2016. január 12., kedd

Three sides of life 42. rész: "Nyeld le szépen."

-Megint sírtál. - lépett közelebb Vhez Jin és megtörölgette nedves arcát.
-Nem bírom, ha anya sír.
-Tudom, mondtad. De te is nyugodj meg. Nem lesz semmi baj. Rendben?
-Rendben.
-Hiszel nekem? - fogta a másik arcát két kezébe.
-Igen. - bújt párja karjaiba Taehyung.

Másnap úgy, ahogy tervezték, korán keltek. Jinnek nem esett nehezére, mert megszokta, azonban Taehyung elég nyűgösen viselte. Nem is aludt túl sokat az este, mert forgolódott csak kínjában, de legalább nem volt egyedül és ez sokat segített rajta. Reggel pedig az, hogy még ki is kísérte igazán jól esett szívének.
-Vigyázz magadra! - ölelgették egymást az állomáson.
-Most megcsókolnálak, de azt nem szabad. - sugdosta az idősebb fülébe V.
-Hát nem kéne még. Majd annak is eljön az ideje. - lélegzett mélyeket Taehyung illatából.
-Hiányozni fogsz.
-Te is nekem. De majd beszélünk sokat.
-Skype?
-Na, az lesz a legjobb. - engedte el lassan párját és legszívesebben megsimogatta volna még arcát, de nem merte nyilvánosan. Ezért inkább csak zsebre vágta kezeit, ám ebből is bárki megmondta volna, hogy ők ketten nagyon szerelmesek.
-Pihenj majd. - vette vállára táskáját Taehyung.
-Fogok. Jó utat!
-Ha odaértem hívlak.
-Rendben.
-Szia! - fogta bőröndjét, majd felszállt a hamarosan induló vonatra.
Jin megvárta, míg tényleg ki nem gördült az a vágányról és addig is egymást szemlélték az ablakon keresztül. Nem szólaltak meg, nem is írtak semmit a másiknak, csak ültek és néztek. Mintha már az az üveglap is túl nagy akadály lenne kettejük között, ami zavarja őket. Ám mikor végül el kellett válniuk mindkettejük szíve magányossá vált egyetlen pillanat alatt. Jinnek viszont volt rá orvossága szegény Vvel ellentétben. Ugyan korán volt még, de remélte, hogy a legkisebb örülni fog neki, ezért felhívta, miközben Jungkook lakása felé vette az irányt.

-Szia! - köszönt hatalmas vigyorral, amint a legkisebb ajtót nyitott.
-Szia.... - dünnyögte még félig csukott szemekkel, majd óriásit ásított.
-Mindjárt visszafekszünk. - lépett beljebb Jin, Jungkook pedig becsukta az ajtót, megvárta míg megszabadul cipőjétől, megfogta annak csuklóját és maga után húzta szobájába, ahol egyből le is dőlt ágyára.
-Gyere hyung! - emelte fel a takarót, mire Jin elfoglalta helyét a kisebb mellett, aki morogva bújt hozzá.
-Bocsánat, csak elment Taetae. - ölelte magához - Nincs itthon senki?
-Apa alszik még.
-Jól van. Hagylak téged is. - nyomott egy puszit Kookie fejére.
A fiatalabb azonnal el is szenderült. Aggódott Taeért és nem akarta, hogy bármelyikük is egyedül legyen, de fáradt volt még, így nem tudta ezt kifejezni. Jin nagyon korán érkezett, így ő még csak néhány órája aludt. Ám az idősebben is meglátszott ahajnali kelés, mert a legkisebbel karjaiban lassan szintén álmaiba merült. Végül pedig elég későn keltek, akkor is arra, hogy hatalmas csörömpölés hallatszik a konyha felől, majd némi szitkozódás.
-Anya. - fordított hátat Jinnek a fiatalabb, az idősebb pedig átölelte.
-Amúgy is kelnünk kéne.
-Mindjárt.
-Ébresztő picur! - kezdte puszilgatni annak arcát és nyakát - Kelj fel! - szorította magához - Vagy nem akarsz szexelni? - kérdezte fülébe sugdosva, mire Kookie szemei kipattantak.
-Lehet? - érdeklődött Jinre pillantva.
-Igen, de csak nálam. - mosolygott.
-Még egy kicsit pihenek, aztán átrohanunk hozzád. - fordult hátára.
-Még ehhez is lusta vagy? - lepődött meg az idősebb. Sosem utasította az ilyesmit vissza, de még csak nem is halogatta, ha nem volt muszáj.
-Nem, csak.... mindjárt. - nyújtózott egy ásítás kíséretében - Most keltem hyung.
-Legutóbb ez nem jelentett akadályt. - vigyorgott Jin.
-Jó! De az más volt.

Végül nagy nehezen kimásztak Jungkook ágyából, majd kis magyarázkodás után, hogy hogyan is került Jin oda és szundított a legkisebbel, elindultak az idősebb lakása felé. Útközben visszahívták Taehyungot, mert sikeresen átaludták azt, hogy be akart jelentkezni, miszerint odaért. Kookie is beszélt vele és ugyan csak egy napja nem látták egymást, a fiatalabb máris hiányolni kezdte, amitől a vonal túlsó végén hallgatózónak megdobogtatta szívét. Nem számított volna rá, hogy a picunak pont ő fog ennyire hiányozni. Azt hitte, csak nála kerülnek lassan egy szintre a srácok, így boldogan hallgatta a legkisebb hangját, ám nem volt sok ideje. Mennie kellett, Kookie pedig szomorkodva adta vissza a mobilt Jinnek. Ám hamar visszatért mosolya, mert eszébe jutott, miért mennek az idősebbhez és fantáziálgatni kezdett, amit meg is osztott a másikkal.
-A konyhaasztal.
-Enni szoktam ott.
-Most is ehetsz majd. - vigyorgott Jungkook az idősebbre.
-Beszélgessünk másról. - nézett inkább előre Jin.
-Hahh.... milyen kis szégyenlős vagy.
-Nem, csak nem szeretek az utcán társalogni a magánéletemről.
-Magánéletedről, vagy magánéleteddel? - mosolygott tovább Kookie, mire Jin is követte példáját, amint megpillantotta a boldog arcot.
-Beszéljünk másról.
-Ahhhj. Jó! - nézelődött inkább a kicsi.
-Milyen volt a szülinap?
-Jó volt. Anya boldog volt.... félig.
-Félig?
-Suga nem jött. Pedig nagyon hívtuk. Valami baja lehet velem, mert anyának felvette a telefont, de nekem még csak nem is válaszolt az üzeneteimre. Pedig látta. Muszáj volt neki. - elmélkedett a kisebb - Megint haragszik valamiért.
-Érdekes.... engem sem keresett mostanában. Pedig küldtem neki egy cikket ami érdekelte szerintem, de nem válaszolt.
-Mi baja lehet?
-Nem tudom. Majd átugrok hozzá. Holnap talán. Nem tudom.
-Neeee, most itt vagyok! - kezdett nyafogni a kisebb - Majd utána.
-De ő a barátom és aggódok, hogy ilyen. - nézett le a kisebbre, amint odaértek lakásához és bepötyögte a kódot.
-Először csak zaklasd, aztán majd később átmész. - követte a házigazdát Jungkook.
-Nem szereti a sok üzenetet. - sétáltak a lifthez.
-Akkor kénytelen lesz válaszolni, nem? - vigyorgott Kook a falnak dőlve.
-Hahh... - sóhajtott Jin - Jó! Két nap. De a harmadikon átmegyek.
-Ha átengedlek.
-Ne légy gonosz! És ha Taetaeról lenne szó?
-Ő sosem csinálna ilyet.
-Hülye példa volt. De Suga fontos nekem és én vagyok az egyetlen közeli barátja. Muszáj figyelnem rá.
-Jó, harmadik nap elengedlek. - egyenesedett ki Jungkook, amint leért a lift.
-Muszáj lesz.

-Akkor megcsinálom ezt az új olasz tésztát amit Nam adott! - kiabált a konyhából Jin a legkisebbnek.
-Jó! - válaszolt visszaúton felé - Nekem mindegy mit eszünk. - tűnt fel telefonjával kezében.
-Three sidesos menüben van. De most nem akarok egy egész menüt összedobni neked. Amúgy sem tudnék. Nincs itthon semmi. - kutakodott a hűtőben.
-Nekem megfelel ez anélkül a sok francia leves, meg német csokis cucc után. - húzott oda egy széket a kis szakács közelébe.
-Az belga volt. - pakolta ki a hozzávalókat Jin, amiket még talált.
-Nekem mindegy. Sok nemzet, sok kaja. Nem tudom követni. - foglalt helyet.
-Pedig ez lenne a lényege. - látott hozzá az idősebb - Azért ez a neve az étteremnek is. Nem becsülöd Nam kreativitását.
-Nehéz számon tartani, hogy épp melyik nemzet mijét eszem. Különben is. Ugyan úgy beszélnek abban a két országban. - kezdett gépelni mobilján.
-Hát fogjuk rá. - kuncogott Jin - Egyharmad részt igazad van.
-Jól van! Nem vagyok olyan okos, mint te.
-De majdnem sikerült. Csak.... azért kicsit mellé. - nevetett.
-Hagyjál! - foglalkozott inkább mobiljával.
-Mit csinálsz? - érdeklődött Jin.
-Taeval beszélek. Mondtam neki, hogy főzöl.
-Mi van vele?
-Semmi különös. Nagyizik. Bár hiányzunk neki.
-Elhiszem. Itt vártatok rám, erre pont el kellett mennie. - jutottak eszébe az épp távol lévő párja szavai és rosszul érezte magát. Kárpótolnia kell a kicsit is - De most itt vagy. Bepótolunk mindent. Hallom megint megütötted magad.
-Igen. - válaszolt, de mobilja képernyőjét bámulta továbbra is - De nem vészes. Béna vagyok.
-Hát kezdem elhinni. - indult a legkisebb felé miután felrakta a vizet forrni.
-Milyen vagy. - dünnyögte, de láthatóan a telefonba merült és már egyáltalán nem figyelt a másikra.
-Tedd azt le! - vette ki kezéből Jin, mire a kicsi végre felnézett.
-Naaaaa! Épp olvastmmm - szakította félbe az idősebb egy csókkal.
-Mit szerettél volna? - vált el tőle mosolyogva párja.
-Semmit. Nem fontos. - karolt a másik nyakába Jungkook és újból összefonták nyelveiket, miközben Jin lassan letérdelt lábai közé - Hyungh! - lihegett a kisebb, majd le akart mászni társa ölébe, de visszatartották.
-Ne ne! - nyomta vissza csípőjét a székre - Kiengesztellek. - puszilt az édes kis ajkakra.
-Engem? Mért? - pislogott Jungkook aprókat.
-Mert elhanyagoltalak. De helyrehozom. - engedte ki a kisebb övét, miközben annak nyakát vette célba - És soha többé nem hanyagollak el.
-Most sem tetted. - bújt a másikhoz Kookie, amint az lassan elhalmozta csókjaival.
Ám Jin nem válaszolt csak vetkőztette tovább a kisebbet. Lehúzta sliccét mialatt nyaka és állvonala selymes bőrét ízlelgette. A fiatalabb sóhajtozni kezdett, közben ujjaival a sötét tincsekbe túrt, szabad kezével pedig simogatta párját.
-Ezt szeretni fogod. - súgta fülébe és Jungkook nadrágjának pereme alá nyúlt, mire az megemelte csípőjét, ezáltalán könnyen meg tudta fosztani a ruhadarabtól. Egyúttal boxerjét is elkapta, így az a farmerral együtt érkezett a földre a kisebb bokái körül.
-Hahh..... hyungh. - kezdett lassan nyögdécselni, amint Jin ujjai körbefonódtak legféltettebb kincse körül.
Az idősebb elengedte Kookie nyakát és sarkaira ülve nézett fel rá. A csillogó szempártól, melyekkel találkozott, hatalmas vigyor jelent meg arcán, végül pedig kezei helyett ajkait is szolgálatba helyezte. Először csak makkját nyalogatta, majd teljes hosszát vette szájába, mire a fiatalabb hangosan felsóhajtott. Jintől sosem várta volna ezt, így most csupán ennyitől a fellegekben járt. Hátradőlt a székben és csak élvezte a tökéletes munkát, amint párja nyelve sem pihent egy pillanatra sem. A legérzékenyebb pontokra nyomta minden egyes mozdulatánál, ettől pedig Jungkook nagyok sóhajtozott. Mivel a másik ujjai is együttműködtek ajkaival, így a kisebb lassan egy percre sem tudott elhallgatni. Kapkodta a levegőt, majd Jin teljes hosszát szájába vette, amitől Kook lélegzete elakadt. Az idősebb vállaira kapott és amint az visszatért eredeti mozgásához, mélyeket sóhajtott. A másik által nyújtott élvezet teljesen eluralkodott rajta, az pedig, hogy szinte tövig el is merülhetett forróságában, plusz löket volt számára és már nem kellett sok.
-Hyunghhh! - nyögött fel, Jin orra pedig újra elérte a kisebb alhasát.
Már az idősebb is tisztában volt vele, hogy Kooknak alig pár mozdulatra van szüksége, így nem lassított. A fiatalabb lélegzése felgyorsult és párja vállait megszorítva végül el is akadt, miközben annak nevét nyögte. Megfeszültek izmai, amint Jin száját megtöltötte nedvével. Szinte rögtön le is nézett, mert kíváncsi volt társára. Még a látvány is felizgatta, hogy az lihegve pillantott fel rá, mialatt kezei továbbra sem pihentek.
-Hyungh..... - nyúlt az idősebb álla alá - Nyeld le szépen. - lepődött meg saját mondatán is, de ezt még szerette volna látni.
Jin azonnal zavarba esett, majd pár nagyobb pislogás után teljesítette a kisebb kérését, aki ettől hosszan felsóhajtott. Látszott rajta, hogy alig hiszi el, de nagyon tetszik neki. Az idősebb nyakába karolt és felhúzta magához, miközben csókért könyörgött.
-De...... egy perce sem volt, hogy...... érezni fogod. - simított egy kézzel Kookie arcára és homlokukat összetámasztva tartózkodott most ettől.
-Nem érdekel. Csókolj meg! - nyafogott a kisebb.
-Biztos? - lepődött meg Jin. Őt már barátnőinél ez nagyon zavarta, így pont emiatt nem szerette, ha ilyesmivel tengették az időt, ám a picur kiengesztelésére az első volt, ami felvillant tervei között.
-Biztos. - feszítette meg izmait Kook, így az idősebb nyakába karolva sikeresen húzta végre saját ajkaira. Aprókat nyögött továbbra is, mialatt nyelveik úgy fonódtak össze, mint a kezdetekben. Jungkook percekig nem akarta elengedni társát, mikor pedig kötelező volt számára úgy nézett utána, mintha nem is kapott volna egyetlen egy csókot sem - Neeee.

-Kényelmetlen így. - egyenesedett fel - Hozok valami törlőt. - sétált a konyhapulthoz és megfogva a tekercset ért vissza a legkisebbhez, miközben saját ujjait is tisztogatta. Letérdelt Kook elé, ám az kivette kezéből a papírt.
-Ezt már tényleg ne. - pirult el lassan, ahogy kezdte felfogni, mik is történtek, de főleg mondata tudatosult benne a legjobban, amitől vörösödött is.
-Mi a baj? - pihent sarkain Jin.
-Semmi. - kerülte tekintetét a picur.
-Zavarban vagy. - mosolygott. Jól ismerte már a kisebb reakcióit - Mitől?
-Semmitől. - kezdett öltözni.
-Pedig nem úgy tűnt, hogy zavarban lennél. Főleg nem a végén.
-Ne, hyung. - húzta össze magát és övét is lassan visszacsatolta.
-Mi a baj? - támaszkodott meg a szék két oldalán Seokjin és orrával lökte meg finoman a kisebb állát, hogy rá nézzen, mire az félénken pislogott - Előttem ne legyél zavarban. Te is láttál már engem különböző helyzetekben. A legintimebben is.
-Jó. - hunyta be szemeit.
-Nyugalom. - puszilta meg arcát Jin, majd visszasétált a már javában forrásban lévő vízhez és belerakta a tésztát - Jah, inni akartam. - kereste poharát.
-Nagyon rossz volt? - húzta fel lábait Kookie magához a székre.
-Nem. - nyitott ki egy vizet - Azt sem tudom milyennek kéne lennie. De ne aggódj. - öntött magának.
-És..... tervezel még ilyesmit? - kérdezte már fülig elpirulva.
-Szeretnél még? - vigyorgott az idősebb, miközben töltött magának inni.
-Néha lehet.
-Akkor lehet. - emelte fel poharát és Jungkook felé fordulva megtámaszkodott a pulton.
-Akkor eszek gyümölcsöt.
-Mért?
-Mert akkor elvileg finom édes lesz.
-Ne ezért egyél gyümölcsöt. - nevetett - Hanem mert kell. Jót tesz.
-Igen, jót tesz, mert akkor finom leszek.
-Ahhj. - tette le már félig üres poharát - Így is az vagy. - ment a legkisebbhez és nyakába csókolt - Nyam nyam. Finom vagy. - nézett a Kookie szemeibe - És aranyos. - mosolygott.
-Nem baj. Attól még eszek.
-Egyél csak. - ment vissza inkább főzni, mert azért még korgott a gyomra.
-Hyung?
-Igen?
-Ha már így.... kiengesztelsz akkor....... konyhaasztal?
-Hahh.... ott még mindig enni szoktam. - sóhajtott, de újra mosolyra görbültek ajkai a kisebben.
-Ha már finom vagyok akkor engem is megehetsz rajta.
-De tudtam, hogy ez jön. - vigyorgott - De múltkor mást mondtál.
-Mit?
-Hogy te is ki akarod próbálni, vagy valami ilyesmit. Szóval azon gondolkozz, te hol falsz fel engem.
-Jaj, tényleg. De.... meg is engeded? - lepődött meg Kookie.
-Egyszer biztos. Had próbáld ki. ennyibe nem halok bele. Bár tény, jobban szeretem, ha te élvezkedsz alattam.
-Ummm..... köszönöm. De..... én nem értek úgy hozzá, mint Taehyung.
-Pont ezért engedem meg, hogy kipróbáld. - főzőcskézett Jin.
-Ohh, rendben.
-Majd segítek.
-Jó. - bújt térdei mögé - De ne csalódj bennem.
-Jaj picur. Nem fogok. Ne is gondolj erre. - pillantott rá, majd folytatta is munkáját.
-Oké. - szorította magához jobban térdeit és elmélkedni kezdett.
Most majd neki kell lendületesebbnek lennie, irányítania az eseményeket, közben pedig megtalálni az idősebb leggyengébb pontját. Sosem próbálta még, de Jinnek és Taetaenak nagyon jól ment, csak nem lehetett ez olyan nehéz dolog. Bár.... a videókban nem mindig sikerült az embereknek..... lehet azok csak szimplán bénák.
Ám aggódott kicsit. Nem akart csalódást okozni, főleg nem legidősebb hyungjának. Általában profi volt az új dolgokban, mindig ráérzett elsőre mindenre, de ettől most rettenetesen félt. Lehet jobb is lenne, ha inkább elutasítaná és hagyná a profira, így nem bukhat el. Csakhogy nem tudott ilyen könnyen dönteni. Bevillant Jin képe, amint Taehyungtól olyan édesen nyög, majd az ő ujjait szorítva, az ő vállára dőlve élvez el. Sajnos ez volt a szinte egyetlen, de legerősebb indok amiért meg akarta próbálni. Ezt ő is el akarja érni a másiknál. De.... hmm.... inkább utána néz jobban.
Ezért elengedve térdeit nyúlt újra telefonjáért és rá is keresett, hogy pontosan hogyan és mit kell majd csinálnia. Fel akart készülni, amit persze nem osztott meg az idősebbel. Csak nézegette a képeket, olvasgatott és igyekezte magába szívni a hasznos tudást.


(Folytatjuk :D Közben rájöttem, hogy még ezen felül is lesz 2 db 18+, mert igazából itt most egyet két részre szedtem, mert nem fért volna bele már ebbe. Így örülhettek XD PERVERZ BAGÁZS!
Na de én meg megyek és tanulok tovább, aztán..... aztán majd jövök XD
Kommenteljetek és szavazzatok. Csak az általános dolgok :D )

13 megjegyzés:

  1. Mi az h perverz bagázs ????? .... mondjuk jogos XD jaj olyan aranyos volt ahogy Jin elkisérte Taet és olyan nehezen váltak el. ^-^ aztán Jin ment Kook hoz aki még félálomban volt és utána magyarászkodhatott a szüleinek h került oda Jin XD ^^^^ aztán Jin huuuuuu hát én is belepirultam abba amit Kook kért. Na meg édes mi * szemöldögét húzogatya* Suga hmmm fura vagy meg tudott valamit vagy ahoz a titokzatos srác hoz van köze mi? Jaj de kiváncsi vahyok :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, perverz bagázs XDD Jaja tök cukik. És volt 1 kép Vről meg Jinről amit nehezen bele lehetett volna erőltetni, de nem volt kedvem már ráírnia sztorit XD
      Ugye, hogy pirulós mondat volt? XDD Még én is húztam a számat, hogy erre mit fogtok reagálni ><
      Az a titokzatos srác a Bangtanos Suga volt. Ugye itt nincs Bangtan, így az a titokzatos srác az idol Suga volt. Szóval itt így ketten lettek egy kicsit, mert mostantól szeretnék minden ficibe, beleírni valakit egy másik ficiből. Viszont ott a csaj is lényeg volt. Na de ha egyszer befejezem Francit akkor rá is jöttök :D
      Viszont az, hogy ebben a történetben szereplő Sugával mi van.... hamarosan kiderül :D

      Törlés
  2. Kicsit öze zavarodtam XD akkor az a srác a bangtanos Suga volt. A másik Suga meg Kook bátya igaz? Xd

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vedd úgy mintha 2 teljesen külön ember lenne. De igen amúgy. D: Viszont többet nem fog feltűnni ne aggódj XD

      Törlés
  3. És a perverz bagázs csak nő, ha etetik :P
    Jajjj az a vonatos elválás...hahh... van egy vonatozós sztorim amiben lett volna elválás de az nem lett ennyire megható... bár lehet azért mert nem Tae és Jin... vagy mert nem írok olyan jól...*de vissza a sztorihoz*
    Olyan kis cuki lett megint Kook az álmos-kómás buksijával OwO na meg az a kis hancúrkodás :3 meg a felkészülés ötlete Sütikének XD végem van...Suga miatt is *de leül a fenekére és szépen vár amíg kiderül*
    Jaajj annyira beleéltem magam, hogy nekem is lassan elkezdett hiányozni Tae... :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :DDDD Pedig annyira nem is lett olyan jó a vonatos rész szerintem... lehetett volna sírósabb is.XD
      A Sütikés mondatodon 5 percig gondolkoztam mire leesett XD fáradt vagyok XD
      Suga is kiderül az elkövetkezendő 3-4 részben bőven :D Csak nem tom mikor lesz időm megírni XD SORRY!

      Törlés
  4. Amugy ne haragugy hogy zavarlak csak azt szeretném megkérdezni hogy Ayunak van e már blogja? Ha igen akkor megtudnád adni? ^-^ (VMines ficit írta gondolom tudod de tuti ami tuti)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. http://pervertchocolates.gportal.hu/
      Bár nem túl pörgős :/

      Törlés
  5. Uuuu és ha Suga haragszik amiért az öccse miatt már nem nagyon foglalkozik vele Jin,a legjobb(és talán az egyetlen) barátja? :(

    Btw nagyon aranyos Jintől,hogy ki akarja őket engesztelni^^ És kíváncsi vagyok hogy oldja meg ezt a nagyon feladatot Kookie:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Már elkezdtem írni :D ki is derül hamarosan :D

      Törlés
    2. Ohhoh dejo, akkor lehet megvárom^^

      Törlés