A főnök 6. rész: A törés

Rég nem volt része hasonló élményben, ezért jobban esett neki mint számított rá. Hátra ejtette fejét és becsukta szemeit, mialatt Hoseok ajkai péniszére feszültek, majd felsóhajtott, amint a másik dorombolni kezdett közben. Még soha életében nem tapasztalt ilyet, mivel nem tartott hibridet, ezért a kelleténél jobban élvezte Hoseok törődését. Egy pillanatra, megfordult fejében, hogy ez így nincs rendben, ám közel sem volt elég ahhoz, hogy leállítsa a másikat dolgában. Túlságosan jól esett testének a lazítás, agyának pedig az a rengeteg hormon, mely lassan elárasztotta.

Azonban ennél messzebb nem mentek. Namjoon nem engedte Hoseokot tovább és amint magához tért, a hibrid hajába túrt, majd megragadva tincseit bírta maradásra. A hópárduc nem tűnt sem mérgesnek, sem rémültnek, inkább szolgálatkésznek látszott, amin egy pillanatra elmerengett Nam, viszont hamar meggondolta magát és inkább megigazította ruháit. Hoseok azonban nem mozdult a helyéről, továbbra is ott ült előtte a földön. Szótlan maradt, mialatt elmerültek egymás tekintetében, ám hamarosan kezdtek elnehezedni a hibrid pillái. Még ásított is egy nagyot, de nem mászott vissza ágyába, hogy ott aludjon el, inkább harcolt a fáradtság ellen. Namjoon szokatlanul aranyosnak vélte a félig macska teremtést, még  ha olyan zavarba ejtően közel is ült hozzá, és simogatni kezdte fejét. Hoseok erre dorombolással válaszolt, mialatt behunyta szemeit. Kezdte megadni magát a fáradtságnak és már majdnem elaludt, mikor nagy megleptésére Nam megmozdult. Kipattantak volna erre szemei, ha lett volna ereje hozzá, ám ezúttal csak füleit tudta hegyezni, de nem is volt többre szüksége. Namjoon miatta moccant meg, hogy karjaiba véve elvigye az ágyig a hibridet és lefektesse arra. Hoseok már félig aludt amint elterült a puha matracon, csupán nyammogott egy cseppet míg Nam betakarta, majd szuszogni kezdett. Hamar álomba merült és a maffiavezér is fáradt volt már, de még néhány pillanatig szemlélte a megpihent hópárduc hibrid arcát a tévé fényénél. Kicsit meg is simogatta nyugodt, puha őrét, mire Hoseok rázni kezdte egyik fülét, majd párnájába fordult. Namjoon ezzel lezártnak tekintette az éjszakát, összepakolta a kis tálakat, kikapcsolta a tévét, majd távozott. Ezerszer nyugodtabban lépett ki a szobából, mint ahogyan bevonult oda, amin embere meg is lepődött.
– Ezt tegyétek el! Én pedig lefekszem – adta oda emberének a tálcát, miközben normál hangon beszélt hozzá. – Reggel ne keltsetek korán! Kilencnél előbb semmiképp.
– Értettem, főnök. Még valamit?
– Semmit. Jó éjszakát! – indult saját szobája felé.
– Jó éjt főnök! – szólt utána embere.

Namjoon úgy aludt, mint a bunda. Egyszer sem ébredt fel, reggel pedig, mikor végképp kelnie kellett volna, alig bírt megmozdulni. Nem is emlékezett már az utolsó ilyen alkalomra, hogy ennyire ki tudta pihenni magát, mivel ez pedig Hoseok érdeme volt úgy döntött, még reggel is benéz hozzá. Kíváncsi volt, milyen állapotban van a másik, no meg tisztázni szeretett volna vele egy-két dolgot.

– Igen! – válaszolt a kopogásra Hoseok, ki azt hitte, Nam valamelyik embere érdeklődik, mit szeretne reggelire, azonban rögtön megállt fülének fésülgetésében mikor megpillantotta a főnököt.
– Szia! – csukta be maga mögött az ajtót.
– Valami rosszat tettem? – engedte le kezeit.
– Nem, szó sincs erről, csak szerettem volna beszélni veled, mielőtt elmegyek dolgozni – ült le szokásos helyére, azonban ezúttal nem némult el, arca pedig sokkal boldogabbnak tűnt, mint máskor. – A tegnap este egyszeri alkalom volt. Nem szeretném, ha megint előfordulna. Nem ezért engedem, hogy itt élj. Semmi sincs rád kényszerítve, ha valamit nem akarsz, azt nem kell megtenned. Rendben? – könyökölt térdein.
– Igen.
– Remek – állt fel Namjoon és készült is távozni.
– Azért jó volt? – érdeklődött Hoseok, mire Nam megtorpant. Nem válaszolt azonnal, mert nem tudta, hogyan fogalmazzon.
– Este jövök. – pillantott vissza Hoseokra. – De nem eszek veled – hagyta el a hibrid szobáját.
Ugyan a másik nem kapott választ a kérdésére, mégis úgy gondolta, Namjoonnak nagyon is jól esett az előző este, emiatt pedig kicsit büszke volt magára. Ő egész életét ebben élte le, ezért számára ez eredmény volt, míg másnak talán szégyellni való cselekedett lett volna. Neki mindig is az volt a fő feladata, hogy gazdáját kényeztesse, még akkor is, ha az megtiltotta számára, hogy így nevezze. Már Namjoon viselte a gondját, ezért Hoseok úgy érezte, elsősorban az ő szükségleteit kell kielégítenie. Így Nam mondhatott neki bármit, ő akkor is úgy várta a nap végén, hogy lehet, ezúttal is történik majd valami kettejük között, mivel már megtanulta, az emberek nem mindig gondolják komolyan azt, amit mondanak.
– Hosszú napja volt? – üdvözölte Namjoont Hoseok este, amint az belépett ajtaján, miközben ő az ágyon ülve egy törülközővel törölte haját és füleit.
– Mindig az – ment székéhez Nam, majd leült és egy nagy sóhajjal hátraejtette fejét. Láthatóan elfáradt.
– Sosem pihen, igaz? Még egy hétvégét sem volt itthon – folytatta szárítkozását Hoseok, de Namjoon már nem válaszolt neki. – Ma már én is dolgoztam – beszélt tovább, mire a másik végre rápillantott. – A szobalányoknak segítettem. Jó sok munkájuk van, de kedvesek – törülgette füleit. Persze ettől nem száradt meg teljesen, ám miután ledobta a törülközőt az ágyra nem ment a hajszárítóért, ahogyan szokott. Inkább Namjoont nézte. – Nyugodtabbnak tűnik, mint tegnap – folytatta. Kitartóan szemezett a főnökkel még hosszú percekig, mielőtt megmozdult volna, hogy lemásszon az ágyról. Pont úgy mozgott, ahogyan előző este, Nam pedig rögtön tudta, mit akar elérni a hibrid, ezért inkább keresztbe tette lábait, amivel sikeresen megállította a másikat. Hoseok kicsit elszomorodott amiért nem csinálhatta azt, amihez a legjobban értett. Fülei fejére lapultak, majd hatalmas szemekkel felnézett Namra, ki szigorú tekintettel viszonozta pillantását. Ugyan nem idegesítette fel a hibrid szándéka, de nem is örült neki, hiszen egyértelműen leszögezte, hogy csupán egyszeri alkalom volt az előző este. – Akkor sem engedi, ha én ezt szeretném? – érdeklődött Hoseok, miközben végigsimította Namjoon egyik lábán és beharapta alsó ajkát.
– Tényleg ezt szeretnéd? – szólalt meg Nam, amivel nagyon meglepte a másikat. – Valóban, ezt szeretnéd? Vonzódsz hozzám egyáltalán, vagy csak az öcsém idióta szokásai miatt próbálkozol?
– Csak... – nyelt nagyot Hoseok, miközben már korántsem volt olyan magabiztos, mint fél perce. – Tényleg ezt akarom – kerülte Nam tekintetét.
– Nem szeretem, ha hazudnak nekem – dőlt előre Namjoon. – Az igazat akarom hallani. Te mit szeretnél?
– Lefeküdni magával – fordult el kicsit Namtól, hogy véletlenül se kelljen a szemébe néznie.
– Gyűlölöm, ha hazudnak nekem, főleg akkor, ha kétszer egymás után – változott meg Namjoon hangja, amitől Hoseokon végigfutott a hideg és azonnal felmerült benne, hogy talán rossz ötlet volt, de már nem tudta visszavonni szavait. Nam kegyetlenül mart hajába, majd az ágy felé kezdte vonszolni Hoseokot. Ruháit tépve dobta fel rá, végül erőszakosan neki is esett. Nyakába harapott, melytől a másik fájdalmasan felnyögött, miközben mit sem törődve a gombokkal lehámozta róla pizsamafelsőjét. Azonnal folytatta útját a hibrid puha bőrén lefelé. – Valóban ezt akarod? – hagyott maga után pirosan rikító nyomokat. – Tényleg? – nyomta a másik kezeit a matracra és felemelkedve róla szemeibe pillantott. – Velem akarsz lenni? Magadtól? – fogta össze Hoseok csuklóit egyik tenyerébe, majd szabad kezével erőteljesen megmarkolta az alatta fekvő férfiasságát, mire egy újabb fájdalmas hang tört fel a hibrid torkából, melyet egy másik is követett, miután Namjoon helyezkedni kezdett és selyem puha, hópárducfarkára térdelt. – Rendesen átgondoltad te ezt? – meredt Hoseok szemeibe, ki halálra rémült, hogy a vele mindig kedves maffiafőnök most megmutatta igazi oldalát. De nem válaszolt, mivel nem tudott, azonban Nam ennek ellenére kicsalta belőle az igazságot, mikor meg akarta csókolni, ugyanis a hibrid azonnal elfordult tőle. – Rögtön gondoltam. Jegyezd meg, soha ne hazudj nekem! – kelt fel Hoseokról, majd egy hangos ajtócsapódással kiviharzott szobájából.
Néhány pillanatig képtelen volt megmozdulni, csak feküdt az ágyában a széttépett pizsamájában, mialatt arcán halkan futott végig néhány könnycsepp. Elszokott ettől az erőszaktól, Namjoon mellett pedig elhitte, hogy soha többet nem kell átélnie hasonlót, ezért rázta meg ennyire a másik viselkedése. Azonban hamar összeszedte magát, ahogyan korábban is, letörölte a cseppeket arcáról, majd azzal kezdett foglalkozni, hogy milyen sebeket szedett össze ezalatt a néhány másodperc alatt. Szerencsére a nyaka nem vérzett, csak piroslott a sok harapástól, azonban hibrid farkincáját már sokkal jobban fájlalta, mint többi testrészét. Biztos volt benne, ez tovább fogy gyógyulni, és csak reménykedett, hogy nem valami komoly, amivel orvoshoz kell majd fordulnia.

Azonban reggelre sem lett jobban, sőt. Inkább rosszabbodott az állapota, mert feldagadt az addig kecses és puha hópárducfarka. Nem merte mozgatni, mert minden próbálkozás fájdalmas volt számára, ahogyan pedig igyekezte végigtapogatni saját testrészét, hogy rájöjjön, mi a gond, hirtelen akkora fájdalom nyilallt farkincájába, hogy szipogni kezdett. Ennek ellenére összeszedte magát és megvárta Namjoon távozását, majd csupán utána merészkedett ki szobájából. Kezeiben vitte hibrid testrészét, melyre már a Seokjinhez vezető úton is rákérdezett Nam egyik embere, miért. Persze hazudott. Azt felelte, az éjszaka lefordult az ágyról és olyan szerencsétlenül érkezett, hogy végül véletlenül rátérdelt. Ezt természetesen elhitték neki, ki ne hitte volna, aki egyáltalán nem volt jártas a hibrideket érintő dolgokban, így sokkal készségesebben kísérték Seokjin irodájához.

– Szia! Óha! Mi történt? – pillantott fel Hoseokra.
– Összetörte magát az este – válaszolt helyette Nam embere.
– Orvoshoz kéne mennem vele – nézett félve Seokjinre a hibrid.
– Rendben. Dowon, készítsd az autómat!
– Értettem – ment is ki az irodából a férfi.
– Mi történt pontosan? – kelt fel székéből Seokjin amint becsukódott az ajtó, majd a fogashoz ment, hogy felvegye zakóját.
– Feldühítettem a főnököt este.
– Oh! – állt meg egy másodpercre Seokjin, majd egy sóhaj után folytatta az öltözködést. – Mást is meg kell néznie az orvosnak? – ment Hoseokhoz, ki szégyenében nem mert felpillantani a másikra.
– Nem. Csak a farkam fáj nagyon.
– Mit csinált vele?
– Rátérdelt. De nem direkt – nézett fel könnytől csillogó szemekkel Seokjinre. – Véletlen volt. Elvesztette egy pillanatra a fejét. Nem akart bántani.
– Ha neked ettől jobb, akkor higgy ebben. Na menjünk! Nem érek rá egész nap – tessékelte ki Hoseokot.
Seokjin elvitte őt az egyik klinikára, amit a hibrid javasolt, mivel elvileg már korábban járt ott néhány kötelező általános vizsgálaton Yoongi által. Hoseokot azonnal előrevették, mert tudták jól, ki a gazdája és féltek tőle. Megröntgenezték a farkát, majd a leletet látva úgy döntöttek, rögtön megműtik. Persze Seokjinnek alá kellett írnia ezzel kapcsolatban egy dokumentumot, ám mielőtt ezt megtette volna, még veszekedett egy sort a sebészekkel, hiszen akármennyire is jóban volt Namjoonnal, az még a főnöke volt és ő is félt a haragjától.

– Üdv itthon, főnök! – köszöntötték beosztottjai Namjoont, amint este hazaért.
– Történt ma valami? – rohant tovább, miközben várta a szokásos "Nem"-et.
– Ami azt illeti, főnök – kezdett bele mondandójába az egyik pasi, mire Nam megtorpant és visszanézett rájuk. – Seokjin azt üzeni, azonnal keresse meg. A hibridről van szó – adták át a másik üzenetét neki, Nam pedig azonnal meggondolta magát és eleget tett Seokjin kérésének. Barátja még az irodájában dolgozott, elvégre a napja elment Hoseok miatt, így ott talált rá Namjoon is.
– Itt vagyok – csapta be maga mögött az ajtót, majd megtámaszkodott a Seokjin asztalával szemben álló szék háttámláján. – Mi van Hoseokkal?
– Neked is szia! – nézett fel rá morcosan Seokjin.
– Jin! Mi van Hoseokkal?
– Kórházban van.
– Mi? Mi történt? – változott meg Namjoon. Kevesen és ritkán látták ezt az arcát, hogy bárkiért is aggódott volna.
– Tegnap bántottad és emiatt ma meg kellett műteni.
– Mi? Dehát nem is bántottam annyira. Maximum egy-két fognyomot találsz a nyakán, meg talán picit piroslik a csuklója, de ennyi – mentegetőzött Nam.
– Rátérdeltél a hibrid farkára. Reggelre feldagadt neki és annyira fájlalta, hogy nem tudta mozgatni sem. Bevittük a kórházba, ahol elképesztő sok energiámba került meggyőzni a sebészt, hogy ne amputálja le az érintett csigolya után a farkát. De így sem biztos, hogy később nem kell majd. Benntartják még néhány napig megfigyelésen, míg biztossá nem válik a helyzet. Lehet, holnap majd úgy döntenek, túlságosan rossz állapotban van és majd levágják a farkát.
– Észre sem vetem – ült le Namjoon a fejét fogva.
– Nam! Te sosem bántasz ártatlanokat – dőlt kicsit előre Seokjin. – Mit csinált, hogy őt mégis bántottad?
– Hazudott nekem. Meg akartam tanítani neki, hogy nekem soha ne hazudjon.
– Hát többet biztosan nem fog – tért vissza papírjaihoz Seokjin.
– Én nem akartam ennyire bántani. Észre sem vettem, hogy rátérdeltem – pillantott fel a másikra Nam. – Nem mondták, mennyi az esélye, hogy elveszti a farkát?
– Pontosan nem, de elég sok esélyt látnak rá. Készülj fel!
– Értem – sóhajtott nagyot. – Mikor engedik haza?
– Legkésőbb három nap múlva. De lehet hamarabb. Attól függ, mikor látják biztosan a helyzetét.
– Értem... – sóhajtott nagyot. – Haragszik rám? – bámulta a padlót.
– Nam! – nézett meredten rá Seokjin.
– Igen? – nézett fel barátjára.
– Ilyenkor általában azt kérdezed, mennyibe került ez neked, nem azt, hogy mit érez irántad az érintett.
– Ne tegyél úgy, mintha nem ismernél! – masszírozta meg nyakát Nam. – Szóval?
– Nem haragszik. Nekem és az orvosoknak is azt mondta, véletlen volt. Itthon pedig hazudott az embereidnek. Szerintem úgy érzi, az ő hibája.
– Ahh, Istenem! Remélem, nem lesz maradandó baja.
– Holnap már biztosabbat tudok mondani – tette le tollát Seokjin. – Feküdj le aludni.
– Nem fogok tudni egy percet sem aludni – nézte továbbra is társát. – Bemész hozzá holnap?
– Igen. Viszek még neki egy-két cuccot. És csak úgy megjegyezném, új pizsamát kellett vennem neki.
– Tudom, számítottam rá. Vegyél neki bármit, amit csak kér.
– Alig van szüksége valamire.
– Akkor vegyél neki mindent, ami egy hibridnek kellhet.
– Oké... Még valami?
– Semmi... – ült továbbra is a székben Namjoon.
– Nam, én dolgozni szeretnék és úgy nem megy, ha itt ülsz.
– Jó, megyek – állt fel. – Értesíts majd, hogy mi van vele. Azonnal! – ment az ajtóhoz. – Ne várd meg, hogy hazaérjek.
– Rendben. Jó éjszakát!
– Neked is! – tűnt el Namjoon.

Máskor sem aludt jól, ha nem nézhette elég ideig a hibridet, ám ezúttal, hogy annak a tudatában hajtotta párnára a fejét, miatta sérült meg a másik és nem is akárhogyan, a szokottnál is éberebben telt éjszakája. Sohasem érezte magát annyira fáradtnak, mint másnap reggel, viszont ez még nem adott elég indokot számára, hogy lemondja a napi teendőit. Habár szíve szerint így tett volna és inkább Hoseokhoz ment volna a kórházba, nem mutathatta, mennyire lágyszívű a hibriddel szemben. Ezt sosem nyilváníthatta ki senkivel szemben, mert az rossz fényt vetett rá. Valahányszor megtette, valaki mindig bepróbálkozott, hogy kihasználja a helyzetet és bár ez senkinek sem sikerült, ettől még csökkent az iránta mutatott tisztelet, melyet nehéz munkával tudott csak visszaállítani az eredeti szintre. Éppen emiatt korlátozta volna csak érzelmeinek kimutatását bárki felé is, ha akadt volna erre alkalmas személy korábban. Hiányukban Namjoon élete könnyebben zajlott, hiszen nem kellett a magánélettel is vesződnie, hogy összeegyeztesse a maffiaélettel. Azonban most felbukkant valaki, akit nagyon megkedvelt, akivel törődnie kellett és ami a legfontosabb, szeretett is volna. Ez még nem zavarta annyira, hiszen egészen jól kezelte a dolgot, mivel Hoseok nem hagyta el a házat, így nem kellett félteni, a pletykákat pedig kegyetlenségével fékezte meg, ezért az ő hírnevén sem esett csorba. De a sérülés már nagyobb gondot jelentett. Nem is azért, mert a hibrid így néhány éjszakát házon kívül töltött, hanem mert előbukkant Namjoon máskor csendes lelkiismerete. Korábban sohasem zavarta őt ilyesmi, hidegvérrel ölt meg bárkit, bár a kínzást mindig másra hagyta, fenyegetései miatt sem érezte soha rosszul magát, ám valamiért az, hogy Hoseokot így bántotta, még ha ennyire nem is akarta, rendesen megbolygatta a lelkét. Úgy gondolta, azért van ez, mert ő félig állat és azokat szereti, ezért kedveli őt annyira. Mindenkinek volt ugyanis tabuja, még ebben a törvények nélküli világban is, neki pedig az állatok voltak a gyengéi. Talán ez volt az oka annak, hogy a tudattal, miszerint Hoseok miatta fekszik kórházban, nem igazán tudott dolgozni. Alig bírt figyelni, vagy gondolkozni, szinte nem is haladt semmit a munkájával, csak szenvedett, ezért mielőtt még hazaindult volna lemondott mindent a következő napra, mivel Seokjin azt üzente neki, hogy aznap fogják csak kiengedni a hibridet. Tudta, addig úgysem fog tudni pihenni míg Hoseok nincs újra a házban, figyelni meg aztán végképp képtelen lesz, ameddig újra nem látja őt, és próbált reálisan gondolkodni. Bár ez sem ment igazán, mert végig a hópárduc járt a fejében. Hogyan nem vettem észre, hogy rátérdeltem a farkára? Rettentően bosszantotta ez a tény, miközben a plafont bámulva számolta a másodperceket. Vajon mikor jöhet haza? Gondolkodott tovább. Egy pillanatra sem kalandozott el Hoseoktól, csak körülötte forgott jelenleg a világa, melyben egyre fáradtabb lett. Ám amint elaludt, álmodni kezdett, végül maximum húsz perccel később, felriadt. Hulla volt, mégsem volt képes rendesen pihenni, így mikor reggel óvatosan kopogtak be ajtaján emberei, ő már éberen válaszolt. Nem ment dolgozni, akármennyire is unatkozott, csak ült szobájában és ablakán kifelé bámulva iszogatott hol teát, hol kávét. Seokjint várta, annak jelentését, hogy indul, majd azt az üzenetét, miszerint hazaért Hoseokkal. Rég volt utoljára ennyire izgatott bármi miatt, főleg egy másik lény miatt, ezért még önmagán is meglepődött, miközben gondolkozott, elvégre volt ideje rendesen elmélkedni, amíg végre meg nem hallotta azt a kopogást, amit már két napja várt.

(Awww... de cukik! Szerdán folytatjuk! Sorry, hogy addig várni kell :D De kell ilyen is!

Facebook oldalunk --> LINK

Wattpad ---> Wattpad )