Suga&Yo 3.rész

-Igen. Juppiiiii! Ma vásárolunk! - ujjongott, bár nem nagyon fejezte ki ezt mozgása, inkább csak hangjából vettem le és szavaiból. Én viszont csak mosolyogtam magamban.
Nem kéne, hogy ennyire felvidítson mikor boldog, de..... nem tudok ellene mit tenni. Főleg azután, hogy azokat a jegyzeteket elolvasgattam. Vajon a többi miről szól? Na majd amíg próbál, addig megnézem.

-Hah! Jól laktam. - sóhajtott - Nem bírom. Nem kéred? - nyújtotta oda nekem a maradékot.
-Én se bírom megenni. Mondjuk én a tiédnek a felét már betoltam ez előtt. Hogy tudsz ilyen keveset enni és így jól lakni?
-Kevéssel elvagyok. Viszont akkor kidobom. - állt fel.
-Itt az enyém is. - nyújtottam neki, nehogy fel kelljen állnom.
-De közben gyere!
-Nem jó, ha itt megvárlak? - néztem rá nagy szemekkel.
-Nem! Gyere be velem. Naaaa! Kis cukika!
-Ez elég hülyén hangzott. - ráncoltam szemöldököm - Ez nem tetszik, ne használd.
-Jó, de csak ha bejössz velem vásárolgatni.
-Ahhh. Rendben megyek. - tápászkodtam fel és besétáltunk.
Köszöntünk a biztonsági őrnek, aki ránk sem hederített természetesen, majd azonnal a táskák felé vettük az irányt, miközben széket kerestem magamnak.
-Édi, azt nézd! - állított meg és rámutatott valamire, de én egyenesen ránéztem.
-Ez se tetszik. Muszáj becézni?
-Igen, de azt nézd már! - indult is meg azonnal - Imádom az ilyen szoknyákat.
-Ez mondjuk érdekes. Igaz csak második napja találkozunk, de eddig mindig nadrágban voltál.
-Igen mert....... - nézegette a ruhát - Csak különleges emberek tiszteletére veszek fel szoknyát. De ezt most felpróbálom. - keresett egyet a méretében.
-Addig én leülök. - nézelődtem tovább.
De gyere már el a próbafülkéig! - vett le egy szoknyát és odalépett hozzám, majd megfogta kezem - Ott van szék, vagy mi, a pasiknak. - ráncigált a megfelelő irányba.

-Tádáááááá! - rántotta félre a függönyt, én pedig felnéztem a Namjonnal folytatott beszélgetésemből telefonomról - Na milyen? - fordult vissza a tükör felé - Szerintem tök szexi vagyok.
Hát hirtelen nem igazán tudtam mit is mondhatnék. A vér máshová áramlott a látvány hatására, szóval csak ledermedve bámultam, mint valami kanos állat, ami mondjuk kicsit igaz is volt.
-Nem tetszik? - fordult vissza hatalmas bociszemekkel.
-Mi? Hogy ne tetszene? - pislogtam, miközben igyekeztem szemeibe nézni.
-Akkor jó. - mosolygott - Ezt meg is veszem. - húzta vissza a függönyt, gondolom azért, hogy visszaöltözzön.
Basszus! Most már nem állhatok fel innen egy darabig még akkor sem, ha én szeretnék valami csoda folytán. Na jó! Ez a látvány most sokkolt, és ezt meg kell osztanom valakivel. Namjoooon! Most remek délutánod lesz szenvedésem okán.
-Na ezt fog meg! - vágta hozzám a szoknyát - Meg a cuccaimra is vigyázz míg körbenézek!
-Ne aggódj! Nem megyek sehova. - mert szemet szúrnék mindenkinek, szó szerint. De persze ezt már nem mondtam ki hangosan.
Ő azonnal el is tűnt, mire én rátértem a lényegre, míg Rapmon  nyomoromon nevetett. Gyorsan előkotortam jegyzeteit, amiket rólam készített és olvasgatni kezdtem. Szinte mindegyiken volt valami olyan megjegyzés, amit már végképp sehogy sem tudott volna kimagyarázni. A kezemnek egy külön lap volt szentelve, mindkét oldalán tömve rajzokkal, mit mondjuk nem tudom hogy csinált, mert nem igazán látta ennyire közelről még soha. De persze ahhoz is voltak írva olyan apróságok például, mint a "grrr" vagy a "megzabálom" kis aranyos smilekkal. Nagyon belemerültem a vázlataiba, amik egytől egyig azt taglalták, hogy milyen jól nézek ki és milyen jól mozgok. Jó ez kicsit egoista kijelentés volt, de ez az igazság.
-Óóóó rengeteg mindent találtam és még ha.... te megnézted a rajzaim? - torpant meg a fülke előtt, mire én felpillantottam rá az egyikről.
-Őőőőhmmm. Nem? - húztam mosolyra a számat - Szerinted?
-Add azt ide! - kapta ki kezemből az utolsó papírt, miután ledobta a ruhákat a fülkében álló székre - Hogy lehetsz ilyen tahó?
-Csak kíváncsi voltam, hogy mégis mit rajzoltál eddig rólam. - hajoltam oda füléhez, ahogy mellettem guggolt, miközben pakolt - Nem csak a pályán vagyok ám olyan fürge. - vissza kellett adnom azt, amit azzal a szoknyával művelt.
-Perverz disznó. - suttogta miközben láthatóan fülig elvörösödött.
Hát persze ez után, a kis esetünk után, mondanom sem kell, hogy jó hangulatban telt vásárlás. Én csak vigyorogtam, néha-néha eleresztve egy-egy perverz poént, amire csak elvörösödött és pár percig rám se hederített. Majd ahogy eldöntötte hosszú vívódás után, hogy mit vesz meg és mit nem, végre hazaindulhattunk.
-Jönnek érted? - kérdeztem, ahogy a pláza kijárata felé sétáltunk.
-Nem hiszem. Hova raktam a telefonom? - kutakodott táskájában.
-Megint egyedül akarsz hazamenni? - álltam meg nem sokkal a fotocellás ajtó előtt - Ezt nem gondolhatod komolyan pont a tegnapi után így, hogy ennyi cuccod van?
-Pedig muszáj lesz. Na meg van. Ezt zsebre is rakom. - tette el telefonját.
-Ez nagyon nem jó ötlet.
-Nem lesz baj. - legyintett.
-Ja, ahha. Nem akarsz inkább hozzám jönni? Az közelebb van. - mondtam neki, miközben nyílt az ajtó és lassan léptünk az előtérbe.
-Hááááááááát. - nyílt a második pár ajtó is, és észrevettük a hatalmas vihart, ami így estére jelent meg - Lehet átugrok.
-Ez szép lesz. - torpantunk meg - Azért annyira közel nem lakok, hogy ne ázzunk el.
-De talán a táskám alja még száraz marad.
-És a rajzaid? - néztem oldalra rá.
-Igyekszek nem eláztatni. Betekerem a vett cuccokba a tartót. - húzódott kicsit félre, miközben lepakolt a földre és úgy tett, ahogy mondta.
Segítettem neki, plusz az én reggel felkapott pulcsimat is odaadtam, amit eddig táskámban rejtegetem.
-Bár nem szeretnék elázni, de maradni még kevesebb kedvem van. - készültem fel a hideg cseppekre, mielőtt kiléptünk volna.
-De ugye futni fogunk lustaság?
-Muszáj lesz. Na gyere!

-Megjöttünk! - üvöltök a lakásba, amint beléptünk az előszobába csurom vizesen.
-Yoongiiiiiiiiiii! - hallottam húgom hangját a konyhából, meg azt is, ahogy megindult felénk, de amikor kiszúrta Yot, aki időközben pánikolva csomagolta kis rajzait, megtorpant - Óóóóóó! - vigyorgott, mire hatalmasat sóhajtottam. Éreztem mi jön - Sziaaaaaa! - köszönt neki és meg is hajolt.
-Szia! - gyorsan fel állt és bemutatkozott, majd azonnal folytatta rajzai ellenőrzését.
-Tudsz adni neki valami száraz ruhát? - kérdeztem húgomat.
-Ő magasabb nálam. Nem lesz semmim neki.
-Nem is kell. - utasította vissza, miután megkönnyebbült a száraz rajzokat látva - Apám hamarosan itt van. Most írt smst.
-Ohh oké. Addig kérsz valamit? - kérdeztem.
-Max egy törülközőt. - mosolygott.
-Jahj tényleg. El is felejtettem. Máris hozom. - rohantam fel a lépcsőn, miután megszabadultam cipőmtől.
-Tessék! - értem vissza, de anyám már elkezdte faggat.
-Művészetire járok. Ha minden jól megy grafikus leszek. Köszönöm. - vette el a törcsit és megtörülte haját.
-Óóó, akkor rokon lelkek vagytok az én Yoongimmal. - kócolta össze még jobban hajamat.
-Odaég a vacsora anya. - néztem rá szúrósan.
-Hát persze. - indultak vissza húgommal a konyhába elég lomhán.
-Kedves anyukád van.
-Egy "földre szállt angyal", ahogy apám mondaná. - vettem le vizes pólómat - Biztos nem kérsz valami száraz ruhát?
-Hát maximum egy pólót. Idegesít a vizes felsőm.
Szereztem neki egy pulcsit inkább, majd mikor megcsörrent a telefonja, hogy az apja megérkezett, elhagytuk a fürdőt, félig száraz hajjal.
-Jaj! Sziasztok! - ért haza apám, pont mikor nyitottam volna az ajtót.
-Szia apa! - vettem el kezéből az ernyőt és az alatt tuszkoltam ki Yot.
-Ő ki? - mosolygott.
-Yo, de már megy is. Mindjárt jövök.
-Rendben-rendben. Szia Yo!
-Viszlát! - tessékeltem még jobban kifelé, majd ahogy csapódott az ajtó, hallottam húgom üdvözlését apám felé.
-Jó estét! - hajoltam le, hogy köszönjek, mikor Yo beült az autóba, de az apja csak intett, mert telefonált - Szép álmokat majd! - mondtam Yonak halkan.
-Neked is. Majd majd majd facebookon beszélünk. - mosolygott - Sziaaaa! - csukta be az ajtót.

A házba visszaérve örültem, hogy végre levehettem vizes nadrágomat is, amikor apám újra megjelent.
-Szóval Yo, hmm?
-Jaj apa, ne kezd te is. - sóhajtottam.
-Anyád küldött, amúgy tévézni megyek. Hajrá fiam! - veregette meg vállam, miközben elment mellettem.
-Köszi.

Nehezen tudtam csak elaludni aznap este, de nem a vihar miatt. Yo járt a fejemben, meg azok a hülye ruhák. Még jó, hogy Rapmon küldött olyan undorító nőkről képet, hogy fel tudjak kelni arról a nyavajás székről. De Yo..... hah elég csak rágondolnom. Na így felettébb nehéz lesz elaludni, pedig korán kelek.

Másnap délelőtt megint végig Yoról beszéltem Rapmonnak, aki már csak bólogatott, miközben kockult a mobilján. Jó! Lehet kicsit túlzásba estem, így igyekeztem visszafogni magam az utolsó órában. Csak...  nem nagyon sikerült.
-Két hét múlva szombaton vizsga. Addig beülsz egyszer, vagy nem tervezted? - kérdezte, ahogy az egyetem kijárata felé sétáltunk.
-Nem terveztem. Báááár. Szerinted kéne? - néztem rá.
-Legalább egyre. Hogy fogalmad legyen róla, miből írsz. - léptünk ki az egyetem épületéből.
-Rendben, akkor megfogadom majd tanácsod. A C tömbben lesz órád, nem? - álltunk meg a lépcső alján.
-Igen. Szóval csá!
-Pá! - indultam meg a kosárlabda pálya felé.
Yo még nem volt ott és a terep is szabadon állt. Kértem egy labdát a tesi termesektől, mert az enyémet most nem akartam cipelni, és azzal kezdtem dobálgatni. Ám hiába mentem ki aznap, mert Yo nem jött. Csak egy üzenetet kaptam tőle facebookon, ahol egyébként nem tudom, hogy talált meg, hogy nem tud jönni. Így viszont hamar meguntam a kosarazást, és még világos volt amikor hazaértem. Senki nem volt otthon, aminek nagyon örültem, mert a "Na mi van a csajjal?" kérdés legalább elmaradt. Meg ha már volt időm, leültem tanulni, amit szökő évente egyszer szoktam. Persze nem vittem túlzásba, csak gyorsan átfutottam jegyzeteimet, majd azonnal leültem szövegeket írni. De mikor fürdés után átolvastam, fogtam a fejem. Ilyen nyálasakat még életemben nem írtam. Úristen! Na jó!
Bevágtam mindet egy fiókba inkább, és lementem a többiekhez vacsorázni. Természetesen a "Mi van Chegal Yoval" kérdések nem maradtak el, de mivel húgom feltűnően ráért, ezért inkább felvetettem a "Vizsgáid lesznek nem?" ütőkártyámat, mire hál'istennek elterelődött rólam a szó, én pedig igyekeztem, hogy még az előtt eltűnjek, mielőtt vele végeznek, ami sikerült is.
Elterültem ágyamban, majd unalmamban ráírtam Yora. Szinte azonnal válaszolt és a rengeteg mosolygós fejből azt vettem le, hogy jó kedve van. Megkérdeztem, hogy mért nem ért rá aznap, de nem igazán adott egyenes választ. Aztán érdekelt az is, hogy másnap találkozunk-e, de ezt is kikerülte.Nem akartam faggatni, mert ő dolga, hogy mit mond el és mit nem, meg aztán lusta is voltam hozzá. Inkább elköszöntem tőle és aludtam tudva, hogy egy ritka szar nap vár rám, mert így beülök órára Rapmonnal.

-Mi van Hyung? Nagyon csendben vagy. - jegyezte meg Namjoon a nap felénél, ahogy a menzán ebédeltünk.
-Semmi különös. Élvezd a csendet! - vigyorogtam.
-Yo?
-Jah. Reggel kaptam tőle ébresztő képet
-Óóóóóóó - szakított félbe.
-De nem olyat. Hah! Fárasztó vagy. Csak sima selfiet. Azóta is beszélgetünk, de amikor felhozom, hogy mikor jön megint a pályára, vagy mikor futunk össze, eltereli a témát.
-Biztos ő csak barátként szeret.
-Nem vagyok friend zone-os! - néztem rá mérgesen - ÉS akkor meg mért ő írna folyton?
-Mert élvezi a társaságod. - állt fel üres tálcájával, én meg követtem.
-Te? Mért jössz velem? - kérdezte félúton a terem felé.
-Nincs jobb dolgom, és azt mondtad egy órára üljek be.
-Jó ez igaz, de nem gondoltam , hogy egyből másnap megfogadod a tanácsomat. Mert.... mindig utolsó pillanatra hagyod. - ráncolta szemöldökét, ahogy beléptünk a hatalmas előadóba.
-Hát most nem. Örülj neki. Jaj bocsi! - csuktam rá véletlen valakire az ajtót, aki mögöttem jött - Nem láttalak.
-Semmi. - suhant el mellettem, de nem láttam az arcát, mert kapucnis pulcsit és hatalmas napszemüveget viselt.
-Az a csaj aztán tényleg megbabonázott, ha már beülsz erre az órára. - folytatta Rapmon miközben végignéztem, ahogy elszalad a kis áldozatom a leghátsó sorba - Figyelsz te egyáltalán? Mi van már pasikra hajtasz?
-Mi? - néztem rá haragosan - Te mekkora pöcs vagy! - sétáltam helyünkhöz, miközben morogtam magamban.
-Hát úgy nézted szegény srácot, mint valami kiéhezett kutya.
-Ez aztán gyönyörű hasonlat. - ültünk le és kezdtünk kipakolni - Csak még sosem láttam itt.
-Te be se jársz az óráid felére. Nyilván nem ismered az évfolyamtársaidat sem. Amúgy meg, tudod te hány ezer diák jár ide?
-Nem, de te biztos.
-Igen, de a szám adatok neked nem mondanak semmit.
-Mi több, nem is érdekelnek. - terültem el a padon.
-Na csendet kérek fiatalemberek! - szólt a proff és mi elhallgattunk.
Hurrá! Kezdődik az év legunalmasabb órája. Már most elalszok, pedig még csak két perce beszél.


(Folytatjuk :D )