2016. június 7., kedd

Three sides of life 64. rész: Jjanggu

Kis csevegésbe kezdtek hármasban, mialatt megvitatták, mit kéne adni egy kölyöknek és mit nem. Kiélvezték a hűvös helyet, majd lassan hazaindultak, hogy összepakoljanak külön-külön Jinhez. Ugyan az idősebbnek másnap dolgozni kellett mennie, ám úgy tervezték, majd amíg munkában van, addig Taetae elugrik a kutyusért és cuccaiért, mire pedig párjuk visszaér majd estefelé, addigra a kis jövevény már családtagként fogja fogadni.

-De imádok vele játszani. - léptek be már mind a hárman Jin lakásába - Olyan kis aranyos, meg puha, meg mindig úgy örül nekem, mintha évezredek óta nem látott volna.
-Kéne neked egy kutya, nem gondolod? - érdeklődött Tae, miközben lepakoltak és a legfiatalabb visszazárta az ajtót.
-Hát.... gondolkoztam már rajta de nem tudom. Szegény sokszor lenne egyedül. Most is mennyit dolgoztam Namnál egyhuzamban. Egy kutyával foglalkozni kell.
-Ahh... és akkor ezért nem is szeretnél?
-Nem tudom igazából. Nem jó ötlet. Nem tudom. Most úgyis itt vagytok nekem ti társaságnak. Rég gondolkoztam utoljára házi kedvencen.
-Ohh. Hmm. - hümmögött csak Taehyung és adott egy kevéske esélyt annak, hogy Seokjin majd elutasítja másnap az ajándékukat.
-Aaaaahnnnnyira jóóóó, hogy itt vagy hyung! - csimpaszkodott annak nyakába a legfiatalabb - Úgy hiányoztál, nagyon unatkoztam!
-Mért nem csináltál valami értelmeset? - ölelte át ő is Kookot.
-Kitakarítottam otthon, de aztán halálra untam magam. Csak tévéztem aztán vártam, hogy írjatok. Aaaaah, nagyon hiányoztál! - szívta be mélyen Jin illatát a kisebb.
-Azt mondtad elmész Sugahoz. - állt meglepetten Taetae - Azért nem is zargattalak, mert úgy volt, mész.
-Végül meggondoltam magam. Suga most csajozik. - engedte el Seokjint - Meg kimozdulni sem volt kedvem.
-Bárcsak a bátyádhoz menni lenne és máshová nem. - puszilta meg Jin, majd táskáját felkapva ment a fürdőbe.
-De csak veletek van kedvem kimozdulni. - vigyorgott utána a kicsi.
-Kár. - tűnt el Seokjin.
-Kookh! - vonta magához a picurt Tae.
Aggódni kezdett, mi van, ha nem fogadja el majd a kutyust, de Kookie megnyugtatta. Jin nagyon szeretett volna nem is olyan rég egy állatkát, de csupán az tartotta vissza, hogy szülei nem támogatták a kutya dolgait, amit viszont Seokjin nem tudott volna saját pénzből finanszírozni, így lemondott róla. Csupán ez hátráltatta, mert ő el akarta kényeztetni a kis állatkát.
Ezzel a picur sikeresen megnyugtatta, így mire a legidősebb újra feltűnt csak ölelkezve találta párjait a nappali közepén. Nem furcsállta, csak megjegyezte, milyen édesek, miközben szomorúan vette észre, üres a hűtő. Mivel már késő volt egy bevásárlókörútra, ezért csak rendeltek vacsorát, miközben Jin arról áradozott milyen jó volt otthon, hogy nem kellett semmit sem tennie, kapott ebédet és egész nap azt csinálhatta amihez kedve volt. Lógatta  a lábát, kutyázott, élvezte a vidéki csendet.
-Jobb volt, mint velünk? - feküdt rajta Kook szinte nyakába bújva csukott szemekkel, az idősebb pedig jóllakottan bámult a tévére, melyen végre azt néztek, amit ő szeretett volna. Főzős műsort.
-Pihentetőbb inkább. Kellemes, szívesen lazsálnék veletek ott egy napot. Hahh, - sóhajtott - jó lenne.
-Majd lemehetünk oda is, a kiruccanásunk után. - vigyorgott a kicsi.
-Ahh. Most ne Kook, fáradt vagyok, holnap meg dolgozok.
-De utána megyünk.
-Nagyon szeretne. - dőlt Jin simogató kezének a földön ülve Tae.
-Igen, mert megígértétek.
-Tudnom, sajnos. - húzta száját a legidősebb.
-Én örülök neki.
-Ezzel egyedül vagy. - jegyezte meg Taehyung.
-Nem baj. Hátha ti is benne lesztek majd.
-Kétlem. De reménykedni szabad picur. - simogatta meg szabad kezével Kookie fejét Seokjin - Feküdjünk be az ágyba. Korán kelek.
-Rendben. - mászott le róla lassan a legfiatalabb.

Másnap Jin reggel magukra hagyta a kicsiket egy-egy gyors puszi után, így mikor ébredtek már rég nem volt otthon. a Fiatalok nem siették el. Tudták, párjuk csak délután ér haza ezért a délelőttöt ellustálkodták.
-Ugye tudod, hogy hatalmas szerencséd van, amiért Jin nem haragudott meg rád. - vitt vizet Kooknak V a tévé elé.
-Mért?
-Azt ígérted, mész Sugahoz. Családoznod kellett volna, de nem tetted. - ült le mellé - Szerencséd, hogy Seokjint jókedvében találtad és nem veszekedett veled.
-Nem azon múlott, de nem akartam elmenni. Otthon jobb.
-De mért nem? Suga a bátyád. Legalább meglátogathattad volna. Vittél volna ebédet, akkor tuti örült volna neked.
-Áhh neeeem. Annyira.... nem nem. - rázta fejét.
-Mért nem Kook? Mi bajod vele?
-Csak... Suga sosem volt velem kedves.
-Ezt eddig nem vettem észre. Szerintem kedves veled. Vagyis, amennyire tőle telik. Még meg is védett téged másokkal szemben.
-De ez azért van, mert Jin sokat küzdött vele. Mikor kicsik voltunk Suga mindig ugráltatott és kihasznált. Én meg persze sosem szóltam érte, mert azt akartam, hogy szeressen.
-Azt szokták mondani, hogy az időseb testvér azért gonosz, mert irigy a kisebbre a figyelemért.
-Ó, Suganak nem az volt a baja velem. Megmondta többször is a szemembe már kicsiként is. Szerinte miattam váltak el a szülei. Én tehetek róla és tönkretettem a családját. Ezért sokszor veszekedett vele apa, hogy ne mondjon ilyesmit nekem.
-Nem tudtam, hogy Suga ilyen kegyetlen volt veled.
-Jin azt mondta, hogy valószínűleg azért, mert muszáj volt feldolgoznia valahogy és ő így tette. Ráfogta valakire, én pedig, mint legfiatalabb, jó alany voltam.
-De már megbékélt ezzel és nem fogja rád. Nem bánt, inkább véd és azt szeretné, ha neked jó lenne.
-Nem mindig. Néha még, ha rossz kedve van, kegyetlen. Mérgében olykor-olykor felemlegeti ezt is. Így inkább nem megyek hozzá Jin nélkül, mert nincs aki fegyelmezze. Mondtam, ő sokat harcolt vele azért, hogy kezeljen engem emberként és Suga még most is sokszor csak akkor teszi, ha Seokjin ott van.
-Értem. Sajnálom. De lassan változik és már nem csak Jin közelében lesz kedves. - simogatta meg Kook hátát.
-Mindig ez volt, nem várok változást. A mostani felállás is hyung érdeme, nem másé. Ha ő nincs, a mai napig az menne, hogy próbálok Suganak a kedvében járni, miközben ő kihasznál és még csak egy köszönömöt sem kapok, vagy ajándékot szülinapomon.
-Megértem, mért ragaszkodsz Seokjinhez. De próbálj meg kibékülni Yoongival. Bármi lesz, ő családtag, ő mindig itt lesz neked, még ha sokszor úgyis tűnik, nem segítene és kihasznál. Szeret ám téged.
-Akkor szarul csinálja, mert nem érzem.
-Az lehet. Biztos nem tudja, hogyan mutassa ki..... Gyere ide! - tette le inkább poharát Tae és megölelte a kisebbet - Suga tényleg szeret és Seokjin is nagyon.
-És te?
-Ummm...
-Sosem fogod már mondani.
-Milliószor megmutattam már. Majd... majd mondom.
-Jah, persze. Tuti majd a halálos ágyamon fogom hallani a szádból először. - bújt párjához.
-Sokkal előbb fogom mondani, ne aggódj. Lassan azonban mennem kell a kutyáért amúgy. - nézett a falon lógó órára Taehyung, miközben elengedte Kookot.
-Nem ártana. Meg kéne szoknia a lakást míg Jin hazaér.
-Jah. Meg Minyoongtól sem lesz egyszerű elvenni. Előre látom a nyavalygást. - sóhajtott fel.
Még kicsit gyűjtött erőt, amíg Jungkook biztatta, majd mosolyával jutalmazta, végül hazarohant a kis ajándékukért. Közben gondolkodott, vajon ők mit fognak kapni, mert Seokjin még nem adta oda. Azt mondta majd akkor, ha Taeéktól is megkapja ő, így az este igazán izgalmasnak érkezett. De Suga is megfordult a fejében. Tenni kell valamit a változásért. De mit?

-Nem tudom anya. - pötyögte be a kapukódot Jin, miközben telefonált majd felindult lakásához és a kicsikhez - Odaraktam, ahol volt. Aztán, hova tettétek, nem tudom.
-Akkor csak apád rakhatta el. De ő is azt mondja, nála nincs, hozzá se nyúlt.
-Hát akkor tényleg ötletem sincs. Tudod jól, nem szoktam rendetlenséget hagyni. - nyomta meg a liftben saját szintjének gombját, majd csukódtak az ajtók és már haladt is felfelé.
-De hol lehet! Sosem lesz már meg. Kész, elveszett.
-A lakásból nem került ki, csak apa volt otthon, te, meg én, meg Joheun.
-Jó, hogy említed a vakarcsot. Na mindjárt körbenézek az ágya terén.
-Kétlem, hogy ő vitte volna el. Jó kutya.
-Van más ötleted?
-Mondjuk... nincs. - ért fel Jin.
-Na látod. Megnézem nála és bocsánat kisfiam, hogy ezért hívtalak, de egész nap kerestem.
-Semmi baj, örültem a hangodnak.
-Pihend ki magad kicsim. Aztán gyere még sokszor.
-Igyekszem. - kopogott be saját ajtaján.
-Jó éjszakát majd legkisebbik fiam!
-Jó éjt anya! - tett le a telefont, miközben ajtót nyitott neki Kook.
-Legalább bezártok rendesen. - nyomott is azonnal egy gyors csókot átlépve a küszöböt Seokjin Jungkook ajkaira.
-Hisz te mondtad.
-Tudom. Szia!
-Szia! - vigyorgott a picur, mert izgult, mit fog reagálni Jin.
-Tae? - nézett a tévé felé, ami ment, de senki sem ült a kanapén, miközben becsukta az ajtót.
-Hálóban. - rohant el a kisebb.
-Csak nem rosszkor jöttem. - zárt vissza a házigazda.
-Neeeem! - kiabált neki Kook, Tae pedig a háló ajtajában ülve simogatta a kiskutyát, amit még Jin nem láthatott, ki hallgatózott az új jövevény iránt, holott éppen ő volt a vendég.
-Na! - uszította, de a kicsit nehezen vette rá, hogy elinduljon - Menjél! Nem bánt. - sugdosta a kölyöknek, az pedig felpattanva lendületesen tette meg első lépéseit a folyosón, de hamar visszavett - Ahh, de félős most. - kelt fel V és inkább elrohant mellette egyenesen a nappaliba, így már követte őt a házi kedvenc töretlen lelkesedéssel.
-Szia kicsim! - köszöntötte az idősebb, miközben levette táskáját.
-Sziaaa! - ugrott át a kanapé támláján, mire megjelent a kiskutya, ki nem bírta ugyan követni, de Seokjin hangját hallva nem is akarta. Odarohant lábaihoz, mintha már legalább olyan régóta ismerné, mint a másik két fiút, mire Seokjin megijedt.
-Áááá! - ugrott meg a furcsa kis szőrgombóc látványára - Mi ez? - lépkedett párat, mire szegénynek megtalálta tappancsát és a kis állatka felnyüszített. - Jaj, ne haragudj! - guggolt le hozzá ledobálva cuccait - Úristen! De cuki! - kezdte simogatni a csöppséget, ki csupán egy pillanatra tántorodott meg, majd ugyanolyan lelkesedéssel csóválta farkincáját és ugrált fel rá, mint a legelején.
-Ő az ajándékod. - támaszkodott a kanapé háttámláján Taetae.
-Ugye megtartod? Rohadt aranyos. - jelent meg azonnal Kook is.
-Egy kutyát vettetek nekem? - húzta le fejéről a szalagból készített nyakörvet, melyen hatalmas masni díszelgett, majd felnézett Jungkookra.
-Tae ötlete volt, de igen. - ült le a földre.
-Gondoltam örülnél neki. Annyira szereted az állatokat és nem lehetünk folyton itt. De ő itt lesz. Nem leszel egyedül. - vigyorgott.
-Olyan cuki! - vette kezébe a kölyköt Kook - Eddig Tae öccse játszott vele, nekem alig volt lehetőségem. De olyan aranyos. Ugye megtartod? - tette ölébe a kutyust és simogatta, ám az nem akart ott maradni.
-Ahh, naná! Milyen kérdés ez? Nagyon aranyos.
-És türelmes. Képzeld, nagyon kis okos ám. Nem is erőszakos, könnyen beletörődik bármibe. Ő nem fog sírni, ha itthon hagyod. - magyarázott Tae.
-Igen, ez tuti. Az állatkereskedésben is elfogadta, hogy nem vele foglalkoztak. Jahj, de megsajnáltam. Olyan kis gyengusz. - feküdt le a földre Kook és ölelgetni kezdte a kicsit.
-Nem tudtuk otthagyni.
-Nem is baj. Nagyon köszönöm. Hahh, ehhez képest én nem hoztam semmit.
-Juj, tényleg. - könyökölt fel csillogó szemekkel Kookie - Hol az ajcsink? - vigyorgott.
-Mindjárt hozom. De még kutyázok kicsit jó?
-Hát jó. Nem halok bele. - mosolygott.
-És milyen nemű? - hagyta a házi kedvencnek, hogy nyalogassa ujjait - Bleee.
-Fiú, de nevet nem adtunk neki. - válaszolt Tae.
-Te kutyusod, gondoltuk majd elnevezed te.
-Jah, de hála Minyoongnak, a kutyulira meg a Momora már hallgat. - húzta száját Taetae
-Óóóó nem. Az biztos nem. Valami aranyosabb név kell neki. Ami illik hozzá és a kis göndör szőréhez. - mosolygott Jin a kölykön, hogy milyen édes.
-Amúgy - mászott ki a kanapéból Tae és sétált hozzájuk - a pocakja iszonyat rózsaszín még.
-Olyan, mintha kis kopasz lenne. - próbálta feldönteni Kook.
-És vacsi után meg gömb. Egy kis fehér szőrű gömb.
-Kapott már enni?
-Ma nem.
-Innentől te eteted hyung, csak te adhatsz neki enni. - borította fel a kiskutyát Kookie - Nézd! Látod milyen kis kopasz? Nagyon aranyosa.
-És meleg. - simogatta hasát - Kis husi. De én nem tudom mit adhatok neki.Tejet azt tudom nem szabad egy állatnak sem.
-Hoztunk neki kaját. Ideraktam a hűtő mellé. - kelt fel Taehyung és a zsákhoz sétálva felemelte azt - Ennyi nagyon sokáig elég neki, de ahogy nőni fog, egyre többet fog enni. Mindjárt kapsz vacsit kis aranyos. - nézett le a lábánál ugráló kutyára Tae, hisz az azonnal ott termett, amint meghallotta a csörgést - De most már az igazi gazdádtól kapsz enni.
-És mennyit kell?
-Amennyit bír.
-Jah, Kook jól mondja. Most még kaphat annyit, amennyit bír. - nyitotta ki a zsákot. - Tessék. - tette le - Nyugodtan vegyél ki belőle és rakj a táljába.
Seokjin szinte púpozott tállal adott a lakás legkisebb lakójának, majd hárman körbeülve tervezték megvárni, míg teljesen el nem tünteti, ám Jungkook szólt Jinnek, hogy az ajándékukat ne felejtse el, így az hozta is azonnal.
-Csak apróságok. Igazából Kooknak ilyen nagy csomag, de azt mindannyian élezni fogjuk, azért. - nyomott egy kosarat Kookienak tele fürdő holmikkal.
-Ezzel mire megyek? - pislogott fel rá értetlenül.
-Tudod kellemes fürdőt vehetsz, mondjuk velem, vagy Taeval, aminek tudjuk mi lesz a vége, ha rajtad múlik. - sétált vissza helyére és leült.
-Hármasban is lehet? - mosolygott már a picur.
-Persze. Gondoltam, hogy nem bírod ki. Neked Tae nem hoztam nagyot, de igazából miattad vettem Kooknak. Ezeket a városban találtam. Nem gondoltam, hogy nálunk ilyesmik lesznek a kis piacon. - nyújtott két nagyobb kockát társának becsomagolva még az eredeti műanyagba.
-Mik ezek?
-Hát olyasmi, aminek szerintem Kook lesz a legnagyobb használója, de mivel neked van kellékes dobozod, egyből rád gondoltam. - mosolygott Seokjin.
-Mit kaptál hyung? - tette le a kosárkát Kookie.
-Szexpózos dobókockák. - kuncogott Tae.
-Mutiiii!
-Tényleg leesett az állam, mikor megláttam a sok szuvenír között.
-Azt elhiszem. - bontotta ki azokat és az egyiket Kooknak adta.
-Mind a kettőn pózok vannak? - forgatta a picur.
-Nem, ezen helyek. - vizsgálgatták az ajándékot a fiatalok, miközben lassan a kutyus is befejezte a vacsorát.
Végül akármennyire is ki akarta próbálni Jungkook, nem tették. Kutyáztak, Jin meg lefáradt a munkától, így hamar aludni akart, ha már másnapra beígérték a kisebbnek a bulit. Sorban megfürödtök és kivételesen Seokjint rávenni volt igazán nehéz, hogy menjen el zuhanyozni, mert nem akarta elengedni a kölyköt, pedig annak lendülete erősen csökkent. A vacsora óta egyre lassúbb lett és látszott rajta, elfáradt.
-Na itt vagyok. - jelent meg néhány perc után még csurom vizesen Seokjin egy szál törülközőben a hálóban.
-Hyung öltözz fel! - figurázta ki az idősebbet Jungkook.
-Nyehh, jól van picur, majd megteszem. - ült le az ágyra, ahol épp Tae birizgálta az elaludt kiskutya fülét.
-Kidőlt. Nagyon álmos volt.
-Látom. Ha még erre sem kel fel, igazán hulla. Hát így viszont felöltözök. - kereste elő pizsamáját - Aludhat velünk?
-Én aludtam vele, de egyedül voltam. Most hárman vagyunk, félek összenyomnánk.
-Pedig én még nem is aludtam vele. - húzta száját Kook.
-De ne aggódjatok ezen, hajnalban kel és Istenért sem hagy pihenni. Minden este eljátszotta.
-Akkor jó. - mosolygott Jin, majd felkapva pizsamáját állt meg az ágy mellett - Berakom az ágyába. - nyúlt óvatosan a kutyus alá.
-Nem fog felébredni ne aggódj! - mondta Tae.
-De akkor is törékeny. Kicsike, vigyázni kell rá. - emelte fel, majd lerakta helyére, ami alig volt egy lépésre saját ágyuktól. Még be is takarta egy kis lepedővel, amit Minyoong keresett neki.
-Tudtam, hogy ez lesz. - sóhajtott V.
-Mi? - fordult feléjük Jin, majd bemászott hozzájuk.
-A kutya előnyt fog élvezni. Elhanyagolsz majd.
-Azt tuti nem. Max neki is lesz helye itt. - takaróztak be, de csak szellősen, mert meleg volt hármasban. Fűtötték mindannyian az ágyat.
-A dobókockát úgyis ki kell próbálnunk, plusz a buliba is megyünk. Szóval nem fog. - bújt Jinhez a legkisebb és puszit nyomott állára.
-Nem hát. Ne aggódj kicsim. - fogta meg Tae kezét, ki lekapcsolta a kislámpát.
-Nem akarsz hanyatt feküdni? - kérdezte párját.
-De. Gyere ide te is. - fordult hátára Seokjin, mire a kicsik mellkasára feküdtek, osztoztak kedvenc helyükön.
Rég aludtak utoljára úgy, hogy mindketten Jinen helyezkedhettek el és hallgathatták társuk szívverését. Napok óta egyedül éjszakáztak, persze Tae nem tudott teljesen, de ez igazából saját maga miatt volt. Valamit kellett ölelnie, ezért a kutyust sosem utasította vissza ágyikójába, inkább karjaiba fogadta, még ha hajnalban fel is kelt őt zaklatni, akkor sem akart egyedül aludni. Jungkooknak azonban muszáj volt síri csendben, korom sötétben egyedül pihennie szobájában, ám szerencsére csak pár napig. De pont ezért ragaszkodott ahhoz annyira, hogy Seokjin aludjon középen. Ő hiányzott neki a legjobban, hiába szerette Taet is, Jint talán egy cseppet jobban. Lehet amiatt, amit elmondott társának, sőt biztosan, hiszen Seokjin vigyázott rá mindig, gondját viselte és Kook nehezen tágított mellőle. Nélküle félt, egyedül érezte magát, ne mert semmit sem tenni, de szíve felszabadult valahányszor meglátta az idősebbet.

Az éjszaka úgy telt, ahogyan Tae megjósolta. A kis jövevény felkelt, megébredt, miközben ők a legmélyebben aludtak. Jungkook meg sem moccant társaival ellentétben, akik csupán a néhány halk nyögésre forgolódtak. Jin nem tudta, mi ez a hang és mivel hamar elhallgatott nem is foglalkozott vele. Még kellett idő, hogy megszokja kutyusát. Ám Tae már jártas volt. Hiába maradt csendben a kiskölyök Taehyung félálomban felült, majd csukott szemmel kezdte keresni az ágy mellett ülő állatkát.
-Kutyuli. - szólalt meg, pár pillanat múlva pedig ott is termet a házi kedvenc.
V felkapta és mellkasára emelve dőlt hanyatt félig Jinre. Ezúttal sem volt könnyű dolga a kicsivel, hogy lenyugodjon és ne nyaldossa tovább, hanem hagyja aludni, ám mivel hárman feküdtek az ágyban, így az állatka folytatta útját többiekhez, amint Taetae simogatása abbamaradt. Innentől már ő sem figyelt rá. Visszaaludt, ahogyan mellkasáról eltűnt a teher és ujjait sem zargatták tovább.
-Nyahh..... Taeh. - fészkelődött középen Jin, kora reggel.
-Mmmm.
-Menj arrébb!
-Hova? Nem akkora az ágy hyung.
-Picur terpeszkedik.
-Told arrébb őt. - veszekedtek reggel.
-Nem lehet. Rajta fekszik a kutya.
-Na nehogy már a kutya miatt ne lehessen! - méltatlankodott és felemelt, álmos fejjel nézett Jinre.
-De akkor felébred a kutya is.
-Már rég csóválja a farkát. Ébren van. - dőlt vissza Taetae a párnájába.
-Hum? - pillantott a kölyökre, ki Jungkookon feküdve nézte hatalmas szemekkel Seokjint - Juj, tényleg! - ült fel azonnal és karjaiba vette az állatkát - Annyira aranyos.
-Uhum. - dörmögött a fiatalabb, mer tő még aludt volna, ha hagyják.
-Képzeld, megálmodtam a nevét.
-Az faszahh. - sóhajtott.
-Érdekel?
-Uhum.
-Jjanggu.
-Jjanggu? - nézett fel újra Jinre - Nem is bolondos. *
-Dehogynem. Kis cuki bolondos. Szerintem olyan.
-Te kutyád. - feküdt vissza.
-Miénk. Ő a mi kis családunk. - ölelgette a kölyköt Jin, miközben mondatával megmosolyogtatta Taehyungot. Az ő családjuk Jjanggu, összeköti őket a kis jövevény szorosabban, mint eddig, hiszen Jin úgy gondol rá, mint apró gyermekük, akiről mind a hármuknak gondoskodni kell.

Ő itt Jjanggu
(Folytatjuk! :D Sokan kérdezitek, mik igazak a ficikből, mert van benne néha több, néha kevesebb. Így ha nem felejtem el, akkor mostantól minden ficire odaírom, mi az igaz belőle. Ebből a részből Jjanggu igaz. Valóan így hívják Jin kutyáját, bár már nem kölyök, és valóban, a képen ő van. Ez Jjanggu, Jin kutyája.
*A Jjanggu szleng kifejezés, gyerekekre szokták mondani, hogy bolondos. Igazából azt is jelenti, hogy alaktalan, mint szleng kifejezés, de inkább erre használják.
My Music Taste K-pop koncert kampány ---> LINK
Facebook My Music Taste csoport --> LINK (HELPER)
iKON kampány --> LINK
BTS kampány --> LINK
Idolater Magazinok --> LINK
Facebook oldalunk --> LINK )

8 megjegyzés:

  1. Awww a végét imádom!!!! 💖❤❤❤❤ Istenem milyen kis cuki ahogy aludtak Jinen. Egyébként esetleg nemtudod milyen fajta kutyusa van Jinnek? Annyira kis ennivaló! Köszönöm szépen a részt! Imádtaaaammm 😍😍😍😍😍😍😍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azt hiszem, Bichon havanese, de ebben nem vagyok már biztos. Kutyák terén nem vagyok jó.
      Örülök,hogy tetszett ^_^

      Törlés
  2. Ur usten de cuki ez a kutya ♡_♡ kell . Jin milyen ajandekot találtál te XD remelem ki is probáljátok XD. Fu szegeny Kook suga mien vele baf kinezem suhanol ha Tae barmit tesz Kookal akkot felkepwli am rendesen. Jaj de jo lett. Amugy a dobokockan ugy felrohogtem hogy anyam azt hitte bajom van xF se baj

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XDDD Jó kis meglepit találtam :D
      Amúgy ez a kapcsolat még alakul majd Suga és Kook között. Most azonban... partira fel :3 Következő rész már ott lesz a klubban :3 már félig kész csak tanulok.

      Törlés
    2. Jaj készülök lelkileg meg Remelem H javul a kapcsolatuk. Igen tanulj ámost gonosz leszek de ma lezartak mondenből ugyhogy végre pihizek ♡_♡ de neked asom a maradék erőm csak ted a kezed a képernyőre :p

      Törlés
    3. Nekem még 5 vizsgám van abból 3 nagyon kétesélyes XD Reméljük holnap átmegyek, mert ott találomra osztályoz nem olvassa el... hát nagyon remélem hogy találom kettest ad.
      Szerencsét küldj

      Törlés
  3. Na tegnap sikeresen eljutottam idáig :D Egyszerűen imádtam *---* Tegnap konkrétan csak ezt olvastam és alig bírtam abba hagyni *----* Annyira szeretem *---* Imádom ezt a triót :3 <3 Elrabolták a szívemet :3 <3 A kis húsik :3 <3
    Imádom mindegyik szereplőt :3 <3 Remélem Suga és Kook kapcsolata javul, és elfogadja kisöccse döntését :3 Kíváncsi vagyok mit is lesz a klubban :3 <3 És a kutyus... hát egyem meg :3 <3 Nagyon várom a folytatást :3 <3 És sok sikert a vizsgáidhoz :3 <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holnap este folytatom legkésőbb, de lehet már ma is, attól függ, gyorsan tudom-e megcsinálni a feladatokat most v sem XD
      :3 Örülök, hogy ide is elértél, igyekszek majd nem sokat váratni téged ><

      Törlés