2016. január 24., vasárnap

Three sides of life 50. rész: Nagyon dobog

-Megkívántam. - sétált a fiatalabbal a fürdőbe - Ahogyan téged is.
-Nem ellenkezem.
-Ne is! - tette le a kisebbet, hogy kinyissa a zuhanykabin ajtaját, de közben fürdőnadrágját is ledobta - Csak meztelenül szállhatsz be. - nyitotta meg a vizet.
-Tetszik ez a szabály. - vette le ő is ruháját, majd belépett Jin mellé.

Amint becsukták a kabin ajtaját Kookot a hideg kőnek nyomta párja, mire az felszisszent.
-Mi az? - ijedt meg, azt hitte, fájó ponton fogta meg a kisebbet.
-Hidegh. - fonta karjait Seokjin köré.
-Ijesztgetsz. - csókolt nyakába.
-Dehogyis. - kezdett sóhajtozni a kisebb, amint társa fogait is megérezte lassan bőrén.
Behunyta szemeit, miközben Jin teljesen a falhoz préselte, így pedig férfiasságuk is összeért. Jungkookot meglepte, hogy párja már egyből ennyire tettre készen várja, de örült neki. Élvezte annak sikló nyelvét lüktető erein, a forró víz pedig csak fokozta ezt, minden egyes pillanatban. Heves nyögdécselésbe fogott, mialatt párja hajába túrt egyik kezével, másikkal pedig végigsimított annak csupasz mellkasán, melyen a vízcseppek versenyeztek, hogy ki ér le hamarabb a legkényesebb pontra. Jin lassan benyúlt a picur egyik lába alá és azt felemelte, hogy fonja dereka köré a kisebb. Amint ez megtörtént mintha nem is Seokjin bombázta volna kisebbet csókjaival. Minden előjel nélkül vetette be elsőre két ujját is, Jungkook pedig hangosan jelezte meglepettségét.
-Bocsánat, de nem bíromh. - harapott a fiatalabb fülére, mialatt igyekezte azért felkészíteni párját, bár ez nehezen ment.
Legszívesebben mással töltötte volna ki a szűk testet, de még volt egy csöpp önuralma és tudott erre koncentrálni, ám nem sokáig. Mialatt végigcsókolta a kisebb nyakát, állvonalát, majd megállapodott annak ajkain, egyre több ujját helyezte szolgálatba. Elnyelte Jungkook nyögéseit, aki lassan kezdte elveszíteni erejét, így igyekezett kapaszkodni, ami többé-kevésbé sikerült. Azonban Jin agya végül teljesen lekapcsolt. Csak arra tudott koncentrálni, hogy mennyire akarja a kisebbet, ezért mindkét kezével feneke alá nyúlt és felemelte párját. Elválva a picur ajkaitól igyekezte megtartani őt és ügyeskedett, hogy saját férfiasságára eressze le szerelmét, ami sikerült is.
-Hyungh! - karolt szorosan az idősebb nyakába, ahogyan az azonnal heves tempóba kezdett.
-Felfallak picur. Imádlak! Finom vagy! - csókolgatta a kisebbet ahol csak érte, míg az levegőért kapkodott.
Jin majdnem olyan heves volt, mint Tae, mikor kiosztotta a kisebbnek foltját, így tetszett Kooknak, még a fájdalom ellenére is, amit a hanyag előjáték okozott. De nem bánta, mert az idősebb majd szétszaggatta annyira kívánta őt, ettől pedig hihetetlenül boldog volt. Lassan kezdett múlni a kellemetlen érzés, miközben más lépett a helyébe, amitől Jungkook élvezettel teli nyögéseit hallatta, ez pedig megőrjítette az idősebbet, nem mintha eddig még nem csavarodott volna be. Mindketten hevesen sóhajtoztak, már nem tudták merre járnak, mi történik körülüttök, csak egymással törődtek. Hogy Kook teste milyen forró és szűk, de erre még rá is tett egy lapáttal, amint olykor-olykor megfeszült, mert párja már jól ismerte őt érzékeny pontjával együtt, így  pontosan tudta, hogyan kell mozdulni, ezt pedig a kisebb már olyannyira élvezte, hogy csupán egy értelmes szó hagyta el ajkait néha, amitől Jin mindig csak erőteljesebbet lökött.
-Hyugh! - kapkodta a levegőt a picur, és az idősebb újra kegyetlenül mozdult - Hyuuuungh! - simult szerelméhez, mert már nem bírta.
Túlságosan jól végezte dolgát, amivel hamar a csúcs közelébe juttatta párját. Jungkook megfeszült az újabb kemény mozzanatra, mialatt lélegzete egy pillanatra elakadt és kettejük közé élvezett Jint magához szorítva. Ezzel annyit ért el, hogy míg nem kapott levegőt, addig társa lassított, ám ahogy kicsit engedett szorításából és újra hevesen emelkedett-süllyedt mellkasa, Seokjin folytatta ugyan azzal a hevességgel, amivel kezdettben. Viszont továbbra is eltalálta az érzékeny pontot, mitől Kook édes kis nyüszítésbe fogott.
-Hyungh! Lassítsh! - dőlt vissza a hideg csempének kezeit levezetve párja mellkasára, hátha majd ezzel meghatja szerelmét.
-Még nemh! - igazított fogásán és folytatta - Csak egy kicsith. Haaahhh! Kookh! - morgott, amiből a fiatalabb kihallotta, hogy már valóban nem sok kell a másiknak sem, így hagyta.
Behunyta szemeit és csak nyögött a halál pontos lökésektől, miközben meg-meg remegett minden egyes alkalommal Jin kezeiben. Nem tudott mit tenni csupán hagyta az idősebbet, míg meg nem érezte magában annak nedvét, nyakában pedig fogait, amint lassított. Jungkook remegő kezekkel túrt szerelme hajába, mialatt nyöszörgött még annak benne lüktetőt férfiasságától.
-Hyungh - akart volna szólni, de félbeszakították.
-Mégh! - harapott fülébe Jin - Mégh, akarlakh! Egész este! - tette le a kisebbet, majd sietve elzárta a vizet.
Ugyan Kook alig állt a lábán, de kitessékelte a fiatalabbat az ágyhoz és mintha semmi sem történt volna préselte vizes, kimerült testét a matracba.

-Pihenj egy kicsith. - feküdt Jungkook félig az ágytámlának dőlve, miközben Jin abban kapaszkodott, ahogyan a kisebb lábai között foglalt helyet és puszilgatta annak arcát.
-Nem. Akarom! Mégh! - kezdett ezúttal lassabban, mint az előző jó néhány alkalommal, ugyanis mióta ledöntötte a fiatalabbat az ágyra a zuhany után eltelt minimum három óra, de biztos több, viszont azóta sem állt meg. Csak csinálta szusszanás nélkül, viszont ez már sok volt a kicsinek is.
-Elfáradtam hyungh. Nem bíromh. - lihegett és megfogta Jin kezeit, mialatt behunyt szemmel lehajtotta fejét.
-Még ezth. - puszilt homlokára - Utána pihenünk. Megígérem. - folytatta csípője mozgását.
-Rendbenh. - pillantott fel az idősebbre, aki kihasználva a lehetőséget meg is csókolta.
Kook aprókat nyögve viszonozta, kezeivel pedig szerelme arcára fogott és nem tervezte elengedni. Végig szerette volna a másik nyelvét ízlelni, míg az újra kihasználja testét, ám ezt nem tudta megvalósítani. Muszáj volt levegő után kapniuk, amint Jin gyorsított, így pedig kénytelenek voltak elválni egymás ajkaitól, de nem engedte messzire az idősebbet Jungkook. Homlokukat összeérintették és Seokjin megtámaszkodott a kisebb mellett, mialatt pontosan eltalálta újra, meg újra a legkisebb gyönyörközpontját. Kook szakadatlanul nyögött, mert már tényleg nem volt magánál. Csupán egy dologba kapaszkodott és az az volt, hogy orruk hegye is lassan összeért, amitől sokkal meghittebbé vált minden, így már tényleg szeretkeztek, habár a kisebb teljesen elvesztette minden erejét, ezért nem tudta úgy élvezni, ahogyan szerette volna. Ám most, hogy oldalt cseréltek, mi szerint Jin volt a szexéhes és Kook a romantikus, teljesen megértette az idősebbet. Tényleg jobb olykor egy lassabb, érzelmesebb este, mint egy végigdugott, amiért annyit küzdött és most megkapta.
-Picurh! - nyúlt alá Jin és kicsit igazított annak helyzetén - Szeretlekh!
-Hyungh.... nem bíromh.... lassítsh! - szorította össze szemeit, mialatt Jin nyakába karolt.
-Csakh..... egy pillanath! - lökte az utolsókat és egyben legerősebbeket, amihez még volt ereje, majd amint eleget tett Kook kérésének magához ölelte a kisebbet - Szeretlekh. - súgta fülébe.
-Én is szeretlekh hyungh! - kapaszkodott párjába.
Néhány percig pihentek, míg a legkisebb lenyugodott és végre rendesen tudott lélegezni, ám mikor Jin felemelkedett, majd elhagyta testét, káromkodni kezdett, miközben megszabadult a kényelmetlen gumitól.
-Mi az? - feküdt Kook lábai között még mindig térdelő szerelmével és végigsimított annak nyakán.
-Még mindig akarom. - nézett a legkisebb szemeibe - Bírnám is. De szegénykém, annyira kimerültél. Nem lehet.
-Csak pár perc és.... és aztán amit csak szeretnél. Inni szeretnék csak és..... hogy dobog a szíved. - hagyta félbe mondatát, kezeit pedig Seokjin mellkasára tapasztotta, aki le is nézett a remegő ujjakra - Nagyon kalapál és..... forró is vagy nagyon. Jin jól vagy? - kezdett aggódni a kisebb. Ilyen még nem volt. Az egy dolog, hogy szex közben mindig versenyeztek, kinek ver hevesebben, vagy ki a melegebb, de miután már kaptak rendesen levegőt általában ez elmúlt. Ám most Jinnek kicsit sem enyhült egyik sem.
- Igen. Nem tudom mért van. - emelte ujjait nyakára, hogy megnézze pulzusát - Igazad van. Nagyon dobog. Ez ijesztő.
-Hyung. - mászott feljebb Kookie - Mit csináljak? - kezdett izgulni.
-Semmit, nyugalom. Mindjárt intézkedek. - pattant fel és öltözni kezdett, mialatt fülében már meghallotta lüktető szívét.
-Hyung! - ült az ágy szélére Jungkook sarkaira.
-Minden rendben lesz. - lépett oda hozzá és megcsókolta gyorsan, míg begombolta nadrágját, bár ő sem hitt saját mondatában - Ez fura. - nézett le.
-Mi?
-Nem változott. Úgy értem.... nem férek el. - sietett pólója felkutatására. Tényleg furcsállotta a dolgokat.
-Most mi lesz?
-Semmi. Nyugalom. Feküdj le, pihenj. Megkeresem Yoongit. - vágta zsebre mobilját és alig vette fel pólóját, már nyitotta is az ajtót - A kulcs az marad, te pihenj, ne aggódj, nálam a telefonom. Bármi van itt vannak Hoseokék, de engem is hívhatsz. Sietek.
-Hívj majd!
-Hívlak. Szeretlek picur.
-Én is szeretlek!
-Szia! - mosolygott Jin, majd becsukva az ajtót rohant is barátja szobájához.
-Mi van? - nyitott ajtót álmosan Suga, miközben Seokjin telefonált.
-Igen. Huszonhárom vagyok. Nagyon ver a szívem és nem lassul, meg hallom a fülemben lüktetni. Hihetetlen melegem is van, de más bajom nincs. Tessék? - kérdezett vissza - Nem drogozok. Buliba? Hát..... ma volt egy diszkó a hotelban, de nem ittam semmit.
-Mi van hyung? - kezdett aggódni Yoongi.
-Vagy..... de ittam. Kaptam egy poharat egy ismerőstől. - hallgatott pár másodpercig - Rendben. Lemegyek a portára, de.... már kezdek rosszul lenni..... Igen van. Rendben. Köszönöm. - tette le a mobilt - Kórházba megyek, muszáj jönnöd.
-Mi bajod?
-Kook vette észre. Úgy ver a szívem, mintha egy maratont futottam volna le. Meg.....
-Mi van még?
-Nem mindegy? Gyere már! Kezdek szarul lenni.
-Ha megmondod, megyek. - állt fapofával az ajtóban tovább.
-...... Nem múlik..... nem lankad.... úgy értem.
-...... Ezt lehet tényleg jobb lett volna, ha elhallgatod. - fordult vissza a szobába Suga, majd felkapva telefonját és pénztárcáját ment barátjához.
-Én el akartam. Te faggattál. De siessünk! Kezdek szédülni. - rohant a lifthez és megnyomta a hívógombot.
-Neked nem kéne szaladgálnod még pluszba rá, nem?
-Nem tudom.
-Öcsém?
-Ott hagytam. Had pihenjen, hosszú esténk volt így is és.... - pillantott társára - Aggódik. - kapta el tekintetét - Jobb, ha marad. Ne pánikoljon, ha elkezdenek kiderülni dolgok, vagy rosszabbul leszek, mint most például.
-Írok Hoseokéknak, hogy figyeljenek rá.
-Jó. - érkezett meg a lift, majd be is szálltak - Yoongih! - dőlt a falnak Jin.
-Hyung! Basszameg! - segített leülni barátjának Suga - A picsába! Mentőt hívtál?
-Velük beszéltem, mikor ajtót nyitottál.
-Legalább az. Felhívom Hoseokékat. - emelte telefonját füléhez, majd vállával odaszorította, miközben leértek - Csá! Jin kórházba megy, vigyázzatok Kookra! Csövi! - nyomta is ki majd visszarakta zsebébe - Egy kis segítséget kérhetek?! - próbálta felsegíteni barátját, ahogy leértek és portás is megjelent végre.
-Mi történt? - bújt Jin másik karja alá és felálltak vele.
-Bekopogott hozzám, hogy nagyon ver a szíve és nem lassul. Hívott mentőket és azóta csak rosszabbul van. - vitték ki egy a váróban álló kanapéra.
-Kérek vizet. - fogott saját homlokára Jin, amint elterült.
-Hozok! - pattant fel a portás és elszaladt.
-Mi a faszt csináltatok? - förmedt rá közben Suga.
-Semmit. Semmi sem változott.
-Jól van, hiszek neked.
-Itt a víz! - tért vissza a portás srác egy pohárral.
-Gyere hyung. Ülj fel kicsit. - segített barátjának, hogy tudjon inni, az pedig az egészet egyszerre le is húzta - Felhívom a mentőket, hogy húzzanak bele. - vette elő mobilját és tárcsázott.

-Kook! - dörömböltek az ajtón Hopiék, mire a kisebb azonnal ki is nyitotta.
-Ho
-Jungkook! - ölelte át azonnal a kisebbet Hoseok és meg se várta, hogy befejezze mondatát - Semmi baj!
-Igen, nyugi Kook, minden rendben lesz.
-Jin rosszul van.
-Tudjuk, hívott Suga, de nagyjából csak ennyit tudunk. - engedte el a kisebbet Hopi, majd végignézett rajta - Úgy érzem hálát kell adnunk az égnek, hogy van rajtad boxer.
-Nyitok ablakot. - rohant is el mellettük Jimin.
-Inkább menjünk át hozzánk! - vonta ki a szobából a kisebbet, mire harmadik társuk is követte őket - Mi történt?
-Nagyon gyorsan dobogott a szíve, pedig már abbahagytuk. Nem szokott annyira gyors lenni és nagyon forró is volt. Mintha meggyulladt volna. - hadart.
-Lassíts! Így nem sokat értek. - mentek be saját szobájukba és Kookot leültették az ágyra, aki térdein megtámaszkodva fogta fejét.
-Szexeltünk, de már vége volt és pihentünk is. Már én is kaptam levegőt, aztán felemelkedett, én meg végigsimította rajta és megéreztem, hogy gyorsan ver a szíve. Aztán feltűnt, hogy forró is. Ő is megijedt, láttam rajta. - kezdett kapkodni némi oxigén után.
-Kookie, nyugodj meg! - térdelt elé Hoseok és megfogta csukóit - Nem lesz baj.
-Ugye jobban lesz? Nem lehet baja. Hoseok mond, hogy rendbe jön. - pislogott rá könnyes szemekkel.
-Nyugi Kook. - ült le mellé Jimin és átkarolta - Suga vele van, vigyáz rá.
-Én is menni akarok.
-Nem tudsz ott segíteni. Most velünk maradsz és megnyugszol. Jin úgyis szól, ha van valami. - nyugtatgatta Hopi.
-A szobámban kell maradnom, - állt volna fel, de nem hagyták - hátha visszajön.
-Akkor majd szól és megtalál. Most itt maradsz. Nyugi. - próbált higgadt maradni Hope is, de Jungkook lassan sikeresen átragasztotta rá pánikját.

-Szóval mit ivott az este? - faggatták a mentősök Jint, míg kitolták a kocsihoz.
-Nem tudom. Egy ismerősöm adta.
-Mióta ismerőse?
-Csak találkoztunk párszor, most pedig itt dolgozik.
-Az egyik csaj? - kérdezett bele Suga is.
-Szóval lány.
-Igen. De alig ismerjük. - helyeselt Suga.
-Értem. Maga jön velünk? - rakták be Jint a mentőbe.
-Igen.
-Akkor jöjjön. - másztak be, majd Yoongit leültették és jól beszíjazták Jin mellé.
Az egyik mentős is hátul maradt, az út alatt pedig felvették az adatokat, hogy a regisztrációval már ne legyen gondjuk a kórházban. Azonban Jin egyre rosszabbul lett, ami nem hagyta nyugodni a fiúkat főleg, hogy el is vesztette eszméletét.
-Maga itt marad! - tolták el a recepció előtt Jint, miközben kiadták a parancsot Sugának.
Yoongi csak morgott magában, de ez nem az a hely volt, ahol ellenkezhetett, ezért szót fogadott. Hihetetlenül aggódott barátjáért, akivel eltűntek a fehér lengőajtók mögött. Szólni akart valakinek, beszélni valakivel arról, hogy mi történt, illetve történik, végül pedig ez a valaki Namjoon lett.
-Haaaaah, mi van haver? - szólt álmosan a mobilba - Tudod te hány óra?
-Jin kórházban van. - ült le egy fotelbe és fejét fogva telefonált.
-Mi? Mért? Mi történt?
-Először csak rohant a szíve, aztán tűz forró lett, összeesett, most meg végleg elájulva tolták be a kórházba.
-Úristen! De.... mit, hogy, mitől? Kook?
-Nem tudom mitől. A mentősök szerintem valami parti drogra gyanakszanak, vagy nem tudom, de nagyon érdeklődtek, hogy mit ivott, meg az honnan volt.
-Hol voltatok buliban?
-A hotelban. Ilyen heti, nyári cucc.
-De hát az hotel, ellenőrzött vendégekkel.
-Igen, de van itt két csaj, akiket Jin nem tom honnan, de ismer. Azt mondta, tőlük kapott piát.
-Hát akkor... egyértelmű.
-Amíg a dokik nem mondanak semmit biztosra azért nem jelenteném így ki, de szerintem is.
-Kook hogy van? Nagyon aggódik?
-Szerintem kikészült. De ő nem tudja, hogy rosszabbul lett Jin. Ott maradt a hotelban. Hoseokék vigyáznak rá. Nem is kell tudnia semmit, míg nem lesz jobban.
-Taenak is szólj!
-Ahh baszki, tényleg.
-Szóljak én?
-Nem. Nem tudom. Ahh! Lehet nála is meg kéne várni míg jobban lesz Jin.
-Azért Tae már élt át pár dolgot. Ő jobban kezeli. Szólok neki, de megnyugtatom.
-Ok, kösz.
-Szólj, ha van valami változás. Megadom Taehyungnak a számod. Tuti keresni fog majd.
-Rendben, add csak.
-Maradsz bent Jinnel?
-Persze. Nincs itt senkije, az Isten háta mögött vagyunk, nem hagyom magára.
-Jól van. Na kitartás. Telefonálok akkor.
-Oké. Szia!
-Szia! - nyomták ki a telefont.
Suga ideges volt és ezt tagadni sem tudta volna. Nem szokta felhúzni magát sokszor, de az utóbbi időben ez eléggé összejött Jin és Jungkook miatt. Ám most teljesen más volt a helyzet. A legjobb barátja feküdt bent eszméletlenül, míg ő kint ücsörgött és várt. Semmit sem tehetett, ez pedig a legidegőrlőbb dolognak bizonyult, amiben valaha része volt. Csak szorongatta mobilját, mialatt próbált türelmes lenni. Mikor Taetae hívta felpattant. Végre kapott okot, hogy sétálgasson, így míg beszélgettek fel-alá járkált. Muszáj volt levezetnie idegességét, különben széttört volna valamit. Közben pedig újabb meglepetésben volt része. V nagyon aggódott, ám nem csak Jin miatt, Kookért is. Tudta jól, hogy a picur mennyire felnéz rá, így bele sem mert gondolni, hogy most mekkora pánikban lehet a másik. Végig úgy beszélt a kisebbről, mint az ő és Jin párjáról. Eszébe sem jutott, hogy Suga öccse, az pedig nem emlékeztette. Inkább csak ledöbbent, hogy Taetae mennyire óvni akarja mindkét fiút.
-Várj! - vette el fülétől a telefont, amint feleszmélt, hogy az egyik mentős konkrétan felé tart.
-Sikerült felkelteni. Vesznek tőle vért, megpróbálnak rájönni mi baja. Kap infúziót és hűtik, mert nagyon magas a testhőmérséklete, veszélyesen. Még nem mehet be, az intenzívre rakták. Majd ha onnan áthelyezik látogathatja meg. Addig hazamehet.
-Nem hagyom itt. Amúgy is hotelban vagyunk, ez semmiben sem másabb.
-Ahogy gondolja. Leadtam az adataikat a recepción. Önt fogják hívni, ha valami van.
-Rendben köszönöm.
-Szívesen. Jobbulást a barátjának!
-Köszönöm. Viszlát!
-Viszlát! - köszönt el a mentős is, Yoongi pedig füléhez kapta a telefont.
-Hallottad?
-Jin! Yoongi, nem mehetsz haza! Ott kell maradnod! - hallotta ki Tae hangjából, hogy mindjárt sír.
-Nem megyek sehova. Nyugodj meg, jó kezekben van, én meg maradok.
-Ne tágíts mellőle!
-Nem fogok. - ült vissza helyére - Nem hagyom itt.


(Folytatjuk! :D Hűha! Na ez Múzsát is meg fogja lepni, mert nem így terveztük, de így izgibb HIHI! Na milyen nap van holnap?! :D Aki kezdetektől olvas az tudja :D De nem baj, ha nem jöttök rá, holnap úgyis kiderül.
Olvassatok mindent és Likeoljátok facebook oldalunkat is. Jobb oldalt ott lesz a link :D Ott kell lennie.
Plusz: J-Hope szülinapi projectje is elindult! Tessék részt venni! :D

16 megjegyzés:

  1. Ur isteeeeeen huuuu ez ez ez a rész huu na ne merj egy napnál tovább várakoztatni :) hu mikor Jin roszul lett sejtetemh a csajok voltak a kisringyók ( viszomt kook rájött milyen aszexmániálya) Suga jaj egy igazi barát és Tae hogy szereti őket Kook meg h kivan készülve Jin remélem nem leszel olyan vak h nem jösz rá h az a két k*rva mit tet huuu de várom a kövit.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez nem marad ennyiben ne aggódj :DDDD Lesz itt minden.
      Jaj igen olyan cukik :D De nem maradunk vakok Jinnel, mert már engem is idegesít XD

      Törlés
    2. Annyira bírom hogy Te írod, de téged is idegesít XD és nem szarkazmusból mondom, tényleg bírom :D

      Törlés
    3. Huuu hat úr isten a frászt hozod ram mar teljesen bepanikoltam hogy mi van Jinnel aztán reménykedtem hogy semmi de vegul kiderult hogy bedrogoztak. Kook meg V halálra aghodjak magukat na meg persze a tobbiek is es aaah majdnem elsírtam magam. Mar könnyedén voltak a szemeim! (igen ennyitol xd érzékeny lelek vahyok><) Remelem hamar rendbejon Jin:( Suga te meg vigyázz ra ne ugy mint Kook vagy Tae szerelmére hanem mint legjobb barazodra!!❤
      Ui.: Eszméletlen lett ez a resz:3 Bejött a sexmanias Jin de ami utána következett az mar nem...mar nagyon varom a kovi részt!:33

      Törlés
    4. Mi lesz így veled később? XD Mert lesz még durvább részünk is XD Ami tényleg olyan hogy..... azta. CSak az nagyon messze van addig még van egy kis időnk szóval... prepare yourself XD készülj mert >< T.T sírós lesz.
      Én már előrébb járok egy résszel mert elkezdte, így majdnem spoilereztem XD de ma este felé lesz új nektek, hogy megnyugodjatok XD
      Nekem is bejött a szexmániás Jin de... igen.... inkább ne XD

      Törlés
    5. Névtelen:
      El sem hiszed néha hogy idegesít, pl Gayoonban a rossz Gayoon XD De amit megálmodok történetet azt meg kell írni, még ha írás közben gyűlölöm is a karaktereket, mert csak úgy lesz jó. Így viszont legalább jobban meg tudom írni és talán jobban érzitek is, amit kéne :D

      Törlés
    6. Hat igen enbse szeretem a rossz szerepeket illetve torteneteked de abban igazad van hogy amit megalmodunk azt muszaj leirni! En is igy vagyok xD Na mivel mostmar én is tudom boldog első évfordulót!❤ imádom a blogodat/ blogjaitokat! Meg nem olvastam ennel jobbakat es rendszeresen olvasom blogjaitokat annak ellenere h csak a yaoikat xD boldog vagyok h megtalaltam ezt a hihetetlenül szuper oldalt!:3

      Törlés
    7. *-* Köszönjük! Haaaaah, de jó, hogy így gondolod. Remélem a jövőben sem fogsz csalódni egy történetben sem :D
      Azért a hentaiok is jók... van 1-2 nagyon jó főleg az újak, csak ugye abból kevesebbet írok, így kevés van. :D
      És mi meg annak örülünk, hogy olvasol minket! *-*

      Törlés
    8. Szerintem sot biztos vagyok benne hogy a jövőben is foglak titeket olvasni!! A heteroval kapcsolatban meg nem tudom higy fogok e olvasni az meg kérdéses. Ha ráveszem magamat akkor igen de nem igerek semmit xD

      Törlés
    9. XD Rendben, semmi baj csak ajánlottam, hátha megtetszik onnan is 1-2 :3

      Törlés
  2. Boldog első évfordulóót!!! :)
    Köszönjük szépen a sok-sok páratlanul jól megírt ficit! Még sokszor ennyit!^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. KÖSZÖNÖM/JÜK!
      Én köszönöm, hogy olvassátok, csak azért írok még :D És fogok is rengeteget, mert temérdeknyi ötletem van még :D

      Törlés
  3. Ez...Ez...áhhhh... Először is. Mi az, hogy rámásznak Jin-re??? O.o Másodszor mi az, hogy bedrogozták???
    Sex mániás Jön hmmmm.... xD Maradjunk a réginél. Kook. Szegény kook-ot már sajnáltam :( Jaaaj... Nagyon aggodok Jin miatt. Remélem nem esik semmi komoly baja.
    Suga nagyon aranyos volt, hogy igy aggódott érte.
    Nagyon jo lett *-* siess a kövi résszel 😁😁

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :DDD Ugye hogy a két csaj kiakasztó. Hülye kis picsák. De elintézzük őket ne aggódj XD
      Igen... régi romantikus Jin a menő.
      Igazából már készen van áma kövi, csak gondolkoztam mikor rakajam ki, de támadt most kedvem, úgyhogy leellenőrzöm és kiposztolom. :D Hazafelé legyen mit olvasgatni. :D

      Törlés
  4. Hat az elejen rendesen megijedtem Jintol milyen kis kanos lett XD utaba mar rendesen izgultam kookie-ert jinert sugaert tae-ert mindenkiert komolyan azok a sarkon allok de utalom oket hogy csinalhat valaki ilyet meg hogy nagyon jol ismerik hah hulye libak
    Es suga sugat annyira szeretem hogy olyan bunko es egybe a legjobb barat es testver annyira birom hogy aggodik jinert
    Gyere suga befoglak ezentul a csaladomba XD komolyan nagyon szeretem es nagyon jo lett ez is mint mindig
    Ja es boldog elso evfordulot (amugyar a leges legelejetol olvaslak titeket csak eddig nem kommenteltem ) :3 :) :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Haaaa milyen vagy! Köszönjük mellesleg :D De aaaaa, na akkor mostantól remélem megtartod az új jó szokásodat ám :D
      Viszont ünneplést napolni kell sajna, de lesz majd :D
      Befogadni Sugat hmm.... ez remek ötlet ám XD Lehet egy új sztori alapját adtad ezzel :D

      Törlés