Three sides of life 71. rész: Arpó csók a titok nyitja

Legalábbis nagyon reménykedett benne, hiszen egy profihoz készült segítségért, okításért, némi útbaigazításért, miként kell kezelni Taehyungot különleges helyzetekben és hogyan lehet igazán megpuhítani néhány szóval csupán, minek eredményéül majd hallhatja azt, amelyre annyira vágyik. A varászszó érdekelte, amivel akkor csalhatja ki párjából szerelmes énjét amikor csak akarja.
-Kim Heesoo! - vette fel a telefont a szám tulajdonosa.
-Ummm......

-Ki az?
-Én..... engem nem ismer én......
-Kit nem ismerek? - kezdett mosolyogni Heesoo és ezt Kook is kihallotta hangjából, de ettől még félt tőle, több okból is.
-Hát.... Taenak vagyok.... Én Taenak
-Melyik párja? - így tudja?
-Ki-kisebbik. - égett az arca. Már nem tagadhatja le, ha Heesoo beköpi, hogy ő hívta.
-Ahh, a picur!
-I-igen.
-Mért hívtál picurka? Baj van? Történt valami?
-Nem..... én csak.....
-Nyugalom. - kuncogott Heesoo a vonal túloldalán - Nem harapok, viszont dolgozok, szóval kicsit tempózzunk.
-Csak kérdezni szerettem volna, - fogta homlokát Kook, hátha kezével tudja hűteni magát - hogy.... ráér-e valamikor velem beszélni.
-Munka után. Gyertek át, Tae tudja, hol lakok.
-Nem-nem. Csak... csak velem. Ké-kérdezni szeretnék.
-Oha. Féljek?
-Nem.
-Tae tud róla?
-N.... nem igazán.
-Ajaj. Hmm. Mikor érsz rá?
-Holnap este megyek haza. - dörmögte félénken.
-Akkor gyere egyenesen hozzám.
-Tae... Tae kísér haza. Nem tudok menni.
-Jaj, tényleg. Akkor majd átmegyek hozzád.
-Az nem... nem jó ötlet.
-Mért?
-Nálam nem lehet.... semmit.
-Akkor.... akkor még kitalálom és majd felhívlak jó?
-Rendben.
-Szép délutánt picur! - nyomta máris ki Heesoo.
-Viszont! - hadarta még el gyorsan, majd nagyot nyelve nézett mobiljára. Na... most tuti nem tartja felnőttnek. Grat. Szép volt.
Pár mélyebb lélegzet után felhívta édesanyját is, kiért eredetileg ment ki a folyosóra, majd hamar letudva a beszélgetést sietett vissza társaihoz mintha mi sem történt volna. Folytatták napjukat különösebb beszélgetés nélkül, Tae pedig sokadik kávéját kérte volna ki, ha Jin hagyja, de az idősebb megelégelte a rengeteg koffeint. Kicsit megdorgálta a kisebbet, ki csak feküdt a kanapén és pislogott fel rá egy szó nélkül hatalmas szemekkel, hogy cuki arcával levegye a lábáról párját, de az inkább elzavarta fürdeni.
-Jó. - feküdt még mindig.
-Mozgás!
-Megyek! - kelt fel a végszó hallatán.
Seokjin felhúzta magát, kicsit bepöccent igen, mert elég feszült volt Tae dolgai miatt és nehezen tudta kezelni az egészet. Ő mindent elviselt és próbált segíteni, hol az egyik félen, hol a másik félen, ez pedig rettentően kimerítő volt lelkének. Nehéz két olyan embert ápolni, kiket ennyire szeretünk, főleg ha ilyen nagy a baj. Bárcsak tudhatta volna mindennek az okát, az egész történetet, akkor lehet, tudott volna megoldást találni, így azonban kénytelen volt elhallgatni és a tüneteket kezelni, ami nehéz feladatnak bizonyult főleg Kook miatt. Azt hitte, minden hangulatában látta már a kicsit, de tévedett. Még sohasem volt ennyire elkeseredett a legfiatalabb, mint akkor, mikor Taehyung otthagyta őket. Hatalmas zokogásban tört ki és magát hibáztatta, amivel Seokjin nem tudott túl sokat kezdeni. A picur vigasztalhatatlan volt, alig bírt aludni is, amikor pedig Tae bejelentette, elmegy Heesoohoz, még rosszabbul viselte. Fenyegetve érezte magát és ezt el is mondta Jinnek. Félt, elveszti társait, majd pont olyan egyedül fog maradni, mint a triójuk előtt volt. Ezért Seokjin megfeszült, folyamatosan aggódott, hogy vajon mikor történik megint valami, amitől valaki lelke, vagy teste megsérül. Mikor lesz újra baj, melynek okát nem tudja, de ettől még meg kell oldania, ha törik, ha szakad.

-Nem kéne itt aludnom. - húzta össze magát Tae az ágy közepén Jungkook felé fordulva, majd hatalmasat ásított.
-De igen. - feküdt be mellé Seokjin, miután lenyomta a villanyt - Nem alhatsz egyedül.
-Pedig az könnyebb lenne mindenkinek.
-De én nem egyezem bele.
-Én sem! - bújt Taehyung álla alá a kisebb.
-Aranyos vagy. - simogatta hátát.
-Most nem fogsz rosszat álmodni.
-Bárcsak én is ilyen biztos lehetnék benne.
-Kicsim itt vagyunk. Segíteni fogunk, ha baj van. - ölelte át Jin.
-Sajnálom, hogy miattam nem alszotok.
-Majd fogunk, ha jobban leszel.
-Inkább hazamegyek majd, akkor tudtok.
-Nem mész haza! - szorította meg felsőjét Kook - Nem mész sehova.
-Rendben picur. - nyomott csókot fejére.
-Jó éjszakát! - hunyta be szemeit Jint, majd mindannyian elköszöntek egymástól és Taehyung után egyesével szenderültek álomba.
Ugyan Jungkookban hittek párjai, nem lett igaza. Sajnos V tudta, ez csupán egy kívánság marad még hosszú ideig és sokáig fognak szenvedni borzalmas álmaitól, amikkel nem tudott mit kezdeni. Egyedül Heesoo volt ennek mestere, hogy hogyan kezelje, de nem vele akarta megoldatni a problémát, mert akkor újra egymás mellett kötöttek volna ki. Tőle csak segítséget várt, indító löketet a többit pedig társaira bízta. Most nekik kellett orvosolniuk Taetae gondjait, amire még ő sem tudott semmi jó gyógymódot, ezért nem is mondta el párjainak, hogy minden rajtuk múlik, mert akkor magukat hibáztatták volna, amiért nem javulnak estéik. Így a tudatlanság remek rejtekhelyet biztosított számára, míg párjai igyekeztek mindent megtenni gyógyulása érdekében nem tudva, hogy most csak bennük reménykedik szegény áldozat.
-Hyung? - ébredt meg a kisebb, amint Taehyung egyre jobban szorította magához. Tudta, rosszat álmodik és segíteni akart - Tae. - próbált kibújni karjai közül, de nem tudott, ezért inkább csak nyakába csókolt, mialatt párja morogni kezdett.
-Mi az? - könyökölt fel Jin is.
-Kezdődik. Nagyon szorít. - válaszolt neki a kisebb.
-Ahhj, kicsim. - simogatta meg Taehyungot - Nyugalom. - igyekezte hangjával lecsillapítani, hátha sikerül megoldani most ébredés nélkül.
-Hyung. - puszilgatta tovább Jungkook, majd társa egyszer csak inkább eltolta magától és hátára fordult - Tae! - térdelt fel, miután kiszabadult karja alól.
-Kicsim! - simogatta arcát Jin, mely lángolt ujjai alatt - Még forró is.
-Hyungh! Kelj fel! - húzta meg pólóját a legkisebb.
-Kookh. - megint az ő nevét emlegette, amitől már kezdte nagyon rosszul érezni magát párja.
-Fel kell keltenünk. - jelentette ki Kookie.
-De csak óvatosan szabad. Nehogy megint pánikba essen. Kicsim. - kezdte szólongatni Seokjin, mialatt arcát továbbra sem hagyta nyugton - Itt vagyunk. - akart volna fölé hajolni, ám párja ellökte magától kezeit, fejét pedig elfordította, mialatt tovább morgott és nyugtalankodott.
-Taetae! - hajolt oda hozzá Kookie.
-Nemh..... nem. - fészkelődött nyughatatlanul. Kezdett rosszabbul lenni.
-Hyungh! - ült csípőjére Jungkook, mire társa azonnal le is akarta tolni magáról.
-Szállj le róla! Bajod eshet. - figyelmeztette a legidősebb.
-Nem! - kapta el Tae kezeit és leszorította azokat az ágyra - Hyung!
-Neh! - kezdett sírni alatta társa.
-Nem jó ötlet Kookie. - fogott derekára Seokjin, hogy ha történik valami, akkor inkább az ő karjaiban kössön ki, rajta, ne pedig a földön, mint legutóbb.
-Van egy ötletem.
-Ajánlom működjön.
-Mindjárt meglátjuk. Csak ne forgolódna. - kezdett lassan kapálózni is Tae - Ahhhj! - elégelte meg Jungkook és hiába csattantak rajta az alatta fekvő kezei, ő akkor is inkább megfogta arcát, majd megcsókolta.
Hitt benne, hogy ez segíteni fog. Egy ismerős érzés, egy kellemes, mely mindig hatalmas nagy boldogságot, melegséget keltett szívükben eloszlatja félelmeit, rémálmából pedig végre úgy keltheti, hogy nem félelem ül szemeiben, hanem az a megnyugtató szerelem. Ám nem ment minden gördülékenyen. Tae ellenkezett, kezeivel ellentartott a kisebbnek, ki azonban hamar gondolt egyet. Újra megfogta őket, ezúttal viszont feje fölött nyomta a puha matracba azokat, majd teljes testével simult párjához, miközben végigsimította ujjait fején egyenesen nyakába. Úgy bújtak egymáshoz, ahogyan akkor szoktak, mikor szeretkezés előtt fonódnak össze nyelveik és ez már hatásosnak bizonyult. Taehyung egy pillanat alatt váltott. Hatalmas sóhaját biztató megnyugvás követte, hogy már nem mocorgott csak visszacsókolta a kisebbet. Csillapodott, miközben Jin is elengedte a legfiatalabbat és lelke megkönnyebbült. Amint látta, hogy miként bújnak össze párjai, sikernek könyvelte el az estét. Most nem kelt sírva senki, ugyan nem úszták meg könnyek nélkül, de a pániknak nyomát se észlelték már. Csupán egy rossz álom kopogtatott, de zárt ajtókra lelt, mert a legfiatalabb rájött, miként is lehet legyőzni a félelmet.
-Kookh! - szólt azonnal Taehyung, amint elvált tőle társa és kinyitotta szemeit.
-Jól vagy? - egyenesedett fel a kisebb.
-Hah..... - lihegett kicsit a hanyatt fekvő, de lényegesen békésebben, mint máskor - Igen. - vezette kezeit a fiatalabb fenekére - Nagyon is. - mozdította meg magán társát.
-Taetae. Mit álmodtál? - lepődött meg Jin, miközben Jungkook maga sem tudta mért, de zavarba esett ahogy megérezte párja keményedő férfiasságát.
-Háth! - sóhajtott fel, amint a kisebb megtámaszkodott mellkasán - Nem ilyet, - hunyta be szemeit - de most ez kell. Ahhh.... nagyon! Jinh! Alig van erőm, de akkor sem fogtok tudni járni reggel.
-Kicsim. - tette kezét társa homlokára. Túlságosan gyorsan változott hangulata - Beteg vagy?
-Nem. - nézett fel rá a fiatalabb - Csak szerelmes. - harapott kíméletlenül alsó ajkába.

Tae végül megkapta, amit akart és hiába aggódott érte idősebb párja, neki is szüksége volt már valamire, amivel levezethette a feszültséget, ez pedig igazán jókor jött, ám nehezítő tényezőnek bizonyult az, hogy mindketten Taehyungot akarták legkisebb társával. Ki szerették volna sajátítani maguknak szegény szenvedő alanyt, ezért pedig csókcsatát vívott a legidősebb és a legfiatalabb. Fáradt szemei előtt estek egymásnak, majd szabadultak meg felesleges öltözéküktől, ami nem is volt olyan sok, végül fogtak játszadozásba, mielőtt még társuk beavatkozott volna. Nem siette el, kiélvezte a látványt és a lehetőséget, hogy pihenjen, míg párjai egymást készítették fel rá, az ő férfiasságára, amitől csak még inkább megkívánta szerelmeit. Alig tudott dönteni, kivel is kezdjen, kit faljon fel elsőnek, de végül Jinen akadt meg a szeme. Őt akarta látni legelőször ölében, érezni forróságát és hallani édes hangját, miközben az segítség nélkül lovagol a lehető legtökéletesebben, figyelve a fiatalabb minden rezdülésére. Tudatában volt Seokjin, mire is kell ügyelni, mivel pedig Taehyung nem küzdött, hogy elhúzza az estét, hamar lassított csípőjén. Talán még sosem érezte azt, egyikük sem, hogy milyen felemelő is lehet egy ilyen gyors menet, mert az aggódás után ez most mindent helyre tett. Végül a legidősebb mozdulni sem akart helyéről, amint lelke lassan csillapodott érezvén, lehullanak róla a mázsás súlyok, ahogy ujjai alatt Taetae vére forr, de ezúttal nem a pánik miatt, hanem az élvezet hullámaitól. Nem hallott, nem látott, csak megnyugvást érzett szívében, miközben párja ledöntötte maga mellé és míg arcát cirógatta, helyét átvette a legfiatalabb. Taehyung forró ujjai lassan magára hagyták, de nem is volt baj. A sok probléma, mely eddig nem hagyta nyugodni, most messzire szállt, ő pedig megszabadulva tőlük pihentette testét, végül elfeledve, mi is történik pár centire tőle szenderült el mélyre álmaiba, a nyugalom szigetéhez.
A két fiatalabb közben viszont belelendült, bár nem gyorsaság terén, hanem inkább érzelmileg. Tae ugyanis már ébredésekor tudta, ezúttal nem csak dugni akar. Többre vágyott, mert érezte, a kisebb rájött, mivel gyógyítsa meg, a megoldásért pedig köszönettel tartozott. Így ölébe emelte és felülve hozzá, magához ölelte, hogy nyakát, kulcscsontját probléma nélkül elérje. Vágyott a kisebbre, de hálát is szeretett volna adni mindazért, amit tett, ezért odafigyelve kényeztette. Egy pillanatig sem gondolt már magára, csak a fiatalabbra, ki viszont hasonlóan elmélkedett, ami az estét illette. Így nem tudott mit tenni, ledöntötte az ágy még szabad részére, majd lábait kezébe véve kényszerítette is, maradjon fekve. A fiatalabb felnyögött, kéjes hangok hallatszottak torkából, mialatt Taehyung boldogan szemlélte élvezkedő arcát a holdfényben.
-Gyönyörűh! - jegyezte meg, ám a kisebb zavarba esett és próbált ujjai mögé rejtőzni. Ám nem ment neki, Taetae nem hagyta, csak húzta, fokozta érzéseit, hogy tudassa benne, mennyire hálás is mindenért. Ezúttal viszont a gyorsaság messze állt kettejüktől, inkább a pontosság vette át helyét, a profizmus, minek következtében Jungkook hamar feladata a harcot. Teste egyre inkább megfeszült, közeledett a befejezés, ekkor pedig Taehyung mellékönyökölve hajolt füléhez. - Köszönömh.... picurh. - harapott bele hallószervébe.
Jungkook nem tudott válaszolni, pedig annyira szeretett volna legalább egy apró szavacskát kipréselni ajkai közül, ám nem ment, csak nyögött és nyögött, sóhajtozott, mialatt Tae hozzásimult, úgy, ahogy addig még soha, ekkor pedig már nem is azért ért a csúcsra, mert jó pontot talált el társa. Sokkal inkább amiatt, mert érezte azt, amit hallani is akart. Addig a pillanatig azt hitte, a kimondatlan tények nem léteznek, ám tévedett. Nem kell a szónak elhangzania, ha valaki tettekkel bizonyítja azt, hiszen a csend sokszor valami sokkal fontosabbnak igazolója. Megvilágosodott, testét végre teljes boldogság töltötte el amint érezte, társa szereti, szerelmes belé, minden porcikájába fülig belehabarodott, ez pedig sokkal több volt, mint elég. A tudattól és nem az érzéstől élvezett el, a szerelem tudatától úszott fényárban teste, amit Taehyungtól megkapott végre. Kicsit butaságnak vélte, amiért ennyitől ilyen nagy örömöt élt meg, de erre áhítozott, ezért küzdött oly sokat, most pedig, egy apró, egy jól időzített csók volt az, amivel végre kicsalta belőle azt a különlegességet, mivel szavak nélkül tudatta vele, másik felével: Attól, hogy nem mondom, még igenis, nagyon szeretlek.

-Tae..... Taeeee........ ahj. Engedj már! - méltatlankodott reggel a legfiatalabb, mert párja valami hihetetlen fogságba zárta, úgy aludt el az este.
-Minek? - nyammogott.
-Pisilnem kell. Nagyooooon. - küzdötte ki magát a szorító karok közül.
-Menjé'. - fordult másik oldalára, hol meglepő módon még Seokjin aludt.
Sütött a nap hét ágra, a szobát is rég elárasztotta sugaraival, de legidősebb társuk meg sem moccant még a hangokra sem. Mélyen aludt már nem is olyan korán reggel és nem úgy tűnt, mint aki hamarosan felkel. A fiatalok azonban nem zargatták, csupán megjegyezték, ritka pillanat szemtanúi, majd ebben egyetértve dőltek vissza ők is, hiszen élvezték most a pihit, mert megkapták. Tae nem álmodott, így kihasználták a lehetőséget és aludtak amennyit csak tudtak. Majdnem a nap felét ezzel a semmittevéssel töltötték, ám teljesen feltöltődtek ezalatt a tizenkét óra alatt, minek végén még ők keltették legidősebb hyungjukat. Jin nehezen nyitotta ki szemeit. Ő tudott volna még pihenni, de kimászott az ágyból, mert mikor megébredt ráeszmélt, farkaséhes.
Késői reggeli, bár inkább ebédjük közben elégedetten verte a mellét a legkisebb, hogy sikerült nyugodt estét teremtenie és senki sem kötött most bele. Igaza volt, az ő érdeme volt a nyugalom, hogy Tae rendesen aludt, Seokjin pedig nyugodtan feküdhetett mindkét társa mellett mert tudta, végre minden rendben, még ha csupán rövid időre is. Ezért hallgattak és mosolyogtak a kicsin, ki egész napját máshol sem tervezte tölteni, csak párjai ölében, azok karjaiban, szereteteinek ölelésében. Bújt egész nap mindkét kedveséhez, az este közeledtével viszont inkább Seokjinhez húzott szíve. Lassan menniük kellett haza, hagyni készülődni, aludni a szorgos embert ki másnap rettentően korán kelt, a biztonság kedvéért pedig ezt még mind naplemente előtt tervezték kivitelezni. Nehezen is ment a búcsú, pedig csupán egyetlen napról volt szó, de a legkisebb az előző este miatt, meg a nyugtatások is közrejátszottak korábbról, nem szeretett volna távozni. Hosszú percekbe tellett mire sikerült rávenniük, induljon el Taeval, ki hazáig szerette volna kísérni és tovább, be lakásukba, hiszen megígérte a fiatalabbnak.
-Akkor megmutatod, hol is laksz?
-Igen, gyere! - léptek be a háztömbbe, mely Jungkooknak nyújtott évek óta menedéket.
Felsiettek a legkisebb otthonába, majd a házigazda, ki valószínűleg először volt az, óvatosan engedte be társát a lakásba. Nem tudta, van-e itthon valaki, bár nem számolt senkivel, sosem lehetett náluk tudni. Ám felesleges volt aggódni. Üresen állt a lakáj, ahogyan legtöbbször szokott, így lazán dobta le cuccait és vezette körbe szerelmét ki mosolyogva figyelte a kisebbet, hogy az mennyire élénk.
-Sosem volt még itt senki neked, ugye? - ült le a konyhában Tae.
-Umm... - turkált a hűtőben Jungkook - Nem igazán. Mért?
-Látszik rajtad. - mosolygott.
-Valóban. Á! Anya vett édességet! - csukta be a hűtőt kezében a nasival - Kérsz egyet? - nyújtotta párjának.
-Igen. Köszönöm. - vette azt el társa, majd mielőtt még megehette volna, felállították, hogy vonuljanak el a legkisebb kuckójába, bár nem értette, minek. Hiszen nem volt otthon senki, beszélgetni pedig ott is tudtak volna.
Ám hamar megvilágosodott, mikor a kicsi leültette ágyára és ölébe mászott kezében a nassolni valóval, mit olyan édesen majszolt, mintha ő is abból lett volna.
-Mit szeretnél? - harapott nagyot Tae is sajátjából.
-Még sosem volt itt senki.
-Ész? - nyammogott.
-Még sosem csókolt meg itt senki.
-Fel akarod avatni a szobát? - mosolygott, miután nagyon nyelt.
-Baj?
-Nem. De szex az nem lesz.
-Most nem is kell.
-Akkor megengeded, hogy még szűz ágyadon szeretgesselek?
-Megcsókolsz végre, vagy tovább dumálsz!? - türelmetlenkedett a kisebb.
-Elrontod a pillanatot picur. - pöckölte meg lágyan orrát.
-Akarom azt a pillanatot. - düllesztette ki szemeit, mire társa nem várt tovább. Lágyan teljesítette  a fiatalabb kérését, ki nagyot sóhajtott, ami nem is lett volna baj, ha nem folytatja. Szerelmesen tapadtak egymás ajkaira, ám a picur lassan olyan nyögésekbe és mozgásba kezdett, amit akkor tesz, ha kívánja a szexet.
-Mondtam, itt nem. - engedte el Tae vigyorogva.
-Jó-jó. Csak.... ez már csak reflex.
-Elhiszem. De mielőtt még folytatódna a szokásos, nekem mennem kell. - ette meg édessége utolsó falatját.
-És veled ki megy haza? - ült még ölében a házigazda.
-Nekem nem kell testőr. Engem nem fenyegetnek.
-Hahh... Jó! - szállt le róla nagy nehezen a legkisebb.
Kikísérte egészen a háztömb bejáratáig, de még onnan is tovább ment volna, ha Tae nem köti a lelkére, egyedül sehova. Így az ajtót ölelgetve nézte végig, ahogy társa elmegy, majd szomorúan baktatott fel a lehető leglassabban saját emeletére. Nagy sóhajjal zárta magára a lakást és nem tudta, mit csináljon magával, ám mikor elindult, hogy megint elterül a tévé előtt a földön, megszólalt mobilja. Csillogó szemekkel futott szobájába remélve Taehyung az, vagy Seokjin, hogy hiányzik nekik, de olyan szám hívta, amiről meg is feledkezett. Ezért habozott, lendületét vesztette, hogy felvegye, pedig fel kellett, hisz a szám tulaját még így is fenyegető veszélyként könyvelte el magában a trióra nézve, de mint 'mindent megoldani képes személyként' is tekintett rá.
-Itt Jungkook. - emelte füléhez mobilját, majd hatalmasat nyelve szólalt meg.
-Szevasz picurka. Na, ráérsz most?
-Umm.... itthon vagyok.
-És ráérsz?
-I-igen, persze-persze.
-Akkor beugrunk érted.
-Rendben.
-Csak add meg a címed.
-Ohm, igen-igen. Ömm... - kezdett is bele, de el kellett gondolkoznia, mert Heesoo hangjától még azt is elfeledte, hogy fiú-e, vagy lány.
Remegett keze, amint letette. Heesoo testközelből, személyesen. Találkozik a "legendával" kiről már annyit hallott, kit mindenki emleget. Húha, most meg kell felelnie, felnőttként kell viselkednie, nem lehet gyerekes, hogy nem tudja éretten kezelni a helyzetet, de menni fog. Mennie kell, hisz jönnek érte. Várjunk csak.... jönnek? Azt mondta, "beugrunk érted" és amint erre ráeszmélt a kisebb, arca elfehéredett. Úristen! Heesso nem lesz egyedül. Ketten egy ellen. Ez így nem fair!

(Folytatjuk :D Közben belezombultam egy játékba is, de igyekszek írni :D Amikor írok játszanék, amikor játszok írnék. :D Ördögi kör ez kérem szépen.
Facebook oldalunk --> LINK )