosan elernyedtek végtagjai és abbahagyta Jimin cirógatását.

Yoongi aludt, mint a bunda, miközben Jimin végig a belőle áradó illatban úszott. Érezte, hogy vissza kéne változnia, még a legelején, mikor először szagolt bele a feromonfelhőbe, akkor lett volna ereje is hozzá, ám amint Yoongi magához ölelte őt, ez teljesen elszállt. Egyik pillanatról a másikra élvezni kezdte a helyzetet. Legszívesebben bebújt volna a másik mellé annak ruháiba, de erre képtelen volt. Inkább csak ott maradt a másikhoz közel, amíg tehette, reggel pedig az ösztöneitől vezérelve munkához látott, míg Yoongi aludt. Így mikor az felébredt, alig látott ki a párnák és takarók alkotta kupacból.
– Mi a f… – dobott arrébb egy párnát, mire Jimin felpattant róla és megült közvetlen mellette.
– Hogy érzed magad? – pislogott le rá óriási pupillákkal.
– Umm… Megvagyok. Hasogat a fejem. Ezt én csináltam?
– Nem. Ez én voltam – dőlt vissza Yoongihoz és nyalogatni kezdte arcát. – Kényelmes? Hozzak valamit?
– Mit csinálsz? Ahh! Túlságosan fáj a fejem az élethez is – fogott orrnyergére, miközben Jimin továbbra is nyalogatta bőrét.
– Csak gondoskodok rólad – bújt Yoongihoz, ki megérezte Jimin motivációját, amit először fel sem akart fogni.
– Mi van veled? Párzási időszak van? – tolta el magától a calicot.
– Tél van – pislogott hatalmas szemekkel gazdájára.
– Akkor? Mi van veled? Beszívtál valamit? – vonta össze szemöldökét Yoongi.
– Csak a te illatodat. A ruhád… Tele vagy feromonnal – bújt volna közelebb hozzá Jimin, de a másik nem hagyta.
– Én feromonnal? – gondolkozott el. – De hát én férfi vagyok ez nem vonzhat. Ó!... Egy macskáéval?
– Igen. Nagyon finom és… Rég nem éreztem ilyesmit – szippantott a levegőbe Jimin. – Finom.
– Ez nem az én illatom Jimin – kelt fel Yoongi, de hamar megbánta, mert rögtön megfájdult a feje, azonban folytatta útját és sietve vetkőzni kezdett. – Ez egy hiúz. Este találkoztam vele – kászálódott ki az ágyból és a földre dobta felsőjét.
– Igen, tudom – ült az ágy szélére Jimin. – Más illata, de… Nekem a tiéd tetszik – fogta meg övét Jimin és visszahúzta az ágyhoz. – Babaarcom van?
– Ezt… Igen – lépett közelebb Jiminhez. – Többet kéne embernek lenned. Nincs mit rejtegetned.
– És cuki vagyok?
– Igen… De ezt hagyd abba!
– Nem segítesz? Nem vagyok jól. Segíthetnél rajtam.
– Én? Hogy tudnék? – állt meg Jimin előtt, miközben az átkarolta derekát.
– Nem tartasz vonzónak? – dobálta farkát maga mögött a nagy párna és takarókupacon.
– Lehet, hogy még az aznaposság mondatja velem, de de. Nagyon is annak tartalak, viszont a hibridem vagy, ráadásul fejedbe szálltak az állati ösztöneid és én ezzel nem fogok visszaélni.
– És ha én kérem? – pislogott nagyokat.
– Most nem tudsz tisztán gondolkozni… Nem mintha nekem menne, úgy fáj a fejem.
– Hyung, kérlek! – ölelte magához a másikat Jimin.
– A ruhámra indultál be, nem rám – simogatta fejét Yoongi. – Magadra hagylak a szobában ma egész nap, jó? Elleszek a nappaliban.
– Maradj velem!
– Szerintem mindketten jobban járunk, ha nem maradok… Elmegyek zuhanyozni, Jimin – fejtette le magáról a másik karjait. – Pihenj, meg… meg minden amire szükséged van.
– Hyung! Legalább egy puszit adj! Máskor adsz, ha munkába mész.
– Most nem megyek el itthonról – néztek egymás szemeibe.
– De magamra hagysz. Adj egy puszit! Csak egy puszi. Kérlek! – nyüszített halkan.
– Jó… csak ne sírj nekem! – hajolt le, majd nyomott egy puszit a calico homlokára.
Egy pillanatig rendben volt minden, míg Jimin nyugton ült a fenekén és úgy nézett gazdája szemébe, ám amint az távolodni szeretett volna a nyakába karolt, majd visszahúzva megcsókolta. Nem tudott uralkodni magán. Az illatok teljesen átállították elméjét, mivel pedig rég volt utoljára ilyen állapotban elszokott ettől és hagyta is a feromonoknak az uralmat. Ennek hála csókolt úgy, mintha életében utoljára csókolhatna bárkit is. Minden érzelme benne volt. A gazdája iránti szeretet, ragaszkodás, de legfőképpen a szerelem, ami teljesen új volt számára is és egy pillanatot sem gondolkozott még rajta, hogy mitől érzett ilyesmit.
– Jimin! – ragadta meg csuklóit amint sikerült elszakadnia a hibrid puha ajkaitól, de ez nem ment olyan könnyen. Meglepően erősnek bizonyult.
– Maradj itt! Ne menj el, maradj! – kérlelte gazdáját, miközben az egy pillanatra meg is torpant dolgában.
– Ez a barackillat belőled jön?
– Yoongi! – nyávogott Jimin, mialatt fülei szinte eltűntek hajában, farka pedig egyre hevesebben csapódott ide-oda!
– Jó-jó! Maradok – guggolt le Jimin előtt. – Nyugi! Elengedsz? – váltott kicsit kedvesebbre és már nem küzdött Jiminnel, mert a barackillattól kicsit meglágyult.
– Nem – bújt Yoongihoz, majd ölelgetve dörgölőzni kezdett hozzá.
– Most a hiúz nő illata miatt vagy ilyen?
– Részben…
– És most mi következik?
– Szex.
– Mi van? – lepődött meg Yoongi.
– Muszáj!
– Miért?
– Mert különben nagyon beteg leszek.
– Mi van?
– Muszáj, különben orvoshoz kell majd vinned – távolodott el tőle kicsit Jimin és egymás szemeibe néztek.
– Ezt mégis hogy képzelted? Alig ismerjük egymást.
– Nem mondom el senkinek.
– Nem ez a lényeg!
– Akkor? Éreztem, hogy szeretsz, nem tudod letagadni.
– Mi? Honnan? – vesztette el teljesen a harcot Yoongi.
– Az illatod. Éreztem rajtad – bújt nyakába.
– És ha én nem akarom?
– Nem engedlek el – harapott bőrébe.
– Jimin! – nyögött fel Yoongi, de esélye sem volt megszökni a calico karmai közül.

Jimin átengedte magát az állati felének, aki minden szabályt átlépve Yoongit akarta annak utolsó porcikájáig, ezért nem engedte menekülni. Akadt ellenállás a másik részéről, azonban Jimin könnyedén leküzdötte, hála a hibrid mivoltának, egy idő után pedig már nem is akart harcolni vele, mert esélytelennek látta ő is. Engedett a másiknak, majd próbált aktívabban részt venni a történésekben, ha már ennyire belekeveredett. Nem volt annyira ellenére ez a helyzet, csak korai és ezért tartózkodott kicsit tőle.
– Óvatosan! – nyögött fel, amint Jimin gyengéden megharapdálta férfiasságát.
A hibrid nem mondott semmit, csak hümmögött egyet, majd folytatta. Hatalmas ajkai lágyan ölelték körbe Yoongi nemesebbik részét, amitől hangos sóhajok törtek fel torkából. Nem is emlékezett hirtelen, mikor volt utoljára valakivel, de foglalkozni sem akart ezzel. Végre múlt a fejfájása és valami sokkal jobb érzés vette át a helyét, amit Jiminnek köszönhetett.
– Yoongi, ne haragudj! – ült sarkaira néhány perccel később, amint a másik már alig jutott levegőhöz, és ujjaival próbálta felkészíteni az ágyon fekvőt.
– Ne szokj hozzá! – vett egy mély levegőt. – Gyere ide! – kapta el Jimin karját, mely hasát simogatta, majd magához húzta.
Most ő kezdeményezett csókot a másik nagy meglepetésére. Kellett valami, ami eltereli a figyelmét a fájdalomról, Jimin ajkai pedig tökéletes választásnak bizonyultak. Eddig csak ízlelgették egymást, nem nagyon mélyítették el, ám most Yoongi kezdeményezett és az első adandó alkalommal átvette az uralmat Jimin nyelve felett. A calico nem hátrált el. Nem akarta visszavenni az irányítást, mert a határozott Yoongi jobban felizgatta, mint azt remélte. Hagyta magát, miközben már nem tudott tovább várni és az eddig lágyan játszadozó ujjait inkább férfiasságával helyettesítette.
– Sajnálom, hyung! – lihegett a másik nyakába miután elváltak. – Nem tudok várni.
– Ezt majd később – küszködött a fájdalommal Yoongi. – Megbeszéljük később.
Jimin már nem foglalkozott a női feromonokkal, melyek az egészet elindították, csak Yoongi illatával. Képtelen volt elszakadni tőle és az is nehezére esett, hogy ne mozogjon amíg a másik azt meg nem engedte neki. Rég kellett ennyire uralkodnia magán, de hamar elérte az alatta fekvőnél célját. Annyit nyalogatta és csókolgatta a másik porcelánbőrét, hogy az néhány pillanattal később meg is emelte csípőjét, melytől mindketten felnyögtek.
– Ne haragudj! – támaszkodott fel Jimin, majd lassan mozogni kezdett.
Még nem nagyon volt ilyesmiben része, ami ekkora örömöt okozott volna. Eddig csak azért feküdt le valakivel, mert megparancsolták neki, de az érzelmeit egyik alkalommal sem vitte bele a történésekbe, most azonban megtette, mely arcára is kiült. Be kellett hunynia szemet, hogy kicsit elhúzhassa az időt, füleit pedig hajába rejtette, hátha nem hallja majd olyan hangosan a másik nyögéseit, de nem járt sikerrel. Yoongi kezei csípőjére tévedtek, megérezve pedig hideg ujjait, csak lendületesebben kezdett mozogni. Minden egyes lökésnél felnyögött az alatta fekvő. Jimin lassan kezdte elveszíteni önuralmát, majd visszaborulva a másikra folytatta könyörtelen mozgását. Yoongi kezeibe fogta a calico arcát és szemébe nézett, amint az megtalálta a legkönyörtelenebb szöget, melytől egy pillanatra elállt a másik lélegzete, majd a következő alkalommal kettejük közé élvezett. Jimin mindezt olyan közelségből nézhette végig, amivel már nem tudott megbirkózni. Érezte, ahogyan férfiassága tovább kezd nőni, Yoongi hangját hallva pedig biztos is lett ebben.
– Sajnálom – szólalt meg két nyögés közben, majd ő is elérte reggelének csúcspontját az alatta fekvőben. Megfeszítette minden izmát és próbálta nem megharapni Yoongi puha bőrét orgazmusa közben, ami nem volt egy egyszerű feladat. Minden vágya volt megjelölni a másikat, de az engedélye nélkül ezt nem tehette meg még akkor sem, ha az összes porcikája ezért üvöltött miközben hullámokban söpört végig testén az élvezet.
– A k… – sóhajtott nagyokat Yoongi, majd újból kettejük közé élvezett, de ezúttal már kevésbé látványosan, mint első alkalommal. – Húzd már ki! – remegett Jimin alatt.
– Most nem lehet. Megsérülnél – emelkedett fel lihegve Jimin. – Pár perc.
– Faszom! – temette arcát tenyereibe.
– Tudom, hogy fáj, sajnálom – maradt mozdulatlan Jimin, miközben kezdte kicsit szégyellni magát.
– Az mellékes – próbált lassan, mélyeket lélegezni. – Túl jó helyen nyom. Nem bírok ki még egyet.
– Hyung… – csillogtak Jimin szemei a másikat nézve.
– Ne nézz így! – pillantotta meg a calicot ujjai között. – Nem csináljuk újra! Uralkodj magadon!
– Bocsánat – bújt Yoongi nyakába és újból nyalogatni kezdte annak bőrét. – Jobb? – helyezkedett kicsit a másik lábai között.
– Egy kicsit – sóhajtott nagyot, majd megpihentette kezeit Jimin vállain. – Meddig nem tudunk megmozdulni?
– Néhány perc.
– Akkor most nem tudsz elmenekülni, ha kérdezlek.
– Umm… nem… – fonta macskafarkát Yoongi egyik combja köré.
– Ha rendszeresen csináljuk majd ezt, többet leszel ember? – ölelte magához Jimint.
– Igen – viszonozta a calico.
– Oké… de előbb egy randit megejtünk.
– Jó – kezdett dorombolni Jimin.
– És még valami. Ne kérj ennyiszer bocsánatot! Idegesítő szex közben.
– Rendben – nyalta meg Yoongi fülét.
– Meg még egy dolog… Az én cicám vagy innentől. Senki másé.
– Csak a tiéd!

(Boldog mindent! :D Kis ajándék a temérdek dolgom között. A terveimet, melyeket kiírtam, próbálom csinálni közben, szóval azok is jönnek majd. Pihenjetek azért egy picit, ne zabáljatok sokat és óvatosan az alkohollal!)

Facebook oldalunk --> LINK

Wattpad ---> Wattpad )

TaeKook - Cat & Bunny Hibrid Yaoi OneShot

 Aki új és ezzel kezdi hibrides pályafutását annak csak annyit mondanék, hogy félig emberek félig állatok. A többit hosszú lenne elmondani, de majd úgyis rájöttök a sztori olvasása folyamán, milyen a természetük és az életük. :) Jó szórakozást!

 Figyelmeztetések: 18+, TaeKook, hibrid, bántalmazás említve, 6600+ szó, yaoi

 

 

Harmadik fél szemszöge

– Örök barátok? – nyújtotta kisujját a hét éves Taehyung.

– Örök barik – követte példáját a szintén hét esztendős Jimin.

– Öjök bajik – utánozta idősebb társait Jungkook is.

Emlékezett vissza Taehyung a repülőn ülve. Egész életében ez az egy emlék tartotta életben. Végig abban reménykedett, hogy majd eljön a pillanat mikor újra találkozhat barátaival és szüleivel, most pedig közeledett ez a perc, ami miatt nagyon izgult. Évek teltek el, hosszú évek, melyek alatt semmit sem tudott senkiről, akit valaha szeretett. Különböző cellákban, hotel szobákban és pincékben nőtt fel. Nem volt egy biztos pont sem az életében, hiszen majdnem minden évben új gazdához került miután az előző megunta őt és eladta. Még kisgyerek volt, semmit sem tudott a Világról, mikor a szülei nyaralni vitték egy országba, amire már nem nagyon emlékszik. Csupán a forróság maradt meg emlékezetében és az, hogy idegen férfiak környékezik meg aki azt ígérték, hazaviszik szüleihez, de ez persze sosem valósult meg. Taehyungot elrabolták családjától egy óvatlanabb pillanatban, mivel különlegesnek számított. Nem elég, hogy egy ocicat hibrid volt, de még gyerek is, ami megduplázta az árát a feketepiacon, ezért nem tudtak elmenni mellette az emberkereskedők. Így szakították el őt mindenkitől, akit valaha szeretett és dobták be egy olyan életbe, amit senkinek sem szabadott volna soha megélnie.

– Csirkét, vagy vegán ebédet szeretnél? – zökkentette vissza a valóságba a mellette ülő Interpol ügynök.

– Vegán? – kérdezett vissza. Még sohasem hallott erről. Eléggé elszigetelve tartották mindentől, így nem lepett meg senkit, aki ismerte a múltját, ha valamivel nem volt tisztában.

– Zöldségek.

– Csirkét kérek szépen.

– Akkor két csirkés menü lesz – válaszolt a légiutas-kísérőnek az ügynök.

Néhány héttel korábban mentették meg őt a fegyveresek egy kereskedőtől, ki híres volt arról, hogy hibridekkel üzletelt, így Taehyung még igen keveset látott a külvilágból. Eleinte félt mindenkitől, nem nagyon mert megszólalni, bár ez azóta sem változott sokat, és mozogni sem mert. Soha nem volt körülötte még ennyi ember, mint azóta bármikor. Ráadásul ezek a személyek nem kezelték őt úgy, mint a gazdái, vagy azok a kereskedők, akikkel dolga volt. Fogalma sem volt, hogyan kéne viselkednie és gyakran le is dermedt emiatt. Sok dolog kiesett az életéből, melyek nagyja egyszerre zúdult rá szabadulása után, beleértve a kifogyhatatlan élelmet. Nem szokott még hozzá sem ő, sem a gyomra, hogy akkor esznek és azt, amikor és amit csak akarnak. Ettől néha rosszul is lett sajnos, de már próbálta magát visszatartani, ha elfogta a falási vágy. 

– Minden rendben? – érdeklődött az ügynök.

– Igen – bólogatott lágyan Taehyung.

Gyakran kérdezgették tőle, hogy jól van-e, mert nem úgy tűnt. Nagyon sovány volt, erőtlen, néhol pedig hiányzott is a szőr ocicat farkáról és füleiről. Nem tartották valami jól, viszont a megmentése után néhány nappal már látszott rajta, kezdi összekapni magát. Ugyan kicsit beteg volt, hiszen a kereskedők nem a higiéniáról voltak híresek, de néhány gyógyszer és egy egy hetes féregtelenítő kúra után látványosan jobban érezte magát. Ám attól, hogy testileg kezdett felépülni, lélekben erre még nem volt képes. Miután kimentették azonnal keresni kezdték a családját. Nagy segítség volt tőle, hogy azt meg tudta mondani, melyik országból származik, mert így könnyebb volt rátalálni rokonaira. Bár enélkül is hamar rájöttek volna, ki is ő, mert az ocicat macskák az egész Világon ritkaságnak számítottak. De sajnos hiába derült ki néhány nap alatt a személyazonossága, ezek után nem sok jó hírt kapott. Már nem élt egyetlen közvetlen rokona sem. A szülei ugyanis nem tudták feldolgozni egyetlen fiúk elvesztését és bár sok éven át kutattak utána, végül elvesztették minden reményüket, majd végeztek magukkal. Így eleinte úgy tűnt, olyan családtagokhoz fog kerülni, akiket semennyire sem ismert, ám végül rábukkantak gyerekkori barátaira. Hogyan? Arra senki sem tudott választ adni. Jungkook és Jimin csak úgy berobbant a rokonok utáni kutatásba, majd magukra vállalták Taehyungot. Mivel elég erős érveik voltak, miért nekik kellene befogadniuk gyerekkori barátjukat, Taehyung végül megkapta a választás lehetőségét, aki a nevek hallatán felderült. Természetes a két fiú mellett döntött, ki mást is akart volna szülein kívül, mint őket. Ezért bár fájt a szíve és mély szomorúságot érzett, hogy nem ölelheti meg újra édesapját és édesanyját, legalább volt valami, ami életben tartotta ezek ellenére is. A kisujjeskü, ami még mindig kitartott.

Életében másodszor ült úgy repülőn, mint a többi ember, emiatt pedig még mindig félt egy kicsit. Ugyan hosszú volt az út és fáradtnak is érezte magát, semmit sem aludt, bár a mellette ülő Interpol ügynök elszundított néhány órára. Végig arra gondolt, vajon milyenek lesznek barátai. A kis foltos calico és a pihe-puha, pufók, fekete nyuszika. Gyerekként emlékezett csak rájuk, fogalma sem volt, milyen felnőtté értek, de próbálta elképzelni őket. Biztos volt benne, mind a ketten magasak, izmosak és egészségesek, nem úgy, mint ő. Abban is reménykedett, hogy kedvesek maradtak és mosolygósak, amilyenek kicsiként voltak, de ezt a tulajdonságát ő is elvesztette, így kevés esélyt látott rá. Mikor leszálltak a repülőről még mindig csak rájuk gondolt. Izgulni kezdett, jobban, mint a levegőben, amint sétáltak kifelé a tömeghez. Az Interpolos után lépkedett szorosan, miközben annak kezét fogta. Nagyon félt ennyi ember között, ezért máshogy el sem lehetett volna mozdítani sehonnan, ezt pedig az ügynök is tudta. Lassan haladtak a kijárat felé, félúton pedig találkoztak is a két fiúval, akik csak rájuk váltak. Ahogyan kérte az Interepolos, egy hatalmas táblával ácsorogtak "TAEHYUNG" felirattal rajta, így könnyedén kiszúrták őket. Pont olyanok voltak, amilyennek Taehyung elképzelte barátait. Magasak, fittek, egészségesek és vidámak. Soha nem örült még semminek ennyire, mint nekik, amint pedig közelebb is ért hozzájuk elengedte az ügynök kezét, majd nyakukba ugrott. Nem tudta visszatartani könnyeit, azonnal sírni kezdett, de nem is akarta azokat megfékezni. Jimin és Jungkook sem volt képes máshogyan reagálni. Ezer évnek érződött az az idő, amint külön töltöttek, ám nem ez volt az, ami miatt elöntötték őket az érzelmek. Mindketten azt hitték, Taehyung már meghalt, szívük mélyén el is temették, így felbukkanása felért egy feltámadással. Hosszú percekig szorongatták egymást, mintha attól féltek volna, hogy ha megint elengedik Taehyungot akkor az újra eltűnik, ám nem állhattak ott örökké a reptéren. Menniük kellett összeszedni kevése cuccát, majd elintézni azt a sok papírt, ami a szabadságát igazolta. Gyorsan megvoltak mindennel, hiszen a két fiúnak korábban már igazolniuk kellett magukat, így Taehyung még aznap kényelembe helyezkedhetett barátainak lakásában.

– Kellemes kis lakás, szinte tökéletes – segítette Taehyungnak holmijaival Jungkook. – Bár hármunknak lehet, kicsi lesz.

– Jól megleszünk hárman, nem lesz gond – ölelte át régi barátját Jimin, amint bezárta maguk mögött az ajtót. – Annyira örülök, hogy itt vagy! Olyan rég láttalak! Úgy hiányoztál! – emelte fel a másikat. – Nagyon könnyű vagy – engedte el. – Kérsz enni?

– Még nem vagyok éhes.

– Édességet?

– Vettünk olyan banános-csokis kekszet, amit gyerekkorunkban annyit ettünk – biztatta igenre Jungkook.

– Rég nem ettem már olyat.

– Akkor hozok neked – indult a konyhába Jimin. – Addig nézzetek körbe!

– Gyere bátran! – ment előre Jungkook. – Itt otthon vagy már, mozogj bátran! – sétált beljebb a lakásba nyomában Taehyunggal, ki azért még kényelmetlenül érezte magát. – Ez a nappali, itt szoktunk enni is a kávézó asztalnál. Az a fürdő ajtaja – magyarázott Jungkook társának. – Kicsit kiesik az összképből, de ez van. Ha szomszéd is pont a sajátjában van, akkor néha áthallatszik, mit csinál – vigyorgott Kook. – Arra vannak a szobák, meg a konyha – mutogatott egy rövidke folyosó felé. – Csak ketten alkunk itt Jiminnel, de mostanában egyre többet van itt a barátnője. De szerintem nem fog jönni most, hogy itt vagy, szóval Jimin többet lesz távol, vagy nem is tudom – simította hátra nyuszifüleit miközben elgondolkodott.

– Mit nem tudsz? – ért vissza az említett egy dobozzal abból a kekszből, amit ígért.

– Hogy mi a helyzet Yunseoval most. Mennyit lesz itt?

– Nem jön, amíg Taehyung meg nem engedi – mosolygott Jimin a barátjára. – Most te vagy a fontos, addig pedig nem jön senki, amíg te nem akarod – várt valami választ a másiktól, ki csak pislogott rá. – Olyan rég láttalak – sóhajtott nagyot Jimin, miközben egyik lábára tekerte macskafarkát. – Hogy megváltoztál! – mosolygott keserűen. Örült, hogy társa felnőtt, de rossz volt látni, mennyire ramaty állapotban van.

– Mi is sokat változtunk, de ugyanazok vagyunk, akik gyerekként voltunk – tette hozzá Jungkook, Taehyung pedig újra vele kezdett foglalkozni. Macskákat sokat látott, de más hibrideket viszonylag ritkán. – Minden oké?

– Igen – bólintott határozottan Taehyung.

Annak ellenére, hogy örültek egymásnak és már Taehyung is nagyobb biztonságban érezte magát, még kicsit feszült volt a levegő körülöttük, elvégre több, mint tizenöt éve nem látták egymást. Azonban másik két társa igyekezett mindent megtenni, hogy otthon érezze magát. Beszélgettek vele, ellátták élelemmel és bátorították a szabadságra, már az első napon is, melynek folyamán még igen kevés szót lehetett kicsikarni belőle.

– Itt alszol kint, jó lesz? – nyújtózott nagyot Jungkook miután felállt a kanapéról. Már este volt Jimin pedig elszaladt, hogy elsőként zuhanyozhasson le.

– Idekint? – nézett körbe Taehyung.

– Aludhatsz az én ágyamban, ha gondolod, én meg alszok itt. Ha úgy jobb, akkor cserélünk – állt barátja előtt, ki végre felpillantott rá.

– Nem baj?

– Nem, dehogyis! – mosolygott le rá Jungkook. – Akkor a saját cuccaimat hozom ki. Segítesz? – indult szobájába.

– Igen – pattant fel Taehyung, hogy utána menjen.

– Bár nem tudom, mennyire fogod jól érezni magadat idebent – kapcsolta fel a villanyt saját hálójában, amint belépett az ajtón. – Elég erős a szagom itt.

– Tetszik – állt meg a küszöbön Taehyung és egy mély levegőt vett.

– Tényleg? Jimint szokta zavarni – szedte össze cuccát. – És ha jól emlékszem, gyerekkorunkban először téged is zavart.

– Elsőre, de megszerettem, ahogyan téged is – nézte a fiatalabbat Taehyung. – Lehet egy kérésem?

– Persze – pillantott társára Kook.

– Nem aludnál inkább velem?

– Tényleg szeretnéd? – derült fel Jungkook arca, pedig Taehyung másra számított.

– Ha nem baj.

– Dehogy baj. Én nagyon örülök neki! Jiminnel is szoktam aludni, bár egyre ritkábban – vigyorgott, amin Taehyung is elmosolyodott.

– Én nem nagyon tudok máshogy... de ritkán volt valaki, aki velem aludt – gondolt vissza a szörnyű időkre és már el is tűnt a jókedve.

– Most lesz mindennap. Jaaaaaj, Taehyung! – ment barátjához, majd szorosan átölelte. – Annyira hiányoztál!

– Te is nekem. Sokat gondoltam rátok.

– Mi is rád... Ünnepeltük a szülinapjaidat – bújt a másikhoz, miközben annak foltos ocicat farka kettejük köré tekeredett.

– Tényleg? – remegett meg hangja.

– Igen. Minden évben. Eleinte csak azért, mert azt hittük, ettől majd visszatérsz. Aztán már szokás lett. Nem akartunk elengedni és ezzel úgy éreztük, velünk vagy.

– Szeretlek titeket – szorította magához Jungkookot olyan erővel, ahogyan csak tudta, miközben halkan sírni kezdett.

– Mi is téged. Többet nem foglak elengedni – ölelgette még hosszú percekig a másikat, míg Jimin nem végzett.

Amint felbukkant a félig vizes fekete macska, cseréltek. Neki is hiányzott barátja és mikor észrevette, hogy mi folyik a nyúl hálójában, csatlakozni akart. Végül az egész este így telt, hogy Taehyungot alig engedték el, emiatt pedig rettenetesen rosszul aludtak, mivel Jungkook ágya nem három személyre volt tervezve, csak kettőre. De ez egyáltalán nem bánták, amíg gyerekkori barátjuk biztonságban érezte magát.

Sajnos azonban nem tölthették így minden napjukat. Jimin és Jungkook dolgozott, Taehyungnak pedig orvoshoz kellett járnia, bár szerencsére nem egyedül, mert erre még nem is volt képes. Felváltva kísérték el őt barátai attól függően, éppen ki ért rá, mialatt ő átesett a kötelező oltások pótlásán és az orvosi nyomkövetésen. Addig volt rendszeres ez az egész, míg el nem érte a kiszabott testsúlyt, mely egészségesnek bizonyult. Ezek után végre több szabadidejük adódott és elkezdhettek olyan dolgokat pótolni, amik Taehyung életéből kimaradtak, kezdve azzal, hogy gyakorolta az olvasást, mely elég darabosan ment, és az írást, ami szintén nem volt az erőssége. Közben Jimin és Jungkook lassacskán bemutatták neki a Világot a tévén, számítógépen és a valóságon keresztül is, ami nem volt egyszerű. Taehyung nehezen viselte a tömeget, ezért sok időbe telt mire időkorlát nélkül mert az utcára lépni, bár szigorúan csak a barátai társaságában. Mindennap szívta magába a tudást, az új információkat, miközben mindenfélét kipróbált. Festett, rajzolt, bűvészkedett, táncolt és még sok dolgot csinált egy nap alatt, mivel eddig ezekre alig volt lehetősége, most azonban nem, hogy ideje, de még támogatása is akadt, aminek hatására kezdte felfedezni képességeit.

– Jobban rajzolsz, mint én – nézte a napi termését Jungkook, miközben Jimin épp a vacsorájukat melegítette.

– Azért azt még nem – figyelte a nyuszit, ki gyönyörködött a napi alkotásaiban.

– De-de. Sokkal jobb! Nekem nagyon tetszik – mosolygott rá Jungkook. – Tehetséges vagy.

– Köszönöm. Jó tanárom volt – vigyorgott Taehyung, kinek ez már egyre inkább szokása volt.

– Ezt ismételd majd el Jiminnek is, különben megint hallgathatom, hogy ki született előbb Busanban – nevetett fel Jungkook, kit halkabban követett Taehyung is.

– Min nevettek? – bukkant fel az említett a vacsorákkal.

– Semmin – legyintett a legfiatalabb. – Nézd, milyen jól rajzol Taehyung! – mutatta a másiknak az alkotásokat.

– Nagyon jók. Nagy tehetség vagy – mosolygott a másik macskára Jimin.

– Köszönöm. Jó tanáraim voltak.

– De főleg én – hangsúlyozta ki Jimin.

– Te alig voltál itthon mostanában – kötött bele a másikban Jungkook.

– De nekem több tapasztalatom van, mint neked. Én többet segítettem – emelte magasba macskafarkát.

– Én többet foglalkoztam vele!

– Jungkook-ah! Én születtem előbb! – vetette be az utolsó fegyverét Jimin, amin Taehyung hangosan felnevetett.

– Hyung-nim, én akkor is jobb vagyok – vigyorgott Jungkook, amint egy kisebb birkózásba fogtak.

– Jungkook-ah, kérj bocsánatot! – döntötte le a földre a fiatalabbat.

– Erősebb vagyok – próbált felülkerekedni a másikon.

Taehyung örömmel nézte amint barátai küzdöttek egymással, miközben hosszú évek után először érezte magát egy szerető családban.

– Hyung-nim, ááh! Jó jó jó! A te érdemed – adta meg magát vigyorogva Jungkook, amint Jimin végre elkapta egyik nyuszifülét, bár csak megfogta, nem bántotta.

– Még nem végeztünk – nyalta meg Jungkook fülét.

– Hyung-nim! Fúj! – szabadult meg Jimintől, de már nem is érdekelte a fogság. – Nyálas lettem. Megint macskaszagom lesz. Bleh!

– Akkor legközelebb ne szólj vissza és nem lesz – ült le a földre a kis kávézóasztalhoz, aminél mindig is ettek. – Jó étvágyat! – mosolygott.

– Jó étvágyat – látott hozzá Taehyung, miközben Jungkook még a fülével volt elfoglalva.

Ugyan Jimin sokszor volt távol a barátnője miatt, azonban ettől még Taehyung pont annyira közel érezte magához barátját, mint a fiatalabbikat. Habár volt némi különbség a két kapcsolat között, ugyanis Jungkookkal rendszeresen aludtak együtt, mikor pedig a nyuszika nehezebb, hormonoktól fűtött napjait élte gyógyszereivel karöltve, Taehyung sokkal többet foglalkozott vele, mint Jimin, akinek be kellett osztania az idejét, hogy mindenkire jusson elég.

– Sokat fog még enni, egyre többet – kefélte bundáját a kanapén ülve Jimin. Vacsorára készült barátnőjével egy puccosabb étteremben, ezért rendesen megmosta minden porcikáját, hogy ne legyen érezhető rajta hibrid illata. – Fel is fog szedni néhány kilót, mert nem nagyon mozog ilyenkor, csak alszik. Lehet lesz láza is, gyakran van, de a gyógyszer a szekrényben szedhető a tablettáival, úgyhogy nyugodtan adj neki. A koffeint vond meg tőle, különben nagyon hiperaktív lesz és estére kiszárad, mert nem fog inni semmi mást. Szóval csak víz, vagy gyümölcslé.

– Értettem – figyelte barátját a földön ülve Taehyung. Még sose látta őt ennyit foglalkozni fekete bundájával. – Enni bármit ehet, ugye?

– Persze! – mosolygott rá, amint megállt dolgával. – Bármit ehet és fog is. Az ajtót is megrágná, ha nem adnánk neki eleget. De majd holnap hozok még salátát, mert azt ilyenkor különösen imádja.

– Te már csak holnap jössz haza?

– Igen, munka után. De ha baj van, hívj nyugodtan.

– Oké, de szerintem megoldjuk – vigyorgott Taehyung.

– Rendben... Jó látni, hogy így felbátorodtál. Örülök neki.

– Köszönöm. Sokat segítettetek.

– Örömmel tettük – mászott le a kanapéról Jimin, majd megölelte társát. – Remélem, még sokáig velünk maradsz.

– Nem baj nektek?

– Nem. Addig maradsz, ameddig csak akarsz... De azt nem bánnám, ha véletlenül kiderülne, hogy gazdag vagy – kuncogott Jimin, miközben macskafarkaik összefonódtak.

– Sajnos nem vagyok az – mosolygott Taehyung. – De majd fogok dolgozni, ígérem.

– Majd, ha készen állsz – engedte el társát. – Nekem folytatnom kell a készülődést, mert megint elkések és Yunseo megint mérges lesz – kelt fel a földről. – Hagyok itthon pénzt, rendeljetek enni, hogy legyen elég Jungkooknak éjszakára – ment a fürdőbe.

Jimin hamar meglépett a lakásból, ahol a tüzelő nyúl szaga már szinte fojtogatta. Ő nehezen viselte ilyenkor a fiatalabbat, azonban Taehyungnak semmi gondja nem volt vele, ezért boldogan hagyta magára két barátját az idősebb. Egyáltalán nem félt tőle, hogy Taehyung majd nekiesne, ahogyan esetleg más hibridek tették volna ilyenkor. Az ocicat ugyanis örömmel gondoskodott a szenvedő nyúlról, aki ilyenkor sokkal többre értékelte a magányt, mint máskor.
– Kérsz még valamit? – tett le egy kis csokoládét a nyuszika éjjeliszekrényére.
– Bocsánatot. Nem neked kéne gondoskodnod rólam – feküdt erőtlenül ágyában, ugyanis a bogyóknak hála ilyenkor el tudta nyomni az állati felét és úgy tengetni napjait, mintha egyáltalán nem lenne a közelben egy hibrid se, akin kiélheti vágyait.
– Ne kérj. Szívesen segítek – simogatta meg az álmos nyúl fejét. – Pihenj csak – igazgatta meg füleit.
– Köszönöm... Jimin ágyában alszol?
– Igen. Nem jön haza és azt mondta, nem gond.
– Oké – bújt nagy sóhajjal párnájába.
– Szólj, ha kell valami – hagyta el a másik szobáját.
Ugyan Taehyung így nagyon egyedül volt míg Jungkook szenvedett, hiszen Jimin ezen időszak alatt sokkalta kevesebbszer tért haza, mint máskor, ám ettől még nem érezte rosszul magát. Ez csak egy rövid időszaknak ígérkezett, mialatt végül is nem maradt magára teljesen soha, csak nagyobb volt a csend, mint általában. Néhány nappal számoltak mindhárman, viszont az már egyiküknek sem jutott eszébe, ami egyik nap kicsúszott Jungkook száján, mikor Taehyung a rendrakás végén egy doboz gyümölcslét vitt a fiatalabbnak.
– Nem maradsz? – pislogott fel rá ágyából.
– Jimin azt mondta, jobban szeretsz egyedül lenni – torpant meg mellette Taehyung, ki rettentően örült a kérdésnek.
– Az azért van, mert ő állandóan hisztizik a szagom miatt. De téged nem zavar, vagy igen?
– Nem, egyáltalán nem zavar.
– Akkor maradsz?
– Persze. Szívesen – ült le a földre.
– Ne! Gyere ide! – húzódott arrébb.
– Melléd? Nem zavar?
– Nem. Gyere csak.
– Rendben – bújt be a takaró alá Jungkookhoz. – Van rajtad valami ruha?
– Nincs.
– Akkor nem leskelődök – feküdt le Jungkook mellé, majd felé fordult. – Hogy érzed magad?
– Jobban. Főleg most, hogy itt vagy – nézett a másik szemébe a fiatalabb.
– Nem gond, hogy itt vagyok? Nem ölsz meg, amiért megsértem a területedet?
– Ha gond lenne, nem hívtalak volna ide – pislogott nagyokat Kook. – Nagy teher vagyok most.
– Nem vagy az. Szívesen segítek, hisz te is segítettél rajtam. Ez a minimum – mosolygott Taehyung.
– Köszönöm...
– Tudod, egy ideig volt egy nyúl a közelemben.
– Tényleg?
– Aha. Bár barna volt, idősebb nálunk és nem koreai, de mikor ránéztem arra gondoltam, hogy te is hasonlóan nézhetsz ki. Elég magas volt és mindig jó formában volt. Ő kapott rendesen enni, ezért nem volt gondja semmire. Bár velem nem volt kedves, de eszembe juttatott téged, ezért sosem haragudtam rá. Emlékeztetett rád.
– És mi lett vele?
– Nem tudom. Neki jó dolga volt. Nem azért váltunk el, mert őt kirakták, hanem mert engem eladtak. Nem volt ott jó sorom, de rossz volt, hogy tovább kellett állnom. Mintha megint elszakítottak volna tőled.
– Sajnálom, hogy így élted le a fél életedet – sóhajtott nagyot Jungkook.
– Már nem számít. A másik felét jól fogom és ez a fontos. Meg az, hogy veletek tölthetem az időmet. Nagyon hiányoztatok.
– Te is nekünk – meredtek egymás szemeibe. – Alszol velem? Rég nem aludtál már.
– Persze. Maradok, ha szeretnéd.
– Köszönöm... Hyung!
– Hm?
– Sokat bántottak téged? – lepte meg kérdésével társát, ki elgondolkozott, hogy mit is válaszoljon. Nem szívesen hazudott volna, de igazat sem akart mondani. Azzal összetörte volna a fiatalabb lelkét.
– Erre inkább nem válaszolnék – oldotta meg a helyzetet.
– Uhh... rendben... Hyung!
– Igen?
– Sok heged van?
– Jungkook – sóhajtott nagyot Taehyung.
– Tessék?
– Ne kérdezgess ilyeneket. Nem szeretnék róla beszélni.
– Oké – fancsalodott el Jungkook.
– Sosem hívtál még hyungnak mióta visszajöttem – mosolyodott el Taehyung, mialatt továbbra is egymás szemeibe néztek.
– Jiminnek sem mondom sokszor.
– Csak ha akarsz tőle valamit?
– Pontosan – mosolygott Jungkook.
– És tőlem mit akarsz? Éhes vagy?
– Nem... máson gondolkodtam.
– Min?
– Lehet csak a hormonok teszik.
– Rosszul vagy? – próbálta kideríteni, mi is jár a másik fejében.
– Nem. Most jól vagyok... Haragudnál bármiért is rám?
– Nem hiszem. Rád nem tudnék.
– Szavadat is adod, hogy nem fogsz? – fordult hasra Jungkook miközben továbbra is Taehyungot nézte.
– Igen. Miért? Csináltál valamit?
– Még nem... Akkor nem fogsz haragudni?
– Most már inkább aggódok. Mi az, Jungkook? – fürkészte a másik arcát, hátha arról rájön, mire gondol a másik.
A nyúl azonban nem mondott semmit, helyette a tettek mezejére lépett és megcsókolta barátját, ki mindenre gondolt, csak erre nem. Taehyung megdöbbent, ám nem állt ellen a fiatalabbnak. Rengeteg élményben volt része eddigi élete során, ez pedig akármennyire is furcsa, esetleg taszító lett volna más számára, neki az egyik legszebb pillanatként írta be magát az emlékezetébe.
– Hormonok – bújt a macska nyakába Jungkook, miközben annak hosszú, foltos állati farka dereka köré tekeredett.
– Azok... nem csak felerősítik a vágyaidat?
– Egyedül szeretnék lenni, hyung – szólalt meg miután félénken végignyalt Taehyung nyakán, kinek testén átfutott a hideg.
– Biztos? – ölelte magához a fiatalabbat, ki továbbra is bújt hozzá. – Maradhatok is – simította Jungkook fejére annak nyuszifüleit.
– Mindjárt jövök – pattant fel. – Maradj itt! – mászott át barátján, majd kirohant a szobából.
Taehyung szíve szerint a másik után ment volna, de abban talán mindketten egyetértettek, hogy ez egy kínos helyzetté vált, miután Jungkook megnyalta őt, akármennyire is közel álltak eddig egymáshoz. Ezért inkább maradt az ágyban és azon gondolkozott, meddig menne el akkor, ha esetleg a nyúl feltüzelve érne vissza hozzá azzal a céllal, hogy lefeküdjenek egymással. Taehyung szívesen megpróbálta volna a dolgot, de nem egy ilyen durva indítással, ráadásul egy ilyen kiszolgáltatott helyzetben, amikor mindenki potenciális pár a másik számára, aki csak egy kicsit is kedves hozzá. Ezért akármennyire is nehezére esett végül úgy döntött, bárhogyan is könyörögne majd a nyúl, nem fogja hagyni, hogy ledöntse őt, mert lehet, ez az apróság tenné tönkre kettejük kapcsolatát, ami bár rettentő erős, azért talán mégsem törhetetlen. Taehyungnak igen sok energiájába került ezt elhatároznia, hiszen érezte maga körül Jungkook illatát, ami már kezdett megtetszeni neki és emiatt fájt a szíve, mikor meghúzta a határokat. Ám ez volt a helyes út, akármennyire is nehéznek bizonyult. Mialatt azonban ő ezzel a gondolatmenettel küszködött gyorsan telt az idő, Jungkook pedig továbbra sem bukkant fel. Az ágya azon felén, ahol korábban ő feküdt, most csak Taehyung foltos, ocicat farka terült el, mely hamarosan neki is szemet szúrt. Vajon hol lehet a nyúl?
– Jungkook? – szólalt meg nagyjából félóra után. – Minden rendben, Jungkook? – könyökölt fel az ágyban és a szoba félig nyitott ajtajára meredt.
– Pillanat! – kapott egy bizonytalan választ, viszont ez elég volt neki ahhoz, hogy továbbra is eleget tegyen a másik kérésének, így visszadőlt a matracra. Még néhány percig sóhajtozott, mire a nyúl felbukkant. Fülei fejére simultak, arca enyhén kipirult és alig mert Taehyungra pillantani. Úgy tűnt, mint aki valami miatt zavarban van, mialatt egy tálcát tartott kezeiben, rajta mindenféle finomsággal, csokival, keksszel, gyümölcsökkel. – Itt vagyok.
– Minden rendben? – ült fel Taehyung. Meglepte a nyúl megváltozott viselkedése.
– Persze, mi baj lenne? – ült le az ágy szélére kezeiben a tálcával. Még mindig kerülte Taehyung tekintetét, de az illatát már nem bírta visszafogni. Az megváltozott és ezt a macska is érezte.
– Jobban vagy?
– Sokkal – mosolyodott el Jungkook a finomságokat nézve. – Hoztam egy kis nasit. Eszel velem? – fogott meg egy szelet almát és bele is harapott.
– Eszek – sóhajtott nagyot Taehyung. Kicsit megnyugodott, hogy a fiatalabb megoldotta máshogyan a hormonjai által okozott kellemetlenséget, ezzel segítve döntését, de közben egy picit fájt is a szíve, amiért szinte semmi segítséget nem nyújthatott ebben a másiknak. – Ne csináljak inkább valami tartalmas kaját? – ült a nyúl mellé, hogy összeértek combjaik.
– U-u – rázta fejét, miközben belemerült a gyümölcsök rágcsálásába, de arca tovább pirult.
– Rendben – csatlakozott a fiatalabbhoz az evésben Taehyung.

Jungkook heatje még eltartott néhány napig, mely idő alatt rendszeresen megkérte Taehyungot, töltse inkább az idejét vele a szobában, feküdjön mellé és aludjon vele. Jimint eleinte meglepte, hogy két legjobb barátja így összemelegedett, de elég hamar rájött, mi is zajlik kettejük között. Hibridek voltak mind a hárman, az ocicat és a nyúl pedig akaratuk ellenére is elárasztották a közös lakást feromonokkal, melyet Jimin azonnal megérzett, bár kezdetben még nem tudta értelmezni. Azonban elég gyorsan letisztult a helyzet, miközben ő fuldoklott az illattól, mely végül elüldözte őt a lakásból erre az időre, így pedig kettesben maradhatott a két fiú. Ahogyan Jungkook nehéz időszaka a végéhez ért, úgy tűnt el arcáról az a pír is, mely rendszeresen felbukkant miután elzárkózott néhány percig a másik elől. Pontosan tudta Taehyung, mit csinált ilyenkor, ezzel pedig a nyúl is tisztában volt, ezért esett zavarba minden alkalommal, hogy utána azonnal találkoznia kellett a másikkal. Ám miután már nem tombolt testében az a sok feromon, nem volt szüksége magányra, és újból zavartalanul tölthette idejét Taehyunggal, akivel a kelleténél jobban kezdtek összemelegedni. Valahányszor együtt ettek az idősebb macskafarka a fiatalabb dereka köré tekeredett, míg a nyúl próbált annyira közel helyezkedni a másikhoz, amennyire csak tudott. Egyre nehezebb volt egy külső szemlélőnek elviselni őket, mikor pedig Jiminnel ettek, ez nekik is feltűnt.
– Köhöm! – köszörülte meg minden alkalommal torkát, mikor már kezdett neki sok lenni a látvány. – Ha ennyire odavagytok egymásért, meg vissza, akkor egymást egyétek meg, a vacsorátokat pedig adjátok nekem – hangzott el lassan minden közös este ez a mondat, melyet Jimin társaságában töltöttek.
Ugyan a fekete macskát nem zavarta, hogy két társa kapcsolata kezdett egy magasabb szintre lépni, mint barátság, viszont az, hogy ez mind az ő szeme előtt történik leplezetlenül, már igen. Nem volt kíváncsi a részletekre, sem a szagokra, melyek csak úgy facsarták az orrát mikor két barátja egymáshoz ért. Amúgy sem viselte jól a nyúl feromonjait, de hogy még a saját lakásában egy másik domináns macska is hasonlóakat öntsön magából, egyenesen kiborította. Éppen emiatt menekült el hosszabb időre otthonról akkor, mikor tudta, most ő következik, az ő nehéz napjai jönnek. Tisztában volt vele, verekedés lenne majd belőle, ha egy percet is otthon lenne, ezért inkább barátnőjéhez költözött erre az időre, hogy egy kellemesebb mellékhatással élje át ezeket a kényes napokat, mint egy komolyabb sérülés és veszekedés. Ezzel azonban olyan volt, mintha ráparancsolt volna barátaira, lépjenek már szintet, kik az eset óta egyáltalán nem haladtak az intimitás terén. Még csak újabb csókjuk sem volt azóta, nemhogy bármi komolyabb. Csak kerülgették a forró kását, amit már Jimin nehezen viselt és melynek egyszer-kétszer hangot is adott, ezért mikor eltűnt egy hétre, a fiatalok kötelező feladatnak vették a haladást, bár egyikükben sem volt elég bátorság ehhez. Viszont nem is kellett, mert megoldotta helyettük másvalami.
– Ahh... Jimin! – morgott hangosan Taehyung. Egyedül volt a lakásban, így megtehette következmények nélkül. – Ez a te hibád... – kapkodta a levegőt és közben érezte, amint egyre jobban felmelegszik teste.
Az elmúlt napokban érződött már Jiminen, hogy lassan őt is elöntik a hormonok, ez pedig szinte egyik pillanatról a másikra borította fel Taehyung szervezetét is, mely hosszú idő óta először érezte úgy, itt az ideje utódokat nemzeni. Az utóbbi időben azzal volt elfoglalva minden porcikája, hogy túléljen, majd miután szabad lett, a normális testsúly került középpontba és a felépülés. Ezért régóta nem volt már része ilyen hormonhullámban, mely most az összes elmaradtat pótolni szerette volna. Taehyung emiatt rettenetesen szenvedett. Egyetlen figyelmeztetés sem volt, semmi előjele, hogy közeledne az ő heatje is, egyszer csak betoppant, mely valószínűleg Jiminnek volt köszönhető. Az ő hormonjai idézték elő ezt az egészet egy pillanat alatt, így fel sem tudott készülni rendesen és az első néhány órát teljesen egyedül töltötte, míg Jungkook dolgozott. Nem szólt neki, mert nem akarta tönkretenni a napját. Inkább megvárta az estét, addig pedig visszaküzdötte magát a nyúl ágyába, hogy legalább az illatát érezhesse. Azonban ez nem volt annyira jó ötlet, mint elsőre gondolta.
– Megjöttem! – zárta be maga mögött az ajtót Jungkook. – Hoztam va – akadt meg mondata közepén, amint az első levegővétellel megérezte társa illatát. – Taehyung? – dobta le a földre cuccait és azonnal keresni kezdte a másikat, miközben szanaszét hagyta cipőit a lakásban. – Taehyung? – rohant körbe, hátha máshol találja az emlegetettet, mint ahol gondolná, de végül nem így lett. Az ocicat az ő ágyában feküdt teljesen meztelenül, amitől Jungkook az ajtóban megtorpanva azonnal meg is fordult. Teljesen elvörösödött az arca, pedig a másik éppen nem csinált semmit, csak ruhátlanul kapkodott levegő után. – Jól vagy? – érdeklődött, mialatt fülei fejére lapultak. Nem szerette volna a másik erotikus hangjait hallani véletlenül sem.
– Nagyon nem – köszörülte meg a torkát, de ettől függetlenül rekedt maradt hangja.
– Kérsz valamit? Enni, vagy inni? – harapott alsó ajkába Jungkook, melyet szerencsére a másik nem láthatott, de azt sem, hogy nadrágja hirtelen tűrhetetlenül szűkké vált társa illata miatt. Viszont ő is hibrid volt, emiatt pedig szinte azonnal önteni kezdte magából a hormonokat.
– Téged! – mordult fel miközben lassan felült az ágyban. – Még elmehetsz, ha nem akarod... – sóhajtott nagyokat. – De érzem rajtad – pillantott Jungkookra, ki továbbra is háttal állt neki.
– Erős az illatod – vett egy mély levegőt és becsukta szemeit. A teste azonnal reagált a hívogató hormonokra, melyeknek már ha akart volna, sem tudott volna ellenállni. – Nagyon erős – váltak el egymástól puha ajkai egy halk nyögés kíséretében.
– A tiéd sem semmi – termett azonnal Jungkook mögött az ocicat. Foltos farka rögtön a másik dereka köré tekeredett, miközben pólója alá nyúlva elkezdte vetkőztetni a fiatalabbat. – Finom vagy – harapta meg gyengéden a nyuszika nyakát.
– Hyungh... – sóhajtott fel Jungkook.
– Mit szeretnél? – csókolgatta a másik puha bőrét.
– Csak... – próbált gondolkodni, de nem jutott sokra a feromonfelhőben úszó agyával. – Vigyázz a füleimre – nyögte ki nagy nehezen az egyetlen dolgot, ami eszébe jutott, miközben Taehyunghoz simult.
– Nem mondhatod, hogy nem adtam meg a lehetőséget, hogy elmenj – húzta át a fiatalabb fején annak pólóját, majd maga felé fordította a nyulat, ki elvörösödve próbálta tartani a szemkontaktust társával.
Taehyung beljebb vonta a szobába és tovább vetkőztette. Nem bírt magával, meg akart szabadulni a másik ruháitól, hogy minél hamarabb megkóstolhassa minden egyes porcikáját és elhalmozhassa csókjaival puha bőrét. Jungkook átadta magát társának, cseppnyi ellenállást sem mutatott, de nem is akart. Taehyung ajkai meglepő gyengédséggel kényeztették régóta érintetlen bőrét, amitől ő is egyre többet kívánt.
– Hyungh! – sóhajtott fel miután megérezte, hogy társa forró nyelve végigszalad férfiasságán.
– Mondjad! – csókolt Jungkook péniszére, miközben felnézett félig csukott szemeibe.
– Hyungh! – túrt Taehyung hajába és felhúzta magához. – Csókolj meg! – karolt nyakába.
Az ocicat egy pillanatra megvillantotta lehengerlő mosolyát, majd már rá is tapadt a nyúl édes ajkaira, ki még mindig zavarban volt. Nem szokott hozzá, hogy az egyik legjobb barátja ilyen helyzetben látja őt, ahhoz pedig végképp nem, hogy ő is a másikat. Sosem álmodozott még ilyesmiről, csak egy újabb csókról, amit végre meg is kapott. Alig bírt betelni társával, kinek kezei közben felfedezték a fiatalabb testét. A formás izmait, a hevesen emelkedő mellkasát, az érzékeny bimbóit, a forró nyakát, majd a párnán elterülő nyuszifüleit. Amint megsimogatta őket, majd ujjai közé véve játszadozni kezdett velük, Jungkook teljesen megváltozott. Hirtelen eltűnt a félénk oldala és átvette helyét az a fele, mely inkább állati volt, mintsem emberi. Nem sokszor engedte el magát ennyire, ezért még számára is újak voltak vágyai és tettei is. Fordított a helyzetükön, majd az ocicatet a matracba préselve ült annak csípőjére. Rögtön célba vette a másik nyakát, miközben pedig azzal volt elfoglalva, hogy nyomot hagyjon maga után, Taehyung kezei már a folytatást sietették. A fiatalabb formás, vonzó fenekére tapadtak, majd egy gyengébb pillanatában bevetette első ujját, melyet látszólag meg sem érzett a nyuszika. Kapkodva haladtak az előjátékkal, de nem is volt többre szükségük. Jungkook hosszú idő óta érintetlen teste mintha csak előző nap adta volna át magát valaki másnak, annyira könnyedén alkalmazkodott mindenhez, mialatt erős feromonokat öntve magából jelölte meg társát. Taehyung elolvadtad a másik gesztusától, hogy ilyen hamar szeretné, ha mindenki tisztában lenne vele, ők összetartoznak, ezért egy pillanatig sem ellenkezett, csupán élvezte amint a sóhajok és nyögések közepette részben átvették egymás illatát. El sem tudott volna képzelni szebb éjszakát, még tiszta fejjel sem, nem hogy a heattől túlfűtött zavaros elméjével.
– Jungkookh~! – támaszkodott meg az említett vállai mellet a matracon, amint saját magával küzdve próbált egy kicsit nyugton maradni, míg levegőért küzdött.
– Hyungh! – nyögött fel a fiatalabb. – Ne hagyd abbah! – simított végig mellkasán, miközben homlokaik összeértek és Taehyung becsukta szemeit.
– Elfogyott az erőm – nyelt nagyot két légvétel között. Már a harmadik menetnél jártak és az ocicat egyszer sem kapkodott, így nem is volt csoda, hogy kimerült.
– Cseréljünk! – próbálta ledönteni az idősebbet a nyuszika, de az nem hagyta magát. – Ne kínozz! – szólalt fel elcsukló hangon Jungkook, ki még érezte testében a másik lüktető férfiasságát.
– Nem engedlek el – emelkedett fel kicsit, majd végignyalt a fiatalabb sós bőrén és gyengéden megharapta nyakát.
– Kérlekh! – nyögött fel újból, miközben megfeszítette egy pillanatra izmait, amitől Taehyung testét újból elöntötte a vágy.
– Milyen szűk vagy! – mordult fel. – Csináld még!
– Csak, ha folytatod – simogatta párja hátát.
– Jó! – karolta át a nyuszikát, majd felülve vele az ágy háttámlájának dőlt. – Így jó? – harapott alsó ajkába, miközben Jungkook fenekére fogva biztatta azt mozgásra.
– Ahh, igen! – támaszkodott meg az idősebb vállán.
Hamar fogott gyors tempóba, melyhez nem volt szüksége segítségre, ezért Taehyung egyik keze tovább vándorolt testén, míg végül megállapodott a fiatalabb nyuszifarkánál. Amint megérintette a fiatalabb torkából egy meglepett nyögés tört fel, miközben nyuszifülei megrezzentek. Nem számított rá, hogy leggyengébb pontjával fogja majd őt kínozni párja.
– Ezt szereted? – simogatta puha farkát és közben átkarolta derekát, hogy megtartsa a másikat.
– Ott neh! – nyögdécselt.
– Miért? Nem jó? – fürkészte a fiatalabb arcát, ki becsukva szemeit lovagolt tovább ölében.
– Nemh.
– Biztos? – folytatta kis játékát. – Pedig ahogy látom, nagyon tetszik neked – pillantott Jungkook péniszére, melyen egy duzzadt csepp gördült végig.
– Hyungh! – távolodott el egy kicsit a másik testétől és hátraejtve fejét nyögdécselt tovább. – Én nemh- nemh- – kapkodott levegő után.
– Hadd lássam! – nyalt végig a fiatalabb nyakán, kinek ennyi elég is volt, hogy újból elélvezzen.

Hosszú éjszakájuk volt tele hangos nyögésekkel, forrósággal és vallomásokkal, melyet talán máskor sosem ejtettek volna ki szájukon. Még reggel is ott csengett Taehyung füleiben Jungkook mondata, melyet azután a megjegyzése után kapott válaszul, melyet az aranyos, izgatottan mozgó nyuszifarkára tett.
– Ez a "Szeretkezzünk!" jelzés. Legközelebb ismerd fel! – majd már nyúlt is a mögötte térdelő társa csuklói után, ki annyira meglepődött ettől, hogy egy pillanatra ledermedt.
Tudta, sosem lesz képes elfelejteni Jungkookot, amint meztelenül, ott guggolva előtte, kitolta formás fenekét, mely felett az édes nyuszifarkincája nyughatatlanul mocorgott, miközben egyik válla felett hátratekintve pislogott szelíden nagyokat, óriási nyúlfülei pedig hanyagul lógtak fejéről. Csodálatos látvány volt számára, egyszerre izgató és cuki, ha pedig tehette volna, lefényképezte volna a másikat csak azért, hogy akkor nézegethesse, amikor csak akarja. Ahogyan ezen gondolkodva bámult a plafonra, úgy kezdett újra feléledni benne a szexuális vágy, mely a következő néhány napban készült megkeseríteni életét, azonban még igyekezett rajta uralkodni. Ezért ahelyett, hogy rögtön szexszel ébresztette volna meztelen partnerét, inkább a takaró alól kikukucskáló csupasz bőrére nyomott forró, hosszú csókokat, melyre hamarosan fel is kelt a nyuszika.
– Tae? – bújt párnájába, mi alatt Taehyung karja feküdt. – Álmos vagyok – fordult volna lassan hasra, ha a másik engedi, de félúton meggátolta őt annak keze.
– Jó reggelt! – nyomott egy puszit Jungkook lapockájára. – Nem fázol?
– Nem – kapott szinte azonnal választ.
– Nem vagy éhes?
– Még nem – mocorgott Jungkook. – Még öt perc – húzta fejére a takarót, melyen Taehyung elmosolyodott.
– Amennyit csak szeretnél – nézte vigyorogva a takarókupacot. – Ugye nem fáj semmid sem? – hajolt oda, ahol feltételezhetően a nyuszika fülei feküdtek a vastag lepel mögött.
– Nem – érkezett tompa hangon egy válasz. – Jól vagyok.
– Akkor jó – ölelte át a másikat. – Éreztem, hogy megjelöltél este – kezdett bele abba, amit a legfontosabbnak érzett. – Örülök, hogy engem választottál... – várt valamiféle választ, de nem kapott. – Igyekszem majd a legjobb pár lenni a Világon... És azt is tudom, hogyan kell hibrid gyerekeket nevelni, ha egyszer elgondolkoznál ilyesmi... – adott egy kis időt újból a fiatalabbnak, hátha akar mondani valamit, azonban az továbbra is csendben maradt. – Bár örökbe kell sajnos fogadnunk, vagy béranyát keresni... Ha pedig nyuszikat akarsz, akkor nyuszit kell találnunk. A többiek sajnos dominánsabbak. De ha nem fontos neked, akkor megértem, csak én örülnék majd egy kis Jungkooknak, ezt biztosan állíthatom.
– Én pedig egy kis ocicatnek – takarózott ki hirtelen hatalmasra nyílt szemekkel Jungkook, melytől Taehyung egy kicsit meghátrált. – Majd... egyszer. A távoli jövőben. Nem mostanában. Nem az elkövetkezendő négy évben még, az tuti – pislogott nagyokat Kook.
– Azt hittem, már sosem takarózol ki.
– Csak öt percet kértem.
– Annyit nem bírok ki most nélküled – csókolta meg a nyulat Taehyung. – Ha már nem szeretkezünk, akkor legalább had lássalak. Máshogy nem bírok a hormonjaimmal.
– És hagysz még aludni, ha nézhetsz? – biggyesztette ki alsó ajkát Jungkook.
– Tudsz még?
– Igen! Csak hagyj! – fordult másik oldalára a fiatalabb.
– Rendben... hagylak – nézett végig a másik testén, ahogyan az kivillant a takaró alól, mely alatt ketten feküdtek. Amint végigfutott tekintete a fiatalabbon, elmosolyodott. A másik aranyos kis nyuszifarkincája ugyanis izgatottan mocorgott tökéletes feneke fölött, amit nem tudott figyelmen kívül hagyni. – Felismerjem?
– Jobban tennéd, igen!
Így akármennyire is nem volt tervben, korán reggel szeretkezéssel indították a napot. Mindketten arra számítottak, hogy az elkövetkezendő néhány nap erről fog szólni, de egyikük sem bánta. Szavak nélkül állapodtak meg, mostantól együtt vannak, hiszen már egymás illatát hordozták bőrükön, melyet le sem tudtak volna tagadni. De nem is akartak. Számukra tökéletes volt így minden, viszont a lakásban nem csak ők ketten laktak.

Ahogyan teltek a napok és Jungkook beteget jelentve otthon maradt, úgy zuhant a Taehyung testében tomboló hormonok szintje is. Egyre kevesebb szexből állt a napjuk és több turbékolásból, ám a nagy boldogságban elfeledkeztek arról, hogy mi is váltotta ki ezt az egészet.
– Hazajöttem! – nyitott be Jimin a közös lakásba, az első légvétel után pedig ledermedt néhány pillanatra.
– Jimin? – jelent meg a nyuszika. – Szia! – mosolygott rá.
– Te meg Tae? – mutatott társára.
– Uh... – nyelt nagyot. – Igen.
– A... – pislogott sűrűn. – Nem az én ágyamban.
– Isten ments!
– És most... Mi van?
– Uh...
– Szerelem?
– UH! – akadtak el a szavak Jungkook torkában.
– Jimin! – jelent meg Taehyung. – Megmagyarázom!
– Nem bántottad? – indult beljebb Jimin, ki valamiért úgy érezte, Taehyung vetélytárs és érzékeltetnie kell vele, ki is az úr  házban.
– Nem! Sosem tenném – hátrált az ocicat, miközben megadóan fejére simultak fülei, farka pedig combja köré tekeredett.
– Szereted?
– Igen! – vágta rá rögtön.
– Mi? – torpant meg újból Jimin. – Teljes szívből, mint a szerelmed, nem csak mint barát?
– Igen.
– Biztos?
– Igen... Jó, csak a hormonok miatt léptünk ekkorát, de tényleg... Imádom őt – tett még néhány lépést hátrébb, míg biztonságosnak nem érezte a távolságot kettejük között.
– Tényleg szeretsz? – szólalt meg halkan Jungkook. – Nem csak a heat miatt volt az egész? – azért akármennyire is élvezte a kettejük között történteket, majd azt, hogy annyira összemelegedtek, legbelül attól félt, ez csak a heat mellékhatása és a másik igazából nem is vonzódik úgy hozzá, ahogyan azt ő szeretné.
– Igen... és nem úgy, ahogyan Jimint.
– Hát azt ajánlom is – mordult fel Jimin. – Nekem barátnőm van, aki ha megérzi rajtam ezt a szexszagot, biztosan kidob – ment beljebb a lakásba, de elkerülte Taehyungot, mivel már nem volt mérges rá, azonban az ocicat még félt kicsit tőle. – Az ég szerelmére, szellőztessetek néha! – nyitott ablakot, majd szobája felé vette az irányt.
– Azt hittem tudod, hogy szeretlek – nézett Jungkook szemeibe.
– Csak... nem voltam biztos benne, hogy valóban így van – simított végig fekete nyuszifülein. – A heat elveszi az ember agyát.
– De ennyire nem... Nem ölelgettelek volna állandóan a tiszta pillanataimban is, ha nem így éreznék.
– Azt gondoltam, nincsenek ilyenek nálad, mivel... régóta ez volt az elsőd.
– De voltak... Amúgy nem, mintha kötelező lenne de-
– Én is szeretlek! – szakította félbe az ocicatet Jungkook, de továbbra sem mozdultak meg. – Már a reptéren éreztem valamit – tett vallomást. – De annyira örültem, hogy újra látlak, hogy azt hittem... Aztán egyre többet aludtunk együtt és... jött a heatem.
– Ugye rám gondolva... – hagyta nyitva a mondatot, de mindketten tudták, mit akar mondani.
– Igen – pillantott a földre zavarában Jungkook.
– Nekem nem a reptéren kezdődött – indult a fiatalabb felé. – Viszont nem is ért valamiért annyira váratlanul – simogatta meg a nyuszika arcát és magára vonta tekintetét. – Lehet, az illatod miatt volt – nézett mélyen a másik szemeibe.
– Hyung... – harapott alsó ajkába Jungkook, miközben Taehyung felsőjébe markolt.
– Igen? – kérdezett vissza halkan.
– Csókolj meg! – adta ki a parancsot a másiknak, ki szó nélkül teljesítette.
Ezúttal lassan mozogtak, élvezték egymás ízét, puha ajkait és izmos nyelvét, mialatt szorosan egymáshoz simultak. Taehyung ocicat farka kettejük köré tekeredett, egyik kezével pedig Jungkook fekete fület kezdte lágyan simogatni. Odavolt a fiatalabb nyúlvonásaiért, ami miért a hosszú csók közben végül Jungkook bojtos farkincáját is simogatni kezdte, mire a fiatalabb felnyögött.
– Az ég szerelmére! – förmedt rájuk Jimin, mitől annyira megijedtek, hogy azonnal el is engedték egymást. – Legalább ne akkor, mikor itthon vagyok, vagy ne a nappaliban! – suhant el kettejük között a fekete macska, hátán egy táskával.
– Bocsánat – kért elnézést halkan Taehyung.
– Elmész? – érdeklődött a kipirult nyuszika.
– Igen. Yunseonál leszek még néhány napig. Addig kiélhetitek magatokat – mutatott társaira. – De aztán együtt vacsorázunk egy étteremben – húzta össze kabátját. – A kanapén pedig ne merjétek csinálni! – fordult az ajtó felé, azonban visszanézett rájuk. – És a zuhanyban sem! Az közös! No meg az ágyamban sem!
– Nem terveztük – válaszolt nyugodt hangon Taehyung.
– Remek – tért vissza az ajtóhoz, majd már nyitotta is ki, hogy eltűnjön, azonban még tett egy megjegyzést, mielőtt becsapódott volna mögötte. – És néha szellőztessetek!
– Oké! – kiabált utána Jungkook, majd pátjára pillantott.
– Szerintem eleget csináltuk már az elmúlt néhány napban.
– Elfáradtál?
– Nem, csak... Nem lesz ez sok? Nem csak ebből kéne állnia.
– Taehyung, én egy nyúl vagyok. Mond ez neked valamit? – tette csípőjére kezeit Jungkook.
– Értettem, jó! Te parancsolsz.
– Én is így gondoltam – fogott párja felsőjére, majd magához húzta őt egy újabb csókra. – És miénk az egész lakás – súgta halkan két csók között a másik fülébe.
– A kávézóasztalt nem mondta.
– Olvasol a gondolataimban.


(Itt is volna az, amit ti kértetek, bár elég kis rövidke lett. Lehet, a fáradtságtól nem futotta hosszabbra, nem tudom, de ettől még szerintem aranyos, cuki sztori. :D Remélem, tetszik nektek is!
Próbálom folytatni közben Namot, meg akadt még egy ötletem egy ficire, viszont abból sori lesz majd megint szerintem. De előre meg fogom írni az egészet, ha igen, és majd feldarabolva sorozatot csinálok belőle. Persze ezek közben fogok még OS-t is írni, hisz elmentettem a kéréseiteket!
Viszont addig is, míg nincs új sztori, olvasgassatok a régiekből nyugodtan! :D
Facebook oldalunk --> LINK
Wattpad ---> Wattpad )