A kritikus időszakik még várt, türelmesen viselte azt a pár napot, amit kellett neki, miközben úgy tett, mintha semmi sem történt volna, de kerülte ismerőseit jobban, mint addig bármikor.
-Siyeong, kimenőt adok magának az elkövetkezendő egy hétre. - tudatta az említettel, amint az egyik este még lefekvés előtt bement Chaeyeonghoz ellenőrizni, hogy minden rendben van-e vele.
-De akkor ki fog a kisasszonyra vigyázni uram? - aggódott - Nem szeretnék önnek ellent mondani, de féltem őt.
-Már megoldottam ezt a problémát. - állt fel szokásos helyéről Jin - Nincs mitől félnie.
-Hát rendben uram. Bízom önben és köszönöm a kimenőt.
-Megérdemelte már.
-Köszönöm. - hajolt meg - Holnap össze is pakolok.
-Ahogy kényelmes magának, de mikor hazaérek délután, már ne legyen itt.
-Ahogy kívánja. Jó éjszakát! - indult vissza saját szobája felé.
Seokjin hatalmasat sóhajtott, amint Siyeong ennyivel elfogadta a kimenőt és nem aggodalmaskodott tovább, hiszen így már többé nem állt senki sem tervei útjában. Nyugodtan tudott készülni az elkövetkezendő időszakra, senki sem szólt bele, nem vitatta döntését, nem próbálta megváltoztatni azt.
Ezért másnap reggel azzal a tudattal kelhetett fel, hogy egy rövid munkanap után végre léphet valamerre ebből a patthelyzetből, amiben évek óta állt, ám előtte még beszélnie kellett valakivel.
-Zavarok öcsi? - nyitott be Jungkook irodájába, ki nagyon bújta papírjait.
-Nem. Mondjad csak. - olvasgatott és fel sem nézett testvérére.
-Tudom, hogy most meghívtak titeket kicsit lazulni, ezért azt a pár kegyetlen napot máshol töltitek.
-Igen.
-Szeretném, ha jól éreznétek magatokat.
-Remélem jól fogjuk. - pillantott végre rá Jungkook.
-Én is. Tudod, furcsa lesz nélküled. - sétált oda hozzá testvére.
-De már voltunk külön. - zavarodott össze Kook.
-Igen tudom, csak az rég volt. De szeretném, ha majd nem töprengenél ezen és nem vennéd magadra. Mert ez most így alakult. Ettől én még a testvéred vagyok és nagyon szeretlek.
-Kezdesz megijeszteni. Miről beszélsz?
-Nekem most lehet majd hosszabb időre el kell mennem és nem tudom, mikor jövök vissza, aztán nem szeretném, ha rosszul lennél, mert nem vagyok itt.
-Úgyis beszélünk majd. Nem lesz gond. - mosolygott - Nem vagyok már kisgyerek.
-Igen, tudom... Na gyere, adj pár másodpercet a drága idődből és ölelj meg! - állt testvére mellé, ki fel is tápászkodott székéből, majd átkarolta Seokjint - Remélem majd Nari vigyáz rád helyettem is.
-Nari mindenkire vigyáz.
-Ez igaz... Na megyek. - engedte el egy nagy sóhaj után testvérét - Legyetek jók és vigyázzatok magatokra. - indult a kijárat felé.
-Te is!... Ne csinálj semmi hülyeséget, jó? - szólt utána Kook.
-Kettőnk közül te vagy a fiatalabb.
-Ettől még az ember szokott hülyeségeket csinálni.
-Ez igaz. - mosolygott - Igyekszem majd. Szia öcsi!
-Szia! - köszönt el bátyjától némi félelemmel szívében. Sosem viselkedett így még korábban, hasonlóan sem nagyon, ezért adott okot az aggodalomra rendesen, melyet Jungkook megosztott Yoongival.
Barátjuk nem akart belekotnyeleskedni Seokjin dolgaiba, hiszen legutóbbi találkozásuk nem éppen a legkellemesebben végződött, ezért eszében sem volt társa után menni a vidéki házba. Inkább más ötlete támadt, amit véghez is vitt azután, hogy Jungkook és Jin már egy napja távol voltak.
