2016. január 15., péntek

Three sides of life 43. rész: Fordul a kocka

Bevillant Jin képe, amint Taehyungtól olyan édesen nyög, majd az ő ujjait szorítva, az ő vállára dőlve élvez el. Sajnos ez volt a szinte egyetlen, de legerősebb indok amiért meg akarta próbálni. Ezt ő is el akarja érni a másiknál. De.... hmm.... inkább utána néz jobban.
Ezért elengedve térdeit nyúlt újra telefonjáért és rá is keresett, hogy pontosan hogyan és mit kell majd csinálnia. Fel akart készülni, amit persze nem osztott meg az idősebbel. Csak nézegette a képeket, olvasgatott és igyekezte magába szívni a hasznos tudást.

-Szeretem mikor főzöl. - nézett fel Jungkook Jinre az asztalnál ülve, mint egy jó fiú, mert most szót fogadott és ott fogyasztotta el vacsoráját.
-Ennek örülök. - vette el előle a tányért az idősebb.
-Nézünk filmet? - indult a tévé felé és azonnal be is kapcsolta, miközben helyet foglalt a puha kanapén.
-Azt hittem mást szeretnél. - pakolt el Jin, miközben mosolygott.
-Nem lehetne előtte kicsi..... mást? Pihenni, meg filmezni kicsit?
-Beteg vagy? - érdeklődött, majd odasétált a kisebbhez.
-Nem, csak...... e-egy kicsit előtte filmezzünk! - nézett fel rá Kookie, de azonnal el is kapta tekintetét vissza a tévére.
-Mi a baj? - fészkelte magát a picur mellé és megölelte.
-Semmi.
-Nekem nem tudsz hazudni. - nyomott egy csókot halántékára - Mi a baj?
-Csak.... én nem leszek olyan jó, mint Tae.
-Mért aggódsz ezen? Fölösleges.
-Nem akarok csalódást okozni. - húzta össze magát és jobban párjához bújt.
-Nem fogsz. De ha nem akarod, nem kötelező.
-De.... érdekel, csak.....
-Jó, akkor hagyjuk. Majd, ha már biztosabb leszel. Nem akarom, hogy aggódj.
-De hmm..... jó.
-Mit nézünk? - váltott inkább témát Jin.
-Nem tudom, csak kapcsolgattam. - mászott lassan párja ölébe.
-Akkor keressünk valami értelmeset.... Úúúú!
-Neeee!
-Deeeee.
-Ahj!
-Én tévém, én döntök. - tette le a távirányítót és azonnal el is vesztette multifunkciós képességét, mert csak a képernyőre tudott koncentrálni.
-Nem szeretem mikor főzős műsorokat nézel. - birizgálta Kook.
-Ahha.... - próbálta nyugalomra bírni Jin, miközben el sem jutott agyáig a másik mondata.
-Hyuuung! - lökte meg orrával sokadszorra is a másik állát, miközben lejjebb csúszott - Neeee! Simogass! Rám is figyelj hyung!
-Cssssss. - fogta be a pici száját szabad kezével, majd simogatni kezdte, miközben karjaiba dőlt Kook.
-Ummm.... - maradt csöndben és nyugton.
Valóban nem díjazta, mikor a másik valamilyen főzős adásra kapcsolt, mert olyankor mindig elvesztette az érdeklődését a világ felé. Őt sem ölelgette annyira, mint máskor, ez pedig nagyon csípte a csőrét, így máris lett bátorsága.
-Ahh! - rántotta el kezét a kisebb szájától Jin, majd rápillantott végre a tévé helyett - Mit csinálsz?
-Ne azt a szart nézd! - mászott feljebb.
-De ezt lehet szépen is mondani, nem megharapni az embert. Megijedtem tőled.
-Pedig éppen hogy csak rád haraptam. Na! - ült az idősebb ölébe és nyakába karolt - Nagyon leköt a műsor? - kérdezte vigyorogva, ahogy elmerült a másik tekintetében.
-Nem. - mosolygott - Te érdekesebb vagy. - nyúlt a kisebb feneke alá.
-Ennek örülök. - harapott alsó ajkába, miközben lassan már Jin ajkaira pislogott.
-Segíthetek?
-Talán..... Van kedved?
-Attól függ. Mihez?
-Kis tornához.
-Ahhoz lenne. - válaszát megvárva Kook meg is csókolta, mialatt mocorgott ölében.
Még mindig az volt a fejében, hogy majd Jin fog irányítani és ez így is történt míg felállt vele, hogy elvigye az ágyig, ám utána már nem volt ilyen egyszerű a helyzet - Nos? - támaszkodott meg Jungkook felett, az pedig továbbra is nyakába csimpaszkodott.
-Hát.... nem vagyok jó.
-Honnan tudod, hogy milyen vagy, ha még nem próbáltad? - mosolyodott el Jin - Csak nyugalom. - csókolt nyakába - De akkor maradjunk a szokásosnál. - haladt füle felé.
-Nem! Engem érdekel!
-Akkor vedd át az irányítást. - harapott is édes kis hallószervébe, Jugkook pedig pár pillanat alatt összeszedve bátorságát megfogta párját és leterítette.
Nagyot nyelt amint ráült annak csípőjére, majd újra mosolyogni látta az idősebbet, de igyekezett most férfiasan viselkedni. Jin olyan kis félős, meg cuki volt mindig Tae közelében, amilyen ő Jin közelében, de most fordulnia kellett a kockának, amin a másik reakciója nem segített. Sugárzott belőle, hogy aranyosnak találja őt, nem pedig szexinek. Ezért Kookban felvillantak azok a dolgok, amiket vele csinált mindig az alatta fekvő és próbálta őket lemásolni.

Megtámaszkodott egyik kezével annak feje mellett, majd mialatt megcsókolta párját, annak póló alája is lassan bekúszott.
-Még mindig én irányítok. - harapott alsó ajkába Jin, miután visszakapta nyelvét.
Kookie csak morgott egyet, de folytatta útját, egyenesen a másik füléhez, ahogy vele is szokták tenni. Fogai közé vette és néhány apró sóhaj után már sugdosni is kezdett.
-Vedd le! Többet akarokh. - indult csókjaival lefelé.
Jin teljesítette kérését, mire a kisebbnek is fel kellett emelkednie, így ő szintén megszabadult pólójától.
-És most? - simított végig Jungkook oldalán, ezzel pedig még mindig ő irányított. A mozgása és a pillantása is sokkal határozottabb volt, mint a másiké, azonban ha már az ennyire ki szerette volna próbálni, akkor segíteni akart rajta - Ha nem megy visszacserélhetjük. Engem nem zavar, ha kicsit gyengélkedsz. Az az alsó feladata. - harapott ajkába, mire Kook morcos lett. Ő nem gyenge és ezt be is fogja bizonyítani!
Megfogta Jin csuklóit, majd azokat a lepedőbe nyomta feje mellett. Beleharapott az idősebb nyakába, pont úgy, mint az övébe Tae korábban, mire Jin torkát csak egy fájdalmas nyekkenés hagyta el. Kook valóban felhúzta magát. Nem akarta, hogy kis erőtlennek könyvelje el párja, mert hiába olyan bújós néha, azért tud férfi is lenni. Így most elő is vette azt az énjét. Az idősebb nyakát nem hagyta szabadon, fogaival kínozta, miközben lassan befészkelte magát annak lábai közé.
-Ennek nyoma marad. - szorította ökölbe kezeit Seokjin, amint Jungkook újra cincálni kezdte a puha bőrt.
-Nem vagyok gyenge. - jegyezte meg halkan, majd kicsit lejjebb haladva a sokadik lila nyomot is kiosztotta az idősebbnek.
-Kookh! - akadtak el szavai.
A legkisebb lassan gyengédebbre váltott, ahogy haladt lefelé a másik testén. Elengedte csuklóit és oldalain végigsimítva ért nadrágja pereméhez. Kioldotta az útjába álló övet, majd megküzdve a további akadályokkal is vetkőztette az idősebbet, míg az ruhátlanul nem feküdt alatta. Makkjára csókolt, amitől párja felsóhajtott, de nem tervezte elmélyíteni a dolgot. Visszamászott Jin fölé, majd saját ujjait megnyalva csúsztatta be az elsőt pont úgy, ahogy vele is szokták. Az idősebb felhúzta lábait, hogy segítsen Jungkook munkájában, mialatt megkapaszkodott mellett támaszkodó kezében és másik vállában. Aprókat nyögött a fájdalomtól, ahogyan nézte a kisebbet igyekezete közben. Lassan tényleg eluralkodott rajta, de ez tetszett neki. Most kiengesztelhette, ezért pedig bármit meg is engedett csak hogy ezt elérje. Lehúzta magához Kookot egy csókra, miközben az sunyin bevetette második ujját is, ám a felnyögő nyelvét nem engedte el. Hiába csapott az mellkasára, a fiatalabb erőszakkal sajátította ki a másik ajkait percekig, amikor pedig a harmadikat is bevetette, Jin nem bírta tovább.
-Lassítsh! - feszült meg, miközben felnyögött, de Kook nem tervezett engedelmeskedni.
Az idősebb nyakába csókolt és nem pihent meg, csak folytatta munkáját míg párja sóhajai rendezetté váltak. Nehezen viselte már ő is a játékot, mert félig felöltözve a nadrág nagyon szűknek bizonyult, amitől hallatta is kicsit hangját. Mikor Jin már teljesen ellazult Kook újra felemelkedett. Sietve vetkőzött, miközben párja lassan kapcsolt és kutakodni kezdett a fiókban. Feltérdelt és hátat fordítva a fiatalabbnak meg is találta amit keresett, ám Jungkook nem tervezte, hogy azokat használni is fogja. A másik mögé térdelt, majd megsimítva annak csípőjét harapott párja fülébe, ám ezúttal lágyan.
-Nem kellenek azok. - fogott magára és az idősebbhez igazodott, míg szabad ujjait összefonta a másikéival és át is ölelte annak derekát.
-Deh...... biztosh? - támaszkodott meg a szekrényen akadozó lélegzete közben, majd kicsit megemelkedett, hogy Kooknak könnyebb legyen elfoglalnia helyét.
-Biztosh. Hahhhh! Ez ilyen jóh?! - lepődött meg a kisebb, amint teljesen elmerült párjában - Ülj csak le! - kapta el másik kezét és megölelve az idősebbet húzta ölébe.
-Picurh! - érezte magában a fiatalabbat Jin.
Kis időt adott maguknak, míg mindketten meg nem szokták, majd megmozdult. Kook ujjaiba kapaszkodott, amint azokat lefejtette derekáról és lassan indította tempóját. Apró nyögéseit sem hagyta el, ettől pedig a kisebb igazán élvezte játékukat. Hirtelen csak magára tudott koncentrálni, mialatt társa lassú mozgásától olyat érzett, amit életében addig soha. Teljesen új, de csodálatos volt szerelme teste által nyújtott forróság és nem bírt betelni vele. Órákig tudta volna csinálni sóhajaival tarkítva napjukat, ám egy hang visszarántotta a fellegekből, de fel is mordult rögtön utána.
-Megtaláltamh? - kapkodott levegő után, ahogy Jin nem mozdult csak ült ölében és szorította ujjait.
Nem mondott semmit, de nyögése és bólogatása egyértelmű válasz volt. Jungkook nem hitte el. Ezt akarta elérni, nem azt, amit addig érzett. Viszont látni szerette volna a másik arcát is, így újra átölelte, majd lefektette az ágyra és lábai közé térdelve már rutinosan foglalta el helyét. Folytatta mozgását, miközben igyekezte újra megtalálni az édes pontot párjában, de ez nem akart ezúttal sikerülni. Ő viszont egyre jobban a határra került a forró testtől, így lassítania kellett, ekkor pedig a másik fölé támaszkodott.
-Nem megyh. - nyelt egyet és megcsókolta párját, mialatt az nyakába karolt. Amint pedig elváltak egymástól egy vékony kis nyálcsík mutatta pár pillanatig, hogy mennyire is imádják egymást - Én nem tudomh. - lihegett és behunyva szemeit hajtotta le fejét, miközben lassan megállt.
-Deh. - emelte fel a másik arcát, hogy szemeibe tudjon nézni - Jó vagyh.
-De nem találomh. Így nem élvezedh. - látta szemeiben a szomorúságot Jin.
-Meglesz az! Gyereh! - fordított helyzetükön az idősebb és a másikra ülve nyomott egy gyors csókot ajkaira - Ügyes vagy teh. Megleszh. - támaszkodott meg mellkasán majd mozogni kezdett.
Jungkook csillogó szemekkel pillantott fel hyungjára és combjaira fogott. Jól esett szívének, hogy a másik ennyire szeretné, ha boldog lenne. Inkább fel is ült, mert meg akarta csókolni párját, ami ugyan nem sikerült, de közelebbinek érezte a másikat és ez fokozott csak élvezetén. A kis pihenő lecsillapította, ezért újra kellett építenie mindent, ám ez cseppet sem zavarta, mert pár pillanattal később már érezte is remegni az idősebbet ölében. Jin megtámaszkodott vállain, majd újra és újra úgy mozdult, hogy minden alkalommal felnyögött. Elragadtatta magát, így nem figyelt a kisebbre. Végül csak akkor eszmélt mikor utoljára ült bele a másik ölébe és a kisebb nevét nyögve élvezett el, mialatt megszorította vállait.
-Ahhh! Még egy kicsith. - nyúlt alá Kook. Nem hagyta pihenni, mert a látvány, a hang, a szűk test lassan megőrjítette, így csupán pár mozdulat kellett neki is.
-Picurh! - nézett szemeibe Jin, amint folytatta.
-Hyungh! - hajtotta fejét párja nyakába, majd meg is töltötte testét egy elnyújtott sóhaj kíséretében.
-Picurh. - ölelte magához a kisebbet, amint lassan megállt Jungkook pedig hasonlóan tett. Jin érezte nyakán a heves lélegzeteket még percekkel később is, ahogyan Kookie ölében ült - Ügyes vagy.
-Nem rajtam múlth. - nyelt egyet - Köszönöm. - szorította magához az idősebbet.
-Cuki vagy. - birizgálta haját Jin, mire a kisebb el is pirult, bár ezt nem látta.

-Hyuuuung! - rontott be a fürdőszobába az idősebbhez Jungkook este, míg az habfürdőzött - Beszéltem Taetaeval. - állt meg a küszöbön - Jól van és hiányzunk neki. - virított Jin cuccaiban.
-Mamája hogy van? - nézett fel rá.
-Hát gyógyulgat. Igyekeznek vigyázni rá, de szerencsére nincs egyedül, így megosztják és nem fárasztó annyira.
-Az jó. Nem akarom, hogy szomorú legyen. - feküdt vissza kényelmesen a forró vízbe.
-Elmondtam neki mi volt ma. - ült le mellé a kőre Kook és a kád szélére könyökölt - Meglepődött.
-Ohh. És nem féltékenykedett?
-Nem. Inkább izgatott lett. Hallottam a hangján, hogy fantáziálni kezdett.
-Tényleg? - mosolyodott el Jin - Honnan tudod?
-Mert magyaráztam neki és nem válaszolt semmit, aztán egy hülyeséget is mondtam bele és fel sem tűnt neki. - az idősebb erre nevetni kezdett - Szóval szerintem éppen.... magával foglalkozik és ránk gondol.
-Lehet. - bámult a plafonra vigyorogva.
-Végre nem féltékeny.
-Igen. Nekem is ez jutott eszembe. - pillantott Kookiera - Cuki vagy.
-Szeretlek. - mosolygott aranyosan, ahogyan szokott és Jin nem bírt ellenállni.
-Én is szeretlek. - ült fel majd megcsókolta a kisebbet - Gyorsan kimászok aztán játszunk.
-Tényleg?! - lepődött meg a picur.
-Igen. Elpakoltad a cuccodat reggel nem? Vagy... rosszul emlékszek?
-De. Köszönöm hyung! - nyomott egy gyors puszit a másik arcára - Akkor rohanok és összerakom. - pattant fel.
-Rendben. Mindjárt megyek. - nézte végig mosolyogva, ahogyan a legkisebb el is tűnt.
Cseppet sem bánta meg, hogy megadta magát egy alkalommal neki, de azért nem tervezett ebből rendszert. Hiába élvezte, jobban szerette, ha Jungkook hallatta azokat a sikolyokat alatta. Az édes nyögései... az kell neki, így bármennyire is fog erőlködni a másik, sajnálatos módon ebből nem tud többet engedni neki. Maximum egy-két alkalmat szökőévben, vagy karácsonykor, de többet semmiképp. A picurt ő akarja maga alá, mert úgy a leggyönyörűbb.
-Hyuuuung! - kiabált Kookie, majd megjelent újra az ajtóban, Jin pedig magához tért álmaiból - Mivel akarsz majd játszani?
-Veled.
-Jó, velem fogsz, de játékot válassz!
-Nem értetted. - mosolygott.
-Mit?
-Én veled akarok játszani.
-Jó, hát kivel mással játszanál? - továbbra sem esett le neki.
-Hahh. Mindegy. Azt tegyél be, amivel te akarsz.
-Hmm. Jó! - morgott, majd visszaindult a nappaliba - Perverz vagy! - kiabált pár perc múlva, mikor Jin már szállt ki a kádból.
-Csak megértetted! - vette le törülközőjét az akasztóról.
-Igen! Na jó, ha vesztek játszhatsz! - beszélgettek az egész lakáson átkiabálva.
-És ha én vesztek? - kérdezett vissza Jin. Érdekelte mennyire lesz nehéz dolga visszaszoktatni a picurt.
-Akkor.... konyhaasztal!
-Ez esetben muszáj győznöm. - sétált ki lassan a fürdőből.
-Dehogyis. Ennyiben? - pislogott rá Kook.
-Mért? Zavar?
-Ummm... nem. - pirult el.
-Akkor igen. Így nagyobb az esélye, hogy te vesztesz.
-Majd meglátjuk. - vette fel a kesztyűt.
-Te tudod. - ült le a kanapéra Jin - Na gyere! Mutasd mit tudsz!


(Folytatjuk :D És végre átmentem valamiből XD Ritka alkalmak egyike. Így ma este pihizek vagyis.... írok. Bár egy este 2 részt nem fogok kiadni, de legkésőbb holnap kijön a kövi is :D
Kommenteljetek és szavazzatok! :D)

5 megjegyzés:

  1. Ohhhhát elöször is gratulálok ^-^.
    Másodszor huu hát Kook hogy zavarban volt Beteg vagy : na itt sírtambár tetszett h kicsit zavarban volt ^-^ aranyos volt hogy Kook irányított de egyet kell értenem Jinel itt ő a legcukibb aki alulvan XD. Na meg Jin a végén kis perverz és Kook a kiss ártatlan hogy nem esetle olyan aranyos ♡_♡ az az asztal nagyon hívogat mi Kook ;) nagyon jó lett várom a kövit :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen hívogat az asztal nagyon :D De ki tudja még mi lesz. Ugye, szerintem is Kook az uke. Erre kapom a fejemhez, hogy de neeeem. Kook seme!.... Nem XD Kook UKE! És kibaszott CUKI ember!

      Törlés
  2. Hm...így belegondolva elég bizarr, hogy az egészet az első fejezettől a mai adagig 2 este alatt végeztem ki...de ez azt jelzi, hogy nagyon jó történet. Eddig még nem kommenteltem semmit sem, inkább végigolvastam és gondoltam na majd most! :) Egyrészt, nekem alapból minden karakter tetszik, annak meg örülök, hogy ez nem egy random 5perces OS, nem bandás (persze, ezeket is imádom, de kell a változatosság) és úgy minden tetszik benne. Tetszett, hogy Jin mennyire nehezen ismerte be, hogy beleszeretett abba a két lököttbe. Nagyon imádon Taehyung jellemét, szerintem hihetetlen jó.(mivel ő az ub-m, így remélem nem haragszol ha azt mondom őt imádom legjobban a sztoriban ^^) Na és a szexmániás Jungkook...hát attól végen van. Mindegyik nagyon aranyos, ráadásnak a történet fordulatos, nem unalmas aminek nagyon örülök. A fejezetek is jó hosszúak, ami csak még élvezetesebbé teszi az olvasást. A humor is a toppon van, ez fix. Mondjuk néha hiányoltam a csapat többi tagját (leginkább Nam-ot, mert szerencsétlen állandóan dolgozik...) de ez így is jól van!:) azt, hogy mennyire tetszik, szerintem oldalakon keresztül tudnám ecsetelni, csak már túl fáradt vagyok hozzá, na meg nem akarok senkit untatni ezzel, úgyhogy itt be is fejezem. :) kíváncsian várom a folytatást ^^
    Üdv.:Chibi.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hah! De jó hosszú komment :D
      2 este? :O Az igen. Tényleg hosszúak a részek, így ez teljesítmény. Viszont ne aggódj, nem haragszok meg, hogy őa kedvenced. A tagokat meg én is hiányolom néha, de van hogy elég nehéz beleilleszteni. De mindenkit szeretnék majd jobban beleszőni kicsit a sztoriba csak idő kell.
      Fordulatos :D az tuti. 2 rész múlva el sem hiszitek milyen fordulat lesz :D Annak meg főleg örülök, hogy a humor is jó mindegyikben, mert azt is nehéz összehozni. Nagyon hangulat függő, aztán van amikor semmi vicces nem jut eszembe XD De azért többnyire összejön.
      Nagyon örülök, hogy ennyire tetszik és remélem végig követni fogod a sztorit, bár még mi sem tudjuk hol lesz vége XD Mert nem terveztünk neki :D De egyszer úgyis lesz, csak nem a közeljövőben :D

      Törlés