A főnök 2. rész: Szabadság?

– De, csak nem érdekel, amit mondasz – falatozott. – Kösz a segítséget, bátyus – állt fel mellőle, hogy visszamegy helyére. – Hálám üldözni fog.
– Inkább tartsd meg magadnak a háládat. Így is eleget fáj a fejem miattad – dőlt vissza a kanapé puha háttámlájának Namjoon.
– Ahogy gondolod, drága bátyám – hagyta magára testvérét Yoongi.

Elég baja volt Namnak enélkül a remek szülinapi ajándék nélkül is, de nem nagyon tehetett mást. Szüleik nagyon megörültek, amikor Yoongi bejelentette, hogy végre megnősül, ha pedig nem egyezett volna bele Hoseok befogadásába, akkor valószínűleg nem ment volna soha hozzá a menyasszonya, amiért pedig őt hibáztatták volna mindenért. Az ő fülét rágták volna öregedő szüleik, hogy csináljon valamit, ezt pedig szerette volna elkerülni, így inkább megelőzte a sok felesleges nyavalygást. A kért egy hét alatt átszervezte a házat és szabaddá tett egy hálót az új lakó számára. Szerencsére nem kellett kidobnia egyik emberét sem, elég üres szoba állt még rendelkezésére az óriási házban, mely tényleg viselhette volna a palota nevet is, csak Namjoon nem akarta ezt beismerni. Utált ennyire nagyzolni, még ha valamennyire muszáj is volt sokszor a rangját illetően. Csupán átrendezte, ki hol alszik, hogy Hoseok minél közelebb legyen majd hozzá. Nem akart tőle semmit, igazából úgy gondolta, nem is lesz majd sokáig a ház lakója, de felkészült mindenre azért is, mert ismerte az embereit. Azok nem mindig gondolkodtak úgy, ahogyan ő, főleg a hibrideket illetően. De nem róhatta meg őket érte egy olyan társadalomban, ahol még a törvények is házi kedvencnek minősítették szegény teremtéseket, nem mintha a szabályok hatottak volna valaha bármilyen mértékben is az ő gazemberire.
– Főnök, itt van az öccse, Yoongi! – kopogott be reggel egyik embere hozzá egy héttel azután, hogy belement testvére hülyeségébe. – Hozta a hibridjét – beszélt az ajtón keresztül.
– Ahh! – morgott Namjoon, ki már néhány órája csak forgolódott, pedig nem aludta ki magát kicsit sem. – Engedjétek be a házba, mindjárt megyek – nézett fel órájára. – Húsz perc.
– Sajnos addig nem tud várni az öccse. Azt mondta, siet.
– Hova? A szoknyapecérek éves ülésére?
– Nem mondta. Mi legyen, főnök?
– Vezessétek a hibridet a szobájába, had pakoljon le. Majd megyek és üdvözlöm. Yoongi pedig jobban is teszi, ha lelép. Nincs kedvem a sunyi mosolyához – feküdt hanyatt.
– Igen, főnök – ment dolgára embere.
– És ne nevezz főnöknek! – mondta halkan Namjoon, ám ezt már senki sem hallotta. – Nem szeretem, de nem számít – sóhajtott nagyot, amint lélekben felkészült a következő napra.
Még lett volna egy kis ideje fetrengeni, de ezzel meghiúsult terve, miszerint kiélvezi a csendet, amíg lehet. Gyorsan összeszedte magát, éppen csak felkapott valamit, mégis tökéletes volt megjelenése. Sugározta magából a férfiasságot és a magabiztosságot, pedig rengeteg kétely merült fel benne szinte minden döntésével kapcsolatban. Bár ezeket senkivel sem osztott meg soha. Csak csinálta a feladatait, sorra oldotta meg egymás után a problémákat, miközben igyekezett megszabadulni a fejében folyó diskurzusoktól, melyek állandóan gyötörték. Sosem számított rá, hogy majd egy nap végre nem vonja kétségbe saját döntését, míg életében először hirtelen óriási csend nem támadt elméjében. Megtorpant és elámult a nyugalmon, amit már annyira hiányolt. Rengeteget küzdött, olyan sok mindent megtett ezért a pillanatért, amit most egy apróság váltott ki belőle. Ki akarta élvezni rövidke idejét, ezért csendben támaszkodott neki az ajtófélfának. Elmosolyodott, melyet ritkán tett és minden alkalommal rejtegetett mások elől, ahogyan ezúttal is.
– Jó lesz? – szólalt meg néhány pillanat múlva. Ha sokat állt volna még szótlanul, az egyik testőr nem messze tőle biztos megjegyezte volna és pletykát indított volna belőle.
– Hah! – ugrott fel egy picit ijedtében Hoseok, ki éppen kifele pakolt bőröndjéből.
– Bocsánat, nem akartalak megijeszteni – húzta ki magát Namjoon, amint a hibrid felé fordult.
– Nem számít, semmi gond – állt néhány ruhával kezeiben az ágya mellett. – Jó lesz, persze. Tökéletes – rejtegette maga mögött jellegzetes, hosszú, hópárduc farkát.
– Ne nagyon pakolj ki! – lépett beljebb a szobába, majd becsukta maga mögött az ajtót. – Előbb beszélni szeretnék veled.
– Rendben – szorult össze gyomra. Nem várt semmi jót, annyit mondogatták neki Yoongi modortalan emberei, hogy meg fogják ölni, hogy arra számított, Namjoon akar vele végezni sajátkezűleg.
– Én nem akarlak tovább fogva tartani, ahogyan az öcsém – dőlt a bezárt ajtónak Namjoon.
– Biztos? Tudok főzni és szívesen takarítok is. Hasznomat vehetné. A szexben is jó vagyok – használta ki a pillanatot Hoseok. Nem akart meghalni, akármilyen nyomorúságos rabszolgaélete is volt eddig.
– Ezt ne! Nem szeretem – grimaszolt Namjoon. – Tudom, hogy az öcsém milyen kegyetlen volt veled, de ebben cseppet sem hasonlítunk egymásra. Ne vegyél vele egy kalap alá engem ilyesmiben. Amúgy sem erről akartam beszélni veled – nézett szúrós szemmel Hoseokra, kinek fejére simultak fülei.
– Értem – kerülte tekintetét a hibrid, kinek megremegett a hangja. Hát ennyi volt, most tényleg itt a vége.
– Én nem tartok már rég egyetlen állatot sem. Hibridet pedig soha nem is akartam. Nem vagyok valami nagy híve ennek az egésznek. De van egy ajánlatom a számodra. Szabadon elmehetsz. Visszaadom a szabadságodat, nem vagy többé rabszolga.
– Komolyan? – lepődött meg Hoseok, kinek felegyenesedtek puha, fehér fülei is.
– Igen. Vihetsz annyi pénzt, amennyit csak akarsz. Seokjin majd kiszolgál. Vele még nem találkoztál, de mindjárt szolgálatba áll és kérhetsz tőle.
– Köszönöm.
– Szívesen. Élvezd a szabadságodat – fordult meg Namjoon, hogy elhagyja a szobát.
– És! – szólalt fel Hoseok, mire Nam visszapillantott rá. – És ha... maradnék? Azt nem lehet?
– Azt gondoltam, szívesebben lennél szabad, minthogy itt élj velünk, de ha maradni akarsz, maradhatsz. Engem nem zavarsz, csak tedd magad hasznossá, különben nem fognak tisztelni. De a helyedben én meggondolnám. Jó szabadnak lenni.
– Értettem... Köszönöm!
– Aha... Ritkán vagyok ennyire kedves idegenekkel, szóval ne hangoztasd a házon kívül.
– Rendben – bólintott Hoseok, mire Namjoon folytatta útját.
– Ahh, Seokjin! Pont rólad volt szó! – hallotta, amint Nam beleszaladt az említettbe.
– Rólam? Miért? – csapta meg fülét egy másik férfi hangja, de nem igazán figyelt tovább rájuk.
Inkább leült az ágyra és elkezdett gondolkodni. Szabadság, mit is jelent számára? Még sohasem volt szabad, sosem csinálhatta azt, amit szeretett volna, alig ment az utcára, a Világ csupán elenyésző szegletét ismerte. Ez hatalmas lehetőség volt neki és szeretett volna élni vele, ezért néhány pillanat múlva gyorsan visszapakolt bőröndjébe, majd elindult, hogy útra kel. Az első testőrbe futva megkérte azt, vigye el őt Seokjinhez, ám az inkább maradásra intette és elment az említettért. Hoseok boldog volt, mosolygott és a kijáratot nézte. Szabadság...

Namjoon azzal a gondolattal hagyta el óriási házát, hogy mire hazaér éjszaka a munkából, a hibrid szobája újból üres lesz. Elvégre megadta neki azt, amit csak igazán kevés hozzá hasonló élhetett meg ebben a zord Világban. Viszont Namjoon akármennyire is hidegvérű maffiavezér hírében állt, az állatokat szerette, melybe beletartoztak a félig állat emberek is. Ennyi gyengesége volt, ám ezzel sem tudta senki sem megfogni még pályafutása során. Igazán jó főnök hírében állt, bármennyire is utálta ezt a jelzőt.
– A séf vajban sült fűszeres lazacot készített önnek, főnök – nyitotta ki neki az autó ajtaját az éjszaka közepén az egyik embere. Hosszú napja volt Namnak, nagyon hosszú.
– Tudom.
– Jó lesz? – kísérte befelé menet.
– Persze, miért?
– Tudom, hogy nem szereti a halat, főnök.
– Néha nem árt. A lazac nagyon egészséges. Az egészség pedig nagyon fontos, ezt jegyezd meg, Mansik.
– Értettem főnök – bólogatott beosztottja, miközben kinyitották előttük a ház ajtaját emberei.
– Jó estét, főnök! – köszöntötték.
– Nektek is. Miért nem alszotok? Elmúlt éjfél – sétált beljebb Namjoon, miközben lesegítették róla kabátját.
– Meg akartuk várni a főnököt – válaszolt az egyik.
– Azt mondtam, míg haza nem érek, vagy éjfél. Éjfél után nyugodtan hagyhatjátok az éjszakásokat, hogy végezzék a munkájukat. Hányszor mondjam még?
– De muszáj volt megvárnunk, főnök. Fontos hírünk van a számára.
– Jaj ne, már itthonról is? Milyen híretek van, ami nem várhatott reggelig? – ment a konyha felé, nyomában embereivel.
– A hibrid, főnök. Itt maradt.
– Tessék? – fordult vissza hirtelen feléjük. – Milyen hibrid?
– Akit Yoongi hozott reggel, uram – szólalt meg a másik is.
– Főnök. Főnöknek kell hívni a főnököt. Jegyezd már meg, Haeil! – mordult rá az idősebb.
– Nem, semmi gond – intette le őket Namjoon. – Vissza a lényegre! Szóval a hibrid itt maradt? Miért nem ment el?
– Ami azt illeti, főnök, elindult. Kapott pénzt Seokjintől és kilépett az ajtón. De aztán visszajött. Be sem tudtuk csuki tőle az ajtót.
– Jah, vagy húsz percet állt a küszöb előtt, aztán visszafordult – egészítette ki az idősebb mondandóját a kis fiatal, míg a másik levegőt vett.
– Én mesélek, fiú! Hé, nem tudod, hogy az idősebbet tisztelni kell? Én mondom végig a történetet!
– Halló! – csettintgetett Namjoon, mire mindketten újra ráfigyeltek. – Fiúk, koncentráljatok! – sóhajtott nagyot. Az ajtónállókat sohasem az eszükért tartotta, hanem az izmaikért. – Hol van most Hoseok?
– A szobájában – folytatta az idősebb. – Visszajött, leült a hallban a bőröndjére és ott várt önre – köhögött néhányat az idősebb, de a fiatalabb nem merte átvenni a szót. – Aztán ahogyan este lett mondtuk neki, hogy menjen be a szobájába és pihenjen le. Úgyhogy most ott van. Biztos alszik már, de azt mondta, adjunk át egy üzenetet önnek, ha hazajön – hallgatott el az embere, pedig Namjoon nagyon várta a folytatást.
– Igen, és mi az?
– Mi? – kérdezett vissza az idősebb, ki láthatóan már nagyon álmos volt, de az sem segített rajta, hogy amúgy sem állt egy zseni hírében. Viszont ezzel Namjoont néha nagyon le tudta fárasztani. Nem hiába vett fel mellé egy fiatalabbat. Bízott benne, az majd kiegészíti a másik hiányosságait és ezúttal így is tett.
– Azt üzeni, maradni szeretne, ezért pedig bármit megtesz, amit kér tőle – válaszolt Haeil.
– Jah – bólogatott a másik. – Azt. Várjunk! Én beszélek, fiú! – mordult a fiatalabbra.
– Köszönöm fiúk! Most pedig irány aludni! Az éjszakásoké a terep. Különben is, hol vannak? – indult inkább Hoseok szobája felé.
– Amikor utoljára láttam őket, a szobalányokhoz kopogtattak be egy üveg pezsgővel, meg csokoládéval – informálta Namjoont Haeil.
– Na, akkor tessék kiugrasztani őket onnan! Én üzenem, álljanak munkába, különben mérges leszek.
– Oké, főnök – hajoltak meg, majd rohantak is el a váltásért.
Namjoon gyorsan szedte hosszú lábait Hoseok szobája felé, mely közben nyugalomra intette az összes emberét, aki nyomába eredt. Pihenni akart és azt szerette volna, ha ők is így tesznek, de természetesen az éjszakások kivételek voltak ez alól.
– Ha ennyire ki akarsz szolgálni Mansik, akkor itt a pisztolyom – adta embere kezébe fegyverét. – Rég tisztogattam meg, úgyhogy tedd rendbe! Helyette holnap a G17-est viszem. Úgyhogy feküdj le te is. Megértetted?
– Igen, főnök – rohant el a pisztollyal, Nam pedig folytatta útját.
Szinte biztos volt benne, hogy a hibrid már alszik, nem is akart beszélni vele, de muszáj volt látnia a saját szemével azt, aki csak így lemond a szabadságáról. Ezért be sem kopogott Hoseok ajtaján, csupán óvatosan benyitott, de amint beszűrődött egy kis fény a hálóba, Hoseok felült ágyában.
– Azt hittem, alszol. Vagy felkeltettelek? – ment be hozzá Namjoon, miközben villanyt kapcsolt.
– Nem aludtam – mászott az ágy szélére a lehető legközelebb Namhoz. – Maradhatok?
– Persze, ha így szeretnéd, maradhatsz. De miért akarsz maradni? Miért nem szeretnél szabad lenni?
– Elindultam, viszont nincs hová mennem.
– Biztos? Még akkor se, ha sok millió wont kapsz? – állt az ajtóban Namjoon.
– Igen. Nekem nincs senkim. Eddig Yoonginál éltem, de ő megszabadult tőlem. Mást nem nagyon ismerek, csak őt és az ő embereit. De ők azonnal megölnének. Akkor inkább maradok itt – vette maga elé hópárduc farkát.
– Értem... Rendben, maradhatsz – fordult ki a hibrid szobájából.
– Várjon! Mit csináljak? Miben van hiánya? Hol van üresedés? – szólt Namjoon után, ki félúton megállva visszanézett rá.
– Ezt holnap megbeszéljük. Már nincs kedvem dolgozni. Aludj! – kapcsolta le a villanyt.
– Értettem – bólintott határozottan Hoseok, majd Namjoon becsukta maga mögött az ajtót, ezzel pedig újra teljes sötétségbe borult a hibrid hálója.
Nam örült volna, ha a hópárduc elmegy és nem kell vesződnie vele, hogy mi is legyen a sorsa, de végül sajnos nem úgy alakultak a dolgok, ahogyan szerette volna. Persze simán kirakhatta volna a hibridet, senki sem vetette volna meg érte, de ehhez túlságosan lágyszívű volt. Ezzel viszont újabb fejfájást szerzett magának. Vagyis, inkább az öccse neki, de ezt már kezdte megszokni. Yoongival általában csak a baj volt.

Hoseok boldogan dőlt vissza ágyába, bár picit rettegett a holnaptól. Még mindig aggódott, hogy ha teher lesz, akkor kivégzik, viszont reménykedett benne, ez nem fog megtörténni. Hajlandó volt akármit megtenni, azok alapján pedig, amit eddig látott Namjoonból úgy gondolta, ez az akármi csak jobb lehet azoknál a dolgoknál, amik Yoonginál történtek vele. Hiszen már első nap egy pihe-puha óriási ágyat kapott, nem pedig egy hideg kis szobát egy ócska matraccal, ahogyan az előző gazdájánál. Alig tudott aludni az izgatottságtól, no meg néhány rémálomtól, amik mindennaposak voltak életében. Reggel, amint hallott néhány léptet, felkelt ágyából és átöltözött hétköznapi ruhába. Félve lépett ki szobája ajtaján, mert nem tudta, kibe fog elsőnek botlani, abban pedig biztos volt, hogy a másik embereinek eddig csak igen kis százalékával találkozott, ezért picit félt, hogy beléjük szalad. Óvatosan indult útjára, mivel alig ismerte az óriási házat, ám elég hamar összetalálkozott Namjoon egyik gazfickójával. Ez nem volt meglepő, mivel a hálószobák és fürdők egy részén kívül mindent kamerával őriztek.
– Hova-hova?
– Én... Namjoon főnököt keresem – torpant meg Hoseok és igyekezte kihúzni magát, hogy pont olyan nemesnek tűnjön, mint amilyennek a génjei látszottak a petri csészében. – Ébren van már?
– A főnök csak kilenckor kel fel, ha éjfél után ért haza. Még biztosan alszik. Te menj csak vissza a szobádba, én pedig majd mondom neki, hogy kerested.
– Rendben. De ne felejtse el!
– Nem fogom – húzta a száját a pasas.
– Köszönöm – fordult vissza szobájába Hoseok.
Nem szívesen mászkált az ismeretlen terepen, viszont azt sem szerette volna, ha Nam anélkül megy munkába, hogy beszélnek. Ám többet nem tehetett. Leült ágyára, majd elterülve azon visszaszenderült, míg Namjoon fel nem kelt és készülődni nem kezdett.
– Szólt, főnök? – nyitott be az egyik embere a hálószobájába, míg Namjoon tovább feküdt ágyában.
– Igen. Ágyba kérem a reggelimet.
– Oké, főnök – indult volna a konyhára embere, ám Namjoon hangosan folytatta.
– És a kávémba egy cukrot kérek most! A rántottába pedig kérek paradicsomot. Szép, nagy szeleteket. De ne égessék oda, kicsit sem! Tanulják meg rendesen megcsinálni, vagy többet nem kell jönni – morgott Nam. Rosszul aludt, így nem volt túl jó kedve.
– Még valamit, főnök?
– Mi van a hibriddel?
– Kereste önt ma reggel. De még aludt, ezért visszaküldtük a szobájába, hogy majd értesítjük önt, főnök.
– Köszönöm. Hozzátok a reggelimet, aztán beszélek vele!
– Igen, főnök – záródott be az ajtó és Namjoon újra magára maradt.
Borzasztóan ramatyul telt Nam estéje, szinte alig tudott pihenni valamit, annyira sok probléma járt a fejében. Akadtak gondok az üzlettel, közben fenyegetést is kapott a családja, ami természetesen elég megszokott volt, mialatt néhány bolt tulaja újból megmakacsolta magát, erre még pluszba az öccse is kiszúrt vele. Már csak az hiányzott, hogy barátnője elkezdjen hisztizni, amiért ilyen sokat dolgozik, amit ugyan ritkán tett, de néha rájött az öt perc.
– Jó reggelt, főnök! Itt a reggelije – sétált be egy nagy tálcával egyik kezében Mansik, míg másikban újságokat szorongatott. – Hoztam a kedvenc napilapjait is – pakolt le Namjoon ágyára, míg az a fürdőben szedte rendbe magát.
– Van valami érdekes a címlapon? – mosta meg arcát.
– Nem igazán. Csupa bulvár. A mai napilapok már koránt sem olyanok, mint apáink idejében. Kiábrándító.
– Az. A hibrid? – öltözött fel közben Namjoon.
– Mindjárt felkeltem. Addig nyugodtan reggelizzen meg. Ma csak délután van kötött programja.
– Tudom – tért vissza szobájába. – Köszönöm, Mansik – állt meg ágya mellett, majd elvéve a bagett egyik végét beleharapott abba.
– Csak természetes, főnök. Jó étvágyat! – indult útjára, hamarosan pedig visszazáródott az ajtó és Namjoon újra magára maradt.
Gyorsan megreggelizett, miközben a kapott újságokat lapozgatta. Még apja verte a fejébe, hogy ezekből információkat szerezhet a többi családról, de ez manapság már nem igazán működött. A bandaháborúkról keveset írtak, inkább a hülye celebek voltak középpontban, meg néhány magánember otthoni kis ámokfutása, amivel semmire sem ment. Sokkal nehezebb volt a modern világban megbízható hírhez jutni, mint néhány évtizeddel korábban, ezért kezdett lassan afelé hajlani, hogy több pénzt nem fog pazarolni a papír alapú médiára. Végig sem olvasta mindet, otthagyta őket kinyitogatva az ágyán és inkább rendesen felöltözött. Nem úgy, mint előző nap, annál sokkalta elegánsabb stílust választott tekintettel arra, milyen délutáni programjai lesznek.
– Jó reggelt, főnök! – köszöntötték emberei, amint kilépett hálószobájából, hiszen addig, míg odabent volt, szigorúan megtiltotta mindenkinek, hogy munkával zaklassák, hacsaknem volt halaszthatatlanul sürgős. – A barátnője hagyott egy levelet és elment egy nagy bőrönddel. Felolvassam, főnök?
– Nem kell, szabadulj meg tőle! Tudom, mit akar. Kulcsait itt hagyta?
– Nem néztük. Azt mondta főnök, hogy ne menjünk be a szobájába.
– Most bemehettek. Nézzetek körül, ha itt vannak a kulcsai, égessétek el a levelét. Aztán takarítsanak ki a szobalányok. De rendesen, ne úgy, mint legutóbb. Le fogom ellenőriztetni UV fénnyel, szóval figyeljenek oda.
– Oké, főnök – ment útjára embere, majd jött a következő egy másik problémával, ahogyan minden reggel, miközben Namjoon lassan elért Hoseok szobájához.
– Itt várjatok meg! – parancsolt rájuk mielőtt bement volna a hibridhez.
– Oké, főnök! – vágták rá egyszerre mind, majd már be is csukódott az ajtó.
– Gazdám! – pattant fel Hoseok.
– Nem vagyok a gazdád! Beszélni akartál velem.
– Igen. Hol venné hasznomat? Hova kell ember?
– Ahova kell, oda te alkalmatlan vagy. De biztos vagyok benne, hogy a ház körül mindenki hasznodat venné. A szobalányoknak ma lesz dolguk, a konyhán pedig mindig sok a munka. De a kertészek is örülnének, ha lenne segítségük. Ilyenkor ősszel sokat nyafognak. Válassz, amit akarsz. Tedd magad hasznossá, hogy megbecsüljenek!
– Értettem.
– Van még valami?
– Nincs.
– Rendben. Ha még is lenne, keresd Seokjint. Ő itthon az úr, míg én távol vagyok. Az embereim lehet, húzni fogják a szájukat, ha beszélni akarsz majd vele és inkább ők szeretnék megoldani a gondodat, de akkor említs meg engem. Seokjin csak azért haragos, ha ők zaklatják a gondjaikkal, mert hülyeségekkel szokták megzavarni, de rólad tud. Rád nem lesz mérges.
– Értettem.
– Az ebédidőt pedig ne felejtsd el! Menj enni, ha a többiek is mennek, különben éhen maradsz. Én este jövök, de majd holnap beszélünk a mai napról. Addig szedd össze, mit akarsz még, mert nem fogok mindennap ráérni cseverészni.
– Rendben, értettem.
– Remek. Szép napot! – hagyta magára Hoseokot.
– Köszönöm! Önnek is! – szólt utána még kapkodva.

Sok információ volt így hirtelen, de nagyon figyelt minden szavára, ezért a nagyját megjegyezte és felállított magában egy sorrendet, hogy milyen munkát végezne szívesebben, mint a többit. Így elsőnek a szobalányokhoz vitte útja, míg Namjoon már a családi üzlettel foglalkozott. Amint elhagyta a házat az érezhetően ellazult. Az emberei sokkal többet beszélgettek, dohányoztak és még játszottak is munka közben. Ugyan a kötelező járőrözést megtartották, meg a kamerákat is volt aki állandóan figyelte, ennek ellenére közel sem vették olyan szigorúan egyik feladatukat sem, mint akkor, mikor még Namjoon a házban volt. Hoseok is kényelmesebben közlekedhetett, bár mikor eltévedt az óriási házban és segítséget kért, mérföldekkel bunkóbbak voltak vele. Lenézték, amiért eddig tulajdon volt, most pedig csak befogadott személy, de még inkább amiatt, mert hibrid. Ez sokkal többet számított, mint bármi más. Emiatt kapott nehezebb feladatokat és sokkal többet másoknál, míg meg nem elégelték jelenlétét, majd tovább nem küldték, keressen máshol munkát magának.
– Ebéd! – szólt ki a kertbe az egyik fickó a kertészeknek, akiknél szinte sohasem volt óra, ezért tájékoztatni kellett őket mindig, mennyi is az idő.
– Akkor mi megyünk enni. Te még ezt csináld meg, aztán gyere – kelt fel a földről az egyik kertész, miközben kesztyűit levéve beszélt Hoseokhoz.
– Én is megyek enni, majd utána befejezem – követte példáját és próbált határozottnak tűnni.
– Pff, még vissza is beszélsz. Namjoon hamar ki fog tenni – morgott a pasi. – Nem csoda, hogy az előző gazdád kirakott. Nem tudod a helyedet, hibrid – indult be a házba a férfi.
Hoseok követte és leült enni a többiekkel. Neki is terítettek, adtak mindent, de nem beszélgettek vele. Kiközösítették, így teljesen letisztult benne, hogy kizárólag Namjoon tehet bármit az ő helyzetéért, de ő ha nincs a közelben, senkitől sem fog kedvességet kapni, még csak egy normális választ sem. Ezért valóban neki kell majd megküzdenie, ám ezt nem bánta. Inkább ez, mint Yoongi rendszere, ahol még a saját szobáját is csak ritkán hagyhatta el.
– Segítek hátravinni – emelt meg két nagy zsákot már késő délután. Már csak rendet raktak maguk után a kertészek és végeztek is. Nem akadt több munkájuk aznapra.
– Köszi – cipelt másik kettőt az egyik férfit. – Jó erőben vagy annak ellenére, hogy mit rebesgetnek rólad – dobták ki a zsákokat.
– Köszönöm.
– Nem érdekel, mit rebesgetnek rólad?
– Nem.
– Hát jó. Jól dolgoztál ma, elégedett lehetsz.
– Köszönöm. Azt hiszem, maga az első, akinek van jó szava is hozzám – mert végre beszélni Hoseok.
– Valakinek el kell kezdenie. Ráadásul ha igaz, hogy mennyire pártfogol téged a főnök, akkor csak jól járhatok, ha kedves vagyok hozzád – rántott vállat. – Na jó pihenést! Számítok rád holnap is! – hagyta magára a pasi.
– Köszönöm! Önnek is! – állt még mindig egy helyben Hoseok.
Ő még szeretett volna egy kis időt eltölteni a kertben egyedül, mivel erre korábban nem volt lehetősége. Namjoon hatalmas házához nagy kert is társult, nem hiába voltak kertészei, ez pedig óriási szabadsággal kecsegetett Hoseoknak, ki úgy döntött, a puha fűben ülve szeretné megnézni a naplementét, melyet olyan ritkán látott. Így kint maradt, míg el nem tűnt szeme elől az égitest és már csak fénye maradt hátra. Hoseok kiélvezte a kis természetet maga körül, melybe a város zajai dallam szerűen szűrődtek be. De pont így volt tökéletes számára az idő, hiszen állati része egész életében a szabadban szeretett volna járni, ám erre sohasem volt igazán lehetősége. Ezért addig akart kint maradni, amíg csak lehetett. Elterült a fűben, mélyen magába szívta az élet illatát, miközben ujjai között susogtak az apró zöld szálak. Úgy viselkedett, mint aki még életében nem látott pázsitot, ebben az örömben úszva pedig álomba is szenderült.

(Itt is van az új rész. A többi nem fog ennyire hamar jönni, mert nem akarok minden nap posztolni, de szerda magasságában már várható azért egy újabb. Ez csak azért jött ilyen gyorsan, hogy meghozza mindenki kedvét!
Mint láthatjátok, a hosszúság nagyon eltérő, de ennél nagyon sokkal hosszabb részeket nem akarok, viszont nem tudom még, hogy fog kijönni a darabolás úgy, hogy jó is legyen, szóval bármi lehet!

Facebook oldalunk --> LINK

Wattpad ---> Wattpad )