-Siyeong! Hol van maga? Engedjen be! - hívta fel a komornyikot, hogy engedje be a zárt ajtón.
-Sajnálom uram, Seokjin kimenőt adott nekem a hétre, nem vagyok ott, hogy beengedjem.
-És ki vigyáz Chaeyeongra?
-Azt mondta, megoldotta.
-Köszönöm Siyeong! - tette le a telefont bármiféle formalitás megtartása nélkül, majd első gondolatát véghez is vitte.
Betörte Seokjin lakásának ajtaját, mintha az egy darab kartonból lett volna és már rohant is Cheayeong szobája felé, hogy ránézzen a lányra és megnyugtassa magát, semmi butaságot nem fog tenni barátja, de csalódnia kellett.
-Te bolond, szerelmes hülye! - fordult meg előkapva mobilját, majd futásnak eredt.
Chaeyeong ágyában ugyanis nem feküdt senki. Jin elvitte magával azon a napon, mikor elment a vidéki házba és hátrahagyott minden eszközt, kütyüt, gyógyszert ami ott volt mellettük. Úgy tűnt, semmit sem pakolt el és nem tervezte hosszúra a távollétet, ezért Yoongi aggódott, mire is készül barátja. Volt sejtése róla, de reménykedett benne, nem azt fogja választani, amire ő gondol.
Ezért az éjszaka kellős közepén felkeltett mindenkit, akitől csak kérhetett segítséget ez ügyben, ám egy valakit nem ért el. Pont azt, akit a legfontosabb lett volna megkérdeznie Jint illetően. Így kérdés sem volt, hogy azonnal el kell indulniuk hozzá a vidéki házhoz és ellenőrizni, mi is történik ott, nehogy olyat tegyen, amit majd később megbán. Még az öccsét is sikerült megmozdítani, hiszen olyan közegben volt azon az estén, ahol erre barátok lehetőséget biztosítottak, így Yoongi nyugodt szívvel hagyta hátra Busant és vele minden holmiját Lovisával oldalán, hogy vigyázzanak régi barátjára még mielőtt túl késő lenne.
Sokat kockáztattak azzal, hogy városok felett repültek át bármiféle körbetekintés nélkül, de nem volt választása. Minden perc számított, időben kellett odaérniük, mikor pedig ez megtörtént Yoongi reménykedve rohant a bejárat felé bármiféle ruha nélkül annak ellenére, hogy milyen szégyenlős is volt. Lendületesen nyitott ajtót, ami nem volt bezárva, ám hamar megtorpant a látottak miatt.
-Yoongi! - lepődött meg a dadus, ahogy megpillantotta őt - Annyira nagy szükség lett volna rád. Én mondtam neki, de nem akart hívni. Azt mondta, engem is elküld, ha megteszem, de nem hagyhattam magukra őket... viszont nem tudtam segíteni. - ült sarkain a földön Chaeyeong mellett.
-Hol van Jin?
-Elment miután megharapta. Fél a végkifejlettől. - vitte vissza tekintetét a lányra, ki már élettelenül hevert csak előtte - És jogosan. Ha ezt megtudja...
-Muszáj lesz pedig megbirkóznia ezzel. De majd csak reggel. Most ki tudja, mit tenne ezzel az erővel. - léptek beljebb a házba Lovisával és bezárták maguk mögött az ajtót.
-Nem tudsz segíteni? Te megharaphatnád őt és vámpírrá változtathatnád? - keresett kétségbeesetten megoldást a dadus, amint Yoongi helyet foglalt Chaeyeong másik oldalán.
-Hallottat már nem tudok feltámasztani. - nézett végig a lányon, míg Lovisa hozott neki köntöst, mellyel betakarta párját.
-Seokjin ebbe bele fog rokkanni. - zuhant magába utolsó reményét is elvesztve a dadus.
-Én is ettől félek. - gondolkodott Yoongi, hátha tudna valamiféle megoldást találni a kialakult helyzetre.
