Suga&Yo 8.rész

-Rendben! Csak figyeljen! - megfordultam és köszönés nélkül hazaindultam.
-Yoongiiii! - hallottam Yo hangját még, de azt is, hogy csukódik az ajtó, és ő a másik felén ragadt. Talán sosem fájt még ennyire női hang, de most fontosabb dolgom van. Majd élvezem puha bőrét és hülye becenevemet, ha ezzel végeztem.

-Na mi volt? - vette fel a telefont Rapmon, de nem is köszönt, azonnal kérdezett.
-Szükségem volna a segítségedre. - sétáltam hazafelé.
-Hova kérjek mentőt?
-Ahhj! Nem kell mentő.
-Biztos? Ha megverik az embert, akkor akár belső sérülései is lehetnek.
-Nem vertek meg.
-Oh...... akkor. Figyelek.
-Pénz kéne.
-Mennyi?
-Nagyon sok, nagyon rövid idő alatt.
-Öhmm..... akkor... mi van? - nem igazán kapcsolt.
-Yo apja azt akarja, hogy mutassam meg, hogy akár most is el tudnám tartani, és akkor elengedi velem.
-Na végre értem mi van! És hogy tervezted ezt kivitelezni?
-Gondoltam majd te segítesz egy kicsit.
-Ez egyre jobb. És még is hogyan? Ugye tudod, hogy még nem nyertem a lottón?
-Mi az, hogy nem?! Azt mondtad ma összejön! - vigyorogtam kicsit.
-Hát.... másik péntek lesz. Na, de komolyan. Hogyan tudnék pont én segíteni?
-Úgy, hogy te egy zseni vagy, és pont erre van szükségem.
-Ez hízelgő, de ettől sem leszek gazdag.
-Van egy ötletem mellesleg.
-Na ez már érdekel. Mondjad!

Suga POV end

Yo POV

-Apa engedj utána! - próbáltam az ajtóhoz jutni.
-Nem! Itthon maradsz!
-Ne legyél már ilyen. Mért félsz tőle ennyire? Ki mondta, hogy ő lesz a férjem?
-Ha nem vagy benne biztos, akkor még inkább nem értem, mért engednélek utána. - zárta be az ajtót és a kulcsokat elrakta.
-Had érezzem már jól magam! Hisz folyton az van amit te akarsz. Én nem lehetek boldog?
-Épp azon vagyok, hogy boldog légy.
-Úgy, hogy eltiltasz tőle?
-Igen. Ha nem tud majd eltartani, akkor csak szenvedni fogtok. Ha pedig nem ő lesz férjed, akkor szakítotok és szintén szenvedni fogsz. Jobb, ha lemondasz róla. - sétált el mellettem.
-Anyaaaaaaaaa! Beszélj apával! - rohantam a nappaliba, majd megálltam anyám és a tévé között, hogy rám figyeljen.
-Apádnak igaza van. - nézett fel rám.
-Hogy mondhatod ezt? Az nem számít semmit, hogy én őt szeretem?
-Pontosan.
-Hápfck...... Áááááááááááááh! Alig várom, hogy elköltözzek! - téptem a hajam és toporzékolva rohantam a szobámba, de apámat még hallottam.
-Most viszont még itt élsz. Ha pedig nem akarsz az utcán lakni, akkor szót fogadsz!
-JÓ! - csaptam be az ajtómat.
Hah Suga! Nem tudom mit tervezel, de remélem összejön. Plusz azt is, hogy elég hamar. Muszáj beszélnem veled. Hol a telefonom?
Amit megtaláltam a mobilomat azonnal írta neki, de csak sokkal később válaszolt. Érdekelt, hogy mégis hogyan akarja megoldani ezt a hatalmas problémát, de nem árult el semmit. Az egyetlen amit megtudtam az annyi volt, hogy mostantól rengeteg dolga van, de ha kell még a beadandómhoz, szakít rám egy kis időt. Így bár már készen voltam, de ettől még meg akartam vele beszélni valami találkát. Hirtelen viszont nem tudta mikor ér rá.


"Tényleg nem tudom. Majd szólok, ha lesz egy kis időm."

"Ohm :( rendben."

"Csak ezt bírd ki, aztán rohanok amint szólsz"

"Jó, de mennyit kell kibírnom?"

"Nem tudom. Remélem azért két hónapnál nem tart tovább."

"Két hónap? :O Most ugye viccelsz velem? ToT"

"Sajnálom. De sietek. Csak.... bírd ki. De rohanok. Dolgom van."

"Jó, rendben. Jó éjt!"

"Neked is."


Két hónap? Hogy fogom én azt túlélni? Ez után a beszélgetés után nem is tudom mit csináljak.
Csak fetrengtem az ágyamon és szenvedtem. El se tudtam képzelni, mit akar két hónap alatt összehozni, ami annyira elveszi az idejét, hogy rám sem lesz egy szabad perce. De azt nagyon reméltem, hogy valami fenomenális ötlet, amivel utána azonnal félreállíthatja apámat. Jaaaaaahj, de meg fogok halni két hónap alatt, előre érzem.

Másnap pont olyan nyomottan keltem, mint ahogy előző nap lefeküdtem. Persze este még futottunk pár kört anyámmal és apámmal, de nem értem el semmit. Csak dühösebbek lettek, ráadásul bevezették a "mostantól hozunk-viszünk" szabályt, szóval már sétálni sem sétálhattam, amit hétfő reggel meg is éreztem. Anyum vitt be, amitől nem tudtam megállni a kedvenc pékségemnél, mert az túl "putris". Ha tudná, hogy minden reggel ott eszek és mennyire ismernek az eladók, még nyomkövetőt is kapnék, az biztos. Mellesleg így, hogy nem vettem reggel kaját, köthettem a pénzem az egyetemen. A félretett pénzem! Amit a polimer gyurmára raktam félre és kuporgatok vagy már három hete, mert "Minek az? Van neked ezernyi más gyurmád."! Hát kösz. De tudjátok én művészetibe járok, és itt különböző anyagokkal tanulunk dolgozni, hogy fejlődjünk! Áááá!
Szinte látszott rajtam, hogy fájdalmasan engedem ki a markomból a pénzemet, és még egy láthatatlan könnycseppet is eleresztettem, amikor megláttam a visszajárót, majd világfájdalmas képpel leültem a csajok mellé.
-Na mi van Yo? Siettél reggel? Hogy-hogy itt veszel kaját? - kérdezte legjobb barátnőm Hjojon.
-Rövid pórázra fogtak. Nem sétálok többet, a jelenlegi felállás szerint. Gyerekek én ezt nem fogom bírni. - sírtam nekik bánatom és fejemet az asztalra ejtettem.
-Suga miatt? - kérdezte Juna, mire csak bólogattam.
-Hát valahogy sejtettük, hogy apudék ellenezni fogják. Nem is tudom mire számítottál. Amilyen konzervatívak néha. Még engem is majdnem eltiltottak tőled, mert nem vagyok koreai. - evett tovább Jessie.
-Ne is mond. El sem hiszitek, mennyire felidegesít ez. És még Suga sem ír vissza. - vettem elő a mobilom - Mi több! Fent se járt azóta a facebookon. Ebbe tényleg bele fogok halni. Két napja nem beszéltünk. - ejtettem le telefonomat az asztalra és mellé feküdtem.
-De.... most akkor szakítottak, vagy mi van? - érdeklődött az eddig csöndben ülő Hayoung.
-Nem. - egyenesedtem fel és hátradőltem a széktámlának - Apám azt a feltételt szabta, hogy ha megmutatja, hogy már most el tudna tartani akkor elenged vele. Erre ő elfogadta a játékszabályokat, majd elment.
-És azóta nem beszéltetek?
-De igen. Este egy induripindurit, míg közölte velem, hogy nagyjából két hónapig bírjam ki.
-Mi van? - nézett Hjojon - Ez komoly? De ugye addig összefuttok?
-Nem hiszem. - sóhajtottam - Mondom, hogy meghalok.
-Őőőőőő.... az durva. Megnézlek titeket. De biztos nem találkoztok?
-Azt mondta, hogy ha kell még a beadandómhoz, akkor szívesen szán rám egy kis időt, de amúgy sok a dolga.
-Mond, hogy nem közölted vele, hogy befejezted? - tette össze két kezét Juna.
-Isten ments. Akkor még ez az egy százalék esélyem sem lenne rá, hogy lássam.
-Na! Okos. Szóval mikor taliztok?
-Nem tudom. Nem ér rá.
-Milyen gyorsan milyen elfoglalt lett! Na már engem is furdal a kíváncsiság, hogy mit csinál. Járjunk utána! - szólalt meg újra Jessie.
-Nem tudunk. - jegyeztem meg, hogy nem mehetek sehova.
-Csak te nem. Mi igen. - vigyorgott Hjojon - Szóval akkor ma elnézünk a kosárlabda pályára, holnap meg a sulijába.
-Rohadjatok meg. - pislogtam rájuk - De azért ha meglátjátok, csináljatok képet róla könyörgök! Nagyon hiányzik.
-Jó, persze.

A közös ebéd után mindenki ment a maga órájára, én pedig megfűszereztem ezt egy kis szenvedéssel is. Egész délután egyedül ültem az előadásokon a csajok nélkül, ráadásul Suga még mindig nem válaszolt. Úristen Yoongi! Legalább egy "Élek még, szeretlek." vagy valami! Ez így iszonyat gáz lesz.
Szó szerint végig vergődtem a délutánt, majd a hazafelé utat is anyám mellett, aki másról sem tudott beszélni, csak az új körméről és a szalonban hallottakról. Most komolyan. Kit érdekel a pletyka? Azt a sok energiát valami hasznosra is fordíthatná! Nem is értem, hogy imádhatják ennyire az emberek a semmit tevést. Én tuti becsavarodnék.
Mikor végre hazaértünk, azonnal kipattantam a kocsiból és a szobámba menekültem. Végre élvezhettem a csendet.... plusz vergődhettem tovább egyedül. Ahh nem akarok szenvedni! Teljen már az idő! Inkább alszok! Akkor röpülni fog..... remélem.
De amint elhatároztam magam, írtak a lányok, hogy nem találták meg az én Sugámat. Körbejárták a környéket és sehol sem látták. Viszont másnap az egész sulit tervezték bejárni, így ne aggódjak, mert akkor biztos belefutnak.

Hát nem így lett. Hiába lógtak el egy teljes napot, Yoongit akkor sem látták sehol. Mi több, a haverját se, akivel egy suliba járnak. Ezáltal minden reményem elveszett, hogy hamarabb fussunk össze, viszont néhány nap már eltelt, amit a naptáramban pedánsan jeleztem is. Hahh! Már nem is olyan sok....... Mit hazudok? Ez rengeteg! Mihez kezdjek addig magammal?


(Folytatjuk :D és utolsó epizód következik :D)