Suga&Yo 1.rész

Na kérésre indítok egy ilyet is, bár most akkor sok Suga lesz, de nem baj :D Nos, mint a Jimin short storyban, itt sincs Bangatn. Sorry, de így egyszerűbb. Igen... lusta dög vagyok :P Suga itt csak diák, bár a flegmasága és a zene iránti való rajongása megmarad. Igyekszek minél valósághűbbé tenni a dolgot, szóval Suga zenei egyetemre jár majd, így a zeneszámok írása adott lesz számára, de utálni fogja az idol életet mert.... lehet tippelni *doppergés*...... túl fárasztó :D Ejj, nem is gondoltuk volna. Viszont a családi állapotát kicsit jobbá tesszük, ugyanis bár a valóságban Suga nincs jóban az apjával, itt jóban lesznek. Nos hát Suga rajongók, jó olvasást! :D

OC: Chegal Yo

Suga POV

Hah! Utálok korán kelni. Mért nem lehetett úgy összeállítani az órarendet, hogy déltől legyenek a zenei óráim, amik érdekelnek is? Mért pont a legelsőnek kellett ezeket berakni? Aludhattam volna még erre tessék. Hat óra van és már reggelizek. Utálom ezt.
-Na időben felkeltél kicsim? Mi van, beteg vagy? - jelent meg anyám a konyhában, miközben telefonomat nyomkodva reggeliztem.
-Nem. Csak átrendezték az órarendem. Az első négy órában lesznek zenei óráim.
-Sejtettem, hogy ilyesmi lesz a dolgok mögött. - töltött magának tejet, majd visszarakta a dobozt a hűtőbe - Na én visszafekszek. - simogatta meg a fejem.
-Persze! Kösd az orromra. - húztam a számat.
-Azt is teszem drágám. - kuncogott - Vigyázz magadra!
-Ok. -  nyögtem oda neki félvállról, miközben  harmadszorra is tárcsáztam Rapmont. Ha én felkelek, ő is bejön első órára, ezt garantálom.
-Mi van már Hyung? - szólt álmosan a telefonba.
-Ébredj te gyökér! Tudod, hogy elsőre kell mennünk. - hangosítottam ki és folytattam reggelimet.
-Ahhh - sóhajtott - tényleg. Jó.  Mindjárt kelek. Szia!
-Nem rakom le, amíg nem hallom a kutyátokat. - erősködtem.
-Azt hiszed visszaalszok?
-Nem hiszem, tudom. Na vidd csak le a telefont Rapmonnak.
-Jó-jó. Várj egy kicsit. - fáradtan nyögött, ahogy kikelt az ágyból, majd nem sokkal később hallottam Rapmon kis nyüszítő hangját - Most már lerakhatom?
-Igen. Bent találkozunk. Csá!
-Szia. - nyomott ki.
Lassan befejeztem a reggelim és elpakoltam magam után a mosogatógépbe. Az előszobába mentem, hogy felöltözzek és összefutottam apámmal.
-Jó reggelt! Elvigyelek? - kapta fel kabátját.
-Szia! Nem kell. Akkor túl hamar ott lennék.
-Rendben. Viszont rohanok. Szép napot fiacskám. Pusza édes! - üvölt anyámnak, de valószínűleg már rég visszaaludt.
-Direkt csináltad? - vigyorogtam, ahogy kötöttem a cipőmet.
-Naná! - röhögött - Nehogy már aludjon, míg mi dolgozunk. Na szia.
-Szia apa. - elég ráérősen öltöztem fel, miután elment és közben a húgom is megjelent.
-Mért kell üvöltözni ilyen korán? - dörzsölte szemét, ahogy lejött a lépcsőn.
-Hogy felkeljetek. - fordultam felé és felvettem táskámat - Mikor írod a vizsgákat?
-Jövőhéten. Mész is?
-Igen.
-Óóóóóóó! És mikor jössz? - szomorodott el.
-Nem tudom. Délután.... este. Gőzöm sincs.
-Azt hittem ma mozizunk.
-Majd nézz filmet, küld el mikor adják és meglátom. Na megyek.
-Szia Yoongiiiii. - ölelt meg, majd elindultam az egyetemre.

Az előadóban ülve néztem meredten a bejáratot, ahogy Rapmont vártam. Hol az istenben van már!? Öt perce van beérni.
Inkább felhívtam, minthogy tovább gondolkozzak azon, hogy merre jár.
-Bocs Hyung, visszaaludtam. Késni fogok de beérek.
-Már ha beengednek. Szokásos helyünkön ülök. Siess!
-Ok-ok Rohanok. Csá! - rakta le.
Végül egy laza fél óra késéssel esett be, de beengedték, bár csak azért mert ő az évfolyam sőt, az egész egyetem legjobb diákja.
-Rohadt nagy szerencséd, hogy okos vagy.
-Csak szorgalom. Miről maradtam le? - érdeklődött miközben gépemet bámulta.
Megmutattam neki a jegyzeteimet, majd laptopját végre beüzemelve, ő is írni kezdte a fontos dolgokat.

-Gondolom nem ülsz be a többire. - sétáltunk az ebédlő felé, amint kijelentette a tényt.
-Mért tenném? Fölösleges órák tömkelege. Inkább megírom a beadandóimat.
-És hogy tervezel átmenni? - érdeklődött.
-Ahogy eddig. A minimum mindig megvolt, néha több is.
-Hát hajrá! Ahh nézd! Megint van amerikai csirke! Végre! Mióta vártam  már. - tapadt a menza kirakatára.
Megebédeltünk, közben mindenkit végig néztünk twitteren és facebokon, hogy mi az új trend, vagy a legújabb szám, ami kijött. Persze kiröhögtünk pár szánalmas embert is, akik igazán  menőek akarnak lenni, de nem nagyon jön össze, majd szét váltunk.
-Akkor most az összes nap fel lett cserélve, ugye? - kérdezte mielőtt elindult volna.
-Igen mindennap korán kelünk. De ezt mért én tudom, és te mért nem? Fordítva szokott ez lenni.
-Sok dolgom volt na! Csoda, hogy a pin-kódomra emlékszek. Viszont rohanok órára. Holnap tal. Csá-csá. - kezdett futni a folyosón
-Szevasz! - köszöntem el és hazaindultam.
Alig léptem ki a egyetem bejáratán, jött egy sms a húgomtól, hogy ma mégsem jó neki, majd talán holnap mozizzunk. Jó. Ennyivel több időm marad a beadandómra. Bár.... semmi kedvem hazamenni. Körbenéztem az utcán és rájöttem, hol szeretnék kikötni igazán.

Talán egész napomat az egyetem kosárlabda pályáján töltöttem, olykor meg-megállva megírni egy dalt, amit a fejemben összeraktam. Így tényleg sikerült befejezni egy beadandót, bár a határidők még messze voltak. Már csak kevés időm volt a pályán a sötétedésig, mert a nap kezdett narancssárga sugarakat szórni. De nem zavartattam magamat. Ugyan olyan ráérősen dobálgatta, ám elbénáztam és a labda kipattant a pályáról. Egy lány sétált el pont akkor a kerítés mellett zenét hallgatva és olvasva, így esélye sem volt menekülni, de szerencsére elkerülte a laszti.
-Kérlek visszadobnád? - sétáltam oda, de nem hallott meg, és lassú léptekkel totyogott. Nagyon elmerülhetett a könyvben.
Hé! - kerestem egy kis kavicsot és megdobtam vele, mire végre rám figyelt,  miközben  kihúzta füléből a zenét - Visszadobnád? - mutattam a labdára.
-Te minden lányt kaviccsal dobálsz? - ráncolta szemöldökét, majd a labda után indult.
-Nem. Csak a rondákat. - magas labda volt sajnálom.
-Na akkor most meggondolom, hogy visszadobjam-e. - tartotta egyik kezében a kosárlabdámat és gúnyos arccal nézett rám.
-Csak vicceltem. Kérlek, dobd vissza! Nem akarok kimászni érte.
-Na jó. Ha már szépen kéred. - enyhült meg majd átpasszolta egyenesen a kezembe.
-Köszi. - mentem vissza dobálgatni.
Folytattam szórakozásomat és kezdtem egyre jobb lenni, annak ellenére, hogy a nap már igen alacsonyan járt, ám még adott fényt számomra. Azt az igazán szép vörös-narancssárga sugarait szórta, míg én az egyetlen sportnak hódoltam, amit szerettem. De megint elbénáztam egy dobást és ugyan arra indult meg a labda, mint az előbb, ám most még megfogta a kerítés. Ahogy utána néztem láttam, hogy a lány, akit megkértem olyan tíz perce, hogy dobja vissza a lasztimat, a kerítésen belül ücsörög annak tövében és rajzolgatott valamit, miközben cuccai szanaszét hevernek.
-Mit csinálsz? - sétáltam oda hozzá, miután felvettem a labdát.
-Rajzolok. - nézett fel rám.
-Jó, de mit?
-Mozgáskultúrát. - értem oda és megláttam, hogy egy kosarazó figurát rajzolgat, valószínűleg engem, a különböző mozdulatok során.
-Mért jó ez? - kérdeztem, mire lenézett rajzára.
-Évzáró munkának csinálom. Művészetibe járok. De nyugi, nem fogják tudni, hogy rólad rajzoltam. Csak tetszik a mozgásod és megfogott. Folytatnád kérlek? - felpillantott rám.
-Felőlem megnevezhetsz. Pont nem érdekel. Örülök, hogy tetszem. - indultam vissza mosolyogva.
-Nem te! Csak a mozgásod.
-Az majdnem ugyan az. - dobtam kosárra egy hárompontosat, és csont nélkül betalált. - Ugye ezt is megörökítetted? Mert ez gyönyörű volt. - figyeltem ahogy alkot, miközben hátráltam a palánkhoz.
-Már sok mindened felvázoltam. - válaszolt - És nyugi. Ezt is.
-Faszaaaaa. - folytattam kikapcsolódásom.

Lassan már alig adott fényt a nap és a lámpákat is felkapcsolták az utcán, de a pályán nem. Egy ember miatt nem fogják, így abbahagytam játékomat.
-Ennyi? - hallottam kérdését.
-Igen. Mért, rajzolnál még? - szedtem össze cuccaimat.
-Már rég elpakoltam. Nincs elég fény hozzá. Szétmenne a szemem.
-Ohh. - sétáltam a kijárathoz és ő jött velem - Sikerült amit akartál? - csuktam be magunk mögött a rácsot.
-Igen. Köszönöm. Máskor is szoktál itt játszani? - érdeklődött, ahogy elindultunk az utca felé.
-Igen.
-És mikor?
-Ez változó. Mindig aznap derül ki, hogy kijövök-e vagy sem. - értünk a járdához - Na szia!
-Merre mész?
-Arra. - mutattam hazautam irányába - Mért, hazakísérnél? - vigyorogtam rá gúnyosan.
-Én is arra megyek, de nem. Csak nekem mindegy merre indulok.
-Biztos? Azért kezd nagyon sötét lenni. Neked meg aztán nem kéne egyedül mászkálnod este.
-Jaj nem lesz baj. - legyintett és elindult - Szoktam. Na jössz? - nézett vissza rám.
-Inkább hazakísérlek. Menjünk felétek. - ráncoltam szemöldököm.
-Akkor is erre kell jönni. Gyere már!

Elég sötét kezdett lenni, mi pedig egyre félelmetesebb utcákon mentünk keresztül.
-Te most a szerveimre pályázol?
-Mért kérdezed? - nézett rám.
-Hát... csak a környék miatt.
-Ja, hehe, nem. Csak erre rövidebb.
-És félelmetesebb. - jegyeztem meg, ahogy egy szűk utcába fordultunk, de sajnos nem volt üres. Elkapta kezem, ahogy kiszúrta a sötét kapucnis alakokat, akik lehajtott fejjel sétáltak felénk és megtorpantunk az utca elején - Csak van más út. - léptem vissza egyet, de őt úgy húztam magam után.
-Na nézd má! Hogy megijedtek. - szólt az egyik kicsit sem szimpatikus csávó, ahogy közeledtek - Gyertek csak. Nem bántunk! - nézett fel rám a földről, de nem volt meggyőző.
-Gyere már! - fejtettem le csuklómról a lány ujjait, majd én kaptam el kezét és húzni kezdetem magam után, egy teljesen másik irányba.
Miután már mesze jártunk, berohantunk egy kis kifőzdébe, ami még most is nyitva volt, majd azonnal a sarokba menekültünk, hogy aki belép vagy benéz, véletlen se vegyen észre minket.
-Jól vagy? - löktem a falhoz és megtámaszkodtam mellette két oldalt nagy lihegésem közben - Mért nem mozdultál meg? És ha gyorsabbak? Hogy lehetsz ennyire gyáva, ha erre jársz haza? - támadom le kérdéseimmel, miközben egyre jobban a falhoz préselem, hogy elbújjunk a berendezés mögött.
-Bocsánat. - bámulta mellkasomat kifejezéstelenül - Menj csak. Haza találok. - folytatta ugyan olyan érzelemmentes hanggal.
-Na azt hiszed ezek után elengedlek egyedül? Ahhhj - túrtam hajamba és nagyot sóhajtottam - Nők. Istenem, de fárasztóak vagytok. Na menjünk! Otthon már tuti aggódnak érted........ Hogy is hívnak?
-Öhm....Engem? - mutatott magára miközben felnézett rám, hatalmas szemeivel.
-Ki mást? - hunyorogtam és közelebb hajoltam hozzá.
-Yo.
-Figyelek.
-Csak Yo. Vagyis Chegal Yo. Egy szótag.
-Ohh értem. Én Min Yoongi vagyok. Két szótag. - vigyorogtam - Na menjünk! Én is haza akarok érni egyszer. - fogtam meg újra kezét, de ezúttal sokkal lágyabban és már ő is jött magától. Végre, nem kellett húznom.


(Folytatjuk :DD)