Az egész estét ott töltötték várva a többieket, hogy érkezésükkel segítsenek majd, ám nem sok idejük volt reggelig, így nem látszott sok esély megjelenésükre, hiszen sokuknak el kellett bújni a Nap elől félúton. Ezért Yoongi lassan készítette fel magát, hogy egyedül kell megoldania ezt a problémát. Besötétítette az egész házat, mert ő szerette volna fogadni barátját reggel, mikor az hazaesik. Ő akarta ápolni lelkét és támogatni ebben a nehéz pillanatban, mert mindazok ellenére, amiket mondott neki, tudta jól, mennyire fájdalmas is lesz számára párja végleges elvesztése. Fel-le járkált a házban és várta barátját, ki napfelkelte után nem sokkal dörömbölt is az ajtón.
-Miért van ez bezárva? Dadus engedj be!
Yoongi azonnal beeresztette mérges barátját és közben ügyelt arra, hogy ő legyen az első akit meglát.
-Hívhattál volna. - kezdett mondandójába.
-Mit keresel itt?
-Mint barátod jöttem, hogy támogassalak.
-Hol van? Engedj beljebb! - lökte félre társát, de csupán néhány lépést tett, míg meg nem látta Chaeyeongot letakarva a földön.
-Tudom, hogy nehéz neked. Én nem tudom, hogyan viselném ezt, de nem jól.
-Miket beszélsz? Nem tudod mit érzek. Sose tudtad, sosem éreztél velem együtt.
-Gonosz volt amit mondtam, de mindig melletted álltam és tudom, hogyan szenvedtél. Megpróbáltam mindig átérezni és most is. Segíteni szeretnék, melletted állni, mint barát.
-Te csak ne állj mellettem sehogyan! - hallatszott harag a hangjából - Szerintetek már rég hallott és én öltem meg. De a ti hibátok miatt. Bezzeg Narira tudtatok vigyázni, de rá nem. Ő rá nem figyeltetek. Bezzeg más élhet a párjával, de én nem. Tőlem feltétlen el kell venni, aztán pedig dolgozzam ki a lelkem, hogy másoknak jó legyen. - morgott és egyre hevesebben kezdett lélegezni, amint ökölbe szorultak kezei.
-Jin tudom, az élet igazságtalan. De másokkal is. Túl fogod élni. Időbe telik, de fel fogod dolgozni.
-Elvesztettem életem értelmét. Az egyetlen okot az életre. Hogy mondhatsz olyat, amiről fogalmad sincs. - fordult felé haragosan - Ne próbálkozz hazugságokkal! Nem tudod mit érzek! Hogy ez milyen!
-Seokjin nyugalom. - próbálta a dadus csillapítani.
-Ne nyugtass! - mordult rá és lassan kifordult önmagából - Mind csak hazudtok! A levegőbe beszéltek, miközben fogalmatok sincs semmiről!
-Barátom! - próbált hozzáérni Yoongi.
-Nem vagy a barátom! - lökte el a kezét, végül pedig teljesen elvesztette a fejét.
A nap elején, mikor a Holdnak semmi ereje nem volt felette, átváltozott. A dühtől és szomorúságtól mely eluralkodott rajta végül elvesztette emberi felét. Pusztító fenevaddá alakult át, aki nem ismert kegyelmet, így legjobb barátjának is gondolkodás nélkül esett neki. Ám mivel Yoongi nem volt egyedül, ezért végül a túlerő legyőzte Jint és elmenekült a házból. Barátja szívesen ment volna utána, de sajnos a Nap miatt erre nem volt lehetősége.
-Sosem láttam még ilyet. - kaparta össze magát a földről Yoongi - Csak hallottam.
-Bánthatja a falut? - aggódott a dadus az emberekért, amint előbújt Nari szobájából.
-Mészárlásos farkasok nem nagyon voltak még emiatt. Általában vadász késébe szaladtak önként, felfedték magukat az emberek előtt, hogy azok öljék meg őket, vagy öngyilkosok lettek, esetleg örökre eltűntek. Mivel bánatból szabadultak meg emberi felüktől, így az vezérelte őket és nem bántottak soha ártatlanokat. Legalábbis én a múltban ilyenekkel találkoztam... és meg is öltem néhányat. - tájékoztatta őket Lovisa, miközben párjával foglalkozott, hogy az jól van-e.
-De valakinek utána kéne mennie. Még baja esik.
-Ő már nem az az ember, akit maga ismert. Ez már csak egy vadállat tele bánattal.
-Valamit tennünk kéne érte. Megérdemli, hogy vigyázzunk rá.
-Nem lehet. Már nem önmaga, nem ismer fel senkit. Állat és nem ember.
-Mi történt itt? - állt a küszöbön Jungkook és megdöbbenten nézett körbe a szinte lerombolt szobán.
-Chaeyeong meghalt, a bátyád pedig kifordult önmagából. - világosította fel Lovisa.
-Kook, meg kell keresnetek! Farkas és az erdőben van, de agresszív. - kérte barátja segítségét Yoongi.
-Nem szabad utána mennetek, mert megöl titeket. Már nem ismer meg senkit. - beszélt párja ellen Lovisa.
-De muszáj. Te vagy már az egyetlen, akire még hallgathat.
-Öm... jó, de hol van?
-Lovisa azt mondja, meg akar majd halni. Hova menne, ha meg akarna halni?
-Talán a vadász. Oda úgyis halálos emlékek fűzik. - jutott eszébe elsőnek ellenfelük.
-Ez elég logikus lenne. Remény, hátha felkel és őt öli meg ezúttal. - helyeselt Lovisa.
-Menjetek oda! Más ötletem nekem sincs, hogy hol keressük. - küldte el Kookot és az idő közben megérkező Narit Yoongi.
Igyekeztek, hogy minél hamarabb odaérjenek a szoborhoz, annak közelében pedig lelassítottak, hogy ha mégis ott találják Seokjint, akkor az ne feltétlenül vegye észre őket azonnal, hiszen lehet, megtámadná mindkettejüket. Ám feleslegesnek bizonyult az óvatosság, mert nem volt senki a szobor környékén.
-Hál'istennek, hogy itt vagytok. - jelent meg Chaeyeong az erődből abban a fényben pompázó lénynek alakjában, bár ezúttal sokkal halványabb volt - Segítenetek kell!
-Chaeyeong! Istenem, de rég hallottam a hangod. - lepődött meg Kook.
-Jungkook-ah! Segítened kell! Az én csizmásom, a drága kandúrkám nem hallgat rám többé.
-Mi történt?
-Hozzám jött. Segítségért, válaszért, hogy miért alakult mindez így. Hogy, ha már ez lett, akkor öljem meg, mert nélkülem nem akar élni. De nem tehetem és képes sem vagyok rá. Nem tudom elvenni az életét, ahhoz túlságosan szeretem. Ám ettől csak mérgesebb lett. Már haragszik rám, átnéz rajtam, nem foglalkozik velem. Azt hiszi, direkt hagytam el, hogy nem szeretem. De ez nem igaz. Viszont mérges lett és megtámadta a falut, ártatlanokat mészárol.
-De miért?
-Dühös a Világra és rám is, igazságtalannak érez mindent és ezért mindenkin bosszút akar állni. Jungkook-ah... meg kell ölnöd a bátyádat.
-Na nem! Ezt nem kérheted tőlem. Nem is vagyok farkas és ő a testvérem. Sosem bántanám, nem tudom. - állt el a feladattól.
-Emberként mi kevesek vagyunk hozzá Chaeyeong. - szólalt meg Nari - Nem tudsz más megoldást? esetleg a vadász. Ahogy Kookot is feltámasztottad, úgy őt is fel tudnád.
-A vadász csak büntetésben van. Ha Kook meghal, feltámad. Ez volt az üzlet. Egy élet egy másikért.
-Hát most itt van Jin. Az ő élete a vadászért. Egyiküknek meg kell halnia és akkor ott az élet.
-Nem lehet, a vadász és a csizmásom is már rossz emberek. Öltek, így pedig nincs itt kéznél ártatlan, akit fel tudnék támasztani helyettük.
-Te nem tudsz cserélni vele? - ötletelt Kook - Te ártatlan vagy.
-Hát... rövid időre talán, mert nem igazán vagyok élő. De, ha sikerül, akkor nem segíthetek nektek. Egyedül kell nyernetek ellene.
-Megoldjuk. - válaszolt Yeongnari.
-Rendben. - szomorodott el Chaeyeong - De mondjátok meg a vadásznak, hogy csak őt bánthatja és ha elvégezte dolgát, el kell mennie az országból, vagy megölöm. Nem fog érdekelni, milyen büntetést kapok még érte.
-Oké. Tájékoztatom majd.
-Jungkook-ah. - fordult a fiatalabb felé - Ne hagyjátok szenvedni. Kérlek! - ám Kook nem válaszolt, csak gondterhelt arccal bólintott.
Ezalatt Seokjin belelendült a pusztításba. Nem érdekelte, hány ismerős barátot öl meg abban a faluban, melyben annyi számára kedves ember lakott. Semmi sem izgatta többé, csak az, hogy addig álljon bosszút a Világon míg valaki őt meg nem öli mindezért. Vérben forogtak szemei, miközben lelke mélyén zokogott szerelme elvesztésétől. Állati énje uralkodott már rajta és mészárolta a falut, melynek lakói eddig kérdés nélkül szolgálták őket. Mindaddig rombolt, öldökölt, míg őt meg nem támadták és ellenfélre nem lelt. A vadász volt az, ki lehagyva Jungkookékat sokkalta előbb érkezett a falu megmentésére hatalmas vigyorral, csillogó szemekkel, hogy végre megölhet egy ekkora farkast. Seokjinben az addig tomboló harag csak tovább erősödött, hiszen gyűlölte ellenfelét, így minden erejét ellene fordította. Neki esett, mintha nem is lenne körülöttük senki és semmi más. Rombolásba fogtak, amint egymással birkóztak, miközben Aaron is rájött, ez a Jin már sokkalta erősebb, mint akkor este az erdőben, hiszen már nincs emberi oldala, csak egy vérengző fenevad, kinek az élet semmilyen formája sem szent. Pont ezért, hogy nem foglalkozott semmivel, volt olyan pusztító erőben, hogy még a vadász is csak nehezen bírt vele, főleg ennyire hiányos felszereléssel. Megdolgozott rendesen a jutalmáért, szembenézett a hatalmas, véres körmökkel és fogakkal, került Seokjin óriási mancsai alá, hogy megfosszák őt fejétől, de végül mindig sikerült megmenekülnie. Ugyan sokszor kapott azoktól az erős karoktól ütést, ám ő is osztott ki sérülést a fenevadnak, viszont azt mintha ez nem is érdekelte volna. Teljesen sérthetetlennek látszott, mint aki nem ismer fájdalmat és fáradtságot, így Aaronnak segítségre volt szüksége, ami hamarosan Jungkook képében meg is érdekezett.
-Tereld el a figyelmét! - kérte támogatását a vadász, ki már inkább csak próbálta kikerülni Jin fájdalmas mancsait.
Jungkook azonnal lépett és valami fegyvert keresett, egy eszközt, amellyel fájdalmat tud okozni testvérének, de nem nagyon talált a sok fatörmelék között. Ám barátnőjének, ki majd kiköpte tüdejét a sok futkározástól, jobb ötlete támadt.
-Seokjin! Chaeyeong sosem szeretett! - fogott bele mondandójába, mellyel azonnal el is érte célját, hiszen az említett fülelni kezdett - Csak beképzelted magadnak, majd mikor kezdtél legbelül erre ráébredni, akkor elintézted, hogy ne tudjon elhagyni!
