Nagyon élvezte a beszélgetést, mivel sosem nézte volna ezt ki az
idősebből. Néha még napközben is csendben volt és kurtán válaszolva
jelezte, nem akar csevegni, ám most annyi üzenettel bombázta a calicot,
hogy az rá sem ismert. Viszont nagyon örült neki. Már nem is érezte
magát betegnek. Mindent érintettek, soha ennyi újdonságot nem tudtak meg
egymásról, mint ez idő alatt, olyan változatos témák bukkantak fel a
beszélgetésben. Tényleg nem volt önmaga a fekete macska és Jimin csak
remélte, nem csupán az interneten ennyire nyílt a másik, hanem majd
akkor is szívesen válaszol, mikor a rákokon fognak osztozni délután.
Yoongi ahhoz képest, hogy más munkanapokon gyakran inti csendre a calicot, ezúttal szinte minden szabad percét rászánta és még többet is. Annyit chateltek, hogy lassan haladt a munkájával, de egyszerűen nem tudott mit kezdeni a kialakult helyzettel. Túlságosan izgatott lett valahányszor pittyegett a telefonja egy új üzenet miatt és nem tudott uralkodni magán, ezért nem jutott túl sokra dolgaival, viszont gyártott helyette egy terjedelmes beszélgetést. Próbálta azt visszagörgetni, mert azzal akarta meggyőzni magát, hogy nem is csevegtek olyan sokat, de végül feladta. Rengeteget beszélgettek és úgy érezte, elárulta magát. Ennyire nem szokott nyitott lenni soha, biztosan feltűnt Jiminnek is a váltás, így már akármennyire is lesz majd csendben mellette, társa át fog látni rajta.
– Útközben láttam még egy kifőzdét és hoztam Miyeokgukot, rizset és kimchit. Bár Jungkook biztosan szokott hozni neked enni – lépett be az ajtón köszönés nélkül Yoongi. Valahogyan ellensúlyoznia kellett a napközben túláradó kedvességét.
– Szia neked is. Szokott, de köszönöm szépen – zárt be az idősebb mögött, míg az a picike lakás picike konyhájában lepakolt.
– Ha nem eszed meg, maximum kidobod.
– Nem fogom – állt meg Yoongi mellett, miközben farkát combja köré tekerte. Ugyan otthon volt, nem akadt oka ennyire félénken viselkedni, de a másik macskát olyan erőteljes aura vette körül, hogy csak így tudott rá reagálni.
– Te beteg vagy. Feküdj le! – pillantott a fiatalabbra miközben kipakolt a zacskóból.
– Most jobban vagyok – mosolygott halványan.
– Akkor is feküdj le! Mindjárt viszem a rákokat, csak megmelegítem – fordult a mikróhoz.
– Addig csinálok magamnak egy teát.
Jiminnek eszébe kellett volna jusson, hogy nem fognak ketten kellemesen elférni a konyhában, mivel néha még ő maga is útban volt saját magának főzőcskézés közben, ám valahogy erről megfeledkezett. Yoongi kezei alatt bujkált a vízforralóért, majd bögréért, végül teafilterért, aminek az lett az eredménye, hogy az idősebb kihátrált a konyhából. A rákényszerített testi kontaktustól megszabadult így Jimin nagy bánatára, viszont nem vette észre, hogy bár egy kicsit mérges volt a másik, az azonban le nem vette róla szemeit miközben várakozott. A calico gyorsan összedobott egy forró teát, majd a lehető legapróbbra összehúzva magát sietett ágyához. Yoongi minden lépését figyelte. Észre sem vette mikor lejárt a mikró, hogy az csipog, annyira elmerült a bögréjét szorongató foltos kis teremtésben, amibe lassan kezdett végleg fülig beleesni, de ezt sosem ismerte volna be. Még akkor sem, mikor a másik rajtakapta, hogy figyeli.
– Kérsz még valamit a rák mellé? Levest? – állt ott továbbra is mozdulatlanul.
– Előbb a rákot, aztán kitalálom. De nem vagyok éhes – pislogott nagyokat az idősebbre.
– Oké – moccant végre meg.
Ugyan Jimin szerette volna, ha mellé ül az ágyra, de ő nem értett ebben egyet. Inkább a földön foglalt helyet vele szemben és felfelé pislogott a fiatalabbra. Titkon egymásban gyönyörködtek néhány pillanatig miközben falatoztak. Nem volt merszük hosszú percekig nézni a másikat, nehogy lebukjanak, ám így is elkapták olykor egymás pillantását.
– Milyen napod volt? – próbált beszélgetni zavarában Jimin.
– Egész nap beszélgettünk. Már mindent tudsz a napomról.
– Tényleg... – nyalta meg egyik ujját.
– Jungkook még jön vissza, vagy... egyedül leszel este? – kínálta meg egy újabb rákocskával őt Yoongi.
– Jön vissza. Nagyon aggódik. Nem szívesen hagy magamra, ha beteg vagyok.
– Ezt valahogy megértem – nézte a calicot amint az kettéharapta a rákot. Félénkebben evett, úgy is mondhatnám, hogy cukibban, direkt a Yoongi jelenlétére való tekintettel.
– Pedig egyedül is túlélném.
– Azért nem árt, ha van aki figyel rád, még ha az egy nyúl is – fintorgott a fekete macska, majd ő is vett még a dobozból egy kis finomságot.
– Lehetne más is, de nem akarok senkit sem megkérni, más pedig nem ajánlotta fel a segítségét – próbált lehetőséget adni az idősebbnek a maradásra, de az fel sem fedezte ezt.
– Biztos mindenkinek sok a dolga.
– Igen... Legalább te meglátogatsz.
– Nem maradhatsz tempurázott rák nélkül – mosolyogtatta meg a fiatalabbat és szinte teljesen mozdulatlanul nézte végig, amint annak felderül arca, majd előbukkannak fogai.
– Ezek szerint holnap is jössz?
– Ha szeretnéd.
– Szeretném.
– Akkor jövök. De csak beugrok. Hárman sokan vagyunk a kis lakásodra – kerülte újból a másik tekintetét, miközben úgy tett, mintha teljesen belemerült volna az evésbe.
– Csak ketten leszünk.
– Biztos? – pislogott fel a fiatalabbra érdeklődően Yoongi. – Nem ápol Jungkook?
– Van dolga neki is. Ketten leszünk, ha jössz.
– Rendben – mosolyodott el az idősebb és tovább falatoztak.
Még a pluszban hozott ebédből is evett kicsit Jimin, ám nem tudott túl sokat. Nem volt annyira éhes, ezért Yoongi elpakolt a hűtőbe a nyúl érkezése előtt, majd gyorsan fel is szívódott.
Rendszeresítette a látogatást Jiminnél, így mindennap járt a caliconál és vitt neki minden finomságot, amit csak kért. A nyúl egyszer sem bukkant fel, csupán annak szaga csavarta az orrát valahányszor belépett kollégája lakásába. Persze ez fordítva is így volt, de Jimin kedvéért mindketten elviselték ezt. Yoongi boldogan járt át hozzá a fárasztó napok után, bár ezt sohasem vallotta volna be neki. Többet is beszélgettek, mert aggódott a calicoért, melyet nem tudott tagadni akkor se, ha akarta volna. Olykor a fiatalabb nem volt túl jó passzban, mikor pedig tetőzött a betegsége kifejezetten ramaty állapotban fogadta társát. Yoongi ilyenkor újból meghazudtolta önmagát. Olyan volt, mint valami anyuka, ahogyan Jimint ágyba parancsolta, majd gyógyszerekkel, esetleg valami forró kis levessel ellátta a calicot. Gondoskodó volt, ezt az oldalát pedig nem sokan láthatták, amivel a másik valahogyan tisztában is volt, éppen ezért nem hangoztatta, hogyan is viselkedett vele Yoongi. Még akkor sem hozta szóba, mikor visszament végre dolgozni és néhány emberi kollégája, az etikett miatt csupán, érdeklődött felőle. Tudta, ez nem őszinte a részükről, így hamar lerázta őket, hogy visszamenekülhessen az idősebbhez dolgozni. A betegség megváltoztatta kicsit a kapcsolatukat véglegesen is. Nem csak az alatt a néhány nap alatt volt vele olyan nyájas Yoongi, hanem későbbre is megmaradt ez, bár enyhébb mértékben, viszont a chatelés eltűnt. A verbális kontakt csökkent Jimin nagy bánatára, amin változtatni szeretett volna. Alkotott is egy tervet erre, de közbeszólt a heat. A betegség rendesen kimerítette a tartalékait, így hiába szedte a bogyóit, azok nem voltak képesek olyan mértékben hasznosulni a gyenge kis szervezetében, mint szerette volna, ezért újabb néhány napot kellett kérnie pihenőre. Kicsit szégyenkezett emiatt, ezért nem merte mondani társának, miért nem fog bejönni egy-két napig, csak főnökének, neki is telefonban csupán. Számára megalázó volt, hogy az állati fele ilyen mértékben képes eluralkodni rajta, ezért inkább hallgatott. A hazugságot nem szerette, nem is ment jó neki, ezért csak ez maradt. Viszont Yoongi így jobban aggódott, mint korábban. Először kereste üzeneteben a calicot, mikor az nem bukkant fel a munkahelyén, ám nem válaszolt. Ekkor tett egy kis látogatást a főnöknél, ki annyit mondott, nem érzi még teljesen jól magát, ezért kapott plusz napokat. Ez nem nyugtatta meg, inkább aggódott, hogy rosszabbul lett a calico, főleg azért, mert nem is válaszolt egyáltalán semmire. Még csak meg sem nézte az üzenetet, ami egyre jobban idegesítette Yoongit. Ott ült, az ebédje felett telefonját bámulva és semmi reakciót nem kapott. Pedig a tempurázott rákokat is megkérdezte, hátha majd arra szól valamit, de nem. Ez nagyon felidegesítette, főleg azért, mert mikor fizetett letették elé az elvitelre rendelt finomságot, melyről teljesen megfeledkezett. Két adag rákocska Jiminnek, aki