2016. június 2., csütörtök

Three sides of life 60. rész: Veled, vagy nélküled

-Persze, ez egyszeri alkalom volt.
-Rendben. De mielőtt utánam jössz. Rakd el a füleket meg a farkakat. - indult ki a konyhába kezében a szemetessel.
-Rendben. - kelt fel Tae, hogy összeszedje a kellékeket, ám egyet nem akart eltenni.
Jungkook a fülecskékben aludt el és nem szerette volna felkelteni. Olyan édesen szundított az aznap esti áldozat, esze ágában sem volt kockáztatni annak álmait, inkább csak óvatosan betakarta, majd kezében a többi kiegészítővel ment ki a fürdőszobába.

Másnap a picur egyedül ébredt az ágyban, ami így hatalmasnak bizonyult. Első dolga volt keresni párjait, utánuk nyúlni, de csupán a párnákat fogdosta, melyek szanaszét hevertek mellette. Utált magányosan kelni, ezért még morgott mielőtt felült volna. Haja kócos volt és megdörzsölve szemeit nézett körbe, hátha talál valami utalást arra, hol vannak a többiek és mért lett magár hagyva, ám Taetae betoppant.
-Aludjunk még. - mászott be az ágyba és Kookba karolva dőlt vissza. Még ő sem kelt fel, csupán kiment a mosdóba.
-Hol van hyung? - fordult Jungkook és azonnal mellkasába is bújt, amint társa kicsit megemelte karját, hogy a picur odaférjen.
-Reggeliért ment. - dörmögte Tae.
-Nem akarok még felkelni.
-Nem is kell. Ahh. - emelte meg fejét V, majd tapogatózva párnáján fogta meg a legkisebb este viselt egy pár fülecskéjét - Elhagytad alvás közben. - dobta az ágy mellé a földre a kelléket.
-Mit?
-A füled.
-Már hogy hagyhattam volna el?
-A kutyafüled.
-Jaaaaa. El is felejtettem.
-Nem csodálom. Na aludjunk még. - ölelte magához a kisebbet és hátára fordulva húzta azt mellkasára.
A picur szívesen mászott rá, terpeszkedett rajta, hogy az övé Taehyung alvás közben, így ezúttal sem tett máshogy. Az egész ágyat elfoglalták ketten a hatalmas rendetlenség közepén, mikor pedig kezdet kicsit fázni az idősebb csak véletlenszerűen nyúlt valami puha után és húzta azt a fiatalabbra. Jungkook dörmögve bújt nyakába, de jól esett neki a meleg, ezért azonnal mély álomba is zuhant olyanba, mint ébredése előtt, majd meg is jelent fejében az előző este, ami annyira kimerítette, ám most más forgatókönyvvel, melyet lassan Taetae is megérzett. A legfiatalabb ugyan aludt, de elméje éberebb volt, mint bármikor és ez kihatott testére is, hisz a megjelenő képek oly valósnak bizonyultak. Nem tudott különbséget tenni, így aprókat nyögött miközben mocorgott Taehyungon fekve, aki felébredt erre. A picur édes hangjaira ki ne térne magához, pláne ha azok fülétől pár centire, nyakába hangzanak el.
-Kookh. - morgott Taetae, amint a legfiatalabb egyre jobban simult hozzá, ezzel pedig lassan felhúzta párját. Nem volt elég, hogy minden reggel komoly gonddal ébredtek mind a hárman, most még a kisebb rá is tett egy lapáttal - Picurh. - eresztett el egy sóhajt.
-Taehhh. Ümmm. - nyögött a fiatalabb, miközben szorította annak pólóját, nemességét pedig már kínjában nyomta a másik combjának, ahogyan álma még mindig uralkodott rajta.
-Picurh! - markolt fenekébe - Ébredj, mert kikészítesz. - mozgatta meg a fiatalabbat, hisz az karján feküdt, ám végül úgy sikerült felkelteni, hogy teljesen átfordította hátára, ő pedig fölé támaszkodott.
-Taehh? - szorította még mindig görcsösen párja felsőjét.
-Mit álmodtál?
-Öhh...... - habozott a válaszadásban, ám mikor az idősebb végignézett rajta, majd ökölbe szorított kezén akadt meg tekintete, elengedte társa ruháját.
-Csak mert kihallatszott. - pillantott a kisebb szemeibe.
-A tegnap este.
-Ennyire tetszett? - lepődött meg Taehyung.
-Baj, ha igen? - nyelt nagyot.
-Hát.... efelől lehet Seokjint kéne megkérdezni, mert nekem nem, de.... ő máshogy vélekedik szex téren.
-Akkor ne mond neki, kérlek.
-Ilyet elhallgatni? Hát.... nem tudom, szabad-e.
-Hyung kérlek. Jin nem rajong az ilyenért. Mindig morcos utána. - karolt nyakába.
-De a farkacskákért odáig volt. - mosolygott Tae.
-Szereti az állatokat.
-És téged.
-De téged is.
-Hm....
-És én is.
-Aranyos vagy. - merült el a kisebb szemeiben, amint az elmosolyodott.
-Mond csak Taetae, ha már ilyet álmodtam.... nem szeretnéd valóra váltani?
-Nincs itt Jin a hármashoz.
-De te itt vagy. Nagyon hiányoztál. - húzta fel lábait Jungkook.
-Máris visszatért az erőd? - pillantott le a kisebb felemelkedő térdeire.
-Persze.
-"Persze". - kuncogott a válaszon - Lefárasztasz. - nézett mosolyogva újra a picurra.
-Én, téged? Ne hazudj!
-Áhh! Soha. - csókolta meg végre a fiatalabbat és azért végre, mert annak sóhajából ez hallatszott.
Végigsimított párja nyakán Jungkook, amint kezei szorításából engedett, majd lassan kúsztak ujjai társa pólója alá. Vetkőztetni szerette volna, ha már ő anyaszült esztelenül feküdt alatta teljes nagyságában.
-Csak egy gyors meneth. - engedte el Jungkook ajkait Tae - Jin hamar visszaér. - harapott fülébe.
-Nem rajtam fog múlnih. - sóhajtozott, majd amint megszabadult az idősebb felsőjétől már nyúlt is nadrágjáért.
Taehyung éhesen vezette végig tekintetét a fiatalabb izmos testén annak lábai között térdelve, míg az az útban lévő pizsamanadrágot húzta le róla.
-Taehh! - szólalt fel a kisebb, amint társa nem mozdult, hogy megszabaduljon ruháitól.
-Kibaszottul szexi vagy. Hogy lehetsz ennyire..... hogyan? - harapott alsó ajkába V.
-Lovagoljak? - kapta el a másik tekintetét, aki meglepődött a kérdésen.
-Wow.... naná! - feküdt is azonnal válasza után hanyatt, majd sietősen szabadult meg alsó ruházatától, végül Kook derekát átölelve húzta azt magára, miközben végignyalt saját ajkain, akárcsak egy éhes oroszlán.
Rögtön hozzálátott a picur felkészítéséhez, ki a lehető legjobban izgatta már így is párját, hiszen saját nemességét nyomta az idősebb férfiasságához, mialatt nyelveik újra összefonódtak. Tae jólesően mordult fel érezve a fiatalabb péniszét sajátja mellett és határozottan vezette be a mindig új élményt nyújtó forróságba első ujját. Jungkook izgatóan nyögött, mozgott együtt az idősebbel, kinek lassan nem is kellett semmit sem tennie, hiszen a picur már ujjain is önszántából lovagolt. Gyorsan haladtak a bemelegítéssel, sietni szerettek volna, így csupán pár perc állt rendelkezésükre egymásra hangolódni, de ez elégnek bizonyult. Kook ugyan nem lazult el eléggé, ám már nem tudott tovább várni. Kapkodva ült Taehyung nemességébe, aki felsóhajtott a szűk érzésre. Előző este Seokjin már bemelegítette a picurt, amit kicsit sajnált, ám most bepótolta, bár a kisebben látszott, nem felhőtlen öröme. Ezért elengedte a fiatalabb formás fenekét és inkább péniszét kezdte kényeztetni, hogy megfeledkezzen a kellemetlenségről, nem mintha azzal annyira szeretett volna foglalkozni Jungkook. Szinte azonnal megtámaszkodott az alatta fekvő mellkasán, majd már kezdett is lovagolni pont úgy, ahogyan Taetae elképzelte, mikor a picur bejlentette, mit is szeretne. V imádta, hogy Kook hangos nyögések közepette élvezkedett rajta és láthatta is teljes testét, ahogyan izmai olykor megremegnek, mikor kellemes szögben sikerül visszaülnie helyére, majd kábult pillantásokkal megajándékozva szerelmét hunyta be inkább szemeit, amint kezdett egyre inkább a csúcs felé közeledni. Tae odáig volt ezért a kilátásért és nem is tudta ilyenkor kontrollálni érzéseit. Jungkook túlságosan tetszett neki főleg ezekben a pillanataiban, mikor újra és újra elérte, hogy fülig szerelembe essen miatta. Ilyenkor nem akart mást csak egyet. A picurt teljes egészében, a legfiatalabbat karjaiban, így nem bírt tovább távoli szemlélőként feküdni az ágyon, fel kellett ülnie.
-T... T.... Taehh. - kapaszkodott vállaiba Jungkook - Énh... énh nem....
-Gyerünk! Ahhh! Kookh! - markolt a fiatalabb fenekére és erőteljesen húzta a másikat férfiasságára, mitől annak izmai megfeszültek egy pillanatra, következő alkalommal pedig hosszú nyögés kíséretében nem is tudta elengedni párját, amint kettejük közé élvezett - Haahhh. - tátotta el száját Tae, majd a kisebb nyakába harapott, ki újabb nyögést engedett ki torkából.
-Hyungh! - eresztette el végre párja vállait és ölelte inkább magához az idősebbet, miközben az teljes erejéből kényszerítette továbbra is csípője ringatására.
Taehyung még nem járt annyira közel abban a pillanatban, ám a kisebb megfeszülő teste sokat lendített helyzetén, harapásra kiadott nyögése pedig elindította a lavinát. Alig kellett még néhány erőteljesebb mozdulat, Taetae elengedte magát, lazított szorításán és a legfiatalabb testében érte el orgazmusát, amit párja is érzett, hiszen minden alkalommal megtapasztalta szerelme nedvét magában, ezt pedig kifejezetten imádta. Minden ilyen pillanatban hatalmas sóhajt engedett fel tüdeje legmélyéről és hihetetlen boldogság árasztotta el testét, amiért Taehyung miatta, csakis ő tőle élvezkedett.

-Hmm. Felkeltek. - pakolt le Jin amint hazaért és állapította meg a tényt, hiszen a jómadarak épp a zuhany alatt tántorogtak persze nyitott ajtónál, miközben kicsit sem halkan nevetgéltek.
Örült neki, de sajnálta is, hogy nem ő kelthette a legfiatalabbat, mert imádta annak reggeli arcát, álmos kis dörmögését és azt, hogy míg teljesen magához nem tért, addig úgy gyűrhette az arcát, ahogyan kedve tartotta. Ám nem baj, még sok reggelre számított a kisebb mellett, így nem foglalkozott túlságosan az elszalasztott alkalommal, inkább a háló felé vette útját hiszen biztos volt benne, hogy a fiatalabbak nem ágyaztak be maguk után. Amint beért még a reggeli hűvös szellő szállt be a nyitott ablakon, de már melegedett a háló a besütő naptól, így inkább sötét barlangot varázsolt a szobából délelőttre és belefogott a rendteremtésbe. Összeszedte Taehyung szanaszét hagyott pizsamáját, kidobálta a felesleges zsebkendőket, amitől már gyanakodásba kezdett, bár hamar elvetette, hiszen a legkisebb előző este szabályosan beájult az ágyba, majd mindent katonás rendben hagyva indult vissza a konyhába, ám félúton belefutott a kisebbekbe.
-Hyung! - torpant meg aprócska törülköző kötése közben dereka köré Taetae - Visszaértél. - nyomott gyors csókot ajkaira.
-Igen. Hoztam reggelit, ahogy mondtam. Azt hittem még aludni fogtok.
-Kook megébredt miután elmentél, aztán nem bírtam visszaaltatni. - hazudott, mert a kisebb megkérte, azt az álmot ne közölje párjával. - Aztán kihasználtuk a reggelt egy kis testmozgásra, így muszáj volt zuhanyoznunk. - vigyorgott.
-Amúgy is kellett volna, de így legalább értem a zsepiket. - folytatta útját a konyha felé.
-Baj, hogy kihagytunk édesem?
-Dehogyis. Nem irigykedek, ne aggódj! - fordult mosolyogva a kuka felé, amint kiért a folyosóról.
-Hyuuuung! - lépett ki Tae mellett a fürdőből Jungkook, miközben haját törülte törölközővel, majd nagy léptekkel ment az említett után - Jóóóó reggelt! - állt meg pár lépésre párjától, míg az kidobta szemetet és felé fordult.
-Jó reggelt! Um... nem akarsz felvenni valamit? - nézett végig a fiatalabbon mosolyogva.
-Csak mi vagyunk itt.
-Attól még öltözz fel.
-Jó! Kapok puszit?
-Ha felöltöztél.
-Ahhj hyung! - dobta az idősebb arcába a törülközőt - Gonosz vagy.
-Jungkook!
-Hihi. - vigyorgott a kisebb.
-Na adok én neked puszit. - lépett a kisebb felé, mire az elfutott, de nem úszta meg ennyivel.
Miután végigrohantak a lakáson, a picur pedig a takaró alatt keresett fedezéket, Jin inkább előpakolt neki ruhát, a további küzdelem helyett, míg a legfiatalabb óvatosan kukucskált ki az ágyból.
-Mit csinálunk ma hyung?
-Nem tudom, majd kitaláljuk.
-Este nem akarunk kimozdulni?
-Hahh! - engedte le kezeit Seokjin - Nem megyünk el a meleg bárba.
-De... csak egyszer. - ült fel Kook - Csak próbáljuk ki és ha nem tetszik nektek, nem megyünk többet.
-Én nem szeretnék menni Jungkook. Ott nem olyanok vannak, mint mi. - folytatta a ruhák összeszedését - Oda sokkal félelmetesebb emberek járnak.
-De hárman leszünk és eljövünk, ha baj van.
-Hát nem Jungkook, én nem akarok. - fordult felé Jin - Öltözz fel és kapsz puszit.
-De hyung én szeretnék. Mért nem kísértek el? Nem akarok egyedül menni. - pislogott fel hatalmas szemeivel párjára.
-Hát egyedül biztos nem is fogsz.
-De én el szeretnék menni és ha ti nem mentek bele, akkor megyek egyedül, mert muszáj.
-Kook..... kezd elegem lenni, hogy folyton fenyegetsz, ha szeretnél valamit.
-Eddig egyszer történt meg és annak is jó vége lett. Hyungh. - fogta meg az idősebb csuklóit - Én el akarok menni végre úgy szórakozni, hogyha megkérdezik van-e párom, akkor azt mondhassam, igen van. Szeretnék végre úgy kimozdulni, hogy nem kell félnem attól ki lát meg. Mert most már csak közeli barátokként sem mutatkozhatunk Seoulban, hisz Yoongi szenvedett legutóbb is miattam. Legalább egyszer menjünk el, hogy idegenek között is ölelgethesselek titeket és csókolhassalak. Csak egyszer hyung, kérlek. - próbálta meggyőzni szerelmét, miközben hatalmas csillogó szemeit is bevetette ellene, amik sokszor hoztak számára győzelmet eddigi ismeretségük során.
-Hahh..... gondolkodok még ezen. - sóhajtott nagyot - Öltözz! - lépett volna hátra hogy távozik, ám a picur nem engedte.
-Köszönöm hyung. - térdelt fel az ágyon és az idősebb nyakába karolt, hogy megkaphassa ő is reggeli üdvözlő csókját.

Végül egész nap nem csináltak semmi értelmeset. Csak lazsáltak és játszottak, estére pedig Jin áthívta a fiúkat Nammal együtt, hogy kicsit bandázzanak is, miután megnézte beosztását, hogy ilyen szellős még sohasem volt. Alig dolgozott néhányszor egy héten, az elkövetkezendő pár napja pedig szintén üres volt, így kikapcsolódást tervezett párjaival és a srácokkal. Szerette volna jobban megismerni Taetae legjobb barátjait is, ezért közös kirándulásokat tervezgetett magában, míg a fiatalabbak játszottak.
-Jin, szerintem be kéne szerezned még pár fotelt, vagy egy konkrét kanapét. - fészkelődött Jimin a földön ülve egy párnán - Kevés lesz itt a hely, ha folyton mindannyian itt vagyunk.
-Szerintem tökéletes. - válaszolt Suga.
-Jó, te a tévé előtt fekszel a szőnyeg legpuhább felén, neked van helyed és nem lesz kockás a segged.
-Majd lehet kitalálok valamit. - kortyolt poharába a házigazda.
-Azért fekszek itt, mert nem érdekel ahogy a legjobb haverom úgy ölelgeti az öcsémet, mint aki mindjárt megdugja, csak miattam nem meri azonnal. - válaszolt Suga.
-Most tévedsz. Épp nem az jár a fejemben. - nyomott puszit Jungkook halántékára Jin.
-Nekem igen. - csapta le a magas labdát Tae.
-Háromból egy. Gondoltam.
-Bocsáss meg Suga, véletlen volt. Nem akartam kimondani, csak nem hagyhattam ki. - ijedt meg V.
-Semmi baj. Meg kell szoknom. Csak ne részletezzétek majd. Hallottam Hoseokéktól, hogy képesek vagytok rá.
-Tae szokta nekünk mondani, neked kétlem, hogy merné, mi meg megszoktuk. De bassza meg! - ejtette kezeit öléb Hopi - Mért kell hagyni Kookot játszani? Faszomat. Semmiben sem másabb mint mikor Tae ellen szenvedünk hárman. - kelt fel - Nesze bazzeg nyomd le a másik feled. - adta Taehyung kezébe a kontrollert, aki Jinen és Kookon való fetrengéséből ült fel.
-Felidegesített? - érdeklődött Jimin.
-Áhh, dehogyis. - ment a konyhába Hope, miközben megszólalt a kaputelefon.
-Ez Nam lesz. - tette le magáról a legkisebbet Seokjin, amint az épp örült fejének, hogy megint ő győzött.
A házigazda beengedte főnökét és egyben utolsó, aznap estére hivatalos barátját, míg pedig az ajtóban állva várta őt, felvázolta a következő napi programot, amit megálmodott a többieknek. Kisebb visszakozásra számított mindenkitől, de nem, csupán legrégebbi társa volt az, akinek nem tetszett az ötlet. Tőle nem is várt mást, ám a többiek fogtak meggyőzésébe Jin helyett, így ő megfelelőképpen tudta üdvözölni Namjoont, ki nem érkezett üres kézzel.
-Sör? - vette ki kezéből a bulis kiszerelésű pakkot.
-Meg nekem egy bor. mutatta fel az egy szem üveget, majd belépett a lakásba és hangosan köszönt a bandának, mire egyöntetű üdvözlésben volt része.
-Hoztál enni? - fordította csupán jelzés értékű mértékben fejét újonnan érkezett barátjuk felé a legfiatalabb, mert épp Taehyung ellen indult harcba a játékban.
-Nem, csak inni. - kutatott dugóhúzó után Seokjinnél Nam.
-Kaphatsz egy sört majd Kook, ha gondolod. - zárta vissza az ajtót a házigazda, majd elkezdett bepakolni a hűtőbe.
-Éljeeeen! - vigyorgott Jungkook.
-De addig a holnap. Akkor mindenki beleegyezik? Ezt főleg Sugatól kérdezem.
Jönni fog ő is ne aggódj. Ugye Yoongi? - kezdte haját kócolni a tőle nem messze ülő Jimin.
-Hagyd abba!
-De olyan jó puha. Nem akarod befesteni amúgy? - mászott közelebb hozzá - Feketére, mint a lelked.
-Leállhatsz.
-Zsizsgett a telefonod.
-Érzem. - emelte fel hasáról azt Suga és kezdett chatelésbe mosollyal arcán.
-A csajod mi?
-Semmi közöd hozzá.
-Csak érdeklődtem. De akkor ugye jössz holnap te is? - kezdett a tincsekből fonatokat csinálni.
-Abbahagyhatnád már hajam molesztálását.
-Jaj, de morcos vagy. Inkább koncentrálj a barinődre.
-Szemtelen vagy Jimin. - pillantott fel rá.
-Csak annyira, amennyire te is.

-Mi lesz holnap? - töltött magának Nam bort, miközben Jin még mellette pakolt.
-Kis városnézős kikapcsolódás. Ha ráérsz jöhetnél, de gondolom dolgozol.
-Jah, viszont ugorjatok be ebédre nyugodtan.
-Az lesz szerintem. Mit mondott tegnap Soomi, hogy érezte magát? - dobta ki a kartont, majd megtámaszkodott a pulton, hogy beszélget kicsit Nammal.
-Örült nektek, kedvel titeket. Bár hallom csak felhoztátok, mikor már nem voltam ott.
-Jah, előkerült bocsánat. Nem rajtam múlt. De egész jól viselte.
-Igen, mondta azt is. Kedvesek voltatok vele. Köszönöm.
-Mi mindig kedvesek vagyunk nem tudom mért aggódtál. Suga is kedves tud ám lenni, ha meg nem, akkor meg fegyelmezzük.
-Tudom, de szegényt annyi támadás éri. Féltem mindentől. Szeretném, ha normálisak lennének a hétköznapjai, ha csak egyszer legalább lefeküdhetnék úgy mellé, hogy aznap nem bántotta senki.
-Nem védheted meg mindentől. Nem lehetsz ott folyton. De eddig is megvolt nélküled, elviselte. Kemény lány lehet.
-Az biztos. Igazi túlélő. - nézte Nam beszélgetésük közben, amint a fiatalok játszanak - És mi van a srácokkal. Rég beszélgettünk így kettesben, ezért kihasználnám az alkalmat. - pillantott Seokjinre.
-Megvagyunk. Egész jól üzemel a trió. Bár Jungkook nem egyszerű.
-Na mi van vele?
-Folyton bulizni akar, amit Tae igyekszik lehetővé tenni neki, de most olyan ötlettel állt elő amire nem tudok rábólintani.
-Van olyan dolog ebben a hármasban ami még nektek sem fekszik? - mosolyodott el - Most csak szopatsz.
-Jungkook nem az a kis ártatlan lélek akinek mindig mutatta magát. Sokkal vadabb, perverzebb és bátrabb. Főleg mostanában.
-És ez téged megrémít?
-Ahogyan te félted Soomit, úgy én is féltem őt főleg, hogy ő még fiatal. Neki nem is szabadna ismernie azt a világot, amiben Tae él.
-Ha ilyen hajlamai voltak, akkor egyszer úgyis belekeveredett volna. Örülj legalább annak, hogy te lehetsz az oldalán és felügyelheted. Így nem eshet baja, hisz jó kezekben van. Kapásból négyben is. - kortyolt poharába vigyorral arcán Nam.
-Nem vagy vicces.
-Figyelj hyung! Bármit is szeretne, egyszer engedd meg neki. Egyszer muszáj, különben addig fog küzdeni érte míg nélküled el nem éri, akkor pedig nem leszel ott, hogy vigyázz rá. Inkább engedj neki, minthogy tudtodon kívül cselekedjen és baja legyen.
-Lehet igazad van. - nézett Jungkookra - De így sem biztos, hogy meg tudom védeni, ha történik valami.
-Ez sosem biztos, de legalább ott leszel. Azonnal tudsz tenni érte és ez számít. Hogy nem utólag tudsz róla, hanem rögön ott vagy, tettre készen.
-Majd még átgondolom.
-Addig fog menni míg meg nem kapja amit akar. Ez Jungkook. Ismered, jobban mint a bátyja, vagy bárki más.
-Igen. De.... ettől én is félek. Nem tudom. Majd.... alszok még rá. Hatalmas lépés lenne ez mindhármunknak. - rázta fejét és a földre pillantott inkább.
-Gondold át, aztán dönts szíved szerint. - indult a többiekhez Nam, ezzel pedig magára hagyta barátját, ki elgondolkodott szavain.
Igaza van, Kook küzdeni fog, míg el nem éri amit akar. Ilyen téren borzasztó volt a legfiatalabb, sosem hagyta annyiban a dolgokat és nem fogadott el nemleges választ, ami sokszor előnyére vált, hiszen hatalmas küzdő lett belőle, de most rosszul jött. Nagyon rosszul. Jungkook nincs képben, milyen is egy ilyen hely, mik folynak ott és kiknek a vadászmezejére tévedne be, mint friss hús. Csak egy dolgot lát benne, a szabadságot és ez elvakítja. A veszélyt elrejti szemei elől, aminek csúnya vége lehet, ha egyedül kóricál ott, de még hárman is igen komoly kockázatot vállalnak egy olyan klub látogatásával. Mindenesetre fejet kell majd hajtania, ez biztos. Különben úgy lesz, ahogy társa mondta. Egyedül megy el, titokban és baja esik, azt pedig nem bírná megbocsájtani magának soha, hiszen Suganak is megígérte korábban, vigyázni fog rá, nem hagyja soha, hogy megsérüljön, kerüljön bármibe.


(Folytatjuk! Igen, átmentem a vizsgán szóval lassan visszakúszok, mint azt a helyzetjelentésben is olvashattátok. Még van pár vizsgám ugyan, de nem vészesek, így próbálok ficiket hozni nektek. Szabadidőtökben pedig gondolkozzatok a még jóóóóval odébb lévő nyereményjátékon, hisz olyan olvasóinknak szeretnénk esélyt adni, akik írók is, bár ez csak Karácsony környékén fog megvalósulni. De ötletelni már lehet.
My Music Taste K-pop koncert kampány ---> LINK
Facebook My Music Taste csoport --> LINK (HELPER)
iKON kampány --> LINK
BTS kampány --> LINK
Facebook oldalunk --> LINK )

6 megjegyzés:

  1. Eloszor is nagy gratula ^^ masodszora veeeegggrrreee oh de jo lett. Kook kis hajcsár de igy van Jin simán elmegy egyedul ha ti nem mentek vele. Tae mikor mondod ki h szereted???? Ah hup hup . De legalább látszi. Suga de cuki mosolyog ha abaratnosje ir neki XD Jimin meg tökös gyefekha meri basztatni Suga haját . Nagyon jo lett várom a folytatast ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, majd mindennek eljön az ideje :3 És fergeteges lesz :D Igyekezni fogok :D valószínűleg most ezt viszem vizsgáim végéig és utána jön a többi folytatása is :)

      Törlés
  2. Miért nem akarod nekem összehozhni Sugát és Jimint??? Jó most le kell nyugodnom. Huhh... na szóval összegzés ez még mindig egy kúrva jó fici (upsz a káromkodásért bocsánat) és én még mindig imádom. Amúgy a rész alatt belegondoltam abba mi lenne ha elmennének hárman a melegbárba oszt ott találnák Hopit vagy Jimint xd

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. XDDD EZ jó XDDD De sajnálom, a ficiben csak a triónk meleg a többiek nem, mivel minden yaoiban mindenki meleg, ami engem idegesít. De ettől még összemelegednek a srácok és ahogy Jimin játszott Suga hajával, úgy még lesznek ilyen cuki elhintések azok kedvéért, akik hajtanak a mindenki meleg felállásra, ami azonban NEM LESZ! Sajnálom ><

      Törlés
    2. Ne is legyen mindenki meleg! Isten ments! De YoonMin....*mindjárt elbőgöm magam emoji

      Törlés
    3. Sajnálom :D De lesznek rövid yaoi sztorik a hentaiok példájára :) meg az elkövetkezendő években hosszú sztorik is ám :) Azért mondom, hogy évek, mert túl sok ficink van, amit írnunk kéne és idénre nem merek ígérni, így sem biztos, hogy amit beharangoztunk, azt tudjuk tartani.

      Törlés