De pont így volt tökéletes számára az idő,
hiszen állati része egész életében a szabadban szeretett volna járni,
ám erre sohasem volt igazán lehetősége. Ezért addig akart kint
maradni, amíg csak lehetett. Elterült a fűben, mélyen magába szívta az
élet illatát, miközben ujjai között susogtak az apró zöld szálak. Úgy
viselkedett, mint aki még életében nem látott pázsitot, ebben az
örömben úszva pedig álomba is szenderült.
– Biztosan nem éhes, főnök? – vette el kabátját Namjoontól Mansik.
– Biztos.
– Esetleg inni akkor valamit?
– Nem – sóhajtott nagyot, miközben elgondolkozott egy pillanatra. – Csokoládét. Azt hozz a szobámba! – indult el Hoseok hálója felé.
– Igenis, főnök – ment a konyhába Mansik.
– Milyen napja volt, főnök? – érdeklődött az egyik éjszakás testőr, ki közben nem hagyta el helyét úgy, mint a napplisok szokták.
– Ne beszéljünk róla – tűnt el a szemük elől Namjoon, néhány pillanattal később pedig már óvatosan nyitott be Hoseok szobájába, hogy ránézzen a hibridre. Ám csak cuccait találta szobájában, őt nem. – Lee! – üvöltött embere után, ki azonnal ott termett mellette. – Hol van a hibrid? – förmedt rá a lihegő férfire Namjoon.
– Én nem tudom – kapkodta a levegőt. – De-de-de mindjárt előkerítem. Azonnal megtalálom.
– Ajánlom is!
– Azonnal hozom, főnök – tűnt el embere.
Ritkán vált mérgessé Namjoon, ám most annyira szar napja volt, hogy ezzel végleg betelt a pohár. Azért ment Hoseokhoz, mert kíváncsi volt, hogy vajon ezúttal is lenyugszik-e elméje, ha meglátja a hibridet, viszont mikor azt nem találta helyén, nagyon kiakadt. Sokkal jobban, mint ahogy mutatta, ezt pedig tudták is az emberei, ezért hirtelen nagyban kerülni kezdték őt és csendben maradtak. Az egész házat felverték Hoseokért, de harminc perc múlva sem találták sehol. Mindenkit felkeltettek, miközben Nam megtudakolta, hogy mi mindent csinált napközben a hópárduc. Meglepődött szorgalmán, mivel egyáltalán nem számított rá, hogy egy szobacica majd ennyire megerőlteti magát.
– Meglett már? – bukkant fel emberei mögött, kik éppen a videókamerákat nézték vissza.
– Még nem, főnök. De mindjárt meglesz. Azonnal meglesz – ígérte meg Namnak egyik embere.
– Mindenhol megnéztétek?
– Igen, főnök. Nem találtuk sehol, ezért a kamerákat nézzük most.
– De azon se látjuk – szólalt meg egy másik fickó.
– Ez igaz? – fonta össze karjait mellkasa előtt Namjoon.
– I-igen – adott félve választ az első pasas. – De mentségünkre szóljon, hogy csak most kezdtük.
– A kertben kerestétek már? – gondolt bele Hoseok aznapi munkájába.
– Igen, de ott sötét van, főnök. Mióta a kertészek végeztek nem ment ki senki.
– Idióták – sóhajtott nagyot Nam. – Mintha egy marék molylepkét alkalmaztam volna – hagyta ott embereit Namjoon.
– De azonnal meglesz, főnök!
– Én már meg is találtam. Menjetek vissza a dolgotokra! Ahhoz legalább értetek – masszírozta halántékát. Nem volt energiája kimutatni, mennyire felidegesítették, inkább dolgára ment a hibrid után. – Hoseok! – kiabált ki a kertbe, miután kinyitotta az erkélyajtót. – Hoseok! – indult el a terasz végébe papucsában. – Itt vagy? Hoseok!
– Mi az? Menny az idő? – ült fel hirtelen a sötétben az emlegetett és ha nem szólalt volna meg, akkor Namjoon is azt hitte volna, nincs ott.
– Hoseok?
– Uh... igen? – fordult a hang irányába.
– Mit csinálsz idekint? – állt meg a terasz szélén és egy szempillantás alatt le is nyugodott, amint meghallotta a másikat.
– Semmit – pattant fel és már rohant is Namjoonhoz. – Elszundítottam délután a fűben – állt meg előtte. – Elnézést, többet nem fordul elő.
– Nem gond. Csak legközelebb szólj valakinek! Az egész ház téged keres.
– Miért?
– Hazajöttem és nem találtalak.
– Bocsánat. Mindig vissza fogok menni a szobámba, ha végeztem a munkával.
– Nem-nem, nem ez a lényeg. Csak nagyjából tudni szeretném, hol vagy, ennyi. Nem rabként vagy itt, hanem szabad emberként – nyugtatta meg Hoseokot.
– Értem, főnök.
– Ahh – grimaszolt a szó hallatán Namjoon. – Ezt kitől tanultad?
– Az emberei mondták, hogy így kell hívni.
– Jah... de gyűlölöm, csak ezt valahogy nem jegyezték meg soha. Kerüld inkább, ha tudod.
– Rendben.
– Vacsoráztál?
– Nem, még nem.
– Hm... – gondolkozott néhány röpke másodpercre. – Együnk valamit!
– Rendben – bólintott Hoseok. Félve követte Namjoont, miközben mindenki messzire elkerülte őket a konyhába menet, ahol végül leültek enni a pulthoz. Hoseok ezen nagyon meglepődött, először csak azt hitte, akar valamit a hűtőből, de amikor letelepedett a munkások asztalához rájött, maradni fognak. – Biztos itt akar enni? Nem szeretne kimenni a nagy asztalhoz?
– Az csak a látszatért van, de nincs itt senki, aki ne ismerne már engem. Jó lesz nekem itt is – nyitott fel egy üveg bort. – Egyél csak.
– Maga nem eszik?
– Nem vagyok éhes – töltött magának a vörös nedűből. – Van még néhány fűszál a hajadban, meg bundádon is. Nem tisztogattad meg magadat? – nézte Hoseokot, amint az bátortalanul enni kezdett abból a levesből, amit elé tett.
– De – falatozott tovább mit sem törődve külsejével. – Majd vacsora után rendbe szedem magamat.
– Jól van – ivott borába Nam. – Jó étvágyat és jó éjszakát majd! – állt fel a pulttól.
– Nem marad?
– Nem. Fáradt vagyok. A tányérokat majd nyugodtan hagyd itt – indult saját szobája felé. – Majd reggel elteszik.
– Rendben... Köszönöm szépen! – szólt a távolodó Nam után.
– Szívesen.
– Biztos.
– Esetleg inni akkor valamit?
– Nem – sóhajtott nagyot, miközben elgondolkozott egy pillanatra. – Csokoládét. Azt hozz a szobámba! – indult el Hoseok hálója felé.
– Igenis, főnök – ment a konyhába Mansik.
– Milyen napja volt, főnök? – érdeklődött az egyik éjszakás testőr, ki közben nem hagyta el helyét úgy, mint a napplisok szokták.
– Ne beszéljünk róla – tűnt el a szemük elől Namjoon, néhány pillanattal később pedig már óvatosan nyitott be Hoseok szobájába, hogy ránézzen a hibridre. Ám csak cuccait találta szobájában, őt nem. – Lee! – üvöltött embere után, ki azonnal ott termett mellette. – Hol van a hibrid? – förmedt rá a lihegő férfire Namjoon.
– Én nem tudom – kapkodta a levegőt. – De-de-de mindjárt előkerítem. Azonnal megtalálom.
– Ajánlom is!
– Azonnal hozom, főnök – tűnt el embere.
Ritkán vált mérgessé Namjoon, ám most annyira szar napja volt, hogy ezzel végleg betelt a pohár. Azért ment Hoseokhoz, mert kíváncsi volt, hogy vajon ezúttal is lenyugszik-e elméje, ha meglátja a hibridet, viszont mikor azt nem találta helyén, nagyon kiakadt. Sokkal jobban, mint ahogy mutatta, ezt pedig tudták is az emberei, ezért hirtelen nagyban kerülni kezdték őt és csendben maradtak. Az egész házat felverték Hoseokért, de harminc perc múlva sem találták sehol. Mindenkit felkeltettek, miközben Nam megtudakolta, hogy mi mindent csinált napközben a hópárduc. Meglepődött szorgalmán, mivel egyáltalán nem számított rá, hogy egy szobacica majd ennyire megerőlteti magát.
– Meglett már? – bukkant fel emberei mögött, kik éppen a videókamerákat nézték vissza.
– Még nem, főnök. De mindjárt meglesz. Azonnal meglesz – ígérte meg Namnak egyik embere.
– Mindenhol megnéztétek?
– Igen, főnök. Nem találtuk sehol, ezért a kamerákat nézzük most.
– De azon se látjuk – szólalt meg egy másik fickó.
– Ez igaz? – fonta össze karjait mellkasa előtt Namjoon.
– I-igen – adott félve választ az első pasas. – De mentségünkre szóljon, hogy csak most kezdtük.
– A kertben kerestétek már? – gondolt bele Hoseok aznapi munkájába.
– Igen, de ott sötét van, főnök. Mióta a kertészek végeztek nem ment ki senki.
– Idióták – sóhajtott nagyot Nam. – Mintha egy marék molylepkét alkalmaztam volna – hagyta ott embereit Namjoon.
– De azonnal meglesz, főnök!
– Én már meg is találtam. Menjetek vissza a dolgotokra! Ahhoz legalább értetek – masszírozta halántékát. Nem volt energiája kimutatni, mennyire felidegesítették, inkább dolgára ment a hibrid után. – Hoseok! – kiabált ki a kertbe, miután kinyitotta az erkélyajtót. – Hoseok! – indult el a terasz végébe papucsában. – Itt vagy? Hoseok!
– Mi az? Menny az idő? – ült fel hirtelen a sötétben az emlegetett és ha nem szólalt volna meg, akkor Namjoon is azt hitte volna, nincs ott.
– Hoseok?
– Uh... igen? – fordult a hang irányába.
– Mit csinálsz idekint? – állt meg a terasz szélén és egy szempillantás alatt le is nyugodott, amint meghallotta a másikat.
– Semmit – pattant fel és már rohant is Namjoonhoz. – Elszundítottam délután a fűben – állt meg előtte. – Elnézést, többet nem fordul elő.
– Nem gond. Csak legközelebb szólj valakinek! Az egész ház téged keres.
– Miért?
– Hazajöttem és nem találtalak.
– Bocsánat. Mindig vissza fogok menni a szobámba, ha végeztem a munkával.
– Nem-nem, nem ez a lényeg. Csak nagyjából tudni szeretném, hol vagy, ennyi. Nem rabként vagy itt, hanem szabad emberként – nyugtatta meg Hoseokot.
– Értem, főnök.
– Ahh – grimaszolt a szó hallatán Namjoon. – Ezt kitől tanultad?
– Az emberei mondták, hogy így kell hívni.
– Jah... de gyűlölöm, csak ezt valahogy nem jegyezték meg soha. Kerüld inkább, ha tudod.
– Rendben.
– Vacsoráztál?
– Nem, még nem.
– Hm... – gondolkozott néhány röpke másodpercre. – Együnk valamit!
– Rendben – bólintott Hoseok. Félve követte Namjoont, miközben mindenki messzire elkerülte őket a konyhába menet, ahol végül leültek enni a pulthoz. Hoseok ezen nagyon meglepődött, először csak azt hitte, akar valamit a hűtőből, de amikor letelepedett a munkások asztalához rájött, maradni fognak. – Biztos itt akar enni? Nem szeretne kimenni a nagy asztalhoz?
– Az csak a látszatért van, de nincs itt senki, aki ne ismerne már engem. Jó lesz nekem itt is – nyitott fel egy üveg bort. – Egyél csak.
– Maga nem eszik?
– Nem vagyok éhes – töltött magának a vörös nedűből. – Van még néhány fűszál a hajadban, meg bundádon is. Nem tisztogattad meg magadat? – nézte Hoseokot, amint az bátortalanul enni kezdett abból a levesből, amit elé tett.
– De – falatozott tovább mit sem törődve külsejével. – Majd vacsora után rendbe szedem magamat.
– Jól van – ivott borába Nam. – Jó étvágyat és jó éjszakát majd! – állt fel a pulttól.
– Nem marad?
– Nem. Fáradt vagyok. A tányérokat majd nyugodtan hagyd itt – indult saját szobája felé. – Majd reggel elteszik.
– Rendben... Köszönöm szépen! – szólt a távolodó Nam után.
– Szívesen.
Namjoon
eléggé lenyugodott az alatt a rövid idő alatt, amit az este Hoseokkal
töltött, ezért amint jobban érezte magát, lefeküdt aludni. Reménykedett
benne, hogy ez az állapot kitart majd legalább egy rövid ideig, de nem
volt szerencséje. Pont ugyanolyan rosszul aludt, mint máskor, reggel
pedig már rögtön egy idegesítő kis fejfájással ébredt, amin persze nem
lepődött meg. Gyakran keltették hasonlóak korábban is, ezért nem volt
újdonság. A rengeteg stressz és probléma miatt igazándiból csodálkozott,
hogy csupán ennyi gyötörte őt, nem több. Ám még forgolódott kicsit,
mivel megint túl korán tért magához. Megvárta a reggeli műszakot, majd
csak utána mászott ki ágyából, hogy belekezdjen a szokásos napjába.
Megint ugyanannyi feladat várt rá, mint előző nap, ha nem több, de már
rég megszokta a mókuskereket, nem számított semmi újra.
– Kér még egy kis narancslevet, főnök? – kínálta meg az egyik embere újból, mikor már az óriási étkezőasztalnál ülve olvasott egy könyvet a rengeteg haszontalan napilap között.
– Nem, köszönöm – legyintett és lassan folytatta a reggelijét.
Mivel korábban kikelt ágyából, mint kellett volna, akadt egy kis szabadideje most, hogy már nem volt nő a közelében aki extra időt követelt tőle. Valahol sajnálta picit, de nem azért érezte rosszul magát, mert elhagyták, hanem mert újabb feleségjelölt után kellett néznie. Nem volt kedve megint energiát fektetni az udvarlásba, meg valakinek a megismerésébe aki nem is érdekelte. Időpazarlásnak érezte az egészet és gyűlölte minden percét az ilyen kötelezettségeknek. De a szülei miatt megtette. Nem ez volt az egyetlen olyan, amit kizárólag miattuk csinált.
– Főnök, mi készen vagyunk – lépett az ebédlőbe Mansik, ki azonnal meg is állt az ajtó mellett.
– Mindjárt megyek – fejezte be gyorsan reggelijét.
Ahogyan ő belevetette magát az alvilági ügyleteibe, úgy Hoseok is a házimunkába. Sokkal jobban érezte magát Namjoon emberei között, mint Yoonginál, de ez persze senkit sem lepett meg. Szorgalmasan végezte a ráosztott feladatokat, miközben egyre kevesebbszer találkozott Namjoonnal. Ahogyan belejött a napi rutinba, úgy lassan elszakadtak egymástól. Kicsit bánta a dolgot, mert emiatt nagyon egyedül maradt ő, akinek eddig mindig volt egy gazdája, aki rendszeresen csak vele foglalkozott. Most azonban csak ő volt és bár néhány nap alatt összebarátkozott egy-két emberrel a házból, ettől még magányosnak érezte magát. Ám nem sok idő telt el úgy, hogy közte és Namjoon között megszakadt a kapcsolat. Késő este volt már, Hoseok pedig aludt, mikor Nam egy kiemelkedően feszült nap után hazaesett. Morgott, ami nem volt jellemző rá, ezért az emberei csendben maradtak és elkerülték. Ilyen állapotban viszont Namjoon képtelen volt lefeküdni. Le kellett nyugodnia, ám ezt neki mindig is könnyebb volt mondania, mint kiviteleznie. Kipróbált néhány dolgot, amik korábban segítettek rajta és most először ütközött ki az, hogy nem volt nő a közelben. Ugyan megfordult a fejében a prostituált, de nem akart volna a saját alkalmazottjai közül választani, máséban pedig nem bízott meg, ezért szinte azonnal el is vetette ezt az ötletet. Inkább más megoldás után nézett, melynek a következménye az lett, hogy Hoseokot halálra rémítette. A hópárduc már aludt, arra sem ébredt meg, hogy kinyílt szobájának ajtaja, ha pedig nem szomjazik meg, egyáltalán fel sem tűnt volna neki az éjjeli látogató.
– Mit keres itt? – szegezte neki kérdését Hoseok, amint észrevette, hogy ott ül az ágy végében egy széken és őt nézi. Ám Namjoon nem válaszolt semmit, csak meredt rá a sötétben. – Meg akar ölni? – érdeklődött, jobb ugyanis nem jutott az eszébe, hogy miért van ott Nam. Viszont továbbra sem szólalt meg, csak nemlegesen ingatta kicsit fejét. – Akar tőlem valamit? – kérdezősködött tovább, de nem sokra jutott, ezért viszonylag hamar feladta a szóbeli kommunikációt. Inkább odaült az ágy szélére Nammal szemben, ki csak egy kicsit kihúzta magát, majd ölébe véve puha hópárducfarkát farkas szemet kezdtek nézni. Hoseoknak fogalma sem volt, mi zajlik a másik fejében, de félt tőle. Nem számított sok jóra egy maffiavezértől, főleg attól nem, akinek az öccsével korábban találkozott. Bár az már számára is világos volt, a két testvér két teljesen különböző ember, melyet ez az éjszakai látogatás is alátámasztott. Sokáig bámultak egymásra, miközben a hibrid egyre álmosabb lett. Próbált megküzdeni fáradtságával és nem elaludni közben, ám egyszer csak elterült a puha ágyon, amivel a kölcsönös bámulás megszakadt. Mikor reggel felébredt Nam már nem volt ott, csak a sötét barna faszék, melyet magával hozott az éjszaka. Csupán ennyi árulkodott látogatásáról, meg az, hogy Hoseokot betakarta egy pokróccal, így az komfortosan aludhatott keresztben elterülve ágyán. Talán ha ezek nem is lettek volna, akkor álomnak fogja fel az egészet, viszont így biztos volt benne, a főnök járt szobájában. Szeretett volna választ kapni rá, miért, de nem akart kérdezősködni. Úgy gondolta, majd ha megint megtörténik, akkor megpróbál hozzájutni az információhoz, ha pedig nem, akkor amúgy sem fontos. De ettől még nem tudta elfelejteni fekete alakját az éjszakában, mely megragadt elméjében. Ugyan hamar munkába állt és koncentrált a feladataira, mégis visszatért Namjoon komor alakja, mikor az kapkodva hagyta el a házat. Nem hallotta miről beszélt az embereivel, de tisztán látszott még a távolból is, hogy nem rég ébredt fel. El is kalandozott a kerti teendőktől, míg a főnök be nem szállt a fekete kocsiba és el nem tűnt. De nem csak ő lepődött meg ezen az eseményen, hanem a ház összes lakosa és munkása. Arról fecsegett mindenki egész nap, hogy ahhoz képest, mennyire rossz kedve volt mikor előző este hazaért, a főnök mégis kiválóan aludt, ami meglepő volt, hiszen sohase tudta kipihenni magát. Mindenkinek szemet szúrt a változás, Hoseok pedig arra gondolt, ez biztos miatta van. Nem tudta, örüljön-e neki, vagy ne, viszont amiatt kicsit jobb kedve lett, hogy Namjoon végre kipihente magát, főleg azért, mert ekkora hírértéke volt. Így biztosan nagy ritkaságnak számított az ilyesmi és ahogyan érzékelte a környezetéből, pozitív egy változás volt ez.
– Kér még egy kis narancslevet, főnök? – kínálta meg az egyik embere újból, mikor már az óriási étkezőasztalnál ülve olvasott egy könyvet a rengeteg haszontalan napilap között.
– Nem, köszönöm – legyintett és lassan folytatta a reggelijét.
Mivel korábban kikelt ágyából, mint kellett volna, akadt egy kis szabadideje most, hogy már nem volt nő a közelében aki extra időt követelt tőle. Valahol sajnálta picit, de nem azért érezte rosszul magát, mert elhagyták, hanem mert újabb feleségjelölt után kellett néznie. Nem volt kedve megint energiát fektetni az udvarlásba, meg valakinek a megismerésébe aki nem is érdekelte. Időpazarlásnak érezte az egészet és gyűlölte minden percét az ilyen kötelezettségeknek. De a szülei miatt megtette. Nem ez volt az egyetlen olyan, amit kizárólag miattuk csinált.
– Főnök, mi készen vagyunk – lépett az ebédlőbe Mansik, ki azonnal meg is állt az ajtó mellett.
– Mindjárt megyek – fejezte be gyorsan reggelijét.
Ahogyan ő belevetette magát az alvilági ügyleteibe, úgy Hoseok is a házimunkába. Sokkal jobban érezte magát Namjoon emberei között, mint Yoonginál, de ez persze senkit sem lepett meg. Szorgalmasan végezte a ráosztott feladatokat, miközben egyre kevesebbszer találkozott Namjoonnal. Ahogyan belejött a napi rutinba, úgy lassan elszakadtak egymástól. Kicsit bánta a dolgot, mert emiatt nagyon egyedül maradt ő, akinek eddig mindig volt egy gazdája, aki rendszeresen csak vele foglalkozott. Most azonban csak ő volt és bár néhány nap alatt összebarátkozott egy-két emberrel a házból, ettől még magányosnak érezte magát. Ám nem sok idő telt el úgy, hogy közte és Namjoon között megszakadt a kapcsolat. Késő este volt már, Hoseok pedig aludt, mikor Nam egy kiemelkedően feszült nap után hazaesett. Morgott, ami nem volt jellemző rá, ezért az emberei csendben maradtak és elkerülték. Ilyen állapotban viszont Namjoon képtelen volt lefeküdni. Le kellett nyugodnia, ám ezt neki mindig is könnyebb volt mondania, mint kiviteleznie. Kipróbált néhány dolgot, amik korábban segítettek rajta és most először ütközött ki az, hogy nem volt nő a közelben. Ugyan megfordult a fejében a prostituált, de nem akart volna a saját alkalmazottjai közül választani, máséban pedig nem bízott meg, ezért szinte azonnal el is vetette ezt az ötletet. Inkább más megoldás után nézett, melynek a következménye az lett, hogy Hoseokot halálra rémítette. A hópárduc már aludt, arra sem ébredt meg, hogy kinyílt szobájának ajtaja, ha pedig nem szomjazik meg, egyáltalán fel sem tűnt volna neki az éjjeli látogató.
– Mit keres itt? – szegezte neki kérdését Hoseok, amint észrevette, hogy ott ül az ágy végében egy széken és őt nézi. Ám Namjoon nem válaszolt semmit, csak meredt rá a sötétben. – Meg akar ölni? – érdeklődött, jobb ugyanis nem jutott az eszébe, hogy miért van ott Nam. Viszont továbbra sem szólalt meg, csak nemlegesen ingatta kicsit fejét. – Akar tőlem valamit? – kérdezősködött tovább, de nem sokra jutott, ezért viszonylag hamar feladta a szóbeli kommunikációt. Inkább odaült az ágy szélére Nammal szemben, ki csak egy kicsit kihúzta magát, majd ölébe véve puha hópárducfarkát farkas szemet kezdtek nézni. Hoseoknak fogalma sem volt, mi zajlik a másik fejében, de félt tőle. Nem számított sok jóra egy maffiavezértől, főleg attól nem, akinek az öccsével korábban találkozott. Bár az már számára is világos volt, a két testvér két teljesen különböző ember, melyet ez az éjszakai látogatás is alátámasztott. Sokáig bámultak egymásra, miközben a hibrid egyre álmosabb lett. Próbált megküzdeni fáradtságával és nem elaludni közben, ám egyszer csak elterült a puha ágyon, amivel a kölcsönös bámulás megszakadt. Mikor reggel felébredt Nam már nem volt ott, csak a sötét barna faszék, melyet magával hozott az éjszaka. Csupán ennyi árulkodott látogatásáról, meg az, hogy Hoseokot betakarta egy pokróccal, így az komfortosan aludhatott keresztben elterülve ágyán. Talán ha ezek nem is lettek volna, akkor álomnak fogja fel az egészet, viszont így biztos volt benne, a főnök járt szobájában. Szeretett volna választ kapni rá, miért, de nem akart kérdezősködni. Úgy gondolta, majd ha megint megtörténik, akkor megpróbál hozzájutni az információhoz, ha pedig nem, akkor amúgy sem fontos. De ettől még nem tudta elfelejteni fekete alakját az éjszakában, mely megragadt elméjében. Ugyan hamar munkába állt és koncentrált a feladataira, mégis visszatért Namjoon komor alakja, mikor az kapkodva hagyta el a házat. Nem hallotta miről beszélt az embereivel, de tisztán látszott még a távolból is, hogy nem rég ébredt fel. El is kalandozott a kerti teendőktől, míg a főnök be nem szállt a fekete kocsiba és el nem tűnt. De nem csak ő lepődött meg ezen az eseményen, hanem a ház összes lakosa és munkása. Arról fecsegett mindenki egész nap, hogy ahhoz képest, mennyire rossz kedve volt mikor előző este hazaért, a főnök mégis kiválóan aludt, ami meglepő volt, hiszen sohase tudta kipihenni magát. Mindenkinek szemet szúrt a változás, Hoseok pedig arra gondolt, ez biztos miatta van. Nem tudta, örüljön-e neki, vagy ne, viszont amiatt kicsit jobb kedve lett, hogy Namjoon végre kipihente magát, főleg azért, mert ekkora hírértéke volt. Így biztosan nagy ritkaságnak számított az ilyesmi és ahogyan érzékelte a környezetéből, pozitív egy változás volt ez.
Hoseoknak
hosszú és fárasztó napja volt, ám Namjoonnak is. Hosszú ideje először
tudott nyugodtan, egyhuzamban több órát aludni, amiből úgy verték fel
emberei reggel. Borzasztóan nehezen kelt ki ágyából, az utolsó
pillanatban indult el dolgára, így a reggelijét is elszalasztotta. Pont
annyi ideje akadt, hogy felöltözzön, semmivel sem több. Viszont ez a
néhány óra mély pihenés megtette a hatását, mivel valamivel jobban
tudott koncentrálni munka közben és saját magát is nyugodtabbnak érezte.
Ennek ellenére rendesen elfáradt estére, minek okán nem volt sok kedve
vacsorázni sem. Egész nap nem evett csak egyszer normálisan, még
hazafele is csupán gyorséttermi kajával vette el az étvágyát a kocsiban,
hogy minél hamarabb visszafekhessen puha ágyába aludni. Amint belépett a
ház ajtaján azonnal vetkőzni kezdett. Ha nem lettek volna emberei
lehetett volna követni a nyomát az eldobált cipők, kabát és zakó után,
de ezeket összeszedték mások mielőtt megpihentek volna a földön.
Ruhástul terül el takaróján, melyet a nap folyamán a szobalányok
rendesen megigazítottak, és csupán nadrágjától szabadult meg. Azonnal
elaludt, amire rég nem volt már példa, sokáig pedig meg sem moccant,
olyan mélyre sikerült süllyednie az álmok földjén. Az éjszaka felét
csendben, nyugalomban töltötte, ám ahogyan közeledett a reggel, úgy
tértek vissza az őt gyötrő álmok. Mire felkelt a Nap, ő már rég
forgolódott a stressz okozta gondolatok miatt.
– Nem tartott sokáig – sóhajtott nagyot amint a jól ismert plafon lassan tisztán láthatóvá vált a reggeli sugaraknak hála.
Közel sem pihent eleget, elvégre éveket kellett volna pótolnia, de legalább egy fokkal már jobban volt. Eddig mindennap úgy érezte, tíz kilós bilincseket visel minden végtagján, olyan nehezen mozgott, de most mintha egy kicsit könnyebbek lettek volna, ettől pedig feltűnően javult a kedve. Ritkán mosolygott, igazán nem is, még az emberei előtt sem, most viszont úgy tűnt, hogy az egész arca vidámabb. Emiatt azonban a gazfickói bátortalanabbul viselkedtek vele. Picit féltek tőle, hiszen ők nem láttak a dolgok mögé, nem tudták soha, mi zajlik a fejében. Számukra úgy tűnt, Namjoon csapong az érzelmek között, ezt pedig igen veszélyes terepnek minősítették, melyet egyáltalán nem akartak bolygatni. Még Hoseok fülébe is az jutott el, hogy Nam kiszámíthatatlan lett a napokban, ezért érdemes elkerülni, vagy nagy csendben lenni a közelében. De ő azonban nem félt tőle annyira, mint a többiek. Akadt egy csepp rálátása a háttérben zajló eseményekre és úgy vélte, nem olyan veszélyes a főnök, ahogyan azt az emberei gondolják. Elvégre egy maffiavezérnek nem vált volna előnyére, ha megmutatja, valójában milyen lágy a belseje. Elvesztette volna azonnal a kiérdemelt tiszteletét, az pedig felért volna a halállal.
– Holnap is lesz munka, ugye? – érdeklődött a kedvesebbik kertésztől a nap végén, mikor befejezték már a munkát.
– Igen. Ősszel sok van. Pláne itt. A főnök megköveteli a tökéletes kertet, így elég sok a munka.
– Értem. Jöhetek, ugye?
– Persze. Van feladat a számodra.
– Köszönöm. Itt leszek reggel.
– Rendben. Számítunk rád. Addig jó pihenést! – köszönt el tőle.
– Nektek is – indult szobája felé.
Szívesen maradt volna a kertben, ám nem akarta megkockáztatni, hogy elalszik a fűben megint, így inkább visszavonult a hálójába. Éhes volt már, de pizsamában szeretett volna leülni a tévéje elé egy kis vacsorával, így gyorsan rendet tett, kikészítette a másnapi holmiját majd elment zuhanyozni. Azonban mikor visszatért kénytelen volt teljesen megváltoztatni esti terveit.
– Úristen! – kapott mellkasához és az ajtókeretnek dőlt. – Megijesztett, nem számítottam önre – kapkodta a levegőt. Namjoon sosem ért haza kora este, most azonban már ott ült Hoseok szobájában újból azon a barna széken, amit korábban magával hozott, pedig alig ütött nyolcat az óra. – Szeretne valamit tőlem? – nyugodott le Hoseok. Várt egy kicsit, de újból feleslegesnek bizonyult próbálkozása. Namjoon nem szólalt meg, csak bámulta őt, kinek még kicsit nedves volt haja. – Megint csak ott fog ülni és nézni? – kérdezett újból, mire Nam csak sóhajtott. Ezt azonban válasznak vette a hibrid. – Viszont én éhes vagyok, még nem vacsoráztam. Hozok be enni. Hozzak magának is? – érdeklődött, Namjoon pedig fejét rázta, hogy nem. Ugyan Hoseok félt kicsit, de hamarosan összeszedte minden bátorságát és elmozdult a fürdőszobája ajtajából. Határozatlanul folytatta dolgait, mikor pedig kiment valami ételt szerezni az esti tévézéshez reménykedett benne, mire visszatér a főnöknek már hűlt helye lesz. Azonban ahogyan belebotlott az egyik testőrbe saját szobájának ajtaja előtt már tudta, nem mozdult egy tapodtat sem. – Kérdezhetek valamit? – beszélt halkan a testes férfinak.
– Igen.
– Miért van nálam a főnök?
– Fogalmam sincs.
– Ahh – szomorodott el kicsit. – Azt hittem, maga majd tud válaszolni.
– Sajnálom, nem.
– Azért köszönöm – ment be szobájába. – Hoztam enni – pakolt le az ágyra. – Ugye tévézhetek? – nézte Namot, miközben kényelmesen elhelyezkedett. Nem kapott semmilyen választ, meg sem moccant a főnök, így úgy gondolta, rendben van, ha néz néhány sorozatot vacsorája alatt. Bekapcsolta a készüléket és néhány pillanatig még Namjoonra figyelt, hogy az reagál-e valamit, mivel azonban nem csinált semmit, így pár perc múlva elengedte a tekintetét. Próbált ellazulni, de elég nehéz volt ilyen helyzetben, hogy valaki rendületlenül bámult. Lassan megvacsorázott, miközben számára érdekes műsorokat nézett, amint pedig kezdett álmosodni, néha jókat nevetett a különböző komédiákon, amikbe belefutott. Fáradtan már nem érezte olyan kínosan magát és egy fikarcnyit természetesebben viselkedett. Elterülve ágyán meredt a tévére hatalmas szemekkel, amint teljesen megfeledkezett arról, hogy nincs egyedül. Érdekességet látott, vagyis, számára az volt. Egy természetfilmet nézett, ami apró, színes madarakról szólt, belőle pedig előjött hópárduc fele, vagy inkább a macska fele. Óriási szemeivel követte a repkedő és daloló kis lényeket, miközben farka ide-oda csapódott az ágyon, fehér, puha, bundás fülei pedig érdeklődve forogtak feje tetején. Mintha egy házi cica lett volna, úgy figyelte a madárkákat, míg reklám nem jött és el nem lazult kicsit. Hosszú blokk volt, ő pedig úgy döntött, kicsit pihenteti szemhéjait, amiből természetesen az lett, hogy elaludt. Namjoon persze ezt az egész változást mosolyogva figyelte, amit a másik nem vett észre, hiszen cseppet sem rá koncentrált. Ő is elfáradt, legszívesebben már a természetfilm közben elment volna aludni, de kíváncsi volt, így csupán akkor állt fel, mikor Hoseok szuszogni kezdett. Halkan elpakolt, kiadta a tálcát a kis tányérokkal emberének, hogy vigye vissza a konyhába, majd betakarva a hibridet kikapcsolta a tévét és visszatért saját hálójába. Nem volt még olyan késő, mint általában mikor hazaért, de ettől még nagyon elfáradt. Gyorsan ledobta ruháit, lezuhanyzott, majd lefeküdt pihenni. Rossz napja volt addig a pillanatig míg el nem határozta, ráérnek a további feladatok holnap is, inkább hazamegy kicsit lazítani, ami Hoseok bámulását takarta. Számára kész varázslat volt, hogy ennyire kiürült elméje a hibrid puszta látványától, de addig, amíg ettől rendesen tudott aludni és ezt nem használták fel ellene, nem érdekelte, mitől van, csupán élvezni akarta.
– Nem tartott sokáig – sóhajtott nagyot amint a jól ismert plafon lassan tisztán láthatóvá vált a reggeli sugaraknak hála.
Közel sem pihent eleget, elvégre éveket kellett volna pótolnia, de legalább egy fokkal már jobban volt. Eddig mindennap úgy érezte, tíz kilós bilincseket visel minden végtagján, olyan nehezen mozgott, de most mintha egy kicsit könnyebbek lettek volna, ettől pedig feltűnően javult a kedve. Ritkán mosolygott, igazán nem is, még az emberei előtt sem, most viszont úgy tűnt, hogy az egész arca vidámabb. Emiatt azonban a gazfickói bátortalanabbul viselkedtek vele. Picit féltek tőle, hiszen ők nem láttak a dolgok mögé, nem tudták soha, mi zajlik a fejében. Számukra úgy tűnt, Namjoon csapong az érzelmek között, ezt pedig igen veszélyes terepnek minősítették, melyet egyáltalán nem akartak bolygatni. Még Hoseok fülébe is az jutott el, hogy Nam kiszámíthatatlan lett a napokban, ezért érdemes elkerülni, vagy nagy csendben lenni a közelében. De ő azonban nem félt tőle annyira, mint a többiek. Akadt egy csepp rálátása a háttérben zajló eseményekre és úgy vélte, nem olyan veszélyes a főnök, ahogyan azt az emberei gondolják. Elvégre egy maffiavezérnek nem vált volna előnyére, ha megmutatja, valójában milyen lágy a belseje. Elvesztette volna azonnal a kiérdemelt tiszteletét, az pedig felért volna a halállal.
– Holnap is lesz munka, ugye? – érdeklődött a kedvesebbik kertésztől a nap végén, mikor befejezték már a munkát.
– Igen. Ősszel sok van. Pláne itt. A főnök megköveteli a tökéletes kertet, így elég sok a munka.
– Értem. Jöhetek, ugye?
– Persze. Van feladat a számodra.
– Köszönöm. Itt leszek reggel.
– Rendben. Számítunk rád. Addig jó pihenést! – köszönt el tőle.
– Nektek is – indult szobája felé.
Szívesen maradt volna a kertben, ám nem akarta megkockáztatni, hogy elalszik a fűben megint, így inkább visszavonult a hálójába. Éhes volt már, de pizsamában szeretett volna leülni a tévéje elé egy kis vacsorával, így gyorsan rendet tett, kikészítette a másnapi holmiját majd elment zuhanyozni. Azonban mikor visszatért kénytelen volt teljesen megváltoztatni esti terveit.
– Úristen! – kapott mellkasához és az ajtókeretnek dőlt. – Megijesztett, nem számítottam önre – kapkodta a levegőt. Namjoon sosem ért haza kora este, most azonban már ott ült Hoseok szobájában újból azon a barna széken, amit korábban magával hozott, pedig alig ütött nyolcat az óra. – Szeretne valamit tőlem? – nyugodott le Hoseok. Várt egy kicsit, de újból feleslegesnek bizonyult próbálkozása. Namjoon nem szólalt meg, csak bámulta őt, kinek még kicsit nedves volt haja. – Megint csak ott fog ülni és nézni? – kérdezett újból, mire Nam csak sóhajtott. Ezt azonban válasznak vette a hibrid. – Viszont én éhes vagyok, még nem vacsoráztam. Hozok be enni. Hozzak magának is? – érdeklődött, Namjoon pedig fejét rázta, hogy nem. Ugyan Hoseok félt kicsit, de hamarosan összeszedte minden bátorságát és elmozdult a fürdőszobája ajtajából. Határozatlanul folytatta dolgait, mikor pedig kiment valami ételt szerezni az esti tévézéshez reménykedett benne, mire visszatér a főnöknek már hűlt helye lesz. Azonban ahogyan belebotlott az egyik testőrbe saját szobájának ajtaja előtt már tudta, nem mozdult egy tapodtat sem. – Kérdezhetek valamit? – beszélt halkan a testes férfinak.
– Igen.
– Miért van nálam a főnök?
– Fogalmam sincs.
– Ahh – szomorodott el kicsit. – Azt hittem, maga majd tud válaszolni.
– Sajnálom, nem.
– Azért köszönöm – ment be szobájába. – Hoztam enni – pakolt le az ágyra. – Ugye tévézhetek? – nézte Namot, miközben kényelmesen elhelyezkedett. Nem kapott semmilyen választ, meg sem moccant a főnök, így úgy gondolta, rendben van, ha néz néhány sorozatot vacsorája alatt. Bekapcsolta a készüléket és néhány pillanatig még Namjoonra figyelt, hogy az reagál-e valamit, mivel azonban nem csinált semmit, így pár perc múlva elengedte a tekintetét. Próbált ellazulni, de elég nehéz volt ilyen helyzetben, hogy valaki rendületlenül bámult. Lassan megvacsorázott, miközben számára érdekes műsorokat nézett, amint pedig kezdett álmosodni, néha jókat nevetett a különböző komédiákon, amikbe belefutott. Fáradtan már nem érezte olyan kínosan magát és egy fikarcnyit természetesebben viselkedett. Elterülve ágyán meredt a tévére hatalmas szemekkel, amint teljesen megfeledkezett arról, hogy nincs egyedül. Érdekességet látott, vagyis, számára az volt. Egy természetfilmet nézett, ami apró, színes madarakról szólt, belőle pedig előjött hópárduc fele, vagy inkább a macska fele. Óriási szemeivel követte a repkedő és daloló kis lényeket, miközben farka ide-oda csapódott az ágyon, fehér, puha, bundás fülei pedig érdeklődve forogtak feje tetején. Mintha egy házi cica lett volna, úgy figyelte a madárkákat, míg reklám nem jött és el nem lazult kicsit. Hosszú blokk volt, ő pedig úgy döntött, kicsit pihenteti szemhéjait, amiből természetesen az lett, hogy elaludt. Namjoon persze ezt az egész változást mosolyogva figyelte, amit a másik nem vett észre, hiszen cseppet sem rá koncentrált. Ő is elfáradt, legszívesebben már a természetfilm közben elment volna aludni, de kíváncsi volt, így csupán akkor állt fel, mikor Hoseok szuszogni kezdett. Halkan elpakolt, kiadta a tálcát a kis tányérokkal emberének, hogy vigye vissza a konyhába, majd betakarva a hibridet kikapcsolta a tévét és visszatért saját hálójába. Nem volt még olyan késő, mint általában mikor hazaért, de ettől még nagyon elfáradt. Gyorsan ledobta ruháit, lezuhanyzott, majd lefeküdt pihenni. Rossz napja volt addig a pillanatig míg el nem határozta, ráérnek a további feladatok holnap is, inkább hazamegy kicsit lazítani, ami Hoseok bámulását takarta. Számára kész varázslat volt, hogy ennyire kiürült elméje a hibrid puszta látványától, de addig, amíg ettől rendesen tudott aludni és ezt nem használták fel ellene, nem érdekelte, mitől van, csupán élvezni akarta.
(Folytatjuk is! Hát nem édesek *-*!?
Facebook oldalunk --> LINK
Wattpad ---> Wattpad )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése