A főnök 12. rész: A vezérek vezére

– Keltsétek fel Seokjint. Rá is szükség lesz. Most ő a diplomata. Engem telefonon elértek – tette be Hoseokot a kocsiba, majd sietve beült ő is.
– Igen, főnök.
– Tegyetek rendet! Menjünk! – szólt másik emberének és már ott sem voltak.

Hoseok a kórházba vezető úton próbált csendben lenni, ám a fájdalom miatt sok nyüszítés tört fel torkából. Halk volt mindegyik, de Namjoon tisztán hallotta őket, melyektől egyre mérgesebb lett. Amint beértek a kórházba Hoseokot rábízta az ellátók kezeire és egy nagy köteg pénz jótékony hatására, majd Taeyongot otthagyva indult vissza a klubba. A másik család vezére nagy mészárlást tartott, melynek az ő külsős őrei is megszenvedték az árát, de nem emiatt fogadott hadjáratot. Az áldozatul esett vezérek embereit addig marasztalta, míg mindenki meg nem jelent, hogy ne kelljen egyesével beszélnie velük. Tudta, azt hiszik, ő is benne volt az egészben, de a beszéde, amelyet arról tartott, milyen véres hadjáratot tervez a felelős maffiavezér ellen, megváltoztatta az elképzelésüket. Mindenki érezte rajta, még azok is, akik korábban nem találkoztak vele, hogy az agyát teljesen elöntötte a bosszúvágy, de azt hitték, az árulás és az elvesztett emberek miatt. Viszont Mansik tudta, mi a valódi oka az egésznek, hiszen Seokjin után ő állt a legközelebb főnökéhez. Namjoon a szavát adta, addig nem nyugszik, amíg valaki a másik főnök fejét el nem viszi hozzá. Mindent háttérbe helyezett emiatt, az összes üzletet, tárgyalást, portyát és pénzbehajtást, míg a felelősöket el nem kapják. Semmi mással sem akart foglalkozni, miután pedig mindenki elvitte a halottjait Mansikkal is beszélt.
– Kettőzd meg a ház őrségét! Folyamatosan legyen fegyver mindenkinél. Hoseokra is minimum ketten vigyázzanak, a nővéreket pedig ne hagyják egyedül dolgozni. Ha Hoseok meghal, nem csak az ellenségünk fejét fogom leszedni, de a tiedet és az őrökét is, érhető voltam?
– Ezek szerint menthető?
– Muszáj túlélnie a sérüléseit – pillantott emberére. – Más opció fel sem merül.
– Értem.
– Tegyetek rendet és takarítsatok ki! Én hátul leszek – indult hátra a pókeres szobába.

Visszaült helyére és az egyik zsetonnal játszadozva őrlődni kezdett. Rettentő mérges volt az árulás miatt, de főleg Hoseok járt a fejében és a bosszú. Ezernyi ötlet merült fel benne, hogyan kínozná meg a másik maffiavezért, aki miatt megsérült a hópárduc, pedig nem szeretett ő maga ezzel foglalkozni. Most azonban mégis imádta ennek a gondolatát. Elképzelte, ahogyan a másik üvöltése zenei füleinek, hogy Hoseokkal karjaiban páholyból nézheti végig, amint hamarosan a halálért könyörög az áruló. Legszívesebben már itt tartott volna, de még hosszú út vezetett eddig a pillanatig és jelenleg a legfontosabb Hoseok állapota volt, amiről hosszú órákig semmi hírt sem kapott. Már hazaértek, mikor még mindig nem hallott egy apró információt sem a másikról. Egyre idegesebb lett, így fel sem merült benne a pihenés. Inkább befészkelte magát Seokjin irodájába és dolgozni kezdett a bosszún, melynek az első lépése a megfelelő kapcsolat kiépítése volt az érintett családokkal. Háború indult, Namjoon pedig csak két kiutat látott ebből. Vagy ő hal meg, vagy a másik maffia, de egy biztos, a béke kizárt.
– Hát itt vagy! – nyitott be Seokjin. – Hoseokot megműtötték. Azt mondják, még kritikus az állapota, de szerintük fel fog épülni – vette le zakóját, majd a saját íróasztalával szemben álló szék háttámlájára dobva rátámaszkodott. – Nem aludtál semmit?
– Mindjárt lefekszem.
– Már kel fel a Nap, ahogy pedig hallottam, te egész nap családokat látogatsz a szövetség miatt.
– Oh… – pillantott a faliórára Nam. – Fel sem tűnt az idő.
– Valahogy gondoltam… Mielőtt azonban elindulnál, menj be Hoseokhoz. Ugyan alszik, de jót tenne neked, ha saját szemeddel látnád.
– Rendesen őrzik? – folytatta a gépelést.
– Igen. Jól ráijesztettél Mansikra. Mindenkit munkába állított. Hoseokra hárman vigyáznak folyamatosan. Ráadásul nem kis összeget kért ki az ellátására.
– Ezt örömmel hallom.
– Hogy tervezed ezt az egészet? Nem szeretném Jungkookot egy háború közepén fogadni.
– Minél hamarabb a fejét akarom venni. Mire Jungkook ideköltözik, már rég nyugi lesz – nézett fel barátjára. – Ezt megígérem.
– Köszönöm. Te is beszállsz?
– Természetesen. Rám fér. Ráadásul az apám nagyot csalódna, ha kimaradnék ebből.
– Akkor azt hiszem, nekem is vissza kell térnem a terepre.
– Örülnék neki.
– A régi szép idők – mosolygott Seokjin.
– Mint fiatalkorunkban.
– Jó buli lesz – nézték egymást Namjoonnal. – Feküdj le néhány órára és csak utána kezd a látogatásokat – sóhajtott nagyot, amint felegyenesedett. – Én is alszom kicsit.
– Nem tudok aludni – állt fel Seokjin székéből Nam.
– Hoseok nélkül nem megy?
– Nem igazán – sétált az ajtóhoz barátjával oldalán. – Inkább lezuhanyzom és bemegyek hozzá, aztán onnan indulok tovább.
– Habár az alvást jobban támogatnám, ez is tetszik. Látogassak majd veled?
– Igen, az jó lenne – léptek ki a folyosóra.
– Akkor alszok néhány órácskát és utánad megyek. A kórházban találkozunk.
– Rendben. Jó pihenést!
– Önnek is, főnök – indult saját szobája felé Seokjin.

Namjoon elég ideges volt ahhoz, hogy meg se próbáljon lefeküdni. Ismerte már magát, semmit sem tudott volna aludni, csak forgolódott volna, miközben értékes órákat veszít, ezt pedig nem akarta. Így inkább úgy döntött, meglátogatja Hoseokot, kihez ő bármikor bemehetett, mivel elég pénzt hagytak ott, hogy ez a luxus elérhető legyen számára. Nem nyújtott túl szép látvány a másik, de nem azért, mert csövek álltak ki belőle és rossz formában volt. Látott már sokkal nagyobb sérülésekkel küzdőket is. Nem, őt az borította ki, hogy most Hoseok feküdt az ágyon eszméletlenül, ez az egy ok hozta ki a sodrából és bőszítette fel jobban, mint korábban a puszta tudata ennek. A látvány elsöprő erejű volt. Még sosem aggódott ennyire senkiért, ezért ennek tudata sem segített a helyzetén. Inkább kétségbe ejtette a düh mellett, ami így halálos párost alkotott.
– Rendbe fog jönni – szólalt meg az ápoló, aki negyedóránként járt be hozzá. Nam azonban nem válaszolt neki, megőrizte inkább a szokásos némaságát. – Jó kezekben van – mire a maffiafőnök bólogatott.
– Namjoon! – súgott be a kórterembe Seokjin. – Indulhatunk?
– Csak most jöttem – pillantott barátjára.
– Már két órája itt vagy.
– Ohh… Repül az idő – kelt fel a székből Namjoon. – Mehetünk.
A legjobb és leghírhedtebb embereivel oldalán tette tiszteletét a nap folyamán azoknál a családoknál, akiket előző este veszteség ért. Sokan gyanakodva fogadták, mert azért a pletyka elindult, miszerint Namjoon benne volt az egész mészárlásban, de hála remek szónoki képességeinek, végül mindenhonnan úgy távozott, hogy meggyőzte az érintetteket, semmiről sem tudott semmit. Elkezdte beüzemelni tervét melyhez készséggel csatlakozott mindenki. Hatalmas veszteség érte a legtöbb családot, akiknek ezzel megingott a hatalmuk is, mivel pedig Namjoon az egyik legnagyobb maffia vezére volt, ezért egytől egyig úgy gondolták, kifizetődőbb lenne szövetségre lépni vele, mintsem elutasítani az ajánlatát. Így megkezdődött a bosszúhadjárat szervezése melyet, mint egyetlen tapasztalt főnök, Nam vezetett. Szerencsére senki sem kételkedett képességeiben és tapasztalatában, ezért gördülékenyebb ment a feladatok kiosztása és kivitelezése. Annak ellenére, hogy Namjoon minden más feladatát háttérbe szorította, több munkája akadt, mint eddig, mivel sokszor kellett tanácsot adni azoknak az újdonsült vezetőknek, akik még csak szárnyaikat bontogatták az alvilág kegyetlen valóságában, de nem bánta. Sosem merült fel benne, hogy rossz ötlet volt, mert akárhányszor meglátta Hoseokot, bosszúvágya újra gyúlt és ugyanazzal a lánggal égett tovább, mint az első pillanatban, mikor meghallotta a hibrid fájdalmas nyüszítését.

Minden a tervek szerint alakult, leszámítva egy-két kisebb problémát, amit azonban sikerült orvosolni. A különböző családok kezdő vezetői rendkívül professzionálisan dolgoztak össze, sokszor pedig együtt mentek elvégezni egy-egy kiosztott feladatot. Namjoon örömmel konstatálta néhány hét után, hogy a bosszúhadjárat célpontja kezd belerokkanni az általa okozott bonyodalmakba, hiszen hirtelen hatalmas túlerővel szemben találta magát. Lassan elvesztette az ügyfeleit és a beszállítóit is, ami Namjoon fő célpontja volt. Előbb a pénzforrást akarta elvágni, amit természetesen a drog jelentett, mint Namnak. Ezek után már könnyebb volt egy-egy klubbot úgy helyben hagyni, ahogyan azt az övével tették. Namjoon erre különösen figyelt. Azt akarta, hogy mindenki számára tiszta legyen, a vidéki maffiacsaládoknak is, ne packázzanak vele, ezért a lehető legjobban igyekezte lemásolni a másik tervét. Csak akkor támadtak, ha volt információjuk egy, a háttérben illegálisan folyó pókerjátszmáról, majd pontosan lemásolták annak a bizonyos estének minden részletét. Mindig csupán két VIP vendég élte túl a mészárlást és az egyszerű alkalmazottak, leszámítva néhány prostit, hiszen Namjoon belőlük is vesztett párat. Így minden egyes támadás után tudták, Nam ötlete volt az egész és ő szervezte meg a kis akciót bosszúból, hiába nem volt rá jellemző az ártatlanok legyilkolása. Mérge elől senki sem menekülhetett, ahogyan korábban sem. Egy idő után ez annyira elterjedt, hogy már nem akadt ember, aki mert volna annak a bizonyos maffiának a klubjában pókerezni, ráadásul a lányai is meg-megszöktek tőle, hiszen élni szerettek volna, akármilyen silány életük is volt. A birodalom Namjoon módszeres és szervezett bosszújának hatására kezdett összeomlani. Sorra vesztette el a bűnös főnök a területeit, hamarosan pedig az egyik legkisebb családdá kezdett visszaminősülni mind közül. Ám egy dolog valahogy sosem akart összejönni. A felelős elkapása. Mindig kicsúszott a kezei közül, mely kezdte felidegesíteni Namjoont, ha pedig Hoseok nem lett volna már a közelben, lehet meggondolatlanul hozott volna döntést. Ám a hibrid szerencsére gyorsan hazakerült, a rehabilitációs foglalkozásoktól eltekintve pedig már teljesen jól érezte magát, bár erről Namnak vajmi kevés információja volt, hiszen nem tudott időt szakítani a látogatására. Ám ezt sokáig nem húzhatta, elvégre Hoseok látványa nyugtatta csak meg, így mikor egyik nap több apró probléma is felidegesítette eldobott mindent, majd hazarohant a hópárduchoz, hogy hosszú idő után először végre újra láthassa a másikat.

– Azt mondták, óvatosan, de erősítenem kellene kicsit az izmaimat – ült az ágya szélén Hoseok, előtte pedig Nam egyik fizetett edzője guggolt, mikor a főnök benyitott. – Namjoon! – derült fel a hópárduc arca.
– Főnök! – pattant fel a férfi.
– Mára végeztél, Hansol. Majd holnap folytatjátok. Köszönöm a munkádat.
– Oh! – lepődött meg Nam kedvességén. Ritkán köszönte meg, ha valaki csak szimplán a munkáját végezte. – Rendben. Jó pihenést, Hoseok! Akkor holnap folytatjuk.
– Igen. Itt leszek! – mosolygott fel edzőjére Hoseok, majd tekintetével követte a távozó férfit.
– Hogy vagy? – érdeklődött Nam, amint becsukódott az ajtó.
– Egész jól. Néha még sajog kicsit a nyoma, de már semmi komoly nincs. Te hogy vagy?
– Fáradtan – sóhajtott nagyot Namjoon, majd megindult Hoseok felé. – Rengeteg a munka és el is akadtam – mászott fel a hibrid ágyára, hátulról átkarolta a hópárduc derekát, hogy feljebb húzza őt, végül pedig mindketten elterültek a puha takarón. – Muszáj egy kicsit megpihennem.
– Rég voltál nálam – bújt Namjoonhoz Hoseok. – Azt hittem, már nem is jössz többet – kezdett azonnal dorombolni.
– Nincs időm. De remélem, lassan megváltozik, különben Seokjin haragját is a nyakamba kapom a tied mellé – hunyta le szemeit Nam.
– Én nem haragszom rád.
– Pedig minden jogod megvan hozzá.
– Miért lenne? – fordult szembe a másikkal, ki továbbra is csukott szemmel feküdt mellette.
– Először a farkad, majd meglőttek, végül teljesen elhanyagoltalak. Seokjin mondta, mennyire vágysz valakinek a társaságára, én pedig úgy viselkedek, mintha erről nem is tudnék. Én gyűlölném magamat – fordult hasra és a takaróba nyomta arcát.
– Seokjin elmondta? – csapta hátra füleit Hoseok.
– Mindent elmond veled kapcsolatban.
– Oh… – gondolkozott el Hoseok, miközben Nam végre kinyitotta szemeit és ránézett.
– Mihez lenne kedved?
– Tessék? – találkozott tekintetük.
– Mit szeretnél csinálni most? Bármit mondhatsz, az lesz.
– Nem is tudom… – próbált kitalálni valamit, de minden gondolata csak Namjoon körül forgott, így elég nehéz volt bármivel is előállnia. – Kettőnk között marad?
– Bármi, ami veled kapcsolatos, csak hozzám jut el, tőlem pedig semmi lényeges nem szivárog ki. Szóval igen. Kettőnk között marad.
– Rendben… Add a kezed! – szánta el magát Hoseok. Nam készséggel követte az utasításait és a másik szolgálatába állt. Egészen addig nem tudta, mit szeretne a hibrid, míg az saját arcára nem fektette Namjoon hatalmas jobb tenyerét. – Ez a melegség tökéletes – hunyta be szemeit mosolyogva a hópárduc, kinek fülei végre kibújtak tincsei közül.
– Ennyi? – meredt Hoseok ajkaira.
– Igen – nyitotta fel szemeit. – Csak erre vágytam – harapott alsó ajkába, miközben realizálódott benne, mire gondol a másik. – Csókolj meg! – lepődött meg azonnal Namjoon, ahogyan eljutott az agyáig, mit is hallott. – Most nem fordulok el, megígérem.
Namnak nem kellett további biztatás. Azonnal felemelkedett, majd ezzel a lendülettel meg is csókolta Hoseokot. Úgy érezte, ezer éve várt erre a pillanatra, amint végre megízlelte a másikat. Annyira régóta húzták ezt, hogy egyáltalán nem volt türelmes, azonnal ledugta nyelvét a másik torkán, miközben felkönyökölt, majd egyik kezével Hoseok pólója alá nyúl. A hópárducot egyetlen mozzanat sem zavarta, inkább élvezte a történéseket, mely őt is meglepte, de ezzel végre tisztázódott benne, mit is érez Namjoon iránt.
– Később folytatjuk – vált el hirtelen a hibridtől Nam és felpattant az ágyról.

(Óóó! De cukik és milyen izgi, nem? :D Holnap folytatjuk! Remélhetőleg!
TOVÁBBÁ: Aki LoL-ozik azt még mindig szívesen látjuk a kis ARMY-s LoL klubunkba. Min div nincs, csak ne most kezdj bele a játékba, ennyi :D

Facebook oldalunk --> LINK

Wattpad ---> Wattpad )