– Most mehetek vissza majd! – morgott hangosan, miközben hűtőjébe pakolt befele. – Csak kerülj a kezeim közé Hoseok!
Még az volt a szerencséje barátjának, hogy azon a hétvégén többet nem találkoztak, ám ezt a bolti személyzet nem mondhatta el magáról. Viszont mindenki túlélte, ami sikernek könyvelhető el tekintve azt, Yoongi milyen mérges is volt társára még vasárnap is. Hál’ istennek aznap sem tervezett semmilyen közösségi programot, így akadt elég ideje ahhoz, hogy lenyugodjon. Ám mikor hétfő reggel meglátta Jimint messziről, amint sétál az épület felé combja köré tekert foltos farkincájával, megint ideges lett. Ebben benne volt haragja, meg az is, hogy kicsit félt így Jimintől. Eddig abban a tudatban élt, a másik illata csupán azért szállt a fejébe korábban heatjei alatt, mert férfi calico macska adottságából minden nemet vonz magához, ám most már tudja, kifejezetten a többi hímre hajt minden alkalommal. Ez... nehezít a dolgokon. Ők csak barátok és kollégák... Bár Jimin nem semmi jelenség, de akkor sem szabad munkatársra hajtani, mert az nem tesz jót senkinek és még példa sem volt rá, hogy jól sült volna el. Éppen ezért koncentrált inkább arra, hogy Hoseok valószínűleg kínos helyzetbe hozta a másikat szombaton a hazafele vezető út alatt, amiért neki kell bocsánatot kérnie.
– Jó reggelt! – ért nem sokkal később ő is fel az irodába Jiminhez.
– Jó reggelt, hyung – üdvözölte őt hatalmas mosollyal a fiatalabb.
– Szeretnék tőled bocsánatot kérni Hoseok miatt – ült le helyére Yoongi a szokásos kávéjával. – Ismerem, biztos vagyok benne, hogy nem volt túl kellemes a kérdéseit hallgatni. Tényleg, nagyon sajnálom. Legközelebb nem hagylak vele kettesben.
– Semmi gond. Nem volt kínos az út vele – néztek megint farkasszemet Yoongival. – Kedves volt nagyon.
– Tényleg? – lepődött meg. Szíve szerint elmondta volna, miket tudott meg tőle, de nem szerette volna, ha a másik azt hiszi, kibeszélték, ezért inkább hallgatott az új információk felől. – Pedig általában kínos helyzetbe hozza az embereket a kérdéseivel.
– Én jól éreztem magam vele.
– Oh... Akkor... Örülök... Azt hiszem – dőlt hátra székében Yoongi. – De nem adnám meg neki a lehetőséget azért.
– Majd alakul, nem?
– De igen – hallgatott el Yoongi, néhány pillanat múlva pedig mindketten egy kicsit zavarba esve fordultak gépük felé.
Jimin tetszett a fekete macskának, bár még nem gondolt bele ebbe mélyebben. Csupán érzett dolgokat, amiktől félt egy picit, ezért próbálta elkerülni az olyan helyzeteket, mikor megmutatkozhatna Jimin iránti meggondolatlan vonzalma. Így cseppet érdekes napjuk volt, hiszen egymás mellett dolgoztak, max egy méterre ültek a másiktól és még a közös ebédet is megtartották, ami ugyanolyan barátinak indult, mint máskor, viszont akadt egy pillanat, ami mégis megzavarta őket.
– Kérsz egyet? – ajánlotta fel Jimin az egyik tempurázott rákot.
– Nem, tele vagyok. Ezt előtte kellett volna – pillantott a mellette ülőre.
– De most kívántam meg – falta fel az egyiket.
– Jó sokat tudsz enni.
– Tudom. Szerencsére pedig nem látszik meg.
– Kár is lenne az szexi alakodért – nézte Jimint az idősebb, amint eszegette a rákokat, miközben véletlen kiszaladt a száján ez a mondat, mitől mindketten ledermedtek egy pillanatra. – Lassan mennünk kéne – intett a pincérnek Yoongi.
Jimin gyorsan elpusztította a rákokat és már indulhattak is vissza a munkába. Csendben tették meg a rövid kis utat a megjegyzés miatt, viszont a távolságot, melyet tartaniuk kellett volna egymás közt, mint barátok, valahogy elfelejtették. Nem virított róluk messziről, hogy kezdene alakulni valami komolyabb is, mint barátság, de azért az, aki ismerte őket, látta.
Aznap már nem igazán beszélgettek munkában sem Jimin nagy bánatára, nem mintha neki lett volna bátorsága mondani bármit is a másiknak. Yoongi pedig egyszerűen nem akart már ezek után, mert félt, megint valami olyan megnyilvánulása lenne, ami egyenesen rámutat, mennyire tetszik neki a másik. Úgy tervezte, majd másnap, miután kicsit jobban átgondolta, mit szabad mondani és mit nem, beszél társával, ám Jimin nem bukkant fel. Eleinte Yoongi azt hitte, csak késik valamilyen okból, de aztán főnökétől megtudta később, a héten már nem valószínű, hogy felbukkan, mert beteg lett. Persze erre a hírre azonnal előkapta telefonját, hogy írjon a fiatalabbnak egy jókívánságos üzenetet, de miközben gépelt meggondolta magát. Talán túl nyomulós lett volna, hiszen még mindig alig voltak többek kollégáknál. Lehet, nem kellene, vagy csak később, ezért Yoongi úgy döntött, majd ha már végzett a munkával és hazafele zötykölődik. Ezért el is tette telefonját és folytatta a munkát. Ám aznap így egyedül kellett ebédelnie, ez idő alatt pedig nem tudott nem Jiminre gondolni. Főleg azért nem, mert tempurázott rák volt az előétel abban a menüben, amit rendelt és arról eszébe jutott az előző napi eset. Égett az arca, hogy úgy kicsúszott az a mondat a száján, de nem gondolkodott, csak beszélt. Életében talán először fordult elő, hogy hiányolja egy kollégáját maga mellőle és nem azért, mert így egyedüli hibridként kell viselnie a beszólásokat, hanem mert kedveli a másikat. Ritka látványt nyújtott Yoongi az asztalnál ülve amint hátrahajtotta füleit, a pincér pedig érdeklődött is, hogy minden rendben-e.
– Nem ízlik a rák esetleg, uram?
– De-de – kapta fel tekintetét a lányra és füleit is gyorsan rendezte. – Nincs vele semmi baj.
– Rendben – tette le elé levesét. –Jó étvágyat!
– Esetleg kérhetnék majd elvitelre két adag rákot?
– Természetesen tudunk csomagolni.
– Köszönöm – látott hozzá ebédjéhez.
Úgy döntött, nem üzenetben akar jobbulást kívánni társának, hanem személyesen, bár nem tudta, merre lakik a másik. Persze erre csak akkor jött rá mikor már visszafele sétál munkahelyére kezében a doboz rákkal. Így mégis kénytelen lesz telefonon zaklatni a fiatalabbat, pedig ezt szerette volna elkerülni. Meglepetés akart lenni a látogatása, no meg persze a kis rágcsálnivaló is. Munkaidő végéig szemezett a mobillal és a doboz rákkal. Kicsit félt a hívástól, bár nem értette, miért. Csak ismerősök, ez pedig egy baráti látogatás lenne, semmi több. Nincs miért izgulnia, ő mégis olyan volt, mintha élete szerelmét akarná elhívni randizni. Kész viccnek gondolta magát, amiért ennyire fél egy egyszerű telefontól. Kétszer indult haza az épület elől, hogy majd inkább megeszi ő a rákokat és csak ír egy üzenetet, de minden alkalommal megváltoztatta döntését. Végül felidegesítette magát azon, hogy ennyire nyuszi és hirtelen felindulásból tárcsázta a számot.
– Szia, hyung – szólt bele egy fáradt hang a telefonba.
– Szia! Hallottam beteg vagy és azt szeretném kérdezni, hogy vihetek-e neked egy kis tempurázott rákot – hadart Yoongi, miközben kicsit elvörösödött.
– Az jó lenne, nagyon. Sokat segítene – válaszolt lassan Jimin. Nem sok ereje volt.
– Remek. Hol laksz? Mert a címed az nincs meg.
– Elküldöm mindjárt üzenetben.
– Köszönöm – tette le a telefont Yoongi, még mielőtt mondott volna bármit, amit megbán.
Amint megkapta az üzenetet a pontos címmel máris rohant le a metróhoz és útnak indult kezében a doboz, már kihűlt, tempurázott ropogós rákkal. Meglepően boldog volt, hogy meglátogathatja Jimint, ő sem ismert saját magára, de abban a pillanatban nem gondolkozott el azon, miért van rá ilyen hatással társa. Inkább azt tartotta szem előtt, hogy véletlenül se mondjon semmit ami rossz hatással lenne kettejük kapcsolatára, amibe beletartozott az is, hogy mennyire jó alakja van a másiknak és milyen aranyos a pufi kis arca. Na ilyenekre, melyekre éppen gondolt mikor leszállt a metróról, nem szabadna megjegyzést tennie, inkább sürgősen el kéne feledni ezeket, hiszen a másik beteg. Meg különben is. KOLLÉGÁK!
Próbálta leplezni örömét amint Jimin ajtaja felé sétált, amiből az lett, hogy alsó ajkát kezdte harapdálni. Izgult, mint korábban a telefonálás miatt. Mintha az első randin lenne, annyira vert a szíve, pedig erről szó sem volt.
– Ó, heló! – köszöntötte őt az a fekete nyúl Jimin ajtajában, akivel még a cég előtt találkozott régebben. Többé már nem izgult Yoongi, inkább ideges lett.
– Jimin?
– Pihenget. De gyere be! Mondta, hogy jössz – állt arrébb, így Yoongi el tudott sétálni mellette.
Jiminnek picike lakása volt, szinte egyetlen szobából állt az egész, meg a fürdőből, ezért azonnal kiszúrta a kis calicot, hogy ott fekszik ágyában nyakik betakarózva zsebkendőkkel körbevéve.
– Szia, hyung! – ült fel és párnáira dőlt.
– Szia Jimin – köszönt mogorván, miközben ledobálta cipőit. – Hoztam neked rákot, bár már kihűltek kicsit – sétált oda a fiatalabb ágyához és leült mellé a földre.
– Köszönöm szépen – vette el a dobozt Yoongitól.
– Megmelegítsem? – érdeklődött mosolyogva Jungkook.
– Nem tudom – nyitotta ki Jimin az ajándék ételt, majd egyet megkóstolva nyújtotta a többit a nyúlnak. – Kérlek.
– Hogy vagy? – érdeklődött egy nagy sóhaj után Yoongi, míg Jungkook nem messze tőlük az apró konyhában mikrózta a rákokat.
– Szarul, de élek – próbált egy kicsit mosolyogni.
– Ha kell valami, szólj. Tudok hozni bármit.
– Köszönöm, de Kook itt lakik nem messze, ő vigyáz rám – masszírozta meg saját füleit.
– Értem – nézett végig rajta Yoongi, majd miközben az emlegetett visszatért a rákokkal, ő megigazgatta Jimin foltos macskafarkát, mely lelógott a földre.
– Köszönöm – vette el a dobozt és falatozni kezdett.
– Legalább étvágyad van.
– Mindig van. Kérsz? – kínálta meg az idősebbet.
– Nem, köszi – követte Yoongi a nyulat tekintetével, amint az kicsivel arrébb letelepedett a tévé elé.
– És milyen napod volt, hyung?
– Szokásos – fordult vissza a calicofelé.
– Nélkülem biztos sokkal jobb volt dolgozni. Nem zavart most senki.
– Sosem zavarsz – lengette maga mögött farkát Yoongi.
– Tényleg? Azt hittem bosszant, hogy beszélgetni akarok mindig – moccant meg Jimin farkincájának vége is, miközben megnyalta ujjait.
– Néha, egy picit. De nélküled rosszabb.
– Ezt csak azért mondod, hogy jobban legyek – pirult el Jimin és inkább teljesen belebújt a dobozba.
– Nem. Azért mondom, mert így van.
– Hát... – pillantott Yoongira megszeppenve és azonnal elkapták egymás tekintetét – Akkor sietek, hogy hamar visszamehessek.
– Pihenj csak és gyógyulj fel rendesen.
– Igyekszem.
– Vigyázok rá – jelent meg egy bögre teával Jungkook. Észre sem vették, hogy a nyúl egy pillanattal korábban felpattant a felforrt vízhez és tevékenykedni kezdett.
– Jó – állt fel Yoongi. – Én viszont megyek.
– Holnap is meglátogatsz? – pillantott fel rá Jimin hatalmas szemeivel.
– Jungkook úgyis itt van – válaszolt gorombán. Még mindig rettentő féltékeny volt, hiszen lehet nem jártak már, de korábban igen, most pedig a nyúl ápolja. Őt pedig meg se kérte!
– De ő nem te vagy.
– Még meglátom.
– Rendben – hajtotta hátra füleit Jimin, majd elfogadta a forró teát Kooktól.
– Jobbulást!
– Köszönöm. Szia, hyung! – köszöntek el egymástól
Yoongi nem sokra méltatta azonban Kookot, hiszen az rettentően bosszantotta. Míg Jiminnel beszélgetett is hol rettentően ideges volt, hol pedig izgult a fiatalabb közelsége miatt. Viszont egy dolgot nem tudott elfogadni, emiatt pedig dühösen is ment haza. Miért Jungkook ápolgatja a calicot? Nincs jobb dolga? Miért kell pont neki ott lennie a macska mellett, miért nincs más, aki tudna vele foglalkozni? Mondjuk a testvére. Ez rettentően bosszantotta. Nem volt jó ötlet ránézni Jiminre, csak egy üzenetet kellett volna írnia. Nagyon megbánta a nyúl miatt, hogy elugrott hozzá és úgy döntött, nem fogja többször meglátogatni. Nincs kedve ehhez a fárasztó és idegtépő úthoz. Inkább megvárja, míg felgyógyul és majd az irodában találkoznak.
(Sikerült újabb részt megírni nektek! Remélem tetszett is és maradtok még itt a blogon. Aki nem szeret, csak wattpadon olvasgatni az megtalálja a wattpad linkemet oldalt. Mivel volt rá igény, így kikerült.
Facebook oldalunk --> LINK )
Jimin gyorsan elpusztította a rákokat és már indulhattak is vissza a munkába. Csendben tették meg a rövid kis utat a megjegyzés miatt, viszont a távolságot, melyet tartaniuk kellett volna egymás közt, mint barátok, valahogy elfelejtették. Nem virított róluk messziről, hogy kezdene alakulni valami komolyabb is, mint barátság, de azért az, aki ismerte őket, látta.
Aznap már nem igazán beszélgettek munkában sem Jimin nagy bánatára, nem mintha neki lett volna bátorsága mondani bármit is a másiknak. Yoongi pedig egyszerűen nem akart már ezek után, mert félt, megint valami olyan megnyilvánulása lenne, ami egyenesen rámutat, mennyire tetszik neki a másik. Úgy tervezte, majd másnap, miután kicsit jobban átgondolta, mit szabad mondani és mit nem, beszél társával, ám Jimin nem bukkant fel. Eleinte Yoongi azt hitte, csak késik valamilyen okból, de aztán főnökétől megtudta később, a héten már nem valószínű, hogy felbukkan, mert beteg lett. Persze erre a hírre azonnal előkapta telefonját, hogy írjon a fiatalabbnak egy jókívánságos üzenetet, de miközben gépelt meggondolta magát. Talán túl nyomulós lett volna, hiszen még mindig alig voltak többek kollégáknál. Lehet, nem kellene, vagy csak később, ezért Yoongi úgy döntött, majd ha már végzett a munkával és hazafele zötykölődik. Ezért el is tette telefonját és folytatta a munkát. Ám aznap így egyedül kellett ebédelnie, ez idő alatt pedig nem tudott nem Jiminre gondolni. Főleg azért nem, mert tempurázott rák volt az előétel abban a menüben, amit rendelt és arról eszébe jutott az előző napi eset. Égett az arca, hogy úgy kicsúszott az a mondat a száján, de nem gondolkodott, csak beszélt. Életében talán először fordult elő, hogy hiányolja egy kollégáját maga mellőle és nem azért, mert így egyedüli hibridként kell viselnie a beszólásokat, hanem mert kedveli a másikat. Ritka látványt nyújtott Yoongi az asztalnál ülve amint hátrahajtotta füleit, a pincér pedig érdeklődött is, hogy minden rendben-e.
– Nem ízlik a rák esetleg, uram?
– De-de – kapta fel tekintetét a lányra és füleit is gyorsan rendezte. – Nincs vele semmi baj.
– Rendben – tette le elé levesét. –Jó étvágyat!
– Esetleg kérhetnék majd elvitelre két adag rákot?
– Természetesen tudunk csomagolni.
– Köszönöm – látott hozzá ebédjéhez.
Úgy döntött, nem üzenetben akar jobbulást kívánni társának, hanem személyesen, bár nem tudta, merre lakik a másik. Persze erre csak akkor jött rá mikor már visszafele sétál munkahelyére kezében a doboz rákkal. Így mégis kénytelen lesz telefonon zaklatni a fiatalabbat, pedig ezt szerette volna elkerülni. Meglepetés akart lenni a látogatása, no meg persze a kis rágcsálnivaló is. Munkaidő végéig szemezett a mobillal és a doboz rákkal. Kicsit félt a hívástól, bár nem értette, miért. Csak ismerősök, ez pedig egy baráti látogatás lenne, semmi több. Nincs miért izgulnia, ő mégis olyan volt, mintha élete szerelmét akarná elhívni randizni. Kész viccnek gondolta magát, amiért ennyire fél egy egyszerű telefontól. Kétszer indult haza az épület elől, hogy majd inkább megeszi ő a rákokat és csak ír egy üzenetet, de minden alkalommal megváltoztatta döntését. Végül felidegesítette magát azon, hogy ennyire nyuszi és hirtelen felindulásból tárcsázta a számot.
– Szia, hyung – szólt bele egy fáradt hang a telefonba.
– Szia! Hallottam beteg vagy és azt szeretném kérdezni, hogy vihetek-e neked egy kis tempurázott rákot – hadart Yoongi, miközben kicsit elvörösödött.
– Az jó lenne, nagyon. Sokat segítene – válaszolt lassan Jimin. Nem sok ereje volt.
– Remek. Hol laksz? Mert a címed az nincs meg.
– Elküldöm mindjárt üzenetben.
– Köszönöm – tette le a telefont Yoongi, még mielőtt mondott volna bármit, amit megbán.
Amint megkapta az üzenetet a pontos címmel máris rohant le a metróhoz és útnak indult kezében a doboz, már kihűlt, tempurázott ropogós rákkal. Meglepően boldog volt, hogy meglátogathatja Jimint, ő sem ismert saját magára, de abban a pillanatban nem gondolkozott el azon, miért van rá ilyen hatással társa. Inkább azt tartotta szem előtt, hogy véletlenül se mondjon semmit ami rossz hatással lenne kettejük kapcsolatára, amibe beletartozott az is, hogy mennyire jó alakja van a másiknak és milyen aranyos a pufi kis arca. Na ilyenekre, melyekre éppen gondolt mikor leszállt a metróról, nem szabadna megjegyzést tennie, inkább sürgősen el kéne feledni ezeket, hiszen a másik beteg. Meg különben is. KOLLÉGÁK!
Próbálta leplezni örömét amint Jimin ajtaja felé sétált, amiből az lett, hogy alsó ajkát kezdte harapdálni. Izgult, mint korábban a telefonálás miatt. Mintha az első randin lenne, annyira vert a szíve, pedig erről szó sem volt.
– Ó, heló! – köszöntötte őt az a fekete nyúl Jimin ajtajában, akivel még a cég előtt találkozott régebben. Többé már nem izgult Yoongi, inkább ideges lett.
– Jimin?
– Pihenget. De gyere be! Mondta, hogy jössz – állt arrébb, így Yoongi el tudott sétálni mellette.
Jiminnek picike lakása volt, szinte egyetlen szobából állt az egész, meg a fürdőből, ezért azonnal kiszúrta a kis calicot, hogy ott fekszik ágyában nyakik betakarózva zsebkendőkkel körbevéve.
– Szia, hyung! – ült fel és párnáira dőlt.
– Szia Jimin – köszönt mogorván, miközben ledobálta cipőit. – Hoztam neked rákot, bár már kihűltek kicsit – sétált oda a fiatalabb ágyához és leült mellé a földre.
– Köszönöm szépen – vette el a dobozt Yoongitól.
– Megmelegítsem? – érdeklődött mosolyogva Jungkook.
– Nem tudom – nyitotta ki Jimin az ajándék ételt, majd egyet megkóstolva nyújtotta a többit a nyúlnak. – Kérlek.
– Hogy vagy? – érdeklődött egy nagy sóhaj után Yoongi, míg Jungkook nem messze tőlük az apró konyhában mikrózta a rákokat.
– Szarul, de élek – próbált egy kicsit mosolyogni.
– Ha kell valami, szólj. Tudok hozni bármit.
– Köszönöm, de Kook itt lakik nem messze, ő vigyáz rám – masszírozta meg saját füleit.
– Értem – nézett végig rajta Yoongi, majd miközben az emlegetett visszatért a rákokkal, ő megigazgatta Jimin foltos macskafarkát, mely lelógott a földre.
– Köszönöm – vette el a dobozt és falatozni kezdett.
– Legalább étvágyad van.
– Mindig van. Kérsz? – kínálta meg az idősebbet.
– Nem, köszi – követte Yoongi a nyulat tekintetével, amint az kicsivel arrébb letelepedett a tévé elé.
– És milyen napod volt, hyung?
– Szokásos – fordult vissza a calicofelé.
– Nélkülem biztos sokkal jobb volt dolgozni. Nem zavart most senki.
– Sosem zavarsz – lengette maga mögött farkát Yoongi.
– Tényleg? Azt hittem bosszant, hogy beszélgetni akarok mindig – moccant meg Jimin farkincájának vége is, miközben megnyalta ujjait.
– Néha, egy picit. De nélküled rosszabb.
– Ezt csak azért mondod, hogy jobban legyek – pirult el Jimin és inkább teljesen belebújt a dobozba.
– Nem. Azért mondom, mert így van.
– Hát... – pillantott Yoongira megszeppenve és azonnal elkapták egymás tekintetét – Akkor sietek, hogy hamar visszamehessek.
– Pihenj csak és gyógyulj fel rendesen.
– Igyekszem.
– Vigyázok rá – jelent meg egy bögre teával Jungkook. Észre sem vették, hogy a nyúl egy pillanattal korábban felpattant a felforrt vízhez és tevékenykedni kezdett.
– Jó – állt fel Yoongi. – Én viszont megyek.
– Holnap is meglátogatsz? – pillantott fel rá Jimin hatalmas szemeivel.
– Jungkook úgyis itt van – válaszolt gorombán. Még mindig rettentő féltékeny volt, hiszen lehet nem jártak már, de korábban igen, most pedig a nyúl ápolja. Őt pedig meg se kérte!
– De ő nem te vagy.
– Még meglátom.
– Rendben – hajtotta hátra füleit Jimin, majd elfogadta a forró teát Kooktól.
– Jobbulást!
– Köszönöm. Szia, hyung! – köszöntek el egymástól
Yoongi nem sokra méltatta azonban Kookot, hiszen az rettentően bosszantotta. Míg Jiminnel beszélgetett is hol rettentően ideges volt, hol pedig izgult a fiatalabb közelsége miatt. Viszont egy dolgot nem tudott elfogadni, emiatt pedig dühösen is ment haza. Miért Jungkook ápolgatja a calicot? Nincs jobb dolga? Miért kell pont neki ott lennie a macska mellett, miért nincs más, aki tudna vele foglalkozni? Mondjuk a testvére. Ez rettentően bosszantotta. Nem volt jó ötlet ránézni Jiminre, csak egy üzenetet kellett volna írnia. Nagyon megbánta a nyúl miatt, hogy elugrott hozzá és úgy döntött, nem fogja többször meglátogatni. Nincs kedve ehhez a fárasztó és idegtépő úthoz. Inkább megvárja, míg felgyógyul és majd az irodában találkoznak.
(Sikerült újabb részt megírni nektek! Remélem tetszett is és maradtok még itt a blogon. Aki nem szeret, csak wattpadon olvasgatni az megtalálja a wattpad linkemet oldalt. Mivel volt rá igény, így kikerült.
Facebook oldalunk --> LINK )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése