Three sides of life 70. rész: Féltékenység vezérel

-Dehogyis. Úgyis csak este tudja meg, mert lesminkelem, akkor meg szexel fogom kiengesztelni. - kuncogott.
-Köszönöm. Sokkal tartozom.
-Azzal tartozol, hogy kis boldog légy. Semmi többel. - csókolt fejére - De most már hallgass el. Álmos vagyok.
-Rendben. - mosolyodott el Taehyung, majd behunyta szemeit és hitt benne, hogy ezúttal egyedül is képes lesz legyőzni démonjait, így nem kell majd felkelnie, Heesoo pedig aludhat egy keveset.

-Köszönöm szépen, bár nem kellett volna. - szállt ki még számára korán reggel Jihyo kocsijából ökölbe szorult gyomorral, mert félt, hogy kiszúrja majd a smink alatt párja sebeit és kihajítja őt az autóból miattuk, pedig nem szándékosan tette.
-Szívesen elhoztunk baby! - ugrott ki Heesoo is - Remélem ma jobban fog telni az estéd. - ölelte át - Vigyázz magadra és gyakrabban hívj, de ne emiatt. Néha menjünk el kávézni, vagy moziba, vagy nem tudom. De fussunk össze.
-Rendben. Köszönöm.
-Jó mulatást! - engedte el társa és rámosolygott.
-Szép napot Heesoo! - viszonozta a kisebb.
Barátja még távozásakor jól összekócolta haját, majd újra elfoglalva helyét az idősebb férfi mellett indultak is tovább, miután Taehyung gyorsan elköszönt aznapi sofőrjétől is.
Ott maradt Jin háztömbje előtt egyedül, miközben a Nap lassan kelt fel és vörös fényeivel sütött biztatóan, menjen csak, nem lesz baj. Ám kicsit még habozott. Lehet inkább haza kellett volna osonnia, ott kipróbálni, bírja-e pánik nélkül, ahogyan Heesoonál, hiszen társa lakásában már azonnal nyugodtabb is lett, amint belépett, de Jinnél nem tudta, ez működne-e. Elvégre ott a picur is ott volt, kivel álmodott és kitől lassan félt, az életben is átváltozik, ezért... habozott. Félt, bántaná őket, mert már megtette, ám nem akart távol lenni tőlük tovább. Felügyelni szeretett volna rájuk, hogy mikor elérkezik a pillanat azzal a szörnnyel, ott legyen és megvédje párjait. Ezért erőt vett magán, félelmén, aznap már másodszorra és betanulva a kapunyitó kódot indult felfelé. Remélte nem kell majd felkeltenie senkit, mert Seokjin ébren van, de ettől még óvatosan kopogott az ajtón, mikor pedig kulcscsörgést hallott akaratlanul is mosolyogni kezdett. Ám végül nem azt kapta, amire számított, hanem valami sokkal cukibbat.
-Taeh. - üdvözölte társa kin látszott, most kelt.
-Aludtál még? - lépett beljebb vigyorogva.
-Jah. - csukta be az ajtót álmos szemekkel, lassú mozdulatokkal.
-Szevasz Jjanggu. - simogatta meg a lakás őrzőjét Tae.
-Én visszafekszek kicsim. - csoszogott a háló felé párja.
-Én is megyek. Álmos vagyok, nem sokat aludtam.
-Umm. - fordult felé Jin és arcán látszott, rossz dolgok jutottak eszébe.
-Nem szexeltünk, ha arra gondolsz. Esküszöm az életemre.
-Ahh.... jó. - folytatta útját.
-Viszont most nem lesz baj.... remélem.
-Mivel? - dőlt be Jin Jungkook mellé.
-Az álmaimmal. De... így nincs helyem. - nézte társait, mire Seokjin hátára fordult.
-Itt jó lesz? - emelte fel karjait széttárva, hogy Taehyung feküdjön rá.
-Igen. - mosolygott, majd egy szál boxerra vetkőzött és már mászott is kedvesére - De lehet, fogok rosszat álmodni, csak jobban viselem.
-Majd megnyugtatlak.
-Nem fog kelleni elvileg, de kiderül.
-Taetae? - emelte fel fejét Kook csukott szemekkel.
-Itt vagyok picur. - érintette meg orrát, amint már Jinen feküdt annak ölelő karjainak fogságában.
-Hyungh. - nyitotta fel pillát és aprókat pislogva fészkelődött közelebb társaihoz.
-Mi van picurka? - foglalt helyet inkább két szerelme között szemben a legkisebbel.
-Hiányoztál. - morgott.
-Itt vagyok már és leszek is. Nyugodtan aludj. - simogatta arcát, de a legfiatalabb csupán hümmögött rá, majd visszamerült álmaiba, ám mielőtt elszenderült volna ujjait összefonta társáéival.
Tae mosolygott a legfiatalabbon, mert most nem tudatosan lépett, hiszen nem volt ébren elméje, ezért minden cselekedete szívéből jött gondolkodás nélkül, lelke legmélyéről, melyet pufi arca mögött rejtegetett. Imádta a kicsit mikor ilyen volt és szerette volna követni a képzeletek világába, ám cseppet félt, hogy majd rosszat álmodik újból, mivel pedig Heesoo hatókörön kívül tartózkodott nem számíthatott semmiféle segítségre sőt, inkább nehezebb küzdelmet várt. De hitt benne, hogy társait most nem fogja bántani főleg nem azért, mert már tudják, ha rájuk szól, maradjanak távol, akkor engedelmeskedniük kell.

Végül igaza lett. Újból rémséges álmok törtek rá, de egy kicsit másak, melyek egész este alatt formálódtak. Ugyan még mindig Kook változott át, de Tae már megadta magát. Egy pillanatig sem küzdött miközben tisztában volt vele, csak képzelet, nem valóság. Hagyta a szörnyetegnek, hogy elkapja, nyakát szorongassa, bántsa, mialatt szeméből ömlöttek a könnyek bármiféle nyikkanás nélkül. Viszont megint történt újítás, egy aprócska kis változás, amit már nem bírt elviselni. Eddig nem találkozott ezzel a fajta verzióval, így már épp ideje volt, de nem számított rá. Az ördög apja mellett megjelent Kook, ám most nem akarta bántani, sokkal inkább menekült volna társával együtt, de nem tehette. Hátrakötözött kezekkel térdelt, miközben szájában is egy kendő akadályozta a beszédben, szemeit pedig egy harmadik fedte. Ne, csak ezt ne, bármit megtett volna, ha Kookot szabadon láthatta volna, így mikor az a szörny azt mondta, ha megmozdul, a picurnak annyi, levegőt venni is alig mert. Csak állt a falnál és végig követte ellenségét, amint az a legkisebbhez sétált, meghúzta haját, majd olyan módon ért hozzá, melyet Tae nem viselt el. Szólt neki, eressze, ne merje bántani, semmit se merjen vele tenni, de hatástalannak bizonyult, mikor pedig mozdulni szeretett volna, nem tudott. Végignézett mindent, látta a legkisebbet abban a helyzetben, amiben sohasem szerette volna és nem tudta megmenteni mindaddig, amíg az nem szólt érte.
-Taeh! - visszhangzott fejében és mintha feloldozták volna láncai alól rohant oda kettejükhöz, hogy bosszút álljon.
Levetkőzte félelmét így pedig nem érdekelte, hogy baja lesz, csak a kisebb épsége, ezért mindent bevállalt pedig tisztában volt vele, alul fog maradni, ami be is következett. Fele olyan erős sem volt, mint ellenfele és hamar földre került.
-Megérte? - kérdezte a szörnyeteg, ki lassan az utolsó csepp oxigént is kiszorította belőle, mire Tae oldalra nézett a picurra.
-Teljesen. - préselte ki utolsó lélegzetével a választ, miközben elmerült Kook aggódó, könnyes tekintetében.

-Hyungh! - rázta fel a legkisebb ki azonnal el is engedte, amint a szólongatott kinyitotta szemeit. Félt, majd megint felpattan, pánikba esik, elrohan és ezúttal nem szeretett volna sorba állni újabb foltért. Ám Tae nem mozdult meg, csak a plafonra bámult, miközben már rutinból szaladtak lefelé a sós cseppek arcán.
-Kicsim! - vonta magára párja figyelmét Jin, miután pedig összeakadt tekintetük az idősebb tudta, nem fogja bántani, így azonnal nyakába is borult.
Taehyung félkezével ölelte társát majd Kookra pillantott. A legkisebbre ki a legvédtelenebb is volt és biztosra vélte, csak azért nem mozdul felé, mert fél. Ezért ő lépett, emelte fel szabad kezét a kisebbhez, mit a picur szemeivel végig követett, amint pedig arcára simított bele is bújt tenyerébe lehunyt pillákkal. Megkönnyebbült, hogy nem bántják, ezért pár pillanattal később már félig Taehyungon feküdt ölelve annak karját.
-Mit álmodtál kicsim? - érdeklődött Seokjin, mialatt társa szipogva próbálta rendezni légzését.
-Picurt bántották. - szorította magához az említettet - Kegyetlenül. Nem mehetsz egyedül sehová! - csókolt a legkisebb feje búbjára.
-És mi érte meg teljesen? - feküdt mellé Jin, majd elkapták egymás tekintetét, ám Tae hosszú percekig nem felelt. Ha elmondta volna az igazat társa aggódni kezdett volna, azt pedig nem akarta.
-Nagyon fontosak vagytok nekem, ugye ezt tudjátok?
-Mért nem válaszolsz? - ráncolta szemöldökét Seokjin. Utálta az ilyen monológokat, mindig rossz vége lett minden filmben, de az életben is.
-Bármi történik, soha ne higgyétek azt, hogy nálatok bármi fontosabb lehet számomra.
-Hagyd abba! - mérgesedett fel Jin. Ezzel csak nagyobb aggodalmat keltett, mint a halál gondolatával.
-Szeretlek benneteket. - mosolyodott el azonnal a legfiatalabb, párjának mondatára, bár egyikük sem láthatta ezt, elvégre most mondta neki először, még ha nem is konkrétan személyének szólt, de társainak.
-Mi is szeretünk Taetae. - bújt hozzá Seokjin.

Végül meg sem próbálkozott már az alvással Taehyung, holott iszonyat fáradt volt. Inkább csak simogatta párjait, majd lassan felkeltek mindannyian, hogy reggelizzenek, de leginkább a faggatás miatt. Heesoo nagyon felkeltette az érdeklődésüket, ám igazából féltékenységük támadt fel poraiból.
-Kedves lélek. Mért nem elég ennyi? - töltötte ki magának kávéját Tae, pedig nem nagyon szokott inni, de most élt a lehetőséggel.
-Csak hallottunk róla, elég sokat, de sosem találkoztunk vele, te meg elrohansz hozzá egy estére. Mért nem mesélsz róla többet? - fészkelődött székén Jungkook.
-Már mondtam. Exem volt, jó ember, nem történt semmi köztünk most, ne aggódj. - ült le vele szembe Taehyung.
-De valami kis segítséget legalább adhatnál, hogy mit csináltatok, vagy milyen egyáltalán. - pakolt eléjük reggelit a legidősebb.
-Keeeeedves. - mosolygott fel rá V.
-Hahh! - sóhajtott fel Jin - Mondj már róla valamit!
-Minek? Úgysem fogtok találkozni.
-De én szeretnék hallani erről az angyalról!
-És mit szeretnél tudni? Kérdezz!
-Hol találkoztatok? Meddig voltatok együtt? Mért mentetek szét?
-Egy olyan bárban találkoztunk, mint ahol voltunk picurral. Nagyjából másfél évig volt mellettem és azért, mert ő többre vágyott.
-Mi többre?
-Együttélésre, családra.
-Hány éves ez a Heesoo?
-Jóval öregebb nálam, de még nálad is. - mosolygott.
-..... Hogy sikerült összejönnöd egy ennyivel idősebbel? És a szüleid? Nem szóltak bele? Hány éves voltál?
-Hát öhh. - ez kicsit kínos volt számára. Akkoriban eléggé más természetű kölyökként élt - Én annak idején nem korombelieket kerestem, de még csak nem is kicsivel idősebbeket. Az...... az első mumusom is sokkal idősebb volt. Hozzá képest Heesoo haladásnak bizonyult, meg..... kicsit máshogy éltem. Heesoo rendbe szedett, helyre rakott. Anyáék örültek neki, imádták és ő volt az első, akit ismertek is mindannyian. Bár sosem aludt nálunk, nem akartunk nálam kikötni, neki volt lakása, de nagyon szerették. Meg is küzdött ezért a szeretetért és neki köszönhetem, hogy nem egy lecsúszott suhanc vagyok.
-Heesoo nagy ellenség. - szólt bele Jungkook.
-Kook! - mordult rá Jin előtt Tae, mitől meg is fagyott bennük a vér egy pillanatra, a kisebb pedig haptákba vágta magát - Heesoo nem ellenség. Ő a legkedvesebb lélek a Földön, éppen csak szárnyai nincsenek. Ne beszélj róla így! Ellenség az a férfi, akivel találkoztunk a bárban. Na ő, ő az akitől félnetek kell. Nem Heesootól.
-B-bocsánat.
-És.... biztos nem akarod bemutatni egyszer sem? Mi nem ismerhetjük meg? - érdeklődött tovább Seokjin.
-Nem terveztem. Ritkán találkozunk akkor is csak azért, ha bajom van. Bár most szorgalmazott, keressem többet.
-És ne legyünk féltékenyek. - dörmögte Kook.
-Van barátja picur. Boldog kapcsolatban élnek és ahogy Heesoot ismerem, ha már régóta vannak együtt, akkor gyerekkel zaklatja.
-Akkor te most ott aludtál egy pár lakásában és az egyik felet kitúrtad a kanapéra? - tette csípőre kezét Jin - Nem érzed magad pofátlannak kicsim?
-Nem laknak együtt. Csak Heesoo nekem is egy év után a gyerekkel jött. Hogy mennyire szeretne és itt kezdett el megromlani minden.
-Jah, értem. - fordult vissza a konyhába Seokjin, hogy a többi reggelihez elengedhetetlen dolgot is eléjük pakolja. Közben Jungkook kerülte társa pillantását és csendben maradt.
-Mi a baj?
-Rám mordulnál, ha elmondanám.
-Heesoo? Ne tartsd vetélytársnak picur. Veletek senki sem szállhat versenybe.
-De.... őt nagyon szereted. Engem meg......
-Téged imádlak.
-Bhaaa.
-Hehe. - vigyorgott.
-Sosem fogod mondani. - rázta fejét Kook, miközben Jin visszatért és leült.
-De, fogja mondani. Direkt húzza az agyad, de nagyon szeret. - kócolta össze haját.
-Igen, jól mondja Jin.
-Már várom a pillanatot. - húzta száját a kisebb. Nem hitt benne.
-Nem tudom mikor lesz, de várd csak.
-Na, jó étvágyat! - szólt közbe Seokjin, kinek már nagyon korgott a gyomra - Egyetek! - látott is hozzá.
Jungkookot azonban továbbra is zavarta Heesoo. Igazából nem azért, mert olyannak vélte, amilyennek Jin, egy potenciális veszélynek, ki bármelyik pillanatban elrabolhatja tőlük Taehyungot, hanem mert irigy volt rá. Ő hallhatta a másik szájából, hogy szereti, neki nem kellett megküzdenie figyelméért, elfogadásáért, hanem azonnal elnyerte mindet, ez pedig nagyon bosszantotta. Kíváncsi volt, mivel érte el Taetae ilyen mértékű megbecsülését, hogy ennyi idő elteltével is képtelen róla csillogó szemek nélkül beszélni.
Míg ő pedig ezzel volt elfoglalva, próbált gondolataival megküzdeni, addig telt a nap. Tae szobanövény módjára viselkedett egész nap. Ott maradt, ahova rakták, így a kanapén tengette idejét tévézés és némi kockulás kísértében, míg Jin csinálta a házimunkát, Kook pedig sokszor foglalkozott inkább a kutyussal, miközben Taeval csevegett.
-Haza kell majd mennem. - sóhajtozott V.
-Miért? - simogatta Jjanggu pocakját a földön ülve a legfiatalabb.
-Anya tudja mi van, meg kell nyugtassam.
-Ohh.... akkor megint oszlanunk kell?
-Majd, ha Jin dolgozik, akkor igen. Hazamegyek én is, te is, némi családozás aztán jövünk is vissza.
-Hmm.... jó. - szomorodott el. Megint egyedül kell majd lennie.
-Nekem úgyis foglalkoznom kell öcsivel is. De ha gondolod, lehetsz velünk, csak el kell menjek érted, nem járhatsz egyedül. - fordult Kook felé.
-Tudok magara vigyázni.
-Hidd el, most nem. Ez.... ez más. Higgy nekem.
-Nem is tudod, mire vagyok képes. - pislogott rá a legkisebb.
-Mert, mire vagy képes? Elcsábítod az ellenfeled a világ legédesebb szempárjával.
-Ezt most csak azért mondod, hogy ne morogjak, amiért megint lebecsülsz. - húzta össze szemöldökét.
-Csak biztosra akarok menni, hogy nem esik bajod picur. - mászott le a kanapéról.
-Tényleg meg tudom védeni magam. Jin megmondhatja. Ő ismer régóta, tudja.
-Ettől még nem szeretném, ha veszélybe kerülnél.
-Akkor most már egész életemben lesz mellettem valaki? Mint a gyerekek mellett?
-Nem. Csak amíg ez a veszély el nem múlik. Kook, ez tényleg nem egyszerű és nagyon ideges lennék, ha egyedül mászkálnál. - simogatta a kisebb combjait, ki inkább már Jjanggut bámulta, ahogyan az játszott ujjaival.
-Jó..... de akkor jössz velem és maradsz nálunk is kicsit! - nyitotta tágra szemeit egyenesen Taehyungra pislogva, miközben igyekezett a Világ legédesebb teremtésének tűnni.
-Ha szeretnéd, beugorhatok.
-Szeretném.
-Akkor bemegyek.
-Hohh! Köszönöm! - ölelte át társát a kisebb.
-Akkor felhívom anyát, hogy mit tervezünk. - engedte el lassan a picurt, majd felvéve az asztalról mobilját feküdt vissza.
-Én is felhívom az enyémet, hogy vegyen nekünk kaját. - állt fel.
-Különben nem lenne? - mosolygott Tae.
-Mondta hívjam, ha otthon leszek, mert akkor úgy vásárolnak. Ők keveset vannak otthon, megromlana minden.
-Jah, értem.
-Kimegyek addig a folyosóra, hogy ne zavarjalak. - indult is meg miutánkezébe akadt telefonja.
-Rendben.
Mikor Kook becsukta maga mögött az ajtót, Tae már köszönt is édesanyjának, a legkisebb pedig szintén tárcsázott, ám előbb egy másik számot, egy olyat, amit még soha nem hívott. Úgy tűnt, hamis fele kezd visszatérni a tiltás ellenére is, de azt gondolta, hogy ha ezt sikerül most megvalósítania, akkor talán hallhatja társa szájából azokat a bizonyos szavakat. Legalábbis nagyon reménykedett benne, hiszen egy profihoz készült segítségért, okításért, némi útbaigazításért, miként kell kezelni Taehyungot különleges helyzetekben és hogyan lehet igazán megpuhítani néhány szóval csupán, minek eredményéül majd hallhatja azt, amelyre annyira vágyik. A varászszó érdekelte, amivel akkor csalhatja ki párjából szerelmes énjét amikor csak akarja.
-Kim Heesoo! - vette fel a telefont a szám tulajdonosa.
-Ummm......


(Folytatjuk :D Huh, elég lassan haladunk, de már itt leszek remélhetőleg rendesen, gyorsan befejezzük RM-et, Francit, aztán belekezdünk Europeba. Várjátok már? :3
Facebook oldalunk --> LINK )