A folyosó üvegén lenéztem a színpadra és ahogy kiszúrtam Vt, azonnal maximumra kapcsoltam. Talán még sohasem futottam olyan gyorsan, mint akkor.
-V tarts ki! Mindjárt ott vagyok!
Csattogott a talpam a hideg kövön, ahogy közelítettem célom felé. Felszaladtam a lépcsőn és berontottam a hangmesterhez, meg az elektronikáért felelős haverjához.
-Mért nem hallgatnak rám?! - kiabáltam rájuk, majd becsaptam magam mögött az ajtót és sokkal nagyobb csend lett.
-Ki maga? - kérdezte a hozzám közelebb ülő.
-A fiúk képviselője. Ezért, ha azt mondom, hogy áramszünetet szimulálnak, azt teszik! Értve vagyok?!
-Maga kérte? A fülesen egy kis kezdő mondta be, azért nem hallgattunk rá. Maga Franciska?
-Igen. Nem mondta?
-Nem igazán értettük. - pislogtak.
-Akkor most szépen szót fogadnak! Egy perc múlva sötétségbe borítják a színpadot, amíg nem szól be valaki önöknek, hogy jöhetnek a fények. Felőlem bármi lehet az indok, csak hihető legyen. Értették?
-Igen. Egy perc és csend és nyugalom. - ismételték a lényeget, miközben kinéztem az üvegen a fiúkra, mert pont két szám közé értek, és a szívem még jobban összeszorult, ahogy megláttam Vt.
-Igen. Mostantól. - téptem fel az ajtót és visszaindultam ugyan olyan lendülettel, mint amivel érkeztem.
Újabb csattogások hallatszottak a hideg kövön, majd a magassarkúk már halk koppanása a földön, ahogy ledobtam azokat, mikor befordultam a hangos, sürgő-forgó színfalak mögé. A lehető legközelebb mentem a színpadhoz, ahol még nem láttak a rajongók, de én jól láttam a fiúkat. Belekezdtek egy új számba, én pedig egyre biztosabb voltam, hogy az az egy perc már lejárt. Mérgelődtem magamban, hogy nem fogadnak szót, és egy headsetes emberkét kerestem, amikor valaki határozottan felém lépkedett.
-Sötétség! Négy, három, kettő..... - de nem vártam már meg az egyet. Azonnal a lépcső felé rohantam.
Az első fokra léptem, amikor minden hang kiment és a fények lekapcsoltak. V azonnal elkezdett közelíteni a föld felé, bár nem ájult el, csak lassan leguggolt. Akkor értem oda hozzá, mikor kezét készült letenni, így segítettem neki lefeküdni.
-V! Mi a baj? Mid fáj? Mond meg nekem! - terült el fájdalmas nyögések kíséretében, miközben a fiúk körénk gyűltek. Valamit koreaiul kezdett magyarázni, miközben akkora fájdalmat érzett, hogy hangja elcsuklott és könnyek folytak végig arcán.
-Nagyon fáj a háta. - fordított Rapmon, mialatt V mellett ültem sarkaimon.
-Kitartás! - simogattam meg arcát és oldalára fordulva szorította meg kezemet - Istenem! Hol van már egy mentő! - üvöltöttem a szervezkedő emberek tömege felé, ahogy már lassan én is sírni kezdtem, hogy nem tudok rajta segíteni.
-Mindjárt! Az itteniek egy ájulással foglalkoznak
-Mi az isten! Ketten vannak! Az egyikük
-Itt vagyok! - szakított félbe az emlegetett mentős, és egy nagy táskával felrohant hozzánk - Adjanak helyet! Mi történt?
-Rapmon! Mi történt? - kérdeztem angolul, mialatt elhúzódtunk Vtől. Ő körbekérdezte a fiúkat majd válaszolt.
-Suga része volt. A hátára mászott, majd mikor leugrott róla, V már szenvedett. - mondta, amit le is fordítottam a dokinak.
-Hol fáj pontosan? - kérdezte én pedig újra megfutottam a köröket Rapmonnal.
