Do you believe in beasts? [Yoongi's story]

Jin szomorú története után folytatjuk Yoongival, ahogyan megígértem. Nála inkább mesélés lesz, sok információ a múltról és róla, az életérő, gondolatairól. Remélem ez is annyira fog tetszeni mint a többi. Sajnos viszont ez csupán egy hosszabb rész lesz, ahogy Yoongi és Lovisa fognak beszélgetni, hiszen párját is érdekli tettjeinek miértje, ahogyan minket is.



-Találkoztunk Jinnel. - ért haza az erdőben töltött este utáni nap végén, mikor először látták újra Jungkookkal annak bátyját és barátnőjét. Azt az egész éjszakát ott töltötte barátaival, így csak a legközelebbi naplemente után tudott visszaindulni Lovisához.
-Tényleg? - ült a kanapén barátnője, ki a tévéről pillantott fel rá - Milyen formában?
-Úgy tűnik farkasban. Illetve szellem farkasban. Chaeyeong pedig maradt olyan, amilyen. Az erdőben ragadtak. - pakolt le - De legalább együtt. Mint kiderült, küzdeniük kellett ezért is.
-Miért?
-Jint a pokolra akarták küldeni, amiért elvesztette a fejét. De Chaeyeong kiharcolta, hogy ne. - sétált barátnőjéhez, majd felmászva a kanapéra döntötte lassan maga alá - Te is kiharcolnád, hogy együtt legyünk, ha két külön helyre akarnának küldeni?
-Mindketten a pokolra jutunk, nincs miért harcolnom. Együtt leszünk. - válaszolt rezzenéstelen arccal barátnője.
-De tudod, hogyan értem.
-Nem tudom. Lehet harcolnék. Attól függ. Éppen hosszú szünetet tartottunk megint a kapcsolatunkban, vagy nem?
-Hagynál a poklon egyedül rohadni, ha igen?
-Nem tudom. Ez akkor derülne ki.
-Tehát nem szeretsz? - érdeklődött, amint már barátnője felett támaszkodott.
-De. Csupán nagyon fel tudsz bosszantani főleg akkor, mikor szünetet akarsz. Az rosszul tud esni.
-Tényleg? De volt amikor te akartál szünetet. És csak felvilágosítanálak, hogy az volt a leghosszabb szünetünk eddig, plusz még randizgattál is. Az is rosszul esett neked?
-Igen.
-És mégis miért? Mert nem volt kit cseszegetni? Vagy mert nem volt egy másik pasi akivel dughattál volna az egyes számú mellett? Vagy mert nem doki volt, nem kedveskedett, esetleg nem nyomott a falnak mikor apróságokért leszedted a fejét HÉ! - szakította meg mondandóját, amint csattant egy pofon arcán - Ezt miért kaptam?
-Mert hülyeségeket beszélsz!
-Miért is?
-Mert nem ezek miatt voltam mérges. - mászott ki alóla Lovisa, majd leültek egymással szemben.
-Hanem?
-Mert... mikor találkoztunk... nem tudom már hogy hívták őket, de velük, akkor aktuális barátnőnek neveztél.
-... Tessék?
-Ők úgy mutatkoztak be azon bálon Amerikában, mint egymás felesége és férje. Mint két fél akik együtt egyek. Te pedig mint, a pasim. De nem több. Csak egy aktuális kapcsolat, pedig már több, mint ötven éve együtt voltunk.
-De szünetekkel. Volt, hogy két évvel is egyhuzamban.
-Mert te antiszociális voltál és elmenekültél valahova, amiről nekem semmit sem mondtál.
-Vagy te hazamentél a sötétbe.
-Héj! Az én országom nagyon északon van, az mindig ilyen volt. De legalább sokat lehetünk az utcán, nem is értem, miért nem jöttél.
-Mert az nem Korea!
-Mert Brazília az volt.
-Hát öhm... most nem ez a lényeg! - vágta ki magát Yoongi - Hanem azt, hogy azért tartottunk majdnem öt év szünetet, mert te berágtál rám, hogy nem oldalbordaként mutattalak be, hanem csak barátnőként, amit úgy oldottunk meg, hogy te jó nő létedre, nem elmondtad, mi a bajod, hanem bedurcázva otthagytál. Én akárhányszor menekültem magányba hiányoltalak, még ha nem is mutattam. Tudod milyen vagyok, elég keveset mutatok mások előtt az érzéseimből. Jobban szeretem a négy fal nyújtotta bezártságot a párommal. Ha pedig az a helyzet adódna, hogy döntenem kell, nélküled kell eltöltenem az örökkévalóságot jó létben, vagy veled nyomorogva, akkor inkább nyomorognék. Bár már cseppet kételkedek, hogy te ezt nem élveznéd, mert kicsit téptük egymás haját mielőtt meghaltunk.
-Mi sosem halunk meg.
-Az a pár, akik miatt kiakadtál meghaltak.
-Tényleg? - döbbent le Lovisa.
-Igen. Elmentek Európába és levadászták őket.
-Ohh... ez szomorú.
-Az. Szóval te nem küzdenél meg értem...
-De, de csak... de. Csak ki tudsz borítani, mikor nincs kedved hozzám.
-Akkor nem konkrétan hozzád nincs kedvem, hanem emberhez.
-Khm! - köszörülte meg torkát, hiszen ő nem igazán számított embernek.
-Élőlényhez. Na! Olyanhoz, aki beszél. De téged ettől még szeretlek, hiszen ha nem így lenne, akkor nem udvarolnék a több év szünet után minden alkalommal úgy, mintha először találkoznánk és fel kéne szedjelek. Ez hogy nem tűnt fel eddig minden alkalommal?
-Azt hittem az bocsánatkérés, amiért tahó voltál és nem kerestél, csak levélben.
-Ahh... - grimaszolt Yoongi egy nagy sóhaj kíséretében - Jinnek igaza volt. Beszélnünk kéne az érzéseinkről, hogy mit miért teszünk.
-Ez jó ötlet, csak nem nekünk való.
-Hát én is mindig pont ezt mondtam neki.
-Szex?
-Benne vagyok! - estek egymásnak megint ahelyett, hogy megbeszélték volna azt, amit már évekkel azelőtt meg kellett volna.

Nem szólt bele mozgalmas estéjükbe az azt megelőző beszélgetés érzelmeikről és ki nem mondott problémáikról. Mintha meg se történt volna úgy kötöttek ki ezúttal is egymás karjaiban, melynek végén a megviselt kanapé lábánál Yoongin ülve egyenesedett fel Lovisa, miközben kócos hajjal megcsillogtatta fogait.
-Szeretem, ha veszekszünk. - lihegett.
-Pedig most nem is vesztünk össze annyira.
-Igen... sajnos... Megérdemelte a kutya barátod, hogy megöljék.
-Ezt csak azért mondod, hogy jobban összevesszünk és békülőszexben kössünk ki ugyanebben a pózban.
-Nem... nem lovagolok megint ennyit. - kelt fel róla barátnője, hogy megkeresse ruháit.
-Lusta vagy. - követte párja.
-Bagoly mondja. - öltözött fel Lovisa.
-Lehet... Tehetek egy javaslatot?
-Persze.
-Gyere hozzám!
-Mi?! - lepődött meg barátnője.
-Azért koptattál le olyan hosszú időre, mert nem "oldalbordaként" mutattalak be, ahogyan te fogalmaztál. Hát legyél az! Gyere hozzám!
-Az... Mi a kedvenc színem?
-Azt mondod mindenkinek, hogy a piros, de igazából a narancssárga.
-Miért nem szeretem a repülőt?
-Mert ott nem te irányítasz. Akkor már inkább repülsz te, ha repülni kell.
-Mik voltak a szüleim? - húzta fel utolsó ruhadarabját, míg Yoongi csak a boxerig jutott.
-Apád kovács, édesanyád pedig az akkori kornak megfelelő örömlány, persze csak míg el nem vette édesapád.
-Ezt sosem mondtam el neked. - állt meg Lovisa.
-Tudom... mikor itt hagytál nem tudtam mit kezdeni magammal. Nagyon hiányoztál és így kötöttem le magam. Utánad néztem, kikérdeztem azokat, akik öregebbek nálad. Azt is tudom, ki tett vámpírrá.
-Azt inkább felejtsd el, ahogy én is tettem. Nem kéne tudnod ezeket. - fordult Yoongi felé, ki a kanapén ülve nézte Lovisát.
-De igen. Ha a párom akarsz lenni, ha azt szeretnéd, hogy összenőjünk, akkor ilyesmiket tudnunk kell egymásról. Jinnek igaza van. Beszélgetnünk kell. Nem elég csak a csend, meg a hétköznapi beszélgetések, a jó szex és az, hogy jól mutatunk egymás mellett és kiállunk a másikért. Mert a legtöbbször azért van jó szex, mert összeveszünk a másik gondolkodásmódja miatt. Én örülök, hogy ezeket kiderítettem rólad és szeretnék még többet tudni, mert biztos van még valami, amit nem mondtál el.
-És veled mi van?
-Mi lenne?
-Van amit te sem mondtál el. - lépett párjához Lovisa.
-Mert nem sok idő telt el addig a pillanatig mikor találkoztunk.
-Ki tett ilyenné? Milyen családod volt? Miért vagy orvos, ha te úgysem halhatsz meg? Miért akarsz ennyire segíteni mindenkin?
-Mert akiken kellett volna azokon nem tudtam. Én voltam a legidősebb gyerek és a szüleim rengeteg kisbabát vesztettek el, mert az egy évet sem érték meg. Az én sztorim nem különleges. Normális családom volt a korhoz mérten. Csak azért lettem vámpír, mert egy hóbortos őrült szórakozni akart és azzá tett. De gondoskodni rólam már nem. Így magamnak kellett rájönnöm, mi történik velem és kordában tartani magamat. A családomat muszáj volt elhagynom és onnantól még annyit sem segíthettem nekik, mint azelőtt. Elég merszem nem volt kiállni a Nap fényére és meghalni, de embert sem akartam ölni, így minden orvosi tényt meg kellett tanuljak, hogy hogyan éljem túl gyilkolás nélkül. Ha pedig már volt tudásom, hasznosítani akartam. Ezért vagyok orvos.
-És miért segítesz a kutya barátaidnak? Egyáltalán miért barátaid?
-Mert ők is segítettek nekem. Eleinte nem tudtam micsodák, csak éreztem, hogy tekeri az orromat a szaguk, de nem érdekelt, mert pénzért gondoskodtak a családomról helyettem nappal. Csak később futottunk össze egyik este, mikor rossz nőt csíptem el az utcán. Nem öltem meg, figyeltem rá. Vámpírrá sem változtattam, csupán a fogam nyoma maradt rajta, de semmi baja nem esett ezen kívül. Viszont mérgesek lettek rám és elkezdtek vadászni a szagomra, amire akkor jöttem rá, mikor egyik holdtöltekor elkaptak a kikötőben. Csak annak köszönhetem, hogy nem haltam meg, hogy felismertek. Bár ettől még megbosszulták a lányt. Akkor szenvedtem először a kórjuktól. Másnap reggel meg beállítottak hozzám családostul, mikor kínlódtam. Megölhettek volna, de nem tették. Senkivel sem találkoztak, aki nem ölte meg áldozatát, így láttak bennem potenciált. Jin és Kook felmenői már akkor sokkal érettebben gondolkoztak. Nem akartak elpusztítani, amíg nem adtam rá okot. Szerették az életet legyen az bárkié és a tisztát meg is védték. Viszont nagyon rám ijesztettek ezért menekültem Európába annak idején. Ott pedig találkoztunk.
-A legveszélyesebb helyre, ahova csak lehetett akkor. De miért nem megyünk el most a kedvenc parkomba és folytatod közben?
-Mit folytassak ezen? Elmondtam, miért vigyázok másokra és miért vagyok jóban velük.
-De azt nem, hogy azóta miért viseled ennyire gondjukat. Hiszen megadtad a tartozásod már nagyon rég nekik. Nem kéne foglalkoznod a mai fiatalsággal. Figyelmen kívül hagyhatnád őket, elfelejtenék a kötelességed. Na gyere, vegyél fel valamit és mozduljunk ki! - vágta Yoongihoz pólóját.

-Miért akarsz minden este menni valahova? - dőltek le fél órával később a park kellős közepén.
-Az én hazámban sokáig van sötétség és mehettem bármikor bárhová. Itt az éjszaka háttérbe szorul. Irritál, hogy nem tudok spontán kimozdulni.
-Értem. - húzta magára párját Yoongi.
-Szóval. Miért gondoskodsz még mindig róluk? Miért nem álltál tovább és csinálod azt, amihez csak kedved van?
-Volt egy időszak mikor többet voltam távol, mint itt. Kipróbáltam sok dolgot, de hosszútávon mindent meg lehet unni.
-És ezt nem? - ölelgette Lovisa a másikat.
-Nem, mert ebben találtam valami érdekeset. Az, hogy ennyire sok tagját ismerem a családjuknak különlegessé tesz. Sokszor éreztem magam feleslegesnek és elátkozottnak, amiért nem tudok meghalni, de látok mindenkit eltűnni nyom nélkül. Sokat gondolkoztam ezen, mert rosszul esett elveszteni a barátaimat, hiszen velük dolgozva lassan családtag lettem és megszerettem őket. Egyre jobban ragaszkodtam hozzájuk, amit emlékszem még te is megjegyeztél.
-Jah. Nem akartál eljönni a bálra Erdélybe. Pedig sokan voltunk és jó buli volt.
-Az egyik családtag épp nagyon beteg volt. Nem hagyhattam ott, mert jó barátom volt, de rajta sem tudtam már segíteni. Akkor magamba zuhantam. Haszontalannak éreztem a tudásomat, tehernek azt, hogy létezem. Nagyon hezitáltam, mert ki szerettem volna állni és megnézni egy napfelkeltét.
-Ezt nem is mesélted. - pillantott fel rá Lovisa - Ilyeneket pedig illene elmondanod.
-Mert nem mertem. De végül nem is álltam ki és pont amiatt nem, ami miatt segítek még mindig nekik. Hosszú heteket töltöttem ezzel a vívódással, mikor a barátom özvegye áthívott egyik este. Nem tudtam mit akar, azt hittem betegeskedik és azért kellek. De ehelyett azt kérte tőlem, meséljek a férjéről, mert hiányzik neki. Mivel pedig én egész életében ott voltam mellette tudtam róla mindent. Ekkor jöttem rá, hogy nekem ez a dolgom és ezzel tudok segíteni. Hogy olyanoknak mesélek a szeretteikről, akiknek nem volt elég ideje velük. Boldoggá tehettem őket ezzel, erőt adhattam nekik nehéz helyzetben azzal, hogy a halott szerelmük, vagy rokonuk példáját és gondolkodását hoztam fel. Sokszor meséltem árva, félárva gyerekeiknek szeretett, de soha nem ismert szüleikről és olyan boldogok voltak, hogy úgy döntöttem ez megéri azt, hogy elvesztem őket, mikor lejár az idejük. Ha én nem lennék, sokak soha sem ismerték volna szüleiket és még több szerelmes halt volna bele másik felének elvesztésébe. Így ezt szép hivatásnak tartom. Olyan dolognak, amit megéri csinálni és küzdeni érte, hogy ne vesszen el. Ezért nem álltam ki azóta sem megnézni a napfelkeltét és nem is tervezek.
-Nem miattam.
-De miattad is na! - ölelte magához szerelmét Yoongi - Csak azért eléggé meg tudott viselni egy-egy barátom elvesztése, mikor kicsi baba kora óta ismertem. Sokszor elgondolkoztam emiatt a napfényen.
-Én nem ragaszkodok ennyire semmilyen élőlényhez, ezért nem is tudtam, hogy így gondolkozol, vagy bárki is képes közülünk így gondolkozni. Emiatt voltál érdekes nekem.
-Hát most már tudod.
-Igen. Így nagyjából száz év járás után ideje volt. - fordult hátára az eget bámulva Lovisa.
-Sosem kérdezted.
-Jinnek lehet igaza van és többet kéne az érzéseinkről beszélni. Akkor már régóta tudnám ezt veled kapcsolatban... és elhagyhattalak volna.
-Ez kedves. - mosolyodott el Yoongi.
-Viccet félretéve. Igazán becsülendő egy becstelen faj példányában ez a gondolkodás. És irigyellek emiatt. Nekem nincs semmi erényem.
-Dehogy nincs. Kiálltál mellettem. Nem is egyszer a pártomat fogtad, aztán négyszemközt meg elküldtél a pokolra, hogy nem értesz egyet velem. Szerintem ez erény benned, hogy a szerelmedért képes vagy magadnak ellentmondani. Ezért is szeretlek, meg sok minden másért.
-Amúgy abban is ellent mondtam magamnak, hogy veled vagyok.
-Tényleg? - lepődött meg Yoongi - Úgy látszik ez az őszinteség estéje. Mesélj csak!
-Azért nem adtam be a derekam neked nagyon hosszú időn át, mert gyengének tartottalak amiért a kutyákkal szövetkezel.
-Aztán mégis megtetted.
-Igen. Mert elkezdtem unatkozni és kitaláltam, hogy minden nemzetből ágyba bújok egy vámpírral.
-Lotyó csajom van. - sóhajtott nagyon Yoongi.
-Több száz éves vagyok. Nem vagyok lotyó. Hiszen mióta veled szenvedek nem voltam mással. - húzta száját Lovisa - Miattad pedig a listám se sikerült befejezni.
-Tényleg? Miért nem? Olyan jó volt velem a szex?
-Sokfélében volt részem, szóval nem amiatt. Hanem ahogyan másnap viselkedtél. A mi fajtánk züllött. Nem igazán vannak romantika hívők, vagy olyanok, akik képesek szeretni és még egyedül vannak. A párok meg ritkák, mert egymásra unnak. Ezért sohasem foglalkoztak velem másnap, nem udvaroltak, vagy kezeltek úgy, mint az emberek a barátnőiket. Nem hordoztak a tenyerükön a férfiak. De te így tettél. Mintha én is egy törékeny nő lennék, holott bármikor meg tudtalak volna ölni.
-Én azt a nőt, akit szeretek, azt így kezelem. Persze, meg tudod magad védeni, de az én dolgom, hogy elkényeztesselek és megadjam neked a biztonságérzetet. Neked pedig az, hogy viszont szeress és csillogj az oldalamon mikor valahol mutatkozunk, megvédj egy vitában, még ha az ellenkezőjét is gondolod. És szerintem mindketten tökéletesen teljesítjük a felünket. Bár amikor mérges vagy mindenki fél tőled, de az meg ilyen egzotikus oldalad számomra és azt is szeretem. Főleg, ha szexbe torkollik. Mmmm. - gondolt is bele a vad éjszakákba, amiket úgy imádott.
-Örülök, hogy szereted bennem ezeket.
-Mindent szeretek. Ezért kéne hozzám jönnöd.
-De az vallásos dolog. - kelt fel Lovisa és Yoongira pillantott - Mi a templom küszöbén is elégünk.
-Nem kell templom. Megoldhatjuk szűk körben is.
-Kis karikagyűrűvel, meg örök hűség, meg minden?
-Igen. Miért? Eddig nem így volt? Csak a gyűrű változna... meg hogy többé nincs szünet.
-És örökké... a végtelenségig? Hiszen te nem akarsz meghalni soha.
-Hát most még nem, mert van okom élni. - könyökölt fel Suga - De a jövő majd megmutatja, mit is szeretne. Miért, te meg akarsz halni?
-Még nem.
-Akkor meg? Gyere hozzám, hogy ne legyen megint gond abból, hogyan mutatlak be.
-És ki adna össze?
-Nem tudom... Kook? - rántott vállat Yoongi.
-Egy kutya?
-Barátom. De mondjuk... megkérhetjük Jin! Ő ilyen... köztes. Ő összeadhatna minket. Vagy Chaeyeong.
-... Akkor menjünk! - kelt fel Lovisa és leporolta magát.
-Máris?
-Csak gyűrűért, aztán meg enni. Egyenlőre ennyi a jutalmad az őszinte estéért. Az összeadós részt még meglátom.
-Szóval jegyesség? - követte párja példáját Yoongi - Jó. De ezek szerint többször kéne beszélgetnünk, mert azzal egész sok dolgot elérhetek.
-Csak nem a mi asztalunk.
-Hát nem. De van időnk, majd az lesz. A Világ minden ideje rendelkezésünkre áll.
-Igen... immár szünet nélkül.
-Tényleg meg kellene fogadnom Jin tanácsát. - ölelte át Lovisát - Csupa jó dolgot szül ez a módszer.
-Talán mégsem olyan buták a kutyák, mint gondoltam.
-És csak egyre jobb lesz az a módszer. Imádom!



(Vége! Teljesen kész a Do you believe in beasts? sztori. Minden kiegészítés mit terveztem hozzá megvan, így ez a legutolsó epizód. Remélem élveztétek a ficit és még visszatértek majd az oldalra, ha nem is ezt, de más történeteinket olvasni.
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )