2015. május 28., csütörtök

V&Yeeun 1.rész

Újabb rövid történettel kedveskedünk nektek. Ezúttal a V rajongók lehetnek igazán oda, mert most körülötte fog forogni a világ. :D Ebben a ficiben a srácok megint nem idolok, mint azt megszokhattuk a rövid történetekben. Elég jó körülményekben tengetik mindennapjaikat és egyetemre járnak. Jungkook azonban nem rég betöltötte a bűvös nagykorúsági határt, így minden hétvégén kirúgnak a hámból, ami nem is nehéz számukra, mert a kis maknae családja igen gazdag, pénzzel pedig a legmenőbb klub is rávehető, hogy kifejezetten egy személyre vigyázzanak őreik. Így már gondolhatjuk is, hogy hol futnak össze főszereplőink, de azt kétlem, hogy ez megfordult volna a fejetekben, ami most következik ;D Jó szórakozást!

V POV

-Jimin! Várj meg! - kiabáltam utána a folyosón, ahogy az a kijárat felé sétált, de nem hallott meg - Jimin! - de még mindig semmi. Biztosan zenét hallgat.
Átvergődtem magam az emberfolyamon, majd megkocogtatva egyik vállát, az ellenkező oldalára ugrottam. Ő kivette füléből a zenét és körbefordult, mire észrevette, hogy ott állok mellette.
-Süket vagy? - pöcköltem meg az orrát.
-Ne pöckölgess! Meg akarsz halni? - mordult, majd továbbsétáltunk - Zenét hallgattam. - kotorta elő mobilját.
-Na! Most, hogy figyelsz. - köszörültem meg a torkom - A mi kis királyunk bejelentette, - kezdtem kicsit túljátszani a hírvivő szerepét - hogy ma este bulizunk!
-Ki gondolta volna? - forgatta szemeit kis mosoly kíséretében, miközben a bejárathoz lépkedtem előtte.
-És a mai este nem más hová megyünk, - fogtam meg a két ajtószárny kilincsét - mint a Once upon a timebaaaaaaaaaaaaaaaa! - téptem fel az ajtókat, majd elvakított a nap - Áááááá! Túl világos!
-Néha ritka nagy hülye vagy. - nevetett ki Jimin - De az jó hely. - ment el mellettem lefelé a lépcsőn - Tényleg odamegyünk?  Arról csak pletykákat hallottam, mert az egyetemistákat nem nagyon engedik be. Valaki azt is elhintette, hogy diploma nélkül sorba se állhatsz.
-Nos. - rohantam utána - Jungkook bulizni akar, a szülei meg féltik, innentől pedig szerintem egyértelmű, hogy mi bejutunk.
-Ilyenkor örülök, hogy gazdag haverunk is van.
-Jah. Ilyenkor jó. De a pénz nem minden. Őszintén szólva engem néha frusztrál, hogy így fizetni akar mindent. - húztam a számat.
-Igen. Engem is. De már Jobb, mint amikor megismertük.
-Ez igaz.... Min vigyorogsz? - álltam meg vele szemben a járdán.
-Óóóó ééééén? Semmin sem. - mosolygott tovább.
-Valamiben sán
-Bú! - lökött meg Jungkook hátulról, majd folytattam mondandóm, miután összerezzentem.
-Bakker Kookie! - kaptam szívemhez - Tudod, hogy megijedtem? - magyaráztam miközben ők nagyon nevettek rajtam.
-Csak sejtem. - kuncogott - De ez jól esett. Huh! - fújta ki magát - Akkor ugye jöttök este?
-Igen, pont most beszéltük. - válaszolt neki Jimin, miközben én még mindig azon voltam, hogy magamhoz térjek.
-Aaaaa király. És akartok limuzint?
-Még mindig nagyzolsz. - ciccegett Jimin.
-Szóval nem.
-Nem kell az Kook. - legyintettem.
-Oké. De csak szóljatok. Úúúú már nagyon várom! Képzeljétek! - indultunk haza együtt, mert ugyan arra lakunk - Külön boxot foglaltak le nekünk, méghozzá a legjobbat és legnagyobbat. Ott fognak táncolni körülöttünk a csajok, mert onnan pont rálátni minden emelvényre ahol a lányok táncolnak.
-Te ezeket honnan tudod? Még mi sem tudunk szinte semmit arról a klubról. - lepődött meg Jimin.
-Apával elmentünk tegnap délután megnézni. Érdekelte miért fizet és elvitt. Gyerekek az a hely! Voááááááá. Tényleg olyan, mint a mesében. Még egy ilyen klub nincs. - áradozott.
-De ez nem valami táncos klub? Te azokat szereted. - kérdeztem vissza.
-De az is! Úgy van, hogy vannak ilyen beülős részek és ott halkabb a zene, mert a tánctérnél olyan, hogy a plafonból szól és úgy van a kialakítása, hogy megfogja a hangos zenét az egész. Így az asztaloknál tök jól le tudsz ülni beszélgetni, de közben a csajok meg fent táncolnak az állványokon. Tiszta menő hely. - lelkesedett fel egyre jobban - Aaaaahj! Nem akarok még órákat várni. Nagyon érdekel már, hogy este milyeeeeeen!
-Mennyit tudtok nyavajogni? - csodálkozott el Jimin.
-De Hyung, ez rohadt jó buli lesz. Ahh! Majd rájössz milyen menő. És végre, ami a legjobb, becsajozunk!
-Eeeeeeej! - ugráltunk Kookieval.
-Pont ti? Max Jin, vagy Hopi. De ti biztos nem. - kuncogott.
-Most mér? - háborodtam fel.
-Mert Kook megszólalni se tud, ha csaj van a közelében, te meg össze-vissza hebegsz-habogsz. - állt meg a sarkon.
-Majd iszunk és menni fog. - mondta Kook.
-Háhá! Az jó lesz! - nevetett - Akkor este! Még írjatok hánykor!
-Oké, majd szólok! Ott tali. Csá-csá! - köszönt el Kook.
-Szia!
-Sziasztok!
Hazafelé még áradozott nekem Kook a klubról, hogy ilyet még életében nem látott. Nem  mintha olyan sokban fordult volna meg eddig. Kis töpszli. Le van maradva.

-Kook! - mordultam rá, ahogy megállt a házunk előtt.
-Mi van? - hajolt ki az anyósülésről - Azt mondtad semmi limuzin. Azt nem, hogy apa nem vihet el.
-Szia V! Szállj csak be! Még pont beférsz. - szállt ki apukája, hogy rám köszönhessen.
-Jó estét! Rendben, köszönöm! - válaszoltam neki, majd közelebb hajoltak Kookiehoz - Ezért még számolunk.
-Oké!
-Na mindenki kényelmesen ül? - kérdezte apukája, miután bekötöttem magam - Akkor indulunk.
-Sosem fogom megszokni, hogy ekkora ez a kocsi.
-Én imádom. Nézd! - kezdett ficánkolni Hoseok - Táncolni is tudok, pedig középen ülök.
-De bírnám, ha nem tennéd. - kaptam el kezeit.
-Jó na! Lenyugodtam. - nézett rám - Hiányoztál Taehyungi! - ölelt át.
-Csak egy hét volt.
-Tudom! De... akkor is. Viszont most már itt leszek, így mehetünk fagyizni, meg cirkuszba, meg mindenfelé.
-De én tanulok Hoseok!
-Én is. De néha csak ráérsz. - eresztett el.
-Majd megbeszéljük.
-Akkor majd viszek át neked és jót kockulunk. - csapott combomra.
-Jó!
-Jaj ne itt buzuljatok kérlek! - szólalt fel Jimin és mindenki nevetni kezdett.
-Féltékeny vagy pici Jimin? - fordult rá Hoseok.
-Ne ne ne! Hoseok meg ne próbáld! - tartotta vissza.
-Gyere ide te kis cukorfalat! - cuppogott Jimin felé.
-Áááá ne! V segíts!
-Eszem ágában sincs! - nevettem ki.

-Húúúú! - tátotta el száját Jin - Biztos, hogy minket ide beengednek? - nézett Kookra - Elég hosszú a sor.
-Csak gyertek előre! - indult meg a legfiatalabb és mi követtük.
A bejáratnál álló két őrnek mutatott valami kártyát, mire azok azonnal elkezdte vele foglalkozni. Kaptunk arany karszalagot, amiből csupán hét darab volt, mert többet nem láttunk a kupacban, és már be is engedtek minket. Belépve tényleg olyan volt, ahogy Kookie elmesélte.
-Azt a rohadt! Kook ez eszméletlen! - álltunk meg a lépcső tetején, miközben Suga tolmácsolta gondolatainkat.
-Mondtam, hogy menő. És most minden állványon van lány! Ez tök jó! - vigyorgott izgatottságában.
-Nézzétek! - mutatott Jimin az egyikre - Az ilyen függönyön akrobata vagy mi. Mit mondtál, hogy hívják? - fordult Kook felé.
-Pont úgy ahogy mondtad.
-Ez nagyon állat. Mindnek más van kirakva, így tök változatos. - dicsérte meg még Rapmon is a klubbot, pedig az ő ízlése nagyon különleges.
-Annyira boldog vagyok, hogy tetszik srácok! Na foglaljuk el a helyünket. - ment elől Kook, miközben mi bámészkodva követtük.
Szájtátva csodáltunk meg minden táncos alkalmazottat, akik annyira sok kiegészítővel és sminkkel voltak ellátva, hogy azt sem tudtam volna megmondani, milyen színű a hajuk, vagy a szemük.
-A pultnál a karszalagért kérhettek egy italt, amit ti személy szerint olcsóbban akartok ma fogyasztani. Vonalkód alapján raktározzák a rendszerben a választásotokat, és később nem tudjátok megváltoztatni. Viszont egymás között cserélhetünk, szóóóóóval. Ki segít elhozna az első tálcát? - állt meg az asztalunknál, én pedig azonnal le is ültem.
-Majd én segítek. És korlátozlak is. - ajánlotta fel szolgálatait Jin.
-Nyugi! Múltkor eléggé szétcsaptam magam, most nem fogom. Mértéket tartok. - fordult felé.
-Na igen, ezért megyek veled. - indultak el.
-Na játszunk ivós versenyt V?... Hahó! - integetett a szemem előtt.
-Ja bocs, nézelődtem. Ez a hely fasza! Mit szeretnél?
-Versenyezni. És közben mesélhetsz, mi volt veled.
-Hoseok, ez csak egy hét volt.
-De az is sok V! Te vagy az én kicsi testvérkém. Mesélj, hogy ment a suli?
-Ahh Hoseok, fárasztó vagy. - csóváltam a fejem.
-Tudom, de majd jössz táncolni ugye? Bár még csak most éled a hely.
-Majd ha beindul a tánctér. Egyenlőre mindenki alapoz. - néztem a parkett felé, amin már ropták pára, de nem túl sokan.
Hirtelen hatalmas női kacajt hallottunk és feléjük fordultunk.
-Ma van a barinőm szülinapjaaaaaa! - mászott fel az egyik az asztalra és magasba tartotta a poharát, miközben a többi lány körülötte állt és szintén mosolyogtak - Ma lett a kis cukorfalat nagylány! Boldog szülinapot te kis hülyeeeeeee! Egészségünkre! - húzta le a felesét a többikkel egyszerre, miközben mindenki megtapsolta őket.
-Akkor a szülinapos felmászhat hozzám, ha ki szeretné próbálni a rúdtáncot! - kiabált nekik az egyik táncos.
-Nem nem, én nem. - ellenkezett az ünnepelt.
-De de de! Ne legyél ilyen prűd! Nyomás fel! - pattant le az asztalról és megragadta a kezét - Bocs srácok! - vágtak át egy másik bandán - Na nyomás fel! - tolta fel a táncoshoz, aki már nyújtotta kezét, hogy felsegítse, mert elég magasan volt. Mutogatott neki valamit, mire a lány talált néhány támpontot, amin fel tudott kapaszkodni a kis emelvényre, és azonnal táncolni is kezdtek, miközben a zene egyre hangosodott. Pár percet töltött fent, majd minden alkalmazott újra megtapsolta, egy másik fellépő lány pedig meghívta egy ingyen italra is.
-Ez a hely a legjobb! - jegyeztem meg Kookienak, aki közben visszaért az italokkal, és velünk csorgatta nyálát ő is.
-Tudom! - helyeselt - Muszáj innom! Le kell szólítanom az egyiket. - kapott fel egy felest.
-Várj meg engem is! - nyúltam egy pohárért.
-Proszit fiúk! - emelte fel poharát Hoseok.
-Eeeeeej! - hallattuk mi is hangunkat.

Jól bemelegítettünk, mialatt egészen megtelt a hely, és Hoseok felrángatta néhányunkat a táncparkettre, közben pedig Jinnek és Sugának magyarázott valamit Rapmon. Egész hamar találtunk mindannyian magunknak táncpárt, ráadásul nem is akármilyeneket. Igazán szép lányok voltak ott, és Kook el is kapta az ünnepeltet, aztán lassan jól összemelegedtek. Én is szereztem egy angyalkát, akivel..... hát...... egészen közel kerültünk, hogy szépen fogalmazzak. Szinte olyan volt, mintha már rég járnánk. Egyáltalán nem volt félénk, sőt! Szerintem túlságosan is hamar összebarátkoztunk. Így utólag visszagondolva pedig biztos, hogy hozzá sem mertem volna szólni józanul. Ahhoz túl gyönyörű volt.
-Na mi van Hyung pihensz? - tért vissza az asztalhoz Kook, amikor már pár perce Suga mellett ültem és beszélgettem vele - Még Jin is táncol. - mutatott a táncparkettre.
-Pihenünk Koooooookie. - jegyezte meg Suga.
-Jah! - helyeseltem miközben nézelődtem.
-Akkor igyunk még! Mit kértek?
-Te Jungkook! Még tele van az asztal félig megivott piákkal. Inkább ülj le és gyönyörködj!
-Jah. El sem hiszed milyen jók ezek a táncosok. Pont róluk beszélgettünk. - ejtettem hátra fejem a kanapé támlájára, és észrevettem egy új lányt a rúdnál.
-Hyung! - löktem meg Sugát, aki elterült a kanapén. Nem igazán volt már energiája.
-Miva'? - tápászkodott fel.
-Azt nézd! - fordultam úgy, hogy normálisan lássam a lányt - Ő új!
-Mi?..... Tényleg. Kék hajú még nem volt.
-Hahh! Van vizetek? Kiszáradtam. - hallottam Hoseok hangját.
-Kérjünk a pultosoktól. Tuti van. - válaszolt neki Jimin.
-Mit nézel baba?! - huppant le mellém Hopi.
-A feleségemet.
-Mi?... Óóóóóó. Tényleg szép lány.
-Az!
-De jó sokan bámulják ám még. - szólt hozzá Jimin is - A táncparketten is beszélt róla két csávó. Velük én is szóba álltam. Azt mondták, hogy annyira titkolják ezeknek a táncosoknak a kilétét, hogy csak beceneveik vannak, és néha még csak úgy random kapnak anyajegyet is, hogy ne lehessen az alapján se felismerni őket.
-De mért? - néztem rá.
-Mert különben minden pasi letámadná őket, és az utcán se tudnának nyugton sétálni.
-Óóóóóó! - fordultam vissza - De én kiderítem, hogy hívják.
-Hát hajrá! - biztatott Kook.
Közben tovább gyönyörködtem a táncoló csodámban. Az a sok színes póthaj, ami szinte térdéig ért, és a feszülős nadrágja elvarázsolt. A sminkje tökéletesen kiemelte a barna szemét, de nem voltam a színben biztos, mert egyik lánynak meg látványosan rendellenes szemei voltak, szóval a kontaktlencsét sem hanyagolták. Ahogy néha dobálta haját, majd egyszer összetalálkozott tekintetünk, elhatároztam magam.
-Akkor is elhívom randizni!


(Huhúúúúúú :D Kicsit hosszú lett az első rész, de juppi! V rövid sztori indul! :D Jó szórakozást csajok!)

2 megjegyzés: