Rossz napja volt addig a pillanatig míg el nem határozta, ráérnek a
további feladatok holnap is, inkább hazamegy kicsit lazítani, ami Hoseok
bámulását takarta. Számára kész varázslat volt, hogy ennyire kiürült
elméje a hibrid puszta látványától, de addig, amíg ettől rendesen tudott
aludni és ezt nem használták fel ellene, nem érdekelte, mitől van,
csupán élvezni akarta.
Namjoon újból kitűnően aludt, alig tudták felkelteni
reggel. Gyorsan hozzászokott ehhez a luxushoz és már inkább azon
ügyködött, hogy olyan napirendet alakítson ki, melynek középpontjában
Hoseok bámulása állt. Nem volt egyszerű, az első héten egyáltalán nem is
sikerült két egymást követő nap ugyanakkor hazaérnie, vagy kelnie.
Rengeteg munkája akadt, ahogyan mindig, mivel pedig korábban még nem
volt gondja olyasmire, hogy alvás, így nem is kalkulálta bele soha a
naptárába. Ám a múltban dísznek tartott barátnővel ellentétben, Hoseokot
szerette volna ott látni a noteszban, mint kötelező program és ezért
meg is tett mindent. Beletelt néhány napba, de nemsokára végre megvolt a
rutin, melyhez a ház többi lakosa is alkalmazkodott. Könnyebb volt így
dolgoznia mindenkinek, hogy tudták, mikor bukkan föl a főnök és mikor
lép le. Viszont Hoseok már sokkal nehezebben szokott hozzá az új
helyzethez. Ő nagyon nehezen barátkozott meg a már szokássá vált
látogatással, melynek során Namjoon szinte soha nem szólalt meg, csak
bámulta őt. Eleinte alig mert bármit is csinálni, csak a nagyon sürgető
szükségleteit elégítette ki, azokat is kapkodva. Ám mikor Nam már percre
pontosan érkezett, ez lassan változásnak indult.
– Mmm... – néztek farkasszemet egyik este. Hoseok az ágyán ült,
Namjoon pedig a széken, ahol szokott. – Megint korán jött. Nem volt időm
fürdeni, sem enni... El kéne mennem – tekerte saját maga köré puha,
bundás hópárducfarkát. – Reggel nem fér bele az időmbe... Aztán ennem is
kell... Mehetek, ugye? – döntötte oldalra fejét, miközben egyik
macskafülét megrázta. Már nagyjából szavak nélkül is tudta, mikor
zavarja valami a másikat és mikor nem, de ettől még eltöltött néhány
hosszabb pillanatot azzal, hogy biztos legyen dolgában. – Hozok önnek is
– ajánlotta fel, mire Nam csak hosszan pislogott. Ezt igennek vette és
hamarosan felkelve az ágyról indult is a fürdőjébe. Visszapillantott még
néhányszor Namra, hogy tényleg nem gond-e, ám az meg sem moccant, még a
mimikája sem változott, amitől kicsit megnyugodott. Gyorsan
lezuhanyzott, majd hanyagul megtörölközve kapta magára pizsamáját.
Kapkodva készített kettejüknek vacsorát is, ami két szendvicset takart,
nehogy megvárakoztassa a főnököt. Ugyan azt tudta, hogy a feladatait
elvégezheti, azt szabad, viszont szinte biztos volt benne, az
időhúzásért kapna a fejére, ezért azt elkerülte. Félkézzel ügyeskedve
vitte be a tálcát szobájába, az ajtót becsukva pedig megtorpant, amint
meglátta Namjoont, ki előredőlve a térdein megtámaszkodva temette arcát
tenyereibe. Mozdulatlanul tartotta magát, hangot sem adott ki, mégis
Hoseok úgy érezte, most omlik össze legbelül az acélöklű maffiavezér.
Szinte hallotta, amint darabjaira hullik a másik lelke, de nem tudta,
mit kéne tennie. Nem voltak olyan viszonyban, ezért képtelen volt
megmondani, hogy ha most vigasztalóan állna hozzá akkor igénybe venné-e a
segítségét a másik, vagy ellenségesen, fenyegetően reagálna-e rá. Abban
sem volt biztos, hogy észre vette, visszatért a szobába, ezért
megköszörülte torkát, majd szipogott is egyet az ágyhoz vezető úton.
Lepakolt a puha takaróra és letelepedett a tálca mellé, miközben Namjoon
egy hatalmas sóhajjal felnézett rá, majd lassan visszatért a szokásos
pózához. Hoseok felajánlotta neki az egyik szendvicset, hiszen azt neki
csinálta, ám Nam határozottan rázta fejét, hogy nem kéri. Az arcán nem
szomorúság látszott, inkább letaglózó fáradtság. Olyan, ami az embert
hosszú napokra ágynak dönti, Hoseok pedig úgy vélte, kezd rájönni, miért
jár hozzá a családfeje ennyit. Az ő szobájában csönd volt, nem csörgött
soha Nam telefonja, Hoseoknak pedig nem volt mije megszólaljon, hiszen a
régit Yoongi visszavette tőle, mielőtt elhozta őt ide. Az többi testőr
és beosztott sosem zavarta itt, míg pedig ki nem lépett az ajtón, semmi
dolga sem volt, mivel Hoseok nem erőltette az egyirányú beszélgetést.
Ugyan nem volt biztos ebben a gondolat vezetésben, mégis azt érezte, ez
áll minden mögött, Namjoon pedig valóban, pihenni jár hozzá. Ezért
elhatározta, innentől még annyira sem erőlteti a beszélgetést, mint
korábban tette, had lazítson picit a főnök, így a vacsoráját is csendben
fogyasztotta el. A másik szendvicshez azonban nem nyúlt, meghagyta
Namjoonnak, bár ezt nem mondta neki. Letette a tálcát a kis
éjjeliszekrényére, majd ahogyan szokott, szépen lassan elszenderült a
tévé előtt. Már egyre kevésbé zavarta Nam jelenléte, így el tudott
aludni anélkül is, hogy a végletekig húzta volna az időt. Természetesen
mikor reggel felébredt a maffiafőnök már sehol sem volt, de minden
reggel így fogadta. Valahol azért reménykedett benne, hogy hamarosan nem
fog egyedül kelni, ám ez csupán egy álomnak tűnt. Azért hiányzott neki
Yoongi jelenléte, akármennyire is gyűlölt minden mást, amit vele tett.
– Kérdezhetek valamit? – állt meg a munkában az a kertész, aki kedves volt vele és Hoseokhoz fordult.
– Persze!
–
Miért dolgozol, ha a főnök játékszere vagy? – lepte meg a hibridet,
kinek fülei azonnal fejére lapultak, hópárduc farka pedig saját dereka
köré tekeredett, miközben megállt ő is a dolgával.
– Ezt honnan vetted? – pillantott félve a másik felé.
–
Az a pletyka kering, hogy minden estéjét nálad tölti és még el is pakol
utánad, mielőtt lefekszik a saját szobájában. Azt rebesgetik, te vagy
az új "barátnője".
– Ez nem igaz.
– Nem nálad tölti az estéit?
– De igen – tért vissza munkájához. – De semmi sem történt.
– Aha... értem.
– Tényleg nem.
– Oké, én hiszek neked – folytatta munkáját a már koránt sem annyira kedves kertész.
Igazából
Hoseokot nem szabadott volna, hogy meglepje ez a kérdés, hiszen csak
úgy megjelent Namnál egyik pillanatról a másikra, az befogadta és azóta
gondoskodott róla. Igaz, az éjszakai dolog csak később vált rendszeressé
mégis, joggal feltételezték a ház lakói és dolgozói, hogy Namjoon
játékszerként tartja. Elvégre Yoongi ilyen céllal vásárolta őt, a
gazdagok nagyja pedig emiatt vett hibridet a házához, nem másért.
Azonban mégis váratlanul érte Hoseokot a dolog. Tönkretette a kedvét,
ebéd után pedig vissza sem ment a kertészekhez dolgozni. Úgy érezte, már
felesleges dolgoznia, hiszen ezzel a pletykával a nyakában sosem fogják
tisztelni a többiek, akármilyen keményen is végezné a rá osztott
feladatokat. Inkább begubózott a takarója alá, aminek persze rögtön híre
ment a házban és amivel Namot fogadták, amint betette a lábát az ajtón.
– Milyen napja volt uram? – üdvözölték az ajtónállók.
– Szokásos. Itthon minden rendben ment? – állt meg egy pillanatra beszélgetni a beosztottjaival.
– Természetesen.
– Ezt örömmel hallom – fordult szobája felé.
–
Azonban valami talán mégis történt – szólalt fel az egyik, mire a másik
mérgesen pillantott rá, miközben Namjoon visszafordult hozzájuk. – Bár
nem tudom, ennyire fontos.
– Mi történt? – érdeklődött nyugodt hangon, miközben legbelül már fogta a fejét, hogy újabb probléma merült fel.
– A hibridje. Ebéd óta a szobájában van... teljes csendben.
–
Értem, köszönöm – folytatta útját a házba, miközben jobban aggódott
emiatt az apróság miatt, mint az összes többi probléma miatt, ami a
családi üzletet fenyegette.
Azonban próbálta nem kimutatni, mennyire
kiborította ez az egy információ, és nem tette tönkre az éjszakai
szokásait. Viszont mikor halkan belépett Hoseok szobájába úgy érezte,
rosszul tette, hogy nem változtatott tervein. Óvatosan becsukta maga
mögött az ajtót, majd a hibrid ágyához sétált és megállt mellette.
Ezúttal nem akart a szokásos helyére leülni, viszont Hoseok mellé sem
mert anélkül, hogy ne szólt volna neki, ráadásul nem is látta, hogy a
takaró alatt hogyan terült el a másik, ezért inkább az állás mellett
döntött. Nem tudta, mit mondjon, pedig kíváncsi volt, mi a baj.
– Ha
nem dolgozok, megöl? – szólalt meg Hoseok a takaró alól, ami alatt
elbújt. Namjoon mély levegőt vett, miközben állkapcsát megfeszítve
küzdött azzal, hogy ne rohanjon ki azonnal és csapjon hatalmas balhét
csak úgy, amiért hagyták a hópárduc hibrid kedvét így leromlani.
– Nem. Nem ölök ártatlant – válaszolt végre. Sosem szokott ilyenkor este, de ez most más helyzet volt.
– De kapok majd enni és maradhatok, ha semmit sem dolgozok?
–
Igen... Mi történt? – érdeklődött, viszont Hoseok nem mert válaszolni,
sem előbújni a rejtekéből. – Tudod, ebben a házban csak te vagy
ártatlan, szóval ha nem felelsz nekem, akkor lelőhetek mindenkit
anélkül, hogy kicsit is megremegne a lelkiismeretem.
– Pletykálnak.
Önről és rólam... Hogy a játékszere vagyok. Amúgy sem szeretnek, nem
beszélgetnek velem, átnéznek rajtam – szipogott. – Most pedig már
pletykálnak is... Annyira sem tisztelnek, mint kezdetben – nyüszögött
Hoseok, miközben párnájába bújt. – Nem akarok így dolgozni.
– Értem –
fordult végre a szék felé, majd egy nagy sóhajjal leült és kezeibe
temetkezett. Számított erre, de remélte, hogy nem merik majd hozzávágni a
hópárduchoz a hülyeségeiket, mert eléggé félnek a tőle, a főnöktől, de
nem így lett. Az pedig eszébe sem jutott, hogy Hoseok majd ennyire
kiakad miatta.
– Akkor maradhatok idebent? – mocorgott a takaró
alatt, de Nam fel sem nézett rá, annyira felhúzta ez az egy dolog és
annak a lavinája.
– Persze – hallgattak el mindketten néhány pillanatra.
–
Most haragszik rám? – csengtek a szavak tisztán Nam füleiben, ki erre
fel is kapta tekintetét. Hoseok még mindig be volt takarózva, de már
kikukucskált Namjoonra alóla.
– Nem, rád nem – támasztotta meg állát.
–
Ne büntesse a többieket. Én hibrid vagyok, rendelésre csináltak –
beszélt halkan. – Játékszernek lettem tervezve, jól gondolják. Csak...
itt szeretnék maradni.
– Maradj, persze – kelt fel Namjoon. Nem tudta
tovább hallgatni a másikat, hiába mondott igazat. Maga az igazság volt
az, ami idegesítette, nem a hibrid, aki mindennek csak elszenvedője
volt. – Pihenj csak – hagyta magára Hoseokot.
Namjoon nagyon dühös lett, amint becsukta maga mögött az ajtót.
Ritkán mutatta ki, olyankor pedig mindenki menekült előle, most azonban,
hogy maguk az emberei voltak részben dühének forrásai, még jobban
félthették az életüket.
– Holnap reggel nyolckor mindenki legyen a
hallban! – próbálta visszafogni magát és nem üvölteni Mansikkal, aki
tulajdonképpen teljesen kimaradt az egészből, hiszen hozzá volt nőve
Namhoz. – Aki nincs ott az mire hazajövök a házban se legyen, különben
többet nem hagyja el a telket, megértettél?
– Igen, főnök – nyelt nagyot az embere. – Még-még valamit parancsol?
– Semmit. Elmehetsz.
– Köszönöm, főnök – tűnt is el.
Mivel
Namjoon azonban így nem kapta meg az esti nyugtatóját sőt, inkább
idegesebb lett, mint máskor, nem sokat aludt, aminek az lett az
eredménye, hogy keményebb beszédet tartott reggel a ház összes
lakójának, mint szerette volna. Maffiavezérhez méltó monológ volt, bár
azzal még sosem fenyítette meg az embereit, hogy ha tovább pletykálnak,
vagy továbbra is lekezelik Hoseokot, akár egyikük is, akkor a
virágágyást leváltja temetőre a kert végében, melyet majd az újonc
kertészcsapat fog gondozni. Ez új volt, de elég ösztönzésnek vélte
ahhoz, hogy forduljon a kocka. Persze így is lett, hiszen Namjoont
mindenki jobban félte, mint bármelyik istent.
– Igen? Ki az? –
mászott ki takarója alól Hoseok. Sosem kopogott senki az ajtaján,
igazából nem is kereste őt soha senki, ezért meglepődött. Talán valami
nagyon fontos?
– A konyha kérdését hoztam csupán – nyitott be egy férfi hozzá, ám nem nézett be, csak beszélt. – Mit enne reggelire?
– Én? – kerekedtek el szemei.
– Igen. Mit hozhatok?
– Szerintem összekever valakivel.
– Nem. Maga a hópárduc hibrid, önhöz jöttem. Szóval, mit hozhatok enni?
– Öhmm... Nem is tudom... Müzlit szeretnék.
– Sima tej, szója tej, csokis tej?
– Sima tejjel.
– Még valamit?
– Nem, köszönöm.
– Tíz perc és hozom a reggelijét. Addig nyugodtan öltözzön fel – csukta be az ajtót a pasas.
– Rendben... – gondolkozott el Hoseok egy pillanatra, de rögtön rájött, hogy ez Namjoon műve.
Sosem
kezelte így őt korábban senki, nem figyeltek arra, mit érez, mit
gondol, vagy mit szeretne, egyszer sem kérdezték meg tőle. Pont ezért
volt számára meglepő minden, ami érte történt, még akkor is, ha ez
parancs volt a többiek számára. Képtelen volt hozzászokni a dolgokhoz és
úgy vélte, soha nem is fog tudni, mivel nem, hogy különösen telt így a
napja, de még furcsán is érezte magát, amiért ennyire körbeugrálták.
Igazából alig várta az éjszakát, azzal pedig Nam érkezését, mert
beszélni szeretett volna vele erről. Hegyezte is füleit, még a tévéjét
is lenémította, hogy azonnal meghallja majd, ha főnök belép a ház
ajtaján. Persze állati felének köszönhetően így is lett, azonban ahhoz
már nem volt elég bátorsága, hogy kirontva a szobájából feltartóztassa
Namjoont. Csupán nézelődött és várta, mikor bukkan fel végre a hozzá
vezető úton.
– Hoseok? – jelent meg hamarosan Nam, ki rögtön megszólította. – Valami baj van? – közeledett felé egyik emberével oldalán.
– Csak beszélni szerettem volna önnel.
– Itt vagyok, beszélhetünk.
– Rendben – fordult vissza szobájába Hoseok, Nam pedig követte.
– Valami probléma van? – érdeklődött, amint becsukta maga mögött az ajtót.
–
Mondott rólam valamit az embereknek? – mászott fel saját ágyára Hoseok,
majd leült és ölébe vette puha hópárducfarkát, mellyel játszadozni
kezdett.
– Kénytelen voltam beszélni velük. Nem tűröm a pletykálást a magánéletemről... Történt valami?
– Nem – kerülte tekintetét Hoseok, puha, fehér fülei pedig fejére lapultak.
–
Nem úgy tűnik – vonta össze szemöldökeit Nam. Szigorúvá vált a
kisugárzása is, amit Hoseok megérzett és inkább elmondta, mi
nyomasztotta.
– Ma körbeugráltak. Mintha én, maga lennék. Nagyon furcsa volt... és rossz érzés.
– Miért?
– Nem éreztem helyesnek.
– Nem tudok kiigazodni rajtad. Mit akarsz tőlem?
–
Semmit. Nem kell kiszolgálni, nem akarok teher lenni, ha már hasznomat
nem veszi. Elég, ha átnéznek rajtam és maradhatok idebent.
– Ahogy akarod.
–
Tényleg? – pillantott fel Namra meglepődve. Valóban ezt szerette volna,
de teljesen új volt számára, hogy Namjoon ennyire figyel arra, mit
kíván.
– Igen. Ennyire meglepő?
– Általában nem számít, mit mondok.
– Hát ebben a házban számít. Tudod, én nem olyan vagyok, mint az öcsém.
– Igen, elnézést – nézte inkább újból az ujjai között tekergő farkincáját. – Nagyon szépen köszönöm!
– Van még valami?
– Nincs, semmi.
– Rendben. Akkor csináld csak, amit szoktál, én pedig leülök ide – ment a szokásos helyéhez végre Nam és lehuppant.
– Esetleg azt megtudhatom, miért jár be hozzám? – fordult kíváncsian Namjoon után, ám az már nem válaszolt többet.
Az
arca megváltozott, amint felvette szokásos pózát, és már nem tűnt
kicsit sem morcosnak, viszont ezzel teljesen elnémult, ahogyan minden
alkalommal, mikor este meglátogatta a hibridet. Hoseok nagyon szeretett
volna választ kapni, de ez továbbra is lehetetlennek bizonyult. Csak az
ösztöneiben bízhatott, megérzéseiben, melyek a látottak alapján egyre
inkább azt súgták, Namjoon pihenni jár hozzá. Ezért csak néhány
pillanatig várt a másikra, hogy az megszólaljon, majd feladta és
próbálta folytatni napi teendőit. Szokásához híven már pizsamában várta a
főnököt, ám még nem evett vacsorát, így azért felpattant. Ám amint
kinyitotta az ajtót a kint álló egyik testőr rögtön felé fordult és
megérdeklődte, mit hozhat. Hoseok nem akarta magár hagyni Namot a
szobában, ezért még utoljára beletörődött a kiszolgálásba, hiszen
ezúttal a főnöknek is hoztak enni, nem csupán neki. Ugyan megkínálta a
másikat a tálca tartalmával, de az egy falatot sem evett, mely kicsit
sem lepte meg a hópárducot. Elfalatozott magában a tévé zaja mellett,
miközben belemerült a kedvenc sorozataiba és néha jókat nevetve elterült
az ágyon. Szokásosan telt az est hátralévő része, miután Hoseok képes
volt újból elengedni magát, hogy majd az egyik reklámon elszenderülve
fejezze be a napot.
(Folytatjuk! :D Milyen jó, hogy előre meg van írva és rendszeresen tudok posztolni nektek! Azt hiszem, ezt fogom innentől csinálni. No de! Szombaton szerintem újabb rész! Elvégre hétvégén jobban ráér mindenki :3 Érdekes részek jönnek majd, szóval maradjatok velem! :D
Facebook oldalunk --> LINK
Wattpad ---> Wattpad )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése