2016. június 25., szombat

Three sides of life 74. rész: Játszunk!

-Jungkook-ah! - kiabált Heesoo, pedig nem volt rá oka. Normális hangerővel is hallotta volna a kisebb - Menjünk jó? - ért oda hozzá és megfogva kezét húzta magával.
-Rég láttalak Heesoo. - szólt Wonmin.
-Soha többet! - vetette vissza neki és Jungkook szörnyen érezte magát. Tudta, ki fog kapni, amint lehet, csak azt nem értette, mért utálják annyira ezt az embert, ha ilyen kedves.

Heesoo kapkodva fizetett, miközben Jungkook jól nevelt gyermek módjára követte és nem szólt egy szót sem. Félt bármit is tenni, inkább csak készült lelkiekben a megszidásra, hogy mért mert Wonminnel leállni beszélgetni. Arra számított már útközben kapni fog a fejére, ám Heesoo barátságos beszélgetést kezdeményezett az estében sétálva, Kook pedig bátortalanul csatlakozott. Az idősebben látszott, próbálja feloldani a feszültséget és nagyon küzdött ezért, de a kisebben végig az volt, hogy ha visszaérnek, majd hajtogathatja, mennyire sajnálja a történteket és soha többé nem fordul elő hasonló.
-Hahh. - vette le Heesoo cipőjét az előszobában majd a konyhába indul - Helyezd magad kényelembe.
Ám Kook nem tervezte. Gondolta inkább megy utána és kikönyörgi minél előbb a megszidást, mert nem akart tovább izgulni.
-Nem vagyok éhes. - támaszkodott meg a konyhapulton és Heesoot figyelte, amint az szépen kipakolt, hogy csinál a kisebbnek vacsorát.
-Mikor ettél utoljára?
-Umm... nem tudom.
-Akkor pedig enned kell most. - folytatta a rendezkedést.
-Nem kérek, köszönöm.
-Nincs ellenkezés. - szedte össze a kisebb ételéhez a hozzávalókat, míg az meg sem szólalt - Baj van? - tűnt fel neki a nagy csend és nyugodtsága.
-Bocsánat. - de Heesoo nem értette, ezért csak kérdően pislogott rá összehúzott szemöldökkel - A bolt. Bocsánat. - várta a dorgálást.
-Jahj! Hagyjad. Csak óvatosan vele. Tae is mondta neked, vigyázz magadra. - folytatta dolgait és ennyivel le is tudta az egészet, amin Kook meglepődött.
Végül ez volt az össz mit kapott, holott sokkal többre számított, főleg Tae fenyegetése miatt. De megkönnyebbült, Heesoot már ő is lassan kezdte elismerni különleges személynek, bár talán még nem angyalnak, ám rettentő hatalmas léptekkel haladt afelé. Főleg a vacsora után. Istenit főzött a fiatalabbnak és az boldogan falta fel az utolsó morzsáig annak ellenére, hogy elméletben nem volt éhes, ezt pedig még Heesoo is megjegyezte, ki arra számított, neki kell majd az utolsó falatokat elpusztítania, bár nem sajnálta, hogy végül nem így alakult.
-Köszönöm szépen! - állt fel a tányérral Kook és gondolta elpakol hálából.
-Szívesen. Jaj, hagyd csak. - bírta maradásra a kisebbet - Ülj csak vissza. Még megnézem a híradó végét aztán.... megtanítalak lenyűgözni a babym. - mosolygott fel a fiatalabbra, Jungkook pedig lassan helyet foglalt újból, amint csuklójánál fogva húzta le őt a másik.
Heesoo elfogyasztotta a maradék bort is poharából, mert megbontott egy üveget, mikor Jungkook enni kezdett, ám be is rakta azt a hűtőbe és csupán pár kortyot tervezett inni, hogy feloldódjon ő is, hiszen hiába volt az ő ötlete a kis lecke, ettől még érzett magában némi ellenállást. Kicsit megcsalásnak érezte az egészet annak ellenére, hogy engedélyt kapott rá, de nem is ezzel volt a baj, hogy mással kell majd csókolóznia, hanem Jungkookkal akadt némi problémája. Látta néhányszor mosolyogni együtt töltött idejük alatt amiből azonnal rá is jött, mért rajong a picurért annyira exe. Tényleg édes volt, zabálni való, ezért félt tőle, hogyha megcsókolja majd, belehabarodik és saját elveivel szembe fog fordulni, ezt pedig némi borral igyekezte elfeledtetni.
-Hmm. Szeretem ezt. - tette le poharát - Na gyere! - állt fel és a kanapához mentek. A kisebbet leültette a puha ülőgarnitúrára, ő maga pedig a földre telepedett sarkaira - Így nem erőltetek semmit, ha abba akarod hagyni, csak felegyenesedsz. Ha kényelmetlen, vagy meggondoltad magad nyugodtan húzódj el. - fogta kezeit és magyarázott, mialatt Jungkook csak pirult - Mehet? Vagy.... inkább ne?
-De. Csak.... egy pillanat.
-Nem erőszak Kook. Csak egy lehetőség. Nem kötelező semmi sem.
-Tudom, de... Tae azt mondta jobban csókolok, ha nyugtatni akarom és az hiányzik neki. Úgyhogy akarom, csak... furcsa.
-Megértem. De nem kötelező, majd babyvel csókolózol sokat és megtanít. - mosolygott Heesoo.
-Nem-nem. Én... meg akarom lepni.
-Az lehet, de nem így. Inkább fürödjünk és aludjunk.
-Nem. Én-én-én szeretném.
-Biztos vagy benne?
-Azt hiszem.
-Ez nem túl meggyőző. Inkább hagyjuk. - állt volna fel Heesoo, pedig nagyon kíváncsivá vált a bortól és Kook lehúzásától, hogy milyen is lehet a kisebb, amiért nem elégedett magával.
-Ne! - hajolt előre Jungkook, majd idősebb társa vállaira támaszkodva nyomta vissza azt a földre, végül gyorsan megcsókolta, hogy tényleg ne meneküljön el. Bátortalanul mozdult nyelve miután összeértek ajkaik, de Heesoo tapasztaltabb volt, így biztatta, minek hatására bele is lendült a kisebb, pár perc múlva pedig rózsa vörös arccal távolodott el a másiktól, hogy kikérje véleményét. - Nagyon rossz volt? - tartotta csukva szemeit, mert zavarától képtelen volt ránézni.
-Lassabban és határozottabban. - simította meg forró pofiját Heesoo - Gyere! - térdelt fel ezáltal kényelmesebb pozíciót biztosítva a fiatalabbnak is, majd újra elmerültek egymás szájában. Ugyan kínozta mindkettejüket saját lelkiismeretük, de ez háttérbe szorult, mert élvezték a helyzetet, jobban is, mint számítottak rá - Umm. - tolta el egy aprócska centire Kookot - Határozottan, de gyengéden is.
-Igyekszem.
-Menni fog. Ne izgulj. - mosolygott - Nyugodtan, érzésből. Gondold azt, hogy én vagyok a baby, vagy Jin. Amelyik jobban tetszik. - cirógatta tovább, majd újból megcsókolta.
Ezek után már nem is engedték el egymást hosszú percekig, miközben az alapzajt biztosította a tévé, így nem keletkezett zavarba ejtő csend, viszont más valami kialakult, amitől Heesoo is kezdett elpirulni. Ahogyan Jungkook egyre jobban figyelt a másik mozgására, minden rezzenésére és apró jeleire, igazodott a tapasztaltabbhoz kezdte élvezni az egészet minek hatására tudtán kívül nyögdécselni kezdett, ami fel sem tűnt neki, de Heesoonak viszont igen. Nem segített helyzetén a fiatalabb hangja, mikor pedig elengedte, hogy rászóljon, hagyja abba és tartsanak szünetet, a kisebb máshogy reagált.
-Picurka! - lepődött meg, amint Jungkook lemászott az ölébe, nyakába karolt, majd újra csókba kényszerítette az idősebbet. Hirtelen nagyon bátor lett, pedig arcán a pirosság nem enyhült kicsit sem.
Falták egymást és a tanóra lassan kezdett átalakulni. Ugyan a fiatalabb tényleg tapasztalatot szerzett, figyelt, de csak az elején, mert abban a percben, hogy leereszkedett az idősebb ölébe már nem is foglalkozott tovább az igazi okkal, amiért elkezdték az egészet. Élvezte, egyenesen imádta, hogy mást is csókolhat társain kívül ráadásul olyan valakit, aki még jártas is volt mindebben. Odáig volt a helyzetért, hormonjai pedig lassan húzták tovább, más lépésre késztették, amit meg is tett, mialatt Heesoo megadta magát. Lágyan ölelte a fiatalabbat, mintha tényleg egy pár lennének, ahogyan pedig Kookie megmozdult, ő a fenekére fogott. Nem szerette volna, ha folytatja azt, amibe belekezdett, ám a fiatalabb ezt biztatásnak vette és tovább csinálta, mire Heesoo elengedte nyelvét.
-Pihenjünk. - lélegzett mélyeket mialatt kerülte a kisebb tekintetét, de az is Heesooét - Én öhm.... elmegyek fürdeni. - tette ki öléből Jungkookot, majd telefonját felkapva további szó nélkül zárta magára a fürdő ajtaját.
-Hyungh. - lehelte Jungkook amint magára maradt. Felhúzták, beindult, de egyedül hagyták és nem tudta mihez kezdjen. Legszívesebben Heesoo után ment volna és befejezte volna, amit elkezdett, de ebben már visszatartotta lelkiismerete - Taeh! Mért nem aludhatok nálad aaaaahhh! - nyavalygott, majd fejét a kanapéra ejtette és becsukva szemeit gombolta ki nadrágját.

-Hazament a picurkád? - vette fel a telefont Jihyo és reménykedett, mehet párjához éjszakázni.
-Istenem, de hiányzol! - ült a földön az ajtónak dőlve Heesoo.
-Mi a baj?
-Ez a gyerek. Hahhh..... - lihegett - Jihyo, nem bírom nélküled.
-Mi történt?
-Felizgultam. Játsszunk!
-Itthon vagyok tőled tíz percre és telefonszexeljünk? Ezt nem mondod komolyan. Inkább átmegyek.
-Nem tudsz. Itt van, csak... nagyon jól csókolt. Jihyo.... segíts! - gombolta ki félkézzel nadrágját, majd már húzta is le cipzárját.
-Jahj szerelmem. Pedig ha átmehetnék azonnal ledobnálak a kanapéra.
-Köszönömh! - sóhajtott fel és saját férfiasságára fogott, ami hála a legkisebbnek már kényelmetlenül érezte magát a szűk farmerban.
-A füleddel kezdeném. Felsorolnám, hogy hol fogunk az este folyamán és milyen pózokban szeretkezni, miközben feltűrném a felsődet és a mellbimbóidat venném célba. Majd miután elmondtam volna minden lehetséges helyszínt a nyakadra térnék. Végigcsókolgatnám és nyalnám a puha bőrödet, majd ráfújnék, ahogy szoktam.
-A gondolattól megborzongokh. - nyögött fel - Imádom az előjátékod és nem bírom. Legszívesebben magam szabadulnék meg minden ruhámtól és széttéve lábaim könyörögnék a farkadért.
-Szívem én nem terveztem ezt mára. - nyelt nagyot párja.
-Ha én is, akkor te is. - mosolygott, majd alsó ajkára harapott behunyt szemekkel.
-Basszameg! Most kicsit utálom a picurkát.
-Pedig holnap is meglesz a lendület és meg is csinálom, amit elmondok. Nem is lesz előjáték, csak ledobálom a ruháimat és feltérdelek az ágyadra.
-Nem szeretlek bemelegítés nélkül dugni.
-Fáj, de néha nem bírom ki az előjátékod. Most és holnap is kőkemény szexet akarok majd.
-Megkapod, de csak ha végignyalhatom előtte a tested. Minden foltodra akarok csókot adni, míg markomba fogom a farkad. Túl fogod élni azt a pár percet, bár nem tudom. Ha megcsókolom a makkod kibírod?
-Ilyen állapotbanh? Nem garantálom. - mozgatta ujjait hosszán, miközben elképzelte az elmondottakat és saját cseppnyi nedvével kente be az emlegetett területet.
-Még szopogatnám is lehet. Arra olyan édeseket nyögsz.
-Hahh... Jihyo.
-Aztán lehet az elsőt ennyivel kivitelezném. Az én kis angyalomat a fellegekbe repíteném azzal, hogy az édes kis makkját szopogatom szüntelenül.
-Ne csak azth! Kérlekh! - lihegett.
-Hát ha ilyen szépen kéred lehet, hogy teljesen a számba is vennélek.
-Mmmmm.
-Lassan kezdenélek szopni, de a makkod mindig jól megszívnám.
-Ahhzt.... imádom.
-Közben pedig a golyóidat simogatnám. Azoktól jobban nyögsz. Főleg mikor a nyelvemmel enyhén a lyukadba is bújok.
-Az nagyon furcsa. - simogatta ujjával pénisze hegyét, de főleg az emlegetett pontot - Bizserget. - nyögött is fel.
-A nyelvemmel mindig jobban szereted. - sóhajtott nagyot Jihyo - Attól megremegsz és a lábaid is feljebb húzod. Csak ezért imádom. Olyan édesen szenvedsz olyankor, hogy az én farkam is fájdalmas lüktetésbe kezd.
-Akkor inkább tölts meg ilyenkor. Még ha nem is vagyok kész. Csak foglald el a helyed. Nem fogok panaszkodni, csak élvezni nagyságodat, ahogyan feszíti forróságom. - dugta két ujját oda, ahol párja nemességét szerette volna tudni, de most beérte ennyivel is.
-Basszus! Tudod mit szeretek! - nyögött fel a vonal túloldalán szerelme - Imádom mikor úgy fogsz közre. Olyankor nagyon küzdök magammal. Ha nem tenném, akkor mire megtalálnám a pontod már folyna belőled a nedvem.
-Most ne fogd majd vissza magad, én sem tudom. Ahh, Jihyo! Szeretem ha kapkodsz. Olyankor tudom, nagyon akarsz.
-Mindig nagyon akarlak, csak van amikor elszabadulnak a hormonjaim és ne bírok várni. Főleg, ha így sóhajtozol. Akkor mindig azon jár az eszem, hogy addig duglak, míg nem sikítasz. Egyszer meg is csinálom. Legalább háromszor fogok beléd élvezni és nem hagylak felkelni.
-Nem is kell. Sajátíts ki! Ilyen téren megengedem.
-Én pedig vissza is élek vele. Dugnálak kifulladásig, könyörgésedig, hogy álljak le, de még akkor sem lassítanék. Milliószor találnám el a prosztatád, a végén pedig minden alkalommal folyna farkadból az az édes nedv.
-Hahh! Jihyo! - érte el azt a pontot, amiről párja beszélt épp - Ne hagyd abba!
-Közben makkodat is simogatnám. Egy ütemre csinálnám a kettőt. Egy pillanatra sem állnék meg. Addig döngetnélek míg már nem lennél képes élvezni, mert elfogyna minden nedved. Akkor lendülnék bele az utolsó menetbe. A hátadon feküdnél, én pedig a csípődnél fogva húználak magamra minden alkalommal. Beájulnál a gyönyörtől, hogy soha nem tévesztem el a célt. Már olyan édesen zárnád össze a lábaidat, hogy hagyjalak, de én csak széthúznám térdeidet és néznélek, amint meghalsz az ágyamban a szextől. Hahh! De imádom is azt, amikor az én ágyamban élvezkedsz.
-Mint mikorh - kapkodta a levegőt - hazaérsz és szeretkezünkh. - nyögdécselt, amint lassan élvezni készült saját ujjaitól, de mégis Jihyo farkára gondolva.
-Igenh, haaaaah! Szerelmem. Azt imádom. Mikor a ritkán hallott hangodon sikítasz a szextől. És ahogyan saját hasadra élvezel. - sóhajtott - Te jó ég nem.... nem bírom.
-Jihyo! Szeretlek! - remegtek meg lábai és akadt el lélegzete, amint saját péniszén folyt végig az a fehér, édes folyadék, amit párja emlegetett.
-Elélveztél.
-Igenhhhhh! - lehelte hosszan - Jihyo! - remegett hangja - Bárcsak a farkadtól lett volna.
-Szerelmem.... meg akarlak dugni most, azonnal! Had menjek át!
-De itt van a kicsi. - lihegett.
-Akkor is! Jó nekem a folyosó is öt percre. Elég lesz annyi.
-Hehe. - kuncogott fel - Bírd ki kicsim. Vagy verd ki rám gondolva.
-Jó lenne, de átjöttek a haverok sörözni. Épphogy el tudtam menekülni veled erre a pár percre. Nem tudok még hokizni is.
-Jahj. - nevetett fel megint - Imádom a szinonimáid.
-Tudom. Hahh.... most álló farkincával kell visszamennem, ahogy te mondanád.
-Mondom foglalkozz magaddal.
-Nem tudok. Így is bejöttek már, hogy mi van, csak szerencsére te beszéltél.
-Ohh.
-Na rohanok vissza. És ne dugd meg a kisebbet, vagy dugasd meg magad vele.
-Nem fogom, ne aggódj. És mondom, passzív. A csókjából is érződik. - mosolygott végre nyitott szemekkel Heesoo.
-Na meg is van a varázsszó, hogyan lombozd le a kedvem.
-Csak segítek neki.
-Amitől annyira beindulsz, hogy fel kell hívj, hogy segítsek a továbbiakban. Jaja, ez puszta segítség. - húzta száját.
-Örülj, hogy felhívtalak és nem egymásnak segítettünk.
-Ezt inkább meg sem hallottam.
-Csak mert ő is kikészült, láttam rajta. Nyögött is, már kezdett mozogni az ölemben.
-Most hagyd abba, mert még felhúzom magam, odamegyek és a hajánál fogva rángatom haza.
-Naaaa. Ő csak aranyos. Ha láttad volna, hogy elpirult az első csók előtt is már, mikor tudta mi jön.
-Nem érdekel.
-Ahh, jó! Pedig aranyos. Ráadásul szerintem éppen most dolgozok ő is a kis problémánkon. Gondolj csak bele. Az a cuki pofi épp szerelmeire gondolva veri ki magának az én nappalimban. - vigyorgott válaszra várva párjától.
-..... Ez viszont lehet érdekelne. Ha tudsz róla videót, vagy rá tudod venni, - kezdett magyarázni, persze csak viccelődve, mire Heesoo nevetni kezdett - hogy csinálja előttem, akkor mindent megbocsájtanék. - mosolygott ő is.
-Hát... akkor lehet végül hármasban kellene. - nem bírta levakarni a mosolyt arcáról.
-Ó, engem nem zavar, ha ketten próbálnak kedvemben járni.
-Na! Én nem csókolhatom meg, de te meghúzhatod? Hogy is van ez életem?
-De ott lennél, felügyelhetnél.
-Ja persze-persze. Jól van életem.
-Na de tényleg rohannom kell vissza.
-Menj csak. Köszönöm.
-Bármikor, de ha itthon vagyok jobban díjaznám, ha nem telefonszexelnünk kéne, hanem rendesen, ágyban, ketten csinálhatnánk.
-Úgy lesz legközelebb.
-Ajánlom is. Jó éjt szerelmem.
-Neked is életem.

-Umm.... kell zsepi. - nézett körbe Jungkook - Gyorsan. - pislogott, mert sietni akart, hiszen nem tudta Heesoo mikor fog kilépni a kádból.
De igazából hiába aggódott. Az idősebb nem kapkodott, főleg nem azért, mert neki is akadt plusz dolga, meg tudta is, a kisebb sem tervezi tétlenül megvárni és szeretett volna elég időt biztosítani számára. Így Kook még bőven visszatudott öltözni, majd elterült a kanapén és csak bambult a tévére, miközben a csókokon gondolkodott. Heesoo szavait próbálta értelmezni, miközben reménykedett, jól csinálta a végén már. De elég biztos volt benne, hogy remekül teljesített, hiszen a másik elrohant a fürdőbe.
-Mehetsz. - jelent meg pizsamában, Jungkook pedig felpattant.
-R-rendben. - indult is cuccáért, majd azt összeszedve foglalta el a fürdőszobát.
Zavarban volt, pedig Heesoo felöltözve jelent meg. Kicsit félni kezdett, hogy mostantól mindig zavarban lesz a közelében, azt pedig nem szerette volna, mert vele kellett még töltenie az estét, ezért próbált megnyugodni a nagy kád vízben. Félig sikerült is, így kicsit összeszedve magát tért vissza az idősebb társaságába.
-Jihyo üdvözöl. - nyomkodta telefonját.
-Umm.... én is őt. - pakolt le.
-Kicsit bosszantja a csók téma. - de Jungkook nem reagált, igazából nem tudott megfelelő reakciót, ezért inkább meg sem szólalt, csak bemászott Heesoo mellé az ágyba, ám a lehető legtávolabb tőle - Nah, jól van. - tette félre mobilját Heesoo - Folytassuk.
-Te-te-tessék? - kerekedtek el Kook szemei, amint az idősebbre pillantott, miközben az közeledett felé.
-Még rád fér a gyakorlás. - támaszkodott fölé - Vagy.... nem akarod? Akkor nem. Nem erőszak mondtam csak..... Kook? - lepődött meg, ahogyan az mellkasára tette kezeit és megérezte a fiatalabb hideg ujjait még felsőjén keresztül is.
-Rendben. - pislogott sokat és nagyot nyelt, majd saját ajkát harapdálva nézett fel társára, ki óvatosan, lassan hajolt le a kisebb ajkaira.
Ismét találkoztak nyelveik, ám ezúttal a fiatalabb már tudta, mit is kell tennie, így semmi gondja nem volt vele Heesoonak. Örült inkább, hogy Kook már tisztában van a dolgokkal és figyel is mindenre, minek hatására istenien csókolt, de hál'istennek legalább nem nyögött. Bár Heesoo nem is adott neki elég időt erre, mert mikor érezte ereiben, ebből újra baj lesz, inkább elvált tőle.
-Jó lesz. Tae.... Tae meg fogja adni magát. - nézett a kisebb szemeibe, majd inkább mellé feküdt.
-Azt hiszem köszönettel tartozom. - szólalt meg félénken.
-Semmiség. A babym boldog lesz, szóval teljesen megérte. - meg persze Jihyo is a következő napon, hogy ilyen szexre éhesen kapja vissza párját, de ezt nem kell tudnia a másiknak.
-És bocsánat Jihyotól. Remélem nem fog haragudni. - fordult az idősebb felé.
-Áh, lerendezem könnyen. - nyújtózott Heesoo, majd lekapcsolta a villanyt - Jó éjt picurka.
-Jó éjt! - feküdt oldalára a házigazda felé fordulva és sokáig csak pislogott a sötét alakra, de aludni nem bírt. Gondolkozott valamin, hogy megkérdezze-e vagy sem, végül arra jutott, inkább megteszi - Heesoo?
-Tessék?
-Nem alszol.
-Még nem.
-Rád feküdhetek?
-Hm?
-Jinen mindig rajta fekszünk Taeval, vagy Tae ölel, de most... második napja csak a takaró van. Rád feküdhetek?
-Ömm..... hát..... ha szeretnél. - nyelt egyet. Csak nem lesz rossz vége, elvégre mindjárt el fog aludni. Ezért nem aggódott, mikor elkezdett ránehezedni a kisebb, ám amint az rárakta lábát, muszáj volt megszólalnia - Azt ne vedd figyelembe. Csak... Jihyora gondoltam.
-Én Taera.
-Akkor jó éjt!
-Igen-igen. Jó éjt! - pirult a kisebb, de szerencsére nem látták egymást, mert most Heesoo is vörösödött rendesen, ahogyan kellet.


(Folytatjuk :D És..... csicseregnek a madarak.... este? Jah, hogy 4:37 van éééérteeeeem! XDD Szóval most ezt kirakom az oldalra, de nincs átolvasva és agyam sincs szöveget írni neki facebookra, szóval ha felkeltem (valamikor), akkor kikerül mindenhova, meg át is olvasom :)
My Music Taste K-pop koncert kampány ---> LINK
Facebook My Music Taste csoport --> LINK (HELPER)
iKON kampány --> LINK
BTS kampány --> LINK
Idolater Magazinok --> LINK
Facebook oldalunk --> LINK )

21 megjegyzés:

  1. Hát baszus imádtam. Eleve kezdek beleszeretni Heesoo ba de most huu. Kook de aranyos h igy belepirilt a fologba de utánacsinálta rendesen. És nem csoda h tetszet neki hisz neko eddig csak a párjai voltak és kiváncsi. Igy elkezdet felizgulni és nyögdécselni amitől Heesoo helyzete se lett jobb hisz a picur plyan késégesen mászott az ölébbe. Na meg ez a telefon szex fuh belepirultam ám rendesen XD a végén meg milyen lazán beszeltek a 3 as rol Jihyoval... őszintén én még aszt se bántam volna ha Kook meg Heesoo lefekszik egymással puszta tapasztalat miat h kicsi tudja milyen mással is lenni de ez már az énmocskos fantázuám XD fuh a végén olyan cuki Kook nem csoda h nehéz Heesoonak is. Én beleszerettem ebbe a részbe hiába nem a rendes hármasunk de baszus legaláb nem sablon hanem izgalmas és fordulatos *'* komolyan minden nap legalább 3x feljovok hatha van folytatás. Ma reggel is ép vissza aludtam volna mire gondolva egyet hátja.... éa igen. Jó kiss reggel ♡♡ nagyon jó lett és várom a kövit ^-^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy ennyire tetszett és nem csak a te mocskos kis fantáziád ám XD Én is gondoltam rájuk, mert iszonyat cukik lennének, de nem szedjük szét a triót XD ez meg túlságosan megbolygatná a dolgokat. De azért jó lenne XD Lehet kapnak majd egy Three sides-hoz tartozó OS-t azért XD Mi lett volna ha, ahogy Tae is kapott a Yeeun-ös sztoriban Hopival.
      A folytatás meg >< a hétvégén nem valószínű, de igyekezni fogok :D

      Törlés
    2. Ah igen olyan cukuk. Pont ezen gondolkodtam persze a3 ast nem szedjuk szét de egy one shot mi lett volna ha Kook ilutána megy. Uhhh igen benne vagyok írhatsz. XD baszus esku pont ezen gondolkodtam >< ah azert siess jérlek *-*

      Törlés
    3. Majd ha lesz időm XD De fogok szerintem

      Törlés
  2. Kíváncsi vagyok Tae mit fog szólni ehhez, hogy a Picur "jól" csókol már szerintem kifog borulni, ha megtudja, hogy Heesoo-tól van ez.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Majd minden kiderül időben :3333

      Törlés
    2. Tudom csak nagyon rossz szokásom, hogy türelmetlen vagyok. Wá, de akakrom, hogy kiderüljön minden :D

      Törlés
    3. Fent van a kövi rész :D

      Törlés
  3. Csak öt percet kellett volna tovább fent maradnom és én lettem volna az első aki elolvassa xD
    Nekem össze tört a szívem amikor JungKook megcsókolta HeeSoo-t (szerintem ezt mar elore tudtad xD). De arra nem számítottam, hogy fel is izhulnak egymásra. Ejnye...Hogy csalják már egymás párját xD Jo HeeSoo nem, de Kook... Az egyszerre kettő embert is. Mi van ha Tae és Jön is rá jön?! Dupla szidás xD
    Áhhh...Az a telefon sex! XD Azon csak én nevettem?...Úristen...már alig vártam az új részt de ha tt usom, hogy ez lesz várok vele estig xD (amit nem bírnék ki ><).
    Jihyo meg...mi az már, hogy meg akarja húzni a picurt?! >\\\< xD
    Bírom ám Őt is, nagyon jó fej 😊😊 főleg, hogy hagyja, hogy mindenki nála aludjon xD
    Na nem fecsegek en itt tovabb xD
    Nagyon jó lett^^:D
    Várom a folytatást.♡♡

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnálom, pedig igyekeztem. ><
      Kicsi szíved is sajnálom nagyon XD de így érdekesebb a sztori. Ám gondoltam, hogy a felizgulós rész senkinek sem fog bevillanni, hogy megtörténhet XD
      Kookék triója pedig alapból érdekes XD de a hormonoknak nem lehet sokszor parancsolni :3 főleg ilyen fiatalon. Azok csak húzzák és nem tud ellenállni, de.... hát lehet tényleg baj lesz belőle KI TUDJA! ÉN BIZTOS NEM >.> XDD
      Jah Jihyo is cuki a zord külső ellenére :3 De főleg a párjával az. Bár... szexelni azt szeret >.> még a végén ráveszik a legfiatalabbat még egy órára és az szexbe torkollik.... :3 XDD
      Sietek amúgy, d ema Nipponon leszek holnap reggelig és 8 körül fogok hazaérni, szóval.... holnap napközben leghamarabb, ha nem zuhanok az ágyamba :D

      Törlés
    2. Mondták már, hogy gonosz vagy? XD Mi az, hogy te nem tudod mi fog történni? >< Mi akkor honnan tudjunk? Lottozunk hatha nyerünkxD
      Jihyo-t meg egyszeruen nem tudom elkepzelni, hogy zord. Olyan aranyos >< :3

      Törlés
    3. Én mindent tudok ám XD mi, hogy lesz, miért, stb :3 XDDD csak próbáltam átérezni a helyzeteteket. XDD

      Törlés
  4. Na hol is kezdjem...Jungkook-ot kiherelem legalább nem tud majd rahajtani Heesoo-ra xd najó, csak megolom ennyi a egesz...miert kell ezt tenned velem Mayu? Nem igaz, hogy Kook-nak nincs bűntudata? Nekem mar csak a gondolattól is buntudatom van xdd jaj nem lesz ez igy jo! Es mi az, hogy Kook csak ugy ramaszik Heesoo-ra? Olyan kiherelesek lesznek itt xD Tae Heesoo-t Jin pedig Kook-ot, bar lehet, hogy en is csatlakozom XD Es Jihyo-nt meg annyira megszerettem:3 (igen, most Jihyo-t xd) es azok a be szól a sok xd "allo fatkincaval" xd De amugy az, hogy most Jungkook jobban csókol az nem fog feltűnni V-nek? Lehet, hogy mar kérdezték de en meg csak most jutottam el idáig xd
    Ha nem csinalsz valamit gyorsan felek, hogy szet fog menni a trio es duo lesz belőle vagy meg az se>< jaj ebbe bele se akarok gondolni xD Siess es hozzd helyre a dolgokat mert en mar itt kiviragoztam meg agyon izgultam a fejemet es mar kezdem azt hinni, hogy nem akarom tovabb olvasni xD
    De attol meg nagyon varom a kovi resz:3 Amint tudod hozzá^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Three sides nem two sides of life :DD Ne aggódjatok, bár ez hatalmas spoiler... viszont ki tudja, melyik trió lesz a főszereplő innentől.... OHOHOHO XDDD Jaj, de gonosz vagyok. Na akkor buli előtt igyekszem nektek megírni, de nem ígérek semmit XD

      Törlés
    2. Neha nagyon gonosz vagy ㅠ.ㅠ
      De igy legalabb izgis a tortenet:3 juj mar nagyon varom a folytatást:3

      Törlés
    3. Az tuti, hogy izgis :D Amm kint van :3

      Törlés
    4. Neha nagyon gonosz vagy ㅠ.ㅠ
      De igy legalabb izgis a tortenet:3 juj mar nagyon varom a folytatást:3

      Törlés
  5. A-TYA-ÉG.... <3 szent kukimadár.. ..ezt imádtam <3 ahh....azt már biztosan kijelenthetem hogy HeeSoo az új szerelmem (kár hogy nem létezik) én annyira akartam hogy folytassák.....<3 ohh ez a kedvenc részem eddig <3 annyira cukik voltak istenem.... remélem lesz belőle OS mert meghalok XD nagyon jó lett ...... és a vége meg fenomenális...már nagyon kíváncsi vagyok <3 :* !!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem lesz mert én is nagyon megszerettem ezt a párost :3

      Törlés
  6. HeeSoo egyszerűen tenyleg egy szarnyak nélküli angyal😍 imádom 😃 mar nagyon reg nem olvastam idő hiány miatt de nagyon orulok h folytattam mert ez egyszeruen ahhw 😍 eletemben eloszor sírtam egy fici miatt 😃 es nalam ez mar nagy szo😂 alig birtam elolvasni az elozo részeket konnyek nelkul huhh durva vol 😌

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azért ennek örülök. :D Akkor sikerült átadni egy kis érzelmet vele és ez jó. No meg annak is örülök, hogy tetszettek nagyon. Most nagyon ritkán írok, szóval be tudsz érni kis nyugis tempóban. :D

      Törlés