-Főleg a dereka, de már az egész háta. - tolmácsoltam.
-Rendben, akkor most kitapogatom, hogy tudjam hova adjak pontosan fájdalomcsillapítót. - húzta fel V pólóját, és pont jó volt, hogy az oldalán feküdt.
-V! - simogattam meg az arcát és közelebb hajoltam hozzá, miközben még mindig a kezemet szorongatta - Remélem megérted amit mondok. Szólj, hogy hol fáj a legjobban! Értesz? V! - próbáltam rávenni, hogy engem nézzen és nagy nehezen bólogatott, majd a doki elkezdte nyomkodni a derekát.
Szinte minden érintésre felnyögött, de a legjobban fájó pontot megtalálva, el is ájult pár másodpercre.
-Doki! Az lesz az. Elvesztette az eszméletét.
-Rendben. Akkor ide kap egy injekciót. De ez csak enyhít. Nem szünteti meg. - kotorászott a táskájában, mialatt egyre több vaku villant fel.
-Az is jobb, mint a semmi. - majd visszatértem Vhez - V! Ébresztő! Figyelj rám V! Térj magadhoz! - paskoltam meg az arcát, miközben már én is bőgni kezdtem, és lassan kinyitotta a szemét.
-Mi a baj? - ért oda a másik elsősegélyes is egy hordággyal. Megbeszélték egymás közt mi történt, persze érthetetlen orvosi nyelven, majd Vt a hátára kényszerítették.
Ez láthatóan jobban fájt neki, mint az eddigi póza, de csak így tudták átrakni az ágyra és levinni a színpadról.
-A mentősöknek már szóltunk, de időközben két lányt is tartunk az elsősegély helyen. Gondolom oda, nem akarja beengedni. - állt szóba velem az egyikük, miközben Vt lerakták a folyosó egyik szélére.
-Nem.
-Akkor itt várják meg. Nekünk vissza kell mennünk, itt már nem tudunk segíteni, ott viszont kellünk. A fájdalomcsillapító hatni fog, de amilyen erős a fájdalma, nem lesz száz százalék. Figyeljen rá, és ha romlik az állapota, vagy bármi más is jelentkezik, azonnal szóljon!
-Rendben. Megfordulhat?
-Igen, ha úgy kevésbé fáj. De fel nem ülhet, pláne nem állhat. Legközelebb pedig csak a mentősök mozdíthatják meg.
-Persze-persze. - bólogattam és letöröltem könnyeimet.
-Bízunk magában. És ne aggódjon. Rendbe fog jönni. - veregették meg a vállam majd visszarohantak az elsősegély helyre.
-Mi az? - kérdezte Rapmon, és a többiek is sorra dobáltak a kérdéseikkel.
-Jobban lesz. Jönnek a mentők. - térdeltem le V fejéhez, majd újra simogatni kezdtem, miközben ő összeszorította szemeit és állkapcsát fájdalmában - Folytassátok! Vigyázok rá.
-Jó! Ezt muszáj. - fordult meg a leader és visszaindult.
-Sajnos. - tette hozzá J-Hope, majd lehajolt Vhez és valamit sugdosott neki, amit azzal zárt, hogy "Fighting".
-Akkor fényeket asszonyom? - lépett oda a már jól ismer fiatal srác a fülesével.
-Igen-igen. És hozzanak vizet!
-Azonnal. Fények vissza, folytassuk! - indult útjára, miközben a headsetbe beszélt.
Én V feje fölött térdeltem, hogy ne legyek útban, és két kezem közé fogtam, miközben összeérintettem homlokunkat.
-Nem lesz baj! Itt vagyok! Mindjárt jobban leszel. - folytak könnyeim, mert tudtam mekkorát hazudok, de többet nem segíthetek.
-Francihhh - kapta el kezeimet és szaggatottan lélegzett, miközben sírt a fájdalomtól.
-Itt a víz! - nyújtotta fejemhez a srác az üveget, én pedig felnéztem, majd elvettem tőle - Jobban lesz. - próbált nyugtatni, de azonnal vissza is ment a dolgára.
-V! - másztam mellé - Igyál egy kicsit! - tekertem le a kupakot, ő pedig az oldalára fordult, miközben látványosan megkönnyebbült.
Kivette kezemből az üveget, de annyira gyenge volt, hogy majdnem elejtette, és ügyetlenkedve ivott pár kortyot. Visszaadta, én visszazártam, majd ledőltem mellé. Jin-jang pózban feküdtünk a folyosón, miközben kerülgettek minket. Kezemet szorította mindkét markába, a szabadon hagyottal pedig haját söpörtem ki szemeiből. Látványosan jobban volt, de azért még könnyezett egy leheletnyit, amit én sem bírtam ki sírás nélkül.
-Kitartás! - szipogtam.
-Alien mode on. - próbálta oldani a helyzetet, és kicsit el is mosolyodtam.
-Igenhh! Kis aranyos Taehyung.
Percekig feküdtünk így egymás mellett, mialatt a mentőre vártunk, ami nem sitett. A többiek tovább koncerteztek, bár a hangulat feszült maradt. V fájdalomcsillapítója pedig valóban nem tudott túl jó hatást elérni. Ugyan egy is időre jobban lett, de hamar múlni kezdett hatása, így egyre jobban nyögni kezdett a fájdalomtól. Szenvedésének hangjai szívemet tépték. Istenem kérlek! Ha figyelsz rám egy kicsit is. Vedd el ami kell és vissza ne add, csak V legyen jobban. Segíts rajta kérlek!
Imádkoztam magamban. Fohászkodtam a segítségért, ami lassan meg is érkezett. Összerezzentem, ahogy a vállamhoz értek, majd azonnal felültem és elhúzódtam, ahogy észrevettem a mentősöket.
-Mi a helyzet? - hajolt fülemhez az egyikük.
-Kapott fájdalomcsillapítót a derekába, de már nagyon múlik a hatása. - válaszoltam.
-Rendben. Most bevisszük. Kérem jöjjön velünk, hogy tudjunk vele kommunikálni.
-Persze! Elrohanok a táskámért! A mentőnél találkozunk.
-Rendben asszonyom!
-V! - hajoltam oda hozzá - Mindjárt jövök. Nyugalom. - pattantam fel és az öltöző felé rohantam.
Összepakoltam a cuccainkat, amikről tudtam, hogy kellhet. Az ő telefonját is bedobtam a táskámba, majd azonnal kifutottam a mentőnek fenntartott helyre.
Huh! A nagy sietségben teljesen megfeledkeztem a cipőmről, de már nem mentem vissza érte. Átvergődtem magam a kövön ezen a hűvös estén egészen a mentőig, amiben már bent feküdt V az egyik dokival. A másik az egyik elsősegélyessel tárgyalt, miközben bemásztam Vhez.
-Másszon előre és kösse be magát! Hátul nem tartózkodhat menet közben.
-Értem. - vergődtem magam az első ülésre, miközben végigsimítottam Vn - Telefonálhatok?
-Ha nagyon fontos. De ne sokáig! Menet közben már ne.
-Rendben, köszönöm. - tárcsáztam a szabadnaposok számát.
Hamar találtam szabad embert, akit berendeltem koncertre a srácokhoz. A kocsi kulcsok Tominál voltak, akivel össze is futottam útközben, így tudta, hogy jön majd más helyettem, amíg a kórházban leszek Vvel. A lakáskulcsból pedig van másolat, szóval a szabad emberemnek semmi plusz dolga nem volt, csak el kellett mennie a srácokért, majd azokat hazadobni.
-Na tegye le kérem! - szállt be a vezető ülésre a másik mentős, és én még gyorsan elhadartam mondandóm, majd kinyomtam.
-Hova megyünk?
-Azonnal kiderül. Majd a központ irányít.
-Én már megkaptam az infót. Szent Rókus a cél.
-Na akkor kapaszkodj Laci! Indulunk. - nyomta be a villogót.
-Hamar beérünk? - tettem fel a kérdést, miután V újabb fájdalmas nyögést hallatott azon az irtózatosan mély hangján.
-Azonnal! Ne aggódjon! - cikázott a városban, és lassan már a saját életemért is kezdtem aggódni, nem csak Vért.
(Folytatjuk :D)
Csattogott a talpam a hideg kövön, ahogy közelítettem célom felé. Felszaladtam a lépcsőn és berontottam a hangmesterhez, meg az elektronikáért felelős haverjához.
-Mért nem hallgatnak rám?! - kiabáltam rájuk, majd becsaptam magam mögött az ajtót és sokkal nagyobb csend lett.
-Ki maga? - kérdezte a hozzám közelebb ülő.
-A fiúk képviselője. Ezért, ha azt mondom, hogy áramszünetet szimulálnak, azt teszik! Értve vagyok?!
-Maga kérte? A fülesen egy kis kezdő mondta be, azért nem hallgattunk rá. Maga Franciska?
-Igen. Nem mondta?
-Nem igazán értettük. - pislogtak.
-Akkor most szépen szót fogadnak! Egy perc múlva sötétségbe borítják a színpadot, amíg nem szól be valaki önöknek, hogy jöhetnek a fények. Felőlem bármi lehet az indok, csak hihető legyen. Értették?
-Igen. Egy perc és csend és nyugalom. - ismételték a lényeget, miközben kinéztem az üvegen a fiúkra, mert pont két szám közé értek, és a szívem még jobban összeszorult, ahogy megláttam Vt.
Újabb csattogások hallatszottak a hideg kövön, majd a magassarkúk már halk koppanása a földön, ahogy ledobtam azokat, mikor befordultam a hangos, sürgő-forgó színfalak mögé. A lehető legközelebb mentem a színpadhoz, ahol még nem láttak a rajongók, de én jól láttam a fiúkat. Belekezdtek egy új számba, én pedig egyre biztosabb voltam, hogy az az egy perc már lejárt. Mérgelődtem magamban, hogy nem fogadnak szót, és egy headsetes emberkét kerestem, amikor valaki határozottan felém lépkedett.
-Sötétség! Négy, három, kettő..... - de nem vártam már meg az egyet. Azonnal a lépcső felé rohantam.
Az első fokra léptem, amikor minden hang kiment és a fények lekapcsoltak. V azonnal elkezdett közelíteni a föld felé, bár nem ájult el, csak lassan leguggolt. Akkor értem oda hozzá, mikor kezét készült letenni, így segítettem neki lefeküdni.
-V! Mi a baj? Mid fáj? Mond meg nekem! - terült el fájdalmas nyögések kíséretében, miközben a fiúk körénk gyűltek. Valamit koreaiul kezdett magyarázni, miközben akkora fájdalmat érzett, hogy hangja elcsuklott és könnyek folytak végig arcán.
-Nagyon fáj a háta. - fordított Rapmon, mialatt V mellett ültem sarkaimon.
-Kitartás! - simogattam meg arcát és oldalára fordulva szorította meg kezemet - Istenem! Hol van már egy mentő! - üvöltöttem a szervezkedő emberek tömege felé, ahogy már lassan én is sírni kezdtem, hogy nem tudok rajta segíteni.
-Mindjárt! Az itteniek egy ájulással foglalkoznak
-Mi az isten! Ketten vannak! Az egyikük
-Itt vagyok! - szakított félbe az emlegetett mentős, és egy nagy táskával felrohant hozzánk - Adjanak helyet! Mi történt?
-Rapmon! Mi történt? - kérdeztem angolul, mialatt elhúzódtunk Vtől. Ő körbekérdezte a fiúkat majd válaszolt.
-Suga része volt. A hátára mászott, majd mikor leugrott róla, V már szenvedett. - mondta, amit le is fordítottam a dokinak.
-Hol fáj pontosan? - kérdezte én pedig újra megfutottam a köröket Rapmonnal.
-Főleg a dereka, de már az egész háta. - tolmácsoltam.
-Rendben, akkor most kitapogatom, hogy tudjam hova adjak pontosan fájdalomcsillapítót. - húzta fel V pólóját, és pont jó volt, hogy az oldalán feküdt.
-V! - simogattam meg az arcát és közelebb hajoltam hozzá, miközben még mindig a kezemet szorongatta - Remélem megérted amit mondok. Szólj, hogy hol fáj a legjobban! Értesz? V! - próbáltam rávenni, hogy engem nézzen és nagy nehezen bólogatott, majd a doki elkezdte nyomkodni a derekát.
Szinte minden érintésre felnyögött, de a legjobban fájó pontot megtalálva, el is ájult pár másodpercre.
-Doki! Az lesz az. Elvesztette az eszméletét.
-Rendben. Akkor ide kap egy injekciót. De ez csak enyhít. Nem szünteti meg. - kotorászott a táskájában, mialatt egyre több vaku villant fel.
-Az is jobb, mint a semmi. - majd visszatértem Vhez - V! Ébresztő! Figyelj rám V! Térj magadhoz! - paskoltam meg az arcát, miközben már én is bőgni kezdtem, és lassan kinyitotta a szemét.
-Mi a baj? - ért oda a másik elsősegélyes is egy hordággyal. Megbeszélték egymás közt mi történt, persze érthetetlen orvosi nyelven, majd Vt a hátára kényszerítették.
Ez láthatóan jobban fájt neki, mint az eddigi póza, de csak így tudták átrakni az ágyra és levinni a színpadról.
-A mentősöknek már szóltunk, de időközben két lányt is tartunk az elsősegély helyen. Gondolom oda, nem akarja beengedni. - állt szóba velem az egyikük, miközben Vt lerakták a folyosó egyik szélére.
-Nem.
-Akkor itt várják meg. Nekünk vissza kell mennünk, itt már nem tudunk segíteni, ott viszont kellünk. A fájdalomcsillapító hatni fog, de amilyen erős a fájdalma, nem lesz száz százalék. Figyeljen rá, és ha romlik az állapota, vagy bármi más is jelentkezik, azonnal szóljon!
-Rendben. Megfordulhat?
-Igen, ha úgy kevésbé fáj. De fel nem ülhet, pláne nem állhat. Legközelebb pedig csak a mentősök mozdíthatják meg.
-Persze-persze. - bólogattam és letöröltem könnyeimet.
-Bízunk magában. És ne aggódjon. Rendbe fog jönni. - veregették meg a vállam majd visszarohantak az elsősegély helyre.
-Mi az? - kérdezte Rapmon, és a többiek is sorra dobáltak a kérdéseikkel.
-Jobban lesz. Jönnek a mentők. - térdeltem le V fejéhez, majd újra simogatni kezdtem, miközben ő összeszorította szemeit és állkapcsát fájdalmában - Folytassátok! Vigyázok rá.
-Jó! Ezt muszáj. - fordult meg a leader és visszaindult.
-Sajnos. - tette hozzá J-Hope, majd lehajolt Vhez és valamit sugdosott neki, amit azzal zárt, hogy "Fighting".
-Akkor fényeket asszonyom? - lépett oda a már jól ismer fiatal srác a fülesével.
-Igen-igen. És hozzanak vizet!
-Azonnal. Fények vissza, folytassuk! - indult útjára, miközben a headsetbe beszélt.
Én V feje fölött térdeltem, hogy ne legyek útban, és két kezem közé fogtam, miközben összeérintettem homlokunkat.
-Nem lesz baj! Itt vagyok! Mindjárt jobban leszel. - folytak könnyeim, mert tudtam mekkorát hazudok, de többet nem segíthetek.
-Francihhh - kapta el kezeimet és szaggatottan lélegzett, miközben sírt a fájdalomtól.
-Itt a víz! - nyújtotta fejemhez a srác az üveget, én pedig felnéztem, majd elvettem tőle - Jobban lesz. - próbált nyugtatni, de azonnal vissza is ment a dolgára.
-V! - másztam mellé - Igyál egy kicsit! - tekertem le a kupakot, ő pedig az oldalára fordult, miközben látványosan megkönnyebbült.
Kivette kezemből az üveget, de annyira gyenge volt, hogy majdnem elejtette, és ügyetlenkedve ivott pár kortyot. Visszaadta, én visszazártam, majd ledőltem mellé. Jin-jang pózban feküdtünk a folyosón, miközben kerülgettek minket. Kezemet szorította mindkét markába, a szabadon hagyottal pedig haját söpörtem ki szemeiből. Látványosan jobban volt, de azért még könnyezett egy leheletnyit, amit én sem bírtam ki sírás nélkül.
-Kitartás! - szipogtam.
-Alien mode on. - próbálta oldani a helyzetet, és kicsit el is mosolyodtam.
-Igenhh! Kis aranyos Taehyung.
Percekig feküdtünk így egymás mellett, mialatt a mentőre vártunk, ami nem sitett. A többiek tovább koncerteztek, bár a hangulat feszült maradt. V fájdalomcsillapítója pedig valóban nem tudott túl jó hatást elérni. Ugyan egy is időre jobban lett, de hamar múlni kezdett hatása, így egyre jobban nyögni kezdett a fájdalomtól. Szenvedésének hangjai szívemet tépték. Istenem kérlek! Ha figyelsz rám egy kicsit is. Vedd el ami kell és vissza ne add, csak V legyen jobban. Segíts rajta kérlek!
Imádkoztam magamban. Fohászkodtam a segítségért, ami lassan meg is érkezett. Összerezzentem, ahogy a vállamhoz értek, majd azonnal felültem és elhúzódtam, ahogy észrevettem a mentősöket.
-Mi a helyzet? - hajolt fülemhez az egyikük.
-Kapott fájdalomcsillapítót a derekába, de már nagyon múlik a hatása. - válaszoltam.
-Rendben. Most bevisszük. Kérem jöjjön velünk, hogy tudjunk vele kommunikálni.
-Persze! Elrohanok a táskámért! A mentőnél találkozunk.
-Rendben asszonyom!
-V! - hajoltam oda hozzá - Mindjárt jövök. Nyugalom. - pattantam fel és az öltöző felé rohantam.
Összepakoltam a cuccainkat, amikről tudtam, hogy kellhet. Az ő telefonját is bedobtam a táskámba, majd azonnal kifutottam a mentőnek fenntartott helyre.
Huh! A nagy sietségben teljesen megfeledkeztem a cipőmről, de már nem mentem vissza érte. Átvergődtem magam a kövön ezen a hűvös estén egészen a mentőig, amiben már bent feküdt V az egyik dokival. A másik az egyik elsősegélyessel tárgyalt, miközben bemásztam Vhez.
-Másszon előre és kösse be magát! Hátul nem tartózkodhat menet közben.
-Értem. - vergődtem magam az első ülésre, miközben végigsimítottam Vn - Telefonálhatok?
-Ha nagyon fontos. De ne sokáig! Menet közben már ne.
-Rendben, köszönöm. - tárcsáztam a szabadnaposok számát.
Hamar találtam szabad embert, akit berendeltem koncertre a srácokhoz. A kocsi kulcsok Tominál voltak, akivel össze is futottam útközben, így tudta, hogy jön majd más helyettem, amíg a kórházban leszek Vvel. A lakáskulcsból pedig van másolat, szóval a szabad emberemnek semmi plusz dolga nem volt, csak el kellett mennie a srácokért, majd azokat hazadobni.
-Na tegye le kérem! - szállt be a vezető ülésre a másik mentős, és én még gyorsan elhadartam mondandóm, majd kinyomtam.
-Hova megyünk?
-Azonnal kiderül. Majd a központ irányít.
-Én már megkaptam az infót. Szent Rókus a cél.
-Na akkor kapaszkodj Laci! Indulunk. - nyomta be a villogót.
-Hamar beérünk? - tettem fel a kérdést, miután V újabb fájdalmas nyögést hallatott azon az irtózatosan mély hangján.
-Azonnal! Ne aggódjon! - cikázott a városban, és lassan már a saját életemért is kezdtem aggódni, nem csak Vért.
(Folytatjuk :D)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése