Szösszenet 2.

Egy pillanat a hétköznapokból... avagy, útravaló kedvencetekkel. Álmodozás is ON!

Mikor betegek vagyunk legszívesebben meg sem mozdulnánk, egész napunkat az ágyban töltenénk, miközben kiszolgálnak minket. Ez még addig így volt nálam is, míg otthon laktam. Sosem kellett aggódnom, mindig feküdhettem a meleg ágyamban, miközben mellettem lecserélődött az üres bögre egy nagy pohár teára. De amint felnő az ember, elköltözik otthonról és egyedüli életbe kezd, ez mind eltűnik. Köddé válik, mintha sohasem lett volna. Első alkalommal, mikor így lettem beteg, azt hittem, bele is halok. Nem hozott senki ennem, se innom, nem takart be, vagy nézte meg a lázamat. Szenvedés volt, és már akkor megfogadtam, mikor mamuszban és köntösben mentem le halálomon vásárolni, hogy soha többé nem leszek beteg. Mindent meg fogok tenni, hogy elkerüljem azt a szenvedést, amit akkor átéltem. Ám nem ilyen egyszerű az élet. Hiába határoztam el, nem leszek többé rosszul, ez nem így megy. Viszont volt akkora szerencsém, hogy legközelebb már nem egyedül voltam, mikor utolért a balsors.

De kezdjük az elején. Az egész úgy indult, hogy drága párom beteg lett. Persze kezdetben nem akartak foglalkozni vele. Tolták a színpadra, és igazából ő sem akart lemondani egy fellépését se. A Bangtan együtt Bangtan, nem marad ki egy kis nátha miatt. Ott akar lenni mindig. Hiába kértem, hagyjon ki egy-két edzést, hajthatatlan volt, de ennek meg is lett a következménye. Ágynak dőlt. Akkor már akarhatott volna felkelni, nem tudott, annyira rosszul lett. Megkapta a pihenőjét, a többiek mentek nélküle hatan fellépni, de végig tartották vele a kapcsolatot, míg ő ágyban fekve tokáig betakarva nézte a tévében társait.

-Ott vannak!  - ültem mellette a földön.

-Nagyon jól mulatnak. - beszélt álmosan, de nem aludt volna, végig akarta nézni a műsort.

-De nem annyira, mint veled. Egyébként ugrálni szoktatok. Most csak vigyorognak, mert muszáj. Jaj, kicsim, - nyomtam puszit fejére - semmi gond. Felgyógyulsz és mész velük tovább.

-Mm... - morgott csupán.

-Hozzak egy forró teát?

-Nyem kéjek. - mocorgott.

-Kakaó?

-Aszt sem.

-Csináljak neked egy rament?

-Hmm... azt lehet ennék egyet.

-Azonnal hozom.

Így indult az egész. Ő beteg lett, én pedig kivettem szabadságot, hogy mellette legyek. Máskor úgysem tudtuk összeegyeztetni a szabadidőnket, és bár ezúttal sem úgy töltöttük, ahogyan szerettük volna, de legalább együtt voltunk.
-Te... hogy-hogy itt vagy még? - lepődött meg Namjoon, amint hazaértek késő este, én pedig éppen rendet raktam Jungkook szobájában.
-Végre elaludt. Gondoltam addig rendet rakok nála. Baj? - álltam meg félúton, miközben legalább három bögrét és egy tányért tartottam kezeimben.
-És... utána is maradsz? - érdeklődött Hoseok.
-Ő... igen? Szegény elég rosszul van. Egyszer elmúlik a gyógyszer hatása is, vagy lehet más gondja is adódik, esetleg inni akarna, de nem lesz ott neki, vagy végre enne valami tartalmasabbat is. Nem szeretném itt hagyni. Ti is pihenni akartok, de neki kell valaki, aki figyeli.
-Komolyan itt akarod tölteni az estét? - kérdezett rá Jin is.
-Igen. Baj? Nem jövök ki akkor a szobából, ha zavarok.
-Nem az. - nyugtatott a leader - Csupán meglepő, hogy így gondoskodsz róla.
-Szüksége van rá. Egyébként éhesek vagytok? - mentem tovább a konyhába - Mert több tésztát csináltam, hátha éhesek lesztek.
Végül elfogadták, hogy maradok, bár nehezen dolgozták fel az információt. Ugyan jártunk már egy ideje Kookkal, de valahogyan erre nem számítottak részemről.

Addig maradtam és foglalkoztam vele, míg annyira fel nem épült, hogy magát el tudta látni. Mikor pedig javulni kezdett az állapota, közös megegyezés alapján bemásztam hozzá a takaró alá aludni. Már nem fűtött annyira, hogy felgyulladjon a szoba tőle, így én is kibírtam mellette. Különös, de kellemes volt, ahogyan bújt hozzám és ölelt az általában erőtől duzzadó karjaival, melyeket most könnyedén arrébb tudtam tenni, ha meg akartam mozdulni. Nem volt kényelmes neki, ha én bújtam álla alá, ezért ezúttal ő feküdt mellkasomon, miközben nehézkesen szuszogott. Nagyon édes volt, de kellett már ez is. Röpke időre megmutatta a kis elesett énjét, akit addig sohasem ismerhettem, hiszen nekem mindig próbálta hozni a lehető legférfiasabb férfit minden pillanatban.
Ám csupán pár éjszakát töltöttünk így, és amint tudott már rendesen lélegezni, visszafoglalta helyét. A kis beteg fiúból újra pasivá alakult, amit többnyire csak nekem mutatott, én pedig... elkaptam tőle a nyavalyáját. Miután ő már saját lábán kicsattanó egészséggel rótta pár napja a kilométereket, én a takaróm alól kukucskáltam ki, és végig arra gondoltam, ezt nem fogom túlélni. De a szükség nagy úr, így kénytelen voltam lemenni a boltba ezúttal is mamuszban, köntösben és a csattal összefogott hajammal. Csupán a gyógyszerek vittek, amik pont elég erőt adtak ahhoz, hogy sok kaját összevásárolva hazacammogjak. Nagy szenvedések árán éltem túl a napokat, melyek közül egyik este a csengőre ébredtem. Valaki nekitámaszkodott és addig nyomta, míg ki nem kényszerített ágyamból, hogy beengedjem.
-Ki az?! - szóltam bele bosszúsan. Pont egy láz kialakulásának kezdeti szakaszában jártam.
-Hoztam vacsorát és gyógyszert. Meg azt a teát, amit anyukám ajánlott.
-... Kookh?
-Igen! Felengedsz akkor? Vagy törjek be? Meg tudom csinálni, csak adj egy kis időt.
-Nem, dehogyis! Gyere csak! - engedtem fel.
-Köszönöm!
Eleinte arra gondoltam, megvárom az ajtóban, de végül úgy döntöttem, csak kinyitom azt neki, mert a vérnyomásom valahogy nem támogatta a tartós állást. Így visszadőlve az ágyamba fogadtam.
-Mit keresel itt? - szegeztem neki első gondolatomat, amint belépett a hálóba.
-Ennyire azért ne örülj! - mosolygott.
-Én örülök neked. Nagyon cuki vagy, csak nem számítottam rád.
-Tudom. Nem volt egyszerű, de ma itt aludhatok. - pakolt le éjjeliszekrényemre, melyről szabályosan lesöpörte a sok használt törlőkendőt, amelyek zsepiként funkcionáltak, meg az üres gyógyszeres papírokat.
-Tényleg?
-Aha. De reggel kelek, megyek dolgozni. Viszont addig itt vagyok. Hogy vagy? - tette kezét homlokomra - Uhh! Folyik rólad a víz. Hozok egy rongyot, meg vizet. Látom, az is elfogyott. - ment is el.
Aznap este úgy szolgált ki, ahogyan korábban én őt. Pedig egyáltalán nem vártam el tőle és nem is számítottam rá, de nagyon jól esett. Főleg az a része, amikor bemászott mellém egyetlen boxerban, miután minden gyógyszert és teát lenyomott a torkomon.
-De hideg vagy.
-Te vagy forró! Mindjárt meggyújtasz. Tuti kell neked a takaró? - fészkelődött, amint hozzábújtam.
-Igen. Különben fázok. - szipogtam.
-Rendben. Na de aludj csak! Bármi van, itt vagyok. Bármit szeretnél csak szólj és én hozom.
-Nem kell semmi. Elég vagy nekem te. Amúgy meg neked is kell pihenni.
-Nem terveztem ma este.
-Pedig kellene.
-Te is ott éjszakáztál mellettem a földön, mikor beteg voltam. Valahányszor felkeltem, te ott voltál elterülve a padlón. Még takaród sem volt, amíg Hoseok hyung nem hozott neked egyik reggel, mikor benéztek indulás előtt. Sokat tettél értem, és most viszonozom.
-Nem azért tettem, hogy viszonozd.
-Tudom. Ez a másik ok. Szeretlek, így vigyázok rád.
-Most mondtad először, hogy szeretsz. - bújtam hozzá.
-Szerintem csak haluzod. Biztos lázas vagy. Mutasd csak! - távolodott el tőlem és homlokomra nyomta kezét, miközben egy cseppet megnevettetett - Igen, minden bizonnyal hallucinálsz. - húzott vissza magához.
-Azt mondtad szeretsz, nye-nye-nyeeee. Nem vonhatod vissza.
-Nekem nem is kell. Majd elfelejted a gyógyszerektől. - rántott vállat.
-Dehogyis. Ezt soha!
-Majd meglátjuk. De aludj már! - szorított magához egy pillanatra.
-Zavarok? A saját lakásomban?
-Egy kicsit. Hosszú napom volt.
-Bocsánat őfelsége kisherceg. Most vedd úgy, hogy megcsókoltalak és hozzáfűztem, hogy én is szeretlek. - másztam még jobban mellkasára.
-És képzeljem el a folytatást is? Mert akkor jobb, ha picit arrébb mész, hogy legyen helyem. - hallottam hangjából, vigyorog.
-Inkább hallgassunk mindketten és aludjunk. A folytatást meg bepótoljuk máskor.
-Oké. De be fogom hajtani.
-Megegyeztünk. - ernyedtek el kezeim. Kezdett hatni a gyógyszer és múlt a fájdalmam.
-Ha bármire szükséged van, - suttogott néhány pillanattal később - kelts fel, rendben? - simogatta hüvelykujjával bőrömet.
-Ühüm...
-Jó éjszakát! - köszönt el tőlem, miközben én villámgyorsan zuhantam mély álomba.


(Szösszenetekből egy újabb. Mint mondtam, ez jobban illik a skiccpausz menüpontba, hiszen ezek tényleg csak vázlatok. Ám ha tetszik és sokan szeretnétek, akkor építhetek köréjük egy OS-t vagy egy pár részes történetet is.
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )