Suga&Yo 2.rész

-Csak Yo. Vagyis Chegal Yo. Egy szótag.
-Ohh értem. Én Min Yoongi vagyok. Két szótag. - vigyorogtam - Na menjünk! Én is haza akarok érni egyszer. - fogtam meg újra kezét, de ezúttal sokkal lágyabban, és már ő is jött magától. Végre, nem kellett húznom.

-Itt laktok? - néztem fel a családi házra, ami előtt megálltunk.
-Igen. - sóhajtott - De...... kicsit nagy nekem. Mindegy is. Köszönöm, hogy elkísértél. Most már haza mehetsz. - hajolt meg - Nem lesz bajom.
-Szívesen. Végül jobb, hogy eljöttem veled, igaz? - mosolyogtam rá.
-Bár lehet, hogy ha később jövök nem futok beléjük. - indult befelé a járdán az ajtóhoz, és meghallottam a kutyájukat ugatni az ajtó mögül.
-Lehet, ha. Ezt már sose tudjuk meg. Jó éjszakát!
-Neked is! - ahogy elköszönt és az ajtóhoz lépett, dudálást hallottunk. A közeledő autó felé tekintettem, és az megállt a ház előtt.
-Jó estét fiatalok! - szállt ki belőle egy öltönyös, idősebb férfi, aki valószínűleg Yo apja volt.
-Jó estét uram! - hajoltam meg - Min Yoongi vagyok.
-Én pedig Chegal Chul.
-Akkor jellemző a családra az egy szótag. - mosolyodtam el.
-Igen. Ezek szerint ismered a drága lányom. - nézett Yora aki időközben visszajött mellém, bár alig vettem észre.
-Igen apa. Hazakísért. Segítsek bevinni a táskád? Sok iratod van? - ment a kocsihoz.
-Inkább szálljatok be! Aki este hazakíséri a lányom, az megérdemli, hogy hazavigyük. - ült vissza az autóba.
-Szuper, nem kell sétálni!
-Te aztán lusta vagy! - szólalt meg Yo, ahogy mellé értem - De óvatosan!
-Ezt mire érted? - ráncoltam szemöldököm, miközben kinyitottam a hátsóajtót.
-Semmi. - legyintett és beszállt.

-És milyen volt a napod kicsim? - kérdezte Yo-t az apja.
-Jó volt. Elkezdtem az évzáró munkámat.
-Sikerült találni végre modellt?
-Igen. Itt ül mögöttem.
-Ohh. Yoongi! És te ebbe beleegyeztél? - vigyorgott.
-Meg sem kérdezett.
-Tipikus. És át fogsz menni kicsim? - mosolygott továbbra is.
-Igen. Aztán nyáron mehetek gyakorlatra és elég nagy az esély arra, hogy menő helyre kerülök be. Akkor biztos, hogy lesz munkám ha elvégzem a sulit.
-Hohóóó! Azért.... szerintem inkább a munkát hanyagold és máson járjon az eszed. Kicsit karrierista vagy, nem gondolod?
-A te lányod vagyok.
-Nem csak az enyém. És inkább ne rólam vegyél példát, hanem anyádról. Plusz jól fogalmaztál. Lány vagy és az elsődleges feladatod a család összetartása. - komolyodott meg.
-Hát persze. - hajtotta le fejét Yo. Bárcsak láthattam volna arcát is. Fene! Nem mögé kellett volna üli.
-És te Yoongi? Ugye valami értelmesebb egyetemre jársz?
-Attól függ. A zenei akadémia annak számít?
-Attól függ. - nevetett - Kiemelkedő tehetséggel rendelkező zenész vagy, vagy átlagos?
-Igazából a zeneírás az én asztalom. Szöveggel mindennel együtt.
-Akkor nem. Te se fogsz tudni megélni. Viszont, ha gazdag nőt veszel el, nem lesz baj. De ne Yora pályázz, ha kérhetem. - mosolygott újra.
-Ami azt illeti, jött már ki általam írt szám és kaptam is érte rendesen. - húztam fel egyik szemöldököm, de nem látta. Hogy lenéz! Biztos ezért szólt Yo.
-Akkor még is látok egy halvány reményt számodra az életben.
-Apa, - szólt rá Yo, bár elég halkan.
-A tény az tény. Művészetből nem lehet megélni, vagy csak nehezen. - komolyodott el kissé.
-Azért elég jól megélnek belőle elég sokan. - fűzöm hozzá.
-Akkor csak a ritka kivételeket látod.
-Hát ezt kétlem. - néztem ki az ablakon.
-Apa kapok ösztöndíjat. - vágott közbe, a témát terelve Yo, miközben az apja már szóra nyitotta a száját, hogy vitába szálljunk.
-Örülök kincsem.
-Hát még én. Ráadásul kirakták a rajzaimat és a vizsgamunkáimat. Büszke rám az egyetem.
-Ez szuper!

-Köszönöm szépen, hogy hazahoztak. - hajoltam meg, amint kiszálltam az autóból.
-Semmiség Yoongi. - mászott ki derékig az ablakon Yo - Holnap is kint leszel a pályán?
-Nem tudom még. - egyenesedtem fel.
-Óóóóóó - szomorodott el - De azért elnézek arra, hátha. - derült fel azonnal - Szép álmokat majd! - huppant vissza az ülésre.
-Köszönöm, neked is. Viszontlátásra, mister Chegal! - hajoltam meg újra.
-Neked is Yoongi! - hajtottak el, én pedig az ajtóhoz léptem, közben előkerestem kulcsom, de még nyitva volt.
-Megjöttem! - kiabáltam szét a házban.
-Yoongiiiiiiiiii! - rohant le a lépcsőn pár pillanat múlva a húgom - Holnap este mozi? Már megnéztem és elvileg ráérek.
-Elvileg? - néztem rá kérdően, miután levettem cipőmet - Azt meg hogy-hogy?
-Lehet lesz programom. - jött utánam.
-Lehet nekem is. Szia anya! - léptem a konyhába.
-Szia kicsim! Merre jártál?
-Kosaraztam. - nyitottam ki a hűtőt és kivettem belőle a vacsorámat
-Ilyen sokáig?
-Aztán hazakísértem egy lányt.
-Óóóóóóó! - mosolygott - Mikor ismerhetjük meg?
-Csak barát. Segítek neki valamiben. Ne gondolj azonnal olyasmire.
-Aaaaahj! Ideje lenne már az új barátnőnek. Nem szomorkodhatsz még mindig Sangook miatt.
-Kösz, hogy emlékeztetsz. Amúgy már rég eszembe se jut az a ribanc.
-Yoongi! - dorgált meg hanglejtésével - Ne beszélj így.
-Igazam van. - indultam meg szobám felé a vacsorámmal.
-Akkor sem!
-Jó! Eszek és lefekszek. Ezt majd reggel lehozom, jó? - mutattam a tányért.
-Rendben. Látom ez a korán kelés nem az erősséged. - mosolygott.
-Hát nem. - léptem ki a konyhából és felindultam a lépcsőn.
-Akkor holnap nem mozizunk? - jött utánam húgom.
-Ha ráérsz mozizunk, ha nem, nem. Mért?
-Hát, ha csajozol.
-Ő csak egy barát! - fordultam szobám ajtaja felé, ahogy felértem.
-Jó persze. - kuncogott - Akkor majd máskor.
-Te különben is mért velem foglalkozol? Tanulnod kéne! - nyitottam ki szobám ajtaját és beléptem rajta.
-Már széthasad a fejem Yoongiiiiii.
-Akkor is. Na sziaaaa! - csuktam be ajtómat, de ő csak tovább nyavajgott.
Yo tényleg csak egy barát, akinek segítek a vizsgájában. Bár az tény, hogy az érdeklődésünk nagyon hasonló, az alapján, hogy ő is művészetis meg én is. És igazán kedves, meg olyan kis édes........ Aztán lehet tényleg van velem valami. Tudja fene. Fáradt vagyok.
Hunyorogtam, ahogy rájöttem, hogy annyira mégsem hagy hidegen, mint gondoltam. Mindenesetre elhatároztam magamban, hogy következő nap délután kimegyek a pályára, hogy segítsek neki..... na meg persze, hogy találkozzunk.

Nem tudom mért futok. Tényleg nem. Még testnevelés órákon se futottam soha. Most pedig, nem is időre megyek, mégis rohanok. Ezt Yo váltja ki belőlem. Egész nap azt vártam, hogy végre lemenjenek az érdekes óráim és mehessek dobálni, hátha Yo itt lesz. Még Rapmont is idegesítettem azzal, hogy egésznap Yoról beszéltem. Hah! De mindjárt odaérek. Mért pont ma kellett a másik tömbbe rakni az óráimat? Így egy év átérni a pályára.
Ahogy befordultam az utolsó sarkon visszavettem a tempóból. Próbáltam magam kifújni, miközben a kerítésnél Yot pillantottam meg. Közben azt is észrevettem, hogy vannak a pályán, és azokat szemléli, de nem rajzol, pedig a kezében van mindene.
-Na mi az? - léptem mellé ezzel megijesztve - Lefagyott a rendszer?
-Huh! Megijedtem. -pislogott - Nem. Csak ők....... átlagosak. - döntötte oldalra fejét, ahogy visszanézett rájuk - A mozgásuk nem fogott meg. Olyan.... mindennaposak. - grimaszolt - Beállsz hozzájuk?
-Muszáj? Őket nem ismerem. - néztem a fiúkra.
-Érdekelne, hogyan mozogsz, ha élesben megy.
-Haahhhh. Jó, beállok. Hé srácok! - indultam be Yoval. El sem hiszem mikre vesz rá ez a lány.
Bekéredzkedtem a játékba és örültek is nekem, mert így kiegyenlítődtek a csapatok. Először nehezen szoktam meg a srácokat, de hamar jó viszonyba keveredtünk. Szeretem a streetballt és ők is, így nem volt nehéz egymásra hangolódnunk.
Kezdtem nagyon kimelegedni és mivel már a fiúk is ledobták pólójukat, így én is. Immár félmeztelenül folytattuk a meccset, amit végül az én csapatom nyert meg.
-Hát most egy hónapra kimozogtam magam. - sétáltam cuccomhoz, ami Yo mellett hevert a földön.
-Lusta vagy. - mondta, de nem nézett fel rám, csak rajzolt tovább, én pedig számat húztam. Nem is tudom, ki futkos itt már másfél órája.
Ahogy felvettem pólómat néztem mit alkot és kivételesen sok írást is láttam.
-Megnézhetem? - húztam ki lassan keze alól.
-Heh? - követte szemeivel mozdulatomat, majd félúton szólalt csak meg - Ne ne ne! Azok az én jegyzeteim! - állt fel mire elfordultam tőle.
-Nyugi, még összegyűrőd a saját műved.
-Yoongiiiiiiiiiiiiii! Ne olvasd el! - pont ekkor akadt meg szemem kedvenc mondatomon.
-"Édes mosoly, mint a cukor"? - vigyorogtam - Költő is vagy? - kezdtem nevetni.
-Yoongiiiii! - tartottam még mindig vissza - Add már ide!
-"Szívdöglesztő járás"? Ez egyre jobban tetszik.
-Áááá ne már! - kezdett szinte zokogni hangja - Ez csak magamnak jegyzeeeet! Yoongiiii!
-"Szexi bordák"? "Szép csontos ujjak grrr"? Mióta nem volt neked pasid? - fordultam vissza hozzá, miközben a rajzot is visszaadtam.
-Ez magán ügy. - kapta ki kezemből - Goromba vagy.
-Ez van. Viszont meghívhatsz uzsonnázni. - szedtem össze a holmim.
-Öm.... Tessék? - pislogott.
-Ha már tőlem függ, hogy levizsgázol-e, megérdemlek egy meghívást. Tudom is hova menjünk. - indultam meg - Nem jössz? - fordultam vissza a kijáratból.
-Bunkó vagy. - kezdett pakolni.
-De igazam van. - rándítottam meg vállamat és folytattam utamat.
-Sajnos. Remélem jó helyre megyünk. - futott, hogy utolérjen.
-Kedvenc kajáldámba, a plázába.

-Én pedig - nyitotta száját Yo, hogy elmondja mit kérjen, de félbeszakítottam.
-Jajangmyeont kér. - fejeztem be helyette.
-Mi? Nem én nem! - próbálta sztornózni a rendelésem, de halk hangját nem igazán vették figyelembe - Most ezt mért kellett? - nézett rám, miután rájött, hogy nem veszik figyelembe - Nem azt akartam.
-Hidd el itt jobb, mint bárhol máshol. - mosolyogtam rá.

-Ugye, hogy finom? - kérdeztem miközben sétálva falatoztunk.
-Nem szeretem.
-Uhm - akadt meg egy falat a torkomon - Akkor mért nem ezt mondod?
-Figyeltél volna? Hé! - cseréltem ki vacsoráinkat - Köszönöm. - dörmögte.
-Nekem mindegy mit eszek. Mindkettőt szeretem. - folytattam és láttam, hogy örül most ennek a hirtelen mozdulatomnak.
-Óhmmmmm. - ráncigált, ahogy elhaladtunk egy kirakat előtt, majd mutogatni kezdett.
-Előbb nyeld le! - néztem rá és vigyorogtam - De én figyelek.
-Az kell! - küzdötte ki végre mondandóját.
-A baba? - pillantottam a kirakatra.
-Nyeeeem. - nyelt egyet - A táska! Menjünk be! - tolt a bejárat felé.
-Kajával nem fognak beengedni. Inkább míg megeszed, üljük le!
-Igaz. Jó. De akkor bejössz velem? - sétáltunk egy padhoz.
-Ha nagyon muszáj. De kérek egy széket, míg nézelődsz.
-Oksa. Úúúú végre valaki. Sosem jött el velem senki vásárolni. - folytatta vidáman a vacsoráját, amint helyet foglaltunk.
-Akkor már épp ideje volt ennek a pillanatnak is.
-Igen. Juppiiiii! Ma vásárolunk! - ujjongott, bár nem nagyon fejezte ki ezt mozgása, inkább hangjából vettem le és szavaiból. Én viszont csak mosolyogtam magamban.
Nem kéne, hogy ennyire felvidítson mikor boldog, de..... nem tudok ellene mit tenni. Főleg azután, hogy azokat a jegyzeteket elolvasgattam. Vajon a többi miről szól? Na majd amíg próbál, addig megnézem.


(Folytatjuk :D)