Jin már fenevad volt, ám a szerelme iránt táplált érzései még ott voltak szívében, így nagyon fájtak neki Nari szavai, ezért a lánnyal kezdett foglalkozni. Békén hagyta a vadászt és vicsorogva indult felé, míg az hátrált. Szét akarta tépni őt több okból is, de nem kapkodott. Lehet azért, mert nem tartotta ellenfélnek, ám az is lehet az oka, hogy Jungkook odaugrott elé és Seokjinben még volt annyi kötődés, hogy testvérét, kivel annyi mindenen mentek keresztül, nem akarta bántani. Bármi is legyen az oka ez pont elég volt arra, hogy Aaron előnyhöz jusson. Jin háta mögé került, majd ráugorva beleszúrta kését. Így tudott mibe kapaszkodni, rá tudta kötni arra drótját melyet körbetekert nyaka körül. Minden erejéből fojtogatni kezdte ellenfelét, miközben a fém lassan átvágta nyakát. Seokjin hiába próbálta lerázni magáról, nem bírt vele, nem tudott tőle megszabadulni, hamarosan pedig fogyni kezdett ereje. Haláltusába kezdett, melynek végén kilógó nyelvvel rogyott össze. Kimerült, nem volt képes tovább küzdeni. Aaron ekkor csak leugrott hátáról, majd szembeállva vele szemébe nézett, ahogy egy igazi vadász teszi, hogy lássa kihunyni az életet benne, ám megdöbbenésére ez most nem töltötte el elégedettséggel. Inkább szomorúsággal, mert az amit megpillantott benne felért a Világ minden fájdalmával. Egy szenvedő lelket látott benne, ki szinte könyörgött azért, hogy ölje meg valaki, szabadítsa meg ettől a sok kíntól, Aaron pedig úgy érezte, megteszi most ezt a szívességet az egyre halkabban nyüszítő lénynek, habár ez alkalommal nem vélte helyesnek cselekedetét. Olyan hosszú időn keresztül még soha nem sajnálta meg egyetlen ellenségét sem, de ezúttal Jin szemében embert látott a zord küldő ellenére is és emiatt bűnösnek érezte magát, hiába teljesítette annak kérését.
-Drága kis csizmásom. - jelent meg Caeyeong Jin mellett, amint annak szemében egyre halványult a fény - Annyira hiányoztál. - térdelt mellette és simogatta szerelmét - Úgy sajnálom. - bújt hozzá - De most már együtt lehetünk. Te meg én, csak mi ketten. Drága szerelmem. - folytak végig könnyei arcán, mialatt Aaron elengedte a drótot és szótlanul ellépett tőlük - Köszönöm vadász. Nincs több dolgod. - halványult el lassan a lány, ki nem eresztette párját. Úgy tűnt, magával viszi ezúttal, Jungkook és Nari pedig csak remélték, hogy egy jobb helyre.
-Hát itt vagy Jungkook-ah! - bukkant fel az erdőből Yoongi, majd odasétált barátjához, ki farkas alakjában ült a tó partján és csak bambulta annak vizét, ahogyan az utóbbi néhány hónapban minden Holdtöltekor.
Majdnem fél év telt el testvére elvesztése óta, de ő nem bírt megszabadulni teljesen a hiányérzettől. Minden hónapnak annak az öt napjának estéjén, amit vadállat alakjában kellett töltenie, odajárt ki a tóhoz és várt némi választ, hogy mi, miért is történt, valamiféle üzenetet, hogy bátyja jól van, végre boldog, nincs mi miatt aggódnia, de nem kapott. Pedig nagyon bízott egy jelben és hitt benne, kapni is fog, csupán várnia kell rá. Talán pont ez volt az, ami erőt adott neki a temetésen is, ahol annyian megtisztelték testvérét jelenlétükkel és ahol olyan nehezen köszönt el tőle utoljára, véglegesen.
-Túl sokat jársz ide. - állt meg társa mellett Yoongi. Neki is hiányzott jó barátja, ám ő már valamivel jártasabb volt az emberek elvesztésének kezelésében, hiszen rengeteg életet látott megszületni és meghalni, így jobban viselte. Bár teljesen megszokni sosem sikerült neki sem - Nem biztos, hogy jót tesz ám neked. Ne legyél olyan, mint Jin. Még a végén te is beleőrülsz. - intette óvatosságra Jungkookot, ki csak fújt egy nagyobbat, miközben lassan csóválta fejét - Tudom, pont én beszélek. De én csak egy, maximum két nap nézek ki ide egy héten és akkor sem töltöm itt az estémet. - próbálta menteni magát, holott tudta, pont ugyanolyan a két helyzet, semmivel sem másabb - Neked járőrözni is kéne, ha jól tudom. - ám Kook csak morgott, miszerint nincs kedve - Hát te tudod. - pislogott rá, néhány csendes pillanattal később pedig hozzáért barátja puha bundájához - Már biztos boldog és vigyáz rád fentről, hogy ilyen ne eshessen meg veled. Ha már nem járőrözöl, miért nem mész vissza legalább Narihoz. Csak ül a tévé előtt és unottan bambulja azt. Miért nem használod ki az időt, hogy már nem téped darabokra, ha nem gátol semmi? - figyelte Kookot, de az semmilyen reakciót nem adott - Rendben. Nem faggatlak tovább. - tekintett vissza a tóra - Milyen tiszta most minden. Rég volt utoljára ennyire sima a víz is.
-Bocsássatok meg, hogy megvárattunk titeket. - hallottak meg egy ismerős hangot.
-Úgy tűnik nem hiába. - figyelték a hatalmas tavat.
-Siettünk, de nem volt egyszerű. - bukkant fel végre a tükörsima vízen az, akit annyira vártak. Chaeyeong.
Jungkook felsóhajtott és le sem tagadhatta volna, hogy némi köze van a kutyákhoz, mert azonnal felugrott, majd csóválni kezdte farkát.
-Merre jártál eddig? El sem hiszed, mennyire aggódtunk. - jelent meg halvány boldogság Yoongi arcán, ki nem igazán szerette volna ezt kimutatni.
-Sajnos a kis pusztítás miatt volt némi problémánk, hogy hogyan is legyen a jövőben. Két külön helyre akartak minket küldeni, ami nem igazán tetszett nekünk. - pillantott párjára, ki lassan bukkant fel mellette egy talán még hatalmasabb, még feketébb, állatibb farkas alakjában, mint amilyen korábban volt - De hosszas vita után megkaptuk amit akartunk, még ha nem is ott, ahol szerettük volna.
-Szóval Jint a Pokolba akarták küldeni, téged pedig a Mennybe.
-Mondhatjuk így is.
-Végül pedig megengedték nektek, hogy itt maradjatok.
-Igen. De elég nehezen. Így végre együtt lehetünk. - bújt a puha farkashoz, kinek bundáján mintha csillagok csillogtak volna - És rátok is vigyázhatunk, ha itt vagytok. Mostantól az erdő a mi otthonunk, mindenkire pedig, aki idetéved és tiszta lelkű, arra vigyázni fogunk. Így itt mindig megtaláltok majd, azt pedig szeretnénk is kérni, hogy néha látogassatok meg, mert előre félek, mennyire unalmas is lesz majd néha csak kettesben.
-Hát... szerintem nem kell aggódnotok emiatt. Kook már így is be van zsongva.
-Látom. - mosolygott - A vadász?
-Elment. Kicsit megtörten, ahogy észrevettem. Sikerült vele beszélgetnem és mintha hitét vesztette volna mindabban, amiben addig vakon bízott. Elérted azt, amit akartál szerintem. Át fogja gondolni a munkáját.
-Az jó. Nagyon jó.
-Az... Örülök, hogy boldogok vagytok.
-Én is. Végre... Jungkook-ah! Van kedved játszani? - simogatta Seokjint, ki megállás nélkül járkált körülötte - Mert a bátyád már nem bír megülni a seggén. - A fiatalabb pedig csak ugrált örömében válaszul - Akkor fussunk egy kört. Gyere te is Yoongi! - engedte előre a fiúkat Chaeyeong.
-Én öreg vagyok már ehhez.
-De te nem öregedsz. Ne legyél ilyen! Mutasd meg, hogy nem vagy gyenge.
-Hát jó, de csak most az egyszer. - indult lassan barátai után.
-Rengeteg időnk van ahhoz, hogy ilyen felelőtlen ígéretet tégy. De siessünk! Már elég messze járnak!
 | |||
| Chiara Bautista munkája |
(Jin történetének ezzel vége itt. Remélem tetszett és majd velünk tartotok Yoongi történetében is. Ő talán még ennél is rövidebb lesz. :)
Facebook oldalunk --> LINK
K.A.R.D rajongók ----> LINK )
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése