Jimin & Iseul (rövid) 8. (zárás 2.)

Örülök, hogy megismertem és hogy akkor felhívtam magamhoz. Örülök, hogy nem ment el, hiába mondta, hogy nem akar terhemre lenni. De hiányozni fog..... ahogy hiányzik is mindennap és őt senki sem pótolhatja majd..... soha.


[5 évvel később]


-Az AsiaAirlines nevében köszönjük, hogy velünk utaztak. Válasszanak a legközelebb is minket! A viszontlátásra! - szólt a bemondóból a kedves kis légiutas-kísérő hölgy hangja.

Végre itthon! Egy hónapot voltam turnézni a bandával és azóta semmit sem pihentem. A repülőutat is végigaludtam, mert az utolsó koncert után szinte egyből hazarepítették az összes táncost. Már a fellépésre is a cuccainkkal együtt kellett mennünk.

-Na kinek van kedve még inni egyet? - kiabált Bae, az egyik tagunk, mire mindenki nagyot sóhajtott.

-Haaahhh Baeee! Lassan két napja nem láttunk ágyat. Szerintem senkinek sincs még ereje ehhez. Nem tudom, neked hogy van. - szólt mindenki nevében Sung, miközben a többi utast kerülgettük.

-Csak egy ötlet volt. Amúgy én is fáradt vagyok. Hány óra van?

-Ha jól állt át a telefonom, akkor fél tizenkettő. Csak harminc percet késtünk. - tántorgott mellettem Yong.

-Huh, az igen! Akkor már értem mért vagyok ilyen iszonyat álmos. - álltunk meg a csomagkiadó előtt.

-Utálom mikor várni kell a cuccainkra. Főleg mikor ennyire fáradt vagyok. - dörmögtem.

-Szerintem sietni fognak ne aggódj!

Végül is igaza lett, mivel kevesebbet kellet várnunk, mint Amerikában amikor odaértünk első nap.

-Hah remélem már itt van az asszony, mert menten elalszom. - nézelődött menet közben Kyubok.

-Biztos eljött érted. Én mondjuk nem tudom. Azt mondta nem biztos, hogy ráér, azóta pedig nem írt semmit. - néztem a telefonomra - Mondjuk, ha visszakapcsolnám a normál üzemmódba lehet jönne smsem. - jöttem rám, hogy mennyire ostoba vagyok.

-Na mi léptünk is! - jelent meg Sung még négy másik taggal - Én hazadobom a fiúkat a többiek meg már elmentek. Jó pihenést! - integettek.

-Nektek is sziasztok!

-Na nézd már, jött üzenetem!

-Akkor jönnek érted? Mert közben kiszúrtam az asszonyt.

-Persze, menj csak! Szia! Jó szabit! - intettem.

-Neked is. na csá! - tűnt el.

Hát tényleg jöttek értem, de Tae és Jin, mint kiderül az smsből. Így aztán kereshettem volna a drága feleségem. Hahj! Nem tudom mi baja van mostanság. Nagyon furcsa.

-Jimiiiiin! Gyere már! Siessünk! - kapálózott és üvöltözött Tae.

-Jó van már, ne üvölts! - siettem hozzájuk és indultunk is meg - Hogy-hogy ti jöttetek.

-Hát a drágalátos feleségednek problémái vannak és eléggé ki van akadva. - világosított fel Tae.

-Mi a baj?

-Azt nem mondhatom meg, mert megtiltotta.

.Ajj ne szivass már! Tudod milyen fáradt vagyok? Ne idegesíts, inkább mond el mi a baj.

-Nem tehetem. Majd ő felvilágosít.

-Inkább nem mondtál volna semmit basszus! - méltatlankodtam és Jinre fordultam - Mond, hogy te megosztod velem az infót.

-Sajnálom. De Tae te tényleg nagy hülye vagy. Minek mondtad el neki, hogy gondok vannak, ha utána hagyod őrlődni? Ez kegyetlenség.

-Jaj már ne legyetek ilyenek, mondjátok el, hogy mi van! - förmedtem rájuk.

-Sajnáljuk. Meg van kötve a kezünk. - tette kezét a vállamra Jin - De sietünk és hamar megtudod.

-Na szuper.

-Közi van ahhoz, hogy egy hónapig el voltam dolgozni?

-Hát..... is-is. - felelt vagy huszadik kérdésemre Tae barátom.

-Ez milyen hülye válasz már ember!

-De nem tudom eldönteni. - fordult hátra felém - Mert részben igen részben nem.

-Jin?

-Tényleg nehéz eldönteni. Asszem igen..... vagy.... nem tudom. Bírd már ki míg hazaérsz! Már 5 perc sincs.

-Talán ha gyorsabban hajtottál volna, most nem őrlődnék.

-Tae hintette el a morzsákat, őt szidd! Én meg nem fogok miattad büntetést összeszedni. - fordultunk be az utcámba - Egyébként meg meg is érkeztünk, látod?

-Szerencséd! - pattantam ki a kocsiból, majd elkezdtük kipakolni a táskáimat a csomagtartóból.

-És nagyon haragszik rám? - kérdeztem a srácok, ahogy már felfelé tartottunk.

-Mért haragudna? - néztem rám kérdően.

-Nem jött ki értem, pedig mikor elmentem megígérte. Ráadásul éppen hogy elutaztam máris olyan fura lett, majd egy hónapon keresztül idegeskedett, meg feszült volt. Szóval nyilván azt gondolom haragszik valamiért.

-Szó sincs erről Hyung. Ne bonyolítsd túl! Mi vagy te, nő?

-Nem! - sóhajtottam - Csak fáradt és tehetetlen. - értünk fel a szintemre és a lakáshoz sétáltunk.

-Nem zártuk be. - nyitott ajtót engem kikerülve Jin.

-Mi ez a sok cipő? - néztem körbe a bejáratban állva - Mindenki itt van?

-Igen. Na gyere! a hálóban lesznek. Nagyon szenvednek, ahogy hallom. - állapította meg a tényt, hiszen mind a hárman jól hallottuk, hogy megy a nyavajgás.

-Megjöttem! - szóltam hangosabban a háló felé sétálva Jin és Tae mögött.

-Jimineeeeeeeee! - hallottam az édes kis hangot, ami még mindig olyan gondterhelten csengett - Többet nem mehetsz el ilyen hosszú időre! - vágott hozzám valamit, miután felpattant a kis feleségem.

-Héj héj héj! - védekeztem és elkaptam azt a puha tárgyat ami nekem csapódott - Mi a baj?

-Az, hogy nem tudom összerakni. Nem tudjuk összerakni! Egész nap ezzel szenvedtünk a fiúkkal és nem megy! - mutogatott valami darabokban lévő bútorra.

-Ez tényleg kibaszott nehéz Hyung! De rád hárul a feladat szerintem. - forgatta a használati utasítást Yoongi.

-Mért mi ez? - vizsgálgattam a darabokat az ajtóban állva.

-Én nem vagyok még erre felkészülve Jimin! - ragadta meg a pólómat, mire szemeibe néztem - És pont elmentél, amikor szükségem lett volna rád! De még van egy kis időnk. Szóval rohadt gyorsan tájékozódnunk kell. Tudod mennyi szart kell megtanuljak? És mennyi komplikáció léphet fel? Vagy tíz könyvet vettünk csak ma Jinnel. Még csak az első oldalakat olvastam el az egyikből, de már az van, hogy mennyi baja lehet a gyereknek, meg hogy hány ezer vizsgálatra kell majd mennem. - temette arcát a pólómba.

-Gyereknek? Milyen gyereknek? - simogattam hátát szabad kezemmel.

-Hát a mi gyerekünk. - nézett fel rám és kikapta a kezemből a kis dolgot, amit pár perce vágott hozzám. Egy pár aprócska cipő volt összekötve a fűzőiknél - Pont mikor elmentél, mondta biztosra a doki, hogy várandós vagyok. És nem voltál itt. Annyira rossz volt. Jinhez menekültem, mert ő tudta mit tegyek. Telefonban pedig nem akartam neked elmondani.

-Babánk lesz? - vettem ki kezéből a puhácska cipőket, de a döbbenettől nem tudtam többet mondani.

-Igen! Sajnos még nem tudom, hogy lány vagy fiú, de remélem azért pici Jimin lesz. - mosolygott.

-Hát én....... - néztem csillogó szemeibe - Jobban örülnék egy pici Iseulnek.

-Akkor majd lenne kiket elverned néha napján Hyung. - kommentálta a dolgokat Namjoon.

-Hah kösz. Tényleg! Akkor én is inkább kis Jimint szeretnék. Szenvedjen ő a húga udvarlóival. - vigyorogtam a fiúkra - De nagyon örülök neked! Istenem! - öleltem meg - Már azt hittem velem van baj. Annyira aggódtam, hogy nem tudtam mért vagy ilyen furcsa. Ráadásul Tae is felcsigázott, hogy azért nem jöttél mert gondjaid vannak. Aztán meg nem mondta el, hogy mik. Hah te jó ég, hogy mennyire szeretlek Iseul!

-Én is szeretlek. És tudod mikorra mondta a doki? - távolodott el kicsit tőlem.

-Na mikorra?

-Az évfordulónkra. Arra a napra amikor szakadt az eső, és felhívtál magadhoz.

-Na ez komoly! Ez a gyerek lesz minden megtestesítője.  Így sohasem fogom elfelejteni azt a napot! - pusziltam meg.

-Hát szép is lenne! - kommentálta Hoseok - Na akkor mi megyünk is - kelt fel az ágyunkról.

-Jah tényleg, hisz nekem rohannom kell. Hei már biztos ki lehet a gyerekektől. Nagyon hiperaktívak mostanában.

-Oké srácok kikísérlek titeket! - fogtam meg Iseul kezét és a fiúk után mentünk.

Nos hát igen. Végül Iseul egyszer csak felbukkant nálam, pár hónappal az után, hogy elköltöztek és nem találkoztunk többet. Csak úgy, a nagy táskájával együtt, ott állt a lakásom előtt engem várva. Közölte velem, hogy megbeszélte az anyjával, így nálam lakna egy hétig. Hát mit tehettem volna? Természetesen felengedtem. Egy napig ki sem mozdultunk a konyha, fürdő, háló bűvös háromszögéből. Végül persze nekem dolgoznom kellett, Iseulnek meg iskolába járni, így nem tudtunk együtt lenni folyton, de egy hétig minden este és reggel ölelgethettem.

Ezek után már rendesen tartottuk a kapcsolatot. Elment egyetemre, aminek hála beljebb kellett költöznie, így végre nálam kötött ki. Három év után aztán megkértem a kezét és igent is mondott. Bár mérges volt, hogy mért húztam ilyen sokáig. Igazából féltem. Féltem, hogy én vagyok az első neki és majd rám un. Erre kaptam egy pofont, hogy hülye vagyok. Hát köszönöm. Na mindegy. A lényeg, hogy akármennyire is hiányzott abban a pár hónapban, végül vissza szállt hozzám az angyalom és soha többé nem engedtem el. Amikor pedig már annyira féltem, hogy most fog eljönni az a pillanat, most lesz az, hogy azt mondja elege volt belőlem kiderült, hogy egyel többen leszünk. Hát igen. Tényleg ő az! Ő a nagy Ő az életemben. Az én megmentőm. Kicsit sem bántam meg azt az esős napot és azóta, bár szerintem mi vagyunk az egyetlenek, ujjongva fogadunk minden borús reggelt, mert emlékeztet arra a pillanatra, amikor feldobtam az ötletet, hogy nálam folytassuk a beszélgetésünket, mire rám pillantott és pár ellenőrző kérdés után azt felelte:

-Rendben. Mehetünk.

(Na hát tényleg nem egy Franciska sorozat (mivel rövid) :D  De szerintem egész jó lett. Bár felmerült az ötlet, hogy valakit megölök, vagy egészen mással jönnek össze, de utálom a szomorú sztorikat. Viszont, ha valakinek lenne ilyesmire igénye, írhatok alternatív zárást. Mindenesetre: Jimin és Iseul boldogan éltek, míg meg nem haltak :D)