Harmadik fél szemszöge
Dél-Koreában nem az számít nagymenőnek, aki egy jó hírnevű multinál keresi halálra magát, hanem az, aki az államnak dolgozik. Okmányiroda, adóhatóság, vámhatóság és társai. Ám ettől függetlenül rengetegen dolgoztak azoknak a híres neves jól fizető multi cégeknek, köztük Min Yoongi is. Ugyan nem töltött be vezetői pozíciót, azonban nem is akarta soha olyan nagy stressznek alávetni magát, mint amivel egy olyan munka járt. Elvolt ő az irodában egy kis csapat részeként. Néha úgy érezte, több is neki, mint megfelelő mennyiségű stressz a pénzhez viszonyítva, hiszen rajta kívül még egyetlen hibrid dolgozott a közelében, az is egy idegesítő mókus volt, aki a nap szinte minden percében evett valamit. Kicsit megkönnyebbült, mikor az felmondott, de ezzel ő vált az egyetlen félig állat lénnyé azon a részlegen, így csak miatta kellett néhány dologra különösen figyelni, amiért néha kapott is egy-két beszólást kollégáitól. Ám a poll-correctség érdekében számíthatott egy új hibrid kollégára a szomszéd asztalnál, aki néhány héten belül fel is bukkant, mint betanításra váró újonc.
– Sziasztok! Park Jimin vagyok – mutatkozott be első nap a néhány főből álló csapatnak a vezető oldalán.
Nem mondott sokat magáról az új kolléga, csak hogy régóta végez ilyen munkát, mint amire felvették és már van tapasztalat a háta mögött, így hamar betanul majd az új szoftveres rendszerbe. Ez kicsit megkönnyítette az elfogadását, de igazán az segített ezen, hogy Jimin is macska volt, ahogyan Yoongi, csak ő nem egy éjsötét feketeség, hanem egy foltos kis calico. Vagyis Yoongi eleinte nem tudta eldönteni, hogy most Jimin csak simán foltos-e, vagy valóban olyan ritka, mint egy fehér holló és calico macska, ám nem akarta megkérdezni. Nem szeretett munkahelyen barátkozni, ezért nem is szólt addig a másikhoz, míg az nem próbált meg közelebb férkőzni hozzá.
– Ehetünk munka közben? – hajolt oda Yoongihoz székén ülve, miközben suttogott.
– Maximum valami apróságot – válaszolt neki fel sem nézve monitorjáról.
– Ohh... Rendben – húzódott vissza helyére.
Jimin igazán más volt, mint Yoongi, melyet kollégái meg is jegyeztek csupán néhány nap utána. A fiatalabb cicus visszahúzódó volt, bár sokat mosolygott, mégis keveset beszélt. Inkább helyeselt csak, ha pedig kérdés szegeződött neki, félénken válaszolt. Viszont a munkáját becsületesen és jól végezte, ezért nem volt vele probléma. Sosem szólt vissza, még akkor sem, ha tévedésből kapott egy kis fejmosást, nem védte meg magát, pedig utólag kiderült, nem ő hibázott. Meg is érdeklődte főnöke, miért nem állt ki legalább egy kicsit az igazáért, ám nem nagyon adott egyenes választ. Felettébb elnyomható személyiségnek tűnt, ami ránézésre is megmutatkozott rajta. Több számmal nagyobb pulcsikban járt, ha hideg volt, ujjaival játszott, ha másokat hallgatott beszélni, gyakran csapta hátra füleit, mikor valaki egy kicsit is idegesnek tűnt közelében és szinte minden helyzetben ölébe vette foltos farkincáját. Sosem lógatta, vagy terítette le másra, maga mellé, vagy a szék karfájára, ahogyan Yoongi tette, így pedig nem esett meg az egy alkalommal sem, hogy ráléptek volna, vagy ráültek volna, ahogyan Yoongiéval, ki olyankor hevesen káromkodva pattant fel helyéről szidva minden létező rokonát annak, aki a nagy rohanás közben nem vette észre a földre lógó fekete farkincát. Egy szó, mint száz, Jimin szinte a szöges ellentéte volt társának.
– Yoongi, téged kérdezünk, mert te is macska vagy – szólították is meg kollégái őt egyik nap, amint belépett a pihenőbe egy kávévért. – A calico macskák csak nők lehetnek, ugye?
– Nagy részt azok. De ezt az internet is meg tudja nektek mondani – öblítette ki bögréjét.
– Akkor Jimin mutáns, nem? Valami genetikai baja lehet, azért férfi, vagy nem?
– Nem. Ritka, de vannak férfi calico macskák is – töltött magának kávét. – De még mindig ott az internet.
– Ott azt írták, a férfi calico macskák nagy része annyira nőies, hogy alig találnak maguknak párt, ha nem melegek. Ez igaz?
– Honnan tudjam? Nincs calico ismerősöm – hagyta ott kollégáit, kiket nem igazán kedvelt, mivel mindig bombázták őt hibrides kérdésekkel.
Visszaült helyére és kávéját szürcsölgetve dolgozott tovább. Elmerült a képernyőn futó számokban, még az a néhány telefon sem tudta megzavarni, csak Jimin, ki barátkozni szeretett volna vele, ahogyan mindig is.
– Yoongi?
– Hmm?
– A lazacos tésztában mennyi lazac van?
– Hely függő.
– De itt, az étteremben.
– Nem sok. Kispórolják.
– Ahh... – fancsalodott el Jimin. – A kimbapba sem tesznek itt, ugye?
– Nem. Abba csirkét szoktak itt.
– Ohh, jól van. Nem tudsz itt a közelben valami helyet, ahol lehet mondjuk lazac salátát enni?
– Jimin, nem dolgoznod kéne?
– De-de. Jól van – húzódott el.
Jimin nem nagyon tudott a másikhoz közel férkőzni, akármennyire is akart. Yoongi volt az egyetlen hibrid aki a közelében dolgozott, ráadásul macska, mint Jimin ezért szeretett volna vele jobban megismerkedni, ám ez nagyon nehezen ment. De ettől még ő nem akarta feladni, így tovább próbálkozott. Szinte minden nap kezdeményezett valamilyen kisebb beszélgetést.
– Yoongi-hyung, megkínálhatlak egy kis süteménnyel? – nyújtotta oda ételhordóját az említettnek. – Én csináltam. Füstölt halas muffin.
– Te csináltad? – szaglászta szkeptikusan az ajándék ételt Yoongi.
– Igen. Nagyon finom – mosolygott olyan széles vigyorral, hogy eltűntek szemei. – Nagyon finom. Kóstold meg!
– Hát jó – vett egyet. Tovább szagolgatta, megnyalta, majd egy apró falatot harapott belőle, mielőtt igazán nekiesett volna a muffinnak.
– Ízlik? – csomagolta vissza a többit Jimin, miközben érdeklődve figyelte társát.
– Hmm... nem rossz.
– Szóval akkor ízlik?
– Igen. Egész jó. Köszönöm.
– Szívesen. Vegyél majd még nyugodtan – tette ki asztalára a dobozt. – Magunknak csináltam – kezdett babrálni körmeivel, amint lassan visszafordult gépéhez.
– Rendben.
Yoongi gyorsan elfogyasztotta a muffint, majd folytatta is munkáját. Ő nem szeretett meló közben enni, ám úgy tűnt, kollégái nem ezen a véleményen vannak. A mellette lévő asztalnál mindig olyan dolgozott, aki szeretett nassolni, miközben ezt annyira nem nézték jó szemmel főnökei. Ám ennyinél nem állt meg Jimin a próbálkozással. Folytatta Yoongi megközelítését, még akkor is, ha olyan sokszor ütközött a mogorva fekete macska elutasító válaszaiba. Nem adta fel, elvégre mindketten macskák voltak, a fiatalabb pedig hiába volt máshoz osztva, mint újonc, mégis Yoongihoz szeretett volna közelebb kerülni. Őt érezte inkább potenciális barátnak, nem a többi emberi kollégáját, kik néha igen furcsán viselkedtek vele. Vagyis úgy, mint egy hibriddel, nem pedig mint a csapatuk egy teljes értékű tagjával.
– Hozok kávét. Kérsz te is, hyung? – ajánlotta fel szolgálatait társának, miközben foltos farkincájának szőrét tépkedte.
– Igen – nyújtotta oda neki bögréjét fel sem nézve monitorjáról.
– Tej, cukor?
– Feketén. Köszi.
– Értettem – ballagott el Jimin a pihenőbe. Mikor visszatért, már megint volt egy száraz kerek sütemény ajkai között, amit rágcsálni kezdett. – Ennyi elég? – tette le Yoongi bögréjét elé, majd kivette szájából a nasit.
– Igen. Köszi – kortyolt óvatosan bele. Még forró volt.
– Hozzak neked is süteményt hozzá?
– Ne. Te mindig eszel? – pillantott Jiminre.
– Nem... nem mindig – húzta össze magát saját székén ülve a fiatalabb. – Nem eszek ám sokat.
– Csak folyamatosan?
– N-nem. Zavaró? Akkor nem fogok többet enni.
– Jobb, mint a mókus, aki folyton ropogósat evett.
– Szóval, jobb vagyok nála? – rágcsálta saját ajkait, mialatt szabad kezével pulcsiját gyűrögette.
– Elviselhetőbb – iszogatta lassan kávéját.
– Értem – majszolta tovább csendesen süteményét és visszafordult gépéhez. Úgy érezte, elég volt Yoongi zavarásából, hiszen a másik látványosan nem hajlott a beszélgetésre.
Ám Jimin csak arra a napra adta fel a próbálkozást. Akármennyire is ellenállt Yoongi a közeledésének, mégis válaszolt néha és ki tudott csikarni belőle egy-egy rövid beszélgetést. Pont emiatt érezett némi potenciált kettejük baráti kapcsolatában Jimin, aki hiába volt visszahúzódó típusú, vele mégis sokkalta nyitottabban viselkedett, mint más kollégájával.
Azonban Yoongi nem engedte messzire a kis calico cicát. Beszélgettek néha, ez igaz volt, de nem tértek ki magán dolgokra, vagy ha mégis, Yoongi azonnal félbeszakította a társalgást. Ő inkább munkaügyben kezdeményezett eszmecserét a másikkal, vagy egy-két felületes dologról, ha nagyon muszáj volt, de semmi másról. Jiminnel ellentétben neki tökéletes volt ez, a felszínes kapcsolat is. Még arra is ügyelt, hogy egyedül egyen, pedig a fiatalabb rendszeresen próbálkozott az ebédszünet hasznos kihasználásával, de sosem járt sikerrel. Yoongi valahogy mestere volt a rejtőzködésnek, pedig rendszeresen látták távozni az étteremből, ám sosem találták ott meg, ahogyan eszik, Jimin nagy bánatára, hiszen ő nem szívesen falatozott az emberekkel. Nem azért mert ellenszenvet érzett volna velük szemben, hanem mert kényelmetlenül érezte magát a társaságukban, hiába próbált az ő körükhöz alkalmazkodni. Azért még érződött mindenkin, a hibrideknek nem régóta vannak hasonló jogaik, mint az embereknek, hiszen sokszor máshogyan kezelték őt, sajnos nem jó értelemben. Gyakran kapott degradáló kérdéseket, melyek állati felére vonatkoztak és arra, mennyire más, ezeket pedig nehezen viselte. Emiatt akart Yoongihoz közelebb kerülni, hogy legyen kivel töltenie a szabadidejét, ám egy ponton nem tudott tovább jutni, akárhogyan próbálkozott.
Még édeskés vaníliás illatának erősödése sem vonzotta annyira a másikat, mint szerette volna, pedig az mindig segített eddig rajta. Gyakran alkalmazta ezt a trükköt, mikor más már nem vált be, hogy mikor utolérte a heat, mely a szedett gyógyszernek hála nem lehetetlenítette el azalatt a néhány nap alatt, elhagyta parfümjeit és utat engedett természetes illatának. Ez az esetek kilencvenkilenc százalékában segített neki elérni célját, ám most az egyszer Yoongival nem vált be, melyen meg is lepődött. Pedig ha tudta volna, hogy a másik orrát mennyire tekerte egész nap, biztosan örült volna. Kifejezetten koncentrálnia kellett Yoonginak, annyira elvonta a figyelmét a másik őrjítő illata. Hallott már erről korábban, a calico cicák elképesztően erős és vonzó különlegességéről, mely szinte minden faj mindennemű példányát képes volt bevonzani, de még sosem tapasztalta meg. Nem gondolta volna, hogy tényleg ennyire brutálisan nehéz ellenállni neki. Rendkívül megbonyolította a napjait a másik macska, mely miatt csak még nagyobb távolságot szeretett volna tartani a jövőben tőle. Viszont mivel Jimin nem tudott erről, nem hogy nem lett jobb kedve, de más információ birtokában csak még jobban elkomorodott. Ugyanis az étteremben, a metrón és az utcán is megfordultak utána olyan hibridek, akikre egyáltalán nem volt kíváncsi. Ám nem tudta elfedni az illatát a napi utazás közben, ha a munkahelyén azt akarta, Yoongi biztosan érezze. Azonban már akadt némi gyakorlata, ami az ilyen helyzeteket és ezeknek eldurvulásának megelőzését illette, amit ki is használt.
Egyik reggel, mikor éppen erősödött illata, kapott egy kis segítséget a nővérétől, meg egy pohár kávét is. Boldogan kísérte el őt munkájába, hogy ne zaklassák menet közben, ha pedig kellett akkor még a barátnő szerepet is felvállalta egy-egy tapló hibrid előtt. Megálltak beszélgetni az épület bejárata mellett mielőtt elváltak volna egymástól, így viszont nem kerülhették el Yoongi figyelmét, ki a szokásos morcos kedvvel érkezett ugyanúgy, egy pohár forró kávéval, mint bármikor máskor. Mikor észrevette Jimint és a számára ismeretlen, ugyanolyan calico lány cicát mellette, kicsit ideges lett. Valahogy féltékenységet érzett, de úgy gondolta csak amiatt, hogy Jimin már máshoz próbál közeledni és ő többé nem lesz érdekes senki számára. Hazudna, ha azt mondaná, nem esett jól neki a fiatalabb figyelme, mellyel mindennap idegesítette.
– Jó reggelt! – üdvözölte Jimint és az ismeretlen hölgyet, ki alacsonyabb volt a másiknál egy szinte észrevehetetlen centicskével.
– Ah, jó reggelt hyung! – köszöntötte munkatársát Jimin, miközben megváltozott testbeszéde. Picikét ideges lett. – Ő itt Hyosonn.
– Üdvözöllek – hajolt meg Yoongi. – És mi járatban erre? Elkísérted a párodat munkába? – érdeklődött jobban, mint ahogyan az rá jellemző volt bármikor.
– Ohh nem, dehogyis! Ő az öcsém – mosolyodott el visszafogottan a lány. Úgy látszott, családi örökség ez a kis félénk magatartás.
– Ó! Értem. Azt hittem már, hogy együtt vagytok, bocsánat. Csak nagyon összeilletek.
– Mert calicok vagyunk? Igen, sokan mondták már – lépett egyet a lány Jimin felé.
– Igen, bár nem voltam benne teljesen biztos, hogy calicok vagytok. De bocsánat, nem akartalak megsérteni titeket ezzel.
– Semmi gond, megkaptuk már – kortyolt nagyot kávéjából.
– Hát akkor megyek is, nem zavarom a családi beszélgetést – szerette volna otthagyni őket Yoongi.
– Várj hyung! Megyek én is. Köszönöm a kávét és a segítséget Hyosonn – adott puszit nővérének, miközben elköszönt tőle.
– Szívesen. Legyen szép napotok!
– Neked is, szia! – rohant munkatársai után Jimin, ki kivételesen megvárta.
Lifttel mentek felfelé az irodájukig, ám nem szóltak egymáshoz az út közben. Yoongi szimplán nem akart beszélgetni, Jimin azonban a tömegtől félt. Nem szerette volna, ha azok hallanak bármit is cseverészésükből.
– Hyung... – dobta le táskáját Jimin az asztala mellé, miközben Yoongi is lepakolt. – Ebédelnél ma velem? – érdeklődött, de egy elutasító válaszra számított, mint mindig, csak kitartó volt, ahogyan mindenben.
– Rendben.
– Semmi baj, akkor eszek egyedül, csak kérdeztem – helyezkedett el a gépe előtt Jimin fel sem fogva, mit mondott a másik.
– Jimin, azt mondtam, rendben.
– Tényleg? – nézett Yoongira hatalmas szemekkel, miközben macskafarka is magasra emelkedett.
– Igen – viszonozta a másik pillantását. – Eszek veled.
– Oh, jaj ez... Örülök – próbált uralkodni izgalmán Jimin, de farkincája járt örömében, így lebukott. – Majd elmenjünk valahova? Vagy itt együnk az étteremben? Bár ma nem lesz finom menü, legalábbis szerintem.
– Tudok egy sushi éttermet nem messze. Kifejezetten a macska hibridekre specializálódtak, szinte minden ételükben van lazac. Nem is nevezném sushinak azt, amit csinálnak, annyira sok húst és kevés rizst tesznek egy-egy sushiba. Gondolom szereted a lazacot.
– Igen, nagyon! – kezdte gyűrni pólója alját izgatottságában.
– Szuper. Akkor ma együtt eszünk. Lesz egy meeting tizenegykor, remélem nem lesz több egy óránál, de utána mehetünk majd. Jó lesz így?
– Igen. Tökéletes.
– Rendben. Addig dolgozzunk. Ne lehessen ránk szavuk – fogott bele lassan a munkájába.
Ezzel indult egy új nap, mely Jimin számára egy teljesen új korszakot is jelentett. Végre fordított rá egy kis figyelmet hyungja, nyitott felé és barátkozni akart, aminek annyira örült, hogy alig tudott a munkájára koncentrálni. De Yoongi sem bírt rendesen figyelni, viszont őt Jimin édes és felettébb erős illata zavarta meg. Viszont valamicskét azért sikerült haladniuk dolgaikkal a meetingig is, melyre a fiatalabb izgatottabban ment be, mint az indokolt lett volna. Yoongi mellé telepedett le, ahogyan mindig, bár ezt eddig a másik még soha nem vette észre, mert nem foglalkozott vele. Végig járt Jimin lába, hogy mennyire menne már, azonban a megbeszélés végén ledermedt. Bejelentették nekik, hogy két hét múlva hétvégén céges bulit tartanak egy vidéki szállodában, melynek majdnem teljes területét lefoglalták. Emiatt pénteken majd csak kettőig kellett dolgozniuk, ám minden jóban van valami rossz. Nagyjából teljesen kötelezővé tették a részlegnek a részvételt, mely mellett azt is tényként közölték velük, hogy nincsenek egy ágyas szobák, ezért alkossanak kisebb csapatokat, vagy párokat, hogy kivel szeretnének majd osztozni. Jimin számára ez szinte lehetetlennek bizonyult, hiszen az embereket nem kedvelte, a részegektől pedig a tapasztalatai miatt félt is, ráadásul Yoongival sem álltak egymáshoz olyan közel, hogy meg merje társát kérdezni a közös részvétel felől. Így a céges buli durva két hét gyomorgörcsöt jelentett számára.
– Nem vagy éhes? – figyelte az étvágytalan Jimint, ki csak turkált tányérjában.
– De, nagyon.
– Akkor? Nem ízlik?
– De, nagyon.
– Tudsz mást is mondani?
– Igen – pillantott fel Yoongira félénken, miközben hátracsapta füleit. – Tényleg finom, csak görcsöl a gyomrom.
– Lehet el kéne menned dokihoz akkor.
– Nem-nem. Nem tud segíteni.
– Miért nem?
– Mert... Csak a céges dologtól félek – tért vissza tányérjához.
– Milyen céges szarságtól? – falatozott tovább Yoongi.
– A bulitól. Nem akarok menni.
– Pedig kell sajnos.
– Igen – tette le pálcikáit, majd lábai között megtámaszkodott és a széket kezdte karmolgatni.
– Mitől félsz? – érdeklődött Yoongi újból rá nem jellemző módon.
– Hát... – izgult Jimin a válaszadástól, de muszáj volt felelnie hyungjának, ezért reakcióját figyelve nyögte ki nagy nehezen gondjait. – Nem ismerek senkit még annyira. Az emberek pedig... Én nem vagyok olyan erőteljes macska, mint te. A részegek engem gyakran... Nem szeretek a közelükben lenni.
– Azt hiszem értem, mire gondolsz.
– Tényleg?
– Igen. De figyelj. Én sem szeretem a részeg embereket, emiatt pedig még a ropogtatós mókust is elviseltem egy hétvégén minden évben. Amúgy ő meglehetősen pedáns volt annak ellenére, mennyit evett. Szóval, ha szeretnéd, majd mikor visszaérünk gyorsan letámadom a főnököt, hogy nekünk azonnal írjon fel egy kétágyast és akkor nem lesz gond. Egymással csak jobban megleszünk, mint egy részeg, perverz, szíve mélyén hibrid gyűlölő emberrel – magyarázott Yoongi, miközben látta, hogy felderül Jimin arca.
– De nem gond? Nem akarok a terhedre lenni hyung – fonta erősebben saját combja köré macskafarkát. Tényleg izgult, most már Yoongi miatt is.
– Nem. Nekem is segítség, ha nem kell egy emberi munkatárssal laknom majd.
– Rendben. Nagyon köszönöm a segítségedet hyung – mosolygott Jimin, hogy szinte eltűntek a szemei, lassan pedig felbukkant foltos farka is háta mögött.
– Én is. De egyél! Lassan indulnunk kell vissza – folytatta a falatozást Yoongi.
Jiminnek ezzel meg is jött a kedve az ételhez, bár még nem múlt el a gyomorgörcse, ezért inkább elvitelre csomagoltatott magának némi alamizsnát.
– Nem kell kifizetned hyung, ki tudom magamnak.
– Én vagyok az idősebb, kifizetem – számolgatta a wonokat Yoongi, Jimin pedig nem ellenkezett vele. Elvégre szokás a koreaiak körében, hogy az idősebb ételt vesz a fiatalabbnak. – Na siessünk és foglaljunk szobát, mielőtt nem marad már páros – pattant fel helyéről, Jimin pedig követte.
(Innen folytatjuk a néhány részes kis yaoi hibrid sorozatot. Nagyjából olyan terjedelemre számítsatok, mint a páros henati sorijainknál. Remélem tetszett nektek az első rész és tetszeni fog a többi is. Igyekszem majd mindet izgalmasra írni. Következő részig pedig olvasgassatok kedvetekre a többi ficijeim között!
Facebook oldalunk --> LINK )
Azonban Yoongi nem engedte messzire a kis calico cicát. Beszélgettek néha, ez igaz volt, de nem tértek ki magán dolgokra, vagy ha mégis, Yoongi azonnal félbeszakította a társalgást. Ő inkább munkaügyben kezdeményezett eszmecserét a másikkal, vagy egy-két felületes dologról, ha nagyon muszáj volt, de semmi másról. Jiminnel ellentétben neki tökéletes volt ez, a felszínes kapcsolat is. Még arra is ügyelt, hogy egyedül egyen, pedig a fiatalabb rendszeresen próbálkozott az ebédszünet hasznos kihasználásával, de sosem járt sikerrel. Yoongi valahogy mestere volt a rejtőzködésnek, pedig rendszeresen látták távozni az étteremből, ám sosem találták ott meg, ahogyan eszik, Jimin nagy bánatára, hiszen ő nem szívesen falatozott az emberekkel. Nem azért mert ellenszenvet érzett volna velük szemben, hanem mert kényelmetlenül érezte magát a társaságukban, hiába próbált az ő körükhöz alkalmazkodni. Azért még érződött mindenkin, a hibrideknek nem régóta vannak hasonló jogaik, mint az embereknek, hiszen sokszor máshogyan kezelték őt, sajnos nem jó értelemben. Gyakran kapott degradáló kérdéseket, melyek állati felére vonatkoztak és arra, mennyire más, ezeket pedig nehezen viselte. Emiatt akart Yoongihoz közelebb kerülni, hogy legyen kivel töltenie a szabadidejét, ám egy ponton nem tudott tovább jutni, akárhogyan próbálkozott.
Még édeskés vaníliás illatának erősödése sem vonzotta annyira a másikat, mint szerette volna, pedig az mindig segített eddig rajta. Gyakran alkalmazta ezt a trükköt, mikor más már nem vált be, hogy mikor utolérte a heat, mely a szedett gyógyszernek hála nem lehetetlenítette el azalatt a néhány nap alatt, elhagyta parfümjeit és utat engedett természetes illatának. Ez az esetek kilencvenkilenc százalékában segített neki elérni célját, ám most az egyszer Yoongival nem vált be, melyen meg is lepődött. Pedig ha tudta volna, hogy a másik orrát mennyire tekerte egész nap, biztosan örült volna. Kifejezetten koncentrálnia kellett Yoonginak, annyira elvonta a figyelmét a másik őrjítő illata. Hallott már erről korábban, a calico cicák elképesztően erős és vonzó különlegességéről, mely szinte minden faj mindennemű példányát képes volt bevonzani, de még sosem tapasztalta meg. Nem gondolta volna, hogy tényleg ennyire brutálisan nehéz ellenállni neki. Rendkívül megbonyolította a napjait a másik macska, mely miatt csak még nagyobb távolságot szeretett volna tartani a jövőben tőle. Viszont mivel Jimin nem tudott erről, nem hogy nem lett jobb kedve, de más információ birtokában csak még jobban elkomorodott. Ugyanis az étteremben, a metrón és az utcán is megfordultak utána olyan hibridek, akikre egyáltalán nem volt kíváncsi. Ám nem tudta elfedni az illatát a napi utazás közben, ha a munkahelyén azt akarta, Yoongi biztosan érezze. Azonban már akadt némi gyakorlata, ami az ilyen helyzeteket és ezeknek eldurvulásának megelőzését illette, amit ki is használt.
Egyik reggel, mikor éppen erősödött illata, kapott egy kis segítséget a nővérétől, meg egy pohár kávét is. Boldogan kísérte el őt munkájába, hogy ne zaklassák menet közben, ha pedig kellett akkor még a barátnő szerepet is felvállalta egy-egy tapló hibrid előtt. Megálltak beszélgetni az épület bejárata mellett mielőtt elváltak volna egymástól, így viszont nem kerülhették el Yoongi figyelmét, ki a szokásos morcos kedvvel érkezett ugyanúgy, egy pohár forró kávéval, mint bármikor máskor. Mikor észrevette Jimint és a számára ismeretlen, ugyanolyan calico lány cicát mellette, kicsit ideges lett. Valahogy féltékenységet érzett, de úgy gondolta csak amiatt, hogy Jimin már máshoz próbál közeledni és ő többé nem lesz érdekes senki számára. Hazudna, ha azt mondaná, nem esett jól neki a fiatalabb figyelme, mellyel mindennap idegesítette.
– Jó reggelt! – üdvözölte Jimint és az ismeretlen hölgyet, ki alacsonyabb volt a másiknál egy szinte észrevehetetlen centicskével.
– Ah, jó reggelt hyung! – köszöntötte munkatársát Jimin, miközben megváltozott testbeszéde. Picikét ideges lett. – Ő itt Hyosonn.
– Üdvözöllek – hajolt meg Yoongi. – És mi járatban erre? Elkísérted a párodat munkába? – érdeklődött jobban, mint ahogyan az rá jellemző volt bármikor.
– Ohh nem, dehogyis! Ő az öcsém – mosolyodott el visszafogottan a lány. Úgy látszott, családi örökség ez a kis félénk magatartás.
– Ó! Értem. Azt hittem már, hogy együtt vagytok, bocsánat. Csak nagyon összeilletek.
– Mert calicok vagyunk? Igen, sokan mondták már – lépett egyet a lány Jimin felé.
– Igen, bár nem voltam benne teljesen biztos, hogy calicok vagytok. De bocsánat, nem akartalak megsérteni titeket ezzel.
– Semmi gond, megkaptuk már – kortyolt nagyot kávéjából.
– Hát akkor megyek is, nem zavarom a családi beszélgetést – szerette volna otthagyni őket Yoongi.
– Várj hyung! Megyek én is. Köszönöm a kávét és a segítséget Hyosonn – adott puszit nővérének, miközben elköszönt tőle.
– Szívesen. Legyen szép napotok!
– Neked is, szia! – rohant munkatársai után Jimin, ki kivételesen megvárta.
Lifttel mentek felfelé az irodájukig, ám nem szóltak egymáshoz az út közben. Yoongi szimplán nem akart beszélgetni, Jimin azonban a tömegtől félt. Nem szerette volna, ha azok hallanak bármit is cseverészésükből.
– Hyung... – dobta le táskáját Jimin az asztala mellé, miközben Yoongi is lepakolt. – Ebédelnél ma velem? – érdeklődött, de egy elutasító válaszra számított, mint mindig, csak kitartó volt, ahogyan mindenben.
– Rendben.
– Semmi baj, akkor eszek egyedül, csak kérdeztem – helyezkedett el a gépe előtt Jimin fel sem fogva, mit mondott a másik.
– Jimin, azt mondtam, rendben.
– Tényleg? – nézett Yoongira hatalmas szemekkel, miközben macskafarka is magasra emelkedett.
– Igen – viszonozta a másik pillantását. – Eszek veled.
– Oh, jaj ez... Örülök – próbált uralkodni izgalmán Jimin, de farkincája járt örömében, így lebukott. – Majd elmenjünk valahova? Vagy itt együnk az étteremben? Bár ma nem lesz finom menü, legalábbis szerintem.
– Tudok egy sushi éttermet nem messze. Kifejezetten a macska hibridekre specializálódtak, szinte minden ételükben van lazac. Nem is nevezném sushinak azt, amit csinálnak, annyira sok húst és kevés rizst tesznek egy-egy sushiba. Gondolom szereted a lazacot.
– Igen, nagyon! – kezdte gyűrni pólója alját izgatottságában.
– Szuper. Akkor ma együtt eszünk. Lesz egy meeting tizenegykor, remélem nem lesz több egy óránál, de utána mehetünk majd. Jó lesz így?
– Igen. Tökéletes.
– Rendben. Addig dolgozzunk. Ne lehessen ránk szavuk – fogott bele lassan a munkájába.
Ezzel indult egy új nap, mely Jimin számára egy teljesen új korszakot is jelentett. Végre fordított rá egy kis figyelmet hyungja, nyitott felé és barátkozni akart, aminek annyira örült, hogy alig tudott a munkájára koncentrálni. De Yoongi sem bírt rendesen figyelni, viszont őt Jimin édes és felettébb erős illata zavarta meg. Viszont valamicskét azért sikerült haladniuk dolgaikkal a meetingig is, melyre a fiatalabb izgatottabban ment be, mint az indokolt lett volna. Yoongi mellé telepedett le, ahogyan mindig, bár ezt eddig a másik még soha nem vette észre, mert nem foglalkozott vele. Végig járt Jimin lába, hogy mennyire menne már, azonban a megbeszélés végén ledermedt. Bejelentették nekik, hogy két hét múlva hétvégén céges bulit tartanak egy vidéki szállodában, melynek majdnem teljes területét lefoglalták. Emiatt pénteken majd csak kettőig kellett dolgozniuk, ám minden jóban van valami rossz. Nagyjából teljesen kötelezővé tették a részlegnek a részvételt, mely mellett azt is tényként közölték velük, hogy nincsenek egy ágyas szobák, ezért alkossanak kisebb csapatokat, vagy párokat, hogy kivel szeretnének majd osztozni. Jimin számára ez szinte lehetetlennek bizonyult, hiszen az embereket nem kedvelte, a részegektől pedig a tapasztalatai miatt félt is, ráadásul Yoongival sem álltak egymáshoz olyan közel, hogy meg merje társát kérdezni a közös részvétel felől. Így a céges buli durva két hét gyomorgörcsöt jelentett számára.
– Nem vagy éhes? – figyelte az étvágytalan Jimint, ki csak turkált tányérjában.
– De, nagyon.
– Akkor? Nem ízlik?
– De, nagyon.
– Tudsz mást is mondani?
– Igen – pillantott fel Yoongira félénken, miközben hátracsapta füleit. – Tényleg finom, csak görcsöl a gyomrom.
– Lehet el kéne menned dokihoz akkor.
– Nem-nem. Nem tud segíteni.
– Miért nem?
– Mert... Csak a céges dologtól félek – tért vissza tányérjához.
– Milyen céges szarságtól? – falatozott tovább Yoongi.
– A bulitól. Nem akarok menni.
– Pedig kell sajnos.
– Igen – tette le pálcikáit, majd lábai között megtámaszkodott és a széket kezdte karmolgatni.
– Mitől félsz? – érdeklődött Yoongi újból rá nem jellemző módon.
– Hát... – izgult Jimin a válaszadástól, de muszáj volt felelnie hyungjának, ezért reakcióját figyelve nyögte ki nagy nehezen gondjait. – Nem ismerek senkit még annyira. Az emberek pedig... Én nem vagyok olyan erőteljes macska, mint te. A részegek engem gyakran... Nem szeretek a közelükben lenni.
– Azt hiszem értem, mire gondolsz.
– Tényleg?
– Igen. De figyelj. Én sem szeretem a részeg embereket, emiatt pedig még a ropogtatós mókust is elviseltem egy hétvégén minden évben. Amúgy ő meglehetősen pedáns volt annak ellenére, mennyit evett. Szóval, ha szeretnéd, majd mikor visszaérünk gyorsan letámadom a főnököt, hogy nekünk azonnal írjon fel egy kétágyast és akkor nem lesz gond. Egymással csak jobban megleszünk, mint egy részeg, perverz, szíve mélyén hibrid gyűlölő emberrel – magyarázott Yoongi, miközben látta, hogy felderül Jimin arca.
– De nem gond? Nem akarok a terhedre lenni hyung – fonta erősebben saját combja köré macskafarkát. Tényleg izgult, most már Yoongi miatt is.
– Nem. Nekem is segítség, ha nem kell egy emberi munkatárssal laknom majd.
– Rendben. Nagyon köszönöm a segítségedet hyung – mosolygott Jimin, hogy szinte eltűntek a szemei, lassan pedig felbukkant foltos farka is háta mögött.
– Én is. De egyél! Lassan indulnunk kell vissza – folytatta a falatozást Yoongi.
Jiminnek ezzel meg is jött a kedve az ételhez, bár még nem múlt el a gyomorgörcse, ezért inkább elvitelre csomagoltatott magának némi alamizsnát.
– Nem kell kifizetned hyung, ki tudom magamnak.
– Én vagyok az idősebb, kifizetem – számolgatta a wonokat Yoongi, Jimin pedig nem ellenkezett vele. Elvégre szokás a koreaiak körében, hogy az idősebb ételt vesz a fiatalabbnak. – Na siessünk és foglaljunk szobát, mielőtt nem marad már páros – pattant fel helyéről, Jimin pedig követte.
(Innen folytatjuk a néhány részes kis yaoi hibrid sorozatot. Nagyjából olyan terjedelemre számítsatok, mint a páros henati sorijainknál. Remélem tetszett nektek az első rész és tetszeni fog a többi is. Igyekszem majd mindet izgalmasra írni. Következő részig pedig olvasgassatok kedvetekre a többi ficijeim között!
Facebook oldalunk --> LINK )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése