Jin&Suga Boys Love OS

Hát ő.... boys love.... a legutolsó akkor volt, mikor Kook ágynak esett és.... most sem másokból íródott ez. Jin..... nem tudom mit írhatnék, igazából alig látok és több, mint valószínű, hogy nem fogok most tudni aludni igen sokáig, mert nagyon szarul van. Iszonyatosan szenved. Tanulok, így nem láttam a videókat, csak utólag, de nem kellett volna megnéznem. Iszonyatos fájdalmai vannak és alig tud mozogni. A mai Smart Uniform fellépés után, a Save Me, a legutolsó koreo végén a hangja remegett és ismerem azt a hangot.... nem bírta tovább, elsírta magát. Ezért most muszáj írnom egy OS-t. Nem hagyhatom ki pont őt, még ha nincs is időm, inkább nem alszok.
#GetWellSoonSeokJin


Harmadik fél szemszöge

Rég volt már, hogy utoljára látták egymást. Minimum három éve, mikor Seokjin kijárta a gimnáziumot és egyetemre ment. Addig a pillanatig a legjobb barátok voltak, ám ahogyan iskolát váltott, valahogyan eltávolodtak. Suga elfoglalt lett a saját felvételije miatt, Jin pedig.... róla nem tudni semmit, egyszerűen eltűnt. Nem beszéltek többet, semmi hogy vagy, mi van veled, még csak szülinapi köszöntés sem hangzott el köztük soha, pedig látták egymás bejegyzéseit, valahogyan mégse keresték a másikat, annak ellenére, hogy mindkettejük hiányolta a másikat. De nem véletlen volt ez a csend, az önként választott "szakítás". Seokjin akarta így, az ő fejében fogalmazódott meg, mikor pedig utoljára találkoztak ő volt az egyetlen, aki ezzel tisztában volt. Nagyon küzdött magával, hogy ne sírjon, mikor elköszöntek egymástól és Yoongi azt mondta "Majd beszélünk.", mert ő tudta, nem fognak. Utolsó alkalom volt, miután Jin hihetetlen szenvedésen esett át, hogy megállja, ne írjon rá legjobb barátjára, társára.... szerelmére. De muszáj volt. Semmi sem volt helyes amit érzett, semmi sem volt elfogadott ami lelkében élt, így ez lett az egyetlen kézenfekvő megoldás. Remek alkalom, ráfogható az iskolaváltásra, az elfoglaltságra, miközben a valódi ok rejtve maradt, Seokjin pedig csendben szenvedett szobájában egyedül. Mindenki aggódott érte a környezetében annak ellenére, hogy remekül teljesített az egyetemen, ami számára nem volt meglepő. Valami kellett, szüksége volt egy dologra, ami eltereli a gondolatait, így azt választotta, hogy kifulladásig tanult. Nem nagyon barátkozott az iskolában, nem járt el sehova és családjával sem beszélt. Csak bemagolt minden lehetséges tananyagot, minden apró megjegyzést, megcsinálta a legkisebb szorgalmi házi feladatot annak érdekében, hogy ne jusson eszébe Suga. Ám volt egy dolog, amire nem volt képes. Mikor elváltak butaságot csinált. Beállította egy közös képüket telefonja hátterének, amit hosszú éveken keresztül sem bírt lecserélni. Akárhogy próbálta, nem. Ezt nem tudta meglépni, így hiába kötötte le magát, temetkezett könyveibe minden egyes alkalommal, mikor mobiljára nézett, eszébe jutott Yoongi, szíve pedig megfájdult, abba az ismerős, könyörtelen dobogásba kezdett, ami gyötörte évek óta.
Egyedül volt, magányos, mikor pedig már kimerülten dőlt ágyába és állított ébresztőt magának másnapra sokszor sírt. Ha az ember elfárad, mozogni sem bír már annyira, akkor a lelkét érő támadások nem pattannak le többé és betalálnak. Ezért sokszor imádkozott, bárcsak máshogy érezne, bárcsak végre beleszeretne valaki másba, ám hiába próbálkozott és találkozott rengeteg emberrel, nem járt sikerrel. Csak Suga járt a fejében, amitől magába fordult, elzárkózott mindentől. Ezért kapta meg Jjanggut. Saját kiskutyáját szüleitől annak reményében, hogy fiúk majd jobban lesz, kicsit kivirágzik, kedve felderül és így is lett. Ugyan nem feledte el társát, de Jjanggu sokban segített neki valamennyire felépülni. Ő lett a kis védelmi bástyája, az alvó társa, legjobb barátja, új párja, kihez rohant haza. Talán senkit sem szeretett annyira, mint kiskutyáját, kit ha tehette magával vitt mindenhova, így az egyetemi hétvégére is, ahol az ő iskolája is kint volt egy standdal, akárcsak a többi. Ám a fiatalokkal ellentétben Jin azért ment, hogy segítsen az egyetem népszerűsítésében és szórólapokat osszon, tájékoztassa a fiatalokat, mért is jó, ha náluk végeznek, miközben Jjanggu lábainál rohangált, vagy éppen Seokjin társainál kunyizott simit és nasit.
-Ne tömjétek tele! - dobta le füzetét a pultra - Kis dagadt lesz. Ugye Jjanggu? - térdelt le házi kedvencéhez - Duci leszel. Kis gömb! - simogatta.
-Csak pár falatot kapott. - válaszolt az épp ebédszünetet tartó lány.
-Kis kunyeragép. Hova raktátok a pórázt? - kérdezte társait.
-A cuccodra. Ott van a sarokban. - kapott választ.
-Elmegyünk, teszünk egy kört a soron. - készítette fel Jjanggut a sétára, hogy ne vesszen el.
-Okéééé. Mi itt leszünk, menj csak. - nyugtázták a többiek.
-Rendben. Sietünk vissza, csak körbelesünk. Gyere Jjanggu! - indultak meg a kicsit szellősebb tömegben, mert ebédidőben valahogy enyhült a forgalom és csupán ezért merte elvinni kiskutyáját sétálni, aki viszont élvezte az emberek forgatagát.
Jin figyelt rá nehogy valaki megtapossa, míg ő egyáltalán nem is foglalkozott ezzel. Kedves emberek után nézelődött és rengetegszer kellett megállni miatta, mert talált magának valakit, aki leguggolt hozzá és megsimogatta. Egy kívülálló ilyenkor azt mondta volna, Seokjin amatőr, bénán csajozó férfi, ám nem ez volt az oka annak, hogy nem kért soha semmi elérhetőséget, pedig volt rá lehetősége. Nem akart. Tartózkodott bármilyen kapcsolattól, mert tudta jól, nem működne egy pillanatig se, hisz háttere még mindig társa volt és nem tervezte lecserélni egy másodpercre sem.
-Mekkora szerencséd van kicsi kutyám, hogy van itt park is. - engedte szabadon Jjanggut, aki rohant is a zöld placcon keresztül és kiélvezte a szabadságot.
Seokjin csak leült kicsit, majd elterült és az égboltot bámulta. Kifújta magát, szünetet tartott, hallgatta a park viszonylagos csendjét mindaddig, míg Jjanggu meg nem jelent és rá nem ugrott. Jin nem örült neki, mert valamit hozott is kutyusa, pedig semmit sem dobott el.
-Mit találtál?..... Ezt honnan hoztad? - emelte fel a fóliába csomagolt szendvicset, melyet Jjanggu tökéletesen megcsócsált és evett volna tovább, ha nem veszi ki szájából.
-Héj! Az a te kutyád? - hallotta háta mögül.
-Basszus! - fordult meg és azonnal felpattant - Nagyon sajnálom, nem szokott ilyet. Wow. - esett le álla és inkább elhallgatott.
-Jin.... - állt meg ezer éve nem látott társa előtte, de sokkal lazábban, mint ahogy az említett - De rég láttalak haver.
-Hát.... i-igen. - ne.... három éve azon van, hogy elfelejtse és már legalább nem is gyötörte annyira a szívét, amiért nincsenek semmilyen kapcsolatban erre... remek fejlemény.
-Mi van veled, azon kívül, hogy a kutyáddal lopatsz magadnak ebédet?
-Jah ez? - emelte fel a megcsócsált ételt - Bocsánat. Nem szokott ilyen lenni, nem tudom mi ütött belé. - nyújtotta vissza a szendvicset.
-Hát már nem enném meg, de köszönöm. - vette el Suga.
-Sajnálom. Meghívlak. Ez a minimum.
-Hát ezt most elfogadom, mert semmi pénz nincs nálam és ez volt az egyetlen kajám. - emelte fel vigyorogva ebédjét.
-Igazán röstellem, de tényleg kárpótollak.
-Mondom, oké. Van itt egy fasza gyrosos, menjünk oda.
-Rendben. - hajtott fejet zavarában Jin és Suga után indult lassan.
Tényleg nagyon nem számított erre, villámcsapásként érte, hogy pont ő bukkant fel aznap a parkban, kinek Jjanggu kiszemelte az ebédjét, pedig ilyet soha nem csinált még ez előtt, majd ellopva azt hozta össze újra a mindent elsöprő párost.

Az ebéd elhúzódott, ám Seokjin szólt társainak, akadt egy kis "gondja" ami eltarthat egy darabig, így tudták, kimarad cseppet. Ugyan nem ültek be sehova Sugaval, de a rendezvény ellentétes irányába folytatták útjukat, miközben beszélgettek, mi is történt velük az elmúlt időszakban. Úgy meséltek egymásnak, mintha csak elváltak volna egy időre, de továbbra is legjobb pajtik lennének, még Yoongi nyakába is karolt, poénkodott vele, ám Jin feszült volt. Annyi mindent tett volna, mondott volna... vallott volna be... csak félt. Rettegett. Nem hiába használta ki három éve a lehetőséget és lépett le szó nélkül, így inkább csendben volt többnyira és figyelt társa történeteire, miközben álmodozott. Bárcsak... történne valami csoda.
-Szóval rohadtul szenvedek, de muszáj. - sóhajtott Yoongi - Kell egy diploma, aztán végre nyugtom lesz.
-A diploma fontos.
-És te? Hogy haladsz? Neked lassan vége nem?
-Hát, igen. Még azért van egy kicsi.
-És jó az átlagod? Akkor biztos van már most is állásajánlatod.
-Jah, igen az jó. Meg sokat segítek az egyetemen a tanároknak és már pedzegették, hogy mi lenne, ha maradnék oktatni.
-Az egyetemen? Húúúú! Akkor nagyon jó diák lehetsz.
-Igen... mindenből kiveszem a részem. Jah, a fenébe. Erről jut eszembe. Itt nem nézelődni vagyok. - állt meg Seokjin - Dolgozni jöttem az egyetem standjához. Vissza kell menjek.
-Ahh. Értem. Elkísérlek.
-Őőőő.... rendben. - fene vinné el, hogy ennyire ráér - Másik irányba vagyunk.
-Okés. - indultak vissza.
Miközben sétáltak Suga azon volt, hogy Jint beszéltesse, de nem sikerült túl sok információt kicsikarnia belőle. Viszont boldog volt találkozásuk miatt. Rengeteg idő telt el, mióta elköszönt tőle és utoljára látta, ezt pedig be kellett pótolni. Ezért felvetette a további találkák lehetőségét. Szeretett volna újra jóban lenni barátjával, aki viszont már nem hajlott ennyire a dologra, ám Suganak nem tudott ellenállni. Az az édes mosoly, reménykedően csillogó szempár és cuki nyafogás meglágyította szívét. Nem sokáig tudta elutasítani a kéréseket, így mikor már legalább az ötödik időpontot mondtam feladta.
-Rendben. Szakítok rá időt. - válaszolt és ő sem hitte el, mennyire boldog lett ettől.
-Aaaa, na végre. Nehéz eset vagy. Remélem tényleg lesz időd. Jó lenne leülni beszélgetni. Rég láttuk egymást utoljára. - mosolygott Suga.
Megtárgyalták hol, mikor fognak találkozni, Jin pedig szavát adta, elmegy, de nem volt erre szükség. Yoongi hívta, mire igent mondott, innentől pedig ígéret nélkül is elment volna, mert nem akarta elveszíteni megint. Lelke ezúttal két irányba húzott. Egyik felé menekülni akart Suga elől minél messzebb, ám azért nem ezt választotta ez alkalommal, mert hatalmas fájdalmakkal járt. Most a másiknak adott esélyt, a barátságuknak, a folytonos együttlétüknek, még ha nem is párként, de haverokként, hiszen az még mindig jobb, mint egyedül egy ezeréves háttérképpel telefonján.
Ezért igyekezte úgy szervezni az elkövetkezendő napokban idejét, hogy el tudjon menni egy napra társával kávézni és sztorizgatni. Ez sikerült is, bár komoly áldozattal járt. Fel kellett adnia érte sok órányi alvást, így a kávé indokolttá is vált és előre kellett dolgoznia, hogy az az egy kiesett nap ne számítson olyan túl sokat. Mindent elrendezett, tökéletesen szervezte idejét, végül pedig fáradtan ám boldogan kelt fel a találkozó napján. Suga, a cél Suga, amit el is mondott vagy milliószor Jjanggunak, ki csak feküdt ágyán és hallgatta. Jin minden problémáját vele osztotta meg, bár sosem kapott segítséget jól esett valakinek elmondani gondjait.
-Kívánj sok szerencsét kincsem. - puszilta meg kutyusa orrát, ki azonnal felpattant és kikísérte gazdiját.
Kellemes hétvégét választottak találkozójuk napjává és egy szabadtéri kávézót, így kiülve az asztalokhoz kezdtek mesélésbe. Illetve Yoongi, ki lelkesen magyarázott, Seokjin pedig csak mosolyogva hallgatta. El sem hitte, hogy ott ül azzal az emberrel, akit három éven keresztül próbált elfelejteni, kiverni a fejéből, de nem ment. Biztos Isten sem akarta, hogy ők különváljanak, inkább azt szerette volna elérni, ha Jin rájön, mennyire hiányzik is neki és szüksége van rá. Talán ezért hagyta ilyen sokáig szenvedni egyedül, majd küldte megmentésére társát. Igen, így gondolta. Tuti a sors volt és utolsó lehetőség, ezért nem eresztheti el, de nem is tervezte, mindaddig amíg...
-Hyuna iszonyatosan aranyos volt. - Hyuna.... hát igen, semmi sem mehet zökkenőmentesen, Seokjinnek pedig hatalmas erejébe került, hogy ne morzsoljon el egy könnycseppet, mikor kiderült, Yoongi nincs egyedül, már hosszú ideje.
Nem hogy nem volt magányos, de ráadásul ettől egy nő mentette meg, így pár nap alatt dédelgetett, felépített reménye gyorsan szertefoszlott. Hihetetlen gyorsasággal adta fel szíve vágyát és mondott le mindenről ami boldoggá tehette volna, Min Yoongiról. Sosem érzett ilyen fájdalmat még akkor sem, mikor önként hagyta el őt a múltban, mert ez most rosszabb volt. Ezúttal adott magának lehetőséget, de úgy látszik az élet nem. Három éve volt esélye és csak az az egy állt rendelkezésére, több nem járt neki.

Ezért Seokjin a kávé után úgy köszönt el, ahogy akkor Suga, azon a napon mikor utoljára látták egymást, mert újra ezt tervezte, hogy elválik tőle, ezúttal végleg. Többé nem fogja hagyni, hogy rabul ejtse szívét, amire legjobb megoldásnak azt vélte, ha lerázza. Vissza fog mondani minden meghívást, ki fog kerülni minden kérdést, Yoongi egyetemét pedig több kilométeres távolságból fogja szemlélni. Összetört szíve másodszorra választottja miatt, mikor pedig hazaesett erőtlenül, kiábrándultan dőlt ágyába.
-Fáj Jjanggu..... mindenem fáj. - folytak végig arcán könnyei, miközben kiskutyája izgatottan ugrált előtte, ám nem sokáig.
Hamar megértette, valami nem oké és bekúszott keze alá. Jin magához ölelte, ahogy minden este tette, majd könnyektől nedves arccal aludt el a délután kellős közepén. Rengeteg baja volt, melyet Suga csak tetőzött és ezért pihennie kellett.
Sokat aludt, másnap reggelig szundított, mikor is telefonja ébresztője keltette. Hétvége volt, az utolsó napja, de ő végigdolgozni tervezte. Nem akart tovább ülni egy helyben, mert becsavarodott volna, inkább haladt a kutatásával és tanulmányaival, hogy hétfőn tökéletesen tájékozódva toppanhasson be professzora irodájába. Ez sikerült is, bár nem száz százalékban, mert Suga végig gyötörte elméjét, így nehezebben ment a figyelés. Meg is jegyezték közelebbi munkatársai az egyetemen és diáktársai, hogy furcsa, megváltozott, valami tuti történt, elmesélhetné nekik, de nem akarta. Senkivel sem tervezte megosztani, csak kiskutyájával, ki csendben meghallgatta minden este, majd együtt érzően bújt hozzá. Fájdalmasan teltek így a napok, akárcsak három évvel ezelőtt, de most plusz nehezítés volt, hogy Suga kereste. Rendületlenül zaklatta egy újabb kávézás miatt, ám Jin mindannyiszor visszamondta. Lassan már nem is keresett kifogásokat, csupán annyit írt vissza "NEM". Elhagyta kedvességét valahol még a múltban, mikor szívében fénylő remény szórta sugarait. Sötétség költözött helyére, kegyetlen, félelmet keltő sötétség, mely cseppet sem erőlködött, hogy másnak látsszon. Védekezett, próbálta óvni másodszorra összeragasztgatott törékeny szívét, hatalmas falak mögé rejteni és sikerült. Úgy tűnt, Suga lassan feladja, míg egy nap ez az állítás megdőlni készült.
-Kettőt kérek.
-Csokisat?
-Az egyiket igen, a másikat eperdarabokkal. Van olyanjuk ugye?
-Igen. Újdonság.
-Akkor olyat szeretnék. Kérhetek bele többet?
-Extrát lehet, de az drágább. - nézett fel az eladó a táblára, ahol ki volt rakva minden árral és kis képekkel együtt.
-Nem baj. Kerüljön bármibe, jöhet. - vigyorgott Suga.
-Rendben.

-Maradsz még Seokjin? - kérdezett be egyik lány évfolyamtársa és egyben kutatótársa is az irodába, amiben az említett ült.
-Ömmm. - nézett fel Jin - Mennyi az idő? - nyúlt telefonjáért.
-Fél hat.
-Ahh, fene. - zárt vissza inkább képernyőjét, melyről már Jjanggu pislogott rá. Igen, nagy fájdalom volt, de hosszú idő után képet váltott - Még maradnom kell. Ezt el kell olvassam. - merült vissza a könyvbe.
-Rendben. Nyakad?
-Fáj, de nem vészes. - masszírozta a régóta görcsben álló izmát - Túlélem. - mosolygott a lányra.
-Azért pihenj is. Te vagy a legjobb, nem előzhet le senki, még ha kicsit ki is hagysz.
-Nem érdekel, ki a legjobb. - csóválta fejét.
-Hát te tudod. Na mentem. Holnap találkozunk. Szia!
-Szia! Kellemes estét! - kiabált a lány után.
-Neked is! - válaszolt neki, majd Jin tényleg visszamerült a könyvébe.
El akarta olvasni még aznap egészben, hogy összeálljon minden magyarázat. Nem szeretett félbehagyni egy szakirodalmat sem, mert olyankor mindig elfelejtette hol tartott és sok infó kiesett, ezért úgy tervezte be az ilyen napjait, hogy végig olvasott.
-Folyton tanulsz mi?
-Hm? - nézett fel majdnem egy órával később, bár neki fel sem tűnt, hogy ennyi idő telt el - Mit keresel itt? - váltott gorombára.
-Hoztam neked fagyit. Gondoltam jól jön, ha ilyen elfoglalt vagy. Bemehetek? - állt a küszöbön Suga.
-Hahh... - dőlt hanyatt a székben és nyakát kezdte masszírozni - Nem érek rá Yoongi. El akarom olvasni ezt és hulla vagyok. Hagyj magamra!
-Jaj, ne legyél már ilyen. - lépett beljebb annak ellenére, hogy nem kapott engedélyt - Jó vastag könyv. - vetett egy pillantást rá, míg lerakta a fagylaltokat - Epres. Ha jól tudom, szereted az epret. Remélem ez azóta nem változott.
-..... Nem. - válaszolt pár pillanattal később.
-Huhh, okés, szuper. Már kezdtem félni, hogy ezzel is felsülök. - indult Jin mellé Yoongi - Tudod hányszor eltévedtem? Nagyon hülye helyen van az irodád.
-Csak te vagy balfék. - vette el az édességet. Inkább megtömi a száját, mielőtt még olyat mond, amit megbán.
-Áhh, szerintem nem. Mit olvasol? - állt társa mögé és feje fölött nézett le a könyvre.
-Nem értenéd.
-Kösz. Ez kedves.
-Eszek.
-Jah, persze. Fáj még - fogott a másik nyakának masszírozásába.
-Aaaahhh! - kerekedtek ki Seokjin szemei és kiáltott fel, amint hatalmas fájdalmat érzett izmaiban Yoongi ujjai alatt.
-A nyakad.... de ezek szerint akkor igen.
-Ne, Yoongi! - nyelte le a falat fagyit és amint lerakta az asztalra a maradékot nyúlt társa kezei után.
-Ezt ki kell masszírozni. Pihenned kéne. Alszol te eleget, vagy egész nap itt rohadsz?
-Ahhhh! Könyörgöm ne! Ez nagyon fáj. - szorította össze szemeit.
-Abbahagyom, ha elmondod, mért kerülsz.
-Nem kerüllek. Kérlek Yoongi! Eressz el! - próbált kibújni kezei alól, de nem tudott.
-Dehogynem kerülsz. Lemondod a találkozót mielőtt megmondanám mikor. Kerülsz. Mért?
-Ez bonyolult. Aaaaaa! Könyörgöm Yoongi, elég!
-Hallgatlak. - engedte el a fájdalmas csomókat izmaiban és tért eggyel kellemesebb masszázsra.
-Haaahhhh! Köszönöm. - sóhajtott fel Seokjin.
-Mesélsz akkor? Vagy még masszírozzalak ott ahol az előbb?
-Ne ne ne!
-Akkor figyelek.
-De..... ez nem ilyen egyszerű Yoongi.
-Mért?
-Mert.... ez nem ilyen egyszerű. Kérlek menj el és ne zargass többé.
-Mért én menjek el? Mi bajod velem? Valami rosszat tettem? Had hozzam helyre!
-Nem tettél semmi rosszat.
-Akkor miért? Mért akarsz megint megválni tőlem?
-Én csak... - sóhajtott nagyot a munkálkodó kis ujjak alatt - Sugah.... El sem hiszed mennyire szeretném, ha velem maradnál. - hunyta be szemeit.
-Nem úgy tűnik.
-Mert neked ott van Hyuna.
-És?
-Hogy szállhatnék versenybe egy nővel szemben? Esélyem sincs ellene. Tudod milyen rossz érzés ez? Évekig próbálkoztam, igyekeztelek elfelejteni, kitörölni a fejemből, mintha nem is léteznél, végre sikerült felépülnöm, bár tőled nem tudtam megszabadulni, de már nem volt olyan szörnyű, erre betoppantál. Csak úgy berobbantál a nyugodt életembe, meghoztad nekem a reményt, majd bejelentetted, Hyuna.
-Na várjál. Te most..... nem értem. Miért akartál megválni tőlem?
-Mert szeretlek te nagyon hülye! Ahhh! - pattantak ki szemei, amint Yoongi újra fájdalmas pontot nyomott meg.
-Mint barátod, vagy
-Mint szerelmem te gyökér. Mint életem értelme. De neked barátnőd van, nekem meg esélyem se. Szóval kérlek szépen, hogy fogd magad és menj el örökreee, ááááá! Ne már Yoongi ez iszonyatosan fáj! - fogott az asztalra és szorította teljes erejéből Jin, miközben társa kegyetlenül masszírozta.
-És szerinted nekem mennyire fájnak ezek a szavak?
-Ott van Hyuna. Vigasztalódj nála, de engem ne kínozz tovább! Se testileg se
-Fogd már be komolyan! - nyomta meg újból azt a kényes csomót.
-OKÉ!
-Köszönöm. - engedte el.
-Hát még énh. - lihegett, amint Suga sanyargató ujjai feljebb kúsztak nyakán és ezúttal kellemes érzéssel árasztották el testét. - Hahhh. Köszönöm.
-Már rég nincs Hyuna.
-Hm?
-Csak azért mondtam, hátha büszke leszel és nem löksz el, mint legutóbb. Nem csak te szenvedtél. - tartott egy kis szünetet, de Jin nem válaszolt, mert épp könnyeivel küzdött - El sem hiszed hányszor szerettem volna írni neked, de láttam, hogy a csoporttársaiddal milyen jól elvagy. Féltem, zavarnálak. Gondoltam majd írsz, ha hiányzok, hisz rengeteg dolgod van, de engem csak nem hanyagolnál el.... engem csak nem.... de megtetted. Otthagytál egyedül, mikor nekem lett volna szükségem támogatásra. Magara maradtam Jin, a legnagyobb küzdelemben, csak úgy magamra hagytál. De mért? Most meg, hogy újra találkozunk, én örömömben kiugrok a bőrömből te megint itt hagynál, de legalább már tudom mért. Nincs Hyuna, ne aggódj. Megpróbáltam, de... nem tudom, nem ment nekem vele, sem egy rakat másik nővel.
-Rakath. - kuncogott fel fájdalmában Seokjin.
-Igen rakat, mert majdnem beledöglöttem a kibaszott magányomba. De egyik sem volt jó, egyiket sem bírtam elviselni, mert nem te voltál. De most itt vagy, végre lehetne valami és úgy tűnik, mindketten ebben reménykedünk, te pedig ahelyett, hogy küzdenél értem, inkább fogod magad és lelépsz. Férfias hozzáállás. - fejezte be gúnyos hangvétellel.
-Én azt hittem.... úgy beszéltél róla. Nekem pedig mennyi esélyem lett volna egy nő mellett, akibe szerelmes vagy? Jó, már tudom. Nem szereted, nem is vagytok együtt, de gondolj bele. Én.... én nagyon szeretlek és három éven keresztül próbáltalak elfelejteni, minden cuccodtól, ami rád emlékeztetett megszabadultam kivéve egytől, amitől csak két napja sikerült. Szerintem nincs még egy hülye, akinek három évig ugyanaz a háttere.
-Én voltam a háttered? - vigyorgott Suga.
-Egy közös képünk még régről, de igen. Azt nem sikerült eltüntetni. Nem vitt rá a lélek.
-De most sikerült.
-Jó! Épp depresszióm legmélyén vagyok. De jól masszírozol! Ahhh~.
-Még mindig depressziód legmélyén vagy? Hogy mindezt elmondtam neked? - lepődött meg Yoongi.
-Kincsem, vagy tíz órája olvasom ezt a kibaszott könyvet. Ne forgasd ki a szavaimat! Mi lenne, ha értenéd, amit mondani akarok.
-Jó-jó, értem. De ha ennyi ideje olvasod, akkor elég volt mára nem?
-Nem szeretem félbehagyni, mert elvesztem a fonalat.
-Biztos?
-Aaahh! Jó jó jó! Félbehagyom! - csukta be - Ne kínozz!
-Nem kínozlak. Na akkor fogd a fagyid. - lépett ki Jin mögül és emelte fel sajtját - Aztán menjünk. - sétált az ajtóhoz.
-Menjünk? - pislogott utána Seokjin.
-Igen. Átmegyünk hozzád és most kiveszel kis pihit. Rendbe szedem a nyakad, míg milliónyiszor bocsánatot nem kérsz.
-Mért kell kérnem? - állt fel Jin is.
-Mert magamra hagytál.
-Ezt meg kell beszélnünk.
-Egyetértünk. Na gyere!

Végül kicsit furcsán érezték magukat, de párban hagyták el az egyetemet a két hideg édességgel kezükben. Seokjinékhez mentek, ott pedig egy röpke köszönés és újrabemutatkozás után tértek be szobájába, ahol Suga meglepetten vette tudomásul, tényleg sokat változott Jin otthona, tényleg megvált közös dolgaiktól.
-Sajnálom. De.... nem bírtam elviselni, hogy csak a dolgaid vannak itt, de te nem.
-Nem baj. - nézett körbe - Majd.... lesznek új dolgaim. - mosolygott Seokjinre.
-Annak nagyon örülnék. - viszonozta.
-És Jjangguval alszol? - guggolt le a kutyushoz.
-Igen. Nincs másom, csak ő. Legjobb barátom és párom egy személyben.
-Lehetek én a második?
-Osztozhattok is, ha gondolod.
-Az még jobb. Na vedd le a pólód és feküdj le.
-Wow, ilyen gyorsan máris? - nevetett Jin.
-Meg akarlak masszírozni. Kell egyből a szexre gondolnod.
-Egy szóval sem mondtam, hogy arra gondolok. - tette azt, amit kértek tőle - Perverz vagy Yoongi.
-Ügyes, ügyes. Na így foglak masszírozni is.
-Visszaszívtam mindent. Nem szóltam, vedd úgy. - feküdt hasra.
-Óóóó, már félsz is? - ült derekára Suga.
-Ismerem az ujjaid, szóval jah. Kicsit.
-Nem kell félned. Nem foglak bántani. - kezdett bele Seokjin nyakának masszírozásába - Vagyis... a csomókat el kell tüntetnem, de utána jobb lesz sokkal.
-De gondolom addig bepisilek a fájdalomtól.
-Lehet. Erre ajánlanám figyelmedbe fantáziád.
-Mmmmmm ez jó. Ügyes vagy.
-Álmodozz arról, hogy alattad fekszek, ha már így felhoztuk a szexet.
-Én a helyedben nem mesélnék magamnak ilyet.
-Mért?
-Mert veled ellentétben, nekem nem volt senkim.
-Óóóó.... akkor ezt a csomót lehet szex útján könnyebb lenne kezelni.
-Ne mondj ilyeneket! - fordított arcát inkább párnájába.
-Mért? Félsz, hogy nem tudod, hogyan kell?
-Tudom hogyan kell. Túlságosan is tág a tudásom. - emelte fel fejét.
-Akkor képzeld el, hogy rajtam alkalmazod, míg én itt masszírozlak.
-Ahhhszt a kurvaaah!.... Bassza meg, de fáj! - temetkezett párnájába, miközben tiszta erejéből szorította takaróját.
-Ha az öledben ülnék is fájna? - súgta fülébe Suga.
-Ahh! Istenem! Ne mondj ilyet!
-Ez most szex nyögés volt? - vigyorgott.
-Nem. - emelte kicsit fel fejét - Ez a felizgulós mordulás volt.
-Ohh. Akkor mire kiszedem a csomókat a vállaidból, meg a nyakadból, addigra le is vetkőzhetek.
-Ha így folytatod, lehetséges.
-Engem nem zavar. - nehezedett rá újból az egyik csomóra.
-Ahhhh...... rohadt élet!
-Max meglovagollak kárpótlásul. - súgta fülébe újból.
-Ezek után esküszöm, hogy megkeféllek főleg, ha folytatod.
-És neked csak feküdnöd kéne, pihenni, én dolgoznék helyetted is.
-Készülj, hogy járni sem fogsz tudni.
-Nem mintha el akarnék menni.
-Ezt megjegyzem.
-Jegyezd is. Többé nem adok neked lehetőséget sem, hogy ellökj magadtól.
-Meg sem próbálom még egyszer. - nyúlt Yoongi egyik térdéhez - Többé soha.
-Még akkor sem, ha itt nyomkodlak?
-Áááááá!
-Bazzeg! - mozdult meg Suga is - A térdem.
-Ne nyomkodj!
-Ne fogdoss!
-Aahhh! Állj le!
-Nem. Azt a csomót kiszedem!
-Ne kérlek, elég lesz így!
-Nem lesz elég még!
-Yoongiiiiii!

Gyógyulj meg Kincsem!

(KOMMENTET SZÍVESEN LÁTOK!
My Music Taste K-pop koncert kampány ---> LINK
Facebook My Music Taste csoport --> LINK (HELPER)
iKON kampány --> LINK
BTS kampány --> LINK
Idolater Magazinok --> LINK
Facebook oldalunk --> LINK )