Rap Monster&Amelie 1. rész

RM Pov

-Utolsó szó jogán? - dörmögte maszkja alatt a férfi.
-Csukd be a szemed. - találkozott tekintetünk és olyan nyugodtan mondta nekem, mintha minden renden lenne.
-Nem. - suttogtam és fejemmel is jeleztem válaszomat, bár biztos voltam benne, hogy leolvasta számról.
-Semmi baj. Hunyd be a szemed. - mosolygott rám lágyan és ügy döntöttem hallgatok tanácsára, ha már utoljára látjuk egymást.
Azt a hangot pedig sosem felejtem el. Azt hiszem, megállt a szívem egy pillanatra, de nem mertem kinyitni szemeimet. Féltem mit látnék, hogy beleég majd az agyamba az a kép és soha többé nem fogok tudni aludni, ahogy ő sem képes saját emlékeitől. De.... aztán hallottam még valamit.

Viszont, inkább kezdeném történetünk elején, azzal a nappal, mikor először megláttam. Az sem volt sokkal nyugodtabb pillanat ám, de hát mellette mire is számít az ember. Nem hétköznapi lány, nem hétköznapi történettel.

Emlékszem tisztán, ott ültem a kiadó irodájában és épp arra a nőre vártam, akivel el kellett beszélgetnem, csak elrohant fénymásolni valamiféle tesztet, amit ki kell majd töltenem és utána megtárgyaljuk. Idolnak jelentkeztem és a selejtező legelején tartottam, de mindenki azt mondta, nagyon is sok esélyem van rá pláne, ha javítok a táncomon. De döglött ló után hiába sírok, az nem segít, így inkább az erősségemre koncentráltam, a kreativitásomra és erre építettem mindent. Reméltem majd ez bejuttat, a koreográfiákban meg.... hááát.... eldugnak valahol hátul, a tehetségek mögött. Elvégre senki sem lehet jó mindenben.
-Itt is vagyok. Huh! Nagy sor van. - ült vissza velem szembe a nő - Ezt töltse ki! Csak szép nyugodtan, nincs jó, vagy rossz válasz. A személyiségére vagyunk kíváncsiak, nem arra, hogy a többség mit gondol. - mosolygott rám kedvesen - És elnézését szeretném kérni újfent. Épp átépítik az irodát és ide vagyunk zsúfolva. - rendezgette a papírokat asztalán - Ezért több ideje is van. Ilyen zsongásban nehéz gondolkodni. - magyarázott és igaza volt. Nem is értettem olyan hangzavar mellett hogyan tudott bárki is a munkájára koncentrálni.
-Köszönöm. Esetleg hallgathatok közben zenét? - érdeklődtem. Úgy mindig jobban tudtam gondolkozni, ha zsibongás helyett dallam zengett fülemben.
-Persze, nyugodtan. Ha az segít.
-Jobb, mint a zaj. - vettem elő mobilomat és fülesemet kezdtem kibogozni közben.
-Még egyszer, sajnálom.
-Semmi baj. - nyugtattam meg - Amúgy is megkérdeztem volna.
-Rendben. Szóljon, ha készen van, nekem közben plusz dolgom akadt. - állt fel újra - De pár perc múlva jövök vissza. - indult is meg.
-Rendben, köszönöm. - foglalkoztam tovább a zenémmel, hogy meg tudjam csinálni és mikor már majdnem sikerült kicsomózni a fülesemet, hatalmas csapódásra lettem figyelmes.
Ugyan messziről hallatszott, de mindenki felkapta a fejét és a hang irányába nézett. Sajnos pont a sarkon túlról jött a zaj, de mérges léptek közeledtek felőle. Egy férfi hangját véltem felfedezni, aki akcentussal magyarázott, koreaiul, iszonyat mérgesen. Taenak is mély hangja volt, de ehhez a pasashoz képest az övé akár a hercegnőknek. A hideg rázott ki, ahogyan egyre csak közeledett és szitkozódott dühében, majd mikor végre befordult a sarkon vettem szemügyre, valószínűleg tátott szájjal. Az irodában még nagyobb csend lett, mint a csapódás után, már ha ez lehetséges volt, mert mindenki őt kezdte bámulni. Magas és izmos volt, erőteljes kiállású, határozott férfi, talpig feketében, félig elegánsan. Ám úgy nézett ki, mint aki valami akciófilmből lépett elő. Arcán néhány csepp vér ékeskedett, amikor pedig maszkjához nyúlt megláttam, hogy keze csupa seb, mint aki bunyózott, vagy elesett, de a ruháján észlelt további vérfoltok alapján inkább az első. A fekete anyagdarabkát szinte letépte magáról amint a második lépést tette a kanyar után és megjelentek még hasonló emberkék nyomában. Pontosan négy további talpig feketébe öltözött, zakós, katonabakancsos lélek követte hasonlóan dühöngő trappolással és morcos arckifejezéssel. Viszont mindannyian rendezetlenek voltak, akár csak az élenjáró, ám a legrosszabbul mégis egy alacsonyabb virított. Haja kontyban volt, így az egyetlen nőnek véltem, de annyira hasonlóan mozgott a többihez képest és takarta el mellét a zakó, ha volt melle, hogy nem tudtam eldönteni. Az ő ruhája még szakadt is volt, arcmaszkja már rég csak egyik fülén lógott, ami láthatóan cseppet sem zavarta, míg annak helyén karmolások ékeskedtek. Mintha egy macska támadta volna le. Tincsei szanaszét álltak, kontya már csak erős képzelettel volt annak mondható, keze pedig mindenkiénél véresebbnek, sebesebbnek bizonyult. Valószínűleg az díszelgett mindenkin cseppek formájában, hisz markában szorongatott egy fehér kendőt, ami egyre pirosabb lett, míg elsétált előttem is.
-Nem érdekel! Elegem van! - üvöltötte a mérges élenjáró férfi, miközben az előtte rohanó hölgyike duruzsolására reagált, maszkját pedig a földhöz vágta - A főnökkel fogok beszélni!
-Sajnálom, oda nem mehet be, csak ha előre bejelentkezett.
-Ezt mondja a tizenkilenc milliméteresnek is. - rántott elő egy pisztolyt és a nőre szegezte, aki a kattanást meghalva azonnal fejéhez kapta kezeit, majd a legközelebbi lehetőségnél ki is állt a kis sereg elől - Én is így gondoltam. - sétált tovább, majd el előttem.
Ekkor még jobban megnéztem magamnak mindannyiukat és felfedeztem mindenkin minimum egy fegyvert, meg néhány a bakancsba rejtett kést. Zakó takarta az életre káros eszközöket, mikor pedig a szerintem lány.... vagy férfi(?), ért elém, nála mást vettem észre. Volt egy tartó a cipőjénél de üresen állt, pisztolytokja pedig elszakadt, így az ő fegyvere nadrágjában pihent. Valószínűleg látta, hogy rajta megakadt tekintetem, mert pár pillanatra ő is ellenőrzött, holott addig még egyikük sem nézett félre, csakis előre, ám ő most engem talált meg. Pillantásából egyből arra döntésre jutottam, hogy nő. Valahogy a tekintete azt sugallta, barna szemeiben az tükröződött, majd gyorsan vissza is kapta fejét, büszkén, tekintélyt parancsolóan újra irányba szegezte és már ott sem voltak. Hamar eltűnt szemem elől a csapat, ám lépteiket és a mély szitkozódást hallottam még halkulni. Viszont mikor valószínűleg a célba vett irodához értek már csupán egy ember trappolt. Gondolom a vezér, aki azzal a lendülettel rúgta is rá az ajtót a főnökre és üvölteni kezdett vele. Az irodában továbbra is csend uralkodott, hisz mindenki megijedt, hogy fegyveres emberek rontanak be dühösen egy kiadóhoz, majd az igazgatóval kezdenek kiabálni, így hallgatóztunk. Szavaiból azt szűrtem le, hogy félretájékoztatták őket, ami a tömeget illette, ezért kevesen voltak egy lehetséges baj megoldásához, ami be is következett. Saesengek jelentek meg, az egyik emberét pedig csúnyán eltüntették a tömegben, mivel pedig nem volt fegyverük és hátulról kapták el, így ő sem ránthatott pisztolyt. Bár késsel próbálkozott, de annyira zsúfolt volt a tömeg, hogy talpak alá került és csak hatalmas verekedés árán tudták kihozni a bajból. Ez pedig a kiadó igazgatójának hibájaként tudták be, már megint. Azon voltak fennakadva, hogy nem ez volt az első alkalom, mikor téves számadatokat kaptak és kevésnek bizonyultak, csupán annyi szerencséjük volt eddig, hogy nem történt ilyen durva eset, mikor egyszerre négy kéz kapta el társuk zakóját és egy szempillantás alatt nyelte el őt a tömeg. Viszont ezzel betelt náluk a pohár. A mély, félelmetes hang azonnali hatállyal megtagadt a kiadóval való további együttműködést. Még azt is hallottam, hogy ugyan nem ő a főnök a saját cégüknél, de biztosíthatja a tulajt, az ő vezetőjük is ugyan ezen a véleményen lesz. Majd meg sem várva a valószínűleg döbbent igazgató válaszát hallottam újra trappolását az ideges férfinak, végül a másik négy embernek is. Visszaindultak a kijárat felé, lassan pedig újra látóterembe értek. Ám most az alacsonyabbik, megtépett tagról már tudtam, mért ő a legszakadtabb. Valószínűleg őt húzta be az a négy kéz, hogy törne le mind, majd őt nyelte el a tömeg. Sajnálni kezdtem. Tudtam, hogy vannak testőrjei minden bandának, akik sokszor elég komolyan megsérülnek, de nem hittem, hogy néha pont ők a célpontok. Az ilyen rajongókat sem értettem soha, akik bántani akarták kedvencüket, ezért kicsit el is gondolkodtam. Kell ez nekem? Míg pedig ez járt a fejemben, immár a lányt néztem az öt vérfagyasztó tag közül. Ő azonban megint nem előre tekintett. Lehajtotta fejét, majd pár lépése után megláttam, hogy épp kezével küzd. A fehér anyagot próbálta úgy köré tekerni, hogy érjen is valamit, ám az annyira elázott már, hogy csöpögött belőle a vér. Segíteni akartam, ezért felpattantam helyemről, ezzel az egyetlen magánál lévő embernek bizonyulva, majd az asztalon kitudja mért virító nagy tekercs törlőkendőt kaptam kezembe. Igazából én sem értettem, hogy volt merszem odalépni azokhoz a gyilkos alakokhoz, de az élenjáró elé ugrottam, aki azonnal fejemhez kapta a fegyvert, mikor megtorpant.
-Félre! - mordult rám.
-Papír. - mutattam a tekercset, többet pedig nem is tudtam mondani. A haragos ember pillantása gyorsan megjárta a szemem és a jóindulatból felvett segítség közötti utat.
-Aim! (Éjm!) - szólt hátra a lánynak, aki már pont olyan dühösen nézett rám, mint a többiek, karja kötözgetését félbehagyva.
-Odaadom neki. - vette ki a kezemből egyikük, mire nagyot nyeltem, majd hátraadta neki, ő pedig egy darabot sem tekerve le belőle fogott rá az egészre és hajította a földre a vértől tocsogó anyagot.
-Köszönjük. - engedte le a fegyvert a vezető - Kedvességedet figyelembe véve pedig megengedem, hogy arrébb állj, bár ha nem megy, szívesen fellöklek téged is.
-Megy. - ugrottam is el útjából hasonlóan ahhoz, ahogyan előtte termettem.
Ők azonnal loholtak tovább, míg nekem csak fejem mozgott. Kíváncsi voltam, mi van a kezével, de nem láttam, csak hogy a tekercs is lassan ázni kezd markában. Ám megköszönte. Rám nézet, immár nem olyan gyilkosan, majd biccentett, amit én egy laza 'köszönöm szépen'-nek vettem.
Persze ugyan olyan hangzavarral távoztak, ahogyan érkeztek. Mikor már nem hallottuk lépteiket sem, még akkor is csend volt mindaddig, míg egy telefon újra csörögni nem kezdett, amit egy újabb és újabb követett. Hamarosan megint az a szokásos hangzavar uralkodott el az irodában az emberek pedig úgy tettek, mintha semmi sem történt volna. A véres rongyért, meg a maszkért hívtak egy takarítót, engem pedig visszaültettek tesztet írni, amihez már semmi kedvem sem volt. Kinek is lett volna ezek után? Kinek lett volna ilyen cégnél dolgozni, ezek után, akik a testőröket sem tájékoztatják rendesen, ezzel veszélybe sodorva az életüket, plusz saját idoljaik életét.
-Kész?! - ért vissza a nő, akivel beszélgetnem kellett volna, mert megálltam a teszt kitöltésében és csak bambultam a lapra, miközben gondolkoztam.
-Kérdezhetek valamit? - néztem rá.
-Persze!
-Mért nem tájékoztatták megfelelően azokat az embereket? Elvégre, ha nem tudják pontosan a dolgokat, nem tudnak dolgozni.
-Sajnálom. - próbált válaszolni, de láthatóan érzékeny pontra tapintottam. Már nem mosolygott - Ez az ügy nem tartozik önre, továbbá sajnálom, hogy ezeknek az alpári népeknek a kis műsorában részt kellett vennie, illetve látnia, hallania kellett.
-Nem alpáriak. Tőlük függ az idolok élete. Szerintem nem becsülik őket eléggé. Vásárra viszik a bőrüket másokért. Akkor igazán megérdemelnek annyit, hogy pontos információkat kapjanak.
-Már megbocsásson, de ehhez magának semmi köze.
-De igen, van. Ha engem felvesznek ide és elérek valamit, akkor olyan emberekre lesz bízva az életem, akiket mindig félretájékoztatnak amiből, mint láthattuk, nagyobb baj is lehet. Sajnálom, de én ennél a kiadónál nem akarok dolgozni. Még ha ez azt is jelenti, hogy sehova máshova nem fognak felvenni. Nem érdekel. De nem akarom, hogy miattam sérüljenek meg, vagy én sérüljek meg, csak mert valaki trehány. - tettem le a tesztet és tollat, majd felálltam - Taehyung! - kiabáltam!
-Igen!? - válaszolt érdeklődve barátom.
-Megyünk!
-Rendben! - nem is kérdezett, nem panaszkodott, nem szállt szembe, pedig akkor még csak barátok voltunk. Szó nélkül értett egyet velem, majd állt föl és hagytuk el együtt a kiadót.

-A parádé miatt jöttünk el, ugye? - kérdezősködött, mikor már az utcán jártunk.
-Igen.
-Akkor jól gondoltam. Őszintén szólva, nagyon reméltem, hogy így döntesz. Hallottam a fegyveresek problémáját és hát... nem szeretnék olyan helyen dolgozni, ahol tojnak a biztonságra.
-Lesz elég bajunk anélkül is. - világosítottam fel.
-Hát épp ez az! Lesz tengernyi bajunk is. A Big Bang sem alszik rendesen, a 2NE1 sem eszik rendesen, a SuJu is lesérül fellépés közben, vagy épp autóbalesetet szenvednek. Épp elég problémánk lesz a fellépések miatt, aztán még aggódjak azért is, hogy milyen kevés emberrel jöttek a testőrök, mert rossz infót kaptak, hogy megvédjenek. Kösz, de nem kell plusz egy gond a nyakamba, ami miatt rághatom a körmöm tovább.
-Inkább el se kezd.
-Tudod, hogyha ideges vagyok, nem tudok mit tenni ellene.
-Tudom. Majd kitalálok valamit. - húztam számat.
-Hát azt megnézem. Mindennel próbálkoztam már. - vizslatta körmeit.
-És az új lakótársunkat kérdezted már?
-Seokjint?
-Igen.
-Nem. Ő olyan.... fura. - grimaszolt - Csendes és visszahúzódó. Nem olyan, mint mi.
-Inkább olyan szerintem, mint Yoongi.
-Jah, a szomszéd srác? Az aki folyton bunkó?
-Igen. De ha jól tudom, ők ki is jönnek egymással. Yoongi ajánlott Seokjinnek minket. - tudattam az infókat Taeval.
-Tényleg? - lepődött meg - Nem is tudtam.
-Jah. Ők haverok, alapból is.
-Akkor mért nem hozzá ment?
-Mert Yoongi másik két lakótársát nem rakhatta ki, nálunk meg szabad volt egy hely.
-Jah, értem.
-De ha jól tudom, ő jó az ilyesmiben. Meg kéne kérdezned. - biztattam, hogy próbáljon majd vele beszélgetni.
-Hát, nem tudom.
-De, én igen. Nyugi, nem fog felfalni.
-Vagy pisztolyt tartani a fejemhez. - hozta fel a történteket.
-Hát azt se.
-De hogy tudtál megszólalni? Egyáltalán hogyan mertél elé lépni? Pisztoly volt nála. - értetlenkedett.
-A lány keze vérzett, az a nyomorult anyagdarab meg már úszott a vérben.
-Ezt te mind kiszúrtad?
-Ott sétáltak el mellettem.
-Ez igaz. És ezért? Ezért volt benned annyi, hogy a pasi elé állj, akinek a kezében egy kibiztosított pisztoly ékeskedett.
-Segíteni akartam, a pasi meg csak fenyegetett. Nem lőtt volna le senkit, akkor ő kapott volna, ha bárki megsérül. Csak azt akarta, hogy hallgassák meg és felmondhasson. Meg hogy senki se menjen a kiadóhoz.
-Ezt honnan veszed?
-Ezek az emberek képzettek. Nem lehet, vagy csak nagyon nehezen őket felhúzni. A célja az volt, hogy a leendő idolokat megvédje. Ha a cég tényleg ennyire trehány, akkor majd meg fognak sérülni az idoljaik, azt pedig egy testőrt sem akarja, hiába csak zsoldos, ez a munkája. A biztonság.
-Igazad lehet.
-Igazam van. Nem játszotta volna meg a dühöngő őrültet annyi ember előtt, ha nem így lenne.
-Hiszek neked. De most mi lesz? Más ügynökség még nem hívott vissza minket.
-Ez volt az első Tae. Még visszahívhatnak sokan. Csak most kezdtük. Ne add fel ilyen könnyen.
-Remélem visszahívnak. Nem akarok fotómodell lenni. Elég így is, hogy ulzzang vagyok.
-Nem szereted mutogatni a szép pofidat? - vigyorogtam.
-Nem. Utálom, hogy csak azért szeretnek, mert szép arcom van. Pedig tehetséges is vagyok. Az mért nem érdekel senkit?
-Ilyen a világ. A külsőség a minden már.
-Ez szomorú. Ahhj! - sóhajtott és tette kezeit arcára - Bárcsak megbecsülné azt is valaki, hogy tudok táncolni és hangom is van.
-Majd megfogják. - tettem vállára kezem - Csak türelem.


(Folytatjuk! Üdv egy izgalmas RM rövid sztoriban. Úgy terveztem, hogy míg Francit nem sikerül folytatni, meg Kook rövidjét megírni, nem kezdek bele. Ám ma volt Brüsszel (RIP), így nem bírtam megállni. Muszáj volt elkezdenem, mert helyzethez illő történet lesz. Az pedig, hogy mi is volt az elején az a kis rész, ami majd a történet végén lesz, ki fog derülni. Ha a végére értünk :D Szóval maradjatok velünk, igyekszek sietni! :D
Pszt! Yaoi. Olvasni és képet fejteni, meg kommentelni. --> LINK
Facebook oldalunk --> LINK )