Nem ment dolgozni, akármennyire is unatkozott, csak ült szobájában és
ablakán kifelé bámulva iszogatott hol teát, hol kávét. Seokjint várta,
annak jelentését, hogy indul, majd azt az üzenetét, miszerint hazaért
Hoseokkal. Rég volt utoljára ennyire izgatott bármi miatt, főleg egy
másik lény miatt, ezért még önmagán is meglepődött, miközben
gondolkozott, elvégre volt ideje rendesen elmélkedni, amíg végre meg nem
hallotta azt a kopogást, amit már két napja várt.
–
Namjoon, hazahoztam. A szobájába ment pihenni – lépett be Namhoz, majd
becsukta maga mögött az ajtót. – Itt a zárója – ment oda főnökéhez és
egyben barátjához is. – Az orvos azt mondta, még pihennie kell.
Két-három hétig még nem nagyon mozoghat a doki szerint, mert ugye a
farkával egyensúlyoz és azt pihentetnie kell. Addig szigorú
ágynyugalomban van. Kapott néhány kis gyógyszert, vérhígítót, meg valami
kenceficét a sebére. Azt mondta, tudja majd kezelni magát, nem kell
neki segítség. És azt hiszem ezzel el is mondtam mindent – állt barátja
mellett Seokjin.
– Értem. Köszönöm – nézte át a papírokat Nam.
– Az orvos azt üzeni, nem sokon múlott. Jobban kell vigyázni rá.
– Tartom a távolságot tőle, köszönöm – állt fel székéből Namjoon.
– Meg akarod látogatni? – követte a másikat Seokjin.
– Igen – léptek ki a szobából.
– Nem akarok neked parancsolni, mert nem tehetem meg és ez a te házad, de lehet, ezúttal megkérdezhetnéd, hogy szívesen lát-e – ment továbbra is a maffiavezér nyomában Seokjin.
– Köszönöm a tanácsot – adta vissza a papírokat a másiknak. – A szolgálataidat is. Folytathatod a munkádat.
– Rendben – sóhajtott nagyot Seokjin, majd saját irodája felé indult Hoseok orvosi papírjaival.
Nam folytatta útját a hibrid szobájához, miközben az őt követő embereinek kiosztotta a feladatokat. Nem akadt semmi fontos, csak az, hogy hozzák a kedvenc ételeit Hoseok szobájába, meg azokat is, amiket a hópárduc gyakran eszik, mivel szüksége van egy kis extra táplálékra, hogy hamar felépüljön. Amikor pedig odaért a hibrid szobájához, szíve szerint tényleg megvárta volna a másik engedélyét, hogy bemehet-e, de muszáj volt az emberei előtt főnökként viselkednie
– Szia! – csukta be maga mögött az ajtót és Hoseokot nézte. – Maradhatok? Vagy elmenjek? – érdeklődött, miközben az ágyból nézte őt Hoseok, amin keresztben terült el, hogy kényelmesen tévézhessen.
– Persze. Nem zavar, maradhat.
– Hogy vagy? – sétált oda székéhez, hogy leüljön rá, miközben megnézte kicsit Hoseok műtött, félig szőrtelen, sebes hópárduc farkát.
– Jól. Rendbe fogok jönni – követte szemeivel a másikat.
– Örömmel hallom – sóhajtott nagyot miután helyet foglalt. – Rosszul néz ki.
– De már nem olyan vészes... Nem haragszom amúgy – folytatta bátortalanul Hoseok, közben továbbra is mozdulatlanul feküdt és Namjoont bámulta.
– Nem akartam.
– Tudom, ezért nem is haragszom... De nem hazudtam... Tényleg akartam – tért vissza inkább a tévére pillantása.
– És miattam, vagy magad miatt?
– Az a dolgom, hogy magát boldoggá tegyem – válaszolt halkan.
– Hoseok, nem vagy a tulajdonom, sem a prostim, vagy a szolgálóm. Szabad vagy. Ha akarsz valamit, azt a magad boldogsága miatt tedd.
– És ha... – hajtotta fejére füleit. – Ha engem az tesz boldoggá, hogy magát boldoggá tehetem? – kerülte továbbra is Namjoon tekintetét, ki már nem válaszolt többet.
Csak ült ott és nézte a tévéző hibridet, kinek bár farka nem mozdult meg egyszer sem, mint a többi estén, de ettől még megnyugtatta látványával a maffiavezért. Amint Namjoon ott támaszkodott székének karfáján hamarosan egyre nagyobbakat kezdett pislogni, míg végleg el nem nehezültek szempillái és elaludt. Hoseok azonban egyáltalán nem rá figyelt, inkább a televízióra koncentrált, de már arra is egyre nehezebben. Mivel végre a puha ágyában feküdt és a környezet is ismerős volt, sikerült annyira lenyugodnia, hogy már nem is izgatta fájó farkincája. Inkább érdekelte egy kis napközbeni szundi, amit meg is ejtett. Nem aludt sokat, maximum egy órát, mikor egy éppen kezdődő műsor zenéje felkeltette. Meglepődött, hogy még mindig nincs kikapcsolva a tévé, hiszen máskor Namjoon mindig lekapcsolta és magára hagyta, ha elaludt. Viszont ezúttal a főnök meg sem mozdult, mivel ő is elpilledt, ami új lehetőséget nyújtott Hoseok számára. Végre gondoskodhatott ő is kicsit a másikról, nem csak fordítva. Óvatosan lemászott az ágyról, miközben próbált nem sziszegni a sérüléséből fakadó fájdalom miatt, majd Namjoon előtt térdelve bátortalanul ébresztgetni kezdte a másikat. Namnak kellett néhány pillanat mire fáradtan felnyitotta szemeit és némi zavar kíséretében kiszúrta az előtte ülő hibridet.
– Baj van? – köszörülte meg a torkát, majd kicsit feljebb ült székében.
– Fáradt? Akkor vissza kellene mennie a szobájába és aludnia – pislogott fel rá Hoseok.
– Feküdnöd kellene.
– Persze, igen – fordult vissza saját ágya felé. – De önnek is, ha ennyire fáradt – mászott fel, majd mikor már a felénél járt, egyszer csak besüppedt mellette a matrac. Egy pillanatra ledermedt amint megpillantotta Namjoont, ki azonnal hanyatt feküdt és becsukta szemeit. – Itt... Magára hagyjam?
– Nem – sóhajtott nagyot. – Pihenj te is!
– Rendben, uram – dőlt le Hoseok, ki még néhány percig ébren volt.
A főnököt nézte, amint az fél pillanat alatt elaludt. Ugyan nem horkolt és nem mozdult semmit, mégis pontosan tudta, mikor merült mély álomba a másik. Valahogyan látszott az arcán, hogy végre ellazul és elkezd feltöltődni, de nem emiatt bámulta őt a hibrid. Furcsa volt számára a másik viselkedése, kedvessége és közvetlensége. Hiszen eddig azt hallotta mindenkitől, távolság tartó, melyet ő maga is megtapasztalt már. Viszont Hoseok örült, hogy a másik ennyire fel tud engedni mellette. Ezzel úgy érezte, jól teljesíti szerepét, mint hibrid.
– Értem. Köszönöm – nézte át a papírokat Nam.
– Az orvos azt üzeni, nem sokon múlott. Jobban kell vigyázni rá.
– Tartom a távolságot tőle, köszönöm – állt fel székéből Namjoon.
– Meg akarod látogatni? – követte a másikat Seokjin.
– Igen – léptek ki a szobából.
– Nem akarok neked parancsolni, mert nem tehetem meg és ez a te házad, de lehet, ezúttal megkérdezhetnéd, hogy szívesen lát-e – ment továbbra is a maffiavezér nyomában Seokjin.
– Köszönöm a tanácsot – adta vissza a papírokat a másiknak. – A szolgálataidat is. Folytathatod a munkádat.
– Rendben – sóhajtott nagyot Seokjin, majd saját irodája felé indult Hoseok orvosi papírjaival.
Nam folytatta útját a hibrid szobájához, miközben az őt követő embereinek kiosztotta a feladatokat. Nem akadt semmi fontos, csak az, hogy hozzák a kedvenc ételeit Hoseok szobájába, meg azokat is, amiket a hópárduc gyakran eszik, mivel szüksége van egy kis extra táplálékra, hogy hamar felépüljön. Amikor pedig odaért a hibrid szobájához, szíve szerint tényleg megvárta volna a másik engedélyét, hogy bemehet-e, de muszáj volt az emberei előtt főnökként viselkednie
– Szia! – csukta be maga mögött az ajtót és Hoseokot nézte. – Maradhatok? Vagy elmenjek? – érdeklődött, miközben az ágyból nézte őt Hoseok, amin keresztben terült el, hogy kényelmesen tévézhessen.
– Persze. Nem zavar, maradhat.
– Hogy vagy? – sétált oda székéhez, hogy leüljön rá, miközben megnézte kicsit Hoseok műtött, félig szőrtelen, sebes hópárduc farkát.
– Jól. Rendbe fogok jönni – követte szemeivel a másikat.
– Örömmel hallom – sóhajtott nagyot miután helyet foglalt. – Rosszul néz ki.
– De már nem olyan vészes... Nem haragszom amúgy – folytatta bátortalanul Hoseok, közben továbbra is mozdulatlanul feküdt és Namjoont bámulta.
– Nem akartam.
– Tudom, ezért nem is haragszom... De nem hazudtam... Tényleg akartam – tért vissza inkább a tévére pillantása.
– És miattam, vagy magad miatt?
– Az a dolgom, hogy magát boldoggá tegyem – válaszolt halkan.
– Hoseok, nem vagy a tulajdonom, sem a prostim, vagy a szolgálóm. Szabad vagy. Ha akarsz valamit, azt a magad boldogsága miatt tedd.
– És ha... – hajtotta fejére füleit. – Ha engem az tesz boldoggá, hogy magát boldoggá tehetem? – kerülte továbbra is Namjoon tekintetét, ki már nem válaszolt többet.
Csak ült ott és nézte a tévéző hibridet, kinek bár farka nem mozdult meg egyszer sem, mint a többi estén, de ettől még megnyugtatta látványával a maffiavezért. Amint Namjoon ott támaszkodott székének karfáján hamarosan egyre nagyobbakat kezdett pislogni, míg végleg el nem nehezültek szempillái és elaludt. Hoseok azonban egyáltalán nem rá figyelt, inkább a televízióra koncentrált, de már arra is egyre nehezebben. Mivel végre a puha ágyában feküdt és a környezet is ismerős volt, sikerült annyira lenyugodnia, hogy már nem is izgatta fájó farkincája. Inkább érdekelte egy kis napközbeni szundi, amit meg is ejtett. Nem aludt sokat, maximum egy órát, mikor egy éppen kezdődő műsor zenéje felkeltette. Meglepődött, hogy még mindig nincs kikapcsolva a tévé, hiszen máskor Namjoon mindig lekapcsolta és magára hagyta, ha elaludt. Viszont ezúttal a főnök meg sem mozdult, mivel ő is elpilledt, ami új lehetőséget nyújtott Hoseok számára. Végre gondoskodhatott ő is kicsit a másikról, nem csak fordítva. Óvatosan lemászott az ágyról, miközben próbált nem sziszegni a sérüléséből fakadó fájdalom miatt, majd Namjoon előtt térdelve bátortalanul ébresztgetni kezdte a másikat. Namnak kellett néhány pillanat mire fáradtan felnyitotta szemeit és némi zavar kíséretében kiszúrta az előtte ülő hibridet.
– Baj van? – köszörülte meg a torkát, majd kicsit feljebb ült székében.
– Fáradt? Akkor vissza kellene mennie a szobájába és aludnia – pislogott fel rá Hoseok.
– Feküdnöd kellene.
– Persze, igen – fordult vissza saját ágya felé. – De önnek is, ha ennyire fáradt – mászott fel, majd mikor már a felénél járt, egyszer csak besüppedt mellette a matrac. Egy pillanatra ledermedt amint megpillantotta Namjoont, ki azonnal hanyatt feküdt és becsukta szemeit. – Itt... Magára hagyjam?
– Nem – sóhajtott nagyot. – Pihenj te is!
– Rendben, uram – dőlt le Hoseok, ki még néhány percig ébren volt.
A főnököt nézte, amint az fél pillanat alatt elaludt. Ugyan nem horkolt és nem mozdult semmit, mégis pontosan tudta, mikor merült mély álomba a másik. Valahogyan látszott az arcán, hogy végre ellazul és elkezd feltöltődni, de nem emiatt bámulta őt a hibrid. Furcsa volt számára a másik viselkedése, kedvessége és közvetlensége. Hiszen eddig azt hallotta mindenkitől, távolság tartó, melyet ő maga is megtapasztalt már. Viszont Hoseok örült, hogy a másik ennyire fel tud engedni mellette. Ezzel úgy érezte, jól teljesíti szerepét, mint hibrid.
Miután
a hópárduc már nem tudott tovább szundizni és megébredt, szerette volna
folytatni a tévénézést, azonban azt nem akarta felhangosítani, hiszen
Namjoon még mindig ugyanabban a pózban aludt, ahogyan korábban odafeküdt
mellé. Egy cseppet se mozdult, nem is forgolódott, amiből Hoseok arra
következtetett, nagyon fáradt lehetett, így nem merte felkelteni. Csak
picit feljebb ült az ágyban, majd hibridfüleit hegyezve kezdte bámulni a
képernyőt. Így is hallotta, bár nehezen, de végre megint hasznát vette
állati felének. Próbálta visszafogni nevetését és korlátozni mozgását,
ami remekül sikerült is. Nem ez volt az ok, amiért Nam megébredt,
viszont ő ezt máshogy gondolta.
– Sajnálom, nem akartam felkelteni – húzódott el a másiktól, amint az oldalára fordult, arccal Hoseok felé.
– Nem keltettél – vett egy mély levegőt. – Nyugodtan hangosítsd fel, kapcsolgass, nevetgélj! Nem zavarsz.
– Tud úgy is aludni?
– Amilyen fáradt vagyok, igen.
– Kevesebbet kéne dolgoznia – feküdt vissza Hoseok Namjoon felé fordulva.
– Ma nem mentem be egyáltalán.
– És aludt az éjszaka?
– Nem tudtam.
– Nem kellene hazahoznia a munkáját.
– Nem hoztam – válaszolt Nam, mire Hoseok arcán egy hatalmas kérdőjel jelent meg.
– Akkor... miért nem aludt?
– Sok volt a stressz.
– Mitől?
– Az élettől.
– Yoongi sosem volt ennyire stresszes. Ő mindig sokat aludt.
– Yoonginak semmi gondja az életre. Ha pedig mégis lenne, azt én oldom meg helyette – szemlélte a hibrid arcát.
– De neki is vannak emberei. Tisztelik és félnek tőle.
– Minden maffiának vannak emberei, akik tisztelik a főnöküket. Ez még nem jelent semmit.
– Értem... Nem tudok esetleg segíteni önnek, hogy kevésbé legyen stresszes az élete?
– Már így is eleget segítesz. Inkább foglalkozz a saját egészségeddel.
– Nem szeret magáról beszélni, igaz? – érdeklődött Hoseok.
– Nem jó, ha a maffiavezérről sokat tudnak – fordult vissza hátára Namjoon egy hatalmas sóhajjal.
– Mindenki ellenség...
– Ahogy mondod – hunyta be szemeit Nam. – Örülök, hogy képben vagy.
– Kérdezhetek? – szólalt meg néhány pillanattal később Hoseok.
– Igen.
– Pihenni jár a szobámba, ugye?... – várt választ, de Namjoon hirtelen elhallgatott. – Megint nem fog válaszolni – fordult hasára. – Nem, mintha lenne kinek kiadnom a titkait. Még telefonom sincs.
– Szeretnél egyet? – nyitotta ki szemeit Nam.
– Nem azért mondtam.
– Pedig meg tudnám adni neked.
– Nincs rá szükségem... Inkább pihennék most, ha nem gond – bújt párnájába Hoseok. Kezdett álmosodni, mivel egész nap nem csinált semmit, illetve nem csinálhatott semmit és eltunyult. Szigorú ágynyugalomra fogták, ami rendesen korlátozta lehetőségeiben.
– Megnyugtatsz – szólalt meg Namjoon, mellyel visszarántotta a hibridet a félálomból. – Nem tudom, hogyan csinálod, de megnyugtatsz. Miattad tudok aludni. Eddig nem tudtam.
– Ezért foglalkozik azzal, hogyan bánnak velem?
– Is... Szép álmokat! – hunyta be újra szemeit Namjoon.
– Sajnálom, nem akartam felkelteni – húzódott el a másiktól, amint az oldalára fordult, arccal Hoseok felé.
– Nem keltettél – vett egy mély levegőt. – Nyugodtan hangosítsd fel, kapcsolgass, nevetgélj! Nem zavarsz.
– Tud úgy is aludni?
– Amilyen fáradt vagyok, igen.
– Kevesebbet kéne dolgoznia – feküdt vissza Hoseok Namjoon felé fordulva.
– Ma nem mentem be egyáltalán.
– És aludt az éjszaka?
– Nem tudtam.
– Nem kellene hazahoznia a munkáját.
– Nem hoztam – válaszolt Nam, mire Hoseok arcán egy hatalmas kérdőjel jelent meg.
– Akkor... miért nem aludt?
– Sok volt a stressz.
– Mitől?
– Az élettől.
– Yoongi sosem volt ennyire stresszes. Ő mindig sokat aludt.
– Yoonginak semmi gondja az életre. Ha pedig mégis lenne, azt én oldom meg helyette – szemlélte a hibrid arcát.
– De neki is vannak emberei. Tisztelik és félnek tőle.
– Minden maffiának vannak emberei, akik tisztelik a főnöküket. Ez még nem jelent semmit.
– Értem... Nem tudok esetleg segíteni önnek, hogy kevésbé legyen stresszes az élete?
– Már így is eleget segítesz. Inkább foglalkozz a saját egészségeddel.
– Nem szeret magáról beszélni, igaz? – érdeklődött Hoseok.
– Nem jó, ha a maffiavezérről sokat tudnak – fordult vissza hátára Namjoon egy hatalmas sóhajjal.
– Mindenki ellenség...
– Ahogy mondod – hunyta be szemeit Nam. – Örülök, hogy képben vagy.
– Kérdezhetek? – szólalt meg néhány pillanattal később Hoseok.
– Igen.
– Pihenni jár a szobámba, ugye?... – várt választ, de Namjoon hirtelen elhallgatott. – Megint nem fog válaszolni – fordult hasára. – Nem, mintha lenne kinek kiadnom a titkait. Még telefonom sincs.
– Szeretnél egyet? – nyitotta ki szemeit Nam.
– Nem azért mondtam.
– Pedig meg tudnám adni neked.
– Nincs rá szükségem... Inkább pihennék most, ha nem gond – bújt párnájába Hoseok. Kezdett álmosodni, mivel egész nap nem csinált semmit, illetve nem csinálhatott semmit és eltunyult. Szigorú ágynyugalomra fogták, ami rendesen korlátozta lehetőségeiben.
– Megnyugtatsz – szólalt meg Namjoon, mellyel visszarántotta a hibridet a félálomból. – Nem tudom, hogyan csinálod, de megnyugtatsz. Miattad tudok aludni. Eddig nem tudtam.
– Ezért foglalkozik azzal, hogyan bánnak velem?
– Is... Szép álmokat! – hunyta be újra szemeit Namjoon.
Szinte
átaludták a délutánt és legközelebb csak akkor ébredtek meg, mikor
Hoseok gyomra korogni kezdett. Namjoon kért neki ennivalót korábban, melyet most el is fogyasztottak, majd
visszatért saját szobájába. Elég időt töltöttek kettesben, talán túl
sokat is a pletykákhoz, másnap pedig már dolgoznia kellet, ezért
inkább rendbe szedte magát, hogy felkészüljön a rengeteg munkára, ami
felgyűlt. Tudta, mi fog várni rá, de Hoseok jelenléte miatt nem
idegeskedett egy cseppet sem, pedig lett volna rá oka. Akadt
dolga rendesen, ki sem látott a feladatokból, miközben még terepre is
kellett mennie, amit csak ritkán csinált, kivételes alkalmakkor. Csupán
olyan helyzetekben jelent meg, amikor nagyon muszáj volt. Ha valaki nem
akart fizetni a nagyobb kutyák közül, vagy esetleg rendszeresen
bukkantak fel olyanok a bárjaikban, akiknek nem kellett volna. Akkor
előbújt és kiosztotta az eltévedt lelkeket, de nem ez volt épp a kedvenc
elfoglaltsága. Nem érezte magát ilyenkor biztonságban, amire meg is
volt az oka, ám ennek ellenére kötelessége volt felbukkanni
egyszer-egyszer, különben elvesztette volna a területét. Viszont emiatt
elég későn ért haza szinte minden alkalommal, ahogyan ezúttal is. Ám ez nem akadályozta meg abban, hogy meglátogassa Hoseokot, ki még
éberen tévézett. Nam ettől függetlenül csendben ült le székére, majd
egy nagy sóhaj közben nyújtózkodni kezdett, melyet a hibrid végignézett.
Ez jobban érdekelte, mint bármilyen műsor a tévében.
– Nem tudtam, hogy dohányzik – jegyezte meg, amint Namjoon kezdett kényelembe helyezkedni.
– Mert nem is. Csak dolgom volt.
– Szabad tudnom?
– Munka. Nem több.
– Értem... Jobban vagyok.
– Valóban?
– Egy kicsit. Már nem fáj annyira a farkam, de még sokáig gyógyulni fog.
– Tudom... – hallgatott el Namjoon.
Még pislogtak egy kicsit egymásra mielőtt Hoseok visszatért a tévéhez, Nam pedig a csendhez. A szokásostól eltérően most mindketten ébren maradtak, mivel a hópárducnak már annyi felesleges energiája akadt, hogy egyáltalán nem volt álmos. Csak forgolódott és szenvedett, amint pörögtek a percek. Ilyen még nem fordult elő, de egyiküket se zavarta a változás. Ettől még Namjoon ugyanúgy rendet tett egy kicsit Hoseok szobájában, mielőtt a vacsorát felszolgáló tálcával ki nem lépett a másik szobájából, hogy megpihenjen a következő nap előtt. Sokszor előfordult még ezek után ilyen éjszaka, amikor a főnök későn esett haza, a hópárduc pedig unalmában hajnalig fetrengett, de mindennek megvolt az oka. Idő kellett mindkettejüknek, hogy picit helyreálljon a megszokott rend, már ami a magánéletüket illette. Namjoonak ugyanis egyre többet kellet olyan emberekkel találkoznia, akikkel nem akart, és olyan helyeken mutatkoznia, ahova amúgy sosem ment volna önszántából, még akkor sem, ha nem maffiavezérként tengette volna napjait. Utálta ezeket a kiruccanásokat és egyre feszültebb lett tőlük. Úgy gondolta, csupán idő kérdése egy golyónak, ha továbbra is ilyen sokat járkál el az üzlet miatt. Ez lényegesen nagyobb stresszt okozott neki, mint korábban a hírek. Nyilván, hiszen az életét féltette, aminek az lett az eredménye, hogy váratlan pillanatokban húzta fel magát a legkisebb gondokon. Kicsit sok feszültség gyülemlett fel benne, melyet nem tudott megfelelően levezetni.
– Segíthetek? – pislogott laposan rá Hoseok, amint Namjoon leült a szokásos helyére. Hallotta, amikor hazaért a főnök, mert visszhangzott a ház a morgolódásától és üvöltésétől. Viszont Nam megint a némát játszotta, bár nem túl sokáig. Most először adta meg magát a másik szemei láttára problémáinak, majd a térdire támaszkodva egy mély sóhajjal tenyereibe temetkezett. Túl sok gondolta volt, túl sok kötelezettsége, munkája, feladata. Azt sem tudta, másnap mivel kéne folytatnia, mert igazándiból egyikkel sem akarta. Pihenni szeretett volna, egy napot lazsálással tölteni hírek nélkül. Esetleg úszni egyet, vagy filmet nézni, vagy csak egy jó könyvet elolvasni egy finom kávé mellett, de egyikre sem volt semmi esély a közeljövőben. Kicsit túlhajszolta magát, aminek hatásait egyre többször tapasztalta testén és elméjén esténéként. – Had segítsek – fogta meg térdeit Hoseok, mire Namjoon megpillantotta a hibridet lábai között. Meglepte, mivel nem hallotta, hogy az lemászott volna az ágyról. – Én szeretném – pislogott nagyokat a másik szemeibe, hátha sikerül elérnie célját.
Nam azonban nem dőlt hátra, hogy magához engedje a hópárducot. Inkább megsimogatta a hibrid arcát és elgondolkozott. Hoseok bőre olyan bársonyos volt, mint senki másnak, mely megszédítette kicsit az amúgy is labilis elméjét. Mikor pedig a hibrid a tenyerébe bújva dorombolni kezdett, elhatározta magát és eldobta minden elvét. A hópárduc felé mozdult, meg akarta csókolni, ám az elfordította fejét, így Namjoon végül arcára puszilt.
– Biztosan, ezt akarod? – sugdolózott Nam.
– Igen – karolt Namjoon nyakába, fülei pedig tincsei közé lapultak.
– Nem kell, ha nem akarod – húzta feljebb Hoseokot, majd átkarolva őt felemelte, néhány lépéssel később pedig letette az ágyra.
– Tudom – mászott feljebb kicsit a hibrid, ki kerülte a másik pillantásait.
– Csak egy szavadba kerül – követte őt Nam.
– Sokat beszél – jegyezte meg Hoseok, mire Namjoon elhallgatott.
Többet nem szólalt meg, csak a hibriddel foglalkozott, amint az végre hanyatt feküdt alatta. Először csupán óvatosan csókolgatta puha bőrét, ízlelgette a másikat, majd kezdett bátrabban viselkedni vele és lassan vetkőztette. Hoseok nem ellenkezett, mindenben segített Namjoonnak, ki nem engedte, hogy a másik fölé kerekedjen. Nam vezetett, ezt elfogadta azonnal és nem szeretett volna vele szembe szállni, így alatta fekve próbálta őt minél jobban felizgatni, melyben már volt tapasztalata. Azonban Nam egyszer csak megtorpant.
– Mi a baj? – túrt hajába Hoseok, hátha azzal rábírhatja a másikat, hogy folytassa.
Azonban ez nem segített. Namjoon egy pontra fókuszálta tekintetét, majd egy pillanattal később felült sarkaira és folytatta mozdulatsorát. Hoseok hópárducfarkáért nyúlt, amint pedig megérintette, a hibrid összerezzent a fájdalomtól. Ám Nam nem akarta bántani, csak gazdája mellé fektette úgy, hogy véletlenül se tudjon rátérdelni, vagy rátámaszkodni, majd visszatért Hoseokhoz, ki nagyon meglepődött ettől a gesztustól. A hibridet nem zavarta a meztelenség a másik előtt, viszont ettől már elpirult. Hoseok továbbra is a tapasztalatai alapján viselkedett és nyögött Namjoon alatt, de most először hallott saját hangjában némi igazságot. Mintha valahol tényleg élvezte volna egy kicsit azt, ami vele történt. Ám ezeket a gondolatokat elvesztette, amint megérezte magában Namjoon ujjait. Tudta, mi fog következni, már milliószor csinálta ezt, így nem ellenkezett, inkább megjátszotta magát, ahogyan Yoongival is mindig. Úgy tűnt, a másik semmit nem vett észre színészkedéséből és elhitte, élvezi az éjszakát, ami megnyugtatta Hoseokot. Nam nem sok időt szánt az előjátékra, de erre nem is volt szüksége a hópárducnak, kinek lábait néhány pillanattal később nyakába vette. Hoseokkal ellentétben Namjoon nem hazudott és az igazi érzéseit mutatta ki. Minden sóhaja valós volt akkor is, mikor először érezte meg maga körül a hibrid meleg testét. Neki sokat segített ez az este, melyben már olyan rég volt része, így semmit sem fedezett fel a hazugságból, mi ott hevert előtte. Hoseok a legjobb formáját nyújtotta, igyekezett hitelesen alakítani a szerepét és apró nyomokat hagyni Namjoonon. Yoongival is mindig ezt csinálta, mert akkor sohasem merült fel a másikban, hogy hazudott, ezért nem akart változtatni. Igazodott Nam rezzenéseihez, hangjaihoz és erejéhez, aki hamarosan újból megkísérelte megcsókolni őt, de ezúttal sem hagyta neki. Van amibe nem ment bele ő sem. Ám több alkalommal ez már nem fordult elő, mert Namjoon a hibrid nyakába harapva erőteljesebben kezdett mozogni, végül hosszú pillanatokra megfeszítette minden izmát, majd lihegve megtámasztotta homlokát Hoseok vállán.
– Minden rendben? – szólalt meg néhány pillanat múlva Nam, mikor már kezdett rendesen lélegezni.
– Velem? – lepődött meg Hoseok.
– Igen, veled – emelkedett fel róla, hogy lássa a másik arcát. – Jól vagy?
– Igen... – döbbent meg újból Hoseok. Számára Namjoon tele volt meglepetésekkel, hiszen még sohasem kérdezte meg tőle senki ezután, hogy hogyan érzi magát. Bele is pirult újból a másik figyelmességébe. – Jól vagyok.
– Biztosan? – fogott egyik kezével Hoseok péniszére. – Nem szeretnéd?
– Én? – kerekedtek el szemei. Yoongi csak akkor foglalkozott ilyen téren vele, ha látni akarta, hogyan élvez el.
– Mi ez a meglepettség? – mozgatta lassan kezét Hoseok férfiasságán.
– Csak... Nem, nem szeretném – karolt Namjoon nyakába, majd kicsit közelebb vonta magához, hogy annak mindkét kezén meg kellejen támaszkodnia.
– Biztos? – reménykedett Namjoon egy csókban, de nem akart annyi elutasítás után újra próbálkozni vele.
– Biztos – simított végig egyik kezével Nam nyakán, majd mellkasán, melyet követett tekintetével, míg a másik az ő arcát fürkészte. Menekült az átható pillantás elől, miközben valahol kíváncsi is volt a felette támaszkodó testére. Ugyanis érzett valamit ujjai alatt, ami miatt jobban meg akarta nézni a maffiafőnököt.
– Kérsz valamit? – érdeklődött Nam, mire Hoseok kérdően tekintett fel rá. – Enni, inni?
– Ohh... Vizet.
– Hozok – csókolta volna meg Hoseokot, de még időben meggondolta magát és inkább az arcára puszilt. – Öltözz fel! – kapkodott magára néhány ruhadarabot, majd kiviharzott a szobából.
– Nem tudtam, hogy dohányzik – jegyezte meg, amint Namjoon kezdett kényelembe helyezkedni.
– Mert nem is. Csak dolgom volt.
– Szabad tudnom?
– Munka. Nem több.
– Értem... Jobban vagyok.
– Valóban?
– Egy kicsit. Már nem fáj annyira a farkam, de még sokáig gyógyulni fog.
– Tudom... – hallgatott el Namjoon.
Még pislogtak egy kicsit egymásra mielőtt Hoseok visszatért a tévéhez, Nam pedig a csendhez. A szokásostól eltérően most mindketten ébren maradtak, mivel a hópárducnak már annyi felesleges energiája akadt, hogy egyáltalán nem volt álmos. Csak forgolódott és szenvedett, amint pörögtek a percek. Ilyen még nem fordult elő, de egyiküket se zavarta a változás. Ettől még Namjoon ugyanúgy rendet tett egy kicsit Hoseok szobájában, mielőtt a vacsorát felszolgáló tálcával ki nem lépett a másik szobájából, hogy megpihenjen a következő nap előtt. Sokszor előfordult még ezek után ilyen éjszaka, amikor a főnök későn esett haza, a hópárduc pedig unalmában hajnalig fetrengett, de mindennek megvolt az oka. Idő kellett mindkettejüknek, hogy picit helyreálljon a megszokott rend, már ami a magánéletüket illette. Namjoonak ugyanis egyre többet kellet olyan emberekkel találkoznia, akikkel nem akart, és olyan helyeken mutatkoznia, ahova amúgy sosem ment volna önszántából, még akkor sem, ha nem maffiavezérként tengette volna napjait. Utálta ezeket a kiruccanásokat és egyre feszültebb lett tőlük. Úgy gondolta, csupán idő kérdése egy golyónak, ha továbbra is ilyen sokat járkál el az üzlet miatt. Ez lényegesen nagyobb stresszt okozott neki, mint korábban a hírek. Nyilván, hiszen az életét féltette, aminek az lett az eredménye, hogy váratlan pillanatokban húzta fel magát a legkisebb gondokon. Kicsit sok feszültség gyülemlett fel benne, melyet nem tudott megfelelően levezetni.
– Segíthetek? – pislogott laposan rá Hoseok, amint Namjoon leült a szokásos helyére. Hallotta, amikor hazaért a főnök, mert visszhangzott a ház a morgolódásától és üvöltésétől. Viszont Nam megint a némát játszotta, bár nem túl sokáig. Most először adta meg magát a másik szemei láttára problémáinak, majd a térdire támaszkodva egy mély sóhajjal tenyereibe temetkezett. Túl sok gondolta volt, túl sok kötelezettsége, munkája, feladata. Azt sem tudta, másnap mivel kéne folytatnia, mert igazándiból egyikkel sem akarta. Pihenni szeretett volna, egy napot lazsálással tölteni hírek nélkül. Esetleg úszni egyet, vagy filmet nézni, vagy csak egy jó könyvet elolvasni egy finom kávé mellett, de egyikre sem volt semmi esély a közeljövőben. Kicsit túlhajszolta magát, aminek hatásait egyre többször tapasztalta testén és elméjén esténéként. – Had segítsek – fogta meg térdeit Hoseok, mire Namjoon megpillantotta a hibridet lábai között. Meglepte, mivel nem hallotta, hogy az lemászott volna az ágyról. – Én szeretném – pislogott nagyokat a másik szemeibe, hátha sikerül elérnie célját.
Nam azonban nem dőlt hátra, hogy magához engedje a hópárducot. Inkább megsimogatta a hibrid arcát és elgondolkozott. Hoseok bőre olyan bársonyos volt, mint senki másnak, mely megszédítette kicsit az amúgy is labilis elméjét. Mikor pedig a hibrid a tenyerébe bújva dorombolni kezdett, elhatározta magát és eldobta minden elvét. A hópárduc felé mozdult, meg akarta csókolni, ám az elfordította fejét, így Namjoon végül arcára puszilt.
– Biztosan, ezt akarod? – sugdolózott Nam.
– Igen – karolt Namjoon nyakába, fülei pedig tincsei közé lapultak.
– Nem kell, ha nem akarod – húzta feljebb Hoseokot, majd átkarolva őt felemelte, néhány lépéssel később pedig letette az ágyra.
– Tudom – mászott feljebb kicsit a hibrid, ki kerülte a másik pillantásait.
– Csak egy szavadba kerül – követte őt Nam.
– Sokat beszél – jegyezte meg Hoseok, mire Namjoon elhallgatott.
Többet nem szólalt meg, csak a hibriddel foglalkozott, amint az végre hanyatt feküdt alatta. Először csupán óvatosan csókolgatta puha bőrét, ízlelgette a másikat, majd kezdett bátrabban viselkedni vele és lassan vetkőztette. Hoseok nem ellenkezett, mindenben segített Namjoonnak, ki nem engedte, hogy a másik fölé kerekedjen. Nam vezetett, ezt elfogadta azonnal és nem szeretett volna vele szembe szállni, így alatta fekve próbálta őt minél jobban felizgatni, melyben már volt tapasztalata. Azonban Nam egyszer csak megtorpant.
– Mi a baj? – túrt hajába Hoseok, hátha azzal rábírhatja a másikat, hogy folytassa.
Azonban ez nem segített. Namjoon egy pontra fókuszálta tekintetét, majd egy pillanattal később felült sarkaira és folytatta mozdulatsorát. Hoseok hópárducfarkáért nyúlt, amint pedig megérintette, a hibrid összerezzent a fájdalomtól. Ám Nam nem akarta bántani, csak gazdája mellé fektette úgy, hogy véletlenül se tudjon rátérdelni, vagy rátámaszkodni, majd visszatért Hoseokhoz, ki nagyon meglepődött ettől a gesztustól. A hibridet nem zavarta a meztelenség a másik előtt, viszont ettől már elpirult. Hoseok továbbra is a tapasztalatai alapján viselkedett és nyögött Namjoon alatt, de most először hallott saját hangjában némi igazságot. Mintha valahol tényleg élvezte volna egy kicsit azt, ami vele történt. Ám ezeket a gondolatokat elvesztette, amint megérezte magában Namjoon ujjait. Tudta, mi fog következni, már milliószor csinálta ezt, így nem ellenkezett, inkább megjátszotta magát, ahogyan Yoongival is mindig. Úgy tűnt, a másik semmit nem vett észre színészkedéséből és elhitte, élvezi az éjszakát, ami megnyugtatta Hoseokot. Nam nem sok időt szánt az előjátékra, de erre nem is volt szüksége a hópárducnak, kinek lábait néhány pillanattal később nyakába vette. Hoseokkal ellentétben Namjoon nem hazudott és az igazi érzéseit mutatta ki. Minden sóhaja valós volt akkor is, mikor először érezte meg maga körül a hibrid meleg testét. Neki sokat segített ez az este, melyben már olyan rég volt része, így semmit sem fedezett fel a hazugságból, mi ott hevert előtte. Hoseok a legjobb formáját nyújtotta, igyekezett hitelesen alakítani a szerepét és apró nyomokat hagyni Namjoonon. Yoongival is mindig ezt csinálta, mert akkor sohasem merült fel a másikban, hogy hazudott, ezért nem akart változtatni. Igazodott Nam rezzenéseihez, hangjaihoz és erejéhez, aki hamarosan újból megkísérelte megcsókolni őt, de ezúttal sem hagyta neki. Van amibe nem ment bele ő sem. Ám több alkalommal ez már nem fordult elő, mert Namjoon a hibrid nyakába harapva erőteljesebben kezdett mozogni, végül hosszú pillanatokra megfeszítette minden izmát, majd lihegve megtámasztotta homlokát Hoseok vállán.
– Minden rendben? – szólalt meg néhány pillanat múlva Nam, mikor már kezdett rendesen lélegezni.
– Velem? – lepődött meg Hoseok.
– Igen, veled – emelkedett fel róla, hogy lássa a másik arcát. – Jól vagy?
– Igen... – döbbent meg újból Hoseok. Számára Namjoon tele volt meglepetésekkel, hiszen még sohasem kérdezte meg tőle senki ezután, hogy hogyan érzi magát. Bele is pirult újból a másik figyelmességébe. – Jól vagyok.
– Biztosan? – fogott egyik kezével Hoseok péniszére. – Nem szeretnéd?
– Én? – kerekedtek el szemei. Yoongi csak akkor foglalkozott ilyen téren vele, ha látni akarta, hogyan élvez el.
– Mi ez a meglepettség? – mozgatta lassan kezét Hoseok férfiasságán.
– Csak... Nem, nem szeretném – karolt Namjoon nyakába, majd kicsit közelebb vonta magához, hogy annak mindkét kezén meg kellejen támaszkodnia.
– Biztos? – reménykedett Namjoon egy csókban, de nem akart annyi elutasítás után újra próbálkozni vele.
– Biztos – simított végig egyik kezével Nam nyakán, majd mellkasán, melyet követett tekintetével, míg a másik az ő arcát fürkészte. Menekült az átható pillantás elől, miközben valahol kíváncsi is volt a felette támaszkodó testére. Ugyanis érzett valamit ujjai alatt, ami miatt jobban meg akarta nézni a maffiafőnököt.
– Kérsz valamit? – érdeklődött Nam, mire Hoseok kérdően tekintett fel rá. – Enni, inni?
– Ohh... Vizet.
– Hozok – csókolta volna meg Hoseokot, de még időben meggondolta magát és inkább az arcára puszilt. – Öltözz fel! – kapkodott magára néhány ruhadarabot, majd kiviharzott a szobából.
(Mik történnek. Erre nem számítottunk, mi? Na de ezek után mi lesz... Én jobban izgulok, pedig tudom a végét is! XD
Facebook oldalunk --> LINK
Wattpad ---> Wattpad )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése