Three sides of life 67. rész: Zúzódás

-Jó éjt picur.
-Jó éjszakát mindenkinek! - fészkelődött Taehyung.
-Igen. Álmodjatok szépeket. - hallgatott el Seokjin, hamarosan pedig mindegyikük el is szundított, bár ez Taetaenak nem jelentett megnyugvást. Épp ellenkezőleg, félt valamitől és teljesen jogosan, mert igaza lett.

Rémálmok. Azok a fránya rémálmok, melyekkel annyit harcolt és amiktől annyira szenvedett. Ám báránybőrbe bújt farkasként jelentek meg elméjében, hogy megtévesszék őt.
-Kookh! - fogta meg a kisebb kezeit mellkasán, amint az megtámaszkodott az alatta fekvő csupasz bőrén és elfoglalta szokásos helyét.
-Taeh! - nyögött fel, miközben lassan kezdett lovagolni.
Az említett nem bírt magával. Végre levezethette a feszültséget ami felgyülemlett benne, a kicsi pedig készségesen segítette ebben, ezért csípőjére fogott és boldogan szemlélte a fiatalabb mozgástól megfeszülő izmait.
-Ne ennyire. - húzta kicsit magához a fiatalabbat, amint az fájdalmas szögben ereszkedett vissza.
-Mért ne? Tudom, hogy felizgat. - karmolt végig tiszta erejéből társa mellkasán.
-Jungkook. Állj le! - fogta le, mert ez már kicsit sem volt kellemes.
-Mért? - szabadult ki a szorításból a fiatalabb.
-Nem szeretem.
-Na persze. - támaszkodott meg Tae feje mellett - Érzem, keményebb lettél. - harapott nyakába, ám cseppet sem gyengéden, inkább tiszta erejéből.
-KOOK! - lökte el magától társát, mire az nyakára fogott.
-Ellenkezz csak! - őrült meg teljesen.
-Jungkookh! - kapott a nyakát szorongató ujjakra - Nem kapok levegőt.
-Élvezd csak.
-Kookh.
-Hahh! Imádom ezth. - hunyta be szemeit a legkisebb élvezkedése közben.
-Eressz... el! - szabadult meg a fiatalabbtól, ki a földön landolt az ágy mellett.
Taehyung azonnal felült, hogy utána lessen, ám az onnan feltápászkodó személyt már nem tudta kezelni és pánikba esett.
-Hogy merészeled?
-Neh! - kezdett hátrálásba.
-Gyere ide!
-Neh! Könyörgöm! - könnyeztek be szemei a félelemtől.

-Tae! - rázták fel társai álmából, mitől folyt róla a víz.
-Kicsim! - aggódott érte Seokjin, amint kipattantak szemei - Jól vagy?
-Hyungh! - hívta fel magára a figyelmet a picur is, mire Tae fejében a menekülés gondolata fogalmazódott meg szegény látványától, kit ezzel a lendülettel lökte is el magától, majd Jintől megszabadulva ugrott ki az ágyból és az ajtóhoz rohanva támaszkodott annak, mialatt kapkodott levegő után - Hyung. Rosszat tettem? - tápászkodott fel a kisebb.
-Kicsim mi a baj? Had segítsek.
-Heesooh. - lihegett, mert Seokjinben régi párját látta, akiben csak reménykedett, most is ott lesz mikor rémálmából ébred, ahogyan minden alkalommal a múltban.
-Taetae. - könyökölt fel az ágyra Kook, miközben Jjanggu már ott ugrált körülötte - Ne haragudj rám!
-Énh..... sajnálom Kookh. - fogta fejét.
-Tae. Mi a baj? - állt fel lassan Jin és óvatosan lépett egyet Taetae felé - Had segítsünk. Mond el, mi a baj és megoldjuk.
-Ne gyere közelebb. - félt V, hogy mit tenne most Seokjinnel, ha hozzáérne és inkább nem kockáztatott. Szerette, nem volt vele gondja, de most nem ő irányította tetteit.
-Nyugodj meg, itt nem eshet bajod. - maradt is helyén az idősebb, miközben próbálta lenyugtatni.
-Hyungh! - kelt fel Jungkook.
-Ne. - szólt rá, nehogy megközelítse, de meg sem hallotta őt a picur.
-Kook!
-Hyungh! - ölelte meg a kisebb, Tae azonban nem volt ura testének. Még mindig a menekülés kerekedett felül ép tudatán, így mikor a legfiatalabb körbefonta karjaival elvesztette végleg a kontrollt és a kicsi látta kárát. Ám még így is szerencséje volt. Taetaenak nem tért vissza minden ereje a kelés után, ezért a picur oldalába bevitt ütés sem bizonyult súlyosnak, csak fájdalmasnak, mire a legfiatalabb felnyögött, de nem volt ideje rendesen reagálni, mert márt vágódott is neki az ágynak, mely hál'istennek támla nélküli volt, így a matrac kapta el, ám ettől még messze állt a kellemes érkezéstől ez a landolás.
-Taehyung! - mordult rá Seokjin, hiszen a kicsi bántalmazására egyetlen egy indokot sem fogadott el korábban.
-Istenem! - rogyott össze V, amint meglátta a fiatalabbat a földön ülve, ahogyan fájlalja bordáit - Én..... - fogta fejét - Mennem kell. - lélegzett mélyeket, míg Jin a legkisebbel foglalkozott - Mennem kell. - állt fel és összekapva néhány cuccát indult, hogy távozik.
Még pólóját sem vette fel, mikor kilépett a folyosóra csak ahogy odaért a lifthez vált némileg szalonképessé. Végig kapkodta a levegőt, nem bírt megnyugodni, menekülni akart, ezért rohant is haza. Ám nem segítette a hajnal sötétsége lelkét, hogy csillapodjon. Félt, mikor bukkan fel a következő sarkon az az ember, aki ennyi kárt okozott benne, mikor fut bele és esik csapdába most, hogy senki sem fogja keresni jó ideig. De ez legalább hajtotta, így valóban, futott hazáig.

-Taehyung? - kopogott be reggel ajtaján édesanyja - Itthon vagy? - nyitott be.
-Uhum. - dörmögött takarója alól.
-Azt hittem csak rosszul láttam a cipődet. Valami baj van? Történt valami? Azt hittem Jinnél vagytok.
-Jungkook még ott van.
-Összevesztetek kicsim? - ült sarkaira ágya mellett anyukája.
-Anya. - fordult felé és kukucskált ki - Mi van, ha visszatér a múlt?
-Mi történt? - ráncolta szemöldökét.
-Tudtad, hogy a távoltartási végzésnek van lejárati ideje?
-Hozzád ért? Megsérültél? Megölöm.
-Találkoztunk.
-Hol?
-Kook el akart menni egy bárba. Megfenyegetett, ha nem megyünk vele, elmegy egyedül. Ezért lementünk. De onnan kitiltották anya. Mikor szétváltunk, Daniel elintézte. De most ott volt, már visszaengedték.
-Ne menjetek le ilyen bárokba.
-Nem megyünk többet, de féltem Kookot. - ült fel - Szerintem kiszemelte magának. Alapból, róla beszélünk, nem fogja ennyiben hagyni. Anya. Mit tegyek?
-Seokjinék tudnak róla?
-Nem, csak találkoztak vele, de.... az sem... nem tudnak semmit.
-Akkor mond el nekik. Taehyung kicsim, ez hatalmas veszély rátok nézve főleg a legkisebbre. Ha tényleg kiszemelte magának, nem fogja annyiban hagyni, ismered. Tudniuk kell, mi fenyegeti őket.
-Nem akarom, hogy erről tudjanak. Elveszíteném őket. - hajtotta le fejét szégyenében. Nem békélt meg múltjával soha és ezért nem is mesélte el senkinek, csupán Heesoonak, hiszen ő viselte el ennek legnagyobb terheit.
-Honnan veszed ezt kicsim?
-Gondolj bele anya! Szerinted szeretnének egy olyan szörnyet amilyen voltam? - nézett könnyes szemekkel fel - Hozzám sem tudnának többé érni, rám sem tudnának nézni az undortól. De teljesen jogosan.
-Kicsim. A múlt elmúlt. Már vége és teljesen megváltoztál. Nem az vagy, aki voltál. Feleslegesen aggódsz miattuk. Jungkook nagyon szeret téged, láttam. Az alatt az egy hét alatt világossá vált nekem, nem csupán egy futókapcsolatként tekint rád, hanem imád, felnéz rád és tisztel. Ugyan Jint nem ismerem annyira, mint a fiatalabbat, de ő eljött hozzád még a legelején. Azt mondtad, nem volt homoszexuális, miattad lett csak. Szerinted egy olyan ember eltudna hagyni téged, aki miattad változott meg és ugrott fejest egy teljesen új dologba? Aki a kezdetek kezdetén bevallotta neked mennyire szeret, annak ellenére, hogy még csak sosem csókolt férfit sem? Tényleg azt hiszed, ez a két fiú elhagyna téged bármiért is? Hisz még ebben a furcsa felállásban is kitartotok egymás mellett, szeretitek a másikat és úgy éltek, mint más egy normál kapcsolatban. Nem tudom hogyan látod kisfiam, elvégre te ismered őket nem én, de amit eddig nekem megmutattál belőlük az alapján ez a nem mindennapi felállás erősebb, mint mások házassága. Muszáj tudniuk mindent, mert bajuk eshet, ha naivan állnak a dolgokhoz, főleg most, hogy ekkora veszély tűnt fel megint.
-De.... nem akarom nekik elmondani. Akkor..... akkor nem becsülnének semmire. Jungkook többé nem hallgatna rám semmiben.
-Nem történne ez meg, de ha ettől félsz, akkor csak tudasd velük, az az ember veszélyes. Főleg Jungkookra. Nem hagyhatjátok egyedül mostantól és neki is nagyon kell figyelnie. Szólnod kell neki.
-Valahogy szólok neki. Azt mondta, már szót fog fogadni. Este nagyon..... te jó ég este bántottam. - fogta fejét.
-Mit csináltál vele?
-Rosszat álmodtam és felkeltettek. Jungkook volt az álmomban és átváltozott azzá a féreggé, így mikor megláttam lelöktem az ágyról. - magyarázott, majdnem sírva - Aztán Jin hozzám akart érni, mondtam neki ne. Kook is megindult neki is szóltam, de nem hallgatott rám. Pánikoltam ő pedig megölelt. Csak segíteni akart, de nem bírtam elviselni, hogy hozzám ér és megütöttem, majd ellöktem.
-Kicsim. Hol ütötted meg? Komolyan megsérült? - simogatta fia térdeit, hogy megnyugodjon kicsit.
-Az oldalát és szerintem nem. Fájt neki, de nem volt igazából erőm. Csak zúzódhatott. Nem tudom, Jin vele van én azonnal eljöttem. Jin mérges volt. Nagyon.
-Ezért kéne elmondanod nekik mi a baj.
-Jin nagyjából sejti. Csak azért morcos, ha a kicsit bántom. Biztos azért volt most is. De nem aludhatok többé velük. Itthon sem tudtam megint. Folyton feljöttek az emlékek. - keseredett el.
-Ma kérek időpontot akkor. - kelt fel anyukája - Visszamegyünk a pszichológushoz. - sétált az ajtóhoz.
-Ő sem tud segíteni. Akkor sem tudott.
-De Heesoo már nincs itt, neked pedig segítség kell. - állt meg a küszöbön.
-De elérem.
-Megvan még a száma?
-Igen. Számított erre. Vár mióta szétmentünk.
-Akkor beszélj vele. Segítség kell.
-Majd felhívom.
-Minél hamarabb. Különben még komolyabban megsérül valamelyikőtök.
-Tudom.
-Rohannom kell dolgozni. Bármi baj van azonnal hívj! Beszélek apáddal közben.
-Be fog dühödni.
-Teljes joggal. A fiáról van szó, nem fogja ennyiben hagyni. Szép napot kisfiam és nyugalom. Beszélj a párjaiddal.
-Fogok. Szia anya!
-Szia!

-Hogy vagy picur? - keltette kakaóval a kisebbet Seokjin, ki már jó ideje ébren volt.
-Jól. - nyújtózkodott - Ahh! Bár az oldalam fáj.
-Mutasd. - húzta fel pólóját, hogy szemügyre vegye az érintett területet. Ennyi idő alatt már kellett látszódnia valaminek - Uhh. Szépen belilult. Jól megzúzott.
-Az én hibám. Szólt, de nem figyeltem rá.
-Ettől még nem kellett volna megütnie. Hozok körömvirágkrémet, az segít. - állt fel Seokjin és kisétált a konyhában, mit Jungkook végignézett.
Az estén gondolkodott el mindenen, ami történt, kezdve a bárral. Biztos volt benne, az a férfi tehet mindenről, ő az oka Tae kirohanásainak és az álmának is. Őt okolta, hisz addig a pillanatig minden rendben volt, sosem kapott pánikrohamot társa. Most viszont valami történt, Taehyung pedig megváltozott egy csettintésre. Kifordult önmagából, néha kedves, néha haragos, mintha két oldala lenne, akik harcolnak egymással. Segíteni akart ezen, mert azon a reggelen is, bármilyen kegyetlen volt vele előzőleg társa, hiányolta. Nagyon üres volt az ágy nélküle, nem tudott kit ölelgetni, míg Jin mászkált, nem volt kivel ébredeznie és csókcsatát játszania reggel.
-Mutasd az oldalad. - ért vissza Seokjin, persze nyomában Jjangguval, majd a hűvös krémmel bekente a kisebb sérülését.
-Beszéltél Taeval? - érdeklődött félve.
-Még nem. Nem merek írni neki. Nem tudom milyen hangulatban van. - szomorodott el Jin. Neki is hiányzott a másik és aggódott érte.
-Remélem jobban lesz.
-Én is. Nem jó így látni. Biztos az a férfi az oka.
-Szerintem is.
-Valamit megpróbálok vele kezdeni.
-Segíteni szeretnék.
-Téged nagyon félt Kook. - zárta vissza a krémet - Már este sem akarta kimutatni neked, mennyire rosszul van. Iszonyatosan óvni akar.
-De nem vagyok már olyan kicsi. Szeptemberben felnőtt leszek. Mért hagytok ki mégis mindig mindenből? Én is részt akarok venni a dolgokban. Mi egyek vagyunk, akkor mért nem engedtek be ténylegesen is magatokhoz?
-Fél, hogy nem néznél fel rá többet, ha olyan állapotban látnád, ahogyan én láttam tegnap. Nem akar csalódást okozni neked.
-Nem okozna. Én szeretem őt, sosem csalódnék benne.
-Aranyos vagy. - mosolygott Jin - Én is így gondolom róla, de nem akarja elmondani, mi volt az este. Majd egy nap talán megtudjuk. De addig csak támogatnunk szabad. Nem szabad faggatni, kényszeríteni, mert lehet, rosszabb lesz. - kelt fel.
-Nem fogom. De bárcsak segíthetnék!
-Megtaláljuk a módját. - ment vissza a konyhába Seokjin, hogy eltegye a krémet.
Tényleg muszáj volt megtalálni a segítséget Tae számára, de Jinnek ötlete sem volt. A lefekvés előttire még igen, ezért aludtak úgy, hogy ölelték őt, de az álomra nem számított. Párja rettentően szenvedett tőle és hihetetlen módon megijesztette. Nagyon aggódott érte, mikor pedig azokkal a rémült szemekkel nézett fel rá meghasadt a szíve. Fájt neki, hogy nem tud segíteni rajta, haszontalannak érezte magát. Az pedig csak plusz teher volt, mikor a kisebbre támadt. Ugyan szólt előre, de akkor sem kellett volna ellene fordulnia, ám sajnos nem tehetett róla. Pánikolt valamitől, ami nem hagyta lenyugodni. Tehetetlenek voltak, így mikor társuk elszelelt, hagyták. Reménykedtek benne, az egyedüllét majd segít rajta, csak idő kell neki és jobban lesz, ezért nem zargatták. Ám ez a nem beszélés kölcsönös volt. Jin és Kook félt, Taet rossz passzban találják, Taehyung pedig azért aggódott, hogy haragudnak rá. Ám lenyelte ezt, majd minden támadásra felkészülve ment vissza Jinhez, hogy némi felvilágosítást adjon. Nem teljeset, csak annyit, amennyire szükség van.
-Taehyung az?
-Igen. - nyitott ajtót kapkodva Seokjin és mindketten a folyosón állva várták, míg fel nem ért a lifttel, mikor pedig megjelent, majd kilépett belőle, párjai lerohanták, pedig nem volt egyedül. Két lakó indult feljebb, de a fiúk nem törődtek velük egy pillanatig sem. Taehyungot ölelgették - Istenem! -  szorította karjaiba Jin - Jól vagy?
-Jin? - lepődött meg V. Nem ilyen fogadtatást várt.
-Hyung, sajnálom. - ölelte másik oldaláról Jungkook és meg sem tudott már mozdulni - Hallgatni fogok rád, esküszöm.
-Picur. M.... mi van veletek?
-Aggódtunk kicsim. - engedte el Jin és kezeibe fogta arcát - Annyira aggódtam. Jobban vagy? Minden rendben?
-Jin.
-Nagyon sajnálom hyung. - lazított kicsit Jungkook is az ölelésén - Bocsáss meg!
-Jaj, picur. Mért haragudnék? Te bocsáss meg! Nem akartalak bántani. - bújt nyakába V.
-Kérsz egy kakaót? Gyere, csinálok neked. - húzta be párjait a lakásba Jin, miközben Tae még a meglepettségtől nem nagyon tudott mit mondani.
Dühre számított és kérdőre vonásra, hogy mi volt ez, mért tette, hogyan gondolta, ám szeretet fogadta. Társai nem voltak mérgesek, inkább kétségbeesettek egy kicsit. Úgy rohanták le, mintha háborúból tért volna vissza hosszú idő után, pedig csak néhány órát töltött távol szerelmeitől. Ám ezzel biztatták lelkét tudtukon kívül. Talán tényleg nem úgy reagálnának, ahogyan gondolja. Talán tényleg nem tekintenének rá szörnyetegként, nem süllyedne szemükben az óceán fenekénél is mélyebbre. Lehet, egy kis esély van rá, hogy máshogy, szeretetükkel fogadnák. De.... nem volt ebben olyan biztos, így inkább csak maradt az alapnál, az egy-két információnál, amit tervezett velük megosztani, hogy féljenek Wonmintől, akárcsak ő.

(Folytatjuk :D Nehogv azt higgyétek, pár rész alatt végzünk. Egyre több ötletem támad a csavarokra, apró fordulatokra, kis kitérőkre, a múlt felderítésére, így 10 rész alatt biztos nem végzünk :D Jó aggódást :3 Muhahahaha.
My Music Taste K-pop koncert kampány ---> LINK
Facebook My Music Taste csoport --> LINK (HELPER)
iKON kampány --> LINK
BTS kampány --> LINK
Idolater Magazinok --> LINK
Facebook oldalunk --> LINK )