szarik a fejére, pedig ő rendesen aggódik érte. Nagyon morgott, még a pincér lány is kicsit megijedt tőle, munkahelyén pedig inkább nem is szóltak már hozzá a nap hátralévő részében. Nem volt túl kedves ember, ha rosszra fordult a hangulata, ezt pedig megtapasztalták már és nem voltak hülyék a környezetében élők. Egy fekete macskát jobb elkerülni rossz napjain, főleg ha azt a fekete cicust Yoonginak hívják. Éppen ezért nem is szóltak neki a munkaidő vége előtt, hogy lenne még mit megcsinálni mielőtt elmegy, mert leszedte volna a fejüket. Hagyták felállni és távozni, hiszen senki sem akarta kockáztatni az életét egy kis feladat miatt, ami igazából ráér holnap is. Yoongi nagyon ideges volt, szerencsétlen ismeretlen hétköznapi emberek pedig nem ismerve őt utaztak így vele. Tett is megjegyzéseket, be is szólt néhány útban lévő civilnek a Jimin lakásához vezető útján, hiszen nem volt türelme már semmihez és senkihez. Gyűjtögette az úton azokat a gondolatokat, amiket majd a fejéhez akart vágni a másiknak, miközben forró teát készít neki, hogy mit képzel, mit engedhet meg magának, hogy nem válaszol, mikor ő ennyire halálra aggódja magát. Rendes kis monológgal készült, amely végül csak nem hangzott el, hiszen egy dologra nem számított.
– Ohh... Szia! – nyitott ajtót a nyúl, ki még éppen felfelé vette pulcsiját, miközben kilépve a lakásból már húzta is maga után, hogy ne menjen be Yoongi, de még csak be se lásson.
– Szia – köszönt rá goromba hangsúllyal, amint hátrált. Szeretett volna még mondani valamit és beljebb is akart osonni, ám megcsapta az orrát valami, aminek nagyon nem örült.
Hirtelen tömény feromon szag öntötte el tüdejét, amint levegőt vett a beszédhez. Az egyiket azonnal felismerte, Jiminé volt, az a finom, bolondító vanília, azonban a másik új volt, de mégsem teljesen. A nyúl szagával már tisztába volt, most pedig azzal is, hogy milyen mikor a növényevő egy omegának udvarol. Egyértelmű volt számára, mi is a helyzet. Jiminnek megjött a heatje, amin Jungkook segítette át annak ellenére, hogy elvileg nem járnak. Facsarta az orrát a szag, miközben újból mérges lett. Csak egy pillanatra illant el dühe, míg rá nem jött az illatokra és jelentéseikre, majd már vissza is szállt belé egy másik formában. Legszívesebben megütötte volna a nyulat, össze akart vele kapni, hiszen őt is vonzotta Jimin feromonja és úgy érezte, elvették tőle a tulajdonát, de még volt benne annyi emberi vonás, hogy időben, jól cselekedve megelőzzön minden bajt.
– Ezt add oda Jiminnek! Szia! – nyomta másik kezébe a doboznyi tempurázott rákot és már rohant is el.
Ha egy perccel is tovább maradt volna akkor biztos, hogy a találkozásnak nem lesz jó vége. Feltámadt benne az állati ösztöne, ahogyan Jimin vanília illatára mindig. Máskor is féltékeny volt a calicora, ám ilyenkor ez rosszabban mutatkozott, mint akármikor, az pedig, hogy Jungkook szexszaga – mert jobb szó nincs rá Yoongi szerint – is megjelent, kifejezetten kiforgatta őt akarta ellenére a bőréből. Emiatt hazafele menet is azon gondolkozott, hogyan tépné darabokra a nála nagyobb és izmosabb nyulat amiért hozzá mert érni sőt, le mert feküdni a calicoval. Nem értette, mit képzelt Jungkook, hiszen csak barátok elvileg, bár ezzel bebizonyosodott, hazudtak neki. Annyi minden kavargott benne ezek után, hogy már maga sem tudta, mi az ami a legjobban felidegesíti. Hogy Jimin nem válaszolt neki egész nap, nem mondta, mi is a baja, vagy az a fő, hogy hazudott Jungkookról és a kapcsolatukról? Nem tudta, mivel mind felhúzta. Nem is akart róla beszélni senkinek emiatt. Arra a néhány napra, míg a calico az állati ösztöneitől fűtve töltötte minden percét a nyúl alatt, mellett... RAJTA, ő nem kívánt gondolni sem rá. Küzdött ellene, de sajnos nem volt mi elterelje rendesen a figyelmét. Haragudott Jiminre és a Világra is, ezért erre az időre teljesen elszigetelődött mindenkitől, mert nem volt már idegrendszere másokhoz. Azonban hiába próbálta a szőnyeg alá seperni a problémát, a calico hamar felbukkant a munkahelyen és újra beállt dolgozni. Yoongi vére felforrt amint meglátta őt. Mérhetetlen dühös lett, de szerencsére a feromonok már nem szállingóztak olyan mértékben körülötte, mint mikor a nyuszika nyitott ajtót, így tudott magán uralkodni egy ideig. Ugyanis Jimin azonnal beszélni szeretett volna vele.
– Jó reggelt, Yoongi! Tudnánk beszélgetni? – tette le kávéját asztalára, miközben hátracsapott fülekkel félénken érdeklődött.
– Miről? – foglalkozott a számítógéppel az idősebb. Rá sem akart nézni a másik macskára.
– Arról ami történt. A hirtelen szabi, meg... hogy Kook nyitott ajtót – akadtak torán a szavak.
– Nincs miről beszélni – ignorálta továbbra is a fiatalabbat.
– De van mert... Ohh... Sajnálom – ült le székére Jimin, majd odagurulva társához suttogni kezdett. – Én... Mi nem... nem vagyunk együtt. Semmi több nincs közöttünk barátságnál vele.
– Ez nem tartozik rám – rázta fejét Yoongi.
– De igen. Tudom, hogy érezted, mikor átjöttél, de Jungkook csupán barát – játszadozott pólója aljával és már tekintete is inkább a földre tévedt. Szégyellte magát. – Régen voltunk csak más viszonyban. Amit éreztél az csak... Nem hatott a gyógyszer és... és én szenvedtem, ő pedig átjött, én meg... Azt sem tudtam, mit csinálok. Tudod te is, milyen érzés.
– Jimin, nem tartozol magyarázattal – dörzsölte meg arcát Yoongi egy hatalmas sóhaj kíséretében. – Nem tartozik rám, hogy mi van köztetek. Az a te magánéleted – tényleg így volt, mivel ő elvileg nem is tudhatott volna semmit arról, hogy köztük mi volt és mi nincs már, hiszen ezt Hoseok barátja derítette ki. Neki nem mondott semmit a calico ezekről, így nem is rá kellett volna morognia, hanem a másikra, aki annyira nyomta neki a kezdeményezést, ám mégis Jiminre volt mérges.
– De igen, ezt tudnod kell. Nem szeretném, ha mást hinnél pont te... Én... – fújtatott fájdalmasan. – Nem akarom, hogy azt hidd, van valakim. Nincs senkim, főleg nem Jungkook. Nem is szokott ilyesmi előfordulni, csak a gyógyszer meg a betegség... – hallgatott el egy hosszabb pillanatra. – Nincs senkim – nézett fel Yoongira hatalmas szomorú szemekkel. Éppen csak nem sírt, de nem állt tőle távol, viszont mikor felemelte tekintetét és észrevette, a másik már komoly arccal figyeli, még visszanyelte a fájdalmas könnyeket.
– Ahhoz képest, hogy nincs köztetek semmi elvileg, elég sokat van veled – szólalt meg némi csend után.
– Szinte a testvérem.
– Hm... Az exed a legközelebbi barátod... Kicsit érdekes, nem gondolod?
– Hűséges vagyok. Heatemre is figyelek, ez csak egy... egy peches eset volt, ami tízévente fordul elő maximum.
– Eléggé peches.
– Igen, nagyon. Ugye, nem haragszol?
– Miért kellene? – érdeklődött, bár neki volt rá oka, csak arról elvileg Jimin nem tudhatott, hiszen akkor Hoseok lebukott volna.
– Mindenért.
– Nem haragszom. Rád szerintem amúgy sem lehet – ez igaz volt, hiszen Jimin hatalmas szemei meglágyították és már nem tartotta reális döntésnek, hogy mindent a másik fejéhez vágjon. Nem érdemli meg szegény.
– Ennek nagyon örülök, hyung! – emelkedtek fel fülei amint felderült arca is. – Meg szeretném köszönni a rákokat.
– Te is tudod, hogy nem kell – tért vissza a munkához.
– De én szeretném. Hálás vagyok, hogy látogattál és foglalkoztál velem.
– A barátom vagy.
– Akkor is. Nem tudom, mennyire szereted a múzeumokat, de van egy David Hockney kiállítás most a Szöuli Művészeti Múzeumban. Ő egy festő és szeretem a műveit nagyon. Lenne kedved eljönni velem hétvégén a kiállítására?
– Nem vagyok az a nagy műszakértő, szerintem mást kéne hívnod.
– Nem igazán van aki eljönne velem. De ha nem, akkor nem – gurult lassan vissza saját asztalához. Picit elszomorodott. Végre volt mersze randit kérni a másiktól, erre az elutasítja.
– Azért nem mondtam, hogy nem megyek el veled csak, hogy nem értek hozzá. Ha tényleg szeretnéd, elmehetek veled – nézte újra Jimint.
– Tényleg?
– Igen. Ha te szereted, akkor rossz nem lehet.
– Szerintem nagyon szép művei vannak – mosolygott Jimin. – Szombaton délelőtt? Aztán együtt ebédelhetnénk. Fizetem azt is hálám jeléül.
– Rendben. Jól hangzik.
– Remek...
– Rengeteg munka vár ám rád. Kicsit felhalmozódtak, míg te gyengélkedtél – tért vissza ezúttal végleg a számítógéphez.
– Igen, – fordult ő is a monitor felé. – Dolgozni kell.
Yoongi néhány perce még elküldte volna a pokolba a calicot, ám amint megszólalt és azzal a kis termetével olyan félénken akarta megmagyarázni, mi is történt, meglágyult. Főleg akkor, mikor elkapta tekintetét és elmerült csoda szép szemeiben. Ettől végleg elolvadt a szíve, ezért nem tehetett mást, azonnal megbocsájtott neki. A meghívást pedig... hogyan is utasíthatta volna el Jimin idejét, főleg azzal a tudattal, hogyha ezt megteszi, akkor lehet megint Jungkook oldalán köt ki, amit egyáltalán nem akart. Ezért belement a múzeumba, pedig nem rajongott értük, viszont a kis aranyos calicoért már annál inkább. Lassan kezdte ő is elfogadni ezt, de még csak felvetette annak a lehetőségét, hogy ez így van. Talán tényleg érez valamit iránta. Ám szigorúan csupán TALÁN! Elvégre olyan aranyos, ki tudna ennek ellenállni?
(Igyekszem csak elég sok dolgom volt a hétvégén, meg a héten is, plusz a kedvem is elszállt, így nehéz, de azért itt vagyok és folytatódik és nincs megállás. :D
Továbbá szeretnék megkérni mindenki aki még valaha ficit szeretne olvasni az interneten, nem csak az enyémet, bárkiét, vagy szeretne covereket, funny videókat nézni kedvenceiről, hogy Googlezzon rá az Article 13-ra, olvassa el a cikkeket és segítsen megmenteni az internetet az elsötétüléstől Európában. Súlyosabb a probléma, mint gondolnátok és a Facebookot és YouTubeot is drasztikusan meg fogja nyirbálni ez a cikkely, ha elfogadják véglegesen is.
Facebook oldalunk --> LINK )
– Milyen napod volt? – próbált beszélgetni zavarában Jimin.
– Egész nap beszélgettünk. Már mindent tudsz a napomról.
– Tényleg... – nyalta meg egyik ujját.
– Jungkook még jön vissza, vagy... egyedül leszel este? – kínálta meg egy újabb rákocskával őt Yoongi.
– Jön vissza. Nagyon aggódik. Nem szívesen hagy magamra, ha beteg vagyok.
– Ezt valahogy megértem – nézte a calicot amint az kettéharapta a rákot. Félénkebben evett, úgy is mondhatnám, hogy cukibban, direkt a Yoongi jelenlétére való tekintettel.
– Pedig egyedül is túlélném.
– Azért nem árt, ha van aki figyel rád, még ha az egy nyúl is – fintorgott a fekete macska, majd ő is vett még a dobozból egy kis finomságot.
– Lehetne más is, de nem akarok senkit sem megkérni, más pedig nem ajánlotta fel a segítségét – próbált lehetőséget adni az idősebbnek a maradásra, de az fel sem fedezte ezt.
– Biztos mindenkinek sok a dolga.
– Igen... Legalább te meglátogatsz.
– Nem maradhatsz tempurázott rák nélkül – mosolyogtatta meg a fiatalabbat és szinte teljesen mozdulatlanul nézte végig, amint annak felderül arca, majd előbukkannak fogai.
– Ezek szerint holnap is jössz?
– Ha szeretnéd.
– Szeretném.
– Akkor jövök. De csak beugrok. Hárman sokan vagyunk a kis lakásodra – kerülte újból a másik tekintetét, miközben úgy tett, mintha teljesen belemerült volna az evésbe.
– Csak ketten leszünk.
– Biztos? – pislogott fel a fiatalabbra érdeklődően Yoongi. – Nem ápol Jungkook?
– Van dolga neki is. Ketten leszünk, ha jössz.
– Rendben – mosolyodott el az idősebb és tovább falatoztak.
Még a pluszban hozott ebédből is evett kicsit Jimin, ám nem tudott túl sokat. Nem volt annyira éhes, ezért Yoongi elpakolt a hűtőbe a nyúl érkezése előtt, majd gyorsan fel is szívódott.
Rendszeresítette a látogatást Jiminnél, így mindennap járt a caliconál és vitt neki minden finomságot, amit csak kért. A nyúl egyszer sem bukkant fel, csupán annak szaga csavarta az orrát valahányszor belépett kollégája lakásába. Persze ez fordítva is így volt, de Jimin kedvéért mindketten elviselték ezt. Yoongi boldogan járt át hozzá a fárasztó napok után, bár ezt sohasem vallotta volna be neki. Többet is beszélgettek, mert aggódott a calicoért, melyet nem tudott tagadni akkor se, ha akarta volna. Olykor a fiatalabb nem volt túl jó passzban, mikor pedig tetőzött a betegsége kifejezetten ramaty állapotban fogadta társát. Yoongi ilyenkor újból meghazudtolta önmagát. Olyan volt, mint valami anyuka, ahogyan Jimint ágyba parancsolta, majd gyógyszerekkel, esetleg valami forró kis levessel ellátta a calicot. Gondoskodó volt, ezt az oldalát pedig nem sokan láthatták, amivel a másik valahogyan tisztában is volt, éppen ezért nem hangoztatta, hogyan is viselkedett vele Yoongi. Még akkor sem hozta szóba, mikor visszament végre dolgozni és néhány emberi kollégája, az etikett miatt csupán, érdeklődött felőle. Tudta, ez nem őszinte a részükről, így hamar lerázta őket, hogy visszamenekülhessen az idősebbhez dolgozni. A betegség megváltoztatta kicsit a kapcsolatukat véglegesen is. Nem csak az alatt a néhány nap alatt volt vele olyan nyájas Yoongi, hanem későbbre is megmaradt ez, bár enyhébb mértékben, viszont a chatelés eltűnt. A verbális kontakt csökkent Jimin nagy bánatára, amin változtatni szeretett volna. Alkotott is egy tervet erre, de közbeszólt a heat. A betegség rendesen kimerítette a tartalékait, így hiába szedte a bogyóit, azok nem voltak képesek olyan mértékben hasznosulni a gyenge kis szervezetében, mint szerette volna, ezért újabb néhány napot kellett kérnie pihenőre. Kicsit szégyenkezett emiatt, ezért nem merte mondani társának, miért nem fog bejönni egy-két napig, csak főnökének, neki is telefonban csupán. Számára megalázó volt, hogy az állati fele ilyen mértékben képes eluralkodni rajta, ezért inkább hallgatott. A hazugságot nem szerette, nem is ment jó neki, ezért csak ez maradt. Viszont Yoongi így jobban aggódott, mint korábban. Először kereste üzeneteben a calicot, mikor az nem bukkant fel a munkahelyén, ám nem válaszolt. Ekkor tett egy kis látogatást a főnöknél, ki annyit mondott, nem érzi még teljesen jól magát, ezért kapott plusz napokat. Ez nem nyugtatta meg, inkább aggódott, hogy rosszabbul lett a calico, főleg azért, mert nem is válaszolt egyáltalán semmire. Még csak meg sem nézte az üzenetet, ami egyre jobban idegesítette Yoongit. Ott ült, az ebédje felett telefonját bámulva és semmi reakciót nem kapott. Pedig a tempurázott rákokat is megkérdezte, hátha majd arra szól valamit, de nem. Ez nagyon felidegesítette, főleg azért, mert mikor fizetett letették elé az elvitelre rendelt finomságot, melyről teljesen megfeledkezett. Két adag rákocska Jiminnek, aki szarik a fejére, pedig ő rendesen aggódik érte. Nagyon morgott, még a pincér lány is kicsit megijedt tőle, munkahelyén pedig inkább nem is szóltak már hozzá a nap hátralévő részében. Nem volt túl kedves ember, ha rosszra fordult a hangulata, ezt pedig megtapasztalták már és nem voltak hülyék a környezetében élők. Egy fekete macskát jobb elkerülni rossz napjain, főleg ha azt a fekete cicust Yoonginak hívják. Éppen ezért nem is szóltak neki a munkaidő vége előtt, hogy lenne még mit megcsinálni mielőtt elmegy, mert leszedte volna a fejüket. Hagyták felállni és távozni, hiszen senki sem akarta kockáztatni az életét egy kis feladat miatt, ami igazából ráér holnap is. Yoongi nagyon ideges volt, szerencsétlen ismeretlen hétköznapi emberek pedig nem ismerve őt utaztak így vele. Tett is megjegyzéseket, be is szólt néhány útban lévő civilnek a Jimin lakásához vezető útján, hiszen nem volt türelme már semmihez és senkihez. Gyűjtögette az úton azokat a gondolatokat, amiket majd a fejéhez akart vágni a másiknak, miközben forró teát készít neki, hogy mit képzel, mit engedhet meg magának, hogy nem válaszol, mikor ő ennyire halálra aggódja magát. Rendes kis monológgal készült, amely végül csak nem hangzott el, hiszen egy dologra nem számított.
– Ohh... Szia! – nyitott ajtót a nyúl, ki még éppen felfelé vette pulcsiját, miközben kilépve a lakásból már húzta is maga után, hogy ne menjen be Yoongi, de még csak be se lásson.
– Szia – köszönt rá goromba hangsúllyal, amint hátrált. Szeretett volna még mondani valamit és beljebb is akart osonni, ám megcsapta az orrát valami, aminek nagyon nem örült.
Hirtelen tömény feromon szag öntötte el tüdejét, amint levegőt vett a beszédhez. Az egyiket azonnal felismerte, Jiminé volt, az a finom, bolondító vanília, azonban a másik új volt, de mégsem teljesen. A nyúl szagával már tisztába volt, most pedig azzal is, hogy milyen mikor a növényevő egy omegának udvarol. Egyértelmű volt számára, mi is a helyzet. Jiminnek megjött a heatje, amin Jungkook segítette át annak ellenére, hogy elvileg nem járnak. Facsarta az orrát a szag, miközben újból mérges lett. Csak egy pillanatra illant el dühe, míg rá nem jött az illatokra és jelentéseikre, majd már vissza is szállt belé egy másik formában. Legszívesebben megütötte volna a nyulat, össze akart vele kapni, hiszen őt is vonzotta Jimin feromonja és úgy érezte, elvették tőle a tulajdonát, de még volt benne annyi emberi vonás, hogy időben, jól cselekedve megelőzzön minden bajt.
– Ezt add oda Jiminnek! Szia! – nyomta másik kezébe a doboznyi tempurázott rákot és már rohant is el.
Ha egy perccel is tovább maradt volna akkor biztos, hogy a találkozásnak nem lesz jó vége. Feltámadt benne az állati ösztöne, ahogyan Jimin vanília illatára mindig. Máskor is féltékeny volt a calicora, ám ilyenkor ez rosszabban mutatkozott, mint akármikor, az pedig, hogy Jungkook szexszaga – mert jobb szó nincs rá Yoongi szerint – is megjelent, kifejezetten kiforgatta őt akarta ellenére a bőréből. Emiatt hazafele menet is azon gondolkozott, hogyan tépné darabokra a nála nagyobb és izmosabb nyulat amiért hozzá mert érni sőt, le mert feküdni a calicoval. Nem értette, mit képzelt Jungkook, hiszen csak barátok elvileg, bár ezzel bebizonyosodott, hazudtak neki. Annyi minden kavargott benne ezek után, hogy már maga sem tudta, mi az ami a legjobban felidegesíti. Hogy Jimin nem válaszolt neki egész nap, nem mondta, mi is a baja, vagy az a fő, hogy hazudott Jungkookról és a kapcsolatukról? Nem tudta, mivel mind felhúzta. Nem is akart róla beszélni senkinek emiatt. Arra a néhány napra, míg a calico az állati ösztöneitől fűtve töltötte minden percét a nyúl alatt, mellett... RAJTA, ő nem kívánt gondolni sem rá. Küzdött ellene, de sajnos nem volt mi elterelje rendesen a figyelmét. Haragudott Jiminre és a Világra is, ezért erre az időre teljesen elszigetelődött mindenkitől, mert nem volt már idegrendszere másokhoz. Azonban hiába próbálta a szőnyeg alá seperni a problémát, a calico hamar felbukkant a munkahelyen és újra beállt dolgozni. Yoongi vére felforrt amint meglátta őt. Mérhetetlen dühös lett, de szerencsére a feromonok már nem szállingóztak olyan mértékben körülötte, mint mikor a nyuszika nyitott ajtót, így tudott magán uralkodni egy ideig. Ugyanis Jimin azonnal beszélni szeretett volna vele.
– Jó reggelt, Yoongi! Tudnánk beszélgetni? – tette le kávéját asztalára, miközben hátracsapott fülekkel félénken érdeklődött.
– Miről? – foglalkozott a számítógéppel az idősebb. Rá sem akart nézni a másik macskára.
– Arról ami történt. A hirtelen szabi, meg... hogy Kook nyitott ajtót – akadtak torán a szavak.
– Nincs miről beszélni – ignorálta továbbra is a fiatalabbat.
– De van mert... Ohh... Sajnálom – ült le székére Jimin, majd odagurulva társához suttogni kezdett. – Én... Mi nem... nem vagyunk együtt. Semmi több nincs közöttünk barátságnál vele.
– Ez nem tartozik rám – rázta fejét Yoongi.
– De igen. Tudom, hogy érezted, mikor átjöttél, de Jungkook csupán barát – játszadozott pólója aljával és már tekintete is inkább a földre tévedt. Szégyellte magát. – Régen voltunk csak más viszonyban. Amit éreztél az csak... Nem hatott a gyógyszer és... és én szenvedtem, ő pedig átjött, én meg... Azt sem tudtam, mit csinálok. Tudod te is, milyen érzés.
– Jimin, nem tartozol magyarázattal – dörzsölte meg arcát Yoongi egy hatalmas sóhaj kíséretében. – Nem tartozik rám, hogy mi van köztetek. Az a te magánéleted – tényleg így volt, mivel ő elvileg nem is tudhatott volna semmit arról, hogy köztük mi volt és mi nincs már, hiszen ezt Hoseok barátja derítette ki. Neki nem mondott semmit a calico ezekről, így nem is rá kellett volna morognia, hanem a másikra, aki annyira nyomta neki a kezdeményezést, ám mégis Jiminre volt mérges.
– De igen, ezt tudnod kell. Nem szeretném, ha mást hinnél pont te... Én... – fújtatott fájdalmasan. – Nem akarom, hogy azt hidd, van valakim. Nincs senkim, főleg nem Jungkook. Nem is szokott ilyesmi előfordulni, csak a gyógyszer meg a betegség... – hallgatott el egy hosszabb pillanatra. – Nincs senkim – nézett fel Yoongira hatalmas szomorú szemekkel. Éppen csak nem sírt, de nem állt tőle távol, viszont mikor felemelte tekintetét és észrevette, a másik már komoly arccal figyeli, még visszanyelte a fájdalmas könnyeket.
– Ahhoz képest, hogy nincs köztetek semmi elvileg, elég sokat van veled – szólalt meg némi csend után.
– Szinte a testvérem.
– Hm... Az exed a legközelebbi barátod... Kicsit érdekes, nem gondolod?
– Hűséges vagyok. Heatemre is figyelek, ez csak egy... egy peches eset volt, ami tízévente fordul elő maximum.
– Eléggé peches.
– Igen, nagyon. Ugye, nem haragszol?
– Miért kellene? – érdeklődött, bár neki volt rá oka, csak arról elvileg Jimin nem tudhatott, hiszen akkor Hoseok lebukott volna.
– Mindenért.
– Nem haragszom. Rád szerintem amúgy sem lehet – ez igaz volt, hiszen Jimin hatalmas szemei meglágyították és már nem tartotta reális döntésnek, hogy mindent a másik fejéhez vágjon. Nem érdemli meg szegény.
– Ennek nagyon örülök, hyung! – emelkedtek fel fülei amint felderült arca is. – Meg szeretném köszönni a rákokat.
– Te is tudod, hogy nem kell – tért vissza a munkához.
– De én szeretném. Hálás vagyok, hogy látogattál és foglalkoztál velem.
– A barátom vagy.
– Akkor is. Nem tudom, mennyire szereted a múzeumokat, de van egy David Hockney kiállítás most a Szöuli Művészeti Múzeumban. Ő egy festő és szeretem a műveit nagyon. Lenne kedved eljönni velem hétvégén a kiállítására?
– Nem vagyok az a nagy műszakértő, szerintem mást kéne hívnod.
– Nem igazán van aki eljönne velem. De ha nem, akkor nem – gurult lassan vissza saját asztalához. Picit elszomorodott. Végre volt mersze randit kérni a másiktól, erre az elutasítja.
– Azért nem mondtam, hogy nem megyek el veled csak, hogy nem értek hozzá. Ha tényleg szeretnéd, elmehetek veled – nézte újra Jimint.
– Tényleg?
– Igen. Ha te szereted, akkor rossz nem lehet.
– Szerintem nagyon szép művei vannak – mosolygott Jimin. – Szombaton délelőtt? Aztán együtt ebédelhetnénk. Fizetem azt is hálám jeléül.
– Rendben. Jól hangzik.
– Remek...
– Rengeteg munka vár ám rád. Kicsit felhalmozódtak, míg te gyengélkedtél – tért vissza ezúttal végleg a számítógéphez.
– Igen, – fordult ő is a monitor felé. – Dolgozni kell.
Yoongi néhány perce még elküldte volna a pokolba a calicot, ám amint megszólalt és azzal a kis termetével olyan félénken akarta megmagyarázni, mi is történt, meglágyult. Főleg akkor, mikor elkapta tekintetét és elmerült csoda szép szemeiben. Ettől végleg elolvadt a szíve, ezért nem tehetett mást, azonnal megbocsájtott neki. A meghívást pedig... hogyan is utasíthatta volna el Jimin idejét, főleg azzal a tudattal, hogyha ezt megteszi, akkor lehet megint Jungkook oldalán köt ki, amit egyáltalán nem akart. Ezért belement a múzeumba, pedig nem rajongott értük, viszont a kis aranyos calicoért már annál inkább. Lassan kezdte ő is elfogadni ezt, de még csak felvetette annak a lehetőségét, hogy ez így van. Talán tényleg érez valamit iránta. Ám szigorúan csupán TALÁN! Elvégre olyan aranyos, ki tudna ennek ellenállni?
(Igyekszem csak elég sok dolgom volt a hétvégén, meg a héten is, plusz a kedvem is elszállt, így nehéz, de azért itt vagyok és folytatódik és nincs megállás. :D
Továbbá szeretnék megkérni mindenki aki még valaha ficit szeretne olvasni az interneten, nem csak az enyémet, bárkiét, vagy szeretne covereket, funny videókat nézni kedvenceiről, hogy Googlezzon rá az Article 13-ra, olvassa el a cikkeket és segítsen megmenteni az internetet az elsötétüléstől Európában. Súlyosabb a probléma, mint gondolnátok és a Facebookot és YouTubeot is drasztikusan meg fogja nyirbálni ez a cikkely, ha elfogadják véglegesen is.
Facebook oldalunk --> LINK )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése